Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 13 (241. - 260. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
260. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-18 13:11:56
Üzenet elküldve: 2012-09-18 13:11:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 272
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 272
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishulok tündöklése vagy bukása//
* Kamihira dühösen, de átgondoltan lövi nyílvesszőit a férfi felé miközben tekintete egy pillanatra sem kalandozik el a célpontról és a körülötte lévő környezetről. Az első vesszők villanás és csikorgás következtében szűnnek meg létezni azonban az utolsó pontosan elengedett lövedék célba talál. Az íj több lövést nem képes leadni, mintha elpattant volna a nem létező ideg a felső és alsó kar között. Az elf arcára döbbenet kúszik s egy pillanatra megtorpan mind az íj viselkedése mind az előtte a semmiből megjelenő kopasz férfi hatására. Mint égi szikra úgy hasít át az elfen a felismerés, hogy ezen alak hárította a támadásokat s ő állta útját az utolsó vesszőnek. A férfi fájdalmas üvöltések közepette mely arcára is kiül, fél térde rogy. Az elf tekintete visszatér az előző, gyilkos vonásokhoz. Deraion érzékelve hátrányát egy varázslat segítségével füst alakot vesz fel s hűvös szél támad. az elf tekintete követi a gomolygó felleget míg tudja s erősebben megmarkolja a használhatatlanná vált íját. A templom ajtaja hírtelen kicsapódik s az elf szeme sarkából oda pillan majd az előtte térdelő férfire tekint aki éppen a halállal járja el a fájdalom táncát. Közelebb lép, arca egy szemernyi együttérzést vagy szánalmat nem mutat. Szíve meg sem rebben a halálhörgés hallatán. Tekintete mintha az mondaná ' Azt kaptad ami járt! Remélem megérte.'. A vesszőhöz nyúl ami a kopasz férfinek a has tájékába fúródott, hogy letörölje róla a vért és avval próbálja célba venni a füst alakját felvett Deraiont helyén fellehető maradványt ami kezd több felé válni. Gyorsan mozog, egy cseppnyi időt sem tölt felesleges gondolatokra vagy sajnálkozásra, hogy evvel ne hagyjon időt a reagálásra. Azonban ahogy megfogja a vesszőt az fekete porrá omlik míg a seb megmarad. Arca most azonban rezzenéstelen s megpróbál íját cselekvésre bírni s célba venni annyi füst képződményt amennyit csak tud. ha sikerül egyiket is eltalálni s a találatnak köszönhetően keletkezik valami azt figyelemmel kiéri majd ismételten a földön heverőre veti pillantását. Ismerős látvány kerül szemei elé ahogy sötét árnyak kebelezik be a kopasz férfit. Hátborzongató érzés környékezi, de tekintetét nem veszi le róla még akkor sem mikor már csak férfi csontváza marad lecsupaszítva. " Ez lenne az íj utóhatása vagy amit láttam puszta illúzió? " mereng magában a csontváz felett. A hely ismét csendbe burkolózik a gyertya fények adnak kis világosságot a sötét teremben. Egy kis ideig még a csontváz felett álldogál majd szemeit a párosra szegezi akik nem messze tőle állnak. " Látszólag egyiküknek sem esett baja. A nő szemei elszántak talán jobb testőrt nem is kívánhatna magának, még is távolság tartást vélek felfedezni bennük, ami teljesen érthető. " jegyzi meg magában miközben természete ismételten nyugodttá válik mikor meglátja, hogy senkinek sem esett baja. Arca s szemei is követik ezen nyugodtságot s felveszik eredeti jellegüket. Csuklyáját vissza húzza a fejére, evvel elrejtve arcát a többiek elől remélve, hogy segít a megnyugvásban miközben lassú s baráti léptekkel indul el a Mila és Aheia felé. *
- Egyenlőre nincs szükség több harcra s vérontásra, kérlek ne tekints rám ilyen ellenséges szemekkel. Nem sérültetek meg? * hangja baráti, határozott s némi aggodalom kúszik belé. Léptei tovább haladnak, ha a nő nem mutatja ki nem tetszését. Amint karnyúzásnyira kerül hozzájuk kezet nyújt, hogy felsegítse őket a földről, ha ott vannak. tekintetében aggodalmat lehet felfedezni. Ha minden rendben van velük nagyobb levegőt vesz.*
- Aheia, ha nincs ellendre szeretnék veled beszélni lehetőleg négyszemközt. * Mondja tisztelet teli hangon, de némi aggodalommal fűszerezve. Ha a fiatal Alrishul belegyezik beljebb arrébb invitálja s mikor elég messze kerültek Milától felteszi kérdését.*
- Tudom, sok minden történt az elmúlt percekben, de szeretném ha elmondanád mit gondolsz a Harmadikról Szerviliáról és azt is, hogy miért nem vagy a kastélyodban. Mi késztetett rá, hogy ily zord időben kint lófrálj? * Suttogja, hangja továbbra is tiszteletet sugároz s felelhető benne a leteremtés és némi aggodalom is. Mind beszéd közben és mikor befejezi is, érzékszerveivel feszülten figyel a környezetére. Az iménti események hatására jóval óvatosabb. *
* Kamihira dühösen, de átgondoltan lövi nyílvesszőit a férfi felé miközben tekintete egy pillanatra sem kalandozik el a célpontról és a körülötte lévő környezetről. Az első vesszők villanás és csikorgás következtében szűnnek meg létezni azonban az utolsó pontosan elengedett lövedék célba talál. Az íj több lövést nem képes leadni, mintha elpattant volna a nem létező ideg a felső és alsó kar között. Az elf arcára döbbenet kúszik s egy pillanatra megtorpan mind az íj viselkedése mind az előtte a semmiből megjelenő kopasz férfi hatására. Mint égi szikra úgy hasít át az elfen a felismerés, hogy ezen alak hárította a támadásokat s ő állta útját az utolsó vesszőnek. A férfi fájdalmas üvöltések közepette mely arcára is kiül, fél térde rogy. Az elf tekintete visszatér az előző, gyilkos vonásokhoz. Deraion érzékelve hátrányát egy varázslat segítségével füst alakot vesz fel s hűvös szél támad. az elf tekintete követi a gomolygó felleget míg tudja s erősebben megmarkolja a használhatatlanná vált íját. A templom ajtaja hírtelen kicsapódik s az elf szeme sarkából oda pillan majd az előtte térdelő férfire tekint aki éppen a halállal járja el a fájdalom táncát. Közelebb lép, arca egy szemernyi együttérzést vagy szánalmat nem mutat. Szíve meg sem rebben a halálhörgés hallatán. Tekintete mintha az mondaná ' Azt kaptad ami járt! Remélem megérte.'. A vesszőhöz nyúl ami a kopasz férfinek a has tájékába fúródott, hogy letörölje róla a vért és avval próbálja célba venni a füst alakját felvett Deraiont helyén fellehető maradványt ami kezd több felé válni. Gyorsan mozog, egy cseppnyi időt sem tölt felesleges gondolatokra vagy sajnálkozásra, hogy evvel ne hagyjon időt a reagálásra. Azonban ahogy megfogja a vesszőt az fekete porrá omlik míg a seb megmarad. Arca most azonban rezzenéstelen s megpróbál íját cselekvésre bírni s célba venni annyi füst képződményt amennyit csak tud. ha sikerül egyiket is eltalálni s a találatnak köszönhetően keletkezik valami azt figyelemmel kiéri majd ismételten a földön heverőre veti pillantását. Ismerős látvány kerül szemei elé ahogy sötét árnyak kebelezik be a kopasz férfit. Hátborzongató érzés környékezi, de tekintetét nem veszi le róla még akkor sem mikor már csak férfi csontváza marad lecsupaszítva. " Ez lenne az íj utóhatása vagy amit láttam puszta illúzió? " mereng magában a csontváz felett. A hely ismét csendbe burkolózik a gyertya fények adnak kis világosságot a sötét teremben. Egy kis ideig még a csontváz felett álldogál majd szemeit a párosra szegezi akik nem messze tőle állnak. " Látszólag egyiküknek sem esett baja. A nő szemei elszántak talán jobb testőrt nem is kívánhatna magának, még is távolság tartást vélek felfedezni bennük, ami teljesen érthető. " jegyzi meg magában miközben természete ismételten nyugodttá válik mikor meglátja, hogy senkinek sem esett baja. Arca s szemei is követik ezen nyugodtságot s felveszik eredeti jellegüket. Csuklyáját vissza húzza a fejére, evvel elrejtve arcát a többiek elől remélve, hogy segít a megnyugvásban miközben lassú s baráti léptekkel indul el a Mila és Aheia felé. *
- Egyenlőre nincs szükség több harcra s vérontásra, kérlek ne tekints rám ilyen ellenséges szemekkel. Nem sérültetek meg? * hangja baráti, határozott s némi aggodalom kúszik belé. Léptei tovább haladnak, ha a nő nem mutatja ki nem tetszését. Amint karnyúzásnyira kerül hozzájuk kezet nyújt, hogy felsegítse őket a földről, ha ott vannak. tekintetében aggodalmat lehet felfedezni. Ha minden rendben van velük nagyobb levegőt vesz.*
- Aheia, ha nincs ellendre szeretnék veled beszélni lehetőleg négyszemközt. * Mondja tisztelet teli hangon, de némi aggodalommal fűszerezve. Ha a fiatal Alrishul belegyezik beljebb arrébb invitálja s mikor elég messze kerültek Milától felteszi kérdését.*
- Tudom, sok minden történt az elmúlt percekben, de szeretném ha elmondanád mit gondolsz a Harmadikról Szerviliáról és azt is, hogy miért nem vagy a kastélyodban. Mi késztetett rá, hogy ily zord időben kint lófrálj? * Suttogja, hangja továbbra is tiszteletet sugároz s felelhető benne a leteremtés és némi aggodalom is. Mind beszéd közben és mikor befejezi is, érzékszerveivel feszülten figyel a környezetére. Az iménti események hatására jóval óvatosabb. *
259. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-17 20:04:45
Üzenet elküldve: 2012-09-17 20:04:45
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishul ok tündöklése vagy bukása//
*A különleges derengés veszi őket körül. Mila megfeszült izmai elernyednek, szinte megszűnik számukra a külvilág.
A fél-törpe agyának rejtett zugaiból törnek fel újra meg újra a rég eltemetett, vagy éppen elfeledett emlékfoszlányok. Öröm és bánat egymás után, olykor egyszerre tölti meg szívét, melyet a kegyetlen idő jégbörtönbe zárt.
Csupán néhány, feledhetetlen perc az, ami megadatik a kék szeműnek, hogy saját múltjára visszatekintsen, utána már mintha egy másik elmébe vándorolna át.
Némán, lélegzetvisszafojtva figyeli a szeme előtt játszódó eseményeket. "Szervília, mit rejtegetsz még?"
Egy hang rántja vissza a fegyverforgatót a valóságba. Nincs ideje feleszmélni, rögtön célkeresztbe kerül a kiáltás tulajdonosa által. Összeszorított fogakkal várja végzetét, mely csodák csodájára nem érkezik.*
- Bolond leány! *Suttogja kétségbeeséssel a hangjában, mikor tudatosul benne a tény, hogy Aheia elé ugrott. Ujjaival dobócsillag után kutat, de szerencsére ekkor megérkezik a segítség. Csak egyszer látta ugyan a férfit, de attól még megbízik benne. Legalábbis egyelőre.
Támadójukat rá hagyja, figyelmét pedig a két keze közötti, megtántorodott védelmezettjére fordítja, és ellentmondást nem tűrve a háta mögé utasítja.* Soha többet ne csinálj ilyet! Világos? *Gyönyörű szemei aggodalmat sugároznak, beszéde közben, majd karjait óvóan - ha kell támaszként - a papnő köré fonja. Feltett szándéka, hogy ha újabb támadást intéznének feléjük, testével fogja megvédeni az örököst.
Erre azonban nincs szükség, az ellenség egy utolsó, kínkeserves sikítás kíséretében a földre rogy, de Mila nem mozdul. Érzékeit kihegyezve várja a folytatást. Harc, menekülés vagy újbóli szövetség kötése az egykori bajtárssal?*
A hozzászólás írója (Mila Hiral) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.17 20:05:09
*A különleges derengés veszi őket körül. Mila megfeszült izmai elernyednek, szinte megszűnik számukra a külvilág.
