Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 67 (1321. - 1340. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1340. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-28 20:41:15
Üzenet elküldve: 2025-10-28 20:41:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar egy darabig ébren tartja magát. Oldalra fordulva, a feketeségnek háttal fekszik az ágyon, de nem alszik. Figyel. Minden apró hangot követ, mintha nem tudná elengedni az elmúlt percek feszültségét. Néha lepillant a pipára. A jég lassan olvad, apró vízcseppek csordulnak le róla, a felületén fény csillan, ahogy a villám újra bevilágítja a szobát. A feketeségnek igaza volt, valóban kiolvad. Norennar azonban még nem nyúl érte. Nem tudja, használhatja-e még, elvégre nem biztos abban, hogy a varázslat nem tett benne maradandó kárt. Mégis, ahogy nézi ahogy a jégburok megadja magát, a benne kavargó indulatok lassan lecsillapodnak. A lefojtott düh helyét fáradtság veszi át, a fáradtság.
Amikor meghallja, hogy a lány légzése egyenletesebbé válik, és már semmi nem mozdul a másik ágyon, ő is elengedi magát. Hagyja, hogy a szemhéja lecsukódjon, és a gondolatok, amelyek még tartották benne az éberséget, lassan elcsituljanak. Norennar végül elalszik.
Léptek hangjára ébred. A reflex dolgozik előbb, mint a tudat, a szeme azonnal kinyílik, az izmok megfeszülnek. A pillantása a hang forrását keresi, és amikor meglátja a feketeséget, újra ellazul. Nem közelít, nem fenyegeti, csupán a reggeli teendőet végzi. A férfi visszahajtja a fejét a párnára, és még néhány percig némán fekszik, a mennyezetre meredve. A reggel halvány fénye lassan beszűrődik az ablakon, a vihar már messze jár.
Végül szó nélkül kikel az ágyból. Nyújtózik, különböző mozdulatokkal nyújtja és szétmozgatja tagjait, melyek hol hang nélkül, hogy egy halk roppanás kíséretében adják meg magukat. Az arcán semmi sem látszik, sem feszültség, sem különösebb érzelem. Az asztalról elveszi az ingét, magára húzza, begombolja. A páncél darabjait egyenként veszi kézbe, ellenőrzi a szíjakat, a szegecseket, majd lassan magára erősíti őket. A mozdulatai gyakorlottak, gépiesek. A kardját visszailleszti a nagyobb szíjra, átdobja a vállán, meghúzza a bőrt, hogy a fegyver stabilan simuljon a hátához.
Végül a pipáért nyúl. Felveszi, a tenyerébe zárja, majd egy a táskából előhúzott ronggyal óvatosan megtörli. A hideg nedvesség még ott van rajta, de a pipa sértetlennek tűnik. Ez a felismerés enyhe megkönnyebbülést hoz, amit azonban nem kísér mosoly. Csak egy mély, hangtalan sóhaj. Ezután gondosan elteszi a helyére.
Épp az utolsó csatját igazgatásokat végzi páncélján, amikor a feketeség hangja átvág a szoba reggeli nyugalmán. Hősünk a hirtelen, kétségbeesett kiáltásra azonnal odakapja a fejét. Szemei kikerekednek, a szíve kihagy egy ütemet. A hallottak súlya azonnal leülepszik benne. Néhány másodpercig csak nézi a lányt, mozdulatlanul, ahogy a szavak értelmet nyernek. A szív. A szó hallatán elsápad, a tekintete egyre komorabbá válik.
Körbepillant a szobában, maga sem tudja miben reménykedve. Aztán a szeme visszatér a lányra. Odalép hozzá, két kezét finoman a vállaira teszi, ujjai nem szorítanak, de határozottan tartanak. Mélyen a szemébe néz. A hangja csendes, nyugodt, mégis a szavak mögött ott húzódik a feszültség.*
- Norileina. Arra kérlek, hogy nyugodj meg, aztán koncentrálj! Mi az utolsó emléked arról, amikor még biztosan nálad volt?
*A tekintete nem vádol, nem könyörög. Csak figyel, feszült csendben, miközben próbálja elfojtani mindazt, ami belül forrni kezd. A hangja továbbra is nyugodt, de a szemében ott bujkál valami mélyebb, amit a lány is észrevehet, a félelem attól, hogy most valami olyasmi történt, amit már nem tudnak jóvátenni.*
*Norennar egy darabig ébren tartja magát. Oldalra fordulva, a feketeségnek háttal fekszik az ágyon, de nem alszik. Figyel. Minden apró hangot követ, mintha nem tudná elengedni az elmúlt percek feszültségét. Néha lepillant a pipára. A jég lassan olvad, apró vízcseppek csordulnak le róla, a felületén fény csillan, ahogy a villám újra bevilágítja a szobát. A feketeségnek igaza volt, valóban kiolvad. Norennar azonban még nem nyúl érte. Nem tudja, használhatja-e még, elvégre nem biztos abban, hogy a varázslat nem tett benne maradandó kárt. Mégis, ahogy nézi ahogy a jégburok megadja magát, a benne kavargó indulatok lassan lecsillapodnak. A lefojtott düh helyét fáradtság veszi át, a fáradtság.
Amikor meghallja, hogy a lány légzése egyenletesebbé válik, és már semmi nem mozdul a másik ágyon, ő is elengedi magát. Hagyja, hogy a szemhéja lecsukódjon, és a gondolatok, amelyek még tartották benne az éberséget, lassan elcsituljanak. Norennar végül elalszik.
Léptek hangjára ébred. A reflex dolgozik előbb, mint a tudat, a szeme azonnal kinyílik, az izmok megfeszülnek. A pillantása a hang forrását keresi, és amikor meglátja a feketeséget, újra ellazul. Nem közelít, nem fenyegeti, csupán a reggeli teendőet végzi. A férfi visszahajtja a fejét a párnára, és még néhány percig némán fekszik, a mennyezetre meredve. A reggel halvány fénye lassan beszűrődik az ablakon, a vihar már messze jár.
Végül szó nélkül kikel az ágyból. Nyújtózik, különböző mozdulatokkal nyújtja és szétmozgatja tagjait, melyek hol hang nélkül, hogy egy halk roppanás kíséretében adják meg magukat. Az arcán semmi sem látszik, sem feszültség, sem különösebb érzelem. Az asztalról elveszi az ingét, magára húzza, begombolja. A páncél darabjait egyenként veszi kézbe, ellenőrzi a szíjakat, a szegecseket, majd lassan magára erősíti őket. A mozdulatai gyakorlottak, gépiesek. A kardját visszailleszti a nagyobb szíjra, átdobja a vállán, meghúzza a bőrt, hogy a fegyver stabilan simuljon a hátához.
Végül a pipáért nyúl. Felveszi, a tenyerébe zárja, majd egy a táskából előhúzott ronggyal óvatosan megtörli. A hideg nedvesség még ott van rajta, de a pipa sértetlennek tűnik. Ez a felismerés enyhe megkönnyebbülést hoz, amit azonban nem kísér mosoly. Csak egy mély, hangtalan sóhaj. Ezután gondosan elteszi a helyére.
Épp az utolsó csatját igazgatásokat végzi páncélján, amikor a feketeség hangja átvág a szoba reggeli nyugalmán. Hősünk a hirtelen, kétségbeesett kiáltásra azonnal odakapja a fejét. Szemei kikerekednek, a szíve kihagy egy ütemet. A hallottak súlya azonnal leülepszik benne. Néhány másodpercig csak nézi a lányt, mozdulatlanul, ahogy a szavak értelmet nyernek. A szív. A szó hallatán elsápad, a tekintete egyre komorabbá válik.
Körbepillant a szobában, maga sem tudja miben reménykedve. Aztán a szeme visszatér a lányra. Odalép hozzá, két kezét finoman a vállaira teszi, ujjai nem szorítanak, de határozottan tartanak. Mélyen a szemébe néz. A hangja csendes, nyugodt, mégis a szavak mögött ott húzódik a feszültség.*
- Norileina. Arra kérlek, hogy nyugodj meg, aztán koncentrálj! Mi az utolsó emléked arról, amikor még biztosan nálad volt?
*A tekintete nem vádol, nem könyörög. Csak figyel, feszült csendben, miközben próbálja elfojtani mindazt, ami belül forrni kezd. A hangja továbbra is nyugodt, de a szemében ott bujkál valami mélyebb, amit a lány is észrevehet, a félelem attól, hogy most valami olyasmi történt, amit már nem tudnak jóvátenni.*
1339. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-28 06:35:19
Üzenet elküldve: 2025-10-28 06:35:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Minden jel arra mutat, hogy ez a nap már szomorú véget fog érni. Hiába szól, Norennar nem méltatja válaszra, de még csak rá sem néz többé. Azt, hogy legyint, talán látja, de fel nem fogja, mert már csak szomorúságában bámul maga elé anélkül, hogy felfogná az őt érő ingereket. Mindeközben a varázs megtörik, a pipa jégbörtöne a természet törvényeit meghazudtoló gyorsasággal olvad ki és engedi szabadon a Norennar számára oly fontos eszközt. A jég után csak egy kisebb vízfolt marad a szövetbe ivódva, ezzel emlékeztetve a világot a történtekre.
Addigra már a feketeség is fekszik az ágyon, első alkalom, mióta itt vannak, hogy nem ugyanazon, mint sötételf barátja, már ha még nevezheti barátnak, ha az a gyűlölet, amit a férfi szemében látott, nem erősebb-e bármilyen átoknál. Nem tudja, hogy Norennar alszik-e, és azt sem, hogy őt végül mikor nyomja el újra az álom, de már csak másnap reggel ébred meg ismét riadtan. Takaró nincs rajta, azt nem is húzta magára, az éjszakából pedig semmire nem emlékszik, sem álomra, sem másra. Oldalra pillant, hogy Norennar ott fekszik-e még a másik ágyon, majd bármit is tapasztal, feláll és az ablakhoz lépked. A természet végre megnyugodott, az ítéletidőnek vége. Bárcsak a kettejük közt tomboló vihar is ugyanilyen könnyen érne véget! Nincs azonban ideje most tovább búslakodni, a javuló idő azt is jelenti, hogy indulniuk kell. Felöltözik hát, immáron teljesen feketébe. A hosszú ujjú, kényelmes felsőjére ezúttal egyedül veszi fel a brigantin vértet, majd miután az és a bakancsa is rajta van már, az összes fegyverét magára szíjazza, aggatja annak rendje és módja szerint.
