//Második szál//
*Csodálva hallgatja a legényt, mennyi elképzelés, mennyi terv, mennyi precízen kijelölt teendő, miket érintenie, magáénak kell tudnia célja felé. És feltehetően mennyi bátorság, hogy mindezt vállalja is.
Majd értetlenül fordul felé, egy félmondat hallatán.*
-De ha eladod, akkor más rosszra fogja használni. Az is a te felelősséged, nem? És eleve, honnan tudod, hogy ártalmas, ha nem próbáltad. Ha pedig úgy próbálgatod őket, hogy nem is vagy tisztában a hatásukkal, megint könnyen lehet, hogy bántasz mást.
*Sorolja zagyvaságait, melyek számára igen is értelmesnek tűnnek. Ezzel együtt törékeny bizalma is megrendül Kaiban. Hisz még is csak képes lenne másokat bántani. Talán őt is. Félelme újra éled. Toppan meg, még azelőtt a pont előtt, hol az ösvényről le kellene térnie.
A további kérdések is mind gyanúsak. Miért érdekli a legényt mennyibe kerül az oktatása? Talán kirabolni akarja. Húzódik hamvas arcocskája gond-barázdálta ráncokba. Miért akarja tudni van-e fegyvere? Lép távolabb kissé a másiktól.
Halkan, kimérten, a félelemtől remegő hangon szól.*
-Az Intéző fizeti a tanításomat, a munkámért cserébe. Aranyakat nem is látok soha. De, hordok.
*Hazudja, és igazgatja meg vállkendőét, mintha az takarná a hatalmas gyilkos fegyvert.
Biztos őrült a másik, kipuhatolja Lapu gyengeségeit, majd megtámadja. Az egyéb, vidám csevegésével, csak gyanúját akarhatja elaltatni.*
-Nem, még nem értünk oda.
*Füllent ismét, inkább gyalogol el a biztonságosabbnak tetsző ösvényen a városig, mint hogy ezzel a fickóval bemerészkedjen a sűrűbe.*