// Második szál //
*Mágus sors… Már hajnaltól tanul és gyakorol, hogy valahogy beérje a többieket tudásában, és mihamarabb hasznos tagja lehessen közösségüknek, de minden igyekezete ellenére nagyon lassan halad. Persze, közben élvezi is, amit csinál, csak sürgetve érzi magát, emiatt pedig egy kicsit túl is hajszolja. De ez is a saját „hibája”, valójában nem sietteti senki, ez saját belső kényszere.
A mai napon viszont már elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy nem bírta tovább és belátta, muszáj pihennie egy kicsit. De nem a testének, hanem a szellemének. Na, nem, a testére épphogy ráfért egy kis átmozgatás, hisz pergamenek fölött görnyedezett órákon át!
Van abban valami szándékos és talán helytelen, hogy a Szövetség területén kívülre jött sétálni. Tartott tőle, hogy még befogják valami munkára, ha már annyira mozogni akar. De neki most nincs kedve. Most csak egy kis gyaloglásra vágyik és a feje kiszellőztetésére.
Szokásához híven most is fekete köpönyegét viseli, csuklyával a fején, így ezen túl nem is sok minden látszódik belőle. Vállán átvetve egy tarisznya.
Léptei enyhén rendezetlenek, kicsit mintha sántítana.
Szándéka ellenére, hogy most majd csak úgy pihen, a nagy csend miatt, és mert erre van ráállva az agya, még most is a tanultakon jár az esze. Így aztán eléggé bele van merülve a gondolataiba, a halk szitkozódásra azonban mégsem tud nem felfigyelni.
Előbb némileg ki is zökkenti, meg is ijeszti a hang, keresi a forrását. Majd megtorpan és tovább hallgatózik, honnan jön a furcsa nyöszörgés és beszéd. Odaföntről?...
Fölpillant, és rövidesen kiszúrja a fáról lógó szerzetet.*
- Ü-üdv! *szólítja meg, de sajnos elég halkra sikerül, pontosabban elhal a hangja, mivel régen használta. Megköszörüli a torkát…*
- Üdv! *most meg túl hangos lesz, hogy még maga is megijed a csendbe hirtelen törő hangjától. Kezét a szája elé kapja.*
- Ne-nem tud lejönni, ugye? Nem szándékosan van odafönt… *érdeklődi meg, kissé talán butuskán, de ilyen helyzetben ki tudna okosabban hozzáfogni? Vár valami magyarázatot, hátha működik az „ahogy fel, úgy le”, bár egyelőre nem tud jobbat elképzelni, minthogy az illető felmászott, aztán megcsúszott.*