Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
Mostani oldal: 1 (1. - 20. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
20. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:25:00
Üzenet elküldve: 2020-02-06 01:25:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Karheia hisz Learonnak, mégsem nyugszik meg a szavai ellenére sem, és úgysem, hogy jól tudja, a pásztormágus valóban képes lenne vigyázni rá. Illetve csak sejti, mert még nem ismerte meg barátja teljes hatalmát, viszont közel feltétel nélkül hisz neki. Ő mégis gyanakvó, ideges, a jobb félni, mint megijedni ember marad.
Szólásra nyitja ajkait, végül elfojtja mondandóját, mert nem itt akarja megkérdőjelezni Learont, és nincs is szükség rá végül, hiszen Arizeus atya elmondja azt, amit Karheia maga is gondol. Szokatlan lenne, ha ezek a hatalmas istenségek nagyjából vele egykorúak lennének, akkor is, ha eddig nem volt különösebb tudás róluk.*
- Egyetértek.
*Mondja mosolyogva Arizeus atyának, és eszébe jut, hogy a térkép volt az első, amire igazán szemet vetett. Tekintete enyhe büszkeséggel telítődik. Persze nem azért, mert Rorkirral megöltek valakit, hanem mert győzedelmeskedtek, ráadásul csapatmunkával.*
- Hüm, lehet igazad van Learon, bár úgy látom azt nem igazán határolja hegy.
*Jó ideje figyelmen kívül hagyta az őt vizslató férfit, ám ezúttal már bosszantja a magán érzett tekintet, ezért felpillant, egyenesen annak szemeibe. Kékjei figyelmeztetően fenyegetőek, nem túlzottan, csupán mint egy sarokba szorított kutyáé, akinek nem hagytak más lehetőséget. Nem mindig bántak vele úgy a férfiak, ahogy az a tisztesség megkövetelte volna, így ezen apróságokra talán hevesebben, és kevésbé elnézően reagál.*
- Én inkább csak segítő útitárs vagyok.
*Jegyzi meg csendesen, ezzel el is szakítva tekintetét Geldronról. Neki az is megfelel, ha végül semmire sem jutnak, csupán tanulságokkal térnek haza.
Learon ezután furcsa lépésre szánja el magát, amit Karheia összefont karokkal követ nyomon, és akaratlanul is kétkedően megemelkednek szemöldökei. Miután a várt módon nem történik semmi megszólal, de csak akkor, mikor úgy véli, hogy hangja nem ütne meg sértő hangsúlyt.*
- Kétlem, hogy az istenek ilyen apró kérések kedvéért lealacsonyodnának hozzánk, különben akár a világunkba is költözhetnének.
*Még a már sokat emlegetett borzalmakkor sem jött le közéjük Eeyr, hogy megóvja saját templomát, nyilván Wojest sem fog kérésre. Persze egy próbát megérhetett a pásztormágusnak. Ő maga is számtalanszor fohászkodott szellemeihez akár jó termés reményében, és egyszer sem jelentek meg neki. Igazán ritka alkalmakkor is inkább álmokat küldtek neki.*
- Esetleg a korábban emlegetett szóbeszédek között akad érdemleges?
*Kérdezi Arizeus atyától, és amennyiben nincs rá többé szükség, úgy gondosan elteszi térképét.*
- Talán érdemes lenne a versben említett helyen keresni tovább.
*Ezt már Learonhoz intézi, ám egy pillanatra elgondolkodik, hogy megkérje e Arizeus atyát, hogy esetleg küldjön velük valakit, aki bölcs szavakkal és iránymutatással láthatná el őket, ám tart attól, hogy az Glendor lenne, és annak kifejezetten nem örülne, mert nyugtalanítja a jelenléte, így csupán csendben marad.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.06 01:27:14
*Karheia hisz Learonnak, mégsem nyugszik meg a szavai ellenére sem, és úgysem, hogy jól tudja, a pásztormágus valóban képes lenne vigyázni rá. Illetve csak sejti, mert még nem ismerte meg barátja teljes hatalmát, viszont közel feltétel nélkül hisz neki. Ő mégis gyanakvó, ideges, a jobb félni, mint megijedni ember marad.
Szólásra nyitja ajkait, végül elfojtja mondandóját, mert nem itt akarja megkérdőjelezni Learont, és nincs is szükség rá végül, hiszen Arizeus atya elmondja azt, amit Karheia maga is gondol. Szokatlan lenne, ha ezek a hatalmas istenségek nagyjából vele egykorúak lennének, akkor is, ha eddig nem volt különösebb tudás róluk.*
- Egyetértek.
*Mondja mosolyogva Arizeus atyának, és eszébe jut, hogy a térkép volt az első, amire igazán szemet vetett. Tekintete enyhe büszkeséggel telítődik. Persze nem azért, mert Rorkirral megöltek valakit, hanem mert győzedelmeskedtek, ráadásul csapatmunkával.*
- Hüm, lehet igazad van Learon, bár úgy látom azt nem igazán határolja hegy.
*Jó ideje figyelmen kívül hagyta az őt vizslató férfit, ám ezúttal már bosszantja a magán érzett tekintet, ezért felpillant, egyenesen annak szemeibe. Kékjei figyelmeztetően fenyegetőek, nem túlzottan, csupán mint egy sarokba szorított kutyáé, akinek nem hagytak más lehetőséget. Nem mindig bántak vele úgy a férfiak, ahogy az a tisztesség megkövetelte volna, így ezen apróságokra talán hevesebben, és kevésbé elnézően reagál.*
- Én inkább csak segítő útitárs vagyok.
*Jegyzi meg csendesen, ezzel el is szakítva tekintetét Geldronról. Neki az is megfelel, ha végül semmire sem jutnak, csupán tanulságokkal térnek haza.
Learon ezután furcsa lépésre szánja el magát, amit Karheia összefont karokkal követ nyomon, és akaratlanul is kétkedően megemelkednek szemöldökei. Miután a várt módon nem történik semmi megszólal, de csak akkor, mikor úgy véli, hogy hangja nem ütne meg sértő hangsúlyt.*
- Kétlem, hogy az istenek ilyen apró kérések kedvéért lealacsonyodnának hozzánk, különben akár a világunkba is költözhetnének.
*Még a már sokat emlegetett borzalmakkor sem jött le közéjük Eeyr, hogy megóvja saját templomát, nyilván Wojest sem fog kérésre. Persze egy próbát megérhetett a pásztormágusnak. Ő maga is számtalanszor fohászkodott szellemeihez akár jó termés reményében, és egyszer sem jelentek meg neki. Igazán ritka alkalmakkor is inkább álmokat küldtek neki.*
- Esetleg a korábban emlegetett szóbeszédek között akad érdemleges?
*Kérdezi Arizeus atyától, és amennyiben nincs rá többé szükség, úgy gondosan elteszi térképét.*
- Talán érdemes lenne a versben említett helyen keresni tovább.
*Ezt már Learonhoz intézi, ám egy pillanatra elgondolkodik, hogy megkérje e Arizeus atyát, hogy esetleg küldjön velük valakit, aki bölcs szavakkal és iránymutatással láthatná el őket, ám tart attól, hogy az Glendor lenne, és annak kifejezetten nem örülne, mert nyugtalanítja a jelenléte, így csupán csendben marad.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.06 01:27:14
19. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-03 22:41:11
Üzenet elküldve: 2020-02-03 22:41:11
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Learon varázslatának hála a közöttük buzgón füstöt eregető kanóc vígan lobban lángra ismét, mintha nem is aludt volna ki sohasem. A gyertya jóvoltából a setétlő falakon árnyaik jelennek meg groteszk mód felnagyítva, a jobbon Karheiáé, a balon pedig Learoné. *
-Vigyázzon, mert szaván ragadom! *Válaszolja az atya joviális vigyor közepette az invitálásra. Nem veti meg a jó italt és legnagyobb sajnálatára igen kevés lehetősége volt hódolni eme kedvelt időtöltésének.
A következőkre egy pillanatra elcsodálkozik, de még mindig mosollyal arcán fordul a jó pásztorhoz.*
-Hát nem gondolod, hogy eme istenek csak úgy előpattantak a föld alól? Fény, Egyensúly, Sötétség… Mindig léteztek, ám az isteneik korunkig nem avatkoztak a halandók életébe. Követőik voltak, s jelenések formájában tudtunk létükről… Legalábbis a titkos rendek. Megannyi gyermekmese őrizte emlékük, s íme, most itt vannak. *Vállat vonva hajol ismét a könyv fölé, ám még egyszer Learonra pillant, mielőtt belemélyedne az olvasmányba.*
-Csak ők tudják, most miért teszik mindezt… Ám elhiheted, ha az egyikük követőket kezdett toborozni az ég alatt, a másik kettő sem volt rest megtenni ugyanezt. *Göcögve nevet fel, az előkerülő térkép látványára azonban csakhamar elhallgat.*
-Nagy kincs az efféle holmi, lányom. *Kotyog közbe komolykodva, majd hátrébb lép, hogy odaengedje a buzgón tolakodó Geldront is az asztalhoz, miközben a szőke lány okfejtését hallgatják.*
-Jól gondolat… Lihanech Úrnőnk városa, Wojestnek is lehettek vagy lehetnek ott követői. Mondjátok, miért kutatjátok ily elhivatottan? *A tengerkék szemek Karheia arcát fürkészik, szemmel láthatóan Geldron szívesen legelteti szemét a leányon. A kérdés ugyanakkor inkább szólhat Learonnak, hisz ő tűnik érdekeltnek a témában.*
-A karavánpihenőről sokat nem tudok. De azt igen, hogy az utazó jobb, ha elkerüli manapság. Bárki fiát vagy lányát is szolgálja ma annak a romnak a szelleme, a mi Úrnőnket biztosan nem. *Fordul a pásztor felé az ifjú, majd gondolataiba merülve, szórakozottan túr bele sűrű hajába.*
-A hely maga bizton bír mágikus hatalommal, bárki fia megmondhatja. Ki arra jár és konyít a mágiához, érezni fogja. Talán Wojestnek is van köze e helyhez, ám a vers alapján vele értek egyet.
*Megenged magának egy bizalmaskodó mosolyt, miközben a szőkehajú lányra kúszik a tekintete. A helyszín talán már megvan, az irány legalábbis biztosan. Learon közben újabb ötlettel rukkol elő, az atya és az ifjú tekintete pedig önkéntelen is követi a pásztorét, feszült csend közepette merednek maguk is az oltárra.
Csupán az ablakokon sűrűsödő esőcseppek koppanása töri meg e súlyos másodperceket, míg várakoznak. Maguk sem igazán tudják, hogy mire, de várnak. Tán Learon szavai csengtek magabiztosan, tán a rájuk telepedő izgalom diktálja, de úgy érezhetik, történnie kell valaminek. A kirakós darabjai szép lassan a helyükre kerülnek, csak épp azt nem tudják, mit is raknak ki pontosan. Ugyan ki más segíthetne most a gondjukon, mint maga Wojest? A kívánt hatás azonban elmarad, a halotti némaságot pedig egy atyai sóhaj töri meg végleg.*
-Nos, gyermekeim? Merre tovább?
*Learon varázslatának hála a közöttük buzgón füstöt eregető kanóc vígan lobban lángra ismét, mintha nem is aludt volna ki sohasem. A gyertya jóvoltából a setétlő falakon árnyaik jelennek meg groteszk mód felnagyítva, a jobbon Karheiáé, a balon pedig Learoné. *
-Vigyázzon, mert szaván ragadom! *Válaszolja az atya joviális vigyor közepette az invitálásra. Nem veti meg a jó italt és legnagyobb sajnálatára igen kevés lehetősége volt hódolni eme kedvelt időtöltésének.
A következőkre egy pillanatra elcsodálkozik, de még mindig mosollyal arcán fordul a jó pásztorhoz.*
-Hát nem gondolod, hogy eme istenek csak úgy előpattantak a föld alól? Fény, Egyensúly, Sötétség… Mindig léteztek, ám az isteneik korunkig nem avatkoztak a halandók életébe. Követőik voltak, s jelenések formájában tudtunk létükről… Legalábbis a titkos rendek. Megannyi gyermekmese őrizte emlékük, s íme, most itt vannak. *Vállat vonva hajol ismét a könyv fölé, ám még egyszer Learonra pillant, mielőtt belemélyedne az olvasmányba.*
-Csak ők tudják, most miért teszik mindezt… Ám elhiheted, ha az egyikük követőket kezdett toborozni az ég alatt, a másik kettő sem volt rest megtenni ugyanezt. *Göcögve nevet fel, az előkerülő térkép látványára azonban csakhamar elhallgat.*
-Nagy kincs az efféle holmi, lányom. *Kotyog közbe komolykodva, majd hátrébb lép, hogy odaengedje a buzgón tolakodó Geldront is az asztalhoz, miközben a szőke lány okfejtését hallgatják.*
-Jól gondolat… Lihanech Úrnőnk városa, Wojestnek is lehettek vagy lehetnek ott követői. Mondjátok, miért kutatjátok ily elhivatottan? *A tengerkék szemek Karheia arcát fürkészik, szemmel láthatóan Geldron szívesen legelteti szemét a leányon. A kérdés ugyanakkor inkább szólhat Learonnak, hisz ő tűnik érdekeltnek a témában.*
-A karavánpihenőről sokat nem tudok. De azt igen, hogy az utazó jobb, ha elkerüli manapság. Bárki fiát vagy lányát is szolgálja ma annak a romnak a szelleme, a mi Úrnőnket biztosan nem. *Fordul a pásztor felé az ifjú, majd gondolataiba merülve, szórakozottan túr bele sűrű hajába.*
-A hely maga bizton bír mágikus hatalommal, bárki fia megmondhatja. Ki arra jár és konyít a mágiához, érezni fogja. Talán Wojestnek is van köze e helyhez, ám a vers alapján vele értek egyet.
*Megenged magának egy bizalmaskodó mosolyt, miközben a szőkehajú lányra kúszik a tekintete. A helyszín talán már megvan, az irány legalábbis biztosan. Learon közben újabb ötlettel rukkol elő, az atya és az ifjú tekintete pedig önkéntelen is követi a pásztorét, feszült csend közepette merednek maguk is az oltárra.
Csupán az ablakokon sűrűsödő esőcseppek koppanása töri meg e súlyos másodperceket, míg várakoznak. Maguk sem igazán tudják, hogy mire, de várnak. Tán Learon szavai csengtek magabiztosan, tán a rájuk telepedő izgalom diktálja, de úgy érezhetik, történnie kell valaminek. A kirakós darabjai szép lassan a helyükre kerülnek, csak épp azt nem tudják, mit is raknak ki pontosan. Ugyan ki más segíthetne most a gondjukon, mint maga Wojest? A kívánt hatás azonban elmarad, a halotti némaságot pedig egy atyai sóhaj töri meg végleg.*
-Nos, gyermekeim? Merre tovább?
18. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-02 09:51:45
Üzenet elküldve: 2020-02-02 09:51:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learon, ha nem tudná, hogy mekkora tiszteletlenség, és nem szorulna rá a férfi segítségére, most kinevetné azért a mondatért, hogy egyedül Eeyr törekszik a jóra igazán. Ő maga is így tesz és a Szellemek is ezen jár az agya mindig. Learon nagyanyja is biztosan sokat tesz a világ jóságáért a szellemek világából.*
-Akik nem rendelkeznek saját hatalommal, könnyebben elfogadják más irányítását. *Dobálózik a Sajt-mester tényekkel, de mire kimondja, már meg is bánja és reménykedik benne, hogy nem sértette meg a férfit. De tagadhatatlan, hogy egy olyan nagy mágusból, mint Learon vagy Taitos, nem lesz hamar hívő. Mostanában a pásztormágus is úgy vélekedik, hogy elfogadja Eeyrt, mint egy viszonylag kedves entitást, aki néha megsegíti őt, ellentétben a többivel, akik mindig borsot törnek az orra alá, de hogy a szolgájává váljon, azt el sem tudná képzelni.*
-Nos igen, a sok borzalom, ami megtörtént, engem sem került el. Befogadtam egy betegséget átvészelő családot, hiszen szenvedtek eleget. Mindenki megteszi, amit tud. *A Sajt-mester ételt tudott osztani és munkád adni. Ennyi tellett tőle. Aztán egészen meglepődik, hogy gondolatmenete helyes volt, és tényleg egy félisten volt az, aki megkereste őt és felruházta azzal a mágiával, meg visszaadta karját, pedig nem egy nagy ördöngösség. ötven százalék esélye volt. Vagy Eeyr vagy Teysus, hiszen a sötét istennek semmi oka nem lenne megkérni, hogy pusztítsa el a szolgáit. Látszik Learonon, hogy egészen fellelkesül, bár tényleg nem annyira, mint Arizeus. A kecskésnek ez csak egy újabb kaland lehetősége, amibe az istenek keverik bele. Ő már csak sodródik az árral, hiszen talán ebből is egy világmegmentés kerekedik ki.* ~Trodd megint úgy fog rám nézni, mint a tehén az új kapura! Mennyi mindennel fogom fárasztani, ha végre újra találkozunk!~ *Mosolyodik el a gondolatra. Megmutatja majd neki az új gyűrűjét is, amit Abogrtól kapott és ami miatt csak úgy duzzadnak karjain az izmok.*
-Remek! Remek! Már legalább van kiindulási pontom! Most már csak meg kell keressem Wojestet! *Ad hangot izgalmának, mielőtt még kiviharzana a férfi a teremből, eloltva az egyik gyertyát. Mivel egyébként is sötét van, ami bántja a pásztor szemét, úgy dönt, hogy megpróbálja meggyújtani a kanócot egy varázslattal, részben azért is, hogy oldja Rheia feszültségét.*
-Ne aggódj! Ismerem ezeket az isteneket meg a szolgáikat. Mind habókos alakok! Itt még minden a legnagyobb rendben. Amúgy meg ha kell, megvédelek! Sosem hagynék cserben egy ilyen kedves és szép lányt! *Vigyorog rá az összes fogával. Az érkező fiatal férfi sem zaklatja fel Learont, hiszen elég embert látott, akik hirtelen beálltak az istenek mellé, megbecsülést vagy hatalmat keresve. Egy kalandornak is biztosan van rá oka, hogy miért választja a csuhát a páncél helyett.*
-Már most sokat segített Arizeus uram! Ha esetleg a tharg birtokokon jár, térjen be a Derin-birtokra, vendégem egy pár pohár házi borra! Ön is Glendor uram! *Jelenti ki a Sajt-mester, de ezután minden figyelmét a könyvre és a beszédre koncentrálja, de egy részen mégis felhúzza a szemöldökét.*
-Bocsánat, hogy közbeszólok, de mi az, hogy ifjú korodban? Ezek az istenek nem most jelentek meg? Régen is voltak követőik? Miért van az, hogy én, aki bejártam a fél világot, sosem hallottam a nevüket még ezelőtt? *Ez az egy dolog gyanús neki, mert egész Lanawinon nem volt szó istenekről. Persze voltak apró helyi istenségek, mint a thargoké is, de olyan, aki ekkora erőt birtokolna, nem volt sosem, Learon tudomása szerint.*
-Szóval Wojest és Eeyr bajnoka vagyok. Hát, még mindig jobb, mintha szolgának hívnának. *Húzódik cinikus mosolyra a szája. Aztán ahogy a verset elé tolják, először felhúzza szemöldökét, és kérdően pillant a két férfira.*
-Szerencséjük, mert tudok olvasni, ugyanis mágus vagyok, de kérem, legközelebb körültekintőbben járjanak el. Egyszerű parasztként mutatkoztam be, és ha az lennék, most megsértődnék! *Azonban most csak mosolyog ezen, méghozzá békésen.*
-Szerintem is arról lehet szó, Rheia. *Bólogat a lány felvetésére.*
-És ha már itt tartunk, emlékszem, hogy Wojestnek milyen nagy kötődése volt a holdhoz. Amikor a holdudvarhoz értünk, akkor ott volt a legerősebb a jelenléte, és ott voltak azok a furcsa emberek is, akik a követői voltak. Talán azt mondanám, hogy a hold karaván pihenőhöz lehet köze a versnek. nagyapám biztosan a fejemre vágna most a botjával. Nagy földrajztudós volt az öreg! Ha most valaki tudna segíteni, hát az ő lenne. *Aztán támad egy ötlete, hiszen, ha már Wojest bajnoka, igazán adhatna valami utasítást neki a fénylény.*
-Hát Wojest uram, ha meg akarsz segíteni, hát most tedd meg! Adj valami utalást, amin elindulhatok! *Néz az oltár felé jobb ötlet hiányában.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
*Learon, ha nem tudná, hogy mekkora tiszteletlenség, és nem szorulna rá a férfi segítségére, most kinevetné azért a mondatért, hogy egyedül Eeyr törekszik a jóra igazán. Ő maga is így tesz és a Szellemek is ezen jár az agya mindig. Learon nagyanyja is biztosan sokat tesz a világ jóságáért a szellemek világából.*
-Akik nem rendelkeznek saját hatalommal, könnyebben elfogadják más irányítását. *Dobálózik a Sajt-mester tényekkel, de mire kimondja, már meg is bánja és reménykedik benne, hogy nem sértette meg a férfit. De tagadhatatlan, hogy egy olyan nagy mágusból, mint Learon vagy Taitos, nem lesz hamar hívő. Mostanában a pásztormágus is úgy vélekedik, hogy elfogadja Eeyrt, mint egy viszonylag kedves entitást, aki néha megsegíti őt, ellentétben a többivel, akik mindig borsot törnek az orra alá, de hogy a szolgájává váljon, azt el sem tudná képzelni.*
-Nos igen, a sok borzalom, ami megtörtént, engem sem került el. Befogadtam egy betegséget átvészelő családot, hiszen szenvedtek eleget. Mindenki megteszi, amit tud. *A Sajt-mester ételt tudott osztani és munkád adni. Ennyi tellett tőle. Aztán egészen meglepődik, hogy gondolatmenete helyes volt, és tényleg egy félisten volt az, aki megkereste őt és felruházta azzal a mágiával, meg visszaadta karját, pedig nem egy nagy ördöngösség. ötven százalék esélye volt. Vagy Eeyr vagy Teysus, hiszen a sötét istennek semmi oka nem lenne megkérni, hogy pusztítsa el a szolgáit. Látszik Learonon, hogy egészen fellelkesül, bár tényleg nem annyira, mint Arizeus. A kecskésnek ez csak egy újabb kaland lehetősége, amibe az istenek keverik bele. Ő már csak sodródik az árral, hiszen talán ebből is egy világmegmentés kerekedik ki.* ~Trodd megint úgy fog rám nézni, mint a tehén az új kapura! Mennyi mindennel fogom fárasztani, ha végre újra találkozunk!~ *Mosolyodik el a gondolatra. Megmutatja majd neki az új gyűrűjét is, amit Abogrtól kapott és ami miatt csak úgy duzzadnak karjain az izmok.*
-Remek! Remek! Már legalább van kiindulási pontom! Most már csak meg kell keressem Wojestet! *Ad hangot izgalmának, mielőtt még kiviharzana a férfi a teremből, eloltva az egyik gyertyát. Mivel egyébként is sötét van, ami bántja a pásztor szemét, úgy dönt, hogy megpróbálja meggyújtani a kanócot egy varázslattal, részben azért is, hogy oldja Rheia feszültségét.*
-Ne aggódj! Ismerem ezeket az isteneket meg a szolgáikat. Mind habókos alakok! Itt még minden a legnagyobb rendben. Amúgy meg ha kell, megvédelek! Sosem hagynék cserben egy ilyen kedves és szép lányt! *Vigyorog rá az összes fogával. Az érkező fiatal férfi sem zaklatja fel Learont, hiszen elég embert látott, akik hirtelen beálltak az istenek mellé, megbecsülést vagy hatalmat keresve. Egy kalandornak is biztosan van rá oka, hogy miért választja a csuhát a páncél helyett.*
-Már most sokat segített Arizeus uram! Ha esetleg a tharg birtokokon jár, térjen be a Derin-birtokra, vendégem egy pár pohár házi borra! Ön is Glendor uram! *Jelenti ki a Sajt-mester, de ezután minden figyelmét a könyvre és a beszédre koncentrálja, de egy részen mégis felhúzza a szemöldökét.*
-Bocsánat, hogy közbeszólok, de mi az, hogy ifjú korodban? Ezek az istenek nem most jelentek meg? Régen is voltak követőik? Miért van az, hogy én, aki bejártam a fél világot, sosem hallottam a nevüket még ezelőtt? *Ez az egy dolog gyanús neki, mert egész Lanawinon nem volt szó istenekről. Persze voltak apró helyi istenségek, mint a thargoké is, de olyan, aki ekkora erőt birtokolna, nem volt sosem, Learon tudomása szerint.*
-Szóval Wojest és Eeyr bajnoka vagyok. Hát, még mindig jobb, mintha szolgának hívnának. *Húzódik cinikus mosolyra a szája. Aztán ahogy a verset elé tolják, először felhúzza szemöldökét, és kérdően pillant a két férfira.*
-Szerencséjük, mert tudok olvasni, ugyanis mágus vagyok, de kérem, legközelebb körültekintőbben járjanak el. Egyszerű parasztként mutatkoztam be, és ha az lennék, most megsértődnék! *Azonban most csak mosolyog ezen, méghozzá békésen.*
-Szerintem is arról lehet szó, Rheia. *Bólogat a lány felvetésére.*
-És ha már itt tartunk, emlékszem, hogy Wojestnek milyen nagy kötődése volt a holdhoz. Amikor a holdudvarhoz értünk, akkor ott volt a legerősebb a jelenléte, és ott voltak azok a furcsa emberek is, akik a követői voltak. Talán azt mondanám, hogy a hold karaván pihenőhöz lehet köze a versnek. nagyapám biztosan a fejemre vágna most a botjával. Nagy földrajztudós volt az öreg! Ha most valaki tudna segíteni, hát az ő lenne. *Aztán támad egy ötlete, hiszen, ha már Wojest bajnoka, igazán adhatna valami utasítást neki a fénylény.*
-Hát Wojest uram, ha meg akarsz segíteni, hát most tedd meg! Adj valami utalást, amin elindulhatok! *Néz az oltár felé jobb ötlet hiányában.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
17. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-01 23:31:49
Üzenet elküldve: 2020-02-01 23:31:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Egy udvarias mosoly jelenik meg arcán, ahogy majdnem mindig. Esze ágában sincs kérdőre vonni valaki hitét, ugyanakkor azt sem fogja mondogatni, hogy bizonyosan így van, hiszen ez ellenkezik az ő nézeteivel. Egyszerűen csendben marad, és megtartja magának a véleményét.
Learon végül elkezdi ecsetelni itt létük okát, és mind ő, mint pedig Arizeus atya számtalanszor csapások sorozatát emlegeti, ami kellemetlen érzéssel tölti el Karheiát. Ő rabszolgaságát leszámítva semmi hasonlót sem tapasztalt, és nyugtalanító, hogy ezen a vidéken megfordultak, élőholtak, démonok, meg halálos betegségek.
Ám válaszok helyett egy váratlan elszaladást kapnak, amire Karheia egyik szemöldöke kérdőn emelkedik meg, kékjeit pedig Learon felé fordítja. Pillantása beszédes önmagában is, ezért nem fejezi ki értetlenségét, csupán körbenéz a templomban, elsősorban az ajtót vizsgálva meg. Persze rossz szokás a gyanakvás, de érthető. Karheiából a kéretlen érintések, ha valaki a háta mögé lép, vagy csak minden magyarázat nélkül elszalad mind feszültséget váltanak ki, ez most sem marad el, és ökölbe szorult kézfejjel várja, hogy valahonnan egy ork vesse rájuk magát a padok közül.*
- Ez nem sejtet semmi jót, Learon.
*Ahogy gondolkodni kezd, és számtalan eshetőséget játszik le fejében, úgy kezdi el alsóajkát rágcsálni, is homlokát ráncolni. Egyre idegőrlőbbé válik számára a csend, ami nem így lenne, ha Arizeus atya jelezte volna számukra, hogy rögtön visszatér.*
- Valami itt nincs rendben.
*Ad hangot aggodalmának nagyjából akkor, amikor visszatér az elsőre kedvesnek tűnő, immár gyanús Arizeus atya. Aggodalmát csak tovább fokozza az, hogy nem egyedül van. Lassan elpárolog a feszültség Karheiából a könyvet látva, amihez őket is meginvitálják. Egy röpke pillanatnyi habozás után határozottan közelebb lép, és tekintete az egymáson elcsúszó lapokra vándorol, időnként pedig a csuhásra, aki nem úgy tűnik számára, mint aki tudja mit csinál, vagy keres, ez később megcáfolásra kerül.
A feladvány miatt akaratlanul is fájdalmasan felnyög, mert olyan kevés tudással rendelkezik még erről a vidékről. Viszont tudja mivel kompenzálni ezen hiányosságait, el is kezd kutakodni bőrruhája zsebébe.*
- Lehet ez egy hely, amely megmondja, hogy hol keressük őt.
*Mondja ki első buta gondolatát, miközben előhalássza térképét, és a verset tartalmazó könyv mellé teszi.*
- Haladjunk szépen sorban.
*Dünnyögi, és ujjaival elkezdi a szavakat követni, és a sorokat kirajzolni.*
- Tudsz bármiről, amit az elfek vájtak volna? Gondolom nem bányára kell gondolni, inkább erdős területre.
*Teszi fel első kérdését, és előrébb hajol, mintha ezzel segítene megérteni a szöveg jelentőségét.*
- Talán ez a rész többet mond. Határai hegy és patakok.
*Mélykék íriszei rögtön a Lihanechi tó felé vándorolnak, mint a legnagyobb víztömeg.*
- Tehát elfek hozták létre, a naphoz, fényhez van köze, és hegyek, patakok határolják.
*Összesíti, és tanácsot várva Learonra pillant, közben mutatóujjával egy kört ír le a Lihanechi tó és a hegység közötti kis erdős rész körül.*
- Első sejtésem az lenne, hogy ehhez a helyhez lehet köze. Lehet ott van valami, amit nem jelöl a térkép. Mit gondolsz?
*Egy udvarias mosoly jelenik meg arcán, ahogy majdnem mindig. Esze ágában sincs kérdőre vonni valaki hitét, ugyanakkor azt sem fogja mondogatni, hogy bizonyosan így van, hiszen ez ellenkezik az ő nézeteivel. Egyszerűen csendben marad, és megtartja magának a véleményét.
Learon végül elkezdi ecsetelni itt létük okát, és mind ő, mint pedig Arizeus atya számtalanszor csapások sorozatát emlegeti, ami kellemetlen érzéssel tölti el Karheiát. Ő rabszolgaságát leszámítva semmi hasonlót sem tapasztalt, és nyugtalanító, hogy ezen a vidéken megfordultak, élőholtak, démonok, meg halálos betegségek.
