//Az Alrishulok tündöklése vagy bukása - Arda Shien Nyr, Darthon Valykr, Akki Kamihira és Mila Hiral figyelmébe//
*Bár elküldték a nemes paripát, ő csak odébbügetet a kertben és néhány szárnycsapásnyi távolságban letelepedett. Az egyik bokor izletes bogyóit szedegeti éppen, mikor egy falevél hóbortos utat bejárva a homlokára hull. Lerázza magáról, megvizsgálja a puha csillámágyba esett darabot. Elégedetten prüszköl egyet. Újra felnéz és egy alacsony alak áll előtte aki ruganyosan átvetette magát a kert alacsony kerítésén. Mila végre itt van az ősöreg épület előtt és beteljesítheti megbízását. Ugyan a mágusnő küldetett érte, de Aheia Alrishul kérésére is eljött volna ide, előbb vagy utóbb. A szinte még gyermeklány története elég érdekesen hangzott. Megigazítja a kis fehér ékköves gyűrűt, amit tőle kapott emlékezetes beszélgetésük után. Most elég messze van, de így is tudja, hogy a két nemesi vért hol találja. Avagy várjunk csak, érzései mintha becsapnák, teljesen elbizonytalanodik. Visszaemlékezik az Aheia társaságában eltöltött gyakorlatozásra és az azt követő jó hangulatú beszélgetés egyes részleteire.
" - Tudod én mindig sokat gyakoroltam apámmal, de nem vagyok a fegyverforgatásban tehetséges. Viszont nagyon élvezem, ha összeszedhetek néhány kék-zöld foltot.
Jót nevetnek ezen. A Ház leendő úrnője folytatja.
- Még nem mondtam el senkinek mi is vár rám idehaza. Amióta csak élek arra vagyok készítve, hogy az Alrishulok leányági hagyományit követve papnő legyek. Furcsa igaz? Hol hallani manapság istenekről. Valaha itt is élt a sors hálószövőinek kultusza, pont ott, ahol a Templom mi is áll. De száműzetésünkkel leromboltak mindent és a mágusok vették át az égiek helyét. Már nincsenek híveik, sem valós hatalmuk e földön. Mi vagyunk az utolsó képviselői. Egyetlen hely van a varázslóiskoláva átalakított épületben ahol még van emléke az elmúlt koroknak. Középen áll a hatalmas kőoltár, fényes, zöld színű, nagyon vastag és nehéz anyaggal van leborítva. Eltakarják világunk irányítóinak örök koroknak szánt, kőbe faragott üzenetét. Tudom, mert Kirgush járt ott, amikor elsőként a városba érkezett. Biztos vagyok benne, hogy nem tudták mágikus hatalmukkal elpusztítani. Lehet, hogy én sohasem fogok odajutni, de azért szeretnék.... "
Egy hang zavarja meg a gondolatmenetet.
- Hát, előtted nem bújhatok el, most lebuktam.
Aheia leugrik Zión hátáról, ezzel feladva a paripa adta varázslatos fedezékét. Nem akart Akki és az idegenek előtt mutatkozni, Zión pedig volt oly kedves és nem árulta el őt. Gondolta, hogy a paripa majd elhozza a Templomhoz, de arra nem számított, hogy a szárnyas lónak más küldetése is van. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Zión és a többi pegazus is valóban a Hálószövők gyermeke, ahogy az ritka feljegyzéseikben meg van írva. Szervíliáról viszont egyre többrétű vélemény van kialakulóban nála. Nem szeretné, ha örökké a mágusnő alakítaná a főbb eseményeket, vagy továbbra is a sors útvesztőinek térképátírásába fogna. Igaz, ő hisz a nagy egészben és semmi sincs a véletlentől fogva.*
Darthon, Arda és Akki a Templomba lépve maga mögött hagyja a hideg, hóesésben táncoló éjszakát. A hold csak egy pillanatra bukkant ki a felhőfüggöny fodrai közül, csalfa benyomást keltve a két elf férfiban. A Templom tehát kevéssé zord hőmérsékletű, de jobb, ha a főcsarnokban a köpenyüket azért magukon tartják. A padok közt előrehaladva feltűnik, hogy elkezdték szétszerelni ezeket az ülőalkalmatosságokat. Még csak néhányat, de úgy látszik bővíteni akarják a csarnok szabad területét. Az oszlopok között szobrok díszelegnek, egytől-egyig az alapító mágusoknak emléket állítva. A főemelvényen letakart kőtömb nyugszik, homályba borítva. Nincs a közelében egyetlen gyertyatartó sem. A csarnok üres, jelenleg senki sem tartózkodik itt az érzékszerveik szerint. Nyugodtan továbbhaladhatnak a könyvtár belépője felé.*