Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 57 (1121. - 1140. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1140. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 22:36:20
Üzenet elküldve: 2025-10-04 22:36:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar elereszt egy halk sóhajt, mielőtt még válaszolna bármire is. Nem próbálja leplezni a zavart, ami egy pillanatra kiül az arcára. Szürke tekintete a lányon marad, egyenesen a barnákba kapaszkodik, mintha abban keresne valamiféle kapaszkodót. Minden izma feszült, de nem mozdul. A gondolatai ugyan próbálnak elvándorolni valami semleges irányba, de a fürdő párás melege, a feketeség közelsége és a csend, amely szinte tapinthatóvá válik, nehezíti a dolgot.
Amikor a lány közelebb lép, Norennar lélegzete elmélyül. Tekintete továbbra is az övét tartja, nem ereszti, bár az ösztön egyértelműen azt diktálná, hogy elforduljon. Mikor az ujjak végigsiklanak a karján, izmai önkéntelenül megfeszülnek, és egy nagyot nyel. Mégsem néz le. Nem mer, mert tudja, ha csak egy pillanatra is elengedi a tekintetét, elveszíti az önuralmát.
A lány kijelentésére némán bólint. Végre valami, ami eltereli a figyelmét. Megemeli a bal karját, s az alkarjára szegezi tekintetét, mintha most először nézné meg alaposabban.*
- Vadászszimbólumok. Szerencsét hoznak. Legalábbis azt hiszem. Apámon is ilyenek voltak.
*A szó könnyedén csusszan ki a száján, természetesen, minden tétovázás nélkül. Nem is veszi észre, hogy a „nevelőapát” jelölő megkülönböztetés most elmarad. Talán nem is számít, mert abban az egyetlen mondatban több őszinteség rejlik, mint amit gyakran enged magának.
A feketeség ezután hátat fordít, és a kádhoz sétál. Norennar némán figyeli, ahogy belép a vízbe. Mozdulatai lassúak, mégis határozottak, mintha minden gesztusával a helyét keresné a térben. A mélységi csak akkor mozdul, amikor a lány hívja. Lassan, kimért mozdulatokkal lép a kádhoz, egyik kezét a szélére teszi, majd beleereszkedik a forró vízbe. Az első érintésnél mély levegőt vesz, ahogy a hő átjárja az izmokat. Előbb nyakig merül, majd kissé kiemelkedik és hátát a kád szélének dönti. Mellkasa kilátszik a vízből, karjai a vízzel teli objektum peremére simulnak.
Egy elégedett sóhaj szakad ki belőle. A fáradtság, amely egész nap a vállán ült, lassan elolvad a melegben. Tekintete újra a lányra talál, ahogy az elkezdi lemosni magáról a fekete festéket. A mozdulatokat figyelve észreveszi, hogy a víz tiszta marad, ami őszintén meglepi. Valahol mélyen számított rá, hogy a fürdő perceken belül szurokfeketére változik majd.
Ahogy a feketeség újra felnéz, Norennar szinte megdermed. A lány arca más. Az eddigi éles kontraszt helyét természetes vonások váltják fel. A bőr alól eltűnt a festék, és most valóban az igazi arcát látja. A valóságosat. A mélységi szája sarkában megjelenik egy apró mosoly, ahogy a lány vonásait fürkészi.*
- Na, most már csak én vagyok kormos.
*Ennyivel kommentálja az átváltozást, s a feketeség felfedezheti hangjában azt a fáradt élcet amivel a mélységi oly gyakran operál. A víz gőze lassan leülepszik Norennar bőrén, fehér hajtincsei kissé nedvesen tapadnak a homlokára. Hátradönti a fejét és a plafont kezdi bámulni.
A gondolatai most egészen másfelé kalandoznak. Próbálna valami egyszerűre, valami prózaibbra gondolni, hogy kordában tartsa a testét. A víz halk csobbanása mellett csak a kettejük egyenletes légzése hallatszik.
A gondolat elidőzik benne, és akaratlanul is mosolyt csal az arcára. Az jut eszébe, hogy a kardját ugyan elhozta volna, na nem mintha szükség lenne rá, a pipáját viszont nem. Ahogy ezen morfondírozik, újra sóhajt, ezúttal már kissé csalódottabban.*
~Pipa… Pipa…~
*Halkan hümmögni kezd, és ahogy a szó leülepszik benne, az asszociáció akaratlanul is megtörténik. A tekintete megvillan, s egy rövid, morgásszerű hang tör fel a torkából, majd mély levegőt vesz, és egyszerűen alámerül a víz alá.
Odalent, a csendben, a víz súlya alatt kicsit megdörzsöli a fejbőrét, ujjai végigsiklanak a tarkóján, majd lassan újra a felszínre emelkedik. Mellkasig emelkedik ki, finoman megrázza a fejét, hogy a nedves tincsek szétessenek, és néhány mozdulattal félresöpri a szemébe tapadt haját.
A vízcseppek lassan végiggördülnek arcán és nyakán, majd a válláról a vízbe hullanak. Végül ismét hátradől, a karjait kinyújtva pihenteti a kád szélén, és egy pillanatra csak figyeli a feketeséget, ahogy a gőz lassan körülfonja őket.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar elereszt egy halk sóhajt, mielőtt még válaszolna bármire is. Nem próbálja leplezni a zavart, ami egy pillanatra kiül az arcára. Szürke tekintete a lányon marad, egyenesen a barnákba kapaszkodik, mintha abban keresne valamiféle kapaszkodót. Minden izma feszült, de nem mozdul. A gondolatai ugyan próbálnak elvándorolni valami semleges irányba, de a fürdő párás melege, a feketeség közelsége és a csend, amely szinte tapinthatóvá válik, nehezíti a dolgot.
Amikor a lány közelebb lép, Norennar lélegzete elmélyül. Tekintete továbbra is az övét tartja, nem ereszti, bár az ösztön egyértelműen azt diktálná, hogy elforduljon. Mikor az ujjak végigsiklanak a karján, izmai önkéntelenül megfeszülnek, és egy nagyot nyel. Mégsem néz le. Nem mer, mert tudja, ha csak egy pillanatra is elengedi a tekintetét, elveszíti az önuralmát.
A lány kijelentésére némán bólint. Végre valami, ami eltereli a figyelmét. Megemeli a bal karját, s az alkarjára szegezi tekintetét, mintha most először nézné meg alaposabban.*
- Vadászszimbólumok. Szerencsét hoznak. Legalábbis azt hiszem. Apámon is ilyenek voltak.
*A szó könnyedén csusszan ki a száján, természetesen, minden tétovázás nélkül. Nem is veszi észre, hogy a „nevelőapát” jelölő megkülönböztetés most elmarad. Talán nem is számít, mert abban az egyetlen mondatban több őszinteség rejlik, mint amit gyakran enged magának.
A feketeség ezután hátat fordít, és a kádhoz sétál. Norennar némán figyeli, ahogy belép a vízbe. Mozdulatai lassúak, mégis határozottak, mintha minden gesztusával a helyét keresné a térben. A mélységi csak akkor mozdul, amikor a lány hívja. Lassan, kimért mozdulatokkal lép a kádhoz, egyik kezét a szélére teszi, majd beleereszkedik a forró vízbe. Az első érintésnél mély levegőt vesz, ahogy a hő átjárja az izmokat. Előbb nyakig merül, majd kissé kiemelkedik és hátát a kád szélének dönti. Mellkasa kilátszik a vízből, karjai a vízzel teli objektum peremére simulnak.
Egy elégedett sóhaj szakad ki belőle. A fáradtság, amely egész nap a vállán ült, lassan elolvad a melegben. Tekintete újra a lányra talál, ahogy az elkezdi lemosni magáról a fekete festéket. A mozdulatokat figyelve észreveszi, hogy a víz tiszta marad, ami őszintén meglepi. Valahol mélyen számított rá, hogy a fürdő perceken belül szurokfeketére változik majd.
Ahogy a feketeség újra felnéz, Norennar szinte megdermed. A lány arca más. Az eddigi éles kontraszt helyét természetes vonások váltják fel. A bőr alól eltűnt a festék, és most valóban az igazi arcát látja. A valóságosat. A mélységi szája sarkában megjelenik egy apró mosoly, ahogy a lány vonásait fürkészi.*
- Na, most már csak én vagyok kormos.
*Ennyivel kommentálja az átváltozást, s a feketeség felfedezheti hangjában azt a fáradt élcet amivel a mélységi oly gyakran operál. A víz gőze lassan leülepszik Norennar bőrén, fehér hajtincsei kissé nedvesen tapadnak a homlokára. Hátradönti a fejét és a plafont kezdi bámulni.
A gondolatai most egészen másfelé kalandoznak. Próbálna valami egyszerűre, valami prózaibbra gondolni, hogy kordában tartsa a testét. A víz halk csobbanása mellett csak a kettejük egyenletes légzése hallatszik.
A gondolat elidőzik benne, és akaratlanul is mosolyt csal az arcára. Az jut eszébe, hogy a kardját ugyan elhozta volna, na nem mintha szükség lenne rá, a pipáját viszont nem. Ahogy ezen morfondírozik, újra sóhajt, ezúttal már kissé csalódottabban.*
~Pipa… Pipa…~
*Halkan hümmögni kezd, és ahogy a szó leülepszik benne, az asszociáció akaratlanul is megtörténik. A tekintete megvillan, s egy rövid, morgásszerű hang tör fel a torkából, majd mély levegőt vesz, és egyszerűen alámerül a víz alá.
Odalent, a csendben, a víz súlya alatt kicsit megdörzsöli a fejbőrét, ujjai végigsiklanak a tarkóján, majd lassan újra a felszínre emelkedik. Mellkasig emelkedik ki, finoman megrázza a fejét, hogy a nedves tincsek szétessenek, és néhány mozdulattal félresöpri a szemébe tapadt haját.
A vízcseppek lassan végiggördülnek arcán és nyakán, majd a válláról a vízbe hullanak. Végül ismét hátradől, a karjait kinyújtva pihenteti a kád szélén, és egy pillanatra csak figyeli a feketeséget, ahogy a gőz lassan körülfonja őket.*
1139. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 21:26:15
Üzenet elküldve: 2025-10-04 21:26:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy ott áll a fürdő közepén, már a ruháitól megszabadulva, pőrén, és tudatosul benne, hogy Norennar tekintete rászegeződik, hirtelenjében talán mégis egy kissé furcsán kezdi érezni magát. Nem kényelmetlenül, sokkal inkább értetlenül azért, mert fogalma sincs, hogy mivel érdemelte ki a figyelmet, és egyébként mit kellene most kezdenie magával a kialakult helyzetben. Jobb kezével végigsimít a bal karján, mintha csak a rajta éktelenkedő, haránt irányú vágások nyomait próbálná eltakarni, melyek az istenének tett áldozatok és a vérmágia gyakorlásának következményeként kerültek rá. A tökéletességtől olyan messze van ő, mint Lihanech Wegtorentől, de még csak szépnek sem mondaná magát igazán. Lehetett volna az, ha nem gyötörte volna meg lelkét és elméjét az élet, melynek kíméletlen nyomai meg is látszanak rajta, de aki átlát ezeken, talán észreveheti, hogy mennyire más lehetett volna, ha egy kissé kedvesebb lett volna vele a sors.
Ketten állnak, hangtalanul, egymással szemben mindaddig, míg Norennar észbe nem kap, és folytatja a vetkőzést. Hamarosan már ő is hasonlóan, ruhák nélkül áll Nori előtt, s most rajta a sor, hogy végigmérje a sötét bőrű elfet. Izmos test, széles vállak, erős karok, pont, amilyennek egy harcosnak lennie kell. Megnyugtatja a lányt, hogy nem csak az ő bőrét tarkítják sebhelyek, de ha Norennar a vonzalom jeleit keresné a barna szemekben, akkor azt egyelőre nem láthatja. A feketeség kapcsolata a férfiakkal a legkedvesebb szóval élve is sivár, talán nem is volt még soha olyan, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett volna egyért. Mégis, ennek ellenére is van, ami megragadja a lány tekintetét, s közelebb is lép társához, majd Norennar bal keze felé nyúl, hogy végigsimíthasson a tetovált mintán, ha amaz engedi.*
- Neked is van. Milyen szép. Jelent valamit? Mit ábrázol? *Kérdezi kíváncsian, majd a választól függetlenül lép hátrébb, és fordul a kád felé, hogy aztán egy ügyes mozdulatot követően már a finom, forró vízben találja magát, melyben jólesően merül el egészen nyakig. Ha Norennar nem követi azonnal, akkor rápillant, és lágyan mosolyogva invitálja maga mellé.*
- Gyere! Kellemes, forró. *Mondja, majd közben két tenyerével bölcsőt formázva egy adag vizet mer ki, hogy azzal mossa meg az arcát jó alaposan. Beletelik jó néhány, hosszú másodperc, mire Nori újra felnéz, és barátja tekintetét keresi. Ha megtalálja, akkor a férfire egy teljesen más arc néz vissza, mindenféle fekete kence nélkül, annak természetes, őszinte valójában. Szótlanul pislog nagyokat barna íriszeivel, közben próbálja félresöpörni a rakoncátlan, fekete, vizes hajtincseket a szemei elől.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy ott áll a fürdő közepén, már a ruháitól megszabadulva, pőrén, és tudatosul benne, hogy Norennar tekintete rászegeződik, hirtelenjében talán mégis egy kissé furcsán kezdi érezni magát. Nem kényelmetlenül, sokkal inkább értetlenül azért, mert fogalma sincs, hogy mivel érdemelte ki a figyelmet, és egyébként mit kellene most kezdenie magával a kialakult helyzetben. Jobb kezével végigsimít a bal karján, mintha csak a rajta éktelenkedő, haránt irányú vágások nyomait próbálná eltakarni, melyek az istenének tett áldozatok és a vérmágia gyakorlásának következményeként kerültek rá. A tökéletességtől olyan messze van ő, mint Lihanech Wegtorentől, de még csak szépnek sem mondaná magát igazán. Lehetett volna az, ha nem gyötörte volna meg lelkét és elméjét az élet, melynek kíméletlen nyomai meg is látszanak rajta, de aki átlát ezeken, talán észreveheti, hogy mennyire más lehetett volna, ha egy kissé kedvesebb lett volna vele a sors.
