Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 62 (1221. - 1240. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1240. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-04 00:10:15
Üzenet elküldve: 2026-03-04 00:10:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Templom//
*Miközben Wertust hallgatja, eltöpreng rajta, hogy milyen érdekesen alakulnak egyes csoportosulások, akár egész fajok kapcsolatai, egymáshoz való viszonyuk. És hogy ez is generációkon át öröklődik.
Vajon hol lehet az orkok ellenségességének, pusztításvágyának eredete?
Nem kalandozik el azonban komolyabban, figyel, s végül biccentéssel köszöni meg Wertus válaszát. Ha lehet, így még inkább rokonszenvezik Wylnurana elveivel.
Később Wertus szavai által ismét meggyőződhet róla, hogy a férfi valóban sok munkát, kutatást helyezett már ebbe a küldetésbe.*
- Kik a társai? Csak hárman mennek? Veszélyre mennyire felkészültek? - *Kíváncsiskodik, mert azért nem a legbiztonságosabb vidékeken keresztül terveznek áthaladni. És ehhez még az orkok is... Bár ki tudja, lehet tőlük Erdőmélyén épp háborítatlanul lesznek. Talán még nagyobb biztonságban is, mint bárki Artheniorban...
Ha elérik a folyó partját, onnan még halad fölfelé, hogy majd erdősebb, eldugottabb részre jussanak, hol már a madár se jár. S közben beszélgetnek...
A férfi által elejtett hírmorzsák meglehetősen zavarban hagyják.*
- Ki kelt újra életre? - *Kérdez vissza.*
- Az illető, akivel beszélt, vagy az ork, aki a sírban volt? - *Értetlenkedik.*
- Kérem, meséljen még erről. Ha nem is igaz, számomra egy nyom. Egyébként ki volt ez az illető?
*Talán hosszasabban is elbeszélgetnek erről a témáról, de bárhogy is legyen, végül ő sem marad adós a válaszokkal.*
- Az ivás vagy a tisztálkodás is nagyon hasznosak! - *Veti ellen, átvéve a tréfás kedvet, bár esetében nehéz nyomon érni, hogy nem komolyan beszél.*
- Ha érez magában affinitást a mágia iránt, egy másik napon beszélhetünk róla. - *Teszi aztán hozzá, s elgondolkodik, hogy valójában milyen "beállítottságú" lehet a férfi. Harcos, tudós, kalandor, pap, vagy egyszerű munkás, nagy álmokkal? Netalán tényleg mágus? Talán szakrális mágus...*
- Ma éjszaka már egy gyertyalángra sem futja tőlem. - *Sóhajtja, s egy hosszabb pillanatra le is hunyja a szemét és megkocogtatja a homlokát.
Aztán rátérnek a hitre, az ő hitére, pontosabban annak hiányára. Bár számára ez nem volt teljesen egyértelmű, most már az.*
- Biztosan megnyugtatóbb volna. - *Feleli kezdésnek.*
- A saját szememmel láttam, hogy léteznek az istenek, ahogy azt is, hogy nagy hatalmuk van. De nem érzem szükségét, hogy bármelyikükhöz is imádkozzak. Ki tudja, hányan vannak még? Ki tudja, mi történik a halál után, s ha vár ott valaki, ki az?
Követem a saját elveimet, ehhez nincs szükségem isteni útmutatásra.
//Enyém a törpécske//
//Templom//
*Miközben Wertust hallgatja, eltöpreng rajta, hogy milyen érdekesen alakulnak egyes csoportosulások, akár egész fajok kapcsolatai, egymáshoz való viszonyuk. És hogy ez is generációkon át öröklődik.
Vajon hol lehet az orkok ellenségességének, pusztításvágyának eredete?
Nem kalandozik el azonban komolyabban, figyel, s végül biccentéssel köszöni meg Wertus válaszát. Ha lehet, így még inkább rokonszenvezik Wylnurana elveivel.
Később Wertus szavai által ismét meggyőződhet róla, hogy a férfi valóban sok munkát, kutatást helyezett már ebbe a küldetésbe.*
- Kik a társai? Csak hárman mennek? Veszélyre mennyire felkészültek? - *Kíváncsiskodik, mert azért nem a legbiztonságosabb vidékeken keresztül terveznek áthaladni. És ehhez még az orkok is... Bár ki tudja, lehet tőlük Erdőmélyén épp háborítatlanul lesznek. Talán még nagyobb biztonságban is, mint bárki Artheniorban...
Ha elérik a folyó partját, onnan még halad fölfelé, hogy majd erdősebb, eldugottabb részre jussanak, hol már a madár se jár. S közben beszélgetnek...
A férfi által elejtett hírmorzsák meglehetősen zavarban hagyják.*
- Ki kelt újra életre? - *Kérdez vissza.*
- Az illető, akivel beszélt, vagy az ork, aki a sírban volt? - *Értetlenkedik.*
- Kérem, meséljen még erről. Ha nem is igaz, számomra egy nyom. Egyébként ki volt ez az illető?
*Talán hosszasabban is elbeszélgetnek erről a témáról, de bárhogy is legyen, végül ő sem marad adós a válaszokkal.*
- Az ivás vagy a tisztálkodás is nagyon hasznosak! - *Veti ellen, átvéve a tréfás kedvet, bár esetében nehéz nyomon érni, hogy nem komolyan beszél.*
- Ha érez magában affinitást a mágia iránt, egy másik napon beszélhetünk róla. - *Teszi aztán hozzá, s elgondolkodik, hogy valójában milyen "beállítottságú" lehet a férfi. Harcos, tudós, kalandor, pap, vagy egyszerű munkás, nagy álmokkal? Netalán tényleg mágus? Talán szakrális mágus...*
- Ma éjszaka már egy gyertyalángra sem futja tőlem. - *Sóhajtja, s egy hosszabb pillanatra le is hunyja a szemét és megkocogtatja a homlokát.
Aztán rátérnek a hitre, az ő hitére, pontosabban annak hiányára. Bár számára ez nem volt teljesen egyértelmű, most már az.*
- Biztosan megnyugtatóbb volna. - *Feleli kezdésnek.*
- A saját szememmel láttam, hogy léteznek az istenek, ahogy azt is, hogy nagy hatalmuk van. De nem érzem szükségét, hogy bármelyikükhöz is imádkozzak. Ki tudja, hányan vannak még? Ki tudja, mi történik a halál után, s ha vár ott valaki, ki az?
Követem a saját elveimet, ehhez nincs szükségem isteni útmutatásra.
1239. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-03 22:55:58
Üzenet elküldve: 2026-03-03 22:55:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Templom//
* Krestvir tovább érdeklődik a törpe hitéről. Kérdése kissé elgondolkodtatja az öreget, de kisvártatva csak válaszol.*
- Tudod, volt, hogy a törpék befogadtak maguk közé elfeket is. De nem lett jó vége a dolognak. Ugyan úgy az emberek is elsősorban a vélt vagy valós kincseinket akarták megszerezni, persze munka nélkül, elrabolva azt. Szóval a törpékben kialakult idővel egy általános bizalmatlanság más fajokkal szemben. Aztán, ami a legrosszabb, ez felütötte fejét a törpék között is, megmérgezve az együttműködést és a közös munkát. De különben az istennő minden élőt szeret és erre tanítja követőit is.
* Szívesen mondana még többet a törpe, de a fáradtság lassan őt is utoléri. Hosszú napja volt, ezért talán már a szavak sem olyan könnyedén hagyják el száját, mint általában. A lány jókívánságát és meghajlását egy meghajlással viszonozza. *
- Köszönöm. Szükségünk lesz az istennő pártfogására a sikerhez. Remélem méltónak fogunk rá találtatni, hogy megtaláljuk a várost.
* Ezután rögvest indul ő is a lány nyomában a folyópart felé.*
- A legizgalmasabb az benne, hogy vajon jók-e a számításaim. Jól gondolom, hogy ott van a város? Persze tanulmányoztam legendákat és térképeket, de csak akkor lehetek biztos a dolgomban, ha átlépem a város kapuját. Eddig minden jel arra utal, hogy ott kell lennie, abban a hegyben. A fekvése is roppant kedvező. A környező erdők miatt jól védhető, a környező hegyek ércekben gazdagok, a többi város pedig szinte egyelő távolságra van tőle, így kereskedelmi szempontból is nagyon előnyös helyen fekszik.
* A holdak fényénél a távolban már látszik a folyóról felszálló pára. Hamarosan elérik a partot, de közben még választ kap a feltett kérdéseire, melyek talán újabb kérdéseket szülnek majd.*
- Orkok? Igen, hallottam róla, hogy valami készül.
* Ekkor eszébe jut Nori, akivel épp ma beszélt és az emlegetett neki valami ork sírt erdőmélyén. Wertus nem hiszi, hogy érdekes lenne ez az információ, de azért érdekesség képen megosztja a lánnyal.*
- Az orkokról jut eszembe, hogy ma találkoztam valakivel, aki azt állította, hogy járt erdőmélyén és ott talált egy ork sírt. Azt is mondta különben, hogy meghalt és valami démonnak köszönhetően újra életre kelt. De nem tudom mennyi ebből az igazság.
* Az öreg további részleteket nem árul el. A vízzel kapcsolatban elhangzik egy nagyon érdekes dolog. Wertus nem is gondolta, hogy ilyesmi létezik.*
- Ez nagyon hasznosnak hangzik! Mármint nem az ivás, vagy a tisztálkodás, hanem a helyváltoztatás. Egyszer megtaníthatnál rá!
* Ekkor felnevet, mert maga sem gondolja komolyan, hogy képes lenne megtanulni ilyesmit. Aztán rögtön el is komolyodik, mikor a lány azt mondja, hogy nem hisz egyik istenben sem. Meg is áll egy pillanatra és ránéz.*
- Nem mondod komolyan, hogy csak magadban bízol? Nem érzed néha úgy, hogy szükséged van valakire, aki kívül esik a mi dimenziónkon és mindig ott van, hogy meghallgasson és segítsen neked? Vagy ha eljő a vég, nem megnyugtatóbb az, hogy vár rád valaki odaát? Én el sem tudnám képzelni az életem Wylnurana nélkül!
//Enyém a törpécske//
//Templom//
* Krestvir tovább érdeklődik a törpe hitéről. Kérdése kissé elgondolkodtatja az öreget, de kisvártatva csak válaszol.*
- Tudod, volt, hogy a törpék befogadtak maguk közé elfeket is. De nem lett jó vége a dolognak. Ugyan úgy az emberek is elsősorban a vélt vagy valós kincseinket akarták megszerezni, persze munka nélkül, elrabolva azt. Szóval a törpékben kialakult idővel egy általános bizalmatlanság más fajokkal szemben. Aztán, ami a legrosszabb, ez felütötte fejét a törpék között is, megmérgezve az együttműködést és a közös munkát. De különben az istennő minden élőt szeret és erre tanítja követőit is.
* Szívesen mondana még többet a törpe, de a fáradtság lassan őt is utoléri. Hosszú napja volt, ezért talán már a szavak sem olyan könnyedén hagyják el száját, mint általában. A lány jókívánságát és meghajlását egy meghajlással viszonozza. *
- Köszönöm. Szükségünk lesz az istennő pártfogására a sikerhez. Remélem méltónak fogunk rá találtatni, hogy megtaláljuk a várost.
* Ezután rögvest indul ő is a lány nyomában a folyópart felé.*
- A legizgalmasabb az benne, hogy vajon jók-e a számításaim. Jól gondolom, hogy ott van a város? Persze tanulmányoztam legendákat és térképeket, de csak akkor lehetek biztos a dolgomban, ha átlépem a város kapuját. Eddig minden jel arra utal, hogy ott kell lennie, abban a hegyben. A fekvése is roppant kedvező. A környező erdők miatt jól védhető, a környező hegyek ércekben gazdagok, a többi város pedig szinte egyelő távolságra van tőle, így kereskedelmi szempontból is nagyon előnyös helyen fekszik.
* A holdak fényénél a távolban már látszik a folyóról felszálló pára. Hamarosan elérik a partot, de közben még választ kap a feltett kérdéseire, melyek talán újabb kérdéseket szülnek majd.*
- Orkok? Igen, hallottam róla, hogy valami készül.
* Ekkor eszébe jut Nori, akivel épp ma beszélt és az emlegetett neki valami ork sírt erdőmélyén. Wertus nem hiszi, hogy érdekes lenne ez az információ, de azért érdekesség képen megosztja a lánnyal.*
- Az orkokról jut eszembe, hogy ma találkoztam valakivel, aki azt állította, hogy járt erdőmélyén és ott talált egy ork sírt. Azt is mondta különben, hogy meghalt és valami démonnak köszönhetően újra életre kelt. De nem tudom mennyi ebből az igazság.
* Az öreg további részleteket nem árul el. A vízzel kapcsolatban elhangzik egy nagyon érdekes dolog. Wertus nem is gondolta, hogy ilyesmi létezik.*
- Ez nagyon hasznosnak hangzik! Mármint nem az ivás, vagy a tisztálkodás, hanem a helyváltoztatás. Egyszer megtaníthatnál rá!
* Ekkor felnevet, mert maga sem gondolja komolyan, hogy képes lenne megtanulni ilyesmit. Aztán rögtön el is komolyodik, mikor a lány azt mondja, hogy nem hisz egyik istenben sem. Meg is áll egy pillanatra és ránéz.*
- Nem mondod komolyan, hogy csak magadban bízol? Nem érzed néha úgy, hogy szükséged van valakire, aki kívül esik a mi dimenziónkon és mindig ott van, hogy meghallgasson és segítsen neked? Vagy ha eljő a vég, nem megnyugtatóbb az, hogy vár rád valaki odaát? Én el sem tudnám képzelni az életem Wylnurana nélkül!
1238. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-03 21:26:21
Üzenet elküldve: 2026-03-03 21:26:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Templom//
*Wertus példáját követve maga is hátranyúl a kulacsáért és iszik pár kortyot. Csak óvatosan, nehogy visszajöjjön. Majd a manónak is odatartja, s végül elteszi, míg a törpe válaszát hallgatja.
Az elmondottak alapján rokonszenvesnek találja Wylnurana híveit és az elveiket. Persze nem gondolja, hogy szükség van az istenhitre az efféle életvitelhez, így megtérésre nem szánja el magát.*
- És ez a segítő szándék, a közösség javának keresése... általános, vagy csak a fajtársak felé elvárt? - *Kérdez még bele egy fontos részletbe. Persze, Wertus nyilvánvalóan kiterjesztette ezt rá is ma: egy emberre. De ez lehet saját belső kódexe, s nem Wylnurana elvárása miatt.
Hallgatja aztán, ahogy a másik megfogalmazza élete célját, majd rövid hallgatás után szólal csak meg.*
- Ez egy nemes cél. Kívánom, hogy sikerrel járjanak. - *A jókívánságot szertartásos meghajlással kíséri, s bár nem gyakran néz mások szemébe, most egy pillanatra fölnéz Wertuséba. Majd megy tovább.*
- Egyébként meg nagyon izgalmasan hangzik. Felkutatni egy elveszett várost... - *Jegyzi meg, s várja, hogy vajon jól sejti-e, hogy azért a küldetéstudat mellett ott van a kalandvágy is.