Ám válaszok helyett egy váratlan elszaladást kapnak, amire Karheia egyik szemöldöke kérdőn emelkedik meg, kékjeit pedig Learon felé fordítja. Pillantása beszédes önmagában is, ezért nem fejezi ki értetlenségét, csupán körbenéz a templomban, elsősorban az ajtót vizsgálva meg. Persze rossz szokás a gyanakvás, de érthető. Karheiából a kéretlen érintések, ha valaki a háta mögé lép, vagy csak minden magyarázat nélkül elszalad mind feszültséget váltanak ki, ez most sem marad el, és ökölbe szorult kézfejjel várja, hogy valahonnan egy ork vesse rájuk magát a padok közül.*
- Ez nem sejtet semmi jót, Learon.
*Ahogy gondolkodni kezd, és számtalan eshetőséget játszik le fejében, úgy kezdi el alsóajkát rágcsálni, is homlokát ráncolni. Egyre idegőrlőbbé válik számára a csend, ami nem így lenne, ha Arizeus atya jelezte volna számukra, hogy rögtön visszatér.*
- Valami itt nincs rendben.
*Ad hangot aggodalmának nagyjából akkor, amikor visszatér az elsőre kedvesnek tűnő, immár gyanús Arizeus atya. Aggodalmát csak tovább fokozza az, hogy nem egyedül van. Lassan elpárolog a feszültség Karheiából a könyvet látva, amihez őket is meginvitálják. Egy röpke pillanatnyi habozás után határozottan közelebb lép, és tekintete az egymáson elcsúszó lapokra vándorol, időnként pedig a csuhásra, aki nem úgy tűnik számára, mint aki tudja mit csinál, vagy keres, ez később megcáfolásra kerül.
A feladvány miatt akaratlanul is fájdalmasan felnyög, mert olyan kevés tudással rendelkezik még erről a vidékről. Viszont tudja mivel kompenzálni ezen hiányosságait, el is kezd kutakodni bőrruhája zsebébe.*
- Lehet ez egy hely, amely megmondja, hogy hol keressük őt.
*Mondja ki első buta gondolatát, miközben előhalássza térképét, és a verset tartalmazó könyv mellé teszi.*
- Haladjunk szépen sorban.
*Dünnyögi, és ujjaival elkezdi a szavakat követni, és a sorokat kirajzolni.*
- Tudsz bármiről, amit az elfek vájtak volna? Gondolom nem bányára kell gondolni, inkább erdős területre.
*Teszi fel első kérdését, és előrébb hajol, mintha ezzel segítene megérteni a szöveg jelentőségét.*
- Talán ez a rész többet mond. Határai hegy és patakok.
*Mélykék íriszei rögtön a Lihanechi tó felé vándorolnak, mint a legnagyobb víztömeg.*
- Tehát elfek hozták létre, a naphoz, fényhez van köze, és hegyek, patakok határolják.
*Összesíti, és tanácsot várva Learonra pillant, közben mutatóujjával egy kört ír le a Lihanechi tó és a hegység közötti kis erdős rész körül.*
- Első sejtésem az lenne, hogy ehhez a helyhez lehet köze. Lehet ott van valami, amit nem jelöl a térkép. Mit gondolsz?
16. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:08:30
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:08:30
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Egy fejbiccentéssel nyugtázza Karheia nevét. Derűs mosoly kíséretében fürkészi annak arcát egy darabig, s nehéz lenne megmondani, hogy kiolvas-e belőle bármit.*
-Az Úrnő majd elhozza nekünk azokat a szebb, felhőtlen napokat… Már ha teszünk érte magunk is. Sok hatalom munkálkodik széles e világon, de csak egy törekszik erre igazán.
*Learon hamar magához ragadja a szót, az átható pillantás pedig tovavándorol a szőke lányról. Bólogatva hallgatja a férfit, mint aki minden szavát érti.*
-Pásztor és földműves! A kemény munka nemesíti a lelket s megacélozza az akaratot. Sokan járulnak az Úrnő elé az Artheniortól északra eső földekről, főleg manapság. Tiszta lelkű emberek, szívük könnyen nyílik meg a Fénynek. Kissé talán bizalmatlanok, bár a mai világban ezen már aligha csodálkozik az ember. Az élőholt háború, no meg az a szörnyű betegség… *Szabad kezével előkotor zsebéből egy jókora kendőt, hogy megtapogassa vele verejtéktől gyöngyöző homlokát. Bizony, még benne is élénken élnek az emlékek a templomkertben égő máglyáról.
Gyorsan kiderül azonban, a kettő szándéka nem az, hogy kezeiket imára kulcsolják. Learon a tárgyra tér, és ahogy az atya egyre többet tud, úgy keményednek meg vonásai is.*
-Wojest. *Ismétli a nevet suttogva, s ahogy a pásztor felmutatja a tenyerébe égetett szimbólumot, egészen elhűl. A korábbi mosolynak már híre-hamva sincs, az arcizmai inkább feszült kifejezést öltenek.* - Úrnőnk számos szolgája közül egy…
*Tekintete Karheiára siklik, de mielőtt újfent megszólalna, sarkon fordulva siet el az ellenkező irányba, csak hogy eltűnjön a pulpitus melletti ajtó mögött. A két vándor magára marad a csarnokban. Visszhangzó léptek, tompa ajtónyikorgás, majd a templom néma csendbe burkolódzik, az eső halk dobolásán kívül nem hallani mást. Talán csak saját és egymás lélegzete az, mi megtöri e megnyugtató dallamot. Ők vannak és a falakon táncoló árnyak, miket a megannyi gyertya halovány fénye kelt életre újra és újra. Jó néhány perc eltelik, mire ismét nyílik az ajtó a terem végében. A hirtelen támadó huzattól sercegve alszik ki egy pislákoló lángocska Karheia mellett, karcsú füstcsíkot húzva kettejük között a levegőbe. Az atya visszatér, immáron nem egyedül.
Egy másik csuhás is kíséri, két keze között vaskos kötetet ölelve magához, Arizeus intésére pedig a pulpitus asztalára helyezve azt. Az atya int a kettősnek is, hogy lépjenek közelebb, szemmel láthatóan időközben összeszedte magát. Tanúbizonyság erről az arcán szétterülő, jámbor mosoly, mit most serényen villant vendégei felé. Miközben Karheiára és Learonra vár, elmélyült lapozgatásba kezd, sűrű homlokráncolás közepette kezdve neki a kötet tanulmányozásának.
Amennyiben a két mágus közelebb lép, immáron az atyával érkező csuhás arcát is kivehetik. Férfiú még, ha nem siheder, arcán legalábbis ippeg, hogy serkenni kezdett a szőr. Sűrű, szénfekete haja a szélkakas minden irányába tiszteletét teszi, s ha nem viselné a barna csuhát, ránézésre sokkal inkább tűnne afféle szerencsevadász kalandornak, mintsem buzgó vallási aszkétának. Megereszt egy vigyort a páros felé, majd az atya mellé lépve maga is a könyvet kezdi tanulmányozni.*
-Wojest… Wojest… Igen. *Motyogja halkan Arizeus, majd megáll a lapozgatásban és felpillant a kötetből.* -E könyv tartalmazza az Úrnőnkhöz köthető összes jelenést… Legalábbis amit feljegyeztek. *Teszi hozzá dörmögve, húsos mutatóujját pedig végigsimítja a rövidke bejegyzésen. Learon és Karheia fejjel lefelé is jól láthatja az oldal tetején kivehető villám szimbólumot, illetve a lap alján búvó aprócska rajzot, mi tökéletes kópiája a pásztor kezébe égetett jelnek.*
- Valamikor régen, mikor a Sötétség és a Fény harca nem terjedt ki a halandókra, Wojest volt Eeyr úrnő élő kardja. Félisten ő, az Úrnő kegyeltje. Így tartják.
*A fiú ragadja magához a szót, tengerkék szemeit a kettősre emelve. Nem a könyvből olvas, látszólag saját kútfőből dolgozik.*
-Ő Glendron testvér, a jelenések nagy tudója. Sok ereklye, mit e Templom őriz, az ő szerzeménye.
*Mutatja be szórakozottan a fiút az atya, fel sem nézve a könyvből. Glendron csak mosolyogva biccent, s tekintete hosszan elidőzik a szőke leányon, miközben végigmustrálja a két vándort.*
-Ezzel nem sokra megyünk. *Arizeus sóhajtva pillant fel a könyvből. Szemmel láthatóan legalább annyira felélénkítette a kíváncsiságát ez az egész, mint Learonét, ha nem jobban.*
-Keveset tudunk az Úrnő szolgáiról, Wojestről pedig még annyit se. Bevallom, ifjú korom óta nem hallottam a nevét. Régi történetek és szóbeszédek csupán… *Megrántja vállát, majd megfordítja a könyvet az asztalon, hogy a vendégei is belepillanthassanak.*
-A villám rajzhoz nincs magyarázat. Itt pedig csak annyit ír, hogy e szimbólummal jelöli meg bajnokait. *Mutat rá a szemre, majd révetegen Learon kézfejére téved a tekintete.* -Na meg ez a vers.
*”Elfek vájták gyötrelem árán,
Nemesek és bölcsek.
Délről jöttek szelek szárnyán,
Vízen át a völgynek.
Határai hegy és patakok,
Hol a nap lehet az élted.
Fénynek várát elmúlt korok
Feledtették végleg.”
Nem kell felolvasnia, a szöveg jól olvasható a páros számára is, Glendron pedig alighanem betéve tudja. A két csuhás összenéz, szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a feladvánnyal. Helyette inkább mindketten a vándorok felé fordulnak, ők tán be tudják illeszteni valahova a zavaros versikét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:04
*Egy fejbiccentéssel nyugtázza Karheia nevét. Derűs mosoly kíséretében fürkészi annak arcát egy darabig, s nehéz lenne megmondani, hogy kiolvas-e belőle bármit.*
-Az Úrnő majd elhozza nekünk azokat a szebb, felhőtlen napokat… Már ha teszünk érte magunk is. Sok hatalom munkálkodik széles e világon, de csak egy törekszik erre igazán.
*Learon hamar magához ragadja a szót, az átható pillantás pedig tovavándorol a szőke lányról. Bólogatva hallgatja a férfit, mint aki minden szavát érti.*
-Pásztor és földműves! A kemény munka nemesíti a lelket s megacélozza az akaratot. Sokan járulnak az Úrnő elé az Artheniortól északra eső földekről, főleg manapság. Tiszta lelkű emberek, szívük könnyen nyílik meg a Fénynek. Kissé talán bizalmatlanok, bár a mai világban ezen már aligha csodálkozik az ember. Az élőholt háború, no meg az a szörnyű betegség… *Szabad kezével előkotor zsebéből egy jókora kendőt, hogy megtapogassa vele verejtéktől gyöngyöző homlokát. Bizony, még benne is élénken élnek az emlékek a templomkertben égő máglyáról.
Gyorsan kiderül azonban, a kettő szándéka nem az, hogy kezeiket imára kulcsolják. Learon a tárgyra tér, és ahogy az atya egyre többet tud, úgy keményednek meg vonásai is.*
-Wojest. *Ismétli a nevet suttogva, s ahogy a pásztor felmutatja a tenyerébe égetett szimbólumot, egészen elhűl. A korábbi mosolynak már híre-hamva sincs, az arcizmai inkább feszült kifejezést öltenek.* - Úrnőnk számos szolgája közül egy…
*Tekintete Karheiára siklik, de mielőtt újfent megszólalna, sarkon fordulva siet el az ellenkező irányba, csak hogy eltűnjön a pulpitus melletti ajtó mögött. A két vándor magára marad a csarnokban. Visszhangzó léptek, tompa ajtónyikorgás, majd a templom néma csendbe burkolódzik, az eső halk dobolásán kívül nem hallani mást. Talán csak saját és egymás lélegzete az, mi megtöri e megnyugtató dallamot. Ők vannak és a falakon táncoló árnyak, miket a megannyi gyertya halovány fénye kelt életre újra és újra. Jó néhány perc eltelik, mire ismét nyílik az ajtó a terem végében. A hirtelen támadó huzattól sercegve alszik ki egy pislákoló lángocska Karheia mellett, karcsú füstcsíkot húzva kettejük között a levegőbe. Az atya visszatér, immáron nem egyedül.
Egy másik csuhás is kíséri, két keze között vaskos kötetet ölelve magához, Arizeus intésére pedig a pulpitus asztalára helyezve azt. Az atya int a kettősnek is, hogy lépjenek közelebb, szemmel láthatóan időközben összeszedte magát. Tanúbizonyság erről az arcán szétterülő, jámbor mosoly, mit most serényen villant vendégei felé. Miközben Karheiára és Learonra vár, elmélyült lapozgatásba kezd, sűrű homlokráncolás közepette kezdve neki a kötet tanulmányozásának.
Amennyiben a két mágus közelebb lép, immáron az atyával érkező csuhás arcát is kivehetik. Férfiú még, ha nem siheder, arcán legalábbis ippeg, hogy serkenni kezdett a szőr. Sűrű, szénfekete haja a szélkakas minden irányába tiszteletét teszi, s ha nem viselné a barna csuhát, ránézésre sokkal inkább tűnne afféle szerencsevadász kalandornak, mintsem buzgó vallási aszkétának. Megereszt egy vigyort a páros felé, majd az atya mellé lépve maga is a könyvet kezdi tanulmányozni.*
-Wojest… Wojest… Igen. *Motyogja halkan Arizeus, majd megáll a lapozgatásban és felpillant a kötetből.* -E könyv tartalmazza az Úrnőnkhöz köthető összes jelenést… Legalábbis amit feljegyeztek. *Teszi hozzá dörmögve, húsos mutatóujját pedig végigsimítja a rövidke bejegyzésen. Learon és Karheia fejjel lefelé is jól láthatja az oldal tetején kivehető villám szimbólumot, illetve a lap alján búvó aprócska rajzot, mi tökéletes kópiája a pásztor kezébe égetett jelnek.*
- Valamikor régen, mikor a Sötétség és a Fény harca nem terjedt ki a halandókra, Wojest volt Eeyr úrnő élő kardja. Félisten ő, az Úrnő kegyeltje. Így tartják.
*A fiú ragadja magához a szót, tengerkék szemeit a kettősre emelve. Nem a könyvből olvas, látszólag saját kútfőből dolgozik.*
-Ő Glendron testvér, a jelenések nagy tudója. Sok ereklye, mit e Templom őriz, az ő szerzeménye.
*Mutatja be szórakozottan a fiút az atya, fel sem nézve a könyvből. Glendron csak mosolyogva biccent, s tekintete hosszan elidőzik a szőke leányon, miközben végigmustrálja a két vándort.*
-Ezzel nem sokra megyünk. *Arizeus sóhajtva pillant fel a könyvből. Szemmel láthatóan legalább annyira felélénkítette a kíváncsiságát ez az egész, mint Learonét, ha nem jobban.*
-Keveset tudunk az Úrnő szolgáiról, Wojestről pedig még annyit se. Bevallom, ifjú korom óta nem hallottam a nevét. Régi történetek és szóbeszédek csupán… *Megrántja vállát, majd megfordítja a könyvet az asztalon, hogy a vendégei is belepillanthassanak.*
-A villám rajzhoz nincs magyarázat. Itt pedig csak annyit ír, hogy e szimbólummal jelöli meg bajnokait. *Mutat rá a szemre, majd révetegen Learon kézfejére téved a tekintete.* -Na meg ez a vers.
*”Elfek vájták gyötrelem árán,
Nemesek és bölcsek.
Délről jöttek szelek szárnyán,
Vízen át a völgynek.
Határai hegy és patakok,
Hol a nap lehet az élted.
Fénynek várát elmúlt korok
Feledtették végleg.”