Miután elkészült, a hátizsákjához lép, hogy egy hirtelen gondolattól vezérelve megkeresse benne az Ezüstcsörgő gyöngyszerű virágait. Teát akar belőle főzni magának, mert tudja, hogy azzal hasonló hatást érhet el, mint a Cyrold segítségével, de mégsem olyan erős, drasztikus módon, mint annak füstjével. Azonban, ahogy letérdel a táskához és kinyitja azt, bevillan az agyába egy kép, egy olyan kép, melyet a valóságban nem lát. A szív nincs benne, és a szobában sem látja sehol, hiába kapkodja a fejét kétségbeesetten mindenfelé. Felpattan, és ha kell, akkor az egész tornyot tűvé teszi Norennar után, és ha sikerül megtalálnia, akkor arcán még talán a tegnap estinél is rémültebb tekintettel szól hozzá.*
- Norennar! A szív! Nincs meg! Azt hiszem, hogy… valahol elhagytam a toronyban. *Idegesen túr bele fekete hajába. Norennar, Mai, Abogr… Yillith, Sa'Tereth, mind nagyon mérgesek lesznek rá, ha nem kerül elő, nem is beszélve a lehetséges következményekről.*
*Minden jel arra mutat, hogy ez a nap már szomorú véget fog érni. Hiába szól, Norennar nem méltatja válaszra, de még csak rá sem néz többé. Azt, hogy legyint, talán látja, de fel nem fogja, mert már csak szomorúságában bámul maga elé anélkül, hogy felfogná az őt érő ingereket. Mindeközben a varázs megtörik, a pipa jégbörtöne a természet törvényeit meghazudtoló gyorsasággal olvad ki és engedi szabadon a Norennar számára oly fontos eszközt. A jég után csak egy kisebb vízfolt marad a szövetbe ivódva, ezzel emlékeztetve a világot a történtekre.
Addigra már a feketeség is fekszik az ágyon, első alkalom, mióta itt vannak, hogy nem ugyanazon, mint sötételf barátja, már ha még nevezheti barátnak, ha az a gyűlölet, amit a férfi szemében látott, nem erősebb-e bármilyen átoknál. Nem tudja, hogy Norennar alszik-e, és azt sem, hogy őt végül mikor nyomja el újra az álom, de már csak másnap reggel ébred meg ismét riadtan. Takaró nincs rajta, azt nem is húzta magára, az éjszakából pedig semmire nem emlékszik, sem álomra, sem másra. Oldalra pillant, hogy Norennar ott fekszik-e még a másik ágyon, majd bármit is tapasztal, feláll és az ablakhoz lépked. A természet végre megnyugodott, az ítéletidőnek vége. Bárcsak a kettejük közt tomboló vihar is ugyanilyen könnyen érne véget! Nincs azonban ideje most tovább búslakodni, a javuló idő azt is jelenti, hogy indulniuk kell. Felöltözik hát, immáron teljesen feketébe. A hosszú ujjú, kényelmes felsőjére ezúttal egyedül veszi fel a brigantin vértet, majd miután az és a bakancsa is rajta van már, az összes fegyverét magára szíjazza, aggatja annak rendje és módja szerint.
Miután elkészült, a hátizsákjához lép, hogy egy hirtelen gondolattól vezérelve megkeresse benne az Ezüstcsörgő gyöngyszerű virágait. Teát akar belőle főzni magának, mert tudja, hogy azzal hasonló hatást érhet el, mint a Cyrold segítségével, de mégsem olyan erős, drasztikus módon, mint annak füstjével. Azonban, ahogy letérdel a táskához és kinyitja azt, bevillan az agyába egy kép, egy olyan kép, melyet a valóságban nem lát. A szív nincs benne, és a szobában sem látja sehol, hiába kapkodja a fejét kétségbeesetten mindenfelé. Felpattan, és ha kell, akkor az egész tornyot tűvé teszi Norennar után, és ha sikerül megtalálnia, akkor arcán még talán a tegnap estinél is rémültebb tekintettel szól hozzá.*
- Norennar! A szív! Nincs meg! Azt hiszem, hogy… valahol elhagytam a toronyban. *Idegesen túr bele fekete hajába. Norennar, Mai, Abogr… Yillith, Sa'Tereth, mind nagyon mérgesek lesznek rá, ha nem kerül elő, nem is beszélve a lehetséges következményekről.*
1338. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 21:25:00
Üzenet elküldve: 2025-10-26 21:25:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar az ágyon ül, a feketeséget figyeli, de amikor a lány újra megszólal, a tekintete lassan a jégbe zárt pipára vándorol. Egy ideig csak nézi, majd halkan kifújja a levegőt. A mozdulatban ott van valami fáradt belenyugvás. Aztán megszólal, szinte csak magának.*
- Remélem.
*A tekintete még mindig a pipán marad. Néhány másodpercig mozdulatlanul ül, mintha próbálná összerakni magában az este maradékát. A villámfény újra megvilágítja az arcát, a sápadt fényben a vonásai fáradtnak tűnnek, a tekintete üres. A férfi egy ideig még ül így, mintha próbálná eldönteni, mit kezdjen ezzel az egész estével.
Amikor a lány feláll, és a másik ágyra ül, Norennar már háttal van neki. A mozdulat lassú, kimért, semmi hirtelen nincs benne. Hallja, hogy a feketeség felajánlja, kiolvasztja a pipát, de nem válaszol. Csak egy rövid, közönyös legyintést enged meg, jelezve, hogy nem akarja tovább bolygatni a dolgot. Aztán ismét a jégtömb felé nyúl. Ujjai óvatosan simulnak a fagyos felületre, és egy pillanatig úgy tartja, mintha félne, hogy az érintésével kárt tehet benne. Finoman megemeli, majd az ágya mellé teszi a lánytól távolabb eső oldalra, a kardja mellé.
Egy darabig még ül, mintha várna valamire, talán csak a vihar halkulását, talán valamit, ami nem jön. Aztán lehajtja a fejét, elengedi a levegőt, és lassan hátradől az ágyon. Nem néz hátra, nem keres szemkontaktust. Oldalra fordul, háttal a feketeségnek, majd kinyújtja a kezét, és végigsimít a kardja markolatán.
A vihar tovább tombol odakint, a mennydörgés visszhangja időről időre áthullámzik a szobán, de a férfi nem reagál rá. Csak fekszik, a légzése egyenletes, mély. A szeme lehunyva, vagy talán csak félig zárva. Nem lehet tudni, alszik-e, vagy épp éberen hallgatja, ahogy a lány a másik ágyon miképp mozdul.*
*Norennar az ágyon ül, a feketeséget figyeli, de amikor a lány újra megszólal, a tekintete lassan a jégbe zárt pipára vándorol. Egy ideig csak nézi, majd halkan kifújja a levegőt. A mozdulatban ott van valami fáradt belenyugvás. Aztán megszólal, szinte csak magának.*
- Remélem.
*A tekintete még mindig a pipán marad. Néhány másodpercig mozdulatlanul ül, mintha próbálná összerakni magában az este maradékát. A villámfény újra megvilágítja az arcát, a sápadt fényben a vonásai fáradtnak tűnnek, a tekintete üres. A férfi egy ideig még ül így, mintha próbálná eldönteni, mit kezdjen ezzel az egész estével.
Amikor a lány feláll, és a másik ágyra ül, Norennar már háttal van neki. A mozdulat lassú, kimért, semmi hirtelen nincs benne. Hallja, hogy a feketeség felajánlja, kiolvasztja a pipát, de nem válaszol. Csak egy rövid, közönyös legyintést enged meg, jelezve, hogy nem akarja tovább bolygatni a dolgot. Aztán ismét a jégtömb felé nyúl. Ujjai óvatosan simulnak a fagyos felületre, és egy pillanatig úgy tartja, mintha félne, hogy az érintésével kárt tehet benne. Finoman megemeli, majd az ágya mellé teszi a lánytól távolabb eső oldalra, a kardja mellé.
Egy darabig még ül, mintha várna valamire, talán csak a vihar halkulását, talán valamit, ami nem jön. Aztán lehajtja a fejét, elengedi a levegőt, és lassan hátradől az ágyon. Nem néz hátra, nem keres szemkontaktust. Oldalra fordul, háttal a feketeségnek, majd kinyújtja a kezét, és végigsimít a kardja markolatán.
