Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 42 (821. - 840. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
840. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-09 19:04:12
Üzenet elküldve: 2025-07-09 19:04:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Az irgalom napja//
*Nem tudja eldönteni, hogy a papnő csupán jó diákként felmondja Eeyr közhelyessé koptatott tanításait vagy sokkalta inkább egyenesen Ysanee fennálló kellemetlen problémájára utal.
Gyanakodva szemléli a szinte világító tekintetet, nem ez az első alkalom, hogy fehér íriszekbe pillant. Gyermekkorában élt egy asszony az alvégen, akihez mindenféle test-lelki nyavalyával jártak az emberek. Mintha az istenek azzal jutalmaznák a vakságot, hogy bár a világtalanok a külvilágot nem szemlélhetik, annál inkább a velejébe tudnak látni az embereknek. Most is ezt érzi, ahogy a hosszúéltű érintése nyomán bizsergés szalad át a testén, s ahogy a nő ereszti, már bizalmatlanul húzza is magához kezét. Finoman megdörzsöli tenyerét, mintha valami után kutatna, mintha nyoma maradhatna ennek a furcsa boszorkányságnak. Igazán nem szeretne billogot a bőrébe, akad abból már bőven enélkül is.
"Nem visszafordíthatatlan", a mondat eleinte kétkedve visszahangzik fejében, majd egyre inkább hangosabban, reménytelibben csendül. Meg van győződve róla, hogy szíve örömteli, hangosabb dobbanásait a másik is hallhatja, s még az az aprócska "de" sem töri le teljesen, elsőre szinte el sem ér tudatáig a szégyellős kitétel. Van esély rá, hogy visszakapja régi életét, ezért pedig hajlandó nagyot sokat fizetni vagy akár bemocskolni a kezét.
Eeyr azonban nem az az isten, aki tisztességtelen alkut ajánlana, noha az őszintét megvallva pénzre számított a legkevésbé. Össze is húzza szemeit pár árgus pislogás erejéig, s nyitná is a száját, hogy hitetlenkedésének finoman hangot adjon, de végül meggondolja magát. Nem szól egyből, megforgatja a fejében a feltételt néhányszor, majd végül felel.*
- Ennyit akár most helyben is adhatok, Nővér.
*Édesen csendül hangja, mint a gazdag nemeseké, akik pontosan tudják, amíg valami csupán pénz kérdése, addig nem fog akadályt jelenteni. Bár nagylelkűnek hangzik, az ember kiszimatolja a mögötte húzódó hitvány számítást.*
- Örömömre szolgálna a Fény Nővéreinek áldozatos munkáját támogatni az összeggel.
*Nem tudja eldönteni, hogy a papnő csupán jó diákként felmondja Eeyr közhelyessé koptatott tanításait vagy sokkalta inkább egyenesen Ysanee fennálló kellemetlen problémájára utal.
Gyanakodva szemléli a szinte világító tekintetet, nem ez az első alkalom, hogy fehér íriszekbe pillant. Gyermekkorában élt egy asszony az alvégen, akihez mindenféle test-lelki nyavalyával jártak az emberek. Mintha az istenek azzal jutalmaznák a vakságot, hogy bár a világtalanok a külvilágot nem szemlélhetik, annál inkább a velejébe tudnak látni az embereknek. Most is ezt érzi, ahogy a hosszúéltű érintése nyomán bizsergés szalad át a testén, s ahogy a nő ereszti, már bizalmatlanul húzza is magához kezét. Finoman megdörzsöli tenyerét, mintha valami után kutatna, mintha nyoma maradhatna ennek a furcsa boszorkányságnak. Igazán nem szeretne billogot a bőrébe, akad abból már bőven enélkül is.
"Nem visszafordíthatatlan", a mondat eleinte kétkedve visszahangzik fejében, majd egyre inkább hangosabban, reménytelibben csendül. Meg van győződve róla, hogy szíve örömteli, hangosabb dobbanásait a másik is hallhatja, s még az az aprócska "de" sem töri le teljesen, elsőre szinte el sem ér tudatáig a szégyellős kitétel. Van esély rá, hogy visszakapja régi életét, ezért pedig hajlandó nagyot sokat fizetni vagy akár bemocskolni a kezét.
Eeyr azonban nem az az isten, aki tisztességtelen alkut ajánlana, noha az őszintét megvallva pénzre számított a legkevésbé. Össze is húzza szemeit pár árgus pislogás erejéig, s nyitná is a száját, hogy hitetlenkedésének finoman hangot adjon, de végül meggondolja magát. Nem szól egyből, megforgatja a fejében a feltételt néhányszor, majd végül felel.*
- Ennyit akár most helyben is adhatok, Nővér.
*Édesen csendül hangja, mint a gazdag nemeseké, akik pontosan tudják, amíg valami csupán pénz kérdése, addig nem fog akadályt jelenteni. Bár nagylelkűnek hangzik, az ember kiszimatolja a mögötte húzódó hitvány számítást.*
- Örömömre szolgálna a Fény Nővéreinek áldozatos munkáját támogatni az összeggel.
839. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-08 21:23:10
Üzenet elküldve: 2025-07-08 21:23:10
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Az irgalom napja//
*A névtelen papnő mosolya kiszélesedik Ysanee meglátására, majd biccentve ért egyet vele.*
- Így igaz. Nem hibáztatlak az érzéseidért, húgom, elvégre maga az Úrnő is azt tanítja, hogy hallgassunk rájuk és éljük meg őket. A sokszínűség pedig nem hiba, hanem gyönyörű.
*Ysaneet elfoghatja az a kényelmetlen érzés, mintha a vak papnő fehér íriszeivel egyenesen belelátna, s többet tudna róla, mint amit a fiatal nő elárul magáról. Farnelis végül elszánja magát, és finom kezeit nyújtja át. A papnő nem tesz semmi látványosat, csupán a felkínált kézfejet gyengéden tenyerébe simítja. Az érintést követően bizsergető, enyhén csiklandozó érzés szalad végig Ysanee karján a nyakáig.*
- Jó hír.
*Szólal meg az elf néhány hosszú pillanat némaság után, ezzel egyidejűleg pedig Ysanee kezének szabadságát is visszaadja.*
- Erős varázslat, de nem visszafordíthatatlan. Tudok benne segíteni, húgom, de én is a segítségedet kérném.
*A papnő újabb hosszú szünetet tart, mintha éppen most gondolná ki miben is óhajtja Ysanee segítségét kérni, valójában gondolatai kalandoznak el, s elfként ugyan mi oka lenne kapkodni?*
- Lihanechből jöttem egészen idáig, hogy megerősítsem az Úrnő jelenlétét a városban, s mert úgy vélem Artheniornak elkél némi segítség. Ugyan a Fény Nővérei túltekintenek a látható világon, de nem mentesülünk annak szabályai alól. A gyarapodásunkhoz aranyra volna szükség, és úgy vélem ebben nagy segítség lehetnél a számunkra.
*Megint csend következik rövid ideig, mely idő alatt Ysanee megemésztheti a hallottakat.*
- Tudom nagy kéréssel fordulok hozzád, de hiszek benned húgom. Kétezer aranyra pedig igazán szükségünk van és nagy hasznát vennénk.
*Most először változik meg a papnő mosolya, enyhe zavar jelenik meg szép arcán, melyet Ysanee is könnyedén megfejthet. Szíves örömest segítene csupán azért, mert megteheti, de gondolnia kell nővéreire is, akikért felelősséget vállalt.*
*A névtelen papnő mosolya kiszélesedik Ysanee meglátására, majd biccentve ért egyet vele.*
- Így igaz. Nem hibáztatlak az érzéseidért, húgom, elvégre maga az Úrnő is azt tanítja, hogy hallgassunk rájuk és éljük meg őket. A sokszínűség pedig nem hiba, hanem gyönyörű.
*Ysaneet elfoghatja az a kényelmetlen érzés, mintha a vak papnő fehér íriszeivel egyenesen belelátna, s többet tudna róla, mint amit a fiatal nő elárul magáról. Farnelis végül elszánja magát, és finom kezeit nyújtja át. A papnő nem tesz semmi látványosat, csupán a felkínált kézfejet gyengéden tenyerébe simítja. Az érintést követően bizsergető, enyhén csiklandozó érzés szalad végig Ysanee karján a nyakáig.*
- Jó hír.
*Szólal meg az elf néhány hosszú pillanat némaság után, ezzel egyidejűleg pedig Ysanee kezének szabadságát is visszaadja.*
- Erős varázslat, de nem visszafordíthatatlan. Tudok benne segíteni, húgom, de én is a segítségedet kérném.
*A papnő újabb hosszú szünetet tart, mintha éppen most gondolná ki miben is óhajtja Ysanee segítségét kérni, valójában gondolatai kalandoznak el, s elfként ugyan mi oka lenne kapkodni?*
- Lihanechből jöttem egészen idáig, hogy megerősítsem az Úrnő jelenlétét a városban, s mert úgy vélem Artheniornak elkél némi segítség. Ugyan a Fény Nővérei túltekintenek a látható világon, de nem mentesülünk annak szabályai alól. A gyarapodásunkhoz aranyra volna szükség, és úgy vélem ebben nagy segítség lehetnél a számunkra.
*Megint csend következik rövid ideig, mely idő alatt Ysanee megemésztheti a hallottakat.*
- Tudom nagy kéréssel fordulok hozzád, de hiszek benned húgom. Kétezer aranyra pedig igazán szükségünk van és nagy hasznát vennénk.
*Most először változik meg a papnő mosolya, enyhe zavar jelenik meg szép arcán, melyet Ysanee is könnyedén megfejthet. Szíves örömest segítene csupán azért, mert megteheti, de gondolnia kell nővéreire is, akikért felelősséget vállalt.*
838. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-08 20:50:35
Üzenet elküldve: 2025-07-08 20:50:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Az irgalom napja//
*Ha bárki egyszer azt mondta volna neki, hogy fog még ő imára kulcsolt kézzel egy templomban imádkozni, - főleg épp Eeyrhez- bizonyára rettenetesen kikacagta volna. „Viharban mindenki az égre néz, Ysanee!” - hányszor hajtogatta az anyja egy büdös nagy pofon után, mikor gyermekként rendszeresen rendetlenkedett vacsoránál az asztali áldás közben és hajtogatta "istenek nincsenek vagy mindegyik egy átkozottul nagy hülye". Anyja ezen rongyosra koptatott mondása azonban valahogy sohasem igazolódott be. Nem fohászkodott, mikor Gargnar megbillogozta, sem a szárnyas rém láttán, nem fohászkodott a Krenkataurban, sem Adakver halálakor, ahogy az ártatlan elf leány meggyilkolása után sem. Megannyi gaztettet követett el, hazudott, lopott, csal, ölt, s egyik után sem könyörgött bűnbocsánatért, még ha néhányat meg is bánt közülük. Legközelebb talán akkor állt imához, miután Cale elment. Szívesen kérlelt volna valami felsőbb erőt, hogy vigyázza útját, adjon neki erőt ahhoz, hogy saját átkával és nehéz múltjával élni tudjon. Tudta jól azonban, hogy senki nem hallaná fohászát, s egyébként is hamar fordult szeretetteljes féltése fémízű méreggé.
Megannyi évnyi dac után most mégis itt áll. Ha ez egy untig mesélt lichanechi egyházi legenda lenne, most szüzességet fogadna, életét Eeyrnek szánná és beállna a Fény Nővérei közé... ám minden kétségbeesése ellenére sem tudná magát ilyen drasztikus lépésre szánni. Így is feladja azonban elveit, elvégre egy isten segítségét kéri a nehéz időben - egy nehéz időben, amit valójában pont a Hetedik okozott számára.
A hideg valahogy végigfut a hátán, ahogy a papnő négy szem közé invitálja. Hezitál, noha ez talán külső szemlélődő számára nem is olyan feltűnő. Bólint végül lassan, majd miután ráébred, hogy a nő ezt nem látja, ráérős léptei követi őt az oltár melletti ajtóig. Egy szórakozott hang az suttogja most a gondolatai közé, hogy az ajtó mögött majd a nő szíven szúrja, valami furcsa rituálé kereteiben pedig feláldozza őt Eeyrnek. Nem olyan stílus persze, ami az istennőre vallana, de nem tartja valószínűnek, hogy ezelőtt túl sokan kufircoltak volna szent háza padlóján és tértek vissza pofátlanul. Lehet, hogy ez már az a fajta cselekedet, ami a szeretet istenének is kinyitja a zsebében a bicskát.
Minden mindegy alapon bátran lépi át a küszöböt, sorsát már úgysem kerülheti el, akárhogy is legyen. A szobában nem akad túl sok szemlélni való, semmi, amin megakadna a szeme, még csak olyan sem, amit úgy, kedvtelésből elemelne - mondjuk épp valószínűleg nem is merne ilyet tenni.
Az elf helyet foglal, szavaira csaknem maró gúnnyal horkan fel, de még időben vonallá préseli száját.*
- Ami az egyik embernek áldás, a másiknak kellemetlen átok. *szól meglepő nyugalommal, mintha a szemét-kincs mondásra felhúzva sokkal igazabbnak és bölcsebbnek csendülnének szavai, noha így hangosan kimondva már kevésbé hangzik értelmesnek. Eeyr elvakult híve bizonyára az istennő egyik csodáját sem gondolja majd átoknak.
Az invitációra ismét pár röpke pillanatnyi habozással felel, végül azonban közelebb merészkedik, hogy kezét a hosszúéltű felé nyújtsa.*
- Szeretnék megszabadulni tőle. Hosszú ideje élek vele együtt, már megtanultam a leckét.
