Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 66 (1301. - 1311. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1302. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-06-04 21:29:54
Üzenet elküldve: 2026-06-04 21:29:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Mire Thalyssa eléri a templomkertet, a hold már jócskán magasan jár, a pirkadat talán közelebb is van, mint az alkonyat.
A kert sem nyugodtabb, mint a város többi része. Menekültek megszámlálhatatlan tömegei húzzák meg magukat a fák alatt, a kavicsos utak mentén és a bokrok takarásában. Pokrócok, batyuk, összetolt holmik és álmatlan tekintetek töltik meg a gondosan ápolt kertet. A templom ajtajai továbbra is nyitva állnak, a gyertyafény melegen szűrődik ki a félhomályba.
Thalyssa felemás tekintete végigjárja a táborozókat. Megtalálja az aznapi menedékét. Egy asszony, gyermekekkel. Nem véletlenül választja azt a középkorú nőt, aki körül legalább fél tucat gyermek alszik különböző pózokban. Némelyik bizonyára a sajátja, mások talán rokonok vagy árvák, akiket magához vett az út során. Az asszony fáradtnak tűnik, de amikor a vörös hajú lány a közelbe telepszik, csak végigméri őt, majd egy rövid bólintással tudomásul veszi jelenlétét. Mintha egy újabb elkóborolt gyerek érkezett volna a kupacba.
A lány pontosan így tervezte. A fa alatt húzza meg magát, ugyanott, ahol legutóbb is elnyomta az álom. Hátát a törzsnek veti, felhúzza térdeit, egy ideig az ágak között ragyogó csillagokat figyeli. Aztán lehunyja a szemét.
Gondolatai csendesen fordulnak istene felé. Nem kér sokat, csak egy álmot. Bár nem szereti őket, most azt sem bánná, ha éber lenne az az álom! Egy jelet, egy újabb útmutatást, valamit, ami értelmet ad az előtte álló útnak.
Hosszú percek telnek el, óráknak tűnnek, az álom azonban ezúttal nem érkezik, Se éber, se másmilyen. Nem hall suttogó hangokat. Nem nyílnak meg előtte titkok, minden sötét marad. Így hát nem marad neki más, csak az, ami elnyomja. Mély, zavartalan, álom nélküli alvás.
Reggel kipihenten ébred, már amennyirea a környezete és abban lévő tényezők ezt lehetővé teszik. A nap első sugarai már aranyszínűre festik a templom köveit, mire kinyitja a szemét. A kertben lassan megindul az élet. Emberek nyújtózkodnak, gyerekek sírnak, valahol edények csörömpölnek. Az ételosztásnál hamarosan hosszú sor alakul ki, Thalyssa is beáll közéjük.
Türelmesen kivárja a sorát, majd átveszi a neki járó egyszerű reggelit: egy darab kenyeret és egy kupa vizet. Nem sok, de elegendő. Egy árnyékos helyen elfogyasztja, morzsát sem hagyva maga után. A nap további részében nem vágyik a tömegre és társaságra, így a templomkert hátsó részén át a temető felé veszi az irányt. Oda már jóval kevesebben merészkednek, az emberek félnek a halottaktól…vagy talán csak attól, amire emlékeztetik őket.
A temető csendes.
A sírkövek között csak a szél jár. Néhol moha borítja a köveket, másutt virágok nyílnak a repedésekből. A folyó tompa morajlása egészen idáig hallatszik, a kortalan sírok környékén pedig olyan nyugalom uralkodik, amelyet a menekültekkel zsúfolt városrészben lehetetlen megtalálni. A lány hosszú órákat tölt itt. Hol a sírkövek között sétál, hol egy árnyékos helyen üldögél, máskor a magnóliafa alatt telepszik le, megengedve magának némi ábrándozást, szundítást. Valamikor előkerül a boros butykos és a hashajtót tartalmazó fiola is. A temető végtelen nyugalmában ismert precizitással csöpögtetheti az enyhe mérget a vörös nedűbe. Gondosan számol, még gondosabban mér, hisz nem akar ő mást, csak ártani. De nem súlyosan. Csak kellemetlenül. Roppant, rettentő kellemetlenül!
A nap lassan halad át az égen, a délután hamarosan estébe fordul. A sírkövek árnyékai megnyúlnak. Innen tudja a lány, itt az idő. Amikor a napkorong már a látóhatár felé ereszkedik, Thalyssa összeszedi a holmiját, leporolja ruháját, és utoljára végigpillant a csendes temetőn, majd még napnyugta előtt útnak indul.*
A kert sem nyugodtabb, mint a város többi része. Menekültek megszámlálhatatlan tömegei húzzák meg magukat a fák alatt, a kavicsos utak mentén és a bokrok takarásában. Pokrócok, batyuk, összetolt holmik és álmatlan tekintetek töltik meg a gondosan ápolt kertet. A templom ajtajai továbbra is nyitva állnak, a gyertyafény melegen szűrődik ki a félhomályba.
Thalyssa felemás tekintete végigjárja a táborozókat. Megtalálja az aznapi menedékét. Egy asszony, gyermekekkel. Nem véletlenül választja azt a középkorú nőt, aki körül legalább fél tucat gyermek alszik különböző pózokban. Némelyik bizonyára a sajátja, mások talán rokonok vagy árvák, akiket magához vett az út során. Az asszony fáradtnak tűnik, de amikor a vörös hajú lány a közelbe telepszik, csak végigméri őt, majd egy rövid bólintással tudomásul veszi jelenlétét. Mintha egy újabb elkóborolt gyerek érkezett volna a kupacba.
A lány pontosan így tervezte. A fa alatt húzza meg magát, ugyanott, ahol legutóbb is elnyomta az álom. Hátát a törzsnek veti, felhúzza térdeit, egy ideig az ágak között ragyogó csillagokat figyeli. Aztán lehunyja a szemét.
Gondolatai csendesen fordulnak istene felé. Nem kér sokat, csak egy álmot. Bár nem szereti őket, most azt sem bánná, ha éber lenne az az álom! Egy jelet, egy újabb útmutatást, valamit, ami értelmet ad az előtte álló útnak.
Hosszú percek telnek el, óráknak tűnnek, az álom azonban ezúttal nem érkezik, Se éber, se másmilyen. Nem hall suttogó hangokat. Nem nyílnak meg előtte titkok, minden sötét marad. Így hát nem marad neki más, csak az, ami elnyomja. Mély, zavartalan, álom nélküli alvás.
Reggel kipihenten ébred, már amennyirea a környezete és abban lévő tényezők ezt lehetővé teszik. A nap első sugarai már aranyszínűre festik a templom köveit, mire kinyitja a szemét. A kertben lassan megindul az élet. Emberek nyújtózkodnak, gyerekek sírnak, valahol edények csörömpölnek. Az ételosztásnál hamarosan hosszú sor alakul ki, Thalyssa is beáll közéjük.
Türelmesen kivárja a sorát, majd átveszi a neki járó egyszerű reggelit: egy darab kenyeret és egy kupa vizet. Nem sok, de elegendő. Egy árnyékos helyen elfogyasztja, morzsát sem hagyva maga után. A nap további részében nem vágyik a tömegre és társaságra, így a templomkert hátsó részén át a temető felé veszi az irányt. Oda már jóval kevesebben merészkednek, az emberek félnek a halottaktól…vagy talán csak attól, amire emlékeztetik őket.
A temető csendes.
A sírkövek között csak a szél jár. Néhol moha borítja a köveket, másutt virágok nyílnak a repedésekből. A folyó tompa morajlása egészen idáig hallatszik, a kortalan sírok környékén pedig olyan nyugalom uralkodik, amelyet a menekültekkel zsúfolt városrészben lehetetlen megtalálni. A lány hosszú órákat tölt itt. Hol a sírkövek között sétál, hol egy árnyékos helyen üldögél, máskor a magnóliafa alatt telepszik le, megengedve magának némi ábrándozást, szundítást. Valamikor előkerül a boros butykos és a hashajtót tartalmazó fiola is. A temető végtelen nyugalmában ismert precizitással csöpögtetheti az enyhe mérget a vörös nedűbe. Gondosan számol, még gondosabban mér, hisz nem akar ő mást, csak ártani. De nem súlyosan. Csak kellemetlenül. Roppant, rettentő kellemetlenül!
