//Ősök útját taposva//
*Elmereng Nettienaya szavain, de hamar rájön, honnan fúj a szél. Borostyán tekintete végigpásztázza az egybegyűlteket, de ő sem látja a szóban forgó asszonyt. A szíve azt súgja, az emberektől riadva tért vissza az erdőbe, de maga is örülne, ha felbukkanna a nő.*
-Jönnek még. *Biccent Nettienaya felé, mielőtt elfordulna. Nem bánkódhat azokon, kik nincsenek itt. Azokat kell rendeznie, kik itt vannak, s szerencsére akadnak szép számmal. Épp elegen.
Közben a csarnokba asztalok, bor és ser érkezik, kancsóban, kupában, üvegben, ahogy épp bírják. Az étek még várat magára egy darabon, hisz azt nehezebb előteremteni.
Maga is megragad egy kupát, és vigyorral nyújtja a szolgáló felé, ki nem is annyira szolgáló, mindinkább harcos. Örömmel tölt azonban bárkinek, ki szomjas, és ez alól ő sem lehet kivétel.
Kupáját emeli mindenki irányába, majd nagyot húz belőle.*
-A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ! *Harsogja, majd hátradől ültében.* -Erre Ti vagytok a tanúim! S azoknak ereiben, kik feleskednek, tharg vér kezd zubogni! *Elszórt röhögés a válasz, de az ő arca komoly.* -Én mondom néktek! *Lehúzza a korsó maradék tartalmát, majd körbefordul aktuális asztaltársaságán. Kiszúrja még a távozó Nettienayát, majd megakad a tekintete Sifraldon. Még a fülében visszhangoznak szavai.* ~Kagan, s előtte elődei~. *Felemások az érzései a legendás hadúrral kapcsolatban. Némileg kényelmetlen a szék, hisz az ő trónusán ül. Tiszteli, s egyben megmagyarázhatatlan haragot is érez szívében iránta. Talán épp azért, mert nem ismerhette meg soha.*
-Mondják, ezen a vidéken puha a föld. Úgy fogja az eke, mint rozsdás kés a Thargodrymeket! *Maga is felkacag, de folytatja.*
-Megtermeljük, amit kell s elvesszük, amire még szükségünk van! Ahogy tették atyáink, az ő atyáik, s még ki tudja, hány atya őelőttük. Én mondom néktek, nem mi választjuk a Vér Útját, hanem az, aki nem adja magától a jogos jussunk! *Csap az asztalra öklével. Közben szép lassan lakomához terítenek, a ser pedig alaposan csúszik a torkán. Elhallgatja népét, velük nevet és velük mulat.*
-Az Ősök legyenek a tanúim rá, ha egyszer beteszem a lábam Artheniorba, hozok néhányat abból a finom bőrű, ékes ruhájú leányból, akikről itt folyton beszéltek!
*Hosszú még az est, s meri remélni, hogy befutnak a késők is.*