Ketten állnak, hangtalanul, egymással szemben mindaddig, míg Norennar észbe nem kap, és folytatja a vetkőzést. Hamarosan már ő is hasonlóan, ruhák nélkül áll Nori előtt, s most rajta a sor, hogy végigmérje a sötét bőrű elfet. Izmos test, széles vállak, erős karok, pont, amilyennek egy harcosnak lennie kell. Megnyugtatja a lányt, hogy nem csak az ő bőrét tarkítják sebhelyek, de ha Norennar a vonzalom jeleit keresné a barna szemekben, akkor azt egyelőre nem láthatja. A feketeség kapcsolata a férfiakkal a legkedvesebb szóval élve is sivár, talán nem is volt még soha olyan, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett volna egyért. Mégis, ennek ellenére is van, ami megragadja a lány tekintetét, s közelebb is lép társához, majd Norennar bal keze felé nyúl, hogy végigsimíthasson a tetovált mintán, ha amaz engedi.*
- Neked is van. Milyen szép. Jelent valamit? Mit ábrázol? *Kérdezi kíváncsian, majd a választól függetlenül lép hátrébb, és fordul a kád felé, hogy aztán egy ügyes mozdulatot követően már a finom, forró vízben találja magát, melyben jólesően merül el egészen nyakig. Ha Norennar nem követi azonnal, akkor rápillant, és lágyan mosolyogva invitálja maga mellé.*
- Gyere! Kellemes, forró. *Mondja, majd közben két tenyerével bölcsőt formázva egy adag vizet mer ki, hogy azzal mossa meg az arcát jó alaposan. Beletelik jó néhány, hosszú másodperc, mire Nori újra felnéz, és barátja tekintetét keresi. Ha megtalálja, akkor a férfire egy teljesen más arc néz vissza, mindenféle fekete kence nélkül, annak természetes, őszinte valójában. Szótlanul pislog nagyokat barna íriszeivel, közben próbálja félresöpörni a rakoncátlan, fekete, vizes hajtincseket a szemei elől.*
1138. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 21:03:18
Üzenet elküldve: 2025-10-04 21:03:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Boldogan kezd a játszadozásba, lelki szemei előtt ott lebeg az álomban látott jelenet, ahogy Mai ritmikusan jár rajta, de a pillanat egy pillanat alatt tűnik el, ahogy az ajtó nyitását hallja. Harcos énje azonnal felrúgná magát a földről, és egy másik kardot ragadna meg, de képtelen rá. Csak fekszik ott tovább, visszanézve a jégkékekbe, miközben nem képes abbahagyni a mozgást. Ha a mágus nem menekülne, képes lenne így befejezni, feszülő hasizmokkal, dagadó bicepsszel, és valami mással, ami szintén dagad, de a nő kimenekül, a fiatal harcos pedig egyedül marad. Még így is képes befejezi, bár sokkal nehezebb dolga van. Csak ezek után keresi fel a fürdőt, hogy lemossa magáról a mocskot, és próbálja kicsit rendezni a gondolatait. Abban reménykedik, hogy így könnyebb dolga lesz, de képtelen elfelejteni az ajkak ízét, a tekintetet, amivel őt nézte a másik, és azt, ahogy az ajkába harapott. *
~ Miért kellett az ajkát harapdálja?~
* Sokáig van el a vízben, de ezúttal nem magával, hanem csak áztatja a testét, és reméli, hogy lankad az érdeklődése, de egy idő után be kell lássa, hogy hasztalan. Lemossa magát a szappannal, és ott hagyja a bemocskolt vizet, egy a fürdőben talált törölközővel szárítva a haját. Legnagyobb meglepetésére furcsa üvegcséket is talál kikészítve, barnás színű papírka feszül mindegyiken, amire szép kézírással vésték rá a furcsa szavakat. Felveszi az egyiket, amire valaki azt írta, hogy szantálfa, és érdeklődve szagolja meg a tartalmát. Mivel tetszik neki, ezért egy-két cseppet csöppent belőle a nyakára, és dereka alá, meg a csuklójára. Ezek után lép vissza a szobába, ahova már visszaért a nő. Kerüli a pillantását, miközben továbbra is félmeztelenül, de ezúttal a krémszínű nadrágban sétál be. *
- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy visszajössz. * Nyel nagyot, mert érzi, hogy neki kellene megtörje a csöndet. *
- Nem volt helyes, de nem tudtam fékezni magam. Gyönyörű nő vagy, Mai Faensa. * Néz ismét a másik szemébe, és magát is meglepi, hogy emlékszik a névre, amit csak egyszer hallott. *
- Tudom, hogy helytelen, de mégis akarom. * Túr bele a törölgetéstől össze-vissza kócos tincsekbe, amik olyan ádáz módon akarnak a szemébe lógni. Ujjait használja, hogy hátrébb fésülje, de mégis visszahullanak. *
- Felvegyek egy inget? * Teszi fel a kérdést, amit illendőnek tart, bármennyire is szabadulna inkább még a nadrágjától is. Csak ekkor szakad el a másik lélektükreitől, és veszi észre, hogy milyen keveset is takar az a hálóruha. Hacsak nem pótolta az alsónemű hiányát a nő, amíg a szobán kívül tartózkodott, akkor még egy nagyot nyel is, miközben szemei úgy tapadnak a látványra, mintha odaszegezték volna. Kezdi belátni, hogy a boldog ujjak fürge öt perce teljesen felesleges volt korábban, semmit nem ért el vele. Talán még rontott is a helyzeten. *
//Mondvacsinált//
* Boldogan kezd a játszadozásba, lelki szemei előtt ott lebeg az álomban látott jelenet, ahogy Mai ritmikusan jár rajta, de a pillanat egy pillanat alatt tűnik el, ahogy az ajtó nyitását hallja. Harcos énje azonnal felrúgná magát a földről, és egy másik kardot ragadna meg, de képtelen rá. Csak fekszik ott tovább, visszanézve a jégkékekbe, miközben nem képes abbahagyni a mozgást. Ha a mágus nem menekülne, képes lenne így befejezni, feszülő hasizmokkal, dagadó bicepsszel, és valami mással, ami szintén dagad, de a nő kimenekül, a fiatal harcos pedig egyedül marad. Még így is képes befejezi, bár sokkal nehezebb dolga van. Csak ezek után keresi fel a fürdőt, hogy lemossa magáról a mocskot, és próbálja kicsit rendezni a gondolatait. Abban reménykedik, hogy így könnyebb dolga lesz, de képtelen elfelejteni az ajkak ízét, a tekintetet, amivel őt nézte a másik, és azt, ahogy az ajkába harapott. *
~ Miért kellett az ajkát harapdálja?~
* Sokáig van el a vízben, de ezúttal nem magával, hanem csak áztatja a testét, és reméli, hogy lankad az érdeklődése, de egy idő után be kell lássa, hogy hasztalan. Lemossa magát a szappannal, és ott hagyja a bemocskolt vizet, egy a fürdőben talált törölközővel szárítva a haját. Legnagyobb meglepetésére furcsa üvegcséket is talál kikészítve, barnás színű papírka feszül mindegyiken, amire szép kézírással vésték rá a furcsa szavakat. Felveszi az egyiket, amire valaki azt írta, hogy szantálfa, és érdeklődve szagolja meg a tartalmát. Mivel tetszik neki, ezért egy-két cseppet csöppent belőle a nyakára, és dereka alá, meg a csuklójára. Ezek után lép vissza a szobába, ahova már visszaért a nő. Kerüli a pillantását, miközben továbbra is félmeztelenül, de ezúttal a krémszínű nadrágban sétál be. *
- Ne haragudj, nem gondoltam, hogy visszajössz. * Nyel nagyot, mert érzi, hogy neki kellene megtörje a csöndet. *
- Nem volt helyes, de nem tudtam fékezni magam. Gyönyörű nő vagy, Mai Faensa. * Néz ismét a másik szemébe, és magát is meglepi, hogy emlékszik a névre, amit csak egyszer hallott. *
- Tudom, hogy helytelen, de mégis akarom. * Túr bele a törölgetéstől össze-vissza kócos tincsekbe, amik olyan ádáz módon akarnak a szemébe lógni. Ujjait használja, hogy hátrébb fésülje, de mégis visszahullanak. *
- Felvegyek egy inget? * Teszi fel a kérdést, amit illendőnek tart, bármennyire is szabadulna inkább még a nadrágjától is. Csak ekkor szakad el a másik lélektükreitől, és veszi észre, hogy milyen keveset is takar az a hálóruha. Hacsak nem pótolta az alsónemű hiányát a nő, amíg a szobán kívül tartózkodott, akkor még egy nagyot nyel is, miközben szemei úgy tapadnak a látványra, mintha odaszegezték volna. Kezdi belátni, hogy a boldog ujjak fürge öt perce teljesen felesleges volt korábban, semmit nem ért el vele. Talán még rontott is a helyzeten. *
1137. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 20:39:10
Üzenet elküldve: 2025-10-04 20:39:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Vele. Kétszer erősítette meg, akkor hát nem a képzelete játszik vele, hanem valóban ő volt valaki éjjeli látomása. Próbál nem elmosolyodni, hiszen akkor rögvest kiderülne Pashshta számára, hogy mennyire kíváncsi. Nem mintha eddig nem lett volna egyértelmű. Minden rezdülésére figyelnie kell, hogy ne fokozza tovább azt, amibe olyan szívesen ugrana fejest. Máskor olyan könnyű ezt véghez vinni, most mégis kínlódás. Le kell fognia a karját és ugyanezt látja a hóhajún is. Minden egyes mozdulat követelné a másikat, mégsem tesz egyebet egyikük sem. Talán így lesz a legjobb. Menekülőre kell fogni, hideg víz alá dugni a fejét, hogy eltűnjön a megannyi fejében leforgatott jelenet. Nagyot sóhajt mikor kilép és az ajtónak veti a hátát. Nem indul meg rögvest a fürdőbe, kell egy szusszanásnyi idő. Beletúr ében hajába, s erővel simítja hátra az arcába omló tincseket. Nagy a gondja. Végül megindul, hogy elnyelje őt a szoba, ahol végre rendbe szedheti magát, ekkor jut eszébe, hogy ámbár kezébe kapta éjfekete hálóruháját, alsóneműt nem vitt magával a nagy sietségében, így halkan korholva magát fordul vissza, hogy újra azt kelljen látnia, akitől szinte elmenekült. Apró marka a kilincsre fonódik, majd be is nyit egy nagy mosollyal, hogy közölhesse, hogy milyen feledékeny. De az a mosoly hamar vált át. Döbbenten nyílik el ajka, jó nagy résnyire, ahogy azt látja, hogy Pashthra könnyíteni igyekszik magán. Bár úgy nevelték, hogy pontosan tudja, hogy mikor kell pironkodva elfordítania a fejét, mégsem teszi. Csak áll és mered a miatta meredőre, aztán a szép kék szemekbe, ha egyáltalán felé mernek nézni.*
- Bocsánat!
*Mondja elvékonyodott hangján, majd el is tűnik, mintha sosem járt volna ott. Persze jól tudja, hogy ez a kis emlék mind a kettejükben élénken fog élni. Meg sem áll a dézsáig, amibe még úgy nyomja bele a fejét, hogy a felsője is rajta van. Meleg. Miért gondolnak mindenre ezek az átkozott mágusok? Miért nem lehet tisztességesen lehűtenie a felhevült testét?*
- Hogy a jó kurva életbe, abba! *Sziktozódik.* - Hogy miért kellett nekem, aaaah. *Lehajítja magáról a ruháit. Máskor mindig úgy hajtja őket össze, mintha gyermekként gondoskodna róluk, most mégis ott hevernek a földön szanaszét. Elmerül a vízben, és még soha ilyen frusztráltan nem mosakodott, mint most. Igen sok idő telik el. Több, mint amikor a harmincegy gyerek fürdését várja meg az árvaházban. Ha a kosz le is kopik, szemernyit sem csitul étvágya. Nem keltettek benne ellenérzést a ritmikus mozdulatok látványa. Sőt.
Erőt vesz magán, s magára ölti végül az enyhén áttetsző anyagot. Alig takar valamit, de nem gondolta volna, hogy Norin kívül majd bárki is láthatja ebben. Mindenesetre muszáj lesz úgy bevonulnia, mintha semmi nem történt volna. Újra benyit, bár óvatosabban.*
//Mondvacsinált//
*Vele. Kétszer erősítette meg, akkor hát nem a képzelete játszik vele, hanem valóban ő volt valaki éjjeli látomása. Próbál nem elmosolyodni, hiszen akkor rögvest kiderülne Pashshta számára, hogy mennyire kíváncsi. Nem mintha eddig nem lett volna egyértelmű. Minden rezdülésére figyelnie kell, hogy ne fokozza tovább azt, amibe olyan szívesen ugrana fejest. Máskor olyan könnyű ezt véghez vinni, most mégis kínlódás. Le kell fognia a karját és ugyanezt látja a hóhajún is. Minden egyes mozdulat követelné a másikat, mégsem tesz egyebet egyikük sem. Talán így lesz a legjobb. Menekülőre kell fogni, hideg víz alá dugni a fejét, hogy eltűnjön a megannyi fejében leforgatott jelenet. Nagyot sóhajt mikor kilép és az ajtónak veti a hátát. Nem indul meg rögvest a fürdőbe, kell egy szusszanásnyi idő. Beletúr ében hajába, s erővel simítja hátra az arcába omló tincseket. Nagy a gondja. Végül megindul, hogy elnyelje őt a szoba, ahol végre rendbe szedheti magát, ekkor jut eszébe, hogy ámbár kezébe kapta éjfekete hálóruháját, alsóneműt nem vitt magával a nagy sietségében, így halkan korholva magát fordul vissza, hogy újra azt kelljen látnia, akitől szinte elmenekült. Apró marka a kilincsre fonódik, majd be is nyit egy nagy mosollyal, hogy közölhesse, hogy milyen feledékeny. De az a mosoly hamar vált át. Döbbenten nyílik el ajka, jó nagy résnyire, ahogy azt látja, hogy Pashthra könnyíteni igyekszik magán. Bár úgy nevelték, hogy pontosan tudja, hogy mikor kell pironkodva elfordítania a fejét, mégsem teszi. Csak áll és mered a miatta meredőre, aztán a szép kék szemekbe, ha egyáltalán felé mernek nézni.*
- Bocsánat!
*Mondja elvékonyodott hangján, majd el is tűnik, mintha sosem járt volna ott. Persze jól tudja, hogy ez a kis emlék mind a kettejükben élénken fog élni. Meg sem áll a dézsáig, amibe még úgy nyomja bele a fejét, hogy a felsője is rajta van. Meleg. Miért gondolnak mindenre ezek az átkozott mágusok? Miért nem lehet tisztességesen lehűtenie a felhevült testét?*
- Hogy a jó kurva életbe, abba! *Sziktozódik.* - Hogy miért kellett nekem, aaaah. *Lehajítja magáról a ruháit. Máskor mindig úgy hajtja őket össze, mintha gyermekként gondoskodna róluk, most mégis ott hevernek a földön szanaszét. Elmerül a vízben, és még soha ilyen frusztráltan nem mosakodott, mint most. Igen sok idő telik el. Több, mint amikor a harmincegy gyerek fürdését várja meg az árvaházban. Ha a kosz le is kopik, szemernyit sem csitul étvágya. Nem keltettek benne ellenérzést a ritmikus mozdulatok látványa. Sőt.