A nap lassan halad át az égen, a délután hamarosan estébe fordul. A sírkövek árnyékai megnyúlnak. Innen tudja a lány, itt az idő. Amikor a napkorong már a látóhatár felé ereszkedik, Thalyssa összeszedi a holmiját, leporolja ruháját, és utoljára végigpillant a csendes temetőn, majd még napnyugta előtt útnak indul.*
1301. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-06-02 10:26:07
Üzenet elküldve: 2026-06-02 10:26:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Seraphel Damarque//
* Az eléjük gördülő hintó ajtaját maga nyitja ki a páros előtt. Míg Seraphel a bárónő felsegítésével van elfoglalva, addig Derk a körülöttük nézelődő menekülteket figyeli. Eddig is csak feltűnésnek örvendtek a kitűnően megmunkált ruháikkal, a drágának tűnő ékszereikkel, és erre tesz még egy lapáttal a hintó is. Már azt várja, ki fog először rájuk ugrani, hogy egy kis gazdagság reményében kockáztassa a saját, de főleg az ő épségüket. Szerencsére ilyen nem lesz, és a végül számára is jut hely. Nem fog ellenkezni, főleg nem ilyen tömegben, amint látja az invitáló biccentést, maga is felkapaszkodik, majd a párossal szemben foglal helyet. *
- Ez aztán tényleg egy tágas hintó. És kényelmes is.
* Jegyzi meg mikor a feneke hozzásimul a bársonyüléshez. Kezével még külön meg is simítja. Még nem ült ilyen minőségű hintóban, vagy legalábbis nem emlékszik ilyenre.
Eleinte Derk tekintete is az ablak túloldalán lévőket nézi, de Seraphel kijelentésére gyorsan felkapja a fejét. Eleinte meglepődve, de nem sokkal később aprót kuncog, majd kezét a szája elé helyezi. *
- Ugyan. Mindennapra hirdetnek világvégét. Most csupán annyi különbség van a dologban, hogy most húsvér fenyeget minket. Azt meg gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy ami hús és vér, azt eltávolítható.
* Mondja, és még folytatná is a kifinomult témát, de itt átpillant a madámra. Egy aprót köhint a öklébe. Ennyiben is hagyja a mondandóját. *
* Az eléjük gördülő hintó ajtaját maga nyitja ki a páros előtt. Míg Seraphel a bárónő felsegítésével van elfoglalva, addig Derk a körülöttük nézelődő menekülteket figyeli. Eddig is csak feltűnésnek örvendtek a kitűnően megmunkált ruháikkal, a drágának tűnő ékszereikkel, és erre tesz még egy lapáttal a hintó is. Már azt várja, ki fog először rájuk ugrani, hogy egy kis gazdagság reményében kockáztassa a saját, de főleg az ő épségüket. Szerencsére ilyen nem lesz, és a végül számára is jut hely. Nem fog ellenkezni, főleg nem ilyen tömegben, amint látja az invitáló biccentést, maga is felkapaszkodik, majd a párossal szemben foglal helyet. *
- Ez aztán tényleg egy tágas hintó. És kényelmes is.
* Jegyzi meg mikor a feneke hozzásimul a bársonyüléshez. Kezével még külön meg is simítja. Még nem ült ilyen minőségű hintóban, vagy legalábbis nem emlékszik ilyenre.
Eleinte Derk tekintete is az ablak túloldalán lévőket nézi, de Seraphel kijelentésére gyorsan felkapja a fejét. Eleinte meglepődve, de nem sokkal később aprót kuncog, majd kezét a szája elé helyezi. *
- Ugyan. Mindennapra hirdetnek világvégét. Most csupán annyi különbség van a dologban, hogy most húsvér fenyeget minket. Azt meg gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy ami hús és vér, azt eltávolítható.
* Mondja, és még folytatná is a kifinomult témát, de itt átpillant a madámra. Egy aprót köhint a öklébe. Ennyiben is hagyja a mondandóját. *
1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-31 21:11:39
Üzenet elküldve: 2026-05-31 21:11:39
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
*Az egylovas fogat végül kiszabadul a templom körüli emberáradatból. A kerekek tompán zötyögnek végig az óváros kövezetén, miközben a hajtó időnként ingerülten kiált rá az útból félre nem húzódó menekültekre. A délutáni nap fakó fénnyel vonja be Arthenior utcáit; mindenütt idegen, elnyűtt arcok, összekapkodott holmik, kifeszített ponyvák és bizonytalanság.
A mágus szórakozott nyugalommal szemléli a szikrákat, a kék tekintet vidám hunyorítással dicséri a mutatványos trükköt. Míg Derk ujjai között a varázslat szikrázik, addig Seraphael szemeiben a tompa elismerés.
Aztán végül is csak beverekszi magát a fogat hozzájuk, egészen a templom elé. A mágus fejével a hintócska felé int, jelezve a másik férfinak, útjuk arra visz, majd az idős nő derekára fog, levezeti azt a lépcsősoron, végül felsegíti a fogatba. Philoménát ő követi, ám szorít helyet Derknek is maguk mellett. Az apró külső ellenére meglepően tágas odabent az aranyozott, vörös bársonnyal bevont, íves fogat.
Seraphael az ülés háttámlájának dőlve figyeli a várost. Egyik lábát lazán a másik fölé helyezi, miközben kesztyűs ujjaival türelmetlen ritmust dobol térdén. A körülöttük hömpölygő nyomor látványosan nincs ínyére.*
- Nos... ez sokkal rosszabbul fest, mint amikor megérkeztünk. *Jegyzi meg szárazon, miközben egy család mellett haladnak el, akik egy összedőlt árusbódé árnyékában próbálnak helyet találni maguknak az éjszakára.* - Kezdem azt hinni, hogy az emberek ezúttal talán nem túlozták el a világvégét.
*Philoméa halk, rosszalló pillantást vet rá, mire a mágus ártatlan arckifejezést ölt, kezeit valamivel magasabbra emeli, védekezően.*
- Mi? Én is képes vagyok együttérzésre. *Elméletben.*
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.05.31 21:39:18, a következő indokkal:
A beszéd után nem teszünk kötőjelet.
*Az egylovas fogat végül kiszabadul a templom körüli emberáradatból. A kerekek tompán zötyögnek végig az óváros kövezetén, miközben a hajtó időnként ingerülten kiált rá az útból félre nem húzódó menekültekre. A délutáni nap fakó fénnyel vonja be Arthenior utcáit; mindenütt idegen, elnyűtt arcok, összekapkodott holmik, kifeszített ponyvák és bizonytalanság.
A mágus szórakozott nyugalommal szemléli a szikrákat, a kék tekintet vidám hunyorítással dicséri a mutatványos trükköt. Míg Derk ujjai között a varázslat szikrázik, addig Seraphael szemeiben a tompa elismerés.
Aztán végül is csak beverekszi magát a fogat hozzájuk, egészen a templom elé. A mágus fejével a hintócska felé int, jelezve a másik férfinak, útjuk arra visz, majd az idős nő derekára fog, levezeti azt a lépcsősoron, végül felsegíti a fogatba. Philoménát ő követi, ám szorít helyet Derknek is maguk mellett. Az apró külső ellenére meglepően tágas odabent az aranyozott, vörös bársonnyal bevont, íves fogat.
Seraphael az ülés háttámlájának dőlve figyeli a várost. Egyik lábát lazán a másik fölé helyezi, miközben kesztyűs ujjaival türelmetlen ritmust dobol térdén. A körülöttük hömpölygő nyomor látványosan nincs ínyére.*
- Nos... ez sokkal rosszabbul fest, mint amikor megérkeztünk. *Jegyzi meg szárazon, miközben egy család mellett haladnak el, akik egy összedőlt árusbódé árnyékában próbálnak helyet találni maguknak az éjszakára.* - Kezdem azt hinni, hogy az emberek ezúttal talán nem túlozták el a világvégét.
