//A tudás előszobájában//
*A monumentális építményt hosszasan megcsodálja egy oszlop előtt megtorpanva, egyszerűen nem tudja levenni a szemeit a hatalmas faajtókról. ~Ez már igen, pont úgy néz ki, mint egy felvilágosult hely, ami a tudás és a bölcsesség otthona. ~ Bár egyelőre még mindig nincsen meggyőződve arról, hogy a megfelelő helyen jár, de felmászik a lépcsőkön és besétál a félhomály Templom falai közé. Elsétál a fapadok között, mikor pedig feltekint a hatalmas kőszobrok mívesen faragott csodájára, akkor érzi igazán milyen aprócska és jelentéktelen is ő valójában. Valami nyomasztó érzés keríti hatalmába, de szerencsére nincsen egyedül, mert a padokban emberek ülnek és néha mellette is elhalad egy- egy csuklyás alak, akik mintha ehhez az építményhez tartoznának. Náluk is látni hasonlót, így nincsen meglepve, egy istenség szentélyébe tévedt. Kicsit tanácstalanul áll meg az oltártól néhány méterre, mikor észreveszi, hogy többen is lefelé tartanak egy lépcsőn, valamint onnan lentről jönnek fel és egyáltalán nem tűnnek papoknak. Meg meri kockáztatni, ahogy a kíváncsiság belülről hajtja, hogy talán több van odalenn, mint, amit remél. Leérve, amint az utolsó lépcsőfokkal is óvatosan megbirkózik, szemei elé tárul a kör alakú terem, amely rejti a könyveket és tekercseket és az asztalok mögött pedig néhol, inkább tudósforma lények ülnek, mint sem papok. A csuhás felemeli a fejét, mikor észleli az újonnan érkezőt, ő csak biccent illendően, nem szeretné megzavarni az idelent lévőket az olvasásban. Miután közelebb ért, néhány halk kérdéssel próbál tájékozódni, ugyanis csupán az alkímiával foglalkozó könyvek és tekercsek érdeklik, kár lenne elpazarolnia az energiáját másra. Szerencsére harmadjára a csuhás is megérti mit akar mondani, így kicsit zsémbesen bár megmutatja azt a néhány könyvet, amik ehhez kapcsolódnak. Illendően megköszöni, majd székre áll és leemeli Nestar Erefiz kézikönyvét, amely bizonyosan tartogat meglepetéseket a számára. Lefekteti a könyvet a földre és felnyitja. Átolvasva néhányat hümmög, hiszen van benne nem egy szokatlan összetevő, ám ha működik akkor nincs mit kritizálni, így van és kész. Elővesz egy papírost meg egy írószenet és feljegyez néhány dolgot. Nem marad tovább egy délutánnál, hiszen ide bármikor visszajöhet újra elolvasni a könyvet, amikor csak szüksége van rá. A tudás pedig úgy az izgalmas, ha használat közben is megtapasztalhatja az ember, sőt bájital keverésnél az elméletnek mily csekély az értelme, ha azt nem követi a tett. Ezt is, csak úgy lehet elsajátítani, ha a gyakorlatot is mellé teszi a tündér. Miután visszaügyeskedte a könyvet a helyére távozik is a könyvtárból, nagy, levegőszegény sóhajtások közepette. ~Az a sok lépcsőfok, teljesen lefárasztott.~ Sétál ki kicsit zihálva a Templom hatalmas faajtói között.*