*Ha bárki egyszer azt mondta volna neki, hogy fog még ő imára kulcsolt kézzel egy templomban imádkozni, - főleg épp Eeyrhez- bizonyára rettenetesen kikacagta volna. „Viharban mindenki az égre néz, Ysanee!” - hányszor hajtogatta az anyja egy büdös nagy pofon után, mikor gyermekként rendszeresen rendetlenkedett vacsoránál az asztali áldás közben és hajtogatta "istenek nincsenek vagy mindegyik egy átkozottul nagy hülye". Anyja ezen rongyosra koptatott mondása azonban valahogy sohasem igazolódott be. Nem fohászkodott, mikor Gargnar megbillogozta, sem a szárnyas rém láttán, nem fohászkodott a Krenkataurban, sem Adakver halálakor, ahogy az ártatlan elf leány meggyilkolása után sem. Megannyi gaztettet követett el, hazudott, lopott, csal, ölt, s egyik után sem könyörgött bűnbocsánatért, még ha néhányat meg is bánt közülük. Legközelebb talán akkor állt imához, miután Cale elment. Szívesen kérlelt volna valami felsőbb erőt, hogy vigyázza útját, adjon neki erőt ahhoz, hogy saját átkával és nehéz múltjával élni tudjon. Tudta jól azonban, hogy senki nem hallaná fohászát, s egyébként is hamar fordult szeretetteljes féltése fémízű méreggé.
Megannyi évnyi dac után most mégis itt áll. Ha ez egy untig mesélt lichanechi egyházi legenda lenne, most szüzességet fogadna, életét Eeyrnek szánná és beállna a Fény Nővérei közé... ám minden kétségbeesése ellenére sem tudná magát ilyen drasztikus lépésre szánni. Így is feladja azonban elveit, elvégre egy isten segítségét kéri a nehéz időben - egy nehéz időben, amit valójában pont a Hetedik okozott számára.
A hideg valahogy végigfut a hátán, ahogy a papnő négy szem közé invitálja. Hezitál, noha ez talán külső szemlélődő számára nem is olyan feltűnő. Bólint végül lassan, majd miután ráébred, hogy a nő ezt nem látja, ráérős léptei követi őt az oltár melletti ajtóig. Egy szórakozott hang az suttogja most a gondolatai közé, hogy az ajtó mögött majd a nő szíven szúrja, valami furcsa rituálé kereteiben pedig feláldozza őt Eeyrnek. Nem olyan stílus persze, ami az istennőre vallana, de nem tartja valószínűnek, hogy ezelőtt túl sokan kufircoltak volna szent háza padlóján és tértek vissza pofátlanul. Lehet, hogy ez már az a fajta cselekedet, ami a szeretet istenének is kinyitja a zsebében a bicskát.
Minden mindegy alapon bátran lépi át a küszöböt, sorsát már úgysem kerülheti el, akárhogy is legyen. A szobában nem akad túl sok szemlélni való, semmi, amin megakadna a szeme, még csak olyan sem, amit úgy, kedvtelésből elemelne - mondjuk épp valószínűleg nem is merne ilyet tenni.
Az elf helyet foglal, szavaira csaknem maró gúnnyal horkan fel, de még időben vonallá préseli száját.*
- Ami az egyik embernek áldás, a másiknak kellemetlen átok. *szól meglepő nyugalommal, mintha a szemét-kincs mondásra felhúzva sokkal igazabbnak és bölcsebbnek csendülnének szavai, noha így hangosan kimondva már kevésbé hangzik értelmesnek. Eeyr elvakult híve bizonyára az istennő egyik csodáját sem gondolja majd átoknak.
Az invitációra ismét pár röpke pillanatnyi habozással felel, végül azonban közelebb merészkedik, hogy kezét a hosszúéltű felé nyújtsa.*
- Szeretnék megszabadulni tőle. Hosszú ideje élek vele együtt, már megtanultam a leckét.
837. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-08 17:15:10
Üzenet elküldve: 2025-07-08 17:15:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
*Az élet sosem áll meg, mindig változik. A megpróbáltatások, amiket az nekivág az élőlényeknek nem ad más lehetőséget. Átugrod, vagy megrekedsz és ezáltal ott pusztulsz. Nimo is többek között ezért hagyta hátra szülőfaluját. Nem akart megrekedni. Tovább akarta tanulni azt, amire megadatott. A mágia tanulmányaira. Annak tökéletesítésére. Sőt akár többre is. Amire ereje futja. Így jól sejti Cagon is, ahogy az ork gondolta. Az élet nem áll meg néhány almáért. Sőt senkiért és semmiért sem. Folyik lefelé, akár a folyó, ameddig ki nem szárad.
Már pedig nem az. Tény viselkedése, hagy némi kívánnivalót maga után. De ez feltudható annak, hogy szegény nem szeret társaságban lenni. Még néha saját falujában lévő "tömeg" is sok volt számára. Nem még ez az egész város, ahol ilyen csodabogarak is járkálnak mint ez az ork. Nincs sok ellenszenve a fajtájához, meg aztán. Egész készségesen segédkezik abban a feladatban, amit a másik adott számára.*
- Igen, az lesz az. Köszönöm.
*Nem nyúl érte, a méretéből látja, lehet megszakadna a könyv alatt. Nem is érti, hogy a könyvet író alak, miért nem osztotta fel több kötetre. Borzasztó alakok. Senki nem gondol itt az apróbb népekre. Addig is apró, gyors léptekkel követi az orkot vissza az asztalához. Majd vele szemben helyet is foglal a hatalmas könyv előtt. Felreppen a székre, és azon térdelve kezd neki. Két kézzel emeli fel a vaskos előlapot, hogy szeme elé táruljon a sok tudás.*
-OH igazán? Szabad tudni miben?
*Pislog rá kíváncsian, mint akinek le sem esett, hogy az ork a szemébe az italokra mutatott. Majd csak egy apró szikra, ami beüt fejében. Esik le számára a tantusz.*
- Oh italok, hát persze. Elnézést, hol is áll a fejem.
*Kacag fel zavarában. Majd rögtön magába is fojtja azt. Mielőtt ismét valaki rászólna és kitessékelné, hogy ide jött hangoskodni.*
- Szóval ezért érdekli önt a mester. Egy igazi csodabogár. Napokig sikáltam a padlót ott fizetségképpen, de azt sem engedte meg, hogy egy könyvet a kezembe vegyek. Egy igazi sárkány az alak. Csak tudnám mit művel ennyi pénzel.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Tiszteli a mester tudását. Ahhoz kétség sem fér. Viszont a pénzhez való ragaszkodását képtelen megérteni.*
- Szeretnék többet tanulni az ágakról, hogy képes legyek egy értelmes varázslatot megtanulni egyáltalán. De ehhez sajna munka kell.
*Vonja meg a vállát sajnálkozóan, majd végül csak el kezd jobban belelapozni a könyvbe.*
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
*Az élet sosem áll meg, mindig változik. A megpróbáltatások, amiket az nekivág az élőlényeknek nem ad más lehetőséget. Átugrod, vagy megrekedsz és ezáltal ott pusztulsz. Nimo is többek között ezért hagyta hátra szülőfaluját. Nem akart megrekedni. Tovább akarta tanulni azt, amire megadatott. A mágia tanulmányaira. Annak tökéletesítésére. Sőt akár többre is. Amire ereje futja. Így jól sejti Cagon is, ahogy az ork gondolta. Az élet nem áll meg néhány almáért. Sőt senkiért és semmiért sem. Folyik lefelé, akár a folyó, ameddig ki nem szárad.
Már pedig nem az. Tény viselkedése, hagy némi kívánnivalót maga után. De ez feltudható annak, hogy szegény nem szeret társaságban lenni. Még néha saját falujában lévő "tömeg" is sok volt számára. Nem még ez az egész város, ahol ilyen csodabogarak is járkálnak mint ez az ork. Nincs sok ellenszenve a fajtájához, meg aztán. Egész készségesen segédkezik abban a feladatban, amit a másik adott számára.*
- Igen, az lesz az. Köszönöm.
*Nem nyúl érte, a méretéből látja, lehet megszakadna a könyv alatt. Nem is érti, hogy a könyvet író alak, miért nem osztotta fel több kötetre. Borzasztó alakok. Senki nem gondol itt az apróbb népekre. Addig is apró, gyors léptekkel követi az orkot vissza az asztalához. Majd vele szemben helyet is foglal a hatalmas könyv előtt. Felreppen a székre, és azon térdelve kezd neki. Két kézzel emeli fel a vaskos előlapot, hogy szeme elé táruljon a sok tudás.*
-OH igazán? Szabad tudni miben?
*Pislog rá kíváncsian, mint akinek le sem esett, hogy az ork a szemébe az italokra mutatott. Majd csak egy apró szikra, ami beüt fejében. Esik le számára a tantusz.*
- Oh italok, hát persze. Elnézést, hol is áll a fejem.
*Kacag fel zavarában. Majd rögtön magába is fojtja azt. Mielőtt ismét valaki rászólna és kitessékelné, hogy ide jött hangoskodni.*
- Szóval ezért érdekli önt a mester. Egy igazi csodabogár. Napokig sikáltam a padlót ott fizetségképpen, de azt sem engedte meg, hogy egy könyvet a kezembe vegyek. Egy igazi sárkány az alak. Csak tudnám mit művel ennyi pénzel.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Tiszteli a mester tudását. Ahhoz kétség sem fér. Viszont a pénzhez való ragaszkodását képtelen megérteni.*
- Szeretnék többet tanulni az ágakról, hogy képes legyek egy értelmes varázslatot megtanulni egyáltalán. De ehhez sajna munka kell.
*Vonja meg a vállát sajnálkozóan, majd végül csak el kezd jobban belelapozni a könyvbe.*
836. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-08 16:15:15
Üzenet elküldve: 2025-07-08 16:15:15
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Az irgalom napja//
*A papnő ugyan nem látja az érzéseivel küzdő Ysaneet, ám ennek ellenére is pontosan tudja min megy keresztül a lány. Megértő türelemmel várja meg azt, amíg Farnelis képes szavakba önteni a terhet, ami nyomja szívét.*
- Oh!
*Enyhe meglepettség jelenik meg az elf arcán, elvégre istennőjét nem könnyű felbőszíteni.*
- Rendben, beszéljünk erről kettesben.
*Egy megnyugtató mosollyal fordul Ysanee hangjának irányába. Lassan, magabiztosan indul el, s úgy kerüli ki a segítségre szoruló nőt, mintha vaksága ellenére is képes volna látni.
Lassú léptei talán bosszantóak lehetnek az igyekvők számára, ám elfként semmi oka sietni, így jó néhány percbe telik, mire az oltártól nem messze lévő ajtóig elérnek. Az ajtó zára halkan kattan a papnő érintésére. A szerény szobába lép, az ajtót szélesre tárja Ysanee előtt, s ha amaz belépett a szűkös térbe, akkor gondosan becsukja mögötte.
Nincs semmi különös a szobában. Asztal, polcok, pergamenek, illetve gyertyák. A helyiség közepén egy festett üvegablakon keresztül szűrődik be a fény egyenesen az asztal túloldalán helyet foglaló székre, ahova a papnő finom mozdulattal invitálja meg Ysaneet.*
- Érzem rajtad az Úrnő áldását.
*Folytatja mondanivalóját komótosan a derűs hangulatú elf, aki saját helyén, az asztal másik oldalán foglal helyet.*
- Ezek szerint eme áldás terhes számodra, húgom?
*Érdeklődő szavaiból nem érezhető ki ítélet, pusztán kíváncsiság. Továbbra is kérdéses számára, hogy mivel bosszanthatta fel Ysanee istennőjét, ám erről csupán magában morfondírozik.*
- Szabad?
*Karját az asztalon nyugtatva nyújtja Ysanee felé. Felfelé fordított tenyereivel invitálja érintésre a kétségbeesett idegent.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.08 16:17:09
*A papnő ugyan nem látja az érzéseivel küzdő Ysaneet, ám ennek ellenére is pontosan tudja min megy keresztül a lány. Megértő türelemmel várja meg azt, amíg Farnelis képes szavakba önteni a terhet, ami nyomja szívét.*
- Oh!
*Enyhe meglepettség jelenik meg az elf arcán, elvégre istennőjét nem könnyű felbőszíteni.*
- Rendben, beszéljünk erről kettesben.
*Egy megnyugtató mosollyal fordul Ysanee hangjának irányába. Lassan, magabiztosan indul el, s úgy kerüli ki a segítségre szoruló nőt, mintha vaksága ellenére is képes volna látni.
Lassú léptei talán bosszantóak lehetnek az igyekvők számára, ám elfként semmi oka sietni, így jó néhány percbe telik, mire az oltártól nem messze lévő ajtóig elérnek. Az ajtó zára halkan kattan a papnő érintésére. A szerény szobába lép, az ajtót szélesre tárja Ysanee előtt, s ha amaz belépett a szűkös térbe, akkor gondosan becsukja mögötte.
Nincs semmi különös a szobában. Asztal, polcok, pergamenek, illetve gyertyák. A helyiség közepén egy festett üvegablakon keresztül szűrődik be a fény egyenesen az asztal túloldalán helyet foglaló székre, ahova a papnő finom mozdulattal invitálja meg Ysaneet.*
- Érzem rajtad az Úrnő áldását.
*Folytatja mondanivalóját komótosan a derűs hangulatú elf, aki saját helyén, az asztal másik oldalán foglal helyet.*
- Ezek szerint eme áldás terhes számodra, húgom?
*Érdeklődő szavaiból nem érezhető ki ítélet, pusztán kíváncsiság. Továbbra is kérdéses számára, hogy mivel bosszanthatta fel Ysanee istennőjét, ám erről csupán magában morfondírozik.*
- Szabad?