*Philoméa halk, rosszalló pillantást vet rá, mire a mágus ártatlan arckifejezést ölt, kezeit valamivel magasabbra emeli, védekezően.*
- Mi? Én is képes vagyok együttérzésre. *Elméletben.*
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.05.31 21:39:18, a következő indokkal:
A beszéd után nem teszünk kötőjelet.
1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-29 09:45:23
Üzenet elküldve: 2026-05-29 09:45:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Seraphel Damarque//
* Derk arcáról egy hangyányit sem tükröződik a helyzet utáni félelem. Hogy ez pont azét lenne, mert tisztában van a saját erejével, vagy éppen reménykedik abban, hogy az agyarasokat még azelőtt elvernék, hogy a város ajtaján kopognának, nem tudni. Talán csak nagyon jól színleli a helyzetet. Bármi is legyen az igazság, Derk itt van és ezt senki sem tudja megcáfolni.
Arca meglágyul a kijelentésre, halványan elmosolyodik és a tekintete valahol a tömegbe köt ki. *
- Valóban nem. Messze van a szülőhazám, de már egy ideje Artheniort hívom az otthonomnak.
* Elidőzik az istenükhöz fohászkodó parasztok között a tekintete. Egy kicsit szimpatizál a menekültekkel, de annyira azért mégsem sajnálja őket, hogy minden jöttmentnek segítőkezet nyújtson. Ahhoz nem eléggé lovagias.
Mikor nyugodtságára tesz megjegyzést, visszapillant a férfira. Mosolya sokkal szélesebb lesz, majd mintha valami vicceset mondott volna a másik, halvány nevetésbe kezd. *
- Bátorság? Ösztön? Talán van benne valami, bár talán van rá jobb megfogalmazás is. Maradjunk annyiban, hogy van néhány trükk a tarsolyomban.
* Mondja, majd színpadiasan csettint egyet. Ha minden terv szerint halad, úgy ujjai körül apró szikrák fognak táncot járni néhány pillanat erejéig, amik a földre való érkezést követve el is tűnnek. *
- Az én szakmámba a nyugalom kulcsfontosságú és sokszor élethalál kérdés.
* Feleli, majd kezeit leengedi. A bemutatkozást követve maga is felkészül, ám még mielőtt megtehetné, a mögötte lévő bárónő is bemutatásra kerül. Ezt hallva szemei kikerekednek és talán először mutat bármi más érzelmet az arcán. Bár tudni nem tudta, csak sejtette, de azért így kijelentve mégis máshogy érződik az egész. *
- Derk. Derk Derrallo, szolgálatotokra.
* Kezét ismét a mellkasára helyezi, amit egy apró meghajlás követ. *
- Akkor nem is teszem fel a kérdést. Azonban ha egy tanácsot megengednek, jobban teszik, ha nem kelnek útra egyhamar. Nem tudni a pontos számukat és sose lehet tudni, hogy merre fognak legközelebb felbukkanni.
* A kérdésére nem válaszol egyhamar. Körbenéz a körülöttük lévő csordán, mintha azok elég választ nyújthatnának a kérdésére. De ő mégse érzi a nyomást, amit a látvány mutat neki. Talán túl optimista, de az is lehet, hogy rendkívül hülye. Bármelyik is legyen, fejét aprón megrázza, mintha a kérdést is csak felesleges időpazarlásnak gondolná. *
- Ugyan. Nem ez lenne az első katasztrófa, amivel a városnak meg kell küzdenie. Sajnos a háború ezzel jár. Áldozatokkal és menekültekkel. Azonban a legrosszabbat még nem láttuk.
* Jelenti ki, kíváncsi tekintettel maga is abba az irányba fordul, amerre ők is néznek. Látván a begördülő kocsit, már előre megmondja, hogy az övéjük lesz. Már felkészül a búcsúzásra, mikor is meginvitálják egy hosszabb beszélgetésre. *
- Örömmel
* Mondja, és ha adnak neki helyet, akkor leül, ha nem, úgy a kocsi mellett sétál. *
- Az egész egy kürtszóval kezdődött. Olyan hangos volt, akár tízezrek csatakiáltása a szomszéd utcában, mégis olyan messziről jött, hogy senki nem volt szemtanúja a megfújásának. Jó néhányan elindultak felderíteni a titokzatos kürt rejtélyét, ám sokan nem tértek vissza. Csupán egyetlen csapatnak sikerül élve visszatérni, és úgy hallottam, azok sem veszteségek nélkül.
* Adja elő drámaian a története. Bár ő is csak hallotta valakitől, így kérdéses a történet felének a hitelessége, de a semminél még így is több. *
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
* Derk arcáról egy hangyányit sem tükröződik a helyzet utáni félelem. Hogy ez pont azét lenne, mert tisztában van a saját erejével, vagy éppen reménykedik abban, hogy az agyarasokat még azelőtt elvernék, hogy a város ajtaján kopognának, nem tudni. Talán csak nagyon jól színleli a helyzetet. Bármi is legyen az igazság, Derk itt van és ezt senki sem tudja megcáfolni.
Arca meglágyul a kijelentésre, halványan elmosolyodik és a tekintete valahol a tömegbe köt ki. *
- Valóban nem. Messze van a szülőhazám, de már egy ideje Artheniort hívom az otthonomnak.
* Elidőzik az istenükhöz fohászkodó parasztok között a tekintete. Egy kicsit szimpatizál a menekültekkel, de annyira azért mégsem sajnálja őket, hogy minden jöttmentnek segítőkezet nyújtson. Ahhoz nem eléggé lovagias.
Mikor nyugodtságára tesz megjegyzést, visszapillant a férfira. Mosolya sokkal szélesebb lesz, majd mintha valami vicceset mondott volna a másik, halvány nevetésbe kezd. *
- Bátorság? Ösztön? Talán van benne valami, bár talán van rá jobb megfogalmazás is. Maradjunk annyiban, hogy van néhány trükk a tarsolyomban.
* Mondja, majd színpadiasan csettint egyet. Ha minden terv szerint halad, úgy ujjai körül apró szikrák fognak táncot járni néhány pillanat erejéig, amik a földre való érkezést követve el is tűnnek. *
- Az én szakmámba a nyugalom kulcsfontosságú és sokszor élethalál kérdés.
* Feleli, majd kezeit leengedi. A bemutatkozást követve maga is felkészül, ám még mielőtt megtehetné, a mögötte lévő bárónő is bemutatásra kerül. Ezt hallva szemei kikerekednek és talán először mutat bármi más érzelmet az arcán. Bár tudni nem tudta, csak sejtette, de azért így kijelentve mégis máshogy érződik az egész. *
- Derk. Derk Derrallo, szolgálatotokra.
* Kezét ismét a mellkasára helyezi, amit egy apró meghajlás követ. *
- Akkor nem is teszem fel a kérdést. Azonban ha egy tanácsot megengednek, jobban teszik, ha nem kelnek útra egyhamar. Nem tudni a pontos számukat és sose lehet tudni, hogy merre fognak legközelebb felbukkanni.
* A kérdésére nem válaszol egyhamar. Körbenéz a körülöttük lévő csordán, mintha azok elég választ nyújthatnának a kérdésére. De ő mégse érzi a nyomást, amit a látvány mutat neki. Talán túl optimista, de az is lehet, hogy rendkívül hülye. Bármelyik is legyen, fejét aprón megrázza, mintha a kérdést is csak felesleges időpazarlásnak gondolná. *
- Ugyan. Nem ez lenne az első katasztrófa, amivel a városnak meg kell küzdenie. Sajnos a háború ezzel jár. Áldozatokkal és menekültekkel. Azonban a legrosszabbat még nem láttuk.
* Jelenti ki, kíváncsi tekintettel maga is abba az irányba fordul, amerre ők is néznek. Látván a begördülő kocsit, már előre megmondja, hogy az övéjük lesz. Már felkészül a búcsúzásra, mikor is meginvitálják egy hosszabb beszélgetésre. *
- Örömmel
* Mondja, és ha adnak neki helyet, akkor leül, ha nem, úgy a kocsi mellett sétál. *
- Az egész egy kürtszóval kezdődött. Olyan hangos volt, akár tízezrek csatakiáltása a szomszéd utcában, mégis olyan messziről jött, hogy senki nem volt szemtanúja a megfújásának. Jó néhányan elindultak felderíteni a titokzatos kürt rejtélyét, ám sokan nem tértek vissza. Csupán egyetlen csapatnak sikerül élve visszatérni, és úgy hallottam, azok sem veszteségek nélkül.
