Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 37 (721. - 740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
740. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-08-10 11:53:30
Üzenet elküldve: 2024-08-10 11:53:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*A kérdése látszólag talán hirtelen, a semmiből jött, de valójában egyáltalán nem. Ő már azóta, hogy Luninari itt van vele úgy tervezi a napot, hogy ezután a kis templomi piknik után majd elindulhatnak Szarvasligetbe.*
- Igen. Ha szerinted is jó ötlet. *Egy kicsit azért elbizonytalanodik a lány megjegyzésére. Lehet, hogy valóban bölcsebb dolog lenne kipihenten útnak indulni. Ha teljesen őszinte akarna lenni magával, őt annyira nem vonzza az a hely, főleg most, hogy itt Arthenior-ban beindultak a dolgok, de tudja, hogy barátnőjének mennyire fontos az a vidéki otthon, és a megannyi törődés után, amit az elmúlt hatokban kapott tőle, az a legkevesebb, hogy most már meglátogatja vele Szarvasligetet.*
- Értem, rendben. Akkor igen, induljunk most. Sötétedésre odaérni pont jó lesz. *Végül mindenféle bizonytalanságot száműz a gondolatai közül, és az eredeti döntésénél maradva megerősíti, hogy a mostani lesz a tökéletes időpont arra, hogy útnak induljanak.
Egyébként megenged magának egy egész kedves mosolyt arra, ahogy Luninari a beesteledés folyamatát a csillagok számával illusztrálja. Valamiért rendkívül aranyosan hangzik ez számára, mintha csak egy tündérmesét olvasna, pedig ezek a szavak itt és most, spontán hagyják el a fél-elf lány száját.
A mosoly mellé egy simogatás is jár hollóhajú barátnőjének, melyet Alenia leginkább annak szán, hogy ássák el végre a csatabárdot, de ettől függetlenül nem rest kihasználni az úgymond szónoklás területén szerzett képességeit. Ez az, amihez ő ért, hogy bármilyen példából, témából kihozza azt, hogy neki lehessen igaza. Kár, hogy még túl fiatal és tapasztalatlan ahhoz, hogy ezt konzisztensen képes legyen alkalmazni, de ezúttal jól sikerül, és úgy tűnik, hogy végre tényleg pontot tehetnek a vita végére.*
- Nincs ezzel baj. Bennem nincs semmiféle rossz érzés, amiért most vitatkoztunk. Benned van? Szerintem az lenne a rosszabb, ha valamelyikünk nem mondaná ki a véleményét, hanem beletörődne a sorsába. Az szerintem már a Sa'Tereth-féle elnyomásra hajazna. A város vezetésével kapcsolatban is ez a lényeg. Nem szabad hagyni, hogy az Arctalan megfertőzze az elmét. Arthenior mindig is Eeyr városa volt, és az is kell, hogy maradjon. Amíg az istennő vigyáz ránk, nem lesz semmi baj.
*Addig pedig neki is irányt fog mutatni, és felsőbbrendű segítséggel képes lesz megvédeni a rászorulókat, tanítani a tanulni vágyókat és fényt hozni a sötétségbe. Erre valóban érdemes koccintani, úgyhogy megemeli kicsit a bögréjét, és halkan kuncogva a Luninari kezében lévő pohárhoz érinti a sajátját. Egy halk, csilingelő hangot hallatnak csupán, mégis olyan érzés, mintha a templom öreg harangja kondulna meg hirtelen, áldását adva a két lány által elképzelt jövőre.
Csendben, türelmesen várja meg, míg Luni végigolvassa a levelét, majd ismét csak mosolyogva bólogat. Szerinte is kedves kis varázslat. Személyesebbé válik tőle az üzenet.*
- Persze, menjünk vissza, és hozzunk mindent, amire és akire szükségünk van! *ért egyet azzal, hogy távozás előtt még mindenképp menjenek vissza a rezidenciára.*
- Gondolom, mivel nem vagy hozzászokva, neked amúgy is kényelmetlen lenne ebben a csinos ruhában utazni. Nyugodtan átöltözhetsz, ha szeretnél, és azt hiszem, hogy jobban járok, ha én is nadrágot veszek fel az útra. Akkor induljunk! *Feláll a padról, de az összepakolásban segédkezni amolyan nemesektől megszokott módon elfelejt segédkezni, úgyhogy csak vár, míg Luninari is követni tudja, s együtt távozzanak.*
//Templomkert//
*A kérdése látszólag talán hirtelen, a semmiből jött, de valójában egyáltalán nem. Ő már azóta, hogy Luninari itt van vele úgy tervezi a napot, hogy ezután a kis templomi piknik után majd elindulhatnak Szarvasligetbe.*
- Igen. Ha szerinted is jó ötlet. *Egy kicsit azért elbizonytalanodik a lány megjegyzésére. Lehet, hogy valóban bölcsebb dolog lenne kipihenten útnak indulni. Ha teljesen őszinte akarna lenni magával, őt annyira nem vonzza az a hely, főleg most, hogy itt Arthenior-ban beindultak a dolgok, de tudja, hogy barátnőjének mennyire fontos az a vidéki otthon, és a megannyi törődés után, amit az elmúlt hatokban kapott tőle, az a legkevesebb, hogy most már meglátogatja vele Szarvasligetet.*
- Értem, rendben. Akkor igen, induljunk most. Sötétedésre odaérni pont jó lesz. *Végül mindenféle bizonytalanságot száműz a gondolatai közül, és az eredeti döntésénél maradva megerősíti, hogy a mostani lesz a tökéletes időpont arra, hogy útnak induljanak.
Egyébként megenged magának egy egész kedves mosolyt arra, ahogy Luninari a beesteledés folyamatát a csillagok számával illusztrálja. Valamiért rendkívül aranyosan hangzik ez számára, mintha csak egy tündérmesét olvasna, pedig ezek a szavak itt és most, spontán hagyják el a fél-elf lány száját.
A mosoly mellé egy simogatás is jár hollóhajú barátnőjének, melyet Alenia leginkább annak szán, hogy ássák el végre a csatabárdot, de ettől függetlenül nem rest kihasználni az úgymond szónoklás területén szerzett képességeit. Ez az, amihez ő ért, hogy bármilyen példából, témából kihozza azt, hogy neki lehessen igaza. Kár, hogy még túl fiatal és tapasztalatlan ahhoz, hogy ezt konzisztensen képes legyen alkalmazni, de ezúttal jól sikerül, és úgy tűnik, hogy végre tényleg pontot tehetnek a vita végére.*
- Nincs ezzel baj. Bennem nincs semmiféle rossz érzés, amiért most vitatkoztunk. Benned van? Szerintem az lenne a rosszabb, ha valamelyikünk nem mondaná ki a véleményét, hanem beletörődne a sorsába. Az szerintem már a Sa'Tereth-féle elnyomásra hajazna. A város vezetésével kapcsolatban is ez a lényeg. Nem szabad hagyni, hogy az Arctalan megfertőzze az elmét. Arthenior mindig is Eeyr városa volt, és az is kell, hogy maradjon. Amíg az istennő vigyáz ránk, nem lesz semmi baj.
*Addig pedig neki is irányt fog mutatni, és felsőbbrendű segítséggel képes lesz megvédeni a rászorulókat, tanítani a tanulni vágyókat és fényt hozni a sötétségbe. Erre valóban érdemes koccintani, úgyhogy megemeli kicsit a bögréjét, és halkan kuncogva a Luninari kezében lévő pohárhoz érinti a sajátját. Egy halk, csilingelő hangot hallatnak csupán, mégis olyan érzés, mintha a templom öreg harangja kondulna meg hirtelen, áldását adva a két lány által elképzelt jövőre.
Csendben, türelmesen várja meg, míg Luni végigolvassa a levelét, majd ismét csak mosolyogva bólogat. Szerinte is kedves kis varázslat. Személyesebbé válik tőle az üzenet.*
- Persze, menjünk vissza, és hozzunk mindent, amire és akire szükségünk van! *ért egyet azzal, hogy távozás előtt még mindenképp menjenek vissza a rezidenciára.*
- Gondolom, mivel nem vagy hozzászokva, neked amúgy is kényelmetlen lenne ebben a csinos ruhában utazni. Nyugodtan átöltözhetsz, ha szeretnél, és azt hiszem, hogy jobban járok, ha én is nadrágot veszek fel az útra. Akkor induljunk! *Feláll a padról, de az összepakolásban segédkezni amolyan nemesektől megszokott módon elfelejt segédkezni, úgyhogy csak vár, míg Luninari is követni tudja, s együtt távozzanak.*
739. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-08-06 20:17:17
Üzenet elküldve: 2024-08-06 20:17:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Alenia utolsó kérdésén legalább annyira meglepődik, mintha a másik lány megütötte, vagy megcsókolta volna csak úgy a semmiből hirtelen. Majdnem még az árpatea is a torkán akad egy pillanatra.*
- Most rögtön? *kerekednek kék szemei nagyra.* Ne érts félre, én örülnék neki, csak azt hittem, hogy még aludnál erre egyet, vagy inkább legkevesebb kettőt.
*Kicsit hallgat, de aztán, ahogyan jobban belegondol, ezer és egy előnye van annak, ha most azonnal elindulnak. Például neki sem kell idegeskednie még napokig azon, hogy mit kezd majd magával egy lány, aki Artheniorban nőtt fel nemes kisasszonyként, meg egy olyan hangulatelf, aki vagy morcos, vagy másnapos, vagy együtt a kettő, ha pedig nem, akkor pedig annyira elbűvölő és kedves, hogy bármilyen bálon azonnal az eladósorban lévő lányok kedvence lenne.*
- Ahogy szeretnéd. Ha tényleg most akarnál indulni, akkor felőlem mehetünk. *mondja ezek után.* Én örülnék neki. Még korán van és az évnek ebben a szakaszában, ha most elindulunk, akkor sötétedés előttre, de legkevesebb nem sokkal naplemente utánra hazaérhetünk. Vacsorát készíteni még mindenképpen lenne időm. De amúgy sem túl veszélyes környék, szóval az sem feltétlenül baj, ha mondjuk az első ötven, vagy száz csillag fent van már az égen mire ligetbe érünk.
*Azt már felvágásnak érezné hozzátenni, hogy rendelkezik pár olyan tűzvarázslattal, ami nem csak néhány rájuk éhes vadállatot lenne képes elijeszteni, hanem jó eséllyel ahhoz hasonló haramiákat is, akik egykor a tisztáson vették körbe őket. Igaz utóbbit Nia tudja már, így már csak ezért is értelmetlen lenne külön kihangsúlyozni ezt. A lényeg, hogyha Alenia tényleg most szeretne elindulni, akkor lényegében semmi akadálya.
Főleg pont most, hogy ismét sikerült őt elvarázsolnia, és nem feltétlenül varázslattal írt levelével.
De az a gyengéd simogatás, amibe most is szinte beleborzong a lehető legjobb értelemben véve persze, és kedves szavak most is megteszik a hatásukat.
Kicsit bele is rakja a fejét, mintha egy macska lenne, aki szerető gazdájától kedves érintést kapott, amire nem számított, de most élvezi, így pedig tovább szeretné húzni a pillanatot magát.
Lehet, hogy magabiztosabb lett, és jobban hisz magában, mivel azonban kislányként csak édesanyjától kapott szeretetet, hiába vágyott volna maga korabeli, vagy akár fiatalabb, akár kicsit idősebb barátnőkre, vagy barátokra, hasonló gesztusok még most is képesek hatással lenni rá.
Alenia volt Artheniorban az első, aki kedvesen szólt és ért hozzá, lehet, hogy ezért is nem tudta soha kiverni a fejéből, akkor sem, amikor legkevesebb kilencven százalék esélyt adott arra, hogy halott, és csak a lelke legmélyén mert reménykedni abban, hogy még mindig él.
Azt is el kell ismernie magában, hogy Alenia nagyon ügyesen használja fel a példát, amit először felvetett, ő pedig továbbgondolt.
Most pedig a végén szinte még neki kell magyarázkodnia, hogy hogyan értette minden egyes komolyan gondolt szavát, mégsem tesz ilyesmit, csak elfogadja,
- Ami pedig a jövőt illeti, én egy percig sem benned, vagy a te jó szándékaidban kételkedtem. *mondja.* És én is igyekszen nem rád erőltetni a gondolataimat, megígérem. Ugyanakkor, ez még vezethet később közüttünk vitához, de akkor is örülök, hogy már most tisztáztuk legalább azt, hogy miben van a nézeteltérésünk lényege. Viszont... *mondja az "ugyanakkor" helyett* biztos vagyok benne, hogy te jó vezető lennél. Én pedig jó szolgálólány is lehettem volna, ha nem éppen te vagy a távoli rokonom, hanem valaki más, aki befogad, amikor Artheniroba jöttem, de most már valóban nem leszek az. Én is többre vágyom ennél tényleg. De a lényeg, hogy szerintem egyről beszélünk. Legkevesebb a jövőt illetően. Az irány szerintem nem teljesen jó, de elhiszem neked, hogy nem egy mocsárba, hanem egy szép sétényra fogsz vezetni, ha lehetőséged lesz rá. Ebben pedig mindenképpen segíteni akarok. Erre ihatunk akkor is, ha most csak teával tudunk koccintani bor helyett.
*Amennyiben Aleniának megfelel a borospohár helyett, akkor tényleg koccint vele egy bögre árpateával a jövőre.
Ezek után pedig nem is szaporítja tovább a szót, inkább elveszi a Nia levelét és elolvassa magában.
Tévedett. Illetve Niának igaza volt. Ezzel kapcsolatban legalábbis mindenképpen. Így, hogy a Alenia hangja szó szerint a koponyáján belül szól, nem csak hatásosabb, hanem szebb és szuggesztívebb is. Neki mindenképpen az, és teljesen mindegy a számára, hogy akkor most Teysusnak, vagy Eeyrnek kellene hálát adnia az élményért. Leginkább mondjuk inkább Aleniának. Hiába használt szakrális mágiát, mégis ő volt, aki használta.*
- Igazad van, tényleg sokkal jobb így, úgy értem, akár Teysus, akár Eeyr varázslata.
*Mosolyog és elkezd összepakolni maguk körül, mert, ha nem is nagyon hosszú, ahhoz éppen elég nagy út áll előttük, hogy túlkényelmeskedjék most itt magukat a kertben.*
- Erről jut eszembe... *mondja végül.* Ha tényleg indulni szeretnél, akkor Holdpihéjért és a szamaramért mindenképpen haza kéne menni a rezidenciára. Őt, ha nem is lovagoljuk meg a csomagjainkat még viheti.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.06 20:18:46
//Templomkert//
*Alenia utolsó kérdésén legalább annyira meglepődik, mintha a másik lány megütötte, vagy megcsókolta volna csak úgy a semmiből hirtelen. Majdnem még az árpatea is a torkán akad egy pillanatra.*
- Most rögtön? *kerekednek kék szemei nagyra.* Ne érts félre, én örülnék neki, csak azt hittem, hogy még aludnál erre egyet, vagy inkább legkevesebb kettőt.
*Kicsit hallgat, de aztán, ahogyan jobban belegondol, ezer és egy előnye van annak, ha most azonnal elindulnak. Például neki sem kell idegeskednie még napokig azon, hogy mit kezd majd magával egy lány, aki Artheniorban nőtt fel nemes kisasszonyként, meg egy olyan hangulatelf, aki vagy morcos, vagy másnapos, vagy együtt a kettő, ha pedig nem, akkor pedig annyira elbűvölő és kedves, hogy bármilyen bálon azonnal az eladósorban lévő lányok kedvence lenne.*
- Ahogy szeretnéd. Ha tényleg most akarnál indulni, akkor felőlem mehetünk. *mondja ezek után.* Én örülnék neki. Még korán van és az évnek ebben a szakaszában, ha most elindulunk, akkor sötétedés előttre, de legkevesebb nem sokkal naplemente utánra hazaérhetünk. Vacsorát készíteni még mindenképpen lenne időm. De amúgy sem túl veszélyes környék, szóval az sem feltétlenül baj, ha mondjuk az első ötven, vagy száz csillag fent van már az égen mire ligetbe érünk.
*Azt már felvágásnak érezné hozzátenni, hogy rendelkezik pár olyan tűzvarázslattal, ami nem csak néhány rájuk éhes vadállatot lenne képes elijeszteni, hanem jó eséllyel ahhoz hasonló haramiákat is, akik egykor a tisztáson vették körbe őket. Igaz utóbbit Nia tudja már, így már csak ezért is értelmetlen lenne külön kihangsúlyozni ezt. A lényeg, hogyha Alenia tényleg most szeretne elindulni, akkor lényegében semmi akadálya.
Főleg pont most, hogy ismét sikerült őt elvarázsolnia, és nem feltétlenül varázslattal írt levelével.
De az a gyengéd simogatás, amibe most is szinte beleborzong a lehető legjobb értelemben véve persze, és kedves szavak most is megteszik a hatásukat.
Kicsit bele is rakja a fejét, mintha egy macska lenne, aki szerető gazdájától kedves érintést kapott, amire nem számított, de most élvezi, így pedig tovább szeretné húzni a pillanatot magát.
Lehet, hogy magabiztosabb lett, és jobban hisz magában, mivel azonban kislányként csak édesanyjától kapott szeretetet, hiába vágyott volna maga korabeli, vagy akár fiatalabb, akár kicsit idősebb barátnőkre, vagy barátokra, hasonló gesztusok még most is képesek hatással lenni rá.
Alenia volt Artheniorban az első, aki kedvesen szólt és ért hozzá, lehet, hogy ezért is nem tudta soha kiverni a fejéből, akkor sem, amikor legkevesebb kilencven százalék esélyt adott arra, hogy halott, és csak a lelke legmélyén mert reménykedni abban, hogy még mindig él.
Azt is el kell ismernie magában, hogy Alenia nagyon ügyesen használja fel a példát, amit először felvetett, ő pedig továbbgondolt.
Most pedig a végén szinte még neki kell magyarázkodnia, hogy hogyan értette minden egyes komolyan gondolt szavát, mégsem tesz ilyesmit, csak elfogadja,
- Ami pedig a jövőt illeti, én egy percig sem benned, vagy a te jó szándékaidban kételkedtem. *mondja.* És én is igyekszen nem rád erőltetni a gondolataimat, megígérem. Ugyanakkor, ez még vezethet később közüttünk vitához, de akkor is örülök, hogy már most tisztáztuk legalább azt, hogy miben van a nézeteltérésünk lényege. Viszont... *mondja az "ugyanakkor" helyett* biztos vagyok benne, hogy te jó vezető lennél. Én pedig jó szolgálólány is lehettem volna, ha nem éppen te vagy a távoli rokonom, hanem valaki más, aki befogad, amikor Artheniroba jöttem, de most már valóban nem leszek az. Én is többre vágyom ennél tényleg. De a lényeg, hogy szerintem egyről beszélünk. Legkevesebb a jövőt illetően. Az irány szerintem nem teljesen jó, de elhiszem neked, hogy nem egy mocsárba, hanem egy szép sétényra fogsz vezetni, ha lehetőséged lesz rá. Ebben pedig mindenképpen segíteni akarok. Erre ihatunk akkor is, ha most csak teával tudunk koccintani bor helyett.
*Amennyiben Aleniának megfelel a borospohár helyett, akkor tényleg koccint vele egy bögre árpateával a jövőre.
Ezek után pedig nem is szaporítja tovább a szót, inkább elveszi a Nia levelét és elolvassa magában.
Tévedett. Illetve Niának igaza volt. Ezzel kapcsolatban legalábbis mindenképpen. Így, hogy a Alenia hangja szó szerint a koponyáján belül szól, nem csak hatásosabb, hanem szebb és szuggesztívebb is. Neki mindenképpen az, és teljesen mindegy a számára, hogy akkor most Teysusnak, vagy Eeyrnek kellene hálát adnia az élményért. Leginkább mondjuk inkább Aleniának. Hiába használt szakrális mágiát, mégis ő volt, aki használta.*
- Igazad van, tényleg sokkal jobb így, úgy értem, akár Teysus, akár Eeyr varázslata.
*Mosolyog és elkezd összepakolni maguk körül, mert, ha nem is nagyon hosszú, ahhoz éppen elég nagy út áll előttük, hogy túlkényelmeskedjék most itt magukat a kertben.*
- Erről jut eszembe... *mondja végül.* Ha tényleg indulni szeretnél, akkor Holdpihéjért és a szamaramért mindenképpen haza kéne menni a rezidenciára. Őt, ha nem is lovagoljuk meg a csomagjainkat még viheti.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.06 20:18:46
738. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-08-05 23:18:13
Üzenet elküldve: 2024-08-05 23:18:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rorkir feszülten várja hogy vajon mi lesz a következő dolog ami történni fog, s a fejében rá nem jellemző módon minden lehetséges forgatókönyvet átgondol. Hihetetlennek tűnik számára hogy pont ide tört be egy démon, de csak arra gondol hogy amazok is valami Teysus szolgák voltak, és biztos valami isteni rivalizálás lehet a dolog hátterében. Mikor Beorhtio megmozdul úgy feszül meg Rorkir teste is, azonban ahogy megszólítja őt óriásit sóhajt a barbár.*
-A szellemekre!
*Természetesen rögtön le is engedi fegyverét, és nagyokat sóhajt a másikra. Kell egy két lélegzetvételnyi idő hogy mókásnak találja a helyzetet, és elkezdjen vigyorogni.*
-Bocsáss meg, azt hittem hogy te is valamiféle démonná változol. Olyan sötét volt itt, és úgy mondják amiről sokat beszélsz az előbb-utóbb megjelenik.
*Talán túl babonás a törzse, de nem volna túl igazságos ezt a szemükre hányni. No meg Rorkir sem olyan fiatal már, legénykorában lehetséges hogy nem várt volna azzal, hogy lesújtson fegyverével. Szerencsére sokat ért. A súlyos felismerés pedig csak ez után éri el a lassan forgó fogaskerekeket a fejében.*
-Beorhtio! Tényleg találtál valamit? Na és mit találtál? Mesélj!
*Izgatottan kérdezi, s azt nem veszi figyelembe hogy a másik valósznűleg éppen azt keresi, de ez csak az jó hír hatása. A pallost közben visszateszi a helyére, nehogy azt higgyék hogy bajt keverni jött, és a csuhás se kezdjen el félni tőle.*
A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.05 23:18:23
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rorkir feszülten várja hogy vajon mi lesz a következő dolog ami történni fog, s a fejében rá nem jellemző módon minden lehetséges forgatókönyvet átgondol. Hihetetlennek tűnik számára hogy pont ide tört be egy démon, de csak arra gondol hogy amazok is valami Teysus szolgák voltak, és biztos valami isteni rivalizálás lehet a dolog hátterében. Mikor Beorhtio megmozdul úgy feszül meg Rorkir teste is, azonban ahogy megszólítja őt óriásit sóhajt a barbár.*
-A szellemekre!
*Természetesen rögtön le is engedi fegyverét, és nagyokat sóhajt a másikra. Kell egy két lélegzetvételnyi idő hogy mókásnak találja a helyzetet, és elkezdjen vigyorogni.*
-Bocsáss meg, azt hittem hogy te is valamiféle démonná változol. Olyan sötét volt itt, és úgy mondják amiről sokat beszélsz az előbb-utóbb megjelenik.
*Talán túl babonás a törzse, de nem volna túl igazságos ezt a szemükre hányni. No meg Rorkir sem olyan fiatal már, legénykorában lehetséges hogy nem várt volna azzal, hogy lesújtson fegyverével. Szerencsére sokat ért. A súlyos felismerés pedig csak ez után éri el a lassan forgó fogaskerekeket a fejében.*
-Beorhtio! Tényleg találtál valamit? Na és mit találtál? Mesélj!
