Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 36 (701. - 720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
720. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-23 12:08:23
Üzenet elküldve: 2024-06-23 12:08:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
*Sok mindent el lehet mondani Rorkirról, de azt hogy ne lenne kitartó azt semmiképp, nincs ez másként most sem. Igazi harcos, s habár most a betűk az ellenfele, igyekszik minden mentális erejével hogy győzedelmeskedjen. Nos több kevesebb sikerrel. Sajnos ez a könyvtári rend és etikett betartásával együtt nem igazán megy neki, vagyis hát ha ismerné ezeket az illemszabályokat, akkor sem tudná betartani őket. Észre sem veszi hogy a korábbi alak mögélép, csak mikor szóra nyitja a száját.*
-Á! Milyen praktikus!
*Feleli, majd mintha megvilágosodott volna és megkapta volna a megoldását a problémájára, megfordítja a tekercset fejjel lefelé.*
-Köszönöm!
*Bár így sem tűnik könnyebbnek az olvasás, sőt ami azt illeti így még kevésbé látja át a dolgokat. ~Biztosan azért mert a fontos dolgokat elrejtik. Biztos kódolva van!~ Azért vet egy szánalmas pillantást tanács adójára, hogy vajon tényleg így gondolta-e a megfordítást. Amikor azonban a segítségét ajánlja, mintha egy hatalmas hegynyi szikal esne le a barbár mellkasáról.*
-A szellemekre! Kérem!
*Kicsit fel is kacag zavarában. Ha látná most Rheia, biztosan jót derülne a szenvedésén.*
-Tudja egy alakváltó démonnal harcoltam egyszer, egy hatalmas csápos fekete masszaszerű kutyafattya volt. Rámtekerte a nyúlmányait a csata közben és áthatott a csontig hatoló fagyos érzés.
*Meg is borzong kicsit az emlékbe.*
-A bőröm egészen elfekedetett és jéghideg is maradt vagy egy jó esztendőn keresztül, míg le nem kopott vagy ki nem nőtt az új bőröm. *Bár nem biztos benne hogy ilyen lehetséges, azért úgy feltételezi hogy miért is ne történhetne meg, hisz a sebeken is begyógyul a bőr.*
-Én tudom hogy furcsán hangzik de.. Mintha öregebbnek érezném magam. Mintha elszívta volna az életerőm egy részét az a bestia.
*Azt egyértlműen láthatja Beorhtio, hogy Rorkir az igazat beszéli, vagy legalábbis amit ő igaznak vél.*
*Sok mindent el lehet mondani Rorkirról, de azt hogy ne lenne kitartó azt semmiképp, nincs ez másként most sem. Igazi harcos, s habár most a betűk az ellenfele, igyekszik minden mentális erejével hogy győzedelmeskedjen. Nos több kevesebb sikerrel. Sajnos ez a könyvtári rend és etikett betartásával együtt nem igazán megy neki, vagyis hát ha ismerné ezeket az illemszabályokat, akkor sem tudná betartani őket. Észre sem veszi hogy a korábbi alak mögélép, csak mikor szóra nyitja a száját.*
-Á! Milyen praktikus!
*Feleli, majd mintha megvilágosodott volna és megkapta volna a megoldását a problémájára, megfordítja a tekercset fejjel lefelé.*
-Köszönöm!
*Bár így sem tűnik könnyebbnek az olvasás, sőt ami azt illeti így még kevésbé látja át a dolgokat. ~Biztosan azért mert a fontos dolgokat elrejtik. Biztos kódolva van!~ Azért vet egy szánalmas pillantást tanács adójára, hogy vajon tényleg így gondolta-e a megfordítást. Amikor azonban a segítségét ajánlja, mintha egy hatalmas hegynyi szikal esne le a barbár mellkasáról.*
-A szellemekre! Kérem!
*Kicsit fel is kacag zavarában. Ha látná most Rheia, biztosan jót derülne a szenvedésén.*
-Tudja egy alakváltó démonnal harcoltam egyszer, egy hatalmas csápos fekete masszaszerű kutyafattya volt. Rámtekerte a nyúlmányait a csata közben és áthatott a csontig hatoló fagyos érzés.
*Meg is borzong kicsit az emlékbe.*
-A bőröm egészen elfekedetett és jéghideg is maradt vagy egy jó esztendőn keresztül, míg le nem kopott vagy ki nem nőtt az új bőröm. *Bár nem biztos benne hogy ilyen lehetséges, azért úgy feltételezi hogy miért is ne történhetne meg, hisz a sebeken is begyógyul a bőr.*
-Én tudom hogy furcsán hangzik de.. Mintha öregebbnek érezném magam. Mintha elszívta volna az életerőm egy részét az a bestia.
*Azt egyértlműen láthatja Beorhtio, hogy Rorkir az igazat beszéli, vagy legalábbis amit ő igaznak vél.*
719. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-22 08:30:55
Üzenet elküldve: 2024-06-22 08:30:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Luninari félelme valahol jogos, miszerint elképzelhetőnek tartotta azt, hogy Alenia senkit nem fog maga mellé engedni a karját visszaadó szertartás közben, hisz a nemesek soha nem tudták elviselni, ha a gyenge pillanataikban látják őket főleg, ha a szeretteikről van szó. Alenia azt nem tudja, hogy mennyire fog fájni, mennyire fog szenvedni a varázslat közben és után, de eszébe sem jutna eltiltani maga mellől a fél-elf lányt.*
- Nem azonnal *rázza a fejét.* A könyv szerint egy nap kell hozzá. Ezért is félek tőle, hogy milyen lesz az az egy nap *válaszolja, miközben már az előbb neki nyújtott vajas kalácsot majszolgatja, s közben kedvesen mosolyog a Luninari által kitalált forgatókönyvön, amit a varázslatról képzelt el.*
- Túl sok mesekönyvet olvastál, Luni. Ennyire könnyű megoldások csak a mesében vannak. Persze, nem panaszkodok, mert valóban így is csodálatos, hogy egyáltalán sikerülni fog, de én is attól félek, amit mondasz, hogy fájni fog. Ha fájni fog, akkor kizártnak tartom, hogy egy percet is fogok tudni aludni. *Tényleg aggódik, hogyan fogja átvészelni azt az egy napot, de ha ez az ára, ám legyen.*
- Egyébként azon gondolkoztam, hogy jó lenne, ha az után csinálnám ezt az egészet, hogy felkerestük Intath-ot. Ő bizonyára tud majd segíteni a fájdalmon, ha nem fogom bírni, illetve egész szimbolikus jelentése is lenne. Fájt, mikor elvesztettem az ujjam, az is fájt, mikor az egész karomat vették el, és az is fájni fog, hogy visszakapom. Intath-nak pedig szerepe volt abban, hogy most csak egy karom van, és részt vehet a visszaszerzésében is. Ha segít, akkor én is és Eeyr is megbocsájtunk neki.
*Még mindig nem tud úgy tekinteni az orvosra, hogy az életét mentette meg, hisz azt végül nem veszítette el, csak a karját, annak hiánya pedig jobban fáj, mint amennyire a megmentett életét tudja értékelni.
A mágia nélküli világ hipotézise érdekesen hangzik, de abban egyet tud érteni fekete hajú barátnőjével, hogy sokkal nehezebb dolguk lenne nélküle.*
- Valóban, de ilyeneken nem is kell gondolkodnod. Létezik mágia, és az istenek, mármint Eeyr és Teysus is mindig segíteni fognak minket *mosolyog. Sa'Tereth persze már más kérdés, ő csak akadályozni akarja a másik két istenséget. Azt sejtette egyébként, hogy Luninari felettébb lelkes lesz amiatt, hogy rengeteg ételt főzhet neki, s lám, így is lett. A lány lelkesedésének semmi nem szabhat határt.*
- Jól van, Luninari, jól van. Ha annyira éhes leszek, szerintem bármit meg tudnék majd enni, de ettől függetlenül örülni fogok, ha a kedvenceimet rakod elém. Hálás leszek.
*Bólint boldogan, s a következő szavak már a Tanácsházán történtekre terelik a témát. Alenia azzal kapcsolatban is mindent részletesen elmesél Luninari-nak, nem akar előtte titkolni semmit sem, még azt sem, aminek esetleg nem fog örülni.*
- Vannak. Szó szerint azt mondták, hogy soha nem is vették el tőlem. *Látja a vívódást a lány szemeiben, így egy rövid ideig nem szól közbe, mert nem is tudja, mit mondhatna, ugyanis a gondolatait nem látja a másiknak.
Luninari Mai-val kapcsolatos meglátása jogos, és egy olyan oldalról közelíti meg a dolgot, amire Alenia egyáltalán nem is gondolt.*
- Tudod, engem nem igazán érdekel, hogy milyen fajt képvisel az, akit kiválasztok egy feladatra. Az számít, hogy értsen a dolgához. Ennek ellenére tetszik a felfogásod. *Öröme még egy fokkal erősebb lesz, mikor barátnője köszönetét fejezi ki a döntését illetően. Jól esik neki az ilyesfajta, pozitív visszajelzés. Szó esik még Orthus-ról, majd a téma Aleimord-ra terelődik, Nia pedig magában gyanakodva vizslatja Luninari-t. Furcsának találja, hogy semmi megjegyzése nincs arra, hogy a rezidencia is újra az övé, de ha a fél-elfet nem foglalkoztatja ez a téma, ő ugyan nem fogja firtatni. Neki is jobb, ha nem kell magyarázkodnia ezzel kapcsolatban.*
- Aleimord eltűnt. Nem tud róla a tanács semmit. Mást nem tudok róla mondani, és azt sem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek miatta. Igen, sokszor rossz volt a kapcsolatunk, de ettől függetlenül az igazi bajban mindig ott voltunk egymásnak. Tényleg fogalmam sincs még arról, hogy milyen érzés ez most nekem, de a sors furcsa fintora, Eeyr furfangos döntése, hogy engem akkor küldött vissza hozzátok, mikor a bátyám már nincs itt. Mintha az istenek azt akarnák, hogy mindig vigyázzon rátok valaki a családomból. *Elmosolyodik a gondolaton, de többet már valóban nem szeretne eltűnt testvéréről beszélni. Alenia részéről ez egyfajta gyász, amit ő úgy dolgoz fel, hogy ignorálja, s eltaszítja magától az ezzel kapcsolatos gondolatokat, érzéseket.*
//Templomkert//
*Luninari félelme valahol jogos, miszerint elképzelhetőnek tartotta azt, hogy Alenia senkit nem fog maga mellé engedni a karját visszaadó szertartás közben, hisz a nemesek soha nem tudták elviselni, ha a gyenge pillanataikban látják őket főleg, ha a szeretteikről van szó. Alenia azt nem tudja, hogy mennyire fog fájni, mennyire fog szenvedni a varázslat közben és után, de eszébe sem jutna eltiltani maga mellől a fél-elf lányt.*
- Nem azonnal *rázza a fejét.* A könyv szerint egy nap kell hozzá. Ezért is félek tőle, hogy milyen lesz az az egy nap *válaszolja, miközben már az előbb neki nyújtott vajas kalácsot majszolgatja, s közben kedvesen mosolyog a Luninari által kitalált forgatókönyvön, amit a varázslatról képzelt el.*
- Túl sok mesekönyvet olvastál, Luni. Ennyire könnyű megoldások csak a mesében vannak. Persze, nem panaszkodok, mert valóban így is csodálatos, hogy egyáltalán sikerülni fog, de én is attól félek, amit mondasz, hogy fájni fog. Ha fájni fog, akkor kizártnak tartom, hogy egy percet is fogok tudni aludni. *Tényleg aggódik, hogyan fogja átvészelni azt az egy napot, de ha ez az ára, ám legyen.*
- Egyébként azon gondolkoztam, hogy jó lenne, ha az után csinálnám ezt az egészet, hogy felkerestük Intath-ot. Ő bizonyára tud majd segíteni a fájdalmon, ha nem fogom bírni, illetve egész szimbolikus jelentése is lenne. Fájt, mikor elvesztettem az ujjam, az is fájt, mikor az egész karomat vették el, és az is fájni fog, hogy visszakapom. Intath-nak pedig szerepe volt abban, hogy most csak egy karom van, és részt vehet a visszaszerzésében is. Ha segít, akkor én is és Eeyr is megbocsájtunk neki.
*Még mindig nem tud úgy tekinteni az orvosra, hogy az életét mentette meg, hisz azt végül nem veszítette el, csak a karját, annak hiánya pedig jobban fáj, mint amennyire a megmentett életét tudja értékelni.
A mágia nélküli világ hipotézise érdekesen hangzik, de abban egyet tud érteni fekete hajú barátnőjével, hogy sokkal nehezebb dolguk lenne nélküle.*
- Valóban, de ilyeneken nem is kell gondolkodnod. Létezik mágia, és az istenek, mármint Eeyr és Teysus is mindig segíteni fognak minket *mosolyog. Sa'Tereth persze már más kérdés, ő csak akadályozni akarja a másik két istenséget. Azt sejtette egyébként, hogy Luninari felettébb lelkes lesz amiatt, hogy rengeteg ételt főzhet neki, s lám, így is lett. A lány lelkesedésének semmi nem szabhat határt.*
- Jól van, Luninari, jól van. Ha annyira éhes leszek, szerintem bármit meg tudnék majd enni, de ettől függetlenül örülni fogok, ha a kedvenceimet rakod elém. Hálás leszek.
*Bólint boldogan, s a következő szavak már a Tanácsházán történtekre terelik a témát. Alenia azzal kapcsolatban is mindent részletesen elmesél Luninari-nak, nem akar előtte titkolni semmit sem, még azt sem, aminek esetleg nem fog örülni.*
- Vannak. Szó szerint azt mondták, hogy soha nem is vették el tőlem. *Látja a vívódást a lány szemeiben, így egy rövid ideig nem szól közbe, mert nem is tudja, mit mondhatna, ugyanis a gondolatait nem látja a másiknak.
Luninari Mai-val kapcsolatos meglátása jogos, és egy olyan oldalról közelíti meg a dolgot, amire Alenia egyáltalán nem is gondolt.*
- Tudod, engem nem igazán érdekel, hogy milyen fajt képvisel az, akit kiválasztok egy feladatra. Az számít, hogy értsen a dolgához. Ennek ellenére tetszik a felfogásod. *Öröme még egy fokkal erősebb lesz, mikor barátnője köszönetét fejezi ki a döntését illetően. Jól esik neki az ilyesfajta, pozitív visszajelzés. Szó esik még Orthus-ról, majd a téma Aleimord-ra terelődik, Nia pedig magában gyanakodva vizslatja Luninari-t. Furcsának találja, hogy semmi megjegyzése nincs arra, hogy a rezidencia is újra az övé, de ha a fél-elfet nem foglalkoztatja ez a téma, ő ugyan nem fogja firtatni. Neki is jobb, ha nem kell magyarázkodnia ezzel kapcsolatban.*
- Aleimord eltűnt. Nem tud róla a tanács semmit. Mást nem tudok róla mondani, és azt sem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek miatta. Igen, sokszor rossz volt a kapcsolatunk, de ettől függetlenül az igazi bajban mindig ott voltunk egymásnak. Tényleg fogalmam sincs még arról, hogy milyen érzés ez most nekem, de a sors furcsa fintora, Eeyr furfangos döntése, hogy engem akkor küldött vissza hozzátok, mikor a bátyám már nincs itt. Mintha az istenek azt akarnák, hogy mindig vigyázzon rátok valaki a családomból. *Elmosolyodik a gondolaton, de többet már valóban nem szeretne eltűnt testvéréről beszélni. Alenia részéről ez egyfajta gyász, amit ő úgy dolgoz fel, hogy ignorálja, s eltaszítja magától az ezzel kapcsolatos gondolatokat, érzéseket.*
718. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-18 17:02:03
Üzenet elküldve: 2024-06-18 17:02:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Miután Aleniának már megkent egy kalácsot, egy kisebb szeletet magának is elkészít miközben egyre nagyobb érdeklődéssel és lelkesedéssel hallgatja a másik lányt, főleg ameddig arról beszél, hogy pontosan hogyan is fog majd működni a varázslat, amit már alig vár.
Nem mintha az ellenkezőjére számított, és magához képest erőteljesen tiltakozott is volna akkor, ha Nia nem szerette volna, hogy legyen jelen az oltár előtt, amikor végre végrehajtja, most azonban megkönnyebbül, hogy semmi ilyesmire nincsen szükség, mert Nia is azt szeretné, hogy mellette majd ott legyen.
~ Köszönöm Eeyr! ~ mond is el magában ennek köszönhetőn egy nagyon rövid, de annál őszintébb hálaimát. Tulajdonképpen még mindig egészen hihetetlen, hogy erről beszélgetnek, miközben hatokkal ezelőtt még azt hitte, hogy Aleniát már sohasem láthatja viszont, legfeljebb csak az álmaiban.*
- Nem nő vissza azonnal? *kérdez ezek után belőle vissza ösztönösen a meglepettség, pedig jól hallotta, amit hallott.*
- Érdekes. Nem tudom, valamiért mindig úgy képzeltem, hogy az egész úgy fog kinézni, hogy erős, aranyszínű ragyogás fogja majd körbeölelni a testedet, különösen a karod helyét, aztán pedig a következő pillanatban már újra ott is lesz a karod, vagy legalább nem kell neki fél percnél több, hogy pont olyan legyen, mint amilyen volt. Nem mintha így ne lenne legalább annyira csodálatos, csak valahogy máshogy képzeltem eddig. De, ha így van, akkor gondolom fájni is fog miközben a csont újra kinő, bár remélem, hogy nem. Ha viszont mégis, akkor is legalább csak egy napig fog tartani az egész. Lehet, hogy ez esetben jobb lenne az egészet naplementekor, vagy nem sokkal előtte csinálni, mert, ha aznap este korán lefekszel, mire másnap reggel felkelsz a folyamat nagy része már végbe is ment. *gondolkodik hangosan, és egyben javaslatokat is tesz. Ha akarná sem tagadhatná rá, hogy mennyire fel van lelkesedve.*
- Hála az isteneknek, hogy mágia egyáltalán létezik ezen a világon! Képzeld csak el, hogy milyen szörnyű lenne egy varázslatok nélküli világ! *veti fel ezt a bizarr gondolatot is ezek után.* Te sosem kapnád vissza a karodat, én pedig teljesen védtelen lennék mágia nélkül, minden bizonnyal egy erősebb gyerek is simán meg tudna verni. Szerencsére erről szó sincs. Te visszakaphatod a karodat, én pedig, ha csak még egy kis holdmágiát tanulok csodálatos dolgokra leszek képes majd. Át tudok majd menni az élettelen anyagon, vagy egyik helyről áthelyezni magamat egy másikra.
*Egyelőre azonban nem örömködik ezen tovább, és inkább gyakorlatias énje tör elő belőle újra.*
- Ha pedig sokat kell enned, akkor szerzek majd aznapra egy egész kacsát, bárányhúst, és nyulat, főzök egy nagy adag levest, meg hozok sajtot is. Vagy, ha van jobb ötleted, vagy olyasmi amit jobban szeretsz, akkor azt, ezen ne múljon. A lényeg, hogy mindenből legyen otthon, amit megkívánhatsz és igazán finom. Vadhús mondjuk, vagy ilyesmi. *mondja, sorolja, mert ilyesmin is szeret gondolkodni, nem csak elvont problémákról elmélkedni. Igazság szerint, sokszor amikor nem éhes, akkor is éppen azt tervezgeti, hogy magának, vagy kinek mit és mikor fog majd főzni és sütni, esetleg pedig új recepteken töri a fejét, vagy pedig a régiek más fűszerekkel és hozzávalókkal való megbolondításán.
Sokszor magát is meglepi vele, hogy annak ellenére, hogy ő maga nem nagy étkű és teljesen jól el van bármilyen egyszerű étellel is, mégis mennyire el képes kalandozni, ha az ételekről van szó.*
- Szóval lesznek újra nemesi címek. *visszhangozza újra Aleniának egy korábbi mondatát, és habár a fejét nem rázza meg, azért erre minden bizonnyal kissé gondterhelt arcot vág. Nem akarja Nia elől feltétlenül elrejteni az érzelmeit és a gondolatait, de ezt hirtelen nem tudja hova tenni.
