//Napváltás//
*Miután Nestar mesternek átadta a bájitalokat, visszatér az erődbe, keres magának valami könnyű vacsorát, aztán aludni tér Kagan mellett, persze miután kivirgonckodta neki magát. Reggel ennek fényében jóval később ébred a férfinál, csókjára is csak egy fél percre tér magához.
Amikor viszont tényleg felébred, kicsit fáradtnak érzi magát. Kagan már nincs mellette, meg ő amúgy is szeret tovább aludni, mint a férfi. Kinyújtóztatja hát végtagjait a szokásos nyögéssorozat kíséretében, felöltözik, aztán előveszi táskájából a kis könyvecskéjét. Illetve elővenné, ha nem akadna a kezébe egy bájital, amit úgy tűnik, elfelejtett átadni Nestarnak.
~Na majd ma megint felkeresem.~
De először is van még egy kis dolga. Elhagyja a hálószobát és a fürdő felé veszi az irányt, ahol várnak rá fivére levetett ruhái. Ideje volna kimosnia őket.*
*Eltölt némi időt a ruhamosással, mert hát jó pár perc, míg azt a sok koszt és izzadtságot kivakarja a ruhákból, de végül úgy hiszi, szépen kimosta őket.
~Még illatosak is.~
Persze fivérének nem fogja elmondani, hogy ő volt, de valahol legbelül büszke magára, hogy igenis most már képes ruhát mosni. A következő lépés talán a rántotta elkészítésének helyes metódusa lesz. Miután kiteregette a ruhákat az egyik üres kád szélére, ő maga is megfürdik, aztán visszamegy a hálószobába a holmijáért.
Amint belép az ajtón, azonnal le is fagy, merthogy itt valami nem stimmel. Levetett ruhák, fegyverek, levelek az asztalon. Csak áll pár másodpercig, míg összerakja fejében a dolgokat, aztán elhatározza, hogy szemügyre veszi a papírosokat. Fél tőle, hogy mit fog bennük olvasni. Amikor megtalálja a neki szánt írást, lehuppan az ágyra és elolvassa. Végigmegy rajta kétszer, háromszor is, csak hogy biztosan jól fogja fel a dolgot.
Amikor ezzel megvolt, remegő kézzel teszi le az ágyra a papírost és hosszú ideig néz maga elé szótlanul. Vajon nem figyelt eléggé a jelekre? Nem tudta, hogy a férfi ilyesmit tervezett volna, de talán megint abba a hibába esett, hogy csak a saját bajaira összpontosított.
~Mint mindig.~
Keresi magában, hogyha mindez az ő hibája, akkor hol ronthatta el ezt is. Végül nem kezdi el sajnálni magát, hanem felpattan és amilyen gyorsan csak tud, felrohan a Tűtoronyba.*
*Háromszor akad bele a lába a lépcsőfokokba és a szoknyájába a nagy sietségben, úgy igazán nagyot azonban csak egyszer esik orra, de nem foglalkozik vele. Felérvén megcsapja őt a hideg levegő, de bárcsak az volna az egyetlen baja most.
Ott áll aggodalmainak tárgya teljes életnagyságban, de valami itt sincs rendjén. Borostyánba zárva, mozdulatlan tekint a messzeségbe. Ő odasétál és nézi egy darabig. Nem tudja még hová tenni ezt, de a földön heverő dobozka a benne lévő amulettel, no meg a levelek a szobában azt bizonyítják, hogy szándékos volt.
Ahogy melléje lép és Kagan tekintetével párhuzamosan mered sajátja a semmibe, bevillan elméjében az az éjszaka, amikor felhozta őt ide. Nem volt az régen, csak most tűnik olyan messzinek az emlék. Látja maga előtt a megfáradt férfit. Azt hitte, hogy ő majd tud erőt önteni belé, hogy ő elég lesz. De úgy tűnik, fogalma sem volt róla, miféle kínok tépték és őrölték napról napra.
Míg az egyik oldalról megérti a döntését, és hogy van oly súly és teher, amit az ő jelenléte sem tud megsemmisíteni, a másik oldalról mérges rá. Valahogy az elmúlt majdnem egy év alatt már sokadszorra maradt egyedül: először az íjász, aztán atyja, a fivérei...*
- Most pedig Te. *Fejezi be a gondolatát immár szavakkal.* Nőül kértél és azt mondtad, a támaszom leszel... Ehhez képest most csak állsz és nézel a vakvilágba.
*Kezdi megunni, hogy a támasza mindig kidől mellőle, de hát mit tegyen? Néha sanyarú az asszonysors. Sóhajtva felveszi a dobozkát a földről és elnézegeti az medaliont, miközben beszél.*
- Ha neked ez kell, én tiszteletben tartom, de tudd, hogyha visszatérsz, csúnyán fogok nézni rád.
*Már megint bekönnyezik, de még nem hagyja feltörni. Lecsukja a dobozka tetejét, aztán lábujjhegyre áll s ad egy csókot a férfi jéghideg arcára, mielőtt visszamegy a lépcsőhöz.*
- Sok tennivalót hagytál nekem... Meg mindenki másnak. De én kitartok melletted. Viszlát kedvesem.
*Azzal megkerüli a szoborrá vált Kagant és könnyeivel küszködve leballag a lépcsőkön. Mellkasa megint szorítani kezd, mint a múltkor a hálószobában, feje pedig lüktetni, de ez nem érdekli most, s talán ezért is múlik el olyan hamar.
Amikor Tizio szobájához ér s bekopog rajta, gondolatai a reá maradt teendők között cikáznak. Sürgősen el kell juttatnia Kagan leveleit az illetékesekhez és minél hamarabb beszélnie a kancellárral, de legfőképp Aenae-vel és a többi a családtaggal a jelenlegi helyzetről.*