//Iroda//
*Kaján vigyorral nyugtázza a köpenyt és arra gondol, hogy amikor Aoneerre adja, kanyarít mellé egy formás "most már egy vagy közülünk" jellegű beszédet, aminek a thargoktól látványosan idegenkedő városőr biztosan nagyon fog örülni. De hát pont ez a lényeg, hadd érezze a törődést! Bólint a köpönyeg rendeltetésére, aztán vet egy lapos pillantást Leára. Ha valaki, akkor ő tudna mesélni róla, hogy milyen az, amikor az ember szerelme nem lehet az övé. De legalábbis nem teljesen. Végül nem teszi szóvá, a göndör hajúnak amúgy is az a fixa ideája, hogy hisztikézni szokott, minek tovább erősíteni ezt az egyébként teljesen téves képet?*
- Höhöhö... *reagál filozofikusan arra, hogy a másik végül csak nevén nevezi a gyereket és félreérthetetlen utalást tesz arra az édes négyesre. Mindig nagyra becsülte azt az emberi tulajdonságot, aminek birtokában valaki könnyedén lendül túl olyasmin, amin mások hosszasan rágódnának vagy úgy dédelgetnék a sérelmüket, mint más az ölebét. Persze az is igaz, hogy az a görbe este még szerelmük hajnalán, vagy talán kicsivel az előtt esett meg.*
- Ahogy emlékszem, jó benyomást tett rám. *somolyog* De lehet, hogy én rá. Ne aggódj, nem óhajtom elmélyíteni ezt az ismeretséget.
*Attól pedig előre fázik, hogy Artheniorban a két dilisnek be kell számolnia a kikötőben történtekről. A városi igazságszolgáltatás közismerten kiszámíthatatlan és alkalmasint részrehajló. Mármint arra a részre hajlik, ahonnan jobban megkenik. És még az a csoda is megeshet, hogy neki is feltesznek pár keresztkérdést. Pedig ő ott sem volt. Azt sem tudja, ki ölte meg azt a mágust. Akiről persze azt sem tudja, hogy mágus volt. Hiszen ott sem volt.*
- Majd betanítok nekik valamit, ami meggyőzi a hadnagyot. Mondjuk valami ilyesmit:
"Igazán nem tehetünk semmiről, mi csak egy romantikus estére érkeztünk a kikötőbe, a szerelmesek ismert találkahelyére. Vacsorázgattunk, beszélgettünk a Romos Rókalyukban. Ha jól emlékszem, épp azt vitattuk meg, hogy ötödfeles jambusban lehet-e szerelmi vallomást tenni, amikor néhányan, akik bizonyára nem hívei a lírának, megkértek, hogy máshol folytassuk a társalgást, mert őket ez zavarja a lerészegedésben. Természetesen szót fogadtunk és indultunk volna, de az egyikük, amikor kinyitotta volna nekünk az ajtót, megbotlott és olyan pechesen esett, hogy a derékszíján viselt tegezből kieső nyílvessző tollával lefelé szorult be két padlódeszka közé, a szerencsétlen pedig belezuhant. Kivételen balszerencse kellett hozzá, de messze nem életszerűtlen, hogy ilyesmi még néhányszor megesett, amíg ott voltunk. Úgyhogy inkább távoztunk, mielőtt további balesetek történtek volna, természetesen csak azután, hogy meggyőződtünk róla, hogy a pórul jártakon már nem segíthetünk."
Szerintem ez teljesen hihető. De ha mégsem, akkor sincs baj. *vigyorodik el szélesen* Hiszen szemtanúk sincsenek, akik megcáfolhatnák a történetet.