Nem kell felolvasnia, a szöveg jól olvasható a páros számára is, Glendron pedig alighanem betéve tudja. A két csuhás összenéz, szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a feladvánnyal. Helyette inkább mindketten a vándorok felé fordulnak, ők tán be tudják illeszteni valahova a zavaros versikét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:04
15. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:04:55
Üzenet elküldve: 2020-02-01 19:04:55
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Vigyél a templomba//
*Azt beszélik a hívek, hogy van egy isten, a három közül, aki a szeretetet és az érzelmeket hirdeti, sajátos tanokba foglalva. Raenerold ezen legtöbbször jót szokott kuncogni, hiszen szerinte mindenki az érzelmeire hagyatkozik, abból indul ki, és valójában lehetetlen őket elnyomni, hiszen vagy a dühnek, vagy a becsvágynak, vagy az örömnek, de valaminek mindig ott kell maradnia, motivátorként, akár egy apró szegnek, egy deszkában. Mindenesetre most megnézi magának Eeyrt, annak itteni templomát, érdekli, mégis milyen is a "szeretet istene".
Az ajtón azonnal beengedik, nincsenek őrök sem. Eddig hasonló Lihanechez, feltehetően itt is az elementáris templomot alakíthatták át. A félhomály számára irritáló, hasonló, mintha valamit eltitkolnának, ködösítenének a szerzetesek. A szobrok, az oszlopok, meg maga az épület monumentális, helyet is foglal elől, egy padon. A kert azért jobban tetszett neki. Nagyot sóhajt, mintha várná, hogy az istennő meggyőzze valamiről. De vajon miről? Még ő se tudja. Látszik rajta, hogy nem egy szokványos vendég itt, még azt sem tudja, hogyan kéne elhelyezkednie hozzá. Nem alulművelt, csupán nem érdekelték az istenek annyira, eddig, hogy feléjük forduljon. ~ A világunk vendégei. Hívatlan vendégek. ~ Ötlik frl benne a szokványos gondolat, majd normál hangnemben kezd el beszélni, miután kényelmesen elhelyezkedett.*
-Szervusz, Eeyr! Nem hiszem, hogy ismernél, ugyanakkor nem tudhatom, de azért bemutatkozok. Raenerold vagyok, örvendek a szerencsének. *Eddig jut el, miközben az oltárt nézi, s ötlete sincs a továbbiakra.*
A hozzászólás írója (Raenerold Fandaron Lachornus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:14
//Vigyél a templomba//
*Azt beszélik a hívek, hogy van egy isten, a három közül, aki a szeretetet és az érzelmeket hirdeti, sajátos tanokba foglalva. Raenerold ezen legtöbbször jót szokott kuncogni, hiszen szerinte mindenki az érzelmeire hagyatkozik, abból indul ki, és valójában lehetetlen őket elnyomni, hiszen vagy a dühnek, vagy a becsvágynak, vagy az örömnek, de valaminek mindig ott kell maradnia, motivátorként, akár egy apró szegnek, egy deszkában. Mindenesetre most megnézi magának Eeyrt, annak itteni templomát, érdekli, mégis milyen is a "szeretet istene".
Az ajtón azonnal beengedik, nincsenek őrök sem. Eddig hasonló Lihanechez, feltehetően itt is az elementáris templomot alakíthatták át. A félhomály számára irritáló, hasonló, mintha valamit eltitkolnának, ködösítenének a szerzetesek. A szobrok, az oszlopok, meg maga az épület monumentális, helyet is foglal elől, egy padon. A kert azért jobban tetszett neki. Nagyot sóhajt, mintha várná, hogy az istennő meggyőzze valamiről. De vajon miről? Még ő se tudja. Látszik rajta, hogy nem egy szokványos vendég itt, még azt sem tudja, hogyan kéne elhelyezkednie hozzá. Nem alulművelt, csupán nem érdekelték az istenek annyira, eddig, hogy feléjük forduljon. ~ A világunk vendégei. Hívatlan vendégek. ~ Ötlik frl benne a szokványos gondolat, majd normál hangnemben kezd el beszélni, miután kényelmesen elhelyezkedett.*
-Szervusz, Eeyr! Nem hiszem, hogy ismernél, ugyanakkor nem tudhatom, de azért bemutatkozok. Raenerold vagyok, örvendek a szerencsének. *Eddig jut el, miközben az oltárt nézi, s ötlete sincs a továbbiakra.*
A hozzászólás írója (Raenerold Fandaron Lachornus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.02.01 19:15:14
14. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-31 14:33:06
Üzenet elküldve: 2020-01-31 14:33:06
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
* A szerzetes kiguvadt szemekkel hallgatja a hihetetlennek tűnő történetét. Bár ahogy Ciri kinézet elképzelhetőnek tűnhet a történet. A kaja gyorsan eltűnik a lány gyomrában. Egyelőre elég is neki. Most jön az a rész, amit nem szeretne.*
- Gyere lányom elhelyezlek a szálasodon a többi gyermek közzé.
- Én nem vagyok gyerek! Tudok magamról gondoskodni.* Kardoskodik Ciri.*
- Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy egyedül császkálj odakint. Hidd el én a javadat akarom.* Azzal megfogja nem durván, de határozottan a karját.
~ Megmondtam. Én megmondtam, hogy nem kellet volna ide jönni. Befognak zárni minket. Aztán ha rájönnek a titkodra végünk lesz.~ Méltatlankodik Nes. Igen csak be lehet rezelve a kis betolakodó.
~ Nem érdekel! De az, hogy összezárnak egy csomó ismeretlennel az már jobban aggaszt. Nem akarok köztük raboskodni.~ Amíg ők így eszmecserét folytatnak a csuhás húzza magával a tündért. Egy súlyos faajtó felé közelednek, ami semmi jót nem ígér. Nincs mit tenni beleharap abba a karba, ami őt fogja. Nagy ordítás rá válasz, de a kéz enged. A lány pedig menekül. Sajnos a hangzavar odavonzza a többi bent lévő figyelmét is. Nekik elég az is, hogy futni látnak valakit egy szerzetes elől. Uccu neki csatlakoznak az üldözéshez. Még jó, hogy pici és mozgékony a tündér teste, így könnyeben tud kitérni előlük. Tisztára, mintha fogócskáznának. Ezt most kivételesen nem élvezi. Igyekszik elérni az nagy ajtót mielőtt ezt az üldözői tennék meg. Az utolsó pillanatban sikerül kilépnie a nagy ajtón, mert oldalról már érkezett egy fiatal pap, hogy megcsípje. A lépcsőn lerohan és belevész a Szegénynegyedbe.*
- Gyere lányom elhelyezlek a szálasodon a többi gyermek közzé.
- Én nem vagyok gyerek! Tudok magamról gondoskodni.* Kardoskodik Ciri.*
- Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy egyedül császkálj odakint. Hidd el én a javadat akarom.* Azzal megfogja nem durván, de határozottan a karját.
~ Megmondtam. Én megmondtam, hogy nem kellet volna ide jönni. Befognak zárni minket. Aztán ha rájönnek a titkodra végünk lesz.~ Méltatlankodik Nes. Igen csak be lehet rezelve a kis betolakodó.
~ Nem érdekel! De az, hogy összezárnak egy csomó ismeretlennel az már jobban aggaszt. Nem akarok köztük raboskodni.~ Amíg ők így eszmecserét folytatnak a csuhás húzza magával a tündért. Egy súlyos faajtó felé közelednek, ami semmi jót nem ígér. Nincs mit tenni beleharap abba a karba, ami őt fogja. Nagy ordítás rá válasz, de a kéz enged. A lány pedig menekül. Sajnos a hangzavar odavonzza a többi bent lévő figyelmét is. Nekik elég az is, hogy futni látnak valakit egy szerzetes elől. Uccu neki csatlakoznak az üldözéshez. Még jó, hogy pici és mozgékony a tündér teste, így könnyeben tud kitérni előlük. Tisztára, mintha fogócskáznának. Ezt most kivételesen nem élvezi. Igyekszik elérni az nagy ajtót mielőtt ezt az üldözői tennék meg. Az utolsó pillanatban sikerül kilépnie a nagy ajtón, mert oldalról már érkezett egy fiatal pap, hogy megcsípje. A lépcsőn lerohan és belevész a Szegénynegyedbe.*
13. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 22:49:31
Üzenet elküldve: 2020-01-30 22:49:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest nyomában//
*Learonnak sosem volt ellensége az eső, sőt mindig is jó barátjának tartotta, így nem is bosszankodik miatta, hogy szitálásban kell haladnia, ahogy lovát sem zavarja, hiszen az megszokta már, hogy esőben is ki van hajtva mozogni, mert öreg ló már és csak állna a melegben egész nap, ha tehetné. Miután elérik a templomot, a pásztormágus is kiköti Redult Csatangló mellé, majd bemennek.*
-Én leszek a legboldogabb, ha tanulhatok tőled! *Válaszol még a lánynak a kint elkezdett beszélgetés lezárásaként. Csakhamar találnak egy embert, aki talán segítségükre lesz a félisten keresésének ügyében. Pontosan olyan, amilyennek ezeket az istenszolgákat elképzelte Learon, pedig még eggyel se találkozott eddig. Mindig csak kalandoroktól hallott az istenekről. Ez az ember nem tűnik rossznak, bár az első mondatával kissé meg is sérti a Sajt-mestert, igyekszik túltenni magát rajta.* ~Fiam? Hát én senkinek nem vagyok a fia, csak apámnak! Elég kort megéltem már, hogy ne legyek fiú!~*Puffog egy kicsit magában, de ennek kifelé semmi jelét nem adja, csak kedves félmosoly ül az arcán.*
-Pont ez a baj jó uram! *Veti máris fel, hogy mi miatt jöttek ide, de azért végighallgatja az öreg monológját, aki a jelek szerint nagyon szeret beszélni. Learonnak pedig ez tulajdonság mindig szimpatikus volt. Persze kedveli a kevés beszédű alakokat is, mint Trodd, de mindig jó, ha semmiségekről is órákig lehet csacsogni.*
-A fellegeket ugyan nem! Jómagam pásztor és földműves vagyok, a fellegek pedig nagyon jól teszik, hogy az égen vannak és esőt hoznak a földre. Csak itt a városban zavarhatja az embert. *Vonja meg a vállát, mert régebben sosem értette, hogy miért is zavarja az ittenieket az eső, de aztán mikor egy ideig a lekövezett utak közötti házban lakott, rájött. Itt nem szívja be a föld a vizet.*
-Ugyan, hagyja csak! A fecsegés jó dolog! Sokszor érdektelen beszéd is rejthet fontos szavakat. *Nem hízelegni szeretne, csak a véleményét mondja el, de lehet, hogy külső szemmel mégis úgy tűnhet. Közben Rheia köszönésén elmosolyodik és dicséri a lányt a gyors elméjéért, mert ilyen ügyesen váltott a barbárok megszokott formulájáról itteni köszöntésre.*
-De ha már itt tartunk, rátérek jövetelünk céljára! Lehet, hogy nem annak az istennek a követőjéhez fordultam, akihez kellett volna, de a templom volt a legközelebb és tudom, hogy itt is van egy isten, aki hasonló elveket vall az enyémekhez. *Bevezetéssel kezdi a dolgot, mert nem véletlen, hogy ehhez az istenhez fordul először.*
-Nos, még régebben, amikor a démonok és élőholtak ellepték az itteni földeket, megjelent egy Wojest nevű lény előttem és két társam előtt, majd elhívott minket, hogy teljesítsünk egy feladatot, amit mi végre is hajtottunk erőnkből telhetően. Na, de! Itt van az a pont ahol segítségre volna szükségem. *Felmutatja tenyerét, kezében a szem szimbólummal.*
-Ezt az a Wojest nevű égette a tenyerembe és megbízott azzal, hogy védjük a világot a démonoktól és egyéb gonosz lényektől. Még holmi hatalommal is felruházott, amivel ezek gyenge pontjait ki tudom találni. *Szándékosan kihagy pár információt, mint azt, hogy szerinte feltámadt a halálból, meg azt, hogy meghalt vagy azt is, hogy végül az egyik démon erejéhez közel sem értek fel.*
-Fontosnak találom azt is, hogy ez a kezem, amiben a jel van, akkor már évek óta béna volt, de Wojest visszaadta belé az életet is. Ami a baj viszont, hogy aztán eltűnt, mielőtt kérdezhettem volna bármit is! Tudja, elég érdekes viszonyom és kapcsolatom van az istenekkel, és szeretném megtudni, hogy ez a Wojest kit szolgál. Ha egyáltalán isten az, akinek. *Már így is többet mondott, mint amit akart, így hát csak várja, hogy Arizeus hogyan reagál a hallottakra.*
*Learonnak sosem volt ellensége az eső, sőt mindig is jó barátjának tartotta, így nem is bosszankodik miatta, hogy szitálásban kell haladnia, ahogy lovát sem zavarja, hiszen az megszokta már, hogy esőben is ki van hajtva mozogni, mert öreg ló már és csak állna a melegben egész nap, ha tehetné. Miután elérik a templomot, a pásztormágus is kiköti Redult Csatangló mellé, majd bemennek.*
-Én leszek a legboldogabb, ha tanulhatok tőled! *Válaszol még a lánynak a kint elkezdett beszélgetés lezárásaként. Csakhamar találnak egy embert, aki talán segítségükre lesz a félisten keresésének ügyében. Pontosan olyan, amilyennek ezeket az istenszolgákat elképzelte Learon, pedig még eggyel se találkozott eddig. Mindig csak kalandoroktól hallott az istenekről. Ez az ember nem tűnik rossznak, bár az első mondatával kissé meg is sérti a Sajt-mestert, igyekszik túltenni magát rajta.* ~Fiam? Hát én senkinek nem vagyok a fia, csak apámnak! Elég kort megéltem már, hogy ne legyek fiú!~*Puffog egy kicsit magában, de ennek kifelé semmi jelét nem adja, csak kedves félmosoly ül az arcán.*
-Pont ez a baj jó uram! *Veti máris fel, hogy mi miatt jöttek ide, de azért végighallgatja az öreg monológját, aki a jelek szerint nagyon szeret beszélni. Learonnak pedig ez tulajdonság mindig szimpatikus volt. Persze kedveli a kevés beszédű alakokat is, mint Trodd, de mindig jó, ha semmiségekről is órákig lehet csacsogni.*
-A fellegeket ugyan nem! Jómagam pásztor és földműves vagyok, a fellegek pedig nagyon jól teszik, hogy az égen vannak és esőt hoznak a földre. Csak itt a városban zavarhatja az embert. *Vonja meg a vállát, mert régebben sosem értette, hogy miért is zavarja az ittenieket az eső, de aztán mikor egy ideig a lekövezett utak közötti házban lakott, rájött. Itt nem szívja be a föld a vizet.*
-Ugyan, hagyja csak! A fecsegés jó dolog! Sokszor érdektelen beszéd is rejthet fontos szavakat. *Nem hízelegni szeretne, csak a véleményét mondja el, de lehet, hogy külső szemmel mégis úgy tűnhet. Közben Rheia köszönésén elmosolyodik és dicséri a lányt a gyors elméjéért, mert ilyen ügyesen váltott a barbárok megszokott formulájáról itteni köszöntésre.*
-De ha már itt tartunk, rátérek jövetelünk céljára! Lehet, hogy nem annak az istennek a követőjéhez fordultam, akihez kellett volna, de a templom volt a legközelebb és tudom, hogy itt is van egy isten, aki hasonló elveket vall az enyémekhez. *Bevezetéssel kezdi a dolgot, mert nem véletlen, hogy ehhez az istenhez fordul először.*
-Nos, még régebben, amikor a démonok és élőholtak ellepték az itteni földeket, megjelent egy Wojest nevű lény előttem és két társam előtt, majd elhívott minket, hogy teljesítsünk egy feladatot, amit mi végre is hajtottunk erőnkből telhetően. Na, de! Itt van az a pont ahol segítségre volna szükségem. *Felmutatja tenyerét, kezében a szem szimbólummal.*
-Ezt az a Wojest nevű égette a tenyerembe és megbízott azzal, hogy védjük a világot a démonoktól és egyéb gonosz lényektől. Még holmi hatalommal is felruházott, amivel ezek gyenge pontjait ki tudom találni. *Szándékosan kihagy pár információt, mint azt, hogy szerinte feltámadt a halálból, meg azt, hogy meghalt vagy azt is, hogy végül az egyik démon erejéhez közel sem értek fel.*
-Fontosnak találom azt is, hogy ez a kezem, amiben a jel van, akkor már évek óta béna volt, de Wojest visszaadta belé az életet is. Ami a baj viszont, hogy aztán eltűnt, mielőtt kérdezhettem volna bármit is! Tudja, elég érdekes viszonyom és kapcsolatom van az istenekkel, és szeretném megtudni, hogy ez a Wojest kit szolgál. Ha egyáltalán isten az, akinek. *Már így is többet mondott, mint amit akart, így hát csak várja, hogy Arizeus hogyan reagál a hallottakra.*
12. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 19:31:25
Üzenet elküldve: 2020-01-30 19:31:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Sewil//
*Kissé hozzá szokatlan módon feszengve érzi magát, de inkább csak az a természetes, kellemes izgulás az, ami átjárja. Egy ideje nem érzett ilyet, bár mikor földalatti láthatatlan bikafejű lényekkel harcolt, akkor sem az az igazi hidegvér járta át, s az csak pár hatja lehetett. De ez teljesen más természetű, ez sokkal mélyebben gyökerezik, s valami egészen üdvözítő.*
-Az furcsa is lenne.
