Arthenior - Templom
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Ezen a helyszínen lehetőséged van olvasni! Kattints ide, hogy olvashass!


Ezen a helyszínen lehetőséged van varázsolni tanulni! Kattints ide, hogy tanulhass!


<< Előző oldal - Mostani oldal: 148 (2941. - 2960. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-28 19:19:43
 ÚJ
>Quantall Ackumien Galanodel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Templom átka//

*Ez nem a felesleges beszéd ideje. Imák hangzanak el és pont annyi bátorítás amennyi kell. Quantall is bár máskor szereti bő lére ereszteni a mondandóját, most csak három mondatot mondd. Naty annyit sem. Az ölelés más körülmények közt vagy zavarba hozná a mélységit vagy élete egyik legszebb pillanata lenne. Az első ölelés egy nőtől. Most viszont csak magához szorítja a lányt szótlanul. Az átlagosnál kisit mélyebb lélegzetvételein érződhet csak a lánynak, hogy a mélységit is megviselték a dolgok. Tekintete ugyanis meredten néz az oltárra. A fáradt megviselt tekintete. Míg szükség volt rá természetesen maradt. A holtakat ő is el szerette volna kísérni az utolsó útjukra. Xot-ot. Fajtárs és nő. Mégis őszinte volt és a jó ügyet szolgálta. Quantall csak remélni meri, hogy az áldozata nem volt hiába. A templomba érve elfogadja az atya ajánlatát. Tényleg jól jönne egy szállás meg egy fürdő.*

//Két nappal később//

*A templom bár egy kemény csapást élt meg, de áll és erős hitben nincs hiány. Ahogy Quantall végignéz az arcokon bár felismeri rajtuk a szenvedést, de ott az élni akarás is a szemükben. Ez pedig valamennyi erőt ad neki. Pycta ajánlatára bólint.*
-Még megbeszélem Naty-val, de szívesen ellátogatnék oda egyszer. Több ilyen harcos kéne az igaz ügyért.
*Veregeti meg az elf vállát. Az atyával kezet fog és bár mosolyog, de tudja jól, hogy nem vidám a téma amit felhoz.*
-Én csak egy egyszerű vándorvarázsló vagyok atyám. Nem szívesen élek ilyen címekkel. Hívjon Quantall-nak kérem.
*A karavánpihenő hős védője, Wylnurana kiválasztottja, a látnok könyvének őrzője, a fény bajnoka... Meg csak az kéne neki, hogy ezek a nevek eltakarják tőle a valóságot. Márpedig ő annak él.*
-Amit csak tehetek megteszem. Satereth ellen kötelességem.
*Néz komolyan a papra. Mikor az, azt mondja beszélhetnek arrébb vonja őt a tömegektől. Amit mondd az nem az egyszerű hívek fülének való.*
-Még a lázongás előtt. Mikor, azt az alakváltót elfogtam tanácsoltam, hogy mindenki köteles legyen a vére színével igazolni halandó énjét. Ez a protokoll még mindig él atyám? Amennyiben nem javaslom, hogy tartsák. Háború ez atyám. Az ellenfelünk pedig egy pusztán rideg logika által vezérelt hatalommániás hallhatatlan akinek erejét fel se tudjuk fogni. A gondolkodásába mi halandók nem tudunk belelátni mert annyira idegen tőlünk. És a célja nem a templomunk elpusztítása hanem az életé. A város komoly károkat szenvedett. A lázongásban vagy magában ebben a betegségben nem lepne meg ha a sötét isten keze is benne lenne. Pusztulást hoz és ellene szembeszállni...szinte lehetetlennek tűnik. De valamit nem szabad elfelejteni atyám. Satereth-nek csak a holtak felett lehet hatalma és azok felett akik hagyják. Küzdenünk kell mert a cél magának az életnek a megmaradása. Makacsnak kell lennünk és tilos feladnunk. Jó látni, hogy vannak akik a fényt kívánják szolgálni. Kellenek az ilyen emberek. Úgy vélem a templomnak komoly szerepe lesz ebben a harcban. Reményt adnak az embereknek és célt. Ezen kívül itt megvan a tudás, hogy segítsék is őket. De ez nem elég. Szövetségesekre lesz szükség és összefogásra a sötét úr ellen. Mindegy kikre. A karavánpihenőt orkok mentették meg. A látnok házának átkutatásakor egyszerű tolvajokkal álltam össze és velük pusztítottuk el a sötétség egy lényét. Nekem ezért sincs szükségem nagy nevekre. Vándorvarázslóként vagyok barátja a tharg birodalomnak és a templomnak, de így barátkozok akár törvényen kívüliekkel is ha tudnak segíteni a harcban akár csak információkkal. Teysus egyházával is érdemes lenne felvenni a kapcsolatot. Teljesen talán nem lehet megbízni bennük, de míg számukra előnyös üzletet ajánlunk egy-egy segítségért addig érdekük van nekik is a harcunkban. Velük vigyázni kell, de szükségünk lehet rájuk. Fontos lenne még minél többet megtudni az ellenségről. Jelenleg botrányosan kevés tudásunk van Satereth démonjairól. Ezt pótolnunk kéne. Atyám, amennyiben segítségére lehetek a templomnak kérem szóljon. Most szeretnék Natalayda-nak egy biztonságos helyet találni. Megígértem, hogy vigyázok rá, de rám számíthat a templom. Az ajándékkal kapcsolatban pedig.
*A táskájából kiveszi a látnok könyvének általa kibővített másolatát. Kívülről egy egyszerű barna bőrfedeles könyvnek tűnik. Azt, átnyújtja a papnak.*
-Vigyázzanak rá. Talán érdemes lenne lemásolniuk. Hogy a népnek megmutatják-e vagy mennyit mutatnak meg, azt önökre bízom. De a tudásra, ami ezeken a lapokon van szükség lehet. Használják jól.


2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-28 18:04:36
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 896
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//Új kezdetek//

*A csapat magához térni látszik, mire mindenki összeszedi magát, Arenih, már az életben maradt pappal és a segítő emberekkel beszélget csendesen, a kőpadoknál.*
- Nem lesz semmi baj... *Hallatszik a szó, mikor Natalayda immár Xotara holttestével foglalatoskodik. Arenih egyet sem szól, csak int néhány embernek és az életben maradt papnak, majd társukat és a kaszások által elpusztított városiakat is óvatosan emelik fel a földről. Natalayda is kap segítséget, a tetemet nem egyedül kell kicipelnie.*
- Nyugodjatok békében a fényben, gyermekeim. *Az ima nem hosszú, sőt a szokásoktól eltérően kifejezetten rövid, de mindenki fáradt, s a lobogó tűzben eltemetett tekintetekben már egyébként sem gyúl fény. Néma csendben zajlik a szertartás, csak az összekészített fa roppan olykor egyet-egyet.*
- Gyertek, pihenjetek meg a templomban. *Szól halkan Arenih, s szavai mindenkit illetnek. Bár a hely szegényes és hűvös, bizonyára még mindig jobb, mint a hontalanság. Mire visszaérnek Xauzurt, Pycta maga mellett tudhatja. A tébolyultakat elszállították, legalábbis nem látni egyet sem a templom előtt.*

