//Délben, erődépítés, Azil, Nathaira, Kramlaf//
*Ami azt illeti, Kramlaf végzetes hibát követ el, ha alábecsüli a nőt. Már csak azért is, mert egyrészt nem tudhatja, mennyire gyors, vagy épp edzett harcos, másfelől viszont az, hogy Nathaira nem szereti túlgondolni a dolgokat, távolról sem jelenti azt, hogy ostoba volna, persze az legkevésbé sem baj, ha a férfi így gondolja. Majd a saját bőrén tanulja meg, ha úgy alakul. Aljasság és ravaszság terén aligha akad párja a nőnek, ha a harcról van szó, ráadásul esze ágában sincs tisztán küzdeni. Amiről Kramlafnak fogalma sem lehet, az az, hogy Nathaira olyan törzsben nőtt fel, amely azzal tartotta fenn magát, hogy karavánokat fosztott ki, vagy épp bérbe adta kardját, zsoldosként harcolt. Ez annyit tesz, hogy a nő egész életében harcolt, erre tanították és ehhez ért leginkább. Azt is megtanulta, hogyha nincsenek szemtanúk, akkor nincs gyilkosság sem, vagyis a vérbosszút csendben a legjobb intézni. Nem fog kiprovokálni egy nyilvános verekedést, vagy balhét, hadd higgye csak mindenki, hogy minden a legnagyobb rendben van. Még az sem zavarja, hogy emiatt Kramlaf lenézi őt, sőt ez a lehető legjobb dolog amit csak tehet. Annál nagyobb lesz majd a meglepetés
Ha a férfi megtámadná Nathairát, akkor nyilván egészen más volna a leányzó fekvése, akkor nem érdekelné, hogy hányan látják, itt helyben a fityegőjétől a nyakáig metszené fel a kis mitugrászt.
Persze nem úgy néz ki, hogy erre szükség lesz, meg amúgy is a nő tüntetően nem foglalkozik a férfival, ami önmagában is nagyobb sértésnek számít, mint bármilyen szóbeli visszavágás.
~Mondjad csak, mondjad kisember, én megjegyzem ne aggódj.~ gondolja magában kajánul.
~Alkalomadtán majd álmodban könyékig lenyúlok a torkodon, megnézzük akkor mekkora lesz a szád.~
A gondolatra még halványan el is mosolyodik. Ami azt illeti, a nő igenis tervez bosszút, méghozzá teljesen hideg fejjel. Eljön majd az a pont, amikor magában aláírja Kramlaf halálos ítéletét, és onnantól kezdve nem lesz az az istenség, aki megmentse a férfit. Csak addig lehet egy húrt feszíteni, míg el nem pattan, s ha Kramlaf annyira ostoba, hogy ezt nem látja be, nos akkor keserű lesz az orvosság amit le kell nyeljen.
De most nem ez a dolga, hanem a deszkákat cipelni, oda, ahová az óriás mutatta. Keményen és gyorsan dolgozik, hogy mielőbb befejezzék, s mehessen a dolgára mindenki.*