A fél-törpe agyának rejtett zugaiból törnek fel újra meg újra a rég eltemetett, vagy éppen elfeledett emlékfoszlányok. Öröm és bánat egymás után, olykor egyszerre tölti meg szívét, melyet a kegyetlen idő jégbörtönbe zárt.
Csupán néhány, feledhetetlen perc az, ami megadatik a kék szeműnek, hogy saját múltjára visszatekintsen, utána már mintha egy másik elmébe vándorolna át.
Némán, lélegzetvisszafojtva figyeli a szeme előtt játszódó eseményeket. "Szervília, mit rejtegetsz még?"
Egy hang rántja vissza a fegyverforgatót a valóságba. Nincs ideje feleszmélni, rögtön célkeresztbe kerül a kiáltás tulajdonosa által. Összeszorított fogakkal várja végzetét, mely csodák csodájára nem érkezik.*
- Bolond leány! *Suttogja kétségbeeséssel a hangjában, mikor tudatosul benne a tény, hogy Aheia elé ugrott. Ujjaival dobócsillag után kutat, de szerencsére ekkor megérkezik a segítség. Csak egyszer látta ugyan a férfit, de attól még megbízik benne. Legalábbis egyelőre.
Támadójukat rá hagyja, figyelmét pedig a két keze közötti, megtántorodott védelmezettjére fordítja, és ellentmondást nem tűrve a háta mögé utasítja.* Soha többet ne csinálj ilyet! Világos? *Gyönyörű szemei aggodalmat sugároznak, beszéde közben, majd karjait óvóan - ha kell támaszként - a papnő köré fonja. Feltett szándéka, hogy ha újabb támadást intéznének feléjük, testével fogja megvédeni az örököst.
Erre azonban nincs szükség, az ellenség egy utolsó, kínkeserves sikítás kíséretében a földre rogy, de Mila nem mozdul. Érzékeit kihegyezve várja a folytatást. Harc, menekülés vagy újbóli szövetség kötése az egykori bajtárssal?*
A hozzászólás írója (Mila Hiral) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.17 20:05:09
258. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-17 19:48:17
Üzenet elküldve: 2012-09-17 19:48:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Vörös Démonok //
*Mordach kicsit meglepődik a hölgyemény látszólagos ijedtségén, főleg hogy azon a bizonyos éjszakán sem lepődött meg azon a hölgy, hogy a Vörös csak úgy rárontotta az ajtót. No meg, a férfi magát túlságosan ijesztőnek sem gondolja, maximum külseje lehet kissé... szokatlan. Emellett még azok a bizonyos karmok érzése ott izzik Mordach mellkasában, s hát az nem tűnt éppen félénk mozzanatnak! Bár a Vörös eme gondolatokat természetesen nem jegyzi meg, csupán egy sejtelmes, ám sokatmondó kacsintást intéz a hölgyemény felé.*
- Hát, lehet Kegyed nem emlékszik, de nekem jó a memóriám, és a különleges arcokat megjegyzem.
*"...s a különleges érzéseket." Teszi hozzá még gondolatban, hiszen az érdekes, vonzó külső mellett az a bizonyos, oly sokszor emlegetett unszimpátia sem merült feledésbe, főleg, hogy ez a furcsa érzés igen kevésszer tör rá Mordachra.
A Vörös lassacskán kezdi azt hinni, hogy a hölgyemény valóban nem emlékszik rá, ami végülis érthető lehet, hiszen azon az éjjelen csupán a félhomály burkolta be a szobát, s így a vonások teljes egészében nem látszódhattak. S amúgy sem emlékszik minden ember az összes apró kalandjára. Így hát Mordachban ugyan még marad némi kétely, de inkább elkönyveli magában azt, hogy arca feledésbe merült.*
- Arra vélje, Hölgyem, hogy egy ilyen bájos arc ritkaságszámba megy. Még ha nem is emlékszik rám, én azért nagyon örülök, hogy újra láthattam Kegyed. *lágy csókot hint kezére* Most pedig ha megbocsájt, sajnos sürgős elintéznivalóm akadt, de remélem, egyszer még összefutunk újra... talán ismét egy szálláshelyi szobácskában...
*Bár látszólag nem emlékszik a hölgyemény, Mordach azért ad neki egy kis ízelítőt a múltból.
Mikor lép egyet oldalra, váratlanul elkezd köhögni, s a füstnek az utolsó maradványai még kiáramlanak száján, végül egy sejtelmes mosoly kíséretében kerüli meg a hölgyet, ám mikor elér a lépcsőhöz, még utoljára visszaszól.*
- Azért remélem, a kíváncsi tekintetének eleget tettem...
*Kacsint vissza még rá a lépcső tetejéről, végül eltűnik a kőemelet takarásában. Pár tekercset még visszavisz a könyvtárba, amiket nem használt, s egy könnyed sétával indul ki a templomból, hogy az előtt felüljön az idegen lóra, melyet úgy kapott 'kölcsön'. Bár sajátja ott várja az istállóban, hiszen sajnos a vadászatra nem vihette magával, ami jó is volt: ki tudja, most a patás feküdne széttépve valahol ott az erdőben...
E gondolatok, s a hölgy arcának képe kíséretében indul meg lassú ügetéssel, egyenesen a fogadó felé.*
*Mordach kicsit meglepődik a hölgyemény látszólagos ijedtségén, főleg hogy azon a bizonyos éjszakán sem lepődött meg azon a hölgy, hogy a Vörös csak úgy rárontotta az ajtót. No meg, a férfi magát túlságosan ijesztőnek sem gondolja, maximum külseje lehet kissé... szokatlan. Emellett még azok a bizonyos karmok érzése ott izzik Mordach mellkasában, s hát az nem tűnt éppen félénk mozzanatnak! Bár a Vörös eme gondolatokat természetesen nem jegyzi meg, csupán egy sejtelmes, ám sokatmondó kacsintást intéz a hölgyemény felé.*
- Hát, lehet Kegyed nem emlékszik, de nekem jó a memóriám, és a különleges arcokat megjegyzem.
*"...s a különleges érzéseket." Teszi hozzá még gondolatban, hiszen az érdekes, vonzó külső mellett az a bizonyos, oly sokszor emlegetett unszimpátia sem merült feledésbe, főleg, hogy ez a furcsa érzés igen kevésszer tör rá Mordachra.
A Vörös lassacskán kezdi azt hinni, hogy a hölgyemény valóban nem emlékszik rá, ami végülis érthető lehet, hiszen azon az éjjelen csupán a félhomály burkolta be a szobát, s így a vonások teljes egészében nem látszódhattak. S amúgy sem emlékszik minden ember az összes apró kalandjára. Így hát Mordachban ugyan még marad némi kétely, de inkább elkönyveli magában azt, hogy arca feledésbe merült.*
- Arra vélje, Hölgyem, hogy egy ilyen bájos arc ritkaságszámba megy. Még ha nem is emlékszik rám, én azért nagyon örülök, hogy újra láthattam Kegyed. *lágy csókot hint kezére* Most pedig ha megbocsájt, sajnos sürgős elintéznivalóm akadt, de remélem, egyszer még összefutunk újra... talán ismét egy szálláshelyi szobácskában...
*Bár látszólag nem emlékszik a hölgyemény, Mordach azért ad neki egy kis ízelítőt a múltból.
Mikor lép egyet oldalra, váratlanul elkezd köhögni, s a füstnek az utolsó maradványai még kiáramlanak száján, végül egy sejtelmes mosoly kíséretében kerüli meg a hölgyet, ám mikor elér a lépcsőhöz, még utoljára visszaszól.*
- Azért remélem, a kíváncsi tekintetének eleget tettem...
*Kacsint vissza még rá a lépcső tetejéről, végül eltűnik a kőemelet takarásában. Pár tekercset még visszavisz a könyvtárba, amiket nem használt, s egy könnyed sétával indul ki a templomból, hogy az előtt felüljön az idegen lóra, melyet úgy kapott 'kölcsön'. Bár sajátja ott várja az istállóban, hiszen sajnos a vadászatra nem vihette magával, ami jó is volt: ki tudja, most a patás feküdne széttépve valahol ott az erdőben...
E gondolatok, s a hölgy arcának képe kíséretében indul meg lassú ügetéssel, egyenesen a fogadó felé.*
257. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-17 08:27:03
Üzenet elküldve: 2012-09-17 08:27:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishulok tündöklése vagy bukása -Arda Shien Nyr (NJK) Mila Hiral (NJK), Darthon Valykr és Akki Kamihira figyelmébe//
*Az elf elengedi első idegre idézett árnyékvesszejét a célpontjára, majd még egyet és még egyet. Többre most nem futja, a fegyver rövid időre kimerült, szükség van néhány másodpercre míg ismét erőre kap. Ez azonban rengeteg idő. A gyors egymásutánban reppenő vesszők egy orvlövésztől elvárható precizitással suhannak a mágus felé és közvetlenül előtte be is csapódnak. Ezüstös fény villan, két vessző is porrá omlik egy cikázó fémpenge hasításától. Azonban a harmadik utat talál magának és testbe fúródik. Lehullik az illúzió és egy kopaszra borotvált férfi görnyed fájdalmasan féltérdre esve. Mindezt Deraion is észleli és füsté válik.
Arda és Darthon a terem oldalsó tartóoszlopai alatt elosonva már majdnem a kijáratnál járnak, mikor is hűvös szél fúj keresztül mindenen és a templomajtó kicsapódik. A kinti hóban néhány lábnyom menekülőre fogja a kert hátsó része felé. Arda a lépcsőn, Dart pedig a bejáratot elállva tartózkodik ekkor. Odabentről halálüvöltés hallatszik, de hogy kitől azt nem tudják eldönteni.
A pirtianesi orgyilkos letörné a vessző végét, de csak fekete por omlik szét a kezében, s a vérző sebe marad. A mágus távozásával keletkezett füst három alakba kezd sűrűsödni, igen gyorsan. Akki ellőhetné a további vesszőket, ha akarja. A sebesült férfi körül végül megjelenő árnyalakok nagyon ismerősek az elf számára. A sötét rémek a sebesültre vetik magukat s pillanatok alatt leválik a hús a csontról, csak a rövid ideig még remegő csontváz marad magába roskadva. Üvöltése végét a puszta csont már elharapja. Látszólag egyedül maradnak a félhomályban, a szélesen elterülő árnyékokban Akki, Mila és Aheia.*
//Az NJK statusz egy hszel autom. felülíródik :) //
*Az elf elengedi első idegre idézett árnyékvesszejét a célpontjára, majd még egyet és még egyet. Többre most nem futja, a fegyver rövid időre kimerült, szükség van néhány másodpercre míg ismét erőre kap. Ez azonban rengeteg idő. A gyors egymásutánban reppenő vesszők egy orvlövésztől elvárható precizitással suhannak a mágus felé és közvetlenül előtte be is csapódnak. Ezüstös fény villan, két vessző is porrá omlik egy cikázó fémpenge hasításától. Azonban a harmadik utat talál magának és testbe fúródik. Lehullik az illúzió és egy kopaszra borotvált férfi görnyed fájdalmasan féltérdre esve. Mindezt Deraion is észleli és füsté válik.
Arda és Darthon a terem oldalsó tartóoszlopai alatt elosonva már majdnem a kijáratnál járnak, mikor is hűvös szél fúj keresztül mindenen és a templomajtó kicsapódik. A kinti hóban néhány lábnyom menekülőre fogja a kert hátsó része felé. Arda a lépcsőn, Dart pedig a bejáratot elállva tartózkodik ekkor. Odabentről halálüvöltés hallatszik, de hogy kitől azt nem tudják eldönteni.
