*Elemző érdeklődéssel hallgatja a férfi véleményét, és a bevezető mondatok után hamar letesz a szándékáról, hogy a csuklyát hátrahajtsa fejéről. Megtette volna, ha úgy jobb benyomást kelt, de ezek szerint felesleges, nem ezen múlik.
Eddig még csak fiúnak nézték néhányan, az, hogy tolvajhoz illő a kisugárzása, az… még új. Ám ahogy így belegondol, meghallgatva Turrog érveit, meg tudja őt érteni.
Sőt, némi aggodalommal mérlegeli a lehetőséget, hogy akár igaz képet is mutathat róla a megjelenése. Lehet, hogy korábban nem járt egészen tisztes utakat? Ez alátámasztaná, miért hord magánál fegyvereket (mármint általában, nem most, mert jelenleg mindent az őröknél hagyott). Úgy képzeli, egy tolvaj is pont ilyesmiket viselne: tőrt és késeket, egyet a csizmája szárában…
Mielőtt még teljesen meggyőzné magát tulajdon romlottságáról, inkább válaszol.*
- Azt hiszem, már értem, miről beszél. De higgye el, nem sántikálok rosszban! *egy kis szájhúzós mosolyt is mellékel a szavakhoz.*
- Én is eléggé tanulós típus vagyok. De az én mesterem mellett nem lehet elpuhulni. Mióta inasául fogadott, szinte mindig úton vagyunk, gyalogolunk… mintha sohasem lenne vége. Szerinte ez is a leckék része. És igaza lehet. Most is csak nemrég tértünk vissza a kikötőből. Egy gyakorlott vándorral tartani az iramot nem is annyira egyszerű!
*Mosolya kiszélesedik, mikor Turrog a botot említi, mint megfelelő mágus-kelléket. Hisz az említett mester is pont affélével mászkál, és mulatságosnak tartja a törpe észrevételét is.*
- Akkor elárulom, hogy nem sok szerepe van. *néz cinkosan a férfira* Inkább csak amolyan… hagyomány? Megszokás? Bár amennyire tudom, valakinek segít is… az erejét összpontosítani. De nem ebben rejlik egy mágus ereje. Ha tud bottal varázsolni, bizonyára anélkül is menni fog. Én pedig szeretem, ha mindkét kezem szabad. *böki a végére mosolyogva. Nem gondolja, hogy szokásává válna egy fadarabot hurcolni magával mindenfelé. Tény, hogy van egyfajta kisugárzása mind Taitosnak, mint Worenthnek, s ebben közrejátszik a maguknál hordott bot is, ám tőle ez valahogy távol áll. Talán, majd ha némileg előrehaladt korában, és a lábai már nem bírják annyira, akkor újra fogja gondolni.*
- Hogy mennyire állom meg a helyemet másutt, azt még nem tudom. *Ismeri el nem kevés bizonytalansággal és félelemmel. Tisztában van vele, hogy taníttatása javarészt azért is zajlik, hogy majd a harcoknál tudjon segíteni, ám koránt sem biztos benne, hogy képes lesz beváltani a hozzá fűzött reményeket.*