*Izgatottan kérdezi, s azt nem veszi figyelembe hogy a másik valósznűleg éppen azt keresi, de ez csak az jó hír hatása. A pallost közben visszateszi a helyére, nehogy azt higgyék hogy bajt keverni jött, és a csuhás se kezdjen el félni tőle.*
A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.05 23:18:23
737. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-08-04 09:36:40
Üzenet elküldve: 2024-08-04 09:36:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Ő már felkészítette magukat arra, hogy befejezhessék a vitát. Az utolsó szó jogát elhappolva minden adott ahhoz, hogy a beszélgetés konklúziója az legyen, hogy Aleniá-nak igaza van, Luninari pedig egyszerűen csak nem érti őt. Egy önjelölt hercegnő számára, amilyen ő tud lenni néhanapján, tökéletes lezárása ez bármilyen konfliktusnak.
Luninari azonban más befejezést szán a történetnek. Úgy látszik, ő sem az az elveszett kislány már, aki volt. Ha annak köszönhető, hogy idősebb lett, ha annak, hogy tapasztaltabb vagy csupán a mágia adott neki egy csomó magabiztosságot, az már biztos, hogy ő is meg tudja magát védeni, ha kell, akár egy vitában is.
Alenia talán kicsit meg is szeppen, mikor barátnője tele energiával, megállíthatatlanul zúdítja rá az újabb érveit. Ő csak hallgatja őket, és hallgatja, meg még továbbra is hallgatja. Közbevágni sincs ideje, annyira elragadja magával a hév Luninari-t, ami a kis megbántottságának is lehet köszönhető.
Mikor a lány végül elhallgat, és lehetőséget lát arra, hogy ő is szólhasson, először csak egy nagyot sóhajt, átgondolja, hogy mit mondjon, aztán halványan mosolyogva a másikra pillant.*
- Jól van, Luni. Minden rendben lesz. *Először csak egy kedves buksisimit kap tőle, ami szólhat annak, hogy továbbra sem ért vele egyet, csak nyugodjon már meg, de szólhat a támogatásának is, amit szeretne, ha érezne a lány. Egy kicsit talán mindkettőről szó van.*
- Azt nem ígérhetem meg neked, hogy valaha is egyet fogok érteni veled, de még azt sem, hogy meg fogom érteni, miért félsz ennyire a hierarchián alapuló társadalmon, de azt látom, hogy számodra ez egy nehéz téma, és nem próbálom meg többször rád erőltetni a gondolataimat. Egy dolgot megígérhetek. Ha sikerül elérnem, hogy az új Arthenior-ban valamiféle vezető szerepem legyen, akkor mindent meg fogok tenni azért, hogy elkerüljük az újabb katasztrófát. Nagyon nem mindegy, hogy kik vezetik a lovakat. Ugyanaz az út egyes vezérekkel talán járhatatlan, de mással, ha ő erősebb vagy okosabb, már járható. Ígérem neked, hogy ha lehetőségem lesz rá, el fogom érni, hogy az az út, amin járunk, ingoványos mocsár helyett kényelmes, térkövezett járda legyen.
*Így próbálja végérvényesen megnyugtatni szegény lányt nem reagálva a hosszú okfejtése részleteire, de mégsem feleslegesen mondta el őket. Így talán sikerült végre egy olyan pontot tenniük a vita végére, ami mindkettőjüknek megfelel.*
- Morthimer úr hatalmas segítség mind nekünk, mind a városnak. Ebben biztos vagyok. *Jelenti ezt ki úgy, hogy ő továbbra sem tud semmit a kereskedő kétes ügyleteiről, a haszonközpontú gondolkodásáról, és arról, hogy a férfi gyakorlatilag őt is nagyon hamar az ujjai köré csavarta. Bízik Orthus-ban és a jószándékában.
A levelet megírja közben. Tintával, papírra. Talán, mikor mágiáról beszélünk, mindenki látványosabb dologra gondol, de ez nem az. A hatását csak az fogja érzékelni, aki elolvassa a levelet.*
- Nem, ez nem olyan *mosolyog is játékosan Luninari szavaira.* Olvasd fel magadban! Akkor érzékelni fogod a varázslatom hatását. *Miután a varázsige valóban sikerült, így, ha bárki most elolvassa a levelet, Alenia hangja fog megszólalni a fejében.*
- Egyébként ez nem Eeyr varázslata. Teysus-é *teszi még hozzá. A következő megjegyzésekkel nem is érthetne egyet jobban. A rezidenciával kapcsolatos tervük szűk keresztmetszete a pénz, amiben Orthus a leginkább a segítségükre lehet, de azért nem szeretne teljes mértékben a kereskedőre támaszkodni anyagilag sem.*
- Mind sokat fogunk dolgozni, hogy megvalósíthassuk az álmaink. *Közben visszatér a szolgálólány téma is, amit Alenia ismét halvány mosollyal illet, miközben teát szürcsölget.*
- Nem akarok szolgálót csinálni belőled. Neked vannak csupán olyan megjegyzéseid néha, amiből azt gondolom, hogy szeretnéd. Mindenesetre az utóbbi titulus valóban jobban hangzik. Na, mi legyen? Mit szólnál, ha elindulnánk Szarvasligetbe? *Kérdez rá arra, amire Luninari valószínűleg már régóta vágyik. Arra, hogy megmutathassa azt a kis otthonos, mindentől távol fekvő csodát, ahol a mindennapjainak nagy részét tölti mostanában.*
//Templomkert//
*Ő már felkészítette magukat arra, hogy befejezhessék a vitát. Az utolsó szó jogát elhappolva minden adott ahhoz, hogy a beszélgetés konklúziója az legyen, hogy Aleniá-nak igaza van, Luninari pedig egyszerűen csak nem érti őt. Egy önjelölt hercegnő számára, amilyen ő tud lenni néhanapján, tökéletes lezárása ez bármilyen konfliktusnak.
Luninari azonban más befejezést szán a történetnek. Úgy látszik, ő sem az az elveszett kislány már, aki volt. Ha annak köszönhető, hogy idősebb lett, ha annak, hogy tapasztaltabb vagy csupán a mágia adott neki egy csomó magabiztosságot, az már biztos, hogy ő is meg tudja magát védeni, ha kell, akár egy vitában is.
Alenia talán kicsit meg is szeppen, mikor barátnője tele energiával, megállíthatatlanul zúdítja rá az újabb érveit. Ő csak hallgatja őket, és hallgatja, meg még továbbra is hallgatja. Közbevágni sincs ideje, annyira elragadja magával a hév Luninari-t, ami a kis megbántottságának is lehet köszönhető.
Mikor a lány végül elhallgat, és lehetőséget lát arra, hogy ő is szólhasson, először csak egy nagyot sóhajt, átgondolja, hogy mit mondjon, aztán halványan mosolyogva a másikra pillant.*
- Jól van, Luni. Minden rendben lesz. *Először csak egy kedves buksisimit kap tőle, ami szólhat annak, hogy továbbra sem ért vele egyet, csak nyugodjon már meg, de szólhat a támogatásának is, amit szeretne, ha érezne a lány. Egy kicsit talán mindkettőről szó van.*
- Azt nem ígérhetem meg neked, hogy valaha is egyet fogok érteni veled, de még azt sem, hogy meg fogom érteni, miért félsz ennyire a hierarchián alapuló társadalmon, de azt látom, hogy számodra ez egy nehéz téma, és nem próbálom meg többször rád erőltetni a gondolataimat. Egy dolgot megígérhetek. Ha sikerül elérnem, hogy az új Arthenior-ban valamiféle vezető szerepem legyen, akkor mindent meg fogok tenni azért, hogy elkerüljük az újabb katasztrófát. Nagyon nem mindegy, hogy kik vezetik a lovakat. Ugyanaz az út egyes vezérekkel talán járhatatlan, de mással, ha ő erősebb vagy okosabb, már járható. Ígérem neked, hogy ha lehetőségem lesz rá, el fogom érni, hogy az az út, amin járunk, ingoványos mocsár helyett kényelmes, térkövezett járda legyen.
*Így próbálja végérvényesen megnyugtatni szegény lányt nem reagálva a hosszú okfejtése részleteire, de mégsem feleslegesen mondta el őket. Így talán sikerült végre egy olyan pontot tenniük a vita végére, ami mindkettőjüknek megfelel.*
- Morthimer úr hatalmas segítség mind nekünk, mind a városnak. Ebben biztos vagyok. *Jelenti ezt ki úgy, hogy ő továbbra sem tud semmit a kereskedő kétes ügyleteiről, a haszonközpontú gondolkodásáról, és arról, hogy a férfi gyakorlatilag őt is nagyon hamar az ujjai köré csavarta. Bízik Orthus-ban és a jószándékában.
A levelet megírja közben. Tintával, papírra. Talán, mikor mágiáról beszélünk, mindenki látványosabb dologra gondol, de ez nem az. A hatását csak az fogja érzékelni, aki elolvassa a levelet.*
- Nem, ez nem olyan *mosolyog is játékosan Luninari szavaira.* Olvasd fel magadban! Akkor érzékelni fogod a varázslatom hatását. *Miután a varázsige valóban sikerült, így, ha bárki most elolvassa a levelet, Alenia hangja fog megszólalni a fejében.*
- Egyébként ez nem Eeyr varázslata. Teysus-é *teszi még hozzá. A következő megjegyzésekkel nem is érthetne egyet jobban. A rezidenciával kapcsolatos tervük szűk keresztmetszete a pénz, amiben Orthus a leginkább a segítségükre lehet, de azért nem szeretne teljes mértékben a kereskedőre támaszkodni anyagilag sem.*
- Mind sokat fogunk dolgozni, hogy megvalósíthassuk az álmaink. *Közben visszatér a szolgálólány téma is, amit Alenia ismét halvány mosollyal illet, miközben teát szürcsölget.*
- Nem akarok szolgálót csinálni belőled. Neked vannak csupán olyan megjegyzéseid néha, amiből azt gondolom, hogy szeretnéd. Mindenesetre az utóbbi titulus valóban jobban hangzik. Na, mi legyen? Mit szólnál, ha elindulnánk Szarvasligetbe? *Kérdez rá arra, amire Luninari valószínűleg már régóta vágyik. Arra, hogy megmutathassa azt a kis otthonos, mindentől távol fekvő csodát, ahol a mindennapjainak nagy részét tölti mostanában.*
736. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-31 18:30:20
Üzenet elküldve: 2024-07-31 18:30:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*A maga részéről kerülné a vitát, vagy inkább maga is befejezné, ha tehetné, mert számára a barátságuk sokkal többet ér annál, hogy igaza legyen, és persze azért is, mert biztos benne, hogy soha sem fogják tudni meggyőzi ebben a kérdésben egymást. Akkor meg tényleg minek gondolatokat és érzelmeket pazarolni a megfelelő szavak megkeresése és a saját igazunkat bizonygató mondatok összerakása közben?
Talán hagyná is annyiban az egészet, ha Alenia nem kérdőjelezte volna meg, hogy felfogta, amit mondott. Mindig igyekezett nem túlbecsülni saját szellemi képességeit, de azért sosem tartotta magát butának, a szövegértés képességét pedig minimum kinézi önmagából, ezért Nia első szavait kissé bántónak érzi, nem is képes túllendülni rajtuk könnyedén.*
- Szerintem pontosan értettem, hogy mit akartál mondani. De még, ha el is fogadom, hogy tökéletes a példád, akkor is, nem azzal van a baj, hogy van, aki tudja, hogy hova megy, van pedig, aki nem, ezért vezetni kell, hanem maga a cél eleve nem jó. Valahonnan valahová indultunk el, most pedig visszafordultunk oda, ahonnan indultunk, és ahol egyszer már a lovak elbotlottak, a lovasaikat pedig levetették a hátukról. Hasonló helyzetben okosabb lenne másik utat keresni, nem pedig arra menni, ahol egyszer már majdnem kitörtük a nyakunkat mindannyian.
*Jól van, kimondta, sokkal jobb azért így. Örül, hogy legalább őszinte volt, bár eddig sem csinált titkot belőle, hogy nem tartozik azok közé, akik jó ötletnek tartják akár a nemesi címek visszaadását, akár egy új Gazdagnegyed építését éppen ebben a városban.
De ez eddig csak hideg racionalitás. És ugyanakkor... pontosan tudja, hogy Aleniát mennyire boldoggá teszi, hogy legalább erkölcsileg kárpótolta a Tanács, és hivatalosan visszakapta egykori rangját.
Annyira furcsa ez, hogy értelme tiltakozik, lélekben ugyanakkor mégis örül annak, hogy barátnője boldog emiatt, mert hát mi mást kívánhatna is ő annak, akit szeret, ha nem pont boldogságot? Nem is olyan sokkal korábban éppen ilyesmiről beszélt.
Mégsem bánja teljesen, hogy ellentmondott. Aleniának is jobb, ha tudja, hogy annak ellenére, hogy számíthat rá abban, hogy terveiben segíti, nem értenek, és talán nem is érthetnek mindenben feltétlenül egyet.
És ő mindannak, ami, ha jól értette a városban készül, valahogy tényleg nem látja semmi értelmét. Visszacsinálni az arisztokráciát, új Gazdagnegyedet építeni, ha kicsit civilizáltabban is, de megvalósítani újra egy egyenlőtlenségekre épülő világot, ha tényleg ez a jövő, akkor valóban csak azt nem képes megérteni, hogy akkor miért is szenvedtek annak idején annyit mindkét oldalon, amivé a lázadás szakította szét ezt a várost?
Persze, ez csak az első közbeszólása volt, aztán már sokkal türelmesebben hallgat, van, hogy bólogat is, ennek ellenére az a rossz hangulat sem múlik el, amit amiatt érzett, mert Niának ellentmondott, továbbá továbbra is úgy gondolja, hogy olyan, hogy igazság igazából nem is létezik, a nemesek igazsága legalábbis mindenképpen más kell, hogy legyen, mint a szegényeké, és így tovább. De a szeretet akkor is sokkal fontosabb, mert szeretet nélkül egyáltalán nincs értelme sem társadalomról, sem pedig semmiféle abszolút, vagy relatív igazságokról beszélni. És furcsának tartja, hogy Nia éppen ezekre a gondolataira nem reagált.*
- De, ha már tényleg ugyanoda megyünk vissza, akkor is legalább sokkal óvatosabbnak kell lennünk, mint korábban voltunk. *sóhajt végül egy nagyot, majd hideg árpatea mögé rejti az arcát két kellemes korty idejéig.*
- Azt mondod, hogy korábban sem az egyenlőtlenség önmagában szülte a káoszt, hogy talán erős vezetővel, meg másik városőrséggel máshogy alakult volna minden. Lehet. Lehet, hogy ebben teljesen igazad van. De túl sok itt nekem akkor is a "ha." Ha valamiben tényleg teljesen biztos vagyok akkor az az, hogy a túl nagy egyenlőtlenségből végül elégedetlenség, erőszak és lázadás születik. Ennek ellenére, bár talán pár lényeges kérdésben nem teljesen értünk egyet *igyekszik kicsit diplomatikusabban fogalmazni, mint azt feltétlenül indokolná a valóság* a múlton rágódni talán már tényleg kár, a jövővel kapcsolatban pedig szerintem ugyanarról beszélünk. El kell nyerni mindenki bizalmát *mondja, szándékosan kerülve a "szegények" szót.*
- Meg tényleg figyelni a Városházát. Még jó, hogy ismered Morthimert, ő tényleg nagy segítség lesz ebben is. Biztos jó lesz majd neki a levél is. *előlegezi meg most előre a bizalmat, aztán csendben figyel, miközben kicsit egyben jól is lakik*
- Szerintem tökéletes lett a levél, a tartalmát tekintve mindenképpen, de akkor ezt is máshogy képzeltem. Talán tényleg hajlamos vagyok az álmodozásra. Azt hittem, hogy lediktálsz egy levelet a semmibe, aztán pedig ő megkapja most rögtön, vagy egy-két napon belül. Na nem mintha így kevésbé lenne varázslatos. Különben pedig remélem, hogy tud még nekünk segíteni. Nem mintha nem tennék meg én is mindent a jövőben. Szívesen dolgozom, ahogy eddig, hogy legyen pénzünk, ha költeni kell valamire, de azért egyedül ez nem fog menni. Ami pedig ezt az egész szolgálólány dolgot illeti, csak a tiéd tényleg lennék szívesen, de azért bevallom ilyesmire nem vágytam túlságosan soha. A mágustusa második helyezettje és tanácsadó, ahogyan bemutattál a legutóbb, így együtt valahogy ezerszer jobban hangzott.
*Ezen, ha nem is nevet, de szélesen mosolyog, hiába tudja, hogy a jövőben még majd szembe kell néznie azzal az apró ellentmondással is, hogy sokszor bármennyire is szeret háttérbe húzódva valaki árnyéka lenni, aki észrevétlenül segít, azért azt sem feltétlenül bánja, ha néha a napfényre léphet, és az ő létezését is észreveszik, valamint fontosnak is tartják.*
//Templomkert//
*A maga részéről kerülné a vitát, vagy inkább maga is befejezné, ha tehetné, mert számára a barátságuk sokkal többet ér annál, hogy igaza legyen, és persze azért is, mert biztos benne, hogy soha sem fogják tudni meggyőzi ebben a kérdésben egymást. Akkor meg tényleg minek gondolatokat és érzelmeket pazarolni a megfelelő szavak megkeresése és a saját igazunkat bizonygató mondatok összerakása közben?
Talán hagyná is annyiban az egészet, ha Alenia nem kérdőjelezte volna meg, hogy felfogta, amit mondott. Mindig igyekezett nem túlbecsülni saját szellemi képességeit, de azért sosem tartotta magát butának, a szövegértés képességét pedig minimum kinézi önmagából, ezért Nia első szavait kissé bántónak érzi, nem is képes túllendülni rajtuk könnyedén.*
- Szerintem pontosan értettem, hogy mit akartál mondani. De még, ha el is fogadom, hogy tökéletes a példád, akkor is, nem azzal van a baj, hogy van, aki tudja, hogy hova megy, van pedig, aki nem, ezért vezetni kell, hanem maga a cél eleve nem jó. Valahonnan valahová indultunk el, most pedig visszafordultunk oda, ahonnan indultunk, és ahol egyszer már a lovak elbotlottak, a lovasaikat pedig levetették a hátukról. Hasonló helyzetben okosabb lenne másik utat keresni, nem pedig arra menni, ahol egyszer már majdnem kitörtük a nyakunkat mindannyian.
*Jól van, kimondta, sokkal jobb azért így. Örül, hogy legalább őszinte volt, bár eddig sem csinált titkot belőle, hogy nem tartozik azok közé, akik jó ötletnek tartják akár a nemesi címek visszaadását, akár egy új Gazdagnegyed építését éppen ebben a városban.
De ez eddig csak hideg racionalitás. És ugyanakkor... pontosan tudja, hogy Aleniát mennyire boldoggá teszi, hogy legalább erkölcsileg kárpótolta a Tanács, és hivatalosan visszakapta egykori rangját.
Annyira furcsa ez, hogy értelme tiltakozik, lélekben ugyanakkor mégis örül annak, hogy barátnője boldog emiatt, mert hát mi mást kívánhatna is ő annak, akit szeret, ha nem pont boldogságot? Nem is olyan sokkal korábban éppen ilyesmiről beszélt.
Mégsem bánja teljesen, hogy ellentmondott. Aleniának is jobb, ha tudja, hogy annak ellenére, hogy számíthat rá abban, hogy terveiben segíti, nem értenek, és talán nem is érthetnek mindenben feltétlenül egyet.
És ő mindannak, ami, ha jól értette a városban készül, valahogy tényleg nem látja semmi értelmét. Visszacsinálni az arisztokráciát, új Gazdagnegyedet építeni, ha kicsit civilizáltabban is, de megvalósítani újra egy egyenlőtlenségekre épülő világot, ha tényleg ez a jövő, akkor valóban csak azt nem képes megérteni, hogy akkor miért is szenvedtek annak idején annyit mindkét oldalon, amivé a lázadás szakította szét ezt a várost?
Persze, ez csak az első közbeszólása volt, aztán már sokkal türelmesebben hallgat, van, hogy bólogat is, ennek ellenére az a rossz hangulat sem múlik el, amit amiatt érzett, mert Niának ellentmondott, továbbá továbbra is úgy gondolja, hogy olyan, hogy igazság igazából nem is létezik, a nemesek igazsága legalábbis mindenképpen más kell, hogy legyen, mint a szegényeké, és így tovább. De a szeretet akkor is sokkal fontosabb, mert szeretet nélkül egyáltalán nincs értelme sem társadalomról, sem pedig semmiféle abszolút, vagy relatív igazságokról beszélni. És furcsának tartja, hogy Nia éppen ezekre a gondolataira nem reagált.*
- De, ha már tényleg ugyanoda megyünk vissza, akkor is legalább sokkal óvatosabbnak kell lennünk, mint korábban voltunk. *sóhajt végül egy nagyot, majd hideg árpatea mögé rejti az arcát két kellemes korty idejéig.*
- Azt mondod, hogy korábban sem az egyenlőtlenség önmagában szülte a káoszt, hogy talán erős vezetővel, meg másik városőrséggel máshogy alakult volna minden. Lehet. Lehet, hogy ebben teljesen igazad van. De túl sok itt nekem akkor is a "ha." Ha valamiben tényleg teljesen biztos vagyok akkor az az, hogy a túl nagy egyenlőtlenségből végül elégedetlenség, erőszak és lázadás születik. Ennek ellenére, bár talán pár lényeges kérdésben nem teljesen értünk egyet *igyekszik kicsit diplomatikusabban fogalmazni, mint azt feltétlenül indokolná a valóság* a múlton rágódni talán már tényleg kár, a jövővel kapcsolatban pedig szerintem ugyanarról beszélünk. El kell nyerni mindenki bizalmát *mondja, szándékosan kerülve a "szegények" szót.*
- Meg tényleg figyelni a Városházát. Még jó, hogy ismered Morthimert, ő tényleg nagy segítség lesz ebben is. Biztos jó lesz majd neki a levél is. *előlegezi meg most előre a bizalmat, aztán csendben figyel, miközben kicsit egyben jól is lakik*
- Szerintem tökéletes lett a levél, a tartalmát tekintve mindenképpen, de akkor ezt is máshogy képzeltem. Talán tényleg hajlamos vagyok az álmodozásra. Azt hittem, hogy lediktálsz egy levelet a semmibe, aztán pedig ő megkapja most rögtön, vagy egy-két napon belül. Na nem mintha így kevésbé lenne varázslatos. Különben pedig remélem, hogy tud még nekünk segíteni. Nem mintha nem tennék meg én is mindent a jövőben. Szívesen dolgozom, ahogy eddig, hogy legyen pénzünk, ha költeni kell valamire, de azért egyedül ez nem fog menni. Ami pedig ezt az egész szolgálólány dolgot illeti, csak a tiéd tényleg lennék szívesen, de azért bevallom ilyesmire nem vágytam túlságosan soha. A mágustusa második helyezettje és tanácsadó, ahogyan bemutattál a legutóbb, így együtt valahogy ezerszer jobban hangzott.
*Ezen, ha nem is nevet, de szélesen mosolyog, hiába tudja, hogy a jövőben még majd szembe kell néznie azzal az apró ellentmondással is, hogy sokszor bármennyire is szeret háttérbe húzódva valaki árnyéka lenni, aki észrevétlenül segít, azért azt sem feltétlenül bánja, ha néha a napfényre léphet, és az ő létezését is észreveszik, valamint fontosnak is tartják.*
735. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-27 20:31:58
Üzenet elküldve: 2024-07-27 20:31:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Van az a helyzet, amikor egy vita vagy érvelés olyannyira parttalanná válik, hogy nincs értelme tovább folytatni. Ekkor egy igazi nemeskisasszony okos enged, szamár szenved alapon kihátrál ezekből a beszélgetésekből, és hagyja, hogy a partner a saját véleménye szerint éljen tovább, a jövőben pedig úgyis őt igazolja majd a sors, és maga az élet bizonyítja be a kétkedőnek, hogy igaza volt.
Ez a szituáció most pont egy ilyen parttalan eredményhez vezet, mert látja, hogy nem fogja tudni megértetni Luninari-val azt, hogy miért téved, próbálkozzon bárhogy.*
- A példa teljesen jó. Ha szerinted nem az, akkor nem értetted meg a lényegét annak, amit szemléltetni próbáltam vele.