A pirtianesi orgyilkos letörné a vessző végét, de csak fekete por omlik szét a kezében, s a vérző sebe marad. A mágus távozásával keletkezett füst három alakba kezd sűrűsödni, igen gyorsan. Akki ellőhetné a további vesszőket, ha akarja. A sebesült férfi körül végül megjelenő árnyalakok nagyon ismerősek az elf számára. A sötét rémek a sebesültre vetik magukat s pillanatok alatt leválik a hús a csontról, csak a rövid ideig még remegő csontváz marad magába roskadva. Üvöltése végét a puszta csont már elharapja. Látszólag egyedül maradnak a félhomályban, a szélesen elterülő árnyékokban Akki, Mila és Aheia.*
//Az NJK statusz egy hszel autom. felülíródik :) //
256. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-16 11:05:49
Üzenet elküldve: 2012-09-16 11:05:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 105
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 105
Játékstílus: Vakmerő
//Vörös Démonok//
*Meera számára meglepő az az apró tény, hogy a szobában tartózkodó másik Vörös észrevette őt, ezek szerint az utóbbi idők fenenagy kényelmében kissé megkopott a halk járása. Ezt sürgősen orvosolni kell, bevési elméjébe a legközelebbi teendői közé. Arcára az enyhe ijedtség maszkját ölti fel, mikor a másik felpattan s elindul felé, gyorsan hátrál is pár lépést a sötétbe. Még egy halk, meglepett sikkantást is megenged magának, s önelégülten konstatálja, hogy színészi játéka ugyanolyan tökéletes mint volt. Jobb karját ajkai elé kapva, pár pillanatig oly ártatlan szemekkel néz a férfira, ahogy csak egy frissen született, a világra épphogy csak rácsodálkozó bárány tudna.*
-Én...*kezdi de elakad a hangja. Tökéletes időzítéssel. Azután megköszörüli a torkát, s kihúzza magát, mintegy jelezvén hogy előbbi ijedsége már nem is létezik, sőt részéről kész meg nem történtté nyilvánítani azt.*
-Szóval... mi ismerjük egymást?*kérdez rá fürkésző tekintettel, s egy meglehetősen jól kiszámított mozdulattal simít hátra szeme elől egy kósza vörös tincset a füle mögé.*
-Magamfajta?!*kérdez vissza immáron tettetett felháborodással.*
-Ezt mire véljem URAM?*nyomja meg jó erősen a szót, s immár önnön felsőbbrendűségének teljes tudatában néz a férfira. Nem mintha belülről eddig nem ezt tette volna, ám ez most az arcára is kiül, s lelkének mélyén meglehetősen jól mulat a jeleneten, s érdeklődéssel figyeli vajon az egészből mi fog kisülni. Természetesen emlékszik rá hogy találkoztak, s kis híján aznap éjjel a Vörös férfi mellkasában dobogó szív Meera karmai közt végezte, de a sors valamiféle iróniája folyamán mégsem történt meg. Ez persze kizárólag a szerencsén múlhatott, a részletek már kissé ködösek az eredar számára.*
*Meera számára meglepő az az apró tény, hogy a szobában tartózkodó másik Vörös észrevette őt, ezek szerint az utóbbi idők fenenagy kényelmében kissé megkopott a halk járása. Ezt sürgősen orvosolni kell, bevési elméjébe a legközelebbi teendői közé. Arcára az enyhe ijedtség maszkját ölti fel, mikor a másik felpattan s elindul felé, gyorsan hátrál is pár lépést a sötétbe. Még egy halk, meglepett sikkantást is megenged magának, s önelégülten konstatálja, hogy színészi játéka ugyanolyan tökéletes mint volt. Jobb karját ajkai elé kapva, pár pillanatig oly ártatlan szemekkel néz a férfira, ahogy csak egy frissen született, a világra épphogy csak rácsodálkozó bárány tudna.*
-Én...*kezdi de elakad a hangja. Tökéletes időzítéssel. Azután megköszörüli a torkát, s kihúzza magát, mintegy jelezvén hogy előbbi ijedsége már nem is létezik, sőt részéről kész meg nem történtté nyilvánítani azt.*
-Szóval... mi ismerjük egymást?*kérdez rá fürkésző tekintettel, s egy meglehetősen jól kiszámított mozdulattal simít hátra szeme elől egy kósza vörös tincset a füle mögé.*
-Magamfajta?!*kérdez vissza immáron tettetett felháborodással.*
-Ezt mire véljem URAM?*nyomja meg jó erősen a szót, s immár önnön felsőbbrendűségének teljes tudatában néz a férfira. Nem mintha belülről eddig nem ezt tette volna, ám ez most az arcára is kiül, s lelkének mélyén meglehetősen jól mulat a jeleneten, s érdeklődéssel figyeli vajon az egészből mi fog kisülni. Természetesen emlékszik rá hogy találkoztak, s kis híján aznap éjjel a Vörös férfi mellkasában dobogó szív Meera karmai közt végezte, de a sors valamiféle iróniája folyamán mégsem történt meg. Ez persze kizárólag a szerencsén múlhatott, a részletek már kissé ködösek az eredar számára.*
255. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-16 10:37:38
Üzenet elküldve: 2012-09-16 10:37:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Vörös Démonok //
*Az idő egyre csak telik, s Mordach elméje lassacskán olyan szintre jut, hogy a körülötte levő világ falai leomlanak, s csupán azon a másik síkon létezik, mely mérhetetlen hatalmas tűzzel borítja körbe a férfit, s ezek a lángnyelvek valami ősi, sötét nyelven szólnak hozzá. E szavak mélyen húsába vájnak, s ha nem tudná biztosan, hogy ez mind elméjének kusza játéka, akkor még fogadni is merne rá, hogy testét égésnyomok borítják. Tény, hogy a karján levő harapásnyom, és a mellkasát díszítő mély karmolásnyomok most sokkal jobban fájnak, mint eddig, de a gondolat, hogy a szörnyeteg most valahol ott fekszik vérbe fagyva a barlangban... Mily felemelő...
Váratlanul a lángnyelvek kisebbek lesznek, a forróság eltűnik, s a Vörös körül csupán az átláthatatlan füst terjeng, melyből apró karmok nyúlnak Mordach felé, s immáron a lélegzetvétele sem tiszta - a fekete füst ellepi tüdejét, s már nem csak be, hanem ki is ezt lélegzi.
Nem gondolta volna, hogy a tudás csúcspontja ilyen intenzív lesz, de ahogy a Tűz Világának kapuin halad tova, úgy bomlanak le immáron a lángnyelvektől forró falak, s épül újra a templom hűvös kőépülete.
Utolsó varázslata még mindig fertőzi elméjét, így a kis szobából, melyben éppen ül, halk zihálások törhetnek elő. Mellkasa hevesen emelkedik fel, s le... fel, s le... egyre szaporábban... Szemei ugyan még csukva, de orrán hevesen ömlik ki a fekete füst, ezáltal kissé morbid, dühödt bika képét kölcsönözve a külvilágnak: kezei térdét támasztják, s mellkasának mozgásán kívül semmi egyéb testrésze meg sem moccan.
Ám váratlanul kinyitja szemeit. Vörös íriszeiben még mindig ott lobog a soha ki nem alvó tűz, s e mozzanat volt az, ami visszahozta őt a valós világba. Ugyan még mindig erősen zihál, de a fekete füst már halványulni kezd, mikor végleg eltűnik. Vérszín szemei eddig ugyan csak a padlót figyelték mereven, ám ahogy a valós világ falai épülni kezdenek, úgy kerül be látóterébe egy megbúvó láb, melynek gazdája ott leselkedik az ajtóban. Íriszei lassan vándorolnak fel a testen, s mikor megpillantja a jövevény arcát, ajkai sejtelmes félmosolyra húzódnak.*
- Miért éreztem azt, hogy Mi még látjuk látjuk egymást...
*Emeli fel egyik szemöldökét titokzatosan, miközben próbálja elnyomni magában azt az ismét feltörő, szokatlan érzést. Amit még... Erisnél érzett. Túlzott ellenszenv, s unszimpátia az, mely megmagyarázhatná ezt az egészet. Ugyanakkor mérhetetlenül szokatlan, hiszen egy egyszerű ellenszenv nem szül ilyen gondolatokat. A mai napig nem tudja, hogy miért van ez pár 'átlagosnak' látszó hölgy közelében, s bár Erishez gúnyosan intézte szavait - aki okot is adott rá -, Mordach nem olyan férfi, aki egy kusza gondolatszál miatt kimutatná foga fehérjét egy bájos hölgynek. Mert ez a szótlanul álldogáló démoni nőszemély bizony igen vonzó külsővel rendelkezik, ám ködös unszimpátiája egyelőre eme érzéséket mélységesen elnyomja.
A Vörös váratlanul feláll, kicsit kinyújtóztatja végtagjait, megtapogatja a sebein levő kötést, hogy még épek-e, végül odasétál a hölgyemény elé, és sejtelmes mosollyal nekitámaszkodik mellette a falnak.*
- Mi járatban egy magafajta a templom mérgező világában?
*Tépi szét feltűnően a pergameneket, melyekből tudását merítette. Ugyan a férfi nem tudja, hogy van egy démoni faj, mely más síkokról tért ide, ám biztosan állíthatja, hogy ellenszenve nem véletlenül generálódott...*
A varázsló egy Pipafüst nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló kevéske füstöt lélegez ki magából.
*Az idő egyre csak telik, s Mordach elméje lassacskán olyan szintre jut, hogy a körülötte levő világ falai leomlanak, s csupán azon a másik síkon létezik, mely mérhetetlen hatalmas tűzzel borítja körbe a férfit, s ezek a lángnyelvek valami ősi, sötét nyelven szólnak hozzá. E szavak mélyen húsába vájnak, s ha nem tudná biztosan, hogy ez mind elméjének kusza játéka, akkor még fogadni is merne rá, hogy testét égésnyomok borítják. Tény, hogy a karján levő harapásnyom, és a mellkasát díszítő mély karmolásnyomok most sokkal jobban fájnak, mint eddig, de a gondolat, hogy a szörnyeteg most valahol ott fekszik vérbe fagyva a barlangban... Mily felemelő...
Váratlanul a lángnyelvek kisebbek lesznek, a forróság eltűnik, s a Vörös körül csupán az átláthatatlan füst terjeng, melyből apró karmok nyúlnak Mordach felé, s immáron a lélegzetvétele sem tiszta - a fekete füst ellepi tüdejét, s már nem csak be, hanem ki is ezt lélegzi.
Nem gondolta volna, hogy a tudás csúcspontja ilyen intenzív lesz, de ahogy a Tűz Világának kapuin halad tova, úgy bomlanak le immáron a lángnyelvektől forró falak, s épül újra a templom hűvös kőépülete.
Utolsó varázslata még mindig fertőzi elméjét, így a kis szobából, melyben éppen ül, halk zihálások törhetnek elő. Mellkasa hevesen emelkedik fel, s le... fel, s le... egyre szaporábban... Szemei ugyan még csukva, de orrán hevesen ömlik ki a fekete füst, ezáltal kissé morbid, dühödt bika képét kölcsönözve a külvilágnak: kezei térdét támasztják, s mellkasának mozgásán kívül semmi egyéb testrésze meg sem moccan.
Ám váratlanul kinyitja szemeit. Vörös íriszeiben még mindig ott lobog a soha ki nem alvó tűz, s e mozzanat volt az, ami visszahozta őt a valós világba. Ugyan még mindig erősen zihál, de a fekete füst már halványulni kezd, mikor végleg eltűnik. Vérszín szemei eddig ugyan csak a padlót figyelték mereven, ám ahogy a valós világ falai épülni kezdenek, úgy kerül be látóterébe egy megbúvó láb, melynek gazdája ott leselkedik az ajtóban. Íriszei lassan vándorolnak fel a testen, s mikor megpillantja a jövevény arcát, ajkai sejtelmes félmosolyra húzódnak.*
- Miért éreztem azt, hogy Mi még látjuk látjuk egymást...
*Emeli fel egyik szemöldökét titokzatosan, miközben próbálja elnyomni magában azt az ismét feltörő, szokatlan érzést. Amit még... Erisnél érzett. Túlzott ellenszenv, s unszimpátia az, mely megmagyarázhatná ezt az egészet. Ugyanakkor mérhetetlenül szokatlan, hiszen egy egyszerű ellenszenv nem szül ilyen gondolatokat. A mai napig nem tudja, hogy miért van ez pár 'átlagosnak' látszó hölgy közelében, s bár Erishez gúnyosan intézte szavait - aki okot is adott rá -, Mordach nem olyan férfi, aki egy kusza gondolatszál miatt kimutatná foga fehérjét egy bájos hölgynek. Mert ez a szótlanul álldogáló démoni nőszemély bizony igen vonzó külsővel rendelkezik, ám ködös unszimpátiája egyelőre eme érzéséket mélységesen elnyomja.