*Karját az asztalon nyugtatva nyújtja Ysanee felé. Felfelé fordított tenyereivel invitálja érintésre a kétségbeesett idegent.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.07.08 16:17:09
835. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-07 19:53:07
Üzenet elküldve: 2025-07-07 19:53:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Az irgalom napja//
*Egészen másnak tűnik most az oltár, mint legutóbb. Akkor ugyan nem figyelte meg alaposan, éppen attól tartott, hogy üldözik, de egészen kicsinek és elhanyagolhatónak látta abban a pillanatban. Eeyr Ysa számára ugyanis nem jelentett semmit, épp csak néhány kétségbeesett hívő jótevő istene volt, s ha nem volna tény létezése, minden bizonnyal azt is megkérdőjelezte volna. Elvégre a sötét isten erejét bőszen tapasztalta a háború alatt, a Hetedik olyannyira magasztalt csodái azonban elkerülték.
Az istennő jeleit hordozván azonban az oltár hatalmasnak látszik, jelentéktelen templomi egérnek érzi magát mellette, ahogy végighordozza tekintetét a fényes zöld anyaggal lefedett kőasztalon. Szemeit lehunyja, ujjait bizonytalanul fonja imára, talán még életében nem csinált ilyet, de legalább is hosszú-hosszú ideje.*
~ Eeyr...~
*Felszakad belőle egy mély sóhaj, szinte hallani lehet a templomfalakról lepattanó visszhangját.*
~ Mégis mi a fenét keresek itt? ~
*Épp csak csikordul csizmája a kövön, ahogy fordulna, szeme sarkából mozgást észlel - már amennyit a csuklya látni enged ebből. Finoman az érkezők irányába fordítja tekintetét, s egyből meg is akadnak kékjei pár pillanatra az aranyozott fejdíszű hosszúéltűn. Fehér íriszei láttán érthetetlen módon összerezzen, ám sokáig nem meri nézni. Halkan visszahúzza lábát a másik mellé, feszülten kiegyenesedik, fejét azonban ismét finoman lehajtva figyeli cipője orrát. Érzi, hallja, ahogy valaki felé lépdel, s hamarosan egy idegen láb állapodik meg mellette. Nyel egyet, s a csuklya takarásából felsandít az elfre. A hosszúéltűekre oly jellemző kortalan vonásokat vizslatja, meredt fehér tekintetéből pedig úgy állapítja, a papnő minden bizonnyal vak. Tartása ettől a ténytől valamelyest megenyhül, de éppen csak addig, míg a lágy hang fel nem csendül a templomra telepedett túlvilági hallgatásban.
Ysanee nem az a fajta, akinek gondja akadna a beszéddel, most mégis mintha csomót kötöttek volna a nyelvére, hirtelen nem is tudja mit mondjon. Nem sokat könnyít a helyzeten ugyan, ahogyan a papnő segítségét ajánlja fel a tolvaj számára, egy alig észlelhető sóhajjal azonban erőt vesz magán.*
- Meg... ~ Az istenekre, miért megy ez ilyen nehezen? ~ *nagy nehezen sikerül rendet vágnia gondolatai között, megköszörüli torkát* - Megsértettem a Hetediket, Nővér.
*Úgy érzi ezt nem is kell jobban kifejtenie, elvégre ez a lényege, és igazán nem szívesen beszélne a hogyanjáról.*
- Szeretném elnyerni a bocsánatát.
*Egészen másnak tűnik most az oltár, mint legutóbb. Akkor ugyan nem figyelte meg alaposan, éppen attól tartott, hogy üldözik, de egészen kicsinek és elhanyagolhatónak látta abban a pillanatban. Eeyr Ysa számára ugyanis nem jelentett semmit, épp csak néhány kétségbeesett hívő jótevő istene volt, s ha nem volna tény létezése, minden bizonnyal azt is megkérdőjelezte volna. Elvégre a sötét isten erejét bőszen tapasztalta a háború alatt, a Hetedik olyannyira magasztalt csodái azonban elkerülték.
Az istennő jeleit hordozván azonban az oltár hatalmasnak látszik, jelentéktelen templomi egérnek érzi magát mellette, ahogy végighordozza tekintetét a fényes zöld anyaggal lefedett kőasztalon. Szemeit lehunyja, ujjait bizonytalanul fonja imára, talán még életében nem csinált ilyet, de legalább is hosszú-hosszú ideje.*
~ Eeyr...~
*Felszakad belőle egy mély sóhaj, szinte hallani lehet a templomfalakról lepattanó visszhangját.*
~ Mégis mi a fenét keresek itt? ~
*Épp csak csikordul csizmája a kövön, ahogy fordulna, szeme sarkából mozgást észlel - már amennyit a csuklya látni enged ebből. Finoman az érkezők irányába fordítja tekintetét, s egyből meg is akadnak kékjei pár pillanatra az aranyozott fejdíszű hosszúéltűn. Fehér íriszei láttán érthetetlen módon összerezzen, ám sokáig nem meri nézni. Halkan visszahúzza lábát a másik mellé, feszülten kiegyenesedik, fejét azonban ismét finoman lehajtva figyeli cipője orrát. Érzi, hallja, ahogy valaki felé lépdel, s hamarosan egy idegen láb állapodik meg mellette. Nyel egyet, s a csuklya takarásából felsandít az elfre. A hosszúéltűekre oly jellemző kortalan vonásokat vizslatja, meredt fehér tekintetéből pedig úgy állapítja, a papnő minden bizonnyal vak. Tartása ettől a ténytől valamelyest megenyhül, de éppen csak addig, míg a lágy hang fel nem csendül a templomra telepedett túlvilági hallgatásban.
Ysanee nem az a fajta, akinek gondja akadna a beszéddel, most mégis mintha csomót kötöttek volna a nyelvére, hirtelen nem is tudja mit mondjon. Nem sokat könnyít a helyzeten ugyan, ahogyan a papnő segítségét ajánlja fel a tolvaj számára, egy alig észlelhető sóhajjal azonban erőt vesz magán.*
- Meg... ~ Az istenekre, miért megy ez ilyen nehezen? ~ *nagy nehezen sikerül rendet vágnia gondolatai között, megköszörüli torkát* - Megsértettem a Hetediket, Nővér.
*Úgy érzi ezt nem is kell jobban kifejtenie, elvégre ez a lényege, és igazán nem szívesen beszélne a hogyanjáról.*
- Szeretném elnyerni a bocsánatát.
834. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-07 18:28:37
Üzenet elküldve: 2025-07-07 18:28:37
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
//Az irgalom napja//
*Ysanee jelenléte mindenki figyelmét felkelti, s igazán senki sem tudná megmondani az okát. Némi idő elteltével végül minden templomban jelenlévő figyelmét más tereli el, csupán egy-egy pillantás pihen meg Farnelis kisasszonyon, aki érezheti ennek kellemetlen bizsergető érzését tarkóján.
Az oltárnál semmi különös nem fogadja, s ha imába is kezd a Templom csendjéből senki nem felel fohászára.
Talán éppen feladná Ysanee, s úgy döntene, hogy semmi keresnivalója ezen a számára átkos helyen, ám a kétség pillanatában egy ajtó nyikorgó hanggal nyílik, a Templom könyvtárából pedig néhány papnő bukkan fel. Szerény megjelenésük, és fehér egyen ruházatuk okán aligha tűnnének fel Ysaneenak, ám élükön egy annál különösebb elf nő libben a tágas templomtérbe, hogy megfordulva tovább folytathassák a korábban megkezdett beszélgetést.
A névtelen nő igen különös teremtés. Ránézésre ugyan egy átlagos nemes elfnek tűnik magas, karcsú alkatával, örökifjú orcájával és ragyogóan világos bőrével, valamint hosszú tincseivel. Ami valamelyest érdekesebbé teszi őt, az hasonlóan hófehér íriszei, valamint haját díszítő aranyozott fejdísz, mely két hegyes szarvat imitál. A fojtott beszélgetésből semmi sem kivehető a jelenlévők számára, továbbá rövidesen vége is szakad, így értelme sem volna hallgatózni.
A törékeny hölgy valamilyen oknál fogva az oltárhoz indul meg, közben pislogás nélkül mered maga elé, melyből Ysanee megállapíthatja, hogy magabiztos mozgása ellenére a furcsa ismeretlen világtalan.
A papnő megtorpan Ysanee mellett, és maga is az oltár felé fordul. Ujjait összekulcsolva engedi le karjait maga elé, majd üde, de lágy hangjával megszólítja a nőt.*
- Elveszettnek tűnsz, húgom.
*Arcán mosoly pihen, de nem fárad azzal, hogy fejét Ysanee felé fordítsa.
Idő közben a jelenlévők száma apadni kezd, mintha a papnő teret megtöltő jelenléte szorítaná ki őket az épületből, de ez csupán egy furcsa megérzés lehet Ysanee részéről, erre utaló konkrét jelet nem tapasztal.*
- Segítségre szorulsz, ezt érzem rajtad. Kérlek oszd meg velem, ha valamiben a szolgálatodra lehetek.
*A duruzsoló hangból kiérződő együttérzés és megértés őszinte, mégis akad benne valami megmagyarázhatatlanul baljós.*
*Ysanee jelenléte mindenki figyelmét felkelti, s igazán senki sem tudná megmondani az okát. Némi idő elteltével végül minden templomban jelenlévő figyelmét más tereli el, csupán egy-egy pillantás pihen meg Farnelis kisasszonyon, aki érezheti ennek kellemetlen bizsergető érzését tarkóján.
Az oltárnál semmi különös nem fogadja, s ha imába is kezd a Templom csendjéből senki nem felel fohászára.
Talán éppen feladná Ysanee, s úgy döntene, hogy semmi keresnivalója ezen a számára átkos helyen, ám a kétség pillanatában egy ajtó nyikorgó hanggal nyílik, a Templom könyvtárából pedig néhány papnő bukkan fel. Szerény megjelenésük, és fehér egyen ruházatuk okán aligha tűnnének fel Ysaneenak, ám élükön egy annál különösebb elf nő libben a tágas templomtérbe, hogy megfordulva tovább folytathassák a korábban megkezdett beszélgetést.
A névtelen nő igen különös teremtés. Ránézésre ugyan egy átlagos nemes elfnek tűnik magas, karcsú alkatával, örökifjú orcájával és ragyogóan világos bőrével, valamint hosszú tincseivel. Ami valamelyest érdekesebbé teszi őt, az hasonlóan hófehér íriszei, valamint haját díszítő aranyozott fejdísz, mely két hegyes szarvat imitál. A fojtott beszélgetésből semmi sem kivehető a jelenlévők számára, továbbá rövidesen vége is szakad, így értelme sem volna hallgatózni.
A törékeny hölgy valamilyen oknál fogva az oltárhoz indul meg, közben pislogás nélkül mered maga elé, melyből Ysanee megállapíthatja, hogy magabiztos mozgása ellenére a furcsa ismeretlen világtalan.
A papnő megtorpan Ysanee mellett, és maga is az oltár felé fordul. Ujjait összekulcsolva engedi le karjait maga elé, majd üde, de lágy hangjával megszólítja a nőt.*
- Elveszettnek tűnsz, húgom.
*Arcán mosoly pihen, de nem fárad azzal, hogy fejét Ysanee felé fordítsa.
Idő közben a jelenlévők száma apadni kezd, mintha a papnő teret megtöltő jelenléte szorítaná ki őket az épületből, de ez csupán egy furcsa megérzés lehet Ysanee részéről, erre utaló konkrét jelet nem tapasztal.*
- Segítségre szorulsz, ezt érzem rajtad. Kérlek oszd meg velem, ha valamiben a szolgálatodra lehetek.
*A duruzsoló hangból kiérződő együttérzés és megértés őszinte, mégis akad benne valami megmagyarázhatatlanul baljós.*
833. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-07 17:46:04
Üzenet elküldve: 2025-07-07 17:46:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Az irgalom napja//
*Hosszú évek teltek el azóta, mióta egyáltalán a Templom közelébe merészkedett.
Néhány hónapja vett először erőt magán, és lépett egyáltalán az errefelé vezető útra, de ahogy teljes nagyságában tornyosulta előtte egyik nagy ballépésének helyszíne, inába szállt a bátorsága. Eeyr nem tett ugyan bosszúra szomjazó utalást, vagy tiltotta ki őket dühösen házából, sőt, hangjában sem csendült méreg, szavai mégis átkot szórtak. Rontást, mely eltorzította testét. A gyötrelmes tükörbe pillantásokkal megtanult ugyan valamelyest együtt élni, de annak a lehetősége, hogy ennél valami sokkal komolyabb, eddig rejtve maradt tünete is akad Eeyr "áldásának", az kis híján az őrületbe kergeti. Néha napokra megfeledkezik róla, néha pedig egyenest úrrá lesz rajta az üldözési mánia. Elvégre Calenek sem kizárólag a kínzó torzítás jutott, az istennő elvette a hazugság képességét is, minden oka megvan feltételeznie hát a tolvajnak, hogy számára is akad még valami. Lehet, hogy évtizedek, mire fény derül rá, talán épp a legváratlanabb, legkiszolgáltatottabb pillanatban, s ennek a gondolatába belebolondul.
Mindig is gyakorta gyötörték rémálmok, azonban a napokban leginkább az átok és Cale körül forogtak, s egyre többször látta Eeyr hétágú napját.
Nem hisz túlzottan az ilyesfajta isteni sugallatokban, eleinte igyekezett nem tulajdonítani jelentőséget ezeknek, de napról napra egyre inkább furdalta a kíváncsiság. Mi lenne, ha ismét ellátogatna a templomba?
Nagy reményeket nem fűz látogatásához, sőt, attól tart visszatérése talán haragot ébreszt az istennőben, de eljutott arra a pontra már, hogy egyszerűen nincs veszítenivalója. Nincs senkije és semmi olyan dolga, amit becsben tartana.
