Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 65 (1281. - 1293. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1286. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-17 00:13:37
Üzenet elküldve: 2026-04-17 00:13:37
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Dänkijinkilinkilinkilinkij//
*A bárónő a templomban, a „szőke herceg“ a kosnál, a patkányképű pedig a lovacskát csitítja, mikor a tündér odalép hozzá.
A patkányképű a kérdést megnyúlt arccal hallgatja, sárga fogai hetykén villannak, ahogy egyre szélesedű vigyorba szalad a széles száj.*
-Há‘ hogyne lehetne, babám! -*obszcén kézmozdulattal int saját ágyéka irányába, laza csípőmozdulattal lökve előre magát, így kíánlva fel a portékát.*- De csak öt arany van nálam, úgyhogy nagy vígaszságra ne számolj!
*Látszik a férfin, valószínűleg valahol ez napjának a fénypontja, ahogy az is pontosan kivehető, valószínűleg összetéveszti valakivel – vagy inkább valamivel- a leányt.
Seraphel mérhetetlen türelemmel hallgatja a beszélgetést, de egyenes háta még mindig a kos irányába görnyed. A kék tekintet lassan vándorol a tragikomédia irányába, így tartása is megváltozik. Kényelmes mozdulatokkal igazítja meg felöltőjét és köpenyét, majd haját is, csak ezt követően lép a hintó és a fura páros mellé.*
-Úgy hiszem, a ló felől érdeklődött a leány. Simogassa meg bátran, kisasszony, de csak a nyakát. Szeszélyes jószág, pont mint a hajtója, még harap is.
Az inas fintorog, mondd valamit számukra ismeretlen nyelven, de csak a bajsza alatt. Arra elég, hogy még hallják, de arra már nem, hogy meg is értsék. Damarque rá sem hederít, eddig sem tette. Tekintete elidőzik a szépen, örömét leli benne. Márhogy a lány bámulásában, mert őt a ló annyira nem köti le. A kos, az nyilván más tészta.
- Úgy láttam, be akart menni a templomba, hölgyem? Talán velem tarthatna. Magam is oda tartok, de előtte áruljon el nekem valamit. Kegyed sokat ült itt a lépcsőn, úgy hiszem. Kinek a fia-borja ez a csodálatos lény? -*nem rest, a kos felé bök hüvelykujjával.*
*A bárónő a templomban, a „szőke herceg“ a kosnál, a patkányképű pedig a lovacskát csitítja, mikor a tündér odalép hozzá.
A patkányképű a kérdést megnyúlt arccal hallgatja, sárga fogai hetykén villannak, ahogy egyre szélesedű vigyorba szalad a széles száj.*
-Há‘ hogyne lehetne, babám! -*obszcén kézmozdulattal int saját ágyéka irányába, laza csípőmozdulattal lökve előre magát, így kíánlva fel a portékát.*- De csak öt arany van nálam, úgyhogy nagy vígaszságra ne számolj!
*Látszik a férfin, valószínűleg valahol ez napjának a fénypontja, ahogy az is pontosan kivehető, valószínűleg összetéveszti valakivel – vagy inkább valamivel- a leányt.
Seraphel mérhetetlen türelemmel hallgatja a beszélgetést, de egyenes háta még mindig a kos irányába görnyed. A kék tekintet lassan vándorol a tragikomédia irányába, így tartása is megváltozik. Kényelmes mozdulatokkal igazítja meg felöltőjét és köpenyét, majd haját is, csak ezt követően lép a hintó és a fura páros mellé.*
-Úgy hiszem, a ló felől érdeklődött a leány. Simogassa meg bátran, kisasszony, de csak a nyakát. Szeszélyes jószág, pont mint a hajtója, még harap is.
Az inas fintorog, mondd valamit számukra ismeretlen nyelven, de csak a bajsza alatt. Arra elég, hogy még hallják, de arra már nem, hogy meg is értsék. Damarque rá sem hederít, eddig sem tette. Tekintete elidőzik a szépen, örömét leli benne. Márhogy a lány bámulásában, mert őt a ló annyira nem köti le. A kos, az nyilván más tészta.
- Úgy láttam, be akart menni a templomba, hölgyem? Talán velem tarthatna. Magam is oda tartok, de előtte áruljon el nekem valamit. Kegyed sokat ült itt a lépcsőn, úgy hiszem. Kinek a fia-borja ez a csodálatos lény? -*nem rest, a kos felé bök hüvelykujjával.*
1285. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-14 08:21:23
Üzenet elküldve: 2026-04-14 08:21:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A mélységi bocsánatkérését egy biccentéssel nyugtázza és sértődötten, mellkasán összefont karjait is kibontja. Majd mikor ő következik a sorban a válasszal megszólal.*
- Nos. Szóval népünket nem az istennő tette naggyá? Mégis ki volt az aki megteremtett minket? Márpedig, ha megteremtett és nélküle nem léteznénk, akkor kinek köszönhetjük mindazt amink volt? Saját magunknak talán? Önerőből még arra az alapvető dologra sem lettünk volna képesek, hogy létezzünk! Jól mondja, hogy nagy dolgokat vitt véghez a mi népünk. De miért? Mert követtük a teremtőnk útmutatását! Nézze most meg a népemet, hogy mivé lett anélkül! Célja vesztett, züllött népség, kikkel leginkább kocsmák mélyén találkozni manapság. Hogy miért? Mert letértünk a kijelölt útról. És nem, ezért nem az istennő büntetett meg, bűnhődésünk a szabályok megszegésének következménye! Magunk választottuk ezt az utat, mert választhattunk. Az istennő nem jött le az égből és nem ölte meg azokat, akik akarata ellen cselekedtek, mert szerette az ő népét. Inkább hagyta, hogy a saját kárunkon tanuljunk és térjünk vissza a helyes útra, amit mindmáig nem tettünk meg. Maga szerint mit kellett volna tennie? Lejönni és felpofozni mindenkit, aki szabályt szeg? Az igazi hit az nem így működik! Ő azt akarja, hogy belülről fakadjon az a lelkület, mi az egész nép javára szolgál és neki tetsző, nem pedig kényszer hatására! Az igaz isten ilyen! Nem kényszerít, csak mutatja az utat törvényei által és rajtunk áll követjük-e. Belülről akar átformálni, hogy önerőből képesek legyünk segíteni magunkon. Nem jön oda, hogy na, majd én megoldom helyetted, dőlj csak hátra, mert szépen imádkoztál! Az ima csupán arra való, hogy beszéljünk vele és megtudjuk, hogy mi is az ő akarata, mit kell tennünk, nem pedig puszta könyörgés a segítségért. Ezt rosszul tudja! Érthetően mondtam, vagy tán valami példával jobban megértené?
* Néz ekkor kérdőn a másikra. Remélhetőleg Quantallnak nincs ellenére, hogy ismét visszaterelődött a szó az istennőre. De Wertus nagyon ritkán találkozik olyannal, kit érdekel ez a téma, így ha ez megtörténik, akkor nagyon lelkesen száll vitába bárkivel.*
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A mélységi bocsánatkérését egy biccentéssel nyugtázza és sértődötten, mellkasán összefont karjait is kibontja. Majd mikor ő következik a sorban a válasszal megszólal.*
- Nos. Szóval népünket nem az istennő tette naggyá? Mégis ki volt az aki megteremtett minket? Márpedig, ha megteremtett és nélküle nem léteznénk, akkor kinek köszönhetjük mindazt amink volt? Saját magunknak talán? Önerőből még arra az alapvető dologra sem lettünk volna képesek, hogy létezzünk! Jól mondja, hogy nagy dolgokat vitt véghez a mi népünk. De miért? Mert követtük a teremtőnk útmutatását! Nézze most meg a népemet, hogy mivé lett anélkül! Célja vesztett, züllött népség, kikkel leginkább kocsmák mélyén találkozni manapság. Hogy miért? Mert letértünk a kijelölt útról. És nem, ezért nem az istennő büntetett meg, bűnhődésünk a szabályok megszegésének következménye! Magunk választottuk ezt az utat, mert választhattunk. Az istennő nem jött le az égből és nem ölte meg azokat, akik akarata ellen cselekedtek, mert szerette az ő népét. Inkább hagyta, hogy a saját kárunkon tanuljunk és térjünk vissza a helyes útra, amit mindmáig nem tettünk meg. Maga szerint mit kellett volna tennie? Lejönni és felpofozni mindenkit, aki szabályt szeg? Az igazi hit az nem így működik! Ő azt akarja, hogy belülről fakadjon az a lelkület, mi az egész nép javára szolgál és neki tetsző, nem pedig kényszer hatására! Az igaz isten ilyen! Nem kényszerít, csak mutatja az utat törvényei által és rajtunk áll követjük-e. Belülről akar átformálni, hogy önerőből képesek legyünk segíteni magunkon. Nem jön oda, hogy na, majd én megoldom helyetted, dőlj csak hátra, mert szépen imádkoztál! Az ima csupán arra való, hogy beszéljünk vele és megtudjuk, hogy mi is az ő akarata, mit kell tennünk, nem pedig puszta könyörgés a segítségért. Ezt rosszul tudja! Érthetően mondtam, vagy tán valami példával jobban megértené?