Soha nem is veszítette el a nemesi címét? Ha így van, akkor miért volt az egész lázadás? Miért kellett majdnem neki is, Niának is, Launak és Aleimordnak is meghalni aznap éjjel? És miért kellett sokaknak meg tényleg meghalnia a támadóknak és a védőknek az oldalán? Hol voltak aznap éjjel az istenek és istennők, akár maga Eeyr? Miért folyt annyi vér az arisztokrácia mellett és ellen, ha most lényegében az egykor elűzött nemesek visszakapják a címüket és még kárpótlást is kapnak? Megannyi kínzó kérdés, amire sejti, hogy csak akkor fogja tudni megkapni a választ, ha kissé mélyebben beleássa magát Arthenior történelmébe, mint tette azt idáig.
Mindez azonban annyira ösztönös és gyors közbeszólás, hogy a lényeges mondatok között Aleniának talán fel sem tűnik.
Egyébként sem szeretné eddigi lelkesedése után minden kételyét barátnőjére zúdítani, főleg nem az öröm pillanatiban, ezért inkább Nia Maival kapcsolatos kérdésére felel.*
- Szerintem több, mint jól döntöttél. Mai nagyon rendes lány, megkedveltem őt már a legelső találkozásunk után rögtön. *bólint.* De még ha ellenszenves lenne, vagy valami zavarna benne, lehet akkor is örülnék neki, bevallom. Ha itt és most új város épül, szerintem fontos, hogy minél több hozzám hasonló félvér kerüljön társadalmilag megbecsült pozícióba, márpedig egy árvaház vezetése ilyen. Tudom, hogy nálad ez sohasem számított, de biztos vagyok benne, hogy sokaknak még akkor is bizonyítanunk kell, hogy mi is érünk annyit, mint mások. Félig-meddig a Mágustusára is ezért jelentkeztem annak idején, és szerencsére nem is vallottam szégyent. Különben pedig köszönöm, hogy így döntöttél! Végre elkezdtem megszeretni ezt a házat, hiába is történt ott annyi rossz korábban. Nem szívesen költöznék csak azért, mert a Tanácsnak más tervei vannak. De persze amúgy sem hittem volna, hogy utcára akarnád tenni a gyerekeket. A lehető legjobb döntést hoztad, ebben biztos vagyok.
*Ezek után rövidebb hallgatás jön, mert persze erről a legnehezebb beszélni.*
- Ami Orthust illeti, félek tőle, hogy igazad van. Nekem is volt vele kapcsolatban hasonló gondolatom. *ismeri el, és persze nem is ez volt az, amit nem szívesen hoz szóba. De, ha már ennyit kerülgettük, akkor már érzése szerint muszáj.*
- Na és Aleimord? *kérdi hát végül, kissé erőszakot téve saját természetén, ami semmiképpen nem szeretne pont Aleniának fájdalmat okozni.* Nekem nincs testvérem. Fogalmam sincs milyen lenne, ha volna. De úgy éreztem, hogy nem feltétlenül volt felhőtlen a kapcsolatotok. Ettől függetlenül nyilván szeretnéd, ha életben lenne, bármennyire is megbonyolítana mindent a felbukkanása. Sajnálom. Nem irigyellek ilyen téren, biztosan nehéz lehet. *jelenti mindezt inkább ki, kérdés helyett, pont azért, mert azt reméli, hogy mindebből Alenia is érezni fogja, hogy nem vár el tőle választ arra a kérdésre, amit igazából fel sem tett neki.
A maga részéről teljesen megérti, ha nem szeretne Aleimordról beszélni, és komolyan számolni azzal a lehetősséggel, hogy valaha is visszatérhet ebbe a városba azért, hogy részese lehessen közös jövőjük alakításának.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.18 17:58:05
//Templomkert//
*Miután Aleniának már megkent egy kalácsot, egy kisebb szeletet magának is elkészít miközben egyre nagyobb érdeklődéssel és lelkesedéssel hallgatja a másik lányt, főleg ameddig arról beszél, hogy pontosan hogyan is fog majd működni a varázslat, amit már alig vár.
Nem mintha az ellenkezőjére számított, és magához képest erőteljesen tiltakozott is volna akkor, ha Nia nem szerette volna, hogy legyen jelen az oltár előtt, amikor végre végrehajtja, most azonban megkönnyebbül, hogy semmi ilyesmire nincsen szükség, mert Nia is azt szeretné, hogy mellette majd ott legyen.
~ Köszönöm Eeyr! ~ mond is el magában ennek köszönhetőn egy nagyon rövid, de annál őszintébb hálaimát. Tulajdonképpen még mindig egészen hihetetlen, hogy erről beszélgetnek, miközben hatokkal ezelőtt még azt hitte, hogy Aleniát már sohasem láthatja viszont, legfeljebb csak az álmaiban.*
- Nem nő vissza azonnal? *kérdez ezek után belőle vissza ösztönösen a meglepettség, pedig jól hallotta, amit hallott.*
- Érdekes. Nem tudom, valamiért mindig úgy képzeltem, hogy az egész úgy fog kinézni, hogy erős, aranyszínű ragyogás fogja majd körbeölelni a testedet, különösen a karod helyét, aztán pedig a következő pillanatban már újra ott is lesz a karod, vagy legalább nem kell neki fél percnél több, hogy pont olyan legyen, mint amilyen volt. Nem mintha így ne lenne legalább annyira csodálatos, csak valahogy máshogy képzeltem eddig. De, ha így van, akkor gondolom fájni is fog miközben a csont újra kinő, bár remélem, hogy nem. Ha viszont mégis, akkor is legalább csak egy napig fog tartani az egész. Lehet, hogy ez esetben jobb lenne az egészet naplementekor, vagy nem sokkal előtte csinálni, mert, ha aznap este korán lefekszel, mire másnap reggel felkelsz a folyamat nagy része már végbe is ment. *gondolkodik hangosan, és egyben javaslatokat is tesz. Ha akarná sem tagadhatná rá, hogy mennyire fel van lelkesedve.*
- Hála az isteneknek, hogy mágia egyáltalán létezik ezen a világon! Képzeld csak el, hogy milyen szörnyű lenne egy varázslatok nélküli világ! *veti fel ezt a bizarr gondolatot is ezek után.* Te sosem kapnád vissza a karodat, én pedig teljesen védtelen lennék mágia nélkül, minden bizonnyal egy erősebb gyerek is simán meg tudna verni. Szerencsére erről szó sincs. Te visszakaphatod a karodat, én pedig, ha csak még egy kis holdmágiát tanulok csodálatos dolgokra leszek képes majd. Át tudok majd menni az élettelen anyagon, vagy egyik helyről áthelyezni magamat egy másikra.
*Egyelőre azonban nem örömködik ezen tovább, és inkább gyakorlatias énje tör elő belőle újra.*
- Ha pedig sokat kell enned, akkor szerzek majd aznapra egy egész kacsát, bárányhúst, és nyulat, főzök egy nagy adag levest, meg hozok sajtot is. Vagy, ha van jobb ötleted, vagy olyasmi amit jobban szeretsz, akkor azt, ezen ne múljon. A lényeg, hogy mindenből legyen otthon, amit megkívánhatsz és igazán finom. Vadhús mondjuk, vagy ilyesmi. *mondja, sorolja, mert ilyesmin is szeret gondolkodni, nem csak elvont problémákról elmélkedni. Igazság szerint, sokszor amikor nem éhes, akkor is éppen azt tervezgeti, hogy magának, vagy kinek mit és mikor fog majd főzni és sütni, esetleg pedig új recepteken töri a fejét, vagy pedig a régiek más fűszerekkel és hozzávalókkal való megbolondításán.
Sokszor magát is meglepi vele, hogy annak ellenére, hogy ő maga nem nagy étkű és teljesen jól el van bármilyen egyszerű étellel is, mégis mennyire el képes kalandozni, ha az ételekről van szó.*
- Szóval lesznek újra nemesi címek. *visszhangozza újra Aleniának egy korábbi mondatát, és habár a fejét nem rázza meg, azért erre minden bizonnyal kissé gondterhelt arcot vág. Nem akarja Nia elől feltétlenül elrejteni az érzelmeit és a gondolatait, de ezt hirtelen nem tudja hova tenni.
Soha nem is veszítette el a nemesi címét? Ha így van, akkor miért volt az egész lázadás? Miért kellett majdnem neki is, Niának is, Launak és Aleimordnak is meghalni aznap éjjel? És miért kellett sokaknak meg tényleg meghalnia a támadóknak és a védőknek az oldalán? Hol voltak aznap éjjel az istenek és istennők, akár maga Eeyr? Miért folyt annyi vér az arisztokrácia mellett és ellen, ha most lényegében az egykor elűzött nemesek visszakapják a címüket és még kárpótlást is kapnak? Megannyi kínzó kérdés, amire sejti, hogy csak akkor fogja tudni megkapni a választ, ha kissé mélyebben beleássa magát Arthenior történelmébe, mint tette azt idáig.
Mindez azonban annyira ösztönös és gyors közbeszólás, hogy a lényeges mondatok között Aleniának talán fel sem tűnik.
Egyébként sem szeretné eddigi lelkesedése után minden kételyét barátnőjére zúdítani, főleg nem az öröm pillanatiban, ezért inkább Nia Maival kapcsolatos kérdésére felel.*
- Szerintem több, mint jól döntöttél. Mai nagyon rendes lány, megkedveltem őt már a legelső találkozásunk után rögtön. *bólint.* De még ha ellenszenves lenne, vagy valami zavarna benne, lehet akkor is örülnék neki, bevallom. Ha itt és most új város épül, szerintem fontos, hogy minél több hozzám hasonló félvér kerüljön társadalmilag megbecsült pozícióba, márpedig egy árvaház vezetése ilyen. Tudom, hogy nálad ez sohasem számított, de biztos vagyok benne, hogy sokaknak még akkor is bizonyítanunk kell, hogy mi is érünk annyit, mint mások. Félig-meddig a Mágustusára is ezért jelentkeztem annak idején, és szerencsére nem is vallottam szégyent. Különben pedig köszönöm, hogy így döntöttél! Végre elkezdtem megszeretni ezt a házat, hiába is történt ott annyi rossz korábban. Nem szívesen költöznék csak azért, mert a Tanácsnak más tervei vannak. De persze amúgy sem hittem volna, hogy utcára akarnád tenni a gyerekeket. A lehető legjobb döntést hoztad, ebben biztos vagyok.
*Ezek után rövidebb hallgatás jön, mert persze erről a legnehezebb beszélni.*
- Ami Orthust illeti, félek tőle, hogy igazad van. Nekem is volt vele kapcsolatban hasonló gondolatom. *ismeri el, és persze nem is ez volt az, amit nem szívesen hoz szóba. De, ha már ennyit kerülgettük, akkor már érzése szerint muszáj.*
- Na és Aleimord? *kérdi hát végül, kissé erőszakot téve saját természetén, ami semmiképpen nem szeretne pont Aleniának fájdalmat okozni.* Nekem nincs testvérem. Fogalmam sincs milyen lenne, ha volna. De úgy éreztem, hogy nem feltétlenül volt felhőtlen a kapcsolatotok. Ettől függetlenül nyilván szeretnéd, ha életben lenne, bármennyire is megbonyolítana mindent a felbukkanása. Sajnálom. Nem irigyellek ilyen téren, biztosan nehéz lehet. *jelenti mindezt inkább ki, kérdés helyett, pont azért, mert azt reméli, hogy mindebből Alenia is érezni fogja, hogy nem vár el tőle választ arra a kérdésre, amit igazából fel sem tett neki.
A maga részéről teljesen megérti, ha nem szeretne Aleimordról beszélni, és komolyan számolni azzal a lehetősséggel, hogy valaha is visszatérhet ebbe a városba azért, hogy részese lehessen közös jövőjük alakításának.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.18 17:58:05
717. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-17 23:02:39
Üzenet elküldve: 2024-06-17 23:02:39
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
*Beorhtio a modorosságára vonatkozó kérést ugyan meghallgatja, de nem várható tőle különösebb erőfeszítés arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben is figyelembe vegye. Több és fontosabb dolgot kell észben tartania, így kevés kapacitása marad a könyvtárba érkezők komfortérzetét növelő tevékenységekre. Ezért kivétel nélkül, legyen az akár egy nincstelen földönfutó, vagy egy Arthenior első emberei közül, mindenkit uramnak vagy hölgyemnek szólít.
Miután a barbár végzett a pakolással, a csuhás újra alaposan végigmegy az általa megalkotott gondos rendszeren, egytől-egyig ismét átfutva a lehetséges buktatókat. Pici ujját kinyújtva mutat mindig az éppen aktuális műre, ajkait pedig hol ide, hol oda húzza, miközben gondolkozik. Elmélyült munkájából Rorkir felolvasása zökkenti ki. Nem csak úgy néz ki, mint egy medve, de nagyjából annyi esze is van. A könyvtáros megpróbálja kizárni elméjéből a mackó dörmögést, de az elképesztő önfegyelme ellenére is, valahogy mindig ugyanoda térnek vissza a gondolatai. Mégis miért jön valaki könyvtárba, ha képtelen egy egyszerű receptúrát elolvasni?
Végül egy lemondó sóhajtással töri meg a kitartó próbálkozását, amikor már negyedjére kezd bele az ellenőrzésbe. Rorkir mögé lép, és megköszörüli a torkát, hogy kiragadja a hatalmas embert a betűk fogságából.*
- Uram, hacsak nem hasmenéssel jár az átok, amire ellenszert keres, akkor ez nem éppen az Ön műve lesz. Fordítsa meg! Tudja, voltak idők, amikor még egyetlen tekercs is nagy kincsnek számított, ezért egyes írók mindkét oldalát felhasználták. Így néha egészen különböző dolgok kerültek egy-egy papirusz két oldalára.
*Amit a barbár elkezdett kibetűzni, az éppen az emberi anyagcserének a különböző rendellenességeire kínál eléggé… megosztó megoldásokat. Abban például Beorhtio egészen biztos, hogy Rorkir nem akar sünre ülni.*
- Engedje meg, hogy segítsek! Ha kicsit részletezné, hogy mi is a probléma, megpróbálok keresni valami megoldást Önnek!
*Hisz minél előbb szabadul a meláktól, annál előbb térhet vissza szeretett könyveinek a társaságába.*
*Beorhtio a modorosságára vonatkozó kérést ugyan meghallgatja, de nem várható tőle különösebb erőfeszítés arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben is figyelembe vegye. Több és fontosabb dolgot kell észben tartania, így kevés kapacitása marad a könyvtárba érkezők komfortérzetét növelő tevékenységekre. Ezért kivétel nélkül, legyen az akár egy nincstelen földönfutó, vagy egy Arthenior első emberei közül, mindenkit uramnak vagy hölgyemnek szólít.
Miután a barbár végzett a pakolással, a csuhás újra alaposan végigmegy az általa megalkotott gondos rendszeren, egytől-egyig ismét átfutva a lehetséges buktatókat. Pici ujját kinyújtva mutat mindig az éppen aktuális műre, ajkait pedig hol ide, hol oda húzza, miközben gondolkozik. Elmélyült munkájából Rorkir felolvasása zökkenti ki. Nem csak úgy néz ki, mint egy medve, de nagyjából annyi esze is van. A könyvtáros megpróbálja kizárni elméjéből a mackó dörmögést, de az elképesztő önfegyelme ellenére is, valahogy mindig ugyanoda térnek vissza a gondolatai. Mégis miért jön valaki könyvtárba, ha képtelen egy egyszerű receptúrát elolvasni?
Végül egy lemondó sóhajtással töri meg a kitartó próbálkozását, amikor már negyedjére kezd bele az ellenőrzésbe. Rorkir mögé lép, és megköszörüli a torkát, hogy kiragadja a hatalmas embert a betűk fogságából.*
- Uram, hacsak nem hasmenéssel jár az átok, amire ellenszert keres, akkor ez nem éppen az Ön műve lesz. Fordítsa meg! Tudja, voltak idők, amikor még egyetlen tekercs is nagy kincsnek számított, ezért egyes írók mindkét oldalát felhasználták. Így néha egészen különböző dolgok kerültek egy-egy papirusz két oldalára.
*Amit a barbár elkezdett kibetűzni, az éppen az emberi anyagcserének a különböző rendellenességeire kínál eléggé… megosztó megoldásokat. Abban például Beorhtio egészen biztos, hogy Rorkir nem akar sünre ülni.*
- Engedje meg, hogy segítsek! Ha kicsit részletezné, hogy mi is a probléma, megpróbálok keresni valami megoldást Önnek!
*Hisz minél előbb szabadul a meláktól, annál előbb térhet vissza szeretett könyveinek a társaságába.*
716. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-17 16:22:53
Üzenet elküldve: 2024-06-17 16:22:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
//Templomkert//
*Sejtette, hogy Luninari legalább olyan lelkessé válik majd, mint ő, és amint megtalálja hozzá a megfelelő alkalmat, akkor rengeteg kérdése lesz az elhangzottakkal kapcsolatban. Mikor végre elhelyezkednek odakint, akkor kezdenek csak belebonyolódni a beszélgetésbe, Alenia pedig készségesen hallgatja végig a fél-elf lány minden kérdését és hozzászólását.*
- Igen, jó hírek. Ami a varázslatot illeti, egész összetett a dolog. Először is már maga a varázsige is bonyolult, nehéz szavakból áll, amibe könnyen beletörhet a nyelved, ráadásul hosszú is. Aztán egyáltalán nem meglepő, hogy Eeyr fokozott jelenlétére van szükség, ami azt jelenti, hogy egy elég erős oltár közelében működik csak a bűbáj. Kár, hogy a mi oltárunkat lerombolták, de ami itt van a templomban, megfelelő lesz. Úgyhogy ez is pipa. A varázslat nem működik, ha Sa'Tereth átka ül a célponton, de Eeyr-nek hála, távolabb nem is lehetnék a sötétség istenétől. Ezek a feltételek. Innentől már csak egy dolog van hátra. A könyv azt írta, hogy meg kell érinteni a célpont személyt. Nos, mivel magamat meg tudom érinteni, külön kézmozdulatokat pedig nem igényel a mágia, csak az igét, így, ha minden igaz, végre tudom hajtani magamon. Ha minden jól sikerül, egy nap alatt visszanő a karom. Mellékhatásként azt olvastam, hogy ritka éhes leszek tőle, úgyhogy, ha másban nem is, ebben mindenképp tudsz segíteni nekem. Persze, én is szeretném, hogy itt legyél velem az egész művelet közben. *Egy rövid ideig elhallgat, végiggondolja, amit elmondott, de szerinte sikerült minden részletre kitérően elmagyaráznia barátnőjének, hogyan is működik Eeyr ajándéka, ami, ha lélekben nem is, testben vissza fogja adni a régi Aleniát.
Ezt követően a tanácsnál történtekre terelődik a téma, Alenia pedig most is készségesen igyekszik mindent megosztani a lánnyal, akit Orthus Morthimer előtt a helyettesének nevezett meg. Ez is egy indok, amiért Luninari-nak érdemes mindenről tudnia, ami a rezidencián történik.*
- Nos, igen, Aleimord a város feljegyzéseiben is eltűntnek, tehát gyakorlatilag halottnak van nyilvánítva *sóhajt szomorúan.* Azonban a városházán nem találtak hivatalos dokumentumot arról, hogy a bátyám elajándékozta volna a rezidenciát, ami egyébként jogosan az ő tulajdona volt, így megtehette volna. Így hát, mivel a szüleink is meghaltak, én maradtam Aleimord egyetlen örököse, ami azt jelenti, hogy a ház most már hivatalosan az enyém.
*Mondja el határozottan a hírt Luninari-nak, semmi bűntudatot nem érezve amiatt, hogy a befolyását, a rangját és a családi kapcsolatait kihasználva gyakorlatilag elvette az ajándékot azoktól a lányoktól, akiknek Aleimord annakidején elajándékozta a rezidenciát. Az egyetlen hibája az volt, hogy ezt nem hivatalosan tette, Alenia pedig nem is volt rest kihasználni ezt a hibát.*
- A nemesi rangomat is visszakaptam, sőt, azt mondták, hogy igazából soha el sem vették tőlem. A lázadáskor történtek miatt kárpótlásképp ezer arany fejében az egyik kúria, amit az új gazdagnegyedben építenek majd, szintén az enyém lesz, erről is megkaptam a bizonyító erejű nyilatkozatot. Orthus-t pedig megkértem, hogy válassza ki helyettem a számomra ideális telket.