A vihar tovább tombol odakint, a mennydörgés visszhangja időről időre áthullámzik a szobán, de a férfi nem reagál rá. Csak fekszik, a légzése egyenletes, mély. A szeme lehunyva, vagy talán csak félig zárva. Nem lehet tudni, alszik-e, vagy épp éberen hallgatja, ahogy a lány a másik ágyon miképp mozdul.*
1337. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 19:17:35
Üzenet elküldve: 2025-10-26 19:17:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*A maga köré varázsolt, sűrű levegő az egyetlen védelme, ezen kívül ott ül a földön egy szál blúzban, kiszolgáltatottan a sötételf semmiből előtörő haragjának, amelyet továbbra sem ért, hogy mivel érdemelt ki. Illetve tudja, csak nem gondolta volna, hogy a jégbe zárt pipa ilyen erős hatással lesz Norennarra, hogy barátság-átok ide vagy oda, barátból azonnal az ellenségévé válik majd. Az ösztönös indulat, a kemény szavak mind a jelenleg meglehetősen csekély eszköztárának a részei arra, hogy valahogy mégiscsak megvédje magát, de úgy tűnik, hogy ezzel is csak ront a helyzetén. A mélységi kezébe kard kerül, amit látva ő is azonnal a derekához nyúl, de nemhogy a tőrei, még nadrág sincs rajta, hirtelen meg is lepi ez a tény. A szobát kezdi pásztázni, és észreveszi, hogy a fegyverei túl távol vannak, nem érné el őket elég gyorsan, ha Norennar rátámadna. Marad hát a mágia. Ha szükség lesz rá. A férfi azonban támadás helyett beszélni kezd, először az ő szavait ismétli, majd hozzátesz egy olyan szót, ami már eléri a feketeséget, hisz az az egyetlen szó az utóbbi időszak történéseinek hála neki is mélyen a tudatába égett.*
- Emlék…? *A félelme nem múlik el, de a hallottak hatására valami más is társul hozzá. Megbánás. A jégbe zárt pipa felé pillant, majd vissza Norennar felé, aki rá sem néz. Az ablakon bámul kifelé, így ő is ösztönösen arra fordítja a fejét. Mikor aztán az újabb mennydörgést követően újra a sötételfre pillant, ijedten veszi észre, hogy ő már rá figyel.*
- Hamarosan kiolvad, nem lesz semmi baja. *Ennyi, semmi többet nem mond, nem kér bocsánatot, nem sajnálkozik, nem áll neki magyarázkodni sem, hogy miért tette. Feltápászkodik a földről, és ő is magára húzza a fekete bőrnadrágot, becsatolja az övet is a derekán.*
- De ha akarod, kiolvasztom neked előbb. *Mondja még, majd leül a másik, szabad ágyra, és csendben vár, hátha elmúlik a vihar. Nem az, ami kint van, hanem ami idebent, a négy fal között tombol.*
*A maga köré varázsolt, sűrű levegő az egyetlen védelme, ezen kívül ott ül a földön egy szál blúzban, kiszolgáltatottan a sötételf semmiből előtörő haragjának, amelyet továbbra sem ért, hogy mivel érdemelt ki. Illetve tudja, csak nem gondolta volna, hogy a jégbe zárt pipa ilyen erős hatással lesz Norennarra, hogy barátság-átok ide vagy oda, barátból azonnal az ellenségévé válik majd. Az ösztönös indulat, a kemény szavak mind a jelenleg meglehetősen csekély eszköztárának a részei arra, hogy valahogy mégiscsak megvédje magát, de úgy tűnik, hogy ezzel is csak ront a helyzetén. A mélységi kezébe kard kerül, amit látva ő is azonnal a derekához nyúl, de nemhogy a tőrei, még nadrág sincs rajta, hirtelen meg is lepi ez a tény. A szobát kezdi pásztázni, és észreveszi, hogy a fegyverei túl távol vannak, nem érné el őket elég gyorsan, ha Norennar rátámadna. Marad hát a mágia. Ha szükség lesz rá. A férfi azonban támadás helyett beszélni kezd, először az ő szavait ismétli, majd hozzátesz egy olyan szót, ami már eléri a feketeséget, hisz az az egyetlen szó az utóbbi időszak történéseinek hála neki is mélyen a tudatába égett.*
- Emlék…? *A félelme nem múlik el, de a hallottak hatására valami más is társul hozzá. Megbánás. A jégbe zárt pipa felé pillant, majd vissza Norennar felé, aki rá sem néz. Az ablakon bámul kifelé, így ő is ösztönösen arra fordítja a fejét. Mikor aztán az újabb mennydörgést követően újra a sötételfre pillant, ijedten veszi észre, hogy ő már rá figyel.*
- Hamarosan kiolvad, nem lesz semmi baja. *Ennyi, semmi többet nem mond, nem kér bocsánatot, nem sajnálkozik, nem áll neki magyarázkodni sem, hogy miért tette. Feltápászkodik a földről, és ő is magára húzza a fekete bőrnadrágot, becsatolja az övet is a derekán.*
- De ha akarod, kiolvasztom neked előbb. *Mondja még, majd leül a másik, szabad ágyra, és csendben vár, hátha elmúlik a vihar. Nem az, ami kint van, hanem ami idebent, a négy fal között tombol.*
1336. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 14:53:26
Üzenet elküldve: 2025-10-26 14:53:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar lassan felhúzza a nadrágját, a mozdulat precíz, kimért. Ahogy végül megigazítja a derékövet, a tekintete visszatalál a feketeségre. A pillantása rideg és üres, érzelem nélküli, akár a kő, amit sem a harag, sem a félelem nem tud megmozdítani. Néhány másodpercig a szemébe néz, csendben, mozdulatlanul. Aztán a lány hangja megtöri a levegőt. Az indulatos szavak, a zavar, a félelem mind összefonódik, és Norennar szeme mintha újra fókuszt vesztene. A tekintete körbejár a lány körül, apró rezdülések után kutat, és ekkor veszi észre a levegő finom torzulását, a pajzsot, amit a varázslat köré vont. Szája sarkában rövid, fáradt fintor jelenik meg, aztán elfordul.
Tekintete a padlón heverő kardját találja meg. Lábfejét lassan alá csúsztatja, majd egyetlen lendületes mozdulattal fellöki a levegőbe és elkapja. Nem rántja ki a hüvelyből, csupán a kezében tartja. Néhány másodpercig nézi a fegyvert, mintha mérlegelne valamit, aztán megszólal. Hangja halk, de kemény.*
- Csak egy rohadt pipa… *Ismétli el halkan szinte csak magának súgva, de a hangjában mégis ott van valami nyugtalanító. Ahogy kimondja, újra a feketeségre néz. A szeme sötétebb, a vonásai megfeszülnek. Aztán vesz egy mély levegőt, a vállai lassan engednek.* - Egy emlék. Valaki olyantól, aki fontos volt nekem. De nyilván nem tudhattad.
*Lassan lehajol, felkapja a földről az ingét. A mozdulat csendes, visszafogott. Visszasétál az ágyhoz, ahol a jégbe zárt pipa pihen. Kardját az ágy mellé támasztja, az inget összehajtja, majd az asztalra helyezi. Ugyanígy tesz a többi ruhadarabbal is, amiket eddig ott hagyott. Nem néz a lányra, nem szól hozzá. Minden mozdulatából eltűnt a feszültség, csak az üresség maradt.
Végül leül az ágy szélére, lassan, hangtalanul, tekintetét az ablak felé fordítja, ahol a villámok még mindig cikáznak a távolban. Az egyik fény élesen megcsillan az arcán, majd elhal, és a férfi a következő dörgésnél már újra a feketeség felé fordul. A szeme mozdulatlan, várakozó. Mintha most ő akarná hallani, mit mond majd a lány.*
*Norennar lassan felhúzza a nadrágját, a mozdulat precíz, kimért. Ahogy végül megigazítja a derékövet, a tekintete visszatalál a feketeségre. A pillantása rideg és üres, érzelem nélküli, akár a kő, amit sem a harag, sem a félelem nem tud megmozdítani. Néhány másodpercig a szemébe néz, csendben, mozdulatlanul. Aztán a lány hangja megtöri a levegőt. Az indulatos szavak, a zavar, a félelem mind összefonódik, és Norennar szeme mintha újra fókuszt vesztene. A tekintete körbejár a lány körül, apró rezdülések után kutat, és ekkor veszi észre a levegő finom torzulását, a pajzsot, amit a varázslat köré vont. Szája sarkában rövid, fáradt fintor jelenik meg, aztán elfordul.
Tekintete a padlón heverő kardját találja meg. Lábfejét lassan alá csúsztatja, majd egyetlen lendületes mozdulattal fellöki a levegőbe és elkapja. Nem rántja ki a hüvelyből, csupán a kezében tartja. Néhány másodpercig nézi a fegyvert, mintha mérlegelne valamit, aztán megszólal. Hangja halk, de kemény.*
- Csak egy rohadt pipa… *Ismétli el halkan szinte csak magának súgva, de a hangjában mégis ott van valami nyugtalanító. Ahogy kimondja, újra a feketeségre néz. A szeme sötétebb, a vonásai megfeszülnek. Aztán vesz egy mély levegőt, a vállai lassan engednek.* - Egy emlék. Valaki olyantól, aki fontos volt nekem. De nyilván nem tudhattad.
*Lassan lehajol, felkapja a földről az ingét. A mozdulat csendes, visszafogott. Visszasétál az ágyhoz, ahol a jégbe zárt pipa pihen. Kardját az ágy mellé támasztja, az inget összehajtja, majd az asztalra helyezi. Ugyanígy tesz a többi ruhadarabbal is, amiket eddig ott hagyott. Nem néz a lányra, nem szól hozzá. Minden mozdulatából eltűnt a feszültség, csak az üresség maradt.