* Néz ekkor kérdőn a másikra. Remélhetőleg Quantallnak nincs ellenére, hogy ismét visszaterelődött a szó az istennőre. De Wertus nagyon ritkán találkozik olyannal, kit érdekel ez a téma, így ha ez megtörténik, akkor nagyon lelkesen száll vitába bárkivel.*
1284. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-13 18:07:04
Üzenet elküldve: 2026-04-13 18:07:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ő nem a szavak mélységije. Ritkán van lehetősége másokkal társalogni és mióta ha teheti kerül mindenkit azóta kicsit el is szokott ettől. Így észre se veszi, hogy megsértette a másikat. Annak érvelését úgy hallgatja ahogy egy vitapartnert illik. Figyelmesen. Bizonyos dolgok kapcsán jól eltalálta a másik miről is van szó csakhogy egy dologban téved. Az utolsó mondat hallatán Quantall-on lesz a meglepettség sora.*
-Nem kívántam kigúnyolni az ön hitét. Bocsásson meg ha így jöttek át a szavaim.*Hajt fejet.*Az érvei kapcsán van amivel egyet tudok érteni. Van amit bár már nem érzek magamban, de tudom, hogy így van és van amiben téved. Engem nem a hitem hajt. Már nagyon régen nem a hitem hajt. Amennyiben ön a hitéből erőt merít és ha mások is így tesznek akkor, azt támogatom, mert valóban életbevágóan fontos tud lenni. Engem csupán az hajt, hogy ha nem teszek semmit akkor nem marad más csak kilátástalanság. Nem látok semmit, ami reményt keltene bennem. Napról, napra érnek a csalódások és ha nem abba ölném minden energiám, hogy tegyek valamit ezért a széteső világunkért akkor kénytelen lennék szembenézni a kérdéssel, hogy mi van akkor ha nem tehetek semmit és amit eddig tettem az is haszontalan volt. Mi van akkor ha az eddig ismert világ már elveszett. Volt-e egyáltalán értelme a létnek, ha a biztos halál vár mindenkire. Ez az én motivációm arra, hogy szinte minden ébren töltött időm ilyesmire, talán csak pazarolom. Viszont a rest hit továbbra se egy elfogadható dolog számomra. Az ön népét nem az istennőjük emelte arra a kulturális színvonalra ahol vannak. Kétszer jelent meg önöknek. Ami, idő alatt városokat emeltek, kitanulták a fémművességet, jogokat alkottak, rendet teremtettek és egy fejlett civilizációt hoztak létre bármilyen felsőbb entitás közvetlen beleavatkozása nélkül. Amennyiben egy vágásra szánt jószág nem szökik meg, mert reménykedik, hogy megússza a sorsát úgy nem fog a helyzete javulni. A remény cselekvőképesség nélkül én úgy gondolom, hogy nem ér semmit.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ő nem a szavak mélységije. Ritkán van lehetősége másokkal társalogni és mióta ha teheti kerül mindenkit azóta kicsit el is szokott ettől. Így észre se veszi, hogy megsértette a másikat. Annak érvelését úgy hallgatja ahogy egy vitapartnert illik. Figyelmesen. Bizonyos dolgok kapcsán jól eltalálta a másik miről is van szó csakhogy egy dologban téved. Az utolsó mondat hallatán Quantall-on lesz a meglepettség sora.*
-Nem kívántam kigúnyolni az ön hitét. Bocsásson meg ha így jöttek át a szavaim.*Hajt fejet.*Az érvei kapcsán van amivel egyet tudok érteni. Van amit bár már nem érzek magamban, de tudom, hogy így van és van amiben téved. Engem nem a hitem hajt. Már nagyon régen nem a hitem hajt. Amennyiben ön a hitéből erőt merít és ha mások is így tesznek akkor, azt támogatom, mert valóban életbevágóan fontos tud lenni. Engem csupán az hajt, hogy ha nem teszek semmit akkor nem marad más csak kilátástalanság. Nem látok semmit, ami reményt keltene bennem. Napról, napra érnek a csalódások és ha nem abba ölném minden energiám, hogy tegyek valamit ezért a széteső világunkért akkor kénytelen lennék szembenézni a kérdéssel, hogy mi van akkor ha nem tehetek semmit és amit eddig tettem az is haszontalan volt. Mi van akkor ha az eddig ismert világ már elveszett. Volt-e egyáltalán értelme a létnek, ha a biztos halál vár mindenkire. Ez az én motivációm arra, hogy szinte minden ébren töltött időm ilyesmire, talán csak pazarolom. Viszont a rest hit továbbra se egy elfogadható dolog számomra. Az ön népét nem az istennőjük emelte arra a kulturális színvonalra ahol vannak. Kétszer jelent meg önöknek. Ami, idő alatt városokat emeltek, kitanulták a fémművességet, jogokat alkottak, rendet teremtettek és egy fejlett civilizációt hoztak létre bármilyen felsőbb entitás közvetlen beleavatkozása nélkül. Amennyiben egy vágásra szánt jószág nem szökik meg, mert reménykedik, hogy megússza a sorsát úgy nem fog a helyzete javulni. A remény cselekvőképesség nélkül én úgy gondolom, hogy nem ér semmit.
1283. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-13 07:45:51
Üzenet elküldve: 2026-04-13 07:45:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Az öregnek elkerekednek a szemei, mikor beszélgetőtársa a sorok között azzal vádolja őt, hogy a hite miatt rest lenne cselekedni, mert csak az imáktól várná a segítséget. Ezen egy pillanatra meg is sértődik és átfut az agyán, hogy felpattan és szó nélkül faképnél hagyja a másikat. De aztán mégis csak vesz egy mély levegőt és megválaszolja a vádakat:*
- Vak hit? Restség? Ön is hisz! Ha nem másban, hát saját magában. Elhiszi, hogy talán képes lehet változtatni valamit a dolgok menetén. Ez nem vak hit? De bizony hit ez is! Hiszen az imént mondta, hogy maga sem tudja, hogy fog-e találni valamit és, ha talál is az vajon segíthet-e majd? Vagyis semmivel sincs többje mint nekem. Én bízok az istennőben, hogy megsegít, ha kell. Maga meg abban, hogy talán talál majd valamit, ami talán a segítségére lehet. Szóval bizonyosat addig nem tud mondani, míg meg nem leli és használni nem próbálja azt, amit keres. De addig maga is csak hívő. Hisz abban, hogy segíteni fog valami a helyzetén és ez erőt ad önnek. Nem adja fel és nem roskad magába. Tehát végső soron önnek is csak a hit ad erőt, mint nekem, még, ha ön nem is egészen abban hisz amiben én. Mert biztos tudás nélkül minden csak hit kérdése. És ez a hit bizony előre visz, nem hátra! A hite önt is cselekvésre ösztönzi, úgy ahogyan engemet. Nekem az imák olyanok, mint önnek az az elrejtett tárgy, amiben reménykedik, reményt adnak nekem is. Szóval csak ne becsülje alá őket! Én sem gúnyolódok önön, hogy egy olyan tárgyba helyezi bizalmát ebben a nehéz időkben, amit még meg sem talált!
* Ezen szavai után a törpe karjait mellkasán összefonva várja Quantall válaszát. Azért jött ide az öreg, hogy az istennőről kérdezzen egy benne hívőt. De mint kiderült, és amit Wertus előre sejtett, egy sötételf nem lehet Wylnurana híve. De mivel jobb dolga úgy sem akad éppen, szívesen elbeszélget a templom csendjében más dolgokról is, főként azért, mert törpénk igen kíváncsi természetű.*
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Az öregnek elkerekednek a szemei, mikor beszélgetőtársa a sorok között azzal vádolja őt, hogy a hite miatt rest lenne cselekedni, mert csak az imáktól várná a segítséget. Ezen egy pillanatra meg is sértődik és átfut az agyán, hogy felpattan és szó nélkül faképnél hagyja a másikat. De aztán mégis csak vesz egy mély levegőt és megválaszolja a vádakat:*
- Vak hit? Restség? Ön is hisz! Ha nem másban, hát saját magában. Elhiszi, hogy talán képes lehet változtatni valamit a dolgok menetén. Ez nem vak hit? De bizony hit ez is! Hiszen az imént mondta, hogy maga sem tudja, hogy fog-e találni valamit és, ha talál is az vajon segíthet-e majd? Vagyis semmivel sincs többje mint nekem. Én bízok az istennőben, hogy megsegít, ha kell. Maga meg abban, hogy talán talál majd valamit, ami talán a segítségére lehet. Szóval bizonyosat addig nem tud mondani, míg meg nem leli és használni nem próbálja azt, amit keres. De addig maga is csak hívő. Hisz abban, hogy segíteni fog valami a helyzetén és ez erőt ad önnek. Nem adja fel és nem roskad magába. Tehát végső soron önnek is csak a hit ad erőt, mint nekem, még, ha ön nem is egészen abban hisz amiben én. Mert biztos tudás nélkül minden csak hit kérdése. És ez a hit bizony előre visz, nem hátra! A hite önt is cselekvésre ösztönzi, úgy ahogyan engemet. Nekem az imák olyanok, mint önnek az az elrejtett tárgy, amiben reménykedik, reményt adnak nekem is. Szóval csak ne becsülje alá őket! Én sem gúnyolódok önön, hogy egy olyan tárgyba helyezi bizalmát ebben a nehéz időkben, amit még meg sem talált!
* Ezen szavai után a törpe karjait mellkasán összefonva várja Quantall válaszát. Azért jött ide az öreg, hogy az istennőről kérdezzen egy benne hívőt. De mint kiderült, és amit Wertus előre sejtett, egy sötételf nem lehet Wylnurana híve. De mivel jobb dolga úgy sem akad éppen, szívesen elbeszélget a templom csendjében más dolgokról is, főként azért, mert törpénk igen kíváncsi természetű.*
1282. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-12 21:35:27
Üzenet elküldve: 2026-04-12 21:35:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*A kapott kérdésre elkezd hevesen magyarázni.*
-Nos, ezt pontosan magam se tudom, de van egy megérzésem, hogy ha most igazam van és valóban megtaláltam, akkor a várost fenyegető veszélyt részben, de elhárítottuk. Mégiscsak botor dolog lenne egy tudósembertől, hogy egy a várost veszélybe sodró helyzet ellen nem tesz semmit csak félresöpri, mint mindenki más. Kellett, hogy tegyen valami óvintézkedéseket!
