// Második szál //
*Farinc mentegetésétől, magyarázatától kissé megenyhül. Ebből ugyanis az tűnik ki, hogy a nő aggodalomból, figyelmeztetőül szól a mágusok ellenében. Ami kedves tőle, csak épp akkor is bántja Krestvirt, hogy ilyen véleménnyel van a varázshasználókról a nő, bár érti az okát is. Meg az sem esik azért túl jól, amilyen képet fest róla a másik. Még ha úgy is van, ugyan ki szereti, ha naivnak látják?*
- Nem is ingyen fogadtak be, s nem örökre. Cserébe a házimunkában, a kertben segítettem volna… De aztán… itt is maradtam, hogy tanuljak. És egyébként is… ha senkiben nem bízhatok, ugyan hová fordulhatnék? *félig-meddig öntudatlanul elszólja, hogy tanulni maradt Synmirán, lehet, ebből a nő leszűri a maga megállapítását, de az is lehet, hogy elkerüli figyelmét.
Érdekes lenne tudni, miket feltételez Farinc. Mindenesetre, ha megéli, egy nap valóban arra ébred majd Krestvir, hogy ráncos lett és lóg a melle, menni fog az vén varázslók nélkül is.
Kicsit tétovázva néz a felé nyújtott kézre, aztán bátorságát összeszedve, ha már arra kérték, hát előbb belecsap, utána viszonozza a kézfogást, s még egy mosoly is kiül az arcára, ahogy Farincra néz.*
- Hümpüffmüff néne! Nekem tetszik! *vigyorodik el most már szélesebben, s magában elhatározza, hogy így fogja szólítani a gnómot, bár azért a Farincot is megjegyzi.*
- Olyan, mintha valaki pöfékelne… füstpamacsot. *int azokra, amiket a nő ereget ki a száján, mutatva, mire emlékezteti őt a név hangzása.* Azért illik magához.