Egyébként döntenem kellett. A városvezetés felajánlotta, hogy ha a rezidenciát a városnak adom, akkor egy jóval nagyobb házat kapok cserébe. Nos, én ezt elutasítottam. A gyerekek, Morthimer úr, Mai és miattad egyaránt. Nem akartam a saját jólétem miatt utcára tenni a gyerekeket, és eldobni mindent, amit együtt elkezdtünk újraépíteni. A rezidenciát árvaházzá fogjuk alakítani, de anyagilag a város ebben nem tud segíteni nekünk. Amint a tanács alkalmasnak találja az épületet, hivatalosan is iskolának és árvaháznak fogják nyilvánítani, és kapni fogunk nevelőket, tanárokat is. Csak egy igazgatót kellett megneveznem az élére. Mai-t választottam erre a feladatra. Már el is mondtam neki. Mit gondolsz róla? Szerinted jó döntést hoztam?
*Kérdezi tényleg érdeklődve, mert ahogy ezt korábban már többször is hangoztatta, Luninari véleménye mindenkinél fontosabb számára. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha neki esetleg nem tetszik Mai személye, akkor azonnal más döntést fog hozni, de attól még meg akarja hallgatni, mi az első benyomása a Linanech-ből érkezett nemeslányról.*
- Nem akarom Orthus-t ilyesmivel traktálni. Már csak azért sem, mert tudnod kell, hogy Orthus Morthimer rafinált kereskedő. Bármikor betoppanhat hozzánk azzal az indokkal, hogy tartozunk neki, ha túl sok segítséget kérünk tőle. Úgyhogy szeretnék csak ésszerű keretek között rá támaszkodni.
*Kezdi érezni, hogy rengeteget beszélt, ki is száradt a torka, úgyhogy magához veszi a vizet, amit Luninari hozott, és jó nagyot kortyolgat belőle, addig pedig van lehetősége a kis fekete hajú fél-elfnek reagálni a sok, hirtelen rázúdított információra.*
//Templomkert//
*Sejtette, hogy Luninari legalább olyan lelkessé válik majd, mint ő, és amint megtalálja hozzá a megfelelő alkalmat, akkor rengeteg kérdése lesz az elhangzottakkal kapcsolatban. Mikor végre elhelyezkednek odakint, akkor kezdenek csak belebonyolódni a beszélgetésbe, Alenia pedig készségesen hallgatja végig a fél-elf lány minden kérdését és hozzászólását.*
- Igen, jó hírek. Ami a varázslatot illeti, egész összetett a dolog. Először is már maga a varázsige is bonyolult, nehéz szavakból áll, amibe könnyen beletörhet a nyelved, ráadásul hosszú is. Aztán egyáltalán nem meglepő, hogy Eeyr fokozott jelenlétére van szükség, ami azt jelenti, hogy egy elég erős oltár közelében működik csak a bűbáj. Kár, hogy a mi oltárunkat lerombolták, de ami itt van a templomban, megfelelő lesz. Úgyhogy ez is pipa. A varázslat nem működik, ha Sa'Tereth átka ül a célponton, de Eeyr-nek hála, távolabb nem is lehetnék a sötétség istenétől. Ezek a feltételek. Innentől már csak egy dolog van hátra. A könyv azt írta, hogy meg kell érinteni a célpont személyt. Nos, mivel magamat meg tudom érinteni, külön kézmozdulatokat pedig nem igényel a mágia, csak az igét, így, ha minden igaz, végre tudom hajtani magamon. Ha minden jól sikerül, egy nap alatt visszanő a karom. Mellékhatásként azt olvastam, hogy ritka éhes leszek tőle, úgyhogy, ha másban nem is, ebben mindenképp tudsz segíteni nekem. Persze, én is szeretném, hogy itt legyél velem az egész művelet közben. *Egy rövid ideig elhallgat, végiggondolja, amit elmondott, de szerinte sikerült minden részletre kitérően elmagyaráznia barátnőjének, hogyan is működik Eeyr ajándéka, ami, ha lélekben nem is, testben vissza fogja adni a régi Aleniát.
Ezt követően a tanácsnál történtekre terelődik a téma, Alenia pedig most is készségesen igyekszik mindent megosztani a lánnyal, akit Orthus Morthimer előtt a helyettesének nevezett meg. Ez is egy indok, amiért Luninari-nak érdemes mindenről tudnia, ami a rezidencián történik.*
- Nos, igen, Aleimord a város feljegyzéseiben is eltűntnek, tehát gyakorlatilag halottnak van nyilvánítva *sóhajt szomorúan.* Azonban a városházán nem találtak hivatalos dokumentumot arról, hogy a bátyám elajándékozta volna a rezidenciát, ami egyébként jogosan az ő tulajdona volt, így megtehette volna. Így hát, mivel a szüleink is meghaltak, én maradtam Aleimord egyetlen örököse, ami azt jelenti, hogy a ház most már hivatalosan az enyém.
*Mondja el határozottan a hírt Luninari-nak, semmi bűntudatot nem érezve amiatt, hogy a befolyását, a rangját és a családi kapcsolatait kihasználva gyakorlatilag elvette az ajándékot azoktól a lányoktól, akiknek Aleimord annakidején elajándékozta a rezidenciát. Az egyetlen hibája az volt, hogy ezt nem hivatalosan tette, Alenia pedig nem is volt rest kihasználni ezt a hibát.*
- A nemesi rangomat is visszakaptam, sőt, azt mondták, hogy igazából soha el sem vették tőlem. A lázadáskor történtek miatt kárpótlásképp ezer arany fejében az egyik kúria, amit az új gazdagnegyedben építenek majd, szintén az enyém lesz, erről is megkaptam a bizonyító erejű nyilatkozatot. Orthus-t pedig megkértem, hogy válassza ki helyettem a számomra ideális telket.
Egyébként döntenem kellett. A városvezetés felajánlotta, hogy ha a rezidenciát a városnak adom, akkor egy jóval nagyobb házat kapok cserébe. Nos, én ezt elutasítottam. A gyerekek, Morthimer úr, Mai és miattad egyaránt. Nem akartam a saját jólétem miatt utcára tenni a gyerekeket, és eldobni mindent, amit együtt elkezdtünk újraépíteni. A rezidenciát árvaházzá fogjuk alakítani, de anyagilag a város ebben nem tud segíteni nekünk. Amint a tanács alkalmasnak találja az épületet, hivatalosan is iskolának és árvaháznak fogják nyilvánítani, és kapni fogunk nevelőket, tanárokat is. Csak egy igazgatót kellett megneveznem az élére. Mai-t választottam erre a feladatra. Már el is mondtam neki. Mit gondolsz róla? Szerinted jó döntést hoztam?
*Kérdezi tényleg érdeklődve, mert ahogy ezt korábban már többször is hangoztatta, Luninari véleménye mindenkinél fontosabb számára. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha neki esetleg nem tetszik Mai személye, akkor azonnal más döntést fog hozni, de attól még meg akarja hallgatni, mi az első benyomása a Linanech-ből érkezett nemeslányról.*
- Nem akarom Orthus-t ilyesmivel traktálni. Már csak azért sem, mert tudnod kell, hogy Orthus Morthimer rafinált kereskedő. Bármikor betoppanhat hozzánk azzal az indokkal, hogy tartozunk neki, ha túl sok segítséget kérünk tőle. Úgyhogy szeretnék csak ésszerű keretek között rá támaszkodni.
*Kezdi érezni, hogy rengeteget beszélt, ki is száradt a torka, úgyhogy magához veszi a vizet, amit Luninari hozott, és jó nagyot kortyolgat belőle, addig pedig van lehetősége a kis fekete hajú fél-elfnek reagálni a sok, hirtelen rázúdított információra.*
715. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-16 14:17:03
Üzenet elküldve: 2024-06-16 14:17:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
*Természetesen örül annak, hogy Nia szerint csinos, meg is köszöni, az ilyesmit tőle mindig sokkal nagyobb dicséretnek veszi, mintha hasonlót mondjuk Intathtól hallana, aki mindig olyan könnyed természetességgel bókol, mintha egyenesen erre született volna, vagy pedig bárki mástól, ahogyan persze annak is örül, hogy barátnője láthatóan mint mindig, most is örül neki.
Azt is örömmel veszi tudomásul, hogy sok mindenről kell beszélniük, mert ez mindenképpen azt jelenti, hogy távollétében is haladnak a dolgok. Nem mintha szemernyi kétsége is lett volna, hogy nem így van mindez, de azért jó erről megerősítést kapni újra és újra, éppen azért, mert Arthenornál azért még mindig jobban szeret szavasligetben időzni. Igaz mondjuk az is, hogy az, hogy Alenia is itt van, meglehetősen erős érv a számára egykor nagyon idegen és kissé tán nyomasztó város mellett.
Figyelmesen hallgatja a másik lányt, és amint Alenia elmondja neki a lehető lejobb hírt, amit csak hallhat, maga is fellelkesedik, miközben rengeteg kérdés vetődik fel benne hirtelen, például, hogy mennyire bonyolult maga a varázslat, illetve, hogy megcsinálhatják-e ők ketten csak úgy, vagy esetleg az itteni papok engedélye is kellene hozzá? Persze, ha utóbbi, akkor nem hiszi, hogy éppen ez lenne az akadály, és éppen Eeyr hívei tagadnák meg a segítséget egy Eeyr hívőtől.
Aztán persze kérdés az is, hogy hogyan működik. Lelki szemei előtt valamiféle bonyolult, inkább vallási szertartásra, mint általa használt mágia által létrehozható varázslatra emlékeztet, minderre a megérzésére pedig ráerősít, hogy az egésznek a középpontja egy oltár.
Már csak kíváncsiságból is végig szeretné nézni, de más oka is van erre természetesen, többek között az, hogy annak idején ő is részese és, ha nem is olyan mértékben, mint Alenia maga, de mégiscsak elszenvedője volt azoknak az eseményeknek, amelyek oda vezettek, hogy most egyáltalán szükség van erre a bizonyos varázslatra. Ha azonban jelen lehetne akkor, amikor valamilyen szinten a világ felborított rendje helyre áll, az számára is egy út lezárása és egy új kezdete lenne mindenképpen.
Addig viszont amíg nem érnek ki a kertbe, és nem teríti maguk alá a pokrócot, amire leülhetnek, nem szólal meg. Köztben emésztgeti magában a hallottakat, de ritka az még mostanság is, hogy csupa jó hírt hall, bár amit Aleimordról megtudtak, avagy inkább nem tudtak meg, az még sem teljesen az, igaz a legrosszabbnál még mindig sokkal jobb.*
- Akkor ez egy kivételével csupa jó hír, sőt, a legelső a lehető legjobb. *foglalja is össze az eddig hallottakat, miközben elkezdi kipakolni, amit főleg Niának hozott, bár van nála annyi minden, hogy neki is jusson belőle, ha szeretne enni, vagy inni. A kellemes napsütésben, minden bizonnyal mind a kettő jól esne.
Bár tudja, hogy a Tanácsházán történtek, valamint persze Aleiord is fontos, és nem elhanyagolható témák, számára természetesen az Alenia karját visszaadó, és a többi általa tanult varázslat a legfontosabb, így rögtön rögtön ezzel is folytatja.*
- Szívesen megnézek bármilyen szakrális varázslatot, már csak szakmai érdeklődésből is. És biztos is vagyok benne, hogy sikerülni is fognak a varázslataid, nekem is mindig sikerülni szoktak. *mosolyodik el, nem feledkezve meg róla, hogy igaz nem életre-halálra, de a Mágustusán harcolt már szakrális mágus ellen, aki le is győzte a döntőben. Olvasni persze olvashat róla, de az mégsem ugyanaz, mint a saját két szemével látni és tapasztalni, de ezt a gondolatot most hagyja elillanni, mivel Nia hírei őt is valóban lelkessé és boldoggá tették.*
- De a legfontosabb varázslatban remélem, hogy tudok segíteni valahogy. *mondja, nem téve fel ezúttal kérdést. Ugyan valahogyan természetesnek veszi, hogy jelen lesz majd akkor, amikor a varázslat megtörténik, de úgy van vele, hogy azért nem árt tisztázni már az elején, hogy nem szándékozik Aleniát pont ekkor magára hagyni azért, hogy Szarvasligetben kecskéket etethessen.*
- De, ha mégsem, akkor is szeretnék mindenképpen melletted lenni közben. Azt pedig, hogy mikor szeretnéd megtenni, mikor érzed magadat felkészültnek rá, tényleg neked kell érezned, ebben sajnos nem tudok segíteni. Először arra gondoltam, hogy, amint megvan a varázslat, neki is láthatunk, de jobban belegondolva, tényleg furcsa lenne, ha most csak úgy fognánk magunkat, ennénk kicsit, majd visszamennénk a templomba nekilátni. Gondolom, hogy igényel is valamiféle komolyabb előkészületet. Mondjuk ettől még ne várjunk vele túl sokáig sem szerintem.
*Amit érvként felhozhatna emellett, inkább magában tartja, mert úgy véli, hogy Nia is tisztában van vele, hogy nem csak az élete lenne könnyebb újra két ép karral, hanem szimbolikus értelemben véve is addig nem zárulhat le teljesen a múlt, ameddig ezt nem cselekszik meg.*
- Hogy a Tanács előtt is jól alakult minden, annak őszintén örülök, hogy Aleimordról nem tudnak, azt viszont sajnálom. *mondja, és igyekszik ezt mély együttérzéssel mondani. Tény, hogy sohasem zárta különösebben a szívébe Alemirdot, ugyanakkor mégis Alenia testvére, akivel nyilván voltak együtt jó pillanataik is, ha más nem még akkor, amikor mind a ketten gyerekek voltak. És természetesen semmi rosszat nem is kívánt neki soha, más kérdés viszont, hogyha pusztán Alenia érdekeit nézi, akkor talán jobb lenne, ha sohasem derülne ki, hogy mi történt a bátyjával végül, mert abban biztos, hogy akár a haláláról kapnának hírt, akár élve bukkanna fel újra Artheniorban, Niát biztosan mindenképpen felzaklatná, pedig jelen állás szerint úgy tűnik, hogy éppen egy szebb jövő felé tartanak együtt.
De azt is pontosan tudja, hogy barátnője nyilván nem véletlenül keresi őt, mert az, hogy kiderítik, hogy végül mi történt vele, szintén hozzátartozik nála a múlt végleges lezárásához és egy új élet kezdetéhez, mint a varázslat, vagy rituálé, amit majd minden bizonnyal itt fognak végrehajtani.*
- Ez már biztos neked is eszedbe jutott, de ha a Tanács nem is tud róla semmit, akkor Orthusnak talán van ismerőse, vagy üzlettársa, aki ismerős Lihanechben. Esetleg őt, vagy őket meg lehetne kérni, hogy kezdjenek el kérdezősködni utána. Szerintem sokan a túlélő nemesek közül oda mentek elsőnek, ha nem is telepedtek le mind ott. Akitől mi vettük Szarvasligetet szintén oda költözött, igaz ő félig ott is élt már előtte is, ha jól emlékszem.
*Ennyit tud csak mondani, és kicsit bánja is már éppen emiatt, hogy nem beszélt Aleimordal akkor, amikor Szarvasligetben utoljára feltűnt, bár, ha megtette volna, nem biztos, hogy sokkal jobban informált lenne arról, hogy mik voltak az elf eredeti céljai, tekintve, hogy nem tűnt úgy, mint aki lelkileg és szellemileg túl jó állapotban van, és hát ez már nem is tegnapelőtt történt, de ettől még talán valamiféle nyom lehetne most, ha váltanak akkor legalább néhány szót egymással az akkor lehetséges jövőről.
Az ezen való tépelődés helyett inkább vág mindenesetre egy szelet kalácsot Aleniának és el is kezdi megvajazni neki. Attól, hogy ismét fontos dolgokról kell beszélniük, még érezhetik közben akár jól is magukat, ebben pedig biztos, hogy mint általában, a finom étel és ital most is segíteni fog.*
*Természetesen örül annak, hogy Nia szerint csinos, meg is köszöni, az ilyesmit tőle mindig sokkal nagyobb dicséretnek veszi, mintha hasonlót mondjuk Intathtól hallana, aki mindig olyan könnyed természetességgel bókol, mintha egyenesen erre született volna, vagy pedig bárki mástól, ahogyan persze annak is örül, hogy barátnője láthatóan mint mindig, most is örül neki.
Azt is örömmel veszi tudomásul, hogy sok mindenről kell beszélniük, mert ez mindenképpen azt jelenti, hogy távollétében is haladnak a dolgok. Nem mintha szemernyi kétsége is lett volna, hogy nem így van mindez, de azért jó erről megerősítést kapni újra és újra, éppen azért, mert Arthenornál azért még mindig jobban szeret szavasligetben időzni. Igaz mondjuk az is, hogy az, hogy Alenia is itt van, meglehetősen erős érv a számára egykor nagyon idegen és kissé tán nyomasztó város mellett.
Figyelmesen hallgatja a másik lányt, és amint Alenia elmondja neki a lehető lejobb hírt, amit csak hallhat, maga is fellelkesedik, miközben rengeteg kérdés vetődik fel benne hirtelen, például, hogy mennyire bonyolult maga a varázslat, illetve, hogy megcsinálhatják-e ők ketten csak úgy, vagy esetleg az itteni papok engedélye is kellene hozzá? Persze, ha utóbbi, akkor nem hiszi, hogy éppen ez lenne az akadály, és éppen Eeyr hívei tagadnák meg a segítséget egy Eeyr hívőtől.
Aztán persze kérdés az is, hogy hogyan működik. Lelki szemei előtt valamiféle bonyolult, inkább vallási szertartásra, mint általa használt mágia által létrehozható varázslatra emlékeztet, minderre a megérzésére pedig ráerősít, hogy az egésznek a középpontja egy oltár.
Már csak kíváncsiságból is végig szeretné nézni, de más oka is van erre természetesen, többek között az, hogy annak idején ő is részese és, ha nem is olyan mértékben, mint Alenia maga, de mégiscsak elszenvedője volt azoknak az eseményeknek, amelyek oda vezettek, hogy most egyáltalán szükség van erre a bizonyos varázslatra. Ha azonban jelen lehetne akkor, amikor valamilyen szinten a világ felborított rendje helyre áll, az számára is egy út lezárása és egy új kezdete lenne mindenképpen.
Addig viszont amíg nem érnek ki a kertbe, és nem teríti maguk alá a pokrócot, amire leülhetnek, nem szólal meg. Köztben emésztgeti magában a hallottakat, de ritka az még mostanság is, hogy csupa jó hírt hall, bár amit Aleimordról megtudtak, avagy inkább nem tudtak meg, az még sem teljesen az, igaz a legrosszabbnál még mindig sokkal jobb.*
- Akkor ez egy kivételével csupa jó hír, sőt, a legelső a lehető legjobb. *foglalja is össze az eddig hallottakat, miközben elkezdi kipakolni, amit főleg Niának hozott, bár van nála annyi minden, hogy neki is jusson belőle, ha szeretne enni, vagy inni. A kellemes napsütésben, minden bizonnyal mind a kettő jól esne.
Bár tudja, hogy a Tanácsházán történtek, valamint persze Aleiord is fontos, és nem elhanyagolható témák, számára természetesen az Alenia karját visszaadó, és a többi általa tanult varázslat a legfontosabb, így rögtön rögtön ezzel is folytatja.*
- Szívesen megnézek bármilyen szakrális varázslatot, már csak szakmai érdeklődésből is. És biztos is vagyok benne, hogy sikerülni is fognak a varázslataid, nekem is mindig sikerülni szoktak. *mosolyodik el, nem feledkezve meg róla, hogy igaz nem életre-halálra, de a Mágustusán harcolt már szakrális mágus ellen, aki le is győzte a döntőben. Olvasni persze olvashat róla, de az mégsem ugyanaz, mint a saját két szemével látni és tapasztalni, de ezt a gondolatot most hagyja elillanni, mivel Nia hírei őt is valóban lelkessé és boldoggá tették.*
- De a legfontosabb varázslatban remélem, hogy tudok segíteni valahogy. *mondja, nem téve fel ezúttal kérdést. Ugyan valahogyan természetesnek veszi, hogy jelen lesz majd akkor, amikor a varázslat megtörténik, de úgy van vele, hogy azért nem árt tisztázni már az elején, hogy nem szándékozik Aleniát pont ekkor magára hagyni azért, hogy Szarvasligetben kecskéket etethessen.*
- De, ha mégsem, akkor is szeretnék mindenképpen melletted lenni közben. Azt pedig, hogy mikor szeretnéd megtenni, mikor érzed magadat felkészültnek rá, tényleg neked kell érezned, ebben sajnos nem tudok segíteni. Először arra gondoltam, hogy, amint megvan a varázslat, neki is láthatunk, de jobban belegondolva, tényleg furcsa lenne, ha most csak úgy fognánk magunkat, ennénk kicsit, majd visszamennénk a templomba nekilátni. Gondolom, hogy igényel is valamiféle komolyabb előkészületet. Mondjuk ettől még ne várjunk vele túl sokáig sem szerintem.