Bizonytalanul lépi át a nyitott ajtó küszöbét, s szinte rögvest érzi is bőrén az égető pillantásokat, sajátjait azonban lesüti, csuklyáját szemébe húzza, igyekszik nem venni tudomást az esetlegesen őt figyelőkről. Megfontolt léptei a hatalmas kőoltárhoz vezetik, éppen előtte torpan meg, kék pillantásait körbehordozza majd megállapodik Eeyr hétagú napján tanácstalanul.*
~ Talán imádkoznom kellene? ~
*Hosszú évek teltek el azóta, mióta egyáltalán a Templom közelébe merészkedett.
Néhány hónapja vett először erőt magán, és lépett egyáltalán az errefelé vezető útra, de ahogy teljes nagyságában tornyosulta előtte egyik nagy ballépésének helyszíne, inába szállt a bátorsága. Eeyr nem tett ugyan bosszúra szomjazó utalást, vagy tiltotta ki őket dühösen házából, sőt, hangjában sem csendült méreg, szavai mégis átkot szórtak. Rontást, mely eltorzította testét. A gyötrelmes tükörbe pillantásokkal megtanult ugyan valamelyest együtt élni, de annak a lehetősége, hogy ennél valami sokkal komolyabb, eddig rejtve maradt tünete is akad Eeyr "áldásának", az kis híján az őrületbe kergeti. Néha napokra megfeledkezik róla, néha pedig egyenest úrrá lesz rajta az üldözési mánia. Elvégre Calenek sem kizárólag a kínzó torzítás jutott, az istennő elvette a hazugság képességét is, minden oka megvan feltételeznie hát a tolvajnak, hogy számára is akad még valami. Lehet, hogy évtizedek, mire fény derül rá, talán épp a legváratlanabb, legkiszolgáltatottabb pillanatban, s ennek a gondolatába belebolondul.
Mindig is gyakorta gyötörték rémálmok, azonban a napokban leginkább az átok és Cale körül forogtak, s egyre többször látta Eeyr hétágú napját.
Nem hisz túlzottan az ilyesfajta isteni sugallatokban, eleinte igyekezett nem tulajdonítani jelentőséget ezeknek, de napról napra egyre inkább furdalta a kíváncsiság. Mi lenne, ha ismét ellátogatna a templomba?
Nagy reményeket nem fűz látogatásához, sőt, attól tart visszatérése talán haragot ébreszt az istennőben, de eljutott arra a pontra már, hogy egyszerűen nincs veszítenivalója. Nincs senkije és semmi olyan dolga, amit becsben tartana.
Bizonytalanul lépi át a nyitott ajtó küszöbét, s szinte rögvest érzi is bőrén az égető pillantásokat, sajátjait azonban lesüti, csuklyáját szemébe húzza, igyekszik nem venni tudomást az esetlegesen őt figyelőkről. Megfontolt léptei a hatalmas kőoltárhoz vezetik, éppen előtte torpan meg, kék pillantásait körbehordozza majd megállapodik Eeyr hétagú napján tanácstalanul.*
~ Talán imádkoznom kellene? ~
832. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-07 10:20:56
Üzenet elküldve: 2025-07-07 10:20:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
* Furcsa világban élünk. Az orkok tanulódnak, a tündérek elhagyják az otthonukat. Míg az eddig magasan tartott faj népei elkorcsosodnak, addig az eddig lenézett fajok egyediségükkel kitűnnek a sok közül. Nem rossz értelemben. A világ nem áll meg néhány rossz almáért. Csak szimplán lehullnak és elfelejtődnek a süllyesztőben.
Még szép hogy kislánynak nézi első ránézésre. Eddig még nem találkozott egyéb tündér képviselőkkel. Nem tudja, hogy egy idősnek hogyan kéne kinéznie, de gyanítja, hogy sokkal ráncosabbnak. Arról meg nem is beszélve, hogy úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki épp most tanul meg másoktól segítséget kérni. Azonban abba nem gondol bele az ork, hogy lehet, hogy ő is hasonlóan először van rákényszerítve, hogy egy orkkal foglalkozzon, vagy legalábbis megszólítsa. Már annyi időt töltött emberek között, hogy az ilyen viselkedés ritka a múlthoz képest. *
- Szóval az ágakról. Az nem lesz nehéz, valahol kell lennie egy könyvnek, ami összefoglalja a mágiát és azok ágait. Remélhetőleg nem vitték el és még itt van. De hol is lehet? Á megvan, parancsolj.
* Kisebb keresések után megtalálja a „kis” könyvet. Annyi ág van, hogy azok összefoglalóját összeírni egy átlag oldalszám keretein belül lehetetlen lenne egy speciális mágia nélkül. Ennek a könyvnek is van egy súlya, talán magában több mint amit az ork olvasott el, csak a mai nap. Visszaviszi a szerzett könyvet az asztalhoz és ott lerakja a vaskos könyvet, nagyjából saját ülőhelyével szemben. Leül, majd felkacag, mielőtt válaszolna. *
- Sajnos nem. Milyen jó is lenne, ha tudnék varázsolni. Talán fele ennyi kínom lenne. Én egy kicsit más üzletben utazom.
* Szemeivel az asztalon látható bájitalokra bök, mielőtt folytatná. *
- A jövőben üzletelni kívánok a toronnyal. A kedvezőbb és jövedelmezőbb jövőért nem árt néhány dolgot megtudjak a torony helyzetéről.
* Nem fél kikotyogni terveit. Elvégre, ha a kislány maga is mágus szeretne lennie, akkor tudhatja, hogy nem lesz könnyű dolga. Na, ezt szeretné könnyíteni mindenki számára az ork, persze nem önzetlenül. *
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
* Furcsa világban élünk. Az orkok tanulódnak, a tündérek elhagyják az otthonukat. Míg az eddig magasan tartott faj népei elkorcsosodnak, addig az eddig lenézett fajok egyediségükkel kitűnnek a sok közül. Nem rossz értelemben. A világ nem áll meg néhány rossz almáért. Csak szimplán lehullnak és elfelejtődnek a süllyesztőben.
Még szép hogy kislánynak nézi első ránézésre. Eddig még nem találkozott egyéb tündér képviselőkkel. Nem tudja, hogy egy idősnek hogyan kéne kinéznie, de gyanítja, hogy sokkal ráncosabbnak. Arról meg nem is beszélve, hogy úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki épp most tanul meg másoktól segítséget kérni. Azonban abba nem gondol bele az ork, hogy lehet, hogy ő is hasonlóan először van rákényszerítve, hogy egy orkkal foglalkozzon, vagy legalábbis megszólítsa. Már annyi időt töltött emberek között, hogy az ilyen viselkedés ritka a múlthoz képest. *
- Szóval az ágakról. Az nem lesz nehéz, valahol kell lennie egy könyvnek, ami összefoglalja a mágiát és azok ágait. Remélhetőleg nem vitték el és még itt van. De hol is lehet? Á megvan, parancsolj.
* Kisebb keresések után megtalálja a „kis” könyvet. Annyi ág van, hogy azok összefoglalóját összeírni egy átlag oldalszám keretein belül lehetetlen lenne egy speciális mágia nélkül. Ennek a könyvnek is van egy súlya, talán magában több mint amit az ork olvasott el, csak a mai nap. Visszaviszi a szerzett könyvet az asztalhoz és ott lerakja a vaskos könyvet, nagyjából saját ülőhelyével szemben. Leül, majd felkacag, mielőtt válaszolna. *
- Sajnos nem. Milyen jó is lenne, ha tudnék varázsolni. Talán fele ennyi kínom lenne. Én egy kicsit más üzletben utazom.
* Szemeivel az asztalon látható bájitalokra bök, mielőtt folytatná. *
- A jövőben üzletelni kívánok a toronnyal. A kedvezőbb és jövedelmezőbb jövőért nem árt néhány dolgot megtudjak a torony helyzetéről.
* Nem fél kikotyogni terveit. Elvégre, ha a kislány maga is mágus szeretne lennie, akkor tudhatja, hogy nem lesz könnyű dolga. Na, ezt szeretné könnyíteni mindenki számára az ork, persze nem önzetlenül. *
831. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-04 16:48:30
Üzenet elküldve: 2025-07-04 16:48:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
*Hogy az ork, hol, és merre töltött el mennyi időt. Az mit sem számít annak, aki csak frissen érkezett egy aprócska falucskából. Arra fele meg tündérek voltak leginkább. Ritkán láttak orkot. Sőt remélték is, hogy ritkán látnak olyasmit. Mert sosem volt jó vége annak. Arról nem is beszélve, hogy ruha amit az ork visel, ha nem is fess éppen rosszul. De valóban nem mindennapi látvány.
De ezt nem merné felhozni a nagydarab alaknak Nimo. Inkább behúzva fülét és szárnyát. Megy megkeresni azt amire utasítva lett. Jobb a békesség.
Amit valószínűleg most az ő hangoskodása, rendesen megzavar. Nyöszörgések, szárnycsapások töltik be a sorokat. Még a pap is forog jobbra balra, hol szökhetett be, egy ekkora cserebogár. Vagy talán egy egész darázsfészket hozott be valami elvetemült utcagyerek a piacról.
Na persze, ismét kislánynak nézik mérete miatt. Ha tudná mi jár a másik fejében, már rendesen ki is kérné a magáét. Nem egyszerű tündérnek lenni, ha folyton folyvást gyereknek nézik őt. Persze nem gondolnak arra, hogy a kis népségeknek is legalább olyan hozzáférhetőség kell mindenhez mint a nagyoknak.
Szerencsére így nem kell szégyenkezve visszasétálnia, hogy elbukott a megadott feladaton. Viszont a szégyenkezés akkor sem marad el, mert az ork maga jön megszerezni végül azt amire őt kérte meg. Látja a másik tekintetét, kiolvassa belőle azt amit nem igazán szívlel. De jelenleg jobban tart a másiktól, mintsem ezt szóvá tegye neki.*
- Az ágakról szeretnék többet tudni. Ha egybe van foglalva, akkor az elég. De ha nincs akkor esetleg. Öhm. Segítene elvinni az asztalig kérem az összeset?
*Szabadkozik az ornak, közben szemével a polcot fürkészi, hátha lát valami érdekességet még. Azonban egy kérdés nem igazán hagyja nyugodni a kis kíváncsi teremtést.*
- Miért szeretne többet tudni a torony mesteréről? Talán maga is varázsló?
*Kezdi el felmérni ismét a nagydarab orkot gyanakvóan. Mert akkor bizony a másik felérne egy legendákba érő unikornissal.*
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
*Hogy az ork, hol, és merre töltött el mennyi időt. Az mit sem számít annak, aki csak frissen érkezett egy aprócska falucskából. Arra fele meg tündérek voltak leginkább. Ritkán láttak orkot. Sőt remélték is, hogy ritkán látnak olyasmit. Mert sosem volt jó vége annak. Arról nem is beszélve, hogy ruha amit az ork visel, ha nem is fess éppen rosszul. De valóban nem mindennapi látvány.
De ezt nem merné felhozni a nagydarab alaknak Nimo. Inkább behúzva fülét és szárnyát. Megy megkeresni azt amire utasítva lett. Jobb a békesség.
Amit valószínűleg most az ő hangoskodása, rendesen megzavar. Nyöszörgések, szárnycsapások töltik be a sorokat. Még a pap is forog jobbra balra, hol szökhetett be, egy ekkora cserebogár. Vagy talán egy egész darázsfészket hozott be valami elvetemült utcagyerek a piacról.
Na persze, ismét kislánynak nézik mérete miatt. Ha tudná mi jár a másik fejében, már rendesen ki is kérné a magáét. Nem egyszerű tündérnek lenni, ha folyton folyvást gyereknek nézik őt. Persze nem gondolnak arra, hogy a kis népségeknek is legalább olyan hozzáférhetőség kell mindenhez mint a nagyoknak.
Szerencsére így nem kell szégyenkezve visszasétálnia, hogy elbukott a megadott feladaton. Viszont a szégyenkezés akkor sem marad el, mert az ork maga jön megszerezni végül azt amire őt kérte meg. Látja a másik tekintetét, kiolvassa belőle azt amit nem igazán szívlel. De jelenleg jobban tart a másiktól, mintsem ezt szóvá tegye neki.*
- Az ágakról szeretnék többet tudni. Ha egybe van foglalva, akkor az elég. De ha nincs akkor esetleg. Öhm. Segítene elvinni az asztalig kérem az összeset?
*Szabadkozik az ornak, közben szemével a polcot fürkészi, hátha lát valami érdekességet még. Azonban egy kérdés nem igazán hagyja nyugodni a kis kíváncsi teremtést.*
- Miért szeretne többet tudni a torony mesteréről? Talán maga is varázsló?
*Kezdi el felmérni ismét a nagydarab orkot gyanakvóan. Mert akkor bizony a másik felérne egy legendákba érő unikornissal.*
830. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-04 11:04:30
Üzenet elküldve: 2025-07-04 11:04:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
* Bármennyi időt tölt el a városon belül, bárhova megy, bárhol alszik, eszik, mindig lesz valaki, aki úgy néz rá, mint borjú az új kapura. Bevallja, ha szükséges, hogy igen különleges állatfajnak számíthat, főleg fajtársai mellett, akik részegségen és harcokon kívül máshoz nemigen értenek.
Nem erőlteti túl az első találkozást, még a végén itt ájul el, ha tovább beszélne. Persze elősegíthetné ezt a folyamatot, ha tartana egy beszámolót valami híres költőről, vagy valami filozófiai kérdést tenne fel, de inkább némán figyeli és várja, hogy a tündér maga dolgozza fel a látottakat. Végül csak belemegy önző kérésébe, amire csak bólint és visszafordul saját könyve elé.
