*A lovat kint hagyja, mert ugye, mégsem barlangban született, hogy csatalóval mennyen templomba. Szépen kiköti a hátast az erre megfelelőnek látszó helyen. Lehetőleg az itató környékén, hogy a derék hátas kedvére olthassa szomját, aztán tekintete a templom felé fordul. Sok évtized telt el azóta, hogy utoljára szent helyen járt volna. A maga fajtának amúgy sem való az, de ha már egyszer itt van és felderít. Bár ha őszinték vagyunk, ez csak az egyik ok. Már a pusztán át jövet is fontolgatott valamit, még hetekkel azelőtt, hogy a városba értek volna. Az utóbbi időben nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ideje volna visszatérnie eredeti mesterségéhez. Egykor mágust akartak faragni belőle, még zsenge ifjúsága idején. De ő foggal körömmel ellenállt az akaratnak. Bár a varázs szikrái feltámadtak lelkében ő erővel kioltotta őket. Pedig oly közel volt, oly közel, hogy már érezte a mana háló rezdüléseit.*
~Talán, még el tudom érni~
*Megrázza a fejét, nagyon régen volt. Gondolataiba merülve sétál fel, s alá a templom előtt, közben időnként méregetve a helyet, időnként méregetve saját magát. Nem tud döntésre jutni. Nem érzi már magában azt az erőt, ami a varázshoz kell. És igazából azt amit kellett volna nem is érezte soha. De tudta, hogy közel jár hozzá. Az évek viszont alaposan megkoptatták érzékeit. Ma már egy kósza poharat sem tudna felemelni a mana háló megrántásával. Kikopott belőle.*
~Vagy mégsem?~
*Olyan dolgokat is megérez amire nincs emberi magyarázat. De hát, ő nem is ember. Egy tündér elveszítheti egyáltalán varázs képességeit?*
~Hisz mi varázsból születtünk..nem húsból és vérből mint a többi~
*Ebben más és ezt tudja jól ő is. Végül vet még egy kósza pillantást a városra, aztán kifújja a levegőt, s apró csizmái a templom felé indulnak. Nem csap hatalmas zajt. Nincs színpadias belépő. Nagyon szolidan lépi át a kaput.*
~Eddig megvolnánk~
*Tekintetét körbehordozza a benti termeken, majd leemeli fejéről a kalapot. Leandana szellemeit nem tiszteli, de az istenek, az ő hatalmuk más. Azt már érezte a bőrén, és ami sokkal keményebb volt a lelkén is. Megérint egy pontot a mellkasán, melyre varázs vágott sebet egykoron. A szent helyeken a mai napig belevillámlik a fájdalom. Most sincs ez másképp. Apró grimasz, nem több mi átsuhan sápadt arcán, aztán kiveri fejéből a boszorkányt.*
~Már halott, te küldted a másvilágra~
*A falak mellett halad, egyelőre csak felméri a terepet, s közben gondolataiba mélyed.
Alaposan körbejárja a templomot. Figyel minden apró részletre. Érdeklődése két irányú, egyrészt parancsot hajt végre, melynek célja a felderítés. Így minden apróságot a fejébe vés, ami csak fontos lehet. Másrészt, nehezen tud szabadulni saját vágyától, hogy újra a mágia útja felé terelje az életét. Ha megnyitná elméjét a mana háló előtt. Nem kétséges hogy idővel vissza jönne minden. De vele együtt, sok olyan is jönne amiket nem véletlenül zárt ki. És, azok a dolgok, szörnyűek.*
~Az is elég nekem amivel születtem, nem kellenek új démonok ~
*Van már neki ez a furcsa hobbija a halott nőkkel, az alkoholizmusa, a szadizmusa. Mondhatjuk úgy is, hogy egy újabb démon, már olyannyira megrontaná személyiségét hogy közelebb állna a másik síkhoz, mint ehez amiben most is él. Bár az is tény, hogy ő mindig is valahol a két világ határán táncolt, de nem mindegy hogy melyikhez áll közelebb, még akkor sem ha a különbség csak egy hajszálnyi is.*
~Még nem jött el az ideje~
*Pillant komoran a fal mellett magasodó hatalmas szobrokra. Érzi, hogy hamarosan újra erre az útra kell térnie, ébredezik benne valami. Valami olyasmi, amit nehéz szavakba önteni, de még korai. Még nem jött el az idő. Több mint fél órát töltött odabent. Szemügyre véve mindent, és mindenkit akit csak láthatott, az utolsó részletig. Elméjébe vési, nem csak azt, hogy a városon belül hol van a templom, hanem azt is, hogy milyen a belső szerkezeti felépítése. Merre melyik szobor, ajtó, könyvtár, hogy ha kell vakon is eligazodjon idebent.
Aztán ahogy jött, csendben indul is kifelé. Lassan lebattyog a lépcsőn, majd végig simít a hátason, komótosan eloldozza a kantárat, s szemeit körbe futtatja a város ezen részén.*
~Minden rendben~
*Felkapaszkodik a nyeregbe, azt finom térd mozdulattal jelzi, hogy indulhatnak tovább. Erősebb rángatásra nincs szükség. Ők már összeszokott párost alkotnak.*
A hozzászólást Oghma (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.12.25 16:32:31, a következő indokkal:
Hozzászólások egybeszerkesztése