*Amit érvként felhozhatna emellett, inkább magában tartja, mert úgy véli, hogy Nia is tisztában van vele, hogy nem csak az élete lenne könnyebb újra két ép karral, hanem szimbolikus értelemben véve is addig nem zárulhat le teljesen a múlt, ameddig ezt nem cselekszik meg.*
- Hogy a Tanács előtt is jól alakult minden, annak őszintén örülök, hogy Aleimordról nem tudnak, azt viszont sajnálom. *mondja, és igyekszik ezt mély együttérzéssel mondani. Tény, hogy sohasem zárta különösebben a szívébe Alemirdot, ugyanakkor mégis Alenia testvére, akivel nyilván voltak együtt jó pillanataik is, ha más nem még akkor, amikor mind a ketten gyerekek voltak. És természetesen semmi rosszat nem is kívánt neki soha, más kérdés viszont, hogyha pusztán Alenia érdekeit nézi, akkor talán jobb lenne, ha sohasem derülne ki, hogy mi történt a bátyjával végül, mert abban biztos, hogy akár a haláláról kapnának hírt, akár élve bukkanna fel újra Artheniorban, Niát biztosan mindenképpen felzaklatná, pedig jelen állás szerint úgy tűnik, hogy éppen egy szebb jövő felé tartanak együtt.
De azt is pontosan tudja, hogy barátnője nyilván nem véletlenül keresi őt, mert az, hogy kiderítik, hogy végül mi történt vele, szintén hozzátartozik nála a múlt végleges lezárásához és egy új élet kezdetéhez, mint a varázslat, vagy rituálé, amit majd minden bizonnyal itt fognak végrehajtani.*
- Ez már biztos neked is eszedbe jutott, de ha a Tanács nem is tud róla semmit, akkor Orthusnak talán van ismerőse, vagy üzlettársa, aki ismerős Lihanechben. Esetleg őt, vagy őket meg lehetne kérni, hogy kezdjenek el kérdezősködni utána. Szerintem sokan a túlélő nemesek közül oda mentek elsőnek, ha nem is telepedtek le mind ott. Akitől mi vettük Szarvasligetet szintén oda költözött, igaz ő félig ott is élt már előtte is, ha jól emlékszem.
*Ennyit tud csak mondani, és kicsit bánja is már éppen emiatt, hogy nem beszélt Aleimordal akkor, amikor Szarvasligetben utoljára feltűnt, bár, ha megtette volna, nem biztos, hogy sokkal jobban informált lenne arról, hogy mik voltak az elf eredeti céljai, tekintve, hogy nem tűnt úgy, mint aki lelkileg és szellemileg túl jó állapotban van, és hát ez már nem is tegnapelőtt történt, de ettől még talán valamiféle nyom lehetne most, ha váltanak akkor legalább néhány szót egymással az akkor lehetséges jövőről.
Az ezen való tépelődés helyett inkább vág mindenesetre egy szelet kalácsot Aleniának és el is kezdi megvajazni neki. Attól, hogy ismét fontos dolgokról kell beszélniük, még érezhetik közben akár jól is magukat, ebben pedig biztos, hogy mint általában, a finom étel és ital most is segíteni fog.*
714. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-14 22:32:32
Üzenet elküldve: 2024-06-14 22:32:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
*Valóban már akkor észreveszi a közeledő Luninari-t, mikor még messze jár az asztalától, ezért egy kedves, széles mosollyal üdvözli először barátnőjét, majd mikor teljesen odaért hozzá, akkor köszönti szóban is.*
- Szia, milyen csinos vagy! *Mosolyog rá. Nyilván Luni ruhája tűnik fel neki először, hisz mostanában egyáltalán nem látta szoknyában, elegánsan, úgyhogy most kifejezetten örül, hogy így látja.*
- Nos, igen, az egész napot itt töltöttem, de meg is lett az eredménye. *El is kezdene mesélni azokról az eredményekről, ha Luninari nem folytatná rögtön a mondandóját azzal, hogy ezernyi jósággal kínálja, hogy Alenia kedvére elveszhessen, ha akar. Na jó, abban azért talán nem, de a vajas kalács és a tea ígérete hamar meggyőzi őt róla, hogy valóban ideje szünetet tartani.*
- Azt hiszem, hogy igazad van. Ma még nem igazán ettem, de te mindenre gondolsz. *Hangos puffanással, meg a mellékhatásként felszálló porfelhővel megküzdve csukja be azt a könyvet, amit épp tanulmányozott, ezzel egyértelműen jelezve a válaszát, márpedig azt, hogy sem a kalács, sem a tea nincs biztonságban előlük.*
- Támogatom az ötletet, menjünk ki! Beszélni meg, ó, ha tudnád! Rengeteg mindenről kell beszélnünk. Például arról, hogy azt hiszem, célegyenesbe kerültem, ami mágiát illeti. Megtaláltam, amit kerestem. A varázslatot, ami szükséges ahhoz, hogy visszakapjam a karomat. A nehézség benne az, hogy nagyon speciális helyen kell csinálni. Egy olyan oltár előtt, ahol Eeyr jelenléte különösen erős, de úgy gondolom, hogy ez a templom megfelelő hozzá.
*El is kezdi rögtön újságolni a tanulmányaival kapcsolatos sikereket. Látszik is rajta, hogy mennyire lelkes lett emiatt. Nem is csoda, hisz valóban egy karnyújtásnyira került attól, hogy legalább a teste a régi legyen, ha a lelke már nem is lesz.*
- Viszont nem akarom még használni. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy még nem jött el az ideje. Azonban tanultam ám más hasznos varázslatot is, nem csak Eeyr tollából, hanem Teysustól is. Ha van kedved, némelyiket még meg is mutathatom. Már, ha sikerül persze. Nem sokat varázsoltam még életemben, nem tudom, hogy a bonyolultabb igék, hogy fognak sikerülni.
*Miközben magyaráz, nem csak a szája, de a lába is jár, így eddigre már ki is érnek a templomkertbe, ahol valóban érezni még a nap melegét is egy kicsikét.*
- Ó, és igen. Voltam a Tanácsházán is. Azt kell mondjam, minden jobban alakult, mint ahogy arra számítottam, kivéve Aleimord ügye. Róla a tanács sem tud semmit. Eltűntként van feljegyezve. *Ennek a témának a kifejtésébe viszont nem kezd bele addig, amíg nem helyezkedtek el rendesen a pokrócon.*
*Valóban már akkor észreveszi a közeledő Luninari-t, mikor még messze jár az asztalától, ezért egy kedves, széles mosollyal üdvözli először barátnőjét, majd mikor teljesen odaért hozzá, akkor köszönti szóban is.*
- Szia, milyen csinos vagy! *Mosolyog rá. Nyilván Luni ruhája tűnik fel neki először, hisz mostanában egyáltalán nem látta szoknyában, elegánsan, úgyhogy most kifejezetten örül, hogy így látja.*
- Nos, igen, az egész napot itt töltöttem, de meg is lett az eredménye. *El is kezdene mesélni azokról az eredményekről, ha Luninari nem folytatná rögtön a mondandóját azzal, hogy ezernyi jósággal kínálja, hogy Alenia kedvére elveszhessen, ha akar. Na jó, abban azért talán nem, de a vajas kalács és a tea ígérete hamar meggyőzi őt róla, hogy valóban ideje szünetet tartani.*
- Azt hiszem, hogy igazad van. Ma még nem igazán ettem, de te mindenre gondolsz. *Hangos puffanással, meg a mellékhatásként felszálló porfelhővel megküzdve csukja be azt a könyvet, amit épp tanulmányozott, ezzel egyértelműen jelezve a válaszát, márpedig azt, hogy sem a kalács, sem a tea nincs biztonságban előlük.*
- Támogatom az ötletet, menjünk ki! Beszélni meg, ó, ha tudnád! Rengeteg mindenről kell beszélnünk. Például arról, hogy azt hiszem, célegyenesbe kerültem, ami mágiát illeti. Megtaláltam, amit kerestem. A varázslatot, ami szükséges ahhoz, hogy visszakapjam a karomat. A nehézség benne az, hogy nagyon speciális helyen kell csinálni. Egy olyan oltár előtt, ahol Eeyr jelenléte különösen erős, de úgy gondolom, hogy ez a templom megfelelő hozzá.
*El is kezdi rögtön újságolni a tanulmányaival kapcsolatos sikereket. Látszik is rajta, hogy mennyire lelkes lett emiatt. Nem is csoda, hisz valóban egy karnyújtásnyira került attól, hogy legalább a teste a régi legyen, ha a lelke már nem is lesz.*
- Viszont nem akarom még használni. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy még nem jött el az ideje. Azonban tanultam ám más hasznos varázslatot is, nem csak Eeyr tollából, hanem Teysustól is. Ha van kedved, némelyiket még meg is mutathatom. Már, ha sikerül persze. Nem sokat varázsoltam még életemben, nem tudom, hogy a bonyolultabb igék, hogy fognak sikerülni.
*Miközben magyaráz, nem csak a szája, de a lába is jár, így eddigre már ki is érnek a templomkertbe, ahol valóban érezni még a nap melegét is egy kicsikét.*
- Ó, és igen. Voltam a Tanácsházán is. Azt kell mondjam, minden jobban alakult, mint ahogy arra számítottam, kivéve Aleimord ügye. Róla a tanács sem tud semmit. Eltűntként van feljegyezve. *Ennek a témának a kifejtésébe viszont nem kezd bele addig, amíg nem helyezkedtek el rendesen a pokrócon.*
713. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-13 19:51:22
Üzenet elküldve: 2024-06-13 19:51:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hálaadás//
*Nem kezdte túl régen, de úgy érzi, hogy egészen jól megszokta már azt, hogy egyszerre két helyet is az otthonának nevezhet, mindkét helyen dolgozik, ha nagyon hasonlóképpen, de mégis mást, ahogyan a környezet is más, ez által pedig a hangulat is, ami körbeveszi őt.
A renoválás napja óta eltelt nem túl sok nap alatt éppen volt annyi ideje, hogy eltöltsön egy kis időt Szarvasligetben és előkészítsen ott egy szép szobát Aleniának. Kicsit izgul emiatt, fél tőle, hogy barátnője unatkozni fog majd náluk, ugyanakkor azt is reméli, hogy azok után, hogy annyi minden történt itt mostanában, talán ráérez majd kicsit a vidéki élet nyugalmának a hangulatára, és legalább egy kellemes estét eltölthet majd vele odakint a szabad ég alatt kettesben a tó partján lévő tűzrakó mellett, miközben apró kis semmiségekről beszélnek, és nézik a csillagokat az arcukat fürdető holdfény társaságában.
A lényeg mégsem ez. Őszintén reméli, és nem csak Eeyr közbenjárását kérte már ebben, hanem az általa gyerekkorában és édesanyja által is tisztelt istenségeket is, hogy végre Intath is legyen már otthon, mire ők ketten majd hazaérnek oda.
De ez még persze nyilván kicsit odébb. Nem tudja, bár természetesen már nagyon kíváncsi rá, hogy Alenia és Orthus pontosan mit intéztek el a Tanácsházán, mert az, hogy mikor hagyhatják maguk mögött kicsit a várost, hogy pihenjenek, nyilván valamennyire ezen is múlik majd. Más kérdés persze, hogy neki egy szarvasligeti tartózkodás sem feltétlenül pihenés, hiszen van és lesz ott dolga elég, de a továbbra sem bánja ezt legkevésbé sem.
De egyelőre most még itt van, és mivel Nia üzenete eljutott hozzá, arról hogy ma hol találja, miután visszatért a rezidenciára, sokat nem is késlekedett, miután még ott is mindent elrendezett, amire csak lehetősége volt.
Utazásokhoz használt ruhájából végre át is öltözött. Ha fűző ezúttal nincs is rajta, de egy vidámságot sugárzó, hátát majdnem meztelenül hagyó sárga ruhát vett fel, ami mégsem túl harsányan sárga ahhoz, hogy túlságosan harsány is legyen egy Eeyr templomhoz, bár talán ez sem lenne baj, ha már az istennő a fényt és a szeretetet képviseli ebben a világban.
Amit viszont hátából a ruha kissé tán kihívóan meztelenül hagy azt nagyjából teljesen el is takarja szabadjára engedett fekete haja.
Mindent egybevetve mindenesetre végre élvezheti kissé vékonyabb ruhában és több szabadon hagyott bőrrel a nap melegét, mint eddig, és hogy végre olyan idő van újra, hogy nem szükséges feltétlenül köpenyt és csizmát hordania, hogy ne fázzon, hanem egyszerűen csak lehessen, ahogyan lenni szeret.
Sőt, a Templom felé vezető úton mintha kissé azt érzékelte volna, hogy nem csak ő az egyetlen a városban, aki pontosan így érez. Kicsit, mintha öntudatlanul mindenki rohanna köszönteni az új évszakot köszöntő napot.
Az ő kedve persze nem csak az idő miatt jó, és nagyon furcsa, de határozottan kellemes élmény a számára, hogy életében először kerekedett benne felül igazán a pesszimizmus felett az optimizmus. Ugyan újra és újra figyelmezteti magát arra, hogy nem szabad, hogy lankadjon az ébersége, de abban is teljesen biztos, hogy Alenia visszatérésével végre jobbra fordultak a dolgok, igazán jóra.
Azt is pontosan tudja, hogy nem illik elfelejteni, hogy mindezért kinek, vagy legkevesebb kinek is tartozik hálával. Mert nagy győzelmet arattak, már most, hogy éppen csak elkezdték a munkát a jövőért, maga az élet győzött azzal, hogy Alenia "visszatért." Nem tud erre máshogy gondolni, ha akarna sem tudna. Bármilyen próba is vár még rájuk a sorstól, jelenleg sokkal inkább bizakodóbb és hálás most, mint volt és lehetett volna korábban.
Amint a számára kicsit még mindig szokatlan templomba belép, természetesen nem mulasztja el, hogy szemeit behunyva és féltérdre ereszkedve elmondja maga hálaimáját, persze csak csendben és hangok nélkül, ennek ellenére örül, hogy éppen magányos látogató.
Aztán persze megy tovább
Céljához érve látja, hogy Nia elmélyedt könyviben, ezért halkan húzza ki magának az asztalnál a vele szemben lévő széket és ül le.
Annak ellenére, hogy nem teljesen érzi magát idegennek itt, kicsit zavarba ejtő és nem is tudja, hogy pontosan minek is lássa magát. Igazság szerint szereti a gondoskodó anyuka, kishúg, vagy éppen nővér szerepét, amelyek közül egyik sem lehet. De legjobb barátnő, amire mindig is vágyott, hogy az legyen még igen.*
- Szia! *köszön halkan, remélve, hogy Nia eddig is felfigyelt rá, miközben korábban elindult felé. Bár ezernyi kérdése lenne, de egyelőre csak saját gondolatait közli, még mindig, ha nem is suttogva, de azért halkan, templomhoz és könyvtárhoz illően.*
- Biztosan itt ültél egész nap, és tanultál. Pont ezt csináltam a toronyban én is. De néha pihenni is kellene. Kéne. Nem vagy éhes? Szomjas? Hoztam friss kalácsot és vajat, és vizet meg árpateát. Biztosan jól fog esni. *mondja, miközben szelíd félmosoly húzódik az ajkaira.*
- Kis ereje talán még vant fent a napnak. Pokróc is van a táskámban, amire leülhetünk. *jegyzi még meg, mert érzi, hogy ez talán most így kevés talán, mivel az egy dolog, hogy hozott Niának, amit talán szívesen enne és inna, de azt is, hogy a komoly dolgokat lehet nem itt kellene a könyvtárban fojtott hangon megbeszélni.
Ettől függetlenül reméli, hogy az is sápadt arcára van írva, hogyha Nia nem szeretne felmenni a kertbe, talán még itt sem illetlen kosár felett enni és abba morzsálni részéről, illetve átbeszélni azt, hogy miről maradt le ameddig éppen nem tudott mellette lenni.*
- Kiülhetnénk a kertbe is akár. Biztos sok mindenről kell most beszélnünk.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.13 19:53:48
*Nem kezdte túl régen, de úgy érzi, hogy egészen jól megszokta már azt, hogy egyszerre két helyet is az otthonának nevezhet, mindkét helyen dolgozik, ha nagyon hasonlóképpen, de mégis mást, ahogyan a környezet is más, ez által pedig a hangulat is, ami körbeveszi őt.
A renoválás napja óta eltelt nem túl sok nap alatt éppen volt annyi ideje, hogy eltöltsön egy kis időt Szarvasligetben és előkészítsen ott egy szép szobát Aleniának. Kicsit izgul emiatt, fél tőle, hogy barátnője unatkozni fog majd náluk, ugyanakkor azt is reméli, hogy azok után, hogy annyi minden történt itt mostanában, talán ráérez majd kicsit a vidéki élet nyugalmának a hangulatára, és legalább egy kellemes estét eltölthet majd vele odakint a szabad ég alatt kettesben a tó partján lévő tűzrakó mellett, miközben apró kis semmiségekről beszélnek, és nézik a csillagokat az arcukat fürdető holdfény társaságában.
A lényeg mégsem ez. Őszintén reméli, és nem csak Eeyr közbenjárását kérte már ebben, hanem az általa gyerekkorában és édesanyja által is tisztelt istenségeket is, hogy végre Intath is legyen már otthon, mire ők ketten majd hazaérnek oda.
De ez még persze nyilván kicsit odébb. Nem tudja, bár természetesen már nagyon kíváncsi rá, hogy Alenia és Orthus pontosan mit intéztek el a Tanácsházán, mert az, hogy mikor hagyhatják maguk mögött kicsit a várost, hogy pihenjenek, nyilván valamennyire ezen is múlik majd. Más kérdés persze, hogy neki egy szarvasligeti tartózkodás sem feltétlenül pihenés, hiszen van és lesz ott dolga elég, de a továbbra sem bánja ezt legkevésbé sem.
De egyelőre most még itt van, és mivel Nia üzenete eljutott hozzá, arról hogy ma hol találja, miután visszatért a rezidenciára, sokat nem is késlekedett, miután még ott is mindent elrendezett, amire csak lehetősége volt.
Utazásokhoz használt ruhájából végre át is öltözött. Ha fűző ezúttal nincs is rajta, de egy vidámságot sugárzó, hátát majdnem meztelenül hagyó sárga ruhát vett fel, ami mégsem túl harsányan sárga ahhoz, hogy túlságosan harsány is legyen egy Eeyr templomhoz, bár talán ez sem lenne baj, ha már az istennő a fényt és a szeretetet képviseli ebben a világban.
Amit viszont hátából a ruha kissé tán kihívóan meztelenül hagy azt nagyjából teljesen el is takarja szabadjára engedett fekete haja.
Mindent egybevetve mindenesetre végre élvezheti kissé vékonyabb ruhában és több szabadon hagyott bőrrel a nap melegét, mint eddig, és hogy végre olyan idő van újra, hogy nem szükséges feltétlenül köpenyt és csizmát hordania, hogy ne fázzon, hanem egyszerűen csak lehessen, ahogyan lenni szeret.
Sőt, a Templom felé vezető úton mintha kissé azt érzékelte volna, hogy nem csak ő az egyetlen a városban, aki pontosan így érez. Kicsit, mintha öntudatlanul mindenki rohanna köszönteni az új évszakot köszöntő napot.
Az ő kedve persze nem csak az idő miatt jó, és nagyon furcsa, de határozottan kellemes élmény a számára, hogy életében először kerekedett benne felül igazán a pesszimizmus felett az optimizmus. Ugyan újra és újra figyelmezteti magát arra, hogy nem szabad, hogy lankadjon az ébersége, de abban is teljesen biztos, hogy Alenia visszatérésével végre jobbra fordultak a dolgok, igazán jóra.
Azt is pontosan tudja, hogy nem illik elfelejteni, hogy mindezért kinek, vagy legkevesebb kinek is tartozik hálával. Mert nagy győzelmet arattak, már most, hogy éppen csak elkezdték a munkát a jövőért, maga az élet győzött azzal, hogy Alenia "visszatért." Nem tud erre máshogy gondolni, ha akarna sem tudna. Bármilyen próba is vár még rájuk a sorstól, jelenleg sokkal inkább bizakodóbb és hálás most, mint volt és lehetett volna korábban.