A Vörös váratlanul feláll, kicsit kinyújtóztatja végtagjait, megtapogatja a sebein levő kötést, hogy még épek-e, végül odasétál a hölgyemény elé, és sejtelmes mosollyal nekitámaszkodik mellette a falnak.*
- Mi járatban egy magafajta a templom mérgező világában?
*Tépi szét feltűnően a pergameneket, melyekből tudását merítette. Ugyan a férfi nem tudja, hogy van egy démoni faj, mely más síkokról tért ide, ám biztosan állíthatja, hogy ellenszenve nem véletlenül generálódott...*
A varázsló egy Pipafüst nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló kevéske füstöt lélegez ki magából.
254. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-16 00:17:36
Üzenet elküldve: 2012-09-16 00:17:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 105
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 105
Játékstílus: Vakmerő
//Vörös Démonok - Mordach Harders figyelmébe//
*A vörös démon, miután felsült a tervével ami a város átvételére irányult volna, kénytelen volt ismét eltűnni. Hála az Alanti Tüzek összes elkárhozott lelkének, visszakapta saját külsejét és levetette annak az undorító elf nőnek minden vonását. Első dolga természetesen az volt, hogy órákig bámulta magát a tükörben, és próbálta elfelejteni még az emlékét is annak az egyszerű ténynek hogy szépen fogalmazva sem volt önmaga az elmúlt időben. No de ideje tovább lépni, és mivel a vörös hajú hölgyeményre senki sem gyanakodik, újfent belevethette magát Arthenior éjszakai életébe. Éhségét ismét vadászattal kell csillapítania, s a kényelemből is lejjebb kell adnia se annyi baj legyen, legalább életben marad. És csak ez számít semmi más. Valaminek a fele is több, mint a semmiből az egész, vagy másképp fogalmazva egy törött patkót sem ér a hatalom hullaként.
Belépve a Templomba, arcára fagyos mosoly ül ki, az emberek ilyetén bárgyúságának megnyilvánulásán. Elvégre, minek a szélnek templomot emelni, mintha istenként imádnák, közben pedig csak egy természeti erő, amit bizonyos szintig uralni képesek a mágusaik. Milyen primitív népség... Ugyanakkor be kell látni, hogy bizonyos varázslataik igen hasznosak tudnak lenni. Megfelelő időben és helyen alkalmazva. Kár hogy sosem érdekelték, pedig idejére éppen futotta volna rá hogy tanuljon, no de ki akar tanulni ha annyi gyötörhető lélek van ezen a világon, kik mind csak őrá várnak...?
Végigsétál az árkádok között, magában egy különös dallamot dudorászva, mely egyszerre idegen s mégis ismerős. Elindul a lépcsőn felfelé, egymás után véve a fokokat, s azon tűnődve vajon a természeti erők melyikével kezdje majd. Bár ezt majd odafent is ráér eldönteni. Elhaladva egy szoba mellett, mit gyertyák világítanak meg pislákoló fényükkel, egy hosszú vörös hajú alakon akad meg tekintete, de épp csak egy pillanatra, s nem is törődne vele, ha a következő másodpercben ne ismerné fel elméje. Bár a névre nem emlékszik, az arc és egy különös jelenet bevillan neki: a fogadó egy szobája éjjel, mikor karmaival végigszántott az illető mellkasán. Enyhén meglepődve torpan meg, s tűnődik vajh az illető miért van még életben, de nem talál rá választ emlékezetében. Halkan lép vissza az ajtóhoz, s néz be rajta, tekintetét a rőthajú alakon végigfuttatva, s gyomra alig hallhatón kordul meg, amivel csaknem azonos időben nyalja végig a szája szélét.*
*A vörös démon, miután felsült a tervével ami a város átvételére irányult volna, kénytelen volt ismét eltűnni. Hála az Alanti Tüzek összes elkárhozott lelkének, visszakapta saját külsejét és levetette annak az undorító elf nőnek minden vonását. Első dolga természetesen az volt, hogy órákig bámulta magát a tükörben, és próbálta elfelejteni még az emlékét is annak az egyszerű ténynek hogy szépen fogalmazva sem volt önmaga az elmúlt időben. No de ideje tovább lépni, és mivel a vörös hajú hölgyeményre senki sem gyanakodik, újfent belevethette magát Arthenior éjszakai életébe. Éhségét ismét vadászattal kell csillapítania, s a kényelemből is lejjebb kell adnia se annyi baj legyen, legalább életben marad. És csak ez számít semmi más. Valaminek a fele is több, mint a semmiből az egész, vagy másképp fogalmazva egy törött patkót sem ér a hatalom hullaként.
Belépve a Templomba, arcára fagyos mosoly ül ki, az emberek ilyetén bárgyúságának megnyilvánulásán. Elvégre, minek a szélnek templomot emelni, mintha istenként imádnák, közben pedig csak egy természeti erő, amit bizonyos szintig uralni képesek a mágusaik. Milyen primitív népség... Ugyanakkor be kell látni, hogy bizonyos varázslataik igen hasznosak tudnak lenni. Megfelelő időben és helyen alkalmazva. Kár hogy sosem érdekelték, pedig idejére éppen futotta volna rá hogy tanuljon, no de ki akar tanulni ha annyi gyötörhető lélek van ezen a világon, kik mind csak őrá várnak...?
Végigsétál az árkádok között, magában egy különös dallamot dudorászva, mely egyszerre idegen s mégis ismerős. Elindul a lépcsőn felfelé, egymás után véve a fokokat, s azon tűnődve vajon a természeti erők melyikével kezdje majd. Bár ezt majd odafent is ráér eldönteni. Elhaladva egy szoba mellett, mit gyertyák világítanak meg pislákoló fényükkel, egy hosszú vörös hajú alakon akad meg tekintete, de épp csak egy pillanatra, s nem is törődne vele, ha a következő másodpercben ne ismerné fel elméje. Bár a névre nem emlékszik, az arc és egy különös jelenet bevillan neki: a fogadó egy szobája éjjel, mikor karmaival végigszántott az illető mellkasán. Enyhén meglepődve torpan meg, s tűnődik vajh az illető miért van még életben, de nem talál rá választ emlékezetében. Halkan lép vissza az ajtóhoz, s néz be rajta, tekintetét a rőthajú alakon végigfuttatva, s gyomra alig hallhatón kordul meg, amivel csaknem azonos időben nyalja végig a szája szélét.*
253. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-15 14:48:23
Üzenet elküldve: 2012-09-15 14:48:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 228
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 228
Játékstílus: Szelíd
/A Csaló/
*Az éjelf nő képtelen rávenni magát, hogy elhagyja a férfit. Követi a gyógyítókat, a háttérben maradva, nem zavarja őket a munkájukban, csak árgus szemekkel figyeli ténykedésüket, és vár. Várja, hogy siker koronázza a azt, vagy hogy elbukjanak s lelke annak megfelelően fog reagálni a világ alakulására. Kénytelen várni, bár utálja ezt a kétesélyes állapotot. Utálja hogy nincs befolyása a dolgok alakulására, kénytelen másokra bízni a lelkét, kénytelen várni. Az árnyak közé áll és vár. Várja sorsa beteljesülését ilyen vagy amolyan formában. Többet nem tehet.*
*Az éjelf nő képtelen rávenni magát, hogy elhagyja a férfit. Követi a gyógyítókat, a háttérben maradva, nem zavarja őket a munkájukban, csak árgus szemekkel figyeli ténykedésüket, és vár. Várja, hogy siker koronázza a azt, vagy hogy elbukjanak s lelke annak megfelelően fog reagálni a világ alakulására. Kénytelen várni, bár utálja ezt a kétesélyes állapotot. Utálja hogy nincs befolyása a dolgok alakulására, kénytelen másokra bízni a lelkét, kénytelen várni. Az árnyak közé áll és vár. Várja sorsa beteljesülését ilyen vagy amolyan formában. Többet nem tehet.*
252. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-15 13:55:32
Üzenet elküldve: 2012-09-15 13:55:32
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Vakmerő
//A Csaló//
"Hát jó, döntsük el itt!"
*A leginkább már csak ebben a köztes állapotban létező entitás - talán utoljára - kimutatja az ajkai közé felsorakozó hüvelykujnyi tűk fehérjét. Nem kell hozzá sok idő, hogy a teste megnyúljon, feje háromágú szigonyként nyíljon szét, mintha eddig csak rejtegette volna bestiális mivoltát. Bőrén mintázatok futnak végig pikkelyszerűvé téve azt, acélos árnyalatú feketét öltve magára. Három pár tekintet szegeződik a dőre kámzsásra aki magára idézte a bajt. Minden mágus addig nyújtja a kezét míg az igazi hatalom ajtaján meg nem szorítja a kilincset. Még visszakozhatna, elengedhetné, de nem teszi. Hatalmi vágyától görcsbe rándulva mindegyik lenyomja azt. Merthogy a pirtianesi téved, nem látja az Andreaselnek vélt entitás és a Templom padlóján jócskán agonizáló éjfél elf varázsló közti különbséget. A halandó elme égre törő sugárzása sohasem vitte volna Andreasel D'Morrát idáig. Hatalomvágya, minden tette és kicsinyes vágya csak egy nagyobb célt szolgált. Egy az óidőkben elemi tűzből és ércből fogant entitás életre hívását a halandó világban. Társak és utódok létrejöttét, az öntudat végső kibontakozását és a halandóság áráért cserébe kapott megfizethetetlen jutalom elnyerését. Érzelmek és érzések, testi lelki egyesülés, s a létrejött egyén átörökítésének lehetőségét 'fiaiban' az örökkévalóságig. De Andreasel sem marad mindezért hála nélkül. Most minden ezen a csatán múlik. A feléje sikló lidércekre rámordul.
- Bolondok, nincs hatalma felettetek, csak adjatok magatoknak új nevet!
Ha hallgatnak rá jó, ha nem úgy is. Őt már nem tudja béklyóba kötni a varázsló, hisz még ő maga sem tudja mi lesz az új neve. Itteni zöldbársony tekintetű lélek kapocsának kell majd megneveznie őt. Ki tudja milyen vicces helyzetet szül majd az élet csalfa szövője.
Megindul, a harc ösvényére lép, egyből a vörös kámzsás üstökére hágva. Ha a megidézett pribéklidércek nem térnek észre, sodorja őket magával és a három fej egy célponton találhat prédára. Izzó ércnyál csorog az acélfent fogak közé szorított gyűlölt obszidiánlelkű pofára, ha célját megtalálja.*
"Hát jó, döntsük el itt!"
*A leginkább már csak ebben a köztes állapotban létező entitás - talán utoljára - kimutatja az ajkai közé felsorakozó hüvelykujnyi tűk fehérjét. Nem kell hozzá sok idő, hogy a teste megnyúljon, feje háromágú szigonyként nyíljon szét, mintha eddig csak rejtegette volna bestiális mivoltát. Bőrén mintázatok futnak végig pikkelyszerűvé téve azt, acélos árnyalatú feketét öltve magára. Három pár tekintet szegeződik a dőre kámzsásra aki magára idézte a bajt. Minden mágus addig nyújtja a kezét míg az igazi hatalom ajtaján meg nem szorítja a kilincset. Még visszakozhatna, elengedhetné, de nem teszi. Hatalmi vágyától görcsbe rándulva mindegyik lenyomja azt. Merthogy a pirtianesi téved, nem látja az Andreaselnek vélt entitás és a Templom padlóján jócskán agonizáló éjfél elf varázsló közti különbséget. A halandó elme égre törő sugárzása sohasem vitte volna Andreasel D'Morrát idáig. Hatalomvágya, minden tette és kicsinyes vágya csak egy nagyobb célt szolgált. Egy az óidőkben elemi tűzből és ércből fogant entitás életre hívását a halandó világban. Társak és utódok létrejöttét, az öntudat végső kibontakozását és a halandóság áráért cserébe kapott megfizethetetlen jutalom elnyerését. Érzelmek és érzések, testi lelki egyesülés, s a létrejött egyén átörökítésének lehetőségét 'fiaiban' az örökkévalóságig. De Andreasel sem marad mindezért hála nélkül. Most minden ezen a csatán múlik. A feléje sikló lidércekre rámordul.
- Bolondok, nincs hatalma felettetek, csak adjatok magatoknak új nevet!