* Adja elő drámaian a története. Bár ő is csak hallotta valakitől, így kérdéses a történet felének a hitelessége, de a semminél még így is több. *
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-28 20:53:46
Üzenet elküldve: 2026-05-28 20:53:46
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
*Seraphael arcáról a kezdeti könnyed gúny lassanként halványul el, ahogy a férfi beszél. Nem tűnik meghatottnak -legalábbis első pillantásra semmiképp -, ám a figyelme érezhetően kiélesedik. Égkék szemei végigsiklanak a tömegen; most már nem csupán zavaró akadályt lát bennük, hanem felismeri a rettegés szagát is. A szétszakadt családokat. A poros ruhákra száradt vért. A kimerültséget.
Egy asszony éppen akkor roskad térdre nem messze tőlük, ujjai között görcsösen szorongatva valami apró faragott medált. Egy gyermek sír valahol a tömeg mélyén. A templom harangja tompán kondul meg odafent, mintha maga az épület is gyászba fulladna.
Seraphael lassan kifújja a levegőt.*
— Milyen elbűvölően apokaliptikus. - *Jegyzi meg halkan, bár ezúttal szokatlanul kevés éllel a hangjában. Tekintete visszatér Derkre, s a mágus néhány másodpercig csupán nézi őt. Az udvarias meghajlás, a választékos beszéd és a gyors helyzetfelismerés kellemes meglepetésként éri. Sokkal kellemesebbként, mint a körülöttük hömpölygő tömeg. *
— Maga nem innen való parasztnak hangzik.
*A mondat nyers lehetne más szájából, Seraphael azonban úgy ejti ki, mintha bók volna. Finom érdeklődéssel biccenti oldalra a fejét, hosszú aranyszőke tincsei végigcsúsznak vállán.*
— És túl nyugodtnak tűnik ahhoz képest, hogy állítólag ork hordák készülnek lerohanni a várost. Ez vagy figyelemre méltó bátorságra vall... vagy kiváló önfenntartó ösztönre.
*A mágus ajkai sarkában újra megjelenik az a halvány, nehezen kiismerhető mosoly. Mögötte Philoméa bárónő csöndesen szemléli a beszélgetést; kesztyűs keze elefántcsontszín sétapálcáján pihen, miközben a tömeg nyugtalanságától láthatóan egyre fáradtabbnak tűnik. Seraphael ezt természetesen azonnal észreveszi. Mindig mindent észrevesz, ami az övé. *
— Seraphael Damarque. - *Mutatkozik be végül könnyed eleganciával, mintha nem egy menekülőkkel zsúfolt templomlépcsőn állnának, hanem egy nemesi bál aranyfényes termében. Ujjai finoman mellkasára simulnak egy rövid, színpadias mozdulat erejéig. *
— Ő pedig Philoméa de Rochevelle bárónő. És mielőtt megkérdezné: igen, tragikusan rossz időpontban érkezünk Artheniorba.
*Tekintete végigfut ismét a tömegen, majd visszatér Derkre. Ezúttal már nyíltabban méri fel a férfit. A kardot az oldalán. A tartását. Azt, ahogy a káosz közepén sem veszíti el teljesen a hidegvérét. *
— Maga pedig úgy fest, mint aki vagy nagyon jól tud vigyázni magára… vagy rendszeresen kerül olyan helyzetbe, ahol muszáj.
*Egy pillanatra elhallgat, majd finom undorral pillant oldalra, mikor két menekült ismét meglöki egymást a lépcső alján. *
— És mivel jelenleg úgy érzem magam, mintha egy feldühödött marhacsorda közepén álldogálnék, kénytelen vagyok feltenni a kérdést... valóban ennyire reménytelen odakint a helyzet? Vagy az emberek szokás szerint eltúlozzák a világvégét?
*Eközben a távolból egylovas fogat gördül -már amennyire betud gördülni- az utcán, megcélozva a templomot. A mágus fejével a cickányképű hajtó felé biccent, jelezve a bárónőnek, a kocsi hamarosan előáll.*-Visszaviszem a bárónőt a szállására. Tartson velünk, meséljen még nekünk.
*Seraphael arcáról a kezdeti könnyed gúny lassanként halványul el, ahogy a férfi beszél. Nem tűnik meghatottnak -legalábbis első pillantásra semmiképp -, ám a figyelme érezhetően kiélesedik. Égkék szemei végigsiklanak a tömegen; most már nem csupán zavaró akadályt lát bennük, hanem felismeri a rettegés szagát is. A szétszakadt családokat. A poros ruhákra száradt vért. A kimerültséget.
Egy asszony éppen akkor roskad térdre nem messze tőlük, ujjai között görcsösen szorongatva valami apró faragott medált. Egy gyermek sír valahol a tömeg mélyén. A templom harangja tompán kondul meg odafent, mintha maga az épület is gyászba fulladna.
Seraphael lassan kifújja a levegőt.*
— Milyen elbűvölően apokaliptikus. - *Jegyzi meg halkan, bár ezúttal szokatlanul kevés éllel a hangjában. Tekintete visszatér Derkre, s a mágus néhány másodpercig csupán nézi őt. Az udvarias meghajlás, a választékos beszéd és a gyors helyzetfelismerés kellemes meglepetésként éri. Sokkal kellemesebbként, mint a körülöttük hömpölygő tömeg. *
— Maga nem innen való parasztnak hangzik.
*A mondat nyers lehetne más szájából, Seraphael azonban úgy ejti ki, mintha bók volna. Finom érdeklődéssel biccenti oldalra a fejét, hosszú aranyszőke tincsei végigcsúsznak vállán.*
— És túl nyugodtnak tűnik ahhoz képest, hogy állítólag ork hordák készülnek lerohanni a várost. Ez vagy figyelemre méltó bátorságra vall... vagy kiváló önfenntartó ösztönre.
*A mágus ajkai sarkában újra megjelenik az a halvány, nehezen kiismerhető mosoly. Mögötte Philoméa bárónő csöndesen szemléli a beszélgetést; kesztyűs keze elefántcsontszín sétapálcáján pihen, miközben a tömeg nyugtalanságától láthatóan egyre fáradtabbnak tűnik. Seraphael ezt természetesen azonnal észreveszi. Mindig mindent észrevesz, ami az övé. *
— Seraphael Damarque. - *Mutatkozik be végül könnyed eleganciával, mintha nem egy menekülőkkel zsúfolt templomlépcsőn állnának, hanem egy nemesi bál aranyfényes termében. Ujjai finoman mellkasára simulnak egy rövid, színpadias mozdulat erejéig. *
— Ő pedig Philoméa de Rochevelle bárónő. És mielőtt megkérdezné: igen, tragikusan rossz időpontban érkezünk Artheniorba.
*Tekintete végigfut ismét a tömegen, majd visszatér Derkre. Ezúttal már nyíltabban méri fel a férfit. A kardot az oldalán. A tartását. Azt, ahogy a káosz közepén sem veszíti el teljesen a hidegvérét. *
— Maga pedig úgy fest, mint aki vagy nagyon jól tud vigyázni magára… vagy rendszeresen kerül olyan helyzetbe, ahol muszáj.
*Egy pillanatra elhallgat, majd finom undorral pillant oldalra, mikor két menekült ismét meglöki egymást a lépcső alján. *
— És mivel jelenleg úgy érzem magam, mintha egy feldühödött marhacsorda közepén álldogálnék, kénytelen vagyok feltenni a kérdést... valóban ennyire reménytelen odakint a helyzet? Vagy az emberek szokás szerint eltúlozzák a világvégét?
*Eközben a távolból egylovas fogat gördül -már amennyire betud gördülni- az utcán, megcélozva a templomot. A mágus fejével a cickányképű hajtó felé biccent, jelezve a bárónőnek, a kocsi hamarosan előáll.*-Visszaviszem a bárónőt a szállására. Tartson velünk, meséljen még nekünk.
