* Kéregbarna, kusza üstök tűnik fel az egyik szántóföldek felőli domb mögül, s követi is hamar egy unott, borostás pofázmány, majd már szekundum múltán a lovas át is hág a csepp hepehupán. Látszólag nem siet sehová, a sötétbarna, kissé tán alultáplált paripa tempóját ügetésnek is nehezen lehetne nevezni, patája mégis sűrű porfelhőt hány az úton, hiába, nem nagyon akadt mostanság eső. Az út pora jócskán be is lepte már bőrből készült vértjét, de legalább nem látszik a számtalan lyuk, meg kopás; nem tűnik egyébnek a közeledő alak, mint egy teljesen átlagos, megfáradt vándor, ki egy fél rezidenciát cipelhet táskájában hátán. *
- Hóóha, Retek, megállj!
* A szemlélődő úgy is gondolhatná, hogy a lovas ennyire vaksi, hogy csak akkor veszi észre a fűben lángokként vöröslő micsodát, mikor közvetlenül az orra elé ér, de csak bambult eddig a lassan szunnyadni térő napba. Mindenesetre rögvest megálljt parancsol az állatnak, az meg engedelmes jószágként prüszkölve bár, de gubancos sörényét rázva meg is áll, hátasa meg a táska súlya alatt kissé elébb görnyedve kezdi méregetni az út mellett falatozgató fiatalkát.*
- Fiú, környékbeli vagy-é?
* Tudja a fene igazából, hogy az idegen fiú-e, vagy lány, kiféle, miféle, bár ork az nem lehet, óriásnak apró, gnómnak, vagy tündérnek meg benga, de segíteni tán tud a lovasnak, ha csak nem néma. *
- A Krenkataur barlangokat keresem, jó felé járok?
* Hátha tudja, s akkor rövidül a kalandor útja, jó lenne, ha nem kellene bambán az erdőben felesleges köröket rónia. A Rókalyukban igen esetlenül igazították útba, az a vak némber csak ujjal mutogatott az erdő felé mindkét kezével- " Menjél mélyen az erdőbe, azt a sziklák közt megleled!", szajkózta az öreg.
Na persze hiába tudná az utat a vörös, a napkorong lassan már a hegyormoknál ballag, a vándor meg éhes, fáradt, ez is egy szempont, mit figyelembe kell venni. A cingár alak meg jóízűen majszol, háh, vigye el a rosseb, az utazónál meg már aligha akad ehető falat, csak némi megrágott cipó, mi száraz, mint a kő. Ellenben a táska jókora kulacsot rejt ízes pálinkával teli, nem karcos, nem éget, így itatja magát.
Választ iménti kérdésére vagy kap, vagy nem, de megpihennie meg kell, mármint Reteknek a lónak ez elengedhetetlen, így gazdája lecsúszik a nyeregből, s fütyörészve, az olvasgató idegen lelki békéjére fittyet hányva levezeti a poros csapásról a paripát, hogy egy véknyabb törzsű fához kösse. Eztán földre veti táskáját, s némi kotorászás után kihúzza belőle butykosát. *
- Megpihennék itt én is cseppet, ha lehet. Na meg látom van nálad étek, nálam viszont nincsen, viszont itt akad jó erős pálesz. Esetleg eszközölhetnénk valamiféle cserét...
* Odabattyog a gyerekhez- merthogy neki annak tűnik-, aztán szemmagasságban tartja elé flaskáját.*