//Megelégelt szürkeség//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szinte meg is lepődött volna, hogyha más választ kap a feltett kérdésére. Tudja ő, hogy ez mégsem olyan, mint azon elverni a haragunkat, aki okozza, vagy éppen úgy igazán vért ontani haragunkban, bár ez már inkább csak saját magára lehet igaz kettejük között. Karjában lévő karddal int, mintha csak azt mondaná, hogy "kérdezz nyugodtan". A feltett kérdés roppantul meglepi, több okból is. Egyrészt ahonnan ő jön nem létezik olyan házasság, mint ami errefelé szokás, de szerencsére már tuja, hogy mit jelent, és azt is, hogy mihez tudja hasonlítani a dolgot. Másrészt pedig hogy ilyen nyílt vele szemben az úrnő. Bár azok után, hogy pucér aktokat rajzolt róla, s csak Rorkir jó nevelése mentette meg attól, hogy akarva akaratlanul magáévá tegye, talán nem is annyira meglepő. Egy múló pillanatra el kell, hogy gondolkozzon, közben kardját a vállán pihenteti meg, ezzel is jelezve, hogy válaszolni igyekszik éppen.*
-Hát tudod ez már eleve furcsa nekem.
*Dönti meg kissé magát.*
-Ha valaki a skerrayumra adja a fejét, öö házasságra. Hogy egy életen és azon is túl összekötni a szellemeiket, és a világ minden ellenségével vállt vállnak vetve küzdjenek meg, akkor holmi összeveszés nem lehet túl tartós.
*Látszik rajta, hogy a kérdése, és az értetlensége is őszinte. Egyszer szeretett egy asszonyt, s emlékszik rá, hogyha tőrt döfött volna a hátába is, akkor is szerette volna, s mióta meghalt, azóta még értetlenebbül áll az ilyen viták előtt. Talán csak az idő szépíti meg az emlékeit? Közben látja, hogy Kagaenae meg-meg mozdul, ám leginkább csak szemével reagál rá, tekintete igencsak hozzászokott már a harchoz, így viszonylag könnyen meg tudja állapítani, hogy mikor valós egy támadás. Ami viszont hamar be is következik. Testével ellentart a másiknak, s szinte alig mozdul meg a lökéstől, azonban a kapott kérdés jobban kibillenti a fókuszált egyensúlyából, mint bármilyen támadás. Először orrán kezd hörögni, majd hangos nevetésben tör ki, így sajnos az egyébként nem túl hatásos támadást nem sikerül teljesen kitérnie, s bizony a családi örökségét félig sikerült eltalálnia a nőnek. A fájdalmat nagyon jól bírja, de ember legyen a talpán, aki kissé nem zökken ki az ilyesmitől, így némileg előre is hajol, ahogy félig a fájdalmas sóhaj és a hangos nevetés furcsa egyvelegét adja ki egyszerre.*
-Te aljas némber.
*De nem tudja abbahagyni a nevetést.*
-Hát én azt mondanám, hogy előbb szopjon, az a biztos. Nincs az a férfi aki ilyenkor képes haragudni. Aztán ha elég merész vagy közben is elmondhatod amit akarsz, akkor úgysem mer ellenkezni.
*Szeméből egy könnycsepp is kicsordul, ahogy igyekszik kihúzni magát, de egyik kezével még mindig térdére támaszkodik.*