Ha hallgatnak rá jó, ha nem úgy is. Őt már nem tudja béklyóba kötni a varázsló, hisz még ő maga sem tudja mi lesz az új neve. Itteni zöldbársony tekintetű lélek kapocsának kell majd megneveznie őt. Ki tudja milyen vicces helyzetet szül majd az élet csalfa szövője.
Megindul, a harc ösvényére lép, egyből a vörös kámzsás üstökére hágva. Ha a megidézett pribéklidércek nem térnek észre, sodorja őket magával és a három fej egy célponton találhat prédára. Izzó ércnyál csorog az acélfent fogak közé szorított gyűlölt obszidiánlelkű pofára, ha célját megtalálja.*
251. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-14 23:11:14
Üzenet elküldve: 2012-09-14 23:11:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishulok tündöklése vagy bukása//
*Akki szavai fura érzéseket keltenek benne. Tiltakozik ellenük, és a nyers fogalmazás ezt csak táplálja, de valahol el is fogadja a szidalmat és figyelmeztetést. Inkább érzi, mint tudja, hogy az elfnek igaza van. Bűnbánóan fordul vissza, hogy bevárja a templomi fáklya fényében vörösen megvillanó lányt, aki macskaként, hangtalanul oson fel mellé. Akki előrébblép, és félelemmel és dühvel vegyes elképedés látszik az arcán. Aztán lekapja hátáról az íjat, mormog egy sort, és szisszenő hang kíséretében útnak ereszt egy halált osztó vesszőt.
"Megtámadtak! Akkit még nem érte csapás, de bármikor utólérheti a vég. Mi talán még kijutunk. Arda mindenképp, ezt én ígértem meg neki. Ezt az ígéretemet pedig soha nem szeretném megmásítani. Ha a támadó nem látta, hányan mentünk le, azt sem tudja, hogy itt vagyunk. Talán ha átlopakodnánk..."
Akkit rövid időre sorsára hagyva, a meglepett Ardát magához szorítva indul el, hogy a fáklyák fénykörén kívül maradva vezesse őt távol a harctól. Ha sikerül, az ajtóhoz mennek.
"Onnan majd segítek Akkinak. Elég meglepetésszerűen lehet támadni egy jó íjjal, remélem ezúttal sem hagy cserben a régi jó barát."*
-El kell innen tűnnünk. Az a szikrázó hang nagy mágusra utal, nem szállhatunk szembe vele, ha meglát. Irány az ajtó, de maradj szorosan mellettem, és még véletlenül se menj ki a fényre. A sötétség régen is társam volt, most is segíthet.
A hozzászólás írója (Darthon Valykr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.14 23:12:33
*Akki szavai fura érzéseket keltenek benne. Tiltakozik ellenük, és a nyers fogalmazás ezt csak táplálja, de valahol el is fogadja a szidalmat és figyelmeztetést. Inkább érzi, mint tudja, hogy az elfnek igaza van. Bűnbánóan fordul vissza, hogy bevárja a templomi fáklya fényében vörösen megvillanó lányt, aki macskaként, hangtalanul oson fel mellé. Akki előrébblép, és félelemmel és dühvel vegyes elképedés látszik az arcán. Aztán lekapja hátáról az íjat, mormog egy sort, és szisszenő hang kíséretében útnak ereszt egy halált osztó vesszőt.
"Megtámadtak! Akkit még nem érte csapás, de bármikor utólérheti a vég. Mi talán még kijutunk. Arda mindenképp, ezt én ígértem meg neki. Ezt az ígéretemet pedig soha nem szeretném megmásítani. Ha a támadó nem látta, hányan mentünk le, azt sem tudja, hogy itt vagyunk. Talán ha átlopakodnánk..."
Akkit rövid időre sorsára hagyva, a meglepett Ardát magához szorítva indul el, hogy a fáklyák fénykörén kívül maradva vezesse őt távol a harctól. Ha sikerül, az ajtóhoz mennek.
"Onnan majd segítek Akkinak. Elég meglepetésszerűen lehet támadni egy jó íjjal, remélem ezúttal sem hagy cserben a régi jó barát."*
-El kell innen tűnnünk. Az a szikrázó hang nagy mágusra utal, nem szállhatunk szembe vele, ha meglát. Irány az ajtó, de maradj szorosan mellettem, és még véletlenül se menj ki a fényre. A sötétség régen is társam volt, most is segíthet.
A hozzászólás írója (Darthon Valykr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.14 23:12:33
250. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-13 17:23:12
Üzenet elküldve: 2012-09-13 17:23:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//A csaló//
/Svisys Senra/
*A gyenge, lágy csók után Andreasel teste újra elernyed. Egy csapat gyógyító lepi el a termet, egy könnyű hordágyat hozva. Míg ketten felemelik a mágus testét, a maradék gyógyító halkan imádkozásba kezd. A kánonban hangosodó suttogás körül lengi a sebesültet. Még Elwyrien is megérzi a hatalmas, fényes, meleg mágikus entitást, mely az alakokból árad.* Itt szeretne maradni vele?* Kérdezi egy hang a drow mögül.* Elalhat itt a templomban, míg ellátjuk az urat. Bár, nem sok reményt fűznék aho...* Csusszan ki a száján a félmondat. A gyógyító hirtelen elhallgat, majd lesütött szemmel a többiek után lépdel. Ha Elwyrien követi őket, egy terembe vezetik, ahol egy takaróval ellátott asztalra fektetik Andreasel testét, és ott folytatják a beavatkozást. Ha Elwyrien úgy dönt, hogy inkább egyedül maradna, az emeleten talál magának üres szobát, ahol lepihenhet.*
/Andreasel D Morra/
*A mágia hullám, melyet a pirtianes-i teremtett, egy pillanatra megremeg. Egy drow szempár fénye süt át a homályon. A csuhás fogai összecsikordulnak, majd mérges suttogásba kezd. A homály újra és újra megremeg, majd összeáll, egészen addig, amíg nem stabilizálódik eddigi formájában. A mágus szusszan egyet, majd Andreasel-re pillant.* Felgyorsítjuk kicsit ezt a folyamatot...* Sziszegi összeszorított állkapoccsal. Kezei elernyednek, mire a mágust fogó gyenge láncok elszakadnak, így felszabadítva Andreasel-t. A két vörös csuhás alak most egymás előtt áll.* Andreasel D Morra, Arthenior mágusa és Wegtoren tüzének követője.* Kezdi hivatalosan.* Mutasd meg hát igazi erőd, bizonyítsd hatalmad az igaz istenek előtt.* A csuhás komoran Andreasel szemébe néz, majd lassan, kaszáló mozdulattal felemeli kezét, mire két, homályból született alak emelkedik fel.* Wrah.* Adja a sötét parancsszót a csuhás, mire a két lidérc kanyarogva megindul a mágus felé.*
/Svisys Senra/
*A gyenge, lágy csók után Andreasel teste újra elernyed. Egy csapat gyógyító lepi el a termet, egy könnyű hordágyat hozva. Míg ketten felemelik a mágus testét, a maradék gyógyító halkan imádkozásba kezd. A kánonban hangosodó suttogás körül lengi a sebesültet. Még Elwyrien is megérzi a hatalmas, fényes, meleg mágikus entitást, mely az alakokból árad.* Itt szeretne maradni vele?* Kérdezi egy hang a drow mögül.* Elalhat itt a templomban, míg ellátjuk az urat. Bár, nem sok reményt fűznék aho...* Csusszan ki a száján a félmondat. A gyógyító hirtelen elhallgat, majd lesütött szemmel a többiek után lépdel. Ha Elwyrien követi őket, egy terembe vezetik, ahol egy takaróval ellátott asztalra fektetik Andreasel testét, és ott folytatják a beavatkozást. Ha Elwyrien úgy dönt, hogy inkább egyedül maradna, az emeleten talál magának üres szobát, ahol lepihenhet.*
/Andreasel D Morra/
*A mágia hullám, melyet a pirtianes-i teremtett, egy pillanatra megremeg. Egy drow szempár fénye süt át a homályon. A csuhás fogai összecsikordulnak, majd mérges suttogásba kezd. A homály újra és újra megremeg, majd összeáll, egészen addig, amíg nem stabilizálódik eddigi formájában. A mágus szusszan egyet, majd Andreasel-re pillant.* Felgyorsítjuk kicsit ezt a folyamatot...* Sziszegi összeszorított állkapoccsal. Kezei elernyednek, mire a mágust fogó gyenge láncok elszakadnak, így felszabadítva Andreasel-t. A két vörös csuhás alak most egymás előtt áll.* Andreasel D Morra, Arthenior mágusa és Wegtoren tüzének követője.* Kezdi hivatalosan.* Mutasd meg hát igazi erőd, bizonyítsd hatalmad az igaz istenek előtt.* A csuhás komoran Andreasel szemébe néz, majd lassan, kaszáló mozdulattal felemeli kezét, mire két, homályból született alak emelkedik fel.* Wrah.* Adja a sötét parancsszót a csuhás, mire a két lidérc kanyarogva megindul a mágus felé.*
249. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-13 13:09:03
Üzenet elküldve: 2012-09-13 13:09:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 272
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 272
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishul ok tündöklése vagy bukása//
* Darthon gyors léptekkel indul a templomszolga után, az elf szavai vagy elérték elméjét és füleit vagy akadálytalanul foszlottak szét a semmibe. Kamihira követi Darthont és közben óvatosan visszatekint Ardára. A helytől rossz érzése keríti hatalmába, talán azért mert amikor utoljára itt járt különös események játszódtak le s ha nem érkezik meg Ryrin akkor nagy valószínűséggel a halál angyalával járta volna el a véget nem érő táncot. Egy nagyobbat sóhajt, hogy teste s lelke valamelyest megnyugodjon, de hiába. Tekintetét előre fordítja s Darthont keresi s mikor meglátja sebes léptekkel ered utána, érzi, hogy valami nincs rendjén. Szemei vad, ezüstös csillogása tudathatja a többieknek az elfben lejátszódó s kvarkozó érzéseket, ha a rá pillantanak. A lépcső sor tetején éri csak utol újdonsült társát aki óvatosan nézelődik.Kezével kissé erőteljesebben megragadja a másik elf vállát. Darthon érezheti Kamihira kezében a remegést, mely aggodalmat sugároz.*
- Légy óvatosabb, körültekintőbb s ne vedd le a szemed a lányról! Nem tudom hogy pontosan mit is csináltál s mivel foglalkoztál mielőtt a fogadóban összetalálkoztunk, de azt látom, hogy teljesen más tudással s tapasztalattal rendelkezünk s te birtokában vagy egy olyan dolognak amiről én már régen lemondtam. Ha nem akarod a sötétség útját követni jobban figyelj azokra a dolgokra amik fontosak a számodra s ne rohanj úgy előre mint azon szarvas ami most látta meg a napvilágot. * Szemeit a másikéba fűrja s mélyen nézz beléjük. Szavai mélyek s határozottak. Kezénak szorítása egy pillanatra felerősödik mikor Darthon társáról, Ardáról beszél. Kicsit sem foglalkoztatja most az, hogy a másik elf mit gondol róla csak reméli, hogy szavai a megfelelő hatást érik el nála, mivel a szavakkal nem bánik valami jól. Szemei még mindig bal jóslóan csillognak. Leveszi a kezét a válláról s a lépcső sor aljára mutat, oda ahol a nőt hagyták majd tekintetéével elnéz Darthon mellett s tovább megy, de megáll a másik elf mellett.*
- Nem biztonságos itt! Távozzunk mihamarabb. Amiért jöttünk többé-kevésbé megkaptuk. * mondja határozott s szinte már parancsoló hangon kisebb remegéssel a hangjában s tovább megy." Mikor beérkeztünk ide ez az oltár még le volt takarva. Mi történhetett itt? " ereng magában miközben tekintetét körbe vezeti a templom félhomályos előcsarnokában. Egy hangra lesz figyelmes mely fájón a lelkéig hatol. Arcára a döbbenet ül ki. " Ki az s mit kereshet pont itt s pont most? " aggodalmasan mereng magában miközben tekintetét egyenesen a hang forrását keresi s felé fordítja. Ha nem látja onnan ahol áll akkor sietve elindul addig a pontig ahonnan már jól szemügyre veheti. Tekintetével meglátja azt akihez a különös hang tartozik. Arcára a felismerés s a düh jelei kúsznak. " Deraion !" Kiáltja elméjében bár nem biztos abban hogy valóban ő lenne, de azt tudja, hogy mikor a könyvtárban voltak ez az alak próbálta elvenni tőle a nyakában függő ékszert. Távolabb nézz s két alakot fedezz fel a homályos helységben Deraionnak vélt férfitől nem messze. A semmiből fény gyúl s kék színben száguld a páros felé. A fény útja során a sötét visszahúzódik s a helység egyes részei jól láthatóak akár csak a páros tagjai. Az elf felismeri őket s arcára ezen jelek futnak. Látja amint Aheia a fény útjába veti magát széttárt karokkal melyek óvóan elemelkednek a másik nő fölé. A fény célba ér s a lány ki felfogta azt, megtántorodik ennek hatására. A helység ismételten a sötétség uralma alá kerül. Az események gyorsan játszódnak le, Kamihira aggodalmas arccal követi a történéseket. Arca a düh megtestesülése ami valósághűen tükrözi lelkének s szívének érzéseit. Szemei s kisugárzása olyan vérszomjat sugároznak amelyet még a társai közül senki nem látott vagy érzett tőle. Kezei köze veszi az íjat amit nem régen kapott. " Ezt még nagyon megfogod bánni, varászló! " jegyzi meg magában s gyilkos pillantást vet a férfire miközben oly szavakat mormol amiket csak azok ismernek fel akik jártasak a mágiában. Arcára kisebb felismerés vetül ki, hogy ő lehetett az aki az imént felolvasott nekik a nagy könyvből, azonban ezen gondolat ahogy megjelent el is tűnik, csak az ártó gondolatok maradnak meg. A sötétséggel egybeolvadva közlekedik nagy sebességgel olyan helyett keresve ahonnan lövedékei nem veszélyeztethetik a többiek testi épségét. Mikor eléri a helyet, gyűlölettel teli mozdulattal feszíti meg az íját s célozz a férfinek has tájékára a létfontosságú, azonnal halált okozó helyeket elkerülve, ha sikerül ellőnie tovább mozog s mozgás közben folytatja a támadást. Nem hagy tiszta célpontott, nehogy az előbbi támadás őt is eltalálja. " Az a fénylő villámra emlékeztető támadás csak egyenesen tud haladni, ha folyton mozgásban maradok s nem kiszámíthatóan haladok akkor nehezen tud eltalálni, remélhetőleg." Jegyzi meg magában ahogy egyre közelebb próbál kerülni hozzá és végig figyel arra, hogy senki ne kerüljön veszélybe ő általa s még akkor is folytatja ha az egy vagy több vessző célba talál. *
A hozzászólás írója (Akki Kamihira) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.13 13:12:38
A varázsló egy Légiesség nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló által ellőtt nyilak, a levegő segítségével, pontosabban érnek célt.
