//A vacsorán és Hubin túl//
- Szeretik.
*Azt már csak gondolatban teszi hozzá, hogy a lányok a _csendes_ törődést szeretik. Illetve, hogy a többi mit szeret azt nem tudja, de abban biztos, hogy itt és most ő a csöndeset szeretné.
Megkönnyebbült sóhajjal veszi tudomásul, hogy Cha'yss végre úgy tesz, mint minden rendes férfi tenne ilyenkor és a fal felé fordul. Ekkor már neki sem olyan sürgős a fésülködés, abba is hagyja hát, helyette más dolgokkal kezd szöszmötölni. Apipereasztal fiókjában megbújik egy butykos és nem törődik azzal, hogy használja a mellette lévő kupicát, egyszerűen meghúzza. Majd még kétszer, biztos-ami-biztos alapon. A tükörhöz közelebb hajolva észreveszi, hogy a nyakán is van egy apró heg, a kaszárnyában szerezte, mikor a zsoldost tőrt szorított a torkának. Bosszúsan fordít hátat a tükörnek, egy pillanat múlva már a kandalló előtt guggol, rak a tűzre és a piszkavassal kicsit meg is böködi.
Végül, mikor úgy ítéli meg, hogy Cha'yss már bizonyosan alszik, akkor visszatér az ágyba. Ha a férfi nem takarózott volna be, akkor Aenae betakarja, ha pedig igen, akkor csak megigazítja rajta, kisimít ráncokat, ilyesmik. Amolyan szertartásféleség ez, mielőtt visszafekszik mellé. Átkarolja hátulról, ezúttal nem nyomja hozzá hideg lábait.*
- Fájt. És pánikba estem. Mert leszúrt az a kölyök és ugyanúgy fájt. Sajnálom.
*Halkan beszél, mert nem akarja felébreszteni a másikat, de abban most már egészen biztos, hogy beszélni akar a dologról. Az alvó Cha'yss hátának meg egészen könnyű elmondani azt, ami a szívét nyomja. Kettőt-hármat szipog, de ennyivel sikerült is úrrá lennie a bőgésen.*
- Aztán már nem fájt. De ez a seb annyira ronda. Látni sem bírom és azt sem akartam, hogy te lásd.
*Keze megtalálja a heget Cha'yss mellkasán. Szereti cirógatni, érezni alatta a másik szívének dobogását. Meggyőződése, hogy a hegek csak a férfiaknak állnak jól, mint a szakáll is, bár a szakállas nőknek is megvan a maguk szerepe, mint bazári látványosságok. Ő a legkevésbé sem akarja magát bazári látványosságnak érezni.*
- De majd ha felébredtél, akkor kezdjük elölről, jó? Tiszta lappal.
*Ő maga nem alszik, bár kétségtelen, hogy nagyon fáradt. A történtek egyszerűen nem hagyják nyugodni. A saját árnyékukat nézi a falon, amit a kandalló tüzének narancs lángjai vetnek oda. Talán a konklúziót is megtalálja: meg kell tanulnia színlelni, nem is igazán az ágyban, hanem úgy általában az életben.*