Amint a számára kicsit még mindig szokatlan templomba belép, természetesen nem mulasztja el, hogy szemeit behunyva és féltérdre ereszkedve elmondja maga hálaimáját, persze csak csendben és hangok nélkül, ennek ellenére örül, hogy éppen magányos látogató.
Aztán persze megy tovább
Céljához érve látja, hogy Nia elmélyedt könyviben, ezért halkan húzza ki magának az asztalnál a vele szemben lévő széket és ül le.
Annak ellenére, hogy nem teljesen érzi magát idegennek itt, kicsit zavarba ejtő és nem is tudja, hogy pontosan minek is lássa magát. Igazság szerint szereti a gondoskodó anyuka, kishúg, vagy éppen nővér szerepét, amelyek közül egyik sem lehet. De legjobb barátnő, amire mindig is vágyott, hogy az legyen még igen.*
- Szia! *köszön halkan, remélve, hogy Nia eddig is felfigyelt rá, miközben korábban elindult felé. Bár ezernyi kérdése lenne, de egyelőre csak saját gondolatait közli, még mindig, ha nem is suttogva, de azért halkan, templomhoz és könyvtárhoz illően.*
- Biztosan itt ültél egész nap, és tanultál. Pont ezt csináltam a toronyban én is. De néha pihenni is kellene. Kéne. Nem vagy éhes? Szomjas? Hoztam friss kalácsot és vajat, és vizet meg árpateát. Biztosan jól fog esni. *mondja, miközben szelíd félmosoly húzódik az ajkaira.*
- Kis ereje talán még vant fent a napnak. Pokróc is van a táskámban, amire leülhetünk. *jegyzi még meg, mert érzi, hogy ez talán most így kevés talán, mivel az egy dolog, hogy hozott Niának, amit talán szívesen enne és inna, de azt is, hogy a komoly dolgokat lehet nem itt kellene a könyvtárban fojtott hangon megbeszélni.
Ettől függetlenül reméli, hogy az is sápadt arcára van írva, hogyha Nia nem szeretne felmenni a kertbe, talán még itt sem illetlen kosár felett enni és abba morzsálni részéről, illetve átbeszélni azt, hogy miről maradt le ameddig éppen nem tudott mellette lenni.*
- Kiülhetnénk a kertbe is akár. Biztos sok mindenről kell most beszélnünk.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.06.13 19:53:48
712. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-12 22:04:59
Üzenet elküldve: 2024-06-12 22:04:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
*A könyvek a helyükre kerülnek, egészen kellemes kikapcsolódás ez, főleg hogy a könyvtárban igencsak Rorkir kedvére való idő van. Nincs se túl meleg, se túl hideg érzésre. Meg aztán ez igencsak idegen környezet neki.*
-Beorhtio.
*Ismétli el a nevet, hogy biztosan jól mondja ki, és biccent hozzá egy erőteljeset. Mintha csak gondolatban kezet fogna vele.*
-Démonok hát, verje meg a mennkő őket!
*Grimaszol, ahogy eszébe jut az az érzés mikor az az alakváltó rátekerte csápjait.*
-Hogyne Beorhtio, de nem vagyok úr. Csak... Rorkir.
*Nem rivall rá, csak nem érzi szükségét az efféle modornak. Főleg nem a barbárral. No persze neki fogalma sincs arról, hogy egyesek ezt nem másokért, hanem magukért teszik.*
-Kössz!
*Feleli, majd leül az asztalhoz. Már azt is kellemetlen lehet nézni, ahogy ügyetlenül a kezébe veszi az egyik papirost. Talán Beorhtionak ez nem tűnik soknak, Rorkir azonban egész életében összesen nem volt ennyi írott szó társaságában. Nagy nehezen maga elé veszi az első írományt ami a kezébe akad, majd vaskos ujjait az első szóhoz illesztve, dörmögő hangján megpróbál olvasni. Persze ez nem megy magában, úgyhogy hangosan küzd meg minden egyes betűvel, már amelyiket érti.*
-Ez a k...kéz-ti-rat, nem nem.*Bosszankodik ahogy belehibáz.* Ké-z-ir-at az egykori m.*Nagy levegőt vesz majd az M betűt jól megnyomja, mintha azzal könnyebben jönne a következő hang a szájára.* Mester! Mester.
*Ismétli el a szót, s csak mint egy óvodás gyermek, úgy próbálkozik. Ha így halad, valószínűleg hatokat fog itt tölteni, mire jut valamire, s akkor sem biztos hogy a kibogozott információt meg is fogja érteni, de nem adja fel. Talán a szellemek megsajnálják, mert hogy magától nem jut eszébe, hogy Beorhtio-t kérje meg rá hogy segítsen neki. Egyelőre.*
*A könyvek a helyükre kerülnek, egészen kellemes kikapcsolódás ez, főleg hogy a könyvtárban igencsak Rorkir kedvére való idő van. Nincs se túl meleg, se túl hideg érzésre. Meg aztán ez igencsak idegen környezet neki.*
-Beorhtio.
*Ismétli el a nevet, hogy biztosan jól mondja ki, és biccent hozzá egy erőteljeset. Mintha csak gondolatban kezet fogna vele.*
-Démonok hát, verje meg a mennkő őket!
*Grimaszol, ahogy eszébe jut az az érzés mikor az az alakváltó rátekerte csápjait.*
-Hogyne Beorhtio, de nem vagyok úr. Csak... Rorkir.
*Nem rivall rá, csak nem érzi szükségét az efféle modornak. Főleg nem a barbárral. No persze neki fogalma sincs arról, hogy egyesek ezt nem másokért, hanem magukért teszik.*
-Kössz!
*Feleli, majd leül az asztalhoz. Már azt is kellemetlen lehet nézni, ahogy ügyetlenül a kezébe veszi az egyik papirost. Talán Beorhtionak ez nem tűnik soknak, Rorkir azonban egész életében összesen nem volt ennyi írott szó társaságában. Nagy nehezen maga elé veszi az első írományt ami a kezébe akad, majd vaskos ujjait az első szóhoz illesztve, dörmögő hangján megpróbál olvasni. Persze ez nem megy magában, úgyhogy hangosan küzd meg minden egyes betűvel, már amelyiket érti.*
-Ez a k...kéz-ti-rat, nem nem.*Bosszankodik ahogy belehibáz.* Ké-z-ir-at az egykori m.*Nagy levegőt vesz majd az M betűt jól megnyomja, mintha azzal könnyebben jönne a következő hang a szájára.* Mester! Mester.
*Ismétli el a szót, s csak mint egy óvodás gyermek, úgy próbálkozik. Ha így halad, valószínűleg hatokat fog itt tölteni, mire jut valamire, s akkor sem biztos hogy a kibogozott információt meg is fogja érteni, de nem adja fel. Talán a szellemek megsajnálják, mert hogy magától nem jut eszébe, hogy Beorhtio-t kérje meg rá hogy segítsen neki. Egyelőre.*
711. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-12 20:25:52
Üzenet elküldve: 2024-06-12 20:25:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
*A csuhás a hallott névre biccent egyet, jelezve, hogy az eszébe vési. Aztán az ő húsos ajkai is szóra nyílnak.*
- Beorhtio vagyok. Most én felelek a könyvtár rendjéért.
*A korábbi ijedelemnek most már nyoma sincs a kölyökképű alak arcán. A melák egyelőre nem adja jelét annak, hogy bajt keverni jött. Ha pedig tényleg a tudás, ami a társaságába vonzotta, akkor örömmel segít neki bármiben. Főleg azok után, hogy a nagyember egy zokszó nélkül teljesíti a kérését.*
- Démonok és démoni átkok…
*Képzeletében szisztematikusan végigpörgeti a polcokon megtalálható könyveket, és pergamenneket, az emlékeiben olyan címszavak után kutatva, amelyek a legjobban ráilleszthetőek az imént hallott kifejezésekre. Csalódottan grimaszol, mikor csupán egy fél tucat, lazán kapcsolódó mű jut csak az eszébe. Végül is nem csoda. Ez itt Eeyr temploma. Az ilyesfajta tudás legfeljebb egy szűk körnek érhető el.*
- Várjon itt, uram, mindjárt visszajövök!
*Szaporán szedi az apró lábait, s néhány szívdobbanásnyi idő múlva egy nagy kupac irománnyal tér vissza, amiket a polcokkal körül zárt asztalra helyez.*
- Ez minden, amit össze tudtam szedni a témában.
*Ezzel sarkon fordul, és elkezdi kielemezni Rorkir munkáját. Nagyon reméli, hogy nem talál semmit, ami miatt újra neki kell állnia a rendezésnek.*
*A csuhás a hallott névre biccent egyet, jelezve, hogy az eszébe vési. Aztán az ő húsos ajkai is szóra nyílnak.*
- Beorhtio vagyok. Most én felelek a könyvtár rendjéért.
*A korábbi ijedelemnek most már nyoma sincs a kölyökképű alak arcán. A melák egyelőre nem adja jelét annak, hogy bajt keverni jött. Ha pedig tényleg a tudás, ami a társaságába vonzotta, akkor örömmel segít neki bármiben. Főleg azok után, hogy a nagyember egy zokszó nélkül teljesíti a kérését.*
- Démonok és démoni átkok…
*Képzeletében szisztematikusan végigpörgeti a polcokon megtalálható könyveket, és pergamenneket, az emlékeiben olyan címszavak után kutatva, amelyek a legjobban ráilleszthetőek az imént hallott kifejezésekre. Csalódottan grimaszol, mikor csupán egy fél tucat, lazán kapcsolódó mű jut csak az eszébe. Végül is nem csoda. Ez itt Eeyr temploma. Az ilyesfajta tudás legfeljebb egy szűk körnek érhető el.*
- Várjon itt, uram, mindjárt visszajövök!
*Szaporán szedi az apró lábait, s néhány szívdobbanásnyi idő múlva egy nagy kupac irománnyal tér vissza, amiket a polcokkal körül zárt asztalra helyez.*
- Ez minden, amit össze tudtam szedni a témában.
*Ezzel sarkon fordul, és elkezdi kielemezni Rorkir munkáját. Nagyon reméli, hogy nem talál semmit, ami miatt újra neki kell állnia a rendezésnek.*
710. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-09 11:04:53
Üzenet elküldve: 2024-06-09 11:04:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hálaadás//
*Itt az ideje, hogy az istennőnek is megköszönje mindazt a támogatást, amit nyújt neki. Azt, hogy mellette volt ínséges időkben, hogy a fényével minden egyes percben mutatta a helyes utat, hogy a remény kapuján átlépve visszatérhetett Arthenior-ba, oda ahová mindig is tartozott, és azt, hogy még most is fogja a kezét, amikor már minden kezd egyenesbe jönni.
Határozottan és boldogan lépked fel a lépcsőkön, majd a küszöböt átlépve eluralkodik rajta az a jóleső félhomály, ami Eeyr házában fogadja. A fapadok és szobrok között elhaladva a kőoltár felé veszi az irányt, ahol először a plafonra néz, majd egy halk sóhajt követően térdre ereszkedik, lehunyja a szemeit, hogy befogadja az istennő áldását.*
~Köszönöm, hogy bízol bennem, istennő. Örökké hálás leszek azért, mert nem engedted el a kezem, végig vezettél az utamon, és most ennek köszönhetően újult erővel állhatok itt előtted. Mindent megkaptam tőled. Azt is, amit meg sem érdemeltem. Azt hiszem, eljött az én időm, hogy törlesszem az adósságom, és hűséges hívedként terjesszem azt a szeretetet a világban, amit csak te vagy képes megadni élőknek s holtaknak egyaránt.~
*Hosszú percekig imádkozik az oltár előtt, míg végül kinyitja a szemeit, feláll, majd még meghajol az oltár előtt, hogy aztán végül a könyvtár felé vegye az irányt. Egyetlen egy dolgot még vár az istennőtől, de nem követeli magának, hanem ki akarja érdemelni. Azt a hatalmat, aminek segítségével visszakaphatja a karját, és ezáltal másokon is segíthessen. Ehhez pedig tanulnia kell. Nagyon sokat, és még annál is többet. Magához is veszi a szükséges könyveket, majd helyet foglal az egyik kis asztalnál, és ha nem zavarja meg senki, akkor a nap további részét valószínűleg a szakrális mágia tanulmányozásával tölti.*
*Itt az ideje, hogy az istennőnek is megköszönje mindazt a támogatást, amit nyújt neki. Azt, hogy mellette volt ínséges időkben, hogy a fényével minden egyes percben mutatta a helyes utat, hogy a remény kapuján átlépve visszatérhetett Arthenior-ba, oda ahová mindig is tartozott, és azt, hogy még most is fogja a kezét, amikor már minden kezd egyenesbe jönni.
Határozottan és boldogan lépked fel a lépcsőkön, majd a küszöböt átlépve eluralkodik rajta az a jóleső félhomály, ami Eeyr házában fogadja. A fapadok és szobrok között elhaladva a kőoltár felé veszi az irányt, ahol először a plafonra néz, majd egy halk sóhajt követően térdre ereszkedik, lehunyja a szemeit, hogy befogadja az istennő áldását.*
~Köszönöm, hogy bízol bennem, istennő. Örökké hálás leszek azért, mert nem engedted el a kezem, végig vezettél az utamon, és most ennek köszönhetően újult erővel állhatok itt előtted. Mindent megkaptam tőled. Azt is, amit meg sem érdemeltem. Azt hiszem, eljött az én időm, hogy törlesszem az adósságom, és hűséges hívedként terjesszem azt a szeretetet a világban, amit csak te vagy képes megadni élőknek s holtaknak egyaránt.~
*Hosszú percekig imádkozik az oltár előtt, míg végül kinyitja a szemeit, feláll, majd még meghajol az oltár előtt, hogy aztán végül a könyvtár felé vegye az irányt. Egyetlen egy dolgot még vár az istennőtől, de nem követeli magának, hanem ki akarja érdemelni. Azt a hatalmat, aminek segítségével visszakaphatja a karját, és ezáltal másokon is segíthessen. Ehhez pedig tanulnia kell. Nagyon sokat, és még annál is többet. Magához is veszi a szükséges könyveket, majd helyet foglal az egyik kis asztalnál, és ha nem zavarja meg senki, akkor a nap további részét valószínűleg a szakrális mágia tanulmányozásával tölti.*
709. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-03 22:17:13
Üzenet elküldve: 2024-06-03 22:17:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Átkozott rontás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rorkirt nehéz zavarba hozni, és úgy alapvetően sokszor nem is érti a határokat, melyeket így akaratlanul is gyakran átlép. Ez a hely valahogy azonban mégis hatással van rá. Talán a csend, talán a meghittsége, vagy talán maga Eeyr lenne? Ki tudja, mindenesetre tisztelettel viselkedik, és igyekszik nem zavarni az itteni életet. Mondjuk fogalma sincs milyen az itteni élet, és hogy azoknak milyen szabályai vannak, de úgy véli hogy ha nem tör-zúz, és nem ordibál, akkor az már egy jó pont kell hogy legyen. Mélálkodásában egy fiatal fiú szólítja meg, s rögtön gondolkodóba is ejti a barbárt.*
-Üdvözöllek. A fényt?
*Kérdezi kikerekedett szemekkel, mély meglepettséggel hangjában. Túl sok ideje nincs is fennakadni, mert rögtön befogják egy kis munkára.*
-Pe.. Persze. Rorkir vagyok.
*Bemutatkozik, mégis csak így tartja az illem. Nem okoz neki gondot a feladat, de valóban meglepődik. Halvány mosollyal indul el a könyveket odatenni ahová kérték, közben pedig két dolog jut az eszébe. Az egyik, hogyha csak egy esztendőt kapna ezzel a fiúval férfit faragna belőle, a másik pedig hogy talán ő is segíthetne neki.*
-Talán te is segíthetnél nekem.
*Mondja végül, már ha el tudja csípni a fiút, és nem csak ráaggatta a munkát majd gyorsan odébb osont a csuhájába bújva.*
-Nincs itt véletlenül olyan könyv, ami a démonokról, démoni átkokról szól? Nem használni szeretném őket, hanem megszabadulni egytől.
*Ezt azért fontosnak tartja kiemelni, mert egyszer hasonlóképpen fogalmazott egy alak a falujában, de szegénynek a fejét vették mielőtt megmagyarázhatta volna.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rorkirt nehéz zavarba hozni, és úgy alapvetően sokszor nem is érti a határokat, melyeket így akaratlanul is gyakran átlép. Ez a hely valahogy azonban mégis hatással van rá. Talán a csend, talán a meghittsége, vagy talán maga Eeyr lenne? Ki tudja, mindenesetre tisztelettel viselkedik, és igyekszik nem zavarni az itteni életet. Mondjuk fogalma sincs milyen az itteni élet, és hogy azoknak milyen szabályai vannak, de úgy véli hogy ha nem tör-zúz, és nem ordibál, akkor az már egy jó pont kell hogy legyen. Mélálkodásában egy fiatal fiú szólítja meg, s rögtön gondolkodóba is ejti a barbárt.*
-Üdvözöllek. A fényt?
*Kérdezi kikerekedett szemekkel, mély meglepettséggel hangjában. Túl sok ideje nincs is fennakadni, mert rögtön befogják egy kis munkára.*
-Pe.. Persze. Rorkir vagyok.
*Bemutatkozik, mégis csak így tartja az illem. Nem okoz neki gondot a feladat, de valóban meglepődik. Halvány mosollyal indul el a könyveket odatenni ahová kérték, közben pedig két dolog jut az eszébe. Az egyik, hogyha csak egy esztendőt kapna ezzel a fiúval férfit faragna belőle, a másik pedig hogy talán ő is segíthetne neki.*
-Talán te is segíthetnél nekem.
*Mondja végül, már ha el tudja csípni a fiút, és nem csak ráaggatta a munkát majd gyorsan odébb osont a csuhájába bújva.*
-Nincs itt véletlenül olyan könyv, ami a démonokról, démoni átkokról szól? Nem használni szeretném őket, hanem megszabadulni egytől.
*Ezt azért fontosnak tartja kiemelni, mert egyszer hasonlóképpen fogalmazott egy alak a falujában, de szegénynek a fejét vették mielőtt megmagyarázhatta volna.*
708. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-06-03 20:46:06
Üzenet elküldve: 2024-06-03 20:46:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Átkozott rontás//
*A könyvtár nyirkos falai között sosincs nagy nyüzsgés. A mai nap azonban még a szokásosnál is kevesebb látogató szeretne beleszagolni a tudás dohos levegőjébe. Nem csoda hát, hogy a gyertyák misztikus fényében úszva, a betűhalmazokért felelős csuhás unalmában épp a gigászi kódexeket rendezi újra, az elmúlt hatban immár harmadjára. Mindig talál valami kivetnivalót saját munkájában, ami aztán addig böködi az oldalát, mígnem egy lemondó sóhaj kíséretében újra nekilát a hálátlan feladatnak.
Már csak a felső sorok maradtak üresen, amikor a könyvtárba vezető lépcső alján megjelenik egy… egy medve. De nem ám akármilyen, jöttment mézfaló. Sokkal inkább egy urizáló, kimérten cammogó mackó. Meglepettsége heves pislogásba fordul. Ki akarja mosni szeméből a káprázatot. Hisz amit lát, nem lehet valós, csupán az egész napos bezárkózás mellékhatása. Igen, ahogy jobban megnézi magának a furcsa alakot, megkönnyebbülten kiszökik tüdejéből az imént belé szorult levegő.
Kezében egy nagy rakás könyvvel lép oda Rorkirhoz. A harcos, a csuklya árnyékában egy tizenéves forma kölyköt fedezhet fel, pelyhedző állal, s göndör, barna fürtökkel. Magassága sem lehet nagyobb egy ilyesmi korú fiúnál. Egyedül a tekintetében bujkáló értelem árulja el, hogy több esztendőt látott már, mint amennyire először gondolhatnánk.*
- Áldott legyen Eeyr neve, hogy megadatá nekünk a fényt! Igénybe vehetném egy rövid időre testi adottságait, uram?
*Pont kapóra jön neki a jövevény termete. A létráját a helyiség másik felében hagyta. Mire azt az ő vézna karjaival megint átcipelné a jelenleg rendezés alatt álló polcokhoz, igen csak megizzadna. Így, a választ meg sem várva nyújtja át a szépen kötött irományokat Durogaar bajnokának.*
- Oda kellene őket felpakolni! Pontosan abban a sorrendben, ahogy most vannak.