Erőt vesz magán, s magára ölti végül az enyhén áttetsző anyagot. Alig takar valamit, de nem gondolta volna, hogy Norin kívül majd bárki is láthatja ebben. Mindenesetre muszáj lesz úgy bevonulnia, mintha semmi nem történt volna. Újra benyit, bár óvatosabban.*
1136. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 19:42:41
Üzenet elküldve: 2025-10-04 19:42:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Ha Mai a tekintetét keresi, nincs nehéz dolga, mert a hóhajú szinte le se veszi a sajátját az ő kékjeiről. A kérdésre elpirul, és mégis elszakítja tőle saját tengert idéző íriszeit, mintha valami hihetetlenül izgalmas dolgot vélne felfedezni az asztal lapján. *
- Veled. * Sóhajtja, mert már nincs értelme hazudni, de amúgy se szokása. Ismét a nőre pillant, és szíve kihagy egy ütemet, ahogy amaz vetkőzni kezd, de sajnos megáll a bőrvért levételénél. Amikor a karcsú vonalak villannak fel, keze már indulna, hogy a másik derekára helyezze, de vasakarattal oldala mellett tartja. Amikor ismét felé lépdel a hollóhajú szépség, akkor ismét fülében kezd dobogni a szíve, kinyúlna felé, megragadná, megcsókolná, de nem teszi. Pedig szeretné. Követi a pillantásokat, és még jobban elpirul, de meg se próbálja leplezni, hogy mennyire kívánja a másikat. Felesleges lenne, mint a hazugság, teljesen egyértelműen nyilvánítja ki akaratát. Viszont még a ruhán keresztül is egyértelműen látszik, hogy nem téved a mágus, nem csak az ágy elég nagy. *
- Veled, de nem biztos, hogy örülnél neki, ha elmondanám, hogy mi mindent tettünk az álmomban. * Újra hajolna, hogy megcsókolja a nőt, de visszafogja magát, és félúton megszakítja a mozdulatot. Hátrálna, ha nem lenne mögötte ott az asztal. Keze a levegőben marad, nem öleli, és nem húzza közelebb a félelfet. Vágyakozva néz rá, halkan sóhajtozik, ahogy önmagát fékezi, és tartja vissza. Hagyja, hogy a nő kisétáljon, és megpróbálja megnyugtatni magát. Első gondolata, ami reggel is, hogy könnyít magán, de nem akarja bemocskolni az ágyat ilyen alantas tettel, amíg egyedül marad. Úgyhogy a padlóra fekszik le, és ott gondol könnyes szemmel a nőre, heves csuklómozdulatok közepette. Ha háborítatlan perceket szán neki a sors, akkor hamarosan egész mellkasán végig csap a vágyakozás eredménye, ahogy végez, és morogva néz körbe, hogy ezzel most mit kezdjen. Mivel nem nemes, ezért nincs kéznél fehér kendő, amivel tisztára törölgethetné magát. Úgy dönt, hogy ő is inkább a fürdőt veszi használatba. Felkapja a krémszínű szövetnadrágját, amiben aludni tervez, és úgy lép ki a szobából, mocskosan. Reméli, hogy nem találkozik senkivel, amíg a szemben lévő ajtókhoz siet. Ott halkan koppant kettőt a fán, és mivel nem kap választ, belép az egyik szabadon álló fürdőbe, és gyorsan mosni kezdi magát. Mintha a vízzel az alantas, vágyakozó gondolatoktól is szabadulhatna. Pedig most csak még jobban kívánja a másikat, gondolataiban feltüzelte magát. *
A hozzászólás írója (Pashthra Shungo'rol) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.04 19:48:49
//Mondvacsinált//
* Ha Mai a tekintetét keresi, nincs nehéz dolga, mert a hóhajú szinte le se veszi a sajátját az ő kékjeiről. A kérdésre elpirul, és mégis elszakítja tőle saját tengert idéző íriszeit, mintha valami hihetetlenül izgalmas dolgot vélne felfedezni az asztal lapján. *
- Veled. * Sóhajtja, mert már nincs értelme hazudni, de amúgy se szokása. Ismét a nőre pillant, és szíve kihagy egy ütemet, ahogy amaz vetkőzni kezd, de sajnos megáll a bőrvért levételénél. Amikor a karcsú vonalak villannak fel, keze már indulna, hogy a másik derekára helyezze, de vasakarattal oldala mellett tartja. Amikor ismét felé lépdel a hollóhajú szépség, akkor ismét fülében kezd dobogni a szíve, kinyúlna felé, megragadná, megcsókolná, de nem teszi. Pedig szeretné. Követi a pillantásokat, és még jobban elpirul, de meg se próbálja leplezni, hogy mennyire kívánja a másikat. Felesleges lenne, mint a hazugság, teljesen egyértelműen nyilvánítja ki akaratát. Viszont még a ruhán keresztül is egyértelműen látszik, hogy nem téved a mágus, nem csak az ágy elég nagy. *
- Veled, de nem biztos, hogy örülnél neki, ha elmondanám, hogy mi mindent tettünk az álmomban. * Újra hajolna, hogy megcsókolja a nőt, de visszafogja magát, és félúton megszakítja a mozdulatot. Hátrálna, ha nem lenne mögötte ott az asztal. Keze a levegőben marad, nem öleli, és nem húzza közelebb a félelfet. Vágyakozva néz rá, halkan sóhajtozik, ahogy önmagát fékezi, és tartja vissza. Hagyja, hogy a nő kisétáljon, és megpróbálja megnyugtatni magát. Első gondolata, ami reggel is, hogy könnyít magán, de nem akarja bemocskolni az ágyat ilyen alantas tettel, amíg egyedül marad. Úgyhogy a padlóra fekszik le, és ott gondol könnyes szemmel a nőre, heves csuklómozdulatok közepette. Ha háborítatlan perceket szán neki a sors, akkor hamarosan egész mellkasán végig csap a vágyakozás eredménye, ahogy végez, és morogva néz körbe, hogy ezzel most mit kezdjen. Mivel nem nemes, ezért nincs kéznél fehér kendő, amivel tisztára törölgethetné magát. Úgy dönt, hogy ő is inkább a fürdőt veszi használatba. Felkapja a krémszínű szövetnadrágját, amiben aludni tervez, és úgy lép ki a szobából, mocskosan. Reméli, hogy nem találkozik senkivel, amíg a szemben lévő ajtókhoz siet. Ott halkan koppant kettőt a fán, és mivel nem kap választ, belép az egyik szabadon álló fürdőbe, és gyorsan mosni kezdi magát. Mintha a vízzel az alantas, vágyakozó gondolatoktól is szabadulhatna. Pedig most csak még jobban kívánja a másikat, gondolataiban feltüzelte magát. *
A hozzászólás írója (Pashthra Shungo'rol) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.04 19:48:49
1135. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 19:23:12
Üzenet elküldve: 2025-10-04 19:23:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Hiányzik a csók az ajkáról. Meg is érinti finoman, mintha azzal betölthetné a hirtelen keletkezett űrt, közben Pashthra gyönyörű szemeit keresi. Teljesen elveszik benne, de lejjebb vándorol a tekintet. Az izmost testet látva kedve volna összeesni, hogy azzal a karral nyalábolja fel. A gondolatra összezárja pilláit, majd mikor kinyitja már az ágyék felé kalandozik, ahol, ha most nem is érzi, de élő bizonyíték van rá, hogy épp úgy kívánja őt a férfi is. Hamar siklik tova, vissza a lélektükrökhöz.*
- Velem álmodtál?
*Megdöbben, s még intenzívebben nyilall végig testén az akarat. Az asztallapra markol, majd elengedi, s ő maga veszi le a bőrvértet, amit a másik kezdett el eltávolítani róla, sajnos nem sok sikerrel. Felsőrésze természetesen beleakad, hogy karcsú vonalait egy pillanatig megszemlélhesse a hóhajú. Elviszi a komódig. Kell valamit tennie, hogy elterelje a gondolatait, de ott vibrál benne, hogy valaki róla fantáziált álmában az éjjel. Nincs ettől nagyobb bók, nincs ettől nagyobb elismerés. Illetve van, de most a félvér teljesen odavan a gondolattól. Visszasétál a harcoshoz.*
- Semmi szükség arra, hogy a padlón aludj. *Indulna a kéz, hogy megcirógassa az egyik heget, de félúton megáll a levegőben. Ennyire nem lehet ostoba.*
- El… elférünk ketten ott, elég nagy. *Köhint, ahogy a szó után rögvest ismét ágyéktájon kalandozik a szeme.* - Elég nagy az ágy. TE tényleg velem álmodtál?
*Ha választ kapott is, muszáj újra megkérdeznie, hogy jól értette-e. Meglegyezi magát, miközben sarkon fordul, hátha az hűti. *
- Meg kell mosakodjak Pashthra. Szemben találod a fürdőhelyiségeket.
*Legtöbbször. Persze itt mindig vannak meglepetések. De itt lesz rosszul, ha tovább marad. Hideg vizű dézsa kell. Majd az helyreteszi. Nem várja meg a másikat, muszáj eltűnnie egy kicsit, kezébe vesz egy lehetetlenül apró darab anyagot, ami majd a hálóruhája lesz, pedig talán épp a vértbe kellene visszacsomagolnia magát, vagy erényövet keresnie, hogy ne hívja fel újra magára a figyelmet. Pedig…*
//Mondvacsinált//
*Hiányzik a csók az ajkáról. Meg is érinti finoman, mintha azzal betölthetné a hirtelen keletkezett űrt, közben Pashthra gyönyörű szemeit keresi. Teljesen elveszik benne, de lejjebb vándorol a tekintet. Az izmost testet látva kedve volna összeesni, hogy azzal a karral nyalábolja fel. A gondolatra összezárja pilláit, majd mikor kinyitja már az ágyék felé kalandozik, ahol, ha most nem is érzi, de élő bizonyíték van rá, hogy épp úgy kívánja őt a férfi is. Hamar siklik tova, vissza a lélektükrökhöz.*
- Velem álmodtál?
*Megdöbben, s még intenzívebben nyilall végig testén az akarat. Az asztallapra markol, majd elengedi, s ő maga veszi le a bőrvértet, amit a másik kezdett el eltávolítani róla, sajnos nem sok sikerrel. Felsőrésze természetesen beleakad, hogy karcsú vonalait egy pillanatig megszemlélhesse a hóhajú. Elviszi a komódig. Kell valamit tennie, hogy elterelje a gondolatait, de ott vibrál benne, hogy valaki róla fantáziált álmában az éjjel. Nincs ettől nagyobb bók, nincs ettől nagyobb elismerés. Illetve van, de most a félvér teljesen odavan a gondolattól. Visszasétál a harcoshoz.*
- Semmi szükség arra, hogy a padlón aludj. *Indulna a kéz, hogy megcirógassa az egyik heget, de félúton megáll a levegőben. Ennyire nem lehet ostoba.*
- El… elférünk ketten ott, elég nagy. *Köhint, ahogy a szó után rögvest ismét ágyéktájon kalandozik a szeme.* - Elég nagy az ágy. TE tényleg velem álmodtál?
*Ha választ kapott is, muszáj újra megkérdeznie, hogy jól értette-e. Meglegyezi magát, miközben sarkon fordul, hátha az hűti. *
- Meg kell mosakodjak Pashthra. Szemben találod a fürdőhelyiségeket.
*Legtöbbször. Persze itt mindig vannak meglepetések. De itt lesz rosszul, ha tovább marad. Hideg vizű dézsa kell. Majd az helyreteszi. Nem várja meg a másikat, muszáj eltűnnie egy kicsit, kezébe vesz egy lehetetlenül apró darab anyagot, ami majd a hálóruhája lesz, pedig talán épp a vértbe kellene visszacsomagolnia magát, vagy erényövet keresnie, hogy ne hívja fel újra magára a figyelmet. Pedig…*
1134. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 18:49:25
Üzenet elküldve: 2025-10-04 18:49:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A folyosó kísértetiesen csendes, a kőfalak egyformasága mindent magába nyel. Amikor a feketeség arról kérdez, vajon összefuthatnak-e a másik párossal, Norennar tekintete automatikusan az egyik ajtóra siklik, pontosan arra, amely mögött Mai és Pash szobáját sejti. Összehúzza a szemöldökét, fintorral méri végig a zárt ajtót, majd vállat von.*
- Ha elég hosszan időzünk a fürdőben, akkor lehet.
*Szavait röviden, rezzenéstelen arccal ejti ki, majd egyszerűen továbbindul. Nem szaporítja a szót, hanem követi a lányt. Úgyis tudja: más választása nincs. A torony folyosói kísértetiesen egyformák, minden ajtó ugyanolyan, a tér hajlik, csavarodik, és bár feltételezi, hogy a mögötte munkáló mágiának megvan a maga logikája, az ő számára most megfejthetetlen. A hátizsákjában lévő élelem és apróbb felszerelés nélkül, úgy véli esélye sem lenne megoldani mielőtt éhen pusztulna, így marad a követés.
Amikor újabb és újabb ajtó vezet sehova, a mélységi száján furcsa mosoly fut át. Nem a jókedv hozza ezt a kifejezést, hanem inkább a beletörődés. Az esélytelenek nyugalma ül ki arcára, ahogy arra gondol, hogy akár éhen is halhatnának ebben a bolond toronyban. Amikor végül újra a saját szobájuknál kötnek ki, hangos sóhajjal engedi ki magából a felgyülemlett feszültséget. Egy pillantást vet a feketeségre, majd megszólal.*
- Úgy néz ki, a torony épp szórakozott kedvében van.
*Tovább követi, mert nem tehet mást, és ezúttal valóban rálelnek a megfelelő ajtóra. Amint belépnek, a forró vízzel telt kád látványa végre eloszlatja a korábbi feszültségét. A helyiség egyszerű, de a meleg víz gőze, a tiszta törölközők és a mindig friss, kristálytiszta víz különös békét árasztanak. A feketeség elégedett sóhaját, valamint a megérkezéshez fűződő megjegyzését hallgatva Norennar erőltetett mosolyt villant, és annyit felel.*
- Igen… vicces…
*A hangjában több a szarkazmus, mint az őszinte derű, de nem is leplezi. A kád látványa azonban végül neki is oldja a vállait. Amikor a lány játékosan megjegyzi, hogy itt az ideje levetkőzni, Norennar elvigyorodik.*
- Ne kelljen kétszer mondani.
*Lehajol, és elkezdi lerugdosni magáról a csizmát. A mozdulat nem túl kecses, de hatékony, és közben akarva-akaratlanul is a feketeségre pillant. Látja, hogy az már előrébb jár, hiszen a csizmáit kézben hozta idáig, így mire ő még csak az ing utolsó gombját oldja ki, a lány már teljesen pőrén áll előtte. Ezúttal szemből.
Norennar mozdulata megakad. Szemei feltűnően végigmérik a másikat, tekintete lassan siklik végig rajta, és egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy mit is csinált. A feszes, karcsú alak, a testet tarkító tetoválások, a régi sebek és hegek mind hozzátesznek ahhoz az összképhez, amelyet most befogad. Nem a tökéletesség az, ami vonzza, hanem a valódi, természetes szépség.
Csak amikor észbe kap, köszörüli meg a torkát, és egy gyors mozdulattal félredobja az ingét. Letolja a nadrágját is, majd néhány pillanat múlva már ő is anyaszült meztelenül áll a lány előtt. Izmos testét hosszú évek edzései és küzdelmei formálták. Vállai szélesek, karjai erősek, a hasizmok feszes rajzolata egyértelműen mutatja, hogy nem kíméli magát. Bőrét számtalan kisebb-nagyobb sebhely tarkítja, emlékül hagyva minden egyes csatát, amelyet megvívott. A bal kezétől a nyaka tövéig húzódó fekete, nonfiguratív tetoválás kontrasztja szinte még markánsabbá teszi az összképet, ahogy az izmokon és a hegeken átível.
Norennar szürkéi újra végigmérik a feketeséget. Már nem próbálja titkolni, hogy mennyire vonzónak találja. Formásnak, erősnek, mégis nőiesnek. A tekintete megállapodik a lány barnáin, de közben pontosan tudja, hogy az érzés, amely most úrrá lesz rajta, túlságosan is erős. Érzi, ahogy a vér a fejéből lassan másfelé kezd vándorolni, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy testén is nyilvánvalóvá váljon mindaz, amit belül érez.
Egy pillanatig még mozdulatlanul állnak így, szemben egymással, a fürdő csendes, párás levegőjében.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A folyosó kísértetiesen csendes, a kőfalak egyformasága mindent magába nyel. Amikor a feketeség arról kérdez, vajon összefuthatnak-e a másik párossal, Norennar tekintete automatikusan az egyik ajtóra siklik, pontosan arra, amely mögött Mai és Pash szobáját sejti. Összehúzza a szemöldökét, fintorral méri végig a zárt ajtót, majd vállat von.*
- Ha elég hosszan időzünk a fürdőben, akkor lehet.
*Szavait röviden, rezzenéstelen arccal ejti ki, majd egyszerűen továbbindul. Nem szaporítja a szót, hanem követi a lányt. Úgyis tudja: más választása nincs. A torony folyosói kísértetiesen egyformák, minden ajtó ugyanolyan, a tér hajlik, csavarodik, és bár feltételezi, hogy a mögötte munkáló mágiának megvan a maga logikája, az ő számára most megfejthetetlen. A hátizsákjában lévő élelem és apróbb felszerelés nélkül, úgy véli esélye sem lenne megoldani mielőtt éhen pusztulna, így marad a követés.
Amikor újabb és újabb ajtó vezet sehova, a mélységi száján furcsa mosoly fut át. Nem a jókedv hozza ezt a kifejezést, hanem inkább a beletörődés. Az esélytelenek nyugalma ül ki arcára, ahogy arra gondol, hogy akár éhen is halhatnának ebben a bolond toronyban. Amikor végül újra a saját szobájuknál kötnek ki, hangos sóhajjal engedi ki magából a felgyülemlett feszültséget. Egy pillantást vet a feketeségre, majd megszólal.*
- Úgy néz ki, a torony épp szórakozott kedvében van.
*Tovább követi, mert nem tehet mást, és ezúttal valóban rálelnek a megfelelő ajtóra. Amint belépnek, a forró vízzel telt kád látványa végre eloszlatja a korábbi feszültségét. A helyiség egyszerű, de a meleg víz gőze, a tiszta törölközők és a mindig friss, kristálytiszta víz különös békét árasztanak. A feketeség elégedett sóhaját, valamint a megérkezéshez fűződő megjegyzését hallgatva Norennar erőltetett mosolyt villant, és annyit felel.*
- Igen… vicces…
*A hangjában több a szarkazmus, mint az őszinte derű, de nem is leplezi. A kád látványa azonban végül neki is oldja a vállait. Amikor a lány játékosan megjegyzi, hogy itt az ideje levetkőzni, Norennar elvigyorodik.*
- Ne kelljen kétszer mondani.
*Lehajol, és elkezdi lerugdosni magáról a csizmát. A mozdulat nem túl kecses, de hatékony, és közben akarva-akaratlanul is a feketeségre pillant. Látja, hogy az már előrébb jár, hiszen a csizmáit kézben hozta idáig, így mire ő még csak az ing utolsó gombját oldja ki, a lány már teljesen pőrén áll előtte. Ezúttal szemből.
