Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 66 (1301. - 1320. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1320. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-24 19:41:06
Üzenet elküldve: 2025-10-24 19:41:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Ami az önmagától való félelem mikéntjére irányuló kérdését illeti, az válasz nélkül marad a levegőben, de talán nem is baj. Akár tudatos a részéről, akár nem, azzal, hogy Norennar nem válaszol rá, talán mindkettőjüknek sikerül kimászni a negatív gödörből még azelőtt, hogy túl késő volna. A sötételf varázslásban aratott sikere mosolyt és jókedvet csal a feketeség arcára, s bár talán nem ismeri az érzést, mégis büszke rá, hogy barátja képes volt erre, és elégedettséggel tölti el az is, hogy a férfi neki köszönheti, hogy mostantól nem kell tűz után kajtatnia, ha meg akarja gyújtani a pipát. Persze, nem is Nori volna, ha nem próbálná meg ösztönösen elrontani a felfelé ívelő hangulatukat egy újabb kérdéssel, de szerencsére Norennart nem olyan fából faragták, akit könnyű kizökkenteni, így éppen néhány pillanatnyi csend után közömbösen válaszolja meg a kérdést.*
- Nem fog. Nem mérgező. *Ránt vállat ő is, utánozva társát. Ajkai játékos mosolyra húzódnak közben, majd kezével hirtelen elkapja a combján vándorló kezet. Nem azért, mert zavarná, s nem is azért, mert nem akarja, hogy Norennar folytassa, egyszerűen csak játszik egy játékot, ahol a férfi keze volt a préda, ő pedig annak rendje és módja szerint le is csapott rá.*
- Most, hogy mondod, már alvás közben is kényelmetlen volt. *Egy újabb csókért hajol közel a férfi arcához, és ajkai ezúttal már kissé erőszakosabban tapadnak a másikéra. A csók nem túl hosszú, de annál szenvedélyesebb. Közben szabadon engedi Norennar kezét is, hagyja, hogy az felvándoroljon egészen a csípőjéig. Mikor elhúzódik tőle, játékos vigyora ott marad az arcán akkor is, mikor megtalálják egymás tekintetét. Nem szól, csupán kibújik az ölelésből, majd a férfi öléből is kimászik, felegyenesedik.*
- Lil akar téged. Te őt kéred inkább vagy engem? *A mosolya most a korábbi játékosságból kissé hidegebbre vált. Ha Norennar figyel, feltűnhet neki, hogy bárhogy is hívatja magát, a lány mostani személyisége ismeri a többit, és talán még arra is képes, hogy tudatosan engedje át a szerepet valamelyiküknek, ha akarja. Mindeközben kicsatolja az övet a derekán, majd meg is szabadul a szűk, fekete nadrágtól, utána pedig egyszerűen, fehérneműben ül vissza társa ölébe.*
- Most azt kapod, amit kívánsz. *Egy újabb csók csattan el, de ez most tényleg rövid, alig tart tovább pár másodpercnél. Utána a férfi szemeit figyeli, várva a választ, már ha nem némul el Norennar a lány furcsa viselkedése okozta meglepettség miatt.*
*Ami az önmagától való félelem mikéntjére irányuló kérdését illeti, az válasz nélkül marad a levegőben, de talán nem is baj. Akár tudatos a részéről, akár nem, azzal, hogy Norennar nem válaszol rá, talán mindkettőjüknek sikerül kimászni a negatív gödörből még azelőtt, hogy túl késő volna. A sötételf varázslásban aratott sikere mosolyt és jókedvet csal a feketeség arcára, s bár talán nem ismeri az érzést, mégis büszke rá, hogy barátja képes volt erre, és elégedettséggel tölti el az is, hogy a férfi neki köszönheti, hogy mostantól nem kell tűz után kajtatnia, ha meg akarja gyújtani a pipát. Persze, nem is Nori volna, ha nem próbálná meg ösztönösen elrontani a felfelé ívelő hangulatukat egy újabb kérdéssel, de szerencsére Norennart nem olyan fából faragták, akit könnyű kizökkenteni, így éppen néhány pillanatnyi csend után közömbösen válaszolja meg a kérdést.*
- Nem fog. Nem mérgező. *Ránt vállat ő is, utánozva társát. Ajkai játékos mosolyra húzódnak közben, majd kezével hirtelen elkapja a combján vándorló kezet. Nem azért, mert zavarná, s nem is azért, mert nem akarja, hogy Norennar folytassa, egyszerűen csak játszik egy játékot, ahol a férfi keze volt a préda, ő pedig annak rendje és módja szerint le is csapott rá.*
- Most, hogy mondod, már alvás közben is kényelmetlen volt. *Egy újabb csókért hajol közel a férfi arcához, és ajkai ezúttal már kissé erőszakosabban tapadnak a másikéra. A csók nem túl hosszú, de annál szenvedélyesebb. Közben szabadon engedi Norennar kezét is, hagyja, hogy az felvándoroljon egészen a csípőjéig. Mikor elhúzódik tőle, játékos vigyora ott marad az arcán akkor is, mikor megtalálják egymás tekintetét. Nem szól, csupán kibújik az ölelésből, majd a férfi öléből is kimászik, felegyenesedik.*
- Lil akar téged. Te őt kéred inkább vagy engem? *A mosolya most a korábbi játékosságból kissé hidegebbre vált. Ha Norennar figyel, feltűnhet neki, hogy bárhogy is hívatja magát, a lány mostani személyisége ismeri a többit, és talán még arra is képes, hogy tudatosan engedje át a szerepet valamelyiküknek, ha akarja. Mindeközben kicsatolja az övet a derekán, majd meg is szabadul a szűk, fekete nadrágtól, utána pedig egyszerűen, fehérneműben ül vissza társa ölébe.*
- Most azt kapod, amit kívánsz. *Egy újabb csók csattan el, de ez most tényleg rövid, alig tart tovább pár másodpercnél. Utána a férfi szemeit figyeli, várva a választ, már ha nem némul el Norennar a lány furcsa viselkedése okozta meglepettség miatt.*
1319. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-24 17:33:29
Üzenet elküldve: 2025-10-24 17:33:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*A csettintés után a parázs újra életre kel a pipában. A dohány lassan füstölni kezd, a halvány fény megrezegteti a levegőt. Norennar ujjai egy pillanatra mozdulatlanok maradnak, majd a szájához emeli a pipát, és egy rövid slukk után kifújja a füstöt az ablak felé. A mosoly nem tűnik el az arcáról.
A lány kuncogását hallgatja, ahogy elégedetten nyújtózkodik az ölében. Norennar pillantása végigköveti a mozdulatot, aztán visszatér az arcára. A szája sarka megrezdül, de nem felel. A csendben csak az eső kopogása és a szívverésük ritmusa hallatszik.
Amikor Nori felpillant rá, és elvigyorodik, a férfi tekintete egy pillanatra megáll rajta. Nem reagál szóval, csak nézi. A levegő köztük lassan sűrűsödik, aztán a lány mozdul. A csók váratlan, mégis természetes. Norennar ajkai engedelmesen felelnek, a keze közben a lány csípőjén állapodik meg, majd finoman visszacsúszik a combjára.
A feketeség kérdése után a mélységi egy pillanatra elhallgat. A vállát enyhén megrándítja, és halkan felel.*
- Ha eddig nem ölt meg, talán ezután se fog.
*A hangja száraz, de benne van a játék, amit a feketeség hívott elő belőle. Norennar továbbra is a lányt figyeli, ahogy az kényelmesen elhelyezkedik az ölében. A mozdulatai lassúak, minden mozdulatban van egy csepp szándék és óvatosság. Ujjai apró köröket írnak le a bőrön át, épp csak érezhetően. A füst közben lassan elterül körülöttük, betölti a levegőt, az eső hangja pedig tompán kíséri őket a háttérben.
A férfi tekintete lesiklik, követi ujjai mozdulatait, majd megakad a bőrnadrág fényén. A mosoly újra visszatér a szája szélére.*
- Igen… csak rajtad legyen, ne rajtam. *Ismétli halkan a feketeség szavait. Egy rövid szünet után a tekintete még mindig a nadrágon marad.* - Bár most épp azon gondolkodom, hogy talán jobb lenne, ha lekerülne rólad.
*A következő pillanatban a mozdulatai kicsit bátrabbá válnak. Ujjai lassan végigsimítanak a nadrág szélén, egészen a csípőig, majd megállnak. A tekintete a lány arcát keresi, figyeli a reakciót, a lélegzet ritmusát, a szemek apró rezdülését.*
*A csettintés után a parázs újra életre kel a pipában. A dohány lassan füstölni kezd, a halvány fény megrezegteti a levegőt. Norennar ujjai egy pillanatra mozdulatlanok maradnak, majd a szájához emeli a pipát, és egy rövid slukk után kifújja a füstöt az ablak felé. A mosoly nem tűnik el az arcáról.
A lány kuncogását hallgatja, ahogy elégedetten nyújtózkodik az ölében. Norennar pillantása végigköveti a mozdulatot, aztán visszatér az arcára. A szája sarka megrezdül, de nem felel. A csendben csak az eső kopogása és a szívverésük ritmusa hallatszik.
Amikor Nori felpillant rá, és elvigyorodik, a férfi tekintete egy pillanatra megáll rajta. Nem reagál szóval, csak nézi. A levegő köztük lassan sűrűsödik, aztán a lány mozdul. A csók váratlan, mégis természetes. Norennar ajkai engedelmesen felelnek, a keze közben a lány csípőjén állapodik meg, majd finoman visszacsúszik a combjára.
A feketeség kérdése után a mélységi egy pillanatra elhallgat. A vállát enyhén megrándítja, és halkan felel.*
- Ha eddig nem ölt meg, talán ezután se fog.
*A hangja száraz, de benne van a játék, amit a feketeség hívott elő belőle. Norennar továbbra is a lányt figyeli, ahogy az kényelmesen elhelyezkedik az ölében. A mozdulatai lassúak, minden mozdulatban van egy csepp szándék és óvatosság. Ujjai apró köröket írnak le a bőrön át, épp csak érezhetően. A füst közben lassan elterül körülöttük, betölti a levegőt, az eső hangja pedig tompán kíséri őket a háttérben.
A férfi tekintete lesiklik, követi ujjai mozdulatait, majd megakad a bőrnadrág fényén. A mosoly újra visszatér a szája szélére.*
- Igen… csak rajtad legyen, ne rajtam. *Ismétli halkan a feketeség szavait. Egy rövid szünet után a tekintete még mindig a nadrágon marad.* - Bár most épp azon gondolkodom, hogy talán jobb lenne, ha lekerülne rólad.