Megrázza a fejét, amint a tündért eltűnik. Furcsa dolgokat lát mostanában, bár ha minden reggel tükörbe nézne sem múlná felül semmit amit ott lát. Hamarosan halk szárnycsapások és heves nyögdécseléseket hall abból az irányból, amerre ment. Erre ugyan fejét nem kapja fel, de a szemeivel pont arra néz. *
~ Mégis mit csinálhat ez? ~
* Hamar meg is pillantja újra. A kérésére kifúj egy nagyobb levegőt és összecsapja a kezében kinyílt könyvet, majd elindul. Míg odaér, addig visszateszi a helyükre a könyveket, elvégre pont útba esik, majd odamegy a mágiákról szóló könyvekhez. Keze lassan végigsimul a felsorakoztatott könyveken, főleg sajátját keresi, mivel a kislány nem mondta meg, hogy mihez is kéne neki. *
- Melyik kell?
* Kérdezi a másikat, miközben ő levesz egy könyvet a mágusmesterről és a torony történetéről. Ha megmondja, akkor leveszi, ha mindegyik kéne neki, akkor visszafordul egy pillanat erejéig egy amolyan „biztos vagy ebben?” arckifejezéssel, de eleget tesz a kérésnek. *
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
* Bármennyi időt tölt el a városon belül, bárhova megy, bárhol alszik, eszik, mindig lesz valaki, aki úgy néz rá, mint borjú az új kapura. Bevallja, ha szükséges, hogy igen különleges állatfajnak számíthat, főleg fajtársai mellett, akik részegségen és harcokon kívül máshoz nemigen értenek.
Nem erőlteti túl az első találkozást, még a végén itt ájul el, ha tovább beszélne. Persze elősegíthetné ezt a folyamatot, ha tartana egy beszámolót valami híres költőről, vagy valami filozófiai kérdést tenne fel, de inkább némán figyeli és várja, hogy a tündér maga dolgozza fel a látottakat. Végül csak belemegy önző kérésébe, amire csak bólint és visszafordul saját könyve elé.
Megrázza a fejét, amint a tündért eltűnik. Furcsa dolgokat lát mostanában, bár ha minden reggel tükörbe nézne sem múlná felül semmit amit ott lát. Hamarosan halk szárnycsapások és heves nyögdécseléseket hall abból az irányból, amerre ment. Erre ugyan fejét nem kapja fel, de a szemeivel pont arra néz. *
~ Mégis mit csinálhat ez? ~
* Hamar meg is pillantja újra. A kérésére kifúj egy nagyobb levegőt és összecsapja a kezében kinyílt könyvet, majd elindul. Míg odaér, addig visszateszi a helyükre a könyveket, elvégre pont útba esik, majd odamegy a mágiákról szóló könyvekhez. Keze lassan végigsimul a felsorakoztatott könyveken, főleg sajátját keresi, mivel a kislány nem mondta meg, hogy mihez is kéne neki. *
- Melyik kell?
* Kérdezi a másikat, miközben ő levesz egy könyvet a mágusmesterről és a torony történetéről. Ha megmondja, akkor leveszi, ha mindegyik kéne neki, akkor visszafordul egy pillanat erejéig egy amolyan „biztos vagy ebben?” arckifejezéssel, de eleget tesz a kérésnek. *
829. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-03 16:54:04
Üzenet elküldve: 2025-07-03 16:54:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
*Esze ágában sem volt senkit sem megzavarni nyugalmában. Viszont csodálata túlságosan teret engedett magának, így a csodálkozás szó szerint kifutott ajkai között. Azonban a pap, aki oly szorgosan formálja a díszes iniciálékat a könyv lapjain, hamar rendre teremtette.
Nimo pedig nem a rendbontó típus, így továbbra csendben teszi meg azt amit. Meghagyva csodálatát a könyvek iránt. Egyedül akkor nyitja száját szavakra, amikor megkérdezi a hatalmas alaktól. Mit merre találhat.
Botor módon, fogalma sem volt, kibe futott bele. Azonban a jól öltözöttség, és a sötétség különösen jól áll az illetőnek. Egészen addig amíg a hangját meg nem hallja. A dörmögő mély hang összetéveszthetetlen. Szürkéskék szemei pedig gyorsan ijedelmet mutatnak, ahogy a másik felé fordul. Hatalmasra nyílva bámulja értetlenül az orkot. Sok mindenről olvasott. Hallott furcsa legendákat. Na de ilyenre nem számított. Mindkettő meglepetten néz egymásra.
Megmukkanni sem mer, csak bólogatva egyezik bele abba amit a másik mond neki.*
- Köszönöm. Persze. Hozom máris.
*Mondja remegő hangon. Majd hátat nem fordítva az illetőnek kezd el az általa mutatott irányba sétálni. Majd néhány lépés után fordul meg ténylegesen, hogy a sorok között eltűnjön ismét.*
~ Mit keres itt egy ork? Egy szépen öltözött ork? Mik nem vannak itt a városban. ~
*Tűnődik, ahogy szemével végig szalad a sorokon, és a jelzéseken.*
~ Matematika, Filozófia, Térképek, Legendák, Gnóm történelem, Hittan. Várj. Túl mentél Nimo vissza. De. Nem. _Nincs itt. ~
*Nézelődik jobbra balra. Majd fejét hátra billentve a magasban megpillantja a jelzést. Mágia.*
- Hát persze. Hol máshol lenne.
*Morog orra alatt halkan. Nyújtózkodni kezd, hátha eléri. De veszett fejsze nyele. Térdét behajlítva kezd el elrugaszkodni, fel is pattan egy "nagyot". Azonban ez sem elég. Majd ismét, és ismét. Eredménytelenül.*
- Hümpf.
*Teszi kezét csípőjére morcosan, a könyveket nézve. Az megoldás nyilvánvaló, hamar rá is jön. Talán szárnyai segítségével eléri. Lassan kiengedi hát őket, körbe pillant van elég helyük a szűk folyosókon. Majd gyors csapásokkal kezd el lassan emelkedni a földről. A hangja viszont betölti a csendes folyosókat. Mintha egy nagy szitakötő tévedt volna be a könyvtár termébe.
Kezét felnyújtva, nyöszörögve emelkedik lassan felfelé. Még ez a kis magasság is rengeteg erőfeszítést igényel a tündérnépségtől.*
~ Majdnem, egy picit közelebb. ~
*Biztatja magát, ujjbegyével már megérinti a könyv szélét, ám hirtelen. Mintha ismét ereszkedni kezdene.*
~ Ne ne, még egy picit.~
* Ám, hiába az akarat, kis teste lassan adja meg magát. A hangos zümmögés is alább enged, még végül teljesen meg áll. Ő pedig arról a magasságból, ami nem magas, fél méter se csupán. Lesuttyan a földre. Egy hangosabb toppantással.*
- Fenébe.
*Morogja ismét halkan orra alatt. Pörög forog, hátha talál magának egy kisebb létrát, vagy széket. De csak azokat látja amik számára hatalmasak. Amiket talán el sem bír. Így hát, szégyenkezve, és félősen kezd el visszalépdelni az ork irányba. Szemet szégyenlősen lenn tartva.*
- Segítene kérem?
*Szólal meg vékonyka kis hangján, amint odaért az ork mellé.*
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
*Esze ágában sem volt senkit sem megzavarni nyugalmában. Viszont csodálata túlságosan teret engedett magának, így a csodálkozás szó szerint kifutott ajkai között. Azonban a pap, aki oly szorgosan formálja a díszes iniciálékat a könyv lapjain, hamar rendre teremtette.
Nimo pedig nem a rendbontó típus, így továbbra csendben teszi meg azt amit. Meghagyva csodálatát a könyvek iránt. Egyedül akkor nyitja száját szavakra, amikor megkérdezi a hatalmas alaktól. Mit merre találhat.
Botor módon, fogalma sem volt, kibe futott bele. Azonban a jól öltözöttség, és a sötétség különösen jól áll az illetőnek. Egészen addig amíg a hangját meg nem hallja. A dörmögő mély hang összetéveszthetetlen. Szürkéskék szemei pedig gyorsan ijedelmet mutatnak, ahogy a másik felé fordul. Hatalmasra nyílva bámulja értetlenül az orkot. Sok mindenről olvasott. Hallott furcsa legendákat. Na de ilyenre nem számított. Mindkettő meglepetten néz egymásra.
Megmukkanni sem mer, csak bólogatva egyezik bele abba amit a másik mond neki.*
- Köszönöm. Persze. Hozom máris.
*Mondja remegő hangon. Majd hátat nem fordítva az illetőnek kezd el az általa mutatott irányba sétálni. Majd néhány lépés után fordul meg ténylegesen, hogy a sorok között eltűnjön ismét.*
~ Mit keres itt egy ork? Egy szépen öltözött ork? Mik nem vannak itt a városban. ~
*Tűnődik, ahogy szemével végig szalad a sorokon, és a jelzéseken.*
~ Matematika, Filozófia, Térképek, Legendák, Gnóm történelem, Hittan. Várj. Túl mentél Nimo vissza. De. Nem. _Nincs itt. ~
*Nézelődik jobbra balra. Majd fejét hátra billentve a magasban megpillantja a jelzést. Mágia.*
- Hát persze. Hol máshol lenne.
*Morog orra alatt halkan. Nyújtózkodni kezd, hátha eléri. De veszett fejsze nyele. Térdét behajlítva kezd el elrugaszkodni, fel is pattan egy "nagyot". Azonban ez sem elég. Majd ismét, és ismét. Eredménytelenül.*
- Hümpf.
*Teszi kezét csípőjére morcosan, a könyveket nézve. Az megoldás nyilvánvaló, hamar rá is jön. Talán szárnyai segítségével eléri. Lassan kiengedi hát őket, körbe pillant van elég helyük a szűk folyosókon. Majd gyors csapásokkal kezd el lassan emelkedni a földről. A hangja viszont betölti a csendes folyosókat. Mintha egy nagy szitakötő tévedt volna be a könyvtár termébe.
Kezét felnyújtva, nyöszörögve emelkedik lassan felfelé. Még ez a kis magasság is rengeteg erőfeszítést igényel a tündérnépségtől.*
~ Majdnem, egy picit közelebb. ~
*Biztatja magát, ujjbegyével már megérinti a könyv szélét, ám hirtelen. Mintha ismét ereszkedni kezdene.*
~ Ne ne, még egy picit.~
* Ám, hiába az akarat, kis teste lassan adja meg magát. A hangos zümmögés is alább enged, még végül teljesen meg áll. Ő pedig arról a magasságból, ami nem magas, fél méter se csupán. Lesuttyan a földre. Egy hangosabb toppantással.*
- Fenébe.
*Morogja ismét halkan orra alatt. Pörög forog, hátha talál magának egy kisebb létrát, vagy széket. De csak azokat látja amik számára hatalmasak. Amiket talán el sem bír. Így hát, szégyenkezve, és félősen kezd el visszalépdelni az ork irányba. Szemet szégyenlősen lenn tartva.*
- Segítene kérem?
*Szólal meg vékonyka kis hangján, amint odaért az ork mellé.*
828. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-03 11:17:21
Üzenet elküldve: 2025-07-03 11:17:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
* Ha egy kis csendre vágyik, mindig egy öröm ellátogatni a könyvtárba, ugyanis itt külön ember van arra, hogy elnémítsa a hangos egyedeket, ám néha fel-fel bukkan egy-két alak, akik nem tudják kordában tartani magukat. A csendet hirtelen töri meg valaki, de hamar rá is lesz szólva. Az ork nem is látja az illetőt, jó néhány polc lehet köztük, így nem is keresi sokáig a hang forrását. *
- Egek, milyen emberek vannak manapság.
* Mondja az orra alatt, majd vissza is fordul saját könyvéhez, majd néhány pillanat múlva be is zárja azt. Semmi újat ebből sem tanult meg. Már nyitná is a következő kötet, ám valaki pont ezt az időpontot választja, hogy zaklassa. Ha bele lenne merülve a témába, akkor csak mutatna egy véletlenszerű irányba, s ezzel gyorsan le is zárná a beszélgetést azzal sem törődve, hogy segített vagy sem, ám mivel ideje, mint a tenger és unatkozik, így megfordul a széken, hogy szemügyre vegye, ki az a bátor, aki megközelítette. *
- Nocsak. Egy tündér? Pont itt?
* Meglepődöttsége leolvasható az arcáról. Erre csak rákerül egy lapát, ha arra gondol, hogy mágia után érdeklődik. Mégis mit akarhat a kis teremtmény a mágiával? *
- Mágia?
* Látványosan elgondolkodik. Talán ha egyszer látott itt olyan könyvet, ami a mágiáról szólna, de ha jól emlékszik, akkor annak a közelben kell lennie. *
- Szerintem a következő sorban kéne lennie. Egyből az irodalom után, ám ha már a gnóm feljegyzéseknél jársz, akkor biztosan elhaladtál mellettük.
* Igazítja útba a másikat, s ha már arra tart a tündér, akkor már egy szívességet is kér tőle. *
- Ha úgy is arra mész, légy oly szíves és hozd el nekem egy Abogr mágusmesterről szóló kötetet. Szükségem lenne egy kis betekintésre az életéből a kutatásaimhoz.
* Jobb ha már korán elkezdi a mágusmester utáni kutatásokat. Reményei szerint az öreggel is nyélbe üthetne egy üzletet, de mindent csak szép sorjában. *
//A kicsi szárnyas meg a nagy zöld//
* Ha egy kis csendre vágyik, mindig egy öröm ellátogatni a könyvtárba, ugyanis itt külön ember van arra, hogy elnémítsa a hangos egyedeket, ám néha fel-fel bukkan egy-két alak, akik nem tudják kordában tartani magukat. A csendet hirtelen töri meg valaki, de hamar rá is lesz szólva. Az ork nem is látja az illetőt, jó néhány polc lehet köztük, így nem is keresi sokáig a hang forrását. *
- Egek, milyen emberek vannak manapság.