1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-27 12:48:54
Üzenet elküldve: 2026-05-27 12:48:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Seraphel Damarque//
* Ha kérdeznék, szemrebbenés nélkül hazudna a kardforgatói tehetségéről. Talán a külleme megvan hozzá, hogy legalább az oda nem értők elhiggyék, hogy ellenfelük, a hosszú hajú férfi, igen. Persze miközben a hazugság leplével fedi le az egész asztalt, úgy közben a meneküléshez szükséges ötleteknél már csak a további hazugságokon gondolkodik gyorsabban. Nem mondható becsületes embernek, ha hazugságokról van szó. Nem köti eskü semmi és senki mellé, így nem is fél, hogy valamelyik mennyei istenség kínhalállal jutalmazná halandó sérelmeiért.
Miután megmutatta a kavicsnak, hogy ki a főnök a városban, megfordul. Nem kíván a tömeg közepén lenni, hogy aztán valamelyik halálra rémült menekült félrelökje, csak azért, mert néhány méterrel közelebb akart kerülni a templom oltalmat nyújtó falai mellé. Na, nem mintha hinne benne, hogy a város ostroma esetén a templom lenne a legjobb hely a várakozásra. Ez lesz az egyike azoknak a helynek, amiket először fognak a földel egyenlővé tenni.
Még csak egy lépésnél jár, mikor egy ismeretlen hang megszólítja. Legalábbis neki nem az az első benyomása, hogy hozzá intézné a szavakat, csak reflexből fordul felé, hátha. Persze jobban körülnézve, aki itt van, azoknak aligha intézhetnek többet egy: Menj már arrébb.-on kívül. Először csak a fejét fordítja a hang irányába, majd miután meglátja a díszes társaságot, utána teste is követi. Elidőzik az idegenek felmérésén, de talán pontosabb lehet azt állítani, hogy kell egy kis idő a férfinak, hogy felfogja a szituációt. *
~ Ezek biztos nem idevalósiak. ~
* Állapítja meg elég hamar az idegen kérdése után. Ruhájuk minősége sem arról árulkodik, hogy a menekültek táborát erősítenék, szóval nem vidéki nemesek lehetnek. Továbbá ha selyemrév lakói lennének, úgy bizonyára tudnák, mi folyik itt.
Derk kifejezetten jól tud olvasni a sorok között. Az, hogy még csak a szintjére se méltattak leereszkedni, még ha csak néhány lépcsőfokról van szó, eléggé egyértelművé teszi, hogy kikkel van dolga. Rövid mérlegelés után megköszörüli torkát, majd előveszi a legjobb énjét, amit jobb helyzetekre szokott tartogatni.
Lassan előrehajol a lépcső alján. Ujjai a mellkasán pihennek, miközben fejét mélyen lehajtja a kérdező, és a mögötte lévő kidekorált személy mögött. Ha tévedne, legalább udvariasnak nézik, másesetben az első benyomása eléggé varázslatos lesz. Abban a néhány másodpercben, míg összeszedi a gondolatait, hogy a feltett kérdésre válaszoljon, hosszú hajából néhány tincs előre omlik. *
- Kegyed fején találta a szöget.
* Mondja, majd azzal ki is egyenesedik. Tekintete megkomorodik, majd újult erővel folytatja, ám a sorok között érezni a bizonytalanságot. *
- Arthenior népét szörnyű járvány pusztítja. A környező falvak ork törzsei egyesültek és eddig szinte megállíthatatlan tempóban söpörnek végig a környező falvakon. Onnan jött ez a sok ember.
* Mutat körbe a jelenlévők között. *
- Van aki mindent feladva menekült el otthonából, de akad olyan is, akik falvuknak egyetlen túlélőjeként úszta meg a kegyetlenségeket.
* Ha kérdeznék, szemrebbenés nélkül hazudna a kardforgatói tehetségéről. Talán a külleme megvan hozzá, hogy legalább az oda nem értők elhiggyék, hogy ellenfelük, a hosszú hajú férfi, igen. Persze miközben a hazugság leplével fedi le az egész asztalt, úgy közben a meneküléshez szükséges ötleteknél már csak a további hazugságokon gondolkodik gyorsabban. Nem mondható becsületes embernek, ha hazugságokról van szó. Nem köti eskü semmi és senki mellé, így nem is fél, hogy valamelyik mennyei istenség kínhalállal jutalmazná halandó sérelmeiért.
Miután megmutatta a kavicsnak, hogy ki a főnök a városban, megfordul. Nem kíván a tömeg közepén lenni, hogy aztán valamelyik halálra rémült menekült félrelökje, csak azért, mert néhány méterrel közelebb akart kerülni a templom oltalmat nyújtó falai mellé. Na, nem mintha hinne benne, hogy a város ostroma esetén a templom lenne a legjobb hely a várakozásra. Ez lesz az egyike azoknak a helynek, amiket először fognak a földel egyenlővé tenni.
Még csak egy lépésnél jár, mikor egy ismeretlen hang megszólítja. Legalábbis neki nem az az első benyomása, hogy hozzá intézné a szavakat, csak reflexből fordul felé, hátha. Persze jobban körülnézve, aki itt van, azoknak aligha intézhetnek többet egy: Menj már arrébb.-on kívül. Először csak a fejét fordítja a hang irányába, majd miután meglátja a díszes társaságot, utána teste is követi. Elidőzik az idegenek felmérésén, de talán pontosabb lehet azt állítani, hogy kell egy kis idő a férfinak, hogy felfogja a szituációt. *
~ Ezek biztos nem idevalósiak. ~
* Állapítja meg elég hamar az idegen kérdése után. Ruhájuk minősége sem arról árulkodik, hogy a menekültek táborát erősítenék, szóval nem vidéki nemesek lehetnek. Továbbá ha selyemrév lakói lennének, úgy bizonyára tudnák, mi folyik itt.
Derk kifejezetten jól tud olvasni a sorok között. Az, hogy még csak a szintjére se méltattak leereszkedni, még ha csak néhány lépcsőfokról van szó, eléggé egyértelművé teszi, hogy kikkel van dolga. Rövid mérlegelés után megköszörüli torkát, majd előveszi a legjobb énjét, amit jobb helyzetekre szokott tartogatni.
Lassan előrehajol a lépcső alján. Ujjai a mellkasán pihennek, miközben fejét mélyen lehajtja a kérdező, és a mögötte lévő kidekorált személy mögött. Ha tévedne, legalább udvariasnak nézik, másesetben az első benyomása eléggé varázslatos lesz. Abban a néhány másodpercben, míg összeszedi a gondolatait, hogy a feltett kérdésre válaszoljon, hosszú hajából néhány tincs előre omlik. *
- Kegyed fején találta a szöget.
* Mondja, majd azzal ki is egyenesedik. Tekintete megkomorodik, majd újult erővel folytatja, ám a sorok között érezni a bizonytalanságot. *
- Arthenior népét szörnyű járvány pusztítja. A környező falvak ork törzsei egyesültek és eddig szinte megállíthatatlan tempóban söpörnek végig a környező falvakon. Onnan jött ez a sok ember.
* Mutat körbe a jelenlévők között. *
- Van aki mindent feladva menekült el otthonából, de akad olyan is, akik falvuknak egyetlen túlélőjeként úszta meg a kegyetlenségeket.
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-25 20:18:07
Üzenet elküldve: 2026-05-25 20:18:07
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
* A templom nehéz kapuján kilépve Seraphael elsőként természetesen nem az eget sújtó háborús feszültséget, nem az imára gyűlt nép rettegését, s még csak nem is az orkok közeledő árnyéka fenyegető szelét érzékeli… nem. Valaki vállal meglökte, ráadásul letaposta a lépcsőfokokon húzott hosszú köpeny szegélyét. *
— Óvatosabban, asszony, ez valódi aranyszál hímzett szőttes. Nem azért öltöttem fel, hogy megtiporják!