A Quantallról szóló beszámoló úgy látszik, megelégedésére szolgált a törpének; legalábbis nem kérdez róla többet. Helyette folytatják útjukat, s a templomkertből már a folyó felé veszik az irányt. Itt kap aztán egyszerre több kérdést is, s hirtelen nem is tudja, melyikre válaszoljon először. Úgyhogy logikusan halad sorban.*
- A kürtszó és a rebesgetett, vagy néhol már valós ork fenyegetés híre hozott a városba. Erről akarok többet megtudni, hogy tudjam, hol lehet rám szükség. - *Tart egy kis szünetet, de ha a törpe nem kezd beszédbe, úgy ő sem kérdez egyelőre, inkább lerója a saját adósságát válaszok terén előtte. De nyilván érdekli, hogy Wertus esetleg rendelkezik-e bármi hírrel ezzel kapcsolatban.*
- A víz... hasznos. Ivásra, tisztálkodásra, tájékozódásra. És részemről mágikus utazásra. Az általam ismert vízfelületek között át tudok járni, itt be, s ott kilépni. - *Magyarázza sután.*
- És nem szolgálok senkit. A Szövetség feloszlásával már hűség sem köt sehova. - *Feleli egyszerűen, feltételezve, hogy a törpe kérdése nem csak istenségekre vonatkozott.*
//Enyém a törpécske//
//Templom//
*Wertus példáját követve maga is hátranyúl a kulacsáért és iszik pár kortyot. Csak óvatosan, nehogy visszajöjjön. Majd a manónak is odatartja, s végül elteszi, míg a törpe válaszát hallgatja.
Az elmondottak alapján rokonszenvesnek találja Wylnurana híveit és az elveiket. Persze nem gondolja, hogy szükség van az istenhitre az efféle életvitelhez, így megtérésre nem szánja el magát.*
- És ez a segítő szándék, a közösség javának keresése... általános, vagy csak a fajtársak felé elvárt? - *Kérdez még bele egy fontos részletbe. Persze, Wertus nyilvánvalóan kiterjesztette ezt rá is ma: egy emberre. De ez lehet saját belső kódexe, s nem Wylnurana elvárása miatt.
Hallgatja aztán, ahogy a másik megfogalmazza élete célját, majd rövid hallgatás után szólal csak meg.*
- Ez egy nemes cél. Kívánom, hogy sikerrel járjanak. - *A jókívánságot szertartásos meghajlással kíséri, s bár nem gyakran néz mások szemébe, most egy pillanatra fölnéz Wertuséba. Majd megy tovább.*
- Egyébként meg nagyon izgalmasan hangzik. Felkutatni egy elveszett várost... - *Jegyzi meg, s várja, hogy vajon jól sejti-e, hogy azért a küldetéstudat mellett ott van a kalandvágy is.
A Quantallról szóló beszámoló úgy látszik, megelégedésére szolgált a törpének; legalábbis nem kérdez róla többet. Helyette folytatják útjukat, s a templomkertből már a folyó felé veszik az irányt. Itt kap aztán egyszerre több kérdést is, s hirtelen nem is tudja, melyikre válaszoljon először. Úgyhogy logikusan halad sorban.*
- A kürtszó és a rebesgetett, vagy néhol már valós ork fenyegetés híre hozott a városba. Erről akarok többet megtudni, hogy tudjam, hol lehet rám szükség. - *Tart egy kis szünetet, de ha a törpe nem kezd beszédbe, úgy ő sem kérdez egyelőre, inkább lerója a saját adósságát válaszok terén előtte. De nyilván érdekli, hogy Wertus esetleg rendelkezik-e bármi hírrel ezzel kapcsolatban.*
- A víz... hasznos. Ivásra, tisztálkodásra, tájékozódásra. És részemről mágikus utazásra. Az általam ismert vízfelületek között át tudok járni, itt be, s ott kilépni. - *Magyarázza sután.*
- És nem szolgálok senkit. A Szövetség feloszlásával már hűség sem köt sehova. - *Feleli egyszerűen, feltételezve, hogy a törpe kérdése nem csak istenségekre vonatkozott.*
1237. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-03 07:58:45
Üzenet elküldve: 2026-03-03 07:58:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Templom//
* A lány érdeklődése továbbra sem lankad, ezen felbátorodva Wertus tovább beszél. Ezúttal az istennőre terelődik a téma. A törpének nem esik nehezére erre a kérdésre is olyan terjengősen válaszolni, mint az imént a várossal kapcsolatban. De mielőtt beszélni kezdene, iszik pár kortyot a kulacsából, hiszen a szája már egészen kiszáradt.*
- Tudod mivel mi törpék mélyen a hegyek gyomrában éltünk, számunkra nagyon fontos volt a fény. Sokan, kik a sötétséget követik fent élnek, a föld felszínén, a fényben. És mivel nekik sok jut belőle, nem becsülik igazán. Az árnyakat keresik és a sötétséget, ahol gonosz tetteiket rejtekben tudják. Nem értem az ilyeneket. Hogy milyen a Wylnurana istennőnek tetsző élet? A becsület és egymás segítése mindenek felett kell, hogy álljon! Híveinek szorgalmasnak kell lenniük a munkában, de ennek a munkának nem önző módon a saját javukat kell szolgálnia, hanem a közösség javát. Mikor az istennő eljött a népéhez és látta, hogy milyen sokra vitték azok önerőből nagyon megörült. Ezért adta nekünk a Szent Lángot. Fénykorában társadalmunk olyan volt, mint egy méhkaptár. Mindenki tudta mi a dolga és azt el is végezte. Mindenki egyformán fontos volt, nem zúgolódtak egymás ellen, hanem közös erővel építették a birodalmat. Hát nagy vonalakban ennyit tudnék hirtelen mondani.
* A következő kérdés végén bólogat, majd így szól:*
- Egy célom van csupán, hogy a törpe nép újra felemelkedjen és elfoglalja méltó helyét a népek között. Azt akarom, hogy Amloshrudd tüze újra ott lobogjon minden törpe lelkében!
* A manó a végsőkig kiáll a sötételf mellett, ezt a törpe, csak egy felé intézett biccentéssel nyugtázza. Nem szeretni vitába szállni vele, pláne, hogy még nem is ismeri az illetőt. A lány szavaira már a szakállát vakargatja és a szemöldökét ráncolja. Látszik rajta, hogy sehogyan sem fér a fejébe a gondolat, hogy egy sötételf jó lehet. Az öreg most nem szeretné tovább feszegetni a kérdést, így tovább indul. Hamarosan átlépik a temető kapuját és a folyó felé veszik az irányt. Már talán fél úton járhatnak, mikor a lány arról mesél, hogy hírekért jött. Erre a törpe felkapja a fejét.*
- Milyen hírek érdekelnek? Különben miért szereted annyira a vizet? Jut eszembe, ha már annyit beszéltünk az én istennőmről, te kit szolgálsz? Kiben hiszel?
* Jönnek sorra a kérdések a törpe szájából. Észrevette, hogy többnyire ő beszél, a lány alig. Úgy gondolja, hogy ez azért van, mert a lány nem jut szóhoz mellette. Így, most teret enged neki is.*
//Enyém a törpécske//
//Templom//
* A lány érdeklődése továbbra sem lankad, ezen felbátorodva Wertus tovább beszél. Ezúttal az istennőre terelődik a téma. A törpének nem esik nehezére erre a kérdésre is olyan terjengősen válaszolni, mint az imént a várossal kapcsolatban. De mielőtt beszélni kezdene, iszik pár kortyot a kulacsából, hiszen a szája már egészen kiszáradt.*
- Tudod mivel mi törpék mélyen a hegyek gyomrában éltünk, számunkra nagyon fontos volt a fény. Sokan, kik a sötétséget követik fent élnek, a föld felszínén, a fényben. És mivel nekik sok jut belőle, nem becsülik igazán. Az árnyakat keresik és a sötétséget, ahol gonosz tetteiket rejtekben tudják. Nem értem az ilyeneket. Hogy milyen a Wylnurana istennőnek tetsző élet? A becsület és egymás segítése mindenek felett kell, hogy álljon! Híveinek szorgalmasnak kell lenniük a munkában, de ennek a munkának nem önző módon a saját javukat kell szolgálnia, hanem a közösség javát. Mikor az istennő eljött a népéhez és látta, hogy milyen sokra vitték azok önerőből nagyon megörült. Ezért adta nekünk a Szent Lángot. Fénykorában társadalmunk olyan volt, mint egy méhkaptár. Mindenki tudta mi a dolga és azt el is végezte. Mindenki egyformán fontos volt, nem zúgolódtak egymás ellen, hanem közös erővel építették a birodalmat. Hát nagy vonalakban ennyit tudnék hirtelen mondani.
* A következő kérdés végén bólogat, majd így szól:*
- Egy célom van csupán, hogy a törpe nép újra felemelkedjen és elfoglalja méltó helyét a népek között. Azt akarom, hogy Amloshrudd tüze újra ott lobogjon minden törpe lelkében!
* A manó a végsőkig kiáll a sötételf mellett, ezt a törpe, csak egy felé intézett biccentéssel nyugtázza. Nem szeretni vitába szállni vele, pláne, hogy még nem is ismeri az illetőt. A lány szavaira már a szakállát vakargatja és a szemöldökét ráncolja. Látszik rajta, hogy sehogyan sem fér a fejébe a gondolat, hogy egy sötételf jó lehet. Az öreg most nem szeretné tovább feszegetni a kérdést, így tovább indul. Hamarosan átlépik a temető kapuját és a folyó felé veszik az irányt. Már talán fél úton járhatnak, mikor a lány arról mesél, hogy hírekért jött. Erre a törpe felkapja a fejét.*
- Milyen hírek érdekelnek? Különben miért szereted annyira a vizet? Jut eszembe, ha már annyit beszéltünk az én istennőmről, te kit szolgálsz? Kiben hiszel?
* Jönnek sorra a kérdések a törpe szájából. Észrevette, hogy többnyire ő beszél, a lány alig. Úgy gondolja, hogy ez azért van, mert a lány nem jut szóhoz mellette. Így, most teret enged neki is.*
1236. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-03 00:41:48
Üzenet elküldve: 2026-03-03 00:41:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Nem válaszol, csak tudomásul veszi Wertus válaszát: tehát szájhagyomány útján öröklődött tovább mindaz, amit a törpe most mesélt. Ami nem jelenti azt, hogy nem is maradhatott róla feljegyzés, akár "külsős" krónikás által. Hiszen ő is olvasott már minderről, csak nem ily részletesen.
Nem látja azonban szükségét, hogy ezt megjegyezze, hiszen feltételezi, ha a törpe ennyire elhivatott a téma iránt, bizonyára sokkal tájékozottabb is nála, s minden lehetséges forrást felkutatott már.
Hallgatja inkább a másik céljait, amik ismét betekintést adnak számára abba az elveszett föld alatti világba is. Izgalmas elképzelnie, s természetesen leginkább a mágikus vonatkozású részletek teszik kíváncsivá, de a többi iránt sem érdektelen.*
- Milyen a Wylnurananak tetsző élet? Mit vár el híveitől? - *Kérdez most már az istennőről is. Úgy véli, ezáltal a híveiről, s köztük Wertusról is többet megtudhat.*
- És ha mindez sikerül: a várost és az ott eltemetett tudást is megtalálja... Mi a célja ezzel? Úgy értem... ez saját tudományos érdeklődés, vagy kereskedni kívánna vele, esetleg van egy csoportosulás, akikkel megosztaná, hogy javukat szolgálja? - *Kérdez rögtön még egyet, utána azonban csöndben marad.
Ha nem volna ilyen tompa és émelygős, kimondottan jól érezné magát. Rég volt, hogy Kilencediken kívül valakivel hosszabban beszélgetett volna így, s még nem is esett nehezére.
Ráadásul a környezet is kedvére van. A temető őt nem zavarja, nem is figyel erre igazán. Jobban leköti az élmény, hogy éjszaka, a csillagos égben, s a felhők mögül olykor előbújó holdakban gyönyörködve lehet idekint, s nem érzi úgy, hogy fenyegető figyelem veszi őt körül, ahogy képzelt hangok sem zaklatják.
Egészen üdítő nélkülük csodálni az éjszakát. Kár, hogy közben majd' elalszik.
Szippant is néhányat a hideg levegőből, mikor kis időre megállnak, már a kapu közelében. A megtorpanásból érzékeli, hogy valamiért fontos Wertusnak a téma, de nem tudja, miért érdekli őt ennyire Quantall.*
- Még mindig állítom. - *Csipog közbe Kilencedik, ásítással kísérve. Egy kicsit elbóbiskolhatott, de a neve említésére azért fölfigyelt.*
- Hogy jó? Attól függ, mit értünk ez alatt. Nem beszéltünk sokat, nem ismerem őt jól személyes szinten, de abban a kevés esetben hozzám kedves volt. - *Emlékezik meg arról az éjszakáról, mikor kis csapatuk abban a kunyhóban lelt menedéket a kinti borzalmak elől, és a sötételf olyan törődőn szólt hozzá, imára hívva, hogy megnyugtassa. Vagy mikor még odakint bátorította...*
- Jó szándékúnak gondolom. Hozzám jó volt. És a küldetéshez is önzetlenül csatlakozott, mikor segítségét kértem. Nem egyszer mentette meg az életünket. De már pusztán a templom megtisztítása miatt tekinthető jónak, úgy vélem. - *Egyelőre nem védi egykori bajtársát, mert nem tudja, hogy a törpe milyen előítéletekkel van felé. Egyszerű tényeket közöl, töprengve válaszol a felvetésre, mint aki csak a jóság mércéjét kutatja a gyakorlatban.*
- Hogy hol van most, nem tudom. Évekkel ezelőtt láttam utoljára. - *Annyit tud, hogy felépült, mert ennek utánakérdezett. Legalábbis a saját lábán távozott Amonról. De valójában jó ideig szándékosan is kerülte azokat, akik vele együtt járták meg azt a másik világot. Később pedig már nyomukat nem találta, s nem tudott több hírt szerezni róluk.
Talán már a templomkertben sétálva éri aztán őt az újabb kérdés.*
- Nem a temető, hanem a folyó mellett. - *Igazítja ki a feltételezést, hisz a temetőbe csak a kora esti kéretlen események hozták, egyébként semmi dolga nem lett volna itt.*
- Szeretek víz közelében maradni. - *Teszi hozzá, de nem magyarázza.*
- És nekem csak egy eldugottabb hely kell, ahol nem zavarnak, s nem zavarunk. - *Talán Wertus is érti, hogy amilyen áldás a lány számára a manó, olyan átok is. Hiszen azon túl, hogy feltűnővé teszi, egyesek bizalmatlanul is fogadják az ismeretlen lényt.*
- És az erszényem sem bánja egy szoba árát... A városba pedig hírekért jöttünk. Utána talán Amonra megyünk, ott is kicsit körülnézni, körbekérdezni.