* Mondja az orra alatt, majd vissza is fordul saját könyvéhez, majd néhány pillanat múlva be is zárja azt. Semmi újat ebből sem tanult meg. Már nyitná is a következő kötet, ám valaki pont ezt az időpontot választja, hogy zaklassa. Ha bele lenne merülve a témába, akkor csak mutatna egy véletlenszerű irányba, s ezzel gyorsan le is zárná a beszélgetést azzal sem törődve, hogy segített vagy sem, ám mivel ideje, mint a tenger és unatkozik, így megfordul a széken, hogy szemügyre vegye, ki az a bátor, aki megközelítette. *
- Nocsak. Egy tündér? Pont itt?
* Meglepődöttsége leolvasható az arcáról. Erre csak rákerül egy lapát, ha arra gondol, hogy mágia után érdeklődik. Mégis mit akarhat a kis teremtmény a mágiával? *
- Mágia?
* Látványosan elgondolkodik. Talán ha egyszer látott itt olyan könyvet, ami a mágiáról szólna, de ha jól emlékszik, akkor annak a közelben kell lennie. *
- Szerintem a következő sorban kéne lennie. Egyből az irodalom után, ám ha már a gnóm feljegyzéseknél jársz, akkor biztosan elhaladtál mellettük.
* Igazítja útba a másikat, s ha már arra tart a tündér, akkor már egy szívességet is kér tőle. *
- Ha úgy is arra mész, légy oly szíves és hozd el nekem egy Abogr mágusmesterről szóló kötetet. Szükségem lenne egy kis betekintésre az életéből a kutatásaimhoz.
* Jobb ha már korán elkezdi a mágusmester utáni kutatásokat. Reményei szerint az öreggel is nyélbe üthetne egy üzletet, de mindent csak szép sorjában. *
827. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-02 16:53:34
Üzenet elküldve: 2025-07-02 16:53:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kicsi szárnyas meg a Nagy Zöld//
*Végre megtalálta. Már azt hitte ide úton el fog tévedni. Hála a kedves öreg néninek, aki hajlandó volt őt útba igazítani. Igaz annak az árán, hogy annak a három utcának a történelmi eseményeit kellett meghallgatnia, amin keresztül kellett jönnie. Így muszáj volt megtudnia azt is, hogy a Josephináék azóta is tartoznak Glogriméknak a javított fejsze fejekért. Meg Nufalni lánya elvileg hált egy Wegtoreni matrózzal mielőtt még feleségül ment volna a kelmés kufárhoz. Olyan pletykákat hallott, amiről őszintén szólva, borzasztóan nem érdekelte. De mivel egyedül az idős néni volt hajlandó megállni neki válaszolni. Ennyivel csak tartozott szegénykének, hogy meghallgatja a pletykáit. Azonban nagyon reméli, hogy minél hamarabb elfelejti azt.
Ha a pletykák talán nem is igazak, vagy éppen igen. Reméli sosem derül ki. Az útmutatásban legalább nem hazudott. Még az ijesztő romvároson sem kellett keresztül jönnie szerencsére. Ha talán újra találkozik az öreg hölggyel majd meghálálja neki.
Mikor megérkezik ámuldozva méri fel a hatalmas épületet, és annak két oldalán elhúzódó kertjét.
Apró bizonytalan léptekkel érkezik meg, közben pedig ide oda forog, ahogy próbálja befogadni a látványt.*
~ Lépcső, lépcső lépcső. Ha lépcső lennék hová bújnék? ~
*Forgolódik a nagy fa ajtó előtt, majd belépve ismét csak csodálkozni képes. Az épület méretei, és a szobrok látványa lenyűgözi őt. Még szerencse, hogy apró lába nem csap hatalmas zajt az üres teremben. Bár így is hallja néha cipőjének apró koppanását, ahogy visszhangzik. Keresése szerencsére nem tart sokáig, meg is találja az emlegetett lépcsősort ami lefelé tart.
Átkarolja saját magát, ahogy megcsapja őt a nedves hideg levegő. Picit meg is borzong benne. De a látvány ami lent várja őt mindig hidegrázást megér. Faltól falig, padlótól a mennyezetig polcokat lát. Telis-tele könyvekkel és pergamenekkel.*
-Wao!
*Na most esik le csak igazán az álla. Annyira megfeledkezik magáról, hogy szárnyait, amit mindig óvatosan háta mögött tart. Lassan tárul ki. Elengedve magát és átadva a csendnek és a tudásvágynak amit most itt kiélhet végre.*
- SH!
*Szól azonban egy hang, a terem közepéről. Egy csuhás alak, ahogy a könyv felett körmöl.
Nimonak sem kell több. Szárnyait és nyakát egyből sajnálkozóan behúzza. Halkan súgja vissza a férfi irányába.*
- Bocsánat.
*Majd kisegér módjára, óvatos léptekkel kezd el haladni a sorok között.*
~ Elférne itt egy kis rendszerezés. Mit keres itt egy csillagászatról szóló könyv, a törvénykezésnél? Ej ej. ~
*Rázza meg fejét rosszallóan. Reméli ez nem mindenhol fog előfordulni. Mert lehet napokat fog akkor itt tölteni, hogy megtaláljon valamit.
Nézelődik, sétálgat keres. De sajnos bizony nem talál. Ekkor azonban megpillant egy hatalmas formát egy széken, neki háttal ülve. A fény viszonyok miatt fel sem tűnik neki még a bőrszíne, így minden félelem nélkül megy oda. Pusztán a mérete az illetőnek az ami picit riogató számára. De aki a könyveket szereti rossz ember nem lehet, tartja a mondás, így megadja neki a bizalmat.*
- Bocsánat, merre találhatok itt mágiával kapcsolatos könyveket?
*Lép a másik mögé, megbökve gyengéden annak oldalát, hogy felfigyeljen rá. Meg aztán tudja merre keresse őt. Derék magasságban.*
//A Kicsi szárnyas meg a Nagy Zöld//
*Végre megtalálta. Már azt hitte ide úton el fog tévedni. Hála a kedves öreg néninek, aki hajlandó volt őt útba igazítani. Igaz annak az árán, hogy annak a három utcának a történelmi eseményeit kellett meghallgatnia, amin keresztül kellett jönnie. Így muszáj volt megtudnia azt is, hogy a Josephináék azóta is tartoznak Glogriméknak a javított fejsze fejekért. Meg Nufalni lánya elvileg hált egy Wegtoreni matrózzal mielőtt még feleségül ment volna a kelmés kufárhoz. Olyan pletykákat hallott, amiről őszintén szólva, borzasztóan nem érdekelte. De mivel egyedül az idős néni volt hajlandó megállni neki válaszolni. Ennyivel csak tartozott szegénykének, hogy meghallgatja a pletykáit. Azonban nagyon reméli, hogy minél hamarabb elfelejti azt.
Ha a pletykák talán nem is igazak, vagy éppen igen. Reméli sosem derül ki. Az útmutatásban legalább nem hazudott. Még az ijesztő romvároson sem kellett keresztül jönnie szerencsére. Ha talán újra találkozik az öreg hölggyel majd meghálálja neki.
Mikor megérkezik ámuldozva méri fel a hatalmas épületet, és annak két oldalán elhúzódó kertjét.
Apró bizonytalan léptekkel érkezik meg, közben pedig ide oda forog, ahogy próbálja befogadni a látványt.*
~ Lépcső, lépcső lépcső. Ha lépcső lennék hová bújnék? ~
*Forgolódik a nagy fa ajtó előtt, majd belépve ismét csak csodálkozni képes. Az épület méretei, és a szobrok látványa lenyűgözi őt. Még szerencse, hogy apró lába nem csap hatalmas zajt az üres teremben. Bár így is hallja néha cipőjének apró koppanását, ahogy visszhangzik. Keresése szerencsére nem tart sokáig, meg is találja az emlegetett lépcsősort ami lefelé tart.
Átkarolja saját magát, ahogy megcsapja őt a nedves hideg levegő. Picit meg is borzong benne. De a látvány ami lent várja őt mindig hidegrázást megér. Faltól falig, padlótól a mennyezetig polcokat lát. Telis-tele könyvekkel és pergamenekkel.*
-Wao!
*Na most esik le csak igazán az álla. Annyira megfeledkezik magáról, hogy szárnyait, amit mindig óvatosan háta mögött tart. Lassan tárul ki. Elengedve magát és átadva a csendnek és a tudásvágynak amit most itt kiélhet végre.*
- SH!
*Szól azonban egy hang, a terem közepéről. Egy csuhás alak, ahogy a könyv felett körmöl.
Nimonak sem kell több. Szárnyait és nyakát egyből sajnálkozóan behúzza. Halkan súgja vissza a férfi irányába.*
- Bocsánat.
*Majd kisegér módjára, óvatos léptekkel kezd el haladni a sorok között.*
~ Elférne itt egy kis rendszerezés. Mit keres itt egy csillagászatról szóló könyv, a törvénykezésnél? Ej ej. ~
*Rázza meg fejét rosszallóan. Reméli ez nem mindenhol fog előfordulni. Mert lehet napokat fog akkor itt tölteni, hogy megtaláljon valamit.
Nézelődik, sétálgat keres. De sajnos bizony nem talál. Ekkor azonban megpillant egy hatalmas formát egy széken, neki háttal ülve. A fény viszonyok miatt fel sem tűnik neki még a bőrszíne, így minden félelem nélkül megy oda. Pusztán a mérete az illetőnek az ami picit riogató számára. De aki a könyveket szereti rossz ember nem lehet, tartja a mondás, így megadja neki a bizalmat.*
- Bocsánat, merre találhatok itt mágiával kapcsolatos könyveket?
*Lép a másik mögé, megbökve gyengéden annak oldalát, hogy felfigyeljen rá. Meg aztán tudja merre keresse őt. Derék magasságban.*
826. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-07-02 15:34:13
Üzenet elküldve: 2025-07-02 15:34:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
* Csak napok válasszák el a már előre lebeszélt találkozóról. Bár nem gondolja, hogy a gyűjtögetésnél különösebben szüksége lenne erős italokra, mégse képes elfelejteni, amit a férfi mondott neki a veszélyekről és a többiről. Olyannyira, hogy ismét a könyvtárban tölti napjai egy részét, hogy kicsit feleleveníthesse tudását. Bízik benne, hogy visszaszerezhet egy kisebb tudást, amit magányos napjain az alkohol hatása alatt vesztett el.
Csak hogy egy kicsit vicces is legyen a szituáció a pálinkásüveget szabad szemmel is lehet látni, ahogyan annak teteje kilátszik a táskájából. Azt is lehet látni, hogy az üveg már félig üres. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy ittléte alatt már ennyit ivott, de hazudna ha azt mondaná, hogy még nem nyúlt hozzá.
Jelenleg zöld és kék bájitalok vannak kipakolva az asztalára, azok alatt papírokat lehet látni, azok alatt pedig mindenféle írásjeleket, amiket maga az ork firkantott oda. Természetesen ezeket a papírokat mind ő hozta, s nem a könyvtár üres lapjait tépkedte ki. Hozzá nem értők számára csupán értelmetlen macskakaparásnak tűnhet, ám alkimistáknak kitudnának rajta igazodni, ha kapnának néhány pillanatot értelmezni a látottakat.
Van még előtte néhány könyv. Pontosabban őt darab, aminek egyikét épp olvassa. Valahol a közepénél járhat, amikor is egy hatalmasat ásítás tör rá a semmiből. Különös, eddig sosem okozott gondot neki, hogy sokat olvasson, de ma valahogy nem érzi magában a vágyat. Lehet azért, mert ezeket már olvasta s nem tanul semmi újat. *
- Ha ez így megy tovább itt pusztulok meg az unalomban.
* Jelenti ki moderált hangon, miközben szemeit dörzsöli. Ha így megy tovább, előbb alszik e, minthogy válaszokat kaphasson a kérdéseire. *
* Csak napok válasszák el a már előre lebeszélt találkozóról. Bár nem gondolja, hogy a gyűjtögetésnél különösebben szüksége lenne erős italokra, mégse képes elfelejteni, amit a férfi mondott neki a veszélyekről és a többiről. Olyannyira, hogy ismét a könyvtárban tölti napjai egy részét, hogy kicsit feleleveníthesse tudását. Bízik benne, hogy visszaszerezhet egy kisebb tudást, amit magányos napjain az alkohol hatása alatt vesztett el.
Csak hogy egy kicsit vicces is legyen a szituáció a pálinkásüveget szabad szemmel is lehet látni, ahogyan annak teteje kilátszik a táskájából. Azt is lehet látni, hogy az üveg már félig üres. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy ittléte alatt már ennyit ivott, de hazudna ha azt mondaná, hogy még nem nyúlt hozzá.
Jelenleg zöld és kék bájitalok vannak kipakolva az asztalára, azok alatt papírokat lehet látni, azok alatt pedig mindenféle írásjeleket, amiket maga az ork firkantott oda. Természetesen ezeket a papírokat mind ő hozta, s nem a könyvtár üres lapjait tépkedte ki. Hozzá nem értők számára csupán értelmetlen macskakaparásnak tűnhet, ám alkimistáknak kitudnának rajta igazodni, ha kapnának néhány pillanatot értelmezni a látottakat.