Végül leül az ágy szélére, lassan, hangtalanul, tekintetét az ablak felé fordítja, ahol a villámok még mindig cikáznak a távolban. Az egyik fény élesen megcsillan az arcán, majd elhal, és a férfi a következő dörgésnél már újra a feketeség felé fordul. A szeme mozdulatlan, várakozó. Mintha most ő akarná hallani, mit mond majd a lány.*
1335. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 14:21:46
Üzenet elküldve: 2025-10-26 14:21:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* Az igét sikerül elmondja hiba nélkül, és meg is jelenik szerelmének másolata, ami úgy tűnik, hogy a nőt igazi, őszinte boldogsággal tölti el. Boldogan nézi, ahogy játszik a képmással, kacag, és az ő arcára is vigyor kúszik fel. Ez az a reakció, amit mindig is remélt, érzi, hogy végre minden rendben van. Újabb csókot lehel szerelmének ajkaira (az igazira), ahogy újra elvesznek egymás karjai között egy őszinte boldog ölelésben. Viszont a mágusnak igaza van, célszerű lenne visszavonuljanak a szobájukba. *
- Menjünk vissza. * Ért egyet, mert bármennyire is érdekes és izgató a helyszín, el kell ismerje, hogy nem azzal volt elfoglalva az elmúlt percekben, hogy a csillagokat, vagy a holdfényt figyelje. Így pedig akár a szobájuk biztonságában is kereshetik egymás társaságát. *
- Élvezzük ki. * Feleli, egy újabb csók társaságában, de egyelőre nem mozdul. Túl tökéletes ez a pillanat, és még el akarja kicsit húzni. Újra a nyakra csókol, eltűnve a hajzuhatag mögött, majd egy hangos, remegő sóhaj közben húzódik hátrébb. *
- Menjünk, de siessünk. *Mondja, és visszahúzódik, hogy a nő fülébe súgja az igazat. *
- Újra akarlak. Újra és újra. Nem tudok betelni veled. * Feleli a nőnek, mert a kölcsönös szeretetnyilvánítás felkorbácsolta benne újra a tüzet. Kétséget sem akar adni afelől, hogy ha visszaérnek a szobába, akkor ma este sem fognak sokat aludni. Örül neki, hogy nem indultak még el, és így nem kell letáborozzanak az úton, ha visszaindulnak. Nem tudja hogyan tudnák türtőztetni magukat Norennar és Norileina előtt. *
* Az igét sikerül elmondja hiba nélkül, és meg is jelenik szerelmének másolata, ami úgy tűnik, hogy a nőt igazi, őszinte boldogsággal tölti el. Boldogan nézi, ahogy játszik a képmással, kacag, és az ő arcára is vigyor kúszik fel. Ez az a reakció, amit mindig is remélt, érzi, hogy végre minden rendben van. Újabb csókot lehel szerelmének ajkaira (az igazira), ahogy újra elvesznek egymás karjai között egy őszinte boldog ölelésben. Viszont a mágusnak igaza van, célszerű lenne visszavonuljanak a szobájukba. *
- Menjünk vissza. * Ért egyet, mert bármennyire is érdekes és izgató a helyszín, el kell ismerje, hogy nem azzal volt elfoglalva az elmúlt percekben, hogy a csillagokat, vagy a holdfényt figyelje. Így pedig akár a szobájuk biztonságában is kereshetik egymás társaságát. *
- Élvezzük ki. * Feleli, egy újabb csók társaságában, de egyelőre nem mozdul. Túl tökéletes ez a pillanat, és még el akarja kicsit húzni. Újra a nyakra csókol, eltűnve a hajzuhatag mögött, majd egy hangos, remegő sóhaj közben húzódik hátrébb. *
- Menjünk, de siessünk. *Mondja, és visszahúzódik, hogy a nő fülébe súgja az igazat. *
- Újra akarlak. Újra és újra. Nem tudok betelni veled. * Feleli a nőnek, mert a kölcsönös szeretetnyilvánítás felkorbácsolta benne újra a tüzet. Kétséget sem akar adni afelől, hogy ha visszaérnek a szobába, akkor ma este sem fognak sokat aludni. Örül neki, hogy nem indultak még el, és így nem kell letáborozzanak az úton, ha visszaindulnak. Nem tudja hogyan tudnák türtőztetni magukat Norennar és Norileina előtt. *
1334. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 09:38:37
Üzenet elküldve: 2025-10-26 09:38:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Egyáltalán nem akar a sötételf ellen fordulni, talán nem is tudna, a saját átka őt is szoros béklyóba köti. Szemében mégis ott csillog valami játékos, csíntalan fény, ami elárulja, hogy mire készül. Utálja, ha ijesztgetik és meg is fogja mutatni, hogy miért nem szabad vele játszani, ám most még nem maga Norennar fog bűnhődni érte, legalábbis nem közvetlenül. Kemény, jéghideg burokba zárja a férfi kedvenc szerszámát, nem, nem azt, amit a lábai között hord, hanem a pipát az ablakpárkányon, amely talán úgy hozzánőtt Norennarhoz, mint amennyire a fekete smink fontos a számára.
Apró, gonosz tréfának szánja tettét, ám amint a pipa jégbe fagy, valami olyasmi történik, amelyre egyáltalán nem számított. Minden a pillanat tört része alatt történik, esélye sincs reagálni a hirtelen mozdulatra, ahogy Norennar lelöki őt az öléből. Mire észbe kap, már a földön puffan, hátába éles fájdalom hasít, még a levegő is belé szorul hirtelen, még csak nyögni sem képes. A mélységi már talpon, ő azonban nem mozdul. Könyökére támaszkodva, riadtan figyeli, ahogy a férfi az ablakhoz lép. Egy újabb villám fényében látja meg a mélységit, s vele egyidőben, az árnyak közt egy pillanat erejéig hosszú, szőke tincseket lát, ahogy egy kísértetiesen hasonló emlék dereng fel előtte, de aztán a szoba elsötétül, a látottakat pedig egy szürreálisnak ható kép írja felül. A szoba jéghideg, ő mozdulni is képtelen, Norennar pedig nem emberi többé. A tekintete üres, mint egy szellem, úgy simít végig a jégbe zárt pipán. Nem is szellem, inkább démon, az arcára ülő, torz grimasz elárulja. Az egész jelenet groteszk és fájdalmas, mintha egy apa a halott gyermekének holtteste felett gyászolna, miközben a gyilkos, ő, ott fekszik mellette a földön, s csak arra vár, hogy bosszút álljon rajta.*
- Ne gyere közelebb! *Tör ki belőle a rettegés, egy sikoly, amihez újra néhány varázsszó társul, mellyel talán távol tudja tartani magától a démont. Norennar azonban nem mozdul, nem támad rá, a feketeség pedig valahol nem érti, hogy miért, hisz az arcán ott van a bosszúvágy, az ölni akarás. Ez a helyzet sokkal kínzóbb, mintha a férfi most rögtön rátámadna. Nem teszi. A mélységi magához veszi a jégtömböt, majd távolodni kezd az ablaktól. A kép nem válik kevésbé szürreálissá, ahogy az ágyba fekteti a pipát.
Amikor Norennar végre nyugodt hangon megszólal, akkor nyomja fel magát ő is ülő helyzetbe.*
- Mi a kurva élet bajod van neked?! Az csak egy rohadt pipa, úgy csinálsz, mintha a kölyködet nyírtam volna ki! Baszd meg! *Hangja remeg, a félelem és az értetlenség egyszerre szakad ki a lányból szitkozódás formájában, de továbbra sem ért semmit, az égvilágon semmit. Nem érti, hogy válhat egy álom egyetlen pillanat alatt rémálommá.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázsló körül pajzsszerűen a levegő hirtelen sűrűbb lesz, mely megállít minden repülő tárgyat a következő három körben, továbbá a varázsló megközelítése is nehézkesebb lesz.
*Egyáltalán nem akar a sötételf ellen fordulni, talán nem is tudna, a saját átka őt is szoros béklyóba köti. Szemében mégis ott csillog valami játékos, csíntalan fény, ami elárulja, hogy mire készül. Utálja, ha ijesztgetik és meg is fogja mutatni, hogy miért nem szabad vele játszani, ám most még nem maga Norennar fog bűnhődni érte, legalábbis nem közvetlenül. Kemény, jéghideg burokba zárja a férfi kedvenc szerszámát, nem, nem azt, amit a lábai között hord, hanem a pipát az ablakpárkányon, amely talán úgy hozzánőtt Norennarhoz, mint amennyire a fekete smink fontos a számára.
Apró, gonosz tréfának szánja tettét, ám amint a pipa jégbe fagy, valami olyasmi történik, amelyre egyáltalán nem számított. Minden a pillanat tört része alatt történik, esélye sincs reagálni a hirtelen mozdulatra, ahogy Norennar lelöki őt az öléből. Mire észbe kap, már a földön puffan, hátába éles fájdalom hasít, még a levegő is belé szorul hirtelen, még csak nyögni sem képes. A mélységi már talpon, ő azonban nem mozdul. Könyökére támaszkodva, riadtan figyeli, ahogy a férfi az ablakhoz lép. Egy újabb villám fényében látja meg a mélységit, s vele egyidőben, az árnyak közt egy pillanat erejéig hosszú, szőke tincseket lát, ahogy egy kísértetiesen hasonló emlék dereng fel előtte, de aztán a szoba elsötétül, a látottakat pedig egy szürreálisnak ható kép írja felül. A szoba jéghideg, ő mozdulni is képtelen, Norennar pedig nem emberi többé. A tekintete üres, mint egy szellem, úgy simít végig a jégbe zárt pipán. Nem is szellem, inkább démon, az arcára ülő, torz grimasz elárulja. Az egész jelenet groteszk és fájdalmas, mintha egy apa a halott gyermekének holtteste felett gyászolna, miközben a gyilkos, ő, ott fekszik mellette a földön, s csak arra vár, hogy bosszút álljon rajta.*
- Ne gyere közelebb! *Tör ki belőle a rettegés, egy sikoly, amihez újra néhány varázsszó társul, mellyel talán távol tudja tartani magától a démont. Norennar azonban nem mozdul, nem támad rá, a feketeség pedig valahol nem érti, hogy miért, hisz az arcán ott van a bosszúvágy, az ölni akarás. Ez a helyzet sokkal kínzóbb, mintha a férfi most rögtön rátámadna. Nem teszi. A mélységi magához veszi a jégtömböt, majd távolodni kezd az ablaktól. A kép nem válik kevésbé szürreálissá, ahogy az ágyba fekteti a pipát.
Amikor Norennar végre nyugodt hangon megszólal, akkor nyomja fel magát ő is ülő helyzetbe.*
- Mi a kurva élet bajod van neked?! Az csak egy rohadt pipa, úgy csinálsz, mintha a kölyködet nyírtam volna ki! Baszd meg! *Hangja remeg, a félelem és az értetlenség egyszerre szakad ki a lányból szitkozódás formájában, de továbbra sem ért semmit, az égvilágon semmit. Nem érti, hogy válhat egy álom egyetlen pillanat alatt rémálommá.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázsló körül pajzsszerűen a levegő hirtelen sűrűbb lesz, mely megállít minden repülő tárgyat a következő három körben, továbbá a varázsló megközelítése is nehézkesebb lesz.
1333. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 08:54:26
Üzenet elküldve: 2025-10-26 08:54:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Pihegve bújik a másikhoz, fel sem fogva, hogy éppen hol vannak, és még mindig nem volna szerencsés, ha valaki benyitna. Nem mintha nem tűnt volna kihaltabbnak e hely, mint bármikor máskor. Nyugodt, ha légzése még nem is az, ő maga megtalálta a helyét. És az nem egy helyszín, nem egy gyakorlóterem, nem kizárólag az árvaház, hanem valaki. Valaki mellett lenni. Ahol biztonságos, ahol nem kell attól félnie, hogy mikor mond, vagy tesz olyasmit, ami fordít a kockán, hogy mikor bántják újra, vagy használják ki csupán kedvtelésből. Amikor moccan a hóhajú, hogy elővegye a kulacsot, csak tűnődve néz utána. Nem érti, hogy ez hogyan lehetséges, bár minden jelenleg fontos emberi kapcsolata is hirtelen érkezett és percek után tudta, hogy maradnak. Nori, Cilia. Nem volt kérdés akkor sem. Most sincs. Mégis más. Mosolyog, miközben rendezni kezdi a ruházatát. Szerencsés anyag, alig látszik rajta bármi is, persze némileg megviselődött, de teljességben nem látja magát egy tükörben, hisz hát annak, amit végigpásztázva magán épp lát.