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Nem válaszol, csak tudomásul veszi Wertus válaszát: tehát szájhagyomány útján öröklődött tovább mindaz, amit a törpe most mesélt. Ami nem jelenti azt, hogy nem is maradhatott róla feljegyzés, akár "külsős" krónikás által. Hiszen ő is olvasott már minderről, csak nem ily részletesen.
Nem látja azonban szükségét, hogy ezt megjegyezze, hiszen feltételezi, ha a törpe ennyire elhivatott a téma iránt, bizonyára sokkal tájékozottabb is nála, s minden lehetséges forrást felkutatott már.
Hallgatja inkább a másik céljait, amik ismét betekintést adnak számára abba az elveszett föld alatti világba is. Izgalmas elképzelnie, s természetesen leginkább a mágikus vonatkozású részletek teszik kíváncsivá, de a többi iránt sem érdektelen.*
- Milyen a Wylnurananak tetsző élet? Mit vár el híveitől? - *Kérdez most már az istennőről is. Úgy véli, ezáltal a híveiről, s köztük Wertusról is többet megtudhat.*
- És ha mindez sikerül: a várost és az ott eltemetett tudást is megtalálja... Mi a célja ezzel? Úgy értem... ez saját tudományos érdeklődés, vagy kereskedni kívánna vele, esetleg van egy csoportosulás, akikkel megosztaná, hogy javukat szolgálja? - *Kérdez rögtön még egyet, utána azonban csöndben marad.
Ha nem volna ilyen tompa és émelygős, kimondottan jól érezné magát. Rég volt, hogy Kilencediken kívül valakivel hosszabban beszélgetett volna így, s még nem is esett nehezére.
Ráadásul a környezet is kedvére van. A temető őt nem zavarja, nem is figyel erre igazán. Jobban leköti az élmény, hogy éjszaka, a csillagos égben, s a felhők mögül olykor előbújó holdakban gyönyörködve lehet idekint, s nem érzi úgy, hogy fenyegető figyelem veszi őt körül, ahogy képzelt hangok sem zaklatják.
Egészen üdítő nélkülük csodálni az éjszakát. Kár, hogy közben majd' elalszik.
Szippant is néhányat a hideg levegőből, mikor kis időre megállnak, már a kapu közelében. A megtorpanásból érzékeli, hogy valamiért fontos Wertusnak a téma, de nem tudja, miért érdekli őt ennyire Quantall.*
- Még mindig állítom. - *Csipog közbe Kilencedik, ásítással kísérve. Egy kicsit elbóbiskolhatott, de a neve említésére azért fölfigyelt.*
- Hogy jó? Attól függ, mit értünk ez alatt. Nem beszéltünk sokat, nem ismerem őt jól személyes szinten, de abban a kevés esetben hozzám kedves volt. - *Emlékezik meg arról az éjszakáról, mikor kis csapatuk abban a kunyhóban lelt menedéket a kinti borzalmak elől, és a sötételf olyan törődőn szólt hozzá, imára hívva, hogy megnyugtassa. Vagy mikor még odakint bátorította...*
- Jó szándékúnak gondolom. Hozzám jó volt. És a küldetéshez is önzetlenül csatlakozott, mikor segítségét kértem. Nem egyszer mentette meg az életünket. De már pusztán a templom megtisztítása miatt tekinthető jónak, úgy vélem. - *Egyelőre nem védi egykori bajtársát, mert nem tudja, hogy a törpe milyen előítéletekkel van felé. Egyszerű tényeket közöl, töprengve válaszol a felvetésre, mint aki csak a jóság mércéjét kutatja a gyakorlatban.*
- Hogy hol van most, nem tudom. Évekkel ezelőtt láttam utoljára. - *Annyit tud, hogy felépült, mert ennek utánakérdezett. Legalábbis a saját lábán távozott Amonról. De valójában jó ideig szándékosan is kerülte azokat, akik vele együtt járták meg azt a másik világot. Később pedig már nyomukat nem találta, s nem tudott több hírt szerezni róluk.
Talán már a templomkertben sétálva éri aztán őt az újabb kérdés.*
- Nem a temető, hanem a folyó mellett. - *Igazítja ki a feltételezést, hisz a temetőbe csak a kora esti kéretlen események hozták, egyébként semmi dolga nem lett volna itt.*
- Szeretek víz közelében maradni. - *Teszi hozzá, de nem magyarázza.*
- És nekem csak egy eldugottabb hely kell, ahol nem zavarnak, s nem zavarunk. - *Talán Wertus is érti, hogy amilyen áldás a lány számára a manó, olyan átok is. Hiszen azon túl, hogy feltűnővé teszi, egyesek bizalmatlanul is fogadják az ismeretlen lényt.*
- És az erszényem sem bánja egy szoba árát... A városba pedig hírekért jöttünk. Utána talán Amonra megyünk, ott is kicsit körülnézni, körbekérdezni.
1235. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-02 22:37:41
Üzenet elküldve: 2026-03-02 22:37:41
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Egyelőre úgy tűnik, hogy érdekli a lányt a város története. Figyelmesen hallgatja az öreget. Avalurydda legendáját talán jobb lenne nyugodtabb helyen végigmondani, nem pedig egy temető kellős közepén, a sötétben, a kijáratot keresve. Szerencsére a főbejáratot hamarább megtalálták, mint a hátsó kaput. Az újra előbújt holdak fényében, a temető árnyai közt, a távolban már jól kivehető a sírkert főkapuja. Hamarosan el is érheti a furcsa trió, ha akarja.
Mindemellett Krestvir kérdései nagyon is helyénvalóak. A törpe elmosolyodik a szakálla alatt, mielőtt válaszolna.*
- Tudod, az Omlás Napja után megszakadt a krónikánk írása. Népem fejvesztve menekült, mindenki az életét, na meg persze az aranyát és a kincseit mentette, szétszóródva a szélrózsa minden irányába. A könyvtárunk teljes egészében ott maradt a romok között. Csak néhány könyvet menekítettek ki becsületesebb törpék, de ezek elvesztek azóta. Tehát gondolhatod, hogy írott formában a város bukása után nem maradt fenn semmi.
* Ekkor fájdalmasan sóhajt egy nagyot, de a következő kérdés ismét mosolyt csal az arcára.*
- Hát, mivel hárman megyünk, lehet, hogy a céljaink is három félék. A másik kettő nevében nem beszélhetek. Én viszont tudom, hogy miért megyek. Már gyermekkoromban sokat hallottam a föld alatti királyságról. A városról, mely sosem pihent, ahol mindig lázas munka folyt. Törpe mesterkovácsokról, akik úgy bántak a tűzzel és az acéllal, mint semelyik másik nép fiai e világon. Kőfaragókról, akik olyan szobrokat és mintákat faragtak, hogy azok szinte életre keltek. Törpe rúnásokról, akik hatalmukat a tárgyak megbűvölésére használták. És ez a tudás mind ott maradt. A könyvtárban a romok alatt. Részben ezért megyek. Másrészt viszont, és ez a fontosabb, az istennőt akarom kiengesztelni. Bebizonyítani, hogy van még törpe, akit nem babonázott meg az arany és a kincs, akinek mindennél fontosabb a népe összetartása és az, hogy ezáltal újra fellobbanjon a Szent Láng Avaluryddában!
* Krestvir nem is sejti, hogy mennyire felkeltette az érdeklődését ez a sötételf, aki Wylnuranában hisz. Bár ezt még mindig kétkedve fogadja, hisz Ő csak az övék, törpéké. Egyszerűen nem tudja elhinni, hogy épp egy sötételf hisz az ő istennőjében.*
- Tehát nem ismered annyira ezt a mélységit? Pedig Kilencedig váltig állította, hogy ő bizony egy jó sötételf. Hol lehetne összefutni vele? Szívesen megkérdezném őt erről, arról.
~ Még, hogy fényhozó? Egy sötételf? ~ * Wertusnak egyre gyanúsabban hangzik ez az alak. Bizonyára csak eljátssza a jót, hogy miután mindenkit megvezetett kimutassa a foga fehérjét. Érdeklődése ez után a lány és a manó felé fordul. *
- És ti, ti miért jöttetek a városba? És főleg, miért épp a temető mellett szeretnél tábort ütni? Hisz akadna erre megfelelőbb hely is a városban, mint, hogy a folyóparton sátorozzatok.
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Egyelőre úgy tűnik, hogy érdekli a lányt a város története. Figyelmesen hallgatja az öreget. Avalurydda legendáját talán jobb lenne nyugodtabb helyen végigmondani, nem pedig egy temető kellős közepén, a sötétben, a kijáratot keresve. Szerencsére a főbejáratot hamarább megtalálták, mint a hátsó kaput. Az újra előbújt holdak fényében, a temető árnyai közt, a távolban már jól kivehető a sírkert főkapuja. Hamarosan el is érheti a furcsa trió, ha akarja.
Mindemellett Krestvir kérdései nagyon is helyénvalóak. A törpe elmosolyodik a szakálla alatt, mielőtt válaszolna.*
- Tudod, az Omlás Napja után megszakadt a krónikánk írása. Népem fejvesztve menekült, mindenki az életét, na meg persze az aranyát és a kincseit mentette, szétszóródva a szélrózsa minden irányába. A könyvtárunk teljes egészében ott maradt a romok között. Csak néhány könyvet menekítettek ki becsületesebb törpék, de ezek elvesztek azóta. Tehát gondolhatod, hogy írott formában a város bukása után nem maradt fenn semmi.
* Ekkor fájdalmasan sóhajt egy nagyot, de a következő kérdés ismét mosolyt csal az arcára.*
- Hát, mivel hárman megyünk, lehet, hogy a céljaink is három félék. A másik kettő nevében nem beszélhetek. Én viszont tudom, hogy miért megyek. Már gyermekkoromban sokat hallottam a föld alatti királyságról. A városról, mely sosem pihent, ahol mindig lázas munka folyt. Törpe mesterkovácsokról, akik úgy bántak a tűzzel és az acéllal, mint semelyik másik nép fiai e világon. Kőfaragókról, akik olyan szobrokat és mintákat faragtak, hogy azok szinte életre keltek. Törpe rúnásokról, akik hatalmukat a tárgyak megbűvölésére használták. És ez a tudás mind ott maradt. A könyvtárban a romok alatt. Részben ezért megyek. Másrészt viszont, és ez a fontosabb, az istennőt akarom kiengesztelni. Bebizonyítani, hogy van még törpe, akit nem babonázott meg az arany és a kincs, akinek mindennél fontosabb a népe összetartása és az, hogy ezáltal újra fellobbanjon a Szent Láng Avaluryddában!
* Krestvir nem is sejti, hogy mennyire felkeltette az érdeklődését ez a sötételf, aki Wylnuranában hisz. Bár ezt még mindig kétkedve fogadja, hisz Ő csak az övék, törpéké. Egyszerűen nem tudja elhinni, hogy épp egy sötételf hisz az ő istennőjében.*
- Tehát nem ismered annyira ezt a mélységit? Pedig Kilencedig váltig állította, hogy ő bizony egy jó sötételf. Hol lehetne összefutni vele? Szívesen megkérdezném őt erről, arról.
~ Még, hogy fényhozó? Egy sötételf? ~ * Wertusnak egyre gyanúsabban hangzik ez az alak. Bizonyára csak eljátssza a jót, hogy miután mindenkit megvezetett kimutassa a foga fehérjét. Érdeklődése ez után a lány és a manó felé fordul. *
- És ti, ti miért jöttetek a városba? És főleg, miért épp a temető mellett szeretnél tábort ütni? Hisz akadna erre megfelelőbb hely is a városban, mint, hogy a folyóparton sátorozzatok.
1234. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-02 21:35:09
Üzenet elküldve: 2026-03-02 21:35:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Kedvét leli Wertus mesélésében. Bár egyes részleteket már ismer a történetből, vannak számára újdonságok is. Hogy mennyi a legenda, s mennyi a történelem mindebből, azt továbbra sem tudná megmondani. Ha nem látta volna már annyiszor az isteneket világukban megnyilvánulni, talán az egészet mítosznak tekintené; egy mesének, ami hellyel-közzel tartalmaz valós eseményeket. Így azonban más a helyzet. Teljes egészében elképzelhetőnek tartja, hogy Wylnurana is létezik és valóban mágiával segítette a híveit, amitől meg is fosztotta őket, mikor már nem szolgáltak a megelégedésére.*
- Mindez így fel van jegyezve valahol, vagy szájhagyomány őrzi a törpék között? - *Érdeklődik, hátha akár a könyvtárban is olvashatna róla többet, vagy épp a törpe is ott kutatott.*
- És mi a cél, ha a várost megtalálják? - *Kérdez még, mert ez talán a legérdekesebb részlet.
Kíváncsian hallgatja aztán a törpe kérdését, s szeme sarkából oda is pillant a manóra, aki időközben elfoglalta szokásos helyét a vállán. Vajon hogy került szóba mindez közte, s Wertus között?*
- Quantall Ackumien Galanodel. - *Biccent.*
- Sajnos túl jól nem ismerem. Bajtársak voltunk egy küldetésben, ami nem sok lehetőséget hagyott ismerkedésre. Ő maga vándorvarázslóként szokott bemutatkozni, de amennyire kivettem szavaiból, gyakran került az istenek útjába. Ellenük, vagy épp a támogatásukat élvezve. Ő is Wylnurana híve, s elmondása alapján az istennő megajándékozta őt a hatalmával.
Amiről talán hallhatott, hogy még a lázadások idején Eeyr oltárát vérmágiával beszennyezték. Quantall azok között volt, akik megtisztították a templomot, akkoriban Fényhozóként emlegették a városban. - *Ad rövid beszámolót a törpe kérdésére.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Kedvét leli Wertus mesélésében. Bár egyes részleteket már ismer a történetből, vannak számára újdonságok is. Hogy mennyi a legenda, s mennyi a történelem mindebből, azt továbbra sem tudná megmondani. Ha nem látta volna már annyiszor az isteneket világukban megnyilvánulni, talán az egészet mítosznak tekintené; egy mesének, ami hellyel-közzel tartalmaz valós eseményeket. Így azonban más a helyzet. Teljes egészében elképzelhetőnek tartja, hogy Wylnurana is létezik és valóban mágiával segítette a híveit, amitől meg is fosztotta őket, mikor már nem szolgáltak a megelégedésére.*
- Mindez így fel van jegyezve valahol, vagy szájhagyomány őrzi a törpék között? - *Érdeklődik, hátha akár a könyvtárban is olvashatna róla többet, vagy épp a törpe is ott kutatott.*
- És mi a cél, ha a várost megtalálják? - *Kérdez még, mert ez talán a legérdekesebb részlet.