*Bár ez inkább csak reménykedés, mint mély meggyőződés. Mégis csak már koros volt az a mágusmester, aki ismerte a szív titkát. És ki tudja milyen források voltak elérhetőek számára vagy hogy nem voltak-e halaszthatatlan dolgai? Mégiscsak egy kaotikus időszakban élt. A törp ezt követő szavai viszont nem érik el a mélységit. Azok ugyanis egy hívő szavai. Quantall pedig sosem hitt azokban a dolgokban amik nem ész érvekkel vannak alátámasztva.*
-Nem egyszer volt lehetőségem megtapasztalni a halál közelségét. Nem csak a sajátomét hanem több ezer élet elpusztulását. Önfeláldozást és veszteségeket láttam akkor. Elveszett egy több száz éves entitás, aki több generáció óta óvta a karavánpihenőt. Emberek, thargok, orkok közösen küzdöttek, de a halál seregét így sem tudták feltartóztatni. Ártatlan lelkek, bajtársak, az utolsó legközelebbi barátom is odalett a harcokban. És mindez miért? Hogy a túlélők elárulva egymást sárba tapossák az emléküket a saját önző vágyaik érdekében. Ha a várost megtámadják az orkok vagy a halál serege, ami már kétszer is győzelmet aratott felettünk akkor újra megismétlődik minden. Kivéve persze az új gazdagnegyedben amit fontos volt vizesárokkal körbe venni. A templom szolgái ellenőrizhetnék ki érkezik ártó szándékkal, de valakinek lopnia kellett az oltár hatalmából, mert fontosabb voltak a saját önző céljai másoknál. Hirdettem, hogy fogjunk össze, mert ez az egyetlen remény a túlélésre, de ezt az ügyet is elárulták. Olyanok akikben megbíztam és akik reményt tudtak az én szívembe is önteni. Én meg csodálkozzak azon, hogy a városon belül se lehet összefogást látni? Azt, feltételezni, hogy pusztán imák meg fogják állítani, azt a hordát, ami nem a várost, nem fajokat hanem minden életet veszélyeztet botor dolog szerintem. A gondolat, hogy majd csak lesz valami vezetett ahhoz is, hogy az orkok most falvakat égetnek és rendezetten kiirtanak mindenkit akit ott találnak. A hit nem teszi semmissé az elszenvedett és jövőben érkező veszteségeket. Az ilyesfajta vak hitnek inkább a restség a hozománya amit a világunk most nem engedhet meg magának.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*A kapott kérdésre elkezd hevesen magyarázni.*
-Nos, ezt pontosan magam se tudom, de van egy megérzésem, hogy ha most igazam van és valóban megtaláltam, akkor a várost fenyegető veszélyt részben, de elhárítottuk. Mégiscsak botor dolog lenne egy tudósembertől, hogy egy a várost veszélybe sodró helyzet ellen nem tesz semmit csak félresöpri, mint mindenki más. Kellett, hogy tegyen valami óvintézkedéseket!
*Bár ez inkább csak reménykedés, mint mély meggyőződés. Mégis csak már koros volt az a mágusmester, aki ismerte a szív titkát. És ki tudja milyen források voltak elérhetőek számára vagy hogy nem voltak-e halaszthatatlan dolgai? Mégiscsak egy kaotikus időszakban élt. A törp ezt követő szavai viszont nem érik el a mélységit. Azok ugyanis egy hívő szavai. Quantall pedig sosem hitt azokban a dolgokban amik nem ész érvekkel vannak alátámasztva.*
-Nem egyszer volt lehetőségem megtapasztalni a halál közelségét. Nem csak a sajátomét hanem több ezer élet elpusztulását. Önfeláldozást és veszteségeket láttam akkor. Elveszett egy több száz éves entitás, aki több generáció óta óvta a karavánpihenőt. Emberek, thargok, orkok közösen küzdöttek, de a halál seregét így sem tudták feltartóztatni. Ártatlan lelkek, bajtársak, az utolsó legközelebbi barátom is odalett a harcokban. És mindez miért? Hogy a túlélők elárulva egymást sárba tapossák az emléküket a saját önző vágyaik érdekében. Ha a várost megtámadják az orkok vagy a halál serege, ami már kétszer is győzelmet aratott felettünk akkor újra megismétlődik minden. Kivéve persze az új gazdagnegyedben amit fontos volt vizesárokkal körbe venni. A templom szolgái ellenőrizhetnék ki érkezik ártó szándékkal, de valakinek lopnia kellett az oltár hatalmából, mert fontosabb voltak a saját önző céljai másoknál. Hirdettem, hogy fogjunk össze, mert ez az egyetlen remény a túlélésre, de ezt az ügyet is elárulták. Olyanok akikben megbíztam és akik reményt tudtak az én szívembe is önteni. Én meg csodálkozzak azon, hogy a városon belül se lehet összefogást látni? Azt, feltételezni, hogy pusztán imák meg fogják állítani, azt a hordát, ami nem a várost, nem fajokat hanem minden életet veszélyeztet botor dolog szerintem. A gondolat, hogy majd csak lesz valami vezetett ahhoz is, hogy az orkok most falvakat égetnek és rendezetten kiirtanak mindenkit akit ott találnak. A hit nem teszi semmissé az elszenvedett és jövőben érkező veszteségeket. Az ilyesfajta vak hitnek inkább a restség a hozománya amit a világunk most nem engedhet meg magának.
1281. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-09 14:05:31
Üzenet elküldve: 2026-04-09 14:05:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* Az öreg figyelmesen hallgatja Quantall szavait és gondolatait az emlékművel kapcsolatban. Sokat hozzáfűzni egyelőre nem tud a hallottakhoz, így csak némán bólogat, miközben szakállát birizgálja. De kisvártatva mégis csak furdalni kezdi az oldalát a kíváncsiság, hogy mégis mi az amit beszélgetőtársa keres. *
- Pontosan mi az, amit keres és mit vár tőle, ha megleli?
* Az istenekkel kapcsolatban érdekes dolgokat hall a törpe, majd rövid töprengést követően így szól: *
- Ki hatalmasabb az istenek közül? Ezek, akiket most látunk és erejüket fitogtatják, vagy talán azok, kiket csak népeink legendáiból ismerhetünk? Vajon ezek, kik most a hatalmat bitorolják e földön nem lehet, hogy hatalmas szellemek csupán és csak nekünk tűnnek isteneknek, míg a valódi isten rejtve marad és titokban cselekszik? Wylnurana talán nem érzi szükségét a magamutogatásnak, talán így teszi próbára hűtlen népét, kik mikor megmutatta hatalmát és arcát elárulták. Talán most úgy kell hinnünk benne, hogy nem tapasztaljuk erejét és imáinkra csak néma hallgatás a válasz.
Még egyszer mondom önnek. Az hogy most mi itt vagyunk és élünk egy nagy csoda, főként a múlt eseményeinek tükrében. Hisz annyiszor már csak egy hajszálon függött a világ sorsa. Számtalanszor volt közel a végleges pusztulás. De mindig volt valamilyen erő ami egyensúlyt hozott és a mérleg nyelvét visszabillentette. És én hiszek benne, hogy ez az erő mely mindig megsegít minket a legszűkösebb időkben, ez az a néma válasz az imáinkra, mit Wylnuranától kapunk!
Nem jön nagy harsonák közepette, harci szekéren. Csak csendben, mosolyogva, a történelem mérlegének serpenyőjébe helyezi ujját és visszabillenti azt az egyensúly felé.
Túl komoran látja a helyzetet! Bíznunk kell és hinnünk, hogy ami saját erőből nem megy, arra kapunk felülről segítséget!
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* Az öreg figyelmesen hallgatja Quantall szavait és gondolatait az emlékművel kapcsolatban. Sokat hozzáfűzni egyelőre nem tud a hallottakhoz, így csak némán bólogat, miközben szakállát birizgálja. De kisvártatva mégis csak furdalni kezdi az oldalát a kíváncsiság, hogy mégis mi az amit beszélgetőtársa keres. *
- Pontosan mi az, amit keres és mit vár tőle, ha megleli?
* Az istenekkel kapcsolatban érdekes dolgokat hall a törpe, majd rövid töprengést követően így szól: *
- Ki hatalmasabb az istenek közül? Ezek, akiket most látunk és erejüket fitogtatják, vagy talán azok, kiket csak népeink legendáiból ismerhetünk? Vajon ezek, kik most a hatalmat bitorolják e földön nem lehet, hogy hatalmas szellemek csupán és csak nekünk tűnnek isteneknek, míg a valódi isten rejtve marad és titokban cselekszik? Wylnurana talán nem érzi szükségét a magamutogatásnak, talán így teszi próbára hűtlen népét, kik mikor megmutatta hatalmát és arcát elárulták. Talán most úgy kell hinnünk benne, hogy nem tapasztaljuk erejét és imáinkra csak néma hallgatás a válasz.
Még egyszer mondom önnek. Az hogy most mi itt vagyunk és élünk egy nagy csoda, főként a múlt eseményeinek tükrében. Hisz annyiszor már csak egy hajszálon függött a világ sorsa. Számtalanszor volt közel a végleges pusztulás. De mindig volt valamilyen erő ami egyensúlyt hozott és a mérleg nyelvét visszabillentette. És én hiszek benne, hogy ez az erő mely mindig megsegít minket a legszűkösebb időkben, ez az a néma válasz az imáinkra, mit Wylnuranától kapunk!
Nem jön nagy harsonák közepette, harci szekéren. Csak csendben, mosolyogva, a történelem mérlegének serpenyőjébe helyezi ujját és visszabillenti azt az egyensúly felé.
Túl komoran látja a helyzetet! Bíznunk kell és hinnünk, hogy ami saját erőből nem megy, arra kapunk felülről segítséget!
