//Sayua//
*Elgondolkodva hallgatja a lányt, komolyan odafigyel rá, és nem söpri félre a másik mondanivalóját.*
– Nem tudom. Nem ismerlek még eléggé. De a szememben az nem kevés érettségre és önkritikára vall, hogy képes vagy azt mondani, hogy úgy érzed, még nem állsz készen a világra. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy úgy hitte, majd ha gyermeke születik, akkor igazán felnőttnek érzi majd magát. De nem így történt. Akkor lett csak felnőtt, mikor elveszítette a szüleit. Hajlok rá, hogy igazat adjak neki, és ha ez így van, akkor igazából azt kívánom, még sokáig ne nőjünk fel!
*Ennyiből nyilvánvaló lehet, hogy Norke sem árva még, és nem is szeretne az lenni.
Sayua kérdésére lassan bólint, ha ő válaszokat akart, a lány történetét, jogos, hogy a másik is kíváncsi.*
– Jogos. Igazából semmi különös nem történt. Szerettem egy lányt, és úgy tűnt viszonozza az érzéseimet, de az anyjának nem voltam elég jó. Elég gazdag, elég előkelő, elég nemesi nevű. Na, ez utóbbi egyáltalán nem voltam. Nem vagyok. Mindennek leszólt, a lány meg csak állt ott némán. Kértem, jöjjön velem. Ott mindenki színe előtt, elég sokan hallották, köztük az anyja is. Mindenki előtt közölte, hogy kevés vagyok neki, és ő jobbat érdemel. Azt mondtam, akkor legyen így. És utána még ő volt megsértődve, mindennek elhordott, azzal hogy én elhagyom. Hogy ő belebetegszik, ha elmegyek. Ágynak is esett, mindent megpróbált, csak azt nem tudom, hogy minek akart megtartani, kis pincsikutyának?
*Norke lassan rázza meg a fejét.*
~Azt hitte, annyira imádom, hogy utolsó ganéként kezelhet, ellökhet, belém rúghat tetszés szerint. De miféle szeretet vagy főleg szerelem az, ahol így bánnak valakivel?~
– Nocsak, még a végén kiderül, hogy igazi vadóc vagy! *A lányra kacsint, reméli a kisded bosszútervek, melyek persze csak tervek, elterelik a figyelmüket. Végtére is nem tudja, de valahogy úgy érzi, hogyha a lány újra találkozna azzal a ronggyal, akkor egy pillantásra se méltatná. De lehet, hogy csak ő képzeli így. Csak megérzés, de ő úgy véli, Sayua tudna, nagyon is tudna, előkelően hideg és lesajnáló lenni.
A lány nevetésére még szélesebben mosolyog.*
– Miért? Azt hiszed, nem tudok kellőképp gyászos arcot vágni? Vagy inkább azért, mert a Harlequin hagyományosan inkább alacsonyabb és véznább? Hát igen, lehet, hogy egy vándorkomédiás csapat csak késdobálónak venne fel, vagy azért, hogy hajtsam a szekerüket *mondja egyszerűen és megvonja a vállát.* A harctól most egy időre megcsömörlöttem. Mi marad? A fához értek még valamit. Meg az állatokhoz. Szóval előbb-utóbb nem ártana valami munkát találni. Kénytelen leszek összeszedni magam, ha amint mondod, színészkedésből nem élhetek meg.
~Sem a szép szavakból.~
*Bár Norke látja, azért a lánynak tetszett a megszólítás. De megjegyzést nem tesz. Ő is leporolja magát kicsit, majd kézen fogja Sayuát, hacsak a lány el nem húzódik tőle, és könnyed léptekkel vezeti vissza az ösvényre.*
– Azt hiszem az utolsó pillanat, hogy eldöntsd a Kikötő és a hajó az utad, mert ha azt szeretnéd, elkísérlek, és megvárom, amíg kihajózol, vagy menjünk fel északnak?