*A következő pillanatban a mozdulatai kicsit bátrabbá válnak. Ujjai lassan végigsimítanak a nadrág szélén, egészen a csípőig, majd megállnak. A tekintete a lány arcát keresi, figyeli a reakciót, a lélegzet ritmusát, a szemek apró rezdülését.*
1318. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-23 12:31:53
Üzenet elküldve: 2025-10-23 12:31:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Barna szemei a választ keresik a csendben, ahogy Norennar tekintetét fürkészik. A férfi hangja helyett azonban újra a természet demonstrálja erejét a villámlás keltette fényárral, majd az azt néhány pillanattal később követő, hangos mennydörgéssel. Emiatt majdnem meg sem hallja, ahogy a sötételf ajkait végül elhagyják a szavak. Visszakérdezne, de csak addig jut el, hogy egy nagy, mély levegőt vegyen, ami bent is ragad a tüdejében, amikor Norennar elfordul tőle. Akkor fújja ki lassan, szakadozva, mikor a szinte észrevétlenül rászoruló kar ölelésében újra biztonságban kezdi érezni magát.*
- Akkor te hogyan? *Teszi fel végül a kikívánkozó kérdést, de a figyelmét utána rögtön eltereli az ablakba helyezett pipa, amiben a parázs addigra már teljesen kihunyt. Hirtelen gondolattól vezérelve szólal meg, és mondja Norennarnak azt, hogy egyetlen csettintéssel meggyújthatja újra, ha akarja. Valójában tudja, hogy a férfi nem is tud varázsolni, de ha megkérdeznék róla, akkor azt mondaná, hogy ez nem is igaz, mert mindenki tud, legfeljebb azt nem, hogy hogyan kell. Nem szükséges azonban megszólalnia, Norennar önként belemegy a játékba, melyre ő csak bólint egyet, aztán várakozva figyeli, hogy mi fog történni. Nem tud tanácsokat adni, hogy mit és hogyan csináljon a férfi, így csak hallgat és várja a csodát, ami egy halk, tompa csettintést követően meg is történik. A szürke ujjak súrlódásának hála, apró, pici szikrák pattannak elő belőlük, melyek a pipára hullva újra életre keltik benne a parazsat. Nori büszkén, diadalittasan vigyorodik el, és nyújtózkodik egyet elégedett macska módjára a sötételf ölében.*
- Látod? Én mondtam. *Kuncog játékosan, majd újra elhelyezkedik kényelmesen, esze ágában sincs kimászni Norennar öléből. Amikor nadrágja anyagán keresztül megérzi a combját simogató kezet, lepillant oda, majd vissza, fel a mélységi szemeibe, elvigyorodik.*
- Mégis tetszik? A bőrnadrág. Csak rajtam legyen és ne rajtad? Mmm… *Vigyora nem tűnik el, ajkai pedig közeledni kezdenek Norennar arcához, míg végül egy játékos csókot nem lehel a férfi szájára.*
- Már nem félsz attól, hogy megöl a rúzsom? *Nevetgél ismét, miközben beugrik neki a kép, ahogy abban a bizonyos szellemházban Norennar a pipáját törölgette azután, hogy először megosztotta vele. A feketeség tudatáig most jutott el, hogy mi is történt akkor pontosan, s nem is rest szórakozottan felidézni azt a furcsa helyzetet.*
*Barna szemei a választ keresik a csendben, ahogy Norennar tekintetét fürkészik. A férfi hangja helyett azonban újra a természet demonstrálja erejét a villámlás keltette fényárral, majd az azt néhány pillanattal később követő, hangos mennydörgéssel. Emiatt majdnem meg sem hallja, ahogy a sötételf ajkait végül elhagyják a szavak. Visszakérdezne, de csak addig jut el, hogy egy nagy, mély levegőt vegyen, ami bent is ragad a tüdejében, amikor Norennar elfordul tőle. Akkor fújja ki lassan, szakadozva, mikor a szinte észrevétlenül rászoruló kar ölelésében újra biztonságban kezdi érezni magát.*
- Akkor te hogyan? *Teszi fel végül a kikívánkozó kérdést, de a figyelmét utána rögtön eltereli az ablakba helyezett pipa, amiben a parázs addigra már teljesen kihunyt. Hirtelen gondolattól vezérelve szólal meg, és mondja Norennarnak azt, hogy egyetlen csettintéssel meggyújthatja újra, ha akarja. Valójában tudja, hogy a férfi nem is tud varázsolni, de ha megkérdeznék róla, akkor azt mondaná, hogy ez nem is igaz, mert mindenki tud, legfeljebb azt nem, hogy hogyan kell. Nem szükséges azonban megszólalnia, Norennar önként belemegy a játékba, melyre ő csak bólint egyet, aztán várakozva figyeli, hogy mi fog történni. Nem tud tanácsokat adni, hogy mit és hogyan csináljon a férfi, így csak hallgat és várja a csodát, ami egy halk, tompa csettintést követően meg is történik. A szürke ujjak súrlódásának hála, apró, pici szikrák pattannak elő belőlük, melyek a pipára hullva újra életre keltik benne a parazsat. Nori büszkén, diadalittasan vigyorodik el, és nyújtózkodik egyet elégedett macska módjára a sötételf ölében.*
- Látod? Én mondtam. *Kuncog játékosan, majd újra elhelyezkedik kényelmesen, esze ágában sincs kimászni Norennar öléből. Amikor nadrágja anyagán keresztül megérzi a combját simogató kezet, lepillant oda, majd vissza, fel a mélységi szemeibe, elvigyorodik.*
- Mégis tetszik? A bőrnadrág. Csak rajtam legyen és ne rajtad? Mmm… *Vigyora nem tűnik el, ajkai pedig közeledni kezdenek Norennar arcához, míg végül egy játékos csókot nem lehel a férfi szájára.*
- Már nem félsz attól, hogy megöl a rúzsom? *Nevetgél ismét, miközben beugrik neki a kép, ahogy abban a bizonyos szellemházban Norennar a pipáját törölgette azután, hogy először megosztotta vele. A feketeség tudatáig most jutott el, hogy mi is történt akkor pontosan, s nem is rest szórakozottan felidézni azt a furcsa helyzetet.*
1317. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-23 09:14:12
Üzenet elküldve: 2025-10-23 09:14:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Nehéz úgy beszélni a Nori-jelenségről, hogy ne tüntesse fel rossz színben a lányt, de megértesse Pashthrával, hogy milyen a viszonyuk. Valóban egy hosszabb beszélgetés lenne ez, nem folyosóra való, még ha kihalt sem. Viszont ha együtt védik a tömböt, a várost, akkor nem árt, ha tudja a kedvese, hogy ki is van mellettük. Talán jobb így, hogy a fegyvert ő vette magához épp, bár a reggeli kifakadása után ebben sem lehet biztos. De végre valakiben szeretne maradéktalanul megbízni, csakhogy ezt az esélyt talán nem egy ilyen helyzetben kellene megadnia. De valami azt súgja, hogy most tényleg a helyére került minden. A szíve épp úgy dobog, hogy biztosítja róla.*
- Tényleg fontos nekem, de körültekintően kell eljárni, ha róla van szó. Ha minket nem bánthat, akkor is van, hogy rosszul dönt. És ha rosszul dönt, akkor nagyon rosszul dönt. *Húzza el kissé a száját, s közben elárulta azt is, hogy mindketten védve vannak, s bár nem tudja a másik, hogy Mai ezt mivel érte el, egyszer úgyis elárulja egészen.*
- De most egészen úgy tűnik, mintha értené a helyzet súlyát. *Mosolyodik el végül, hogy ne hagyjon túl rossz szájízt.
A párját nem csupán dicsérni szándékozik, hanem tényeket közöl vele. Mintha nehezen fogadná be, hogy egyszerűen csak jól csinálja, amihez nem elég a puszta szerencse. De lesz még alkalma fényezni őt, hátha e téren is kellő magabiztosságot nyer. Igencsak kedvére való, ha valaki hatalmasabb az átlagnál, s mégis jó szív párosul hozzá. A férfi minden bizonnyal a jó szívét akkor félre tudja tenni, amikor a mágus nem, ami egyébként számára irigylésre méltó, mert van, akit nem kellene kímélni, Mai mégis azt teszi, mégis azt tette.
A holdmágia egy termébe érve igencsak jólesőn tölti el az izgatottság. Az a fajta, amikor nem fél kudarctól, mert tudja, hogy ha sikerül az ige, akkor az tőle is egészen nagy eredmény. Nem fél gyakorolni, nem fél belebukni, ha azzal fejlődhet, de elsőre sikerül az, amit már annyiszor forgatott a fejében. Bár ebből semmi nem látszik, elégedett vigyorral szemléli, ahogy a gyakorlott harcos máris a kardmarkolat után nyúl. Elfojtja a kuncogását, majd Pash mögé libben. *
- Nincs szükség arra a kardra, Pash. Itt vagyok. Én vagyok.
*Majd, ha nem próbálják lecsapni, mint a szúnyogot, akit csak hang alapján keres a tenyér, akkor néhány csókot lehelne a harcos nyakára. Kifejezetten szeretné látni annak tekintetét, így nem is időzik ott sokat, tovasiet felé pillant, majd elfúj egy-két derengő holdfényt, ami egyébként lámpásban égő gyertya, még ha illúzió is az egész. Csak közel akar kerülni egy apró lánghoz, ha mágia is, hiszen azzal is teszteli, hogy ez sem teszi láthatóvá, mert nem napfény.*
- Ugye nem látsz egyáltalán? De éreztél? Hallani a lépteim? *Ha egymaga próbálkozna nem tudná mi a másik tapasztalata, így nagyon is örül, hogy a hóhajú itt van vele.*
- Azt hiszem ha szerencsés időben és helyen vagyok, bárki elől el tudok majd tűnni, ha szükséges. Ez a tudat igen jó, ha valaki nem túl erős, vagy épp gyors. *Kuncog fel újra, azzal nem törődve, hogy akár hátborzongató is lehet a hang a semmiből.*
*Nehéz úgy beszélni a Nori-jelenségről, hogy ne tüntesse fel rossz színben a lányt, de megértesse Pashthrával, hogy milyen a viszonyuk. Valóban egy hosszabb beszélgetés lenne ez, nem folyosóra való, még ha kihalt sem. Viszont ha együtt védik a tömböt, a várost, akkor nem árt, ha tudja a kedvese, hogy ki is van mellettük. Talán jobb így, hogy a fegyvert ő vette magához épp, bár a reggeli kifakadása után ebben sem lehet biztos. De végre valakiben szeretne maradéktalanul megbízni, csakhogy ezt az esélyt talán nem egy ilyen helyzetben kellene megadnia. De valami azt súgja, hogy most tényleg a helyére került minden. A szíve épp úgy dobog, hogy biztosítja róla.*
- Tényleg fontos nekem, de körültekintően kell eljárni, ha róla van szó. Ha minket nem bánthat, akkor is van, hogy rosszul dönt. És ha rosszul dönt, akkor nagyon rosszul dönt. *Húzza el kissé a száját, s közben elárulta azt is, hogy mindketten védve vannak, s bár nem tudja a másik, hogy Mai ezt mivel érte el, egyszer úgyis elárulja egészen.*
- De most egészen úgy tűnik, mintha értené a helyzet súlyát. *Mosolyodik el végül, hogy ne hagyjon túl rossz szájízt.
A párját nem csupán dicsérni szándékozik, hanem tényeket közöl vele. Mintha nehezen fogadná be, hogy egyszerűen csak jól csinálja, amihez nem elég a puszta szerencse. De lesz még alkalma fényezni őt, hátha e téren is kellő magabiztosságot nyer. Igencsak kedvére való, ha valaki hatalmasabb az átlagnál, s mégis jó szív párosul hozzá. A férfi minden bizonnyal a jó szívét akkor félre tudja tenni, amikor a mágus nem, ami egyébként számára irigylésre méltó, mert van, akit nem kellene kímélni, Mai mégis azt teszi, mégis azt tette.
A holdmágia egy termébe érve igencsak jólesőn tölti el az izgatottság. Az a fajta, amikor nem fél kudarctól, mert tudja, hogy ha sikerül az ige, akkor az tőle is egészen nagy eredmény. Nem fél gyakorolni, nem fél belebukni, ha azzal fejlődhet, de elsőre sikerül az, amit már annyiszor forgatott a fejében. Bár ebből semmi nem látszik, elégedett vigyorral szemléli, ahogy a gyakorlott harcos máris a kardmarkolat után nyúl. Elfojtja a kuncogását, majd Pash mögé libben. *
- Nincs szükség arra a kardra, Pash. Itt vagyok. Én vagyok.
*Majd, ha nem próbálják lecsapni, mint a szúnyogot, akit csak hang alapján keres a tenyér, akkor néhány csókot lehelne a harcos nyakára. Kifejezetten szeretné látni annak tekintetét, így nem is időzik ott sokat, tovasiet felé pillant, majd elfúj egy-két derengő holdfényt, ami egyébként lámpásban égő gyertya, még ha illúzió is az egész. Csak közel akar kerülni egy apró lánghoz, ha mágia is, hiszen azzal is teszteli, hogy ez sem teszi láthatóvá, mert nem napfény.*
- Ugye nem látsz egyáltalán? De éreztél? Hallani a lépteim? *Ha egymaga próbálkozna nem tudná mi a másik tapasztalata, így nagyon is örül, hogy a hóhajú itt van vele.*
- Azt hiszem ha szerencsés időben és helyen vagyok, bárki elől el tudok majd tűnni, ha szükséges. Ez a tudat igen jó, ha valaki nem túl erős, vagy épp gyors. *Kuncog fel újra, azzal nem törődve, hogy akár hátborzongató is lehet a hang a semmiből.*
1316. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-22 21:58:16
Üzenet elküldve: 2025-10-22 21:58:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* A szavakra, miszerint csak a hóhajú harcosnak nem tudna ártani, egyszerre nehezedik, és könnyül meg a szíve. Jó érzés tudni, hogy ilyen sokat jelent valakinek, és hogy valaki mellett biztonságban van. Hogy a nő sose emelne rá kezet, sose bántaná, ahogy saját családja mindig is tette. De pont ezért rossz is az érzés, mert kicsit olyan, mintha önmagát látná szerelmében. Bár Mai nem pont ezt mondja, hiszen a bántás, és az, hogy ujjat húznak valakivel nem ugyan az, most mégis valamiért így értelmezi az elhangzó szavakat. *
- Igazad van, több eszem van annál, hogy ujjat húzzak veled. * Bólint végül, ezzel is arról téve tanúbizonyságot, hogy valóban nem teljesen hülye. Arra, hogy sikerült már megvédenie embereket erőszak nélkül, csak azért nem mond semmit, mert bár becsüli és nagyra tartja az ilyen képességeket, ő maga nem rendelkezik velük, és nem akar szégyenkezni újdonsült kedvese előtt. *
- Néha ijesztőnek tűnik. * Ismeri el, ahogy Norira kerül a szó. * Felelőtlenül bánik a mágiával, pedig az veszélyesebb, mint bármelyik kard. És van valami fura benne, de nem tudom hova tenni, hogy micsoda.
* Ahogy hangosan gondolkodik, sóhajt egyet, és hozzáteszi a legfontosabb dolgot, amit ebben a helyzetben ki kell mondjon. *
- De neked úgy vettem észre, hogy fontos, úgyhogy nekem is az. És azt mondtad korábban, hogy a véred is. Ha önmagától nem is tudom megvédeni, másoktól igyekezni fogok. * Tesz újabb ígéretet, hiszen már egészen belejött az ígérgetésbe. És utána úgy tűnik, hogy a nagyzolásé a szerep, hiszen éppen a mágiájáról beszélgetnek. A dicsérő szavak továbbra is jól esnek neki, de úgy érzi, nem érdemelte ki őket. *
- Lehet, hogy csak szerencsém volt. A tanárommal, és a tekercsekkel is. * Nevet halkan, és ha kedvese nem lenne biztos benne, egy kacsintással jelzi, hogy kit tart a tanárának. Végtére is, nagyon sokat köszönhet neki, ő nyitotta fel a szemét azzal kapcsolatban, hogy hogyan idézze fel a megtanult igéket, és hogyan figyelje a mágia apró rezdüléseit. Ezek után viszont egy új terembe mennek, ahol még nem járt a harcos, pedig igazán kedves is helyiség. Hollója jól teszi, hogy hagyja kinézelődni, mert van mit megcsodáljon. Még sose járt ehhez fogható helyen, és az egyik ablakhoz lép, ahol a kint tomboló vihar ellenére is láthatja a csillagokat, és a Holdat. Biztos benne, hogy mágia, bár azt nem tudja megfejteni, hogy a kép amit lát illúzió, vagy valódi. Annyira elmélyül ennek a csodálatában, hogy későn fogja fel, hogy mögötte igét mormolnak. Mosolyogva fordul meg, felkészülve arra, hogy valami igazán impozáns látvány fogja fogadni, de ehelyett a nagy semmit látja, vagyis a szobát, nő nélkül. *
- Mai? * Teszi fel tétován a kérdést, és kardjának markolatára siklanak ujjai. Nem tudja, hogy az orkok műve, Abogr szórakozik velük, vagy valaki más, esetleg a mágus csinálta mindezt, de mint mindig, most is a legrosszabbra készül először. *
* A szavakra, miszerint csak a hóhajú harcosnak nem tudna ártani, egyszerre nehezedik, és könnyül meg a szíve. Jó érzés tudni, hogy ilyen sokat jelent valakinek, és hogy valaki mellett biztonságban van. Hogy a nő sose emelne rá kezet, sose bántaná, ahogy saját családja mindig is tette. De pont ezért rossz is az érzés, mert kicsit olyan, mintha önmagát látná szerelmében. Bár Mai nem pont ezt mondja, hiszen a bántás, és az, hogy ujjat húznak valakivel nem ugyan az, most mégis valamiért így értelmezi az elhangzó szavakat. *
- Igazad van, több eszem van annál, hogy ujjat húzzak veled. * Bólint végül, ezzel is arról téve tanúbizonyságot, hogy valóban nem teljesen hülye. Arra, hogy sikerült már megvédenie embereket erőszak nélkül, csak azért nem mond semmit, mert bár becsüli és nagyra tartja az ilyen képességeket, ő maga nem rendelkezik velük, és nem akar szégyenkezni újdonsült kedvese előtt. *
- Néha ijesztőnek tűnik. * Ismeri el, ahogy Norira kerül a szó. * Felelőtlenül bánik a mágiával, pedig az veszélyesebb, mint bármelyik kard. És van valami fura benne, de nem tudom hova tenni, hogy micsoda.