1280. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-07 12:03:33
Üzenet elküldve: 2026-04-07 12:03:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Seraphel//
* Tündérünk úgy érzi, még soha senki nem volt elveszettebb ebben a világban, mint most ő. Ott ül a templom lépcsőjén, pontosan tudja, hogy hol van, és mégis. Nem akarja feladni vágyait, de nincs bátorsága lépni sem, így a két világ – a templom és a külvilág – között ragadt. Hosszú, magányos percek telnek el, és senki nem érkezik a megmentésére vagy megsegítésére. Miért is jönne, nem úgy néz ki, mint aki segítségre szorul. Erre gondosan ügyel; még a legnagyobb bajban is mosollyal az arcán nézi a járókelőket az utcán. Persze lehetséges, hogy mélyen belül ő is tudja, hogy a gond nem is akkora, mint amekkorának próbálja beállítani, mindenesetre kényelmesebb úgy csinálni, mintha a világ omlana össze, ha felkészületlenül lép be a templomba.
Ahogy ott várakozik, egyszerre élvezi a napsütést és az árnyékot, mígnem végre történik valami. A díszes hintó még csak hagyján, de a fenséges paripát látva nem tud megállj parancsolni magának. Mire kettőt pislog, már felkelt a lépcsőről, és lábai úgy sejlik, akarata ellenére elvezették a templomkert széléig, ahonnan is közelebbről veheti szemügyre az állatot.
Nagy levegőket vesz, és már indulna oda hozzá, hogy megsimogassa, amikor észreveszi előbb a szőke herceget, aztán a parókás dámát. Nyomban inába száll a bátorsága, és földbe gyökereznek a lábai. Természetesen nem tudja, kivel, illetve kikkel van dolga, de abban biztos, hogy egy ilyen rakat szerencsétlenség tündérnek még ránézni sem igen szabadna a tündöklő nemesekre vagy akár a lovukra.
~ Bárónő? ~ Le is süti a szemeit, sóhajt egyet, de azért nem tágít onnan. Sőt, aztán pár másodperc elteltével újra összeszedi a bátorságát, és lopva fel-felpillant a különös érkezőkre. A patkányképű inas tűnik a legzordabbnak, mégis tőle fél legkevésbé, így ha véletlenül összetalálkozik vele a tekintete, még egy apró mosolyt is megenged magának, mielőtt lesütné a szemét. A másik két ember esetében nem mosolyog, csak lesüti a szemeit, és próbálja minél kisebbre összehúzni magát, hogy ne keltsen nagy feltűnést.
Azonban így vagy úgy, néhány másodperc múlva, amikor már úgy dobog a pici szíve, mint a sámándob, egyszer csak újból bekattan valami nála, és előrelép. Ettől még ő is meglepődik, így rögtön tesz is egy fél lépést hátra, de ekkor már késő. Valószínűleg túl közel merészkedett a hintóhoz, és az azzal érkező trióhoz, hogy ne vegyék észre. A föld alá pedig akárhogy is szeretne, nem tud lesüllyedni. *
– Öhm…* Tördeli remegő kezeit, és úgy kérdezi meg a kocsist, hogy közben rá sem néz. *
– Bocsánat, meg szabad si-simogatni? * Természetesen a lóra gondol, de ezt már elfelejti hozzátenni. *
* Tündérünk úgy érzi, még soha senki nem volt elveszettebb ebben a világban, mint most ő. Ott ül a templom lépcsőjén, pontosan tudja, hogy hol van, és mégis. Nem akarja feladni vágyait, de nincs bátorsága lépni sem, így a két világ – a templom és a külvilág – között ragadt. Hosszú, magányos percek telnek el, és senki nem érkezik a megmentésére vagy megsegítésére. Miért is jönne, nem úgy néz ki, mint aki segítségre szorul. Erre gondosan ügyel; még a legnagyobb bajban is mosollyal az arcán nézi a járókelőket az utcán. Persze lehetséges, hogy mélyen belül ő is tudja, hogy a gond nem is akkora, mint amekkorának próbálja beállítani, mindenesetre kényelmesebb úgy csinálni, mintha a világ omlana össze, ha felkészületlenül lép be a templomba.
Ahogy ott várakozik, egyszerre élvezi a napsütést és az árnyékot, mígnem végre történik valami. A díszes hintó még csak hagyján, de a fenséges paripát látva nem tud megállj parancsolni magának. Mire kettőt pislog, már felkelt a lépcsőről, és lábai úgy sejlik, akarata ellenére elvezették a templomkert széléig, ahonnan is közelebbről veheti szemügyre az állatot.
Nagy levegőket vesz, és már indulna oda hozzá, hogy megsimogassa, amikor észreveszi előbb a szőke herceget, aztán a parókás dámát. Nyomban inába száll a bátorsága, és földbe gyökereznek a lábai. Természetesen nem tudja, kivel, illetve kikkel van dolga, de abban biztos, hogy egy ilyen rakat szerencsétlenség tündérnek még ránézni sem igen szabadna a tündöklő nemesekre vagy akár a lovukra.
~ Bárónő? ~ Le is süti a szemeit, sóhajt egyet, de azért nem tágít onnan. Sőt, aztán pár másodperc elteltével újra összeszedi a bátorságát, és lopva fel-felpillant a különös érkezőkre. A patkányképű inas tűnik a legzordabbnak, mégis tőle fél legkevésbé, így ha véletlenül összetalálkozik vele a tekintete, még egy apró mosolyt is megenged magának, mielőtt lesütné a szemét. A másik két ember esetében nem mosolyog, csak lesüti a szemeit, és próbálja minél kisebbre összehúzni magát, hogy ne keltsen nagy feltűnést.
Azonban így vagy úgy, néhány másodperc múlva, amikor már úgy dobog a pici szíve, mint a sámándob, egyszer csak újból bekattan valami nála, és előrelép. Ettől még ő is meglepődik, így rögtön tesz is egy fél lépést hátra, de ekkor már késő. Valószínűleg túl közel merészkedett a hintóhoz, és az azzal érkező trióhoz, hogy ne vegyék észre. A föld alá pedig akárhogy is szeretne, nem tud lesüllyedni. *
– Öhm…* Tördeli remegő kezeit, és úgy kérdezi meg a kocsist, hogy közben rá sem néz. *
– Bocsánat, meg szabad si-simogatni? * Természetesen a lóra gondol, de ezt már elfelejti hozzátenni. *
1279. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-07 11:11:10
Üzenet elküldve: 2026-04-07 11:11:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az istennő szolgálatában//
* Muzomgo küldetéstudata révén kénytelen olykor a hitélettől rendkívül távol eső, ahhoz a legkevésbé sem értő emberekkel vitát folytatni az istenekről. Gyakran olyanokkal, akik akár morálisan, akár értelmileg jóval alatta maradnak. Vagy csak olyannyira különbözik a véleményük Eeyről, hogy semmiféle közös pontot nem találnak. Ezek miatt a mai találkozása Corillettevel, ha nem is rendhagyó, de különleges, és élvezetes. Nem véletlen hát, hogy szívesen elkíséri a főtérre.
A sajnálkozásra nem reagál egy darabig. Úgy tűnik, Corilette szavai elgondolkodtatják. Nem különösebben tartja sajnálatra méltó eseménynek a halált, legalábbis a mestere szempontjából. Élt eleget, hátrahagyott majdnem mindent, amit ember hátrahagyhat, s érdemes is hátrahagyni. Muzomgo pedig továbbviszi az örökségét, így aztán hacsak ő nem bukik el, a halott békében nyugodhat. *
– Szomorú dolognak gondolod, hogy Eeyr magához szólította? * Kérdezi végül őszinte érdeklődéssel a hangjában.
A régi épületből kiérve a templomkerten sétálnak át. A fák már kezdenek rügyezni, némelyik egészen friss, zöld színűvé vált. Muzomgo mindig csodálattal figyeli a természet gyors felébredését a tél után. Talán azért, mert odahaza kevesebbszer látott ilyesmit. Nem mintha oly' sokáig lakott volna a sivatagban, mégis az első tizennégy év meghatározó az ember életében. *
– Ez igaz… Én sem különösebben szeretem. Mióta Artheniorba érkeztem, talán egyszer vagy kétszer kóstoltam bele az itteni italokba. Akkor is csak azért, mert rendkívül sok mindent meg lehet tudni egy népről az alapján, hogy mit isznak. * Kicsit elgondolkodik, majd hozzáteszi. *
– Illetve az egyes emberekről is, azt hiszem. * Szája szélén mintha alig észrevehetően egy apró mosoly jelent volna meg, de szinte azonnal fel is váltja a szokásos, semleges arckifejezés. *
* Muzomgo küldetéstudata révén kénytelen olykor a hitélettől rendkívül távol eső, ahhoz a legkevésbé sem értő emberekkel vitát folytatni az istenekről. Gyakran olyanokkal, akik akár morálisan, akár értelmileg jóval alatta maradnak. Vagy csak olyannyira különbözik a véleményük Eeyről, hogy semmiféle közös pontot nem találnak. Ezek miatt a mai találkozása Corillettevel, ha nem is rendhagyó, de különleges, és élvezetes. Nem véletlen hát, hogy szívesen elkíséri a főtérre.
A sajnálkozásra nem reagál egy darabig. Úgy tűnik, Corilette szavai elgondolkodtatják. Nem különösebben tartja sajnálatra méltó eseménynek a halált, legalábbis a mestere szempontjából. Élt eleget, hátrahagyott majdnem mindent, amit ember hátrahagyhat, s érdemes is hátrahagyni. Muzomgo pedig továbbviszi az örökségét, így aztán hacsak ő nem bukik el, a halott békében nyugodhat. *
– Szomorú dolognak gondolod, hogy Eeyr magához szólította? * Kérdezi végül őszinte érdeklődéssel a hangjában.