Kíváncsian hallgatja aztán a törpe kérdését, s szeme sarkából oda is pillant a manóra, aki időközben elfoglalta szokásos helyét a vállán. Vajon hogy került szóba mindez közte, s Wertus között?*
- Quantall Ackumien Galanodel. - *Biccent.*
- Sajnos túl jól nem ismerem. Bajtársak voltunk egy küldetésben, ami nem sok lehetőséget hagyott ismerkedésre. Ő maga vándorvarázslóként szokott bemutatkozni, de amennyire kivettem szavaiból, gyakran került az istenek útjába. Ellenük, vagy épp a támogatásukat élvezve. Ő is Wylnurana híve, s elmondása alapján az istennő megajándékozta őt a hatalmával.
Amiről talán hallhatott, hogy még a lázadások idején Eeyr oltárát vérmágiával beszennyezték. Quantall azok között volt, akik megtisztították a templomot, akkoriban Fényhozóként emlegették a városban. - *Ad rövid beszámolót a törpe kérdésére.*
1233. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-02 16:24:18
Üzenet elküldve: 2026-03-02 16:24:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Derk Derrallo//
//Zárás//
*Ha sablonos a dolog ha nem. Sokan vágynak egyszerű életre is. Elvegre azok tűnnek a legbékésebbnek is. Azonban ez az élet nem mozgatja meg Nimo fantáziáját. Aki másra nem is vágyakozik. Csak, hogy az összes elemet az uralma alá hajtsa. Nagy álom. De az övé. És ha bele is szakad el fogja érni.
Derk elfojtott kacaját hallva mérgesen néz a másikra. Mintha amaz nem venné komolyan az ő édes és régóta dédelgetett álmát. Amaz azonban kimagyarázza magát valamelyest. Amire végül csak félre tart karokkal vonja meg a vállát.*
- Annyi baj legyen. Segédre biztosan szükségem lesz.
*Viszonozza a gúnyos tenyérbe fontott kacajt. Nem is érti mit csodálkozik a férfi azon neki milyen a fantáziája. Mégis csak faluról érkezett a leány. Ott pedig sokkalta cifrábbakat is mondtak mint amiket most ő kiejtett apró ajkain.*
- Sajnos igen.
*Mondja beletörődően a másiknak. Talán ha lesz alkalma majd elbeszélgetni jobban Nixomiával. Akkor a nemesasszony talán ad neki egy fülest merre érdemes kérdezősködnie.
Lapozgatása közben a motoszkálásra lesz figyelmes. Kíváncsi szempárokkal követi a férfit. Abban reménykedve valami más könyvet tol majd pisze orra elé. Ám amaz csak gúnyos mosollyal az arcán távozik.*
- Várj! De hát!
*Szólal fel hangosabban a másik irányába. Ám ez a veszte. A hangos torok köszörülés megtöri a csendet. A mérges pap ifjú szúrós tekintete csattan Nimo hátán. Aki irulva pirulva kezd bocsánat kérésbe. A könyv visszahelyezését pedig egy székre állással oldja meg nagy nehezen. Ezek után pedig ő maga is távozik. Merre? Még nem biztos benne. De talán egy apró séta a tisztáson nem árthat neki. Amúgy is régen volt már ott.*
//Zárás//
*Ha sablonos a dolog ha nem. Sokan vágynak egyszerű életre is. Elvegre azok tűnnek a legbékésebbnek is. Azonban ez az élet nem mozgatja meg Nimo fantáziáját. Aki másra nem is vágyakozik. Csak, hogy az összes elemet az uralma alá hajtsa. Nagy álom. De az övé. És ha bele is szakad el fogja érni.
Derk elfojtott kacaját hallva mérgesen néz a másikra. Mintha amaz nem venné komolyan az ő édes és régóta dédelgetett álmát. Amaz azonban kimagyarázza magát valamelyest. Amire végül csak félre tart karokkal vonja meg a vállát.*
- Annyi baj legyen. Segédre biztosan szükségem lesz.
*Viszonozza a gúnyos tenyérbe fontott kacajt. Nem is érti mit csodálkozik a férfi azon neki milyen a fantáziája. Mégis csak faluról érkezett a leány. Ott pedig sokkalta cifrábbakat is mondtak mint amiket most ő kiejtett apró ajkain.*
- Sajnos igen.
*Mondja beletörődően a másiknak. Talán ha lesz alkalma majd elbeszélgetni jobban Nixomiával. Akkor a nemesasszony talán ad neki egy fülest merre érdemes kérdezősködnie.
Lapozgatása közben a motoszkálásra lesz figyelmes. Kíváncsi szempárokkal követi a férfit. Abban reménykedve valami más könyvet tol majd pisze orra elé. Ám amaz csak gúnyos mosollyal az arcán távozik.*
- Várj! De hát!
*Szólal fel hangosabban a másik irányába. Ám ez a veszte. A hangos torok köszörülés megtöri a csendet. A mérges pap ifjú szúrós tekintete csattan Nimo hátán. Aki irulva pirulva kezd bocsánat kérésbe. A könyv visszahelyezését pedig egy székre állással oldja meg nagy nehezen. Ezek után pedig ő maga is távozik. Merre? Még nem biztos benne. De talán egy apró séta a tisztáson nem árthat neki. Amúgy is régen volt már ott.*
1232. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-02 13:44:05
Üzenet elküldve: 2026-03-02 13:44:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Úgy látszik, hogy a lány nagyon otthonosan mozoghat a temetőkben, ha még a nevét is egy sírkőről szedte. Ez a törpében egy sor újabb kérdést vet fel, de kíváncsiságát elnyomja Avalurydda iránti szenvedélye, így talán ennek megvitatására később kerít sort. Végül is megfogadja Krestvir tanácsát a visszafordulással kapcsolatban. Neki sincs kedve egy talán nem is létező kaput keresni a sötétben. Az öreg szeme felcsillan, mikor újdonsült barátja a tengelyt említi, ezek szerint tudja, hogy miről beszél a törpe. Ez jó jel.*
- Nos, említettem neked az imént Wylnurana istennőt. Ő teremtett minket, törpéket. Ő a fény hordozója. Egy napon, mikor meglátogatta népét elégedett volt mindazzal amit látott. Ezért ajándékul adta nekünk a Szent Lángot az Amloshruddot. Ennek az mellett, hogy fényt adott és sosem alszik ki, óriási ereje van. Őseim ennek az erejét használták fel a város alapjainak megszilárdításához. Viszont később a virágzó társadalmunk káoszba süllyedt, hála az elfeknek, ezt látva az istennő szomorúan visszavette ajándékát, annak minden erejével együtt. Ez vezetett a Nagy Omlás Napjához, hiszen a Szent Láng ereje nélkül megrendültek a város fundamentumai is. A lángot az istennő felvitte magával az égbe, épp a város romjai fölé. Azóta is ott van, az lett a tengely.
* Miután nagyjából felvázolta, hogy mi is történt és miért jelentős ez a csillag, úgy gondolja, hogy egyelőre eleget mondott. Másrészt pedig az istennő emlegetésével eszébe jutott egy kérdés, ami már régóta ott motoszkál a fejében. Azóta, mióta a manóval találkozott.*
- Kilencedik említett valakit. Egy ismerősödet, aki ismeri az istennő nevét. Mesélnél róla valamit? Ki ő? Igaz, hogy sötételf?
* A kérdés feltevése után a törpe megáll egy pillanatra és a karjait mellkasán összefonva, kíváncsian hallgatja a leány válaszát.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Úgy látszik, hogy a lány nagyon otthonosan mozoghat a temetőkben, ha még a nevét is egy sírkőről szedte. Ez a törpében egy sor újabb kérdést vet fel, de kíváncsiságát elnyomja Avalurydda iránti szenvedélye, így talán ennek megvitatására később kerít sort. Végül is megfogadja Krestvir tanácsát a visszafordulással kapcsolatban. Neki sincs kedve egy talán nem is létező kaput keresni a sötétben. Az öreg szeme felcsillan, mikor újdonsült barátja a tengelyt említi, ezek szerint tudja, hogy miről beszél a törpe. Ez jó jel.*
- Nos, említettem neked az imént Wylnurana istennőt. Ő teremtett minket, törpéket. Ő a fény hordozója. Egy napon, mikor meglátogatta népét elégedett volt mindazzal amit látott. Ezért ajándékul adta nekünk a Szent Lángot az Amloshruddot. Ennek az mellett, hogy fényt adott és sosem alszik ki, óriási ereje van. Őseim ennek az erejét használták fel a város alapjainak megszilárdításához. Viszont később a virágzó társadalmunk káoszba süllyedt, hála az elfeknek, ezt látva az istennő szomorúan visszavette ajándékát, annak minden erejével együtt. Ez vezetett a Nagy Omlás Napjához, hiszen a Szent Láng ereje nélkül megrendültek a város fundamentumai is. A lángot az istennő felvitte magával az égbe, épp a város romjai fölé. Azóta is ott van, az lett a tengely.
* Miután nagyjából felvázolta, hogy mi is történt és miért jelentős ez a csillag, úgy gondolja, hogy egyelőre eleget mondott. Másrészt pedig az istennő emlegetésével eszébe jutott egy kérdés, ami már régóta ott motoszkál a fejében. Azóta, mióta a manóval találkozott.*
- Kilencedik említett valakit. Egy ismerősödet, aki ismeri az istennő nevét. Mesélnél róla valamit? Ki ő? Igaz, hogy sötételf?
* A kérdés feltevése után a törpe megáll egy pillanatra és a karjait mellkasán összefonva, kíváncsian hallgatja a leány válaszát.*
1231. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-02 09:35:38
Üzenet elküldve: 2026-03-02 09:35:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Annimon Negereth//
* Szinte mindenki egy élettel és vidámságokkal teli életre vágyik. Legalábbis ez a szokásos válasz, amit kapni szokott erre a már sablonos kérdésre. Valaki egy szép nagy családdal, valaki arany alá temetve szeretné, ha utolérné a vég. Ezzel szemben ő nem tud ilyen konkrétumot mondani. Legnagyobb önerejét bevetve is talán a lehető legpontosabb a válasz az erő lenne. Erő, ugyanis a gyengéket mindig elnyomják a végén és nem szeretne mások talpa alatt görnyedni. Akkor már inkább magának fogja kivájni a saját útját. A tündérnek is úgy tűnik, elég jó elképzelése van arról a bizonyos kérdésről, hogy mi leszel, ha „nagy” leszel. Nem tud segíteni magán, s mikor a mondatot először hallja önfeledten folyt el kis kacajt a tenyerébe. Ez már közel sem gúnyos, ezt inkább a meglepetés keltette. *
- A mester helyett? Nem mondom, az már tényleg valami. Ahhoz azonban sok akadályt kell majd legyűrnöd. Sok mágussal kell majd összemérned az erődet, hogy bizonyíts. Ki tudja? Lehet pont engem találsz az utolsó lépcsőfokon.
* Vállait aprón rázza meg. Érdekes belegondolni, mert bár számára a mester trónja olyan, mintegy nagy céltábla. Mindenki le akarja körözni, mindenki, aki nem tudja irányítania, avagy fél tőle, az jobbnak látná eltüntetni. Őt hidegen hagyja a téma, de a véleménye még változhat ilyen téren, elvégre minden ember a saját sorsának kovácsa. Vagy mi. A gnóm találmányhoz nem tesz többet hozzá. Némaságából sok dologra lehet következtetni, minek egyike, hogy elgondolkodott a találmány más célú felhasználásán. Érdekes fantáziája van a tündérnek, azt meg kell hagynia. *
- Fene. Hát nehezebb hozzáértőt találni, mint azt hittem. Bár nem meglepő, drága egy szakma.
* Jegyzi meg a válaszra, majd kezeivel az asztalra támaszkodva pattan fel lábaira. Erről ennyit, itt, a templomban bizonyára több válaszra nem számíthat. *
- Akkor én folyatom is a keresést. Neked meg jó tanulást. Aztán majd tedd vissza a könyvet a helyére.
* Az utolsó mondatot jóval utána mondja, mikor már közöttük egy jó néhány méter távolság kerekedett. Természetesen egy jókora pimasz vigyorral az arcán. Már látja is lelki szemei előtt, ahogy a tündér próbálkozik. Ahogy felmegy a lépcsőn, nem időzik sokat az építészet vizsgálatában, egyből útnak indul. *
* Szinte mindenki egy élettel és vidámságokkal teli életre vágyik. Legalábbis ez a szokásos válasz, amit kapni szokott erre a már sablonos kérdésre. Valaki egy szép nagy családdal, valaki arany alá temetve szeretné, ha utolérné a vég. Ezzel szemben ő nem tud ilyen konkrétumot mondani. Legnagyobb önerejét bevetve is talán a lehető legpontosabb a válasz az erő lenne. Erő, ugyanis a gyengéket mindig elnyomják a végén és nem szeretne mások talpa alatt görnyedni. Akkor már inkább magának fogja kivájni a saját útját. A tündérnek is úgy tűnik, elég jó elképzelése van arról a bizonyos kérdésről, hogy mi leszel, ha „nagy” leszel. Nem tud segíteni magán, s mikor a mondatot először hallja önfeledten folyt el kis kacajt a tenyerébe. Ez már közel sem gúnyos, ezt inkább a meglepetés keltette. *
- A mester helyett? Nem mondom, az már tényleg valami. Ahhoz azonban sok akadályt kell majd legyűrnöd. Sok mágussal kell majd összemérned az erődet, hogy bizonyíts. Ki tudja? Lehet pont engem találsz az utolsó lépcsőfokon.
* Vállait aprón rázza meg. Érdekes belegondolni, mert bár számára a mester trónja olyan, mintegy nagy céltábla. Mindenki le akarja körözni, mindenki, aki nem tudja irányítania, avagy fél tőle, az jobbnak látná eltüntetni. Őt hidegen hagyja a téma, de a véleménye még változhat ilyen téren, elvégre minden ember a saját sorsának kovácsa. Vagy mi. A gnóm találmányhoz nem tesz többet hozzá. Némaságából sok dologra lehet következtetni, minek egyike, hogy elgondolkodott a találmány más célú felhasználásán. Érdekes fantáziája van a tündérnek, azt meg kell hagynia. *
- Fene. Hát nehezebb hozzáértőt találni, mint azt hittem. Bár nem meglepő, drága egy szakma.
* Jegyzi meg a válaszra, majd kezeivel az asztalra támaszkodva pattan fel lábaira. Erről ennyit, itt, a templomban bizonyára több válaszra nem számíthat. *
- Akkor én folyatom is a keresést. Neked meg jó tanulást. Aztán majd tedd vissza a könyvet a helyére.