* Ahogy hangosan gondolkodik, sóhajt egyet, és hozzáteszi a legfontosabb dolgot, amit ebben a helyzetben ki kell mondjon. *
- De neked úgy vettem észre, hogy fontos, úgyhogy nekem is az. És azt mondtad korábban, hogy a véred is. Ha önmagától nem is tudom megvédeni, másoktól igyekezni fogok. * Tesz újabb ígéretet, hiszen már egészen belejött az ígérgetésbe. És utána úgy tűnik, hogy a nagyzolásé a szerep, hiszen éppen a mágiájáról beszélgetnek. A dicsérő szavak továbbra is jól esnek neki, de úgy érzi, nem érdemelte ki őket. *
- Lehet, hogy csak szerencsém volt. A tanárommal, és a tekercsekkel is. * Nevet halkan, és ha kedvese nem lenne biztos benne, egy kacsintással jelzi, hogy kit tart a tanárának. Végtére is, nagyon sokat köszönhet neki, ő nyitotta fel a szemét azzal kapcsolatban, hogy hogyan idézze fel a megtanult igéket, és hogyan figyelje a mágia apró rezdüléseit. Ezek után viszont egy új terembe mennek, ahol még nem járt a harcos, pedig igazán kedves is helyiség. Hollója jól teszi, hogy hagyja kinézelődni, mert van mit megcsodáljon. Még sose járt ehhez fogható helyen, és az egyik ablakhoz lép, ahol a kint tomboló vihar ellenére is láthatja a csillagokat, és a Holdat. Biztos benne, hogy mágia, bár azt nem tudja megfejteni, hogy a kép amit lát illúzió, vagy valódi. Annyira elmélyül ennek a csodálatában, hogy későn fogja fel, hogy mögötte igét mormolnak. Mosolyogva fordul meg, felkészülve arra, hogy valami igazán impozáns látvány fogja fogadni, de ehelyett a nagy semmit látja, vagyis a szobát, nő nélkül. *
- Mai? * Teszi fel tétován a kérdést, és kardjának markolatára siklanak ujjai. Nem tudja, hogy az orkok műve, Abogr szórakozik velük, vagy valaki más, esetleg a mágus csinálta mindezt, de mint mindig, most is a legrosszabbra készül először. *
1315. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-22 20:14:48
Üzenet elküldve: 2025-10-22 20:14:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar hallgat. A kérdés a levegőben marad, súlya alatt mintha a torony is elnémulna egy pillanatra. A férfi tekintete elréved, a szeme sarkában apró ráncok mélyülnek. A válasz nem jön azonnal. Csak mikor a vihar újra végigdördül a falakon, akkor mozdul meg a mellkasa, és halk sóhaj szakad fel belőle.*
- Éreztem. *A hangja alig több suttogásnál.* - Talán nem úgy, ahogy te… de nagyon is éreztem.
*Nem fűz hozzá többet. Tekintete elréved valahol a lány válla mögött, a sötétbe, mintha ott keresné a folytatást, amit nem érdemes kimondani. Csak a karja szorul kissé a feketeség köré, épp annyira, hogy a mozdulat ne legyen észrevehető, de mégis érezhető legyen.
Aztán a hirtelen témaváltás kizökkenti. A pipa felé pillant, majd vissza Norira. Egy pillanatra csak a szemöldöke emelkedik meg, a tekintetében halvány, megilletődött kíváncsiság. Már nyitná a száját, hogy mondja: „nem tudok varázsolni”, de a könyvtár képe váratlanul beugrik. A felboruló gyertya, a láng, a levegő finom rezdülése. A felismerés halvány mosolyt húz a szája sarkába és megvonja vállait. Végül csak ennyit dörmög, inkább magának, mint a lánynak.*
- Végül is… egy próbát megér.
*Lassan felemeli a kezét. A mozdulat egyszerű, de szinte ünnepélyes, mintha nem pusztán varázsolni, hanem hinni próbálna abban, amit tenni készül. Egy pillanatra lehunyja a szemét, és megpróbálja felidézni azt az érzést, amit a könyvtárban érzett, a súlytalan figyelmet, amikor a levegőben valami megmozdult körülötte. Majd csettint.
A hang alig hallatszik, mégis, ha a varázslat sikerül, akkor valami megrezdül a levegőben. Az ujjaiból apró szikrák pattannak elő, mint pici, aranyló pillék, s a pipához hullanak. A dohány parázslani kezd, előbb bizonytalanul, majd egyenletes, narancsos fénnyel, ami gyengén pislákol a félhomályban.
Azonban, ha nem sikerülne a varázslat hősünk kissé csalódottan húzza el száját, majd ismét megvonja vállát.
Akárhogy is alakul, a végkimenetel ugyan az. Hősünk szabad keze finoman a lány combjára simul, s ha csak nem érkezik ellenvetés, finoman el is kezd fel-alá járni.*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
*Norennar hallgat. A kérdés a levegőben marad, súlya alatt mintha a torony is elnémulna egy pillanatra. A férfi tekintete elréved, a szeme sarkában apró ráncok mélyülnek. A válasz nem jön azonnal. Csak mikor a vihar újra végigdördül a falakon, akkor mozdul meg a mellkasa, és halk sóhaj szakad fel belőle.*
- Éreztem. *A hangja alig több suttogásnál.* - Talán nem úgy, ahogy te… de nagyon is éreztem.
*Nem fűz hozzá többet. Tekintete elréved valahol a lány válla mögött, a sötétbe, mintha ott keresné a folytatást, amit nem érdemes kimondani. Csak a karja szorul kissé a feketeség köré, épp annyira, hogy a mozdulat ne legyen észrevehető, de mégis érezhető legyen.
Aztán a hirtelen témaváltás kizökkenti. A pipa felé pillant, majd vissza Norira. Egy pillanatra csak a szemöldöke emelkedik meg, a tekintetében halvány, megilletődött kíváncsiság. Már nyitná a száját, hogy mondja: „nem tudok varázsolni”, de a könyvtár képe váratlanul beugrik. A felboruló gyertya, a láng, a levegő finom rezdülése. A felismerés halvány mosolyt húz a szája sarkába és megvonja vállait. Végül csak ennyit dörmög, inkább magának, mint a lánynak.*
- Végül is… egy próbát megér.
*Lassan felemeli a kezét. A mozdulat egyszerű, de szinte ünnepélyes, mintha nem pusztán varázsolni, hanem hinni próbálna abban, amit tenni készül. Egy pillanatra lehunyja a szemét, és megpróbálja felidézni azt az érzést, amit a könyvtárban érzett, a súlytalan figyelmet, amikor a levegőben valami megmozdult körülötte. Majd csettint.
A hang alig hallatszik, mégis, ha a varázslat sikerül, akkor valami megrezdül a levegőben. Az ujjaiból apró szikrák pattannak elő, mint pici, aranyló pillék, s a pipához hullanak. A dohány parázslani kezd, előbb bizonytalanul, majd egyenletes, narancsos fénnyel, ami gyengén pislákol a félhomályban.
Azonban, ha nem sikerülne a varázslat hősünk kissé csalódottan húzza el száját, majd ismét megvonja vállát.
Akárhogy is alakul, a végkimenetel ugyan az. Hősünk szabad keze finoman a lány combjára simul, s ha csak nem érkezik ellenvetés, finoman el is kezd fel-alá járni.*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
1314. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-22 18:25:30
Üzenet elküldve: 2025-10-22 18:25:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Őszinte megnyugvással tapasztalja, hogy bár nem kért engedélyt, Norennar mégsem dobja ki őt azonnal az öléből, sőt, oltalmazóan zárja őt az ölelésébe, ahol elbújhat a világ, de talán még önmaga elől is. Néhány, a felkészülést segítő, csendes pillanatra szüksége van, de aztán az érzései olyan őszinteséggel törnek elő belőle, amelyre talán kettejük közül egyikük sem számított. A szavakat könnycseppek és csend követi, egészen addig, míg a férfi harctól edzett, érdes ujja el nem kapja az egyik, makacsul szökni próbáló könnycseppet, mielőtt az legördülhetne az arcán. Ekkor tudatosul benne ismét, hogy nincs egyedül, van, aki meghallgatja, van, aki figyel rá. Felpillant, pislog párat, hogy további néhány könnycseppet tüntessen el a szeméből, és kissé gyámoltalanul, de kíváncsian hallgatja Norennar szavait.*
- A fényt igazából önként is odaadom. *Mormogja elsőként arra, amit megértett az elhangzottakból. Nem sír már, de ajkait szomorúan húzza félre, kissé hosszabban is elgondolkodva azon, amit hallott. Nem szól még, helyette Norennar újra felmorajló hangját hallgatja, ahogy azt mondja, ne féljen ezektől a gondolatoktól, de meggyőzni őszintén szólva nem nagyon sikerül a feketeséget, legalábbis a félelem továbbra is ott csillog a barnákban.*
- Értem, amit mondasz, de akkor sem félnél, ha úgy éreznéd, hogy ezek a gondolatok nem is a sajátjaid, hanem valaki másé, aki anélkül hozhat meg egy végzetes, rossz döntést, hogy te bármit tehetnél ellene? Érezted már úgy valaha, hogy félsz saját magadtól? *Kérdez vissza, és ha Norennar az elmúlt egy-két napban jól figyelt a lányra, akkor pontosan tudhatja, hogy mi történhet odabent, abban a szilánkokra tört elmében, melynek összetartására talán még egy démoni entitás sem képes teljes mértékben.*
- Csettints egyet, és meg fog gyulladni újra. *Vált hirtelen témát, még mielőtt bármit válaszolhatna neki a másik, szemei pedig közben már az ablakpárkányra helyezett, kialudt pipát vizslatják eltűnődve, miközben a lelke lassan, de biztosan megnyugszik. Jót tett neki, hogy kibeszélhette magából a feszültséget, ami már órák óta oly' erősen nyomta már belülről.*
*Őszinte megnyugvással tapasztalja, hogy bár nem kért engedélyt, Norennar mégsem dobja ki őt azonnal az öléből, sőt, oltalmazóan zárja őt az ölelésébe, ahol elbújhat a világ, de talán még önmaga elől is. Néhány, a felkészülést segítő, csendes pillanatra szüksége van, de aztán az érzései olyan őszinteséggel törnek elő belőle, amelyre talán kettejük közül egyikük sem számított. A szavakat könnycseppek és csend követi, egészen addig, míg a férfi harctól edzett, érdes ujja el nem kapja az egyik, makacsul szökni próbáló könnycseppet, mielőtt az legördülhetne az arcán. Ekkor tudatosul benne ismét, hogy nincs egyedül, van, aki meghallgatja, van, aki figyel rá. Felpillant, pislog párat, hogy további néhány könnycseppet tüntessen el a szeméből, és kissé gyámoltalanul, de kíváncsian hallgatja Norennar szavait.*
- A fényt igazából önként is odaadom. *Mormogja elsőként arra, amit megértett az elhangzottakból. Nem sír már, de ajkait szomorúan húzza félre, kissé hosszabban is elgondolkodva azon, amit hallott. Nem szól még, helyette Norennar újra felmorajló hangját hallgatja, ahogy azt mondja, ne féljen ezektől a gondolatoktól, de meggyőzni őszintén szólva nem nagyon sikerül a feketeséget, legalábbis a félelem továbbra is ott csillog a barnákban.*
- Értem, amit mondasz, de akkor sem félnél, ha úgy éreznéd, hogy ezek a gondolatok nem is a sajátjaid, hanem valaki másé, aki anélkül hozhat meg egy végzetes, rossz döntést, hogy te bármit tehetnél ellene? Érezted már úgy valaha, hogy félsz saját magadtól? *Kérdez vissza, és ha Norennar az elmúlt egy-két napban jól figyelt a lányra, akkor pontosan tudhatja, hogy mi történhet odabent, abban a szilánkokra tört elmében, melynek összetartására talán még egy démoni entitás sem képes teljes mértékben.*
- Csettints egyet, és meg fog gyulladni újra. *Vált hirtelen témát, még mielőtt bármit válaszolhatna neki a másik, szemei pedig közben már az ablakpárkányra helyezett, kialudt pipát vizslatják eltűnődve, miközben a lelke lassan, de biztosan megnyugszik. Jót tett neki, hogy kibeszélhette magából a feszültséget, ami már órák óta oly' erősen nyomta már belülről.*
1313. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-21 21:28:47
Üzenet elküldve: 2025-10-21 21:28:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar némán követi a lány mozdulatait, ahogy az lassan kibújik a takaró alól. A villámok rövid, ezüstös felvillanásai minden lépését megrajzolják: a fűző nélküli ing laza redőit, a válláról leomló kócos haját, a mezítlábas lépteket a hideg padlón. A mélységi szeme végig rajta pihen, nem tolakodóan, inkább figyelmesen, mintha ezzel a csendes jelenléttel akarná elérni, hogy a lány mozdulatai ne törjenek meg a vihar morajában.
Amikor Nori a szék elé ér, a pillantásuk összekapcsolódik. Norennar szürkés íriszeiben ott a kérdés, de mielőtt kimondhatná, a lány már félretolja a kezét. A pipa lassan süllyed le, a parázs egy rövid pillanatra fellobban, aztán kihuny. A férfi tekintete követi a mozdulatot, és amikor a lány végül az ölébe ül, nem tiltakozik. Szabad karjával ösztönösen köré fonja, mintha ez a gesztus magától értetődő volna.
Egy ideig csend van. A toronyon kívül tomboló vihar moraja beleolvad a lány halk lélegzetébe, ahogy nekidől a mellkasának. Norennar tekintete elréved az ablakon túl, de a gondolatai már rég nem a kinti világban járnak. Ritka pillanat ez. Békés, meleg, törékeny. Tudja, hogy nem tart sokáig, ezért megpróbálja megőrizni magában.