A régi épületből kiérve a templomkerten sétálnak át. A fák már kezdenek rügyezni, némelyik egészen friss, zöld színűvé vált. Muzomgo mindig csodálattal figyeli a természet gyors felébredését a tél után. Talán azért, mert odahaza kevesebbszer látott ilyesmit. Nem mintha oly' sokáig lakott volna a sivatagban, mégis az első tizennégy év meghatározó az ember életében. *
– Ez igaz… Én sem különösebben szeretem. Mióta Artheniorba érkeztem, talán egyszer vagy kétszer kóstoltam bele az itteni italokba. Akkor is csak azért, mert rendkívül sok mindent meg lehet tudni egy népről az alapján, hogy mit isznak. * Kicsit elgondolkodik, majd hozzáteszi. *
– Illetve az egyes emberekről is, azt hiszem. * Szája szélén mintha alig észrevehetően egy apró mosoly jelent volna meg, de szinte azonnal fel is váltja a szokásos, semleges arckifejezés. *
1278. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-01 14:57:23
Üzenet elküldve: 2026-04-01 14:57:23
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Dänkijinkilinkilinkilinkij//
*A macskaköves utca csendjét először csak a távolból hallatszó, kimért patadobogás töri meg, majd a zaj egyre közeledve visszhangot ver Arthenior Polgárnegyedének házai között. A templomkert bejárata előtt lassít a jármű: egy impozáns, gondosan faragott, mélybordóra festett egylovas hintó gördül a lépcsősor alatti sík részre. A ló – egy fényes szőrű feketés-pej paripa, melynek szügyén és homlokán apró rubintos díszek csillannak – gőgös prüszköléssel áll meg, mintha tökéletesen tisztában volna értékével. Mindenbizonnyal úgy is van.
A fogat bakján egy patkányképű, nyurga férfi mocorog, majd kelletlenül lemászik, hogy feladatainak maradéktalanul eleget tegyen.
Félhomályos tekintetében rosszindulat csillan, arcát himlő hagyta hegek, ajkai pengevékonnyá szorítva ingatja meg a fejét, miközben kurtán vet fáradt, már-már megvető pillantást a templom irányába. A mozdulatai gyorsak, idegesek és kelletlenek.
Láthatóan a pokolba kívánja az egész helyzetet.
Felnyitja a fogat ajtaját, várakozóan elnéz a templom lépcsőjénél üldögélő, megilletődött Dänkijinkilinkilinkilinkij felé is. Mindössze egy pillantást enged meg magának, ám ezt olyan arckifejezéssel teszi, amely azt sugallja, ezzel -és mindennel- is csak baj van, amit az adott nap még hozhat, vagy tartogathat.
A hintó belsejéből a bárónő helyett hetyke kompániája száll ki először. Előbb csak egy ruganyos, kacér boka, majd hosszú, elegáns láb vonala bukkan elő a templomkert halvány árnyai közé. Ahogy teljes alakja a fényre ér, mintha hirtelen a nap is fényesebben tündökölne: ragyogó, indigókék köpenye aranyszálakkal átszőve, fodros gallérja és buggyos, szerfelett díszes ujjai lágyan mozdulnak a kora tavaszi szellőben, mintha mindent tökéletesen az ifjú szépségének magasztalásához rendeltek volna.
Amint földet ér, a mágus hatalmas, teátrális mozdulattal simítja hátra hullámos, vállig omló aranyszőke fürtjeit. Féloldalasan megemeli a fejét, ahogy kell, épp annyira, hogy egyértelmű legyen: abban a pillanatban Arthenior összes köve, fala az ő színpadává vált, a színjáték pedig elkezdődött. Ruhájának redőit aprólékosan eligazítja, ujjai finoman végigsiklanak a mellkasán húzódó hímzéseken, majd fél lépést tesz, mintha csak láthatatlan közönségének köszönné meg a ráadás tapsvihart.
A patkányképű inas képére látva a piperkőc színjátékot, leplezetlen undor ül ki.*
– A bárónőt, ha szabadna… – *sziszegi fogai között.*
– Ó, természetesen, kedves Reming, természetesen – *szólal meg Seraphael bársonyos hangján, s feléje sem nézve lendíti ki a karját a hintó nyitott ajtajának irányába.* – Hiszen én sem foglalkozhatnék mással, mint a hölgy érkezésének méltóságteljes előkészítésével!
*A következő pillanatban nehézkes, fájdalmas sóhaj kíséretében bukkan elő az idős bárónő. Gyakorlatilag több ékszer csilingel rajta, mint amennyi csontot az idős test képes lehet épségben hordozni. Parókája monumentális, akár egy madárfészek és egy feldíszített trónhuzat szerelemgyereke lenne; tele fűzött gyöngyökkel, kopott színű csillogó díszekkel, néhány helyen pedig üresen lifegő szalaggal, amely valószínűleg egy rosszul sikerült próba hátramaradt mementója.
Arca erősen túlpúderezett, a ráncok mély árkai alatt halvány rózsaszín festék próbálja elfedni az idő múlását – kevés sikerrel. Mozgása nehéz, botorkáló; térdei recsegnek minden lépésnél, mely ellen makacsul tiltakozik a köszvénye és reumája.*
– Óh, drága, ragyogó szépség – *duruzsolja mézes-mázosan, miközben kecsesen karját nyújtja.* – Arthenior legfényesebb csillaga is szégyenben hagyva bújik el, ha kegyed megjelenik. Engedd meg!
*A bárónő úszik a bókban; szemében messziről látszik az a csillogás, amely azt mutatja, Seraphael minden szava célt ért*
– Ó… maga… maga egy kis csibész – *kuncogja rekedten a nő, s két kézzel kapaszkodik a mágus felkarjába, hogy stabilan lépdelhessen mellette.*
*A templom lépcsőit együtt kezdik meg. Seraphael büszkén, egyenes háttal vezeti fel a díszes ruhába burkolt asszonyt, mintha legalább a királynőt vinné. Minden elhaladó tekintet rajtuk időzik… ami a férfinek tökéletesen megfelel, mi több, fürdőzik a figyelemben.
A lépcső tetején aztán előrelép, s míves mozdulattal feltárja a nehéz templomkaput a bárónő előtt. A templom félhomálya, a viasz és az áporodott könyvszag varázsa finoman árad kifelé.*
– Kérem, menjen csak előre – *hajol meg előtte makulátlan modorral.* – Egy apró ügyet még el kell intéznem odakint… s máris követem.
*A bárónő lassan, csoszogva tűnik el az épület homályában.
Seraphael csak ekkor kifújja a levegőt, művi mosolya mindössze egy pillanatra hagyja el… majd szinte azonnal újra megjelenik, mikor megpillantja a templomlépcső előtt üldögélő, kétségbeesetten hezitáló Dänkijinkilinkilinkilinkijt. Egyetlen pillanatra elidőzik a tekintete a fiatal tündérke kecses alakján – ha egészen specifikusak akarunk lenni a keblein –, aztán a varázslatos ragyogás helyett valami egészen földhözragadott dolog kapja el a figyelmét.
A kos. Bürkös.
Seraphael testtartása megmerevedik. A tekintete összeszűkül, majd lassan, nagyon lassan közelít a jámbor állat felé, mintha egy csapdát vagy egy ritka, veszélyes élőlényt vizsgálna.*
– Hohó… te meg miféle kis… öhm… különös teremtmény vagy? – *morogja halkan. Még véletlenül sem lép túl közel. A kezét kissé maga elé emeli, mintha bármelyik pillanatban hátra akarna ugrani, ha az állat netán felé rántaná a fejét.
Óvatosan körözget, minden egyes lépésével nagy mértékű gyanakvást sugároz, hisz egy kos, ami csak úgy… itt heverészik?! - A mágus szemében ez tökéletesen gyanús!
És bár akár a tündérke bája vonzhaná is… most valahogy a szarvak fenyegető íve nagyobb lázba hozza.*
*A macskaköves utca csendjét először csak a távolból hallatszó, kimért patadobogás töri meg, majd a zaj egyre közeledve visszhangot ver Arthenior Polgárnegyedének házai között. A templomkert bejárata előtt lassít a jármű: egy impozáns, gondosan faragott, mélybordóra festett egylovas hintó gördül a lépcsősor alatti sík részre. A ló – egy fényes szőrű feketés-pej paripa, melynek szügyén és homlokán apró rubintos díszek csillannak – gőgös prüszköléssel áll meg, mintha tökéletesen tisztában volna értékével. Mindenbizonnyal úgy is van.
A fogat bakján egy patkányképű, nyurga férfi mocorog, majd kelletlenül lemászik, hogy feladatainak maradéktalanul eleget tegyen.
Félhomályos tekintetében rosszindulat csillan, arcát himlő hagyta hegek, ajkai pengevékonnyá szorítva ingatja meg a fejét, miközben kurtán vet fáradt, már-már megvető pillantást a templom irányába. A mozdulatai gyorsak, idegesek és kelletlenek.
Láthatóan a pokolba kívánja az egész helyzetet.
Felnyitja a fogat ajtaját, várakozóan elnéz a templom lépcsőjénél üldögélő, megilletődött Dänkijinkilinkilinkilinkij felé is. Mindössze egy pillantást enged meg magának, ám ezt olyan arckifejezéssel teszi, amely azt sugallja, ezzel -és mindennel- is csak baj van, amit az adott nap még hozhat, vagy tartogathat.
A hintó belsejéből a bárónő helyett hetyke kompániája száll ki először. Előbb csak egy ruganyos, kacér boka, majd hosszú, elegáns láb vonala bukkan elő a templomkert halvány árnyai közé. Ahogy teljes alakja a fényre ér, mintha hirtelen a nap is fényesebben tündökölne: ragyogó, indigókék köpenye aranyszálakkal átszőve, fodros gallérja és buggyos, szerfelett díszes ujjai lágyan mozdulnak a kora tavaszi szellőben, mintha mindent tökéletesen az ifjú szépségének magasztalásához rendeltek volna.