*Mosolyog, s bár ezt Seawil nem tudhatja, de komolyan elgondolkozik rajta, hogy vajon hogy adhat valaki saját magának nevet. Pár ötlet eszébe is jut, de nem hozza őket nyilvánosságra, nem tudja még, hogy mennyire nyitott a nő az ilyesmi eszement gondolatokra.*
-Tudja ez nem egy olyan dolog, hogy kell, vagy nem. Ez csak úgy megtörténik.
*Vonja meg kedvesen a vállát, jelezve, hogy ő ez ellen nem tehet semmit, ilyen a természete. Szépen végighallgatja Seawilt, mielőtt válaszolna.*
-De kis furfangos egy teremtés maga, hölgyem. Jól kihúzta magát.
*Nevet fel, majd szája elé teszi kezét, nehogy zavarjon másokat a templomban, de szemében a nevetés még így is ott lapul, és a pici ráncok nem múlnak az arcáról. Majd hirtelen elkomolyodik, a hangja is elmélyül.*
-Ami azt illeti, ismerek ilyen mágiát.
*Vár egy pár másodpercet az esetleges meglepődésre, majd folytatja.*
-De jómagam nem vagyok rá képes, bár ismerek olyat, aki igen. Az én teleportálási képességeim kimerülnek a két lábamban.
*Meg is csapkodja a combját.*
-Van egy szép tisztás nem messze, akár kerülhetnénk arra is. Na, jöjjön kedves.
*Bizalmasan mosolyog, s kezével mutatja az utat az ajtóhoz, hogy menjen csak előre a nő, hisz ez az illem, plusz így megcsodálhatja esetleg a formás fenekét is titokban.*
//Sewil//
*Kissé hozzá szokatlan módon feszengve érzi magát, de inkább csak az a természetes, kellemes izgulás az, ami átjárja. Egy ideje nem érzett ilyet, bár mikor földalatti láthatatlan bikafejű lényekkel harcolt, akkor sem az az igazi hidegvér járta át, s az csak pár hatja lehetett. De ez teljesen más természetű, ez sokkal mélyebben gyökerezik, s valami egészen üdvözítő.*
-Az furcsa is lenne.
*Mosolyog, s bár ezt Seawil nem tudhatja, de komolyan elgondolkozik rajta, hogy vajon hogy adhat valaki saját magának nevet. Pár ötlet eszébe is jut, de nem hozza őket nyilvánosságra, nem tudja még, hogy mennyire nyitott a nő az ilyesmi eszement gondolatokra.*
-Tudja ez nem egy olyan dolog, hogy kell, vagy nem. Ez csak úgy megtörténik.
*Vonja meg kedvesen a vállát, jelezve, hogy ő ez ellen nem tehet semmit, ilyen a természete. Szépen végighallgatja Seawilt, mielőtt válaszolna.*
-De kis furfangos egy teremtés maga, hölgyem. Jól kihúzta magát.
*Nevet fel, majd szája elé teszi kezét, nehogy zavarjon másokat a templomban, de szemében a nevetés még így is ott lapul, és a pici ráncok nem múlnak az arcáról. Majd hirtelen elkomolyodik, a hangja is elmélyül.*
-Ami azt illeti, ismerek ilyen mágiát.
*Vár egy pár másodpercet az esetleges meglepődésre, majd folytatja.*
-De jómagam nem vagyok rá képes, bár ismerek olyat, aki igen. Az én teleportálási képességeim kimerülnek a két lábamban.
*Meg is csapkodja a combját.*
-Van egy szép tisztás nem messze, akár kerülhetnénk arra is. Na, jöjjön kedves.
*Bizalmasan mosolyog, s kezével mutatja az utat az ajtóhoz, hogy menjen csak előre a nő, hisz ez az illem, plusz így megcsodálhatja esetleg a formás fenekét is titokban.*
11. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 08:51:36
Üzenet elküldve: 2020-01-30 08:51:36
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Valuryen //
*Sosem volt átlagosnak mondható, sem megjelenésre, sem pedig jellemében. Az olyan esetek is, mint ez másnak lehet sértő, Sea viszont lehetőségeket lát benne. Számára azonban az elf haja olyan varázslatosan ezüst, hogy még ilyet nem is látott sosem. Pedig élete első húsz évét elfek között töltötte, köztük sem volt olyan ezüstös hajú, mint az előtte álló. A neve megdicsérésére nem tud mit reagálni, azt anyai nagyanyja adta neki, akire nem is emlékszik. Kicsit volt még amikor meghalt.*
- Köszönöm, nem én találtam ki. *viccelődik ezzel is. A tettetett bosszankodásra szélesebbre húzódik a mosolya. A szív megszakadására komolyan meglepődik.*
- Ugyan azt azért nem kell. *megjátszott ez a felszólalás, mit jelez az apró mosolya, és szemében a kétszínű vidám szikrák csillanása is. Aztán elgondolkodik, és mégiscsak tovább viszi a játék ilyen formáját.*
- Bizony azért szeretek este aludni, pihenni és lustálkodni. *hátrébb lép, és nyújtózik egyet, mintha csak most kelt volna ki az ágyból, még egy ásításra is futja. Szemét behunyva kezével takarja el száját.*
- Bor vagy séta? Melyiket is válasszam? *kezd gondolkozni. A bor nem túl jó, ha elsőre bemutatja, mennyire nem bírja az alkoholt. A séta viszont már más. Azt még szereti is. Viszont kikezdhetetlen logikával oldja meg a helyzetet.*
- Legyen séta, mert a bort áruló fogadó nem itt van, és valahogy oda csak el kell jutni. *mondja, aztán huncut mosolyra fordulnak ajkai.*
- Hacsak nincsen teleportáló képesség birtokában. *szavai után nagyon reméli az elfnek erre nem igen lesz a válasza. Akkor hamarabb derül ki mennyire nem tanácsos borozgatnia. A történetek szóra viszont felkapja a fejét.*
- Miféle történeteket? Ilyen izgalmas kalandozós, nagy szörny megtámad, és jönnek a nagy harcosok, mágusok és legyőzik? *hadarja el egy szuszra mire is gondol Sea. Kíváncsi a történetekre, szereti őket hallgatni. Ugyanakkor igazán varázsosan gazdag fantáziája van az elf lánynak, és maga is szeret mesét írni, sőt néha még versre is jut egy kis ihlet. Minden lapját azonban nem fedi fel, elsőre a kíváncsisága csillapodjon. Közben pedig jelzi, hogy részéről indulhatnak ki a templomból, sétálgatva valamerre. Úgy véli az cél nem is fontos, mint inkább a kivel a lényeg. Valuryen személye pedig több mint kellemes számára.*
// Valuryen //
*Sosem volt átlagosnak mondható, sem megjelenésre, sem pedig jellemében. Az olyan esetek is, mint ez másnak lehet sértő, Sea viszont lehetőségeket lát benne. Számára azonban az elf haja olyan varázslatosan ezüst, hogy még ilyet nem is látott sosem. Pedig élete első húsz évét elfek között töltötte, köztük sem volt olyan ezüstös hajú, mint az előtte álló. A neve megdicsérésére nem tud mit reagálni, azt anyai nagyanyja adta neki, akire nem is emlékszik. Kicsit volt még amikor meghalt.*
- Köszönöm, nem én találtam ki. *viccelődik ezzel is. A tettetett bosszankodásra szélesebbre húzódik a mosolya. A szív megszakadására komolyan meglepődik.*
- Ugyan azt azért nem kell. *megjátszott ez a felszólalás, mit jelez az apró mosolya, és szemében a kétszínű vidám szikrák csillanása is. Aztán elgondolkodik, és mégiscsak tovább viszi a játék ilyen formáját.*
- Bizony azért szeretek este aludni, pihenni és lustálkodni. *hátrébb lép, és nyújtózik egyet, mintha csak most kelt volna ki az ágyból, még egy ásításra is futja. Szemét behunyva kezével takarja el száját.*
- Bor vagy séta? Melyiket is válasszam? *kezd gondolkozni. A bor nem túl jó, ha elsőre bemutatja, mennyire nem bírja az alkoholt. A séta viszont már más. Azt még szereti is. Viszont kikezdhetetlen logikával oldja meg a helyzetet.*
- Legyen séta, mert a bort áruló fogadó nem itt van, és valahogy oda csak el kell jutni. *mondja, aztán huncut mosolyra fordulnak ajkai.*
- Hacsak nincsen teleportáló képesség birtokában. *szavai után nagyon reméli az elfnek erre nem igen lesz a válasza. Akkor hamarabb derül ki mennyire nem tanácsos borozgatnia. A történetek szóra viszont felkapja a fejét.*
- Miféle történeteket? Ilyen izgalmas kalandozós, nagy szörny megtámad, és jönnek a nagy harcosok, mágusok és legyőzik? *hadarja el egy szuszra mire is gondol Sea. Kíváncsi a történetekre, szereti őket hallgatni. Ugyanakkor igazán varázsosan gazdag fantáziája van az elf lánynak, és maga is szeret mesét írni, sőt néha még versre is jut egy kis ihlet. Minden lapját azonban nem fedi fel, elsőre a kíváncsisága csillapodjon. Közben pedig jelzi, hogy részéről indulhatnak ki a templomból, sétálgatva valamerre. Úgy véli az cél nem is fontos, mint inkább a kivel a lényeg. Valuryen személye pedig több mint kellemes számára.*
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-30 01:29:11
Üzenet elküldve: 2020-01-30 01:29:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest nyomában//
*Bár úgy sejti, hogy Learonnak valóban elég lenne az, hogy látja milyen örömöt okozott neki, Karheia viszont nem éri be ennyivel, mert nem szeret adós lenni.*
- Mindenképpen meghálálom. Majd szorgalmasan folytatom tanulmányaimat Synmirán, és én is tanítok neked új praktikákat.
*Maga elé bólogatva egyrészt biztosítja Learont arról, hogy ez így fog történni, hiszen a szavát adta, és még azon kevesek közé tartozik, akiknek ez jelent is valamit. Illetve ezzel saját magában is megszilárdítja a fogadalmat, majd pedig átvezeti Learon oktatására is. Valójában semmi szükség nincs rá, hiszen Karheia felelősségteljes asszony, akkor is, ha esetenként forrófejű, mégsem veszi rossz néven az intő szavakat.*
- Köszönöm a bizalmat.
*Lecsusszan Csatangló nyergéből, és ki is köti őt a templom elé. Megvárja, amíg Learon is hasonlóképpen tesz, vagy talán fordítva, és éppen rá kell várni, majd követi őt az épületbe.
Valami megfoghatatlanul békésnek találja azt, amit lát, függetlenül attól, hogy már első pillanattól idegenkedik tőle. Természetesen érdekli, és lenyűgözi ez a számára annyira idegen épület, amihez foghatót elképzelni sem tudott korábban.
Részben emiatt a lenyűgözöttség miatt, részben pedig azért, mert Learon már megszólalt, egyszerűen csak csendes ámulattal érinti meg az egyik padot, és engedi, hogy lelkét megtöltse melegséggel a gyertyák lágy fénye. Kékjeit az idegenre emeli, fejét viszont lefelé hajtja, ahogy rabszolgaként is megtanulta. Eleinte még ezen bátor gesztusra sem vetemedett volna, viszont a thargoknál töltött idő segített feloldani benne pár gátat, a régi szokásokat viszont nehéz teljesen levetkőzni. Az ismeretlen csacsogása valamelyest meg is nyugtatja, ettől némileg barátságosabbnak tűnik számára, bár aligha hiszi el, hogy egy ilyen nyugodalmas helyen gonosz lelkek tevékenykednének.*
- A sze... *Elharapja a szót, mert rájön, hogy itt népénél megszokott üdvözlés, és jókívánság idegen, talán még rosszindulatúnak nevezhető is lenne. Éppen időben javít is ezen.* - Szebb, felhőtlen napokat Arizeus atya! Karheia Rhagodar becses nevem, örvendek a találkozásnak. *Mivel se nem városi, se nem nemes, ezért csupán egy fejbiccentéssel kíséri szavait. A kötelező udvariasságon túl hagyja érvényesülni a pásztormágust, hogy amaz járulhasson elő itt létük okával, hiszen ő ismeri igazán az állítólagos istenséget, ő kívánt idejönni, és egyébként is igyekszik teret hagyni a tapasztaltabb mágusnak, hátha okulhat abból is, hogy figyeli őt.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.30 01:30:50
*Bár úgy sejti, hogy Learonnak valóban elég lenne az, hogy látja milyen örömöt okozott neki, Karheia viszont nem éri be ennyivel, mert nem szeret adós lenni.*
- Mindenképpen meghálálom. Majd szorgalmasan folytatom tanulmányaimat Synmirán, és én is tanítok neked új praktikákat.
*Maga elé bólogatva egyrészt biztosítja Learont arról, hogy ez így fog történni, hiszen a szavát adta, és még azon kevesek közé tartozik, akiknek ez jelent is valamit. Illetve ezzel saját magában is megszilárdítja a fogadalmat, majd pedig átvezeti Learon oktatására is. Valójában semmi szükség nincs rá, hiszen Karheia felelősségteljes asszony, akkor is, ha esetenként forrófejű, mégsem veszi rossz néven az intő szavakat.*
- Köszönöm a bizalmat.
*Lecsusszan Csatangló nyergéből, és ki is köti őt a templom elé. Megvárja, amíg Learon is hasonlóképpen tesz, vagy talán fordítva, és éppen rá kell várni, majd követi őt az épületbe.
Valami megfoghatatlanul békésnek találja azt, amit lát, függetlenül attól, hogy már első pillanattól idegenkedik tőle. Természetesen érdekli, és lenyűgözi ez a számára annyira idegen épület, amihez foghatót elképzelni sem tudott korábban.