Amikor Nori megszólal, a hangja először halk és remegő, majd egyre többet tár fel abból, amit eddig elrejtett. A mélységi nem mozdul, nem szakítja félbe. Hallgatja, minden szót, minden elcsukló lélegzetet. A mosoly lassan eltűnik az arcáról, ahogy a lány vallomása kibomlik előtte. Mire az utolsó szavak is elhangzanak, már csak egy fáradt, szomorkás rezdülés marad az arcán.
Egy mély sóhaj kíséretében leteszi a pipát az ablakpárkányra. Felszabadult kezével óvatosan végigsimít a lány arcán, letörölve az első könnycseppet, ami az orcáján végiggördül. A mozdulat gyengéd, de nem szánakozó. Inkább emlékeztető arra, hogy még mindig itt van, mellette.*
- Néha a világ tényleg úgy szorít, hogy a magunk fajta nem talál benne helyet. Ilyenkor könnyű elhinni, hogy a semmi jobb lenne. De hidd el, az csak a fáradtság és az elmúlt napok terhe beszélt belőled. *Egy rövid szünetet tart, a tekintete végig a lány arcán marad.* - A mélység nem oldoz fel semmit, Nori. Csak elvesz. A fájdalmat is, de mindent mást is vele. A nevetést, az ízeket, a fényt. Az életet, ami még vár. *Lassan megrázza a fejét.* - Te nem oda való vagy.
*Ujjai újra a lány hajába siklanak, kisimítanak egy kócos tincset a homlokából.*
- Ha valóban szereted az életed, akkor ne ijedj meg ezektől a gondolatoktól. Ezek csak gondolatok. Nekem is vannak ilyen gondolataim. Pashnak is. Gondolom Mainak is. Mégis itt vagyunk. Mert van miért… vagy kiért.
*Norennar némán követi a lány mozdulatait, ahogy az lassan kibújik a takaró alól. A villámok rövid, ezüstös felvillanásai minden lépését megrajzolják: a fűző nélküli ing laza redőit, a válláról leomló kócos haját, a mezítlábas lépteket a hideg padlón. A mélységi szeme végig rajta pihen, nem tolakodóan, inkább figyelmesen, mintha ezzel a csendes jelenléttel akarná elérni, hogy a lány mozdulatai ne törjenek meg a vihar morajában.
Amikor Nori a szék elé ér, a pillantásuk összekapcsolódik. Norennar szürkés íriszeiben ott a kérdés, de mielőtt kimondhatná, a lány már félretolja a kezét. A pipa lassan süllyed le, a parázs egy rövid pillanatra fellobban, aztán kihuny. A férfi tekintete követi a mozdulatot, és amikor a lány végül az ölébe ül, nem tiltakozik. Szabad karjával ösztönösen köré fonja, mintha ez a gesztus magától értetődő volna.
Egy ideig csend van. A toronyon kívül tomboló vihar moraja beleolvad a lány halk lélegzetébe, ahogy nekidől a mellkasának. Norennar tekintete elréved az ablakon túl, de a gondolatai már rég nem a kinti világban járnak. Ritka pillanat ez. Békés, meleg, törékeny. Tudja, hogy nem tart sokáig, ezért megpróbálja megőrizni magában.
Amikor Nori megszólal, a hangja először halk és remegő, majd egyre többet tár fel abból, amit eddig elrejtett. A mélységi nem mozdul, nem szakítja félbe. Hallgatja, minden szót, minden elcsukló lélegzetet. A mosoly lassan eltűnik az arcáról, ahogy a lány vallomása kibomlik előtte. Mire az utolsó szavak is elhangzanak, már csak egy fáradt, szomorkás rezdülés marad az arcán.
Egy mély sóhaj kíséretében leteszi a pipát az ablakpárkányra. Felszabadult kezével óvatosan végigsimít a lány arcán, letörölve az első könnycseppet, ami az orcáján végiggördül. A mozdulat gyengéd, de nem szánakozó. Inkább emlékeztető arra, hogy még mindig itt van, mellette.*
- Néha a világ tényleg úgy szorít, hogy a magunk fajta nem talál benne helyet. Ilyenkor könnyű elhinni, hogy a semmi jobb lenne. De hidd el, az csak a fáradtság és az elmúlt napok terhe beszélt belőled. *Egy rövid szünetet tart, a tekintete végig a lány arcán marad.* - A mélység nem oldoz fel semmit, Nori. Csak elvesz. A fájdalmat is, de mindent mást is vele. A nevetést, az ízeket, a fényt. Az életet, ami még vár. *Lassan megrázza a fejét.* - Te nem oda való vagy.
*Ujjai újra a lány hajába siklanak, kisimítanak egy kócos tincset a homlokából.*
- Ha valóban szereted az életed, akkor ne ijedj meg ezektől a gondolatoktól. Ezek csak gondolatok. Nekem is vannak ilyen gondolataim. Pashnak is. Gondolom Mainak is. Mégis itt vagyunk. Mert van miért… vagy kiért.
1312. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-21 19:35:02
Üzenet elküldve: 2025-10-21 19:35:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Mintha még az ég is üdvözölné a lány ébredését a hirtelen felvillanó fényárral és az azt követő mennydörgéssel, ami pontosan akkor érkezik, mikor ő felül az ágyban. A sötét szürkeségben, ahol a szoba bútorainak elhelyezése miatt egyébként is nagyobb árnyék vetül rá, talán inkább hasonlít egy feltámadt hullára, mintsem egy magát tökéletesen kialudt, ébredező lányra, de úgy tűnik, hogy kedvenc sötételfünket cseppet sem lepi meg a látvány. A kép már-már drámai, ám Nori hangja mégis őszintén töri meg annak szürreális komorságát. Halk, rövid szóval üdvözli Norennart, aki néhány örökkévalóságnak tartó pillanattal később hasonlóan viszonozza a gesztust. A lány beletúr a hajába, csak még jobban összekócolva az amúgy is élőholtakat megszégyenítő módon álló fekete hajzuhatagot, majd gondol egyet, rugdalózik párat, hogy megszabaduljon a takarótól, kimászik az ágyból, néhány hanyag mozdulattal megigazítja a fűző nélkül laza, fehér felsőjét, majd odalépked a széken ücsörgő mélységi elé. Nem szól egy szót sem, nem kérdez semmit, egyszerűen csak félretolja a férfi pipáját tartó kezét, s az is rögtön kiderül, hogy miért. A feketeség fogja magát, és nemes egyszerűséggel helyet foglal a sötételf ölében, kényelmesen elhelyezkedik, majd nekidől a mellkasának. Csak néhány, rövid pillanat telik el, míg az odakint továbbra is zuhogó esőt bámulja, és utána, ha barátja addig nem tessékeli ki őt az új helyéből, tekintete a jeges fényű íriszekre téved.*
- Olyan… Olyan nehéz volt ez a nap… *Szólal meg végül halk, erőtlen, elcsukló hangon.* Norennar, ahogy a torony folyosóin sétáltam, találtam egy ajtót, egy erkélyt. Nem mentem ki, nem akartam elázni, de bentről is láttam, hogy a végtelen mélységbe vezet. Néhány pillanatra azon gondolkoztam, hogy talán jobb volna nekem is ott a mélyben, itt hagyva ezt az egész, átkozott szarságot, ami körülvesz. Norennar, én megijedtem akkor a saját gondolataimtól. Én nem akarok ilyet gondolni, szeretem az életemet, még ha az élet maga nem is szeret engem. *Hirtelen zúdítja rá ébredés utáni első gondolatait az egyetlenre, akivel most megoszthatja azokat. Miután elmondta, ami kikívánkozott belőle, s ha ekkor még mindig a férfi ölében ülhet, a vállának dönti a fejét és teljesen elcsendesül egészen addig, míg Norennar meg nem hallhatja a szipogását. A könnyei lassan, de megállíthatatlanul kezdenek folyni a szemeiből, s ő nem is próbálja visszatartani őket, már feladta.*
*Mintha még az ég is üdvözölné a lány ébredését a hirtelen felvillanó fényárral és az azt követő mennydörgéssel, ami pontosan akkor érkezik, mikor ő felül az ágyban. A sötét szürkeségben, ahol a szoba bútorainak elhelyezése miatt egyébként is nagyobb árnyék vetül rá, talán inkább hasonlít egy feltámadt hullára, mintsem egy magát tökéletesen kialudt, ébredező lányra, de úgy tűnik, hogy kedvenc sötételfünket cseppet sem lepi meg a látvány. A kép már-már drámai, ám Nori hangja mégis őszintén töri meg annak szürreális komorságát. Halk, rövid szóval üdvözli Norennart, aki néhány örökkévalóságnak tartó pillanattal később hasonlóan viszonozza a gesztust. A lány beletúr a hajába, csak még jobban összekócolva az amúgy is élőholtakat megszégyenítő módon álló fekete hajzuhatagot, majd gondol egyet, rugdalózik párat, hogy megszabaduljon a takarótól, kimászik az ágyból, néhány hanyag mozdulattal megigazítja a fűző nélkül laza, fehér felsőjét, majd odalépked a széken ücsörgő mélységi elé. Nem szól egy szót sem, nem kérdez semmit, egyszerűen csak félretolja a férfi pipáját tartó kezét, s az is rögtön kiderül, hogy miért. A feketeség fogja magát, és nemes egyszerűséggel helyet foglal a sötételf ölében, kényelmesen elhelyezkedik, majd nekidől a mellkasának. Csak néhány, rövid pillanat telik el, míg az odakint továbbra is zuhogó esőt bámulja, és utána, ha barátja addig nem tessékeli ki őt az új helyéből, tekintete a jeges fényű íriszekre téved.*
- Olyan… Olyan nehéz volt ez a nap… *Szólal meg végül halk, erőtlen, elcsukló hangon.* Norennar, ahogy a torony folyosóin sétáltam, találtam egy ajtót, egy erkélyt. Nem mentem ki, nem akartam elázni, de bentről is láttam, hogy a végtelen mélységbe vezet. Néhány pillanatra azon gondolkoztam, hogy talán jobb volna nekem is ott a mélyben, itt hagyva ezt az egész, átkozott szarságot, ami körülvesz. Norennar, én megijedtem akkor a saját gondolataimtól. Én nem akarok ilyet gondolni, szeretem az életemet, még ha az élet maga nem is szeret engem. *Hirtelen zúdítja rá ébredés utáni első gondolatait az egyetlenre, akivel most megoszthatja azokat. Miután elmondta, ami kikívánkozott belőle, s ha ekkor még mindig a férfi ölében ülhet, a vállának dönti a fejét és teljesen elcsendesül egészen addig, míg Norennar meg nem hallhatja a szipogását. A könnyei lassan, de megállíthatatlanul kezdenek folyni a szemeiből, s ő nem is próbálja visszatartani őket, már feladta.*
1311. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-21 17:58:55
Üzenet elküldve: 2025-10-21 17:58:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar mozdulatlanul ül a széken, a pipa fénye ritmusosan izzik a kezében. Az ablaküvegen lassan csorognak végig az esőcseppek, a villámok pedig időről időre bevilágítják a szobát, mintha egy-egy pillanatra nappalba fordulna az éjszaka.
A mélységi hosszú ideig nem mozdul. A pipa füstje lustán gomolyog körülötte, mint valami szertartásos köd. Időről időre a lány felé pillant, de minden alkalommal ugyanazt látja: Nori mozdulatlan, a takaró alá bújva lélegzik lassan, szabályosan. Az eső, a füst, a villámok fénye, mindezek együtt furcsa, kísérteties békét teremtenek.
Amikor végül a lány megmozdul, az annyira váratlan, hogy a mélységi szinte észre sem veszi elsőre. A takaró elcsúszik, a fekete haj kócosan omlik a vállára, és mire Norennar újra odapillant, már ülve látja őt, sápadt arccal, a festék elmosódott vonalaival. A villámfényben úgy hat, mintha egyszerre lenne álomból szőtt és valóságos.
A férfi tekintete néhány másodpercig rajta időzik. A pipa szárát finoman megmozdítja a szája sarkában, aztán lassan kifújja a füstöt az ablak felé. Az üveg mögött újra megvillan az ég, a mennydörgés pedig mélyen morajlik végig a torony falain. A lány hangja halkan, de tisztán szól a zajon át, egyetlen egyszerű szó, amely valahogy mégis megtöri az egész éjszaka súlyát.
A mélységi ajkai lassan elválnak a pipától. Nem siet a válasszal, hagyja, hogy a csend megnyúljon köztük, hogy a következő villám is bevilágítsa az arcát. A halvány mosoly ott bujkál a szája szélén, alig látható, de őszinte.*
- Üdv.
*Norennar mozdulatlanul ül a széken, a pipa fénye ritmusosan izzik a kezében. Az ablaküvegen lassan csorognak végig az esőcseppek, a villámok pedig időről időre bevilágítják a szobát, mintha egy-egy pillanatra nappalba fordulna az éjszaka.
A mélységi hosszú ideig nem mozdul. A pipa füstje lustán gomolyog körülötte, mint valami szertartásos köd. Időről időre a lány felé pillant, de minden alkalommal ugyanazt látja: Nori mozdulatlan, a takaró alá bújva lélegzik lassan, szabályosan. Az eső, a füst, a villámok fénye, mindezek együtt furcsa, kísérteties békét teremtenek.
Amikor végül a lány megmozdul, az annyira váratlan, hogy a mélységi szinte észre sem veszi elsőre. A takaró elcsúszik, a fekete haj kócosan omlik a vállára, és mire Norennar újra odapillant, már ülve látja őt, sápadt arccal, a festék elmosódott vonalaival. A villámfényben úgy hat, mintha egyszerre lenne álomból szőtt és valóságos.
A férfi tekintete néhány másodpercig rajta időzik. A pipa szárát finoman megmozdítja a szája sarkában, aztán lassan kifújja a füstöt az ablak felé. Az üveg mögött újra megvillan az ég, a mennydörgés pedig mélyen morajlik végig a torony falain. A lány hangja halkan, de tisztán szól a zajon át, egyetlen egyszerű szó, amely valahogy mégis megtöri az egész éjszaka súlyát.