*Csendben hallgatja végig a lány újabb, hosszas érvelését. Nem reagál egyetlen mondatára sem. Teret enged neki, pontosan úgy, ahogy bárki mással is tenné, mielőtt arra készül, hogy kilépjen egy ilyen reménytelen vitából.
Magában azért persze megjegyzi, hogy Luninari-nak valóban sikerült a lehető legrosszabb oldalról megfogni az előbb felvázolt példája jelentését. Abban ugyanis teljesen lényegtelen, hogy a lovak állatok. A vezető-követő szerepre volt hívatott kihegyezni a történetet, ahol a lovas a vezető, a hátas pedig az, aki a vezetője utasításai szerint halad a jó irányba, ugyanis ez tökéletes párhuzam a valós hierarchia működésének szemléltetéséhez is.
Vitatkozhatna még azzal is, mikor a fél-elf lány említése szerint az, hogy nem csak ösztönlények vagyunk, elégséges feltétel ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes utat. Ó, mennyire, hogy nem az! Ezt a tényt maga Arthenior története is igazolja. A lázadás során a felkelők agresszív módszerekhez folyamodva próbáltak hatalmat szerezni, majd most, mikor rájöttek, hogy az így megkapott hatalommal nem tudnak mit kezdeni, visszahívják a nemességet, akik között ott van az a felsőbbrendű tudás, ami a város felvirágoztatásához szükséges.*
- Nem az egyenlőtlenség szülte a káoszt, hanem a megfelelő vezetés hiánya. A régi tanács nem volt elég előrelátó, és nem foglalkozott azzal, hogy elnyerjék a szegények bizalmát, a városőrség pedig nem volt elég felkészült, hogy csírájában fojtson el egy ilyesfajta lázadást. Egy megfelelő vezetővel a káosz megakadályozható lett volna.
*Ennyit azért muszáj még reagálnia, amolyan utolsó utáni próbálkozásként, hogy Luninari végre megértse az ő nézeteit. Ha most sem sikerül, akkor tényleg nem töri magát tovább. Az, hogy elkezd a mágiáról és a házról beszélni, egyértelmű jelzés, hogy nem kívánja tovább folytatni a vitát sem erről, sem Intath-ról. Ez utóbbinak sem látja értelmét, hisz felesleges megoldást keresni előre a még nem létező problémákra.*
- Annyiszor említed a szolgálólány szót, hogy még a végén azt fogom hinni, hogy tényleg az akarsz lenni. *Mondja csak amolyan viccként, de tény, nem lenne egyáltalán ellenére, ha a lány tényleg emellett döntene.
Néhány falatot elmajszol a kalácsból, iszik egy kicsit, majd papírt és íróeszközt vesz elő, és teszi le őket a padra, hogy a kemény felületen meg tudja majd írni a levelét Orthus-nak. Halványan elmosolyodik azon, hogy Luninari mágia nélkül is az ő hangján olvasná a levelet.*
- Ez aranyos. Tudod miért? Mert ezek szerint az elméd is képes ugyanolyan mágiára, mint amilyen ez lesz. Egyébként igen, sajnos a szakrális mágia csak azoknak elérhető, akiket valamely isten a hű követőjének választott. Természetesen, ha valaha is meggondolnád magad, azt hiszem, Eeyr ajtaja mindig nyitva áll előtted. *Mondja, aztán neki is lát, hogy megírja azt a bizonyos levelet Orthus Morthimer-nek. Elmormol egy rövid igét, majd a papírra a balkezes írás miatt kissé butácska, de mégis gyöngybetűkkel a következőket írja:*
„Kedves Morthimer Úr!
Hogy szolgál az egészsége? Remélem, hogy minden rendben. Szeretnék megosztani Önnel néhány dolgot, ami az elmúlt időszakban történt velem. Jártam a Tanácsházán, ahol a nemesi rangom, a Sayqueves Rezidencia és a bátyám ügyében is fogadtak. Mindhármat sikerült megtárgyalnom a városvezetéssel. Örömömre szolgál tudatni Önnel, hogy most már újra teljes joggal hívhatom magam Arthenior város nemesének, és a rezidencia is visszakerült a tulajdonomba. Igaza volt, a tanács sem kételkedett abban, hogy a bátyám eltűnése után az örökség engem illet. Igen, sajnos Aleimord-ról senki sem tud többet, eltűntként van nyilvántartva.
Ami pedig a rezidenciát illeti, felajánlották, hogy az épületet a városnak ajándékozva a kárpótlásként kapott új otthonom nagyobb is lehet, mint a többi. Én ezt a lehetőséget tisztelettel visszautasítottam, ennek oka a közös célunk, melyben reménykedem, hogy továbbra is számít rám. A rezidenciát szeretném teljesen átalakítani, hogy a helyén árvaház és iskola működhessen Mai Faensa kisasszony vezetése alatt. Ahhoz, hogy a város elfogadja az előterjesztésemet, miszerint a rezidencia hivatalosan is árvaház lehessen, Faensa kisasszony megkapja az igazgatói titulust, illetve a város a rendelkezésünkre bocsásson nevelőket és tanárokat, néhány feltételt szabtak a számunkra. Az épületet teljesen fel kell újítanunk, megfelelő mennyiségű hálószobát, tantermet kell berendeznünk. A gyermekek életéhez szükséges dolgokat és ételt is fel kell halmoznunk. A tanács kijelentette, hogy anyagilag nem tud ebben segédkezni.
Mély tisztelettel érdeklődöm, hogy továbbra is módjában áll-e segédkezni ezen terv megvalósításában, ami kétségkívül a város javát szolgálná? Nem csupán anyagi segítségre célzok. Számítok az Ön szakértelmére és a múltkor oly' csodás munkát végző ácsainak szolgálatára.
Kérem, hogy amennyiben ideje engedi, látogasson el ismét a rezidenciára, hogy megvitathassunk mindent, amiről szükséges beszélnünk!
Kívánok Önnek szép napot! Eeyr áldja!
Legmélyebb tisztelettel,
Alenia Cirenhille Sayqueves, Arthenior városának nemese”
*Mikor végzett, felpillant Luninari-ra, majd vissza a levélre, ami, ha a varázslat sikeres volt, gyakorlatilag fel fogja olvasni magát Orthus elméjében, ha pedig nem, akkor csupán egy sima, egyszerű levél lett belőle, de az értékén és a tartalmán mit sem változtat.*
- Na, milyen lett? Szerinted jó lesz így? *kérdezi Luninari véleményét.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd leír egy tetszőleges hosszóságú szöveget. Ha az írást bárki is látja (olvasási távolságból), fejében a varázsló hangján hallja a szöveget.
//Templomkert//
*Van az a helyzet, amikor egy vita vagy érvelés olyannyira parttalanná válik, hogy nincs értelme tovább folytatni. Ekkor egy igazi nemeskisasszony okos enged, szamár szenved alapon kihátrál ezekből a beszélgetésekből, és hagyja, hogy a partner a saját véleménye szerint éljen tovább, a jövőben pedig úgyis őt igazolja majd a sors, és maga az élet bizonyítja be a kétkedőnek, hogy igaza volt.
Ez a szituáció most pont egy ilyen parttalan eredményhez vezet, mert látja, hogy nem fogja tudni megértetni Luninari-val azt, hogy miért téved, próbálkozzon bárhogy.*
- A példa teljesen jó. Ha szerinted nem az, akkor nem értetted meg a lényegét annak, amit szemléltetni próbáltam vele.
*Csendben hallgatja végig a lány újabb, hosszas érvelését. Nem reagál egyetlen mondatára sem. Teret enged neki, pontosan úgy, ahogy bárki mással is tenné, mielőtt arra készül, hogy kilépjen egy ilyen reménytelen vitából.
Magában azért persze megjegyzi, hogy Luninari-nak valóban sikerült a lehető legrosszabb oldalról megfogni az előbb felvázolt példája jelentését. Abban ugyanis teljesen lényegtelen, hogy a lovak állatok. A vezető-követő szerepre volt hívatott kihegyezni a történetet, ahol a lovas a vezető, a hátas pedig az, aki a vezetője utasításai szerint halad a jó irányba, ugyanis ez tökéletes párhuzam a valós hierarchia működésének szemléltetéséhez is.
Vitatkozhatna még azzal is, mikor a fél-elf lány említése szerint az, hogy nem csak ösztönlények vagyunk, elégséges feltétel ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes utat. Ó, mennyire, hogy nem az! Ezt a tényt maga Arthenior története is igazolja. A lázadás során a felkelők agresszív módszerekhez folyamodva próbáltak hatalmat szerezni, majd most, mikor rájöttek, hogy az így megkapott hatalommal nem tudnak mit kezdeni, visszahívják a nemességet, akik között ott van az a felsőbbrendű tudás, ami a város felvirágoztatásához szükséges.*
- Nem az egyenlőtlenség szülte a káoszt, hanem a megfelelő vezetés hiánya. A régi tanács nem volt elég előrelátó, és nem foglalkozott azzal, hogy elnyerjék a szegények bizalmát, a városőrség pedig nem volt elég felkészült, hogy csírájában fojtson el egy ilyesfajta lázadást. Egy megfelelő vezetővel a káosz megakadályozható lett volna.
*Ennyit azért muszáj még reagálnia, amolyan utolsó utáni próbálkozásként, hogy Luninari végre megértse az ő nézeteit. Ha most sem sikerül, akkor tényleg nem töri magát tovább. Az, hogy elkezd a mágiáról és a házról beszélni, egyértelmű jelzés, hogy nem kívánja tovább folytatni a vitát sem erről, sem Intath-ról. Ez utóbbinak sem látja értelmét, hisz felesleges megoldást keresni előre a még nem létező problémákra.*
- Annyiszor említed a szolgálólány szót, hogy még a végén azt fogom hinni, hogy tényleg az akarsz lenni. *Mondja csak amolyan viccként, de tény, nem lenne egyáltalán ellenére, ha a lány tényleg emellett döntene.
Néhány falatot elmajszol a kalácsból, iszik egy kicsit, majd papírt és íróeszközt vesz elő, és teszi le őket a padra, hogy a kemény felületen meg tudja majd írni a levelét Orthus-nak. Halványan elmosolyodik azon, hogy Luninari mágia nélkül is az ő hangján olvasná a levelet.*
- Ez aranyos. Tudod miért? Mert ezek szerint az elméd is képes ugyanolyan mágiára, mint amilyen ez lesz. Egyébként igen, sajnos a szakrális mágia csak azoknak elérhető, akiket valamely isten a hű követőjének választott. Természetesen, ha valaha is meggondolnád magad, azt hiszem, Eeyr ajtaja mindig nyitva áll előtted. *Mondja, aztán neki is lát, hogy megírja azt a bizonyos levelet Orthus Morthimer-nek. Elmormol egy rövid igét, majd a papírra a balkezes írás miatt kissé butácska, de mégis gyöngybetűkkel a következőket írja:*
„Kedves Morthimer Úr!
Hogy szolgál az egészsége? Remélem, hogy minden rendben. Szeretnék megosztani Önnel néhány dolgot, ami az elmúlt időszakban történt velem. Jártam a Tanácsházán, ahol a nemesi rangom, a Sayqueves Rezidencia és a bátyám ügyében is fogadtak. Mindhármat sikerült megtárgyalnom a városvezetéssel. Örömömre szolgál tudatni Önnel, hogy most már újra teljes joggal hívhatom magam Arthenior város nemesének, és a rezidencia is visszakerült a tulajdonomba. Igaza volt, a tanács sem kételkedett abban, hogy a bátyám eltűnése után az örökség engem illet. Igen, sajnos Aleimord-ról senki sem tud többet, eltűntként van nyilvántartva.
Ami pedig a rezidenciát illeti, felajánlották, hogy az épületet a városnak ajándékozva a kárpótlásként kapott új otthonom nagyobb is lehet, mint a többi. Én ezt a lehetőséget tisztelettel visszautasítottam, ennek oka a közös célunk, melyben reménykedem, hogy továbbra is számít rám. A rezidenciát szeretném teljesen átalakítani, hogy a helyén árvaház és iskola működhessen Mai Faensa kisasszony vezetése alatt. Ahhoz, hogy a város elfogadja az előterjesztésemet, miszerint a rezidencia hivatalosan is árvaház lehessen, Faensa kisasszony megkapja az igazgatói titulust, illetve a város a rendelkezésünkre bocsásson nevelőket és tanárokat, néhány feltételt szabtak a számunkra. Az épületet teljesen fel kell újítanunk, megfelelő mennyiségű hálószobát, tantermet kell berendeznünk. A gyermekek életéhez szükséges dolgokat és ételt is fel kell halmoznunk. A tanács kijelentette, hogy anyagilag nem tud ebben segédkezni.
Mély tisztelettel érdeklődöm, hogy továbbra is módjában áll-e segédkezni ezen terv megvalósításában, ami kétségkívül a város javát szolgálná? Nem csupán anyagi segítségre célzok. Számítok az Ön szakértelmére és a múltkor oly' csodás munkát végző ácsainak szolgálatára.
Kérem, hogy amennyiben ideje engedi, látogasson el ismét a rezidenciára, hogy megvitathassunk mindent, amiről szükséges beszélnünk!
Kívánok Önnek szép napot! Eeyr áldja!
Legmélyebb tisztelettel,
Alenia Cirenhille Sayqueves, Arthenior városának nemese”
*Mikor végzett, felpillant Luninari-ra, majd vissza a levélre, ami, ha a varázslat sikeres volt, gyakorlatilag fel fogja olvasni magát Orthus elméjében, ha pedig nem, akkor csupán egy sima, egyszerű levél lett belőle, de az értékén és a tartalmán mit sem változtat.*
- Na, milyen lett? Szerinted jó lesz így? *kérdezi Luninari véleményét.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, majd leír egy tetszőleges hosszóságú szöveget. Ha az írást bárki is látja (olvasási távolságból), fejében a varázsló hangján hallja a szöveget.
734. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-25 18:50:31
Üzenet elküldve: 2024-07-25 18:50:31
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
*Beorhtio szeméből még a csipa is kipattan, amikor a könyvtárba érkező férfi, kezében hátborzongató kardjával, ráüvölt. A rémülettől vezérelve kezét rögtön a fejéhez kapja, amivel tovább növeli az asztalon uralkodó rendezetlenséget. Testét, mint valami tehetetlen kisállat összehúzza és csak várja a feje fölött lógó végzetet. Sosem gondolta volna, hogy valaha is kard által hal rettenetes halált. Ágyban, legkedvesebb könyvei között akart eltávozni az élők sorából. Erre tessék, hiába szentelte életét a rendnek, most a legnagyobb káoszban hagyja maga mögött szeretett könyvtárát. Micsoda szégyen!
Ha a penge nem szeli el torkát, hisz nem sok okot ad rá a csuhás, akkor lassan összeszedi a bátorságát, hogy egy pillantást vessen a támadójára. Szeme teljesen elkerekedik, amikor meglátja az ismerős arcot. Vajon túl szigorú volt a tegnapi napon Rorkirral, s most azért jött, hogy bosszút álljon?*
- Rorkir! *Tegezi le most először a férfit. Hangsúlya bizonytalan, még keresi a megfelelő szavakat.*
- Rorkir, te meg mit csinálsz? Én vagyok az, Beorhtio! Ne bánts! Találtam valamit, ami talán segíthet!
*El is kezd kutakodni a rengeteg széthányt irat között. Sietve dobálja arrébb a szükségtelen papirosakat úgy, mintha korábbi, összeszedett énje félelmében elő sem merne jönni. Mozdulataiban nincs meg az az óvatosság, amit Rorkir a minap láthatott, mikor kivette kezéből az értekezéseket.*
*Beorhtio szeméből még a csipa is kipattan, amikor a könyvtárba érkező férfi, kezében hátborzongató kardjával, ráüvölt. A rémülettől vezérelve kezét rögtön a fejéhez kapja, amivel tovább növeli az asztalon uralkodó rendezetlenséget. Testét, mint valami tehetetlen kisállat összehúzza és csak várja a feje fölött lógó végzetet. Sosem gondolta volna, hogy valaha is kard által hal rettenetes halált. Ágyban, legkedvesebb könyvei között akart eltávozni az élők sorából. Erre tessék, hiába szentelte életét a rendnek, most a legnagyobb káoszban hagyja maga mögött szeretett könyvtárát. Micsoda szégyen!
Ha a penge nem szeli el torkát, hisz nem sok okot ad rá a csuhás, akkor lassan összeszedi a bátorságát, hogy egy pillantást vessen a támadójára. Szeme teljesen elkerekedik, amikor meglátja az ismerős arcot. Vajon túl szigorú volt a tegnapi napon Rorkirral, s most azért jött, hogy bosszút álljon?*
- Rorkir! *Tegezi le most először a férfit. Hangsúlya bizonytalan, még keresi a megfelelő szavakat.*
- Rorkir, te meg mit csinálsz? Én vagyok az, Beorhtio! Ne bánts! Találtam valamit, ami talán segíthet!
*El is kezd kutakodni a rengeteg széthányt irat között. Sietve dobálja arrébb a szükségtelen papirosakat úgy, mintha korábbi, összeszedett énje félelmében elő sem merne jönni. Mozdulataiban nincs meg az az óvatosság, amit Rorkir a minap láthatott, mikor kivette kezéből az értekezéseket.*
733. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-24 18:46:23
Üzenet elküldve: 2024-07-24 18:46:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Kicsit furcsának tartja, hogy itt ülnek Eeyr templomának kertjében, ő örömmel és ráadásul önként vajazgatja Niának a kalácsot, vagy töltögeti neki a teát, összeköti őket a közös múlt, barátság és szeretet, és közen mégis néha mintha egy világ választaná el őket egymástól.
De talán pontosan így is van ez. Bízhatnak a másikban és szerethetik egymást, de talán sohasem lesznek képesek áthidalni azokat a különbségeket, amelyek már születésük pillanatában elválasztották őket. Ennek lehet köszönhető, hogy mást és mást tanultak meg még abból is, amit egykor közösen éltek át. De talán valami másnak is, amire most képtelen rájönni, hogy mi lehet az.
Magányos gyerekkora gyakran késztette merengésre, általa akkor mélynek érzett gondolatokra, majd nem sokkal később ugyanezeknek a korábban mélynek érzett gondolatoknak a megkérdőjelezésére. Most mégis képtelen rájönni arra, hogy mi lehet még az az apróság, ami nem közelíti, hanem távolítja egymástól nézeteiket annak ellenére is, hogy lélekben közelebb érzi magát Aleniához, vagy inkább, ami ennél is sokkal fontosabb, Aleniát is magához, mint korábban valaha.
És úgy tűnik legalább Alenia már a régi. Legalábbis olyan magabiztossággal adja elő éppen a véleményét, ami most egyértelműen a régi Niát idézi neki, amit egyáltalán nem bán. Végtére is, ő azt a lányt szerette meg, aki akkor fogadta őt, amikor a városba érkezett, pedig nyilvánvalóan akkor sem voltak éppen egyformák, sőt sokkal jobban mások, mint most.
Mert mostanra mindketten átéltek annyi mindent, hogy joggal nevezhetik magukat jóval tapasztaltabbnak, mint megismerkedésük pillanatában voltak.*
- Értem, hogy mit szeretnél mondani a lovakkal és a lovasokkal, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen jó a példád. *mondja először, a rá jellemző, szokásos, gondolatait összeszedni segítő kis hallgatás után.*
- Civilizációt létrehozni képes lények között azért sokkal kevesebb a különbség, mint köztük és az állatok között. Utóbbiakat lehet szeretni, szelídíteni, okosan kihasználni, ők pedig fognak tudni szeretni minket, de ettől még csak állatok maradnak, akik az ösztöneiknek engedelmeskednek. Mi viszont nem csak ösztönlények vagyunk. Persze, hogy a lovak nem tudják, hogy merre akarnak, vagy merre kellene menni. Vagy, hogy létezik bármi olyan cél, ami magasabb rendű annál, hogy enni kell, aludni, meg inni. De mi, akik nem vagyunk állatok, mind tudjuk, hogy mi a cél, az pedig közös. Szülessen valaki bárhol és bárminek, a szülei ugyanúgy azt fogják majd kívánni neki, hogy hosszú és boldog élete legyen. Hogy jobban éljen, mint ők éltek, vagy legalábbis semmiképpen se rosszabbul. Azon lehet vitatkozni, hogy milyen úton szeretnénk elérni ezt a célt, de ettől még maga a cél nem változik. Ami, ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni, csak nem más, mint a boldogság. Ki kívánná a gyerekének, vagy akár önmagának, hogy boldogtalan legyen és szomorúan éljen le egy egész életet? A teljes egyenlőség lehet tényleg káoszt szülne, de legutóbb pedig éppen a teljes egyenlőtlenség szülte a káoszt. És éppen ezért nem tudok egyetérteni azzal sem, amit a szeretet és az igazság viszonyáról mondtál. Szerintem utóbbi semmiképpen nem lehet fontosabb. Egyáltalán mi az, hogy igazság? Nekem túl elvont fogalom. Még mi ketten is mennyire mást tekintünk igazságnak ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban. Talán csak a mágia, a matematika és más tudományok által bizonyított törvények azok, amik állandóak, és biztosak, de az ezeken túli igazságok túl képlékenyek és különböző nézőpontok kérdései. Akik egykor a rezidenciára támadtak nyilván szintén az igazságra hivatkoztak. Ahogyan azok a városőrök is azt gondolták, hogy ők állnak az igazság oldalán, akik fel akarták tartóztatni a fosztogatókat. A szeretetet viszont szerencsére biztosan ismerem, tudom, hogy mi az, és biztos vagyok benne, hogy nélküle nem lenne érdemes élni. Szóval szerintem a szeretet fontosabb, mint az igazság, bármit is jelentsen az utóbbi. Viszont Intet is szeretem, nem csak téged, mégis úgy érzem, hogy inkább illene melléd állnom bármilyen vitában, ami csak köztetek lehet. Mindenesetre remélem, hogy ilyen vita egyáltalán nem lesz, és persze köszönöm is neked, hogy nem is várod el tőlem, hogy feltétel nélkül melléd álljak. Tényleg nem vagyok a szolgálólányod, de, ha valakié szívesen lennék, az akkor is mindenképpen te vagy. Éppen ezért mindegy nekem igazából a ház is. Annak persze örülnék, ha nem lenne túl nagy az a ház, ahová költözünk majd, de mivel nekem van másik otthonom is, ez pedig elsősorban a tiéd lesz, igazából neked kell, hogy tetszen, nem nekem. Nekem inkább az a lényeg, hogy melletted lehessek, nem feltétlenül az, hogy hol. *mondja, csak mindezek után térve rá arra a témára, amit legalább annyira fontosnak tart, mint amiről eddig beszéltek. Nem lenne mágus, ha nem rajongana szenvedélyesen a mágia iránt, még azokért a varázslatokért is, amiket mivel a szakrális mágiához tartoznak, ő nem lenne képes megtanulni.*
- Az új varázslatodat pedig nagyon szívesen megnézném. *mondja, miközben minden bizonnyal elég lelkesnek látszik, mert valóban az.*
- Az az igazság mondjuk, hogyha én kapnék tőled egy igazi, nem pedig mágikus levelet, lehet, hogy akkor is a te hangodon olvasnám magamban, de ez persze teljesen más. Így nyilván hatásosabb és sokkal valóságosabbnak is tűnik majd. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan kell csinálni. Kicsit sajnálom is ilyenkor, hogy sohasem tanulhatok szakrális mágiát, még akkor is, ha csodálatos varázslatok léteznek az elemek között is. *vallja be, bár közben továbbra is úgy gondolja, hogy teljesen jól döntött, amikor utat választott magának. Olyan mértékben ő sohasem tudná elkötelezni magát úgy sem egyetlen, vagy akár két istenség mellett, mint amire Alenia képes.*
//Templomkert//
*Kicsit furcsának tartja, hogy itt ülnek Eeyr templomának kertjében, ő örömmel és ráadásul önként vajazgatja Niának a kalácsot, vagy töltögeti neki a teát, összeköti őket a közös múlt, barátság és szeretet, és közen mégis néha mintha egy világ választaná el őket egymástól.