//Két nappal később//

*Arenih korán ébred, első dolga az ellátott embereket megvizsgálni. A fertőzötteket egyből orvoshoz irányítja méla és szomorú tekintettel, ide is eljutott már a járvány híre, az új városvezetés gondoskodott róla. Hanlorentől szomorú tekintettel ugyan, de elköszön megszorítva a lány kezét.*
- Számodra is mindig nyitva álla templom, neked köszönhetően nagyobb fényben tündököl, mint valaha. *Néz a lányra, majd mikor távozik visszafordul az előtte csoportosulókhoz. Maradtak azért jócskán, kinek van hol laknia, ugyan hamar továbbáll, azonban több az a szerzet, akinek nincs hol laknia. Férfiak, asszonyok, gyermekek vegyesen, most elárvult tekintettel néznek a papra. Pycta pont akkor érkezik, amikor az egyik gyermek feje búbjára kap egy kedves és gyengéd barackot.*
- Biztosan visszatér édesapád, fiam. *Pedig tudja, hogy nem, ez látszik a tekintetén.*
- Ebben én nem dönthetek fiam. *Mosolyodik el halványan.* Többen jelezték, hogy papnak, vagy legalábbis a templom őrzőjének állnának. Ennek örültem, mert jelentősen megcsappantunk. Itt ételt, vizet és szállást kaphatnak, azonban sokan vannak, akik fiatalok, vagy gyengék a feladatokhoz. *Néz végig az egybegyűlteken.*
- Hát beszélj velük, hadd fontolják meg. Addig én Quantallhoz fordulok. *Mert időközben a sötételf is megérkezik.*
- Áh, a fény bajnoka. *Szorítja meg a mélységi kezét örömmel és hálásan csillogó szemekkel.* Ennyit adtál, s még mindig adni akarsz, barátom? *Kerekednek el csodálattal vegyes köszönetet sugárzó szemei.*
- Természetesen beszélhetünk. *Bólint Quantallnak. Az időközben megérkező Natalayda is kap egy vidám intést és egy hálás biccentést.*


2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-28 14:01:59
 ÚJ
>Natalayda Mozecka avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Templom átka//

*Énekel, ha másért nem, hát hogy reményt adjon. HA másért nem, hogy önmagát erősítse. És valóban történik valami, csak egy kicsit kellett kitartani. Mindig csak egy kicsit tovább.
A csuklyások feloszlanak, s előtte a kőoltár benne immár a nap szimbóluma. Mint a lassított felvétel, úgy néz körbe maga körül. Látja a miazmát araszolni, de megakadályozni mégsem tudja. Sőt, mielőtt szólhatna, a fekete massza Quantallba ivódik.
Inkább nem szól róla. Még nem. Ha nem látja összeesni a mélységit, és nem látja másmilyennek, mint egyébként, akkor egy ideig csak emészti. De feltétlen mellette maradna, hogy figyelemmel kövesse, változik-e a fiú. Mikor mellé lép, s védelméről biztosítja, csak fáradtan felmosolyog rá, s tesz egy lassú lépést vele szembe. Karjaival öleli körbe, s szótlan könnyei utat találva folynak végig arcán, melyet a mélységi mellkasába temet. Nem engedi el, csak mikor úgy érzi higgadtan tudna létezni a kapaszkodó nélkül is, vagy ha Quantall lép tőle el. A mélységi csak a finom reszketést érezheti, mert szavak válaszként nem jönnek ki a lány torkán, csak az apró bólogatás, aminek kapcsán sejtheti a választ.
Quantallal tart, s ha itt a templomban kap szállást ő is, akkor mindenképpen marad.*
- Menj csak, én is megyek hamarosan. *Szól a fiúnak, ha az elvonulna már a szállásra, s most az egyszer még ragaszkodik ahhoz, hogy hadd maradjon, ha másként nem, egyedül.
Csak egyetlen dolgot szeretne még, a mélységi nőt utolsó útjára kísérni. Ha senki más nincs a környéken, egy papocskát kér meg, aki éppen ott motoz még, helyét nem találva a nagy káosz után.
Kiviszik a testet a temetőbe. Nincs messze, és a máglyák amúgy is égnek. Tesznek egy saját máglyaágyat, s arra fekteti a papocska a keze vesztett testet. Natalayda pedig a többi hiányzó részt, mintha sosem váltak volna le onnan. A máglya mellett térdelve mond imát, s énekel csak neki, mielőtt meggyújtja a rakást. A csípős füstöt viseli, de nem marad sokáig Quantallal is beszélni szeretne még, ha csak nem késett már így is el. De össze kellett szednie gondolatait, és tisztázni ezt az egészet. A papocska még marad, Naty a temető kapuból még visszapillant, s a pattogó tűz mellett térdeplő csuhás alakját jól a fejébe vési.*

//Két nappal később//
//Pycta, Arenih, Hanloren, Quantall, Natalayda//

*Natalayda tiszta ruhában, majdnem olyan, mint ezelőtt, de más ránézésre is meg lehet mondani hogy változott. Csendben lép ki a szobából, s indul meg a már templomban tevékenykedők felé.
Az elf lány távozását még éppen szemmel követi, de bármennyire sajnálja, mindenki saját útján kell járjon, s tapasztaljon.
Halk léptei visszhangot sem vernek a falakon, mikor elhalad a kőoltár mellett, s megáll a két hegyes fülűtől nem messze. Belép két pad közé, s leül a szélére, halló távolban a két beszélgetőtől, de nem kíván beleszólni. Ha Quantall az elffel tart, Naty is. Eredeti tervei szerint. Nariadával való találkozásáról pedig egyelőre nem szól.*




2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-28 10:38:53
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1085
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Templom átka után//
//Két nappal később//
//Arenih, Hanloren, Quantall, Natalayda//

- Xotarát eltemettétek? *Kérdi még az atyát. Akkor nem volt ereje szembenézni halott barátja porhüvelyével, a harc minden erejét felemésztette, de reméli, hogy a papok gondoskodtak hősként elhunyt társa temetéséről. Ha itt végzett, szeretné megköszönni neki azt, amit értük tett.
Észleli, hogy Hanloren is megérkezett melléjük, miközben Arenih atyával beszélget, s amikor befejezte, félreáll, hogy az elf papnő is beszélhessen az atyával. Akarva-akaratlan hallja, hogy mit mondanak, így amikor Hanloren elindulna, odalép mellé.*
- Hanloren. *Szólítja meg a lányt.*
- Ha később úgy érzed, hogy csatlakoznál hozzánk, akkor a várostól nyugatra megtalálsz minket az erdőben. Engem biztosan. *Halkan beszél, azok után, ami velük történt, nincs szükség hangos vagy akaratos szavakra.*
- Az Erdő Szíve óvjon utadon. Ha bármikor segítségre van szükséged, rám számíthatsz. *Teszi hozzá, majd hátralép és meghajol a papnő előtt. Szinte gyermekként csatlakozott hozzájuk, de most egy valódi nő áll előtte, akit megkeményítettek az elmúlt napok eseményei. Sokáig nézi, míg a lány eltűnik a szeme elől.
Quantall és talán Natalayda lépnek melléjük, miután a lány távozott, a csuhátlan csuhás nem felejti el az érzést, ahogy a mélységi megszorította a vállát az oltár előtt. Köszönettel tartozik neki is, amiért szövetségese volt a sötétség elleni harcban. Érdemei kiemelik mind közül a sötételfet.*
- Nem, a várostól nyugatra, talán a folyó kanyarulatába. Nyugodt vidékre, ha gondoljátok, gyertek velünk vagy látogassatok meg minket egyszer. *Válaszol fáradt hangon. Még korántsem pihent eleget ahhoz, hogy régi erejében legyen, de érzi, hogy indulnia kell.*
- Miről volna szó? *Kérdi, amikor Quantall elmondja, hogy beszélni szeretne valamiről, ami fontos lehet. Az erdőmélyi elf türelmesen várja, hogy elmondja a mélységi amit szeretne.*


2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-28 01:40:14
 ÚJ
>Quantall Ackumien Galanodel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//Templom átka//