A mélységi ajkai lassan elválnak a pipától. Nem siet a válasszal, hagyja, hogy a csend megnyúljon köztük, hogy a következő villám is bevilágítsa az arcát. A halvány mosoly ott bujkál a szája szélén, alig látható, de őszinte.*
- Üdv.
1310. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-21 14:09:34
Üzenet elküldve: 2025-10-21 14:09:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Ahogy Norennar belép a szobába, síri csend és az esős idő okozta, sötét, szürke félhomály fogadja. Nori mélyen alszik az ágyon, úgy elbújva a takaró alatt, hogy szinte csak a fekete hajtincseket látni, ahogy kilógnak alóla. A nyíló ajtó halk nyikordulására meg se moccan, Norennarnak nem kell attól tartania, hogy felébresztené. A lány most végtelenül nyugodnak tűnik, a takaró egyenletesen mozog fel-le, ahogy a levegőt veszi, talán álmodni sem álmodik most semmit.
A mélységi hosszú percekig ülhet némán az ablakban, pipája társaságában. Akárhányszor pillant az ágy felé, ugyanazt láthatja, a takaró alatt gombócként szuszogó feketeséget, miközben odakint a természet tombol, melyet a halandók tudtára is ad a sorozatos villámcsapásokkal, melyektől a szoba csak pillanatokra csupán, de fényárban úszik, és mennydörgésekkel, amelyek úgy tűnik, kicsit sem zavarják az alvó lányt.
Talán már háromszor, négyszer vagy akár többször is az ágy felé pillanthatott Norennar, de semmi nem változik, mígnem az egyik pillanatban, mikor a férfi épp az ablakon fújja ki a füstöt, megébred, majd egyszerűen csak hangtalanul felül az ágyon, és ha társa újra felé néz, akkor már a sápadt bőrű, kócos feketeséget láthatja, arcán a kissé elmosódott fekete festékkel, ahogy ott ül olyan csendben, amennyire talán még a holtak sem tudnak csendesek lenni. Kezeivel a háta mögött támasztja meg magát, és úgy pislog Norennarra, míg végül mosoly nélkül, de kedves hangon üdvözli a férfit.*
- Szia! *Épp ekkor villan újra az égbolt, és követi azt a hangosan morajló mennydörgés is, melyre Nori csak oldalra billenti a fejét, mintha ő teljesen tökéletesen érezné magát a káoszos félhomályban.*
*Ahogy Norennar belép a szobába, síri csend és az esős idő okozta, sötét, szürke félhomály fogadja. Nori mélyen alszik az ágyon, úgy elbújva a takaró alatt, hogy szinte csak a fekete hajtincseket látni, ahogy kilógnak alóla. A nyíló ajtó halk nyikordulására meg se moccan, Norennarnak nem kell attól tartania, hogy felébresztené. A lány most végtelenül nyugodnak tűnik, a takaró egyenletesen mozog fel-le, ahogy a levegőt veszi, talán álmodni sem álmodik most semmit.
A mélységi hosszú percekig ülhet némán az ablakban, pipája társaságában. Akárhányszor pillant az ágy felé, ugyanazt láthatja, a takaró alatt gombócként szuszogó feketeséget, miközben odakint a természet tombol, melyet a halandók tudtára is ad a sorozatos villámcsapásokkal, melyektől a szoba csak pillanatokra csupán, de fényárban úszik, és mennydörgésekkel, amelyek úgy tűnik, kicsit sem zavarják az alvó lányt.
Talán már háromszor, négyszer vagy akár többször is az ágy felé pillanthatott Norennar, de semmi nem változik, mígnem az egyik pillanatban, mikor a férfi épp az ablakon fújja ki a füstöt, megébred, majd egyszerűen csak hangtalanul felül az ágyon, és ha társa újra felé néz, akkor már a sápadt bőrű, kócos feketeséget láthatja, arcán a kissé elmosódott fekete festékkel, ahogy ott ül olyan csendben, amennyire talán még a holtak sem tudnak csendesek lenni. Kezeivel a háta mögött támasztja meg magát, és úgy pislog Norennarra, míg végül mosoly nélkül, de kedves hangon üdvözli a férfit.*
- Szia! *Épp ekkor villan újra az égbolt, és követi azt a hangosan morajló mennydörgés is, melyre Nori csak oldalra billenti a fejét, mintha ő teljesen tökéletesen érezné magát a káoszos félhomályban.*
1309. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-20 20:26:04
Üzenet elküldve: 2025-10-20 20:26:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Többen beszéltek már neki arról, hogy talán néha olyan dolgokhoz is kell folyamodjon, ami esetleg árthat, ha azzal magát is védi. Persze nehezen képes elfogadni ennek igazságát. Csak akkor más a helyzet, ha a szeretteiről van szó, de még akkor is kérdéses, hogy képes lenne-e fájdalmat okozni. Pedig akkor képes lenne. Hallgatja a párja szavait, s meglehetőst jól esik, ahogy felhívja a figyelmét rá, hogy már csak miatta is illene vigyáznia magára. Ekkor sejtelmes mosoly jelenik meg dús ajkán, majd végigcirógatna a szép arcon.*
- Neked. Neked nem tudnék ártani, de kétlem, hogy te húznál ujjat velem. De volt már rá példa, hogy úgy sikerült megvédjem magam és a szeretteimet, hogy azzal még csak egy pici fájdalmat se okoztam. *felsóhajt* - Nori világában néha a szeretet egyenlő azzal, hogy árt. Ezt már sikerült megfékezzem. Nem csak nekem nem tud, hanem senkinek, aki számomra fontos.
*Árul el egy kis szeletet a lánnyal való kapcsolatából, noha nem fejti ki egészen. Igen büszke magára, hogy ezt sikerült kifundálnia, de szomorú a tudat, hogy egyáltalán szükség volt rá. Viszont nem lehet ez a szomorkodás ideje.*
- Nem hangzik hülyeségnek, és igenis nagy dolog! Gondolod, bárki képes egy nap leforgása alatt ilyen magasra jutni egy ágban? Nem, Pash. *Tényleg mérhetetlenül büszke, ami látszik is a jegeskék szemeiben. Persze látja, hogy nemigen szokott hozzá a harcos kedvese, hogy ilyen szavakkal illessék.
Az álmáról mesél, s rögtön a védelmező karokban találja magát. Ez pedig neki újdonság. Tényleg van, aki odafigyel. Nem csak mert odalépett hozzá, hogy segítsen, hanem mert ott akar lenni. Egészen elveszik a szemekben.*
- Igyekszem felfogni. *Elmosolyodik, majd kibújik a karokból, hogy a vezetésével a holdmágiahasználók emeletére juthassanak, amennyiben követi őt a kedvese. Egy igen impozáns terem ez, számára olyan, mintha egy mágikus templombelső lenne. Mintha csak a holdfény derengene lámpások helyett, de többnyire a félhomály uralkodik. Nagy segítségére lesz ez most. Hagyja, hogy ha akarja a férfi kinézelődje magát, s épp ezt kihasználva kezd el mormolásba. Az ige bonyolult és a legmagasabb szint, amit tudhat ezen ágból, így hát a kimenetele kérdéses, de ha elsőre sikerül, hát egyszeriben eltűnik a tengerkék szemek elől.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására az árnyak teljesen láthatatlanná teszik a varázslót. Ha közvetlen (nem visszavert) napfény vetül rá, a varázslat azonnal szertefoszlik.
*Többen beszéltek már neki arról, hogy talán néha olyan dolgokhoz is kell folyamodjon, ami esetleg árthat, ha azzal magát is védi. Persze nehezen képes elfogadni ennek igazságát. Csak akkor más a helyzet, ha a szeretteiről van szó, de még akkor is kérdéses, hogy képes lenne-e fájdalmat okozni. Pedig akkor képes lenne. Hallgatja a párja szavait, s meglehetőst jól esik, ahogy felhívja a figyelmét rá, hogy már csak miatta is illene vigyáznia magára. Ekkor sejtelmes mosoly jelenik meg dús ajkán, majd végigcirógatna a szép arcon.*
- Neked. Neked nem tudnék ártani, de kétlem, hogy te húznál ujjat velem. De volt már rá példa, hogy úgy sikerült megvédjem magam és a szeretteimet, hogy azzal még csak egy pici fájdalmat se okoztam. *felsóhajt* - Nori világában néha a szeretet egyenlő azzal, hogy árt. Ezt már sikerült megfékezzem. Nem csak nekem nem tud, hanem senkinek, aki számomra fontos.
*Árul el egy kis szeletet a lánnyal való kapcsolatából, noha nem fejti ki egészen. Igen büszke magára, hogy ezt sikerült kifundálnia, de szomorú a tudat, hogy egyáltalán szükség volt rá. Viszont nem lehet ez a szomorkodás ideje.*
- Nem hangzik hülyeségnek, és igenis nagy dolog! Gondolod, bárki képes egy nap leforgása alatt ilyen magasra jutni egy ágban? Nem, Pash. *Tényleg mérhetetlenül büszke, ami látszik is a jegeskék szemeiben. Persze látja, hogy nemigen szokott hozzá a harcos kedvese, hogy ilyen szavakkal illessék.
Az álmáról mesél, s rögtön a védelmező karokban találja magát. Ez pedig neki újdonság. Tényleg van, aki odafigyel. Nem csak mert odalépett hozzá, hogy segítsen, hanem mert ott akar lenni. Egészen elveszik a szemekben.*
- Igyekszem felfogni. *Elmosolyodik, majd kibújik a karokból, hogy a vezetésével a holdmágiahasználók emeletére juthassanak, amennyiben követi őt a kedvese. Egy igen impozáns terem ez, számára olyan, mintha egy mágikus templombelső lenne. Mintha csak a holdfény derengene lámpások helyett, de többnyire a félhomály uralkodik. Nagy segítségére lesz ez most. Hagyja, hogy ha akarja a férfi kinézelődje magát, s épp ezt kihasználva kezd el mormolásba. Az ige bonyolult és a legmagasabb szint, amit tudhat ezen ágból, így hát a kimenetele kérdéses, de ha elsőre sikerül, hát egyszeriben eltűnik a tengerkék szemek elől.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására az árnyak teljesen láthatatlanná teszik a varázslót. Ha közvetlen (nem visszavert) napfény vetül rá, a varázslat azonnal szertefoszlik.
1308. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-20 18:28:03
Üzenet elküldve: 2025-10-20 18:28:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
- Pedig ha valaki ujjat akar húzni veled, akkor jó lenne, ha megvédenéd magad. * Mondja halkan, nem számonkérő, vagy kioktató módon, csupán megpróbálja felhívni a figyelmét kedvesének arra, hogy mit is mondott. *
- Ha másokat megvédenél, akkor magad is meg kell védened. * Emlékezteti arra a mágust, hogy az ilyen képességek nem csak arra vannak, hogy mások megsegítésére használják. Persze Mai egy szóval sem mondta, hogy másokat védene, de valamiért a harcos mégis azt érzi, hogy emiatt tanul igazán a hollója. Az árvaház, az önzetlenség, és az, hogy mennyire összeroskadt az elkövetkező döntés eredményétől, mind-mind erre engednek következtetni. Amennyiben a nő pedig úgy gondolkodna, ahogy sejti, még egy kedves mosollyal hozzáfűz egy mondatot, hogy biztosan érthető legyen amiről beszél. *
- Vannak, akiknek pont te vagy a fontos, akit meg kell védeni. Ha nem véded meg magad, akkor nekik okozol fájdalmat. * Reméli, hogy ez a kis vallomás elég lesz hozzá, hogy érzéseit kifejezze, és ha arra kerül a sor, akkor önvédelemre sarkalja a fekete hajú szépséget. Az újabb csókra természetesen nem kell sokáig várjon, még ha nem is hosszú, és nem is elnyújtott. Nem lenne illendő a lépcsőn egymásnak essenek, még ha Pashthra számára nem is lenne idegen a gondolat.
A szíve nagyot dobban, amikor elhangzik a dicséret, és az, hogy valaki büszke rá. Tudomása szerint eddigi élete során még soha, senki nem volt rá büszke. Leírhatatlan érzés, csak azért nem szökik könny a szemébe, mert az érzelemtől túlcsordulva erre is képtelen. Hagyja, hogy a melegség felmelegítse, és kissé kipirult arccal fordítja el a fejét. *
- Nem volt olyan nagy dolog. De sokat segített benne, amit korábban tanítottál. Azt hiszem, valahogy jobban értem már a mágiát, és hogy hogyan tanuljak meg ilyen dolgokat. Még ha ez így hülyeségnek is hangzik. * Morogja az orra alatt, szégyenlősen pironkodva. Normális esetben biztos sokkal jobban körül tudná írni a dolgot, de most nem sok mindenre tud gondolni azon kívül, hogy szerelme éppen büszke rá. És ebből az érzésből csak az álom elmesélése képes kirántani. *
- Az nincs rendben, ha ez megszokott. * Jelenti ki, és ha teheti, akkor egy újabb szoros ölelésre húzza közel magához párját. *
- És egyébként is, már nem vagy egyedül. Ne fázz. * Teszi még hozzá, a nő fülébe suttogva. A kérdésre, hogy merre menjenek tovább, csak annyira húzódik el, hogy egymás szemébe tudjanak nézni, de karjai még mindig ölelik a törékeny kis testet. Mélyen a kékekbe néz, majd megcsóválja a fejét. *
- Azt mondtad, hogy ki szeretnél próbálni néhány dolgot. Mivel most csak ketten vagyunk itt, talán tökéletes rá az alkalom.
