// Második szál //
*Ha tudná, hogy még az őrlemény is a gnóm sajátja, nem volna rest külön megdicsérni. Viszonyítási alapja ugyan nincs, hogy szakértő véleményt formálhatna, de ha neki elsőre így megízlett a dolog, akkor ez a keverék tudhat valamit!*
- Jaj, azt… *tiltakozna, mikor a nő pipát ígér, de mivel leintik, elhallgat.* Ahogy szeretné… köszönöm. *motyogja zavarban. Aztán azért belegondol, milyen volna, ha tényleg kapna egy pipát. És… szeretné. Már el is képzeli, ahogy a kezében fogja, és a sajátja. Talán nem is annyira a pipa a lényeg, hanem hogy kap valamit, valami újdonságot, különlegességet, ami az övé. Mintha múlttalan, sivár életébe: abba az üres térbe, bekerülne egy apróság, ami már oda tartozik, s ha csak kicsit is, de csökkenti azt az ürességet. Avagy valami, ami már ehhez az új élethez tartozik, mint a kapcsolat, ami folytán szert tett rá. Amit ő, Krestvir szerezett, a jelenlegi önmaga. Nem az, aki volt, s akit nem ismer.
De, azért az is számít, hogy pipa az, amit ígérnek neki. Ez az első élmény nagy benyomást tett rá. Reméli, máskor is pipázhat még a gnómmal. Mert bizony, a társaság sem mellékes az élményhez. Plusz ízt ad neki Farinc fecsegő vidámsága, tűzrőlpattantsága. Eléggé különböznek egymástól, vagy mondhatni úgyis, csaknem ellentétes a habitusuk, ennek ellenére, vagy talán épp ezért, Krestvir nagyon jól szórakozik a gnóm társaságában, mégha ez – a már említett habitus miatt – nem is látszik rajta túlságosan.
Ám ez az első benyomás csak. Arra azért nem merne fogadni, hogy nem fog csalódni ebben az ismeretségben. Bízni nem bízik Farincban, de egyelőre jól érzi magát mellette, és reméli, hogy nem fog mellé vele.
Aztán pipafüsttől eltompított érzékelése dacára is kicsit elkedvetlenedik, mikor a gnóm úgy reagál, ahogy azt mestere megjósolta. Nem is meri elárulni mindjárt nyíltan, hogy maga is varázslótanonc.*
- Azért… én tényleg nem hiszem, hogy mind olyan rosszak lennének. Azt még nem tudom, hogy Synmirán mennyivel jobbak, vagy rosszabbak másoknál, de… engem befogadtak. És kedvesek hozzám. És a mágia sem gonosz dolog. Lehet vele segíteni is, jóra használni. *áll ki a maga módján, visszafogottan a klánja és a hivatása mellett, remélve, hogy sikerül meggyőznie a gnómot, hogy nem gonoszak ők. Tehát, hogy ő maga sem gonosz.
Neki egészen más a motivációja a láthatatlanságra. Méghozzá az, hogy úgy képzeli, akkor nem érezné magát rosszul a sok nyüzsgő ember (és egyéb szerzet) között, ha azok nem látnák őt. Avagy nem okozna gondot bemennie például a tavernába.
A nő önbizalom dús ajánlkozásán jókat nevetgél.*
- Rendben, ezt megjegyzem! *bólogat. Aztán szöget üt a fejében valami…*
- De kit és hol keressem, ha segítség kell? Csak nem fog folyton a fán csilingelni, ha arra járok! *indokolatlanul széles mosollyal kérdi, s néz a nőre, heherészve.*