*A könyv biztatása egy kis erőt ad neki. A nép nem várta volna, de hallgat a szavaira. Nem hitte volna csak azért kiáltott oda, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa. Viszont reméli így pár életet meg tudott menteni és hálás a segítségért. Mikor az oltárhoz ér akkor elkezdi mormolni a mágikus hatalmú szavakat. Eddig még egyszer se használta ezt a varázslatát. Ami, történik az nem mondhatja, hogy nem ijeszti meg, de igyekszik kitartani és koncentrálni. Ami, egyre nehezebb. Térdre borul az erőlködéstől. Érzi, hogy egyre nehezebb ellenállni, de igyekszik kitartani. Egyébként az ha a teste nem is, de az elméje alaposan ki van már merülve. Szinte minden idegszálával igyekszik koncentrálni majd elérkezik a robbanás. A mélységi szó szerint felnyög a megkönnyebbüléstől. Hagyja, hogy a fény rászálljon ahogy a feketeség ellen se tesz semmit. Bár most először tapasztal ilyet, de úgy véli tudja mi történhetett. Leborulva marad és masszírozza a halántékát. Szíve szerint fel se kelne onnan csak feküdne. De tudja jól, hogy ezt nem teheti meg. Mikor végre eldönti, hogy megmozdul akkor a teste könnyen mozog. Előbb Pyctához sétál. Csak szó nélkül megveregeti a vállát majd az oltárhoz megy, hogy ő is leboruljon előtte. A papnő után ő is megerősítse a varázst ami rajta van. Ezek után hátrébb vonul Naty közelébe. A tekintete egyáltalán nem olyan mint mikor találkoztak. Fáradtság és fájdalom látszik benne. Ha a lány engedi akkor gyengéden megfogja a karját és halkan odasúgja neki.*
-Kiűztük. Vigyázok rád. Ígérem.
*Majd az ima végeztével amiben kellett segített, de igyekezett néhány szót váltani az atyával vagy valakivel, aki tud segíteni. Nem kért semmit csak ételt, egy fürdőt és ágyat. Meg, hogy majd beszélhessen az atyával valami fontos dologról ha rendeződött a helyzet.*

//Két nappal később//
//Arenih, Hanloren, Quantall, Natalayda//

*Azt, természetesen nem lehet mondani, hogy Quantall a régi lenne. Sok szörnyűség érte és elvesztett egy jó barátot aki bár csak egy kutya volt neki nagy veszteség. Szerencsére nem egyedül kellett átvészelnie a dolgot. De ő maga tiszta, ahogy a ruhái is. Ha Natalyda vele van akkor együtt léphetnek Arenih atyához. Más esetben az, hogy két fiatal odalépne egy paphoz akár romantikus is lehetne, de most ilyesmiről szó sincs. Egyből közbe is szól és Pyctához fordul.*
-Amonra viszed őket? Amennyiben igen akkor az jó hely. Viszont szeretném, hogy meghallgass mielőtt indulsz ahogy ön is atyám. Szeretnék beszélni a helyzetről és egy értékes ajándékot adni a templom számára amit még Nylsiani úrnőnek ígértem. Beszélhetünk?

A hozzászólás írója (Quantall Ackumien Galanodel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.28 01:40:28

A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.

2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-27 19:58:46
 ÚJ
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 344
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Két nappal később//
//Arenih, Hanloren, Quantall, Natalayda//

*Aludt, kitudja mennyit. Lassan kászálódik ki a fekhelyéből, tiszta ruhát húz, majd kilép a csarnokba.
Csendben söprögeti ki a maradék piszkot is a templom kövéről, mikor megjelenik Pycta. Maga is Arenih atyához lép, persze megvárja, míg Pycta befejezi. Csillogó szemmel szemléli az elfet, tetszik neki, amit hall, de nem fog vele tartani.*
-Atyám... Távozom. Talán a földekre. Levegőre van szükségem, valami... Nem jó.
*Érinti meg halántékát behunyt szemmel, majd az atyára mered.*
-Az oltár immáron biztonságban lesz. Nincs oly gonosz erő jelenleg, mi árthat neki.
*Szent meggyőződése ez.*
-Szeretnék örömöt és gyermekkacajt hallani. Sokat kivett belőlem... Ez.
*Nem fejti ki, biztosan tudja, Arenih tudja, miről beszél. A rendszeres időközönként visszatérő hangot nem említi, nem kívánja terhelni a társaságot. Elég gondjuk van így is.*
-Jövök még Atyám.
*Fut át arcán halovány mosoly, tekintete hosszan elidőzik az elfen, majd sarkon fordul és a bejárat felé siet. Kilép az ajtón, ajkain hatalmas sóhaj szakad ki. Nem a megkönnyebbülésé ez a sóhaj, sokkal inkább a szomorúságé. Muszáj egy kis boldogságot lelnie most.*



2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-27 16:00:38
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1085
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Templom átka//

*Még az erősen összeszorított szemek szemhéján is átszűrődik a ragyogás, amellyel a madarak összefonódnak, hogy támadást indítsanak a csuklyás halálhozók ellen, de a csuhátlan csuhás nem meri kinyitni a szemeit. Minden mélykék pillanat, érzés és benyomás egy apró pontba sűrűsödik össze, ahogy fizikai erejét csakis arra az egyetlen dologra összpontosítja, hogy kint tartsa Hanlorent a fekete vérből született sötétségből. Nem érzi már izmai és ínszalagjai kínját. A mestere azt tanította neki, hogy a test mindent kibír, csak az elme adja fel. De az erdőmélyi elf elméje és hite megtörhetetlen sziklaként áll az őrület viharában, csak akkor engedi el az elf lányt, ha utolsót dobban a szíve a mellkasában.
A káosz kakofóniáján átüt egy dal, mely ugyan erőtlen és gyenge, de mégis ad még erőt a Fákban Lakó szerzetesének, vicsorítva küzd, artikulálatlan morgással facsarva ki testének utolsó tartalékait, hisz, ha elbuknak, úgyis mindegy már. Ez az utolsó csata. A végjáték.*

*A húzás olyan hirtelen szűnik meg, hogy szinte előreesik. Két lépést kell tennie, hogy visszanyerje egyensúlyát azon a havas fövenyen, ahol Hanloren mellett áll. Mintha a semmi közepén állnának, az elf ellenséget keresve néz körbe, de nem lát semmit, ám amikor a fehér ruhás alak megjelenik, csak a tekintete szűkül össze. Nem rá számított. Bár valójában nem tudja, kire számított.
A fehér ruhás azonban hirtelen megváltozik, botjával mutat Hanlorenre, a csuhátlan csuhás azonnal mozdulna, hogy közéjük lépjen, de nincs szükség cselekvésre, mert az arctalan csak beszélni kezd.
A színpadias meghajlásra a szerzetes felé nem érkezik válasz az elf részéről, megfeszülő állkapoccsal hallgatja a szavait.*
- Nem vagyunk hősök. *Mondja fáradtan, kissé rekedten, mintha hatok óta nem szólalt volna meg. Olyan, mintha újra hónapokat töltött volna aszkézissel, mint annak idején, évekkel ezelőtt.*
- Nem vagyunk hősök, mégis elbuktál ellenünk. *Nincs káröröm a hangjában, csak meggyőződés és őszinteség.
A fenyegetésre nem felel azonnal, csak fáradt szemekkel figyeli a hirtelen eltűnő alakot és az árnyékát a távolban.*
- Gyere csak. *Suttogja maga elé.*
- Én ott leszek. Kon'o de vacyu de'sz. *Lombzöld pillantása hideg és elszánt, a jelenésnek és Hanlorennek sem lehet kétsége afelől, hogy beváltja ígéretét.*