Norennar mozdulata megakad. Szemei feltűnően végigmérik a másikat, tekintete lassan siklik végig rajta, és egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy mit is csinált. A feszes, karcsú alak, a testet tarkító tetoválások, a régi sebek és hegek mind hozzátesznek ahhoz az összképhez, amelyet most befogad. Nem a tökéletesség az, ami vonzza, hanem a valódi, természetes szépség.
Csak amikor észbe kap, köszörüli meg a torkát, és egy gyors mozdulattal félredobja az ingét. Letolja a nadrágját is, majd néhány pillanat múlva már ő is anyaszült meztelenül áll a lány előtt. Izmos testét hosszú évek edzései és küzdelmei formálták. Vállai szélesek, karjai erősek, a hasizmok feszes rajzolata egyértelműen mutatja, hogy nem kíméli magát. Bőrét számtalan kisebb-nagyobb sebhely tarkítja, emlékül hagyva minden egyes csatát, amelyet megvívott. A bal kezétől a nyaka tövéig húzódó fekete, nonfiguratív tetoválás kontrasztja szinte még markánsabbá teszi az összképet, ahogy az izmokon és a hegeken átível.
Norennar szürkéi újra végigmérik a feketeséget. Már nem próbálja titkolni, hogy mennyire vonzónak találja. Formásnak, erősnek, mégis nőiesnek. A tekintete megállapodik a lány barnáin, de közben pontosan tudja, hogy az érzés, amely most úrrá lesz rajta, túlságosan is erős. Érzi, ahogy a vér a fejéből lassan másfelé kezd vándorolni, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy testén is nyilvánvalóvá váljon mindaz, amit belül érez.
Egy pillanatig még mozdulatlanul állnak így, szemben egymással, a fürdő csendes, párás levegőjében.*
1133. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 18:11:55
Üzenet elküldve: 2025-10-04 18:11:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A csók édes, és a fiatal harcos örömmel veszik el benne. Ahogy az ujjbegyek a bőrére szorulnak, jóleső borzongás fut végig a hátán, amitől csak még többet akar kapni a másikból. Mégis ott motoszkál benne valahol mélyen a gondolat, hogy az este nem teljesen ilyen volt. Kezd rájönni, hogy csupán álom volt, ahogy ő és a mágus egymásra találtak a tábortűz mellett, és ez megrémiszti. Még sose volt ennyire közvetlen valakivel, aki nem jelezte ki egyértelműen a szándékait felé. A lábak köré fonódnak, és a fiú teste reagál, csípőjét közelebb tolja, még szorosabban húzza magához a nőt. Mégis, az elhangzó szavak összezavarják. Szorítása enyhül, és szeretné hagyni, hogy szabaduljon a hollóhajú szépség, amikor ezúttal ő van a csók fogadó oldalán. Mintha mi sem történt volna, simul ismét vissza az ölelésbe, és még jobban zavarja az az átkozott bőrvért, ami ha rajta múlna, sose került volna a félelfre. Szíve szerint letépné róla, de a bőrrel meggyűlne a problémája, ezért inkább kibújtatni próbálná meg, amikor ismét pofoncsapásként érik a tettek. Hagyja, hogy leszálljon az asztalról, miközben elhangzanak a szavak. A szavak, amiket szinte fel se fog, miközben ismét az ajkába harap a jégkék tekintet gazdája. A fiú duzzadó nadrágja jelzi, hogy milyen hatással van rá a másik, mégis megadóan sóhajt. *
- Ne haragudj. * Feleli halkan, ahogy az asztalnak dől, maga mellett támaszkodva meg tenyerein. Talán ez a póz még jobban kihangsúlyozza karizmait, még ha nem is szándékos. *
- Én csak... * kezd magyarázkodni, és végtelenül kicsinek érzi magát, és szánalmasnak. * azt hiszem, hogy veled álmodtam. De nem tudtam, hogy álom volt, azt hittem megtörtént az este. Újra át akartam élni, csak ezúttal józanul. Vágyom rád, de tiszteletben fogom tartani a határaidat. Ha úgy könnyebb, alszom a padlón. * Teszi még hozzá, hogy megnyugtassa tanítóját. Ami eddig is egyértelmű volt, az most kimondásra is kerül, a hóhajú semmit nem fog tenni, ami hálótársa ellenére lenne. Talán pont ezzel szalajtja el élete éjszakáját, de nem tudna másnap a tükörbe nézni, ha visszaélne a helyzettel, hogy kettesben vannak. Ha Mai úgy dönt, akkor maradhatnak csak barátok. Akik veszettül vágynak egymásra. Mert ez minden igazán hosszú és jó barátság alapja. *
//Mondvacsinált//
* A csók édes, és a fiatal harcos örömmel veszik el benne. Ahogy az ujjbegyek a bőrére szorulnak, jóleső borzongás fut végig a hátán, amitől csak még többet akar kapni a másikból. Mégis ott motoszkál benne valahol mélyen a gondolat, hogy az este nem teljesen ilyen volt. Kezd rájönni, hogy csupán álom volt, ahogy ő és a mágus egymásra találtak a tábortűz mellett, és ez megrémiszti. Még sose volt ennyire közvetlen valakivel, aki nem jelezte ki egyértelműen a szándékait felé. A lábak köré fonódnak, és a fiú teste reagál, csípőjét közelebb tolja, még szorosabban húzza magához a nőt. Mégis, az elhangzó szavak összezavarják. Szorítása enyhül, és szeretné hagyni, hogy szabaduljon a hollóhajú szépség, amikor ezúttal ő van a csók fogadó oldalán. Mintha mi sem történt volna, simul ismét vissza az ölelésbe, és még jobban zavarja az az átkozott bőrvért, ami ha rajta múlna, sose került volna a félelfre. Szíve szerint letépné róla, de a bőrrel meggyűlne a problémája, ezért inkább kibújtatni próbálná meg, amikor ismét pofoncsapásként érik a tettek. Hagyja, hogy leszálljon az asztalról, miközben elhangzanak a szavak. A szavak, amiket szinte fel se fog, miközben ismét az ajkába harap a jégkék tekintet gazdája. A fiú duzzadó nadrágja jelzi, hogy milyen hatással van rá a másik, mégis megadóan sóhajt. *
- Ne haragudj. * Feleli halkan, ahogy az asztalnak dől, maga mellett támaszkodva meg tenyerein. Talán ez a póz még jobban kihangsúlyozza karizmait, még ha nem is szándékos. *
- Én csak... * kezd magyarázkodni, és végtelenül kicsinek érzi magát, és szánalmasnak. * azt hiszem, hogy veled álmodtam. De nem tudtam, hogy álom volt, azt hittem megtörtént az este. Újra át akartam élni, csak ezúttal józanul. Vágyom rád, de tiszteletben fogom tartani a határaidat. Ha úgy könnyebb, alszom a padlón. * Teszi még hozzá, hogy megnyugtassa tanítóját. Ami eddig is egyértelmű volt, az most kimondásra is kerül, a hóhajú semmit nem fog tenni, ami hálótársa ellenére lenne. Talán pont ezzel szalajtja el élete éjszakáját, de nem tudna másnap a tükörbe nézni, ha visszaélne a helyzettel, hogy kettesben vannak. Ha Mai úgy dönt, akkor maradhatnak csak barátok. Akik veszettül vágynak egymásra. Mert ez minden igazán hosszú és jó barátság alapja. *
1132. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 17:55:40
Üzenet elküldve: 2025-10-04 17:55:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Mintha csak veszélyben volna és a karok tudnák csak megvédeni, olyan biztonságosnak érzi az ölelést. Önkéntelen minden, nem tervezte, hogy a barátinál jócskán merészebben simít végig a finom bőrön, s úgy nyugszik bele a mozdulatba, a pillanatba. Ha az egész napot is kint töltötték, Pashthra illata is kellemesnek hat, bensőséges az egész, túlontúl az. Látja az ajkat közeledni, érzi, hogy nem kelepce, hogy van szabad választása, ha az a férfin múlik. De az elméje ködösül, az még nem akarja megadni a kegyet, hogy ne erősödhessen később a bűntudata. Végtelenül lassan jut el hozzá a másik ajka, mert ő maga sem siet azért, hogy rögvest megkapja, pedig igencsak kívánja. De végül ráforr, ölelése szorosabbá válik. Körmeit nem használva mar a hátba, ahogy kezd felszínre törni benne az a vágy, amit úgy igyekezett elfojtani, vagy elkerülni. Szomjazza az ajkat, minden érintést, beleborzong és feltolja magát az asztallapra, hogy azon ülve, kissé előre csúszva fonja vékony lábait a férfi köré. Nem akarja elengedni, valami mégis megmoccan az elméjében. Ez nem helyes. Vagy túl helyes és épp ez az ijesztő. Elhúzódik fejével kissé, homlokát a hóhajúénak támasztja, úgy rebegi a szavakat.*
- Ez nem helyes, Pashthra.
*Újabb szaggatott légvétel, majd mintha mi sem történt volna keresi újra a szájat, hogy oltsa szomját, hiába a saját intelme. Félreérthetők a jelek talán, de később újra elszakad, és igyekszik lekerülni a bútorról, hogy aztán még zavarosabb lehessen minden. Finoman érinti meg a másik kezét, majd a szemeibe néz.*
- Van valakim, nem tehetem ezt… *Ismét húsos ajkába harap, elemi erő kell, hogy ne hagyja hátra kételyét, félelmét és ugorjon fejest abba, amit egyébként annyira szeretne.*
- Én csak azért szerettem volna veled kettesben maradni, hogy elmondjam, hogy az a reggeli... az egy félreértés volt. Nem volna helyes tönkre tennem azt, amim van, hiába... hiába érzem azt, hogy majd megveszek most érted.
*Nagyot sóhajt, legalább határozott lenne, és ne tette volna mögé, hogy egyébként meg mindennek ellenére akarja.*
//Mondvacsinált//
*Mintha csak veszélyben volna és a karok tudnák csak megvédeni, olyan biztonságosnak érzi az ölelést. Önkéntelen minden, nem tervezte, hogy a barátinál jócskán merészebben simít végig a finom bőrön, s úgy nyugszik bele a mozdulatba, a pillanatba. Ha az egész napot is kint töltötték, Pashthra illata is kellemesnek hat, bensőséges az egész, túlontúl az. Látja az ajkat közeledni, érzi, hogy nem kelepce, hogy van szabad választása, ha az a férfin múlik. De az elméje ködösül, az még nem akarja megadni a kegyet, hogy ne erősödhessen később a bűntudata. Végtelenül lassan jut el hozzá a másik ajka, mert ő maga sem siet azért, hogy rögvest megkapja, pedig igencsak kívánja. De végül ráforr, ölelése szorosabbá válik. Körmeit nem használva mar a hátba, ahogy kezd felszínre törni benne az a vágy, amit úgy igyekezett elfojtani, vagy elkerülni. Szomjazza az ajkat, minden érintést, beleborzong és feltolja magát az asztallapra, hogy azon ülve, kissé előre csúszva fonja vékony lábait a férfi köré. Nem akarja elengedni, valami mégis megmoccan az elméjében. Ez nem helyes. Vagy túl helyes és épp ez az ijesztő. Elhúzódik fejével kissé, homlokát a hóhajúénak támasztja, úgy rebegi a szavakat.*
- Ez nem helyes, Pashthra.
*Újabb szaggatott légvétel, majd mintha mi sem történt volna keresi újra a szájat, hogy oltsa szomját, hiába a saját intelme. Félreérthetők a jelek talán, de később újra elszakad, és igyekszik lekerülni a bútorról, hogy aztán még zavarosabb lehessen minden. Finoman érinti meg a másik kezét, majd a szemeibe néz.*
- Van valakim, nem tehetem ezt… *Ismét húsos ajkába harap, elemi erő kell, hogy ne hagyja hátra kételyét, félelmét és ugorjon fejest abba, amit egyébként annyira szeretne.*
- Én csak azért szerettem volna veled kettesben maradni, hogy elmondjam, hogy az a reggeli... az egy félreértés volt. Nem volna helyes tönkre tennem azt, amim van, hiába... hiába érzem azt, hogy majd megveszek most érted.
*Nagyot sóhajt, legalább határozott lenne, és ne tette volna mögé, hogy egyébként meg mindennek ellenére akarja.*
1131. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 17:55:24
Üzenet elküldve: 2025-10-04 17:55:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy engedi, hogy a lelke mélyéről egyre inkább előbújni kívánó akarata utat törjön magának, és a teste ösztönös mozdulatokkal, mintha nem is ő irányítaná, lép Norennar elé, és öleli át a harcos testét, úgy jön rá arra, hogy ez volt a helyes döntés ahhoz, hogy mára békére lelhessen.
A jóleső ölelésből végül kibújva, nem sokkal később már csizmáival a kezében ácsorog az ajtó előtt, és várja, hogy Norennar is kövesse, de a férfi ahelyett, hogy jönne, épp a kardját helyezi vissza a fal mellé.*
- Fürödni megyünk, nem harcolni, de ha mégis megtámadna minket valami, majd felgyújtom, vagy kivéreztetem, ne aggódj! *Kuncogva, hagyják el száját ezek a szavak, olyan könnyedén, mintha csak azt mondaná, hogy majd megtörölköznek, ha vizesek lesznek. Ha valamit a feketeség nem ismer, akkor azok a határok a megfelelő viselkedési normák és helyzetek között, de ezt a mélységi már lassan meg is szokhatta.
A folyosó kifejezetten csendes, sehol egy lélek, így azzal sem lett volna gond, ha Norennar végül ruha nélkül lépett volna ki a szobából.*
- Igen, és mégsem. Szerinted összefutunk Maival és Pashthrával? *Kérdezi, miközben kinyitja az egyik ajtót, ami egy másik, szűkebb folyosóra vezet, és határozottan indul el rajta előre, mintha tudná, hogy merre kell menni. Norennar számára azonban hamarosan egyértelművé válhat, hogy nem így van, mikor néhány kanyar, illetve további ajtó után ismét a szobájuk előtt kötnek ki. A lány megtorpan, és kissé zavartan túr bele a mostanra már egyébként is meglehetősen kócos, fekete hajába.*
- Umm, legutóbb pedig arra volt egy fürdő, amerre először indultunk. *Pillant Norennarra kissé kétségbeesett fejjel, majd miután jobb ötlete nincs, újra ugyanarra indul el, mint korábban. Ha sötételf társa szemfüles, akkor észreveheti, hogy semmi trükk, semmi varázslat nincs az egész mögött, egyszerűen csak ezúttal sikerül a jó irányba fordulnia a feketeségnek, és lássanak csodát, a helyes ajtón benyitva meg is találják a fürdőhelyiséget, melyet kerestek.*
- Na, végre! Mondtam én, hogy vicces egy torony ez. *Enged meg magának egy fáradt sóhajt. A helyiség egyébként nem sokban különbözik egy egyszerű fürdőtől, a közepén egy nagyobb kád található, melyben kényelmesen elférnének még akár hárman is, akad ott szappan, törölköző, minden, amire szükségük lehet. Az egyetlen különlegessége talán annyi, hogy a kádban lévő víz anélkül is finom, forró, hogy látszólag bármi melegítené, emellett mindig kristálytiszta, nem számít, hányan mártóznak meg benne.*
- Most már vetkőzhetsz! *Vigyorodik el játékosan, majd ő maga is elkezd megszabadulni a ruháitól. A feszes bőrnadrág kerül le róla először, majd a fekete felsője, melyet levéve újra láthatóvá válnak a testét tarkító tetoválások is. Szégyenlősség továbbra sem szorult belé egy csepp sem, így még néhány mozdulattal később már teljesen pőrén áll Norennar előtt, ám ezúttal felé is fordul, nem úgy, mint otthon, így a férfi, ha akar, kedvére tekinthet végig a néhány heggel és pár régi sérülés nyomával csúfított, mégis csinosan karcsú, de edzett testén. Egyedül a kígyómintázatú karkötőjétől nem szabadult meg, az továbbra is ott ékeskedik a bal csuklóján.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy engedi, hogy a lelke mélyéről egyre inkább előbújni kívánó akarata utat törjön magának, és a teste ösztönös mozdulatokkal, mintha nem is ő irányítaná, lép Norennar elé, és öleli át a harcos testét, úgy jön rá arra, hogy ez volt a helyes döntés ahhoz, hogy mára békére lelhessen.