- Pedig ha valaki ujjat akar húzni veled, akkor jó lenne, ha megvédenéd magad. * Mondja halkan, nem számonkérő, vagy kioktató módon, csupán megpróbálja felhívni a figyelmét kedvesének arra, hogy mit is mondott. *
- Ha másokat megvédenél, akkor magad is meg kell védened. * Emlékezteti arra a mágust, hogy az ilyen képességek nem csak arra vannak, hogy mások megsegítésére használják. Persze Mai egy szóval sem mondta, hogy másokat védene, de valamiért a harcos mégis azt érzi, hogy emiatt tanul igazán a hollója. Az árvaház, az önzetlenség, és az, hogy mennyire összeroskadt az elkövetkező döntés eredményétől, mind-mind erre engednek következtetni. Amennyiben a nő pedig úgy gondolkodna, ahogy sejti, még egy kedves mosollyal hozzáfűz egy mondatot, hogy biztosan érthető legyen amiről beszél. *
- Vannak, akiknek pont te vagy a fontos, akit meg kell védeni. Ha nem véded meg magad, akkor nekik okozol fájdalmat. * Reméli, hogy ez a kis vallomás elég lesz hozzá, hogy érzéseit kifejezze, és ha arra kerül a sor, akkor önvédelemre sarkalja a fekete hajú szépséget. Az újabb csókra természetesen nem kell sokáig várjon, még ha nem is hosszú, és nem is elnyújtott. Nem lenne illendő a lépcsőn egymásnak essenek, még ha Pashthra számára nem is lenne idegen a gondolat.
A szíve nagyot dobban, amikor elhangzik a dicséret, és az, hogy valaki büszke rá. Tudomása szerint eddigi élete során még soha, senki nem volt rá büszke. Leírhatatlan érzés, csak azért nem szökik könny a szemébe, mert az érzelemtől túlcsordulva erre is képtelen. Hagyja, hogy a melegség felmelegítse, és kissé kipirult arccal fordítja el a fejét. *
- Nem volt olyan nagy dolog. De sokat segített benne, amit korábban tanítottál. Azt hiszem, valahogy jobban értem már a mágiát, és hogy hogyan tanuljak meg ilyen dolgokat. Még ha ez így hülyeségnek is hangzik. * Morogja az orra alatt, szégyenlősen pironkodva. Normális esetben biztos sokkal jobban körül tudná írni a dolgot, de most nem sok mindenre tud gondolni azon kívül, hogy szerelme éppen büszke rá. És ebből az érzésből csak az álom elmesélése képes kirántani. *
- Az nincs rendben, ha ez megszokott. * Jelenti ki, és ha teheti, akkor egy újabb szoros ölelésre húzza közel magához párját. *
- És egyébként is, már nem vagy egyedül. Ne fázz. * Teszi még hozzá, a nő fülébe suttogva. A kérdésre, hogy merre menjenek tovább, csak annyira húzódik el, hogy egymás szemébe tudjanak nézni, de karjai még mindig ölelik a törékeny kis testet. Mélyen a kékekbe néz, majd megcsóválja a fejét. *
- Azt mondtad, hogy ki szeretnél próbálni néhány dolgot. Mivel most csak ketten vagyunk itt, talán tökéletes rá az alkalom.
1307. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-20 17:46:46
Üzenet elküldve: 2025-10-20 17:46:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Égi szerencse, hogy nem az erősebb fokozattal próbálkozott, pedig nagyon kecsegtető, hogy megtanulja azt is. Ki tudja mikor jöhet jól, de nem ezen látogatása lesz talán az, amikor azt is megtanulja. Így, hogy Pash a közelében van, máris kevéssé érdekli a tanulás. Ez nagy szó, s talán nem örökké tart, mert akkor veszélyben a fejlődése. Na de mégis kit érdekel, ha a hóhajú társaságát élvezheti?
A probléma elhárult, még viccel is a kedvese, amire halkan kuncog fel.*
- Ha megpróbálnál ujjat húzni velem sem tennék ilyet… direkt. Bár… *Harap rá az ajkára, s erősen gondolkodik. Hogy ki merje-e mondani, az a magának feltett kérdés, de hát miért is ne?* - Ha benne vagy, lenne mit kipróbálnom. Annyi varázslatom van, amit csak úgy nem tesztelhetek. *Végül pislog párat ártatlanul, mintha ez amolyan kedves kis időtöltés lenne majd a jövőben.* - Neked is jó lenne. Gyakorolhatsz egy mágus ellen. Még kevesebb meglepetés érne. *Persze nem kínozná a másikat, csakis helyrehozható és a legkevésbé kellemetleneket próbálná ki rajta… azt már pontosan tudja, hogy előbb dőlne ő kardba, minthogy ténylegesen ártson neki.*
- Édes vagy. *Hajol közelebb, egy újabb csók reményében. Annyira hiányzott már a harcos illata, pedig alig telt el idő, hogy élvezhette. Végig is fut minden tagján a forróság.
Vádló él biztosan nem volt a hangjában, de nem hibáztatná a feltételezésért Pashthrát. Sokan szokták meg a féltékenykedést, vagy a bizalmatlanságot. Viszont felcsillan a szeme, mikor legkedvesebb tanítványa büszkélkedik. Azonnal ráfonná a kezét a kardra, hogy tüzetesen megvizsgálja, de meghagyja ezt akkorra, amikor mások nem láthatják. Most amúgyis a penge van porondon.*
- De hát ez nem is egy egyszerű ige! Büszke vagyok rád, Pash, tényleg nagyon tehetséges vagy.
*Ahogy az álmáról kérdezi, felsóhajt. Nem szeret róla beszélni, mert neki erről vannak rossz emlékei. Rosszabbak, mint maga az álom. De ha végre érdeklődik valaki, s pont a hóhajú, hát mesébe kezd.*
- Amolyan klisés álom volt… Zuhantam és egy kút mélyén találtam magam, nem tudtam felmászni, nem hallott senki, eltűnt a fény és… nagyon fáztam egyedül. *Kissé elhúzza a száját.* - De ne is törődj vele, ez nálam megszokott. *legyint* - Csak azt remélem, hogy közben nem mocorogtam, vagy ilyesmi.
*Pillant a szép tengerkék szemekbe.*
- Visszamenjünk a szobába? Vagy még tanulnál? Ó… hiszen azért is jöttél.
*Égi szerencse, hogy nem az erősebb fokozattal próbálkozott, pedig nagyon kecsegtető, hogy megtanulja azt is. Ki tudja mikor jöhet jól, de nem ezen látogatása lesz talán az, amikor azt is megtanulja. Így, hogy Pash a közelében van, máris kevéssé érdekli a tanulás. Ez nagy szó, s talán nem örökké tart, mert akkor veszélyben a fejlődése. Na de mégis kit érdekel, ha a hóhajú társaságát élvezheti?
A probléma elhárult, még viccel is a kedvese, amire halkan kuncog fel.*
- Ha megpróbálnál ujjat húzni velem sem tennék ilyet… direkt. Bár… *Harap rá az ajkára, s erősen gondolkodik. Hogy ki merje-e mondani, az a magának feltett kérdés, de hát miért is ne?* - Ha benne vagy, lenne mit kipróbálnom. Annyi varázslatom van, amit csak úgy nem tesztelhetek. *Végül pislog párat ártatlanul, mintha ez amolyan kedves kis időtöltés lenne majd a jövőben.* - Neked is jó lenne. Gyakorolhatsz egy mágus ellen. Még kevesebb meglepetés érne. *Persze nem kínozná a másikat, csakis helyrehozható és a legkevésbé kellemetleneket próbálná ki rajta… azt már pontosan tudja, hogy előbb dőlne ő kardba, minthogy ténylegesen ártson neki.*
- Édes vagy. *Hajol közelebb, egy újabb csók reményében. Annyira hiányzott már a harcos illata, pedig alig telt el idő, hogy élvezhette. Végig is fut minden tagján a forróság.
Vádló él biztosan nem volt a hangjában, de nem hibáztatná a feltételezésért Pashthrát. Sokan szokták meg a féltékenykedést, vagy a bizalmatlanságot. Viszont felcsillan a szeme, mikor legkedvesebb tanítványa büszkélkedik. Azonnal ráfonná a kezét a kardra, hogy tüzetesen megvizsgálja, de meghagyja ezt akkorra, amikor mások nem láthatják. Most amúgyis a penge van porondon.*
- De hát ez nem is egy egyszerű ige! Büszke vagyok rád, Pash, tényleg nagyon tehetséges vagy.
*Ahogy az álmáról kérdezi, felsóhajt. Nem szeret róla beszélni, mert neki erről vannak rossz emlékei. Rosszabbak, mint maga az álom. De ha végre érdeklődik valaki, s pont a hóhajú, hát mesébe kezd.*
- Amolyan klisés álom volt… Zuhantam és egy kút mélyén találtam magam, nem tudtam felmászni, nem hallott senki, eltűnt a fény és… nagyon fáztam egyedül. *Kissé elhúzza a száját.* - De ne is törődj vele, ez nálam megszokott. *legyint* - Csak azt remélem, hogy közben nem mocorogtam, vagy ilyesmi.
*Pillant a szép tengerkék szemekbe.*
- Visszamenjünk a szobába? Vagy még tanulnál? Ó… hiszen azért is jöttél.
1306. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 21:50:24
Üzenet elküldve: 2025-10-19 21:50:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*A gyertya felborul, a láng megnyúlik, és Norennar szinte ösztönből kap utána. A széke megcsikordul, ahogy előrehajol, de sikerül elkapnia a viaszoszlopot, mielőtt a forró viasz ráfröccsenne az asztalon heverő lapokra. Egy pillanatig mozdulatlanul tartja a kezében, amíg a láng ismét megnyugszik, majd visszahelyezi a helyére. Mély sóhaj szakad fel a mellkasából. Most már ő maga is belátja, hogy meglehetősen idióta ötlet volt egy könyvtárban gyertyákat tartani, különösen ott, ahol kezdő varázslók próbálgatják a szerencséjüket. Egy pillanatra az előtte lévő könyvre pillant, majd a tenyerére. A felismerés csak lassan csúszik végig rajta.*
- Ee… az egekre. *A hangja halk, inkább csak a saját maga számára szól.* - Varázsoltam.
*Szinte gyermeki hitetlenkedéssel nézi a kezét, ahonnan a varázslat kipattant. A tenyerét fordítgatja, ujjaival lassan megmozdul, mintha attól tartana, hogy a varázs még mindig benne bujkál. A szája sarkában halvány, elégedett mosoly jelenik meg. Nem az a fajta, amit diadal vagy büszkeség hív elő, inkább csendes elégedettség, ami ritkán ül ki az arcára. Végül összezárja a könyvet, két kézzel, óvatosan, majd visszateszi a polcra, ahonnan korábban levette.
A torony csendje újra köré telepszik. Halk léptekkel elindul kifelé, nem sietve, mintha minden lépésével próbálná lemosni magáról a feszültséget, amit az elmúlt órák hagytak benne. Céltalanul bolyong a folyosókon; időérzéke lassan elmosódik, csak az eső monoton hangja kíséri végig. Mikor végül a szobájuk ajtajához ér, a keze már magától nyúl a kilincshez. Óvatosan nyit be, mintha attól tartana, hogy az ajtó nyikorgása is felébresztheti a lányt.
A feketeség békésen alszik az ágyban, abban az ágyban, ahol az előző éjjelen még mindketten pihentek. Norennar elmosolyodik, halványan, csak annyira, hogy a szája sarka megmozduljon. Halk léptekkel közelít az ablakhoz, elfordítja a mellette álló széket, hogy egyszerre lássa a kinti éjszakát és a lányt. Leül, keresztbe teszi a lábait, majd az övéhez nyúl.
A pipát előhúzza, lassan, szinte szertartásosan. A táskájából előkerül a kis erszény is, benne a szárított fű, amelynek fanyar, földes illata rögtön betölti a levegőt. Ujjaival megtömi a pipát, a mozdulat rutinos és továbbra is gondos. Nem préseli, csak épp annyira nyomja meg, hogy a levegő járja. A kovát a tenyerébe veszi, és halkan, türelmesen pattint néhány szikrát, amíg a dohány fel nem parázslik.
Az első slukk mély és lassú. A füst kesernyés íze végigkúszik a torkán, majd a mellkasában oldódik fel. Kifújja, a füst lassú, gomolygó fátyolként terül el előtte, mielőtt eltűnne a résnyire nyitott ablaknál. Kint a felhők közül épp csak kibukkan az egyik hold a kettőből. A halvány fénye ezüstszínűre mossa a szoba szegleteit.
Norennar kifújja a levegőt, és a lányra pillant. Nori mozdulatlanul alszik, arcán nyugalom, a mellkasa egyenletesen emelkedik. A mélységi egy pillanatra elgondolkodik Pashthra szavain, arról, hogy mi van, ha a lány még mindig nem érti, mit jelent a mélységi számára Thea. Talán ezért sem fáj neki annyira, mint kellene. A gondolat egy pillanatra megül az arcán, a mosoly elhal, a tekintet elkomorul.
Elhúzza a száját, aztán újra a pipájába szív, mélyen, hosszasan. A füst lassan tölti meg a szobát, ahogy a holdfény visszacsillan a szemeiben, és egy pillanatra újra minden csendes lesz.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.19 21:50:46
*A gyertya felborul, a láng megnyúlik, és Norennar szinte ösztönből kap utána. A széke megcsikordul, ahogy előrehajol, de sikerül elkapnia a viaszoszlopot, mielőtt a forró viasz ráfröccsenne az asztalon heverő lapokra. Egy pillanatig mozdulatlanul tartja a kezében, amíg a láng ismét megnyugszik, majd visszahelyezi a helyére. Mély sóhaj szakad fel a mellkasából. Most már ő maga is belátja, hogy meglehetősen idióta ötlet volt egy könyvtárban gyertyákat tartani, különösen ott, ahol kezdő varázslók próbálgatják a szerencséjüket. Egy pillanatra az előtte lévő könyvre pillant, majd a tenyerére. A felismerés csak lassan csúszik végig rajta.*
- Ee… az egekre. *A hangja halk, inkább csak a saját maga számára szól.* - Varázsoltam.
*Szinte gyermeki hitetlenkedéssel nézi a kezét, ahonnan a varázslat kipattant. A tenyerét fordítgatja, ujjaival lassan megmozdul, mintha attól tartana, hogy a varázs még mindig benne bujkál. A szája sarkában halvány, elégedett mosoly jelenik meg. Nem az a fajta, amit diadal vagy büszkeség hív elő, inkább csendes elégedettség, ami ritkán ül ki az arcára. Végül összezárja a könyvet, két kézzel, óvatosan, majd visszateszi a polcra, ahonnan korábban levette.
A torony csendje újra köré telepszik. Halk léptekkel elindul kifelé, nem sietve, mintha minden lépésével próbálná lemosni magáról a feszültséget, amit az elmúlt órák hagytak benne. Céltalanul bolyong a folyosókon; időérzéke lassan elmosódik, csak az eső monoton hangja kíséri végig. Mikor végül a szobájuk ajtajához ér, a keze már magától nyúl a kilincshez. Óvatosan nyit be, mintha attól tartana, hogy az ajtó nyikorgása is felébresztheti a lányt.