* Hangja bársonyos ugyan, mégis elég éles és felháborodott ahhoz, hogy a körülötte álldogálók közül néhányan sértetten hátrapillantsanak. A mágus azonban ügyet sem vet rájuk. Egyik kezével könnyed mozdulattal igazítja vállára omló bíbor köpönyegét, másikkal pedig elegáns türelmetlenséggel segíti lefelé a lépcsőkön Philoméa de Rochevelle bárónőt, akinek hófehér kesztyűs keze szinte elvész a férfi hosszú ujjai között.
A tömeg nyomasztó hullámként mozog a templom körül; izzadtság, gyertya, füst és csak az istenek tudják még milyen szag keveredik a levegőben. Seraphael látványosan végigméri a jelenlévőket, enyhe fintorral. Arcán az a fajta finom rosszallás ült, amit az ember akkor visel, mikor túl sok, számára nem tetsző dolgot kell egyszerre szemlélnie.*
— Eeyr kegyelmére... mintha ingyen bort osztanának odabent.
* Drámaian sóhajt fel, míg égkék tekintete meg nem akadt a lépcsősor alján álldogáló férfin. A hosszú barna haj, a nyitott ing, a kard oldalán és az a bosszús mozdulat, ahogy félrerúg egy kavicsot — Seraphael szemében mindez rögtön valami egészen színpadias melankóliát kölcsönöz az idegennek. Felkelti vele a férfi érdeklődését. A mágus szája sarka halványan mosolyra görbül. Szép kardforgató ember. Kedvére van a látvány. Jobb szívvel nézné az oldalukon ezt az ismeretlent, mint a bárónő jelenlegi testőrét, aki… hol is van? Kiváló kérdés. Talán még mindig odabent imádkozik. Merthát, miatta kell annyiszor eljárni ebbe a nyűves templomba, ő fertőzte meg a fanatizmusával a bárónőt is. *
— Ő legalább úgy néz ki, mint aki képes lenne megölni valamit, nem csak imádkozni hozzá.
* Lásztólag minden előzmény nélkül jegyzi meg, ám ez csak aktuális gondolatmenetének utolsó mondata, hangosan kiejtve. Könnyed léptekkel ereszkedik le, pár lépcsőfokkal fentebb megállva az impozáns ismeretlentől. Köpenye úgy söpört végig a köveken, akár valami királyi uszály. Philoméát természetesen nem hagyja magára; a bárónő mögötte áll, türelmes, fáradt méltósággal viselve a tumultust. *
— Mondja csak... —*folytatja Seraphael, fejét kissé oldalra biccentve, kíváncsi ragadozó módjára fürkészve Derket. *— ...mind ilyen kétségbeesetten próbálnak ma hívővé válni Artheniorban, vagy kizárólag én választottam tragikusan rossz időpontot egy egyszerű templomlátogatáshoz?
* Hangjában ott vibrál a gunyoros játékosság, ám tekintete éles maradt. Figyelmes. Olyan emberé, aki a káoszban is azonnal felméri, ki jelenthet hasznot, veszélyt... vagy puszta szórakozást. *
* A templom nehéz kapuján kilépve Seraphael elsőként természetesen nem az eget sújtó háborús feszültséget, nem az imára gyűlt nép rettegését, s még csak nem is az orkok közeledő árnyéka fenyegető szelét érzékeli… nem. Valaki vállal meglökte, ráadásul letaposta a lépcsőfokokon húzott hosszú köpeny szegélyét. *
— Óvatosabban, asszony, ez valódi aranyszál hímzett szőttes. Nem azért öltöttem fel, hogy megtiporják!
* Hangja bársonyos ugyan, mégis elég éles és felháborodott ahhoz, hogy a körülötte álldogálók közül néhányan sértetten hátrapillantsanak. A mágus azonban ügyet sem vet rájuk. Egyik kezével könnyed mozdulattal igazítja vállára omló bíbor köpönyegét, másikkal pedig elegáns türelmetlenséggel segíti lefelé a lépcsőkön Philoméa de Rochevelle bárónőt, akinek hófehér kesztyűs keze szinte elvész a férfi hosszú ujjai között.
A tömeg nyomasztó hullámként mozog a templom körül; izzadtság, gyertya, füst és csak az istenek tudják még milyen szag keveredik a levegőben. Seraphael látványosan végigméri a jelenlévőket, enyhe fintorral. Arcán az a fajta finom rosszallás ült, amit az ember akkor visel, mikor túl sok, számára nem tetsző dolgot kell egyszerre szemlélnie.*
— Eeyr kegyelmére... mintha ingyen bort osztanának odabent.
* Drámaian sóhajt fel, míg égkék tekintete meg nem akadt a lépcsősor alján álldogáló férfin. A hosszú barna haj, a nyitott ing, a kard oldalán és az a bosszús mozdulat, ahogy félrerúg egy kavicsot — Seraphael szemében mindez rögtön valami egészen színpadias melankóliát kölcsönöz az idegennek. Felkelti vele a férfi érdeklődését. A mágus szája sarka halványan mosolyra görbül. Szép kardforgató ember. Kedvére van a látvány. Jobb szívvel nézné az oldalukon ezt az ismeretlent, mint a bárónő jelenlegi testőrét, aki… hol is van? Kiváló kérdés. Talán még mindig odabent imádkozik. Merthát, miatta kell annyiszor eljárni ebbe a nyűves templomba, ő fertőzte meg a fanatizmusával a bárónőt is. *
— Ő legalább úgy néz ki, mint aki képes lenne megölni valamit, nem csak imádkozni hozzá.
* Lásztólag minden előzmény nélkül jegyzi meg, ám ez csak aktuális gondolatmenetének utolsó mondata, hangosan kiejtve. Könnyed léptekkel ereszkedik le, pár lépcsőfokkal fentebb megállva az impozáns ismeretlentől. Köpenye úgy söpört végig a köveken, akár valami királyi uszály. Philoméát természetesen nem hagyja magára; a bárónő mögötte áll, türelmes, fáradt méltósággal viselve a tumultust. *
— Mondja csak... —*folytatja Seraphael, fejét kissé oldalra biccentve, kíváncsi ragadozó módjára fürkészve Derket. *— ...mind ilyen kétségbeesetten próbálnak ma hívővé válni Artheniorban, vagy kizárólag én választottam tragikusan rossz időpontot egy egyszerű templomlátogatáshoz?
* Hangjában ott vibrál a gunyoros játékosság, ám tekintete éles maradt. Figyelmes. Olyan emberé, aki a káoszban is azonnal felméri, ki jelenthet hasznot, veszélyt... vagy puszta szórakozást. *
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-17 22:28:31
Üzenet elküldve: 2026-05-17 22:28:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
//Zárás//
*A másik szavaira nem reagál csak talán a mosolya válik kissé keserűbbé. Aki, szembe megy a szülei akaratával, a népe hagyományaival, aki rabszolgákat szabadít fel és aki mindenét feláldozta, hogy kiszakadjon abból a fertőből amit az otthonának nevezett. Persze nem erről volt szó, de sötét emlékek térnek vissza benne. A másik saját népéről alkotott véleményére finoman megrázza a fejét.*
-Ha ilyen egyszerű volna egy népet eltűntetni akkor nagyon sok faj már nem is létezne. Ahogy ez a város se így nézne ki. Nem lehetséges, hogy kissé egybemossa a fajt és a kultúrát az autonómiával? A gnóm piac kufárai vagy a tündérvásár vásárosai mennyivel kevésbé a fajuk képviselői a Lihanech-i elfeknél vagy a Piritanes-i fajtám tagjaitól? Egy Wegtoreni törpe mennyiben kevesebb attól, aki a régi királyságban élt? Esetleg utóbbi mennyiben több, mennyiben törpébb a másiknál? Pusztán a közösség maga nem jelképezhet értékeket. Egy magányos vándorban vagy egy lincselő tömegben van több faja értékeiből? Piritanes erős és egységes. A faj nálunk nem egy jellemző hanem egy státusz. Azt nevelik belénk és ezt hirdetjük mindenütt, hogy többek vagyunk, mint mások. Értékesebbek mint a szolgafajok. Az ön által felvázolt szigorú rend, ami a nép gyengülésének tekinti a másokkal való szimbiózist vagy szövetséget nem lehet, hogy nem is áll ettől olyan távol?