Részben emiatt a lenyűgözöttség miatt, részben pedig azért, mert Learon már megszólalt, egyszerűen csak csendes ámulattal érinti meg az egyik padot, és engedi, hogy lelkét megtöltse melegséggel a gyertyák lágy fénye. Kékjeit az idegenre emeli, fejét viszont lefelé hajtja, ahogy rabszolgaként is megtanulta. Eleinte még ezen bátor gesztusra sem vetemedett volna, viszont a thargoknál töltött idő segített feloldani benne pár gátat, a régi szokásokat viszont nehéz teljesen levetkőzni. Az ismeretlen csacsogása valamelyest meg is nyugtatja, ettől némileg barátságosabbnak tűnik számára, bár aligha hiszi el, hogy egy ilyen nyugodalmas helyen gonosz lelkek tevékenykednének.*
- A sze... *Elharapja a szót, mert rájön, hogy itt népénél megszokott üdvözlés, és jókívánság idegen, talán még rosszindulatúnak nevezhető is lenne. Éppen időben javít is ezen.* - Szebb, felhőtlen napokat Arizeus atya! Karheia Rhagodar becses nevem, örvendek a találkozásnak. *Mivel se nem városi, se nem nemes, ezért csupán egy fejbiccentéssel kíséri szavait. A kötelező udvariasságon túl hagyja érvényesülni a pásztormágust, hogy amaz járulhasson elő itt létük okával, hiszen ő ismeri igazán az állítólagos istenséget, ő kívánt idejönni, és egyébként is igyekszik teret hagyni a tapasztaltabb mágusnak, hátha okulhat abból is, hogy figyeli őt.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.01.30 01:30:50
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-29 23:09:34
Üzenet elküldve: 2020-01-29 23:09:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Seawil//
*Kíváncsian, mégis kicsit félve, bár inkább csak tartva a bajtól várja a nő reakcióját, mely kellemes meglepetésére közel sem olyan vészes, mint elsőre hitte volna, sőt. Látja. hogy elkuncogja magát, s nem tudja eldönteni, hogy ez vajon neki szól, rajta nevet, vagy valami teljesen, rajta kívül álló más dolog az okozója, mindenesetre ezt jó jelnek veszi, hisz aki nevet, az ritkán haragos. ~Bár láttam én már mindent.~ Mosolyog a saját gondolatán, majd még inkább a másikra figyel, hisz szóra nyitja száját. Megkönnyebbül, hogy a szavai is megerősítik a sejtését.*
-Seawil. Milyen szép név.
*Teszi hozzá, s továbbra is elmerengve nézi a hölgyet, hisz illik arra nézni, aki éppen az emberhez beszél, vagy éppen elfhez. Állja, ahogy közeledik felé a másik, talán kicsit túl közel is, de nem zökken meg, sokat látott hosszúéletű ő, de nem is tagadhatná, hogy valami furcsa, kellemes és bizsergető érzést kelt benne ez a kis játék.*
-A manóba.
*Játssza túl szándékosan a dolgot, mintha nagyon bánná a dolgot, persze egyértelmű, hogy nem.*
-A szívem szakadna meg, ha egy ilyen gyönyörű hölgy nem tudna éjszaka nyugodtan aludni! Azt azért mégsem hagyhatom.
*Csukja be szemét egy pillanatra, s mosolyogva felhúzza szemöldökét.*
-Kiengesztelhet a kedves hölgy egy kupa borral, vagy egy sétával egy szép helyen, ha nincs egyéb, fontosabb dolga. Egyébként is történetek gyűjtök, s ki tudja, talán épp a mai nap meséje lesz az első a listán.
*Udvariasan meghajol, mint egy jelzésértékű mozdulatot bemutatva, majd az ajtó felé sandít szemével, várva Seawil reakcióját.*
//Seawil//
*Kíváncsian, mégis kicsit félve, bár inkább csak tartva a bajtól várja a nő reakcióját, mely kellemes meglepetésére közel sem olyan vészes, mint elsőre hitte volna, sőt. Látja. hogy elkuncogja magát, s nem tudja eldönteni, hogy ez vajon neki szól, rajta nevet, vagy valami teljesen, rajta kívül álló más dolog az okozója, mindenesetre ezt jó jelnek veszi, hisz aki nevet, az ritkán haragos. ~Bár láttam én már mindent.~ Mosolyog a saját gondolatán, majd még inkább a másikra figyel, hisz szóra nyitja száját. Megkönnyebbül, hogy a szavai is megerősítik a sejtését.*
-Seawil. Milyen szép név.
*Teszi hozzá, s továbbra is elmerengve nézi a hölgyet, hisz illik arra nézni, aki éppen az emberhez beszél, vagy éppen elfhez. Állja, ahogy közeledik felé a másik, talán kicsit túl közel is, de nem zökken meg, sokat látott hosszúéletű ő, de nem is tagadhatná, hogy valami furcsa, kellemes és bizsergető érzést kelt benne ez a kis játék.*
-A manóba.
*Játssza túl szándékosan a dolgot, mintha nagyon bánná a dolgot, persze egyértelmű, hogy nem.*
-A szívem szakadna meg, ha egy ilyen gyönyörű hölgy nem tudna éjszaka nyugodtan aludni! Azt azért mégsem hagyhatom.
*Csukja be szemét egy pillanatra, s mosolyogva felhúzza szemöldökét.*
-Kiengesztelhet a kedves hölgy egy kupa borral, vagy egy sétával egy szép helyen, ha nincs egyéb, fontosabb dolga. Egyébként is történetek gyűjtök, s ki tudja, talán épp a mai nap meséje lesz az első a listán.
*Udvariasan meghajol, mint egy jelzésértékű mozdulatot bemutatva, majd az ajtó felé sandít szemével, várva Seawil reakcióját.*
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-29 20:58:39
Üzenet elküldve: 2020-01-29 20:58:39
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Valuryen //
*Nem figyel másokra most maga körül. Amúgy szokott, de most nem. A szétszórt elfet csak akkor veszi észre, mikor véletlen találkozik a tekintetük és ez szemkontaktus tovább tart, mint illendő lenne. Legalábbis odahaza ezért már az anyja visított volna. ~A szemtelen arcátlan pimaszja, hogy meri?~
Sea a gondolatra halkan felnevet, olyan dallamosan. Kezét szája elé teszi, nehogy megtörje a templom áhítatos csendjét. A felhangzó két szó, pont tartalmazza azt aki általában világra hozza azt akikről éppen szó van. Csak éppen nem az elf férfi anyjáról van itt szó, vagy Seaéról, hanem mindenkié. Egyetlen percig nem hiszi hogy másért bámulják meg, mint hogy a szemei miatt. Évekkel ezelőtt, ha ismert volna olyan mágiát, mindent megtett volna, hogy elsajátítsa. Megváltoztassa a szeme színét, mert gyűlölte, hogy mindig mindenhol mindenki tudta, hogy a felemás szemszínű lány nincsen itt vagy éppen itt van. Sokan a nevét sem tudták, hívták kétszínűnek, felemásnak meg egyéb kedves jelzőkkel. Mára ezeken már mosolyog, és büszkén viseli eme eltéréseket magán. Több ideig marad csendben, viszont bámulja a férfi ezüstösen ragyogó haját, a hirtelen lángra kapott gyertya fényében.*
- Nem haragszom. *mondja halkan, szinte suttogón.*
- Seawil vagyok, és nem zavart meg. *mondja egy vállvonással. *
- De nem kell jóvá tenni, ugyanis nincs mit. *mondja magától értetődően. Sea még jobban megnézi az elfet, azonban a másik haja már szinte ragyog a gyertya fényében. Egészen közelebb lép, már-már lehetséges tolakodón.*
- Óh azt hiszem ezt nekem is jóvá kell tennem… *mondja és ajkára mosoly húzódik, hangja még mindig visszafogott.*
- Másként én nem tudnék nyugodtan aludni.
// Valuryen //
*Nem figyel másokra most maga körül. Amúgy szokott, de most nem. A szétszórt elfet csak akkor veszi észre, mikor véletlen találkozik a tekintetük és ez szemkontaktus tovább tart, mint illendő lenne. Legalábbis odahaza ezért már az anyja visított volna. ~A szemtelen arcátlan pimaszja, hogy meri?~
Sea a gondolatra halkan felnevet, olyan dallamosan. Kezét szája elé teszi, nehogy megtörje a templom áhítatos csendjét. A felhangzó két szó, pont tartalmazza azt aki általában világra hozza azt akikről éppen szó van. Csak éppen nem az elf férfi anyjáról van itt szó, vagy Seaéról, hanem mindenkié. Egyetlen percig nem hiszi hogy másért bámulják meg, mint hogy a szemei miatt. Évekkel ezelőtt, ha ismert volna olyan mágiát, mindent megtett volna, hogy elsajátítsa. Megváltoztassa a szeme színét, mert gyűlölte, hogy mindig mindenhol mindenki tudta, hogy a felemás szemszínű lány nincsen itt vagy éppen itt van. Sokan a nevét sem tudták, hívták kétszínűnek, felemásnak meg egyéb kedves jelzőkkel. Mára ezeken már mosolyog, és büszkén viseli eme eltéréseket magán. Több ideig marad csendben, viszont bámulja a férfi ezüstösen ragyogó haját, a hirtelen lángra kapott gyertya fényében.*
- Nem haragszom. *mondja halkan, szinte suttogón.*
- Seawil vagyok, és nem zavart meg. *mondja egy vállvonással. *
- De nem kell jóvá tenni, ugyanis nincs mit. *mondja magától értetődően. Sea még jobban megnézi az elfet, azonban a másik haja már szinte ragyog a gyertya fényében. Egészen közelebb lép, már-már lehetséges tolakodón.*
- Óh azt hiszem ezt nekem is jóvá kell tennem… *mondja és ajkára mosoly húzódik, hangja még mindig visszafogott.*
- Másként én nem tudnék nyugodtan aludni.
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-29 19:45:58
Üzenet elküldve: 2020-01-29 19:45:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Seawil//
*Valuryen, csak úgy, mint máskor, kicsit szétszórtan érkezik a templomba, hogy tiszteletét tegye Eeyr előtt, és jó szerencsét kérjen a könyve megírásához. Hosszú lábai lassan szelik a távolságot, mígnem csak elér az ajtóhoz, melyen egy nagyobbacska lépéssel túl is jut. Ahogy belép, körbenéz, biccent az akolitáknak, majd finom mozdulatokkal a szobor felé veszi az irányt. Halkan suttogni kezd, a fülbemászó hangja ettől függetlenül bezengi a körülötte lévő teret.*
-Mindenek anyja...
*Kezdi, majd tovább inkább magában folytatja, nem akar senkit sem megzavarni. Egy kósza gyertyához lép, melyekből akad elég eme helyen, bár így sem tökéletes a fény, úgy gondolja, egy gyertya az ő nevéért is éghet, így ujját gyengéden a kanóchoz tartva próbálja meggyújtani azt a mágia erejével. Ha nem sikerül a varázslat, a külső szemlélő csupán annyit vehet észre, hogy a gyertyához nyúl, amennyiben sikeres, szemtanúja lehet egy aprócska kis csodának a szürke hétköznapok nyomasztó súlya alatt. Bár persze egyszerű tűzszerszám is van nála, így a gyertya mindenképpen lángra kap. Ekkor pillantja meg a nőt, azt a hófehér bőrű elfet, kinek hajánál csak a szeme különlegesebb. Talán az elfogadottnál tovább is fürkészi őt pár másodperccel, s hamar rájön, hogy talán feltűnő lehet, esetleg sértő is a viselkedése, így elejét veszi a rossz szónak.*
-Ne haragudjon, kérem. Nem akartam megbámulni.
*Szabadkozik is rögtön, ahogy tesz egy lépést a másik felé. Ezüstös haja csak úgy fénylik a gyertyafényben, épp úgy, ahogy aranyhímzéses köpenye is, bár talán az ezüstköpeny, melyet mágia itat át szembetűnőbb lehet Seawil számára.*
-Valuryen vagyok, és ha megzavartam valamiben, kérem, mondja meg hogy tehetném jóvá.
*Kedvesen mosolyog, s érződik a hangján, hogy semmilyen rossz szándék nincs mögötte.*
-Nem lenne tiszta a lelkiismeretem másként.
//Seawil//
*Valuryen, csak úgy, mint máskor, kicsit szétszórtan érkezik a templomba, hogy tiszteletét tegye Eeyr előtt, és jó szerencsét kérjen a könyve megírásához. Hosszú lábai lassan szelik a távolságot, mígnem csak elér az ajtóhoz, melyen egy nagyobbacska lépéssel túl is jut. Ahogy belép, körbenéz, biccent az akolitáknak, majd finom mozdulatokkal a szobor felé veszi az irányt. Halkan suttogni kezd, a fülbemászó hangja ettől függetlenül bezengi a körülötte lévő teret.*
-Mindenek anyja...
*Kezdi, majd tovább inkább magában folytatja, nem akar senkit sem megzavarni. Egy kósza gyertyához lép, melyekből akad elég eme helyen, bár így sem tökéletes a fény, úgy gondolja, egy gyertya az ő nevéért is éghet, így ujját gyengéden a kanóchoz tartva próbálja meggyújtani azt a mágia erejével. Ha nem sikerül a varázslat, a külső szemlélő csupán annyit vehet észre, hogy a gyertyához nyúl, amennyiben sikeres, szemtanúja lehet egy aprócska kis csodának a szürke hétköznapok nyomasztó súlya alatt. Bár persze egyszerű tűzszerszám is van nála, így a gyertya mindenképpen lángra kap. Ekkor pillantja meg a nőt, azt a hófehér bőrű elfet, kinek hajánál csak a szeme különlegesebb. Talán az elfogadottnál tovább is fürkészi őt pár másodperccel, s hamar rájön, hogy talán feltűnő lehet, esetleg sértő is a viselkedése, így elejét veszi a rossz szónak.*
-Ne haragudjon, kérem. Nem akartam megbámulni.
*Szabadkozik is rögtön, ahogy tesz egy lépést a másik felé. Ezüstös haja csak úgy fénylik a gyertyafényben, épp úgy, ahogy aranyhímzéses köpenye is, bár talán az ezüstköpeny, melyet mágia itat át szembetűnőbb lehet Seawil számára.*
-Valuryen vagyok, és ha megzavartam valamiben, kérem, mondja meg hogy tehetném jóvá.
*Kedvesen mosolyog, s érződik a hangján, hogy semmilyen rossz szándék nincs mögötte.*
-Nem lenne tiszta a lelkiismeretem másként.
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-29 16:22:20
Üzenet elküldve: 2020-01-29 16:22:20
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Valuryen Meloar'c //
*Kellő ideje már megérkezett a városba. Megérkezett, nos inkább pár éve elszökött, a levegő városába. Hivatalosan a lég elementál mágia tanulása miatt érkezett, ám eddig nem igazán igyekezett tanulni. Nem tudja még, hogy akar-e mágus lenni, pedig azt mondják ilyen külsővel biztosan mágikus érzéke van. Vagy a mágia közreműködött a fogantatásakor. Ez egy olyan területe az eddig általa megismert világnak, mellyel még nem igen találkozott, és igazán nem is érdekli, hogy miért néz ki így. Neki ez természetes, hiszen születése óta ez az arc néz vissza rá, ha tükörbe bámul. A nagy semmit tevésben szánt egy kis időt és ellátogatott ide a templomba. A templomba belépve egy kellemesen rideg hangulatú, sötét térbe jut. A márvány vázákban virágok illatát érzi. Az oltárhoz vezető kis utat fapadok, és gyertyaláng reszkető fénye szegélyezi. Igazán megnyugtató látványt nyújt. Beljebb megy, az oltárhoz valamivel közelebb, és az egyik közeli padba ül le. Szemét behunyja, és csendbe elmélkedik az elmúlt napok eseményeiről. Jól eső egy kicsit ez a nyugalom, derengő gyertyákkal övezett békés félhomály. Ajkára most egészen apró bájos félmosoly kúszik. Különös felemás színű szemét lehunyva aprót sóhajtva mélyed gondolataiba.
