//Az eltűnt mester nyomában//
*Felkuncog egy kicsit, inkább a hasonló látásmódon, mint a hibán.*
-Az én esetemben még el fog tartani egy darabig, mire bármit is megtanulok. Ami azt illeti, még Synmirával is csak ismerkedtem, a Szövetségről meg ne is beszéljünk. *Kicsit megrázza a fejét, hiszen még csak futólag ismer néhányakat.
Most, hogy jobban megnézi az útitársa arcát, kezd rájönni, hogy az elején esetleg nem képeket vágott, csak nézett. Bár mondjuk, utólag az ilyesmi mindegy.*
-Akkor majd most megnézzük. Vagy, ha ő jobban kiismeri ott magát, segíthet nekünk szerezni.
*Ebben csak még biztosabb lesz, amikor hallja, ki is Krestvir mestere. Volt már szerencséje Taitoshoz, és ha jól emlékszik, fiatalemberről van szó. És, mint olyan, talán értékelné a viccet is a kalácskeresésben.*
-És én éppen abban a kettőben gondolkozom. Isurii úrnő valószínűleg épp ezért vetette fel, hogy mellette tanonckodjak. Taitos mesterrel már találkoztam. *Körülbelül ennyit tud róla, érdemileg, de, tekintve, hogy a Független ágat tanítja, találkozni fog még vele. Meg egyébként is, marad a Szövetségben, csak lesz még dolga mindenkivel.*
-Pirtianes-ből származom. Azért jöttem erre, mert hallottam a kikötő mágustornyától, de könyvekből nehezebb tanulni, mint tanároktól, meg tanácsot is akartam kérni egy mágustól, hogy mit lenne érdemes tanulnom, a mágián belül. Aztán szó szerint Synmirába tévedtem. *A saját szerencsétlenségén, meg az így talált szerencséjén mosolyog. Az is eszébe jut, hogy csak pár napja volt, de igen hosszú időnek tűnik.*
-Egyébként, jut eszembe, felesleges engem magázni! Ahhoz én, gnómhoz mérten fiatal vagyok.