*Az ezt követő szavak hallatán szép lassan válik egyre komorabbá ahogy a másik a csendes példamutató életről beszél.*
-Kívánom, hogy sokáig meg tudja őrizni ezt a mentalitását. De a küzdelem a sötétség ellen mindig áldozatokkal jár. Ha valaki már túl sokat veszített az elbukik.
*A felé nyújtott kézre reflexből összerezzen, majd megszorítja azt.*
-Élveztem a beszélgetést. Egyáltalán nem volt terhemre. Sok sikert kívánok az útjához és remélem, hogy a jövőben is itt meg tud majd találni.
*Egy ideig még követi tekintetével a másikat míg, az-az ajtóhoz ér aztán sietős léptekkel tovább halad. Beszélnie kell a főpappal a sír megbontásáról.*
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
//Zárás//
*A másik szavaira nem reagál csak talán a mosolya válik kissé keserűbbé. Aki, szembe megy a szülei akaratával, a népe hagyományaival, aki rabszolgákat szabadít fel és aki mindenét feláldozta, hogy kiszakadjon abból a fertőből amit az otthonának nevezett. Persze nem erről volt szó, de sötét emlékek térnek vissza benne. A másik saját népéről alkotott véleményére finoman megrázza a fejét.*
-Ha ilyen egyszerű volna egy népet eltűntetni akkor nagyon sok faj már nem is létezne. Ahogy ez a város se így nézne ki. Nem lehetséges, hogy kissé egybemossa a fajt és a kultúrát az autonómiával? A gnóm piac kufárai vagy a tündérvásár vásárosai mennyivel kevésbé a fajuk képviselői a Lihanech-i elfeknél vagy a Piritanes-i fajtám tagjaitól? Egy Wegtoreni törpe mennyiben kevesebb attól, aki a régi királyságban élt? Esetleg utóbbi mennyiben több, mennyiben törpébb a másiknál? Pusztán a közösség maga nem jelképezhet értékeket. Egy magányos vándorban vagy egy lincselő tömegben van több faja értékeiből? Piritanes erős és egységes. A faj nálunk nem egy jellemző hanem egy státusz. Azt nevelik belénk és ezt hirdetjük mindenütt, hogy többek vagyunk, mint mások. Értékesebbek mint a szolgafajok. Az ön által felvázolt szigorú rend, ami a nép gyengülésének tekinti a másokkal való szimbiózist vagy szövetséget nem lehet, hogy nem is áll ettől olyan távol?
*Az ezt követő szavak hallatán szép lassan válik egyre komorabbá ahogy a másik a csendes példamutató életről beszél.*
-Kívánom, hogy sokáig meg tudja őrizni ezt a mentalitását. De a küzdelem a sötétség ellen mindig áldozatokkal jár. Ha valaki már túl sokat veszített az elbukik.
*A felé nyújtott kézre reflexből összerezzen, majd megszorítja azt.*
-Élveztem a beszélgetést. Egyáltalán nem volt terhemre. Sok sikert kívánok az útjához és remélem, hogy a jövőben is itt meg tud majd találni.
*Egy ideig még követi tekintetével a másikat míg, az-az ajtóhoz ér aztán sietős léptekkel tovább halad. Beszélnie kell a főpappal a sír megbontásáról.*
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-17 14:44:36
Üzenet elküldve: 2026-05-17 14:44:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
//Zárás//
* A beszélgetésük kezdete óta először tűnik úgy az öregnek, hogy Quantall arcán valami érzelemszerűség jelenik meg. Többször is halványan elmosolyodik a mélységi. Wertus ugyan nem tudja, hogy ez az egyetértés jele-e, vagy csak valami olyat mondott, ami a másik számára nevetségesnek hat, mindenesetre kissé felbátorodik rajta, kihúzza magát és úgy nyitja a válaszra száját.*
- Az árvák igen is képesek hasznos részei lenni a társadalomnak, még, ha nehezebb is a helyzetük, amennyiben követik a normákat és a szabályokat. Akik viszont szánt szándékkal mennek szembe szüleikkel és a népük akaratával, nos, nos azok az arctalan követői, de legalábbis azt teszik, ami a sötétségnek tetszik. Bizony azokkal vigyázni kell és szemmel kell őket tartani, hogy lázadásuk ne fertőzze meg a többieket! Mert, ha egy romboló eszme terjedni kezd azt már nehéz megfékezni!
Ami a népemet illeti. Én éppen attól félek, hogy jól megállják a helyüket bárhol. Képesek részei lenni idegen társadalmaknak és erejüket, tudásukat más népek szolgálatába állítani, ahelyett, hogy a saját királyságunkat építenénk. Így népem jövője a beolvadás lesz. Beolvad majd azokba a társadalmakba, amik befogadják őket. Idővel majd átveszik azok szokásait és hitét, így veszik el lassan a törpe öntudat és a törpe nép. Pár évszázad múlva talán már csak a legendákban, vagy mesékben lehet majd hallani a törpékről és még azt is kétségbe vonják majd akkor, hogy léteztünk valaha.
* Ezek után komoran, összeszűkült szemekkel hallgatja Quantall szavait, melyekben szinte tapintható a megalkuvás és a lemondás. Mielőtt válaszolna az öreg, sóhajt egy nagyot, majd így szól: *
- Ha mentené a tudást, azt jól tenné. Kár lenne veszni hagyni azt, mit generációk keserű tapasztalata ránk hagyott, hogy nekünk már ne kelljen újra ugyan azt az utat bejárnunk érte. De míg van élet, addig nem győzött a halál! Az arctalan célja éppen az, hogy ki nem hódol meg előtte pusztuljon, vagy meneküljön. De meddig hátrálhatunk? Hol lesz az a pont ahol azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább? Már nincs hová hátrálni! Nem a terület a lényeg, hanem a rajta élő lelkek. Azokért kell küzdenünk. Abban igaza van, hogy azt a harcot, mi a lelkekért folyik fegyverrel és arroganciával nem nyerhetjük meg. Csak csendes, példamutató élettel, ami mellett a legnagyobb szenvedések közepette is kitartunk. Hogy aki lát elgondolkodjon rajta. Ugyan miből merítette ez az erejét, ha még a sötétség sem tudta megtörni? És akkor bizony keresni kezdik majd a fényt. Nem azért mert azt mondtuk nekik, hanem azért, mert ők is akarják azt az erőt, amiből mi meríteni tudtunk!
* Miután befejezte mondandóját Wertus meghallgatja Quantall válaszát. Ezek után feláll és kezét nyújtva a mélységi felé így szól:*
- Igazán örülök, hogy megismerhettem! Remélem nem voltam terhére a kérdéseimmel! Most mennem kell, a holnapi indulás előtt még el kell intéznem néhány dolgot, de ha épségben visszatérek az útról, még keresni fogom és folytathatjuk az eszmecserénket, ha nincs ellenére!
* Amennyiben a mélységi viszonozza az elköszönését, úgy szívesen végighallgatja, majd jobbját ökölbe szorítva, a mellkasára helyezve meghajol. Ezután a templom kapuja felé veszi az irányt. Távolodva a léptei egyre halkulnak a köveken, majd mikor a kapuhoz ér szélesre tárja azt. Ekkor a nap beszűrődő fénye hasítja ketté a templom belsejét uraló árnyakat. A törpe még megáll egy pillanatra a kapuban, hogy szemei megszokják a kinti fényt, majd kilép, mögötte pedig nyikorogva csapódik be a templom kapuja elzárva a fény útját és visszaadva a templombelsőt a félhomálynak… *
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
//Zárás//
* A beszélgetésük kezdete óta először tűnik úgy az öregnek, hogy Quantall arcán valami érzelemszerűség jelenik meg. Többször is halványan elmosolyodik a mélységi. Wertus ugyan nem tudja, hogy ez az egyetértés jele-e, vagy csak valami olyat mondott, ami a másik számára nevetségesnek hat, mindenesetre kissé felbátorodik rajta, kihúzza magát és úgy nyitja a válaszra száját.*
- Az árvák igen is képesek hasznos részei lenni a társadalomnak, még, ha nehezebb is a helyzetük, amennyiben követik a normákat és a szabályokat. Akik viszont szánt szándékkal mennek szembe szüleikkel és a népük akaratával, nos, nos azok az arctalan követői, de legalábbis azt teszik, ami a sötétségnek tetszik. Bizony azokkal vigyázni kell és szemmel kell őket tartani, hogy lázadásuk ne fertőzze meg a többieket! Mert, ha egy romboló eszme terjedni kezd azt már nehéz megfékezni!