Kíváncsian pislant Pashra, ahogyan az mormolásba kezd. Talán kell néhány másodperc, de hamar ráébred, hogy mit fog mutatni neki a hóhajú. Nincs ijedtég. Nincs háborgás, tiszta minden. Ahogy kirajzolódik a képmása, csak eltátja kissé az ajkát, majd hatalmas, széles, boldog mosollyá alakul. A mágia nem hazudik, ez nem illúzió, hanem ténylegesen azt mutatja, amit mutatnia kell. Persze felébred benne a tudásvágy és azonnali válasz, szép szavak helyett, mint a legérdeklődőbb diák érinti meg az alakot. Magát. Felkacag. Újra a hóhajúra néz, majd vissza. Talán számára terhes lehet, hogy nincs azonnali válasz, de nem láthatja rajta, hogy küzd bármivel is, mindössze kiélvezi az egész helyzetet. A könnyedségét. Hogy nem akar elfutni, nem ijed meg a benne is megfogant szóra. Hiszen alig néhány napja gördült le a nyelvéről, de nem hiába fogta utána menekülőre. Nem hiába omlott össze egy pillanat alatt a világa, s most nem egy pillanat alatt vált volna sziklaszilárddá minden. Megsimítaná Pashthra arcát és még mielőtt újabb csók csattanna, csak nézi a szemeket és egészen elveszik. Nem fél. Ha tudatában lenne annak, hogy amaz is nem túl rég kápráztatott el ugyanezzel más nőt, talán feléledne benne némi kétely, de nem tudja, így csak egyszerűen boldog.*
- Elképzelni sem tudod, hogy milyen boldoggá tettél most, Pash!
*Hajol végül közelebb az ajkához, és arra rebegi rá.* - Szeretlek. *S ha csak pillanatnyi varázs mégis, ha elillan miután kimerészkednek a valóságba, akkor is komolyan gondolja, s nem próbál meg vitatkozni sem magával. Kiélvezné a perceket, s csak kis idő elteltével szólal meg újra.*
- Menjünk vissza a szobánkba. Gyönyörű ez a terem, de ott nem tör ránk senki, élvezzük ki a napot. Mintha csitulna az eső, reggel biztosan el tudunk indulni.
*Pihegve bújik a másikhoz, fel sem fogva, hogy éppen hol vannak, és még mindig nem volna szerencsés, ha valaki benyitna. Nem mintha nem tűnt volna kihaltabbnak e hely, mint bármikor máskor. Nyugodt, ha légzése még nem is az, ő maga megtalálta a helyét. És az nem egy helyszín, nem egy gyakorlóterem, nem kizárólag az árvaház, hanem valaki. Valaki mellett lenni. Ahol biztonságos, ahol nem kell attól félnie, hogy mikor mond, vagy tesz olyasmit, ami fordít a kockán, hogy mikor bántják újra, vagy használják ki csupán kedvtelésből. Amikor moccan a hóhajú, hogy elővegye a kulacsot, csak tűnődve néz utána. Nem érti, hogy ez hogyan lehetséges, bár minden jelenleg fontos emberi kapcsolata is hirtelen érkezett és percek után tudta, hogy maradnak. Nori, Cilia. Nem volt kérdés akkor sem. Most sincs. Mégis más. Mosolyog, miközben rendezni kezdi a ruházatát. Szerencsés anyag, alig látszik rajta bármi is, persze némileg megviselődött, de teljességben nem látja magát egy tükörben, hisz hát annak, amit végigpásztázva magán épp lát.
Kíváncsian pislant Pashra, ahogyan az mormolásba kezd. Talán kell néhány másodperc, de hamar ráébred, hogy mit fog mutatni neki a hóhajú. Nincs ijedtég. Nincs háborgás, tiszta minden. Ahogy kirajzolódik a képmása, csak eltátja kissé az ajkát, majd hatalmas, széles, boldog mosollyá alakul. A mágia nem hazudik, ez nem illúzió, hanem ténylegesen azt mutatja, amit mutatnia kell. Persze felébred benne a tudásvágy és azonnali válasz, szép szavak helyett, mint a legérdeklődőbb diák érinti meg az alakot. Magát. Felkacag. Újra a hóhajúra néz, majd vissza. Talán számára terhes lehet, hogy nincs azonnali válasz, de nem láthatja rajta, hogy küzd bármivel is, mindössze kiélvezi az egész helyzetet. A könnyedségét. Hogy nem akar elfutni, nem ijed meg a benne is megfogant szóra. Hiszen alig néhány napja gördült le a nyelvéről, de nem hiába fogta utána menekülőre. Nem hiába omlott össze egy pillanat alatt a világa, s most nem egy pillanat alatt vált volna sziklaszilárddá minden. Megsimítaná Pashthra arcát és még mielőtt újabb csók csattanna, csak nézi a szemeket és egészen elveszik. Nem fél. Ha tudatában lenne annak, hogy amaz is nem túl rég kápráztatott el ugyanezzel más nőt, talán feléledne benne némi kétely, de nem tudja, így csak egyszerűen boldog.*
- Elképzelni sem tudod, hogy milyen boldoggá tettél most, Pash!
*Hajol végül közelebb az ajkához, és arra rebegi rá.* - Szeretlek. *S ha csak pillanatnyi varázs mégis, ha elillan miután kimerészkednek a valóságba, akkor is komolyan gondolja, s nem próbál meg vitatkozni sem magával. Kiélvezné a perceket, s csak kis idő elteltével szólal meg újra.*
- Menjünk vissza a szobánkba. Gyönyörű ez a terem, de ott nem tör ránk senki, élvezzük ki a napot. Mintha csitulna az eső, reggel biztosan el tudunk indulni.
1332. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-26 00:14:55
Üzenet elküldve: 2025-10-26 00:14:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* A szavak kellemesen cirógatják a lelkét, és igyekszik a lehető legtöbbet adni magából, ebből az egészből, amit egymás iránt éreznek. Azt már a mágus is tudhatja, hogy a csillapíthatatlan vágy a harcosban is jelen van, nem tud betelni párjával, állandóan vele, vagy éppen benne akar lenni. Jólesően öleli most, dolga végeztével, hangosan zihálva, izzadtságtól ragadós testtel. Öleli, csókolja, simogatja, próbál még többet nyújtani, még ha teste már nyögi is a túlzott fiatalos lángolást. Nyelve hegyén ott vannak a szavak, amivel szerelmet szeretne vallani, amivel elismerné, hogy mit érez, de végül úgy dönt, hogy a szavaknál sokkal őszintébb a mágia. Előveszi a kulacsát, ahogy azt tette nem olyan régen este a tábortűz mellett, és egy halk igét kezd mormolni. A képzett fül számára ismerős lehet, talán fel is ismeri a nő már az előtt, hogy Pashthra végezne, aki, ha sikerrel mondja el a varázslatot, akkor most duplán láthatja kedvesét. És amennyiben két hollóval néz szembe, annak, akit még mindig ölel, csak halkan suttogja el a szavakat. *
- Szeretlek, Mai Faensa. Szeretlek, és szeretni is foglak. * Ígéri, hiszen mást nem tud, csak szavakat formázni, amiket jelenleg őszintének érez. És ha mindezzel sikerrel jár, és a fekete hajú szépség nem köszöni meg, ahogy Merlana tette nem is olyan rég, megszeppenve, és szinte megijedve, akkor még egy újabb csókra is magához próbálja húzni. *
A varázsló elmormol egy egyszerűbb igét, melynek hatására az első megérintett edényben található ital felszínéből kiemelkedik annak a méretarányos képmása, akit az edényből utoljára ivó a legjobban szeret. Hatása egy körig tart.
* A szavak kellemesen cirógatják a lelkét, és igyekszik a lehető legtöbbet adni magából, ebből az egészből, amit egymás iránt éreznek. Azt már a mágus is tudhatja, hogy a csillapíthatatlan vágy a harcosban is jelen van, nem tud betelni párjával, állandóan vele, vagy éppen benne akar lenni. Jólesően öleli most, dolga végeztével, hangosan zihálva, izzadtságtól ragadós testtel. Öleli, csókolja, simogatja, próbál még többet nyújtani, még ha teste már nyögi is a túlzott fiatalos lángolást. Nyelve hegyén ott vannak a szavak, amivel szerelmet szeretne vallani, amivel elismerné, hogy mit érez, de végül úgy dönt, hogy a szavaknál sokkal őszintébb a mágia. Előveszi a kulacsát, ahogy azt tette nem olyan régen este a tábortűz mellett, és egy halk igét kezd mormolni. A képzett fül számára ismerős lehet, talán fel is ismeri a nő már az előtt, hogy Pashthra végezne, aki, ha sikerrel mondja el a varázslatot, akkor most duplán láthatja kedvesét. És amennyiben két hollóval néz szembe, annak, akit még mindig ölel, csak halkan suttogja el a szavakat. *
- Szeretlek, Mai Faensa. Szeretlek, és szeretni is foglak. * Ígéri, hiszen mást nem tud, csak szavakat formázni, amiket jelenleg őszintének érez. És ha mindezzel sikerrel jár, és a fekete hajú szépség nem köszöni meg, ahogy Merlana tette nem is olyan rég, megszeppenve, és szinte megijedve, akkor még egy újabb csókra is magához próbálja húzni. *
A varázsló elmormol egy egyszerűbb igét, melynek hatására az első megérintett edényben található ital felszínéből kiemelkedik annak a méretarányos képmása, akit az edényből utoljára ivó a legjobban szeret. Hatása egy körig tart.