A jóleső ölelésből végül kibújva, nem sokkal később már csizmáival a kezében ácsorog az ajtó előtt, és várja, hogy Norennar is kövesse, de a férfi ahelyett, hogy jönne, épp a kardját helyezi vissza a fal mellé.*
- Fürödni megyünk, nem harcolni, de ha mégis megtámadna minket valami, majd felgyújtom, vagy kivéreztetem, ne aggódj! *Kuncogva, hagyják el száját ezek a szavak, olyan könnyedén, mintha csak azt mondaná, hogy majd megtörölköznek, ha vizesek lesznek. Ha valamit a feketeség nem ismer, akkor azok a határok a megfelelő viselkedési normák és helyzetek között, de ezt a mélységi már lassan meg is szokhatta.
A folyosó kifejezetten csendes, sehol egy lélek, így azzal sem lett volna gond, ha Norennar végül ruha nélkül lépett volna ki a szobából.*
- Igen, és mégsem. Szerinted összefutunk Maival és Pashthrával? *Kérdezi, miközben kinyitja az egyik ajtót, ami egy másik, szűkebb folyosóra vezet, és határozottan indul el rajta előre, mintha tudná, hogy merre kell menni. Norennar számára azonban hamarosan egyértelművé válhat, hogy nem így van, mikor néhány kanyar, illetve további ajtó után ismét a szobájuk előtt kötnek ki. A lány megtorpan, és kissé zavartan túr bele a mostanra már egyébként is meglehetősen kócos, fekete hajába.*
- Umm, legutóbb pedig arra volt egy fürdő, amerre először indultunk. *Pillant Norennarra kissé kétségbeesett fejjel, majd miután jobb ötlete nincs, újra ugyanarra indul el, mint korábban. Ha sötételf társa szemfüles, akkor észreveheti, hogy semmi trükk, semmi varázslat nincs az egész mögött, egyszerűen csak ezúttal sikerül a jó irányba fordulnia a feketeségnek, és lássanak csodát, a helyes ajtón benyitva meg is találják a fürdőhelyiséget, melyet kerestek.*
- Na, végre! Mondtam én, hogy vicces egy torony ez. *Enged meg magának egy fáradt sóhajt. A helyiség egyébként nem sokban különbözik egy egyszerű fürdőtől, a közepén egy nagyobb kád található, melyben kényelmesen elférnének még akár hárman is, akad ott szappan, törölköző, minden, amire szükségük lehet. Az egyetlen különlegessége talán annyi, hogy a kádban lévő víz anélkül is finom, forró, hogy látszólag bármi melegítené, emellett mindig kristálytiszta, nem számít, hányan mártóznak meg benne.*
- Most már vetkőzhetsz! *Vigyorodik el játékosan, majd ő maga is elkezd megszabadulni a ruháitól. A feszes bőrnadrág kerül le róla először, majd a fekete felsője, melyet levéve újra láthatóvá válnak a testét tarkító tetoválások is. Szégyenlősség továbbra sem szorult belé egy csepp sem, így még néhány mozdulattal később már teljesen pőrén áll Norennar előtt, ám ezúttal felé is fordul, nem úgy, mint otthon, így a férfi, ha akar, kedvére tekinthet végig a néhány heggel és pár régi sérülés nyomával csúfított, mégis csinosan karcsú, de edzett testén. Egyedül a kígyómintázatú karkötőjétől nem szabadult meg, az továbbra is ott ékeskedik a bal csuklóján.*
1130. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 16:59:24
Üzenet elküldve: 2025-10-04 16:59:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Nori szerencsére visszatér közéjük, amit egy mély sóhajjal nyugtáz, csakhogy hirtelenjében becsapódik a kisablak, amire ő maga is megrezzen. Szemeit hordozza végig a már fáklyafényben úszó helyiségen, majd megállapodik az árnyon, amiből egyszeriben kikel a Mester. Halvány mosoly húzódik végig ajkán, majd Norennarra tekint, hogy átvegye tőle a lányt, na de az inkább a likőr felé indul. Mai pedig hagyja. Nem épp a szórakozott mestertől fogja félteni, habár igen rosszkor jött e tréfa.
A vénséget méri fel ámulattal lélektükreiben, s izgalmában hevesen verő szívvel. Noha a megjelenése nem épp olyan, mint amilyet elvárt a társaitól, mégis reá irányul osztatlan figyelme, legyen ott a harcra kész, igen tüzes tekintetű hóhajú, a már nem annyira zavart húga, vagy éppen a mélységi, aki kissé meg is hajol. Ezt már szereti. Ő maga is megteszi ugyanezt, kellő finomsággal. Nem kérdés, hogy kitüntetett szerepet kap az, ki annyi mágia birtokában van, hogy akár csirkeszaros bőrpapucsban is állhatna előtte pőrén, akkor is elbűvölné. Meg is érdemli, hogy így járuljanak színe elé. Hangja tiszteletteljes, mégsem nélkülözi a magabiztosságot.*
- Drága Mester, milyen szórakoztató. Igen ironikus, hogy épp egy talánnyal kezdődött az ügy, ami miatt most eljöttünk. *Megenged egy bájosabb mosolyt is az előző halovány után. Felettébb kíváncsi, hogy amaz már rég tudja-e a jöttük okát, netán közbenjárása volt-e a szívet őrző mágiában. Minden részlet fontos lehet, szíve szerint rögvest elé tárna mindent, mégis baljós az, hogy így összecsengenek a dolgok. Esetleg éppen a legjobb lakat alá került hajdanán a gyémánttömb, amit drága húga feszített fel? Akkor nem biztos, hogy ilyen kedélyes marad az öregúr.*
- A hölgy itt Norileina, az urak pedig Pashthra és Norennar. Kiváló harcosok, mindemellett igencsak érdeklődőek a mágia iránt. *Finoman érinti meg hosszú fekete hullámos hajzuhatagát, s simít végig a tincsei között. Bár igen sokszor fordult már meg itt, na meg lihanechi családtagjai is, nem feltétlenül kell mindenkit számon tartson.*
- Én pedig Mai Faensa vagyok. *Azért belecsempészi a családnevet, hátha… De ez csupán formalitás. Visszafogott kecsességgel tesz néhány lépést a mester felé.*
- A Kurátor említette, hogy kutakodásba kezdtek itt is a kürtszó okán. Nem tudom meddig jutottak Mesterem, de engedelmével… szeretném, ha szemügyre venne valamit, ami a birtokunkba került. *Habár eleinte megingott, jobbnak látja mielőbb letudni a köröket. Még nem jelzi a feketeségnek, hogy mutassa meg, előbb kivárja, hogy miféle választ kap, vagy hagyja e egyáltalán kibontakozni.*
//A Mágustorony Mestere//
*Nori szerencsére visszatér közéjük, amit egy mély sóhajjal nyugtáz, csakhogy hirtelenjében becsapódik a kisablak, amire ő maga is megrezzen. Szemeit hordozza végig a már fáklyafényben úszó helyiségen, majd megállapodik az árnyon, amiből egyszeriben kikel a Mester. Halvány mosoly húzódik végig ajkán, majd Norennarra tekint, hogy átvegye tőle a lányt, na de az inkább a likőr felé indul. Mai pedig hagyja. Nem épp a szórakozott mestertől fogja félteni, habár igen rosszkor jött e tréfa.
A vénséget méri fel ámulattal lélektükreiben, s izgalmában hevesen verő szívvel. Noha a megjelenése nem épp olyan, mint amilyet elvárt a társaitól, mégis reá irányul osztatlan figyelme, legyen ott a harcra kész, igen tüzes tekintetű hóhajú, a már nem annyira zavart húga, vagy éppen a mélységi, aki kissé meg is hajol. Ezt már szereti. Ő maga is megteszi ugyanezt, kellő finomsággal. Nem kérdés, hogy kitüntetett szerepet kap az, ki annyi mágia birtokában van, hogy akár csirkeszaros bőrpapucsban is állhatna előtte pőrén, akkor is elbűvölné. Meg is érdemli, hogy így járuljanak színe elé. Hangja tiszteletteljes, mégsem nélkülözi a magabiztosságot.*
- Drága Mester, milyen szórakoztató. Igen ironikus, hogy épp egy talánnyal kezdődött az ügy, ami miatt most eljöttünk. *Megenged egy bájosabb mosolyt is az előző halovány után. Felettébb kíváncsi, hogy amaz már rég tudja-e a jöttük okát, netán közbenjárása volt-e a szívet őrző mágiában. Minden részlet fontos lehet, szíve szerint rögvest elé tárna mindent, mégis baljós az, hogy így összecsengenek a dolgok. Esetleg éppen a legjobb lakat alá került hajdanán a gyémánttömb, amit drága húga feszített fel? Akkor nem biztos, hogy ilyen kedélyes marad az öregúr.*
- A hölgy itt Norileina, az urak pedig Pashthra és Norennar. Kiváló harcosok, mindemellett igencsak érdeklődőek a mágia iránt. *Finoman érinti meg hosszú fekete hullámos hajzuhatagát, s simít végig a tincsei között. Bár igen sokszor fordult már meg itt, na meg lihanechi családtagjai is, nem feltétlenül kell mindenkit számon tartson.*
- Én pedig Mai Faensa vagyok. *Azért belecsempészi a családnevet, hátha… De ez csupán formalitás. Visszafogott kecsességgel tesz néhány lépést a mester felé.*
- A Kurátor említette, hogy kutakodásba kezdtek itt is a kürtszó okán. Nem tudom meddig jutottak Mesterem, de engedelmével… szeretném, ha szemügyre venne valamit, ami a birtokunkba került. *Habár eleinte megingott, jobbnak látja mielőbb letudni a köröket. Még nem jelzi a feketeségnek, hogy mutassa meg, előbb kivárja, hogy miféle választ kap, vagy hagyja e egyáltalán kibontakozni.*
1129. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 16:33:41
Üzenet elküldve: 2025-10-04 16:33:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Látja a zavartságot a nőn, ami rá is jellemző, ahogy próbálják nem kimondani amit gondolnak, és puhatolózva keresik a válaszokat a kérdésekre, amiket félnek feltenni. Mégis, elhangzik egy mondat, ami teljes mértékben megnyugtatja őt. Kár bármit sajnálni az estéből a mágus szerint, és ezzel a fiatal harcos is így van. Egyre biztosabban gondolja, hogy valóban megtörténtek a dolgok, bár még mindig nem talált arra magyarázatot, hogy akkor mikor aludtak, és váltottak őrséget, de ezen az apróságon ráér töprengni később is. Az a lényeg, hogy végül is, már elég közel kerültek egymáshoz ahhoz, hogy most ne legyen idegen egymásnak a két test közelsége. Még az is szívét melengeti, hogy a mágus szerint kellemes volt az este. Ezzel így van a hóhajú is, kellemes volt számára, és szívesen ismételné meg. Most pedig itt van, karjai között a nő, és mi sem tűnik természetesebbnek, hogy az ölelés után kissé hátra húzza fejét, és óvatosan lehajoljon, ajkaival a másik ajkait keresve. Újra átélve az előző estét, és egymás közelségét. Nem tudhatja, hogy erre miképp fog reagálni a nő, és nem is akarja azt éreztetni vele, hogy az ölelés egy bilincs, amiből nincs szabadulás, nem akarja magát ráerőszakolni, ezért változtat a tartáson, és szinte csak ujjai hegyével ér hozzá a másik hátához, jelezve, hogy nyugodtan menekülhet, ha szeretne. Törzsén is fordít kicsit, ösztönösen, egérutat kínálva, hogy ne érezze úgy Mai, mintha az asztalhoz szorítanák. Pedig Pash nagyon szívesen szorítaná hozzá, de nem teszi, egyelőre azt várja, hogy miképp reagálnak szenvedélyes csókjára, és ha a félelf nem menekül, akkor hátán végig is korcsolyázik jobb kezének ujjai hegyével, miközben balja a karján simít végig. Ha nem lenne biztos benne, hogy nem álmodta az előző éjszakát, akkor nem lenne ilyen bátor, viszont akár félreértés, akár szándékos jelek vezettek oda, most magabiztos a dolgában. *
//Mondvacsinált//
* Látja a zavartságot a nőn, ami rá is jellemző, ahogy próbálják nem kimondani amit gondolnak, és puhatolózva keresik a válaszokat a kérdésekre, amiket félnek feltenni. Mégis, elhangzik egy mondat, ami teljes mértékben megnyugtatja őt. Kár bármit sajnálni az estéből a mágus szerint, és ezzel a fiatal harcos is így van. Egyre biztosabban gondolja, hogy valóban megtörténtek a dolgok, bár még mindig nem talált arra magyarázatot, hogy akkor mikor aludtak, és váltottak őrséget, de ezen az apróságon ráér töprengni később is. Az a lényeg, hogy végül is, már elég közel kerültek egymáshoz ahhoz, hogy most ne legyen idegen egymásnak a két test közelsége. Még az is szívét melengeti, hogy a mágus szerint kellemes volt az este. Ezzel így van a hóhajú is, kellemes volt számára, és szívesen ismételné meg. Most pedig itt van, karjai között a nő, és mi sem tűnik természetesebbnek, hogy az ölelés után kissé hátra húzza fejét, és óvatosan lehajoljon, ajkaival a másik ajkait keresve. Újra átélve az előző estét, és egymás közelségét. Nem tudhatja, hogy erre miképp fog reagálni a nő, és nem is akarja azt éreztetni vele, hogy az ölelés egy bilincs, amiből nincs szabadulás, nem akarja magát ráerőszakolni, ezért változtat a tartáson, és szinte csak ujjai hegyével ér hozzá a másik hátához, jelezve, hogy nyugodtan menekülhet, ha szeretne. Törzsén is fordít kicsit, ösztönösen, egérutat kínálva, hogy ne érezze úgy Mai, mintha az asztalhoz szorítanák. Pedig Pash nagyon szívesen szorítaná hozzá, de nem teszi, egyelőre azt várja, hogy miképp reagálnak szenvedélyes csókjára, és ha a félelf nem menekül, akkor hátán végig is korcsolyázik jobb kezének ujjai hegyével, miközben balja a karján simít végig. Ha nem lenne biztos benne, hogy nem álmodta az előző éjszakát, akkor nem lenne ilyen bátor, viszont akár félreértés, akár szándékos jelek vezettek oda, most magabiztos a dolgában. *
1128. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 16:23:29
Üzenet elküldve: 2025-10-04 16:23:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Harci reflexei ösztönösen kapcsolnak be, és kezdi védelmezni a többieket a lángoló karddal, elfelejtve minden kérdést, és azt, hogy esetlegesen felhevülhet. Norileina reakciója normális körülmények között meglepné, ebben a felfokozott állapotban viszont nem hagyja tudatának, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Egyedül annyi jut el gondolati szinten hozzá, hogy az egyik mágus segítségre szorul, úgyhogy tesz egy újabb lépést előre, ezzel a Mai felé lépő feketeség is mögé kerül, pedig nem is tudja, hogy a veszély előttük, vagy máshol jelenik majd meg. A becsapódó ablakra is reflexszerűen reagál, miközben csípőből arrafelé fordul, kardját úgy fordítja, hogy a mozdulatot egyből támadó, vagy védekező mozgássá vigye tovább, súlypontja áthelyeződik bal lábára, miközben a jobbját kicsit behajlítja, felkészülve rá, hogy kirúgja magát, és arrafelé szökkenjen, ha szükséges. Tekintete vad, épp ezért amikor egy fekete, amorf alakzat kezd megjelenni előttük, ismét mozdul, és most arra készül, hogy erre mérjen támadást. Megfeszült izmai készek rá, hogy bármikor kitörjön az alapállásból, ám úgy tűnik, hogy erre nincs szüksége. Ahogy a láng kihuny a kardja hegyén, úgy változik az ő tekintete is vad, barbár, harcra készről gyanakodóvá. A kardot leengedi ugyan, de magában még vívódik kicsit azon, hogy a hüvelybe visszacsúsztass-e. Végül úgy dönt, hogy megadja egyelőre a kellő tiszteletet azzal, hogy így tesz, azonban karját a markolaton pihenteti továbbra is. Látszólag nyugodtabb az állása, mégis kis terpeszben marad, a ruha alatt továbbra is feszülnek az izmok, és kész arra, hogy bármikor reagáljon valamire, ami valószínűleg nem is fog megtörténni. Arcán nem látszik viszont, hogy mit művel. A mélységihez hasonlóan ő sem szól, sőt, úgy áll, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Hagyja, hogy Mai beszéljen, ahogy a többiek is, és társukat sem állítja meg, amikor a likőr felé lép, még ha ő maga nem is él a felajánlással. Az egyetlen dolog, ami egyértelműen leolvasható tekintetéből, az a gyanakvás, miközben az öreg alakot figyeli. *
//A Mágustorony Mestere//
* Harci reflexei ösztönösen kapcsolnak be, és kezdi védelmezni a többieket a lángoló karddal, elfelejtve minden kérdést, és azt, hogy esetlegesen felhevülhet. Norileina reakciója normális körülmények között meglepné, ebben a felfokozott állapotban viszont nem hagyja tudatának, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Egyedül annyi jut el gondolati szinten hozzá, hogy az egyik mágus segítségre szorul, úgyhogy tesz egy újabb lépést előre, ezzel a Mai felé lépő feketeség is mögé kerül, pedig nem is tudja, hogy a veszély előttük, vagy máshol jelenik majd meg. A becsapódó ablakra is reflexszerűen reagál, miközben csípőből arrafelé fordul, kardját úgy fordítja, hogy a mozdulatot egyből támadó, vagy védekező mozgássá vigye tovább, súlypontja áthelyeződik bal lábára, miközben a jobbját kicsit behajlítja, felkészülve rá, hogy kirúgja magát, és arrafelé szökkenjen, ha szükséges. Tekintete vad, épp ezért amikor egy fekete, amorf alakzat kezd megjelenni előttük, ismét mozdul, és most arra készül, hogy erre mérjen támadást. Megfeszült izmai készek rá, hogy bármikor kitörjön az alapállásból, ám úgy tűnik, hogy erre nincs szüksége. Ahogy a láng kihuny a kardja hegyén, úgy változik az ő tekintete is vad, barbár, harcra készről gyanakodóvá. A kardot leengedi ugyan, de magában még vívódik kicsit azon, hogy a hüvelybe visszacsúsztass-e. Végül úgy dönt, hogy megadja egyelőre a kellő tiszteletet azzal, hogy így tesz, azonban karját a markolaton pihenteti továbbra is. Látszólag nyugodtabb az állása, mégis kis terpeszben marad, a ruha alatt továbbra is feszülnek az izmok, és kész arra, hogy bármikor reagáljon valamire, ami valószínűleg nem is fog megtörténni. Arcán nem látszik viszont, hogy mit művel. A mélységihez hasonlóan ő sem szól, sőt, úgy áll, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Hagyja, hogy Mai beszéljen, ahogy a többiek is, és társukat sem állítja meg, amikor a likőr felé lép, még ha ő maga nem is él a felajánlással. Az egyetlen dolog, ami egyértelműen leolvasható tekintetéből, az a gyanakvás, miközben az öreg alakot figyeli. *
1127. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 14:46:50
Üzenet elküldve: 2025-10-04 14:46:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar először csak oldalra biccentett fejjel néz a feketeségre, mintha mérlegelné, valóban azt hallotta-e, amit. Szemei kissé összeszűkülnek, majd apró, gyanakvó villanással mérik végig a lányt. Végül vállát vonja, és a mellkasához nyúl. Ujjai lassan megindulnak inge gombjai felé. Egyetlen gomb enged, a szürke anyag kissé szétnyílik a kulcscsontnál. Nem siet, komótosan végzi a mozdulatot, mintha csak arra várna, mikor reagál a lány. Amikor a feketeség észbe kap, szemei kérdőn villannak vissza rá, szemöldöke kissé feljebb szalad. A gombot nem gombolja vissza, de tovább sem halad. Egy halvány félmosoly fut át az arcán, a helyzetet nem kommentálja.
