//Isurii - lószemle//
- A véremet?
*Arca ugyanúgy elárulhatja meglepettségét, ahogy hangja is. Ugyan más kérdés is járt a felében, de abban a pillanatban háttérbe szorult, ahogy ezt a kérdést meghallotta. A másik lány pedig már meg is vágja kezét, ami azt jelenti, hogy nem is nagyon lehet más választása az alku érvényesítésére.*
- Eddig csak a szavam kellett adjam, de ha itt ez nem elég, ám legyen.
*A pengéért nyúl, mivel sajátját le kellett tegye a kapunál. Ha megkapja azt, ő is sebet ejt kezén.*
- Szavahihetőnek neveltek, de tessék. Viszont emellé arra is szavam adom, hogy ha a jószágnak az öregség okozta bajokon kívül más baja esne, míg nálam van, akkor dupla árat fizetek a csikóért.
*Komoly arccal bólint, már-már olyan komollyal, mintha valaki halálos ítéletét hagyná jóvá épp.*
- Maradni?
*Felszisszen, s elhúzza száját, hiszen az első, ami eszébe jut, az az, hogy Umi azt végképp nem tudja, hogy akár két-három napig is távol maradhat. Elvégre csak lovat venni indult, ami egyébként akkor sem tartott tovább két óránál sem, mikor épp a lány számára vásároltak egyet. Ahhoz képest pedig már így is jóval régebb óta távol van. Kétszer annyi ideje már, ha nem több.*
- Mennyi időről lenne szó pontosan? Igazság szerint vár rám kint valaki, aki nem tudja, hogy ilyen sokáig távol maradok és aggódni fog. Nagyon-nagyon aggódni fog.
*Felsóhajt, s nekiáll ő is a kiválasztott ló körüli teendőknek, míg a megoldáson jár az esze. Először megszabadítja fölöslegessé vált terheitől, ugyanúgy ad neki vizet és élelmet, majd nekiáll lecsutakolki.*
- A bátyád ezek szerint a vezetőtök, ugye? A magas, szélesvállú, akit köszöntöttél, mielőtt ide hoztál. Ha úgyis szólsz neki az egyezségről és arról, hogy szeretnéd, ha maradnék segíteni... Lehetne arról is szó, hogy hajnalban kiengedjenek? Mindenképp szólnom kellene a hátrahagyottamnak, hogy tovább maradok távol. Utána persze visszajövök. Elvégre köt a vér szava. Meg ez a szépség is itt.
*Alkudni próbál, bár hangján nem észrevehető az a kétségbeesés, ami egyébként erősen környékezi. Túl jól ismeri már Umit ahhoz, hogy ne féljen attól, hogy aggódni fog érte és a keresésére indul. Aztán ki tudja, hol lyukad majd ki, kinek a kezei közt? Hiszen jóformán senkit és semmit nem is ismer a városban. Egy lóért cserébe pedig, az túl nagy ár lenne, ha vele történne valami.
Most érzi csak igazán nehéznek azt, ha nem csak magáért tartozik felelősséggel. Ezt a részét a dolognak már régesrég el is felejtette.
Talán csak annyin észrevehető, hogy nyomja a lelkét valami, hogy a hátast mosdató mozdulatai kissé gépiessé válnak, ahogy gondolatai közé merül.*
- Mert szívesen segítek, ez a legkevesebb azért cserébe, ha itt meghúzhatom magam, míg Barack megpihen. De...
~Talán már így is késő. Lehet, hogy már most is úton van. Pedig lassan már sötétedik...~
*Hangja elfúl, így inkább nem is erőlteti a beszédet. Inkább a ló felé fordul, míg meg nem nyugszik. Mert olyan nem lesz, hogy bárki is pityeregni látja - sem itt, sem máshol. Soha de soha nem mutatja magát gyengének mások előtt - ahogy ezt tízévesen megfogadta.*