*Mutat az üres polcok irányába, majd újra Rorkirra emeli tekintetét.*
*A könyvtár nyirkos falai között sosincs nagy nyüzsgés. A mai nap azonban még a szokásosnál is kevesebb látogató szeretne beleszagolni a tudás dohos levegőjébe. Nem csoda hát, hogy a gyertyák misztikus fényében úszva, a betűhalmazokért felelős csuhás unalmában épp a gigászi kódexeket rendezi újra, az elmúlt hatban immár harmadjára. Mindig talál valami kivetnivalót saját munkájában, ami aztán addig böködi az oldalát, mígnem egy lemondó sóhaj kíséretében újra nekilát a hálátlan feladatnak.
Már csak a felső sorok maradtak üresen, amikor a könyvtárba vezető lépcső alján megjelenik egy… egy medve. De nem ám akármilyen, jöttment mézfaló. Sokkal inkább egy urizáló, kimérten cammogó mackó. Meglepettsége heves pislogásba fordul. Ki akarja mosni szeméből a káprázatot. Hisz amit lát, nem lehet valós, csupán az egész napos bezárkózás mellékhatása. Igen, ahogy jobban megnézi magának a furcsa alakot, megkönnyebbülten kiszökik tüdejéből az imént belé szorult levegő.
Kezében egy nagy rakás könyvvel lép oda Rorkirhoz. A harcos, a csuklya árnyékában egy tizenéves forma kölyköt fedezhet fel, pelyhedző állal, s göndör, barna fürtökkel. Magassága sem lehet nagyobb egy ilyesmi korú fiúnál. Egyedül a tekintetében bujkáló értelem árulja el, hogy több esztendőt látott már, mint amennyire először gondolhatnánk.*
- Áldott legyen Eeyr neve, hogy megadatá nekünk a fényt! Igénybe vehetném egy rövid időre testi adottságait, uram?
*Pont kapóra jön neki a jövevény termete. A létráját a helyiség másik felében hagyta. Mire azt az ő vézna karjaival megint átcipelné a jelenleg rendezés alatt álló polcokhoz, igen csak megizzadna. Így, a választ meg sem várva nyújtja át a szépen kötött irományokat Durogaar bajnokának.*
- Oda kellene őket felpakolni! Pontosan abban a sorrendben, ahogy most vannak.
*Mutat az üres polcok irányába, majd újra Rorkirra emeli tekintetét.*
707. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-05-30 20:03:12
Üzenet elküldve: 2024-05-30 20:03:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Sajnos a gyógyítónőnél egyelőre nem jutott túl sok információhoz. Elképzelhető hogy neki is idő kell hogy megfelelően utána tudjon járni Rorkir démoni gondjához. Megköszöni a vizsgálatot, elköszön tőle és elindul egyedül. Mivel egyéb dolga sincs, úgy dönt hogy maga megy el a könyvtárba, hátha valamelyik Eeyr szolga, vagy könyvtáros kisegítené a gondjában. Ő maga is kutatna a könyvek között, ha tudna rendesen olvasni, de sajnos ennek a tudásnak még nem a birtokosa. Igaz sokat fejlődött fiatalkori énjéhez képest, de még hosszú út áll előtte. A nagy faajtón belépve úgy tesz mint ahogy másoktól látja, vagy látta korábban. Majd pedig kezeit összekulcsolva a dereka mögött finom léptekkel igyekszik keresni valakit, aki segítene neki a könyvek között keresgélni. Talán ha jószándékból nem is, talán némi aranyért cserébe. No meg az is lehet hogy egy Eeyr áldás is megoldhatná a gondját, ezzel korábban még nem is próbálkozott.*
706. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-05-01 20:03:26
Üzenet elküldve: 2024-05-01 20:03:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
//Zárás//
*Még egy apró mosollyal nyugtázza, hogy Luninari ugyanúgy köszönetet mond ezért az élményért, ahogy ő is tette, de a legnagyobb hálát mégiscsak Eeyr istennő érdemli, aki a sötét árnyak fedte múltat elsöpörte a fényével, hogy egy új, ragyogó jelent és reményekkel teli jövőt hozzon el nekik. Innentől már csak rajtuk múlik, és főleg Aleniá-n, hogy mit kezd ezzel az újonnan kapott eséllyel. Még maga sem tudja igazán, de szeretné minél hamarabb összeszedni az életét, a rezidenciát pedig egy olyan sors irányába terelgetni, amit érdemel a szebb napokat is látott, rokonoktól kapott épület.
Már fáradtan ugyan, de még türelmesen hallgatja végig Luninari újabb meséjét, ami ahogy halad előre, úgy húzódik Alenia mosolya is egyre szélesebbre.*
- Ha a háttérben szeretnél lenni, akkor ott leszel, ha előre lépnél, én abban sem foglak megakadályozni. Tedd azt, amit a szíved diktál, és én is ugyanannyira melletted leszek, mint te mellettem! Nem mellesleg, ahogy meséled is, egyszer már a lehetetlennek hitt célt is sikerült elérned, akkor most, hogy bízol is magadban, bennünk, semmi sem állhat az utunkba, igaz?
*Mondja lelkesen, biztatóan. Neki is jól esik Luninari pozitivitása és támogatása, amire biztosan sokszor fog támaszkodni a jövőben. Emellett megpróbál majd még több barátot, szövetségest szerezni, akikkel együtt dolgozhat majd a jövőben egy szebb, élhetőbb Arthenior reményében.
Most azonban már nem tud ilyesmire gondolni, annyira elfáradt. A piac nyüzsgését már biztosan nem bírná ki. Bizonyára megfájdulna a feje a tömegtől, a szürkületi félhomálytól és minden mástól, úgyhogy tényleg az lesz a legbölcsebb döntés, ha ezt most kihagyja.*
- Akkor én azt hiszem, hogy tényleg inkább haza megyek. Lehet, hogy már aludni fogok, mikor te hazaérsz, úgyhogy még egyszer köszönöm ezt a napot és minden mást. Otthon találkozunk.
*Ő is végigsimít még a kis fél-elf kézfején, aztán immáron egyedül indul vissza a rezidenciára, amit hosszú idő után újra az otthonának nevezhet.*
//Zárás//
*Még egy apró mosollyal nyugtázza, hogy Luninari ugyanúgy köszönetet mond ezért az élményért, ahogy ő is tette, de a legnagyobb hálát mégiscsak Eeyr istennő érdemli, aki a sötét árnyak fedte múltat elsöpörte a fényével, hogy egy új, ragyogó jelent és reményekkel teli jövőt hozzon el nekik. Innentől már csak rajtuk múlik, és főleg Aleniá-n, hogy mit kezd ezzel az újonnan kapott eséllyel. Még maga sem tudja igazán, de szeretné minél hamarabb összeszedni az életét, a rezidenciát pedig egy olyan sors irányába terelgetni, amit érdemel a szebb napokat is látott, rokonoktól kapott épület.
Már fáradtan ugyan, de még türelmesen hallgatja végig Luninari újabb meséjét, ami ahogy halad előre, úgy húzódik Alenia mosolya is egyre szélesebbre.*
- Ha a háttérben szeretnél lenni, akkor ott leszel, ha előre lépnél, én abban sem foglak megakadályozni. Tedd azt, amit a szíved diktál, és én is ugyanannyira melletted leszek, mint te mellettem! Nem mellesleg, ahogy meséled is, egyszer már a lehetetlennek hitt célt is sikerült elérned, akkor most, hogy bízol is magadban, bennünk, semmi sem állhat az utunkba, igaz?
*Mondja lelkesen, biztatóan. Neki is jól esik Luninari pozitivitása és támogatása, amire biztosan sokszor fog támaszkodni a jövőben. Emellett megpróbál majd még több barátot, szövetségest szerezni, akikkel együtt dolgozhat majd a jövőben egy szebb, élhetőbb Arthenior reményében.
Most azonban már nem tud ilyesmire gondolni, annyira elfáradt. A piac nyüzsgését már biztosan nem bírná ki. Bizonyára megfájdulna a feje a tömegtől, a szürkületi félhomálytól és minden mástól, úgyhogy tényleg az lesz a legbölcsebb döntés, ha ezt most kihagyja.*
- Akkor én azt hiszem, hogy tényleg inkább haza megyek. Lehet, hogy már aludni fogok, mikor te hazaérsz, úgyhogy még egyszer köszönöm ezt a napot és minden mást. Otthon találkozunk.
*Ő is végigsimít még a kis fél-elf kézfején, aztán immáron egyedül indul vissza a rezidenciára, amit hosszú idő után újra az otthonának nevezhet.*
705. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-04-30 20:09:50
Üzenet elküldve: 2024-04-30 20:09:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
//Zárás//
- Persze, mehetünk. *mondja újra mosolyogva. Egy futó pillanatig sem tétovázik, ellenkezni pedig eszébe sem jut, amikor újra lehetősége van Alenia egyetlen kezének puha érintését érezni saját bőrén megint.*
- Én köszönöm, hogy elkísérhettelek ide.
*Még mindig szinte suttog, bár a suttogásnál kicsit azért hangosabb, szavakká összeálló hangok jönnek belőle elő. Néhány pillanat erejéig kicsit meglepi, hogy miközben édesanyja papnő, aki az új istenségek előtti már régen imádott szellemek, istenek és istennők híve, neki pont Eeyr oltára előtt sikerül átélnie az igazi áhítatot és hálát, de túl sokat nem kell gondolkodnia azon, hogy miért lehet ez.
Bármennyire is igyekszik racionálisan nézni egész eddigi életét, az még az ő örökké mindent elemző, szkeptikus énjét is megérinti, hogy Eeyr ma megmutatta a hatalmát, de nem csak a hatalmát, hanem a szeretetét is, és az is, hogy figyel és vigyáz rájuk. Őszinte hívére is, pontosabban érthető módon leginkább rá, de még arra a lányra is, aki sosem érezte őt közel magához, és sohasem akart imádkozni hozzá. Mit is várhatna ő egyszerű, életét az elemi mágia megismerésére feltett halandóként bári többet bármilyen istenségtől, mint törődést, figyelmet és szeretetet?
Éppen ezért egyáltalán nem bánta meg, hogy elkísérte ide Aleniát, igaz, hogy sírni lenne kedve, de mivel éppen az örömtől, ez nem igazán zavarja őt, éppen ellenkezőleg.
Miközben Nia korábban nála tovább imádkozott, tényleg csak hagyta, hogy az oltár szentsége és a templom erős nyugalma, az istennő feltételezett, de elég erősen valószínűsíthető, valamint Alenia teljesen konkrét közelsége által érzett boldogság teljesen átjárja őt, ugyanakkor most, hogy már távoznak, mindez az érzés nem hagyja őt magára, hanem vele marad, mint annyira erős álom, amit az ébredés utáni órákban sem lehet felejteni, sőt, akár egy egész napra is képesek meghatározni az álmodó hangulatát. Mintha maga Eeyr követné őket saját templomának a falain túlra.
Mindezek után igazából úgy érzi, hogy már nem nagyon lenne képes meglepődni semmin.
Jövője ugyan nem volt kőbe vésve, de, hogy Alenia visszatéréséhez hasonló boldog fordulat történjen, azt tényleg csak egy istennőnek tudja megköszönni, és tényleg csak arra tanítja, hogy igazából talán semmi sem lehetetlen.
Ha nem ragaszkodna ahhoz a tervéhez, hogy minden elemi ág minden varázslatát megtanulja és az eddig feljegyzett történelem, valamint a még ismeretlen jövő egyik, ha nem éppen a legnagyobb mágusává válik, akkor minden bizonnyal ma lett volna az a nap, hogy megtér Eeyrhez.
De több oka van annak, ami miatt nem teheti meg ezt, az egyik ő maga, a másik pedig Alenia.
Nia álmai a jövőt illetően meglehetősen ambíciózusak, de hát a maga módján Laué is azok voltak.*
- Szívesen jöttem veled, és boldog vagyok, hogy itt lehettem. Tudod... nem tudom, hogy miért van ez, de cseppet sem bánom, hogy így vagyok vele. Valamiért mindig sokkal jobban szerettem valaki mögött állni, és segíteni őt, inkább a háttérben dolgozni, mint előlépni és magam viselkedni úgy, mintha valamiféle vezér lennék. Éppen úgy, ahogyan Launak segítettem felépíteni és élettel megtölteni Szarvasligetet, most pont ugyanúgy szeretnék neked segíteni mindenben, amiben csak tudok. És a legjobb az egészben, hogy ezúttal teljesen biztos vagyok benne, hogy sikerülni is fog. Amikor Lauval kezdtük el, nem voltam, de nem miatta, sőt. Viszont tulajdonképpen szinte semmink sem volt, menekültek voltunk. Most kicsit hasonló a helyzet, mégis sokkal jobb, mint akkor volt, mert már nem menekülünk sehonnan sehová. Ha nem is lesz könnyű, de az akkorral ellentétben itt és most teljesen biztos vagyok benne, hogy együtt sikerülni fog. A piac egyszerű lesz és gyors. De nem kell velem jönnöd, ha fáradt vagy. Meg tudom venni ott, ami feltétlenül szükséges. Otthon találkozunk.
*Majdnem könnyekig meghatódik, de egy mindenen elérzékenyülő Luninari szintén annyira nem lenne Alenia hasznára, mint egy egy önbizalomhiányos Luni, ezért igyekszik tartani magát, miközben ideiglenes búcsúként még utoljára gyengéd szeretettel megszorítja, majd elengedi Alenia kezét.
Már attól, hogy ezt így és ilyen formában kimondhatta, és ezzel korábbi döntését egyben véglegessé is tette jobban érzi magát, és csak kicsit furcsán, de csak egy pillanatig.
Ahogyan korábban is beszélték, számára mindig Szarvasliget, Niának pedig Arthenior lesz az "igazi" otthon, de ettől még miért ne lehetne bárkinek is kettő otthona? Neki a mai naptól fogva kettő van és kész, egy itt, egy pedig ott, álmai tavának a partján, nem is olyan nagyon messze innen.
Határozott léptekkel indul meg a piac felé, annyira könnyűnek érezve a lépteit, mintha valaki más lépkedne éppen helyette.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.30 20:16:13
//Zárás//
- Persze, mehetünk. *mondja újra mosolyogva. Egy futó pillanatig sem tétovázik, ellenkezni pedig eszébe sem jut, amikor újra lehetősége van Alenia egyetlen kezének puha érintését érezni saját bőrén megint.*
- Én köszönöm, hogy elkísérhettelek ide.
*Még mindig szinte suttog, bár a suttogásnál kicsit azért hangosabb, szavakká összeálló hangok jönnek belőle elő. Néhány pillanat erejéig kicsit meglepi, hogy miközben édesanyja papnő, aki az új istenségek előtti már régen imádott szellemek, istenek és istennők híve, neki pont Eeyr oltára előtt sikerül átélnie az igazi áhítatot és hálát, de túl sokat nem kell gondolkodnia azon, hogy miért lehet ez.
Bármennyire is igyekszik racionálisan nézni egész eddigi életét, az még az ő örökké mindent elemző, szkeptikus énjét is megérinti, hogy Eeyr ma megmutatta a hatalmát, de nem csak a hatalmát, hanem a szeretetét is, és az is, hogy figyel és vigyáz rájuk. Őszinte hívére is, pontosabban érthető módon leginkább rá, de még arra a lányra is, aki sosem érezte őt közel magához, és sohasem akart imádkozni hozzá. Mit is várhatna ő egyszerű, életét az elemi mágia megismerésére feltett halandóként bári többet bármilyen istenségtől, mint törődést, figyelmet és szeretetet?
Éppen ezért egyáltalán nem bánta meg, hogy elkísérte ide Aleniát, igaz, hogy sírni lenne kedve, de mivel éppen az örömtől, ez nem igazán zavarja őt, éppen ellenkezőleg.
Miközben Nia korábban nála tovább imádkozott, tényleg csak hagyta, hogy az oltár szentsége és a templom erős nyugalma, az istennő feltételezett, de elég erősen valószínűsíthető, valamint Alenia teljesen konkrét közelsége által érzett boldogság teljesen átjárja őt, ugyanakkor most, hogy már távoznak, mindez az érzés nem hagyja őt magára, hanem vele marad, mint annyira erős álom, amit az ébredés utáni órákban sem lehet felejteni, sőt, akár egy egész napra is képesek meghatározni az álmodó hangulatát. Mintha maga Eeyr követné őket saját templomának a falain túlra.
Mindezek után igazából úgy érzi, hogy már nem nagyon lenne képes meglepődni semmin.
Jövője ugyan nem volt kőbe vésve, de, hogy Alenia visszatéréséhez hasonló boldog fordulat történjen, azt tényleg csak egy istennőnek tudja megköszönni, és tényleg csak arra tanítja, hogy igazából talán semmi sem lehetetlen.
Ha nem ragaszkodna ahhoz a tervéhez, hogy minden elemi ág minden varázslatát megtanulja és az eddig feljegyzett történelem, valamint a még ismeretlen jövő egyik, ha nem éppen a legnagyobb mágusává válik, akkor minden bizonnyal ma lett volna az a nap, hogy megtér Eeyrhez.
De több oka van annak, ami miatt nem teheti meg ezt, az egyik ő maga, a másik pedig Alenia.
Nia álmai a jövőt illetően meglehetősen ambíciózusak, de hát a maga módján Laué is azok voltak.*
- Szívesen jöttem veled, és boldog vagyok, hogy itt lehettem. Tudod... nem tudom, hogy miért van ez, de cseppet sem bánom, hogy így vagyok vele. Valamiért mindig sokkal jobban szerettem valaki mögött állni, és segíteni őt, inkább a háttérben dolgozni, mint előlépni és magam viselkedni úgy, mintha valamiféle vezér lennék. Éppen úgy, ahogyan Launak segítettem felépíteni és élettel megtölteni Szarvasligetet, most pont ugyanúgy szeretnék neked segíteni mindenben, amiben csak tudok. És a legjobb az egészben, hogy ezúttal teljesen biztos vagyok benne, hogy sikerülni is fog. Amikor Lauval kezdtük el, nem voltam, de nem miatta, sőt. Viszont tulajdonképpen szinte semmink sem volt, menekültek voltunk. Most kicsit hasonló a helyzet, mégis sokkal jobb, mint akkor volt, mert már nem menekülünk sehonnan sehová. Ha nem is lesz könnyű, de az akkorral ellentétben itt és most teljesen biztos vagyok benne, hogy együtt sikerülni fog. A piac egyszerű lesz és gyors. De nem kell velem jönnöd, ha fáradt vagy. Meg tudom venni ott, ami feltétlenül szükséges. Otthon találkozunk.
*Majdnem könnyekig meghatódik, de egy mindenen elérzékenyülő Luninari szintén annyira nem lenne Alenia hasznára, mint egy egy önbizalomhiányos Luni, ezért igyekszik tartani magát, miközben ideiglenes búcsúként még utoljára gyengéd szeretettel megszorítja, majd elengedi Alenia kezét.
Már attól, hogy ezt így és ilyen formában kimondhatta, és ezzel korábbi döntését egyben véglegessé is tette jobban érzi magát, és csak kicsit furcsán, de csak egy pillanatig.
Ahogyan korábban is beszélték, számára mindig Szarvasliget, Niának pedig Arthenior lesz az "igazi" otthon, de ettől még miért ne lehetne bárkinek is kettő otthona? Neki a mai naptól fogva kettő van és kész, egy itt, egy pedig ott, álmai tavának a partján, nem is olyan nagyon messze innen.
Határozott léptekkel indul meg a piac felé, annyira könnyűnek érezve a lépteit, mintha valaki más lépkedne éppen helyette.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.30 20:16:13
704. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-04-27 12:10:48
Üzenet elküldve: 2024-04-27 12:10:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Mit sem sejt arról, hogy Luninari mennyire túlgondolja az imádkozás kérdését, és még olyanokon is agyalni kezd, hogy Aleniá-val egyszerre vagy utána kéne imádkoznia és hogy miként szólítsa meg az istennőt. Ha a lány nem lenne már belemerülve a saját imájába, és tudná olvasni mások gondolatait, akkor erre is egyszerűen csak annyit válaszolna: „Ahogy szeretnéd.” Szó sincs semmiféle kötelezettségről, nem tilos sem egyszerre, sem pedig külön imádkozni, és a megszólítás is olyan legyen, ahogy az imádkozó szeretné mindaddig, amíg tisztelettel szól Eeyr-hez.