*A templom kövén fekszik hanyatt. Körülötte a szilánkokká tört fekete vér, amely immáron nem tartja rabságban sem őt, sem Hanlorent. Talán arról sincs tudomása, hogyan ért véget minden. Hogyan repedt meg és tört szilánkokká a vár, hogyan robbantak fel belülről a csuklyás-kaszás alakok. A kövön fekvő testén megül az aranypor, amely utánuk maradt. Hallja ugyan Arenih atya halk sírását, de képtelennek érzi magát, hogy megmozduljon. Azt sem látja, ahogy Quantall teste elnyeli a feketeséget.
Azt érzi, hogy körülötte vannak, talán társai, talán az életben maradt városiak. Xauzurt szólítaná, hogy tudja, az irbisz jól van és vele van, de csak a fejét tudja oldalra fordítani, amikor kinyitja lombzöld szemeit.
Éppen Hanlorenre néz és láthatják talán egymás tekintetén az együtt átélt pillanatokat a hófödte síkságon. Mindketten tudják.
Talán az elhangzó ima ad neki erőt, hogy oldalra forduljon és sarkaira üljön, a tartása görnyedt, karjain támaszkodik maga előtt.*
- Xauzur? *Szólal meg erőtlenül, halkan.
Amikor Hanloren elé áll és megérinti a vállát, felemeli a fejét. Csak szótlan fordul a mélységi lány, Xotara porhüvelye felé, amely egykor a nagyszájú, de jószívű sötételf lelkének otthona volt. Eddig is voltak veszteségek, de az egykori erdőmélyi társ elvesztése furcsán fájón érinti a szívét.
Felkel a földről, remélve, hogy az irbisz megjelenik mellette.*
- Pihennem kell. *Emeli fel nehezen a kőről a wegtoreni pengét és megindul arrafelé, ahol korábban Xotarával pihentek meg. Ha Xauzur vele van, akkor az irbisz vigyázza az álmát, talán napokig fel sem ébred, csak alszik, hisz bár az elme minden viszontagságot elviselt eddig, a test utolsó tartalékait élte fel az elmúlt napokban.
A csuhátlan csuhás megpihenhet végre. A küldetést befejezte.*

//Két nappal később//
//Arenih, Hanloren, Quantall, Natalayda//

*A csuhátlan csuhás talán egy teljes napot is végigaludt, miután megjelent újra a templomban. Ha addig nem történt meg az oltár könyékének rendbeállítása, akkor segítkezik abban, közben pedig Arenih-vel beszélget halkan hitről, fényről és önfeláldozásról.*
- Atyám. Ezeknek az embereknek nincs már otthona a városban. Én az erődbe megyek, nem messze a várostól. Jöjjenek velem, otthont alapítok, egy helyet, ahol békében élhetünk. Ez a város már nem olyan, mint régen. *Mondja az öreg papnak. Ha van lehetősége, megosztja ezt a tervét Hanlorennel, Quantallal és Natalaydaval is. Talán ők is vele mennek, de ő biztosan menni fog, az emberekkel vagy nélkülük.
Rengeteg dolga van még.*


2953. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-25 23:25:06
 ÚJ
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 344
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Templom átka//

*Egy végtelennek tűnő pillanatig csak hullámzó mellkassal mered Pyctára. A látomás és az az alak. Vajon ő is ott volt, vagy megint csak káprázat? Vajon az öregember maga volt... Ekkor hevesen homlokához kap jobbjával, hogy hunyorogva dörzsölje meg azt.*
~Ez a kacaj...~
*Szótlanul fordul az oltár felé, mely ugyan még magán viseli az elmúlt idők mocskát, de már közel sem sugározza magából a feketeséget.*
-Ó, Úrnőm!
*Felejt el minden bajt, dobja le magáról a gondokat és borul le közvetlenül az oltár elé. Fáradtan, kócosan, piszkosan mered fel rá, hogy suttogva folytassa.*
-Nem bánthat senki, a Fényt nem törhetik meg többé...
*Érinti meg gyengéden az oltárt és simítja végig ujjaival. Ajkai szavakat kezdenek formálni, de hangjában nincs többé félelem. Fel kell vérteznie az oltárt, hogy többé ne borítsa feketeségbe holmi jöttment, ártó lélek. Oly sok fájdalom volt és oly sok vér... A sötétség megkínozta, meggyötörte, de meg nem törte. Hazugság lenne azt állítani viszont, hogy nem állt közel hozzá.
Ha végzett az imával, Natyalayda, Quantall és Pycta felé fordul, majd bágyadtan elmosolyodik.*
-Köszönöm.
*Lassan lép Pyctához, ha az elf még ott van és gyengéden megérinti a vállát.*
-A barátod...Xotara.
*Néz a meggyalázott holttest felé.*
-Tiszta lélek volt. Sajnálom, ami vele történt.
*Egy padhoz támolyog, hogy leülhessen rá, lábai ugyanis kezdik feladni a szolgálatot.*
-Akkor fénylettünk a legjobban, mikor a legsötétebb volt. Az Úrnő vigyázott ránk.
*Fogalma sincs, meddig bír most ébren maradni. Semmi másra nem vágyik most, csak békére és egy kiadós alvásra. Rengeteg alvásra.*


A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.

2952. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-25 10:11:36
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 896
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//Templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

- Jól van, mélységi. *Hallik a furcsa dicséret Quantall fejében, bár lehet arról sejtése, hogy ismét a könyvben raboskodó beszél hozzá. Nyugalom is megszállhatja kissé, mert újabb pukkanások hallatszanak, bár a mana lövedékek ezúttal nem látszanak, mégis kifejtik újabb hatásukat kisegítve a madarak erejével. Újabb fényfolt, s újra rezzenés, ahogyan a jelenésekbe vágódnak. Az egyébként sem gyors lények mozgása még szaggatottabbá válik, szinte lelassul az idő számukra, így van lehetőség cselekedni. Quantall kiáltására a templomban üvöltve és elkeseredetten harcoló tömeg stratégiát vált, s immár csak a kasza ütéseit próbálja kivédeni, de több oldalról. Ahogy a jelenés elfordul, máris hátulról ugranak rá, míg elölről elterelik figyelmét. A kiáltás beválik, jóval kevesebb szerzet hullik el, s akik eddig veszélyben voltak, azok is bátrabban ugrálnak el a kasza villámgyors suhintása elől. A templomajtó mellől érkező lények mozgása is darabossá válik.
Quantall mormogó imájára, az oltár remegése nem áll meg, sőt fokozódik. Elnyújtott dübörgés hallik, s egy kósza sivítás, miként a mélységi közeledésére a hátából elemi erővel vágódik ki a madár, s fonódik Pyctáéhoz és Hanlorenéhez. Önkéntelenül is megremeg a lába, kénytelen féltérdre esni, hogy fejet hajtson. Arenih mellett van hely, kit úgy látszik már lassan elveszítenek. A férfi homloka gyöngyözik, nyakán kidagadnak az erek az erőlködéstől, miként a hitet próbálja testéből, lelkével együtt kitépni. A két pap is a nép oldalára állt, de már csak egyikük él. A másik első között esett el, ahogy örömittas, könnyektől csillogó szemekkel vetette bele magát a harcba, szinte a népet vezetve. A mellkasán húzódó vágás azonban mély és sötét, nem mozdul a földön többé már.

Szinte a gyász hangja csendül fel, bár ez az ének mindenhez hasonlatos, csak gyászindulóhoz nem. Natalayda énekel, Xotara testét görcsösen húzva, a dallam meg meg akad néha, de folytonossága megkérdőjelezhetetlen, mintha csupán ütemre húzná közelebb a testet egy-egy rántással. Gyomra tájéka elemi erővel izzik fel, s mint a születés szakad fel belőle a fénymadár, hogy egyesüljön a többiekével, Xotara tenyereiből felszabadulóval is, immár földöntúli ragyogás tölti be a templom belsejét, megvilágítva a harcoló arthenioriakat, az oltár által lassan elnyelődő Hanlorent, s elkínzott tekintetét. El tudja kapni Hanloren kezét, s erőt fejthet ki rá.

