//Második szál//
*Fel-le, fel-le, mint egy egyszerű hinta könnyed mozgása, épp úgy mozgolódik a szélsőségek között Lapu hangulata, és véleménye.
A tréfát még állja, bár mosolya kissé aggodalmas, saját meglátása szerint nem elég szép. Közel sem annyira, mint szeretne. Csinosnak pedig végkép nem tartja önmagát ezekben a szegényes gúnyákban.
Majd, mint éledő apró madárka verdes szíve, hallva, hogy Kai mennyire jó, mennyire nagyvonalú, boldogságot kíván még annak is, ki megbántotta. Hegyormokról sem látható magaslatokba szárnyal kedve a legény azon öröme felett, hogy még nem kötelezte el magát.
Majd zuhan vissza, a mélybe, még alább a befejezés hallatán. Csalárd! Számító! Álszent! Szoknyavadász! Hazug! Ezek, és még hasonló kifejezések szöknek elméjébe, miközben bájos arca elkomorul. De kivételesen okosabban viselkedik, mint eddig, nem szól, csak elraktározza magában a hallottakat kötöttségről. Némán bandukol a legény mellett, nem is figyelve annak lelkendezésére. Tanulás? Pfej, unalmas dolog.
A kérdésre rezzen csak össze, és tér vissza a társalgás fonalához.*
-Hát semmiképp sem szoktam olyankor is a tanulmányaimmal foglalkozni.
*Kissé kimért, rendreutasító a hangsúly. Majd fejét rázva csattan fel.*
-Szerinted? Hisz még az ösvényen végigsétálni se mertem! És mint mondtam, nem emlékszem az előzőekre.
*Gyorsan békél meg, de legalábbis már készségesebben folytatja.*
-Általában a tisztáson, vagy a szobámban ücsörgök, és listát írok, azt mondták az segíthet. Olykor csak tanakodok, és próbálok emlékezni. Sikertelenül.
*Tudja ő, tapasztalta már sokszor, nehéz beszélgetni azzal, ki semmit sem tud önmagáról. Kevés téma marad, és azok kimerítéséhez rövidke idő is elég.*