* Az utolsó mondatot jóval utána mondja, mikor már közöttük egy jó néhány méter távolság kerekedett. Természetesen egy jókora pimasz vigyorral az arcán. Már látja is lelki szemei előtt, ahogy a tündér próbálkozik. Ahogy felmegy a lépcsőn, nem időzik sokat az építészet vizsgálatában, egyből útnak indul. *
1230. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-01 23:34:25
Üzenet elküldve: 2026-03-01 23:34:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
- Egy sírkőről. - *Szentel egy pillanatot az emésztésnek, mikor rájön, hogy ezt milyen környezetben is mondja.*
- Nem itt. Valahol a kikötői erdőségben tértem magamhoz, onnan van az első emlékem. Ott volt a közelben egy sírkő ezzel a névvel, s jobb híján mondtam ezt később, mikor az én nevemet kérdezték. Még abban sem vagyok biztos, hogy nő volt az illető, akinek a nevét eltulajdonítottam. - *Jegyzi meg, s mintha ebből a távlatból még humort is találna életének, vagy nevének történetében.
Később, mikor felvetül a - hogyan, s merre - témaköre, megtorpan.*
- De nem tudom, hogy tényleg van-e erre kapu. Ha mászni semmiképpen nem szeretnénk, forduljunk inkább vissza, úgy rövidebb lesz. - *Ajánlja, mert végtére neki mindegy, csak rövidíteni akart. De varázslatai, vagy legalább egy lámpás segítsége híján nem sok kedve van a sötétben átbotorkálni az ismeretlenen, majd vissza, ha mégsem találnak itt kaput. Ami azt illeti, erősen fontolgatni kezdi, hogy itt helyben táborozzon le.
Csak nem most döntenek úgy a holtak, hogy ismét ideje a sírból kiszállniuk. Az élők meg többnyire nem éjszaka vagy hajnalban járnak erre, hogy őket zavarhatná.*
- A Tengely? - *Kérdi, bár a hangsúly jobbára kijelentő. Fel is szökik tekintete az égre, az említett csillagképet keresve. Közben kérdez.*
- Miért gondolja így? Hogy az ötödik csillag Avaluryddát jelzi? - *Érdeklődik. Sejtése ugyan van, de kíváncsi, hogy a törpe rendelkezik-e bármiféle bizonyítékkal állítására, vagy pusztán büszkeségből, vagy épp meseszerű gondolkodásmódból fakad e következtetés.
Ha a férfi erre tette fel életét, nem tartja kizártnak, hogy rengeteg kutatás állhat már mögötte, így valóban nagyon érdekli, hogy mit tudott meg. Mondjuk jobb volna, ha egy jó alvás után beszélhetnének, de az ember ne legyen válogatós.
Amilyen izgalmasnak hangzik az út, mire Wertus készül, már-már kedve volna vele tartani.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
- Egy sírkőről. - *Szentel egy pillanatot az emésztésnek, mikor rájön, hogy ezt milyen környezetben is mondja.*
- Nem itt. Valahol a kikötői erdőségben tértem magamhoz, onnan van az első emlékem. Ott volt a közelben egy sírkő ezzel a névvel, s jobb híján mondtam ezt később, mikor az én nevemet kérdezték. Még abban sem vagyok biztos, hogy nő volt az illető, akinek a nevét eltulajdonítottam. - *Jegyzi meg, s mintha ebből a távlatból még humort is találna életének, vagy nevének történetében.
Később, mikor felvetül a - hogyan, s merre - témaköre, megtorpan.*
- De nem tudom, hogy tényleg van-e erre kapu. Ha mászni semmiképpen nem szeretnénk, forduljunk inkább vissza, úgy rövidebb lesz. - *Ajánlja, mert végtére neki mindegy, csak rövidíteni akart. De varázslatai, vagy legalább egy lámpás segítsége híján nem sok kedve van a sötétben átbotorkálni az ismeretlenen, majd vissza, ha mégsem találnak itt kaput. Ami azt illeti, erősen fontolgatni kezdi, hogy itt helyben táborozzon le.
Csak nem most döntenek úgy a holtak, hogy ismét ideje a sírból kiszállniuk. Az élők meg többnyire nem éjszaka vagy hajnalban járnak erre, hogy őket zavarhatná.*
- A Tengely? - *Kérdi, bár a hangsúly jobbára kijelentő. Fel is szökik tekintete az égre, az említett csillagképet keresve. Közben kérdez.*
- Miért gondolja így? Hogy az ötödik csillag Avaluryddát jelzi? - *Érdeklődik. Sejtése ugyan van, de kíváncsi, hogy a törpe rendelkezik-e bármiféle bizonyítékkal állítására, vagy pusztán büszkeségből, vagy épp meseszerű gondolkodásmódból fakad e következtetés.
Ha a férfi erre tette fel életét, nem tartja kizártnak, hogy rengeteg kutatás állhat már mögötte, így valóban nagyon érdekli, hogy mit tudott meg. Mondjuk jobb volna, ha egy jó alvás után beszélhetnének, de az ember ne legyen válogatós.
Amilyen izgalmasnak hangzik az út, mire Wertus készül, már-már kedve volna vele tartani.*
1229. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-01 22:28:59
Üzenet elküldve: 2026-03-01 22:28:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Az öreg nagyot sóhajt, mikor a lány arcán az értetlenség tükröződik, válaszul az ő példáira. Pedig még egyszerűen is fogalmazott, hogy egy gyermek is megértse.* ~Emberek.~ *Morogja magában. Úgy látszik, hogy a mondandója lényegét azért megértette.*
- Igen, ezt próbáltam elmondani az imént. A félelemmel szembe kell nézni, hisz a félelem alapja a tudatlanság.
* Bizony úgy valóban nehéz lehet a szembenézés, ha nem emlékszünk rá, hogy mitől is félünk. A törpe alaposan megnézi magának a lányt, hátha felismeri. Az állánál megvakarja a szakállát, szemöldökeit ráncolja, de semmi. Egészen biztos benne, hogy még sosem látta a Krestvirt ezelőtt.*
- Akkor honnét ered a neved, ha semmire sem emlékszel?
* Teszi fel végül a kérdést.*
- Hát, akkor keressük meg azt a kaput. A falra mászást már nem ajánlom neked és én is kihagyom, ha lehet. Te már megjártál vele, én meg nem vagyok az a mászós típus.
* A lány ismeri Avaluryddát! Ennek a törpe láthatóan megörül. Sokan még hallomásból sem ismerik a város nevét. Krestvir észreveheti, hogy a törpét lázba hozza a téma. Szenvedélyesen kezd bele mondandójába.*
- Az út oda? Nos igen, azzal van egy kis gond. Senkivel nem találkoztam eddig, aki ismerné. Viszont régóta foglalkoztat a dolog. Arra tettem fel az életemet, hogy megtaláljam. Arra jutottam, hogy a városnak az erdőmélyén túli hegyekben kell lennie. Ismered a csillagokat? Van egy csillagkép, melynek a neve négy város, de öt csillagból áll. Az ötödik csillag a kulcs a városhoz!
* Egyelőre nem mond többet. Hagyja, hogy a lány hozzáfűzzön valamit a hallottakhoz. Közben, miután elérik a temető falát elindulnak mellette az egyik irányba, arra amerre a kaput sejtik. Óvatosan kell haladniuk, mert a vaksötétben nem láthatják, hogy mi áll az útjukba. Sok itt a gondozatlan, kidőlt síremlék, de az se lenne kellemes, ha egy gödör alján kötnének ki. A holdak fénye sincs segítségükre, mert időközben felhők kúsztak a fény útjába. Így botorkálnak hát ők hárman a vaksötétben a város temetőjének egyik legeldugottabb zugában. *
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Az öreg nagyot sóhajt, mikor a lány arcán az értetlenség tükröződik, válaszul az ő példáira. Pedig még egyszerűen is fogalmazott, hogy egy gyermek is megértse.* ~Emberek.~ *Morogja magában. Úgy látszik, hogy a mondandója lényegét azért megértette.*
- Igen, ezt próbáltam elmondani az imént. A félelemmel szembe kell nézni, hisz a félelem alapja a tudatlanság.
* Bizony úgy valóban nehéz lehet a szembenézés, ha nem emlékszünk rá, hogy mitől is félünk. A törpe alaposan megnézi magának a lányt, hátha felismeri. Az állánál megvakarja a szakállát, szemöldökeit ráncolja, de semmi. Egészen biztos benne, hogy még sosem látta a Krestvirt ezelőtt.*
- Akkor honnét ered a neved, ha semmire sem emlékszel?
* Teszi fel végül a kérdést.*
- Hát, akkor keressük meg azt a kaput. A falra mászást már nem ajánlom neked és én is kihagyom, ha lehet. Te már megjártál vele, én meg nem vagyok az a mászós típus.
* A lány ismeri Avaluryddát! Ennek a törpe láthatóan megörül. Sokan még hallomásból sem ismerik a város nevét. Krestvir észreveheti, hogy a törpét lázba hozza a téma. Szenvedélyesen kezd bele mondandójába.*
- Az út oda? Nos igen, azzal van egy kis gond. Senkivel nem találkoztam eddig, aki ismerné. Viszont régóta foglalkoztat a dolog. Arra tettem fel az életemet, hogy megtaláljam. Arra jutottam, hogy a városnak az erdőmélyén túli hegyekben kell lennie. Ismered a csillagokat? Van egy csillagkép, melynek a neve négy város, de öt csillagból áll. Az ötödik csillag a kulcs a városhoz!
* Egyelőre nem mond többet. Hagyja, hogy a lány hozzáfűzzön valamit a hallottakhoz. Közben, miután elérik a temető falát elindulnak mellette az egyik irányba, arra amerre a kaput sejtik. Óvatosan kell haladniuk, mert a vaksötétben nem láthatják, hogy mi áll az útjukba. Sok itt a gondozatlan, kidőlt síremlék, de az se lenne kellemes, ha egy gödör alján kötnének ki. A holdak fénye sincs segítségükre, mert időközben felhők kúsztak a fény útjába. Így botorkálnak hát ők hárman a vaksötétben a város temetőjének egyik legeldugottabb zugában. *
1228. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-01 18:51:20
Üzenet elküldve: 2026-03-01 18:51:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Türelmesen, s figyelmesen hallgatja végig a törpét, ehhez jobban is ért, mint a beszédhez. Nem szól közbe, mert tisztában van a párbeszéd szabályaival. Jóllehet, ez is része annak, hogy nem a legélénkebb beszélgetőtárs, ugyanis hajlamos túlzásba esni, mert nem érzi, hogy a beszédben keletkezett szünetek mikor jelzik azt, hogy ő következik, s mikor azt, hogy a másik a saját gondolatait rakja össze. Így az udvariatlanságot elkerülve inkább kivárja, míg az a bizonyos szünet hosszabbra nyúlik, s már biztos lehet benne, hogy a másik végzett a mondandójával.*
- Nem vagyok benne biztos. - *Feleli szokásos őszinteségével, mikor Wertus bezárólag arról érdeklődik, értette-e, amit mondott.*
- Arról beszél, hogy a félelmeket, vagy egyéb rossz érzéseket nem elnyomni kell, hanem... szembe nézni velük. - *Próbálja leegyszerűsíteni az elhangzottakat, majd a megerősítést várja, hogy jól értik egymást.
Amennyiben ezt megkapja...*
- Úgy egyetértek. - *Biccent.*
- Ezzel a gondommal elég sokat foglalkoztam már, több mindent is próbáltam, hogy megoldjam. De a forráshoz vezető utat sziklafal állja el... - *Újabb magának szánt, észrevétlen kis mosoly a hasonlatért.*
- Az emlékeim csak néhány évre nyúlnak vissza, hogy előtte ki voltam és mi történt velem, nem emlékszem. Még a saját nevemre sem. És nem is találkoztam eddig senkivel, aki felismert volna... - *Magyarázza a részletet, amit eddig kihagyott.*
- Úgy sejtem, a félelmem forrása valahol az elveszett emlékeim között lehet. - *Közli következtetését.
Később, a hálálkodására kapott megrovást megjegyzi, ahogy Wylnurana említése sem hagyja hidegen, noha a választ vele kapcsolatban elkerüli. Talán nem meglepő, hogy ahogy a manónak, neki is az a személy jut eszébe, aki utoljára említette neki az istennőt. De ahogy akkor nem csatlakozott Quantall imájához, most sem támadt föl benne a hívő lélek.*
- A folyó mellett táborozunk. - *Felel csak a kérdésre, magyarázva, hogy miért erre jön.*
- Talán van itt is kapu. De mehetünk arra is, talán mégis gyorsabb, mint keresni. Vagy átmászhatunk. Egy kis fény mondjuk jó volna. - *Gondolkodik hangosan, s ismét legyint felfelé tartott mutatóujjával, de továbbra is sikertelen. Ez mondjuk egy kissé aggasztja, s ezzel még egy okot kapott rá, hogy kerülje ezt a szert. Mit sem ér a nyugalma a sötétségben, ha a fenyegetettség érzése helyett ez az álmosító köd tompítja el az elméjét. Előbbit legalább koncentrációval képes kizárni, utóbbi esetén viszont épp az összpontosításra való képességét veszíti el.*
- A törpék legendás fővárosa. - *Biccent, mert ha a történelem nem is tartozik fő érdekeltségei közé, olvasott már néhány alapvető följegyzést a törpékéről.*
- Ismert az út még oda? Milyen állapotban van? Lakhatják még, vagy a környékét? - *Érdeklődik, mert annyira sajnos nem tájékozott, hogy tudja, mennyi a legenda, s mennyi a történelem, s hogy mivel tudhatnak többet a törpék maguk.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Türelmesen, s figyelmesen hallgatja végig a törpét, ehhez jobban is ért, mint a beszédhez. Nem szól közbe, mert tisztában van a párbeszéd szabályaival. Jóllehet, ez is része annak, hogy nem a legélénkebb beszélgetőtárs, ugyanis hajlamos túlzásba esni, mert nem érzi, hogy a beszédben keletkezett szünetek mikor jelzik azt, hogy ő következik, s mikor azt, hogy a másik a saját gondolatait rakja össze. Így az udvariatlanságot elkerülve inkább kivárja, míg az a bizonyos szünet hosszabbra nyúlik, s már biztos lehet benne, hogy a másik végzett a mondandójával.*
- Nem vagyok benne biztos. - *Feleli szokásos őszinteségével, mikor Wertus bezárólag arról érdeklődik, értette-e, amit mondott.*
- Arról beszél, hogy a félelmeket, vagy egyéb rossz érzéseket nem elnyomni kell, hanem... szembe nézni velük. - *Próbálja leegyszerűsíteni az elhangzottakat, majd a megerősítést várja, hogy jól értik egymást.
Amennyiben ezt megkapja...*
- Úgy egyetértek. - *Biccent.*
- Ezzel a gondommal elég sokat foglalkoztam már, több mindent is próbáltam, hogy megoldjam. De a forráshoz vezető utat sziklafal állja el... - *Újabb magának szánt, észrevétlen kis mosoly a hasonlatért.*
- Az emlékeim csak néhány évre nyúlnak vissza, hogy előtte ki voltam és mi történt velem, nem emlékszem. Még a saját nevemre sem. És nem is találkoztam eddig senkivel, aki felismert volna... - *Magyarázza a részletet, amit eddig kihagyott.*
- Úgy sejtem, a félelmem forrása valahol az elveszett emlékeim között lehet. - *Közli következtetését.