* Darthon gyors léptekkel indul a templomszolga után, az elf szavai vagy elérték elméjét és füleit vagy akadálytalanul foszlottak szét a semmibe. Kamihira követi Darthont és közben óvatosan visszatekint Ardára. A helytől rossz érzése keríti hatalmába, talán azért mert amikor utoljára itt járt különös események játszódtak le s ha nem érkezik meg Ryrin akkor nagy valószínűséggel a halál angyalával járta volna el a véget nem érő táncot. Egy nagyobbat sóhajt, hogy teste s lelke valamelyest megnyugodjon, de hiába. Tekintetét előre fordítja s Darthont keresi s mikor meglátja sebes léptekkel ered utána, érzi, hogy valami nincs rendjén. Szemei vad, ezüstös csillogása tudathatja a többieknek az elfben lejátszódó s kvarkozó érzéseket, ha a rá pillantanak. A lépcső sor tetején éri csak utol újdonsült társát aki óvatosan nézelődik.Kezével kissé erőteljesebben megragadja a másik elf vállát. Darthon érezheti Kamihira kezében a remegést, mely aggodalmat sugároz.*
- Légy óvatosabb, körültekintőbb s ne vedd le a szemed a lányról! Nem tudom hogy pontosan mit is csináltál s mivel foglalkoztál mielőtt a fogadóban összetalálkoztunk, de azt látom, hogy teljesen más tudással s tapasztalattal rendelkezünk s te birtokában vagy egy olyan dolognak amiről én már régen lemondtam. Ha nem akarod a sötétség útját követni jobban figyelj azokra a dolgokra amik fontosak a számodra s ne rohanj úgy előre mint azon szarvas ami most látta meg a napvilágot. * Szemeit a másikéba fűrja s mélyen nézz beléjük. Szavai mélyek s határozottak. Kezénak szorítása egy pillanatra felerősödik mikor Darthon társáról, Ardáról beszél. Kicsit sem foglalkoztatja most az, hogy a másik elf mit gondol róla csak reméli, hogy szavai a megfelelő hatást érik el nála, mivel a szavakkal nem bánik valami jól. Szemei még mindig bal jóslóan csillognak. Leveszi a kezét a válláról s a lépcső sor aljára mutat, oda ahol a nőt hagyták majd tekintetéével elnéz Darthon mellett s tovább megy, de megáll a másik elf mellett.*
- Nem biztonságos itt! Távozzunk mihamarabb. Amiért jöttünk többé-kevésbé megkaptuk. * mondja határozott s szinte már parancsoló hangon kisebb remegéssel a hangjában s tovább megy." Mikor beérkeztünk ide ez az oltár még le volt takarva. Mi történhetett itt? " ereng magában miközben tekintetét körbe vezeti a templom félhomályos előcsarnokában. Egy hangra lesz figyelmes mely fájón a lelkéig hatol. Arcára a döbbenet ül ki. " Ki az s mit kereshet pont itt s pont most? " aggodalmasan mereng magában miközben tekintetét egyenesen a hang forrását keresi s felé fordítja. Ha nem látja onnan ahol áll akkor sietve elindul addig a pontig ahonnan már jól szemügyre veheti. Tekintetével meglátja azt akihez a különös hang tartozik. Arcára a felismerés s a düh jelei kúsznak. " Deraion !" Kiáltja elméjében bár nem biztos abban hogy valóban ő lenne, de azt tudja, hogy mikor a könyvtárban voltak ez az alak próbálta elvenni tőle a nyakában függő ékszert. Távolabb nézz s két alakot fedezz fel a homályos helységben Deraionnak vélt férfitől nem messze. A semmiből fény gyúl s kék színben száguld a páros felé. A fény útja során a sötét visszahúzódik s a helység egyes részei jól láthatóak akár csak a páros tagjai. Az elf felismeri őket s arcára ezen jelek futnak. Látja amint Aheia a fény útjába veti magát széttárt karokkal melyek óvóan elemelkednek a másik nő fölé. A fény célba ér s a lány ki felfogta azt, megtántorodik ennek hatására. A helység ismételten a sötétség uralma alá kerül. Az események gyorsan játszódnak le, Kamihira aggodalmas arccal követi a történéseket. Arca a düh megtestesülése ami valósághűen tükrözi lelkének s szívének érzéseit. Szemei s kisugárzása olyan vérszomjat sugároznak amelyet még a társai közül senki nem látott vagy érzett tőle. Kezei köze veszi az íjat amit nem régen kapott. " Ezt még nagyon megfogod bánni, varászló! " jegyzi meg magában s gyilkos pillantást vet a férfire miközben oly szavakat mormol amiket csak azok ismernek fel akik jártasak a mágiában. Arcára kisebb felismerés vetül ki, hogy ő lehetett az aki az imént felolvasott nekik a nagy könyvből, azonban ezen gondolat ahogy megjelent el is tűnik, csak az ártó gondolatok maradnak meg. A sötétséggel egybeolvadva közlekedik nagy sebességgel olyan helyett keresve ahonnan lövedékei nem veszélyeztethetik a többiek testi épségét. Mikor eléri a helyet, gyűlölettel teli mozdulattal feszíti meg az íját s célozz a férfinek has tájékára a létfontosságú, azonnal halált okozó helyeket elkerülve, ha sikerül ellőnie tovább mozog s mozgás közben folytatja a támadást. Nem hagy tiszta célpontott, nehogy az előbbi támadás őt is eltalálja. " Az a fénylő villámra emlékeztető támadás csak egyenesen tud haladni, ha folyton mozgásban maradok s nem kiszámíthatóan haladok akkor nehezen tud eltalálni, remélhetőleg." Jegyzi meg magában ahogy egyre közelebb próbál kerülni hozzá és végig figyel arra, hogy senki ne kerüljön veszélybe ő általa s még akkor is folytatja ha az egy vagy több vessző célba talál. *
A hozzászólás írója (Akki Kamihira) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.13 13:12:38
A varázsló egy Légiesség nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására a varázsló által ellőtt nyilak, a levegő segítségével, pontosabban érnek célt.
248. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-13 08:37:22
Üzenet elküldve: 2012-09-13 08:37:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishul ok tündöklése vagy bukása - Mila Hiral (NJK), Darthon Valykr és Akki Kamihira figyelmébe//
*Öröm és bánat vegyül szétválaszthatatlanul Milaban ahogy végigsuhan az emlékei között. Gyermekkor, az első lépések, a kamaszkor jellegzetességei, csók és szerelem, az elsőként megölt ember sohasem kitörölhető tekintete, rég elfeledett apróságok, vagy épp meghatározó dolgok... Csak választania kell mire kíváncsi. Aztán egy másik elme emlékképei elevenednek meg előtte. A jelen, majd a közelmúlt eseményei, a Hul palota felvillanó eseményei, utazás a Nagy folyón, egy véres csata riadt foszlányai, anya és apa elvesztése, hosszú utazás ismeretlen vidékeken, ismeretlen városok és fajok kavalkádja végül egy óceánt átrepülő képzelet felszabadult rendkívülisége. majd beleszédül a végtelennek tűnő emlékfolyamba, ami nem áll meg Aheia születésénél, hanem folytatódik tovább generációról generációra. Egy ismeretlen világ életképei sorakoznak előtte, míg egyszer csak vissza nem tér a kiindulópontra. Ez is Arthenior, de mégis más. A templom tornya épphogy elkészült, mindenütt színes zászlókat lobogtat a szél. Egy ifjú nemes lovag aranyszárnyas páncéljában lép ki a bejáraton az éljenező tömeg elébe, s Mila emléktársa őt nézi, csókot kap tőle. A páncélon valóban aranyszárnyak csüngenek, olyan, mintha a férfi valói lennének. Paripák állnak nekik sorfalat, igazi büszke vérek. Egy tollas kalapot viselő kackiás bajuszú férfi megdöndíti szálfa hosszú ünnepi jogarát.
- Szerviestanitta és Rilan Alrishul! Amit a sors összekötött, senki szét ne válassza!
A tömeg éljenez minden csodálatos egy rövidke pillanatig. Aztán fekete füstkígyók tekeregnek végig az ünneplő sorok között és egy ponton egy férfivá állnak össze. Fiatal és gőgös, sértett büszkeségű arc.
- Nekem ígértek téged Szervília!
Okthur Uthas második tanítványa támad, hogy elsöpörje a frissen megkötött frigyet. Az első becsapódások szétverik az Uruk és Úrnőjük elébe összeálló alrishul pajzsfalat. Füst és égett hús szaga terjeng, a nép sikoltozva menekül. Megkondítják a vészharangokat, telejs pánik lesz úrra. A várost külső támadás érte, csak ezt jelentheti. Dera Nirodard megzavarodik, a testőrök mentik úrnőjüket, Rilan pedig néhány életben maradt légiósával a pegazusok hátára száll.
- Dera! Veled később számolunk!
Kiáltja oda és az égre hág, hogy résztvegyen az óvárost védelmezni igyekvő - akkor még nem tudni - utolsó csatában.
Milát kizökkenti egy kiáltás...
- Alrishul!