Ami a népemet illeti. Én éppen attól félek, hogy jól megállják a helyüket bárhol. Képesek részei lenni idegen társadalmaknak és erejüket, tudásukat más népek szolgálatába állítani, ahelyett, hogy a saját királyságunkat építenénk. Így népem jövője a beolvadás lesz. Beolvad majd azokba a társadalmakba, amik befogadják őket. Idővel majd átveszik azok szokásait és hitét, így veszik el lassan a törpe öntudat és a törpe nép. Pár évszázad múlva talán már csak a legendákban, vagy mesékben lehet majd hallani a törpékről és még azt is kétségbe vonják majd akkor, hogy léteztünk valaha.
* Ezek után komoran, összeszűkült szemekkel hallgatja Quantall szavait, melyekben szinte tapintható a megalkuvás és a lemondás. Mielőtt válaszolna az öreg, sóhajt egy nagyot, majd így szól: *
- Ha mentené a tudást, azt jól tenné. Kár lenne veszni hagyni azt, mit generációk keserű tapasztalata ránk hagyott, hogy nekünk már ne kelljen újra ugyan azt az utat bejárnunk érte. De míg van élet, addig nem győzött a halál! Az arctalan célja éppen az, hogy ki nem hódol meg előtte pusztuljon, vagy meneküljön. De meddig hátrálhatunk? Hol lesz az a pont ahol azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább? Már nincs hová hátrálni! Nem a terület a lényeg, hanem a rajta élő lelkek. Azokért kell küzdenünk. Abban igaza van, hogy azt a harcot, mi a lelkekért folyik fegyverrel és arroganciával nem nyerhetjük meg. Csak csendes, példamutató élettel, ami mellett a legnagyobb szenvedések közepette is kitartunk. Hogy aki lát elgondolkodjon rajta. Ugyan miből merítette ez az erejét, ha még a sötétség sem tudta megtörni? És akkor bizony keresni kezdik majd a fényt. Nem azért mert azt mondtuk nekik, hanem azért, mert ők is akarják azt az erőt, amiből mi meríteni tudtunk!
* Miután befejezte mondandóját Wertus meghallgatja Quantall válaszát. Ezek után feláll és kezét nyújtva a mélységi felé így szól:*
- Igazán örülök, hogy megismerhettem! Remélem nem voltam terhére a kérdéseimmel! Most mennem kell, a holnapi indulás előtt még el kell intéznem néhány dolgot, de ha épségben visszatérek az útról, még keresni fogom és folytathatjuk az eszmecserénket, ha nincs ellenére!
* Amennyiben a mélységi viszonozza az elköszönését, úgy szívesen végighallgatja, majd jobbját ökölbe szorítva, a mellkasára helyezve meghajol. Ezután a templom kapuja felé veszi az irányt. Távolodva a léptei egyre halkulnak a köveken, majd mikor a kapuhoz ér szélesre tárja azt. Ekkor a nap beszűrődő fénye hasítja ketté a templom belsejét uraló árnyakat. A törpe még megáll egy pillanatra a kapuban, hogy szemei megszokják a kinti fényt, majd kilép, mögötte pedig nyikorogva csapódik be a templom kapuja elzárva a fény útját és visszaadva a templombelsőt a félhomálynak… *
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-14 21:00:32
Üzenet elküldve: 2026-05-14 21:00:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Üzenet a Toronyból - Quantall//
*Mind a két hold magasan jár, az éjszaka a közepén járhat. Alszik a templom, s mindenki más is. Senkinek sem tűnik fel a hívatlan élőlény, mi keresztülkúszik a csarnokon. A feketéllő sikló sebesen vonaglik végig a hideg kőpadlón, s látszólag pontosan tudja, hová tart. Bekúszik az ajtó alatt, majd nyelvét sűrűn öltögetve tekeredik fel az asztalon. Ott aztán megtorpan, száját pedig nagyra tátja. Valami felcsúszik a torkán, a kígyó pedig felkrákog. Úgy köpi a bíbor szalaggal átkötött pergamentekercset Quantall asztalára, mintha mi sem lenne természetesebb. Körbefordítja még tekintetét a helyiségben, majd hangos pukkanás kíséretében válik köddé. Nem marad a helyén más, csak a gondosan az asztalra köpött tekercs, Quantallnak címezve.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.14 21:01:36
//Üzenet a Toronyból - Quantall//
*Mind a két hold magasan jár, az éjszaka a közepén járhat. Alszik a templom, s mindenki más is. Senkinek sem tűnik fel a hívatlan élőlény, mi keresztülkúszik a csarnokon. A feketéllő sikló sebesen vonaglik végig a hideg kőpadlón, s látszólag pontosan tudja, hová tart. Bekúszik az ajtó alatt, majd nyelvét sűrűn öltögetve tekeredik fel az asztalon. Ott aztán megtorpan, száját pedig nagyra tátja. Valami felcsúszik a torkán, a kígyó pedig felkrákog. Úgy köpi a bíbor szalaggal átkötött pergamentekercset Quantall asztalára, mintha mi sem lenne természetesebb. Körbefordítja még tekintetét a helyiségben, majd hangos pukkanás kíséretében válik köddé. Nem marad a helyén más, csak a gondosan az asztalra köpött tekercs, Quantallnak címezve.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.14 21:01:36
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-13 11:47:19
Üzenet elküldve: 2026-05-13 11:47:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
* A kaszárnyában történő regisztrálást követően azt látja a legjobbnak, ha visszatérne a templom falai mögé és ott fényezze egy kicsit tudását az elkövetkezendő összecsapásokra. Mert hát abból lesz bőven, főleg, ha nem állítja meg valami nagyobb erő az egyre jobban előrenyomuló orkokat. Eddig azt hitte, hogy a kaszárnyában lesz a legnagyobb mozgolódás a sok helyszín közül, ám meglepetésére, pont a templom köré gyűl minden hívő és hitetlen egyaránt. Olybá tűnik, hogy mindenki az istenekhez szeretne intézni néhány sort, hátha az imáik fülekre találnak. Derk egy kis utcából lép ki, majd meglepődve tapasztalja a sok embert, ahogy a templom előtt, körül állnak. Mintha csak blokád alá lett volna véve a hely, olyannyira ellehetetlenítették a továbbjutást. A férfit azonban ez nem hatja meg, neki dolga van, méghozzá erősödni szeretne, hogy még véletlenül se kelljen másokhoz imádkoznia a saját élete érdekében. Nem is várja ki a sorát, sorra kap oda a többi ember vállához, hogy félrehúzhassa. Pont annyira mozgatja a népeket, hogy a kis rések között átpréselhesse magát. Nagyon nem zavartatja magát, mikor néhányan édesanyjáról tesznek megjegyzést. Nem alacsonyodik le a szintjükre. A templom lépcsősorához érve viszont meghátrál egy pillanatra. Nem lettek kevesebben itt sem. Ki hitte volna, hogy a lépcsőn is sor fogja várni. *
- Hát ilyen az én szerencsém.
* Jegyzi meg bosszúsan és még egy kavicsot is félrerúg, mint valami gyerek, aki nem kapta meg amit szeretne. Most aztán elgondolkodik a mágustoronyba való ellátogatásra. Azon kívül, hogy veszélyes úton kell átkelnie, nagyon nem tud más ellenérvet felvetni, de ahhoz több emberre lenne szüksége. *
- Hát ilyen az én szerencsém.
* Jegyzi meg bosszúsan és még egy kavicsot is félrerúg, mint valami gyerek, aki nem kapta meg amit szeretne. Most aztán elgondolkodik a mágustoronyba való ellátogatásra. Azon kívül, hogy veszélyes úton kell átkelnie, nagyon nem tud más ellenérvet felvetni, de ahhoz több emberre lenne szüksége. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1292-1311