Később, a hálálkodására kapott megrovást megjegyzi, ahogy Wylnurana említése sem hagyja hidegen, noha a választ vele kapcsolatban elkerüli. Talán nem meglepő, hogy ahogy a manónak, neki is az a személy jut eszébe, aki utoljára említette neki az istennőt. De ahogy akkor nem csatlakozott Quantall imájához, most sem támadt föl benne a hívő lélek.*
- A folyó mellett táborozunk. - *Felel csak a kérdésre, magyarázva, hogy miért erre jön.*
- Talán van itt is kapu. De mehetünk arra is, talán mégis gyorsabb, mint keresni. Vagy átmászhatunk. Egy kis fény mondjuk jó volna. - *Gondolkodik hangosan, s ismét legyint felfelé tartott mutatóujjával, de továbbra is sikertelen. Ez mondjuk egy kissé aggasztja, s ezzel még egy okot kapott rá, hogy kerülje ezt a szert. Mit sem ér a nyugalma a sötétségben, ha a fenyegetettség érzése helyett ez az álmosító köd tompítja el az elméjét. Előbbit legalább koncentrációval képes kizárni, utóbbi esetén viszont épp az összpontosításra való képességét veszíti el.*
- A törpék legendás fővárosa. - *Biccent, mert ha a történelem nem is tartozik fő érdekeltségei közé, olvasott már néhány alapvető följegyzést a törpékéről.*
- Ismert az út még oda? Milyen állapotban van? Lakhatják még, vagy a környékét? - *Érdeklődik, mert annyira sajnos nem tájékozott, hogy tudja, mennyi a legenda, s mennyi a történelem, s hogy mivel tudhatnak többet a törpék maguk.*
1227. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-01 13:55:06
Üzenet elküldve: 2026-03-01 13:55:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* A törpe figyelmesen hallgatja Krestvirt, miközben az a félelmeiről mesél. Eddig három nővel beszélt ebben a városban. A háromból kettőnek belső harcai vannak, a harmadikkal sajnos nem jutott el odáig, hogy ilyen mélyebb témákat érintsenek, de az öreg nem lenne meglepődve, ha az is ilyen panaszokkal állt volna elő. Ez bizony a törpében csak jobban megerősíti azt, amit eddig is gondolt, mégpedig, hogy az ember egy törékeny testbe zárt törékeny lélek. Megvárja míg a lány végigmondja a történetét és csak azután szólal meg.*
- Erről beszéltem az imént! Hogy nem ismered a nyugtalanság forrását? Mit teszel, ha egy patak forrásához szeretnél jutni, hogy onnét oltsd szomjadat a tiszta friss vízzel? Hát követed a patakot, vissza a forrásig! Ehelyett te inkább iszol a poshadt vízből, mert az kényelmesebb!
* Ekkor jobb kezének mutatóujjával bök a pipa irányába.*
- Tudod gyakran engemet is elárasztanak az aggasztó gondolatok, főleg esténként, ha egyedül vagyok. * A félelem szót direkt kerüli, mert, hát a törpe szótárából az a szó, hogy félelem hiányzik.*
- Mit teszek olyankor? Nem, semmiképp sem szabad elhessegetni őket, mert ha elhajtod őket a tudatod ajtajából, akkor alattomosan az ablakon át fognak betörni hozzád! Ellenkezőleg! Ereszd be őket és kérdezd meg, hogy kik ők. Akkor látni fogod, hogy akiktől féltél aprócska szúnyogok csupán, aki az éjszaka sötétjében zümmögnek a füledbe és nem hagynak aludni, de ha világosságot gyújtasz, meglátod őket és könnyűszerrel megszabadulhatsz tőlük. Érted amit mondok?
* Wertus kérdőn néz a lányra. Talán túl sokat beszél, pedig éppen csak megkarcolta a roppant, tengermély bölcsességének felszínét. Hisz az köztudott, hogy a törpék a legbölcsebb lények széles e világbon! Krestvir újfent megköszöni a törpe segítségét, amit a törpe sem hagy már szó nélkül.*
- Ne köszöngess már annyit, mert elkopik bele a nyelved! Ha hálás akarsz lenni, adj hálát Wylnurana istennőnek, hogy az utamba sodort! Különben meg, nem lenne egyszerűbb, ha a főbejáraton át hagynánk el a temetőt?
* A lány érdeklődésére erdőmélyével kapcsolatban szívesen válaszol, hátha valami hasznos információval szolgálhat az öreg számára.*
- Tudod, nem erdőmélyét akarom én megnézni, azon csak átvágunk két törpe társammal. Én a hegyekhez tartok. Egy várost keresek, Avaluryddát. Hallottál már róla?
* Ezúttal a törpe reménykedik benne, hogy a lánynak ismerősen fog csengeni a név. Közben lassan elindul ő is utánuk, tartsanak bármerre is.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* A törpe figyelmesen hallgatja Krestvirt, miközben az a félelmeiről mesél. Eddig három nővel beszélt ebben a városban. A háromból kettőnek belső harcai vannak, a harmadikkal sajnos nem jutott el odáig, hogy ilyen mélyebb témákat érintsenek, de az öreg nem lenne meglepődve, ha az is ilyen panaszokkal állt volna elő. Ez bizony a törpében csak jobban megerősíti azt, amit eddig is gondolt, mégpedig, hogy az ember egy törékeny testbe zárt törékeny lélek. Megvárja míg a lány végigmondja a történetét és csak azután szólal meg.*
- Erről beszéltem az imént! Hogy nem ismered a nyugtalanság forrását? Mit teszel, ha egy patak forrásához szeretnél jutni, hogy onnét oltsd szomjadat a tiszta friss vízzel? Hát követed a patakot, vissza a forrásig! Ehelyett te inkább iszol a poshadt vízből, mert az kényelmesebb!
* Ekkor jobb kezének mutatóujjával bök a pipa irányába.*
- Tudod gyakran engemet is elárasztanak az aggasztó gondolatok, főleg esténként, ha egyedül vagyok. * A félelem szót direkt kerüli, mert, hát a törpe szótárából az a szó, hogy félelem hiányzik.*
- Mit teszek olyankor? Nem, semmiképp sem szabad elhessegetni őket, mert ha elhajtod őket a tudatod ajtajából, akkor alattomosan az ablakon át fognak betörni hozzád! Ellenkezőleg! Ereszd be őket és kérdezd meg, hogy kik ők. Akkor látni fogod, hogy akiktől féltél aprócska szúnyogok csupán, aki az éjszaka sötétjében zümmögnek a füledbe és nem hagynak aludni, de ha világosságot gyújtasz, meglátod őket és könnyűszerrel megszabadulhatsz tőlük. Érted amit mondok?
* Wertus kérdőn néz a lányra. Talán túl sokat beszél, pedig éppen csak megkarcolta a roppant, tengermély bölcsességének felszínét. Hisz az köztudott, hogy a törpék a legbölcsebb lények széles e világbon! Krestvir újfent megköszöni a törpe segítségét, amit a törpe sem hagy már szó nélkül.*
- Ne köszöngess már annyit, mert elkopik bele a nyelved! Ha hálás akarsz lenni, adj hálát Wylnurana istennőnek, hogy az utamba sodort! Különben meg, nem lenne egyszerűbb, ha a főbejáraton át hagynánk el a temetőt?
* A lány érdeklődésére erdőmélyével kapcsolatban szívesen válaszol, hátha valami hasznos információval szolgálhat az öreg számára.*
- Tudod, nem erdőmélyét akarom én megnézni, azon csak átvágunk két törpe társammal. Én a hegyekhez tartok. Egy várost keresek, Avaluryddát. Hallottál már róla?
* Ezúttal a törpe reménykedik benne, hogy a lánynak ismerősen fog csengeni a név. Közben lassan elindul ő is utánuk, tartsanak bármerre is.*
1226. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-01 00:10:01
Üzenet elküldve: 2026-03-01 00:10:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Talán még az arcába öntött víz sem élénkítette föl annyira, mint az, hogy Wertus igennel felel a kérdésére. Igaz, sokáig föl sem fogja a többit, s nem csak azért, mert a bódítószer még mindig mozog benne, hanem mert annyira föllelkesül, hogy kell egy kis idő, hogy a válasz végkicsengése is leülepedjen benne.
Ekkor szíve visszalassul, s kicsit még meg is sajdul. De össze nem törik, hisz ez is több már, mint amit jó ideje válaszul szokott kapni: valaki, aki legalább már hallott mesteréről, s elképzelése is van róla, hogy ki ő.
Értőn és megerősítőn biccent hát a törpe válaszára, hogy valóban jól emlékszik, s híres varázsló az illető.
Csalódottsága leginkább csak egy hangosabb kilégzésben érhető nyomon, s abban, hogy megélénkült pillantását elfelé irányítja.
Később aztán, mikor Wertus az égre emeli mutatóujját, ismét magára vonja a tekintetét is, figyelme mellett. Az intő szóra és a példálózásra fáradt elmével igyekszik összpontosítani, illetve a saját esetére értelmezni az előadott hasonlatot, de nehezére esik. Pedig úgy gondolja, talán valamiféle választ várhatnak tőle a jó tanácsra, viszont fogalma sincs, mit mondjon erre. Szerencsére a törpe kíváncsisága kimenti a helyzetből. Vagy inkább cseberből vederbe... A téma nem annyira kellemes a számára, viszont hátrányát sem látja az őszinteségnek.*
- Azt mondta, magamban keressem a nyugalmat. De mit tenne, ha nem ismerné nyugtalansága forrását? Ha nem emlékezne rá, miből ered, s így felkeresni sem tudná, hogy elapassza? - *Indít egy hasonlattal, aminek nyomán fölhorgad benne a büszkeség, mert nem csak hogy megalkotta, még a fonalat sem veszítette el.
Kilencedik is elismerő pillantással adózik hordozója szokatlan szóalkotásának.
Krestvir vesz is egy mély levegőt, mert elfáradt az elvont képalkotásban, de kérdését meghagyja költőinek, hosszabb szünetet nem tart, hacsak nem érkezik azonnal válasz a másiktól.*
- Engem téveszmék, hallucinációk kísérnek a sötétben... Ez nem egyszerű félelem. Mágus vagyok, mestere a meditációnak, s nagy önuralommal ezt a... félelmet is képes vagyok kívül tartani, de megszüntetni nem; s nagy koncentrációt igényel a részemről, hogy eltompítsam.
Most nagyjából csönd van. - *Nyomja meg leheletnyit a -most- szót, miből sejteni lehet, hogy az elfüstölt növény hatásának tulajdonítja ezt az örvendetes állapotot.*
- Tényleg? - *Kérdi Kilencedik, majd mint aki tudatosított valamit, megismétli, immár kijelentő hangsúlyban, meglepetten.*
- Tényleg. *Néz Krestvirre, s ők értik, miről van szó.*
- Néhány napja már próbálkozom vele. Sötétedés előtt szívok egy keveset és igyekszem kitolni a határaimat. - *Védekezés gyanánt előre fölemeli azt a kezét, amivel épp nem kapaszkodik.* - De mondania sem kell, egy ideig nem tervezem használni, s utána is óvatosabban.
*A fáradt mozdulat, amivel végül elengedi a kopjafát, hogy még egy szédelgős lépést megkockáztasson, valószínűsíti, hogy tanult a leckéből.
S bár állapota ellenére nem akarta terhelni a törpét, s útjára engedte volna - mert ha nehézkesen is, de úgy gondolja, most már elboldogul -, miután amaz maga ajánlkozik kíséretnek a továbbiakban, letesz erről a szándékáról. Akkor már csak a hála kifejezésének kérdése maradt.*
- Köszönöm, örömmel fogadom.
Hogyan hálálhatnám meg? Szívesen meghívnám valamire, de ilyen állapotban inkább nem mennék fogadóba. Kilencedikkel túl feltűnőek vagyunk, a fogadókban pedig sok a rossz szándékkal figyelő szem. Tartok tőle, hogy kihasználnák gyengeségemet. - *Ismeri be óvatosságát, de még ezt is olyan szárazon adja elő, mintha csak az időjárásról beszélne.
Közben lassú, bizonytalan léptekkel indul el, meg-megtámaszkodva, de nem a templom, hanem a folyó csobogásának irányába, valami kijáratot keresve a kerítésen a sötétben. Csak ha Wertus válaszolt, akkor szólal meg újra.*
- Kikkel és miért mennek Erdőmélyére? - *Kíváncsiskodik ő is, mert ezt az elejtett megjegyzést igencsak furcsának találta.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*Talán még az arcába öntött víz sem élénkítette föl annyira, mint az, hogy Wertus igennel felel a kérdésére. Igaz, sokáig föl sem fogja a többit, s nem csak azért, mert a bódítószer még mindig mozog benne, hanem mert annyira föllelkesül, hogy kell egy kis idő, hogy a válasz végkicsengése is leülepedjen benne.
Ekkor szíve visszalassul, s kicsit még meg is sajdul. De össze nem törik, hisz ez is több már, mint amit jó ideje válaszul szokott kapni: valaki, aki legalább már hallott mesteréről, s elképzelése is van róla, hogy ki ő.
Értőn és megerősítőn biccent hát a törpe válaszára, hogy valóban jól emlékszik, s híres varázsló az illető.
Csalódottsága leginkább csak egy hangosabb kilégzésben érhető nyomon, s abban, hogy megélénkült pillantását elfelé irányítja.
Később aztán, mikor Wertus az égre emeli mutatóujját, ismét magára vonja a tekintetét is, figyelme mellett. Az intő szóra és a példálózásra fáradt elmével igyekszik összpontosítani, illetve a saját esetére értelmezni az előadott hasonlatot, de nehezére esik. Pedig úgy gondolja, talán valamiféle választ várhatnak tőle a jó tanácsra, viszont fogalma sincs, mit mondjon erre. Szerencsére a törpe kíváncsisága kimenti a helyzetből. Vagy inkább cseberből vederbe... A téma nem annyira kellemes a számára, viszont hátrányát sem látja az őszinteségnek.*
- Azt mondta, magamban keressem a nyugalmat. De mit tenne, ha nem ismerné nyugtalansága forrását? Ha nem emlékezne rá, miből ered, s így felkeresni sem tudná, hogy elapassza? - *Indít egy hasonlattal, aminek nyomán fölhorgad benne a büszkeség, mert nem csak hogy megalkotta, még a fonalat sem veszítette el.
Kilencedik is elismerő pillantással adózik hordozója szokatlan szóalkotásának.
Krestvir vesz is egy mély levegőt, mert elfáradt az elvont képalkotásban, de kérdését meghagyja költőinek, hosszabb szünetet nem tart, hacsak nem érkezik azonnal válasz a másiktól.*
- Engem téveszmék, hallucinációk kísérnek a sötétben... Ez nem egyszerű félelem. Mágus vagyok, mestere a meditációnak, s nagy önuralommal ezt a... félelmet is képes vagyok kívül tartani, de megszüntetni nem; s nagy koncentrációt igényel a részemről, hogy eltompítsam.
