//Ősök útja elől menekülve//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha valaki ebben a helyzetben igazán megrendült, az maga Aenae, hiszen soha nem ölt meg senkit, komoly sérülést is csak életében egyszer okozott. Amit a bűntudattól vezérelve azonnal meg is gyógyított, bár utólag már tudja, hogy kár volt.
Érzi a hátán csorgó hideg verítéket, még pillanatokkal később is fülében visszhangzik a koponya reccsenése. Keze remeg, de a fokost nem ereszti el, ugyanúgy szorítja, mint mikor kihúzta az asztal lapjából. Megölt egy embert, igaz ugyan, hogy egy gyilkost, de jelenleg ez a tudat nem vigasztalja. Yagnarnak igenis el kellett volna fogadnia az ajánlatát, de nem, a férfi holmi barbár virtustól, vagy saját ostobaságától és büszkeségétől vezérelve belekényszerítette őt ebbe. Emiatt pedig elképesztően haragszik rá, majdnem annyira, mint saját magára. Ami azt illeti bőgni szeretne.
Habrertusra néz, mikor amaz megszólal, ha a kancellár tekintete dühös, hát Aenae tekintetében gyilkos fény csillan, a férfi talán érezheti is, hogy ha pillantással ölni lehetne, akkor hamar Yagnar mellé hanyatlana. Élesen szólal meg, a stílus ragyogóan illik villámló tekintetéhez.*
- Ez az ember Sziritán mészárosa.
*Ezen kijelentésének fényében kissé nehezen értelmezhető az, hogy szempillantással később már a holtest mellett ül, a szétloccsantott fejet pedig az ölébe veszi, nem törődve azzal, hogy vér, meg agyvelő folyik a ruhájára.*
- De valóban, nem kellett volna meghalnia.
*Nem néz a kancellárra, pillantása a halott férfi arcán pihen, akinek sárga szemei üvegesen merednek rá.*
- Okosabbnak kellett volna lennünk, Yagnar. Neked is és nekem is.
*Gyengéden simogatja a szakállas arcot, miután pedig lezárja a halott szemeit Habrertusra néz, keze nem áll meg a cirógatásban.*
- Ha a másik kettőt elfogták, akkor megírom az artheniori városőrségnek, hogy itt vannak Sziritán felprédálói, csináljanak velük, amit akarnak. A zsákmányukat vissza kell vinni Sziritánba. Habrertus, hogy lehettek ennyire ostobák? A Vashegy nevében lemészárolni egy falut, ami gyakorlatilag a Vashegy lábánál van?!
*Waldran állítólagos szerepét elhallgatja, hallani akarja erről Waldran verzióját is, bár igazából meggyőződése, hogy bácsikája részeg volt és lehet, hogy nem is emlékszik az esetre. Azt sem említi, hogy mit ajánlott Yagnarnak, hiszen már lényegtelen.*
- Valami Csibék nevezetű kikötői kompániával álltak össze.
*Továbbra is a földön ül, ölében Yagnar feje, combján a ruha elázik a meleg vértől, mellette a földön a fokos, amivel bezúzta a férfi koponyáját.*
- Elküldjük a fejét is a levél mellé?
*Nem kegyetlenségből, vagy holmi ki nem elégített vérszomj miatt kérdezi, egyszerűen csak tudni akarja, hogy Habrertus mit gondol erről.*