De talán pontosan így is van ez. Bízhatnak a másikban és szerethetik egymást, de talán sohasem lesznek képesek áthidalni azokat a különbségeket, amelyek már születésük pillanatában elválasztották őket. Ennek lehet köszönhető, hogy mást és mást tanultak meg még abból is, amit egykor közösen éltek át. De talán valami másnak is, amire most képtelen rájönni, hogy mi lehet az.
Magányos gyerekkora gyakran késztette merengésre, általa akkor mélynek érzett gondolatokra, majd nem sokkal később ugyanezeknek a korábban mélynek érzett gondolatoknak a megkérdőjelezésére. Most mégis képtelen rájönni arra, hogy mi lehet még az az apróság, ami nem közelíti, hanem távolítja egymástól nézeteiket annak ellenére is, hogy lélekben közelebb érzi magát Aleniához, vagy inkább, ami ennél is sokkal fontosabb, Aleniát is magához, mint korábban valaha.
És úgy tűnik legalább Alenia már a régi. Legalábbis olyan magabiztossággal adja elő éppen a véleményét, ami most egyértelműen a régi Niát idézi neki, amit egyáltalán nem bán. Végtére is, ő azt a lányt szerette meg, aki akkor fogadta őt, amikor a városba érkezett, pedig nyilvánvalóan akkor sem voltak éppen egyformák, sőt sokkal jobban mások, mint most.
Mert mostanra mindketten átéltek annyi mindent, hogy joggal nevezhetik magukat jóval tapasztaltabbnak, mint megismerkedésük pillanatában voltak.*
- Értem, hogy mit szeretnél mondani a lovakkal és a lovasokkal, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen jó a példád. *mondja először, a rá jellemző, szokásos, gondolatait összeszedni segítő kis hallgatás után.*
- Civilizációt létrehozni képes lények között azért sokkal kevesebb a különbség, mint köztük és az állatok között. Utóbbiakat lehet szeretni, szelídíteni, okosan kihasználni, ők pedig fognak tudni szeretni minket, de ettől még csak állatok maradnak, akik az ösztöneiknek engedelmeskednek. Mi viszont nem csak ösztönlények vagyunk. Persze, hogy a lovak nem tudják, hogy merre akarnak, vagy merre kellene menni. Vagy, hogy létezik bármi olyan cél, ami magasabb rendű annál, hogy enni kell, aludni, meg inni. De mi, akik nem vagyunk állatok, mind tudjuk, hogy mi a cél, az pedig közös. Szülessen valaki bárhol és bárminek, a szülei ugyanúgy azt fogják majd kívánni neki, hogy hosszú és boldog élete legyen. Hogy jobban éljen, mint ők éltek, vagy legalábbis semmiképpen se rosszabbul. Azon lehet vitatkozni, hogy milyen úton szeretnénk elérni ezt a célt, de ettől még maga a cél nem változik. Ami, ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni, csak nem más, mint a boldogság. Ki kívánná a gyerekének, vagy akár önmagának, hogy boldogtalan legyen és szomorúan éljen le egy egész életet? A teljes egyenlőség lehet tényleg káoszt szülne, de legutóbb pedig éppen a teljes egyenlőtlenség szülte a káoszt. És éppen ezért nem tudok egyetérteni azzal sem, amit a szeretet és az igazság viszonyáról mondtál. Szerintem utóbbi semmiképpen nem lehet fontosabb. Egyáltalán mi az, hogy igazság? Nekem túl elvont fogalom. Még mi ketten is mennyire mást tekintünk igazságnak ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban. Talán csak a mágia, a matematika és más tudományok által bizonyított törvények azok, amik állandóak, és biztosak, de az ezeken túli igazságok túl képlékenyek és különböző nézőpontok kérdései. Akik egykor a rezidenciára támadtak nyilván szintén az igazságra hivatkoztak. Ahogyan azok a városőrök is azt gondolták, hogy ők állnak az igazság oldalán, akik fel akarták tartóztatni a fosztogatókat. A szeretetet viszont szerencsére biztosan ismerem, tudom, hogy mi az, és biztos vagyok benne, hogy nélküle nem lenne érdemes élni. Szóval szerintem a szeretet fontosabb, mint az igazság, bármit is jelentsen az utóbbi. Viszont Intet is szeretem, nem csak téged, mégis úgy érzem, hogy inkább illene melléd állnom bármilyen vitában, ami csak köztetek lehet. Mindenesetre remélem, hogy ilyen vita egyáltalán nem lesz, és persze köszönöm is neked, hogy nem is várod el tőlem, hogy feltétel nélkül melléd álljak. Tényleg nem vagyok a szolgálólányod, de, ha valakié szívesen lennék, az akkor is mindenképpen te vagy. Éppen ezért mindegy nekem igazából a ház is. Annak persze örülnék, ha nem lenne túl nagy az a ház, ahová költözünk majd, de mivel nekem van másik otthonom is, ez pedig elsősorban a tiéd lesz, igazából neked kell, hogy tetszen, nem nekem. Nekem inkább az a lényeg, hogy melletted lehessek, nem feltétlenül az, hogy hol. *mondja, csak mindezek után térve rá arra a témára, amit legalább annyira fontosnak tart, mint amiről eddig beszéltek. Nem lenne mágus, ha nem rajongana szenvedélyesen a mágia iránt, még azokért a varázslatokért is, amiket mivel a szakrális mágiához tartoznak, ő nem lenne képes megtanulni.*
- Az új varázslatodat pedig nagyon szívesen megnézném. *mondja, miközben minden bizonnyal elég lelkesnek látszik, mert valóban az.*
- Az az igazság mondjuk, hogyha én kapnék tőled egy igazi, nem pedig mágikus levelet, lehet, hogy akkor is a te hangodon olvasnám magamban, de ez persze teljesen más. Így nyilván hatásosabb és sokkal valóságosabbnak is tűnik majd. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan kell csinálni. Kicsit sajnálom is ilyenkor, hogy sohasem tanulhatok szakrális mágiát, még akkor is, ha csodálatos varázslatok léteznek az elemek között is. *vallja be, bár közben továbbra is úgy gondolja, hogy teljesen jól döntött, amikor utat választott magának. Olyan mértékben ő sohasem tudná elkötelezni magát úgy sem egyetlen, vagy akár két istenség mellett, mint amire Alenia képes.*
732. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-19 16:46:48
Üzenet elküldve: 2024-07-19 16:46:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Valóban nem értenek egyet, és nem is fognak. Még ha mára teljesen mást is jelent nemesnek lenni, akkor is egy, abba a bizonyos felső rétegbe született elfet nem fog tudni senki meggyőzni arról, hogy a társadalmi különbségek hiánya bármiféle jóhoz is vezetne.
Ahogy Luninari további érveket sorakoztat fel a saját nézetei mellett, Alenia csak tovább csóválja a fejét, kifejezve ezzel az egyet nem értését.*
- Nem, Luni, továbbra sem gondolnám, hogy a te ideális világod működőképes lehet. A társadalmi különbségekkel teli berendezkedés elégedetlenséget szül, az egyenlőség viszont színtiszta káoszt. Hmm, mondok neked egy jó példát. Képzeld el azt, hogy lovaglunk, sokan egyszerre! A célunk az, hogy egy csoportként egyenesen előre haladjunk, mert mi tudjuk, hogy az a helyes irány, de a lovaink nem. Képzeld el, mi történne, ha nem a lovasok irányítanák a lovakat, és döntenének arról, hogy merre menjenek, hanem a lovak maguk, akik nem tudják, hogy merre is van a cél! Valamennyien mennének előre, mások balra vagy jobbra, a maradék talán el sem indulna semerre. Szétszéledne az egész csoport, és alig jutna el valaki a célhoz. Érted? *Kérdezi végül mosolyogva, mikor a történet végéhez ér. Azt már nem rágja Luninari szájába, hogy milyen analógia útján lehet ezt leképezni a valóságra, tudja, hogy van a lány annyira okos, hogy maga is képes legyen összekapcsolni a szálakat.
Más vizekre eveznek közben, Alenia mosolyogva hallgatja, ahogy barátnője arról mesél neki, mennyit is beszélt róla másoknak, és kik voltak azok, akik segítettek feldolgozni a hiányát. Nem gondolta volna, hogy valaha is ennyire hiányozni fog valakinek, de most legalább akaratlanul is tett egy próbát, hogy mi történne, ha ő már nem lenne. Boldogan vette tudomásul, hogy van, aki nem felejtené el. Mikor elhangzik, hogy egy vita során nem Int pártját fogná a lány, akkor azért egy hümmentéssel jelzi, hogy szeretne közbeszólni.*
- Ez így nem helyes, Luninari. Nem vagy a szolgálólányom, hogy minden esetben mellettem kelljen állnod. Annak a pártját fogd majd, akinek szerinted igaza lesz az adott helyzetben. Tudod, az igazság még a szeretetnél is fontosabb.
*Aztán Luni kitalál egy egész jó megoldást is, miszerint, ha elmérgesedne a viszony közte és Intath között, akkor, ha lehet egyszerűen csak szeretne kimaradni belőle. Erre már egyetértően bólint.*
- Azt hiszem, igen. Ha nem szeretnéd egyikünk igazát sem védeni, akkor az a legjobb, ha hátra lépsz pár lépést. Én nem fogok megharagudni miatta.
*A ház témáját hallgatva ő is elgondolkozik, hogy vajon milyen és mekkora lesz az az új otthon, amit kapni fog. Ha eladta volna a rezidenciát, akkor egy annál nagyobb kúriát kapott volna, ezt tudja, de így, hogy nem fogadta el ezt a verziót, ki tudja. Erről nem kapott még elég információt.*
- Nem tudom, hogy mekkora lesz. Ha felajánlottam volna a rezidenciát, akkor nagyobbat kaptam volna, mint az, de így kérdéses. Talán Morthimer úr többet tudna mondani erről, hisz ő vezeti az építkezést. Ha nagy is lesz kettőnknek, én nem bánom, majd veszünk fel szolgálókat, akik segítenek rendben tartani, emiatt ne fájjon a fejed.
*Luninari talán ismét egy kicsit tévhitben él. Az ezer arany fejében, amit kifizetett, bármiféle ajánlat nélkül megkapta volna azt a házat, ami végül majd az övé lesz. A rezidenciát nem ajánlotta fel a városnak, hanem inkább ő kapott lehetőséget a tanácsnoktól, hogy az egykori Sayqueves házért cserébe nagyobb ingatlant kaphatna. Ő ezt visszautasította, így a birtokában marad a rezidencia is, és az új ház is. Semmi nem indokolja, hogy az új is nagy legyen, hisz az árvaház ötletét is csak azért ajánlotta fel a tanács előtt, hogy a saját jó hírnevét gyarapítsa. Önző szándék ugyan, de erről egyelőre még Luninari-nak sem kell tudnia.*
- Mai remek igazgató lesz, és ha elkészülünk mindennel, akkor kapunk a várostól nevelőket és tanárokat. Soha nem lesz egyedül. Apropó, a tanács elvárásai! Írnom kell egy levelet Morthimer úrnak, amiben érdeklődöm, hogy továbbra is részt óhajt-e venni az árvaház felépítésében. Nemrég megtanultam, hogyan kell olyan bűvös levelet írni, amit nem kell elolvasnia a címzettnek, hanem mikor kibontja, az én hangomon hallani fogja a szöveget. Kíváncsi vagy rá, hogy kell csinálni, megmutassam? *Kérdezi kíváncsian a lányt. Rengeteget tanul mostanában Eeyr és Teysus varázslatairól, de gyakorolnia sem ártana őket, és azt is pontosan jól tudja, hogy barátnője mennyire szereti a varázslatos dolgokat, úgyhogy biztos kíváncsi lehet erre a trükkre is.*
//Templomkert//
*Valóban nem értenek egyet, és nem is fognak. Még ha mára teljesen mást is jelent nemesnek lenni, akkor is egy, abba a bizonyos felső rétegbe született elfet nem fog tudni senki meggyőzni arról, hogy a társadalmi különbségek hiánya bármiféle jóhoz is vezetne.
Ahogy Luninari további érveket sorakoztat fel a saját nézetei mellett, Alenia csak tovább csóválja a fejét, kifejezve ezzel az egyet nem értését.*
- Nem, Luni, továbbra sem gondolnám, hogy a te ideális világod működőképes lehet. A társadalmi különbségekkel teli berendezkedés elégedetlenséget szül, az egyenlőség viszont színtiszta káoszt. Hmm, mondok neked egy jó példát. Képzeld el azt, hogy lovaglunk, sokan egyszerre! A célunk az, hogy egy csoportként egyenesen előre haladjunk, mert mi tudjuk, hogy az a helyes irány, de a lovaink nem. Képzeld el, mi történne, ha nem a lovasok irányítanák a lovakat, és döntenének arról, hogy merre menjenek, hanem a lovak maguk, akik nem tudják, hogy merre is van a cél! Valamennyien mennének előre, mások balra vagy jobbra, a maradék talán el sem indulna semerre. Szétszéledne az egész csoport, és alig jutna el valaki a célhoz. Érted? *Kérdezi végül mosolyogva, mikor a történet végéhez ér. Azt már nem rágja Luninari szájába, hogy milyen analógia útján lehet ezt leképezni a valóságra, tudja, hogy van a lány annyira okos, hogy maga is képes legyen összekapcsolni a szálakat.
Más vizekre eveznek közben, Alenia mosolyogva hallgatja, ahogy barátnője arról mesél neki, mennyit is beszélt róla másoknak, és kik voltak azok, akik segítettek feldolgozni a hiányát. Nem gondolta volna, hogy valaha is ennyire hiányozni fog valakinek, de most legalább akaratlanul is tett egy próbát, hogy mi történne, ha ő már nem lenne. Boldogan vette tudomásul, hogy van, aki nem felejtené el. Mikor elhangzik, hogy egy vita során nem Int pártját fogná a lány, akkor azért egy hümmentéssel jelzi, hogy szeretne közbeszólni.*
- Ez így nem helyes, Luninari. Nem vagy a szolgálólányom, hogy minden esetben mellettem kelljen állnod. Annak a pártját fogd majd, akinek szerinted igaza lesz az adott helyzetben. Tudod, az igazság még a szeretetnél is fontosabb.
*Aztán Luni kitalál egy egész jó megoldást is, miszerint, ha elmérgesedne a viszony közte és Intath között, akkor, ha lehet egyszerűen csak szeretne kimaradni belőle. Erre már egyetértően bólint.*
- Azt hiszem, igen. Ha nem szeretnéd egyikünk igazát sem védeni, akkor az a legjobb, ha hátra lépsz pár lépést. Én nem fogok megharagudni miatta.
*A ház témáját hallgatva ő is elgondolkozik, hogy vajon milyen és mekkora lesz az az új otthon, amit kapni fog. Ha eladta volna a rezidenciát, akkor egy annál nagyobb kúriát kapott volna, ezt tudja, de így, hogy nem fogadta el ezt a verziót, ki tudja. Erről nem kapott még elég információt.*
- Nem tudom, hogy mekkora lesz. Ha felajánlottam volna a rezidenciát, akkor nagyobbat kaptam volna, mint az, de így kérdéses. Talán Morthimer úr többet tudna mondani erről, hisz ő vezeti az építkezést. Ha nagy is lesz kettőnknek, én nem bánom, majd veszünk fel szolgálókat, akik segítenek rendben tartani, emiatt ne fájjon a fejed.
*Luninari talán ismét egy kicsit tévhitben él. Az ezer arany fejében, amit kifizetett, bármiféle ajánlat nélkül megkapta volna azt a házat, ami végül majd az övé lesz. A rezidenciát nem ajánlotta fel a városnak, hanem inkább ő kapott lehetőséget a tanácsnoktól, hogy az egykori Sayqueves házért cserébe nagyobb ingatlant kaphatna. Ő ezt visszautasította, így a birtokában marad a rezidencia is, és az új ház is. Semmi nem indokolja, hogy az új is nagy legyen, hisz az árvaház ötletét is csak azért ajánlotta fel a tanács előtt, hogy a saját jó hírnevét gyarapítsa. Önző szándék ugyan, de erről egyelőre még Luninari-nak sem kell tudnia.*
- Mai remek igazgató lesz, és ha elkészülünk mindennel, akkor kapunk a várostól nevelőket és tanárokat. Soha nem lesz egyedül. Apropó, a tanács elvárásai! Írnom kell egy levelet Morthimer úrnak, amiben érdeklődöm, hogy továbbra is részt óhajt-e venni az árvaház felépítésében. Nemrég megtanultam, hogyan kell olyan bűvös levelet írni, amit nem kell elolvasnia a címzettnek, hanem mikor kibontja, az én hangomon hallani fogja a szöveget. Kíváncsi vagy rá, hogy kell csinálni, megmutassam? *Kérdezi kíváncsian a lányt. Rengeteget tanul mostanában Eeyr és Teysus varázslatairól, de gyakorolnia sem ártana őket, és azt is pontosan jól tudja, hogy barátnője mennyire szereti a varázslatos dolgokat, úgyhogy biztos kíváncsi lehet erre a trükkre is.*
731. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-18 19:22:37
Üzenet elküldve: 2024-07-18 19:22:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
*Rorkir nagy terveket szőve, tele reményekkel siet a templomba, hogy azon belül is a könyvtárba juthasson. Azonban lépteinek megálljt parancsol a hely hagulata. Könnyen lehet hogy a barbárban a körülmények olyan emlékeket idéznek fel, melyeket egy átlagos polgár nem biztos hogy magáénak érezne. Felborzong a hátán a szőr a sötétségtől és a szürke csendtől, úgy véli valami baj történt. ~És mi van ha a tegnapi démonok utáni kutakodás után Beorhtio is úgy járt, mint a szegény macskám? MI van ha őt is elkapta és beléköltözött valahogy, és arra vár hogy óvatlanul közel menjek?~ Nem kockáztathat, úgyhogy lassan kivonja kardját, s habár nem a legelőnyösebb a viszonylag szűkebb hely miatt, így is valószínűleg jól elboldogulna, legalábbis ebben bízik. Átgondolt léptekkel közelít az éppen csak pislákoló fényben, hogy megvizsgálja az élettelennek látszó testet. Aztán mikor már kardcsapás távolságba ér, megáll hogy felkészüljön a lehetséges ütközetre mikor meghallja a horkolást. Persze átfut az agyán hogy talán csak alszik a másik, de mi van ha csak át akarja verni őt? Kezében tartja fegyverét, ahogy Beorhtio talpát megrugdossa párszor, és jó hangosan rákiált.*
-Beorhtio te vagy az?!
*Rorkir nagy terveket szőve, tele reményekkel siet a templomba, hogy azon belül is a könyvtárba juthasson. Azonban lépteinek megálljt parancsol a hely hagulata. Könnyen lehet hogy a barbárban a körülmények olyan emlékeket idéznek fel, melyeket egy átlagos polgár nem biztos hogy magáénak érezne. Felborzong a hátán a szőr a sötétségtől és a szürke csendtől, úgy véli valami baj történt. ~És mi van ha a tegnapi démonok utáni kutakodás után Beorhtio is úgy járt, mint a szegény macskám? MI van ha őt is elkapta és beléköltözött valahogy, és arra vár hogy óvatlanul közel menjek?~ Nem kockáztathat, úgyhogy lassan kivonja kardját, s habár nem a legelőnyösebb a viszonylag szűkebb hely miatt, így is valószínűleg jól elboldogulna, legalábbis ebben bízik. Átgondolt léptekkel közelít az éppen csak pislákoló fényben, hogy megvizsgálja az élettelennek látszó testet. Aztán mikor már kardcsapás távolságba ér, megáll hogy felkészüljön a lehetséges ütközetre mikor meghallja a horkolást. Persze átfut az agyán hogy talán csak alszik a másik, de mi van ha csak át akarja verni őt? Kezében tartja fegyverét, ahogy Beorhtio talpát megrugdossa párszor, és jó hangosan rákiált.*
-Beorhtio te vagy az?!
730. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-15 23:09:35
Üzenet elküldve: 2024-07-15 23:09:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Örül neki, hogy legalább a világról való eltérő felfogásuk nem áll közéjük, de bármennyire is nem értenek egyet valamiben, Aleniával akkor sem lenne képes végsőkig kiélezni egy vitát. Mindaz a nézetkülönbség, ami most kiütközött, mindenesetre érdekes kérdéseket vet fel a jövővel kapcsolatban, de egyelőre különösebb aggodalmat nem okoz neki, mert még mindig úgy gondolja, hogy Aleniának magának sem lenne különösebben hasznos egy segítő, jobbkéz, vagy tanácsadó, mindegy, hogy minek nevezi magát, aki mindenben mindig egyetért vele.
Sőt, egyenesen biztosra veszi, hogy sokkal több mindent érhetnek el együtt, legyen szó bármiről, akkor, hogyha több nézőpontból vizsgálják meg ugyanazt a kérdést.*
- Azért tartom rossznak a különbségeket, mert elégedetlenséghez vezetnek, ami elégedetlenségnek pedig végül nyers erőszak lehet a vége, mint legutóbb. Harmonikus, vagy legalábbis boldog társadalom nem létezhet úgy szerintem, vagy hosszabb távon biztosan nem, hogy csak szükségünk van egymásra, de nem bízhatunk a másikban. Ha nem is hiszel abban, hogy olyan, mint egyenlőség egyáltalán lehetséges lenne, akkor is arra kellene törekedni, hogy minél kisebbek legyenek a különbségek, és a szegények se érezzék azt, hogy elviselhetetlen a helyzetük. Ha az új Arthenior ebbe az irányba megy, akkor nem lesz gond szerintem, főleg, ha tényleg mindenkinek biztosítva lesz a felemelkedés lehetősége. *mondja reményei szerint megfontoltan, mert továbbra sem célja egy nézeteltérés éles vitává való felesleges felduzzasztása.
Egyelőre azt meg sem említi, hogy szerinte Niának az a gondolata, hogy a lehetőség mindenki előtt nyitva áll inkább csak elméletben igaz, legalábbis biztos benne, hogy könnyebb egy nemesi kúriából nekivágni az életnek, mint egy nyomornegyedből.
Persze, tisztában van vele, hogy előbbinek is megvannak a maga hátrányai, többek között pont az, amit Nia maga említett neki az előbb.
Sok mindent igazából nem változtat meg, amit most megtudott arról, hogy miért foglalkozott vele az elf lány annak idején, inkább csak jobban megsajnálja Aleniát, mint sajnálta eddig, noha igyekszik nem szánakozó arcot vágni, pontosan tudva, hogy barátnőjének nem éppen erre van szüksége tőle, ráadásul napról napra egyre távolibb az a múlt, amiről most beszélnek.
Nem lehet mindenesetre könnyű azzal a tudattal élni egy életet, hogy nagyon sokan csak érdekből közelednek hozzánk, szerinte már csak ezért sem feltétlenük éri meg nemesnek lenni.
Persze neki könnyű, az az igazság, hiszen köszönhetően a helynek, ahol felnőtt, nincsenek túl nagy igényei, legalábbis a gazdagság nem boldogítja úgy, mint másokat. Szereti persze a szép ruhákat, szeret jókat enni és inni, de számára fontosabb az, hogy kikkel él együtt, mint az, hogy mekkora házban. Az, hogy Alenia törődött vele akkor, amikor a városba került félig már otthont is teremtett számára, de amúgy is igazából valószínűleg bárhol képes lenne otthon érezni magát, ahol van legalább egy tűzrakó, ami köré leülhetnek este szalonnát sütni.*
- Az viszont teljesen igaz, hogy szükségünk van valakire, akire felnézhetünk és követhetünk, nekem pedig nyilván ilyen voltál te, amikor Artheniorba kerültem. Persze, hogy aztán Intnek is beszéltem rólad. Még nem éltünk ligetben akkor, amikor először újra találkoztam vele a lázadás után. Még csak menekültek voltunk Lauval. Akkor kérdeztem rólad, és tőle tuddtam meg... hogy szóval, hogy mi történt veled aznap éjjel. *emlékszik vissza arra az ingovány szélén tett útra, amikor először lehetősége volt híreket kapni Niáról*
- Később is beszéltem rólad többször, amikor már együtt éltük, tudod... *bár ez a "tudod" csak szófordulat, mert biztos benne, hogy Alenia pontosan tudja, ha más nem, eddigi beszélgetéseiből kiderült a számára, amit most fog majd mondani neki.*
- Sokat gondoltam rád, és gyakran járt a fejemben mindaz, ami Artheniorban történt, nem csak veled, hanem velem és mindannyiunkkal. Int sokat segített nekem feldolgozni az egészet, ezért pedig mindig hálás leszek neki. De a hibáit is ismerem, és nem fogom zokon venni, hogyha mégsem úgy alakul majd a találkozásotok és a beszélgetésetek, ahogyan én szeretném. Ez esetben, természetesen számíthatsz rám, nem fogom az ő pártját fogni. *mondja, bár furcsának találja, hogy ezt ennyire határozottan és ennyire nyíltan ki meri jelenteni. Ugyanakkor most teljesen így érzi.