Amint földet ér, a mágus hatalmas, teátrális mozdulattal simítja hátra hullámos, vállig omló aranyszőke fürtjeit. Féloldalasan megemeli a fejét, ahogy kell, épp annyira, hogy egyértelmű legyen: abban a pillanatban Arthenior összes köve, fala az ő színpadává vált, a színjáték pedig elkezdődött. Ruhájának redőit aprólékosan eligazítja, ujjai finoman végigsiklanak a mellkasán húzódó hímzéseken, majd fél lépést tesz, mintha csak láthatatlan közönségének köszönné meg a ráadás tapsvihart.
A patkányképű inas képére látva a piperkőc színjátékot, leplezetlen undor ül ki.*
– A bárónőt, ha szabadna… – *sziszegi fogai között.*
– Ó, természetesen, kedves Reming, természetesen – *szólal meg Seraphael bársonyos hangján, s feléje sem nézve lendíti ki a karját a hintó nyitott ajtajának irányába.* – Hiszen én sem foglalkozhatnék mással, mint a hölgy érkezésének méltóságteljes előkészítésével!
*A következő pillanatban nehézkes, fájdalmas sóhaj kíséretében bukkan elő az idős bárónő. Gyakorlatilag több ékszer csilingel rajta, mint amennyi csontot az idős test képes lehet épségben hordozni. Parókája monumentális, akár egy madárfészek és egy feldíszített trónhuzat szerelemgyereke lenne; tele fűzött gyöngyökkel, kopott színű csillogó díszekkel, néhány helyen pedig üresen lifegő szalaggal, amely valószínűleg egy rosszul sikerült próba hátramaradt mementója.
Arca erősen túlpúderezett, a ráncok mély árkai alatt halvány rózsaszín festék próbálja elfedni az idő múlását – kevés sikerrel. Mozgása nehéz, botorkáló; térdei recsegnek minden lépésnél, mely ellen makacsul tiltakozik a köszvénye és reumája.*
– Óh, drága, ragyogó szépség – *duruzsolja mézes-mázosan, miközben kecsesen karját nyújtja.* – Arthenior legfényesebb csillaga is szégyenben hagyva bújik el, ha kegyed megjelenik. Engedd meg!
*A bárónő úszik a bókban; szemében messziről látszik az a csillogás, amely azt mutatja, Seraphael minden szava célt ért*
– Ó… maga… maga egy kis csibész – *kuncogja rekedten a nő, s két kézzel kapaszkodik a mágus felkarjába, hogy stabilan lépdelhessen mellette.*
*A templom lépcsőit együtt kezdik meg. Seraphael büszkén, egyenes háttal vezeti fel a díszes ruhába burkolt asszonyt, mintha legalább a királynőt vinné. Minden elhaladó tekintet rajtuk időzik… ami a férfinek tökéletesen megfelel, mi több, fürdőzik a figyelemben.
A lépcső tetején aztán előrelép, s míves mozdulattal feltárja a nehéz templomkaput a bárónő előtt. A templom félhomálya, a viasz és az áporodott könyvszag varázsa finoman árad kifelé.*
– Kérem, menjen csak előre – *hajol meg előtte makulátlan modorral.* – Egy apró ügyet még el kell intéznem odakint… s máris követem.
*A bárónő lassan, csoszogva tűnik el az épület homályában.
Seraphael csak ekkor kifújja a levegőt, művi mosolya mindössze egy pillanatra hagyja el… majd szinte azonnal újra megjelenik, mikor megpillantja a templomlépcső előtt üldögélő, kétségbeesetten hezitáló Dänkijinkilinkilinkilinkijt. Egyetlen pillanatra elidőzik a tekintete a fiatal tündérke kecses alakján – ha egészen specifikusak akarunk lenni a keblein –, aztán a varázslatos ragyogás helyett valami egészen földhözragadott dolog kapja el a figyelmét.
A kos. Bürkös.
Seraphael testtartása megmerevedik. A tekintete összeszűkül, majd lassan, nagyon lassan közelít a jámbor állat felé, mintha egy csapdát vagy egy ritka, veszélyes élőlényt vizsgálna.*
– Hohó… te meg miféle kis… öhm… különös teremtmény vagy? – *morogja halkan. Még véletlenül sem lép túl közel. A kezét kissé maga elé emeli, mintha bármelyik pillanatban hátra akarna ugrani, ha az állat netán felé rántaná a fejét.
Óvatosan körözget, minden egyes lépésével nagy mértékű gyanakvást sugároz, hisz egy kos, ami csak úgy… itt heverészik?! - A mágus szemében ez tökéletesen gyanús!
És bár akár a tündérke bája vonzhaná is… most valahogy a szarvak fenyegető íve nagyobb lázba hozza.*
1277. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-31 19:25:33
Üzenet elküldve: 2026-03-31 19:25:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az istennő szolgálatában//
*Az isteneknek legyen hála, amiért Muzomgo nem tartozik az átlagos papok közé. Ha az volna, bizonyára Corillette sem volna kíváncsi a társaságára, hisz semmi kedve még rövid időre sem újra a múltjába csöppenni, melyből nagy árat fizetve szabadulhatott ki. Így azonban, be kell vallania, hogy egészen kíváncsi a szerecsen férfire, pont azért, mert ő talán más, mint az a sok apáca meg magát papnak mondó szentfazék. ~Ó, Eeyr, bocsásd meg szavaim!~*
- Nagyon sajnálom. *Hangjában szomorú tónussal reagál a hírre, miszerint Muzomgo mestere már nincs az élők sorában. Mindeközben újra megborzong, ahogy a halál témája felsejlik gondolatai közt, de igyekszik nem kimutatni az érzéseit.*
- Nos, legalább a bátorságának tényét nem vehetem el tőle. *Mondja a démonvadász Venthellel kapcsolatban. Majdnem folytatja is a gondolatmenetet hangosan, de végül ajkaiba harapva akadályozza meg saját magát, hogy kitárulkozzon, ha vele így elbánt volna egy démon, minden bizonnyal a világ végéig menekült volna, hogy aztán ott egy sötét sarokban, amit vakon már úgysem látna, várná meg, míg eljön érte a halál. A halál… már megint. Kissé megrázza a fejét, hogy kiűzze a fejéből a negatív gondolatokat, majd Teysus témájába újult lelkesedéssel veti bele magát, ám úgy tűnik, ezúttal különbözik a véleményük.*
- Ó, nem! Dehogy, ez butaság. *El is mosolyodik a dolgon.* Mindig lesznek olyanok, akik olyannyira imádják az istenüket, hogy már eltúlozva mindent hozzá kapcsolnak. Én nem ilyen vagyok, de ettől függetlenül mindkét istent tisztelem és szükségem van rájuk, hogy vezessenek az utamon. Ezzel talán nincs baj, igaz? *Kilépve a szabadba újra lágy mosoly kúszik az arcára, ahogy visszanéz a férfire.*
- És egyébként sem szeretem a sört. *Teszi hozzá halk, játékos hangon.*
*Az isteneknek legyen hála, amiért Muzomgo nem tartozik az átlagos papok közé. Ha az volna, bizonyára Corillette sem volna kíváncsi a társaságára, hisz semmi kedve még rövid időre sem újra a múltjába csöppenni, melyből nagy árat fizetve szabadulhatott ki. Így azonban, be kell vallania, hogy egészen kíváncsi a szerecsen férfire, pont azért, mert ő talán más, mint az a sok apáca meg magát papnak mondó szentfazék. ~Ó, Eeyr, bocsásd meg szavaim!~*
- Nagyon sajnálom. *Hangjában szomorú tónussal reagál a hírre, miszerint Muzomgo mestere már nincs az élők sorában. Mindeközben újra megborzong, ahogy a halál témája felsejlik gondolatai közt, de igyekszik nem kimutatni az érzéseit.*
- Nos, legalább a bátorságának tényét nem vehetem el tőle. *Mondja a démonvadász Venthellel kapcsolatban. Majdnem folytatja is a gondolatmenetet hangosan, de végül ajkaiba harapva akadályozza meg saját magát, hogy kitárulkozzon, ha vele így elbánt volna egy démon, minden bizonnyal a világ végéig menekült volna, hogy aztán ott egy sötét sarokban, amit vakon már úgysem látna, várná meg, míg eljön érte a halál. A halál… már megint. Kissé megrázza a fejét, hogy kiűzze a fejéből a negatív gondolatokat, majd Teysus témájába újult lelkesedéssel veti bele magát, ám úgy tűnik, ezúttal különbözik a véleményük.*
- Ó, nem! Dehogy, ez butaság. *El is mosolyodik a dolgon.* Mindig lesznek olyanok, akik olyannyira imádják az istenüket, hogy már eltúlozva mindent hozzá kapcsolnak. Én nem ilyen vagyok, de ettől függetlenül mindkét istent tisztelem és szükségem van rájuk, hogy vezessenek az utamon. Ezzel talán nincs baj, igaz? *Kilépve a szabadba újra lágy mosoly kúszik az arcára, ahogy visszanéz a férfire.*
- És egyébként sem szeretem a sört. *Teszi hozzá halk, játékos hangon.*
1276. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-30 13:44:04
Üzenet elküldve: 2026-03-30 13:44:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ritka, hogy elragadja őt a lelkesedés. Ha mégis megteszi akkor olyan formában szokott ez megtörténni, hogy a saját életét kockáztatja másokért. Békeidőben nagyon rég nem történt vele ilyesmi, de most mégis. Csak a törpe szavai ébresztik rá, hogy kicsit sokat mondott. Vesz hát egy mély lélegzetet és kifújja, hogy egyrészt visszatérjen a higgadtsága, másrészt rendezze a gondolatait.*
-Én is úgy gondoltam, hogy az csupán egy emlékmű lehetett amiről az idő lekoptatta a nevét annak, akinek állíttatták. Ahogy kivégzéseket úgy temetéseket is szoktak úgy végrehajtani, hogy az illető, aki a kulcsszerepet játszaná az eseményen fizikailag nincs jelen. Az említett névtelen hős pedig egy ereklye megőrzése érdekében feláldozta az örök nyugalmát úgyhogy az ő teste nem nyugodhatott abban a sírban. Viszont az elrejtett nyomok alapján bizonyos vagyok, hogy az a bizonyos emlékmű mégsem csak egy emlékmű hanem valamit elrejthettek benne.