1331. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 23:50:06
Üzenet elküldve: 2025-10-25 23:50:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Amikor a körmök belemarnak a hátába, Norennar halkan felszisszen. A fájdalom gyors és éles, de nem vált ki belőle több szót vagy mozdulatot. A tekintete előbb értetlenül keresi a lányét. Csak a villámfények váltakozó, fehéres derengése festi meg az arcát, s a szürke szemekben ott van valami, ami egyszerre kérdez és figyelmeztet. Azonban mielőtt a szavak elhagynák az ajkait, a következő mennydörgés mindent elnyel. Mire a visszhang elhal, a feketeség már mormolni kezd. Norennar tekintete követi az ujjait, és abban a pillanatban, ahogy megérti, hogy varázslatot idéz, a vér szinte megfagy az ereiben.
Nem tudja, mire számítson. Egy pillanatra valóban átfut rajta, hogy talán most fordul ellene, talán a játék túlnőtt rajtuk. De bízik benne. Legalábbis próbál. Az ujjak mozdulatától azonban a pipa irányába fordul, és mire a következő villám fényében meglátja, már késő, a pipája jégbe zárva, hangtalanul, hidegen csillog előtte. A férfi szeme tágra nyílik. A meglepetést aztán valami sokkal mélyebb váltja fel. A harag nem kiáltásként, nem mozdulatban tör elő, hanem az arcán, ahogy az izmok megfeszülnek, és a szeme sötétebb árnyalatot ölt. Egyetlen, hirtelen mozdulattal löki le magáról a lányt, melyben a férfira jellemző visszafogottságnak a legapróbb nyoma sem felfedezhető. A szék megcsikordul, a mélységi pedig már talpon van.
Láthatóan nem törődik a feketeséggel, sem azzal, amit vele tett. Léptei hangtalanul simulnak a padlóra, miközben a jégbe zárt pipához lép. Közelebb hajol hozzá, és csak nézi. Az ujjai megérintik a fagyos felületet, olyan gyengéden, mintha attól tartana, hogy puszta érintésével is kárt tehet benne. A légzése lassú, mély, talán túlzottan is. Az arca most teljesen elnémul, nincs rajta se vád, se düh, se gyász, csak üres figyelem. Amikor végül felegyenesedik, újra a lány felé fordul. A következő villámfény éles, fehér csíkban hasít át a torony ablakán, és egy pillanatra megvilágítja az arcát. A feketeség pedig valami olyat láthat, amit valószínűleg nem szeretett volna. A szürke szempár rideg, akár a jég a pipája körül. Egy gyilkos tekintete méghozzá egy olyané, aki akár most is kész lenne ölni.
Ahogy a fény kihuny a férfi szeme és arckifejezése is változik, mintha csak váltakoznának érzelmek benne. A harag visszahúzódik, majd újra előtör, mintha valami láthatatlan kéz fojtogatná belülről. Az izmok megfeszülnek, az ujjak újra ökölbe szorulnak, aztán elengednek. A szürke szemekből az a bizonyos ridegség lassan valami fájdalmasabbá alakul. A mélységi arca most úgy torzul, mint aki saját magával küzd. A lány talán nem tudja, de az átok most is dolgozik benne ott, mélyen, valahol a tudata alatt, gátat emelve minden indulat és minden bosszúvágy elé. Nem engedi, hogy ártson annak, akihez láncolta. Ez a kötés most szorítja leginkább.
Norennar nem szól. Csak áll, nézi őt, majd ismét a pipához fordul. Felveszi, és érezni véli az ujjai alatt a dermesztő hideget, ami a bőrét szinte égeti. Aztán lassan elindul a szoba másik oldala felé. Nem néz vissza. A léptei hangtalanok, mintha minden energiát a mozdulatainak higgadtságába próbálna sűríteni. A jégbe zárt pipát leteszi a szemközti, üres ágyra, finoman, mintha csak egy testet fektetne le. Néhány másodpercig mozdulatlan marad, aztán visszafordul, és a szék mellett heverő ruháihoz lép. Felhúzza a nadrágját, megigazítja a derékövet, majd ismét lepillant a feketeségre. Tekintete ezúttal üres, teljesen kifejezéstelen.*
- Felesleges félned. Nem tudok ártani neked. *Hangja nyugodt. Talán túlzottan is.*
*Amikor a körmök belemarnak a hátába, Norennar halkan felszisszen. A fájdalom gyors és éles, de nem vált ki belőle több szót vagy mozdulatot. A tekintete előbb értetlenül keresi a lányét. Csak a villámfények váltakozó, fehéres derengése festi meg az arcát, s a szürke szemekben ott van valami, ami egyszerre kérdez és figyelmeztet. Azonban mielőtt a szavak elhagynák az ajkait, a következő mennydörgés mindent elnyel. Mire a visszhang elhal, a feketeség már mormolni kezd. Norennar tekintete követi az ujjait, és abban a pillanatban, ahogy megérti, hogy varázslatot idéz, a vér szinte megfagy az ereiben.
Nem tudja, mire számítson. Egy pillanatra valóban átfut rajta, hogy talán most fordul ellene, talán a játék túlnőtt rajtuk. De bízik benne. Legalábbis próbál. Az ujjak mozdulatától azonban a pipa irányába fordul, és mire a következő villám fényében meglátja, már késő, a pipája jégbe zárva, hangtalanul, hidegen csillog előtte. A férfi szeme tágra nyílik. A meglepetést aztán valami sokkal mélyebb váltja fel. A harag nem kiáltásként, nem mozdulatban tör elő, hanem az arcán, ahogy az izmok megfeszülnek, és a szeme sötétebb árnyalatot ölt. Egyetlen, hirtelen mozdulattal löki le magáról a lányt, melyben a férfira jellemző visszafogottságnak a legapróbb nyoma sem felfedezhető. A szék megcsikordul, a mélységi pedig már talpon van.
Láthatóan nem törődik a feketeséggel, sem azzal, amit vele tett. Léptei hangtalanul simulnak a padlóra, miközben a jégbe zárt pipához lép. Közelebb hajol hozzá, és csak nézi. Az ujjai megérintik a fagyos felületet, olyan gyengéden, mintha attól tartana, hogy puszta érintésével is kárt tehet benne. A légzése lassú, mély, talán túlzottan is. Az arca most teljesen elnémul, nincs rajta se vád, se düh, se gyász, csak üres figyelem. Amikor végül felegyenesedik, újra a lány felé fordul. A következő villámfény éles, fehér csíkban hasít át a torony ablakán, és egy pillanatra megvilágítja az arcát. A feketeség pedig valami olyat láthat, amit valószínűleg nem szeretett volna. A szürke szempár rideg, akár a jég a pipája körül. Egy gyilkos tekintete méghozzá egy olyané, aki akár most is kész lenne ölni.
Ahogy a fény kihuny a férfi szeme és arckifejezése is változik, mintha csak váltakoznának érzelmek benne. A harag visszahúzódik, majd újra előtör, mintha valami láthatatlan kéz fojtogatná belülről. Az izmok megfeszülnek, az ujjak újra ökölbe szorulnak, aztán elengednek. A szürke szemekből az a bizonyos ridegség lassan valami fájdalmasabbá alakul. A mélységi arca most úgy torzul, mint aki saját magával küzd. A lány talán nem tudja, de az átok most is dolgozik benne ott, mélyen, valahol a tudata alatt, gátat emelve minden indulat és minden bosszúvágy elé. Nem engedi, hogy ártson annak, akihez láncolta. Ez a kötés most szorítja leginkább.
Norennar nem szól. Csak áll, nézi őt, majd ismét a pipához fordul. Felveszi, és érezni véli az ujjai alatt a dermesztő hideget, ami a bőrét szinte égeti. Aztán lassan elindul a szoba másik oldala felé. Nem néz vissza. A léptei hangtalanok, mintha minden energiát a mozdulatainak higgadtságába próbálna sűríteni. A jégbe zárt pipát leteszi a szemközti, üres ágyra, finoman, mintha csak egy testet fektetne le. Néhány másodpercig mozdulatlan marad, aztán visszafordul, és a szék mellett heverő ruháihoz lép. Felhúzza a nadrágját, megigazítja a derékövet, majd ismét lepillant a feketeségre. Tekintete ezúttal üres, teljesen kifejezéstelen.*
- Felesleges félned. Nem tudok ártani neked. *Hangja nyugodt. Talán túlzottan is.*
1330. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 22:16:47
Üzenet elküldve: 2025-10-25 22:16:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Három alkalom, három különböző kis élet, tele vágyakkal, célokkal, félelmekkel és fájdalommal. Megosztoznak rajtuk. Megosztoznak, mert a lélek, mi egykoron egy volt, képtelen egymaga elviselni az összeset. Olyan, mint amikor egy üveglapra túl nehéz súlyt pakol az ember. Egy ideig bírja, míg végül halkan reccsen egyet, megreped, aztán el is törik és hangosan csörömpölve hullik szilánkonként a földre. Vagy inkább olyan, mintha egy hófehér, fényes gömböt dobtak volna bele a fekete szurokba, és ahogy próbálod lecsiszolni róla a mocskot veszed észre, hogy eltört. Össze lehet illeszteni a nagyobbacska darabokat ugyan, de a gömb már sosem lesz az igazi többé.
Három élmény, három cél, három megoldás arra, hogy élvezni tudja ezt az elbaszott valamit, amit sokan gúnyosan életnek neveznek, de mégis a legcsendesebb, legőszintébb emléke a saját halálához köthető. Az sötét volt, üres, de mégis nyugodt és fájdalomtól mentes. Legalábbis egészen eddig ez volt az. Most egy újabb emlék veszi át a helyét, mert Norennar ölében is ugyanolyan nyugodt, csendes és kényelmes lenni. A szeretete biztonságérzetet ad, a lénye pedig valami olyasfajta élményt, játékot, melyre kíváncsi annyira, hogy érdemes legyen érte élni. Már nem akar leugrani a mélybe, nem kívánja azt a sötét világot. Most nem.