Tényleg nagyon szereti a dokit, és úgy érzi, hogy nagyon sokat is köszönet neki, de Alenia akkor is Alenia, még akkor is, ha tudja, hogy utóbbi nem racionális érv.
Furcsa az egész, de nem tud két felé szakadni akkor, hogyha Nia és Int esetleg tényleg nem igazán kedvelnék meg egymást az első beszélgetésük után, hanem mindennek az ellenkezője történne meg, amire jó esély van, tekintve, hogy mindkettőjük jellemében benne van a potenciális lehetőség arra, hogy ez így legyen. Ő pedig bármennyire is szereti Intet és bármennyi mindent köszönhet is neki, akkor is úgy érzi, hogy a hűsége Aleniához köti.*
- Egyszerűen csak jó lenne, ha nem kéne közöttetek állnom, amikor mind a ketten éppen nekem szidjátok a másikat. *neveti el magát, bár a téma nem vidám, viszont így itt és most Eeyr templomának a kertjében, úgy érzi, hogy tudja látni az egész még meg sem történt, pusztán vizionált helyzetnek a komikus oldalát is.*
- Felételezem, hogy hasonló helyzetben te is ilyesmit kívánnál.
*~ Ha mégsem, kiderül úgy is. ~ tesz hozzá ezúttal csak ennyit magában.*
- Ami pedig a költözést illet, ha költözünk, akkor költözünk *bólint ezek után. Nem tűnik túl feldúltnak a hír hallatán, kicsit még mosolyog is.
Hasonló esetben nem is követelt volna választási lehetőséget magának, természetesnek érzi, hogy barátnője nem is szánt ilyesmit neki. Eleve Nia otthonáról van szó, nem az övéről, akinek ott van Szarvasliget vidéki idillje is, ahová bármikor visszamenekülhet, ha édesanyja ölelésére, vagy pedig a városi élet bonyolultsága helyett csendre vágyna és egyszerűségre.
Aleniának kell eldöntenie, hogy hol szeretne élni, neki pedig mellette van a helye, szóval bármilyen oldalról is vizsgálgatja meg magában ezt a kérdést úgy érzi semmi oka nincsen arra, hogy megsértődjön azért, mert ebbe a döntésbe éppen nem lett bevonva.*
- Új ház, új lehetőség. Biztos jó lesz majd együtt kitalálni, hogy milyen legyen, és meg is valósítani. Ugyan elkezdtem megszokni és megszeretni a régi rezidenciát is, de talán nem is baj, ha új életet egy új otthonban kezdünk el. Feltételezem persze, hogy legalább akkora házat adnak neked, mint amiből kiköltözöl majd, hogy ott árvaház lehessen. De... az nem lesz kicsit túl nagy kettőnknek? Mármint persze, nyilván nem örökké ketten fogunk majd ott élni. Meg feltételezem ez nem holnap, vagy holnapután fog megtörténni, szóval egy darabig még mindenképpen a rezidencián maradunk.
*Valahogy úgy képzeli a maga részéről, hogy az lenne az igazságos, hogyha legalább akkora telket és akkora házat kapnának, ami most fel lett ajánlva Alenia által a városnak, hogy ott árvaház működhessen, más kérdés, hogy ő ugyan sokkal kisebbel is beérné, azt ugyanakkor elfogadja, hogy egy nemes kisasszony, mint Alenia mégsem élhet egy olyan házban, ami bárki másnak lehet, különben a nemesi cím maga tényleg csak valami teljesen névleges valami lenne.*
- Mai viszont legalább biztosan jól el fog boldogulni a gyerekekkel akkor is ott, ha már nem leszünk vagy ketten egyszerre, vagy csak te mindig ott vele.
*Ha valamiben, ebben legalább tényleg teljesen biztos.*
//Templomkert//
*Örül neki, hogy legalább a világról való eltérő felfogásuk nem áll közéjük, de bármennyire is nem értenek egyet valamiben, Aleniával akkor sem lenne képes végsőkig kiélezni egy vitát. Mindaz a nézetkülönbség, ami most kiütközött, mindenesetre érdekes kérdéseket vet fel a jövővel kapcsolatban, de egyelőre különösebb aggodalmat nem okoz neki, mert még mindig úgy gondolja, hogy Aleniának magának sem lenne különösebben hasznos egy segítő, jobbkéz, vagy tanácsadó, mindegy, hogy minek nevezi magát, aki mindenben mindig egyetért vele.
Sőt, egyenesen biztosra veszi, hogy sokkal több mindent érhetnek el együtt, legyen szó bármiről, akkor, hogyha több nézőpontból vizsgálják meg ugyanazt a kérdést.*
- Azért tartom rossznak a különbségeket, mert elégedetlenséghez vezetnek, ami elégedetlenségnek pedig végül nyers erőszak lehet a vége, mint legutóbb. Harmonikus, vagy legalábbis boldog társadalom nem létezhet úgy szerintem, vagy hosszabb távon biztosan nem, hogy csak szükségünk van egymásra, de nem bízhatunk a másikban. Ha nem is hiszel abban, hogy olyan, mint egyenlőség egyáltalán lehetséges lenne, akkor is arra kellene törekedni, hogy minél kisebbek legyenek a különbségek, és a szegények se érezzék azt, hogy elviselhetetlen a helyzetük. Ha az új Arthenior ebbe az irányba megy, akkor nem lesz gond szerintem, főleg, ha tényleg mindenkinek biztosítva lesz a felemelkedés lehetősége. *mondja reményei szerint megfontoltan, mert továbbra sem célja egy nézeteltérés éles vitává való felesleges felduzzasztása.
Egyelőre azt meg sem említi, hogy szerinte Niának az a gondolata, hogy a lehetőség mindenki előtt nyitva áll inkább csak elméletben igaz, legalábbis biztos benne, hogy könnyebb egy nemesi kúriából nekivágni az életnek, mint egy nyomornegyedből.
Persze, tisztában van vele, hogy előbbinek is megvannak a maga hátrányai, többek között pont az, amit Nia maga említett neki az előbb.
Sok mindent igazából nem változtat meg, amit most megtudott arról, hogy miért foglalkozott vele az elf lány annak idején, inkább csak jobban megsajnálja Aleniát, mint sajnálta eddig, noha igyekszik nem szánakozó arcot vágni, pontosan tudva, hogy barátnőjének nem éppen erre van szüksége tőle, ráadásul napról napra egyre távolibb az a múlt, amiről most beszélnek.
Nem lehet mindenesetre könnyű azzal a tudattal élni egy életet, hogy nagyon sokan csak érdekből közelednek hozzánk, szerinte már csak ezért sem feltétlenük éri meg nemesnek lenni.
Persze neki könnyű, az az igazság, hiszen köszönhetően a helynek, ahol felnőtt, nincsenek túl nagy igényei, legalábbis a gazdagság nem boldogítja úgy, mint másokat. Szereti persze a szép ruhákat, szeret jókat enni és inni, de számára fontosabb az, hogy kikkel él együtt, mint az, hogy mekkora házban. Az, hogy Alenia törődött vele akkor, amikor a városba került félig már otthont is teremtett számára, de amúgy is igazából valószínűleg bárhol képes lenne otthon érezni magát, ahol van legalább egy tűzrakó, ami köré leülhetnek este szalonnát sütni.*
- Az viszont teljesen igaz, hogy szükségünk van valakire, akire felnézhetünk és követhetünk, nekem pedig nyilván ilyen voltál te, amikor Artheniorba kerültem. Persze, hogy aztán Intnek is beszéltem rólad. Még nem éltünk ligetben akkor, amikor először újra találkoztam vele a lázadás után. Még csak menekültek voltunk Lauval. Akkor kérdeztem rólad, és tőle tuddtam meg... hogy szóval, hogy mi történt veled aznap éjjel. *emlékszik vissza arra az ingovány szélén tett útra, amikor először lehetősége volt híreket kapni Niáról*
- Később is beszéltem rólad többször, amikor már együtt éltük, tudod... *bár ez a "tudod" csak szófordulat, mert biztos benne, hogy Alenia pontosan tudja, ha más nem, eddigi beszélgetéseiből kiderült a számára, amit most fog majd mondani neki.*
- Sokat gondoltam rád, és gyakran járt a fejemben mindaz, ami Artheniorban történt, nem csak veled, hanem velem és mindannyiunkkal. Int sokat segített nekem feldolgozni az egészet, ezért pedig mindig hálás leszek neki. De a hibáit is ismerem, és nem fogom zokon venni, hogyha mégsem úgy alakul majd a találkozásotok és a beszélgetésetek, ahogyan én szeretném. Ez esetben, természetesen számíthatsz rám, nem fogom az ő pártját fogni. *mondja, bár furcsának találja, hogy ezt ennyire határozottan és ennyire nyíltan ki meri jelenteni. Ugyanakkor most teljesen így érzi.
Tényleg nagyon szereti a dokit, és úgy érzi, hogy nagyon sokat is köszönet neki, de Alenia akkor is Alenia, még akkor is, ha tudja, hogy utóbbi nem racionális érv.
Furcsa az egész, de nem tud két felé szakadni akkor, hogyha Nia és Int esetleg tényleg nem igazán kedvelnék meg egymást az első beszélgetésük után, hanem mindennek az ellenkezője történne meg, amire jó esély van, tekintve, hogy mindkettőjük jellemében benne van a potenciális lehetőség arra, hogy ez így legyen. Ő pedig bármennyire is szereti Intet és bármennyi mindent köszönhet is neki, akkor is úgy érzi, hogy a hűsége Aleniához köti.*
- Egyszerűen csak jó lenne, ha nem kéne közöttetek állnom, amikor mind a ketten éppen nekem szidjátok a másikat. *neveti el magát, bár a téma nem vidám, viszont így itt és most Eeyr templomának a kertjében, úgy érzi, hogy tudja látni az egész még meg sem történt, pusztán vizionált helyzetnek a komikus oldalát is.*
- Felételezem, hogy hasonló helyzetben te is ilyesmit kívánnál.
*~ Ha mégsem, kiderül úgy is. ~ tesz hozzá ezúttal csak ennyit magában.*
- Ami pedig a költözést illet, ha költözünk, akkor költözünk *bólint ezek után. Nem tűnik túl feldúltnak a hír hallatán, kicsit még mosolyog is.
Hasonló esetben nem is követelt volna választási lehetőséget magának, természetesnek érzi, hogy barátnője nem is szánt ilyesmit neki. Eleve Nia otthonáról van szó, nem az övéről, akinek ott van Szarvasliget vidéki idillje is, ahová bármikor visszamenekülhet, ha édesanyja ölelésére, vagy pedig a városi élet bonyolultsága helyett csendre vágyna és egyszerűségre.
Aleniának kell eldöntenie, hogy hol szeretne élni, neki pedig mellette van a helye, szóval bármilyen oldalról is vizsgálgatja meg magában ezt a kérdést úgy érzi semmi oka nincsen arra, hogy megsértődjön azért, mert ebbe a döntésbe éppen nem lett bevonva.*
- Új ház, új lehetőség. Biztos jó lesz majd együtt kitalálni, hogy milyen legyen, és meg is valósítani. Ugyan elkezdtem megszokni és megszeretni a régi rezidenciát is, de talán nem is baj, ha új életet egy új otthonban kezdünk el. Feltételezem persze, hogy legalább akkora házat adnak neked, mint amiből kiköltözöl majd, hogy ott árvaház lehessen. De... az nem lesz kicsit túl nagy kettőnknek? Mármint persze, nyilván nem örökké ketten fogunk majd ott élni. Meg feltételezem ez nem holnap, vagy holnapután fog megtörténni, szóval egy darabig még mindenképpen a rezidencián maradunk.
*Valahogy úgy képzeli a maga részéről, hogy az lenne az igazságos, hogyha legalább akkora telket és akkora házat kapnának, ami most fel lett ajánlva Alenia által a városnak, hogy ott árvaház működhessen, más kérdés, hogy ő ugyan sokkal kisebbel is beérné, azt ugyanakkor elfogadja, hogy egy nemes kisasszony, mint Alenia mégsem élhet egy olyan házban, ami bárki másnak lehet, különben a nemesi cím maga tényleg csak valami teljesen névleges valami lenne.*
- Mai viszont legalább biztosan jól el fog boldogulni a gyerekekkel akkor is ott, ha már nem leszünk vagy ketten egyszerre, vagy csak te mindig ott vele.
*Ha valamiben, ebben legalább tényleg teljesen biztos.*
729. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-13 13:17:41
Üzenet elküldve: 2024-07-13 13:17:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
//Napváltás//
*Az éjt épp csak félretaszította útjából a nappal, amikor Rorkir már buzgón a könyvtárba vezető lépcsősort tapossa. Az átoktól sújtott harcost azonban nem a tegnapról ismerős látvány fogadja. A könyvek szépen kötött gerincét most nem színezik narancslón csillogóra a teremben sűrűn elszórt gyertyák. Az egyetlen fényforrás, ami menedékként szolgál a mindent felfaló sötétség elől, a terem szívében pislákoló mécsvilág. A mohó tűz már csonkig rágta az alaktalan húsát tápláló viaszt, de annyi ereje még éppen van, hogy kirajzolja az asztal lapjára bukó csuhás torzomborz kobakját. Körötte a káosz vette át az uralmat. Mindenfelé könyvek, s pergamenek szétdobálva, hatalmas kupacokban.
A betérő lépteire nem emelkedik meg a könyvtáros teste. Úgy fekszik ott, mintha elszállt volna belőle az élet. Rorkir emiatt könnyen érezhetné azt, hogy egy aljas bűncselekmény tetthelyére tévedt. Ám ha közelebb lép és fülel, hallhatja a hortyogást, ami Beorhtio szájából szökik ki. Él még, de úgy alszik, mint a bunda.*
//Napváltás//
*Az éjt épp csak félretaszította útjából a nappal, amikor Rorkir már buzgón a könyvtárba vezető lépcsősort tapossa. Az átoktól sújtott harcost azonban nem a tegnapról ismerős látvány fogadja. A könyvek szépen kötött gerincét most nem színezik narancslón csillogóra a teremben sűrűn elszórt gyertyák. Az egyetlen fényforrás, ami menedékként szolgál a mindent felfaló sötétség elől, a terem szívében pislákoló mécsvilág. A mohó tűz már csonkig rágta az alaktalan húsát tápláló viaszt, de annyi ereje még éppen van, hogy kirajzolja az asztal lapjára bukó csuhás torzomborz kobakját. Körötte a káosz vette át az uralmat. Mindenfelé könyvek, s pergamenek szétdobálva, hatalmas kupacokban.
A betérő lépteire nem emelkedik meg a könyvtáros teste. Úgy fekszik ott, mintha elszállt volna belőle az élet. Rorkir emiatt könnyen érezhetné azt, hogy egy aljas bűncselekmény tetthelyére tévedt. Ám ha közelebb lép és fülel, hallhatja a hortyogást, ami Beorhtio szájából szökik ki. Él még, de úgy alszik, mint a bunda.*
728. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-10 20:44:15
Üzenet elküldve: 2024-07-10 20:44:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Ha őszinték akarunk lenni, semmiképp sem lehetett volna komoly vita a beszélgetésük vége, még akkor sem, ha Alenia továbbra is a régi, magasztos fényében tündökölne. Egyetlen egy személy volt, akivel még ordítani is képes volt órákon keresztül, az pedig Aleimord. Mindenki máshoz úgy állt hozzá, hogy egyszerűen nem érdekelte a véleményük, mert lenézte őket, és elkönyvelte, hogy bármiről is legyen szó, neki van igaza és kész.
Ma viszont már nem ennyire lenéző, legalábbis addig nem, amíg nem érzi magát újra a csúcson, de ez mind még a jövő zenéje, és ha a régi Alenia vissza is tér, Luninari akkor is kitüntetett szerepet élvezhet majd mellette.
Azt talán jobb is, hogy a lány csak magában gondolkodik olyasmin, hogy tetszene neki egy vezetők nélküli társadalom vagy olyan vezetők, akik nem is azok igazán. Egy vezető azért tud egy csoport élére állni, mert valamiben több, valamiben jobb, mint azok, akik követik őt. Ha valaki csak egy a sok közül, abból soha nem lesz vezér. Az anarchia, mint olyan pedig fenntarthatatlan, működésképtelen, kártyavárként összedőlő rendszerekhez vezet Alenia szerint.
A neki nyújtott teát elfogadja, iszik is belőle pár kortyot, amíg hallgatja a fél-elf lány ezúttal hangosan is kimondott véleményét, gondolatait, válaszait.*
- Amikor a világ tetején érzed magad, valahogy nem hiszel fontosnak senki mást, csak magadat. Veled azért foglalkoztam, mert a bátyám megkért rá, de aztán rájöttem, hogy te nemhogy nem vagy elutasító az én nézeteimmel kapcsolatban, hanem kifejezetten érdekel is az életem, így hát persze, hogy boldogan nyitottam feléd. Nem sokan voltak rám őszintén kíváncsiak akkoriban, akiknek nem volt kötelező vagy nem érdek fűzte őket hozzám.
*Ez így egy őszinte és egyenes, de talán nem túl negatív válasz a részéről. Tény és való, hogy ha nem bízzák rá, akkor őt egyáltalán nem érdekelte volna a lány, de így, hogy igen, sikerült megismernie a benne rejlő kincset. Talán ez is Eeyr akarata volt, hogy így alakuljon.*
- Érdekes, hogy egyáltalán szóba kerültem, mikor beszéltél vele *válaszolja Intath-tal kapcsolatban.* Azt hittem, egy orvosnak a betegeiben nincs semmi különös, és nem beszélgetnek róluk senkivel. Én is nagyon remélem, hogy meg tud majd magyarázni mindent, mert ha nem, az mindkettőnk számára kellemetlen lesz, és abban az esetben nem fogom tudni garantálni, hogy jól alakul a kapcsolatunk, bármennyire is szeretnéd.
*Megint őszinte, de most már tudja, hogy ezen véleményét Luninari teljes mértékben meg fogja érteni, úgyhogy nem fél kimondani. Ezt követően elhallgat, és udvarias figyelemmel hallgatja végig, hogy miként sikerült értelmeznie a fél-elf lánynak a történelemről és a társadalmakról szóló rögtönzött kis meséjét. Az első mondatoknál egyetértően bólogat.*
- A felső réteg még többet akar, a középrétegnek nem tetszik, hogy nem ők a felső réteg, a szegényeknek pedig bármi jobb lenne, csak nem akarnak szegények maradni. Valóban így működik ez, csak a legtöbben azt felejtik el, hogy a hierarchia nem véletlenül alakul úgy, ahogy. A bölcsőben és a sírban leszünk csak egyenlők, minden mást a kettő között megtett utunk határoz meg. Van, kinek több jut, van kinek kevesebb, de a lehetőség mindenki előtt ott áll.
*Morthimer például nagyon jó példa arra, hogyan kell az ölébe pottyant lehetőséget kihasználni, hogy aztán önerőből még feljebb juthasson valaki. Ezt bárki meg tudja tenni, ha eleget hajlandó a fejlődésre áldozni az életéből.*
- Nem bízhatunk egymásban, de szükségünk van a másikra. A nagyobb közösség előnye, hogy sokkal kevesebb dologhoz kell értened ahhoz, hogy mindened meglegyen. Azt továbbra sem értem, hogy a különbségekre miért tekintesz rosszként, az egy jó dolog. Hangsúlyozom ismét, mindig szükséged van valakire, akit követhetsz, akire felnézhetsz, hogy tanulhass tőle, és azzal a tudással te feljebb juss. Ezek nélkül sehová nem fejlődne a társadalmunk. *Rengeteget tudna még erről elmélkedni, magyarázni is, de arra rámenne az egész délutánjuk, úgyhogy inkább nem is folytatja az eszmefuttatást, mert most sok másról is kell még beszélniük. Talán majd egy másik napon, mikor semmi dolguk, majd többet is beszélgethetnek a témáról.*
- Költözünk, igen. *Válaszol a következő, fontos kérdésre.* A rezidenciát majdnem teljes egészében árvaházzá alakítjuk át. Az emeletet is. Ezt követően Mai gondjaira bízom, ő továbbra is ott fog lakni. Mi pedig az új házamban lakunk és alszunk minden nap, amikor a városban leszünk, igen.
*Nem úgy hangzik, mint aki hagy választási lehetőséget Luninari-nak, de talán emiatt sem fognak összeveszni úgy igazán. Végül is, ki ne szeretne egy teljesen új építésű épületben lakni, a felújított, de egyszer mégis lerombolt, régi rezidencia helyett?*
//Templomkert//
*Ha őszinték akarunk lenni, semmiképp sem lehetett volna komoly vita a beszélgetésük vége, még akkor sem, ha Alenia továbbra is a régi, magasztos fényében tündökölne. Egyetlen egy személy volt, akivel még ordítani is képes volt órákon keresztül, az pedig Aleimord. Mindenki máshoz úgy állt hozzá, hogy egyszerűen nem érdekelte a véleményük, mert lenézte őket, és elkönyvelte, hogy bármiről is legyen szó, neki van igaza és kész.
Ma viszont már nem ennyire lenéző, legalábbis addig nem, amíg nem érzi magát újra a csúcson, de ez mind még a jövő zenéje, és ha a régi Alenia vissza is tér, Luninari akkor is kitüntetett szerepet élvezhet majd mellette.
Azt talán jobb is, hogy a lány csak magában gondolkodik olyasmin, hogy tetszene neki egy vezetők nélküli társadalom vagy olyan vezetők, akik nem is azok igazán. Egy vezető azért tud egy csoport élére állni, mert valamiben több, valamiben jobb, mint azok, akik követik őt. Ha valaki csak egy a sok közül, abból soha nem lesz vezér. Az anarchia, mint olyan pedig fenntarthatatlan, működésképtelen, kártyavárként összedőlő rendszerekhez vezet Alenia szerint.
A neki nyújtott teát elfogadja, iszik is belőle pár kortyot, amíg hallgatja a fél-elf lány ezúttal hangosan is kimondott véleményét, gondolatait, válaszait.*
- Amikor a világ tetején érzed magad, valahogy nem hiszel fontosnak senki mást, csak magadat. Veled azért foglalkoztam, mert a bátyám megkért rá, de aztán rájöttem, hogy te nemhogy nem vagy elutasító az én nézeteimmel kapcsolatban, hanem kifejezetten érdekel is az életem, így hát persze, hogy boldogan nyitottam feléd. Nem sokan voltak rám őszintén kíváncsiak akkoriban, akiknek nem volt kötelező vagy nem érdek fűzte őket hozzám.
*Ez így egy őszinte és egyenes, de talán nem túl negatív válasz a részéről. Tény és való, hogy ha nem bízzák rá, akkor őt egyáltalán nem érdekelte volna a lány, de így, hogy igen, sikerült megismernie a benne rejlő kincset. Talán ez is Eeyr akarata volt, hogy így alakuljon.*
- Érdekes, hogy egyáltalán szóba kerültem, mikor beszéltél vele *válaszolja Intath-tal kapcsolatban.* Azt hittem, egy orvosnak a betegeiben nincs semmi különös, és nem beszélgetnek róluk senkivel. Én is nagyon remélem, hogy meg tud majd magyarázni mindent, mert ha nem, az mindkettőnk számára kellemetlen lesz, és abban az esetben nem fogom tudni garantálni, hogy jól alakul a kapcsolatunk, bármennyire is szeretnéd.