Pycta. Sötét kékség, melyben elmerül, akárha tenger habzó hullámai temetnék alá. Nem látomás ez, csupán Hanloren tekintete, mely az elfébe fonódik csendesen. Nem hallják a fojtott nyögéseket, a kín hangját, csak ima van és csend, meg a háborítatlan mélykék sötétség. Hanloren már nyakáig merül el a mételyben, nem érez fájdalmat, s nem érez semmit. Csendet hall, s talán a hó ropogó hangját. Suttogva hagyja el száját az ima, majd vállából újabb fénycsóva csap fel.
Pycta és Hanloren, lába alatt besüpped a hó. Teljesen üres tájon járnak, melyet nem szakít meg egyetlen fűszál sem, csak a semmi. Vakítóan fehér köröttük minden, az ág alja a földdel olvad eggyé. Fehér csuhába öltözött alak sétál feléjük, botjára támaszkodva. Arcát nem látják.*
- Ügyesek voltatok. *Bólint a csuhás.* Az az idióta gnóm azt gondolta, hogy ennyivel el tudja intézni. *Furcsa kuncogás és a csuha rázkódása, majd hirtelen, amely keze nem botot tart előre vágódik és Hanlorenre mutat.*
- AZT GONDOLOD EZZEL VÉGE?! *A hangorkán körbelengi őket, nem visszahangzik, hisz üres a táj, de a csuhás körül hógörgeteg indul el, s mint ördögszekér suhan át a tájon, pedig egyetlen lejtő sem segíti mozgását.* HÁT NAGYON TÉVEDSZ!
*Az öblös és földöntúli röfögéssel párosult röhögés nem illik egy ily díszbe öltözötthöz. Lassan teátrálisan meghajol, de láthatatlan tekintete ezúttal Pyctára néz.*
- Te... és a barátaid. Hősök mi?! *Tömény gúny, mi a szavak mögött rejlik és sötétség.*
- Mindenhol ott vagyok, elf! Én mindenhol ott vagyok! Leginkább ott, ahol nem számítasz rá! *Mintha kacsintana, s horkantva röhög fel ismét, majd lassan elindul visszafelé ahonnan jött.*
- Gondolod... mindenkit meg tudsz védeni? Találkozunk még, idióták!! *Egy pillanat, de már csak folt a láthatáron, bár gonosz kacaja még mindig hallik.

A véroltár ebben a pillanatban izzik fel. A Hanlorent körülvevő miazma apró, üveges darabokra hullik. A négy jelenés hirtelen megáll, majd megremeg. Egy pillanattal később belülről robban szét elemi erővel, sűrű fényporral hintve be mindent. Akár az arany, a templom falain, s kövezetén ül meg. Az eddig harcolók, tenyerüket nyújtják, mint kisgyermekek a hóban, s áhítattal engedik, hogy rájuk hulljon. Elállt a szél is, bár ezt sokan nem veszik észre. Pycta, Natalayda, Hanloren és Quantall, Arenihhal együtt egy mocskos és koszos kőoltárt láthat, nap szimbólummal belevésve. Nincs húzó erő, nincs semmi, mi arra utalna, hogy az oltár valaha sötét volt. Csak mint fekete üvegdarabok, a megszilárdult vér szerteszéjjel a padozaton. Arenih összeroskad, s sírni kezd. Elfáradt, felőrölte a koncentráció.
Natalayda némán meredhet a kezében tartott karra, melyen fokozatosan huny ki a fény. Ha ellenőrzik testüket, a vértől és szennytől mocskos ruházatuk alatt, a fekete madáralakok megmaradtak, nem tűntek el. Pycta és Hanloren a látomásra emlékezhet, akárha különös kapocsként fűzheti össze őket. Natalyda láthatja, amint az oltár környékét borító fekete üvegdarabok hirtelen egy kósza masszává állnak össze, s Quantall felé kúsznak. Mielőtt bármit cselekedni tudna, a mélységi testébe olvadnak. Ez lesz emléke számára a ma estének. A sötétség egy falatja, melyet okosan használva még jóra is fordíthat. Az eddig harcoló artheniroiak lassan a kőpadokra ülnek, s Eeyrt éltető ima hangzik el, mely bár fáradt, de őszinte.*

//Csak egy apró csoda kell néha//
//Epilógus//

*Az utca csendes, nagyon csendes, miképp a templomkert is. Nem károg varjú, nem tépi szél a fákat. A hó szüntelen hullik, mintha nem érdekelné semmi, még az sem, hogy Lanawin földjén ez olyannyira nem szokás. De hát csodák mindig vannak, nem igaz? Csodáknak lennie kell, anélkül nem lehet semmi. Olykor csak egy hópehely, olykor egy erős kézszorítás. Néha egy lány változik nemesből harcossá, s korábbi szokásait levetkezve kel ki magából az igazért, egy olyan hitért, mit még nem is tudhat magáénak, csak megérintette. S akad, hogy egy mélységiből válik hős Artheniorban, ki gondolta volna? A mélységi biztos nem. Persze ott a lány is, ki fiatalon, szinte gyermeki hittel érkezett a templom szolgálatára, s most talán megtörve, de szinte egyetlen sóhajával robbantotta szét a sötét hatalmát. Az elfek mindig is nemes lelkek voltak. Néma tartásuk sok helyütt támaszként szolgált. Nem volt másképp ez most sem. Megfáradva, de nem törve... sohasem törve, méltósággal és büszkén viseltetve a világ iránt.

A regények sokszor jól és rosszul végződnek, ez ellen nem lehet tenni, ilyen az élet. S akadnak most is áldozatok, kik életüket adták a nyugalomért, a város fényéért. Testük bizonyára jó helyt talál majd, s nyugalmukat nem zavarja már meg semmi és senki.
Sokan azt hiszik, ilyenkor vége. Vetett ágyukban, párnákba fúrva arcukat megpihenhetnek. Egy ideig ez így is van. De a gonosz és a jó csatájának soha nincs vége. Mindig élénken él. Van, hogy ez kívülről is látszik, de van, hogy belülről mardosó érzésként öntudatra ébred. Mert az élet ilyen. Görcsös és sokszor szürke. Kapaszkodni kell bele, vele együtt élni.
Azonban, mint ahogyan hirtelen, az oltár mellett álló elf lány, Hanloren fejében felhangzó elnyújtott gonosz röhögés, tudhatjuk... még koránt sincs vége semminek.*

A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.25 10:39:28


2951. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-24 23:54:13
 ÚJ
>Estrothim Rytl'or avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11

Játékstílus: Megfontolt

//Nairada//

*Elgondolkozik a lehetséges útvonalakon, mielőtt válaszol.*
~ Mostanáig bárhol jöttem, szinte mindenhol láttam valami durvát.~
*Vonja le magának a nem túl biztató következtetést.*
- Azt gondolom, most nincs jobb, vagy rosszabb útvonal. Legyünk résen, talán nem ér minket baj! Toronyiránt a legjobb haladni.
*Amennyire a város lehetővé teszi, a legrövidebb a legjobb Thim szerint. Minél előbb célhoz érni, közben mindent látni, de semmin sem szörnyülködni. Amolyan mentális túlélő törvény ez. Persze sosem lehet tudni, hogy az elf mivel találkozik, ha egyszer nekiindul*


2950. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-24 16:27:43
 ÚJ
>Natalayda Mozecka avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Templom átka//