Most nagyjából csönd van. - *Nyomja meg leheletnyit a -most- szót, miből sejteni lehet, hogy az elfüstölt növény hatásának tulajdonítja ezt az örvendetes állapotot.*
- Tényleg? - *Kérdi Kilencedik, majd mint aki tudatosított valamit, megismétli, immár kijelentő hangsúlyban, meglepetten.*
- Tényleg. *Néz Krestvirre, s ők értik, miről van szó.*
- Néhány napja már próbálkozom vele. Sötétedés előtt szívok egy keveset és igyekszem kitolni a határaimat. - *Védekezés gyanánt előre fölemeli azt a kezét, amivel épp nem kapaszkodik.* - De mondania sem kell, egy ideig nem tervezem használni, s utána is óvatosabban.
*A fáradt mozdulat, amivel végül elengedi a kopjafát, hogy még egy szédelgős lépést megkockáztasson, valószínűsíti, hogy tanult a leckéből.
S bár állapota ellenére nem akarta terhelni a törpét, s útjára engedte volna - mert ha nehézkesen is, de úgy gondolja, most már elboldogul -, miután amaz maga ajánlkozik kíséretnek a továbbiakban, letesz erről a szándékáról. Akkor már csak a hála kifejezésének kérdése maradt.*
- Köszönöm, örömmel fogadom.
Hogyan hálálhatnám meg? Szívesen meghívnám valamire, de ilyen állapotban inkább nem mennék fogadóba. Kilencedikkel túl feltűnőek vagyunk, a fogadókban pedig sok a rossz szándékkal figyelő szem. Tartok tőle, hogy kihasználnák gyengeségemet. - *Ismeri be óvatosságát, de még ezt is olyan szárazon adja elő, mintha csak az időjárásról beszélne.
Közben lassú, bizonytalan léptekkel indul el, meg-megtámaszkodva, de nem a templom, hanem a folyó csobogásának irányába, valami kijáratot keresve a kerítésen a sötétben. Csak ha Wertus válaszolt, akkor szólal meg újra.*
- Kikkel és miért mennek Erdőmélyére? - *Kíváncsiskodik ő is, mert ezt az elejtett megjegyzést igencsak furcsának találta.*
1225. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-02-28 22:09:02
Üzenet elküldve: 2026-02-28 22:09:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Az említett férfi neve ismerősen cseng a törpének, bár abban egészen biztos, hogy még sosem találkozott vele. Kezeit széttárva így szól:*
- Igen, hallottam ezt a nevet. Bár már az nagyon rég volt. Ő egy híres varázsló, ha jól tudom, de személyesen nem ismerem.
* Ennyit tud hozzáfűzni, ami a lánynak valószínűleg vajmi kevés. A pipával kapcsolatban viszont úgy tűnik igaza volt. Meg is dorgálja a lányt emiatt. Jobb kezének mutatóujját az égre emeli, kissé megrázza és így szól:*
- A nyugalmadat ne füvekben, vagy varázsitalokban keresd! Legbelül kell megtalálnod, mert, ha ott nincs meg, ezek a szerek tompíthatnak, de használni biztosan nem használnak semmit. Ez olyan, mint amikor valaki eltöri a kezét és csak a fájdalmát csillapítja. A fájdalom eltűnhet, de attól még a keze használhatatlan marad, míg meg nem gyógyul. Ráadásul, mivel fájdalmat nem érez még rosszabbul is járhat, ha terheli.
* A kísérlettel kapcsolatban elejtett néhány szó felkelti az öreg érdeklődését. Kíváncsiságát csak fokozza, hogy mindezt Krestvir csendben, szinte suttogva mondja. Mivel a törpék kíváncsi szerzetek, bizony Wertus sem hagyja szó nélkül a dolgot.*
- Miféle kísérlet? Milyen kísérletet végeztél?
* Wertus bal kezével elveszi a köpenyét a lánytól, miközben jobbjával még mindig tartja őt. Ha a tenni szeretne néhány lépést egyedül, az öreg elereszti, de figyelemmel kíséri nehogy elessék. Mikor látja, hogy boldogul egyedül is feldobja a köpenyt a hátára. Krestvir szabadkozása mosolyt csal az arcára, legyint egyet, majd így szól:*
- Nem okoztál gondot magadon és a manón kívül senki másnak. Különben sincs jobb dolgom. Még pár napig a városban leszek, mielőtt elindulunk erdőmélyére. Ha nincs ellenedre lányom, elkísérhetlek titeket egy darabon, nehogy megint megtámadjon titeket valami veszélyes fenevad!
* Wertus nem mozdul a helyéről, csak figyeli a lányt, hogy elég magabiztosak-e a mozdulatai. A látottak alapján biztos benne, hogy még korai lenne szélnek ereszteni őket, bár nem fogja magát minden áron az ember – manó párosra erőltetni, de ha nincs ellenükre szívesen velük tart.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Az említett férfi neve ismerősen cseng a törpének, bár abban egészen biztos, hogy még sosem találkozott vele. Kezeit széttárva így szól:*
- Igen, hallottam ezt a nevet. Bár már az nagyon rég volt. Ő egy híres varázsló, ha jól tudom, de személyesen nem ismerem.
* Ennyit tud hozzáfűzni, ami a lánynak valószínűleg vajmi kevés. A pipával kapcsolatban viszont úgy tűnik igaza volt. Meg is dorgálja a lányt emiatt. Jobb kezének mutatóujját az égre emeli, kissé megrázza és így szól:*
- A nyugalmadat ne füvekben, vagy varázsitalokban keresd! Legbelül kell megtalálnod, mert, ha ott nincs meg, ezek a szerek tompíthatnak, de használni biztosan nem használnak semmit. Ez olyan, mint amikor valaki eltöri a kezét és csak a fájdalmát csillapítja. A fájdalom eltűnhet, de attól még a keze használhatatlan marad, míg meg nem gyógyul. Ráadásul, mivel fájdalmat nem érez még rosszabbul is járhat, ha terheli.
* A kísérlettel kapcsolatban elejtett néhány szó felkelti az öreg érdeklődését. Kíváncsiságát csak fokozza, hogy mindezt Krestvir csendben, szinte suttogva mondja. Mivel a törpék kíváncsi szerzetek, bizony Wertus sem hagyja szó nélkül a dolgot.*
- Miféle kísérlet? Milyen kísérletet végeztél?
* Wertus bal kezével elveszi a köpenyét a lánytól, miközben jobbjával még mindig tartja őt. Ha a tenni szeretne néhány lépést egyedül, az öreg elereszti, de figyelemmel kíséri nehogy elessék. Mikor látja, hogy boldogul egyedül is feldobja a köpenyt a hátára. Krestvir szabadkozása mosolyt csal az arcára, legyint egyet, majd így szól:*
- Nem okoztál gondot magadon és a manón kívül senki másnak. Különben sincs jobb dolgom. Még pár napig a városban leszek, mielőtt elindulunk erdőmélyére. Ha nincs ellenedre lányom, elkísérhetlek titeket egy darabon, nehogy megint megtámadjon titeket valami veszélyes fenevad!
* Wertus nem mozdul a helyéről, csak figyeli a lányt, hogy elég magabiztosak-e a mozdulatai. A látottak alapján biztos benne, hogy még korai lenne szélnek ereszteni őket, bár nem fogja magát minden áron az ember – manó párosra erőltetni, de ha nincs ellenükre szívesen velük tart.*
1224. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-02-28 17:15:11
Üzenet elküldve: 2026-02-28 17:15:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
- Már feloszlott. Amon Ruadhon, Synmirán volt az otthonunk. Leginkább mágusok szövetsége volt, de akadtak köztünk alkimisták, druidák és harcosok is. - *Feleli egyszerűen a kérdésre. Hogy mennyire hiányolja e szövetséget még mindig, arról legfeljebb az árulkodhat, hogy kapásból annak tagjaként mutatkozott be. Igaz, ennek van más oka is...*
- A vezetőnk egy Taitos nevű férfi volt. Hallott már róla? - *Teszi fel a kérdést, amit szinte mindig elővesz, ha egy idegennel találkozik. Nem adta még fel, hogy egyszer valaki hírrel szolgálhat mestere felől. Ez a remény még jelen állapotában is eszébe hozza a kérdést, ami egyfajta szokásává vált.
Aztán a törpe érdeklődésére a pipára néz, s ha már felhívták rá a figyelmét, darabos mozdulatokkal érte is nyúl és elrakja a köpenye zsebébe. Közben eltöpreng, mert Wertus feltételezése rávilágít valamire, amit úgy gondolja, neki is komolyabban kellett volna vennie.*
- De, lehet. Cynte Álma. Nyugtató hatású. Még figyelmeztettek is, hogy túl hosszú álmot hozhat, ha gyakran használom. És úgy tűnik, túlhasználtam. Meggondolatlan voltam. - *Elemzi ki a helyzetet és ismeri be hibáját, mint egyszerű következtetést.
Majd fölpillant a holdakra és a csillagos égre, aztán szét maga körül és...*
- De a kísérlet is eredményes volt. - *Teszi hozzá halkabban, mintha ez a megállapítás inkább csak magának szólna.*
- Bocsáss meg, hogy cserben hagytalak. Jól vagy, nem sérültél meg? - *Szól a kérdés a manóhoz, de az csak legyint.*
- Kutya bajom. Na, hé... - *Tiltakozik Kili, mert miközben válaszolni próbál, Krestvir magához öleli. De aztán hagyja magát, még meg is lapogatja a lány oldalát, amennyire ölelésben lefogott karjai engedik.
Krestvirt megrémítette az eset, s ahogy kezd magához térni, ez a félelem is visszakúszik, így most mély levegőt véve szorítja magához barátját és örül, hogy az az állat nem ragadta el őt, s nem arra ébredt, hogy sehol sem találja. Tudja, hogy a manó tud vigyázni magára, mégsem tűnt teljesen veszélytelennek a helyzet.
Elengedi aztán, s Wertus bemutatkozását már az ölelésből kibontakozva hallgatja. Még mindig elég mákonyos a tudata, de lassan kezdi összerakni a történteket. Így azt is, hogy feltehetően a manó kért segítséget, s az ő támogatására érkezett ez a férfi.
A bemutatkozást elég lovagiasnak találja, ahogy Wertus viselkedését is, s bár a társas viselkedéssel kapcsolatos általános zavartság most sem kerüli el, a férfi személye a körülményekhez képest meleg és megnyugtató érzést hagy benne.*
- Köszönöm, Kili. - *Mondja szófogadóan a manónak.*
- Rá se ránts! - *Érkezik a felelet.
Majd a felé nyújtott kézre néz és tétován belé kapaszkodik.*
- Köszönöm. - *Mondja ismét, majd igyekszik fölállni. Sikerrel jár, bár némi szédülés és hányinger környékezi az első pillanatokban, utána nagyjából helyre áll a világ. Azért a férfi karját még el nem engedi, csak mikor vállán megérzi, hogy csúszik le valami, akkor nyúl utána szórakozottan. Majd nézi, hogy mi is az, s mikor felismeri, hogy egy köpenyről van szó, kikövetkezteti, hogy az is Wertusé lehet.*
- Köszönöm. - *Mondja, zavartan nyújtva a ruhadarabot. A szokása szerinti meghajlástól most eltekint, így nem olyan szertartásos a hálálkodása.
Ha a törpe elveszi a köpenyt, s magára terítené, akkor ő addig egy lépést is megpróbál tenni közben, de aztán inkább belekapaszkodik a mellette lévő kopjafába, s vesz néhány mélyebb levegőt, igyekezve kitisztítani a fejét.*
- Bocsánat, hogy gondot okoztam... okozok. - *Találja meg a megfelelő udvarias kifejezést, mit a körülményekhez illőnek talál.
Valójában az is felmerül benne, hogy elengedje a férfit, s megpróbálja most már egyedül kezelni a helyzetet - ami vagy jó döntés volna, vagy nem -, de előbb még azon gondolkodik, mit ajánlhatna fel, hogy háláját kifejezze.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
- Már feloszlott. Amon Ruadhon, Synmirán volt az otthonunk. Leginkább mágusok szövetsége volt, de akadtak köztünk alkimisták, druidák és harcosok is. - *Feleli egyszerűen a kérdésre. Hogy mennyire hiányolja e szövetséget még mindig, arról legfeljebb az árulkodhat, hogy kapásból annak tagjaként mutatkozott be. Igaz, ennek van más oka is...*
- A vezetőnk egy Taitos nevű férfi volt. Hallott már róla? - *Teszi fel a kérdést, amit szinte mindig elővesz, ha egy idegennel találkozik. Nem adta még fel, hogy egyszer valaki hírrel szolgálhat mestere felől. Ez a remény még jelen állapotában is eszébe hozza a kérdést, ami egyfajta szokásává vált.
Aztán a törpe érdeklődésére a pipára néz, s ha már felhívták rá a figyelmét, darabos mozdulatokkal érte is nyúl és elrakja a köpenye zsebébe. Közben eltöpreng, mert Wertus feltételezése rávilágít valamire, amit úgy gondolja, neki is komolyabban kellett volna vennie.*
- De, lehet. Cynte Álma. Nyugtató hatású. Még figyelmeztettek is, hogy túl hosszú álmot hozhat, ha gyakran használom. És úgy tűnik, túlhasználtam. Meggondolatlan voltam. - *Elemzi ki a helyzetet és ismeri be hibáját, mint egyszerű következtetést.
Majd fölpillant a holdakra és a csillagos égre, aztán szét maga körül és...*
- De a kísérlet is eredményes volt. - *Teszi hozzá halkabban, mintha ez a megállapítás inkább csak magának szólna.*
- Bocsáss meg, hogy cserben hagytalak. Jól vagy, nem sérültél meg? - *Szól a kérdés a manóhoz, de az csak legyint.*
- Kutya bajom. Na, hé... - *Tiltakozik Kili, mert miközben válaszolni próbál, Krestvir magához öleli. De aztán hagyja magát, még meg is lapogatja a lány oldalát, amennyire ölelésben lefogott karjai engedik.
Krestvirt megrémítette az eset, s ahogy kezd magához térni, ez a félelem is visszakúszik, így most mély levegőt véve szorítja magához barátját és örül, hogy az az állat nem ragadta el őt, s nem arra ébredt, hogy sehol sem találja. Tudja, hogy a manó tud vigyázni magára, mégsem tűnt teljesen veszélytelennek a helyzet.
Elengedi aztán, s Wertus bemutatkozását már az ölelésből kibontakozva hallgatja. Még mindig elég mákonyos a tudata, de lassan kezdi összerakni a történteket. Így azt is, hogy feltehetően a manó kért segítséget, s az ő támogatására érkezett ez a férfi.
A bemutatkozást elég lovagiasnak találja, ahogy Wertus viselkedését is, s bár a társas viselkedéssel kapcsolatos általános zavartság most sem kerüli el, a férfi személye a körülményekhez képest meleg és megnyugtató érzést hagy benne.*
- Köszönöm, Kili. - *Mondja szófogadóan a manónak.*
- Rá se ránts! - *Érkezik a felelet.