Van még előtte néhány könyv. Pontosabban őt darab, aminek egyikét épp olvassa. Valahol a közepénél járhat, amikor is egy hatalmasat ásítás tör rá a semmiből. Különös, eddig sosem okozott gondot neki, hogy sokat olvasson, de ma valahogy nem érzi magában a vágyat. Lehet azért, mert ezeket már olvasta s nem tanul semmi újat. *
- Ha ez így megy tovább itt pusztulok meg az unalomban.
* Jelenti ki moderált hangon, miközben szemeit dörzsöli. Ha így megy tovább, előbb alszik e, minthogy válaszokat kaphasson a kérdéseire. *
825. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-05-10 08:59:11
Üzenet elküldve: 2025-05-10 08:59:11
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sors nem szentírás//
*Az ikrére mosolyog, ahogy amaz meglátja a lépcsőt. Nem túl bizalomgerjesztő? Sokkalta több esélyt lát abban, ha lemegy azon, egy sötétnek tűnő helyre, mint abban, ha ugyanilyen falak között maradtak volna élete végéig. Nála is tud győzni a biztos jövőkép reménye, még ha most nem is igen szilárd a talaj a talpuk alatt. Majd azzá teszik, az isteneik segítségével. Nem hiába egyengették az útjukat és küldtek az életükbe lehetőséget a változásra. Mert így is fel lehet ezt fogni. Vagy próbatételnek, amit nem álltak ki. Egy biztos, hogy hamarost kiderül, hogy sikerre viszik-e a tervüket.*
- Pedig ebben kell legyen minden bizodalmad.
*Azzal kézen fogva a lányt, le is indul, hogy ő is ámulatba essen a könyvek sokaságától. Persze jobb volna, ha kibeszélhetnének minden látottat, de ezt nem tehetik meg, hacsak nem kívánják a csuhás alak fülébe juttatni azt, amit még maguk között is alig szabad mostantól kimondani.
Beleveti hát magát ő is az olvasásba, a keresgélésbe. Nem túl meglepett, hogy információkra lelnek, hiszen ezen családok mindig is szerettek hivalkodni saját történéseikkel, na meg a nagyságukkal. De össze kell hasonlítani több leiratot is, hiszen vannak még szabados fantáziával rendelkező egyedek, akik igencsak elszaladnak a gondolataikkal és máshogy látnak ezt-azt. Szorítkozzanak hát a hideg tényekre, a többit majd lehetőségeikhez mérten hozzáköltik. Legalábbis amit egy gyerek láthatott és érezhetett.
Jelentőségteljesen néz Corira, mikor megmutatja, amit talált, meghagyja neki a lehetőséget annak kibogarászására, ő maga is talál éppen elég olvasnivalót. Családfa, nemesi tettek, történelem. Ez nekik kezdésnek éppen elég. Le kell írnia egynéhány dolgot, amihez hamar talál a dohos falak között tintát és tekercset, amire rávésheti az írótollal. Hamar meg kell majd szabadulni ettől is persze, de néhány napig emésztgethetik, olvasgathatják. Ha megjegyeztek mindent, akkor pedig a tűz martaléka lesz. Hosszú órák kellenek, amíg úgy ítéli, hogy elindulhatnak végre a Selyemrévi forgatagba.*
- Corillette, induljunk, mára épp eleget áldoztunk erre. Néhány könyv nem tölti meg a családunk elvesztése okozta űrt. De jó tudni, hogy a lapokon örökké élnek. Talán akad élő rokon is.
*Megfogja a másik kezét, szomorúságot mímelve, na meg reményt. Persze lehetetlenség valakire bukkanni már, de ezzel megmagyarázhatja azt is, hogy miért jegyzetelt. Nem volna nehéz utánanézni, hogy miféle könyveket olvastak, így egy halk megjegyzéssel akár félre is vezetheti a köröttük megjelenőket, figyelőket.*
*Az ikrére mosolyog, ahogy amaz meglátja a lépcsőt. Nem túl bizalomgerjesztő? Sokkalta több esélyt lát abban, ha lemegy azon, egy sötétnek tűnő helyre, mint abban, ha ugyanilyen falak között maradtak volna élete végéig. Nála is tud győzni a biztos jövőkép reménye, még ha most nem is igen szilárd a talaj a talpuk alatt. Majd azzá teszik, az isteneik segítségével. Nem hiába egyengették az útjukat és küldtek az életükbe lehetőséget a változásra. Mert így is fel lehet ezt fogni. Vagy próbatételnek, amit nem álltak ki. Egy biztos, hogy hamarost kiderül, hogy sikerre viszik-e a tervüket.*
- Pedig ebben kell legyen minden bizodalmad.
*Azzal kézen fogva a lányt, le is indul, hogy ő is ámulatba essen a könyvek sokaságától. Persze jobb volna, ha kibeszélhetnének minden látottat, de ezt nem tehetik meg, hacsak nem kívánják a csuhás alak fülébe juttatni azt, amit még maguk között is alig szabad mostantól kimondani.
Beleveti hát magát ő is az olvasásba, a keresgélésbe. Nem túl meglepett, hogy információkra lelnek, hiszen ezen családok mindig is szerettek hivalkodni saját történéseikkel, na meg a nagyságukkal. De össze kell hasonlítani több leiratot is, hiszen vannak még szabados fantáziával rendelkező egyedek, akik igencsak elszaladnak a gondolataikkal és máshogy látnak ezt-azt. Szorítkozzanak hát a hideg tényekre, a többit majd lehetőségeikhez mérten hozzáköltik. Legalábbis amit egy gyerek láthatott és érezhetett.
Jelentőségteljesen néz Corira, mikor megmutatja, amit talált, meghagyja neki a lehetőséget annak kibogarászására, ő maga is talál éppen elég olvasnivalót. Családfa, nemesi tettek, történelem. Ez nekik kezdésnek éppen elég. Le kell írnia egynéhány dolgot, amihez hamar talál a dohos falak között tintát és tekercset, amire rávésheti az írótollal. Hamar meg kell majd szabadulni ettől is persze, de néhány napig emésztgethetik, olvasgathatják. Ha megjegyeztek mindent, akkor pedig a tűz martaléka lesz. Hosszú órák kellenek, amíg úgy ítéli, hogy elindulhatnak végre a Selyemrévi forgatagba.*
- Corillette, induljunk, mára épp eleget áldoztunk erre. Néhány könyv nem tölti meg a családunk elvesztése okozta űrt. De jó tudni, hogy a lapokon örökké élnek. Talán akad élő rokon is.
*Megfogja a másik kezét, szomorúságot mímelve, na meg reményt. Persze lehetetlenség valakire bukkanni már, de ezzel megmagyarázhatja azt is, hogy miért jegyzetelt. Nem volna nehéz utánanézni, hogy miféle könyveket olvastak, így egy halk megjegyzéssel akár félre is vezetheti a köröttük megjelenőket, figyelőket.*
824. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-05-03 18:34:26
Üzenet elküldve: 2025-05-03 18:34:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A sors nem szentírás//
*Jelentsen egy ima bármit, gondoljanak róluk az istenek bármit, drága húga társaságában imádkozással kezdeni a napot megnyugtató érzés. Segít megtisztítani a lelket a rajta éktelenkedő, ronda sebek és a fekete mocsok egy részétől. Egyetlen ima nem segíthet eltűntetni az összeset, de enyhíti a fájdalmat. Cori fellélegezve áll fel, miután úgy véli, mindent elmondott Eeyrnek, amit szeretett volna.
Tekintete ezt követően a lépcső fele irányul, arra, amit Lyssira vett észre közben.*
- Egy nem túl bizalomgerjesztő lépcső. *Pislog párat, de nincs ideje ellenkezni, testvére karon ragadja, és nem sokkal később már meg is tudják, hogy mi rejtőzik a lépcsők alján. Szerencsére nem egy élőholtakkal teli kripta, és nem is egy várbörtön, hanem egy kör alakú terem, s benne rengeteg könyv.*
- Hű, mennyi lehet belőlük? Több száz vagy ezer? *Kérdezi ámuldozva, melynek látszatát nem nagyon mutathatja, hisz neki már ismernie kell ezt a helyet egészen kicsi kora óta. Közben fázósan simít végig saját karjain, mert idelent nem csak nedves, de egész hűvös is a levegő.
Mikor Lyssira elhallgat, ő is rögtön keresi az okát, és hamar meg is pillantja a csuhás alakot, akit ő is kedvesen üdvözöl. Tekintete találkozik ikrével, s alig észrevehetően bólint egyet, jelezve, hogy egy szó, annyi sem kell, pontosan tudja, mit kell tennie.
El is kezd a sorok között lépkedni, és Arthenior történelméhez köthető könyveket keresni, legfőképp olyanokat, melyek a híres vagy hírhedt nemesi családokról szólnak. Róluk mindig készülnek feljegyzések. Egy ideig ugyan kutatnia kell, de aztán egy aprót nyújtózkodva, hogy elérje, leemel egy könyvet a polcról, majd leül, s tanulmányozni kezdi azt. Forgatja a lapokat, keresi a legfontosabb információkat, kulcsszavakat, de egyelőre nem talál semmi hasznosat. Újra feláll, és egy újabb könyvet vesz magához, majd megismétli még párszor ezt a procedúrát, mire végül rátalál valamire.*
~Dwirinthalen… Cray'ra… Sayqueves… Liraen… és Tharisse…~ *Találja meg „saját” családnevüket a város legnagyobb nemesi dinasztiái között. Megörül neki, és a könyvet rögtön Lyssira elé tolja, és rámutat az oldalra, ahol az első nevet olvasta. Egy szót sem szól, de egyértelmű, hogy mit szeretne. Ezt neki is látnia kell.*
*Jelentsen egy ima bármit, gondoljanak róluk az istenek bármit, drága húga társaságában imádkozással kezdeni a napot megnyugtató érzés. Segít megtisztítani a lelket a rajta éktelenkedő, ronda sebek és a fekete mocsok egy részétől. Egyetlen ima nem segíthet eltűntetni az összeset, de enyhíti a fájdalmat. Cori fellélegezve áll fel, miután úgy véli, mindent elmondott Eeyrnek, amit szeretett volna.
Tekintete ezt követően a lépcső fele irányul, arra, amit Lyssira vett észre közben.*
- Egy nem túl bizalomgerjesztő lépcső. *Pislog párat, de nincs ideje ellenkezni, testvére karon ragadja, és nem sokkal később már meg is tudják, hogy mi rejtőzik a lépcsők alján. Szerencsére nem egy élőholtakkal teli kripta, és nem is egy várbörtön, hanem egy kör alakú terem, s benne rengeteg könyv.*
- Hű, mennyi lehet belőlük? Több száz vagy ezer? *Kérdezi ámuldozva, melynek látszatát nem nagyon mutathatja, hisz neki már ismernie kell ezt a helyet egészen kicsi kora óta. Közben fázósan simít végig saját karjain, mert idelent nem csak nedves, de egész hűvös is a levegő.
Mikor Lyssira elhallgat, ő is rögtön keresi az okát, és hamar meg is pillantja a csuhás alakot, akit ő is kedvesen üdvözöl. Tekintete találkozik ikrével, s alig észrevehetően bólint egyet, jelezve, hogy egy szó, annyi sem kell, pontosan tudja, mit kell tennie.
El is kezd a sorok között lépkedni, és Arthenior történelméhez köthető könyveket keresni, legfőképp olyanokat, melyek a híres vagy hírhedt nemesi családokról szólnak. Róluk mindig készülnek feljegyzések. Egy ideig ugyan kutatnia kell, de aztán egy aprót nyújtózkodva, hogy elérje, leemel egy könyvet a polcról, majd leül, s tanulmányozni kezdi azt. Forgatja a lapokat, keresi a legfontosabb információkat, kulcsszavakat, de egyelőre nem talál semmi hasznosat. Újra feláll, és egy újabb könyvet vesz magához, majd megismétli még párszor ezt a procedúrát, mire végül rátalál valamire.*
~Dwirinthalen… Cray'ra… Sayqueves… Liraen… és Tharisse…~ *Találja meg „saját” családnevüket a város legnagyobb nemesi dinasztiái között. Megörül neki, és a könyvet rögtön Lyssira elé tolja, és rámutat az oldalra, ahol az első nevet olvasta. Egy szót sem szól, de egyértelmű, hogy mit szeretne. Ezt neki is látnia kell.*
823. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-05-01 11:21:18
Üzenet elküldve: 2025-05-01 11:21:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sors nem szentírás//
*Elhiszi? El kell hinnie. Ha meggyőzi magát, akkor talán az istenséget is. Elvégre, minden, amit valaha tanultak, Eeyr itatja át. Nem tud elvonatkoztatni, még ha sajátos módon is értelmezi annak tanait. Teysus más, vele valóban tud azonosulni, de akkoriban, csupán egy kitekintés volt, hogy dacolhasson a sorsával. Most, hogy kilépett a fojtogató szürkeségből, máris könnyebb színesen látni mindent. Kivéve azt az egyetlen dolgot, ami miatt még mindig olyan rettenetesen kínlódik.
Nehéz a falak közé lépni, még ha látszólag könnyed és kecses is a mozdulat. Érzi a képzeletbeli csuhát, ami cseppet sem olyan finoman omlik testére, mint a nemesi gönc. Mégis, mintha óvná, mintha elfedné azt, amit most el kell.*
- Nélküle nem ment volna.
*Mondja végül, ami igaz is. Legalább itt ne kelljen hazudnia.
Beljebb halad, majd megcsodálja az itteni templom belsejét. Más, de mégsem, mint amit ismert. Innen van kiút, ráadásul akkor, amikor ő akarja. De nem feledi el azt sem, hogy volt, amikor úgy érezte, hogy a sorsának alakulása ott megállt a torony árnyékában. Mégis belépett rajta két szépség, akikkel összeolvadhattak. Hálát kell ezért adni.*
- Igen, így van. És ők ezt pontosan tudják.