*Segítségkérése elsiklik valahol, mert egyedül kénytelen a holtat közelebb húzni a sötét oltárhoz, ahol a ragyogó madár szárnyaira kaphat. Észrevette a ragyogást, ami felerősödött az érintésre. Natalayda már nem lepődik meg ilyesmin, így inkább a legkézenfekvőbb megoldást próbálja kivitelezni. A kart a másik kézhez illeszti úgy, hogy a két részlet találkozzon, s így egy mintát mutasson. Vár egy pillanatot, hogy bizonyságot szerezzen, a madár akkor is fényesen ragyog, ha ő nem ér a testhez. Hátha csak a minta akar eggyé válni s a madár a homokszőke lány érintése nélkül is fényesen ragyog, társait keresve.
A két elfhez siet, hogy legalább felszínen segítsen tartani a nőt. *
-Nee… *térdepel az elfekhez. Igyekszik ő is a nőbe kapaszkodni, bár ereje nem kimagasló, de hátha könnyít a terheiken. Hunyt szemmel csimpaszkodik belé, talán még azt is megakadályozza, hogy a férfi a helyébe másszon, mert akkor félő nem tudják visszatartani. Szemei szorosan összezárva, akárcsak ujjai a nő kezén, amit maga felé húz kifelé az oltár mocskából. Ha kifelé nem is mozdul, de ha stagnál, már sikernek könyveli el.
Ajkairól a mantra dallammá formálódik. Nem olyan dal, ami babonáz, csak ami a szálak a fénynek adnak otthont, s ha belé költözik, más is történhet. Lelki szemei előtt a madaraik együttes erővel rohamozzák a sötétet. Ebből merít erőt, ő is. Látta a csuklyásra támadókat, s hunyt szemei előtt minden rohamukkal, melyet a sötét ellen tesznek, az oltárt telítik fényes mivoltukkal. Ha a fény mégsem költözik a hangszálak táplálta mantrába, talán a remény formálta szavakból a két társa is meríthet.*


Natalayda Mozecka megpróbált varázsolni egy Fény oltára nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!

2949. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-24 04:35:46
 ÚJ
>Quantall Ackumien Galanodel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//A templom átka//

*Quantall fel tudja venni a kardját és nekikezd a következő életveszélyes akciójának. A könyv most hallgat pedig egy kis biztatás jól jönne. A mélységi varázslata létrejön. Érzi ahogy az elméjében tárolt energiák alaposan megcsappannak, de volt értelme. A lény megindul egyenesen az oltár felé, de a mana lövedék sikeresen lelassítja. Quantall nem sokat teketóriázik és ő is megindul az oltár felé ahol kimondottan szörnyű látvány fogadja. Ez előtt még csak hallani hallott ezekről szóval egyrészt az ami ledöbbenti a másik pedig ahogy a papnőt szinte már teljesen elnyelte. Nem csak ő indul meg az oltár felé hanem az ajtó felől is mint a szavaikból kiderül hívek rohamozzák meg a halálhozókat. A fiatal mágusnak bátorításra volt szüksége és megkapta. Miközben az oltár felé rohan nem felejti el kiengedni a hangját.*
-Csak tartsátok fel őket! A támadni felesleges. Kitartás!
*Ha pedig az oltárhoz jut ő is belekezd egy varázslatba csak ő másmilyenbe mint a papnő bár biztos benne, hogy főleg ha Satereth-ről van szó akkor elnézhető ahogy eddig is elnézhető volt, hogy nem Eeyr mágiáját használja. Ahogy a karavánpihenő szelleme is mondta "Van remény, van idő élni
összefogásban keresni, sötéttől nem félni." Az összefogás pedig Quantall szerint jelenti Teysus segítségét is. A betanult szöveget és a kézmozdulatokat követi és igyekszik elképzelni a sötétséget, ami az oltárt körül veszi. A mai nap után nem nehéz. Igyekszik a gyűlöletre gondolni amit a szegénynegyedben érzett. Elképzeli ahogy, azt a szurokfekete gonoszságtól fertőzött miazmát összegyűjti egy pontba és megpróbálja kivonni az oltárból és az elméjében biztos helyen elraktározni. Koncentrál úgy érzi most részben rajta is áll minden és nem akar elbukni és több vért mint ami eddig hullott. Meg akarja gyengíteni ezt a sötét oltárt, hogy segítsen a papnőnek.*

A hozzászólás írója (Quantall Ackumien Galanodel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.24 04:37:37

A varázsló egy sötétség vagy egy fény oltár mellett egy fertályórás rituálét hajt végre, melynek hatására egy fény oltár esetében egy fény pontot, sötétség oltár esetében pedig egy sötétség pontot nyer ki az építményből, miközben az oltár szintje eggyel csökken. Ha ez egy sötétség oltára volt, és annyi lélek volt hozzákötve, mint amennyi az oltár szintje, akkor a legkevesebb sötétség ponttal rendelkező karakter, akinek az oltárhoz van kötve a lelke, annak a lélekkötése felszakad. Minden varázsló minden oltárból csak egyszer nyerhet ki pontokat.

2948. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-23 19:50:58
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1085
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//

*Bárki azt mondhatná, hogy tétlen szemlélője az eseményeknek, hisz csak az elf lányt tartja. Sem a kaszásokkal nem kel birokra, se nem segíti társait, hogy bejussanak az oltár elé, hogy a felettük lüktető, madáralakú ragyogás összefonódhasson.
Ám belül hatalmas harcot vív, talán erre mondják, hogy ínszakasztó erővel tartja vissza Hanlorent, hogy ne nyelje el a feneketlennek tetsző vértócsa, amely a meggyalázott oltárból szivárog.
A szentségtelen matéria lassan teljesen elnyeli a kezei közt fohászkodó lányt, bármennyire is harcol az erő ellen, amely magának követeli. Minden idegszálával összpontosítja testének erejét, szinte érzi az elpattanó izomrostokat, inakat a karjában, vállában, de nem ereszti el Hanlorent.
Szemhéjának függönyén átszűrődik a fény, amellyel a ragyogásból font madarak a csuhásoknak rontanak, kintről hangokat hall, zendülő, Eeyrt éltető szavakat, ahogy a városiak rohamra indulnak, hogy feltartsák Sa'Tereth szolgáit.
De nem fordítja el tekintetét, hogy felnézzen a fényre, hogy megnézze a városiak hősies harcát és elhullásukat. Hanlorent nézi csak, a mélykék szemeket, hogy biztosítsa a lányt, hogy nem fogja elengedni, nem fogja hagyni, hogy a sötétségé legyen.
Egy pillanat csak, ahogy fogást vált és alámerül a mocsokban, hogy kitartsa az elf papnőt. Ha rá jobban hatott a húzás és a csuhátlan csuhásra kevésbé, akkor a helycserélésnek használnia kell. Nyakig merülne a vértócsában, ahogy megpróbál helyet cserélni Hanlorennel, hisz hallja az újra megszólaló imát, ha nem is a füleivel, de a lelkével. Ő nem tud imádkozni, ő nem tudja szellemének erejét fordítani a halál ellen. Ő a testével küzd, az évtizedek harcával tökéletességre törekedő szerzetes tudásával, fizikai felkészültségével, ellenállásával a fájdalommal szemben.*
- Ne hagyd abba. *Suttogja, ha sikerült magára vonnia az újult erővel fellobbanó oltár haragját. Maga merül el, ha kell a vérben, hogy Hanloren folytathassa a mágiát és végre kiűzhessék onnan Sa'Terethet. Ha őt el is nyeli a vér, de társai győznek, már boldog lehet.*


2947. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-23 18:51:54
 ÚJ
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 344
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//