A feketeség békésen alszik az ágyban, abban az ágyban, ahol az előző éjjelen még mindketten pihentek. Norennar elmosolyodik, halványan, csak annyira, hogy a szája sarka megmozduljon. Halk léptekkel közelít az ablakhoz, elfordítja a mellette álló széket, hogy egyszerre lássa a kinti éjszakát és a lányt. Leül, keresztbe teszi a lábait, majd az övéhez nyúl.
A pipát előhúzza, lassan, szinte szertartásosan. A táskájából előkerül a kis erszény is, benne a szárított fű, amelynek fanyar, földes illata rögtön betölti a levegőt. Ujjaival megtömi a pipát, a mozdulat rutinos és továbbra is gondos. Nem préseli, csak épp annyira nyomja meg, hogy a levegő járja. A kovát a tenyerébe veszi, és halkan, türelmesen pattint néhány szikrát, amíg a dohány fel nem parázslik.
Az első slukk mély és lassú. A füst kesernyés íze végigkúszik a torkán, majd a mellkasában oldódik fel. Kifújja, a füst lassú, gomolygó fátyolként terül el előtte, mielőtt eltűnne a résnyire nyitott ablaknál. Kint a felhők közül épp csak kibukkan az egyik hold a kettőből. A halvány fénye ezüstszínűre mossa a szoba szegleteit.
Norennar kifújja a levegőt, és a lányra pillant. Nori mozdulatlanul alszik, arcán nyugalom, a mellkasa egyenletesen emelkedik. A mélységi egy pillanatra elgondolkodik Pashthra szavain, arról, hogy mi van, ha a lány még mindig nem érti, mit jelent a mélységi számára Thea. Talán ezért sem fáj neki annyira, mint kellene. A gondolat egy pillanatra megül az arcán, a mosoly elhal, a tekintet elkomorul.
Elhúzza a száját, aztán újra a pipájába szív, mélyen, hosszasan. A füst lassan tölti meg a szobát, ahogy a holdfény visszacsillan a szemeiben, és egy pillanatra újra minden csendes lesz.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.19 21:50:46
1305. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 21:02:36
Üzenet elküldve: 2025-10-19 21:02:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* A fizikai fájdalomnál sokkal rosszabb az, ahogy kedvese néz rá, látható fájdalommal a tekintetében. Ha tehetné, letagadná az egészet, de mint mindig, most sem akarja megjátszani magát, vagy hazudni szerelmének. Inkább színt vall, őszintén, még ha fájdalmas is az igazság. Viszont a szisszenés utáni megjegyzésre csak legyint. *
- Ugyan, semmiség. * Próbálja biztosítani a nőt, aki már térdel is előtte, hogy szeresse. Most nem úgy, mint este, hanem a kezéből áradó mágiával. Még mindig nem úgy, mint este. Helyette gyógyítva, elmulasztva a fájdalmat. Ahogy este tette. *
- Ez se volt földrengés azért... inkább csak egy kis földremegés. * Gondolkodik a fiú, aki próbálja viccelődéssel elütni a helyzet élét, és reméli, ha mással nem, ezzel kicsit ki tudja zökkenteni az önsanyargatásból a szívének kedves mágust. *
- De annak bámulatos volt. Emlékeztess rá, hogy sose húzzak ujjat veled. * Teszi még hozzá, térdét dörzsölgetve, amit szintén bevert az esés közben, de közel sem olyan durván, mint az oldalát. Nem is kell rá semmilyen gyógyír, elmúlik majd magától, maximum egy picit bicegni fog pár lépés erejéig. Apropó lépések, ideje felkeljen a földről, és ha még mindig térdel, akkor magával húzza párját is, majd elkezdi leporolni annak ruháját. Bár nem jellemző a kosz a mágustoronyra, azért mégis bakancsban járnak-kelnek, elkerülhetetlen egy kis szennyeződés, amitől most szépen megszabadítja a gyönyörű fekete ruhát. *
- Semmi baj. * Biztosítja ismételten a bámulatosan erős mágust, és ezúttal az ajkára ad csókot, jobb úgy, mint az arcára. *
- Nagyon jó volt. Megrengetted a világomat. Még egy nő se tudott így levenni a lábamról. * Nevet halkan, mert így már neki is sokkal könnyebb, hogy nem az önmarcangoló szépségre néz. A kérdésben élez egy kis vádló élt, még ha nem is feltétlenül van ott, úgyhogy szégyenlősen süti le a szemét. *
- Nem akartalak felébreszteni, de nem tudtam aludni. Gondoltam megpróbálok kicsit egyedül is tanulni. Nézd, sikerült is! * Mondja, és kicsit kintebb húzza a kardját a hüvelyből, még mindig nem úgy, mint este. A mesterkardot mutatja, és annak fekete pengéjét. *
- Sikerült belezárnom egy mágiát. * Büszkélkedik, majd gyorsan vissza is fordul Mai felé. *
- Mit álmodtál? * Teszi fel a kérdést, ami érdekli őt. Szívesen beszél a másik álmáról, érdekli, hogy milyen érzések vannak benne, amik ilyen módon jönnek felszínre. *
* A fizikai fájdalomnál sokkal rosszabb az, ahogy kedvese néz rá, látható fájdalommal a tekintetében. Ha tehetné, letagadná az egészet, de mint mindig, most sem akarja megjátszani magát, vagy hazudni szerelmének. Inkább színt vall, őszintén, még ha fájdalmas is az igazság. Viszont a szisszenés utáni megjegyzésre csak legyint. *
- Ugyan, semmiség. * Próbálja biztosítani a nőt, aki már térdel is előtte, hogy szeresse. Most nem úgy, mint este, hanem a kezéből áradó mágiával. Még mindig nem úgy, mint este. Helyette gyógyítva, elmulasztva a fájdalmat. Ahogy este tette. *
- Ez se volt földrengés azért... inkább csak egy kis földremegés. * Gondolkodik a fiú, aki próbálja viccelődéssel elütni a helyzet élét, és reméli, ha mással nem, ezzel kicsit ki tudja zökkenteni az önsanyargatásból a szívének kedves mágust. *
- De annak bámulatos volt. Emlékeztess rá, hogy sose húzzak ujjat veled. * Teszi még hozzá, térdét dörzsölgetve, amit szintén bevert az esés közben, de közel sem olyan durván, mint az oldalát. Nem is kell rá semmilyen gyógyír, elmúlik majd magától, maximum egy picit bicegni fog pár lépés erejéig. Apropó lépések, ideje felkeljen a földről, és ha még mindig térdel, akkor magával húzza párját is, majd elkezdi leporolni annak ruháját. Bár nem jellemző a kosz a mágustoronyra, azért mégis bakancsban járnak-kelnek, elkerülhetetlen egy kis szennyeződés, amitől most szépen megszabadítja a gyönyörű fekete ruhát. *
- Semmi baj. * Biztosítja ismételten a bámulatosan erős mágust, és ezúttal az ajkára ad csókot, jobb úgy, mint az arcára. *
- Nagyon jó volt. Megrengetted a világomat. Még egy nő se tudott így levenni a lábamról. * Nevet halkan, mert így már neki is sokkal könnyebb, hogy nem az önmarcangoló szépségre néz. A kérdésben élez egy kis vádló élt, még ha nem is feltétlenül van ott, úgyhogy szégyenlősen süti le a szemét. *
- Nem akartalak felébreszteni, de nem tudtam aludni. Gondoltam megpróbálok kicsit egyedül is tanulni. Nézd, sikerült is! * Mondja, és kicsit kintebb húzza a kardját a hüvelyből, még mindig nem úgy, mint este. A mesterkardot mutatja, és annak fekete pengéjét. *
- Sikerült belezárnom egy mágiát. * Büszkélkedik, majd gyorsan vissza is fordul Mai felé. *
- Mit álmodtál? * Teszi fel a kérdést, ami érdekli őt. Szívesen beszél a másik álmáról, érdekli, hogy milyen érzések vannak benne, amik ilyen módon jönnek felszínre. *
1304. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 20:42:56
Üzenet elküldve: 2025-10-19 20:42:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Szüksége van a magányra, bár talán ez a szó számára nem ugyanazt jelenti, mint bárki másnak, hisz bármennyire is szeretné, soha, de soha nem lehet egyedül még a saját gondolataival sem. A csend, melyre olyannyira vágyik, soha nem lehet az övé.*
- Elfáradtál, Velar? *Teszi fel hangosan kimondva a cinikus kérdést, miközben a mágustorony folyosóin lépked. Ha valaki, vagy a torony maga hallja, azt hihetné, hogy magában beszél, pedig egyáltalán nem így van, csak furcsállja, hogy az akaratát eddig mindig ráerőltete entitás egy ideje már igencsak csendben van, s azóta túl zajos is az elméje, olyannyira, hogy kénytelen volt a kezébe venni az irányítást.*
~Csak hagylak érvényesülni. Ne felejtsd el, hogy csak te tudhatod, mi a legjobb neked! Nem a barátaid. Ne feledd az úr üzenetét!~ *Bár ő hívta a nevét említve, kissé mégis összerezzen, ahogy választ kap Velartól, de tökéletesen érti, hogy mire célzott. Neki egyetlen feladatot szánt Sa'Tereth, melyet a lelkére is kötött Yillithen keresztül. Vigyáznia kell a szívre, amíg meg nem tudja, hogy mi az. Ami azt jelenti, hogy a megfelelő időben meg fogja tudni akkor is, ha nem erőlteti, hogy kiderítsék, mire is való a különös tárgy.
A folyosón sétálva egy erkélyre nyíló ajtó előtt áll meg, ami talán itt sem volt mindig, de most mégis itt van. Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy a zuhogó eső ellenére kilépjen a szabadba, lenézzen a végtelen mélységbe, elszámoljon tízig, majd lehunyja a szemeit, előre dőljön, és egy végzetes zuhanással véget vessen mindennek. Nem volna több zaj, nem volna a lelkét mardosó bűntudat, nem volnának szemek, melyek ítélkezve néznek rá. Ebből a mérgező gondolatsorból egy fényes villanás, majd a mennydörgés hangos, kijózanító hangja rángatja ki. Megcsóválja a fejét, sóhajt egyet, majd ahelyett, hogy szörnyűségeken gondolkodna, a nála lévő, aprított Cyroldból tömköd egy keveset a pipájába, majd egy csettintéssel próbálja meggyújtani azt. Ha nem sikerül, akkor nem jut neki a megnyugvásból, melyet a növény adni tud, pedig most bizony nagy szüksége lenne rá.
Tűz és víz. Ezt a két elemet könnyedén hajtotta az uralma alá, hisz pont olyanok, mint ő. Teljesen különböznek, mégis mindkettő képes tombolni. Az elemek sora azonban itt nem ér véget. Ahogy tovább kóborol a folyosókon -vagy füstölve, vagy nem-, a nap elemének szintjén találja magát. A napról először a fényre asszociál, így ódzkodni kezd tőle, de kíváncsisága hajtja, és milyen jó, hogy így történt. A nap sokkal inkább hasonlít a tűzhöz, erős, veszélyes és rendkívül hasznos elem, de hiába ül le tanulmányozni, nagyon nehezen tud bármit is felfogni. A zaj, az a rohadt zaj tönkretesz mindent. Továbbmegy inkább, és látogatást tesz a levegő és a föld szintjén is, ám társaival egyik emeleten sem fut össze. Ezeken a helyeken is leül, szerinte rövid időre, de úgy tűnik, mintha mágiát tanulva még a percek is máshogy, sokkalta gyorsabban telnének. Bár a vihar okozta, folytonos szürkeségben nem tudja megállapítani, de órák telhetnek el, mire visszaér a hálószobájukba, s itt jön csak rá, hogy talán a séta, talán a könyvek bújása az oka, de rendkívül kimerültnek érzi magát.
A pipáját csak ledobja a kis asztalukra, majd ledől az ágyba, abba, melyben közösen aludtak Norennarral, és hamar el is nyomja az álom. A sötételf most nincs itt, ki tudja, merre kószál, de ha idő közben visszatér, akkor egy mélyen alvó feketeséget találhat a szobában.*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
*Szüksége van a magányra, bár talán ez a szó számára nem ugyanazt jelenti, mint bárki másnak, hisz bármennyire is szeretné, soha, de soha nem lehet egyedül még a saját gondolataival sem. A csend, melyre olyannyira vágyik, soha nem lehet az övé.*
- Elfáradtál, Velar? *Teszi fel hangosan kimondva a cinikus kérdést, miközben a mágustorony folyosóin lépked. Ha valaki, vagy a torony maga hallja, azt hihetné, hogy magában beszél, pedig egyáltalán nem így van, csak furcsállja, hogy az akaratát eddig mindig ráerőltete entitás egy ideje már igencsak csendben van, s azóta túl zajos is az elméje, olyannyira, hogy kénytelen volt a kezébe venni az irányítást.*
~Csak hagylak érvényesülni. Ne felejtsd el, hogy csak te tudhatod, mi a legjobb neked! Nem a barátaid. Ne feledd az úr üzenetét!~ *Bár ő hívta a nevét említve, kissé mégis összerezzen, ahogy választ kap Velartól, de tökéletesen érti, hogy mire célzott. Neki egyetlen feladatot szánt Sa'Tereth, melyet a lelkére is kötött Yillithen keresztül. Vigyáznia kell a szívre, amíg meg nem tudja, hogy mi az. Ami azt jelenti, hogy a megfelelő időben meg fogja tudni akkor is, ha nem erőlteti, hogy kiderítsék, mire is való a különös tárgy.
A folyosón sétálva egy erkélyre nyíló ajtó előtt áll meg, ami talán itt sem volt mindig, de most mégis itt van. Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy a zuhogó eső ellenére kilépjen a szabadba, lenézzen a végtelen mélységbe, elszámoljon tízig, majd lehunyja a szemeit, előre dőljön, és egy végzetes zuhanással véget vessen mindennek. Nem volna több zaj, nem volna a lelkét mardosó bűntudat, nem volnának szemek, melyek ítélkezve néznek rá. Ebből a mérgező gondolatsorból egy fényes villanás, majd a mennydörgés hangos, kijózanító hangja rángatja ki. Megcsóválja a fejét, sóhajt egyet, majd ahelyett, hogy szörnyűségeken gondolkodna, a nála lévő, aprított Cyroldból tömköd egy keveset a pipájába, majd egy csettintéssel próbálja meggyújtani azt. Ha nem sikerül, akkor nem jut neki a megnyugvásból, melyet a növény adni tud, pedig most bizony nagy szüksége lenne rá.