*Nagyot sóhajt, majd az ikre arcát figyeli. Utálja, hogy hangosan kimondja azt, amit nem akar hallani. Csupán kedvesség az, ami a szavai mögött meghúzódik, de görcsössé válik attól, hogy felhívja a figyelmet a kezeire. Épphogy elfeledte újra érzi rajta a vöröslő melegséget, ahogy kihűl és száradásnak indul rajta. Akaratlan szorulnak kezei ökölbe, egészen addig, míg el nem merülnek végül az imádságban. Kisvártatva viszont megkezdhetik azt, amiért jöttek.*
- Nézzünk körbe. Arra van egy lépcső. *Mutat a széles levezető irányába, majd el is indul, megragadva a másikat. Mikor végül lejutnak, elámul kissé. Ekkora gyűjtemény ott nem volt, ahonnan érkeztek.*
- Óh, itt minden segítségünk meg lesz. Biztos vagyok benne.
*Mondja, majd elcsendesedik, mikor meglátja a valóban csuhába bújtatott alakot, aki felfigyel a jöttükre. Halovány mosollyal hajtja meg a fejét, köszöntve ezzel őt hangtalan. A képmása szemeibe néz, hogy lássa; ő is tudja mi a dolga. Ezt most némán kell végigvinniük.*
*Elhiszi? El kell hinnie. Ha meggyőzi magát, akkor talán az istenséget is. Elvégre, minden, amit valaha tanultak, Eeyr itatja át. Nem tud elvonatkoztatni, még ha sajátos módon is értelmezi annak tanait. Teysus más, vele valóban tud azonosulni, de akkoriban, csupán egy kitekintés volt, hogy dacolhasson a sorsával. Most, hogy kilépett a fojtogató szürkeségből, máris könnyebb színesen látni mindent. Kivéve azt az egyetlen dolgot, ami miatt még mindig olyan rettenetesen kínlódik.
Nehéz a falak közé lépni, még ha látszólag könnyed és kecses is a mozdulat. Érzi a képzeletbeli csuhát, ami cseppet sem olyan finoman omlik testére, mint a nemesi gönc. Mégis, mintha óvná, mintha elfedné azt, amit most el kell.*
- Nélküle nem ment volna.
*Mondja végül, ami igaz is. Legalább itt ne kelljen hazudnia.
Beljebb halad, majd megcsodálja az itteni templom belsejét. Más, de mégsem, mint amit ismert. Innen van kiút, ráadásul akkor, amikor ő akarja. De nem feledi el azt sem, hogy volt, amikor úgy érezte, hogy a sorsának alakulása ott megállt a torony árnyékában. Mégis belépett rajta két szépség, akikkel összeolvadhattak. Hálát kell ezért adni.*
- Igen, így van. És ők ezt pontosan tudják.
*Nagyot sóhajt, majd az ikre arcát figyeli. Utálja, hogy hangosan kimondja azt, amit nem akar hallani. Csupán kedvesség az, ami a szavai mögött meghúzódik, de görcsössé válik attól, hogy felhívja a figyelmet a kezeire. Épphogy elfeledte újra érzi rajta a vöröslő melegséget, ahogy kihűl és száradásnak indul rajta. Akaratlan szorulnak kezei ökölbe, egészen addig, míg el nem merülnek végül az imádságban. Kisvártatva viszont megkezdhetik azt, amiért jöttek.*
- Nézzünk körbe. Arra van egy lépcső. *Mutat a széles levezető irányába, majd el is indul, megragadva a másikat. Mikor végül lejutnak, elámul kissé. Ekkora gyűjtemény ott nem volt, ahonnan érkeztek.*
- Óh, itt minden segítségünk meg lesz. Biztos vagyok benne.
*Mondja, majd elcsendesedik, mikor meglátja a valóban csuhába bújtatott alakot, aki felfigyel a jöttükre. Halovány mosollyal hajtja meg a fejét, köszöntve ezzel őt hangtalan. A képmása szemeibe néz, hogy lássa; ő is tudja mi a dolga. Ezt most némán kell végigvinniük.*
822. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-04-29 16:27:09
Üzenet elküldve: 2025-04-29 16:27:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A sors nem szentírás//
*Nem olyan egyszerű kalandhoz sem öltözni. Jól meg kell húzni a vért szíjait is, mert az élete múlhat rajta, de mégis, nemeskisasszonyként elkészülődni számára most pont olyan, mintha csatába indulna. Ez a kettejük harca az egész világ ellen, melyben pont úgy, ahogy egy háborúban, csak két lehetőségük van. Győzelem vagy halál.
Szerencsére nem kell sokáig bolyonganiuk a város utcáin, mert a templomtornyot kiszúrva, majd azt követve hamarosan Eeyr szent házának ajtaja előtt találják magukat. Egészen furcsa és egyben érdekes érzés itt állni. Minden, amit tettek, azért történt, hogy ne egy ilyen kőépület falai közt kelljen megöregedniük, mégis, most örömmel tölti el, hogy újra itt lehet. Szüksége van az istennő támogatására, legyen ő bárhol, vagy bárki.*
- Akkor most mégis elhiszed nekem, hogy Eeyr vezetett minket idáig? *Szorít rá húga kezére, majd rá is pillant összefonódott ujjaikra. Minden különbözőségük ellenére ők egyek, és azok is maradnak örökre. Kissé lehajtja a fejét, de lágyan mosolyodik el.*
- Tudod mit? Egyezzünk meg abban, hogy Eeyr és Teysus egyaránt velünk van, és mindketten vigyáznak ránk! Mert nem fordultunk el tőlük, csak… önállóak lettünk. *Sikerült kialudnia magát, s ennek köszönhetően most már képes tiszta fejjel gondolkodni. Nem olyan ingerlékeny, mint tegnap, és nem is próbálja meg a saját véleményét a másikra erőltetni. Hadd maradjanak meg a saját gondolatai és a saját szabadsága.*
- Imádkozzunk! Talán, ha az istennő előtt elengedjük a terhet, melyet a tetteink következményei róttak ránk, minden könnyebb lesz. Talán neked is segít abban, hogy újra tisztának érezhesd magad. *Este csak ideges lett miatta, ma már sajnálja szegény Lyssit amiatt, hogy hiába próbálja görcsösen mosni a kezeit, azok nem lesznek soha tiszták, mert a mocsok nem a testére, hanem a lelkére tapadt.
Odavezeti húgát az oltárhoz, ahol bátorítóan pillant rá, és ha ő beleegyezik abba, hogy közösen imádkozzanak, akkor le is térdel, hogy egy szépen csengő imádságot elmormolva kérje Eeyr oltalmát és vele együtt a feloldozást is. Ő szentül hiszi, hogy nem tettek semmi rosszat, mely megsértené a tanokat, melyeket egész eddigi életükben követtek.*
*Nem olyan egyszerű kalandhoz sem öltözni. Jól meg kell húzni a vért szíjait is, mert az élete múlhat rajta, de mégis, nemeskisasszonyként elkészülődni számára most pont olyan, mintha csatába indulna. Ez a kettejük harca az egész világ ellen, melyben pont úgy, ahogy egy háborúban, csak két lehetőségük van. Győzelem vagy halál.
Szerencsére nem kell sokáig bolyonganiuk a város utcáin, mert a templomtornyot kiszúrva, majd azt követve hamarosan Eeyr szent házának ajtaja előtt találják magukat. Egészen furcsa és egyben érdekes érzés itt állni. Minden, amit tettek, azért történt, hogy ne egy ilyen kőépület falai közt kelljen megöregedniük, mégis, most örömmel tölti el, hogy újra itt lehet. Szüksége van az istennő támogatására, legyen ő bárhol, vagy bárki.*
- Akkor most mégis elhiszed nekem, hogy Eeyr vezetett minket idáig? *Szorít rá húga kezére, majd rá is pillant összefonódott ujjaikra. Minden különbözőségük ellenére ők egyek, és azok is maradnak örökre. Kissé lehajtja a fejét, de lágyan mosolyodik el.*
- Tudod mit? Egyezzünk meg abban, hogy Eeyr és Teysus egyaránt velünk van, és mindketten vigyáznak ránk! Mert nem fordultunk el tőlük, csak… önállóak lettünk. *Sikerült kialudnia magát, s ennek köszönhetően most már képes tiszta fejjel gondolkodni. Nem olyan ingerlékeny, mint tegnap, és nem is próbálja meg a saját véleményét a másikra erőltetni. Hadd maradjanak meg a saját gondolatai és a saját szabadsága.*
- Imádkozzunk! Talán, ha az istennő előtt elengedjük a terhet, melyet a tetteink következményei róttak ránk, minden könnyebb lesz. Talán neked is segít abban, hogy újra tisztának érezhesd magad. *Este csak ideges lett miatta, ma már sajnálja szegény Lyssit amiatt, hogy hiába próbálja görcsösen mosni a kezeit, azok nem lesznek soha tiszták, mert a mocsok nem a testére, hanem a lelkére tapadt.
Odavezeti húgát az oltárhoz, ahol bátorítóan pillant rá, és ha ő beleegyezik abba, hogy közösen imádkozzanak, akkor le is térdel, hogy egy szépen csengő imádságot elmormolva kérje Eeyr oltalmát és vele együtt a feloldozást is. Ő szentül hiszi, hogy nem tettek semmi rosszat, mely megsértené a tanokat, melyeket egész eddigi életükben követtek.*
821. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2025-04-29 08:35:40
Üzenet elküldve: 2025-04-29 08:35:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sors nem szentírás//
*Mindenki akarata érvényesült egy kissé. Beszélhettek még órákat, aztán Lyssi is megkapta a csendet, amit óhajtott, de nem volt olyan kedves hozzá, miután már nem a testvérével, hanem a gondolataival kellett megküzdenie. Persze nem forgolódott túlzóan soká, hogy elnyomja az álom. Nagy meglepetésére a jövőről egy igen idilli képet festett le lezárt szemhéjai mögé álomként az elméje. Így mosolygósan kel, habár még feküdne egy darabon, tudja jól, hogy nincs túl sok idő, amit elvesztegethetnek.
A reggeli készülődés hosszabb időt vesz igénybe, mint amikor csak az utazóruhájába bújik, de most nincs ellenére. Látott olyasmit, amiért most ismét motivált és úgy gondolja, hogy megéri.
Nem olyan nehéz megtalálni a város templomát. Kérdezősködni nem szabad, hiszen nekik legalább nagyjából ismerniük kell, hogy mi hol van. Hamarost meg is látják azt az égbe nyúló építményt, ami nem hagy kétséget afelől, hogy azt keresik. Ebben a templomban bizonyára elég olvasmány van, amire szükségük van, de ha tévednek, hát majd kiokoskodják a továbbiakat.
Eeyr eddig sem vetette ki őket efféle helyről, hiszen tanait a maguk értelmezésében, de követik. Hűek, ha lehet ezt mondani, ha az önös érdekek is vezérlik sokszor. Lehet ezt forgatni. A testvére iránt érzett szeretete miatt teszi, amiket tesz. A szívükre hallgatva, megosztva egymással a leendő hatalmat, megfosztva mást attól, amivel nem akart élni lépnek hát a hűvös falak közé. Ekkor csúsztatja kezét az ikréébe.*
- Talán köszönetet is mondhatnánk, hogy eddig is segítette az utunkat.
*Nem hazudik. Talán Teysus közelebbi a szívéhez, de nem feledi, hogy hol kaptak ihletet. És ezt meg szükséges hálálni. Aztán pedig belevetniük magukat a terveik kidolgozásába, hogy felkészültebben indulhassanak Selyemrévbe.*
*Mindenki akarata érvényesült egy kissé. Beszélhettek még órákat, aztán Lyssi is megkapta a csendet, amit óhajtott, de nem volt olyan kedves hozzá, miután már nem a testvérével, hanem a gondolataival kellett megküzdenie. Persze nem forgolódott túlzóan soká, hogy elnyomja az álom. Nagy meglepetésére a jövőről egy igen idilli képet festett le lezárt szemhéjai mögé álomként az elméje. Így mosolygósan kel, habár még feküdne egy darabon, tudja jól, hogy nincs túl sok idő, amit elvesztegethetnek.
A reggeli készülődés hosszabb időt vesz igénybe, mint amikor csak az utazóruhájába bújik, de most nincs ellenére. Látott olyasmit, amiért most ismét motivált és úgy gondolja, hogy megéri.
Nem olyan nehéz megtalálni a város templomát. Kérdezősködni nem szabad, hiszen nekik legalább nagyjából ismerniük kell, hogy mi hol van. Hamarost meg is látják azt az égbe nyúló építményt, ami nem hagy kétséget afelől, hogy azt keresik. Ebben a templomban bizonyára elég olvasmány van, amire szükségük van, de ha tévednek, hát majd kiokoskodják a továbbiakat.
Eeyr eddig sem vetette ki őket efféle helyről, hiszen tanait a maguk értelmezésében, de követik. Hűek, ha lehet ezt mondani, ha az önös érdekek is vezérlik sokszor. Lehet ezt forgatni. A testvére iránt érzett szeretete miatt teszi, amiket tesz. A szívükre hallgatva, megosztva egymással a leendő hatalmat, megfosztva mást attól, amivel nem akart élni lépnek hát a hűvös falak közé. Ekkor csúsztatja kezét az ikréébe.*
- Talán köszönetet is mondhatnánk, hogy eddig is segítette az utunkat.
*Nem hazudik. Talán Teysus közelebbi a szívéhez, de nem feledi, hogy hol kaptak ihletet. És ezt meg szükséges hálálni. Aztán pedig belevetniük magukat a terveik kidolgozásába, hogy felkészültebben indulhassanak Selyemrévbe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1274-1293