//Ősök útja elől menekülve//
~Bamm!~ *Talán saját fokosának utolsó visszhangját hallja, ahogy koponyája csontját töri keresztül. Még utolsó erejével behunyja szemeit, ahogy homlokán végiggördül tulajdon vére. Nem hall s nem lát többé, de már nem is érez. Elhagyja az élők sorát, hogy csatlakozhasson őseihez, s napestig vigadjon köreikben. Még így is lesz mit mesélni nekik! Elméje váza hamar összeomlik, s ráborul a végtelen sötétség megnyugtató dunyhája.
Valami azonban hibádzik a képletből. A dühe nem párolog. Ott fortyog tovább testetlen ereiben, táplálva elméjét és létét.* ~Létét?!~ *Talán a hangos csattanás sokkal inkább emlékeztetett jókora tölgyfakapuk csukódására, semmint fokosa élének hangjára.
Felnyitja szemeit, ám immáron nem a földön fekszik. A magasból pillant le vérben ázó testére, s a körötte állókra.
Hangosan felhorkan, bár inkább hitetlenkedésében, mint jókedvében. Jobban mondva felhorkanna, ha lenne hangja. Azonban hangtalan, testetlen és szagtalan... A felismerés pedig kifejezetten frusztráló egy eleven elmének.* ~El innen.~ *Nem létező öklei ökölbe szorulnak, s a kijárat felé libben. Ám alig tesz meg néhány métert, valami visszarántja. Mintha csak egy láncon tartanák itt, az élők között, ám a láthatatlan kötelék vége láthatatlan kézben. Megpördül nem létező tengelye körül, s hamar kikövetkezteti, kinek a lelkéhez kötődött sajátja. Tulajdon gyilkosához láncolódott, anélkül, hogy amaz tudna róla. Az Ősök Szellemének sajátos humora van, azt meg kell hagyni.
A zavaros képlet még nem állt teljesen össze fejében. Mit keres itt? Hisz teste ott fekszik, hűlve és élettelen. Nem kéne, hogy így legyen. Ármány ez, sötét varázslat, vagy talán szemfényvesztés, ő pedig álmodik.
Követi Kagaenaet, s van egy olyan sejtése, hogy voltaképp nem is tehetne mást. Hátuk mögött hagyják hát a kecskeszakállas férfit, hogy elinduljanak... Hova is? Igen... Rorkir és Sharen'na. Ha a leány le meri gyilkolni társait is, hát holtában is azon lesz, hogy beteljesítetlen bosszúját kitöltse.*
~Több ész?!~ *Szellemén ismét átfut a fortyogó düh, ahogy tulajdon vérét, s egyben gyilkosát hallgatja. Hisz dicsőséget óhajtott hozni házára, a Thargodarok aranykorát... Az ostoba leány... De majd ő megtanítja. Igen, dolga van még e földön. Hogy pontosan micsoda, azt maga sem tudja még. Talán választ fog kapni kérdésére is rövidesen.
Bekúszik a nyitott ajtón Kagaenae mellett. Nem látja senki, s jól van ez így. Van ideje legalább alaposan szemrevételezni az egybegyűlteket. Itt az úrnő fogdmegje, aki átlőtte a torkát. Nem hibáztatja a flótást, de az egyszer biztos, hogy nem hagy neki legközelebb ekkora szerencsét.* ~Legközelebb?~ *A gondolatra elvigyorodik, bár arról fogalma sincs, hogyan. Az érzés megvan, de talán csupán emlék.
Tekintete Sharen'nára kúszik, majd tovább Rorkirra... Rorkir. Sokban hasonlított rá. Pontosan tudja dicsőségük mibenlétét, vérben edzett, tapasztalt harcos. Ugyan miért ne? Elvégre szellem most az élők világában, nem több egy fuvallatnál... Miért ne használhatná testetlen tudatát, hogy némi segítséggel lássa el a barbárt? Megcélozza a férfit, habár fogalma sincs, milyen eredménnyel fog záródni a kísérlete. Egy biztos, nem létező érzékszervei armadáját hívja segítségül, hogy a férfiba költözzön... Lesz, ami lesz.*