//Az utolsó mentsvár//
*Abogr szúrós szemekkel hallgatja Taitos elmélkedését, de arcára talán az elégedettség jelei is oda vannak írva, hisz az ifjú meglehetősen leleményes és könnyen felveszi gondolatainak fonalát.*
- Nincs sem eleje, sem vége így tekinthetjük körnek a semmit is. *Bólogat az újabb reflektálásra, miközben egy imént megfogott szék karfájára támaszkodik.* Ahogy a mindent egyaránt. De ha ragaszkodunk a kiinduló és végpontokhoz, a semmi, ahonnan a kör indul, s a minden az út, mely a semmibe vezet. Egyszer talán semmi volt, s talán egyszer megint semmi is lesz.
*Majd szemei körül a ráncok ismét huncut vonalat öltenek, s Taitosra néz:*
- De az is lehet, hogy ami most van, az valójában semmi ahhoz képest, ami lehet még.
*Jelenti ki komolyan, majd felnevet. Mindeközben áttér egy másik asztalhoz, ahol még nem látja megfelelőnek a székek szimmetriáját, s tovább hallgatja Taitost, miként az érveire reagál. Kedveli ezt a kis fickót, de a világért sem kötné az orrára. Abogr, az Abogr, ki tudja kiről, mikor, mit gondol.*
- Képzeld el, hogy az ember, vagy bármely más szerzet megtalálja a világ első almáját és beleharap. Csodálatosnak, különlegesnek érzi, ahogy a lédús gyümölcs szétomlik a szájában, s megállapítja, hogy ez egy csoda. Rövidesen egyre több almafa lesz, mert az ember többet akar a csodából, s lassan mindenkihez eljut a gyümölcs. Mindenki megízlelte már, s mindenki tudja, hogy néz ki, immár átlagos, s nem különleges. A mágiának addig van varázsa, míg csak néhányan ismerik tudományát, s csak addig szolgál válaszokkal is. *Abogr arca egy pillanatra elsötétül, s halk sóhajjal teszi le a széket, valójában nagyon fáradt, mintha az idők kezdete óta nem pihent már, lábai kissé láthatóan megrogynak. Szemeit azonban az emberen pihenteti, aki a megoldáson töri a fejét, ami tetszik az öregnek. Miként Taitos gondolatban közeledik a megfejtéshez, úgy borul Abogr arca, s egyre komorabb és sötétebb lesz. Olybá tűnik, mintha az előbb még túláradó fényárban úszó szoba csillogása is kissé megkopott, rideggé, s hideggé válna, mintha a fény szürkülne, mintha a szabad ég alatt felhők takarnák el a napot. Mintha vékony anyaggal vonnák be az addig szelíd realitást. Taitos varázslatára az öreg nem figyel, csak az embert nézi, nyilvánvaló, hogy számos hasonló mutatványt látott már, jóllehet az ifjú válasza így is meglehetősen látványosra sikeredik. A fürgeség szó kimondásának pillanatában a szobára ismét sötétség borul, az egyetlen fénypászma, mi Taitos tenyeréből a falra irányul, azonban ez is inkább csak egy apró alagút a sötétségben, szét nem terjed sehová. Abogr hangja ekkor elemi erővel szólal meg, dörgedelmes visszhangot keltve még a berendezett teremben is, túlvilági jelenéshez hasonlatosan szól az ifjúhoz:*
- Megkaptad hát a választ, még, ha nem is erre számítottál, ifjú Taitos! Talán felmerül benned a kétség, hogy miért van oly sok lehetőség egyetlen kérdésben, miért az ennyiféle válasz, talán azt gondolod az öreg a bolondját járatja veled. Ne tedd! Óriási zavart, anomáliát érzek a Karavánpihenőnél! Hogy ez jó, vagy rossz, azt ne tudom, de nem is én fogom megtudni. *Az öreg egy pillanatra tétovázik, mintha egy számára kedves személynek olyat kellene mondania, mit ő valójában nem akar, ezúttal azonban nincs választása:*
- Mindegy, hogy lusta, vagy szorgalmas, mindegy, hogy ügyes, vagy tehetségtelen! De a kérdésre válasz kell, a válaszra pedig megoldás...! Az én kérdésemre adott válaszod, tekintsd immár a sajátodnak: CSAK GYORSAN!
*Abogr hangja elhal, s a szobában ismét csak egyetlen gyertyaláng ég, ha Taitos tenyerét még nyitva tartja, akkor csak fénypászmájába kapaszkodhat és a gyertyafénybe. Talán még láthatja Abogr talárjának csücskét a lépcsőfordulóban eltűnni, úgy látszik a mester mára nyugovóra tér. Ami marad utána, az továbbra is talán csak talány, talán egy kör, mely bezárul, majd kinyílik ismét, talán semmi, de az is lehet, hogy minden. Hogy ezzel a helyzettel, s a kapott válasszal mihez kezd, s kivel, az már Taitoson, a Zöldfülűn múlik. Lehet, hogy az utolsó mentsvár, mire számított, s mibe kapaszkodott, nem a tó felszíne felett szelíden ringatózó mágustorony öreg lakója.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.20 14:21:59