*Ezt követően az istennő jelenlétének témájára térnek át. Quantall itt is elejt egy mondatot amire a törp le is csap. Nem mintha szégyellné így ennek kapcsán nyíltan elmondja mi vezette akkor a tetteit.*
-Láttam, sőt saját bőrömön megtapasztaltam a hatalmukat. Azóta mindenki látta a hatalmukat. Egy hegyláncot úgy fogtak kézbe, mint egy fegyvert aztán mikor már nem kellett nekik csak úgy félrelökték. Ezzel jelentősen megváltoztatva a földrajzot és az eddig használt kereskedelmi útvonalakat is átírták. Felfoghatatlan dolog. A háború amit vívnak és a halál istenének céljai összeegyeztethetetlenek nekünk halandóknak az életben maradásával. Bele se tudok gondolni, hogy eddig hány ember halálát okozták, mennyi kárt okoztak, a tudománynak és a városok gazdaságára. Évtizedekre vagy talán évszázadokra is visszalökhették a fejlődésünket. Ha nem tudtam volna csak egyet elűzni a világunkból, akkor mindet megtettem volna ha hatalmamban állt volna. Így viszont kénytelen voltam megalkudni. Helyet vállalni a háborúban. Szövetségeseket keresni és Eeyr tökéletes választás ha a halál istenének hatalma ellen kíván valaki szembeszállni. Nem tudom, hogy az ő győzelme milyen hatással lenne a világunkra, de minden élet elpusztításánál jobb lehet. Reménykedek. Teysus egy számítóbb isten. Önző, de belőle is hiányzik a pusztítási vágy. A mágusok korábbi hatalmának jelentős részét kisajátította úgyhogy vele is szövetséget kötöttem. Magam se tudom, hogy ezek a szövetségek mennyire tartósak. És az igazat megvallva mint korábbi varázsló nem érzem komfortosnak, hogy olyan hatalmat birtoklok, ami nem az enyém és jó eséllyel elvehetik tőlem. De ebben a háborúban minden eszközt ki kell használni.
*Az ezt követő szavakon elgondolkozik. Egy kicsit bámul maga elé és csak utána szólal meg.*
-Az a felső hatalom nem mutatta meg magát. Elpusztult a karavánpihenő. A tündérkert a halál birodalmává vállt. Démonok és élőholtak seregei törtek be a világunkba, hogy az élőkre támadjanak. A kémeik már most itt vannak köztünk és egymásnak uszítanak minket. Belharcok és járványok törtek ki lehet szintén a halál istenének keze által. Wylnurana pedig hallgat. Eeyr hangosan szól az övéihez, a halál istene többször is megmutatta már hatalmát, Teysus is csendben, de egyértelműen növeli a befolyását, de Wylnurana hallgat. A hozzá szóló imák csak a reményért vannak, de tettek nem követik őket. Igazat adok annak, hogy felső hatalom nélkül nem tehetünk semmit. Én is csak tehetetlenül kapálódzok és pontosan tisztában vagyok vele, hogy amivel másokat hitegetek az hazugság. A hit és a remény nem fogja a nyakadról a kötelet levenni mikor a bitón állsz. De ha istenek tették a nyakadba akkor magadnak se tudod levenni. Semmi nem garantálja, hogy van bármi ráhatásunk az előre elrendeltetett sorsunkra. Lehet a halál istene már nyert és ma vagy holnap mind meghalunk a szolgái keze által. Ez az egész létezés pedig nem ért semmit. És már most sem ér. Tehetetlenül nézni ahogy mások gyanútlanul élik az életüket. Amit tőled már elvettek és tőlük is elfognak csak még nem tudják. Ez az igazi őrület.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ritka, hogy elragadja őt a lelkesedés. Ha mégis megteszi akkor olyan formában szokott ez megtörténni, hogy a saját életét kockáztatja másokért. Békeidőben nagyon rég nem történt vele ilyesmi, de most mégis. Csak a törpe szavai ébresztik rá, hogy kicsit sokat mondott. Vesz hát egy mély lélegzetet és kifújja, hogy egyrészt visszatérjen a higgadtsága, másrészt rendezze a gondolatait.*
-Én is úgy gondoltam, hogy az csupán egy emlékmű lehetett amiről az idő lekoptatta a nevét annak, akinek állíttatták. Ahogy kivégzéseket úgy temetéseket is szoktak úgy végrehajtani, hogy az illető, aki a kulcsszerepet játszaná az eseményen fizikailag nincs jelen. Az említett névtelen hős pedig egy ereklye megőrzése érdekében feláldozta az örök nyugalmát úgyhogy az ő teste nem nyugodhatott abban a sírban. Viszont az elrejtett nyomok alapján bizonyos vagyok, hogy az a bizonyos emlékmű mégsem csak egy emlékmű hanem valamit elrejthettek benne.
*Ezt követően az istennő jelenlétének témájára térnek át. Quantall itt is elejt egy mondatot amire a törp le is csap. Nem mintha szégyellné így ennek kapcsán nyíltan elmondja mi vezette akkor a tetteit.*
-Láttam, sőt saját bőrömön megtapasztaltam a hatalmukat. Azóta mindenki látta a hatalmukat. Egy hegyláncot úgy fogtak kézbe, mint egy fegyvert aztán mikor már nem kellett nekik csak úgy félrelökték. Ezzel jelentősen megváltoztatva a földrajzot és az eddig használt kereskedelmi útvonalakat is átírták. Felfoghatatlan dolog. A háború amit vívnak és a halál istenének céljai összeegyeztethetetlenek nekünk halandóknak az életben maradásával. Bele se tudok gondolni, hogy eddig hány ember halálát okozták, mennyi kárt okoztak, a tudománynak és a városok gazdaságára. Évtizedekre vagy talán évszázadokra is visszalökhették a fejlődésünket. Ha nem tudtam volna csak egyet elűzni a világunkból, akkor mindet megtettem volna ha hatalmamban állt volna. Így viszont kénytelen voltam megalkudni. Helyet vállalni a háborúban. Szövetségeseket keresni és Eeyr tökéletes választás ha a halál istenének hatalma ellen kíván valaki szembeszállni. Nem tudom, hogy az ő győzelme milyen hatással lenne a világunkra, de minden élet elpusztításánál jobb lehet. Reménykedek. Teysus egy számítóbb isten. Önző, de belőle is hiányzik a pusztítási vágy. A mágusok korábbi hatalmának jelentős részét kisajátította úgyhogy vele is szövetséget kötöttem. Magam se tudom, hogy ezek a szövetségek mennyire tartósak. És az igazat megvallva mint korábbi varázsló nem érzem komfortosnak, hogy olyan hatalmat birtoklok, ami nem az enyém és jó eséllyel elvehetik tőlem. De ebben a háborúban minden eszközt ki kell használni.
*Az ezt követő szavakon elgondolkozik. Egy kicsit bámul maga elé és csak utána szólal meg.*
-Az a felső hatalom nem mutatta meg magát. Elpusztult a karavánpihenő. A tündérkert a halál birodalmává vállt. Démonok és élőholtak seregei törtek be a világunkba, hogy az élőkre támadjanak. A kémeik már most itt vannak köztünk és egymásnak uszítanak minket. Belharcok és járványok törtek ki lehet szintén a halál istenének keze által. Wylnurana pedig hallgat. Eeyr hangosan szól az övéihez, a halál istene többször is megmutatta már hatalmát, Teysus is csendben, de egyértelműen növeli a befolyását, de Wylnurana hallgat. A hozzá szóló imák csak a reményért vannak, de tettek nem követik őket. Igazat adok annak, hogy felső hatalom nélkül nem tehetünk semmit. Én is csak tehetetlenül kapálódzok és pontosan tisztában vagyok vele, hogy amivel másokat hitegetek az hazugság. A hit és a remény nem fogja a nyakadról a kötelet levenni mikor a bitón állsz. De ha istenek tették a nyakadba akkor magadnak se tudod levenni. Semmi nem garantálja, hogy van bármi ráhatásunk az előre elrendeltetett sorsunkra. Lehet a halál istene már nyert és ma vagy holnap mind meghalunk a szolgái keze által. Ez az egész létezés pedig nem ért semmit. És már most sem ér. Tehetetlenül nézni ahogy mások gyanútlanul élik az életüket. Amit tőled már elvettek és tőlük is elfognak csak még nem tudják. Ez az igazi őrület.
1275. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-30 11:27:35
Üzenet elküldve: 2026-03-30 11:27:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az istennő szolgálatában//
* Azt talán már észrevehette ez idő alatt a lány, hogy Muzomgo nem átlagos Eeyr-pap, így aztán többek közt a „bosszú” se egy olyan szó számára, amit tilos lenne kimondani. Az ő értékrendje szerint a legfőbb érték a „Fény” terjesztése, illetve megóvása, történjen ez akármilyen eszközökkel is. Egy démon meg aztán igazán messze áll a fénytől, így a legkevésbé se lenne ellenére, ha Venthel levadászná azt.
