//A hosszúra nyúlt kalandozás másnapján//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az esküvőről való beszélgetés pár érzelmesebb pillanat után lezárul, és habár Frandr nonverbális kommunikációja láthatólag a szavakat nem tudja helyettesíteni, Cha'yss remek időzítéssel beharangozza a vendéglátás végét. Miközben Frandr feláll, amaz a lehetőségeiket is felsorolja. Nem szédül meg, így Laornak nem kell elkapnia, és miután társa jelezte a saját szándékát, ő maga is hasonlóképp nyilatkozik.*
-Köszönjük. Sokat segített vele. És magam is hálásan elfogadom a lovat.
*Megy a kurta, és önmagához képest kifinomult válasz, mely továbbra is teljesen őszinte. A normalitás, és a vendégséggel járó biztonságérzet nélkül bizonyára nehezére esne ma este az alvás, ám most sikerült kissé ellazulnia.
Miután kikísérik, a maga részéről különösebb cseverészés nélkül lovagol haza Laorral. Viszonylag hamar közli a másikkal, hogy hacsak Waldran véletlenül útba nem esik, akkor a vele való elbeszélgetéssel várniuk kell most.
Kényelmes tempóban jut vissza Amonra, ahol az őr alig akadékoskodik, talán Laor rangja miatt, vagy talán azért, mert a két harcos nem úgy néz ki, mint akik szívesen vennék mindezt. Innentől kezdve pedig azután, hogy a lovakat az istállóban hagyják, már csak egy rövid séta van hátra Thargarodig.
Az erődbe persze Frandr invitáció nélkül nem tud bejutni, ám az őr itt sem próbálja tartóztatni a párost, így hamarosan a csillaghullás átka ellenére is beljebb kerülhetnek. A maga részéről a pusztai harcos nem is veszteget túl sok időt, egy rövid esti jókívánság után a maga szobája felé veszi az irányt.
Belépve az ajtón valamennyi megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy nem lett még raktárrá konvertálva eddig élettere, habár a többévesnek kinéző porréteg arra utal, hogy azért különösebb tisztogatás és karbantartás sem esett távollétében. Az ágya ettől függetlenül felettébb invitálónak tűnik, és kell gyakorolnia némi önfegyelmet, hogy ne ájuljon bele úgy, ahogy van.
Ehelyett leveti mellvértjét és ép vállvértjét, melyet még az út erejéig a Varangyvárban vett fel. A magával hordozott zsákból kiveszi páncélzata megrongált részeit is, és rendezetten elhelyezi mindezt az asztalon. A zsák alján az ingoványtól mocskos, de még menthető ruházata van, melyet rövid úton eljuttat az erődszolgák által működtetett mosóhelyiségbe, majd csak ezután zuhan bele ágyába, ahol rögtön el is alszik.*
*Egyedül áll egy füves puszta közepén. A nap kegyetlenül süt, nem győzi törölgetni a verejtéket homlokáról, ám a távolban viharfelhőket lát... Kettőt pislog, és már meg is érkeztek, kegyetlen szélvész kíséretében ömlik az égből az eső, mely sikamlóssá, süppedőssé kezdi tenni a harcos lábai alatti földet.
Nem lát távolra, ám időről időre egy-egy villanás felfedi az őt körülvevő sziklákat, barlangokat, kunyhókat... a fejében mégis egy faluként tekint az egészre. Szétnézve halványan kivesz egy tar, kutyafejű, emberszerű lényekből álló tömeget, melyek mozdulatlanul őt figyelik.
A vihar amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlik, ám mire ez megtörténik, az őt körülvevő falu, és annak lakói porladásba kezdenek, mintha csak felgyorsult volna az idő, és évezredek telnének el pár szempillantás alatt. Alig ocsúdik fel, és már az előtte levő föld is kezd eloszlani, egy szakadékot hagyva maga után, szélén egy a gyorsan múló időt figyelmen kívül hagyó obszidián szoborral, mely egy íjászt ábrázol.
Végül az oszladozó, omladozó föld eléri a szobrot, mely megbillen, és a szakadékba dől, aztán csak zuhan, és zuhan...*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.02.02 20:00:12