~A következő kérdés, hogy bejegyeztessem-e a helyet a városvezetésnél, vagy csak... Csináljam és vezetgessem. Fogós kérdés. Ha engedélyeztetem, biztos megkérik az árát, de úgy érzem, később sem hagynak majd nyugtot és mindenáron megbolygatják a bevételem. De ha nem jelentem be, az őrséggel gyűlik meg a bajom. Mert az biztos meg fog, ha hírünk megy. És az hamar megesik, ha minden egyéb a tervek szerint megy. Talán meg lehetne őket is kenni, párszáz aranyért cserébe talán szemet hunynak a működési engedély hiánya felett. Vagy néhány ingyen eltöltött óráért cserébe. Gondolom, egyik sem vetné meg egy csinos és kedves hölgy társaságát. De ha nívós helyet akarok, nem szállhatnak a nyakamra, azzal csak rontanák az üzletet.~
*Újabb gondterhelt sóhaj hagyja el meggypiros ajkain át tüdejét, mikor a fák ritkulni kezdenek körülötte végre.*
~Mennyibe fog ez nekem fájni vajon mindenestül? Ezer-ezerötszáz? Nem mintha nem lenne annyim, de vajon mikorra termelődik vissza az a pénz, amit erre költök? Nem kellene befürdeni vele. Hmmm... Csak a baj van ezzel már most is.~
*Továbbra is gyors léptekkel hajtja a lovat, bár nem vágtában. Nincs az a pénz, amiért vállalná, hogy az állatot, melyen viszonylag kényelmesen pihen hátsója, olyasmire késztesse, amit aztán talán uralni sem tud. Látott már elszabadult állatot és a hátáról lezuhant lovast, s bár általában nem fél a sérülésektől, nem szívesen szenvedne el egy törést sem, nemhogy többet. Sajnos az a tapasztalata, hogy hiába lakik ő ebben a testben, az ugyanúgy képes sebesülni - és sajnos gyógyulni sem tud gyorsabban. És ha a ló levetné és akár meg is tiporná, bizony jó időre elvágná magát mindentől; de legfőképp saját védelmétől. Akkor inkább lassabban halad.
A távolban feltűnik lassan a kikötő, s valamivel arrébb egy másik magas építmény is, amit ismeretlennek hisz. Ugyan már jó ideje Arthenior lakója, máig mégis csak kétszer járt ezen a tájon, s nem is nézett körül komolyabban, de nem emlékszik rá, hogy látta volna a még távolból is leginkább erődítménynek tűnő épületet - ami azért elég figyelemkeltő, ha igazán őszinte akar lenni.
Ahogy közelebb ér hozzá az úton, alaposabban is megnézi, s bár kíváncsi rá, mifélék lakhatják a láthatólag fallal is védett kisebb települést, annyira azért mégsem érdekli a dolog, hogy még közelebb merészkedjen.*
~Majd egyszer talán... De most semmiképp.~
*Más dolga van, jóval fontosabb, mint a kíváncsiság és a tudásszomj kielégítése. Legalábbis ez az újabb ilyen kevésbé fontos, mint a másik fajta tudásvágyáé, ami ma ide hajtotta. Elraktározza hát emlékei közt a helyet, amit -most már- teljesen biztos, hogy nem látott még eddig, s folytatja az utat a kikötő sósvíz illattól nehéz légkörű területére, el a dokkok mellett, egészen a helyi ivóig.*