Neki címzettek a szavak, s hamar rájön, hogy ruházata a célpontság záloga. Kékes villámok zúgnak társa és feléje követhetetlen gyorsasággal. Aheia kitárt karokkal elébe ugrik és átjárja a halálba sujtó energianyaláb. Ájultan Mila mellkasának esik, vagy mégsem, csupán csak megtántorodik, de nincs komolyabb baja. Az idegen férfi elképedve áll.*
//Darthon, Akki, Arda, és ha leszel Mila a sorrend//
*Öröm és bánat vegyül szétválaszthatatlanul Milaban ahogy végigsuhan az emlékei között. Gyermekkor, az első lépések, a kamaszkor jellegzetességei, csók és szerelem, az elsőként megölt ember sohasem kitörölhető tekintete, rég elfeledett apróságok, vagy épp meghatározó dolgok... Csak választania kell mire kíváncsi. Aztán egy másik elme emlékképei elevenednek meg előtte. A jelen, majd a közelmúlt eseményei, a Hul palota felvillanó eseményei, utazás a Nagy folyón, egy véres csata riadt foszlányai, anya és apa elvesztése, hosszú utazás ismeretlen vidékeken, ismeretlen városok és fajok kavalkádja végül egy óceánt átrepülő képzelet felszabadult rendkívülisége. majd beleszédül a végtelennek tűnő emlékfolyamba, ami nem áll meg Aheia születésénél, hanem folytatódik tovább generációról generációra. Egy ismeretlen világ életképei sorakoznak előtte, míg egyszer csak vissza nem tér a kiindulópontra. Ez is Arthenior, de mégis más. A templom tornya épphogy elkészült, mindenütt színes zászlókat lobogtat a szél. Egy ifjú nemes lovag aranyszárnyas páncéljában lép ki a bejáraton az éljenező tömeg elébe, s Mila emléktársa őt nézi, csókot kap tőle. A páncélon valóban aranyszárnyak csüngenek, olyan, mintha a férfi valói lennének. Paripák állnak nekik sorfalat, igazi büszke vérek. Egy tollas kalapot viselő kackiás bajuszú férfi megdöndíti szálfa hosszú ünnepi jogarát.
- Szerviestanitta és Rilan Alrishul! Amit a sors összekötött, senki szét ne válassza!
A tömeg éljenez minden csodálatos egy rövidke pillanatig. Aztán fekete füstkígyók tekeregnek végig az ünneplő sorok között és egy ponton egy férfivá állnak össze. Fiatal és gőgös, sértett büszkeségű arc.
- Nekem ígértek téged Szervília!
Okthur Uthas második tanítványa támad, hogy elsöpörje a frissen megkötött frigyet. Az első becsapódások szétverik az Uruk és Úrnőjük elébe összeálló alrishul pajzsfalat. Füst és égett hús szaga terjeng, a nép sikoltozva menekül. Megkondítják a vészharangokat, telejs pánik lesz úrra. A várost külső támadás érte, csak ezt jelentheti. Dera Nirodard megzavarodik, a testőrök mentik úrnőjüket, Rilan pedig néhány életben maradt légiósával a pegazusok hátára száll.
- Dera! Veled később számolunk!
Kiáltja oda és az égre hág, hogy résztvegyen az óvárost védelmezni igyekvő - akkor még nem tudni - utolsó csatában.
Milát kizökkenti egy kiáltás...
- Alrishul!
Neki címzettek a szavak, s hamar rájön, hogy ruházata a célpontság záloga. Kékes villámok zúgnak társa és feléje követhetetlen gyorsasággal. Aheia kitárt karokkal elébe ugrik és átjárja a halálba sujtó energianyaláb. Ájultan Mila mellkasának esik, vagy mégsem, csupán csak megtántorodik, de nincs komolyabb baja. Az idegen férfi elképedve áll.*
//Darthon, Akki, Arda, és ha leszel Mila a sorrend//
247. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-11 16:51:48
Üzenet elküldve: 2012-09-11 16:51:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
*Az első napsugarak szép, egyenesen vonalban haladnak végig a Mordach felett magasodó, haldokló félben levő fa ágain, hogy aztán egy névtelen sír kopott kövén érjenek véget. Gyülekező, gomolygó felhők takarják el a tűző fényt, melyeknek csupán a vékony peremein tudnak átjutni a sugarak, ezzel egy misztikus képet kölcsönözve az égboltnak.
Érzi, ahogy a holt lelkek, s a föld ölelő karja próbálja enyhíteni fájdalmát, mind a szörnyeteg okozta sebeket, mind lelkének megüresedett részét. Igyekszik kitölteni valami újjal, egy sötét érzéssel, hangulattal, mely tökéletesen képes helyettesíteni még a legnagyobb űrt is, ami valaha tátonghat Mordach lelkében.
Több órát fekszik egyhelyben, szinte mozdulatlanul, egyedül mellkasának emelkedése, s pislogása utal arra, hogy még magánál van, de semmi egyéb jelet nem ad az életre.
Végül egy nagy sóhaj kíséretében kissé nehézkesen feltápászkodik, végigsimít a névtelen sír hideg kövén, s kissé akadozott léptekkel megindul a kijárat felé. Elméje kellően megnyílt ahhoz, hogy új ismereteket fogadjon be, új varázslatokkal bővítse tárházát, melyeket majd jó mélyre elraktározhat magában.
A temető kovácsoltvas kapuja halk nyikorgással tárul fel, s a vörös át is lép rajta a templom udvarának kellemes légkörébe. Nem időzik itt sokat, csupán lépteit veszi könnyedebbre, míg a fűtengert szeli keresztül. A templom előtt megállva, szemeit mindig végiglegelteti egészen az alapoktól a magasodó tornyáig, végül nehézkesen felballag a lépcsőn, s betoppan a hűvös belső térbe.
Útja először a könyvtárba vezet, hogy ott összegyűjthessen pár régi pergament, melyek hatalmas tudásanyagot rejtenek magukban. Mióta utoljára járt itt, igen sok varázslattal bővült a készlet, így hát bőven van miből válogatnia.
Bár e hely kellemes, azonban a két lépés távolság mindig is meg volt közte, és a papok közt. A vallás számára csupán az elme fertőzése, s e véleményét nem egyszer fogalmazta már meg az itteni papoknak, kik ugyan nem nézték jó szemmel a férfi e fajta gondolkodását, de ő olyan jól meg tudta magyarázni véleményét, hogy azon is gondolkozott már, hogy papírra veti betűit. Tény, hogy ez a tiltott könyvek listájára kerülne, s még a végén máglyán végezné, hiszen igen sötét, borús tényeket közölne benne. Abban viszont teljesen biztos, hogy igen sok követője lenne ezen a világon... hát még a másikon...
Ép karjába felhalmozza a pergameneket, sebesült kezében pedig egy könyv pihenget, s ezekkel felszerelve lép ki a könyvtárból, s indul meg a felsőbb szintekre, egy üres, de nyitott szobába, ahol csupán egy kőpad helyezkedik el, s pár gyertya a falakban. Kényelmesen elhelyezkedik a padon, nagy levegőket vesz, végül kezébe veszi az első papírt, melyen az ősi írásokat halkan mormolni kezdi. Először a hatás természetesen nem érződik, hiszen rá kell hangolódnia az ilyen tevékenységre. Elméjében azonban a szavak visszhangoznak, s vagy fél óra elteltével végre képes arra, hogy elméje újra befogadja a tudást...*
Érzi, ahogy a holt lelkek, s a föld ölelő karja próbálja enyhíteni fájdalmát, mind a szörnyeteg okozta sebeket, mind lelkének megüresedett részét. Igyekszik kitölteni valami újjal, egy sötét érzéssel, hangulattal, mely tökéletesen képes helyettesíteni még a legnagyobb űrt is, ami valaha tátonghat Mordach lelkében.
Több órát fekszik egyhelyben, szinte mozdulatlanul, egyedül mellkasának emelkedése, s pislogása utal arra, hogy még magánál van, de semmi egyéb jelet nem ad az életre.
Végül egy nagy sóhaj kíséretében kissé nehézkesen feltápászkodik, végigsimít a névtelen sír hideg kövén, s kissé akadozott léptekkel megindul a kijárat felé. Elméje kellően megnyílt ahhoz, hogy új ismereteket fogadjon be, új varázslatokkal bővítse tárházát, melyeket majd jó mélyre elraktározhat magában.
A temető kovácsoltvas kapuja halk nyikorgással tárul fel, s a vörös át is lép rajta a templom udvarának kellemes légkörébe. Nem időzik itt sokat, csupán lépteit veszi könnyedebbre, míg a fűtengert szeli keresztül. A templom előtt megállva, szemeit mindig végiglegelteti egészen az alapoktól a magasodó tornyáig, végül nehézkesen felballag a lépcsőn, s betoppan a hűvös belső térbe.
Útja először a könyvtárba vezet, hogy ott összegyűjthessen pár régi pergament, melyek hatalmas tudásanyagot rejtenek magukban. Mióta utoljára járt itt, igen sok varázslattal bővült a készlet, így hát bőven van miből válogatnia.
Bár e hely kellemes, azonban a két lépés távolság mindig is meg volt közte, és a papok közt. A vallás számára csupán az elme fertőzése, s e véleményét nem egyszer fogalmazta már meg az itteni papoknak, kik ugyan nem nézték jó szemmel a férfi e fajta gondolkodását, de ő olyan jól meg tudta magyarázni véleményét, hogy azon is gondolkozott már, hogy papírra veti betűit. Tény, hogy ez a tiltott könyvek listájára kerülne, s még a végén máglyán végezné, hiszen igen sötét, borús tényeket közölne benne. Abban viszont teljesen biztos, hogy igen sok követője lenne ezen a világon... hát még a másikon...
Ép karjába felhalmozza a pergameneket, sebesült kezében pedig egy könyv pihenget, s ezekkel felszerelve lép ki a könyvtárból, s indul meg a felsőbb szintekre, egy üres, de nyitott szobába, ahol csupán egy kőpad helyezkedik el, s pár gyertya a falakban. Kényelmesen elhelyezkedik a padon, nagy levegőket vesz, végül kezébe veszi az első papírt, melyen az ősi írásokat halkan mormolni kezdi. Először a hatás természetesen nem érződik, hiszen rá kell hangolódnia az ilyen tevékenységre. Elméjében azonban a szavak visszhangoznak, s vagy fél óra elteltével végre képes arra, hogy elméje újra befogadja a tudást...*
246. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-11 12:09:02
Üzenet elküldve: 2012-09-11 12:09:02
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 553
OOC üzenetek: 266
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishul ok tündöklése vagy bukása - Mila Hiral, Darthon Valykr és Akki Kamihira figyelmébe//
*Az öreg templomszolga feldúltan robog a Templom kijárata felé félháttal elhelyezkedve a leleplezett oltárhoz képest. "Hamarosan a nyomomra bukkannak, ki kell ürítenem a ládámat!" a férfi egyből felismerte az első elfet aki a könyvtárba lépett. Régi feljegyzések után kutatott a Wyrunitól szerzett kódex segítségével, de az iratok és könyvek nagy része eltűnt az óriás varázsló behatolásakor. A csak megfigyelésre küldött pirtianesi vadász ugyan megpróbálta megakadályozni az iratok kikerülését, ha már lelepleződött, azonban a két kalandor erősebbnek bizonyult. Most már tudja, hogy ezeket a szálakat a Harmadik Magiszter rángatta és azóta is "áll a bál." Furcsa háttérfény szab gátat a sietős lépteknek és még sietősebb gondolatoknak. A padsorok között megáll és megfordul. Két személy áll a fedőtakarójától megfosztott sorskő előtt. Az aszott arc vicsorba rándul a felismerés láttán. A lágyan leomló ruhába öltözött alacsony nőt felismeri a páratlan gyorsaságú elme. A folyópartról kihalászott tetovált női hulla, volt bérvadásza árulta el legyőzőinek kilétét. Az ezüstszürke damasztköpenyt a múlt homályából beazonosítva felbolydul a mágus sötét lelke. Egy papnő ruháját viseli a kékszemű. Mellette egy fiatal fegyveres kísérő, imponáló megjelenéssel. Összezavarodik, de végül döntést hozva fehére festett körmeit karomba fogva megváltozik. Kiegyenesedett hát, hófehér arc, vörösre húzott ajkak. Nyoma sincs már a magára festett bűválarcnak. A félig lerogyott csuklya alól kikandikál néhány fekete hajtincs keszekuszasága.
- Alrishul!
Köpi kiáltva a szavakat feléjük. Aheia önkéntelenül is összerezzen a hatalomtól súlyos hang felbuggyanása hallatán. Egyből hátrafordul. Az elmúlt néhány percben amíg egyedül voltak sikerült bármit megtudniuk amire kíváncsiak lehettek.