A következő pillanatban a lány már közelebb lép. Norennar meglepetten követi szemével, és mikor az karjaival köré fonódik, megáll benne az ütő. Karjai először tétován lógnak oldalt, nem szokott hozzá, hogy bárki csak úgy, szó nélkül magához ölelje. Aztán lassan mozdulnak, a feketeség hátára simulnak, és végül viszonozzák az ölelést. A mozdulat bizonytalan, de minden elmúló pillanattal biztosabbá válik. Mellkasán érzi a másik fejét, a ruhán keresztül a meleg súlyt, és szinte önkéntelenül vesz egy mély levegőt. Az ölelésben van valami szokatlan, de kicsit sem taszító.
A lány szavai hallatán Norennar arca egy pillanatra elkomolyodik, mintha mérlegelné, hogyan is reagáljon rájuk. Aztán szürkéiben megvillan valami játékos fény, és a szája sarkában mosoly húzódik. Halk, rekedt kuncogás szakad ki belőle, mielőtt megszólalna.*
- Én viszont igen.
*Amikor a feketeség köszönetet mond, a mélységi először meglepetten pislog. Homlokán apró ránc fut végig, mintha tényleg nem értené, mire gondolhat. Aztán lassan elmosolyodik, és egy biccentéssel nyugtázza a dolgot. Nem faggatja tovább, a szó ott marad kettejük között, mint valami, amit nem kell kimondani többször.
Az ölelés még néhány pillanatig tart, majd a feketeség újabb gondolatait hallgatja, melyek a torony különös természetére utalnak. Norennar újból értetlenül pislog rá, szemöldöke összevonódik. Nem kérdez, nem vág közbe, csak hagyja, hogy a lány kibontakozzon, aztán engedi el magától, amikor az elhúzódik.
Egy rövid ideig még áll a szoba közepén. Tekintete követi a lány mozdulatait, ahogy a csizmáit kézbe veszi. Aztán a falhoz sétál, ahol fegyverei sorakoznak. Lehajol, ujjai a kard hüvelyére zárulnak. Egyetlen mozdulattal emeli fel, azonban félúton megáll. Mintha megdermedt volna. Szürkéi hosszú másodpercekig pihennek a kard markolatán, némán figyeli a keresztvasat. A gondolat, amely felmerült hősünkben, nem talál hangot, csak egy mély sóhaj tör elő belőle. Végül visszahelyezi a fegyvert a falnak támasztva.
Ismét a feketeségre pillant, aki már az ajtó felé tart. Lassan indul meg utána, lépteinek tompa koppanása visszhangzik a kőpadlón. Az ajtón kilépve a folyosóra pillant. A szürke kövek mindenütt ugyanolyanok, a mennyezeti ívek ismétlődnek, s az egészet szabályosan elhelyezett lámpások világítják be. Norennar tekintete körbesiklik, és a monoton ismétlődésben nincs semmi, ami támpontot adhatna.*
- Felettébb egyforma minden
*Morogja az orra alatt, majd követi a lányt tovább a folyosón, figyelve minden lépését, ahogy együtt indulnak a torony újabb szeszélyei felé.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar először csak oldalra biccentett fejjel néz a feketeségre, mintha mérlegelné, valóban azt hallotta-e, amit. Szemei kissé összeszűkülnek, majd apró, gyanakvó villanással mérik végig a lányt. Végül vállát vonja, és a mellkasához nyúl. Ujjai lassan megindulnak inge gombjai felé. Egyetlen gomb enged, a szürke anyag kissé szétnyílik a kulcscsontnál. Nem siet, komótosan végzi a mozdulatot, mintha csak arra várna, mikor reagál a lány. Amikor a feketeség észbe kap, szemei kérdőn villannak vissza rá, szemöldöke kissé feljebb szalad. A gombot nem gombolja vissza, de tovább sem halad. Egy halvány félmosoly fut át az arcán, a helyzetet nem kommentálja.
A következő pillanatban a lány már közelebb lép. Norennar meglepetten követi szemével, és mikor az karjaival köré fonódik, megáll benne az ütő. Karjai először tétován lógnak oldalt, nem szokott hozzá, hogy bárki csak úgy, szó nélkül magához ölelje. Aztán lassan mozdulnak, a feketeség hátára simulnak, és végül viszonozzák az ölelést. A mozdulat bizonytalan, de minden elmúló pillanattal biztosabbá válik. Mellkasán érzi a másik fejét, a ruhán keresztül a meleg súlyt, és szinte önkéntelenül vesz egy mély levegőt. Az ölelésben van valami szokatlan, de kicsit sem taszító.
A lány szavai hallatán Norennar arca egy pillanatra elkomolyodik, mintha mérlegelné, hogyan is reagáljon rájuk. Aztán szürkéiben megvillan valami játékos fény, és a szája sarkában mosoly húzódik. Halk, rekedt kuncogás szakad ki belőle, mielőtt megszólalna.*
- Én viszont igen.
*Amikor a feketeség köszönetet mond, a mélységi először meglepetten pislog. Homlokán apró ránc fut végig, mintha tényleg nem értené, mire gondolhat. Aztán lassan elmosolyodik, és egy biccentéssel nyugtázza a dolgot. Nem faggatja tovább, a szó ott marad kettejük között, mint valami, amit nem kell kimondani többször.
Az ölelés még néhány pillanatig tart, majd a feketeség újabb gondolatait hallgatja, melyek a torony különös természetére utalnak. Norennar újból értetlenül pislog rá, szemöldöke összevonódik. Nem kérdez, nem vág közbe, csak hagyja, hogy a lány kibontakozzon, aztán engedi el magától, amikor az elhúzódik.
Egy rövid ideig még áll a szoba közepén. Tekintete követi a lány mozdulatait, ahogy a csizmáit kézbe veszi. Aztán a falhoz sétál, ahol fegyverei sorakoznak. Lehajol, ujjai a kard hüvelyére zárulnak. Egyetlen mozdulattal emeli fel, azonban félúton megáll. Mintha megdermedt volna. Szürkéi hosszú másodpercekig pihennek a kard markolatán, némán figyeli a keresztvasat. A gondolat, amely felmerült hősünkben, nem talál hangot, csak egy mély sóhaj tör elő belőle. Végül visszahelyezi a fegyvert a falnak támasztva.
Ismét a feketeségre pillant, aki már az ajtó felé tart. Lassan indul meg utána, lépteinek tompa koppanása visszhangzik a kőpadlón. Az ajtón kilépve a folyosóra pillant. A szürke kövek mindenütt ugyanolyanok, a mennyezeti ívek ismétlődnek, s az egészet szabályosan elhelyezett lámpások világítják be. Norennar tekintete körbesiklik, és a monoton ismétlődésben nincs semmi, ami támpontot adhatna.*
- Felettébb egyforma minden
*Morogja az orra alatt, majd követi a lányt tovább a folyosón, figyelve minden lépését, ahogy együtt indulnak a torony újabb szeszélyei felé.*
1126. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 13:10:02
Üzenet elküldve: 2025-10-04 13:10:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Az érzés, mely hatalmába kerítette, olyan, mintha épp megállíthatatlanul zuhanna egy egyre mélyülő, sötét, árnyakkal teli lyukba, s közben az eső hangja, a Pashthra kardjának hegyén pislákoló fény, az egész valóság egyre távolabbá kerülne tőle. Teste nem mozdul, vöröslő arcán csak a rémület látszik, de az elméje furcsa játéka miatt mégis úgy látja magát, mintha eszeveszettül kapálózna, hogy valahogy meg tudja állítani a zuhanást, de hiába.
A sötét lyuk azonban mégsem feneketlen. Érez valamiféle puffanást, mikor eléri az alját, de mégsem fáj, ahogy a sűrű, fekete masszának tűnő semmiben lelassul a teste. Nem tudja, hol van, de egy lágy, ismerős és számára kedves hangot hall. Mai az, Mai szól hozzá hasonlóan, mint ahogy megannyiszor tette már éjszaka, az álmaiban is, és változtatott varázsütésre minden rémképet valami széppé, valami olyanná, amely képes volt kirángatni őt elméjének kínzó játékából. Most sincs ez másképp. Habár most nem alszik, a félvér lány barátságos hangja képes kiemelni a feketeséget a rémálomból. Üveges tekintetébe újra élet költözik, majd hirtelen még szaporábban veszi a levegőt, ahogy újra érzékelni kezdi a történéseket maga körül, de végül aztán megnyugszik, mikor rájön, hogy Mai biztonságot nyújtó ölelésében nem érheti baj. Nem halt meg, sem legutóbb, és most sem kell. Norennar ekkorra már visszahúzta a kezét, de tudja, hogyne tudná, hogy ő is végig ott volt mellette. Az a támogató, kellemes érintés segített rajta, hogy ne legyen fájdalmas a földetérés a sötétség mélyén, ő nyúlt utána, és lassította le, hogy ne zuhanjon tovább. Tudja és érzi, hogy ő volt. Egy pillanatnyi, apró tekintet a sötételf felé el is árulja ezt.*
- Te tudod. Te mindig tudod a választ. *Suttogja halkan Mainak, ahogy hálás tekintete megtalálja barátnője jegeskék íriszeit. Nyel egy nagyot még, majd jobb keze is mozdul, mellyel, ha hagyja, átkarolja a lány derekát. Eszébe sincs most elhúzódni tőle, de most már visszatért annyira a valóságba, hogy feltűnjön neki, az eső zúgó hangját már nem lehet oly' hangosan hallani, hála a csukott ablaknak, és a terem sem olyan sötét már, mint korábban. Tekintete az ismeretlen hang felé vándorol, mely hozzá szól, őt kérdezi arról, hogy jól van-e.*
- N-Nem… Nem annyira. *Válaszolja a szakállas öregnek még igencsak erőtlen hangon, majd amint feltűnik neki a kristálypohárba hulló folyadék, bizonytalanul, lassan elengedi Mait.*
- Kérek… *Ha a lány hagyja, hogy kibontakozzon az öleléséből, akkor elindul az italért, meg sem kérdőjelezve azt, hogy jó ötlet-e elfogadni, ám mielőtt akár pár lépést is megtehetne, újra a vállain érzi mélységi barátja kezének érintését. Felpillant rá, és halványan elmosolyodik.*
- Minden rendben. *Mondja halkan, majd, ha nem tartják vissza, tovább indul, hogy magához vegye a kristálypoharat, benne a likőrrel.*
//A Mágustorony Mestere//
*Az érzés, mely hatalmába kerítette, olyan, mintha épp megállíthatatlanul zuhanna egy egyre mélyülő, sötét, árnyakkal teli lyukba, s közben az eső hangja, a Pashthra kardjának hegyén pislákoló fény, az egész valóság egyre távolabbá kerülne tőle. Teste nem mozdul, vöröslő arcán csak a rémület látszik, de az elméje furcsa játéka miatt mégis úgy látja magát, mintha eszeveszettül kapálózna, hogy valahogy meg tudja állítani a zuhanást, de hiába.
