//Thargarod trónterme//
*Szíves-örömest csinálna úgy, ahogy az ösztönei diktálnák: jó volna a széles hátra simulni, átfonni karjaival a derekát megint, és jó volna állát a vállára támasztani, lecsókolni az aggodalmat a ráncszabdalta, magas homlokról, meg ilyenek. Szomjazó nem vágyhat jobban a tiszta ivóvízre, plusz a női szerzetekben amúgy is igen erős ez a tyúkanyó-gén, vagy hogy is van a pontos megfogalmazása, nem tudnak elmenni általában a lelki vergődések mellett. Sajnos az, hogy nem nagyon fogja többé tenni a fent említetteket, szintén az elmúlt idők folytonos agyalásának hozadéka. Így marad hát a jelenlegi pozíciójában, akár egy kecses márványszobor, csak kezével járja be újra-újra azt az utat a férfi hajtincsei közt, amit eddig.*
- Éppenséggel nem dolgod elfogadni, de mi mást tudsz tenni? - *Kérdez vissza, füle mögé tűrve haját, hogy visszafürkészhesse a félszeműt, vajon tényleg gúny nélkül beszél-e.* - Még élsz és még lélegzel, következésképp fel fogsz állni és menni tovább idővel. Ha az ember sajnálkozik meg értetlenkedik, csak az időt pazarolja. Próbáld látni, hogy ez jó. Hogy mindig van tovább.
*Bár hangja kifejezetten nyugodt, s mit sem sejtet abból, ami paralell polkázik gondolatai között, magát is legalább annyira győzködi ezekkel a szavakkal, mint a másikat. Mindenkinek nehezére esik továbblépni a feldolgozhatatlanon, mert ezeket a zsigeri bölcsességeket, amik tulajdonképp ott lapulnak mindenki agyának egyik hátsóbb szegletében, sokszor nehéz előrébb venni, mint a jelen pillanat nyűgjeit. Arcát a férfi tenyerébe simítja egy pillanatra.*
- Én nem változom egykönnyen, nemhogy ebben, de olyanban sem, amit nem bánnék. - *Nem soká marasztalja a kettejük közt ragadt meghitt pillanatot, és a csarnok bejárata felé emeli pillantását. Aztán bólint.* - Igen. Mostanság nem sokat időzöm odahaza, most is a városba készülök, csak kicsit hosszabb időre, úgyhogy előtte próbálom elintézni a Hadúrral, amit lehet. Meg nem is akarok már többet egyedül jönni-menni, mert még el találnak rabolni a szajréért, és hát mind tudjuk, milyen jól értek a kardforgatáshoz... De egyszer csak sor kerül rám is.
*Mármint a Kagant körülzsöngó embernépre céloz, akik a kapu előtt tolongtak. Azt nem tudja, hogy őket már lekoptatta, de a Hrallhba érkezvén nemhogy fogynának, de sokasodnak problémái, ezért valószínűleg tovább várakoztatja a lányt. Rilai mondjuk ráér.*
- Remélem, már ő is annyira unja őket, mint én. - *Kinyújtóztatja lábát, ami azzal jár, hogy meneszti a félszeműt ölének menedékéből. Macskamód kidomborítja hátát és előre nyújtja egy percre karjait, aztán hátratámaszkodik, és Khanra sandít ültében. Szó mi szó, a csóka inkább nem tűnik tettre késznek, mint igen, de megpróbálja kipiszkálni belőle azt a lapuló, pimasz rókamosolyát. Jobban szereti látni ezt, mint szemében a félsz árnyát. * - Addig szórakoztass hát!