Kettejük tekintete újra találkozik, egymást látják, de talán egyikük sem értheti, mi is zajlik pontosan a másikban. Norennar mosolya hamisnak tűnik, Nori kipirult arca pedig még mindig a pár perccel ezelőtti elégedettséget tükrözi s nem azokat a gondolatokat, melyek uralják most az elméjét. Egész teste megdermed, ahogy a csók a vállát éri, a fülébe halkan suttogott szavak pedig őszintén megrémítik egy pillanatra, olyannyira, hogy a férfi hátán pihenő ujjai meggörbülnek, körmei erősen marnak a sötételf szürke bőrébe. Egy újabb csók éri aztán egy különösen érzékeny ponton. A hideg végigfut az egész testén, kezét pedig még azelőtt rántja el Norennar háta mögül, hogy ő a támlának dőlne. Tekintete riadt, vádló, mégis kíváncsi.*
- Hisz te is csak játszol, de én nem bánom. Egy játék, amit mindketten élvezünk, az jó, nem? *Szavaira az égiek mennydörgő hangja válaszol először, a feketeség ajkai pedig széles vigyorra húzódnak. Ő kétségkívül élvezi a játékot.*
- Ha még egyszer a frászt hozod rám, megfagyasztom a tökeidet. *Gonoszkásan kuncog fel, majd kinyújtja a kezét Norennar félrerakott pipája felé és mormol valamit, hogy megpróbálja demonstrálni, fenyegetése nem csak üres szavakból áll. Ha jól sikerül a varázslata, szegény pipa ideje korán jut Norennar legnemesebb testrészének sorsára, amennyiben továbbra is riogatni óhajtja a boszorkányt.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy kisebb (max. egy köbméteres) jégburkot hoz létre a kívánt tárgy köré, mely fizikailag nem eltörhető. Hatása három körig tart.
*Három alkalom, három különböző kis élet, tele vágyakkal, célokkal, félelmekkel és fájdalommal. Megosztoznak rajtuk. Megosztoznak, mert a lélek, mi egykoron egy volt, képtelen egymaga elviselni az összeset. Olyan, mint amikor egy üveglapra túl nehéz súlyt pakol az ember. Egy ideig bírja, míg végül halkan reccsen egyet, megreped, aztán el is törik és hangosan csörömpölve hullik szilánkonként a földre. Vagy inkább olyan, mintha egy hófehér, fényes gömböt dobtak volna bele a fekete szurokba, és ahogy próbálod lecsiszolni róla a mocskot veszed észre, hogy eltört. Össze lehet illeszteni a nagyobbacska darabokat ugyan, de a gömb már sosem lesz az igazi többé.
Három élmény, három cél, három megoldás arra, hogy élvezni tudja ezt az elbaszott valamit, amit sokan gúnyosan életnek neveznek, de mégis a legcsendesebb, legőszintébb emléke a saját halálához köthető. Az sötét volt, üres, de mégis nyugodt és fájdalomtól mentes. Legalábbis egészen eddig ez volt az. Most egy újabb emlék veszi át a helyét, mert Norennar ölében is ugyanolyan nyugodt, csendes és kényelmes lenni. A szeretete biztonságérzetet ad, a lénye pedig valami olyasfajta élményt, játékot, melyre kíváncsi annyira, hogy érdemes legyen érte élni. Már nem akar leugrani a mélybe, nem kívánja azt a sötét világot. Most nem.
Kettejük tekintete újra találkozik, egymást látják, de talán egyikük sem értheti, mi is zajlik pontosan a másikban. Norennar mosolya hamisnak tűnik, Nori kipirult arca pedig még mindig a pár perccel ezelőtti elégedettséget tükrözi s nem azokat a gondolatokat, melyek uralják most az elméjét. Egész teste megdermed, ahogy a csók a vállát éri, a fülébe halkan suttogott szavak pedig őszintén megrémítik egy pillanatra, olyannyira, hogy a férfi hátán pihenő ujjai meggörbülnek, körmei erősen marnak a sötételf szürke bőrébe. Egy újabb csók éri aztán egy különösen érzékeny ponton. A hideg végigfut az egész testén, kezét pedig még azelőtt rántja el Norennar háta mögül, hogy ő a támlának dőlne. Tekintete riadt, vádló, mégis kíváncsi.*
- Hisz te is csak játszol, de én nem bánom. Egy játék, amit mindketten élvezünk, az jó, nem? *Szavaira az égiek mennydörgő hangja válaszol először, a feketeség ajkai pedig széles vigyorra húzódnak. Ő kétségkívül élvezi a játékot.*
- Ha még egyszer a frászt hozod rám, megfagyasztom a tökeidet. *Gonoszkásan kuncog fel, majd kinyújtja a kezét Norennar félrerakott pipája felé és mormol valamit, hogy megpróbálja demonstrálni, fenyegetése nem csak üres szavakból áll. Ha jól sikerül a varázslata, szegény pipa ideje korán jut Norennar legnemesebb testrészének sorsára, amennyiben továbbra is riogatni óhajtja a boszorkányt.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy kisebb (max. egy köbméteres) jégburkot hoz létre a kívánt tárgy köré, mely fizikailag nem eltörhető. Hatása három körig tart.
1329. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 22:09:20
Üzenet elküldve: 2025-10-25 22:09:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Távolinak tűnik, hogy valaha is meg akarta állítani a férfit. Ahogy érinti, most is, mint mindig, elködösül a világ és csak a hóhajú létezik számára, s az érzés, amit ő okoz neki. A sóhajai is éppúgy árulkodnak, mint a testének jelzései. Telhetetlenné válik, ha gondoskodik róla Pashthra, így természetes, hogy nem elég az, ami a szoknya alatt történik, ha el is éri a beteljesülés, nem kíván megállni. Már nem tud. Ahogy újra meglátja a tengerkék szemeket, máris nyúl a kedvese felé, s kipirult arccal, zihálva, de a nadrágjának eltüntetéséről kezd gondoskodni. A szavak melengetik a szívét, s ezzel együtt öle is forróbbá válik, ideje sem volt lehűlnie. *
- Semennyi nem elég belőled… *Rebegi, miközben a lábai már a harcos nyakában vannak. Már nem az első alkalom, de mégis elmondhatatlan az érzés, ahogy befogadja egészen. Újra sóhajok keverednek a szobában, csupán egyszer néznek a jegeskék lélektükrök az ajtó irányába, majd halkan felnevet, hogy mennyire nem érdekli semmi, csak ne legyen vége, addig ne, amíg csak bírják szusszal. Mait sem kell félteni, bármilyen szabálykövető, van helyzet, hogy ő mondja meg, hogy mit is kell betartani, így hát nem emel szót azért, hogy a tilosban járnak. Mert nem lehet tilos, semmi nem lehet az, hogyha érinti őt a Pash… bár a ruhája gyűrődései később biztosan bosszantani fogják, de majd ráeszmél akkor is, hogy megérte.
Tartson bármeddig, az elégedettsége látványos, s pihegve borulna végül Pashthra karjaiba.*
- Olyan fegyvered van ellenem, mint senkinek. *Szólal meg végül, mikor már lassul a légzése.* - Ahogy hozzámérsz, nem számít semmi. Csak te.
*Távolinak tűnik, hogy valaha is meg akarta állítani a férfit. Ahogy érinti, most is, mint mindig, elködösül a világ és csak a hóhajú létezik számára, s az érzés, amit ő okoz neki. A sóhajai is éppúgy árulkodnak, mint a testének jelzései. Telhetetlenné válik, ha gondoskodik róla Pashthra, így természetes, hogy nem elég az, ami a szoknya alatt történik, ha el is éri a beteljesülés, nem kíván megállni. Már nem tud. Ahogy újra meglátja a tengerkék szemeket, máris nyúl a kedvese felé, s kipirult arccal, zihálva, de a nadrágjának eltüntetéséről kezd gondoskodni. A szavak melengetik a szívét, s ezzel együtt öle is forróbbá válik, ideje sem volt lehűlnie. *
- Semennyi nem elég belőled… *Rebegi, miközben a lábai már a harcos nyakában vannak. Már nem az első alkalom, de mégis elmondhatatlan az érzés, ahogy befogadja egészen. Újra sóhajok keverednek a szobában, csupán egyszer néznek a jegeskék lélektükrök az ajtó irányába, majd halkan felnevet, hogy mennyire nem érdekli semmi, csak ne legyen vége, addig ne, amíg csak bírják szusszal. Mait sem kell félteni, bármilyen szabálykövető, van helyzet, hogy ő mondja meg, hogy mit is kell betartani, így hát nem emel szót azért, hogy a tilosban járnak. Mert nem lehet tilos, semmi nem lehet az, hogyha érinti őt a Pash… bár a ruhája gyűrődései később biztosan bosszantani fogják, de majd ráeszmél akkor is, hogy megérte.
Tartson bármeddig, az elégedettsége látványos, s pihegve borulna végül Pashthra karjaiba.*
- Olyan fegyvered van ellenem, mint senkinek. *Szólal meg végül, mikor már lassul a légzése.* - Ahogy hozzámérsz, nem számít semmi. Csak te.