A sötét lyuk azonban mégsem feneketlen. Érez valamiféle puffanást, mikor eléri az alját, de mégsem fáj, ahogy a sűrű, fekete masszának tűnő semmiben lelassul a teste. Nem tudja, hol van, de egy lágy, ismerős és számára kedves hangot hall. Mai az, Mai szól hozzá hasonlóan, mint ahogy megannyiszor tette már éjszaka, az álmaiban is, és változtatott varázsütésre minden rémképet valami széppé, valami olyanná, amely képes volt kirángatni őt elméjének kínzó játékából. Most sincs ez másképp. Habár most nem alszik, a félvér lány barátságos hangja képes kiemelni a feketeséget a rémálomból. Üveges tekintetébe újra élet költözik, majd hirtelen még szaporábban veszi a levegőt, ahogy újra érzékelni kezdi a történéseket maga körül, de végül aztán megnyugszik, mikor rájön, hogy Mai biztonságot nyújtó ölelésében nem érheti baj. Nem halt meg, sem legutóbb, és most sem kell. Norennar ekkorra már visszahúzta a kezét, de tudja, hogyne tudná, hogy ő is végig ott volt mellette. Az a támogató, kellemes érintés segített rajta, hogy ne legyen fájdalmas a földetérés a sötétség mélyén, ő nyúlt utána, és lassította le, hogy ne zuhanjon tovább. Tudja és érzi, hogy ő volt. Egy pillanatnyi, apró tekintet a sötételf felé el is árulja ezt.*
- Te tudod. Te mindig tudod a választ. *Suttogja halkan Mainak, ahogy hálás tekintete megtalálja barátnője jegeskék íriszeit. Nyel egy nagyot még, majd jobb keze is mozdul, mellyel, ha hagyja, átkarolja a lány derekát. Eszébe sincs most elhúzódni tőle, de most már visszatért annyira a valóságba, hogy feltűnjön neki, az eső zúgó hangját már nem lehet oly' hangosan hallani, hála a csukott ablaknak, és a terem sem olyan sötét már, mint korábban. Tekintete az ismeretlen hang felé vándorol, mely hozzá szól, őt kérdezi arról, hogy jól van-e.*
- N-Nem… Nem annyira. *Válaszolja a szakállas öregnek még igencsak erőtlen hangon, majd amint feltűnik neki a kristálypohárba hulló folyadék, bizonytalanul, lassan elengedi Mait.*
- Kérek… *Ha a lány hagyja, hogy kibontakozzon az öleléséből, akkor elindul az italért, meg sem kérdőjelezve azt, hogy jó ötlet-e elfogadni, ám mielőtt akár pár lépést is megtehetne, újra a vállain érzi mélységi barátja kezének érintését. Felpillant rá, és halványan elmosolyodik.*
- Minden rendben. *Mondja halkan, majd, ha nem tartják vissza, tovább indul, hogy magához vegye a kristálypoharat, benne a likőrrel.*
1125. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:57:48
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:57:48
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Az ablak hirtelen csapódik be. A zajtól Norennar összerezzen, tekintete rögtön oda is kap. A következő pillanatban sorra gyúlnak ki a fáklyák, a hirtelen fény pedig végigfut a falakon, éles árnyékokat rajzolva a berendezésre. A mélységi pár szívdobbanásnyi ideig azt sem tudja, merre nézzen, míg végül tekintete megállapodik azon a sötét folton, ami a padlóról kezd felemelkedni. Figyeli, ahogy az árnyék szinte lefejti magát a kövekről, majd alakot ölt. A pillanat alatt ott áll előttük egy görnyedt, szakállas öreg. Norennar nem lepődik meg. Ha tippelnie kellene, határozottan arra adná a voksát, hogy ez a bohókás öreg a torony ura.
A mélységi már épp jobban szemügyre venné az alakot, mikor a szeme sarkából mozgás vonja el a figyelmét. A félvér odalép Norihoz, és Norennar ekkor látja csak igazán a feketeség arcát. Liheg, szeme kitágult, vonásai tele félelemmel. A mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, mintha nem kapna levegőt. Mire a férfi mozdulna, Mai már szorosan magához öleli és szavakkal próbálja visszarántani őt a jelenbe. Norennar jobb híján a lány vállára teszi tenyerét, ujjai finoman végigsimítanak rajta. Nem tolakodik, épp csak annyit tesz, amivel jelezheti: ő is itt van. Szürkéi közben folyamatosan a feketeséget fürkészik, míg végül Maira pillant. Ha a nő visszanéz rá, röviden biccent, többet nem tesz hozzá.
Lassan elveszi kezét a lány válláról, és visszafordul az öreghez. Most végre őt is jobban szemügyre veszi. A talár egyszerű, a szandál kissé nevetségesnek hat, a vastag zokni még inkább. Norennarban önkéntelenül is felmerül a kérdés: valóban ezért kellett volna kiöltözni? Az arcáról nem olvasható le semmi, de belül határozottan úgy érzi, a félvér túl sokat aggodalmaskodott a külsőségeken. Legalább a ruhája tiszta, ez az egyetlen haszon, amit a készülődésből nyert.
A férfi lassan lép egyet előre, majd enyhén meghajol. A mozdulat nem kifogástalan, nem olyan, amilyet egy udvari etikettben jártas nemes mutatna, de közel jár hozzá. Nincs benne gúny, se különösebb szándék, egyszerűen gesztus a torony urának. Norennar viszont nem szól, nem próbálkozik kérdésekkel vagy bemutatkozással. Most jött el a félvér ideje van, őrá hagyja a beszédet. Az ő feladata inkább az, hogy figyeljen s ha kérdezik olyan választ adjon, amivel elsősorban Mai, másodsorban pedig a főmágus is elégedett lesz. Ha mai esetleg elengedné a feketeséget, Norennar újból megérinti annak vállát, biztos, ami biztos.*
//A Mágustorony Mestere//
*Az ablak hirtelen csapódik be. A zajtól Norennar összerezzen, tekintete rögtön oda is kap. A következő pillanatban sorra gyúlnak ki a fáklyák, a hirtelen fény pedig végigfut a falakon, éles árnyékokat rajzolva a berendezésre. A mélységi pár szívdobbanásnyi ideig azt sem tudja, merre nézzen, míg végül tekintete megállapodik azon a sötét folton, ami a padlóról kezd felemelkedni. Figyeli, ahogy az árnyék szinte lefejti magát a kövekről, majd alakot ölt. A pillanat alatt ott áll előttük egy görnyedt, szakállas öreg. Norennar nem lepődik meg. Ha tippelnie kellene, határozottan arra adná a voksát, hogy ez a bohókás öreg a torony ura.
A mélységi már épp jobban szemügyre venné az alakot, mikor a szeme sarkából mozgás vonja el a figyelmét. A félvér odalép Norihoz, és Norennar ekkor látja csak igazán a feketeség arcát. Liheg, szeme kitágult, vonásai tele félelemmel. A mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, mintha nem kapna levegőt. Mire a férfi mozdulna, Mai már szorosan magához öleli és szavakkal próbálja visszarántani őt a jelenbe. Norennar jobb híján a lány vállára teszi tenyerét, ujjai finoman végigsimítanak rajta. Nem tolakodik, épp csak annyit tesz, amivel jelezheti: ő is itt van. Szürkéi közben folyamatosan a feketeséget fürkészik, míg végül Maira pillant. Ha a nő visszanéz rá, röviden biccent, többet nem tesz hozzá.
Lassan elveszi kezét a lány válláról, és visszafordul az öreghez. Most végre őt is jobban szemügyre veszi. A talár egyszerű, a szandál kissé nevetségesnek hat, a vastag zokni még inkább. Norennarban önkéntelenül is felmerül a kérdés: valóban ezért kellett volna kiöltözni? Az arcáról nem olvasható le semmi, de belül határozottan úgy érzi, a félvér túl sokat aggodalmaskodott a külsőségeken. Legalább a ruhája tiszta, ez az egyetlen haszon, amit a készülődésből nyert.
A férfi lassan lép egyet előre, majd enyhén meghajol. A mozdulat nem kifogástalan, nem olyan, amilyet egy udvari etikettben jártas nemes mutatna, de közel jár hozzá. Nincs benne gúny, se különösebb szándék, egyszerűen gesztus a torony urának. Norennar viszont nem szól, nem próbálkozik kérdésekkel vagy bemutatkozással. Most jött el a félvér ideje van, őrá hagyja a beszédet. Az ő feladata inkább az, hogy figyeljen s ha kérdezik olyan választ adjon, amivel elsősorban Mai, másodsorban pedig a főmágus is elégedett lesz. Ha mai esetleg elengedné a feketeséget, Norennar újból megérinti annak vállát, biztos, ami biztos.*
1124. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:25:06
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:25:06
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Ahogy Norennar kimondja, majd Mai hangosabban is visszhangozza a megfejtést, úgy csapódik be a kerek kis ablak, majd fordul el halkan aprócska zárszerkezete. Ezzel egyidőben gyullad a falakon megannyi fáklya, barátságos fénybe öltöztetve a helyiséget. A bútorok vetette árnyékok eltűnnek, kivéve egyet; ez az árnyék mintha a földről tápászkodna fel, s veti le magáról a feketeséget, akár egy köpenyt. E művelet egy szempillantás alatt lezajlik, s velük szemben már egy meghajlott, nagy szakállú öregember álldogál kuncogva. Arcán megannyi barázda jelzi korát. Egyszerű, szürke talárt visel, lábán vaskos gyapjúzokni, s persze szandál. Első ránézésre akár egy hóbortos, romvárosi kéregetőnek is tűnhetne.*
-Árnyék, bizony! Arra nem lesz szükséged, ifiúr! *Pillant a Pashtra kezében szorongatott kardra, melynek mágikus lángjai szavai nyomán rögvest kihunynak.*
-Már rég ki akartam próbálni e mágiát. Jó sokáig tartott, mire felértetek! Elgémberedtem. *Megcsóválja fejét, majd íróasztala felé csoszog.*
-Bikkmakk! Bikkmakk! Vendégek. És milyen jól öltözött vendégek! *Motyogja orra alatt, majd ledobja magát a székébe, hogy onnan szemlélje tovább a társaságot. Tekintete megakad Norin.*
-Jól érzed magad, kedvesem? Egy kis szíverősítőt? *A szoba sarkából sajátos, csiripelő hang hallatszik. Amennyiben odapillantanak, egy furcsa küllemű, cirádás, jó gnómnagyságú masinából borostyánszín folyadék csepereg egy kristálypohárba.*
-Likőr. Saját készítésű!
//A Mágustorony Mestere//
*Ahogy Norennar kimondja, majd Mai hangosabban is visszhangozza a megfejtést, úgy csapódik be a kerek kis ablak, majd fordul el halkan aprócska zárszerkezete. Ezzel egyidőben gyullad a falakon megannyi fáklya, barátságos fénybe öltöztetve a helyiséget. A bútorok vetette árnyékok eltűnnek, kivéve egyet; ez az árnyék mintha a földről tápászkodna fel, s veti le magáról a feketeséget, akár egy köpenyt. E művelet egy szempillantás alatt lezajlik, s velük szemben már egy meghajlott, nagy szakállú öregember álldogál kuncogva. Arcán megannyi barázda jelzi korát. Egyszerű, szürke talárt visel, lábán vaskos gyapjúzokni, s persze szandál. Első ránézésre akár egy hóbortos, romvárosi kéregetőnek is tűnhetne.*
-Árnyék, bizony! Arra nem lesz szükséged, ifiúr! *Pillant a Pashtra kezében szorongatott kardra, melynek mágikus lángjai szavai nyomán rögvest kihunynak.*
-Már rég ki akartam próbálni e mágiát. Jó sokáig tartott, mire felértetek! Elgémberedtem. *Megcsóválja fejét, majd íróasztala felé csoszog.*
-Bikkmakk! Bikkmakk! Vendégek. És milyen jól öltözött vendégek! *Motyogja orra alatt, majd ledobja magát a székébe, hogy onnan szemlélje tovább a társaságot. Tekintete megakad Norin.*
-Jól érzed magad, kedvesem? Egy kis szíverősítőt? *A szoba sarkából sajátos, csiripelő hang hallatszik. Amennyiben odapillantanak, egy furcsa küllemű, cirádás, jó gnómnagyságú masinából borostyánszín folyadék csepereg egy kristálypohárba.*
-Likőr. Saját készítésű!
1123. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:07:29
Üzenet elküldve: 2025-10-04 12:07:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Nem tud szakadni a képektől, még akkor sem, ha épp csak lelki szemei előtt látja, hiszen igyekszik nem meredten bámulni a vonalakat. A megannyi heg mind egy-egy mese és valószínleg komor történetek. Szívesen húzná végig ujjbegyét mindegyiken, miközben hallgatja a férfi hangját, ahogy arról duruzsol, hogy mik történtek vele. Habár igen melege van, egy elnyúlt pillanatig csak idilli képeket fest magának az elméje, ahogy a megszokott kedvességgel átölelt baritont hallgatja, ahogy annak mellkasán fekszik és fecseg. Szeretné ezt azoktól kapni, akik jutottak neki, akiket választott, de úgy fest az nem adatik meg. Itt pedig talán jobb, ha nem próbálkozik ezirányba, sőt semmilyenbe. Várják ottnon - talán -, s neki erre kell gondolnia.
De miért is nyugodhatna le, miért is ne tenné próbára az élet? Ahogy közelít Pashthra megfeszül, s a levegő is benn marad, mert nem tudhatja mennyire közel lép majd hozzá. Szeretné elkergetni az érzetet, de hiába hesseget legbelül, nem megy sehová. Bele kellene törődni?
Zavartsága is jelentőségteljes, hiszen aligha látnak tőle hasonlót. Mindig magabiztos, mindenkit óv, mindig tudja mit kell, most a szavai mégis esetlennek tűnnek, se füle, sem farka.*
- Hogy az estét…? *Vonja össze szemöldökét. Az este aztán tényleg nem történt semmi eget rengető, de tán a harcosnak már akkor máshogy csengett le a közvetlensége. Akkor mit gondolhat arról, amit hajnalban tett?* - Az estéből kár volna bármit is sajnálni. Kellemes volt. *Mosolyodik el szelíden, majd megkapja a választ, ami talán meg is nyugtatja. Nincs mit szégyellnie. Szerinte van, de talán mégsem volt akkora ügy. A másik ölelése miatt viszont eltűnik a lába alól a talaj. Lassan siklik végig tenyere Pasthra oldalán át egészen az izmos hátig, hogy úgy bújjon bele a karjaiba. Ég a bőre, forrón lehel rá a kulcscsontra, ahogy mellkasára fekteti arcát, s kifújja a mélyen beszívott levegőt.*
- Örülök, hogy velünk jöttél, Pash. *Csak suttogja, és komolyan is gondolja. Nem tudja mit kezdene a két másikkal, ha ott kellene őrizni a furcsa kezdődő románcukat, vagy mit. Ő pedig valamiféle barátra lelhetett, csak tudná, hogy akkor miért lángol mindene.*
//Mondvacsinált//
*Nem tud szakadni a képektől, még akkor sem, ha épp csak lelki szemei előtt látja, hiszen igyekszik nem meredten bámulni a vonalakat. A megannyi heg mind egy-egy mese és valószínleg komor történetek. Szívesen húzná végig ujjbegyét mindegyiken, miközben hallgatja a férfi hangját, ahogy arról duruzsol, hogy mik történtek vele. Habár igen melege van, egy elnyúlt pillanatig csak idilli képeket fest magának az elméje, ahogy a megszokott kedvességgel átölelt baritont hallgatja, ahogy annak mellkasán fekszik és fecseg. Szeretné ezt azoktól kapni, akik jutottak neki, akiket választott, de úgy fest az nem adatik meg. Itt pedig talán jobb, ha nem próbálkozik ezirányba, sőt semmilyenbe. Várják ottnon - talán -, s neki erre kell gondolnia.
De miért is nyugodhatna le, miért is ne tenné próbára az élet? Ahogy közelít Pashthra megfeszül, s a levegő is benn marad, mert nem tudhatja mennyire közel lép majd hozzá. Szeretné elkergetni az érzetet, de hiába hesseget legbelül, nem megy sehová. Bele kellene törődni?
