//Kiürítési parancs//
//Xalema, Ephemia, Har, Adakver//
*Jócskán gyalogoltak már, mire elérik a rengeteg szélét. Ekkor a sor elejéről kiválik pár katona. Nagy zsákot cipelnek, és sorban lépnek oda mindenkihez.
Xalemát érik először.*
-Kisasszony, az erdő veszélyes, ne bóklásszon el, hamarosan beérünk. Ezzel pedig védje magát, ha medvék rohannának le minket.
*Mond egyet a sok veszélyforrás közül, és egy egyszerű fokossal fegyverzi fel a nőt.
Társnője következik, neki is előhúznak egyet a zsákból.*
-Szintúgy!
*Mondja kollégája , és egy parittyát nyom a lány kezébe, aki ki tudja, hogy mennyire tudja forgatni azt, vélhetőleg nem nagyon, de a szándék a fontos itt leginkább.*
-Nagyjából másfél óra múlva elérjük a lovasok által kiszemelt táborhelyet.
*Adnak még megnyugtatást a bizonyára fáradt népnek, majd lépnek tovább.
Har jön a sorban, nem is sokkal a lányok után. Ő is kap a nagy zsákból valamit.*
-Tessék uram, egy fabot, köszönjük segítségét, vegye hasznát a védelemben!
*Emlékeznek vissza a Rumosban tett szolgálataira, és egy hegyezett karót adnak át, végezetül Adakver jönne, de mire hozzá eljutnak, vagy meggondolják magukat (egyikük ugyanaz a csúnya rajtaütő, aki őt odavezette), vagy a zsák lesz üres, esetleg mindkettő, viszont nagyjából a népesség fele kaphatott védelmező eszközt leginkább családfők, illetve magányos nők.
Napkelte után nem sokkal táboroznak le egy terebélyes tisztáson, ahol az elkalauzolt pásztor, illetve még mások szép kényelmesen főzni kezdenek az őrség irányítása alatt. Sátrak most nincsenek, de szerencsére eső sem, árnyék pedig bőséggel. Az égieknek hála teljes nyugalomban, eseménytelenül táborozhatnak most is és indulhatnak késő délutánnal tovább, hogy következő reggelen ismét hasonlóan táborozzanak. A menekülők pedig szépen kényelmesen sétálgatnak, néha picit fáradtak, de nem igazán marad le senki, a szekerek is tartanak, így a következő táborozás után menetelésük második napjának estéjén aránylag jó ütemben, habár kissé fáradt lábakkal el is érik az ösvénynek azon részét, ahol az amon ruadhi leágazás található, még valamivel a gázló előtt.*