Különös szimpátiát kezd érezni Corillette iránt, amikor a lány röviden igazolja sejtését a templomi papsággal kapcsolatban. Ha nem is mondja ki, érzi rajta, hogy ő sincs teljesen megelégedve a városi papsággal. Remek. Ilyen egyetértésekből jönnek a szövetségesek. A kérdezésre nemlegesen megrázza a fejét. *
– Nem igazán. Vagyis… Alapszinten, a hagyományos módon. Sajnos a Mesterem előbb visszatért Eeyrhez, minthogy átadhatta volna a teljes tudását. Ez az én legnagyobb hiányosságom. * Magyarázza, de nem úgy tűnik, mint aki a „hiányosságot” gyengeségként értelmezné. Egyszerűen még nincs birtokában a szükséges tudás. Ha még őszintébb akarna lenni, bizonyos szinten el is utasítja a modern orvoslás legtöbb eszközét. Olykor hasznosak lehetnek a varázsitalok például, hiszen életet menthetnek – azonban azt vallja, hogy egy bizonyos fokú fájdalom kibírása szükséges, hogy értékelni tudjuk annak hiányát.
A hangzatos ragadványnévhez valóban nem társulnak még nagy tettek, és ez Corillettének is feltűnik. Muzomgo, ha fel nem is nevet, de egy pillanatra az ő arca is meglágyul. Aztán magyarázatot ad a jókedvű nemesnek. *
– Azután vált csak démonvadásszá, hogy kivájták a szemét. Erről szól a bosszúja. * Az más kérdés, hogy azóta milyen munkát végzett. Amennyire Muzomgo tudja, mindössze végignézte, amíg a démon elsétál Selyemrévbe egy ismeretlen fiatalemberrel, majd vélhetőleg végzett vele. Ez szintén nem hangzik túl előnyösen, így inkább meg sem osztja a lánnyal. Nincs oka Venthelt ennél is rosszabb színben feltűntetni. Teszi a dolgát, még ha egyelőre nem is lett látható eredménye – leszámítva, hogy már tudják, hol lakik a sa'ni. De ami azt illeti, Muzomgo egyébként sem aktív résztvevője a nyomozásnak, inkább csak passzívan segíti barátját, ahol tudja, amikor tudja. Az ő küldetése elsősorban a hittérítés, nem Sa'Tereth fattyainak a levadászása. Könnyen lehet, hogy Venthel nem osztott meg vele minden részletet, ahogy még az sem teljesen kizárt, hogy nem bolond szegény, és rémeket lát csupán.
Áttérnek Teysusra. Ahogy Coriette szavait hallgatja, arca elkomorodik. Ha a lány ránéz, nem kell nagy emberismerőnek lennie, hogy kitalálja: Muzomgo nem ért egyet ezzel a nézettel. *
– Már hogy ne tudnának kiteljesedni? * Kérdezi, mint egy tanár, aki épp valami hatalmas badarságot hallott az egyik diákjától. *
– Teysus hívei el vannak tévedve. * Mondja határozottan, mintha valami létigazság lenne. *
– Nincs szükség egy hamis istenre ahhoz, hogy tiszteld magad, s ne csak másokat. Beszélgettem Teysus híveivel. Az egyikük azt állította, az ő papjuk a Kocsmáros, s az ő imájuk a sör. Ezzel is egyetértesz? * Nos, habár kicsit ki kellett forgatnia Alesian szavait, de lényegében tényleg ezt mondta a tündér, amikor az istenekről vitáztak. *
* Azt talán már észrevehette ez idő alatt a lány, hogy Muzomgo nem átlagos Eeyr-pap, így aztán többek közt a „bosszú” se egy olyan szó számára, amit tilos lenne kimondani. Az ő értékrendje szerint a legfőbb érték a „Fény” terjesztése, illetve megóvása, történjen ez akármilyen eszközökkel is. Egy démon meg aztán igazán messze áll a fénytől, így a legkevésbé se lenne ellenére, ha Venthel levadászná azt.
Különös szimpátiát kezd érezni Corillette iránt, amikor a lány röviden igazolja sejtését a templomi papsággal kapcsolatban. Ha nem is mondja ki, érzi rajta, hogy ő sincs teljesen megelégedve a városi papsággal. Remek. Ilyen egyetértésekből jönnek a szövetségesek. A kérdezésre nemlegesen megrázza a fejét. *
– Nem igazán. Vagyis… Alapszinten, a hagyományos módon. Sajnos a Mesterem előbb visszatért Eeyrhez, minthogy átadhatta volna a teljes tudását. Ez az én legnagyobb hiányosságom. * Magyarázza, de nem úgy tűnik, mint aki a „hiányosságot” gyengeségként értelmezné. Egyszerűen még nincs birtokában a szükséges tudás. Ha még őszintébb akarna lenni, bizonyos szinten el is utasítja a modern orvoslás legtöbb eszközét. Olykor hasznosak lehetnek a varázsitalok például, hiszen életet menthetnek – azonban azt vallja, hogy egy bizonyos fokú fájdalom kibírása szükséges, hogy értékelni tudjuk annak hiányát.
A hangzatos ragadványnévhez valóban nem társulnak még nagy tettek, és ez Corillettének is feltűnik. Muzomgo, ha fel nem is nevet, de egy pillanatra az ő arca is meglágyul. Aztán magyarázatot ad a jókedvű nemesnek. *
– Azután vált csak démonvadásszá, hogy kivájták a szemét. Erről szól a bosszúja. * Az más kérdés, hogy azóta milyen munkát végzett. Amennyire Muzomgo tudja, mindössze végignézte, amíg a démon elsétál Selyemrévbe egy ismeretlen fiatalemberrel, majd vélhetőleg végzett vele. Ez szintén nem hangzik túl előnyösen, így inkább meg sem osztja a lánnyal. Nincs oka Venthelt ennél is rosszabb színben feltűntetni. Teszi a dolgát, még ha egyelőre nem is lett látható eredménye – leszámítva, hogy már tudják, hol lakik a sa'ni. De ami azt illeti, Muzomgo egyébként sem aktív résztvevője a nyomozásnak, inkább csak passzívan segíti barátját, ahol tudja, amikor tudja. Az ő küldetése elsősorban a hittérítés, nem Sa'Tereth fattyainak a levadászása. Könnyen lehet, hogy Venthel nem osztott meg vele minden részletet, ahogy még az sem teljesen kizárt, hogy nem bolond szegény, és rémeket lát csupán.
Áttérnek Teysusra. Ahogy Coriette szavait hallgatja, arca elkomorodik. Ha a lány ránéz, nem kell nagy emberismerőnek lennie, hogy kitalálja: Muzomgo nem ért egyet ezzel a nézettel. *
– Már hogy ne tudnának kiteljesedni? * Kérdezi, mint egy tanár, aki épp valami hatalmas badarságot hallott az egyik diákjától. *
– Teysus hívei el vannak tévedve. * Mondja határozottan, mintha valami létigazság lenne. *
– Nincs szükség egy hamis istenre ahhoz, hogy tiszteld magad, s ne csak másokat. Beszélgettem Teysus híveivel. Az egyikük azt állította, az ő papjuk a Kocsmáros, s az ő imájuk a sör. Ezzel is egyetértesz? * Nos, habár kicsit ki kellett forgatnia Alesian szavait, de lényegében tényleg ezt mondta a tündér, amikor az istenekről vitáztak. *
1274. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-29 14:18:17
Üzenet elküldve: 2026-03-29 14:18:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Beszélgetésük témájának súlypontja szép lassan átsodródik a törpe által megfogalmazott gondolatokról a mélységit foglalkoztató dolgokra. Az öreg ezt egyáltalán nem bánja. Szívesen hall új dolgokról és ha tud szívesen hozzá is szól. Bár most igencsak tudatlan ez ügyben, ez kérdéseiben is tükröződik.*
- Miért van máshol az, kié a sír? Akkor a sír nem is az övé, mert a sír test nélkül nem is sír, legfeljebb emlékmű.
* Ezután figyelmesen hallgatja Quantall válaszait az istennővel kapcsolatban. Meglepetten hallja, hogy az el akarta űzni ezeket az isteneket a világból.*
- El akarta őket űzni? Miért? Aztán hogyan sikerült ennek az istennek a segítségét megszereznie, ha nem is híve?
Tudja Quantall, szerintem mi, kiket felemészt a tettvágy a világért, hajlamosak vagyunk túlértékelni a szerepünket, akár az istennő rovására is. Pedig felső hatalom segítsége nélkül vajmi keveset tehetünk önerőből. Bíznunk és remélnünk kell abban, hogy van aki meghallgatja imáinkat! Mert ha már ebben sem hiszünk mi marad nekünk? Csak az őrület barátom, semmi más.
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Beszélgetésük témájának súlypontja szép lassan átsodródik a törpe által megfogalmazott gondolatokról a mélységit foglalkoztató dolgokra. Az öreg ezt egyáltalán nem bánja. Szívesen hall új dolgokról és ha tud szívesen hozzá is szól. Bár most igencsak tudatlan ez ügyben, ez kérdéseiben is tükröződik.*
- Miért van máshol az, kié a sír? Akkor a sír nem is az övé, mert a sír test nélkül nem is sír, legfeljebb emlékmű.
* Ezután figyelmesen hallgatja Quantall válaszait az istennővel kapcsolatban. Meglepetten hallja, hogy az el akarta űzni ezeket az isteneket a világból.*
- El akarta őket űzni? Miért? Aztán hogyan sikerült ennek az istennek a segítségét megszereznie, ha nem is híve?
Tudja Quantall, szerintem mi, kiket felemészt a tettvágy a világért, hajlamosak vagyunk túlértékelni a szerepünket, akár az istennő rovására is. Pedig felső hatalom segítsége nélkül vajmi keveset tehetünk önerőből. Bíznunk és remélnünk kell abban, hogy van aki meghallgatja imáinkat! Mert ha már ebben sem hiszünk mi marad nekünk? Csak az őrület barátom, semmi más.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1274-1293