Zavartsága is jelentőségteljes, hiszen aligha látnak tőle hasonlót. Mindig magabiztos, mindenkit óv, mindig tudja mit kell, most a szavai mégis esetlennek tűnnek, se füle, sem farka.*
- Hogy az estét…? *Vonja össze szemöldökét. Az este aztán tényleg nem történt semmi eget rengető, de tán a harcosnak már akkor máshogy csengett le a közvetlensége. Akkor mit gondolhat arról, amit hajnalban tett?* - Az estéből kár volna bármit is sajnálni. Kellemes volt. *Mosolyodik el szelíden, majd megkapja a választ, ami talán meg is nyugtatja. Nincs mit szégyellnie. Szerinte van, de talán mégsem volt akkora ügy. A másik ölelése miatt viszont eltűnik a lába alól a talaj. Lassan siklik végig tenyere Pasthra oldalán át egészen az izmos hátig, hogy úgy bújjon bele a karjaiba. Ég a bőre, forrón lehel rá a kulcscsontra, ahogy mellkasára fekteti arcát, s kifújja a mélyen beszívott levegőt.*
- Örülök, hogy velünk jöttél, Pash. *Csak suttogja, és komolyan is gondolja. Nem tudja mit kezdene a két másikkal, ha ott kellene őrizni a furcsa kezdődő románcukat, vagy mit. Ő pedig valamiféle barátra lelhetett, csak tudná, hogy akkor miért lángol mindene.*
1122. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 11:38:57
Üzenet elküldve: 2025-10-04 11:38:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A visszakérdezésre síri csend a válasz, na meg aranyos értetlenséggel pislogó, feketével kifestett, barna szemek, melyek hirdetik, hogy épp a helyes választ próbálja összerakni fejben, de végül csupán egyetlen szó hagyja el ugyanolyan fekete ajkait.*
- Igen. *Egy apró bólintást társít még hozzá, és a figyelmét adja mellé, míg Norennar játékos mosolyát látva önkéntelenül mosolyodik el ő is. Miközben hallgatja a férfit, kissé hátradől az ágyon, kezeivel megtámasztja magát a háta mögött. Az utolsó mondatra nem számított, fel is kuncog rá, de végül az ablak felé pillantva kanyarodik vissza a vallomás komolyabb részéhez.*
- Ki, mert igazad volt. Az egy dolog, hogy én szeretnék megfelelni Mainak, de neked nincs rá okod. A mágusok pedig nem érdemlik meg, hogy miattuk csinálj bármit. Zárják az ajtókat előttem, mert másban hiszek, mint ők, akkor nekem miért kéne foglalkoznom azzal, hogy mi a véleményük rólam? Neked sem kell. *Reméli, hogy ezzel sikerül még az eddiginél is jobban meggyőznie Norennart a támogatásáról, miközben saját magára is hatással van a beszélgetés olyannyira, hogy következő szavaival elkezd megnyílni, és a Mai megismeréséről szóló történet keretében egy kicsit saját magáról mesélni. Norennarnak pedig sikerül ismét mosolyra csalni a fekete ajkakat a válaszával.*
- Kormos barátok vagyunk *kuncog halkan.* Amúgy nem a kinézetem miatt, hanem mert a lelkem és a szívem is fekete. *Ahogy a férfi szélesre tárt karjait figyeli, valamiért úgy érzi, hogy kedve támadna felállni, odalépkedni hozzá, és elbújni a karok ölelésében, de végül nem mozdul, nem mer. Emiatt lepődik meg azon, hogy a következő pillanatban már a vállán érzi az egyik kezet, ami majdnem ugyanolyan, mint az ölelés. Jóleső érzéssel tölti el az érintés, de ő továbbra is csak ott ül az ágyon, és hallgatja a neki szánt, kedves szavakat. Most valahogy nem akaródzik jó szokása szerint ráerősíteni arra, hogy igen, határozottan meg akarta ölni Norennart, csak az jut el a tudatáig, hogy a mélységi szeretné megismerni őt, és hogy szerinte van jó oldala is. Abban a bizonyos csendben ő is tökéletesen hallja még mindig, ahogy ezek a szavak újra és újra visszhangzanak, észre sem veszi, hogy mindeközben társa már újra témát váltott.*
- Nyugodtan… Mi? *Kerekednek ki a szemei, ahogy ráeszmél, mire is válaszolt.* Ja, nem, ne ruha nélkül gyere ki! *Nevet fel, majd hirtelen, minden gátlását a szemétbe dobva áll fel az ágyról, lép oda Norennarhoz, öleli őt át, és nyomja fejét is a mellkasának. Így most jó. Tüdeje megtelik levegővel, majd lassan, megnyugodva fújja ki. Az ölelésből nem enged, de végül felemeli a fejét és a mélységire pislog.*
- Holnap nem leszek ennyire fekete. Majd meglátod *mosolyog lágyan.* És Norennar, köszönöm. *Őszinte hála csillog barnáiban, majd kissé lustán pillant az ajtó felé. Nem örül neki, hogy nem a fürdő jön hozzájuk, hanem nekik kell találni egy szobát, ami teljesíti majd a kívánságukat.*
- Gyere! Megmutatom neked, amiről beszéltem, hogy a torony mennyire bolond. Ha fürdőt akarunk, kapunk is, de attól függ, mennyire van épp szórakozott kedvében. *Elszakad hát az ölelésből, kezébe veszi a sáros csizmáit, merthogy azokat neki sem ártana letisztítania, aztán meg is indul az ajtó felé, hogy a folyosóra kiérve felfedezhessék, melyik másik szoba rejt most épp fürdőhelyiséget.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A visszakérdezésre síri csend a válasz, na meg aranyos értetlenséggel pislogó, feketével kifestett, barna szemek, melyek hirdetik, hogy épp a helyes választ próbálja összerakni fejben, de végül csupán egyetlen szó hagyja el ugyanolyan fekete ajkait.*
- Igen. *Egy apró bólintást társít még hozzá, és a figyelmét adja mellé, míg Norennar játékos mosolyát látva önkéntelenül mosolyodik el ő is. Miközben hallgatja a férfit, kissé hátradől az ágyon, kezeivel megtámasztja magát a háta mögött. Az utolsó mondatra nem számított, fel is kuncog rá, de végül az ablak felé pillantva kanyarodik vissza a vallomás komolyabb részéhez.*
- Ki, mert igazad volt. Az egy dolog, hogy én szeretnék megfelelni Mainak, de neked nincs rá okod. A mágusok pedig nem érdemlik meg, hogy miattuk csinálj bármit. Zárják az ajtókat előttem, mert másban hiszek, mint ők, akkor nekem miért kéne foglalkoznom azzal, hogy mi a véleményük rólam? Neked sem kell. *Reméli, hogy ezzel sikerül még az eddiginél is jobban meggyőznie Norennart a támogatásáról, miközben saját magára is hatással van a beszélgetés olyannyira, hogy következő szavaival elkezd megnyílni, és a Mai megismeréséről szóló történet keretében egy kicsit saját magáról mesélni. Norennarnak pedig sikerül ismét mosolyra csalni a fekete ajkakat a válaszával.*
- Kormos barátok vagyunk *kuncog halkan.* Amúgy nem a kinézetem miatt, hanem mert a lelkem és a szívem is fekete. *Ahogy a férfi szélesre tárt karjait figyeli, valamiért úgy érzi, hogy kedve támadna felállni, odalépkedni hozzá, és elbújni a karok ölelésében, de végül nem mozdul, nem mer. Emiatt lepődik meg azon, hogy a következő pillanatban már a vállán érzi az egyik kezet, ami majdnem ugyanolyan, mint az ölelés. Jóleső érzéssel tölti el az érintés, de ő továbbra is csak ott ül az ágyon, és hallgatja a neki szánt, kedves szavakat. Most valahogy nem akaródzik jó szokása szerint ráerősíteni arra, hogy igen, határozottan meg akarta ölni Norennart, csak az jut el a tudatáig, hogy a mélységi szeretné megismerni őt, és hogy szerinte van jó oldala is. Abban a bizonyos csendben ő is tökéletesen hallja még mindig, ahogy ezek a szavak újra és újra visszhangzanak, észre sem veszi, hogy mindeközben társa már újra témát váltott.*
- Nyugodtan… Mi? *Kerekednek ki a szemei, ahogy ráeszmél, mire is válaszolt.* Ja, nem, ne ruha nélkül gyere ki! *Nevet fel, majd hirtelen, minden gátlását a szemétbe dobva áll fel az ágyról, lép oda Norennarhoz, öleli őt át, és nyomja fejét is a mellkasának. Így most jó. Tüdeje megtelik levegővel, majd lassan, megnyugodva fújja ki. Az ölelésből nem enged, de végül felemeli a fejét és a mélységire pislog.*
- Holnap nem leszek ennyire fekete. Majd meglátod *mosolyog lágyan.* És Norennar, köszönöm. *Őszinte hála csillog barnáiban, majd kissé lustán pillant az ajtó felé. Nem örül neki, hogy nem a fürdő jön hozzájuk, hanem nekik kell találni egy szobát, ami teljesíti majd a kívánságukat.*
- Gyere! Megmutatom neked, amiről beszéltem, hogy a torony mennyire bolond. Ha fürdőt akarunk, kapunk is, de attól függ, mennyire van épp szórakozott kedvében. *Elszakad hát az ölelésből, kezébe veszi a sáros csizmáit, merthogy azokat neki sem ártana letisztítania, aztán meg is indul az ajtó felé, hogy a folyosóra kiérve felfedezhessék, melyik másik szoba rejt most épp fürdőhelyiséget.*
1121. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-04 00:53:47
Üzenet elküldve: 2025-10-04 00:53:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Elsőre úgy tűnik, hogy Norennar elengedi a kérdést. Csendben áll a szoba közepén, tekintete egy pillanatra elréved, mintha a falak közt keresne menekülőpontot a válasz elől. Végül azonban lassan a feketeség felé fordul s megszólal.*
- Miért súgják a megérzéseim, vagy miért vagyok szívesebben veled?
*Élcelődve mondja, hangjában van valami könnyed él, mintha játszani akarna a helyzettel. Közben ujjaival beletúr a hajába, felborzolja kissé, majd a mozdulatból kifordítja a fejét, és a plafont kezdi nézni. A játékos mosoly lecsúszik arcáról, tekintete némán rögzül a mennyezeti köveken, ahogy gondolatait összeszedi.*
- Nos… *Szusszan végül, aztán újra a lányra pillant.* - Ha csak egy ilyen apróságban is, de kiálltál mellettem. Sokat jelentett, és tudom, hogy megbízhatok benned.
*A következő pillanatban sóhajt, mintha szavai súlya túl soknak bizonyulna így első nekifutásra. Végül vállat von, a szemében újra megvillan valami játékos fény.*
- Meg, ha szólítana a természet hívó szava, akkor te mégiscsak jobban kiigazodsz itt, mint Pash.
*Ezzel finoman el is tereli a komolyságot, a hangjában ott bujkál a tréfálkozás, miközben újra az alkarvédőjével babrál. Amikor a lány vállvonogatva vall arról, hogy nem ért az emberekhez, Norennar megáll a mozdulatban. Tekintete végigsiklik rajta, ahogy ott ül az ágy szélén, már bakancs nélkül. A mélységi ajka alig észrevehetően megrezdül, de nem szól közbe. Egy pillanatra összeráncolja homlokát, mintha az elhangzott szavak nyomot hagytak volna benne. Aztán tovább figyeli csendben, és egy apró, lassú bólintással nyugtázza magában a hallottakat.
A történet, amit a feketeség kibont, már nem hagyja hidegen. Norennar szája sarka lefelé húzódik, elhúzza a száját, miközben figyelmesen hallgatja a szavakat. Nem nehéz kiéreznie belőlük az őszinteséget, és valami szorít is a mellkasában, amit nehezen enged felszínre. Amikor azonban a lány őrá tereli a szót, arca lassan felenged, és mosoly bukkan rajta. Vállát ismételten megvonja, mint aki próbálja könnyebbé tenni a hangulatot.*
- Én lehetnék az utolsó, aki azért utál, mert ilyen „fekete” vagy… Nézz csak rám!
*Széttárja karjait, mintha bizonyítékul állna saját bőre árnyalata. Ajkai mögül kicsúszik egy kuncogás, halk és rövid, de őszinte. Ezután közelebb lép a lányhoz, és egyik kezét óvatosan a vállára teszi. Tekintete megállapodik a barnákon, hangja pedig komolyabbá válik.*
- Így is szerethető vagy. *Tart egy rövid szünetet, mintha csak átgondolná mit is akar igazán mondani.* - Csak meg kell téged ismerni. A jó oldalad. Elvégre emlékezz csak vissza az első találkozásunkra. Meg mernék rá esküdni, hogy meg akartál ölni, mert a hideg futkosott a hátamon tőled. Most meg… Inkább…
*Itt Norennar megrezzen mintha csak észbe kapott volna. Arcán halovány pír jelenik meg és elfordítja a tekintetét, majd megköszörüli torkát.*
- Most meg nem érzem.
*Zárja végül a témát ennyivel. Keze egy rövid pillanatig még a feketeség vállán pihen, mielőtt lassan visszahúzódna. A csendben ott marad a szavai nyoma, a mélységi pedig ismét hátrébb lép, de szeme még mindig rajta időzik a lányon.
Amikor az újabb kérdés elhangzik, Norennar először felvonja a szemöldökét. Mintha mérlegelné a két lehetőséget, majd megvonja a vállát. A mozdulat egyszerű, kissé laza, mintha nem akarna nagy ügyet csinálni belőle.*
- Gondoltam, nekivetkőzök én is, de gondolom, nem örülnének a helyiek, ha egy szál nadrágban slattyognék el a fürdőig, igaz?
*A mélységi ismételten felsóhajt, majd alaposan végig méri saját magát. Újból elhúzza száját.*
- Jót tenne egy fürdő, nekem és a gönceimnek is.
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Elsőre úgy tűnik, hogy Norennar elengedi a kérdést. Csendben áll a szoba közepén, tekintete egy pillanatra elréved, mintha a falak közt keresne menekülőpontot a válasz elől. Végül azonban lassan a feketeség felé fordul s megszólal.*
- Miért súgják a megérzéseim, vagy miért vagyok szívesebben veled?
*Élcelődve mondja, hangjában van valami könnyed él, mintha játszani akarna a helyzettel. Közben ujjaival beletúr a hajába, felborzolja kissé, majd a mozdulatból kifordítja a fejét, és a plafont kezdi nézni. A játékos mosoly lecsúszik arcáról, tekintete némán rögzül a mennyezeti köveken, ahogy gondolatait összeszedi.*
- Nos… *Szusszan végül, aztán újra a lányra pillant.* - Ha csak egy ilyen apróságban is, de kiálltál mellettem. Sokat jelentett, és tudom, hogy megbízhatok benned.
*A következő pillanatban sóhajt, mintha szavai súlya túl soknak bizonyulna így első nekifutásra. Végül vállat von, a szemében újra megvillan valami játékos fény.*
- Meg, ha szólítana a természet hívó szava, akkor te mégiscsak jobban kiigazodsz itt, mint Pash.
*Ezzel finoman el is tereli a komolyságot, a hangjában ott bujkál a tréfálkozás, miközben újra az alkarvédőjével babrál. Amikor a lány vállvonogatva vall arról, hogy nem ért az emberekhez, Norennar megáll a mozdulatban. Tekintete végigsiklik rajta, ahogy ott ül az ágy szélén, már bakancs nélkül. A mélységi ajka alig észrevehetően megrezdül, de nem szól közbe. Egy pillanatra összeráncolja homlokát, mintha az elhangzott szavak nyomot hagytak volna benne. Aztán tovább figyeli csendben, és egy apró, lassú bólintással nyugtázza magában a hallottakat.
A történet, amit a feketeség kibont, már nem hagyja hidegen. Norennar szája sarka lefelé húzódik, elhúzza a száját, miközben figyelmesen hallgatja a szavakat. Nem nehéz kiéreznie belőlük az őszinteséget, és valami szorít is a mellkasában, amit nehezen enged felszínre. Amikor azonban a lány őrá tereli a szót, arca lassan felenged, és mosoly bukkan rajta. Vállát ismételten megvonja, mint aki próbálja könnyebbé tenni a hangulatot.*
- Én lehetnék az utolsó, aki azért utál, mert ilyen „fekete” vagy… Nézz csak rám!
*Széttárja karjait, mintha bizonyítékul állna saját bőre árnyalata. Ajkai mögül kicsúszik egy kuncogás, halk és rövid, de őszinte. Ezután közelebb lép a lányhoz, és egyik kezét óvatosan a vállára teszi. Tekintete megállapodik a barnákon, hangja pedig komolyabbá válik.*
- Így is szerethető vagy. *Tart egy rövid szünetet, mintha csak átgondolná mit is akar igazán mondani.* - Csak meg kell téged ismerni. A jó oldalad. Elvégre emlékezz csak vissza az első találkozásunkra. Meg mernék rá esküdni, hogy meg akartál ölni, mert a hideg futkosott a hátamon tőled. Most meg… Inkább…
*Itt Norennar megrezzen mintha csak észbe kapott volna. Arcán halovány pír jelenik meg és elfordítja a tekintetét, majd megköszörüli torkát.*
- Most meg nem érzem.
*Zárja végül a témát ennyivel. Keze egy rövid pillanatig még a feketeség vállán pihen, mielőtt lassan visszahúzódna. A csendben ott marad a szavai nyoma, a mélységi pedig ismét hátrébb lép, de szeme még mindig rajta időzik a lányon.
Amikor az újabb kérdés elhangzik, Norennar először felvonja a szemöldökét. Mintha mérlegelné a két lehetőséget, majd megvonja a vállát. A mozdulat egyszerű, kissé laza, mintha nem akarna nagy ügyet csinálni belőle.*
- Gondoltam, nekivetkőzök én is, de gondolom, nem örülnének a helyiek, ha egy szál nadrágban slattyognék el a fürdőig, igaz?
*A mélységi ismételten felsóhajt, majd alaposan végig méri saját magát. Újból elhúzza száját.*
- Jót tenne egy fürdő, nekem és a gönceimnek is.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452