Alenia már megszokta, hogy mindig az elfek saját nyelvén szól az istenséghez, így ez most sincs másképp. Nem veszi észre, mikor Luninari maga is elkezdi a saját imáját, mert ő tényleg annyira mélyen átadja magát a közte és Eeyr között létrejövő kapcsolatnak, hogy a világ minden más ingerét teljesen kizárja az elméjéből. Szinte még hallani is véli, ahogy a szeretet istennője válaszol neki, ez pedig biztonságérzetet, boldogságot és megnyugvást ad neki.
Imádsága hosszú, amolyan igazi rituálé, így nem meglepő, hogy fekete hajú kis barátnője sokkal előbb végez nála. Alenia szeme csukva van, halkan mormol és a száján kívül semmije nem mozdul, csak akkor, mikor végre körülbelül öt-tíz perccel később ő is felemeli a fejét, kinyitja a szemeit és hálával néz az oltárra. Ekkor már feláll, és mosolyogva Luninari-ra néz.*
- Mehetünk, ha gondolod. Köszönöm, hogy ezt megtetted velem. *Mondja, majd ismét a kezét nyújtja a lánynak, hogy ugyanúgy kézen fogva kísérje őt ki a templomból, ahogy befelé érkeztek. Nem kérdezi őt sem az élményeiről, sem semmi más részletről az imát illetően, mert tiszteletben tartja annak személyes jellegét. Udvariatlanság lenne faggatózni róla, meghagyja az élményt egyedül Luninari kis lelkének.
A templomból kilépve kicsit hunyorog a hirtelen rájuk zúduló fényáradat miatt, ami már nem sokáig örvendezteti őket, hiszen közeledik már az este.*
- Mit is akarunk még csinálni? Elmegyünk a piacra? Bevallom őszintén, én kezdek fáradt lenni. Ennyi történés túl sok volt erre a napra, és azt hiszem, hogy teljesen kimerítette az elmémet, de ha muszáj a piacra mennünk, akkor természetesen oda még elkísérlek, de utána tényleg induljunk haza!
*A keze úgy marad, Luninari tenyerébe fonódva, már ha a lány odabent elfogadta ezt a gesztust. Nem igyekszik elengedni, mert valamiért jól esik neki az efféle ragaszkodás. Olyan ez neki, mint egy jelkép, hogy most már soha nem akarja maga mellől elveszíteni a lányt.*
- Biztosan vár minket a cica is már. Meg a gyerekek. *Jegyzi meg csak úgy mellékesen séta közben. Megkedvelte azokat a gyerkőcöket, pedig nem is ismeri még őket igazán. Közben magában már azon gondolkodik, hogy vajon honnan szerezzen megfelelő nevelőt melléjük.
Emellett pedig nem tud másra gondolni, csak arra, hogy a házban, amit sikerült újra az otthonának neveznie, milyen nyugodtan hajthatja majd álomra a fejét. A rémálmoknak vége, a legjobb barátnője pedig itt van vele. Most már boldogan jelentheti ki, hogy igen, ő hazatért.*
*Mit sem sejt arról, hogy Luninari mennyire túlgondolja az imádkozás kérdését, és még olyanokon is agyalni kezd, hogy Aleniá-val egyszerre vagy utána kéne imádkoznia és hogy miként szólítsa meg az istennőt. Ha a lány nem lenne már belemerülve a saját imájába, és tudná olvasni mások gondolatait, akkor erre is egyszerűen csak annyit válaszolna: „Ahogy szeretnéd.” Szó sincs semmiféle kötelezettségről, nem tilos sem egyszerre, sem pedig külön imádkozni, és a megszólítás is olyan legyen, ahogy az imádkozó szeretné mindaddig, amíg tisztelettel szól Eeyr-hez.
Alenia már megszokta, hogy mindig az elfek saját nyelvén szól az istenséghez, így ez most sincs másképp. Nem veszi észre, mikor Luninari maga is elkezdi a saját imáját, mert ő tényleg annyira mélyen átadja magát a közte és Eeyr között létrejövő kapcsolatnak, hogy a világ minden más ingerét teljesen kizárja az elméjéből. Szinte még hallani is véli, ahogy a szeretet istennője válaszol neki, ez pedig biztonságérzetet, boldogságot és megnyugvást ad neki.
Imádsága hosszú, amolyan igazi rituálé, így nem meglepő, hogy fekete hajú kis barátnője sokkal előbb végez nála. Alenia szeme csukva van, halkan mormol és a száján kívül semmije nem mozdul, csak akkor, mikor végre körülbelül öt-tíz perccel később ő is felemeli a fejét, kinyitja a szemeit és hálával néz az oltárra. Ekkor már feláll, és mosolyogva Luninari-ra néz.*
- Mehetünk, ha gondolod. Köszönöm, hogy ezt megtetted velem. *Mondja, majd ismét a kezét nyújtja a lánynak, hogy ugyanúgy kézen fogva kísérje őt ki a templomból, ahogy befelé érkeztek. Nem kérdezi őt sem az élményeiről, sem semmi más részletről az imát illetően, mert tiszteletben tartja annak személyes jellegét. Udvariatlanság lenne faggatózni róla, meghagyja az élményt egyedül Luninari kis lelkének.
A templomból kilépve kicsit hunyorog a hirtelen rájuk zúduló fényáradat miatt, ami már nem sokáig örvendezteti őket, hiszen közeledik már az este.*
- Mit is akarunk még csinálni? Elmegyünk a piacra? Bevallom őszintén, én kezdek fáradt lenni. Ennyi történés túl sok volt erre a napra, és azt hiszem, hogy teljesen kimerítette az elmémet, de ha muszáj a piacra mennünk, akkor természetesen oda még elkísérlek, de utána tényleg induljunk haza!
*A keze úgy marad, Luninari tenyerébe fonódva, már ha a lány odabent elfogadta ezt a gesztust. Nem igyekszik elengedni, mert valamiért jól esik neki az efféle ragaszkodás. Olyan ez neki, mint egy jelkép, hogy most már soha nem akarja maga mellől elveszíteni a lányt.*
- Biztosan vár minket a cica is már. Meg a gyerekek. *Jegyzi meg csak úgy mellékesen séta közben. Megkedvelte azokat a gyerkőcöket, pedig nem is ismeri még őket igazán. Közben magában már azon gondolkodik, hogy vajon honnan szerezzen megfelelő nevelőt melléjük.
Emellett pedig nem tud másra gondolni, csak arra, hogy a házban, amit sikerült újra az otthonának neveznie, milyen nyugodtan hajthatja majd álomra a fejét. A rémálmoknak vége, a legjobb barátnője pedig itt van vele. Most már boldogan jelentheti ki, hogy igen, ő hazatért.*
703. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-04-26 10:39:39
Üzenet elküldve: 2024-04-26 10:39:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
*Próbálja elképzelni a gyerekbiztossá tett rezidenciát, de csak abban biztos teljesen, hogy minden veszélyt lehetetlen teljesen kiküszöbölni.
Ugyanakkor nem kételkedik benne, hogy Alenia, vagy akár ő képes lesz kitalálni valamit, amivel legalább képesek a kockázatokat a lehető legkisebbre csökkenteni. Lesz miről beszélniük, ha az égi szférákhoz kapcsolódó világból teljesen visszatérnek a valóságba, belátja mindenesetre, hogy sem a hely, sem az időpont nem alkalmas most hasonlók megvitatására.
Inkább csak hagyja, hogy Alenia tovább vezesse a kezénél fogva, és átjárja őt is a hely szelleme, a csend és a béke. Valóban olyan, mintha kicsit, vagy inkább teljesen el lennének vágva a kinti világtól, és ennyiből teljesen más ez a templom, mint egy az erdőbe és a környező tisztásba szinte teljesen beleolvadó, apró oltár, ami körül ott lüktet maga az élet.*
- Igazad van. *ért is egyet továbbra is halkan a templommal kapcsolatban, bár az érzéseit elég nehéz megfogalmaznia hirtelen.* Hasonlót érzek azt hiszem, bár az talán inkább a nyugalomhoz és a békéhez áll a legközelebb.
*Kicsit irigyli is Aleniát, bár persze nem sajnálja tőle ezt az érzést, mindenesetre ő talán még sohasem érzett hasonlóan erős áhítatot, ami egyben bizakodással és reménnyel is eltölti.
Talán a Mágustorony előtt állva juthatott volna el hasonló lelkiállapotba, de az azért kicsit más volt, bármennyire is hasonló maga a helyzet bizonyos értelemben véve, mert ha az elemi mágiát egyetlen istenségként fogná fel, akkor neki biztos, hogy a Mágustorony lenne a temploma, a főpapja pedig a torony nagymestere, de ott neki megnyugvással átitatott áhítat helyett inkább csak kétségei voltak. Bármennyire is akart hinni, félt kicsit, hogy kudarcot fog vallani, hogy akármennyire is akar, végül mégsem tárulnak fel előtte az elemi mágia titkai. Pedig hitt, akart, és remélt, mégis a lelke mélyén nem teljesen bízott önmagában, most pedig örül annak, hogy mindez már a múlt, mert bárhonnan is nézi, egy önbizalomhiányos Luninari nem lenne Alenia hasznára.
Erősnek kell lennie, és erős is lesz.*
- És persze a hála. *mosolyodik el végül, végtére is azért jött, hogy köszönetet mondjon az istennőnek, aki segített rajtuk.
Amikor aztán Alenia elengedi a kezét és az oltár elé térdel, hiába mondta neki korábban, hogy csak figyelje amit csinál, kicsit azért elbizonytalanodik, mivel nem biztos benne, hogy meg kellene-e várnia amíg Alenia végez, és utána követni a példáját, vagy pedig most kellene azt tennie, amit a másik lány.
Némi hezitálás után úgy dönt, hogy inkább ezekben a pillanatokban ereszkedik féltérdre az oltár előtt, aztán ösztönösen lehajtja előtte a fejét és szemeit is lehyunyja. Végtére is maga Eeyr vezette egymáshoz őket, és nem véletlenül jöttek együtt ide.
Némiképpen megkönnyebbülés számára, hogy először csak számára érthetetlen motyogást hall Alenia felől, és később sem érti, hogy mit mond az istennőnek, mert így sokkal személyesebbnek érzi az imát. Nem mintha lenne bármi olyasmi, amit Eerynek szán, és Alenia nem hallhat, ettől még könnyebb lesz neki is hasonlóképpen imádkoznia.
Inkább tart attól, hogy sajátjával megzavarja Alenia imáját, de kis gondolkodás után ezt a lehetőséget is eleveti, mivel Nia minden bizonnyal eléggé beleéli magát ahhoz, hogy az ő halk hangja megzavarja, arról nem is beszélve, hogy tud olyan hangerővel beszélni, ami halandó fülnek alig hallható, egy istennő azonban minden bizonnyal meg fogja hallani. Az ő imája ráadásul nyilván rövidebb is lesz, mint Niáé.
Attól sem fél, hogy egy istennő, akihez nyilván rengetegszer a világ minden pontjáról egyszerre imádkoznak sokan, most ne lenne képes kétfelé figyelni.
Kicsit ugyan rabja még az otthoni formuláknak, már ami az istenség megszólítását illeti, de a szertartásos bemutatkozást már kihagyja, mert biztos benne, hogyha Eeyr ismeri. Aztán pont, mint ahogyan Alenia kérte tőle, őszintén beszél a suttogás alatti hangtartományban, és nem mond semmi olyasmit, amit eredetileg nem akart mondani.*
- Hatalmas istennő! Köszönöm neked, hogy megmentetted és visszavezetted Aleniát hozzám és engem is hozzá. Olyan régi álmom vált ezzel valóra, aminek a megvalósulásában már nem igazán reménykedtem, pedig mindig nagyon szerettem volna, ha megtörténik. Nincsenek szavaim kifejezni azt, hogy mekkora örömöt és boldogságot okoztál nekem ezzel. Kérlek, fogadd el tőlem őszinte hálámat, a szeretetemet, és a köszönetemet! Kérlek, adj nekem elég erőt, hogy segíthessek neki elérni a céljait! Köszönöm gondoskodásodat és a szeretetedet! Ígérem, hogy legjobb tudásom szerint fogom segíteni a híveidet, bármikor is szükségük lesz valamiben az én segítségemre. Még egyszer nagyon köszönök mindent, amit tőled kaptam, de legfőképpen azt köszönöm, és azért érzek örök hálát, hogy megmentetted Alenia életét, és a sorsát éppen az enyémmel kötötted össze.
*Ezek után elhallgat, és talán a hely teszi, de nem csinál semmi mást, csak hagyja, hogy átjárja őt a szeretet, amit Alenia és az istennő iránt érez.
Az elemi mágia tanulmányozásának köszönhetően bármikor és egészen könnyen képes mély meditációba merülni, a mostani állapot azonban bár hasonló, kicsit mégis más, mert most nem ürességre és csendre hangolódik rá, hanem a lelkében áradó érzelmekre figyel.
Elmondta, amit szeretett volna, felemeli a fejét, kinyitja szemeit, és miközben nézi az oltárt hagyja, hogy Nia halk hangja is magával ragadja kicsit.
Nem siet sehová, sőt, igazság szerint jól is esik neki ez a kis, nyugalmas sziget az időben a már mögöttük álló életük, valamint a most még rájuk váró feladatok hosszú sora előtt.
Ennek ellenére, bár egyáltalán nem érzi itt rosszul magát, amint Alenia végez a maga imájával és bármi jelét adja annak, hogy indulni szeretne, természetesen követni fogja őt.*
*Próbálja elképzelni a gyerekbiztossá tett rezidenciát, de csak abban biztos teljesen, hogy minden veszélyt lehetetlen teljesen kiküszöbölni.
Ugyanakkor nem kételkedik benne, hogy Alenia, vagy akár ő képes lesz kitalálni valamit, amivel legalább képesek a kockázatokat a lehető legkisebbre csökkenteni. Lesz miről beszélniük, ha az égi szférákhoz kapcsolódó világból teljesen visszatérnek a valóságba, belátja mindenesetre, hogy sem a hely, sem az időpont nem alkalmas most hasonlók megvitatására.
Inkább csak hagyja, hogy Alenia tovább vezesse a kezénél fogva, és átjárja őt is a hely szelleme, a csend és a béke. Valóban olyan, mintha kicsit, vagy inkább teljesen el lennének vágva a kinti világtól, és ennyiből teljesen más ez a templom, mint egy az erdőbe és a környező tisztásba szinte teljesen beleolvadó, apró oltár, ami körül ott lüktet maga az élet.*
- Igazad van. *ért is egyet továbbra is halkan a templommal kapcsolatban, bár az érzéseit elég nehéz megfogalmaznia hirtelen.* Hasonlót érzek azt hiszem, bár az talán inkább a nyugalomhoz és a békéhez áll a legközelebb.
*Kicsit irigyli is Aleniát, bár persze nem sajnálja tőle ezt az érzést, mindenesetre ő talán még sohasem érzett hasonlóan erős áhítatot, ami egyben bizakodással és reménnyel is eltölti.
Talán a Mágustorony előtt állva juthatott volna el hasonló lelkiállapotba, de az azért kicsit más volt, bármennyire is hasonló maga a helyzet bizonyos értelemben véve, mert ha az elemi mágiát egyetlen istenségként fogná fel, akkor neki biztos, hogy a Mágustorony lenne a temploma, a főpapja pedig a torony nagymestere, de ott neki megnyugvással átitatott áhítat helyett inkább csak kétségei voltak. Bármennyire is akart hinni, félt kicsit, hogy kudarcot fog vallani, hogy akármennyire is akar, végül mégsem tárulnak fel előtte az elemi mágia titkai. Pedig hitt, akart, és remélt, mégis a lelke mélyén nem teljesen bízott önmagában, most pedig örül annak, hogy mindez már a múlt, mert bárhonnan is nézi, egy önbizalomhiányos Luninari nem lenne Alenia hasznára.
Erősnek kell lennie, és erős is lesz.*
- És persze a hála. *mosolyodik el végül, végtére is azért jött, hogy köszönetet mondjon az istennőnek, aki segített rajtuk.
Amikor aztán Alenia elengedi a kezét és az oltár elé térdel, hiába mondta neki korábban, hogy csak figyelje amit csinál, kicsit azért elbizonytalanodik, mivel nem biztos benne, hogy meg kellene-e várnia amíg Alenia végez, és utána követni a példáját, vagy pedig most kellene azt tennie, amit a másik lány.
Némi hezitálás után úgy dönt, hogy inkább ezekben a pillanatokban ereszkedik féltérdre az oltár előtt, aztán ösztönösen lehajtja előtte a fejét és szemeit is lehyunyja. Végtére is maga Eeyr vezette egymáshoz őket, és nem véletlenül jöttek együtt ide.
Némiképpen megkönnyebbülés számára, hogy először csak számára érthetetlen motyogást hall Alenia felől, és később sem érti, hogy mit mond az istennőnek, mert így sokkal személyesebbnek érzi az imát. Nem mintha lenne bármi olyasmi, amit Eerynek szán, és Alenia nem hallhat, ettől még könnyebb lesz neki is hasonlóképpen imádkoznia.
Inkább tart attól, hogy sajátjával megzavarja Alenia imáját, de kis gondolkodás után ezt a lehetőséget is eleveti, mivel Nia minden bizonnyal eléggé beleéli magát ahhoz, hogy az ő halk hangja megzavarja, arról nem is beszélve, hogy tud olyan hangerővel beszélni, ami halandó fülnek alig hallható, egy istennő azonban minden bizonnyal meg fogja hallani. Az ő imája ráadásul nyilván rövidebb is lesz, mint Niáé.
Attól sem fél, hogy egy istennő, akihez nyilván rengetegszer a világ minden pontjáról egyszerre imádkoznak sokan, most ne lenne képes kétfelé figyelni.
Kicsit ugyan rabja még az otthoni formuláknak, már ami az istenség megszólítását illeti, de a szertartásos bemutatkozást már kihagyja, mert biztos benne, hogyha Eeyr ismeri. Aztán pont, mint ahogyan Alenia kérte tőle, őszintén beszél a suttogás alatti hangtartományban, és nem mond semmi olyasmit, amit eredetileg nem akart mondani.*
- Hatalmas istennő! Köszönöm neked, hogy megmentetted és visszavezetted Aleniát hozzám és engem is hozzá. Olyan régi álmom vált ezzel valóra, aminek a megvalósulásában már nem igazán reménykedtem, pedig mindig nagyon szerettem volna, ha megtörténik. Nincsenek szavaim kifejezni azt, hogy mekkora örömöt és boldogságot okoztál nekem ezzel. Kérlek, fogadd el tőlem őszinte hálámat, a szeretetemet, és a köszönetemet! Kérlek, adj nekem elég erőt, hogy segíthessek neki elérni a céljait! Köszönöm gondoskodásodat és a szeretetedet! Ígérem, hogy legjobb tudásom szerint fogom segíteni a híveidet, bármikor is szükségük lesz valamiben az én segítségemre. Még egyszer nagyon köszönök mindent, amit tőled kaptam, de legfőképpen azt köszönöm, és azért érzek örök hálát, hogy megmentetted Alenia életét, és a sorsát éppen az enyémmel kötötted össze.
*Ezek után elhallgat, és talán a hely teszi, de nem csinál semmi mást, csak hagyja, hogy átjárja őt a szeretet, amit Alenia és az istennő iránt érez.
Az elemi mágia tanulmányozásának köszönhetően bármikor és egészen könnyen képes mély meditációba merülni, a mostani állapot azonban bár hasonló, kicsit mégis más, mert most nem ürességre és csendre hangolódik rá, hanem a lelkében áradó érzelmekre figyel.
Elmondta, amit szeretett volna, felemeli a fejét, kinyitja szemeit, és miközben nézi az oltárt hagyja, hogy Nia halk hangja is magával ragadja kicsit.
Nem siet sehová, sőt, igazság szerint jól is esik neki ez a kis, nyugalmas sziget az időben a már mögöttük álló életük, valamint a most még rájuk váró feladatok hosszú sora előtt.