*Megint őszinte, de most már tudja, hogy ezen véleményét Luninari teljes mértékben meg fogja érteni, úgyhogy nem fél kimondani. Ezt követően elhallgat, és udvarias figyelemmel hallgatja végig, hogy miként sikerült értelmeznie a fél-elf lánynak a történelemről és a társadalmakról szóló rögtönzött kis meséjét. Az első mondatoknál egyetértően bólogat.*
- A felső réteg még többet akar, a középrétegnek nem tetszik, hogy nem ők a felső réteg, a szegényeknek pedig bármi jobb lenne, csak nem akarnak szegények maradni. Valóban így működik ez, csak a legtöbben azt felejtik el, hogy a hierarchia nem véletlenül alakul úgy, ahogy. A bölcsőben és a sírban leszünk csak egyenlők, minden mást a kettő között megtett utunk határoz meg. Van, kinek több jut, van kinek kevesebb, de a lehetőség mindenki előtt ott áll.
*Morthimer például nagyon jó példa arra, hogyan kell az ölébe pottyant lehetőséget kihasználni, hogy aztán önerőből még feljebb juthasson valaki. Ezt bárki meg tudja tenni, ha eleget hajlandó a fejlődésre áldozni az életéből.*
- Nem bízhatunk egymásban, de szükségünk van a másikra. A nagyobb közösség előnye, hogy sokkal kevesebb dologhoz kell értened ahhoz, hogy mindened meglegyen. Azt továbbra sem értem, hogy a különbségekre miért tekintesz rosszként, az egy jó dolog. Hangsúlyozom ismét, mindig szükséged van valakire, akit követhetsz, akire felnézhetsz, hogy tanulhass tőle, és azzal a tudással te feljebb juss. Ezek nélkül sehová nem fejlődne a társadalmunk. *Rengeteget tudna még erről elmélkedni, magyarázni is, de arra rámenne az egész délutánjuk, úgyhogy inkább nem is folytatja az eszmefuttatást, mert most sok másról is kell még beszélniük. Talán majd egy másik napon, mikor semmi dolguk, majd többet is beszélgethetnek a témáról.*
- Költözünk, igen. *Válaszol a következő, fontos kérdésre.* A rezidenciát majdnem teljes egészében árvaházzá alakítjuk át. Az emeletet is. Ezt követően Mai gondjaira bízom, ő továbbra is ott fog lakni. Mi pedig az új házamban lakunk és alszunk minden nap, amikor a városban leszünk, igen.
*Nem úgy hangzik, mint aki hagy választási lehetőséget Luninari-nak, de talán emiatt sem fognak összeveszni úgy igazán. Végül is, ki ne szeretne egy teljesen új építésű épületben lakni, a felújított, de egyszer mégis lerombolt, régi rezidencia helyett?*
727. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-06 14:25:39
Üzenet elküldve: 2024-07-06 14:25:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Előzetes félelmei ellenére úgy tűnik neki, hogy jobban nem is alakulhatna ez a beszélgetés, amiért nem csak Eeyrnek, hanem Aleniának is hálás. Tudta, hogy korábbi, akár még együttérzőnek szánt szavaival is, ha nem is végzetesen veszélyes vizekre, de azért örvényekkel teli folyóra evez, és akkor még itt van az a fejtegetése is, amitől eddigi ismeretségük első komolyabb vitáját várja.
Utóbbi szerencsére elmarad, legalábbis eddig úgy tűnik, hogy igen, még akkor is, ha továbbra sem képes teljesen egyetérteni Nia nézeteivel, de barátnője korábbi szavai után már legalább abban biztos, hogy komoly nézeteltérés már nem fog kialakulni közötük.
Mindenképpen ellenáll viszont mégis annak kísértésnek, hogy Alenia általa leginkább be nem fogadható, hangosan kimondott gondolatai ellen hevesen tiltakozzon.
Ismét belátja, hogy úgy látszik valamennyire mindenki saját neveltetésének és a tapasztalatainak a foglya. Bár ezt nyilván eddig is tudta, de Nia mostani mondatainál minderre a tudására hasonló bizonyítékot a szülőfalujában uralkodó állapotokon kívül csak Intath némely korábbi, és Alenia mostani szavai között talált.
Igyekszik persze nem csak kritikus, hanem egyben önkritikus is lenni. Tisztában van vele, hogy ő sem éppen egy utópisztikus és idilli társadalomban nőtt fel, ettől még nagyon is el tudna képzelni egy olyan városállamot, amit nem csak hogy nem az arisztokrácia irányít, hanem mindenki egyszerűen csak polgár, és a vezetők, ha vezetők akkor sem képzelik magukat többnek egyszerű szomszédnál, akik abban az utcában laknak és abban a fogadóban isznak, ahol azok, akiket vezetnek. Talán Szarvasliget miatt van mindez. Bár persze Szarvasliget Artheniorhoz képes kicsi, és eddig, - őt magát is beleértve, - főleg olyanok lakták, akik valamiért valahonnan menekültek, vagy egyéb, nyomós okokból hagyták el korábbi otthonukat, vagy otthonaikat. Kis létszámú közösségben, kis helyen nyilván könnyű ideális társadalmat építeni, vagy játszani, de egy Arthenior méretű városszörnyetegben lehet mindenképpen szükségszerű az ellentéteknek valamiféle kibontakozása és robbanása egyenesen arányosan az eltelt idő nagyságával.
Azt viszont mindenképpen teljesen a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak érzi, hogy éppen ez a város ne tudna működni a régi nemesség nélkül.
Nem járt itt túl sokat azóta, hogy menekültként kellett szó szerint elfutnia innen, de mire először visszajött, - és az nem olyan nagyon sokkal a lázadás után volt, köszönhetően Lau bátorságának, - az élet már akkor is nagyjából úgy folyt itt, mint korábban. A Pegazus önmaga maradt, újra megtelt portékákkal, árúsokkal és így élettel is a piac, és kisebb-nagyobb bandákba szervezett fosztogatók sem járták már az utcákat. A romok maradtak, de mintha az őrült őrjöngés tetőpontját elérve pillanatok alatt visszazuhant volna önmagába, zilált rendet, de akkor is rendet hagyva itt maga után.
Mindenesetre valahogy most mellékes mindez, így, hogy a megkönnyebbülés lesz úrrá lesz rajta, amiért legalább Aleimordról nem kell beszélniük, és persze, hogy maga Alenia mondja neki, hogy nem kell mindenben segítenie. Ezt persze eddig is tudta, de így a ő szájából hallva felszabadító érzés.
Ezek után most a könnyebb témáktól indul el a nehezebbek felé, miközben óvatosan tölt maguknak egy kis teát is, persze amennyiben Alenia valami mást kérne, mindig örömmel készen áll kiszolgálni őt, így természetesen most is.*
- Azt mondod, hogy mindig csak magadra gondoltál, hogy neked legyen jó. Lehet. *mosolyodik el.* Nincs ezzel semmi gond, sokan vannak ezzel így, de szerintem hozzám nem csak ezért voltál jó a legelejétől fogva, hanem mindig volt benned ösztönös jóság. *hízeleg kicsit. Ritkán szokott, de egyszer, ha így gondolja, akkor így gondolja.*
- Az Intathal kapcsolatos fenntartásaidat pedig megértem, bár szerintem meg fogja tudni magyarázni, hogy mi történt aznap éjjel. Nem mellesleg erre én is kíváncsi lennék. Annak idején, ha szóba kerültél, értelemszerűen pont ezt a témát nem nagyon feszegettük. *mondja, tényleg megértve azt, hogy Alenia nem feltétlenül bízik meg Intben azok után, ami történt. Nincs joga elítélni ezért, sőt, erősen valószínűnek tartja azt is, hogyha a helyében lenne, akkor hasonlóan gondolkodna ő is a vele kapcsolatos barátságról és bizalomról.
Meg aztán, ha már Nia hozta szóba azt az elátkozott éjszakát, azonnal eszébe jutnak az elfről való első emlékei, amiket akkor szedett össze.
Bármennyire is megszerette Intet azóta, azt az első találkozást azért máig nem felejtette el, pontosabban azt, hogy a szőke elf akkor bizony sokkal inkább megijesztette a viselkedésével, mint bármi mást tett vele. Később kedvelte meg, amikor újra találkoztak és voltak hozzá kedves szavai, összebarátkozni pedig csak akkor barátkoztak igazán, amikor hosszabb időt eltöltöttek ligetben együtt és bőven volt alkalmuk rendesen megismerni egymást. Most már ott tart, hogy édesanyja, Alenia és Lau mellett a doki az, akit nagyon közel érez magához, és igazából boldog lenne attól, hogyha hasonló bátyja, nevelő, vagy pedig akár igazi apja lenne.*
- Nem hiszem, hogy másképpen gondolkodnék vele kapcsolatban a helyedben. *vall és összegez végül.
Most jön ismét a beszélgetés nehezebb része, de már nem fél ettől annyira, mint eddig.*
- Különben pedig igazad van, tényleg kevés történelemkönyvet olvastam. Sőt, ha a történelem alatt valamiféle mozgást és változást értünk, akkor a helynek, ahonnan származom, gyakorlatilag nincs is történelme, annyira a szokások és a tradíciók rabja volt, szóval minden lehetőség meg van arra, hogy tévedek. Ettől még, amit mondtál az előbb, nekem csak azt jelenti, hogy egy társadalom tagjai lényegében sohasem bízhatnak meg egymásban. De akkor minek egyáltalán megpróbálni egy ekkora városban élni, amkor akár a vadonban is maradhatott volna mindenki, apró kis közösségekben élve? *teszi fel az inkább költőinek szánt kérdést.*
- Kisebb közösségekben, ahol mindenki mindenkit személyesen ismer, talán könnyebben megy az, hogy az ott élők között ne legyenek túl nagy különbségek és végül ne forduljanak egymás ellen. De, ha jól értem, amit mondtál, akkor egy ekkora városban mint ez, a legfelső rétegnek nyilván mindig az az érdeke, hogy az is maradjon és mindig uralkodhasson. A középsőnek, ha van ilyen egyáltalán, hogy a felső helyére kerüljön, a legalsónak pedig, hogy teljes káosz legyen, amiből lehet még bármi, de mindenképpen feljebb juthat valahogy. Ha ez igaz, akkor csak ideiglenesen lehet béke a társadalmi rétegek között, ez pedig engem bevallom megijeszt egy kissé. Közben pedig lényegében azt mondtad, hogy ilyen lázadások alatt olyan rétegek kezdenek zavargásokba, akik maguknak akarják a hatalmat. De legutóbb pont nem ez történt szerintem, és most megint csak lehet, hogy tévedek, mert kívülállóként talán teljesen objektíven tudnék ítélni, de így, hogy lényegében az előző lázadást egy pincében bujkálva vészeltük át, és miután ránk találtak, csak Launak és egy Darenahr nevű férfi lélekjelenlétének köszönhetjük, hogy nem téptek minket odalent darabokra. Nekem inkább úgy tűnt akkor, hogy senki a világon nem szervezte azt a lázadást, spontán dühkitörés volt, és a romboláson meg a rabláson kívül más céljai nem is nagyon voltak.
*Kicsit hallgat, elgondolkodva nézve maga alatt a pokrócot, mielőtt újra felemelné a fejét.*
- De ez szerencsére a múlt, abban pedig mindenképpen igazad van, hogy nekünk most még tényleg nem az a legfontosabb, hogy a Tanácsházán történtekkel foglalkozzunk, hanem az árvaház. De akkor most, hogy a régi rezidenciából hivatalosan is árvaház lesz, te pedig kapsz új házat, ha jól értem költözünk, igaz? Mármint mi ketten, és, ha a nap nagy részét az árvaházban is töltjük, akkor is a te új házadban alszunk majd?
*Teszi fel ezt a kérdést is még utoljára. Végre elkezdte otthonának érezni a régi rezidenciát, ennek ellenére nem igazán bánja ezt. Egy részről Alenia és az otthon fogalma kezd nála összekapcsolódni, más részről pedig talán ez is szimbolikus, hogy az új életüket egy új házban kezdjék meg, nem pedig a régiben.*
//Templomkert//
*Előzetes félelmei ellenére úgy tűnik neki, hogy jobban nem is alakulhatna ez a beszélgetés, amiért nem csak Eeyrnek, hanem Aleniának is hálás. Tudta, hogy korábbi, akár még együttérzőnek szánt szavaival is, ha nem is végzetesen veszélyes vizekre, de azért örvényekkel teli folyóra evez, és akkor még itt van az a fejtegetése is, amitől eddigi ismeretségük első komolyabb vitáját várja.
Utóbbi szerencsére elmarad, legalábbis eddig úgy tűnik, hogy igen, még akkor is, ha továbbra sem képes teljesen egyetérteni Nia nézeteivel, de barátnője korábbi szavai után már legalább abban biztos, hogy komoly nézeteltérés már nem fog kialakulni közötük.
Mindenképpen ellenáll viszont mégis annak kísértésnek, hogy Alenia általa leginkább be nem fogadható, hangosan kimondott gondolatai ellen hevesen tiltakozzon.
Ismét belátja, hogy úgy látszik valamennyire mindenki saját neveltetésének és a tapasztalatainak a foglya. Bár ezt nyilván eddig is tudta, de Nia mostani mondatainál minderre a tudására hasonló bizonyítékot a szülőfalujában uralkodó állapotokon kívül csak Intath némely korábbi, és Alenia mostani szavai között talált.
Igyekszik persze nem csak kritikus, hanem egyben önkritikus is lenni. Tisztában van vele, hogy ő sem éppen egy utópisztikus és idilli társadalomban nőtt fel, ettől még nagyon is el tudna képzelni egy olyan városállamot, amit nem csak hogy nem az arisztokrácia irányít, hanem mindenki egyszerűen csak polgár, és a vezetők, ha vezetők akkor sem képzelik magukat többnek egyszerű szomszédnál, akik abban az utcában laknak és abban a fogadóban isznak, ahol azok, akiket vezetnek. Talán Szarvasliget miatt van mindez. Bár persze Szarvasliget Artheniorhoz képes kicsi, és eddig, - őt magát is beleértve, - főleg olyanok lakták, akik valamiért valahonnan menekültek, vagy egyéb, nyomós okokból hagyták el korábbi otthonukat, vagy otthonaikat. Kis létszámú közösségben, kis helyen nyilván könnyű ideális társadalmat építeni, vagy játszani, de egy Arthenior méretű városszörnyetegben lehet mindenképpen szükségszerű az ellentéteknek valamiféle kibontakozása és robbanása egyenesen arányosan az eltelt idő nagyságával.
Azt viszont mindenképpen teljesen a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak érzi, hogy éppen ez a város ne tudna működni a régi nemesség nélkül.
Nem járt itt túl sokat azóta, hogy menekültként kellett szó szerint elfutnia innen, de mire először visszajött, - és az nem olyan nagyon sokkal a lázadás után volt, köszönhetően Lau bátorságának, - az élet már akkor is nagyjából úgy folyt itt, mint korábban. A Pegazus önmaga maradt, újra megtelt portékákkal, árúsokkal és így élettel is a piac, és kisebb-nagyobb bandákba szervezett fosztogatók sem járták már az utcákat. A romok maradtak, de mintha az őrült őrjöngés tetőpontját elérve pillanatok alatt visszazuhant volna önmagába, zilált rendet, de akkor is rendet hagyva itt maga után.
Mindenesetre valahogy most mellékes mindez, így, hogy a megkönnyebbülés lesz úrrá lesz rajta, amiért legalább Aleimordról nem kell beszélniük, és persze, hogy maga Alenia mondja neki, hogy nem kell mindenben segítenie. Ezt persze eddig is tudta, de így a ő szájából hallva felszabadító érzés.
Ezek után most a könnyebb témáktól indul el a nehezebbek felé, miközben óvatosan tölt maguknak egy kis teát is, persze amennyiben Alenia valami mást kérne, mindig örömmel készen áll kiszolgálni őt, így természetesen most is.*
- Azt mondod, hogy mindig csak magadra gondoltál, hogy neked legyen jó. Lehet. *mosolyodik el.* Nincs ezzel semmi gond, sokan vannak ezzel így, de szerintem hozzám nem csak ezért voltál jó a legelejétől fogva, hanem mindig volt benned ösztönös jóság. *hízeleg kicsit. Ritkán szokott, de egyszer, ha így gondolja, akkor így gondolja.*
- Az Intathal kapcsolatos fenntartásaidat pedig megértem, bár szerintem meg fogja tudni magyarázni, hogy mi történt aznap éjjel. Nem mellesleg erre én is kíváncsi lennék. Annak idején, ha szóba kerültél, értelemszerűen pont ezt a témát nem nagyon feszegettük. *mondja, tényleg megértve azt, hogy Alenia nem feltétlenül bízik meg Intben azok után, ami történt. Nincs joga elítélni ezért, sőt, erősen valószínűnek tartja azt is, hogyha a helyében lenne, akkor hasonlóan gondolkodna ő is a vele kapcsolatos barátságról és bizalomról.
Meg aztán, ha már Nia hozta szóba azt az elátkozott éjszakát, azonnal eszébe jutnak az elfről való első emlékei, amiket akkor szedett össze.
Bármennyire is megszerette Intet azóta, azt az első találkozást azért máig nem felejtette el, pontosabban azt, hogy a szőke elf akkor bizony sokkal inkább megijesztette a viselkedésével, mint bármi mást tett vele. Később kedvelte meg, amikor újra találkoztak és voltak hozzá kedves szavai, összebarátkozni pedig csak akkor barátkoztak igazán, amikor hosszabb időt eltöltöttek ligetben együtt és bőven volt alkalmuk rendesen megismerni egymást. Most már ott tart, hogy édesanyja, Alenia és Lau mellett a doki az, akit nagyon közel érez magához, és igazából boldog lenne attól, hogyha hasonló bátyja, nevelő, vagy pedig akár igazi apja lenne.*
- Nem hiszem, hogy másképpen gondolkodnék vele kapcsolatban a helyedben. *vall és összegez végül.
Most jön ismét a beszélgetés nehezebb része, de már nem fél ettől annyira, mint eddig.*
- Különben pedig igazad van, tényleg kevés történelemkönyvet olvastam. Sőt, ha a történelem alatt valamiféle mozgást és változást értünk, akkor a helynek, ahonnan származom, gyakorlatilag nincs is történelme, annyira a szokások és a tradíciók rabja volt, szóval minden lehetőség meg van arra, hogy tévedek. Ettől még, amit mondtál az előbb, nekem csak azt jelenti, hogy egy társadalom tagjai lényegében sohasem bízhatnak meg egymásban. De akkor minek egyáltalán megpróbálni egy ekkora városban élni, amkor akár a vadonban is maradhatott volna mindenki, apró kis közösségekben élve? *teszi fel az inkább költőinek szánt kérdést.*
- Kisebb közösségekben, ahol mindenki mindenkit személyesen ismer, talán könnyebben megy az, hogy az ott élők között ne legyenek túl nagy különbségek és végül ne forduljanak egymás ellen. De, ha jól értem, amit mondtál, akkor egy ekkora városban mint ez, a legfelső rétegnek nyilván mindig az az érdeke, hogy az is maradjon és mindig uralkodhasson. A középsőnek, ha van ilyen egyáltalán, hogy a felső helyére kerüljön, a legalsónak pedig, hogy teljes káosz legyen, amiből lehet még bármi, de mindenképpen feljebb juthat valahogy. Ha ez igaz, akkor csak ideiglenesen lehet béke a társadalmi rétegek között, ez pedig engem bevallom megijeszt egy kissé. Közben pedig lényegében azt mondtad, hogy ilyen lázadások alatt olyan rétegek kezdenek zavargásokba, akik maguknak akarják a hatalmat. De legutóbb pont nem ez történt szerintem, és most megint csak lehet, hogy tévedek, mert kívülállóként talán teljesen objektíven tudnék ítélni, de így, hogy lényegében az előző lázadást egy pincében bujkálva vészeltük át, és miután ránk találtak, csak Launak és egy Darenahr nevű férfi lélekjelenlétének köszönhetjük, hogy nem téptek minket odalent darabokra. Nekem inkább úgy tűnt akkor, hogy senki a világon nem szervezte azt a lázadást, spontán dühkitörés volt, és a romboláson meg a rabláson kívül más céljai nem is nagyon voltak.
*Kicsit hallgat, elgondolkodva nézve maga alatt a pokrócot, mielőtt újra felemelné a fejét.*
- De ez szerencsére a múlt, abban pedig mindenképpen igazad van, hogy nekünk most még tényleg nem az a legfontosabb, hogy a Tanácsházán történtekkel foglalkozzunk, hanem az árvaház. De akkor most, hogy a régi rezidenciából hivatalosan is árvaház lesz, te pedig kapsz új házat, ha jól értem költözünk, igaz? Mármint mi ketten, és, ha a nap nagy részét az árvaházban is töltjük, akkor is a te új házadban alszunk majd?
*Teszi fel ezt a kérdést is még utoljára. Végre elkezdte otthonának érezni a régi rezidenciát, ennek ellenére nem igazán bánja ezt. Egy részről Alenia és az otthon fogalma kezd nála összekapcsolódni, más részről pedig talán ez is szimbolikus, hogy az új életüket egy új házban kezdjék meg, nem pedig a régiben.*
726. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-04 22:27:03
Üzenet elküldve: 2024-07-04 22:27:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
*Búslakodnak ugyan egy kicsit, bár talán Rorkir egy fokkal jobban mint a csuhás, hisz valahol mégis csak ő szenved ettől a nyavalyától. De nem az a fajta hogy hamar feladná, úgyhogy megköszöni a jókívánságot, és a következő feladatra tekint. Hiszen úgy tűnik hogy az ötletete, hogy elmesélje hogyan is történt az a kalandja nem is tűnik akkora butaságnak, mint amilyennek először gondolta volna. Kósza ötletnek indult csupán, olybá tűnik viszont hogy ebből egy újabb érdekes történet kerekedhet ki.*
-Hát ez remek! Remek! A szellemekre mondom.
*Egészen felcsillan a szeme is.*
-Érthető kérés. Persze. Hajnalban visszatérek, addig összeszedem a gondolataim, már egy ideje volt hogy történt a dolog.
*Izgatottan szedi össze holmijait, majd elindul valamelyik fogadóba ha nem tartóztatják.*
//Napváltás//
*Alig alszik valamit, szinte kipattan a szeme ahogy a hajnal hasadni kezd. Pár falatot evett csak mielőtt ágyba dőlt volna, ennek ellenére egyáltalán nem érzi éhesnek magát, talán az előtte álló kihívás miatt. Hisz ha hűen akarja átadni mindazt ami történt, úgy hogy ne túlozzon el semmi, viszont ne is hagyjon ki semmilyen fontos elemet ahhoz össze kell szednie magát. Most az elméjét kell megacéloznia, és ez igencsak újfajta megpróbáltatás Rorkir számára. Persze magára ölti kardját, majd öles léptekkel siet vissza a templomba hogy megkeresse újdonsült cimboráját. Csak remélni tudja, hogy nem gondolta meg magát az éjszaka folyamán.*
*Búslakodnak ugyan egy kicsit, bár talán Rorkir egy fokkal jobban mint a csuhás, hisz valahol mégis csak ő szenved ettől a nyavalyától. De nem az a fajta hogy hamar feladná, úgyhogy megköszöni a jókívánságot, és a következő feladatra tekint. Hiszen úgy tűnik hogy az ötletete, hogy elmesélje hogyan is történt az a kalandja nem is tűnik akkora butaságnak, mint amilyennek először gondolta volna. Kósza ötletnek indult csupán, olybá tűnik viszont hogy ebből egy újabb érdekes történet kerekedhet ki.*
-Hát ez remek! Remek! A szellemekre mondom.
*Egészen felcsillan a szeme is.*
-Érthető kérés. Persze. Hajnalban visszatérek, addig összeszedem a gondolataim, már egy ideje volt hogy történt a dolog.
