//Talányok varázsa//
*Amint kigördült nyelvén a mondanivalójának zöme, máris valami furcsa megkönnyebbülés költözött bele testébe, bár mégis körbejárja ezt az izgatottság. Őszinte szavakban vajon volt-e része valaha? Nincs ideje meglovagolni túlzottan a kiürült gondolatainak helyét, a nyomát, ami ismeretlen impulzusok formájában jelez neki arról, hogy hasznosan tette-e, vagy nem, hogy beszélt. ~Tényleg ilyen vagyok?~ Ha lehetne valami szebb és abszurdabb, akkor az az lenne, ha tudnák, ugyan arra gondolnak ők ketten, mindössze teljesen más vonatkozásban. Ril röpke ideje alatt, nem jut sokra, hiszen az első mondat visszahozza belé azt a kellemes borzongást, amit a mai napig nem is ismert.
A magyarázat, hogy miért kerülte annyira szemeibe beleolvadását érdekes történet, gondolhatott volna rá, de olyannyira távol áll tőle ez a fajta társadalmi berendezkedés, hogy számba se vette. Enyhén nyílik szét az ajka, de nem szól, hallgatja csupán a másik szavait. ~ Ha tudnád...~ Gondol vissza a szemei jellemzésére, amit olyan szépen tett, mégis olyan igaz. Azt kívánja, hogy bár ne lenne abban valami, amit érez Xil.*
- Ugyan... Itt mindenki bolond. Ha ezekbe nézel nem kell ilyesmitől tartanod, bár tudom, hogy berögzült... megpróbálhatod elfelejteni. Én nem... uralkodok. *Még kimondani is furcsa ezt a szót, biggyeszti is az ajkát egy enyhe fintorrá, majd visszaalakul eredeti állapotába, s érdeklődve figyeli, ahogy a másik megszabadul a kesztyűjétől. Mintha lelassult volna körülöttük a világ. A meleg sugár finoman hevíti bőrét, a tenger zaja elmos mindent köröttük, csak őket hagyja egy egységben a saját kis birodalmukban, szemei pedig kutatva figyelik, ahogy elválik az anyag a bőrtől. A bőrtől, melynek látványa keserű ízt hagy a nyelve hátulján, az óaranyak fénye pedig egyszeriben megtörik, ahogy tükröződik róla amit látni vél. Hallja a szavakat, s értetlenül néz fel a másik szemeibe, hogy újra visszatekinthessen a módszeres kínzás művészetnek nevezett ártalmára.
Az igazi érzelmei mindig ki voltak zárva. Ott sorakoztak körötte, hogy hátha egyszer bebocsájtást nyernek, de lévén ezt sosem adta meg nekik Ril, így ennek hatására egyszerre döntöttek úgy, hogy fellázadva az üresség ellen nem kopogtatnak tovább, hanem az eltorlaszolt ajtót közös erővel törik be, hogy egymáson taposva birtokba vehessék testének minden porcikáját.
A pillantással engedélyt kér arra, hogy megérinthesse, s ha hagyja neki nagyot nyelve simítja végig a bőr felületét. Talán az ez első érintés. Lassú, vontatott mozdulat, s valahogy el sem akarná engedni, de megteszi, mert nem akar kényelmetlenséget okozni a másiknak. És hol lehet ennek a vége? Egy pillanatra behunyja a szemét, majd hagyja, hogy eltakarja anyagokkal, ha azt akarja. Ismét a szemeit keresi, nehéz pillanatok után szólal csak meg.*
- A lenyomatai annak, hogy mit vagy képes túlélni. A ruhád alatt az erődet viseled. *Nem látni tekintetén sem undort, sem művészet utáni rajongást. El tudná ismerni, mint csodás alkotást, ha nem azon a testen lenne, ami minden másodperccel egyre közelebbivé válik szívének. Annak a szívnek, amiről azt sem tudta, hogy van más funkciója, mint keringetni azt a fekete romlott vért, ami benne csordogál.*
- Köszönöm ezt a bizalmat. *Mondja végül, s bár sűrű faggatózásba kezdene ismét, nem teszi meg, valahogy úgy érzi lesz még erre idejük jócskán. S ha tévedne, akkor pedig nincs szüksége még további információkra, amik belülről kínozzák.*
- Én mondtam, hogy mivel foglalkoztam. *Legyint végül, majd hozzáteszi:* - De még mindig nem árultad el, hogy mi lett volna a dolgom. Vagy csak a közeledben akartál tudni. *Töri meg végül a rájuk telepedett idilli sötétséget nagy mosolyával, s érzékelve, hogy közelebb húzódott a másik, valahogy neki is mozdulnia kell egy kicsit felé.*
- Azt szeretném tudni én is. De még nem jöttem rá. Újrakezdeni valamit, úgy hogy nem ismerem magam... nehéz, de... most jó. *Bár előkelőbb lett volna, ha ezen mondata közben is a másik zöldjeit keresi, de most ismét átadja magát a levegő gyógyító erejének. Mintha valami elkezdődött volna és jelezné a természet az őket simogató sós aurával, hogy jókor vannak jó helyen. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.05 09:45:20