Ennek ellenére, bár egyáltalán nem érzi itt rosszul magát, amint Alenia végez a maga imájával és bármi jelét adja annak, hogy indulni szeretne, természetesen követni fogja őt.*
702. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-04-25 09:40:35
Üzenet elküldve: 2024-04-25 09:40:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Talán csak álmodom?//
*Luninari szavain elmosolyodik, mert bár vannak apró jelek, amik azt mutatják, hogy Alenia lelke nincs teljesen jól, ő mégis úgy érzi, hogy most már inkább félig telinek látja azt a bizonyos poharat, pedig nem is olyan régen ez még koránt sem így volt.*
- Köszönöm, azt hiszem ez menni fog. Elég, ha csak arra gondolok, hogy nemrég még a halálom napját vártam, most pedig azt várhatom, hogy mikor kapom vissza a karomat. Mert vissza fogom, ez már biztos. Tudod, már csak attól, hogy közel vagyunk a templomhoz úgy érzem, hogy az istennő áldása máris sokkal jobban átjárja minden porcikámat. Tényleg, tényleg közel a cél.
*A lány édesapjáról szóló történetet odaadó figyelemmel hallgatja végig, de úgy érzi, hogy ez a történet akkor lesz kerek egész és lezárt, ha ő már nem szól bele, csak magában kéri meg Eeyr-t arra, hogy segítse a kis barátnőjét azon az úton, amin ő járni szeretne.*
- Kriza és Gab, értem. Aranyos nevek. Szerintem gyerekbiztosabbá kell tennünk a rezidenciát, mert nem fogunk tudni rájuk minden percben figyelni, és a nevelők sem. Majd valahogy megoldom *mondja, de talán a gyerekek sem olyan fontosak, hogy róluk kéne beszélniük Eeyr színe előtt. Ezt a kis időt most inkább szánják maguknak és az istennőnek, hogy köszönetet mondhassanak mindenért, amit kaptak. Megfogja hát Luninari kezét, és bekíséri őt a templomba.*
- De aranyos vagy, hogy ezt mondod *mosolyog hálásan.* Mondjuk volt már puhább is *mondja, majd miután meggyőződött róla, hogy Luninari jól érzi magát, és önmagát fogja adni, ugyanúgy kézen fogva keresztülvezeti őt a templomon egyenesen az oltárhoz. Lépteik halkan visszhangzanak a falak között, a síri csend pedig olyan megnyugtató érzés -legalábbis Alenia számára-, mintha egyszerűen elszigetelték volna őket a külvilág minden veszélye elől. Ahogy egyre közelebb érnek ahhoz a bizonyos oltárhoz, halkan, de kíváncsian kérdezi meg a fél-elf lányt, hogy mennyire tetszik neki a templom.*
- Máshogyan szép. Nekem olyan érzés, mintha itt elfelejthetnék mindent, és nem kell semmire sem gondolnom. Mintha a hely már önmagában is hófehérré mosná az elmémet. Ha az oltárhoz érünk, csak csináld, amit én. Nincs semmi kötelező dolog, amit mondanod kell. Azt mondd az Eeyr-nek, amit te szeretnél!
*Mosolyog, de nem folytatja a gondolatmenetet, mert odaérnek az oltárhoz, ott pedig már nem akar egy szót sem szólni, amit nem az istennőnek szán. Elengedi Luninari kezét, féltérdre ereszkedik, és csak az oltárt figyeli. Halkan kezd motyogni valamit, ami teljesen érthetetlen még a közvetlenül mellette álló lánynak is, de nem is számít. Igazából csak mesél az istennőnek arról, hogy mi történt vele, és, hogy mennyire hálás mindenért, amit kapott tőle. Azért, hogy megmentette az életét, hogy visszaadta az életben való hitét, az otthonát, a barátait. Cserébe megígéri, hogy ő mindig Eeyr pártján áll majd, és megtesz mindent azért, hogy az ő szeretetét közvetítse a világnak. Ő természetesen mindezt az elfek saját nyelvén mondja.
Az elkövetkezendő pár perc így telik el, a szőke lány nem mozdul, szinte meditatív állapotba kerül azzal, ahogy beleéli magát az imádságba.*
*Luninari szavain elmosolyodik, mert bár vannak apró jelek, amik azt mutatják, hogy Alenia lelke nincs teljesen jól, ő mégis úgy érzi, hogy most már inkább félig telinek látja azt a bizonyos poharat, pedig nem is olyan régen ez még koránt sem így volt.*
- Köszönöm, azt hiszem ez menni fog. Elég, ha csak arra gondolok, hogy nemrég még a halálom napját vártam, most pedig azt várhatom, hogy mikor kapom vissza a karomat. Mert vissza fogom, ez már biztos. Tudod, már csak attól, hogy közel vagyunk a templomhoz úgy érzem, hogy az istennő áldása máris sokkal jobban átjárja minden porcikámat. Tényleg, tényleg közel a cél.
*A lány édesapjáról szóló történetet odaadó figyelemmel hallgatja végig, de úgy érzi, hogy ez a történet akkor lesz kerek egész és lezárt, ha ő már nem szól bele, csak magában kéri meg Eeyr-t arra, hogy segítse a kis barátnőjét azon az úton, amin ő járni szeretne.*
- Kriza és Gab, értem. Aranyos nevek. Szerintem gyerekbiztosabbá kell tennünk a rezidenciát, mert nem fogunk tudni rájuk minden percben figyelni, és a nevelők sem. Majd valahogy megoldom *mondja, de talán a gyerekek sem olyan fontosak, hogy róluk kéne beszélniük Eeyr színe előtt. Ezt a kis időt most inkább szánják maguknak és az istennőnek, hogy köszönetet mondhassanak mindenért, amit kaptak. Megfogja hát Luninari kezét, és bekíséri őt a templomba.*
- De aranyos vagy, hogy ezt mondod *mosolyog hálásan.* Mondjuk volt már puhább is *mondja, majd miután meggyőződött róla, hogy Luninari jól érzi magát, és önmagát fogja adni, ugyanúgy kézen fogva keresztülvezeti őt a templomon egyenesen az oltárhoz. Lépteik halkan visszhangzanak a falak között, a síri csend pedig olyan megnyugtató érzés -legalábbis Alenia számára-, mintha egyszerűen elszigetelték volna őket a külvilág minden veszélye elől. Ahogy egyre közelebb érnek ahhoz a bizonyos oltárhoz, halkan, de kíváncsian kérdezi meg a fél-elf lányt, hogy mennyire tetszik neki a templom.*
- Máshogyan szép. Nekem olyan érzés, mintha itt elfelejthetnék mindent, és nem kell semmire sem gondolnom. Mintha a hely már önmagában is hófehérré mosná az elmémet. Ha az oltárhoz érünk, csak csináld, amit én. Nincs semmi kötelező dolog, amit mondanod kell. Azt mondd az Eeyr-nek, amit te szeretnél!
*Mosolyog, de nem folytatja a gondolatmenetet, mert odaérnek az oltárhoz, ott pedig már nem akar egy szót sem szólni, amit nem az istennőnek szán. Elengedi Luninari kezét, féltérdre ereszkedik, és csak az oltárt figyeli. Halkan kezd motyogni valamit, ami teljesen érthetetlen még a közvetlenül mellette álló lánynak is, de nem is számít. Igazából csak mesél az istennőnek arról, hogy mi történt vele, és, hogy mennyire hálás mindenért, amit kapott tőle. Azért, hogy megmentette az életét, hogy visszaadta az életben való hitét, az otthonát, a barátait. Cserébe megígéri, hogy ő mindig Eeyr pártján áll majd, és megtesz mindent azért, hogy az ő szeretetét közvetítse a világnak. Ő természetesen mindezt az elfek saját nyelvén mondja.
Az elkövetkezendő pár perc így telik el, a szőke lány nem mozdul, szinte meditatív állapotba kerül azzal, ahogy beleéli magát az imádságba.*
701. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2024-04-24 14:48:38
Üzenet elküldve: 2024-04-24 14:48:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Talán csak álmodom?//
- Mindenképpen kipróbálom. *hagyja ennyiben a fűző kérését. Lehet, hogy csak a templom közelsége teszi optimistává hirtelen, de a mai nap történtek után sokkal inkább olyan most, mintha egy istennő tenyerén érezné Niát és magát, ez az érzés pedig minden bizonnyal olyanokat is képes lenne eltölteni a jövőbe vetett bizalommal és a jelenben érzett derűvel, akiknek nem egy papnő az édesanyjuk, mint neki.
Nyilván sok még a kérdés, a bizonytalanság és a megoldandó probléma, de elfogadja Alenia végkövetkeztetését, ami felé szerinte ő maga is vezette őt, hogy csak lépésről lépésre haladhatnak előre mindenben, a fűző viselésétől kezdve Alenia által a jövő Artheniorjáról szőtt álmokon át, egészen a gyerekeknek biztosított szebb jövőig.*
- Tudom, hogy nehéz lehet így, és, hogyha a helyedben lennék, akkor biztosan alig győzném kivárni a napot, húgy újra két karom legyen, de gondolj arra, hogy most már sokkal kevesebb idő van hátra addig, hogy mindez megtörténjen, mint amennyi attól kezdve mostanáig eltelt, hogy elvesztetted. *mondja még mielőtt a templomba belépnének.
Persze, az "elvesztetted" kifejezés kis szépítés, és talán furán is hangzik, minta Alenia tényleg csak úgy elhagyta volna véletlenül valahol, de most nincsen kedve máshogyan fogalmazni, és bár tisztában van azzal, hogy Niának nincs szüksége biztatásra, vagy vigasztalásra, valamiért mégis a szükségét érzi, hogy mindezt kimondja, mielőtt még Eeyr színe elé járulnának.*
- Amit pedig apámról mondtál, köszönöm, de ne sajnáld, nem sajnálom én sem. *mondja, és mostani mosolya talán a témához és a helyzethez nem illően vidám.*
- Igazából, még elég fiatal volt, amikor anya és ő egymásba szerettek, szóval, hacsak nem került nagy bajba, vagy nem lett nagyon beteg, akkor élnie kell valahol. Még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd találkozom vele valahogy, akár úgy, hogy megkeresem, bár nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, vagy ő nekem, vagy, hogy mit kezdhetnénk egymással, de ettől még kíváncsi lennék rá, hogy milyen ember lehet. Ugyanakkor ez most nem is lényeges. A jövő és ráér. Most mi vagyunk a lényeg és a gyerekek. Ha másképpen is, de azt hiszem eleget szenvedtünk mindannyian. Ha jól emlékszem akkor a kislány Kriza, a nagyobb fiú pedig az ő bátyja, Gab. A legkisebb srác neve egyáltalán nem rémlik. Persze lehet, hogy ezek is csak becenevek, majd megkérdezzük őket, de talán csak egyszer kerültek futólag szóba, amikor legutóbb Tanillával a házban laktam.
*Utólag visszagondolva a csendes, kicsit álmos reggeleket, és fáradt, de nyugodt estéket leszámítva eléggé rohanós időszak volt az az életében, amely számára nem szólt semmi másról, csak arról, amiről majd minden bizonnyal a következő napok is szólni fognak, annak a pénznek a megszerzéséről, amit aztán hasznos dolgok vásárlására fordíthat.
Meglehet, hogy voltak napok, amikor találkozhatott volna a gyerekekkel, ha később kel, vagy fekszik, de az is, hogy éppen akkor nem tartózkodtak a házban valamiért.
Mielőtt azonban lenne ideje elgondolkodni ezen, éppen azt az érintést érzi meg, amit a nap folyamán már ő is annyiszor keresett.
Nem mintha félne a templomtól, bármennyire is magasodjon fölé, ennek ellenére nagyra értékeli, hogy Alenia igyekszik megnyugtatni őt és felajánlja a segítségét is.
Utóbbiért mindenképpen hálás, akkor is, ha úgy véli, hogy édesanyjának köszönhetően van annyi érzéke a szakrális terekhez, hogy ne vétsen komoly hibát és semmivel se sértse meg az istennőt.
Az is nagyon kellemes érzésekkel tölti el, hogy foghatja Alenia kezét. Nem is tudja megállni, hogy ne tegye ezt szóvá.*
- Milyen finom, puha kezed van. Nagyon kellemes az érintésed. *mondja is újra mosolyogva, miközben egy hosszabb pillanatra gyengéd szeretettel megszorítja a másik lány kezét.
Hálás neki a tanácsaiért is, bár igazából egy percre sem merült fel benne, hogy félnie kellene bármitől is odabent, vagy, hogy Eeyr ne fogadná őket szívesen.*
- Nem félek, de köszönöm a segítséget. Én is úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha önmagam leszek odabent.
*Ezek után természetesen engedelmesen hagyja vezetni magát át a templom félhomályán az oltár elé.
Valóban eltökélt szándéka, hogy figyelni fogja Aleniát, hogy ő hogyan kezd majd hozzá az imához, hangosan vajon, vagy csak magában?
Odahaza mind a kettő szokásban volt, ő pedig e templom falai között is el tudná képzelni mind a két fajta módszert.
Pontosan emlékszik még arra is, hogyan működött odahaza egy fohász. A tényleges, vagy pusztán jelképes megtisztulás volt az első lépés, aztán a szellem, vagy az istenség szó szerinti értelemben vett megszólítása, utána maga az ima, vagy kérés, nem egyszer felajánlással, vagy apró áldozattal kísérve. Utóbbit valahogyan nem tudja elképzelni a mostani helyzetben, főleg, hogy most leginkább hálát adni jöttek. Azt is kissé ide nem illőnek érezné, ha az ima kezdetén el kellene különíteni a szent teret a közönséges tértől, mivel úgy gondolja, hogy az egész templom, de, ha más nem akkor az oltár előtti rész mindenképpen eleve szent területnek számít.
Nia kérdésére aztán ismét elgondolkodik kicsit.
~ Hiányzik a madárdal, és a halk zúgása a szélnek, és furcsa a félhomály, mégis... szép.~*
- Máshogyan szép, mint az otthoni szent helyek voltak, de tetszik. Jó érzés itt lenni, főleg úgy, hogy veled vagyok. *mondja ösztönösen halkítva le a hangját, nem csak Aleniát utánozva.
Valahogyan ő sem tudna idebent elképzelni hangos szavakat, és hiába nem készül a végtelenségig alázatos lenni, eleve készteti egyfajta alázatra maga a templom, valamint az, hogy mindenképpen igyekszik megadni az Eeyrnek kijáró tiszteletet.*
- Mindenképpen kipróbálom. *hagyja ennyiben a fűző kérését. Lehet, hogy csak a templom közelsége teszi optimistává hirtelen, de a mai nap történtek után sokkal inkább olyan most, mintha egy istennő tenyerén érezné Niát és magát, ez az érzés pedig minden bizonnyal olyanokat is képes lenne eltölteni a jövőbe vetett bizalommal és a jelenben érzett derűvel, akiknek nem egy papnő az édesanyjuk, mint neki.
Nyilván sok még a kérdés, a bizonytalanság és a megoldandó probléma, de elfogadja Alenia végkövetkeztetését, ami felé szerinte ő maga is vezette őt, hogy csak lépésről lépésre haladhatnak előre mindenben, a fűző viselésétől kezdve Alenia által a jövő Artheniorjáról szőtt álmokon át, egészen a gyerekeknek biztosított szebb jövőig.*
- Tudom, hogy nehéz lehet így, és, hogyha a helyedben lennék, akkor biztosan alig győzném kivárni a napot, húgy újra két karom legyen, de gondolj arra, hogy most már sokkal kevesebb idő van hátra addig, hogy mindez megtörténjen, mint amennyi attól kezdve mostanáig eltelt, hogy elvesztetted. *mondja még mielőtt a templomba belépnének.
Persze, az "elvesztetted" kifejezés kis szépítés, és talán furán is hangzik, minta Alenia tényleg csak úgy elhagyta volna véletlenül valahol, de most nincsen kedve máshogyan fogalmazni, és bár tisztában van azzal, hogy Niának nincs szüksége biztatásra, vagy vigasztalásra, valamiért mégis a szükségét érzi, hogy mindezt kimondja, mielőtt még Eeyr színe elé járulnának.*
- Amit pedig apámról mondtál, köszönöm, de ne sajnáld, nem sajnálom én sem. *mondja, és mostani mosolya talán a témához és a helyzethez nem illően vidám.*
- Igazából, még elég fiatal volt, amikor anya és ő egymásba szerettek, szóval, hacsak nem került nagy bajba, vagy nem lett nagyon beteg, akkor élnie kell valahol. Még nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd találkozom vele valahogy, akár úgy, hogy megkeresem, bár nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, vagy ő nekem, vagy, hogy mit kezdhetnénk egymással, de ettől még kíváncsi lennék rá, hogy milyen ember lehet. Ugyanakkor ez most nem is lényeges. A jövő és ráér. Most mi vagyunk a lényeg és a gyerekek. Ha másképpen is, de azt hiszem eleget szenvedtünk mindannyian. Ha jól emlékszem akkor a kislány Kriza, a nagyobb fiú pedig az ő bátyja, Gab. A legkisebb srác neve egyáltalán nem rémlik. Persze lehet, hogy ezek is csak becenevek, majd megkérdezzük őket, de talán csak egyszer kerültek futólag szóba, amikor legutóbb Tanillával a házban laktam.
*Utólag visszagondolva a csendes, kicsit álmos reggeleket, és fáradt, de nyugodt estéket leszámítva eléggé rohanós időszak volt az az életében, amely számára nem szólt semmi másról, csak arról, amiről majd minden bizonnyal a következő napok is szólni fognak, annak a pénznek a megszerzéséről, amit aztán hasznos dolgok vásárlására fordíthat.
Meglehet, hogy voltak napok, amikor találkozhatott volna a gyerekekkel, ha később kel, vagy fekszik, de az is, hogy éppen akkor nem tartózkodtak a házban valamiért.
Mielőtt azonban lenne ideje elgondolkodni ezen, éppen azt az érintést érzi meg, amit a nap folyamán már ő is annyiszor keresett.
Nem mintha félne a templomtól, bármennyire is magasodjon fölé, ennek ellenére nagyra értékeli, hogy Alenia igyekszik megnyugtatni őt és felajánlja a segítségét is.
Utóbbiért mindenképpen hálás, akkor is, ha úgy véli, hogy édesanyjának köszönhetően van annyi érzéke a szakrális terekhez, hogy ne vétsen komoly hibát és semmivel se sértse meg az istennőt.
Az is nagyon kellemes érzésekkel tölti el, hogy foghatja Alenia kezét. Nem is tudja megállni, hogy ne tegye ezt szóvá.*
- Milyen finom, puha kezed van. Nagyon kellemes az érintésed. *mondja is újra mosolyogva, miközben egy hosszabb pillanatra gyengéd szeretettel megszorítja a másik lány kezét.
Hálás neki a tanácsaiért is, bár igazából egy percre sem merült fel benne, hogy félnie kellene bármitől is odabent, vagy, hogy Eeyr ne fogadná őket szívesen.*
- Nem félek, de köszönöm a segítséget. Én is úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha önmagam leszek odabent.
*Ezek után természetesen engedelmesen hagyja vezetni magát át a templom félhomályán az oltár elé.
Valóban eltökélt szándéka, hogy figyelni fogja Aleniát, hogy ő hogyan kezd majd hozzá az imához, hangosan vajon, vagy csak magában?
Odahaza mind a kettő szokásban volt, ő pedig e templom falai között is el tudná képzelni mind a két fajta módszert.
Pontosan emlékszik még arra is, hogyan működött odahaza egy fohász. A tényleges, vagy pusztán jelképes megtisztulás volt az első lépés, aztán a szellem, vagy az istenség szó szerinti értelemben vett megszólítása, utána maga az ima, vagy kérés, nem egyszer felajánlással, vagy apró áldozattal kísérve. Utóbbit valahogyan nem tudja elképzelni a mostani helyzetben, főleg, hogy most leginkább hálát adni jöttek. Azt is kissé ide nem illőnek érezné, ha az ima kezdetén el kellene különíteni a szent teret a közönséges tértől, mivel úgy gondolja, hogy az egész templom, de, ha más nem akkor az oltár előtti rész mindenképpen eleve szent területnek számít.
Nia kérdésére aztán ismét elgondolkodik kicsit.
~ Hiányzik a madárdal, és a halk zúgása a szélnek, és furcsa a félhomály, mégis... szép.~*
- Máshogyan szép, mint az otthoni szent helyek voltak, de tetszik. Jó érzés itt lenni, főleg úgy, hogy veled vagyok. *mondja ösztönösen halkítva le a hangját, nem csak Aleniát utánozva.
Valahogyan ő sem tudna idebent elképzelni hangos szavakat, és hiába nem készül a végtelenségig alázatos lenni, eleve készteti egyfajta alázatra maga a templom, valamint az, hogy mindenképpen igyekszik megadni az Eeyrnek kijáró tiszteletet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1277-1296