Majd a felé nyújtott kézre néz és tétován belé kapaszkodik.*
- Köszönöm. - *Mondja ismét, majd igyekszik fölállni. Sikerrel jár, bár némi szédülés és hányinger környékezi az első pillanatokban, utána nagyjából helyre áll a világ. Azért a férfi karját még el nem engedi, csak mikor vállán megérzi, hogy csúszik le valami, akkor nyúl utána szórakozottan. Majd nézi, hogy mi is az, s mikor felismeri, hogy egy köpenyről van szó, kikövetkezteti, hogy az is Wertusé lehet.*
- Köszönöm. - *Mondja, zavartan nyújtva a ruhadarabot. A szokása szerinti meghajlástól most eltekint, így nem olyan szertartásos a hálálkodása.
Ha a törpe elveszi a köpenyt, s magára terítené, akkor ő addig egy lépést is megpróbál tenni közben, de aztán inkább belekapaszkodik a mellette lévő kopjafába, s vesz néhány mélyebb levegőt, igyekezve kitisztítani a fejét.*
- Bocsánat, hogy gondot okoztam... okozok. - *Találja meg a megfelelő udvarias kifejezést, mit a körülményekhez illőnek talál.
Valójában az is felmerül benne, hogy elengedje a férfit, s megpróbálja most már egyedül kezelni a helyzetet - ami vagy jó döntés volna, vagy nem -, de előbb még azon gondolkodik, mit ajánlhatna fel, hogy háláját kifejezze.*
1223. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-02-28 14:19:07
Üzenet elküldve: 2026-02-28 14:19:07
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Miután sikeres a művelet, elteszi a kulacsot. Feleslegesen nem szeretné a leányra öntözni az összes vizét. Egyrészt annak sem tetszene, másrészt, ha ő megszomjazna mit igyon? Az öreg figyelmesen hallgatja a lány válaszait. Neki sokat egyelőre nem kell szólnia, mert a manó megválaszolja helyette Krestvir kérdését. Mikor a lány azt mondja, hogy valamiféle ezüstszilánk szövetség tagja a törpe összeráncolja szemöldökét, mint aki az elméjében kutat, hogy vajon hallott – e már erről a szövetségről, de semmi. Szerencsére a név alapján nem tűnik úgy, mint valami gonoszt szolgáló szekta, de azért a biztonság kedvéért rákérdez.*
- Mondd csak! Miféle szövetség ez? Én még sosem hallottam róla.
* Krestvir megállapításai helytállóak. Valószínűleg nem komoly a fejsérülése és nem is emiatt veszthette el az eszméletét. Hogy fényt derítsen erre a rejtélyre Wertus a pipa felé bök mutatóujjával és így szól: *
- Miféle mérget szívsz ebből a pipából? Nem lehet, hogy köze van hozzá, hogy az utóbbi időben ennyit alszol?
* Ezután hirtelen eszébe jut, hogy milyen modortalan, hisz még illendően be sem mutatkozott. Jobb kezét ökölbe szorítva a mellkasára helyezve folytatja:*
- Wertus, Wertus Askander. Szolgálatodra! Nekem igazán nincs mit köszönnöd, a manónak köszönd! Fel tudsz állni? Ha gondolod kapaszkodj a karomba és próbáld meg!
* Ekkor az öreg feláll és jobbját nyújtja a lánynak, ha az akar, annak segítségével talpra állhat.*
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Miután sikeres a művelet, elteszi a kulacsot. Feleslegesen nem szeretné a leányra öntözni az összes vizét. Egyrészt annak sem tetszene, másrészt, ha ő megszomjazna mit igyon? Az öreg figyelmesen hallgatja a lány válaszait. Neki sokat egyelőre nem kell szólnia, mert a manó megválaszolja helyette Krestvir kérdését. Mikor a lány azt mondja, hogy valamiféle ezüstszilánk szövetség tagja a törpe összeráncolja szemöldökét, mint aki az elméjében kutat, hogy vajon hallott – e már erről a szövetségről, de semmi. Szerencsére a név alapján nem tűnik úgy, mint valami gonoszt szolgáló szekta, de azért a biztonság kedvéért rákérdez.*
- Mondd csak! Miféle szövetség ez? Én még sosem hallottam róla.
* Krestvir megállapításai helytállóak. Valószínűleg nem komoly a fejsérülése és nem is emiatt veszthette el az eszméletét. Hogy fényt derítsen erre a rejtélyre Wertus a pipa felé bök mutatóujjával és így szól: *
- Miféle mérget szívsz ebből a pipából? Nem lehet, hogy köze van hozzá, hogy az utóbbi időben ennyit alszol?
* Ezután hirtelen eszébe jut, hogy milyen modortalan, hisz még illendően be sem mutatkozott. Jobb kezét ökölbe szorítva a mellkasára helyezve folytatja:*
- Wertus, Wertus Askander. Szolgálatodra! Nekem igazán nincs mit köszönnöd, a manónak köszönd! Fel tudsz állni? Ha gondolod kapaszkodj a karomba és próbáld meg!
* Ekkor az öreg feláll és jobbját nyújtja a lánynak, ha az akar, annak segítségével talpra állhat.*
1222. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-02-28 13:08:24
Üzenet elküldve: 2026-02-28 13:08:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*A törpe eszmefuttatásával nem tud vitatkozni, meg amúgy is úgy ítélte, hogy amaz megbízhatónak tűnik, úgyhogy Kilencedik végül belemegy, hogy leügyeskedjék a zsákot Krestvir hátáról. Ennek pedig úgy látszik, örvendetes mellékhatása is van, mivel a lány végre ébredezni látszik.
Ám Wertus a jelek szerint elégedetlen Krestvir éberségének mértékével, vagy legalábbis igyekszik felgyorsítani a magához térését...
A kis manó érdeklődve figyeli, hogy mire készül a férfi, de megállítani nem igyekszik.
Krestvir meg, amilyen kába, épp csak tessék-lássék feszül meg, mikor hátrébb döntik, de mikor a hűvös víz az arcába ömlik, rögtön összerezzen és fölegyenesedik ültében, ha a törpe keze engedi.
Wertus ötlete beválni látszik, mert a lány szeme is egyből jobban kipattan, bár tekintete még elég zavart, ahogy az idegenre néz.*
- Krestvir Drelm, az Ezüstszilánk Szövetségtől. - *Feleli gépiesen, majd az arcát köpönyege ujjába törölgetve néz szét maga körül.*
- A temetőben. - *Állapítja meg, de van egy kérdő hangsúly a válaszban.*
- Mi történt? - *Kérdi, bár valószínű, erre inkább neki kellene válaszolnia. Viszont a kérdés nem egészen arról szól, hogy ő hogyan került ide. Vannak emlékei a történtekről, még tulajdon botlására is emlékszik; rémlik neki, hogy elsötétül a világ, miután a kerítésre fölkapaszkodott. De hogy ez után mi történt?
Azt látja, hogy közben besötétedett, és Kilencedik is itt van, látszólag épségben.*
- Te segítettél neki? Köszönöm. - *Feltételezi, hogy a törpe mentette meg a manót attól a macskától, vagy legalábbis macskaszerű állattól.
Szavait ültében kis meghajlással is kíséri, de ahogy előredől és fejébe száll a vér, egyrészt megszédül kicsit, másrészt a duzzanat is lüktetni kezd, úgyhogy meglepetten kap oda, ám ezzel csak több fájdalmat okoz magának. Ami az éberség szempontjából hasznos, egyébként meg kellemetlen.*
- Nem kellett nekem segítség, megoldottam egyedül. A segítséget neked hoztam. Ha aludni akarsz, van arra jobb hely is ám! Nagyon fáj? - *Csipogja a manó, majd a lány karján fölkapaszkodva böki meg a sebet.*
- Au. Igen. - *Legyinti el az apró kezet. Aztán meg jobbjának mutatóujját föltartva int egyet, majd még egyet... és még egyet. De nem történik semmi.
Úgy tűnhet, hogy még mindig egy kicsit hagymázas az agya, azért integet, ám valójában egy kis fényt próbál csinálni. Viszont annyira ködös az elméje, hogy valahogy ez az apró varázslat sem akar sikerülni, így egy ásítást elnyomva végül föladja.
Majd álmos pillantását Wertusra emeli. Udvarias köszönetet kíván mondani, de ilyen téren amúgy is nehezen forgó kerekei most meg sem moccannak, így jó néhány pillanatra csak bámul, s végül annyit sikerül kiböknie, hogy...*
- Köszönöm.
//Enyém a törpécske//
//Temető//
*A törpe eszmefuttatásával nem tud vitatkozni, meg amúgy is úgy ítélte, hogy amaz megbízhatónak tűnik, úgyhogy Kilencedik végül belemegy, hogy leügyeskedjék a zsákot Krestvir hátáról. Ennek pedig úgy látszik, örvendetes mellékhatása is van, mivel a lány végre ébredezni látszik.
Ám Wertus a jelek szerint elégedetlen Krestvir éberségének mértékével, vagy legalábbis igyekszik felgyorsítani a magához térését...
A kis manó érdeklődve figyeli, hogy mire készül a férfi, de megállítani nem igyekszik.
Krestvir meg, amilyen kába, épp csak tessék-lássék feszül meg, mikor hátrébb döntik, de mikor a hűvös víz az arcába ömlik, rögtön összerezzen és fölegyenesedik ültében, ha a törpe keze engedi.
Wertus ötlete beválni látszik, mert a lány szeme is egyből jobban kipattan, bár tekintete még elég zavart, ahogy az idegenre néz.*
- Krestvir Drelm, az Ezüstszilánk Szövetségtől. - *Feleli gépiesen, majd az arcát köpönyege ujjába törölgetve néz szét maga körül.*
- A temetőben. - *Állapítja meg, de van egy kérdő hangsúly a válaszban.*
- Mi történt? - *Kérdi, bár valószínű, erre inkább neki kellene válaszolnia. Viszont a kérdés nem egészen arról szól, hogy ő hogyan került ide. Vannak emlékei a történtekről, még tulajdon botlására is emlékszik; rémlik neki, hogy elsötétül a világ, miután a kerítésre fölkapaszkodott. De hogy ez után mi történt?
Azt látja, hogy közben besötétedett, és Kilencedik is itt van, látszólag épségben.*
- Te segítettél neki? Köszönöm. - *Feltételezi, hogy a törpe mentette meg a manót attól a macskától, vagy legalábbis macskaszerű állattól.
Szavait ültében kis meghajlással is kíséri, de ahogy előredől és fejébe száll a vér, egyrészt megszédül kicsit, másrészt a duzzanat is lüktetni kezd, úgyhogy meglepetten kap oda, ám ezzel csak több fájdalmat okoz magának. Ami az éberség szempontjából hasznos, egyébként meg kellemetlen.*
- Nem kellett nekem segítség, megoldottam egyedül. A segítséget neked hoztam. Ha aludni akarsz, van arra jobb hely is ám! Nagyon fáj? - *Csipogja a manó, majd a lány karján fölkapaszkodva böki meg a sebet.*
- Au. Igen. - *Legyinti el az apró kezet. Aztán meg jobbjának mutatóujját föltartva int egyet, majd még egyet... és még egyet. De nem történik semmi.
Úgy tűnhet, hogy még mindig egy kicsit hagymázas az agya, azért integet, ám valójában egy kis fényt próbál csinálni. Viszont annyira ködös az elméje, hogy valahogy ez az apró varázslat sem akar sikerülni, így egy ásítást elnyomva végül föladja.
Majd álmos pillantását Wertusra emeli. Udvarias köszönetet kíván mondani, de ilyen téren amúgy is nehezen forgó kerekei most meg sem moccannak, így jó néhány pillanatra csak bámul, s végül annyit sikerül kiböknie, hogy...*
- Köszönöm.
1221. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-02-28 08:02:17
Üzenet elküldve: 2026-02-28 08:02:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Bár a törpe nem éppen a füstölgés szakértője, azt azonban megállapítja a pipa szagáról, hogy nem éppen az a klasszikus pipadohány szaga van, így undorral tartja távolabb magától ezt a gonosz eszközt. A pipával kapcsolatos sejtéseit a manó még jobban megerősíti.*
- Igen. Úgy tűnik, hogy köze lehet ennek a barátod aluszékonyságához.
* Úgy látszik a lényecske bizalmatlan a törpe ötletével kapcsolatban, ami a hátizsákot illeti. Persze a törpének esze ágában sincs kirabolni a lányt. Ha ilyen terve lenne, már rég megtehette volna, hisz egy olyan lény ki a macskától is fél, ebben nem tudná megállítani.*
- Miért? Te hátizsákkal a hátadon alszol? Csak kényelmesebb lenne neki, ha nem lenne rajta.
* Mikor megmozdítja a lány kezd magához térni, de még mindig nagyon kába. *
- Várj csak, támadt egy ötletem!
* Mondja az öreg a manónak, aztán azzal a lendülettel leakasztja oldaláról a teli kulacsát. A lányt igyekszik hátrébb dönteni, hogy a víz ne a nyakába folyjon, aztán, ha ez sikerül a kulacs tartalmának egy részét óvatosan a lány arcára önti. Részint, hogy felébressze, részint, hogy lemossa a sebet. Talán ez hamarább észhez fogja téríteni azt. Ha igen, az állapotát ellenőrizendő, megkérdezi tőle: *
- Mi a neved leányom? Tudod hol vagy?
//Enyém a törpécske//
//Temető//
* Bár a törpe nem éppen a füstölgés szakértője, azt azonban megállapítja a pipa szagáról, hogy nem éppen az a klasszikus pipadohány szaga van, így undorral tartja távolabb magától ezt a gonosz eszközt. A pipával kapcsolatos sejtéseit a manó még jobban megerősíti.*
- Igen. Úgy tűnik, hogy köze lehet ennek a barátod aluszékonyságához.
* Úgy látszik a lényecske bizalmatlan a törpe ötletével kapcsolatban, ami a hátizsákot illeti. Persze a törpének esze ágában sincs kirabolni a lányt. Ha ilyen terve lenne, már rég megtehette volna, hisz egy olyan lény ki a macskától is fél, ebben nem tudná megállítani.*
- Miért? Te hátizsákkal a hátadon alszol? Csak kényelmesebb lenne neki, ha nem lenne rajta.
* Mikor megmozdítja a lány kezd magához térni, de még mindig nagyon kába. *
- Várj csak, támadt egy ötletem!
* Mondja az öreg a manónak, aztán azzal a lendülettel leakasztja oldaláról a teli kulacsát. A lányt igyekszik hátrébb dönteni, hogy a víz ne a nyakába folyjon, aztán, ha ez sikerül a kulacs tartalmának egy részét óvatosan a lány arcára önti. Részint, hogy felébressze, részint, hogy lemossa a sebet. Talán ez hamarább észhez fogja téríteni azt. Ha igen, az állapotát ellenőrizendő, megkérdezi tőle: *
- Mi a neved leányom? Tudod hol vagy?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1274-1293