Éjfekete hosszú térdig érő csizma elmaradhatatlanul sötétlik lábain. Hófehér arcát keretezi különös zöldes árnyalatú hamvas szőke hajzata. Érdekes megjelenést kölcsönöz a fiatal elf lánynak. Bal szemében világos vidám zöldes szikrákkal csillannak fel, ahogyan körbe néz. Míg jobb szeme sötétebb, elsőre talán barnának tűnik, némi rózsaszínes árnyalattal. Öltözéke egyszerű, világos zöld blúzból, kék vászonnadrágja kiemeli vékony derekát. Blúzra sötétebb zöld mellényt vett fel. A ruhadarabok kiemelik törékeny alkatát. Hátára pedig egy kék köpeny került a hideg ellen.*
*Egyenesen a középen elhelyezkedő Eeyr istennő szobrához lépdel. Ez újdonság számára, ez legutóbbi látogatása alkalmával még nem volt itt. Nagyot sóhajt, magasztos és szép a szobor. Maga is vallja Eeyr tanait, így tiszteletét teszi a templomban mély tisztelettel adózva az istennőnek.*
// Valuryen Meloar'c //
*Kellő ideje már megérkezett a városba. Megérkezett, nos inkább pár éve elszökött, a levegő városába. Hivatalosan a lég elementál mágia tanulása miatt érkezett, ám eddig nem igazán igyekezett tanulni. Nem tudja még, hogy akar-e mágus lenni, pedig azt mondják ilyen külsővel biztosan mágikus érzéke van. Vagy a mágia közreműködött a fogantatásakor. Ez egy olyan területe az eddig általa megismert világnak, mellyel még nem igen találkozott, és igazán nem is érdekli, hogy miért néz ki így. Neki ez természetes, hiszen születése óta ez az arc néz vissza rá, ha tükörbe bámul. A nagy semmit tevésben szánt egy kis időt és ellátogatott ide a templomba. A templomba belépve egy kellemesen rideg hangulatú, sötét térbe jut. A márvány vázákban virágok illatát érzi. Az oltárhoz vezető kis utat fapadok, és gyertyaláng reszkető fénye szegélyezi. Igazán megnyugtató látványt nyújt. Beljebb megy, az oltárhoz valamivel közelebb, és az egyik közeli padba ül le. Szemét behunyja, és csendbe elmélkedik az elmúlt napok eseményeiről. Jól eső egy kicsit ez a nyugalom, derengő gyertyákkal övezett békés félhomály. Ajkára most egészen apró bájos félmosoly kúszik. Különös felemás színű szemét lehunyva aprót sóhajtva mélyed gondolataiba.
Éjfekete hosszú térdig érő csizma elmaradhatatlanul sötétlik lábain. Hófehér arcát keretezi különös zöldes árnyalatú hamvas szőke hajzata. Érdekes megjelenést kölcsönöz a fiatal elf lánynak. Bal szemében világos vidám zöldes szikrákkal csillannak fel, ahogyan körbe néz. Míg jobb szeme sötétebb, elsőre talán barnának tűnik, némi rózsaszínes árnyalattal. Öltözéke egyszerű, világos zöld blúzból, kék vászonnadrágja kiemeli vékony derekát. Blúzra sötétebb zöld mellényt vett fel. A ruhadarabok kiemelik törékeny alkatát. Hátára pedig egy kék köpeny került a hideg ellen.*
*Egyenesen a középen elhelyezkedő Eeyr istennő szobrához lépdel. Ez újdonság számára, ez legutóbbi látogatása alkalmával még nem volt itt. Nagyot sóhajt, magasztos és szép a szobor. Maga is vallja Eeyr tanait, így tiszteletét teszi a templomban mély tisztelettel adózva az istennőnek.*
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-29 02:05:30
Üzenet elküldve: 2020-01-29 02:05:30
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 88
Játékstílus: Szelíd
//Wojest nyomában//
*Vaskos, hamuszürke felhőréteg kúszik álmosan a világ fölé, a nap aranyló sugarai csak olykor-olykor bújnak át a sötétlő fellegek hadán. A tavak s tengerek hava ez, mi híven nevéhez, bőszen öntözi a környező földeket és erdőket, de nem kíméli Artheniort és népét sem. Duzzadó patakokat, folyókat, sártól ragadó utakat hagy maga után, s nagy ritkán hangos dörrenéssel adja tudtára a halandóknak, még bírja erővel.
A két utazónak azonban szerencséje van. A vihar ma megpihen, s csupán szitáló permet az, mi arcukat és ruhájukat éri, noha a hűvös időjárással párosulva ez is kellemetlen kísérője a vándornak, ha hosszú útra kél. Delelőre járhat az idő, mikor megpillantják a templom sajátos sziluettjét a halovány esőfüggönyön át, bár ezt nehéz lenne megállapítani, lévén a nap úgy bújik meg az eget rejtő lepel mögött, mintha nem is volna.
A tölgyfakapu résnyire behajtva, mi talán épp a látogatónak szól, ki nyugodtan beléphet, ha úgy óhajt. Így tesz a kettős is, és csakhamar eléjük tárul a tekintélyes méretű, gyertyákkal igen csak gyéren megvilágított csarnok. A díszes falak és oszlopok telis-tele szimbólumokkal, ám a legtöbbjük árnyékba vész, hisz a napfény ezúttal nem tölti meg a termet a jókora ablakokon át. Csupán a szürke világ mutatja meg magát az esőcseppektől gyöngyöző, színes üvegen keresztül.
A templom jóformán üres, egy árva lélek, annyi sincs a padok között. Az egyetlen, ki rajtuk kívül a csarnokban tartózkodik, egy kissé hajlott, csuhás alak, ki épp háttal állva, komótosan gyújtogatja a gyertyákat egy hosszú, ezüstszín pálca segítségével.*
-Az istenek ügyében, fiam? Ezt a segítséget én is szívesen igénybe venném! *Halkan döcögve nevet fel, majd megfordulva szemügyre veszi a kettőst. Még mindig a pálcát szorongatva lép közelebb és tárja szét karjait üdvözlőleg.*
-Eeyr hozott Titeket, vándorok. Vagy ha nem ő, hát mily szándék vezérelt Titeket házába e borús napon? *Hunyorog joviálisan vendégeire, miközben pocakján kulcsolja össze kezeit maga előtt, ujjai közé csippentve a szokatlan tűzszerszámot. A tekintete vizslató, ám ezzel együtt valahogy még is meleg és barátságos. Mindkettejük arcán hosszan elidőz, mielőtt folytatná.* -Remélem e fellegeket jöttetek elhajtani, mik már Willor napja óta rajtunk ülnek, úgy bizony… Már megint le fogok maradni a Hydra Izzásáról. Ilyenkortájt égnek a legfényesebben a csillagai. Nagy kár, nagy kár… *Sóhajt fel színpadiasan, majd szórakozottan megvakarja kobakját a csuklya alatt. Bizony, nagy kedvelője az égi szimbólumoknak. Nem elmélkedik sokat azonban e problémán, helyette széles mosoly kíséretében emeli barna tekintetét ismét Learonra, majd Karheiára.*
-Bocsássatok meg, folyton fecsegek. Arizeus atya vagyok, már jó ideje én istápolom az Úrnő követőit Artheniorban, már amennyire egy ilyen öregembertől telik, ugye… Tehát, milyen segítségre lenne szükségetek, vándorok?
*Vaskos, hamuszürke felhőréteg kúszik álmosan a világ fölé, a nap aranyló sugarai csak olykor-olykor bújnak át a sötétlő fellegek hadán. A tavak s tengerek hava ez, mi híven nevéhez, bőszen öntözi a környező földeket és erdőket, de nem kíméli Artheniort és népét sem. Duzzadó patakokat, folyókat, sártól ragadó utakat hagy maga után, s nagy ritkán hangos dörrenéssel adja tudtára a halandóknak, még bírja erővel.
A két utazónak azonban szerencséje van. A vihar ma megpihen, s csupán szitáló permet az, mi arcukat és ruhájukat éri, noha a hűvös időjárással párosulva ez is kellemetlen kísérője a vándornak, ha hosszú útra kél. Delelőre járhat az idő, mikor megpillantják a templom sajátos sziluettjét a halovány esőfüggönyön át, bár ezt nehéz lenne megállapítani, lévén a nap úgy bújik meg az eget rejtő lepel mögött, mintha nem is volna.
A tölgyfakapu résnyire behajtva, mi talán épp a látogatónak szól, ki nyugodtan beléphet, ha úgy óhajt. Így tesz a kettős is, és csakhamar eléjük tárul a tekintélyes méretű, gyertyákkal igen csak gyéren megvilágított csarnok. A díszes falak és oszlopok telis-tele szimbólumokkal, ám a legtöbbjük árnyékba vész, hisz a napfény ezúttal nem tölti meg a termet a jókora ablakokon át. Csupán a szürke világ mutatja meg magát az esőcseppektől gyöngyöző, színes üvegen keresztül.
A templom jóformán üres, egy árva lélek, annyi sincs a padok között. Az egyetlen, ki rajtuk kívül a csarnokban tartózkodik, egy kissé hajlott, csuhás alak, ki épp háttal állva, komótosan gyújtogatja a gyertyákat egy hosszú, ezüstszín pálca segítségével.*
-Az istenek ügyében, fiam? Ezt a segítséget én is szívesen igénybe venném! *Halkan döcögve nevet fel, majd megfordulva szemügyre veszi a kettőst. Még mindig a pálcát szorongatva lép közelebb és tárja szét karjait üdvözlőleg.*
-Eeyr hozott Titeket, vándorok. Vagy ha nem ő, hát mily szándék vezérelt Titeket házába e borús napon? *Hunyorog joviálisan vendégeire, miközben pocakján kulcsolja össze kezeit maga előtt, ujjai közé csippentve a szokatlan tűzszerszámot. A tekintete vizslató, ám ezzel együtt valahogy még is meleg és barátságos. Mindkettejük arcán hosszan elidőz, mielőtt folytatná.* -Remélem e fellegeket jöttetek elhajtani, mik már Willor napja óta rajtunk ülnek, úgy bizony… Már megint le fogok maradni a Hydra Izzásáról. Ilyenkortájt égnek a legfényesebben a csillagai. Nagy kár, nagy kár… *Sóhajt fel színpadiasan, majd szórakozottan megvakarja kobakját a csuklya alatt. Bizony, nagy kedvelője az égi szimbólumoknak. Nem elmélkedik sokat azonban e problémán, helyette széles mosoly kíséretében emeli barna tekintetét ismét Learonra, majd Karheiára.*
-Bocsássatok meg, folyton fecsegek. Arizeus atya vagyok, már jó ideje én istápolom az Úrnő követőit Artheniorban, már amennyire egy ilyen öregembertől telik, ugye… Tehát, milyen segítségre lenne szükségetek, vándorok?
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-28 10:57:18
Üzenet elküldve: 2020-01-28 10:57:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Wojest keresése//
*Látja a lányon, hogy mennyire nagy dolognak éli meg a varázslást és a sikerélményt, hogy létrejött a mágia. Visszaemlékszik, hogy talán ő is ilyen volt Worenth mellett, amikor a föld ágon érte el ugyanezt, amit most a lánynak megtanított. Megszólalásig ugyanaz a helyzet, mint akkor vele volt.*
-nekem már az is elég, hogy látom az örömöd. *Mosolyog a lányra kedvesen. A Sajt-mester az ilyeneket szereti tanítani, akik értik, hogy mennyire nagy dolog ez. Talán az egész élete megváltozik most Rheiának, hogy igazi hatalommal rendelkezik. Azonban a tanulás itt még nem ér véget, folytatni kell a karddal és egyéb egyre nehezedő varázslatokkal. Hiába nem próbálta még a pásztor sem a pengegyújtást, mégis elsőre sikerül. Ahogy anno az öreg mágus mondta a faluban, hatalmas tehetsége van hozzá. Eddig még nem is volt olyan varázslat, amivel felsült volna.*
-Arra viszont gondolj, mielőtt meggyújtod a kardod, hogy mindig körültekintően bánj a tűzzel. A szemem láttára gyulladt fel egy ember ettől a varázslattól, mert a társa nem tudta mit csinál. Ahogy utazásaim során azt is láttam, hogyan égetett fel valaki közel egy hektárnyi búzamezőt és egy paraszt házát, csak mert egy banditával egy tábla közepén kezdett harcolni. Egyikük se élte túl, a gazda pedig tönkrement. Mindig gondolkodni kell, mielőtt varázsolsz! *Nem tudja elégszer elmondani ezt, annyira fontosnak tartja. hatalmas felelősség hullott a lány ölébe amiatt, hogy ennyi tudást, ilyen hamar megkapott.*
-Másoknak évekig tart megtanulni ezt, amit én át fogok neked adni, tehát igyekezz felnőni a feladathoz! *Mosolyog a pásztor a lányra.*
-Viszont tudd, hogy nem kezdtem volna bele a tanításba, ha nem éreznélek késznek rá. *Ezalatt beérnek a templomba. Utolsó monológját már a falak között mondta el. Learon szétnéz a merőben megváltozott helyen. Ez volt az, ahova először betárt a városban. Itt adta fel nagy vándorlását, ami évek óta tartott már és döntötte el, hogy a környéken fog birtokot szerezni.*
-Ez bizony! *Aztán kicsit felemeli a hangját és köszönti az ittenieket.*
-Jó napot! Learon Derin vagyok és keresek valakit, aki segíthet nekem az istenek ügyében! *Reméli, hogy hamarosan talál valakit, aki elmondja neki, hogy ki is az a Wojest, meg, hogy mit is akartak tőle azok a bizonyos istenek.*
*Látja a lányon, hogy mennyire nagy dolognak éli meg a varázslást és a sikerélményt, hogy létrejött a mágia. Visszaemlékszik, hogy talán ő is ilyen volt Worenth mellett, amikor a föld ágon érte el ugyanezt, amit most a lánynak megtanított. Megszólalásig ugyanaz a helyzet, mint akkor vele volt.*
-nekem már az is elég, hogy látom az örömöd. *Mosolyog a lányra kedvesen. A Sajt-mester az ilyeneket szereti tanítani, akik értik, hogy mennyire nagy dolog ez. Talán az egész élete megváltozik most Rheiának, hogy igazi hatalommal rendelkezik. Azonban a tanulás itt még nem ér véget, folytatni kell a karddal és egyéb egyre nehezedő varázslatokkal. Hiába nem próbálta még a pásztor sem a pengegyújtást, mégis elsőre sikerül. Ahogy anno az öreg mágus mondta a faluban, hatalmas tehetsége van hozzá. Eddig még nem is volt olyan varázslat, amivel felsült volna.*
-Arra viszont gondolj, mielőtt meggyújtod a kardod, hogy mindig körültekintően bánj a tűzzel. A szemem láttára gyulladt fel egy ember ettől a varázslattól, mert a társa nem tudta mit csinál. Ahogy utazásaim során azt is láttam, hogyan égetett fel valaki közel egy hektárnyi búzamezőt és egy paraszt házát, csak mert egy banditával egy tábla közepén kezdett harcolni. Egyikük se élte túl, a gazda pedig tönkrement. Mindig gondolkodni kell, mielőtt varázsolsz! *Nem tudja elégszer elmondani ezt, annyira fontosnak tartja. hatalmas felelősség hullott a lány ölébe amiatt, hogy ennyi tudást, ilyen hamar megkapott.*
-Másoknak évekig tart megtanulni ezt, amit én át fogok neked adni, tehát igyekezz felnőni a feladathoz! *Mosolyog a pásztor a lányra.*
-Viszont tudd, hogy nem kezdtem volna bele a tanításba, ha nem éreznélek késznek rá. *Ezalatt beérnek a templomba. Utolsó monológját már a falak között mondta el. Learon szétnéz a merőben megváltozott helyen. Ez volt az, ahova először betárt a városban. Itt adta fel nagy vándorlását, ami évek óta tartott már és döntötte el, hogy a környéken fog birtokot szerezni.*
-Ez bizony! *Aztán kicsit felemeli a hangját és köszönti az ittenieket.*
-Jó napot! Learon Derin vagyok és keresek valakit, aki segíthet nekem az istenek ügyében! *Reméli, hogy hamarosan talál valakit, aki elmondja neki, hogy ki is az a Wojest, meg, hogy mit is akartak tőle azok a bizonyos istenek.*
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-27 23:20:57
Üzenet elküldve: 2020-01-27 23:20:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Wojest keresése//
*Karheia valami földöntúli boldogságot él át ennek az egyszerűnek nevezhető varázslatnak a sikerével. Mondhatni egészen meghatódik, ami látszik is hálás kékjeiben, amiket az őt segítő Learonra emel.*
- Nagyon szépen köszönöm Learon. Ez a te érdemed, és nem tudok elég hálás lenni érte.