*Izgatottan szedi össze holmijait, majd elindul valamelyik fogadóba ha nem tartóztatják.*
//Napváltás//
*Alig alszik valamit, szinte kipattan a szeme ahogy a hajnal hasadni kezd. Pár falatot evett csak mielőtt ágyba dőlt volna, ennek ellenére egyáltalán nem érzi éhesnek magát, talán az előtte álló kihívás miatt. Hisz ha hűen akarja átadni mindazt ami történt, úgy hogy ne túlozzon el semmi, viszont ne is hagyjon ki semmilyen fontos elemet ahhoz össze kell szednie magát. Most az elméjét kell megacéloznia, és ez igencsak újfajta megpróbáltatás Rorkir számára. Persze magára ölti kardját, majd öles léptekkel siet vissza a templomba hogy megkeresse újdonsült cimboráját. Csak remélni tudja, hogy nem gondolta meg magát az éjszaka folyamán.*
725. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-02 20:16:47
Üzenet elküldve: 2024-07-02 20:16:47
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
*Akármekkora bosszúsággal is jár Rorkirt a betűk útján terelgetni, azért azt a csuhás is sajnálja, hogy nem tud a segítségére lenni. Van, amire még a könyvek lapjaiba rejtett több nemzedéknyi tudás sem képes kielégítő válaszokkal szolgálni. A csalódottság miatt az ő fejében is megfordul, hogy a két lábon járó medve kérhetné a gyógyításban jártas testvéreinek tanácsát, ám kételyei vannak ennek hasznosságát illetően. A tömör leírás alapján ez nem egy hagyományos sérülés, amin gyógyfüvek, vagy ráolvasások segíthetnének.*
- Sajnos nem tudok mást tenni, uram, mint több szerencsét kívánni a jövőben. Kívánom, hogy Eeyr segítse megtalálni, amit keres!
*Száját kényszeredetten oldalra húzza. Lemondó szavai ellenére az agya továbbra is a kérdéskörön rugózik. Nem lehet, hogy nincs semmi, még egy apró szalmaszál sem, amit büszkén átnyújthatna Rorkirnak. Vajon kihagyott volna valami fontos részletet, miközben fejben a lehetséges megoldást kutatta? Nem valószínű. Kevesen ismerik nála jobban a könyvtár gyűjteményét.*
- Ugyan, semmit sem tettem!
*Legyint álszent nemtörődömséggel, amikor a melák a segítségét ajánlja a drága idejéért cserébe. Jelenleg nehezen tudja elképzelni, hogy egy ilyen alak bármiben a szolgálataira lehetne, hacsak nem akar egész nap a templom alatti dohos helyiségben cipekedni. Azonban amikor a barbár előadja ötletét, hogy vessék papírra a történetét, Beorhtioban megmoccan végre a kíváncsiság. Végül is, ez nem is egy rossz ötlet. Rorkir segítségével betömhetnék ezt a lyukat a gyűjteményben.*
- Hmm. Eeyr óvjon minket attól, hogy ilyen förtelmes lények a hatköznapjaink részei legyenek, s másoknak is szükségük legyen az Ön tapasztalatára. Ámbár mégsem Sa'Tereth-től való ötlet ez. A források láthatóan hiányosak a témában. Források nélkül pedig kutatni sem lehet! Valójában örömmel vetném papírra a történetét, ha lenne kedves mindent részletekbe menően elmesélni!
*Felemeli az ujját, mintha csendre szólítaná fel Rorkirt, mielőtt az most rögtön belekezdene a szócséplésbe.*
- Viszont ehhez fel kell készülnöm. Ha komolyan gondolja a dolgot, akkor holnap, a hajnal első sugaraival jöjjön ide vissza. Én itt leszek, s belekezdünk a munkába, mielőtt még elárasztják a könyvtárat az olvasók.
*Akármekkora bosszúsággal is jár Rorkirt a betűk útján terelgetni, azért azt a csuhás is sajnálja, hogy nem tud a segítségére lenni. Van, amire még a könyvek lapjaiba rejtett több nemzedéknyi tudás sem képes kielégítő válaszokkal szolgálni. A csalódottság miatt az ő fejében is megfordul, hogy a két lábon járó medve kérhetné a gyógyításban jártas testvéreinek tanácsát, ám kételyei vannak ennek hasznosságát illetően. A tömör leírás alapján ez nem egy hagyományos sérülés, amin gyógyfüvek, vagy ráolvasások segíthetnének.*
- Sajnos nem tudok mást tenni, uram, mint több szerencsét kívánni a jövőben. Kívánom, hogy Eeyr segítse megtalálni, amit keres!
*Száját kényszeredetten oldalra húzza. Lemondó szavai ellenére az agya továbbra is a kérdéskörön rugózik. Nem lehet, hogy nincs semmi, még egy apró szalmaszál sem, amit büszkén átnyújthatna Rorkirnak. Vajon kihagyott volna valami fontos részletet, miközben fejben a lehetséges megoldást kutatta? Nem valószínű. Kevesen ismerik nála jobban a könyvtár gyűjteményét.*
- Ugyan, semmit sem tettem!
*Legyint álszent nemtörődömséggel, amikor a melák a segítségét ajánlja a drága idejéért cserébe. Jelenleg nehezen tudja elképzelni, hogy egy ilyen alak bármiben a szolgálataira lehetne, hacsak nem akar egész nap a templom alatti dohos helyiségben cipekedni. Azonban amikor a barbár előadja ötletét, hogy vessék papírra a történetét, Beorhtioban megmoccan végre a kíváncsiság. Végül is, ez nem is egy rossz ötlet. Rorkir segítségével betömhetnék ezt a lyukat a gyűjteményben.*
- Hmm. Eeyr óvjon minket attól, hogy ilyen förtelmes lények a hatköznapjaink részei legyenek, s másoknak is szükségük legyen az Ön tapasztalatára. Ámbár mégsem Sa'Tereth-től való ötlet ez. A források láthatóan hiányosak a témában. Források nélkül pedig kutatni sem lehet! Valójában örömmel vetném papírra a történetét, ha lenne kedves mindent részletekbe menően elmesélni!
*Felemeli az ujját, mintha csendre szólítaná fel Rorkirt, mielőtt az most rögtön belekezdene a szócséplésbe.*
- Viszont ehhez fel kell készülnöm. Ha komolyan gondolja a dolgot, akkor holnap, a hajnal első sugaraival jöjjön ide vissza. Én itt leszek, s belekezdünk a munkába, mielőtt még elárasztják a könyvtárat az olvasók.
724. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-07-02 18:16:36
Üzenet elküldve: 2024-07-02 18:16:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Miután Luninari-nak nem volt testvére, így soha nem is tapasztalhatta meg, milyen csodálatos és szörnyű érzés egyszerre az, amikor van. Nia pedig ennek ellenkezőjéről nem gyűjtött még tapasztalatokat, de most, hogy Aleimord látszólag nincs többé, minden előnyével és hátrányával együtt kell megszoknia ezt az állapotot. Nincs kivel összevesznie a legapróbb butaságokon, ami miatt egy hétig utálhatják egymást, de nincs meg az a biztonságot nyújtó támasz sem az életében, akihez mindig fordulhatott, aki elrejti a világ elől, ha fél, akihez tanácshoz fordulhat, ha nem tudja, mit tegyen vagy aki megvédje a legnagyobb bajban is. Bármennyit is gondolkozik ezen, jól tudja, hogy muszáj lesz elfogadnia azt az új helyzetet.*
- Nincs semmi baj, Luninari, nem kell mindenben segítened. Ezzel egyedül kell megbirkóznom mélyen magamban. Majd valahogy sikerül.
*Mosolyog azért hálásan, amiért barátnője még most is azon gondolkozik, hogyan segíthetne neki megoldani ezt a cseppet sem egyszerű problémát. A téma kifejtésére csak lágyan mosolyogva bólogat, s mikor a lány eljut a konklúzióig, miszerint legalább Alenia itt van, úgy gondolja, nem is érdemes tovább feszegetni Aleimord témáját. Örül, hogy végül nem is firtatják tovább, mert Luninari is hasonló döntésre jut.*
- Luni, az én gondolkodásom minden, csak nem helyes. Illetve nem volt az. Én általában csak magamra gondolok, arra, hogy nekem legyen jó. *Nem tudni, hogy ez mennyire változott a traumák után, de a fél-elf szavait hallgatva talán egész sokat.*
- Ami pedig téged illet, nekem már biztosan bizonyítottál *mondja mosolyogva, aztán érdeklődő szemekkel hallgatja, ahogy a varázslatra visszatérve Luninari kifejti további gondolatait. Ennek kapcsán újra előkerül az orvos, Intath neve is, és az, hogy mennyire lenne mesébe illő, ha pont az ő keze alatt vészelhetné át a varázslat mellékhatásait.*
- Mit meg nem adnék azért, ha átaludhatnám az egészet! Nagyon boldog lennék, ha létezne ilyen csodaszer a tarsolyában. Ami pedig a személyét illeti, én magam sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Tudod, nem feltétlenül bízom meg benne. Ahogy már említettem, nekem azt mondta, hogy megmarad a karom, aztán mégis ezt tette. Ezek után remélem megérted, ha nem feltétlenül barátsággal közeledek majd hozzá, azonban azt is megígérem, hogy nyitott leszek, és adok neki egy második esélyt.
*Luninari-nak így nincs könnyű dolga, ha valóban azt szeretné, hogy ők ketten barátok legyenek az orvossal, talán ezért is igyekszik néhány jó szóval bebizonyítani, hogy a furcsa személyiség mögött tiszteletreméltó tudás és szeretnivaló belső is lakozik.*
- Jól van, majd meglátjuk, hogy alakul, ha találkozunk. *Ezzel le is zárja Intath ügyét is, nem akar a jövőbe szaladni, és megpróbálni megjósolni, hogyan is fognak ők ketten viselkedni majd egymással. Ezt döntse el a sors, meg azok, akiknek döntenie kell róla.
Újra borúsabb vizekre eveznek. A lány gyanakvása érthető a Tanácsházán történtek miatt, de Alenia jól tudja, hogy semmi meglepő nincs ebben, csak a történelem ismétli önmagát, úgyhogy lenyelve a következő falatot egy hosszabb magyarázatba kezd.*
- Azt hiszem, az a gond, hogy kevés történelemkönyvet olvastál. Az ilyesfajta lázadásoknak sosem az a célja, hogy megdöntsenek egy uralkodó réteget, mert az nem jó, csupán egy olyan réteg kezd zavargásokba, akik maguknak akarják a hatalmat. Az várható volt, hogy újra lesznek nemesek, gazdagok, csak nem feltétlenül ugyanazok, mint régen. A lázadás előtt a Sayqueves név számított nagynak, most pedig lehet, hogy a Morthimer családot emlegeti majd mindenki, de mindig is lesznek olyanok, akik felsőbbrendűek a többinél, és akik azok, ők keresni fogják a lehetőséget, hogy még nagyobb babérokra törjenek. Mikor túlfeszítik ezt a húrt, akkor tör ki egy lázadás. Arról pedig ne is álmodj, hogy valaha is mindenki egyenlő lesz, ugyanis a világ úgy képtelen volna működni. Szükség van vezetőkre. Erősekre, okosakra és műveltekre is. Erre jött rá valószínűleg a tanács is. A tudás és a műveltség oroszlánrésze nálunk, Arthenior régi nemeseinek kezében van. Úgy gondolom, ezért is hívtak vissza minket, és adták vissza egyszerűen a nemesi címünket, mert rájöttek, hogy nélkülünk nem fog tudni fejlődni a város. Persze, benne lehet az is, hogy egy nagymúltú családot, mint az enyém, nem lehet csak úgy tönkretenni. Akár az is elképzelhető, hogy félnek tőlem, és eszükbe sem jut keresztbe tenni nekem, mert nem tudhatják, mekkora háttér áll még mögöttem.
*Semekkora, de ezt sem a tanácsnak, sem senki másnak nem kell tudnia, aki nem áll legalább olyan közel hozzá, mint Luninari.*
- Szóval nem csak Arthenior történelme egy önmagába forduló kör, hanem az egész világé. Ez már csak így működik. Nem hiába mondják, hogy a történelem mindig ismétli önmagát. Mindenesetre abban teljesen igazad van, hogy meg kell gondolnunk, kiben bízunk meg egyáltalán. Sem a tanácsban, sem Morthimer úrban nem bízhatunk igazán, de remélem, hogy hamarosan én is közelebb kerülök a tűzhöz, és többet is megtudhatok arról, mi folyik a Tanácsháza falai mögött. Nekünk egyelőre nem kell másra koncentrálnunk, mint arra, hogy felépítsük az árvaházat.
*Egyáltalán nem biztos abban, hogy ezzel sikerült megnyugtatnia Luninari-t, sőt, talán csak még jobban felkavarja az állóvizet az amúgy is ellenszenvet szülő gondolataiban, de legalább az őszinte véleményét mondta ki a helyzettel kapcsolatban. A lázadáskor ők épp rosszkor rossz helyen voltak. Ha néhány építőkocka máshová kerül, talán most a szörnyűség vesztesei helyett a győztesekként állnának, és akkor teljesen más megvilágításból szemlélnék a dolgot.*
//Templomkert//
*Miután Luninari-nak nem volt testvére, így soha nem is tapasztalhatta meg, milyen csodálatos és szörnyű érzés egyszerre az, amikor van. Nia pedig ennek ellenkezőjéről nem gyűjtött még tapasztalatokat, de most, hogy Aleimord látszólag nincs többé, minden előnyével és hátrányával együtt kell megszoknia ezt az állapotot. Nincs kivel összevesznie a legapróbb butaságokon, ami miatt egy hétig utálhatják egymást, de nincs meg az a biztonságot nyújtó támasz sem az életében, akihez mindig fordulhatott, aki elrejti a világ elől, ha fél, akihez tanácshoz fordulhat, ha nem tudja, mit tegyen vagy aki megvédje a legnagyobb bajban is. Bármennyit is gondolkozik ezen, jól tudja, hogy muszáj lesz elfogadnia azt az új helyzetet.*
- Nincs semmi baj, Luninari, nem kell mindenben segítened. Ezzel egyedül kell megbirkóznom mélyen magamban. Majd valahogy sikerül.
*Mosolyog azért hálásan, amiért barátnője még most is azon gondolkozik, hogyan segíthetne neki megoldani ezt a cseppet sem egyszerű problémát. A téma kifejtésére csak lágyan mosolyogva bólogat, s mikor a lány eljut a konklúzióig, miszerint legalább Alenia itt van, úgy gondolja, nem is érdemes tovább feszegetni Aleimord témáját. Örül, hogy végül nem is firtatják tovább, mert Luninari is hasonló döntésre jut.*
- Luni, az én gondolkodásom minden, csak nem helyes. Illetve nem volt az. Én általában csak magamra gondolok, arra, hogy nekem legyen jó. *Nem tudni, hogy ez mennyire változott a traumák után, de a fél-elf szavait hallgatva talán egész sokat.*
- Ami pedig téged illet, nekem már biztosan bizonyítottál *mondja mosolyogva, aztán érdeklődő szemekkel hallgatja, ahogy a varázslatra visszatérve Luninari kifejti további gondolatait. Ennek kapcsán újra előkerül az orvos, Intath neve is, és az, hogy mennyire lenne mesébe illő, ha pont az ő keze alatt vészelhetné át a varázslat mellékhatásait.*
- Mit meg nem adnék azért, ha átaludhatnám az egészet! Nagyon boldog lennék, ha létezne ilyen csodaszer a tarsolyában. Ami pedig a személyét illeti, én magam sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Tudod, nem feltétlenül bízom meg benne. Ahogy már említettem, nekem azt mondta, hogy megmarad a karom, aztán mégis ezt tette. Ezek után remélem megérted, ha nem feltétlenül barátsággal közeledek majd hozzá, azonban azt is megígérem, hogy nyitott leszek, és adok neki egy második esélyt.
*Luninari-nak így nincs könnyű dolga, ha valóban azt szeretné, hogy ők ketten barátok legyenek az orvossal, talán ezért is igyekszik néhány jó szóval bebizonyítani, hogy a furcsa személyiség mögött tiszteletreméltó tudás és szeretnivaló belső is lakozik.*
- Jól van, majd meglátjuk, hogy alakul, ha találkozunk. *Ezzel le is zárja Intath ügyét is, nem akar a jövőbe szaladni, és megpróbálni megjósolni, hogyan is fognak ők ketten viselkedni majd egymással. Ezt döntse el a sors, meg azok, akiknek döntenie kell róla.
Újra borúsabb vizekre eveznek. A lány gyanakvása érthető a Tanácsházán történtek miatt, de Alenia jól tudja, hogy semmi meglepő nincs ebben, csak a történelem ismétli önmagát, úgyhogy lenyelve a következő falatot egy hosszabb magyarázatba kezd.*
- Azt hiszem, az a gond, hogy kevés történelemkönyvet olvastál. Az ilyesfajta lázadásoknak sosem az a célja, hogy megdöntsenek egy uralkodó réteget, mert az nem jó, csupán egy olyan réteg kezd zavargásokba, akik maguknak akarják a hatalmat. Az várható volt, hogy újra lesznek nemesek, gazdagok, csak nem feltétlenül ugyanazok, mint régen. A lázadás előtt a Sayqueves név számított nagynak, most pedig lehet, hogy a Morthimer családot emlegeti majd mindenki, de mindig is lesznek olyanok, akik felsőbbrendűek a többinél, és akik azok, ők keresni fogják a lehetőséget, hogy még nagyobb babérokra törjenek. Mikor túlfeszítik ezt a húrt, akkor tör ki egy lázadás. Arról pedig ne is álmodj, hogy valaha is mindenki egyenlő lesz, ugyanis a világ úgy képtelen volna működni. Szükség van vezetőkre. Erősekre, okosakra és műveltekre is. Erre jött rá valószínűleg a tanács is. A tudás és a műveltség oroszlánrésze nálunk, Arthenior régi nemeseinek kezében van. Úgy gondolom, ezért is hívtak vissza minket, és adták vissza egyszerűen a nemesi címünket, mert rájöttek, hogy nélkülünk nem fog tudni fejlődni a város. Persze, benne lehet az is, hogy egy nagymúltú családot, mint az enyém, nem lehet csak úgy tönkretenni. Akár az is elképzelhető, hogy félnek tőlem, és eszükbe sem jut keresztbe tenni nekem, mert nem tudhatják, mekkora háttér áll még mögöttem.
*Semekkora, de ezt sem a tanácsnak, sem senki másnak nem kell tudnia, aki nem áll legalább olyan közel hozzá, mint Luninari.*
- Szóval nem csak Arthenior történelme egy önmagába forduló kör, hanem az egész világé. Ez már csak így működik. Nem hiába mondják, hogy a történelem mindig ismétli önmagát. Mindenesetre abban teljesen igazad van, hogy meg kell gondolnunk, kiben bízunk meg egyáltalán. Sem a tanácsban, sem Morthimer úrban nem bízhatunk igazán, de remélem, hogy hamarosan én is közelebb kerülök a tűzhöz, és többet is megtudhatok arról, mi folyik a Tanácsháza falai mögött. Nekünk egyelőre nem kell másra koncentrálnunk, mint arra, hogy felépítsük az árvaházat.
*Egyáltalán nem biztos abban, hogy ezzel sikerült megnyugtatnia Luninari-t, sőt, talán csak még jobban felkavarja az állóvizet az amúgy is ellenszenvet szülő gondolataiban, de legalább az őszinte véleményét mondta ki a helyzettel kapcsolatban. A lázadáskor ők épp rosszkor rossz helyen voltak. Ha néhány építőkocka máshová kerül, talán most a szörnyűség vesztesei helyett a győztesekként állnának, és akkor teljesen más megvilágításból szemlélnék a dolgot.*
723. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-29 19:00:20
Üzenet elküldve: 2024-06-29 19:00:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Miközben beszélgetnek, illetve persze nyilván az alatt, amikor nem ő beszél, hanem hallgatja Niát, eszik ő is pár falatnyi vajas kalácsot, elégedett megkönnyebbüléssel állapítva meg magában, hogy nagyon finom, bár sem a kalácsot nem ő sütötte, sem pedig a vajat nem ő készítette el, ettől még a megfelelő alapanyagok felkutatásához kiválasztásához is érzék kell, ez pedig úgy látszik neki meg is van. Legalábbis amióta itt is él újra, egyre jobban kiismeri már magát a piacon, ami tudás most is fontos, nem hogy majd akkor lesz, amikor Alenia erős éhséget fog érezni így pedig jobban szükség lesz rá a konyhában, mint eddig valaha volt.
Gondolatai most még sem nagyon kalandoznak el ebbe az irányba, mert az étel miatt nem aggódik annyira, mivel a másokra való főzésben, sütésben bőven volt alkalma tapasztalatokat szereznie Szarvasligetben és most már itt is.
Jobban izgatja az Alenia karját visszaadó varázslat, valamint az arra való felkészülés, illetve mindaz, amit Nia a Tanácsházán megtudott, és, ha barátnőjét talán nem is, őt azért mindenképpen kicsit összezavarja.
És akkor itt van még Aleimord kérdése, már amennyiben kérdés, Nia nyilván a támogatására szorulna ezzel kapcsolatban, ő azonban éppen ebben nem tud segíteni.
Egy gyengéd kézszorítás, amit adhat vigasztaló szavak helyett, mivel azonban nem akarja megzavarni őt az evésben, kéz helyett végül gyengéd térdszorítás lesz a mozdulatból, és annak beismerése, hogy bármennyire is szeretne, mindenben nem képes segíteni.*
- Sajnálom, ebben nem tudok segíteni. *mondja is ki hangosan, kissé gondterhelt sóhajtás kíséretében.* Nekem nincs testvérem, ha pedig lenne, vagy lett volna, akkor sem tudom, hogyan érezném hasonló helyzetben magamat, akár olyan kapcsolatom lett volna vele, mint neked Aleimordal, akár valami más, de az biztos, hogy nem lehet könnyű most. A lényeg viszont akkor is, hogy te itt vagy, mert Eeyr visszavezetett hozzánk.
*Nem mondja ki, de ismét felmerül benne a gondolat, hogy talán így a legjobb, hogy nem tudtak meg semmit, és lehet, hogy Nia nem is jár messze a valóságtól, amikor az istennő kezét, vagy kegyét véli felfedezni újra. Így nem kell meggyászolniuk Aleimordot, mert akár még élhet is valahol messze tőlük, múltját mélyen magába temetve, ugyanakkor nincs is itt, hogy megbonyolítsa a jövőre vonatkozó terveiket. Persze ez csak érzés, amit semmi nem támaszt alá, de valamiért nem tudja elképzelni, hogy valaha is visszatérne ide.
Mivel azonban úgy tűnik, hogy nem csak ő, Alenia sem nagyon tud mit kezdeni sem a témával, sem pedig bátyja emlékével, úgy dönt, hogy jobb, ha ezt nem is erőltetik tovább, és arról beszélnek inkább, amire ráhatásuk van.
