~Soha ne adj zabálni egy kóbor kutyának! Olyanná válik, mint a pióca.~
*Korholja magát az ostobaságért, hogy előző este, mikor megpihent lovával, vetett egy darabka cipót a közelébe somfordáló ebnek. Koszos, csapzott bundájú, fényes szemű jószág, aki szemmel láthatóan kiéhezett egy kis melegségre. Csakhogy rossz helyen kopogtat, ha effélét várna el az elftől.
Hryannek soha nem volt társa, és nem is tervez hasonlót. Nem kötné le magát semmi pénzért. Ha szolgál is valakit néha, az pusztán csengő aranyakért teszi, s máris odébbáll, ahogy lejár az idő. Ezt mindig az határozza meg, mikor jelenik meg az a pillanat egy kapcsolatban, amikor a másik fél már többet is akarna. Volt ilyen, minden téren. Nos, akkor Hryan mindig kapta a köpenyét, lovára pattant, és köd előtte, köd mögötte.
De most ez a korcs a nyomába szegődött, és nem akar elmaradni. Meghúzza hát Sellő kantárját, és megállítja a hátast. Leugorva már fordul is a közelebb ügető kutya felé, és lendül a lába. Ez persze csak a kezdet, ha az állat nem ért belőle, majd folytatódik másképpen.*
-Tűnés!
*Morran rá kút mély hangon, mely olyan karcos, mint a kikötők martalóc matrózaié, akik naphosszat csak a pipafüstben ülnek valamely kocsmában. Persze a kutya, bár megtorpan, eszébe nincs elszaladni. Még. Így aztán más módszerhez kell folyamodnia, de még mindig a barátságosabb verziók egyikét próbálja ki. Lehajol, és négy-öt kavicsot kap fel, majd jól irányzott lövéssel megcélozza az állatot. Koppan is az első kavics a nyeszlett bordák egyikén, az állat pedig felvinnyog. Sellő idegesen toppant egyet mellette.*
-Nyugi.
*Hangja ezúttal szinte bársonyossá szelídül. Közben elhajítja a második kavicsot is, mely szintén a kutya oldalán koppan egyet. Az eb keservesen felnyüszít, s megtorpan. Már nem igyekszik akkora lendülettel felé. A harmadik lövedék aztán egészen megfordítja az állat terveit. A kutya visszacurikkol, majd megfordul, és behúzott farokkal elszalad. Hryan megkönnyebbülten fúj egyet.*
-Jobban jártál így pajti.
*Súgja maga elé, aztán visszalendül a ló hátára, majd folytatja megkezdett útját.*