Tűz és víz. Ezt a két elemet könnyedén hajtotta az uralma alá, hisz pont olyanok, mint ő. Teljesen különböznek, mégis mindkettő képes tombolni. Az elemek sora azonban itt nem ér véget. Ahogy tovább kóborol a folyosókon -vagy füstölve, vagy nem-, a nap elemének szintjén találja magát. A napról először a fényre asszociál, így ódzkodni kezd tőle, de kíváncsisága hajtja, és milyen jó, hogy így történt. A nap sokkal inkább hasonlít a tűzhöz, erős, veszélyes és rendkívül hasznos elem, de hiába ül le tanulmányozni, nagyon nehezen tud bármit is felfogni. A zaj, az a rohadt zaj tönkretesz mindent. Továbbmegy inkább, és látogatást tesz a levegő és a föld szintjén is, ám társaival egyik emeleten sem fut össze. Ezeken a helyeken is leül, szerinte rövid időre, de úgy tűnik, mintha mágiát tanulva még a percek is máshogy, sokkalta gyorsabban telnének. Bár a vihar okozta, folytonos szürkeségben nem tudja megállapítani, de órák telhetnek el, mire visszaér a hálószobájukba, s itt jön csak rá, hogy talán a séta, talán a könyvek bújása az oka, de rendkívül kimerültnek érzi magát.
A pipáját csak ledobja a kis asztalukra, majd ledől az ágyba, abba, melyben közösen aludtak Norennarral, és hamar el is nyomja az álom. A sötételf most nincs itt, ki tudja, merre kószál, de ha idő közben visszatér, akkor egy mélyen alvó feketeséget találhat a szobában.*
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
1303. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 19:08:37
Üzenet elküldve: 2025-10-19 19:08:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Kétségbeesetten nézi Pashthrát, aki miatta esett el. Így is van már elég bűntudata, de hogy ezzel hogy számol el, arról fogalma sincs. Mégiscsak olyat bántott, aki neki a legkedvesebb, bár be kell vallani, hogy egy harcost ledönteni a lábáról nem is olyan kis eredmény. És még csak le sem vetkőzött hozzá. Mosolyogni azt viszont nem tud. Ahogy felszisszen a hóhajú, úgy dobban egy nagyobbat a szíve és válik sokkal szomorúbbá a lélektükre.*
- De hát látom, hogy fáj!
*Mondja még mindig vékony hangon, majd kutatja a sebesüléseket, közben pedig igyekszik figyelni a mondanivalóra is.*
- Egy meleg szellő mégsem egy földrengés, gondolom Norennar oldala nem lilult bele. Tényleg sajnálom, Pash!
*Nem sokat teketóriázik, máris mágiához kell folyamodjon, mert ha valamit, hát azt nem bírja elviselni, ha kedvesének fáj. Ha most megállna egy pillanatra és belegondolna abba, hogy a már megszerzett hegek milyen fájdalommal járhattak, rögvest megerednének a könnyei. De dolga van, így hát kántál és csak reméli, hogy most sem hagyja cserben az ereje. Szerencsére sikeresen ellátja a sebesülést és megkönnyebbülten sóhajt fel. *
- Megtanítom ezt is, ígérem. *Néz bűnbánóan továbbra is, de a nagy ijedtséget csakhamar elűzi a csók. Szeretne is belőle többet.*
- Igazából sehol nem mertem még kipróbálni, mert mindenhol csak károkat okoztam volna vele. Itt úgy gondoltam nem fogok, olyan kihalt ma az egész… *Végre enyhül a tekintet és büszke mosolyra húzódik a szája.* - De azért jó volt, nem? *Ráharap az ajkára, hogy fel ne kuncogjon. Így, hogy meggyógyította Pashthrát, máris szebb a világ.*
- De mit keresel itt? És… mikor mentél el a szobából? *Kérdi tűnődve. Az az álom nem volt túl kellemes, reméli, hogy semmit nem látott abból a másik, hogy kínlódott.* - Remélem nem keltettelek fel, vagy ilyesmi. Valami butaságot álmodtam.
*Kétségbeesetten nézi Pashthrát, aki miatta esett el. Így is van már elég bűntudata, de hogy ezzel hogy számol el, arról fogalma sincs. Mégiscsak olyat bántott, aki neki a legkedvesebb, bár be kell vallani, hogy egy harcost ledönteni a lábáról nem is olyan kis eredmény. És még csak le sem vetkőzött hozzá. Mosolyogni azt viszont nem tud. Ahogy felszisszen a hóhajú, úgy dobban egy nagyobbat a szíve és válik sokkal szomorúbbá a lélektükre.*
- De hát látom, hogy fáj!
*Mondja még mindig vékony hangon, majd kutatja a sebesüléseket, közben pedig igyekszik figyelni a mondanivalóra is.*
- Egy meleg szellő mégsem egy földrengés, gondolom Norennar oldala nem lilult bele. Tényleg sajnálom, Pash!
*Nem sokat teketóriázik, máris mágiához kell folyamodjon, mert ha valamit, hát azt nem bírja elviselni, ha kedvesének fáj. Ha most megállna egy pillanatra és belegondolna abba, hogy a már megszerzett hegek milyen fájdalommal járhattak, rögvest megerednének a könnyei. De dolga van, így hát kántál és csak reméli, hogy most sem hagyja cserben az ereje. Szerencsére sikeresen ellátja a sebesülést és megkönnyebbülten sóhajt fel. *
- Megtanítom ezt is, ígérem. *Néz bűnbánóan továbbra is, de a nagy ijedtséget csakhamar elűzi a csók. Szeretne is belőle többet.*
- Igazából sehol nem mertem még kipróbálni, mert mindenhol csak károkat okoztam volna vele. Itt úgy gondoltam nem fogok, olyan kihalt ma az egész… *Végre enyhül a tekintet és büszke mosolyra húzódik a szája.* - De azért jó volt, nem? *Ráharap az ajkára, hogy fel ne kuncogjon. Így, hogy meggyógyította Pashthrát, máris szebb a világ.*
- De mit keresel itt? És… mikor mentél el a szobából? *Kérdi tűnődve. Az az álom nem volt túl kellemes, reméli, hogy semmit nem látott abból a másik, hogy kínlódott.* - Remélem nem keltettelek fel, vagy ilyesmi. Valami butaságot álmodtam.
1302. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 14:29:35
Üzenet elküldve: 2025-10-19 14:29:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* A hátán fekve épp azon gondolkodik, hogy milyen szép kis leckét fog adni annak, aki odabent ügyködik azon, hogy idekint elessen bárki, aki közel akar kerülni a feljegyzésekhez, amikor kinyílik az ajtó. Bosszús arckifejezése egy pillanat alatt lágyul el, és még a szoknya alá sem les be, annyira vonzzák tekintetét a gyönyörű kékek. Azonnal kelne is fel, hogy jelezze, semmi probléma, de ahogy karját a földre teszi, és megpróbálja felnyomni magát, az oldalába belenyilall a fájdalom. *
- Semmi baj. * Szisszen fel, bár nem túl meggyőző a fájdalmas grimaszolás közben. *
- Én is így jártam a szélmágia termében. Szegény Norennart megzavartam a tanulásban a meleg szellővel. * Teszi még hozzá, egyből példát hozva arra, hogy nem Mai az egyetlen, aki felelőtlenül varázsolgat a toronyban. Igaz, a harcos esetében ez nem járt sérüléssel, vagy komoly kellemetlenséggel. *
- Jól vagyok, csak megütöttem magam. Megint a kardra estem rá. * Feleli, felhúzva az inget, és mutatva az ütés helyét. Még emlékszik a reggeli megrovásra, úgyhogy nem nyúl a zöld italok felé, hogy enyhítse a fájdalmát. Hagyja, hogy a mágus gyógyítsa meg, aminek hatására korábban kedves, de nem túl őszinte mosolya teljessé válik. *
- Bámulatos vagy. * Jegyzi meg, és megpróbál adni egy csókot kedvese arcára. * Bárcsak én is tudnám ezt a mágiát, sokkal könnyebb lenne az életem. De tényleg nem haragszom, nem történt semmi. Lehettem volna én is óvatosabb.
* A hátán fekve épp azon gondolkodik, hogy milyen szép kis leckét fog adni annak, aki odabent ügyködik azon, hogy idekint elessen bárki, aki közel akar kerülni a feljegyzésekhez, amikor kinyílik az ajtó. Bosszús arckifejezése egy pillanat alatt lágyul el, és még a szoknya alá sem les be, annyira vonzzák tekintetét a gyönyörű kékek. Azonnal kelne is fel, hogy jelezze, semmi probléma, de ahogy karját a földre teszi, és megpróbálja felnyomni magát, az oldalába belenyilall a fájdalom. *
- Semmi baj. * Szisszen fel, bár nem túl meggyőző a fájdalmas grimaszolás közben. *
- Én is így jártam a szélmágia termében. Szegény Norennart megzavartam a tanulásban a meleg szellővel. * Teszi még hozzá, egyből példát hozva arra, hogy nem Mai az egyetlen, aki felelőtlenül varázsolgat a toronyban. Igaz, a harcos esetében ez nem járt sérüléssel, vagy komoly kellemetlenséggel. *
- Jól vagyok, csak megütöttem magam. Megint a kardra estem rá. * Feleli, felhúzva az inget, és mutatva az ütés helyét. Még emlékszik a reggeli megrovásra, úgyhogy nem nyúl a zöld italok felé, hogy enyhítse a fájdalmát. Hagyja, hogy a mágus gyógyítsa meg, aminek hatására korábban kedves, de nem túl őszinte mosolya teljessé válik. *
- Bámulatos vagy. * Jegyzi meg, és megpróbál adni egy csókot kedvese arcára. * Bárcsak én is tudnám ezt a mágiát, sokkal könnyebb lenne az életem. De tényleg nem haragszom, nem történt semmi. Lehettem volna én is óvatosabb.
1301. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 13:59:12
Üzenet elküldve: 2025-10-19 13:59:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Ahogy sikerül a varázslata, még neki is meg kell támaszkodnia, de szerencsésebb helyzetben, van, mint a kedvese, mert tudta, hogy mi fog történni. Édes kacagás tör fel belőle, mintha már csak azzal, hogy mindent és mindenkit kibillentett az egyensúlyából, a sajátja helyreállt volna. Jó érzéssel tölti el, hogy izmok híján, nála máshol lapul az erő. Mint aki jól végezte dolgát indul is el, hogy átlibbenjen a holdmágia jelenlegi termébe, de ekkor keserédes meglepetés éri. Ahogy nyílik az ajtó Pashthrát látja, aki minden bizonnyal az ő ügyeskedése miatt zuhant el. Látszik az elképedés a félvéren, még levegőt is elfelejt venni, s ha nem pattant fel azonnal a hóhajú, ő máris leguggol, hogy szemrevételezze, hol is sérült meg a másik, már ha megsérült.*
- Pash! Bocsánat! *Mondja vékonyka hangján, ami szintén tükrözi, hogy igencsak megijedt, hogy így akaratlanul is bántotta a férfit. Ahol éri simítja, s ezzel együtt a bőréhez keresne utat, hogy megszemlélje az esetleges zúzódásokat. Nem mintha egy harcosnak egy esés olyan rettentő nagy újdonság lenne, de Mainak igenis az, hogy miatta történt. Így, ha nem hagyja cserben a tudása, akkor rögvest ellátja őt egy rövid kántálás kíséretében.*
- Miattam volt, csak… gyakoroltam. Azt hittem kisebb lesz a hatótáv.
*Keresi a tengerkék szemeket, s bármennyire szeretne, úgy meg van illetődve, hogy még csak megölelni sem meri. *
- Jól vagy? Ugye jól?
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására tenyeréből megfakadó vízsugár a közepes vagy gyengébb sérüléseket (max. 3. kategória) összeforrasztja. Rosszabb esetben egy fokkal csökkenti a súlyosságot.
*Ahogy sikerül a varázslata, még neki is meg kell támaszkodnia, de szerencsésebb helyzetben, van, mint a kedvese, mert tudta, hogy mi fog történni. Édes kacagás tör fel belőle, mintha már csak azzal, hogy mindent és mindenkit kibillentett az egyensúlyából, a sajátja helyreállt volna. Jó érzéssel tölti el, hogy izmok híján, nála máshol lapul az erő. Mint aki jól végezte dolgát indul is el, hogy átlibbenjen a holdmágia jelenlegi termébe, de ekkor keserédes meglepetés éri. Ahogy nyílik az ajtó Pashthrát látja, aki minden bizonnyal az ő ügyeskedése miatt zuhant el. Látszik az elképedés a félvéren, még levegőt is elfelejt venni, s ha nem pattant fel azonnal a hóhajú, ő máris leguggol, hogy szemrevételezze, hol is sérült meg a másik, már ha megsérült.*
- Pash! Bocsánat! *Mondja vékonyka hangján, ami szintén tükrözi, hogy igencsak megijedt, hogy így akaratlanul is bántotta a férfit. Ahol éri simítja, s ezzel együtt a bőréhez keresne utat, hogy megszemlélje az esetleges zúzódásokat. Nem mintha egy harcosnak egy esés olyan rettentő nagy újdonság lenne, de Mainak igenis az, hogy miatta történt. Így, ha nem hagyja cserben a tudása, akkor rögvest ellátja őt egy rövid kántálás kíséretében.*
- Miattam volt, csak… gyakoroltam. Azt hittem kisebb lesz a hatótáv.
*Keresi a tengerkék szemeket, s bármennyire szeretne, úgy meg van illetődve, hogy még csak megölelni sem meri. *
- Jól vagy? Ugye jól?
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására tenyeréből megfakadó vízsugár a közepes vagy gyengébb sérüléseket (max. 3. kategória) összeforrasztja. Rosszabb esetben egy fokkal csökkenti a súlyosságot.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452