//Nylisani idézése//
*Véleménye szerint eddig az a legostobább félisteni lény, kivel a balszerencse összehozta. Feltehetően túl ostoba ahhoz, hogy megértse miben is rejlik önön idiótasága, emellett talán még túlzottan hiú, és sértődékeny is. Ziának meg ugye nem feladata másokat megváltani saját maguktól, így inkább marad csendben, még a jelenés ki nem gyulladva szerte nem foszlik.*
-Ők meg tőlünk.
*Vonja vállát vigyorogva Kagan megjegyzésére.*
-És hidd el, ők sem boldogok ettől.
*Emlékszik vissza arra a momentumra, mikor Sateret úgy meggyengült, hogy már könyörgőre kellett fogja a hívek toborzását. Mered el a peremhez lépve a távolba, arra felé, ahol mindez megesett bő egy éve.*
-A lényeg, hogy kitartsunk.
*És hogy ő nem fog letérdelni egyetlen isten előtt sem az több, mint biztos.*
-Elvégre ők sem halhatatlanok, sérthetetlenek.
*A hívó szóra sem mozdul, épp csak tekintetét vonja el a láthatártól, és Kagan felé pillantva int nemet.*
-Még maradok.
*Majd csatlakozik később, addig figyel, hogy látja-e csapatát visszatérni. Figyel, és mereng a múlt eseményein, a jelen lehetőségein, és kalandozik el olykor figyelme a jövő felé is. Valami azt súgja számára abból sok nem adatott. És jól van ez így. Most kell harcolni, ellenállni, élni. És teljességgel felesleges nyugalmas, szép napokat remélni, tetteket halogatni.
Épp ahogy másokban bízni, és másoktól függni is. Azért reméli Syd hamar visszatér. Hamar, és sértetlenül.*
//Trónterem//
*Maga sem tudja meddig időzött odafenn, végül a hideg az, mi lecsalta. Lelkesen trappol be a trónterembe, ront rá Kaganra, meg valami nőszemélyre, a csípős széltől kipirult arccal, elgémberedett ujjakkal.*
-Arra gondoltam most, hogy már nyilvánvalóan nem vagyok dezertőr, de még kétséges, hogy városőr vagyok-e, akár le is léphetnék kicsit. Csak a majorba. Csak holnapig.
*Szakít félbe mindent, nem üdvözöl senkit, és mint általában kevéske gonddal ügyel másokra.*