//Hallani és felkutatni//
*Nem sokat kell mennie a kijelölt útvonalon, mire elér az ismerős és még mindig lenyűgöző építményhez, a Templomhoz. A kertje, mint mindig, gondozott, belül pedig tiszta és magasztos hangulatot árasztó. A szobrok teszik olyan csodálatra méltóvá az egész helyet, meg a füstölő illata, amely a kissé dohos levegővel vegyül. Az oltár előtt meghajol mélyen, hiszen a vendéglátónak meg kell adni a tiszteletet, ha az ő házába lép be az ember lánya. Egyelőre a kíváncsiság hajtja, így lesétál a lépcsőn a teremig, mely tele van tekercsekkel és szinte felfoghatatlan tudást tartalmazó könyvekkel. Odalenn a csend az úr, ahogy itt lenni szokott, de léptei zajára néhány csuhás felnéz a tekercsekből. Amely rá tekint, annak fejbiccentéssel köszön. Odasétál a polchoz és kutatni kezd. Egyik tekercset gurítja ki a másik után, olvas kitartóan, de csak nem leli azt, amire kíváncsi. Mikor már több órát beleöl a kutatásba, az arcáról egyértelműen leolvasható a csalódottság és a tanácstalanság furcsa párosa. Ekkor lép oda egy fiatalabb csuhás alak hozzá.*
-Elnézést, nem akartam túl hangos lenni. *Szabadkozik mindjárt, mert csak arra tud gondolni, hogy túl hangosan tette le az asztalra a tekercseket, így zavarva a többieket.*
-Esetleg keres valamit? *Ekkor döbben rá, hogy az udvariasan mosolygó férfi segíteni szeretne neki a keresésben. ~Ők biztosan jobban ismerik a könyvtárat. ~*
-Olvastam az egyik könyvben egy bizonyos varázsitalról, amelynek a segítségével fogékonyabbá válnak az emberek a mágiára. *Mondja halkan, egyrészt mert nem akar hangoskodni, másrészt, mert talán ez is akkora titok, hogy másnak nem is szabadna tudnia, hogy egyáltalán létezik ilyen ital.*
-Valóban akadnak olyan italok, amik időre, órára felruházzák a személyt ilyen képességgel. *Válaszol kedves hangon, azt éreztetve, hogy ez egyáltalán nem titok.*
-De… de én… mindig szeretném… egyfolytában. *Próbálja kicsit pontosítani. Mikor a férfi megéri mire gondol, mintha egy pillanatra zavar uralkodna el rajta és tekintetével a környéket pásztázza, majd közelebb lép.*
-Létezik ilyen, de… olyan sötét italokkal áll kapcsolatban, hogy jobb, ha kisasszony nem faggatózik tovább. *Próbálja csitítani, rátéve a vállára a kezét. Bár a magyarázat bal jósló, de mégis, ő hirtelen megkönnyebbül, hiszen, akkor ez tényleg nem csak egy szóbeszéd, létezik az ital.*
-Tudja merre találom, azt, aki tudna készíteni nekem? Az összetevői valamelyik könyvben találhatók? *Felmerül benne, hogy talán ő maga is megpróbálkozik a keverésével, mert két azonos színű ital setében sikeresnek bizonyult. Ha pedig odahaza ilyet tudnának keverni, bizonyosan messze földön hívük menne. Hatalmas szemeit a férfiébe mélyeszti, hogy kicsalja tőle az utat, amerre haladhat tovább.*
-De nem tőlem tudja. *Fickál egy nevet a papírosra, meg talán egy címet.*
-Most pedig menjen. *Hessegeti a kezével a nőt, mielőtt mások is rájöhetnének, hogy miről is folyt a csevegét.*
-Köszönöm. *Formálja a szájával és már megy is, hatalmas léptekkel, szinte már suhan fel a lépcsőn, ki a szabadba, hogy szemrevételezhesse, amit kapott.*