De ez sem feltétlenül könnyű most, mert kicsit olyan érzése van, mint azon a napon, amikor Alenia és ő újra találkoztak egymással. Most is annyi mindent kellene megbeszélniük egyszerre, hogy azt sem tudja hirtelen mivel kezdje, nem is vethet fel egyszerre minden témát és kérdést, amelyek egyenként is hosszabb beszélgetést igényelnek, ráadásul jó eséllyel még egyetérteni sem fognak mindenben, ettől pedig fél, mert szeretne minden lehetséges vitát elkerülni Aleniával, noha pontosan tudja, hogy mindez úgy is lehetetlen.*
- Azt pedig, hogy nálad a származás sosem számított, csak a rátermettség mindig tudtam és nagyra is értékeltem, ettől én még mindenképpen bizonyítani szeretnék. Már csak azért is, mert félek tőle, hogy még itt a városban sem gondolkodik mindenki úgy, ahogyan te. De mindegy is! Hogy ki mit gondol és miről azon úgy is csak hosszú távon lehet változtatni, de a magára a varázslatra és az azt követő napra legalább felkészülhetünk rendesen. Van a holdnak olyan varázslata, ami képes a fájdalom csillapítására, de nem tanultam meg, mert nem túl tartós, és mivel csak sebre jó, a mi esetünkben nem is lenne túl hatásos azt hiszem. Inthez menni előtte viszont nagyon jó ötlet, amúgy is előkészítettem már neked ligetben egy szobát. Valóban szimbolikus lenne, hogy éppen ő segít, és egyben logikus is. Minden esély megvan rá, hogy fog tudni adni valami gyógyszert, ami képes lesz csillapítani a fájdalmat, ha lesz, vagy pedig olyat, ami elkábít annyira, hogy tudjál aludni. Ha csak néhány órányi alvást megspórolsz a fájdalomból már az nagy segítség szerintem. Annyit kérnék csak, hogy mielőtt találkoztok, beszélhessek vele kicsit. Nagyon hangulatelf, és nem szeretném, ha éppen rossz pillanatában találkoznál vele. *vallja be teljesen őszintén, de egyelőre nem akarja túlmagyarázni mindezt, nehogy kedvezőtlen színben tüntesse fel a barátját, és eleve valamiféle negatív előítéletet alakítson ki vele kapcsolatban Aleniában, még akkor is, ha ez esetleg enyhe lenne.
Ettől még tudja, hogy fennáll annak a veszélye, hogy Alenia és Intath találkozása esetleg nem sül el túl jól, utóbbit pedig több okból is a szívére venné. Egyrészt, úgy véli, hogy elég természetes az, hogy szeretné, ha azok, akiket ő szeret egymást is kedvelnék, sőt később meg is szeretnék.
Másrészt eddig tulajdonképpen Intnek is csak csupa jót mondott Niáról, és azt hiszi, hogy neki is Intről. Ha ezek után úgy alakulna, hogy nem kezdenének el egymás iránt szimpátiát érezni, az lényegében az ő ítélőképességébe vetett hitet ásná alá mindkettőjük esetében.
A legrosszabb, ami történhet, hogy egy morcos Intathal találkoznak, csak, mert pont bal lábbal kelt, vagy, éppen másnapos, esetleg mindkettő egyszerre. Természetes, hogy a maga részéről szeretne elkerülni hasonló helyzetet.
Persze el tudja képzelni a teljesen ellenkezőjét is az egésznek; Int bókol, Alenia mosolyog, aztán pedig kézcsók, bájcsevely, Intath mint felelősségteljes és nem morcos, hanem kedves orvos, Nia pedig, mint szófogadó és engedelmes beteg, mint valami mesében.*
- Mondtam már többször, hogy tényleg igazán kedvelem és nagyon nagyra is tartom őt, de elismerem néha kicsit fura a humora, nem is feltétlen lehet eldönteni sokszor, hogy viccel, vagy nem. Szóval nem kell minden szavát teljesen komolyan venni. *igyekszik a maga módján felkészíteni rá Aleniát.*
- De szerintem jól ki fogtok jönni egymással, szóval ezért annyira nem aggódom, csak jobb, ha tudod, hogy nagyjából mire számíthatsz *vívódik kicsit, mert valamennyire sikerült meggyőznie magát, hogy jobb eséllyel lesz végül minden rendben, mint hogy nem, de teljesen azért még sem sikerült.*
- Viszont, ami miatt azért aggódom kicsit, az az, amit a Tanácsházán történtekről mondtál. Én ezt az egészet nem igazán értem. *vallja be nem túl lelkesen, mivel úgy dönt, hogy felesleges tovább magában tartania, ami a nyomasztja egy kissé. Örökké úgy sem kerülheti ki a témát, akkor is, ha úgy érzi, hogy ebből akár életük első komolyabb vitája is kialakulhat.*
- Vagy csak én nem tudom felfogni, hogy mi az értelme. Hát nem ül a mostani Tanácsban senki a azok közül, akik egykor a tömeget vezették, vagy azok között voltak, akik a Gazdagnegyedből Romvárost csináltak? És most azt mondják, hogy soha el sem vették a nemesi címed? Akkor miért volt maga a lázadás? Nem azért, hogy elkergessék az arisztokráciát, és itt egy új várost építsenek nemesek nélkül, ahol mindenki egyenlőbb, mint korábban lehetett volna? Ezek után kicsit olyan nekem, mintha Arthenior történelme egy önmagába visszatérő kör lenne. Most lényegében minden vissza lesz rendezve a kiindulópontra, vagy legalábbis oda, amit én annak ismertem meg, amikor ide kerültem. Lesz újra Gazdagnegyed, csak máshol, lesznek nemesek is, csak főleg mások, mint akik eddig voltak. *folytatja, csak magában téve hozzá azt, hogy többek között azért, mert a halottak már nem fognak feltámadni.* Lényegében Szegénynegyed is újra lesz, csak most már nem úgy hívják, és talán kicsit jobb állapotok vannak arrafelé, mint korábban voltak. Csak nehogy újra az legyen az egésznek a vége, amit egyszer már átéltünk! *rázza meg a fejét, de aztán utolsó mondatát végül jobban átgondolja.*
- Igaz persze, hogy hasonló lázadás talán sok generáció alatt csak egyszer történik, szóval nem valószínű, hogy ameddig mi élünk, valaha is szembe kell majd hasonlóval néznünk. *mondja ki, bár nem szívesen emlegeti saját halandóságukat. Ugyanakkor, ha egyszer nem élnek örökké, nevetséges lenne mindezt nem számításba venni, ha a jövőről gondolkodik és beszél.*
- Ettől még nem árt majd óvatosnak lenni, és résen lennünk, mert nem tudhatjuk, hogy mennyire lehet megbízni a jelenlegi vezetés szavában. Engem valahogy nem nyugtat meg az, hogy már most az ellenkezőjét csinálják annak, mint amit korábban mondtak. *mondja ki a végső kifogását ezzel az egésszel szemben, mert a maga részéről tényleg nem teljesen világos neki, hogy akik egyszer már meggondolták magukat a nemesség tekintetében, miért ne változtathatnának a véleményükön újra. Feltéve persze, ha most ugyanazok ülnek a Tanácsházán vezető pozícióban, mint közvetlenül a lázadás után, erről azonban a világon semmit sem tud, hiszen nem véletlenül választotta Arthenior helyett a nyugalmas vidéki életet akkor, amikor megtehette.*
//Templomkert//
*Miközben beszélgetnek, illetve persze nyilván az alatt, amikor nem ő beszél, hanem hallgatja Niát, eszik ő is pár falatnyi vajas kalácsot, elégedett megkönnyebbüléssel állapítva meg magában, hogy nagyon finom, bár sem a kalácsot nem ő sütötte, sem pedig a vajat nem ő készítette el, ettől még a megfelelő alapanyagok felkutatásához kiválasztásához is érzék kell, ez pedig úgy látszik neki meg is van. Legalábbis amióta itt is él újra, egyre jobban kiismeri már magát a piacon, ami tudás most is fontos, nem hogy majd akkor lesz, amikor Alenia erős éhséget fog érezni így pedig jobban szükség lesz rá a konyhában, mint eddig valaha volt.
Gondolatai most még sem nagyon kalandoznak el ebbe az irányba, mert az étel miatt nem aggódik annyira, mivel a másokra való főzésben, sütésben bőven volt alkalma tapasztalatokat szereznie Szarvasligetben és most már itt is.
Jobban izgatja az Alenia karját visszaadó varázslat, valamint az arra való felkészülés, illetve mindaz, amit Nia a Tanácsházán megtudott, és, ha barátnőjét talán nem is, őt azért mindenképpen kicsit összezavarja.
És akkor itt van még Aleimord kérdése, már amennyiben kérdés, Nia nyilván a támogatására szorulna ezzel kapcsolatban, ő azonban éppen ebben nem tud segíteni.
Egy gyengéd kézszorítás, amit adhat vigasztaló szavak helyett, mivel azonban nem akarja megzavarni őt az evésben, kéz helyett végül gyengéd térdszorítás lesz a mozdulatból, és annak beismerése, hogy bármennyire is szeretne, mindenben nem képes segíteni.*
- Sajnálom, ebben nem tudok segíteni. *mondja is ki hangosan, kissé gondterhelt sóhajtás kíséretében.* Nekem nincs testvérem, ha pedig lenne, vagy lett volna, akkor sem tudom, hogyan érezném hasonló helyzetben magamat, akár olyan kapcsolatom lett volna vele, mint neked Aleimordal, akár valami más, de az biztos, hogy nem lehet könnyű most. A lényeg viszont akkor is, hogy te itt vagy, mert Eeyr visszavezetett hozzánk.
*Nem mondja ki, de ismét felmerül benne a gondolat, hogy talán így a legjobb, hogy nem tudtak meg semmit, és lehet, hogy Nia nem is jár messze a valóságtól, amikor az istennő kezét, vagy kegyét véli felfedezni újra. Így nem kell meggyászolniuk Aleimordot, mert akár még élhet is valahol messze tőlük, múltját mélyen magába temetve, ugyanakkor nincs is itt, hogy megbonyolítsa a jövőre vonatkozó terveiket. Persze ez csak érzés, amit semmi nem támaszt alá, de valamiért nem tudja elképzelni, hogy valaha is visszatérne ide.
Mivel azonban úgy tűnik, hogy nem csak ő, Alenia sem nagyon tud mit kezdeni sem a témával, sem pedig bátyja emlékével, úgy dönt, hogy jobb, ha ezt nem is erőltetik tovább, és arról beszélnek inkább, amire ráhatásuk van.
De ez sem feltétlenül könnyű most, mert kicsit olyan érzése van, mint azon a napon, amikor Alenia és ő újra találkoztak egymással. Most is annyi mindent kellene megbeszélniük egyszerre, hogy azt sem tudja hirtelen mivel kezdje, nem is vethet fel egyszerre minden témát és kérdést, amelyek egyenként is hosszabb beszélgetést igényelnek, ráadásul jó eséllyel még egyetérteni sem fognak mindenben, ettől pedig fél, mert szeretne minden lehetséges vitát elkerülni Aleniával, noha pontosan tudja, hogy mindez úgy is lehetetlen.*
- Azt pedig, hogy nálad a származás sosem számított, csak a rátermettség mindig tudtam és nagyra is értékeltem, ettől én még mindenképpen bizonyítani szeretnék. Már csak azért is, mert félek tőle, hogy még itt a városban sem gondolkodik mindenki úgy, ahogyan te. De mindegy is! Hogy ki mit gondol és miről azon úgy is csak hosszú távon lehet változtatni, de a magára a varázslatra és az azt követő napra legalább felkészülhetünk rendesen. Van a holdnak olyan varázslata, ami képes a fájdalom csillapítására, de nem tanultam meg, mert nem túl tartós, és mivel csak sebre jó, a mi esetünkben nem is lenne túl hatásos azt hiszem. Inthez menni előtte viszont nagyon jó ötlet, amúgy is előkészítettem már neked ligetben egy szobát. Valóban szimbolikus lenne, hogy éppen ő segít, és egyben logikus is. Minden esély megvan rá, hogy fog tudni adni valami gyógyszert, ami képes lesz csillapítani a fájdalmat, ha lesz, vagy pedig olyat, ami elkábít annyira, hogy tudjál aludni. Ha csak néhány órányi alvást megspórolsz a fájdalomból már az nagy segítség szerintem. Annyit kérnék csak, hogy mielőtt találkoztok, beszélhessek vele kicsit. Nagyon hangulatelf, és nem szeretném, ha éppen rossz pillanatában találkoznál vele. *vallja be teljesen őszintén, de egyelőre nem akarja túlmagyarázni mindezt, nehogy kedvezőtlen színben tüntesse fel a barátját, és eleve valamiféle negatív előítéletet alakítson ki vele kapcsolatban Aleniában, még akkor is, ha ez esetleg enyhe lenne.
Ettől még tudja, hogy fennáll annak a veszélye, hogy Alenia és Intath találkozása esetleg nem sül el túl jól, utóbbit pedig több okból is a szívére venné. Egyrészt, úgy véli, hogy elég természetes az, hogy szeretné, ha azok, akiket ő szeret egymást is kedvelnék, sőt később meg is szeretnék.
Másrészt eddig tulajdonképpen Intnek is csak csupa jót mondott Niáról, és azt hiszi, hogy neki is Intről. Ha ezek után úgy alakulna, hogy nem kezdenének el egymás iránt szimpátiát érezni, az lényegében az ő ítélőképességébe vetett hitet ásná alá mindkettőjük esetében.
A legrosszabb, ami történhet, hogy egy morcos Intathal találkoznak, csak, mert pont bal lábbal kelt, vagy, éppen másnapos, esetleg mindkettő egyszerre. Természetes, hogy a maga részéről szeretne elkerülni hasonló helyzetet.
Persze el tudja képzelni a teljesen ellenkezőjét is az egésznek; Int bókol, Alenia mosolyog, aztán pedig kézcsók, bájcsevely, Intath mint felelősségteljes és nem morcos, hanem kedves orvos, Nia pedig, mint szófogadó és engedelmes beteg, mint valami mesében.*
- Mondtam már többször, hogy tényleg igazán kedvelem és nagyon nagyra is tartom őt, de elismerem néha kicsit fura a humora, nem is feltétlen lehet eldönteni sokszor, hogy viccel, vagy nem. Szóval nem kell minden szavát teljesen komolyan venni. *igyekszik a maga módján felkészíteni rá Aleniát.*
- De szerintem jól ki fogtok jönni egymással, szóval ezért annyira nem aggódom, csak jobb, ha tudod, hogy nagyjából mire számíthatsz *vívódik kicsit, mert valamennyire sikerült meggyőznie magát, hogy jobb eséllyel lesz végül minden rendben, mint hogy nem, de teljesen azért még sem sikerült.*
- Viszont, ami miatt azért aggódom kicsit, az az, amit a Tanácsházán történtekről mondtál. Én ezt az egészet nem igazán értem. *vallja be nem túl lelkesen, mivel úgy dönt, hogy felesleges tovább magában tartania, ami a nyomasztja egy kissé. Örökké úgy sem kerülheti ki a témát, akkor is, ha úgy érzi, hogy ebből akár életük első komolyabb vitája is kialakulhat.*
- Vagy csak én nem tudom felfogni, hogy mi az értelme. Hát nem ül a mostani Tanácsban senki a azok közül, akik egykor a tömeget vezették, vagy azok között voltak, akik a Gazdagnegyedből Romvárost csináltak? És most azt mondják, hogy soha el sem vették a nemesi címed? Akkor miért volt maga a lázadás? Nem azért, hogy elkergessék az arisztokráciát, és itt egy új várost építsenek nemesek nélkül, ahol mindenki egyenlőbb, mint korábban lehetett volna? Ezek után kicsit olyan nekem, mintha Arthenior történelme egy önmagába visszatérő kör lenne. Most lényegében minden vissza lesz rendezve a kiindulópontra, vagy legalábbis oda, amit én annak ismertem meg, amikor ide kerültem. Lesz újra Gazdagnegyed, csak máshol, lesznek nemesek is, csak főleg mások, mint akik eddig voltak. *folytatja, csak magában téve hozzá azt, hogy többek között azért, mert a halottak már nem fognak feltámadni.* Lényegében Szegénynegyed is újra lesz, csak most már nem úgy hívják, és talán kicsit jobb állapotok vannak arrafelé, mint korábban voltak. Csak nehogy újra az legyen az egésznek a vége, amit egyszer már átéltünk! *rázza meg a fejét, de aztán utolsó mondatát végül jobban átgondolja.*
- Igaz persze, hogy hasonló lázadás talán sok generáció alatt csak egyszer történik, szóval nem valószínű, hogy ameddig mi élünk, valaha is szembe kell majd hasonlóval néznünk. *mondja ki, bár nem szívesen emlegeti saját halandóságukat. Ugyanakkor, ha egyszer nem élnek örökké, nevetséges lenne mindezt nem számításba venni, ha a jövőről gondolkodik és beszél.*
- Ettől még nem árt majd óvatosnak lenni, és résen lennünk, mert nem tudhatjuk, hogy mennyire lehet megbízni a jelenlegi vezetés szavában. Engem valahogy nem nyugtat meg az, hogy már most az ellenkezőjét csinálják annak, mint amit korábban mondtak. *mondja ki a végső kifogását ezzel az egésszel szemben, mert a maga részéről tényleg nem teljesen világos neki, hogy akik egyszer már meggondolták magukat a nemesség tekintetében, miért ne változtathatnának a véleményükön újra. Feltéve persze, ha most ugyanazok ülnek a Tanácsházán vezető pozícióban, mint közvetlenül a lázadás után, erről azonban a világon semmit sem tud, hiszen nem véletlenül választotta Arthenior helyett a nyugalmas vidéki életet akkor, amikor megtehette.*
722. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-27 22:15:11
Üzenet elküldve: 2024-06-27 22:15:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
*Szerencsére Rorkir nem lesz tárgya nevetségnek, legalábbis ő erről nem szerez feltétlen tudomást, s ez kicsit megerősíti akaratát abban, hogy ne adja fel a tanulmányait az olvasással kapcsolatban. Még akkor sem ha most nem megy neki túl fényesen, idővel bizonyosan belejön majd. A kérdésre csak hevesen bólogat, majd türelmesen végigvárja hogy Beorhtio számára embertelen sebességgel végigfussa a betűket. Azért persze izgul hogy vajon talál-e valamiféle megoldást a bajára. De nem járnak sikerrel. Nagyot sóhajt ő is, és megértően pillant a másikra.*
-Ebben mondjuk lehet valami.
*Hangjában van némi csalódottság, de igazából hazudna ha azt mondaná, hogy nem gondolt erre a lehetőségre is.*
-Esetleg nincs ötleted hogy merre kutakodjak tovább?
*Az is eszébe jut, hogy talán nem-e tudná valamelyik kedves Eeyr szolga megpróbálni rajta valamelyik híres gyógyító varázslatát, de hogyha az itteni, gondosan összegyűjtött iratokból nem esik szó a démoni nyavalyáról, akkor aligha segíthetne egy varázslat. Meg amúgyis kerülné ha teheti.*
-Mindenesetre hálás vagyok a segítségért. Ha bajba kerülnél csak szólj, jövök eggyel.
*Kacsint oda a másikra egy apró mosollyal a szája szegletében, majd mielőtt elkezdené összeszedni magát az induláshoz eszébe jut még valami.*
-Tudod, meséljem el rendesen a történetet? Lenne vajon haszna papírra vetni, hogy legközelebb ha valaki a démonokról keresne itt valamit, akkor legyen miből kiindulnia? Elvégre.. Most pont itt van valaki, aki nemhogy túlélt egy démoni lénnyel való találkozást, de meg is ölte azt.
*Büszkén húzza ki magát a székben, és a mosolya is egész széles vigyorrá alakul. Nem a hencegés vezérli, tényleg úgy gondolja hogy talán ha segíthet másnak, akkor és Berthoid szerint sem buta ötlet, akkor miért is ne.*
A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.27 22:41:33
*Szerencsére Rorkir nem lesz tárgya nevetségnek, legalábbis ő erről nem szerez feltétlen tudomást, s ez kicsit megerősíti akaratát abban, hogy ne adja fel a tanulmányait az olvasással kapcsolatban. Még akkor sem ha most nem megy neki túl fényesen, idővel bizonyosan belejön majd. A kérdésre csak hevesen bólogat, majd türelmesen végigvárja hogy Beorhtio számára embertelen sebességgel végigfussa a betűket. Azért persze izgul hogy vajon talál-e valamiféle megoldást a bajára. De nem járnak sikerrel. Nagyot sóhajt ő is, és megértően pillant a másikra.*
-Ebben mondjuk lehet valami.
*Hangjában van némi csalódottság, de igazából hazudna ha azt mondaná, hogy nem gondolt erre a lehetőségre is.*
-Esetleg nincs ötleted hogy merre kutakodjak tovább?
*Az is eszébe jut, hogy talán nem-e tudná valamelyik kedves Eeyr szolga megpróbálni rajta valamelyik híres gyógyító varázslatát, de hogyha az itteni, gondosan összegyűjtött iratokból nem esik szó a démoni nyavalyáról, akkor aligha segíthetne egy varázslat. Meg amúgyis kerülné ha teheti.*
-Mindenesetre hálás vagyok a segítségért. Ha bajba kerülnél csak szólj, jövök eggyel.
*Kacsint oda a másikra egy apró mosollyal a szája szegletében, majd mielőtt elkezdené összeszedni magát az induláshoz eszébe jut még valami.*
-Tudod, meséljem el rendesen a történetet? Lenne vajon haszna papírra vetni, hogy legközelebb ha valaki a démonokról keresne itt valamit, akkor legyen miből kiindulnia? Elvégre.. Most pont itt van valaki, aki nemhogy túlélt egy démoni lénnyel való találkozást, de meg is ölte azt.
*Büszkén húzza ki magát a székben, és a mosolya is egész széles vigyorrá alakul. Nem a hencegés vezérli, tényleg úgy gondolja hogy talán ha segíthet másnak, akkor és Berthoid szerint sem buta ötlet, akkor miért is ne.*
A hozzászólás írója (Vérgőzös Rorkir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.27 22:41:33
721. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-25 19:41:14
Üzenet elküldve: 2024-06-25 19:41:14
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
*Soha ilyen nehéz döntés elé nem állította még senki Beorhtiot. Most nevessen vagy sírjon az előtte kirajzolódó komikus jeleneten? Végül egyszerűen csak magába folytja összes valódi érzését, ahogy mindig is. A barbár segített neki, nem fogja a butasága miatt porig alázni. Na meg, talán meg sem értené azokat a válogatott szavakat, amik most elöntik a csuhás elméjét a megfordított tekercs láttán.*
- Nem úgy… mindegy.
*A további oktatás helyett inkább helyet foglal Rorkir mellett és maga elé húzza a másik előtt pihenő papír halmot. Alaposan megízleli a démon és a démoni rontás mellékhatásainak faék egyszerű leírását.*
- Tehát egy csápos lény, akinek az érintésére elfekedett a bőre. Értem, uram… Ez nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam.
*Egy nagy sóhajtással beleveti magát a betűk birodalmába, és mintha transzba esne, fertályórákig szó nélkül falja a szavakat. Már ha Rorkir nem zavarja meg közben, valami újabb huncutsággal, amit tudatlansága okán követ el. Miután az utolsó dokumentumot is átfutja fürkésző tekintete, csalódottan néz Rorkirra.*
- Sajnálom uram, a feljegyzések még hasonlóról sem szólnak, ami nem is csoda. Egy démoni teremtménnyel való találkozást kevesen élnek túl, s még kevesebb az, ki tintát ragad, hogy papírra vesse a tapasztalatait.
*Soha ilyen nehéz döntés elé nem állította még senki Beorhtiot. Most nevessen vagy sírjon az előtte kirajzolódó komikus jeleneten? Végül egyszerűen csak magába folytja összes valódi érzését, ahogy mindig is. A barbár segített neki, nem fogja a butasága miatt porig alázni. Na meg, talán meg sem értené azokat a válogatott szavakat, amik most elöntik a csuhás elméjét a megfordított tekercs láttán.*
- Nem úgy… mindegy.
*A további oktatás helyett inkább helyet foglal Rorkir mellett és maga elé húzza a másik előtt pihenő papír halmot. Alaposan megízleli a démon és a démoni rontás mellékhatásainak faék egyszerű leírását.*
- Tehát egy csápos lény, akinek az érintésére elfekedett a bőre. Értem, uram… Ez nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam.
*Egy nagy sóhajtással beleveti magát a betűk birodalmába, és mintha transzba esne, fertályórákig szó nélkül falja a szavakat. Már ha Rorkir nem zavarja meg közben, valami újabb huncutsággal, amit tudatlansága okán követ el. Miután az utolsó dokumentumot is átfutja fürkésző tekintete, csalódottan néz Rorkirra.*
- Sajnálom uram, a feljegyzések még hasonlóról sem szólnak, ami nem is csoda. Egy démoni teremtménnyel való találkozást kevesen élnek túl, s még kevesebb az, ki tintát ragad, hogy papírra vesse a tapasztalatait.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1274-1293