*Hirtelen merül alá az undorító, meleg vértócsában. Nem a vöröslő, örvénylő folyadék a legszörnyűbb körülötte, hanem a tudat, hogy nem érzi az alját. Feneketlen.
Pyctára tekint, kinek arcán már nem látszik az a szenvtelen ridegség, mi korábban úgy honolt rajta, mintha mindig is ott lett volna. Most úgy küzd érte, mintha a világ sorsa múlna rajta.
Lassan elnyeli őt az oltár mocska, szinte szeme előtt van, miként húzza a mélybe az a sötét erő, mi egész testét tartja már gúzsban.
Azonban nem csak az élete a tét, a templom, a város jövője az talán, minek ma el kell dőlnie. Behunyja szemét és gyengén, el-elcsukló hangon kezdi formálni a jól ismert szavakat. Ha őt el is nyeli a sötétség, nem győzhet. Túl sok vér folyt már.*

A varázsló fertály órás imádkozást tart egy korábban felépített oltár előtt, melynek hatására az oltár az ima végétől 1. szintű fény oltárának számít, vagy ha már létező oltár volt, a szintje növekszik eggyel. Az imádkozás alatt a karakter felhasznál annyi fény pontot, ahányas szintű lesz az oltár az ima után, ezek nélkül a varázslat hatástalan.

2946. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-23 09:51:11
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 896
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//

*A súrlódó hang egyre erőteljesebb, mintha csak furcsa, nem e világi gépek mozgatnák a négy jelenést, forgásuk töretlen, de még nem haladnak egy tapodtat sem előre, bár mindegyik arca lassan az oltárral egy vonalban helyezkedik el. A kitárt templomajtót hirtelen szél kezdi el csapkodni, az ajtót melyen a csapat imént bejött hangos robajjal vágja ki, hogy aztán sarokpántjain táncoltassa. Némi havat is bekavar mi pernyeként borítja el a templom kövezetét, akárha csak halottak hamvai lennének.
Pycta erőfeszítéseit korábban siker koronázza, s az erőlködéstől fogai között kiszűrődő hördülése betölti a teret, s a templom ajtóban lassan kíváncsi tekintetek kezdenek megjelenni, kik eddig a háttérbe húzódva csendesen hallgattak. A tekintetek némelyike olykor egymásra néz, máskor a lényekre, s a küzdő csapatra, ezeken a szemeken hamarosan nem csak a kíváncsiság, hanem az elszántság is kezd megjelenni. Ezt fémjelzik, az egyre hevesebb sóhajok is.
Hanloren könyörgésével egy időben indul Quantall a kardjáért, mit érdekes módon könnyedén felvesz a földről, a jelenés ezúttal nem reagál. Más is történik, mert Han szavaira az oltár felett összefonódó madáralakokból hirtelen apró fénycafatok válnak le, s elemi erővel indulnak meg a lány felé. Pycta is érezheti, ahogyan a lány testébe csapódnak, néhány pillanatig még látszik, ahogy bőrén izzanak fel vakítóan sárga fénnyel, akárha csak a nap egy kicsin falatja volna. A becsapódással egy időben a lány teste megmerevedik, s a ki tudja kihez intézett kérése meghallgatásra talál.

Quantall azokban a pillanatokban löki előre kezét, mikor a lények forgása megáll, s hirtelen nekilóduló mozgással indulnak meg az oltár felé négy felől. A varászló alaposan meglepődhet, hisz talán ilyesfajta történésre nem számíthatott, de szerencséje van, mert ezúttal kiválóan választott. Halk pukkanás hallatszik csak, ahogy a lilás színezetű energialövedék egészen pontosan a lény arcába trafál. A hirtelen mozgás bőséggel lassul, további időt nyertek ezzel. Quantall varázslatával egy időben azonban a Pyctáék feje felett kerengő összefonódó madáralakok is aktiválják magukat, s egy-egy napszínű folt vágódik előbb az oltár másik oldalánál közeledő, aztán a templomajtónál meglóduló egy-egy materializálódott jelenés felé is.

Natalayda mindezeknek szemtanúja lehet, de neki mást szánt a sors, a kezében halványan világító csonk abban a pillanatban felizzik, mikor a torzóhoz ér. A még testen lévő másik kéz tenyerén, hasonlatos módon világlik fel a fény, s egyből párját keresve kezd kutakodásba. Quantall időt nyert, ha ő ios úgy gondolja tud segíteni, ráadásul hirtelen más zajok vegyülnek a szinte hörgő küzdelem árnyékába. Emberek, elfek, törpök, s megannyi szerzetek kezdenek bátor tekintettel a templomba özönleni, mindenki kezében bot, fáklya, vagy üvegszilánk, esetleg egy rövidebb székláb. Ahogy a kiáltásuk felharsan, megdobban a szív, s a gerincen bizsergető érzés futhat végig, miképp egyesek hátán minden szőrszál felállhat, mert a csoport elszánt haragja és tenni akarása már hangban is megmutatkozik. Nyakukon az erek kidagadnak, s torkuk szinte bereked, amint berontanak:*
- EEEEYYYÉÉÉÉÉRT!!! ÉÉÉRTETEEEEK! *Akárha elkeseredett talpalatnyi hazáját védő katonák sora lenne, szinte azonnal a másik két jelenésre rontanak, kik a templomajtóhoz a legközelebb állnak, s a madarak erejétől fogva kissé lassabban, de az oltár felé tartanak. Amint az egyik az első csapást elszenvedi, kaszája módszeres aprításba kezd. Nem kímélve senkit és semmit, nemre, fajra és életkorra tekintet nélkül vág és arat, freccsen a vér a templom padlóján. Nem számít. Már semmi sem számít, mert a lelkület töretlen, s úgy látszik, ha az artheniori népességnek írmagja sem marad, akkor is feltartják a két dögöt. Bátor tett, de vajh mennyi áldozattal jár majd a törekvés? A csapaton múlik, ahogyan e figyelemelterelő mozzanatok alatt a véroltár izzó haraggal lobban fel, s az eddig kifejtett erő többszörösét zúdítja Hanlorenre. A lány már feladni látszik a küzdelmet, de Pycta kitartó, melyet elkötelezettségéből merít. Az utolsó pillanatban állítja meg a szívóerőt, így Hanloren immár váll felettig merül a vérbe, s felkarjának közepétől kilógó karjába tud csak az elf kapaszkodni. Utolsó és perdöntő pillanatok következnek. Talán, ha Han és Quantall is elmormolna egy imát, az is segíthetne, miképp Pyctára és Natalaydára is az utolsó nagy próba vár. Az artheniori támadók száma erőteljesen fogy, a kaszák, akárha nyár delelőjén, kitartóan döntik a kalászt.*


2945. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-22 23:38:28
 ÚJ
>Natalayda Mozecka avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//

*Tényleg történik valami, amikor a két elfhez közelít. Tényleg szabadulna a madár a nőstény kézcsonkjáról is, a maszkosnak igaza volt, de mégsem jó valami. Hátrakapja fejét, Quantall és a csuklyás harca nem hosszú, de kettős érzelmeket ébreszt a lányban, mivel hősnek hős a mélységi ifjú, és ez nem véletlen, de gyakorolt vele a barakkban, és akkor Naty könnyűszerrel fölébe kerekedett.
Itt áll a két küzdelem közt, és lázasan jár az agya. Quantall kardja a kövön csattan, visszhangot verve Naty fejében.*
- Ne! Quant... *kiáltja, bár valószínűleg hiába, mert a mélységi ifjú úgysem a szavak nyomán cselekszik, hanem a szíve szerint.
Natalayda úgy emlékszik a tisztáson is mutatta a lány, és mintha mindkét kezén lett volna valami, de le is pillant, a csonkra. A látványtól bukfencet vet gyomra, bár túl sok minden nem tud kikívánkozni belőle. Egy fél madárszárnyat lát a tenyerén, ami nem lehet teljes a párja nélkül. Hát ezért vergődne a madár? Mert hiányzik a másik fele?
Visszasiet a holthoz, s ha Quantall felé tart, úgy tőmondatokkal próbálja elmondani neki.*
- Kell a másik fele. Gyere, segíts! Vigyük közelebb a lány testét! Segíts, gyorsan! *Igyekszik valami másra összpontosítani, és nem arra, hogy egy fejetlen, félkarú holttestet akar cipelni, mikor lehajol, hogy a gondolatot tettekké formálja. Akár egyedül is odacibálja, hisz látta, hogy a másik két madárhoz kívánkozna a mélységi lányé is, akárcsak az övé, így más megoldás aligha van.*


