// Vadászok //
-Ugrasszuk.
*Biccent egyet a választásra. Egyik változat sem könnyű, és ha lehet, ez még veszélyesebb is. Ha látná Akheel gondolatait, akkor elmondaná a lánynak, hogy a koca nem feltétlenül térne le ilyen távolságban az ösvénytől. Pont a malacok miatt. A már korábban kijárt utat nem fogja felcserélni egy bizonytalanabb, ismeretlenebbért a kölykökkel. De hát nem lát bele a Vörös fejébe, így aztán erről nem is tud vitát nyitni. Nem mintha akarna vitázni.
A nőstény vaddisznót a saját szállásán megzavarni merészség. Bár nem kisebb, mint útközben megzavarni. Támadásra mindenképpen számítani kell.*
-Én a dárdást küldeném szemből, ő lenne a csali. Az, aki kiugrasztja a kocát a fészekből. Az íjászok meg fel tudnak venni időben megfelelő állást, hogy a kiugró, és támadó állatot, lelőjék. A dárdásé a legveszélyesebb feladat. Arra.
*Bök előre, beljebb a sűrűbe. Nem tudja megsaccolni mekkora távolságra lehet a család szállása. Lehet ez egy óra hossza, de akár fél napi járóföld is.
Nem. Ha belegondol, annyi még sem lehet. Az anyaállat nem tenné az éji szállását olyan messzire a víztől, ha malacai vannak. A kicsik még nem képesek ekkora utat naponta megtenni. A nyom, amit felleltek, előző napi. Vagyis még a mai napon le fognak indulni a folyóhoz. Még az is lehet, hogy szembe találkoznak velük. Ez az a gondolat, amit máris megoszt a lánnyal.*
-Ha szembe találkozunk velük, akkor viszont rögtönöznünk kell. Nem árt, ha innentől kezdve, folyamatosan készenlétben leszünk.
*Ami annyit tesz, hogy ő maga is, ellenőrzi íját, nyílvesszőit, ne a kérdéses pillanatban támadjon gondja. Aztán lehajol, és marokra fog egy pár elszáradt, száraz levelet, s összemorzsolja, majd feldobja maga előtt a levegőbe. A szél, bár nem nagy, de szerencséjükre a folyó felé fúj. Ami azt jelenti, hogy szagukat nem viszi előre az állatok felé.*
-Amennyire lehet, igyekezzetek halkan mozogni, amíg elég közel nem érünk.
*Jegyzi meg, ezúttal hangját is lehalkítva, majd megindul előre, felfelé a vadcsapáson, követve a nyomot. Most már nem tér le a kitaposott ösvénytől. Ha közben a koca is megindult esetleg a víz felé, akkor hamarabb fognak találkozni. Még akkor is, ha minimálisan eltérne az ösvénytől. Bár ezt nem hiszi. Igyekszik kissé erőltetettebb tempót tartani, aminél még a két emberfajú is elég könnyen, és halkan tudja követni.
Talán fertályórányit törhetnek előre a bozótosban, amikor megtorpan, és újra ellenőrzi néhány levéldarabka segítségével a szélirányt. Megcsóválja a fejét. Alig valamivel térnek ki a levélmorzsalékok feldobási helyüktől. Megállt a szél, és ez nem jó. Nagyon nem. Reméli, hogy nem fog megfordulni a szélirány.
Valamivel később újra neki indul, tovább törve előre, olykor lelassít annyira, hogy hallgatózzon, majd egyszer csak megmerevedik. Halk kaffogó nesz, apró lábak csörtetése, végül heves zörgés és röfögés hangzik fel, nem sokkal előttük, talán alig ötven méterre. Hryan azonnal egy fa mögé lép, s íját a hangok irányába fordítja. Még nem feszíti meg, épp csak lövésirányba fordítja. Csupán fejével int Akheelnek, és Dharrennek, hogy ők is tegyék a dolguk. Hryan reméli, hogy a szűkszavú férfi megértette korábban a szavait, még ha közvetlenül nem is neki intézte őket. Innentől kezdve aztán tényleg a feszült várakozásé az idő. Az anya bármelyik pillanatban felbukkanhat a sűrűből malacai élén. Akkor pedig, gyorsan kell cselekedniük.*