Amint Darthon és Akki a főhajóba érnek, nekik az oltárnak takarásban, az árnyékharcos felismeri majd azt a férfit akitől Arthenior Csillagát különös módon egyszer visszaszerezte.
//Mila, Darthon, Akki az ajánlott sorrend, kérem helyszínváltásra figyelni!//
A hozzászólást Zión (Moderátor) módosította, ekkor: 2012.09.11 12:19:24, a következő indokkal:
Kérésre
*Az öreg templomszolga feldúltan robog a Templom kijárata felé félháttal elhelyezkedve a leleplezett oltárhoz képest. "Hamarosan a nyomomra bukkannak, ki kell ürítenem a ládámat!" a férfi egyből felismerte az első elfet aki a könyvtárba lépett. Régi feljegyzések után kutatott a Wyrunitól szerzett kódex segítségével, de az iratok és könyvek nagy része eltűnt az óriás varázsló behatolásakor. A csak megfigyelésre küldött pirtianesi vadász ugyan megpróbálta megakadályozni az iratok kikerülését, ha már lelepleződött, azonban a két kalandor erősebbnek bizonyult. Most már tudja, hogy ezeket a szálakat a Harmadik Magiszter rángatta és azóta is "áll a bál." Furcsa háttérfény szab gátat a sietős lépteknek és még sietősebb gondolatoknak. A padsorok között megáll és megfordul. Két személy áll a fedőtakarójától megfosztott sorskő előtt. Az aszott arc vicsorba rándul a felismerés láttán. A lágyan leomló ruhába öltözött alacsony nőt felismeri a páratlan gyorsaságú elme. A folyópartról kihalászott tetovált női hulla, volt bérvadásza árulta el legyőzőinek kilétét. Az ezüstszürke damasztköpenyt a múlt homályából beazonosítva felbolydul a mágus sötét lelke. Egy papnő ruháját viseli a kékszemű. Mellette egy fiatal fegyveres kísérő, imponáló megjelenéssel. Összezavarodik, de végül döntést hozva fehére festett körmeit karomba fogva megváltozik. Kiegyenesedett hát, hófehér arc, vörösre húzott ajkak. Nyoma sincs már a magára festett bűválarcnak. A félig lerogyott csuklya alól kikandikál néhány fekete hajtincs keszekuszasága.
- Alrishul!
Köpi kiáltva a szavakat feléjük. Aheia önkéntelenül is összerezzen a hatalomtól súlyos hang felbuggyanása hallatán. Egyből hátrafordul. Az elmúlt néhány percben amíg egyedül voltak sikerült bármit megtudniuk amire kíváncsiak lehettek.
Amint Darthon és Akki a főhajóba érnek, nekik az oltárnak takarásban, az árnyékharcos felismeri majd azt a férfit akitől Arthenior Csillagát különös módon egyszer visszaszerezte.
//Mila, Darthon, Akki az ajánlott sorrend, kérem helyszínváltásra figyelni!//
A hozzászólást Zión (Moderátor) módosította, ekkor: 2012.09.11 12:19:24, a következő indokkal:
Kérésre
245. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-10 10:21:34
Üzenet elküldve: 2012-09-10 10:21:34
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Vakmerő
// A Csaló //
*Andreasel szájszéle beleremeg Elwyrien ajkainak ízébe. A nő cseppenő érzelempatakja lágyan cirógatja az arcát.
"Keserű könnyed arcom mossa..."
Miért érez örömrobbanást legbelül csak fonalát rángató bábmestere tudja. Hisz Ő és a tűz elemének kisebb avatárja már különváltak. A gyógyítók pótló matériája felszívódik benne, de lelket a szívét beléöntő éjelf nő lehel beléje. A két tag közül egy már föléledett, s mindkettőből belészállt az ami egy, Elwyrien Everhate szerelme újászületett. Már nincs kétség, már nincs kétirányú vágyódás. Minden ami Svysis Senráról szép volt az az obszidián börtön lakójának énjébe kerülhetett.
Andymort furcsa érzések szállják meg és vesznek el belőle. Kisimul benne az érzelmi diszharmónia fodra. Már nem tudja ki is ő igazán, Andymor ez a név már semmit sem jelent, minthogy újászületett testvére sem érti meg többé a régi Andeasel nevet. Az új lélek végre törés nélküli egységbe került és most a zöld szempárt látva kínokba merül. Hite szerint a nő veszélyben van és meg kell mentenie. Ha nem ölthet testet nyomban, várhatóan és hamarosan körülötte minden heves lángra kap.
Hogy mindez ellentétbe került a múlttal pro és kontra, a mindig csalfa játékot űző bábos rendező dologja.
Az éjfél elf férfi élete első cselekedeteként viszonozza a csókot hosszan, mintha csak életet adó nektárba merülne. Múltja emlékei tovatűntek belőle, s nem kerülnek már elő soha. Csak egyet tud, de azt nagyon erősen. A szemeibe néző ezüst tekintet a jövőjéből integető egyetlene.*
- Mond ki vagy te... és ki vagyok én?
A hozzászólás írója (Andreasel D Morra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.10 10:22:08
*Andreasel szájszéle beleremeg Elwyrien ajkainak ízébe. A nő cseppenő érzelempatakja lágyan cirógatja az arcát.
"Keserű könnyed arcom mossa..."
Miért érez örömrobbanást legbelül csak fonalát rángató bábmestere tudja. Hisz Ő és a tűz elemének kisebb avatárja már különváltak. A gyógyítók pótló matériája felszívódik benne, de lelket a szívét beléöntő éjelf nő lehel beléje. A két tag közül egy már föléledett, s mindkettőből belészállt az ami egy, Elwyrien Everhate szerelme újászületett. Már nincs kétség, már nincs kétirányú vágyódás. Minden ami Svysis Senráról szép volt az az obszidián börtön lakójának énjébe kerülhetett.
Andymort furcsa érzések szállják meg és vesznek el belőle. Kisimul benne az érzelmi diszharmónia fodra. Már nem tudja ki is ő igazán, Andymor ez a név már semmit sem jelent, minthogy újászületett testvére sem érti meg többé a régi Andeasel nevet. Az új lélek végre törés nélküli egységbe került és most a zöld szempárt látva kínokba merül. Hite szerint a nő veszélyben van és meg kell mentenie. Ha nem ölthet testet nyomban, várhatóan és hamarosan körülötte minden heves lángra kap.
Hogy mindez ellentétbe került a múlttal pro és kontra, a mindig csalfa játékot űző bábos rendező dologja.
Az éjfél elf férfi élete első cselekedeteként viszonozza a csókot hosszan, mintha csak életet adó nektárba merülne. Múltja emlékei tovatűntek belőle, s nem kerülnek már elő soha. Csak egyet tud, de azt nagyon erősen. A szemeibe néző ezüst tekintet a jövőjéből integető egyetlene.*
- Mond ki vagy te... és ki vagyok én?
A hozzászólás írója (Andreasel D Morra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.09.10 10:22:08
244. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-09 20:54:13
Üzenet elküldve: 2012-09-09 20:54:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 228
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 228
Játékstílus: Szelíd
//A Csaló//
*Az éjelf a háttérből nézi amit a pap ügyködik, nem mer nyikkanni sem közben, csak az ajkát harapdálja idegességében. Az anyag amit Andreasel mellkasán szétkentek felizzik és dobogni kezd, akár egy szív. Mintha egy mesterséges szív volna, ami a férfi testén kívül tartja őt életben. Mikor a pap közli vele a tényeket, csak bólint és letérdel a földön fekvő mellé. Arcát a kezeibe fogja, majd lágy csókot lehel az ajkára.*
-Ne hagyj itt...*suttogja, s könnycseppjei Andreasel arcára hullnak.*
-Kérlek ne hagyj itt...
*Az éjelf a háttérből nézi amit a pap ügyködik, nem mer nyikkanni sem közben, csak az ajkát harapdálja idegességében. Az anyag amit Andreasel mellkasán szétkentek felizzik és dobogni kezd, akár egy szív. Mintha egy mesterséges szív volna, ami a férfi testén kívül tartja őt életben. Mikor a pap közli vele a tényeket, csak bólint és letérdel a földön fekvő mellé. Arcát a kezeibe fogja, majd lágy csókot lehel az ajkára.*
-Ne hagyj itt...*suttogja, s könnycseppjei Andreasel arcára hullnak.*
-Kérlek ne hagyj itt...
243. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-08 20:30:58
Üzenet elküldve: 2012-09-08 20:30:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Vulta enyhén libabőrös lesz, amint a templomba lép. Talán a kinti hőség utáni hidegebb levegőtől, vagy a mágia erős jelenlététől. Megkeresi a papot, akitől a küldetést kapta. Átadja neki a bogyókat, majd még beszélgetnek egy kicsit. A pap ad neki néhány különleges gyógyfüvet és egy könyvet a mágia alapjairól.
-Az utóbbi időben igen sokat tanultál, valamint érettebb is lettél a mágiára. Ha ezt a könyvet is elolvasod, akkor már bizonyára készen fogsz állni az alapvető gyakorlatok elsajátítására.*
-Az utóbbi időben igen sokat tanultál, valamint érettebb is lettél a mágiára. Ha ezt a könyvet is elolvasod, akkor már bizonyára készen fogsz állni az alapvető gyakorlatok elsajátítására.*
242. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-08 17:43:49
Üzenet elküldve: 2012-09-08 17:43:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
*Meztelen lábain surran be a templomba a tündérlány. Halkan, lábujjhegyen lépked. Nem lopakodni akar ő, és nem is sántikál rosszban, pusztán olyan számára olyan illetlen amikor valaki hangosan becaplat egy templomba. Megcsodálja a hatalmas épületet. Kívülről nézve hatalmas mérete ámította el, belül pedig a részletgazdag díszítésre csodálkozik rá. Fél szárnya egészen kitárul, megemelkedik, kicsit még rebeg is. Kevés ideje van arra, hogy csak álljon tátott szájjal, körbe-körbe forogva, és csodálni a belső teret, mert egy pap lép kerül elő valahonnan. Megszólítja a tündért.*
- Segíthetek, gyermekem? *Sistyra hirtelen pördül meg, és fordul szembe a barátságos arcú férfival.*
- Igen *mondja halkan, de még hangja még így is a templom falain pattogva illetlenül hangosnak tűnik.*, tanulni szeretnék.
- Gyere velem. *Felel a pap, és elindul. a lány pedig engedelmeskedve utána lépked. A templom kövezete lábainak nagyon hideg, mégis jól esik a fáradt talpaknak a hűsítő padló. Nem tudja, hová vezeti a férfi, és hogy ott mit tanulhat majd, de már elhatározta magában, hogy szorgos lesz, és akkor is megtanulja, ha elsőre egy mukkot sem ért belőle.*
- Segíthetek, gyermekem? *Sistyra hirtelen pördül meg, és fordul szembe a barátságos arcú férfival.*
- Igen *mondja halkan, de még hangja még így is a templom falain pattogva illetlenül hangosnak tűnik.*, tanulni szeretnék.
- Gyere velem. *Felel a pap, és elindul. a lány pedig engedelmeskedve utána lépked. A templom kövezete lábainak nagyon hideg, mégis jól esik a fáradt talpaknak a hűsítő padló. Nem tudja, hová vezeti a férfi, és hogy ott mit tanulhat majd, de már elhatározta magában, hogy szorgos lesz, és akkor is megtanulja, ha elsőre egy mukkot sem ért belőle.*
241. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-09-08 10:16:01
Üzenet elküldve: 2012-09-08 10:16:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Belép a templomba, és végre nem hallja azt a számára idegőrlő, de általában kellemes madárcsicsergést. Kezével kisöpri kék szemébe hulló szőke frufruját, hogy mindkét szemével megcsodálhassa a templomot. Ugyan mágiát tanulni jött, de muszáj magába szívnia a templom minden egyes részletét. Mikor már nagyjából mindent megcsodált, elindul mágiát tanulni. Mikor végzett, látja a nap állásából hogy mennyire elszaladt az idő. "Ideje szállást keresni." Gondolja, majd, (amennyire ezen a helyen lehet) elsiet a könyvtár felé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3854-3873