2944. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-22 15:29:24
 ÚJ
>Quantall Ackumien Galanodel avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 680
OOC üzenetek: 15

Játékstílus: Megfontolt

//A templom átka//

*Az üzenetnek Quantall most sem tudja hasznát venni. A "kerüld el" vagy a "fejére célozz" vagy hasonló tanácsoknak nagyobb hasznát venné. Ő amúgy is vigyázni szokott. Most is teljes vértben mágikus fegyverrel akar nekitámadni a lénynek. Számít is mindenre csak arra nem, hogy az ellenfelét a mágikus fegyver se fogja. Erre nem számított. Felszisszen ahogy a kasza egy csapással söpri ki a kezéből a fegyverét és csak valami rég betanult mozdulatnak köszönheti csak, hogy őt magát elkerülte a fegyver. Az arctalan csuklyás sötétség pedig már vissza is fordult az oltár felé. Ha nem kellett túl közel menni a lényhez akkor Quantall felvette a fegyverét és eltette. Látta, hogy legalább Naty túljutott és ott van már. És, azt is, hogy valami madár megjelent. Nem értette, hogy ki küldte, de azt hogy fényes volt jó dolognak sejtette.*
-Akárki is vagy tudsz segíteni. Le tudod őt foglalni? Ha nem akkor menj az oltárhoz segíteni a többieknek.
*Akár megtette akár nem. Quantall megpróbálkozott egy mana lövedék varázslattal. Ha sikerülne legalább egy kicsit lelassítania a lényt talán sikerülne átcsusszannia mellette. Sóhajt egyet majd megindul. Ha kell vállal lök egyet és igyekszik minél hamarabb kikerülni a kasza távolságából. Úgy számolja, hogy talán csak akkor kell számítania támadásra ha hozzáér az árnyhoz. Örülne ha anélkül tudna eljutni mellette. Most két kézzel fogja a kardját, hogy ha kell most jobban tudjon védekezni vele. Ne tudja olyan könnyen kicsapni a kezéből. Kockázatos megoldás, de a mágus úgy hiszi most nincs sok idejük és szükség van rá. Ha sikerül túljutnia a lényen akkor megindul az oltár felé.*

A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.

2943. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-21 22:08:12
 ÚJ
>Nairada Cray'ra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10

Játékstílus: Megfontolt

//Estrothim//

- Valóban? *Elmosolyodva bólint a férfi felé.* Ezt őszinte örömmel hallom!
*És valóban. Nem mintha kifejezetten a férfi személye keltene benne ekkora boldogságot, egyszerűen csak az, hogy valamiféle kíséretet mégis csak kap maga mellé. Egy szál tőrével egyedül nem sokra menne, főleg hogy még használni sem tudja.*
- Nem, tényleg nem volna az. Na de így ezt a problémát meg is oldottuk, nem igaz?
*Azzal a lendülettel fel is áll a székről, és elindul kifelé intve a férfinak, hogy kövesse. Fél szemét azért rajta tartja, hisz nem ismeri, és ugye jobb félni, mint megijedni.
Kapucnit fejébe húzza, és egy pillanatra megáll átgondolni, honnan lenne a legtanácsosabb megközelíteni a kovácsműhelyt.*
- Te mit gondolsz, hogy a legbiztonságosabb?


2942. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-20 19:58:55
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1085
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//

- Tarts ki! Ki kell tartanod! *Sziszegi Hanlorennek. Látja, hogy fáj neki, szinte érzi is a fájdalmát és most, de örül neki, hogy nem védi most elméjét és érzelmeit a Fákban Lakó jégpáncélja. Ha tehetné, azt kérné, fájjon neki az, ami a lánynak és őt kímélje meg a Fákban Lakó a kínoktól. Ám sajnos erre bizonyosan nincs lehetősége, így marad mellette és nem ereszti el, míg le nem szakad a karja vagy meg nem áll a szíve.
Érzi maga is a húzás erősödését, mintha a sötétség érezné, hogy a vég közeleg, mintha most egy utolsó rohammal akarná bekebelezni azt, akit csak tud, mielőtt visszaűzetik oda, ahonnan vétetett. Minden izmát megfeszíti, mindent bevet, utolsó tartalékait, erejének minden szikráját, hogy visszatartsa a papnőt a vérből font sötétségtől. Tenyerében érzi Hanloren medálját és vicsorogva küzd az ellen, hogy elragadják tőle fajtársát.*
- Nem... hagylak... itt! *vicsorogja.
Nem érdekli, hogy egy istennel állnak szemben, nem érdekli, hogy halandók, nem érdekli, ha minden izmát leszakítja a húzás, nem érdekli, hogy számára is eljöhet a vég, hogy őt magát is elragadhatja a sötétség.
Nem gondol arra, hogy veszíthetnek, nem gondol arra, hogy meghalhat. Csak az a fontos, hogy visszatartsa Hanlorent. Elmondta, amit el tudott. Hogy a jelek ragyogása a kulcs, ők ennél közelebb már nem is lehetnek a bemocskolt oltárhoz, társaikon a feladat, hogy megérkezzenek. Nem követi a jelenések mozgását, nem követi az eseményeket, csak az erejét igyekszik fókuszálni, nem engedi el Hanlorent.*


2941. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2019-01-20 18:30:32
 ÚJ
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 344
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//A templom átka//

-Fáj.
*Nyögi könnybe lábadt szemekkel Pyctának. Nem tudna most elmélkedni a madarak dolgán, sem az elf szavain. Érzi, ahogy teste megfeszül a húzásban, ujjai pedig szép lassan engednek Pycta szorításából. Se nem harcos, se nem élet edzette vándor, kit ne törne meg ennyi kín és fájdalom.*
-Úrnőm, kérlek!
*Nyögi, mikor érzi, hogy a húzás hirtelen megerősödik. Úgy tartja fogva, akár egy rongybabát, ha akarná sem tudná mozgatni lábait. Érzékeli, hogy hátul is történik valami, hallja a fémes csattanást, a közeledő lépteket, az aranyban és fényben játszó valamit a fejük felett. A sötétségben égett rájuk odakinn, ő maga sosem gondolná, hogy a fekete madár lenne a kulcs.*
-Segíts nekik.
*Szól, határozottan Pyctának címezve mondandóját, bár kötve hiszi, hogy az elf ereszti, míg van benne szusz. De oly erős a húzás és hamar vége lenne... Társaikat pedig nem tartja még gúzsban a vég. Hisz nem tudják legyőzni a feketeséget, túl hatalmas, halandó ember nem képes megtenni. Hiábavaló volt az ima és a rengeteg tett. Olyan dologba kezdett, amibe talán nem szabadott volna és most lehet, hogy mindnyájan belehalnak ebbe. Egy dolgot nem ereszt és az fajtársa tekintete, ha végül tényleg magával ragadja a sötét, legyen élő, mit utoljára lát.*

A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.20 18:31:50


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3415-3434