*Ugyancsak apróság, viszont Karheia felméri ezen apróságokban lévő hatalmat, amit kis lépésenként visszaragad magához. Boldoggá teszi a tudás birtoklása, boldoggá teszi az is, hogy erősebb lett, ezáltal pedig kevésbé kiszolgáltatott, és annak is a lehetősége, hogy majd ezekkel az ismeretekkel hasznos szolgálatot tehet. Talán egy nap népét védheti meg, ha a szükség megköveteli. Ezek mind olyan érzések, amik csak még szilárdabbá teszik benne ez elhatározást, hogy folytassa azt, amit eddig is olyan rendíthetetlenül eltökélt magában.
Learon viszont folytatja oktatását, ami miatt kénytelen kicsit uralkodni magán, és elfojtani eufórikus érzelmeit. Nehezére esik, viszont megteszi, hogy minden idegszálával a pásztormágus szavaira koncentrálhasson.*
- Természetesen.
*Átnyújtja fegyverét mentorának, közben törekszik egyensúlya megtartására, és arra, hogy Csatanglót ne érje semmi olyan váratlan helyzet, ami kellemetlen folytatást eredményezne.*
- Ez valami elképesztő!
*Egészen megrészegül a látványtól. Mélykék íriszeiben tükröződve visszacsillan a lángok fénye, miközben lelki szemei előtt újabb lehetőségek bontakoznak ki. Ez a varázslat hihetetlen erős lehet a morálra nézve. Szinte látja is, hogy miként vágtatnak harcba a szilaj barbár férfiak lángoló kardokkal, az ellenfelek pedig miként bizonytalanodnak el, és torpannak meg.*
~ Rorkirnak meg kell majd ezt mutatnom. ~
*Valamiért úgy sejti a barbár férfi igazán értékelné ezt a kis trükköt. Kardját visszaveszi, és torkát megköszörülve saját maga is próbát tesz, ügyelve arra, hogy kellőképpen eltartsa magától az esetleg felgyulladó fegyvert.*
- Erre mindenképpen fényt kell derítenünk.
*Teszi még hozzá, és már a gondolattól is teljesen izgalomba jön, hogy újabb kísérletet tegyenek. Alig várja, hogy ezekkel a feljegyzésekkel szépen megtölthesse üres könyvét.*
- Ez lenne az, ugye?
*Kérdezi, miután felsejlik előtte a templom szerény, de tiszteletet parancsoló sziluettje.*
A varázsló végigsimít egy fegyver pengéjén, melynek hatására azon lángnyelvek kúsznak végig, könnyebb égési sérüléseket okozhat a fegyver sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. Hatóideje három kör.
*Karheia valami földöntúli boldogságot él át ennek az egyszerűnek nevezhető varázslatnak a sikerével. Mondhatni egészen meghatódik, ami látszik is hálás kékjeiben, amiket az őt segítő Learonra emel.*
- Nagyon szépen köszönöm Learon. Ez a te érdemed, és nem tudok elég hálás lenni érte.
*Ugyancsak apróság, viszont Karheia felméri ezen apróságokban lévő hatalmat, amit kis lépésenként visszaragad magához. Boldoggá teszi a tudás birtoklása, boldoggá teszi az is, hogy erősebb lett, ezáltal pedig kevésbé kiszolgáltatott, és annak is a lehetősége, hogy majd ezekkel az ismeretekkel hasznos szolgálatot tehet. Talán egy nap népét védheti meg, ha a szükség megköveteli. Ezek mind olyan érzések, amik csak még szilárdabbá teszik benne ez elhatározást, hogy folytassa azt, amit eddig is olyan rendíthetetlenül eltökélt magában.
Learon viszont folytatja oktatását, ami miatt kénytelen kicsit uralkodni magán, és elfojtani eufórikus érzelmeit. Nehezére esik, viszont megteszi, hogy minden idegszálával a pásztormágus szavaira koncentrálhasson.*
- Természetesen.
*Átnyújtja fegyverét mentorának, közben törekszik egyensúlya megtartására, és arra, hogy Csatanglót ne érje semmi olyan váratlan helyzet, ami kellemetlen folytatást eredményezne.*
- Ez valami elképesztő!
*Egészen megrészegül a látványtól. Mélykék íriszeiben tükröződve visszacsillan a lángok fénye, miközben lelki szemei előtt újabb lehetőségek bontakoznak ki. Ez a varázslat hihetetlen erős lehet a morálra nézve. Szinte látja is, hogy miként vágtatnak harcba a szilaj barbár férfiak lángoló kardokkal, az ellenfelek pedig miként bizonytalanodnak el, és torpannak meg.*
~ Rorkirnak meg kell majd ezt mutatnom. ~
*Valamiért úgy sejti a barbár férfi igazán értékelné ezt a kis trükköt. Kardját visszaveszi, és torkát megköszörülve saját maga is próbát tesz, ügyelve arra, hogy kellőképpen eltartsa magától az esetleg felgyulladó fegyvert.*
- Erre mindenképpen fényt kell derítenünk.
*Teszi még hozzá, és már a gondolattól is teljesen izgalomba jön, hogy újabb kísérletet tegyenek. Alig várja, hogy ezekkel a feljegyzésekkel szépen megtölthesse üres könyvét.*
- Ez lenne az, ugye?
*Kérdezi, miután felsejlik előtte a templom szerény, de tiszteletet parancsoló sziluettje.*
A varázsló végigsimít egy fegyver pengéjén, melynek hatására azon lángnyelvek kúsznak végig, könnyebb égési sérüléseket okozhat a fegyver sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. Hatóideje három kör.
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-19 18:54:16
Üzenet elküldve: 2020-01-19 18:54:16
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
* Most, hogy "szépen" felöltözött indul tovább. A harang kongására lesz figyelmes a kietlen romok között.*
~ Ez meg mi?~
- Egy harang. Azé a templomé lehet, amelyiknek ide látszódik a tornya. Mit szólnál ha megnéznénk? Talán még enni is kapnánk egy keveset.
~ Ha van kaja, akkor benne vagyok.~* A közös egyetértés hatására már fordulnak is a templom irányába. Nest rossz érzés fogja el, mikor az ajtó felé közelednek, de későn kapcsol és már bent is vannak az épületben. Szegény betolakodó lélek szinte teljesen elgyengül a templomi lékkör hatására. Ezt Ciri is megérzi és meg is lepődik.*
~ Menjünk innen most!~
- Én irányítok most. Most érzem, hogy erősebb vagyok nálad. Maradunk és eszünk! Utána fontolóra veszem a dolgot.* Mondhat bármit a másik, most az csak egércincogásnak tűnik a szemében. Illedelmesen köszön az első szerzetesnek, aki majd szörnyethal, mikor meglátja a lánykát. Hát meg kell hagyni, hogy nem mindennapi a megjelenése az már biztos. Még jó, hogy olyan aranyos és ártatlan pofikája van, így hamar megszánják. A csuhás elvezeti egy kis szobába, ahol válogat neki egy pár meleg rongyot. Akad itt ruha felajánlásokból, meg egyes elhunytaktól is. Több helyen is megstoppolt nadrág és kapát kerül rá, meg egy pár viseletes cipőcske. Most már úgy néz ki, mint egy rendes koldul, mert eddig úgy festett, mint egy bolond. Egy tál meleg étel is jut számára. Egy kis lencse főzelék meg egy szikkadt cipó. A kikérdezést naná, hogy nem ússza meg, így hát mesél róla a lány, hogy mi történt vele. Persze Nest kihagyja az elbeszélésből.*
~ Ez meg mi?~
- Egy harang. Azé a templomé lehet, amelyiknek ide látszódik a tornya. Mit szólnál ha megnéznénk? Talán még enni is kapnánk egy keveset.
~ Ha van kaja, akkor benne vagyok.~* A közös egyetértés hatására már fordulnak is a templom irányába. Nest rossz érzés fogja el, mikor az ajtó felé közelednek, de későn kapcsol és már bent is vannak az épületben. Szegény betolakodó lélek szinte teljesen elgyengül a templomi lékkör hatására. Ezt Ciri is megérzi és meg is lepődik.*
~ Menjünk innen most!~
- Én irányítok most. Most érzem, hogy erősebb vagyok nálad. Maradunk és eszünk! Utána fontolóra veszem a dolgot.* Mondhat bármit a másik, most az csak egércincogásnak tűnik a szemében. Illedelmesen köszön az első szerzetesnek, aki majd szörnyethal, mikor meglátja a lánykát. Hát meg kell hagyni, hogy nem mindennapi a megjelenése az már biztos. Még jó, hogy olyan aranyos és ártatlan pofikája van, így hamar megszánják. A csuhás elvezeti egy kis szobába, ahol válogat neki egy pár meleg rongyot. Akad itt ruha felajánlásokból, meg egyes elhunytaktól is. Több helyen is megstoppolt nadrág és kapát kerül rá, meg egy pár viseletes cipőcske. Most már úgy néz ki, mint egy rendes koldul, mert eddig úgy festett, mint egy bolond. Egy tál meleg étel is jut számára. Egy kis lencse főzelék meg egy szikkadt cipó. A kikérdezést naná, hogy nem ússza meg, így hát mesél róla a lány, hogy mi történt vele. Persze Nest kihagyja az elbeszélésből.*
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2020-01-02 12:00:53
Üzenet elküldve: 2020-01-02 12:00:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 745
OOC üzenetek: 515
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 745
OOC üzenetek: 515
Játékstílus: Megfontolt
//Könyvtár látogatás//
* Össze szedi a holmiját és már készül is az indulásra. A törpe megjegyzi, hogy milyen nehéz lesz a táska és bizony igaza is lesz. Az arany az jól mutatja, hogy a párocska mennyire is ragaszkodik egymáshoz. Csak úgy csillog a szemük. Elbúcsúznak egymástól és Nimeril távozik, mert a törpe nadrágja már kezd szűkös lenni. Még látja, hogy gyorsan össze pakolnak ők is és nyilvánvaló, hogy mi fog következni. Szerencsére a továbbiakat, már nem kell a félvérnek végig néznie. A táskáját cipelve indul el a templom irányába. Úgy hallotta, hogy arra felé van ott egy könyvtár. Útja romok között vezet, ami valaha a Gazdag negyed lehetett. Most nincs ideje nézelődni, mert van mit cipelnie. Mire a templomhoz ér kicsit el is fárad. Felmászik hát a lépcsőn és belép az épületbe. Csönd és nyugalom fogadja, na meg egy kis hideg. A félhomályban csak a gyertyák imbolygó fénye ad némi támpontot. A felbukkanó csuhásoknak köszön és megkérdezi az könyvtár pontos irányát. Az egyik szerzetes éppen oda tart, ezért örömmel elkíséri Nimerilt. Még a táskáját is viszi helyette, amit talán megbánik mikor megérzi a súlyát. A templom belülről olyan, mint a többi csak valamivel díszesebb. Az egyedüli kirívó dolog az a szobrok jelenléte. Valahogy ne illenek bele a képbe. Megtudja, hogy ezek a hajdani nagy levegő mágia mestereinek szobra. Ez már inkább érdekli. Vált is pár szót erről a csuhással, amíg haladnak. A könyvtárba érve megköszöni a segítséget és elkezd keresgélni a tudományos könyvek között. Talál egy izgalmas olvasmányt az alkímiáról, amit rögtön a kezébe is vesz. Ezen tudományban még nem jártas annyira, de nem tűnik bonyolultnak a leírások alapján. Még majd egy pár orvosi könyvbe is beletúr, hogy gyarapítsa a tudását. Főleg a gyógynövények érdeklik. A tündér kis könyve nem rossz, de ki kell, hogy egészítse. Egy pár óráig el lesz itt a könyvek között az már biztos.*
* Össze szedi a holmiját és már készül is az indulásra. A törpe megjegyzi, hogy milyen nehéz lesz a táska és bizony igaza is lesz. Az arany az jól mutatja, hogy a párocska mennyire is ragaszkodik egymáshoz. Csak úgy csillog a szemük. Elbúcsúznak egymástól és Nimeril távozik, mert a törpe nadrágja már kezd szűkös lenni. Még látja, hogy gyorsan össze pakolnak ők is és nyilvánvaló, hogy mi fog következni. Szerencsére a továbbiakat, már nem kell a félvérnek végig néznie. A táskáját cipelve indul el a templom irányába. Úgy hallotta, hogy arra felé van ott egy könyvtár. Útja romok között vezet, ami valaha a Gazdag negyed lehetett. Most nincs ideje nézelődni, mert van mit cipelnie. Mire a templomhoz ér kicsit el is fárad. Felmászik hát a lépcsőn és belép az épületbe. Csönd és nyugalom fogadja, na meg egy kis hideg. A félhomályban csak a gyertyák imbolygó fénye ad némi támpontot. A felbukkanó csuhásoknak köszön és megkérdezi az könyvtár pontos irányát. Az egyik szerzetes éppen oda tart, ezért örömmel elkíséri Nimerilt. Még a táskáját is viszi helyette, amit talán megbánik mikor megérzi a súlyát. A templom belülről olyan, mint a többi csak valamivel díszesebb. Az egyedüli kirívó dolog az a szobrok jelenléte. Valahogy ne illenek bele a képbe. Megtudja, hogy ezek a hajdani nagy levegő mágia mestereinek szobra. Ez már inkább érdekli. Vált is pár szót erről a csuhással, amíg haladnak. A könyvtárba érve megköszöni a segítséget és elkezd keresgélni a tudományos könyvek között. Talál egy izgalmas olvasmányt az alkímiáról, amit rögtön a kezébe is vesz. Ezen tudományban még nem jártas annyira, de nem tűnik bonyolultnak a leírások alapján. Még majd egy pár orvosi könyvbe is beletúr, hogy gyarapítsa a tudását. Főleg a gyógynövények érdeklik. A tündér kis könyve nem rossz, de ki kell, hogy egészítse. Egy pár óráig el lesz itt a könyvek között az már biztos.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1274-1293