//Kovácsműhely, Kovácslak//
*Maereh csendesen figyeli a férfit, nem szól szót se, de ott van, ha a másik szükségét érezné, hogy szóljon hozzá, vagy csak rápillantson. A törpelány tudja, hogy ezek különleges pillanatok lesznek, de ugyanakkor nehezek is.
Hrothgaar gondosan bezárja a fegyverszekrényt, amit ő a maga részéről csak helyeselni tud, majd indul, hogy ő is rendbe szedje magát.*
– Rendben *bólint és várakozik.
Amíg vár, elgondolkodik, magáról, Hrothiról, kettőjükről, az egész helyzetről. Az világos, hogy kedveli a törpét, de még nem tudja megmondani, hova is vezethet mindez, persze tudja, mit mondana az apja, azt is mit az anyja, és a kettő nem egészen ugyanaz. De ő maga még nem tudja, mi alakulhat.
De mikor Hrothi végül előbukkan, egy dolgot el kell ismernie, a kovács bizony remekül fest.*
– Jól áll neked ez a zöld.
*Mae kedvtelve nézi a Thánt, és bár pirul, nem fordítja el a tekintetét. A felajánlkozásra elmosolyodik, aprót bólint.*
– Akkor az evőeszközöket, ha kiraknád, a tányérokat meg én.
*Ketten valóban gyorsabban haladnak, hamar sikerül elrendezniük az asztalt. Végül ismét egymás mellé kerülnek, Mae megérzi a vállán a férfi kezét.
Hrothi szemébe néz, aztán bólint, miközben felnyúl és megsimogatja a vállán pihenő ujjakat. Mélyet sóhajt, és megérzi a finom illatot is, de most nem tesz rá megjegyzést, most nem lehet, más az alkalom.*
– Bármikor, amikor készen állsz rá.
*Mae kihúzza magát, és együtt mennek az asztalhoz, aminek a közepén már ott illatozik egy cserépedényben a csípősbabos hús.
A lány először az asztalfőn lévő tányérba szed. Rendes szép adagot, bár tudja, ehhez a tányérhoz ma este senki sem fog nyúlni.*
– Elmondanám én a felajánlást, a hagyomány szerint, de nem ismertem az édesapádat, Hrothgaar. *Mae a tányér felé biccent, mely a hagyományaik szerint az idősebb Skyllagrimmsont várja ezen az estén.
A lány türelmesen vár, hogy hallja az eltávozott teljes nevét, azt, hogy ki is volt ő, hogy milyen törpe volt.
Mae falujába ezt az asszonyok mesélték el mindig Wylnuranának, de ő nem tudna beszélni egy törpéről, kit nem ismert, így csak a jelenlétével segít.
A törpelány kérdőn pillant Hrothira, de reméli, a szertartás menet feléjük is ugyanaz volt, az eltávozott szerettüket először bemutatják Wylnuranának, majd még egy utolsó vendégségre hívják az asztalukhoz, mikor mindenből ugyanúgy részt kap, mint az élők, ekkor már mindenféle kis történeteket mesélnek róla, viccelődnek vele, akár beszélnek is hozzá, és próbálják felidézni, ha köztük lenne, miket felelne. Aztán a vendégség végén, mindazt, amit neki tálaltak összeszedik, és kiviszik a sírjára.*
~Itt persze ezt nem tudjuk megtenni, de talán Hrothi kitalált már egy helyet, vagy a folyóra is bízhatjuk, hiszen végül is a víz mindenhova eljut. Itt még folyó, aztán tenger, aztán esőfelhő lesz, és végül eső és hó az északi hegyek felett, mely majd Hrothgaar édesapjának sírjára hullik, eljuttatva így neki az áldozatot.~
*Mae a férfi mélykék szemeibe néz.*
– Hrothi?