1328. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 21:23:22
Üzenet elküldve: 2025-10-25 21:23:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* Bármennyire is kényelmetlen a padlón térdelni, a nyakának mégis kényelmesebb így, mint az ágyban. Az asztal magassága pedig ahhoz is megfelel, hogy leülhessen, a lábait maga alá húzva, így pedig már olyan kényelemben van, hogy akár a világ végéig is tudna így maradni, és a kedvese kedvére lenni. A fekete szoknya alatti sötét sem zavarja, még vakon is megtalálná azt, amit keres. Igyekszik fáradhatatlanul kikényszeríteni nevének emlegetését, mert olyan édes a fülének, ahogy szerelme mondja. Eljátszik a gondolattal, hogy csupán a gyönyör elnyújtásának céljából leáll, elhúzza a pillanatot, és inkább a combokat kezdje el csókolgatni, de képtelen lenne most abbahagyni, amit elkezdett. Inkább ujjait is felhasználja a kéj hajszolásának érdekében, viszont az elmúlt napok alapján már tudja, hogy amit így tud nyújtani, az kevés szokott lenni a nőnek, bármennyire is igyekszik. Próbálja belőni azt a pillanatot, amikor már inkább kártékony folytatni a dolgot, és akkor kibújni a szoknya alól, hogy vigyorgó arccal felemelkedjen, és a nyakat keresse. *
- Mai... kedvesem... drágám. * Súgja a fülébe, ha alkalma van rá, és nem állítják le, és ha még nem fosztották meg nadrágjától, akkor ő bújtatja ki magát, hogy a szemérmetességet félretéve nyakába vegye a másik lábát, és a holdfény ölelésében olyat varázsoljanak, amit talán még nem látott a szoba. És ha a mágus egy gyors, kellemetlen légyottra vágyik, akkor csalódnia kell, mert itt viszont Pash már eljátszadozik vele, elhúzza a dolgokat, mintha csak arra játszana, hogy lebukjanak. Nem tudhatja, hogy utóbbi gondolat mennyire hat izgatóan a másikra, saját vágyait viszont feltüzeli. Persze ha azt látja a hollóján, hogy kellemetlen számára a helyzet, akkor igyekszik változtatni a dolgokon. *
* Bármennyire is kényelmetlen a padlón térdelni, a nyakának mégis kényelmesebb így, mint az ágyban. Az asztal magassága pedig ahhoz is megfelel, hogy leülhessen, a lábait maga alá húzva, így pedig már olyan kényelemben van, hogy akár a világ végéig is tudna így maradni, és a kedvese kedvére lenni. A fekete szoknya alatti sötét sem zavarja, még vakon is megtalálná azt, amit keres. Igyekszik fáradhatatlanul kikényszeríteni nevének emlegetését, mert olyan édes a fülének, ahogy szerelme mondja. Eljátszik a gondolattal, hogy csupán a gyönyör elnyújtásának céljából leáll, elhúzza a pillanatot, és inkább a combokat kezdje el csókolgatni, de képtelen lenne most abbahagyni, amit elkezdett. Inkább ujjait is felhasználja a kéj hajszolásának érdekében, viszont az elmúlt napok alapján már tudja, hogy amit így tud nyújtani, az kevés szokott lenni a nőnek, bármennyire is igyekszik. Próbálja belőni azt a pillanatot, amikor már inkább kártékony folytatni a dolgot, és akkor kibújni a szoknya alól, hogy vigyorgó arccal felemelkedjen, és a nyakat keresse. *
- Mai... kedvesem... drágám. * Súgja a fülébe, ha alkalma van rá, és nem állítják le, és ha még nem fosztották meg nadrágjától, akkor ő bújtatja ki magát, hogy a szemérmetességet félretéve nyakába vegye a másik lábát, és a holdfény ölelésében olyat varázsoljanak, amit talán még nem látott a szoba. És ha a mágus egy gyors, kellemetlen légyottra vágyik, akkor csalódnia kell, mert itt viszont Pash már eljátszadozik vele, elhúzza a dolgokat, mintha csak arra játszana, hogy lebukjanak. Nem tudhatja, hogy utóbbi gondolat mennyire hat izgatóan a másikra, saját vágyait viszont feltüzeli. Persze ha azt látja a hollóján, hogy kellemetlen számára a helyzet, akkor igyekszik változtatni a dolgokon. *
1327. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 21:05:15
Üzenet elküldve: 2025-10-25 21:05:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Igen, valóban jobb ötlet gyakorolni, hiszen a testiségekben épp eleget merülhetnek majd el az éjjel, vagy akár egész hátralévő életükben. Vagy amennyi jut nekik egymásból. Nem tudhatja, csupán annyiban biztos, hogy jelenleg el sem tudja képzelni, hogy egymás nélkül létezzenek. A csókot ő követelte ki, gondolja hát, hogy csak egy hosszabb viszonzást kap, aztán újra megigézheti valami alattomosabbal, amit kigondolt. Csakhogy az ajkak nem engedik, sőt, a csókok közepette egy asztalhoz vezeti a harcos. Egy kis romantika biztosan belefér, azért aztán senki nem szólhat. Ha rájuk is nyílik az ajtó, hát szétrebbennek mintha két madárka közé dobtak volna egy kavicsot. De a párja nem áll meg, Mai pedig képtelen kinyögni mást, mint a kedvese nevét…*
- Pash… *Szól, de ha megálljt is kíván parancsolni, hát nem sikerült maradéktalanul megütnie a hangszínt, mely bármiféle gátló erővel bírna.*
- Pash… *Próbálkozik újra, majd mikor megérzi a másik leheletét a combjai között, hát beletörődve, de már egy sóhajba bújtatva szól újra.*
- Pash… *Megfeszül a teste, s ezen a ponton tűnik el belőle minden józan ész, s átadja magát újra annak a hihetetlen érzésnek, amit ha eddig próbáltak is belőle már előcsalni, csupán olcsó utánzata volt annak, amit most átél. Az ő ajkai közül sem kántálás szól, s ha próbálja is visszafogni, fogalma sincsen, hogy átszűrődik-e a falakon. Ha a hóhajú nem gondolja meg magát félúton, remegésén érezheti, hogy nem kell sokáig levegő nélkül maradjon a szoknya takarásában.*
*Igen, valóban jobb ötlet gyakorolni, hiszen a testiségekben épp eleget merülhetnek majd el az éjjel, vagy akár egész hátralévő életükben. Vagy amennyi jut nekik egymásból. Nem tudhatja, csupán annyiban biztos, hogy jelenleg el sem tudja képzelni, hogy egymás nélkül létezzenek. A csókot ő követelte ki, gondolja hát, hogy csak egy hosszabb viszonzást kap, aztán újra megigézheti valami alattomosabbal, amit kigondolt. Csakhogy az ajkak nem engedik, sőt, a csókok közepette egy asztalhoz vezeti a harcos. Egy kis romantika biztosan belefér, azért aztán senki nem szólhat. Ha rájuk is nyílik az ajtó, hát szétrebbennek mintha két madárka közé dobtak volna egy kavicsot. De a párja nem áll meg, Mai pedig képtelen kinyögni mást, mint a kedvese nevét…*
- Pash… *Szól, de ha megálljt is kíván parancsolni, hát nem sikerült maradéktalanul megütnie a hangszínt, mely bármiféle gátló erővel bírna.*
- Pash… *Próbálkozik újra, majd mikor megérzi a másik leheletét a combjai között, hát beletörődve, de már egy sóhajba bújtatva szól újra.*
- Pash… *Megfeszül a teste, s ezen a ponton tűnik el belőle minden józan ész, s átadja magát újra annak a hihetetlen érzésnek, amit ha eddig próbáltak is belőle már előcsalni, csupán olcsó utánzata volt annak, amit most átél. Az ő ajkai közül sem kántálás szól, s ha próbálja is visszafogni, fogalma sincsen, hogy átszűrődik-e a falakon. Ha a hóhajú nem gondolja meg magát félúton, remegésén érezheti, hogy nem kell sokáig levegő nélkül maradjon a szoknya takarásában.*
1326. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 20:17:40
Üzenet elküldve: 2025-10-25 20:17:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
* A felvetésre bólint, egymás védelme egy olyan dolog, amiben nem lát kivetnivalót. Mindkettejüknek megvan a maga erőssége, és kellően ki tudják egészíteni egymást, nem csak az ágyban, de akár harc közben is, ha arra kerülne a sor. Ez a gondolat mosolyt csal az arcára, és amikor megjelenik előtte kedvese, akkor ő is ösztönösen mozdul a csókba. A fiatal harcosnak viszont nincsenek olyan szemérmes gondolatai, hogy ne csináljanak semmi illetlent a tanuló szobában. A holdfény, az egész atmoszféra, és az, hogy csak ketten vannak kellően feltüzeli. *
- Folytassuk. * Feleli inkább, de nem biztos, hogy ugyan arra gondol, amire szerelme. Ő ugyanis az illetlenkedést szeretné folytatni, és nem a mágia tesztelgetését. Ajkaival újra az ajkakat keresi, egyértelművé téve, hogy ő mire gondolt a továbbiakban. Egyelőre viszont nem kezdi el megszabadítani a ruhától a mágust, helyette megpróbálja az egyik asztalkához vezetni, és arra ültetni fel, hogy utána a ruhája alá bújhasson. A hosszú szoknya előnyei, hogy még ha rájuk is nyitnak, a nemes kisasszony szemérme és méltósága, ha csorbát is szenved, azért nem teljesen lesz semmivé, amennyiben a harcos terve sikerrel jár, és partnerre akad ebben a helyzetben. Nem tudja, hogy a szoknya alatt mi várja, mert annyira nem figyelte, amikor felöltözött a nő, de nem számít komoly ellenállásra. Amennyiben mégis nem várt akadályokba ütközne, igyekszik kellő óvatossággal eljárni, és nem barbár módra eltépni az anyagot. A szoknya alatt pedig neki áll, hogy igemondásával kápráztassa el a másikat, bár ezek nem olyan igék, amiket a mágustoronyban a varázslók mondani szoktak. *
* A felvetésre bólint, egymás védelme egy olyan dolog, amiben nem lát kivetnivalót. Mindkettejüknek megvan a maga erőssége, és kellően ki tudják egészíteni egymást, nem csak az ágyban, de akár harc közben is, ha arra kerülne a sor. Ez a gondolat mosolyt csal az arcára, és amikor megjelenik előtte kedvese, akkor ő is ösztönösen mozdul a csókba. A fiatal harcosnak viszont nincsenek olyan szemérmes gondolatai, hogy ne csináljanak semmi illetlent a tanuló szobában. A holdfény, az egész atmoszféra, és az, hogy csak ketten vannak kellően feltüzeli. *
- Folytassuk. * Feleli inkább, de nem biztos, hogy ugyan arra gondol, amire szerelme. Ő ugyanis az illetlenkedést szeretné folytatni, és nem a mágia tesztelgetését. Ajkaival újra az ajkakat keresi, egyértelművé téve, hogy ő mire gondolt a továbbiakban. Egyelőre viszont nem kezdi el megszabadítani a ruhától a mágust, helyette megpróbálja az egyik asztalkához vezetni, és arra ültetni fel, hogy utána a ruhája alá bújhasson. A hosszú szoknya előnyei, hogy még ha rájuk is nyitnak, a nemes kisasszony szemérme és méltósága, ha csorbát is szenved, azért nem teljesen lesz semmivé, amennyiben a harcos terve sikerrel jár, és partnerre akad ebben a helyzetben. Nem tudja, hogy a szoknya alatt mi várja, mert annyira nem figyelte, amikor felöltözött a nő, de nem számít komoly ellenállásra. Amennyiben mégis nem várt akadályokba ütközne, igyekszik kellő óvatossággal eljárni, és nem barbár módra eltépni az anyagot. A szoknya alatt pedig neki áll, hogy igemondásával kápráztassa el a másikat, bár ezek nem olyan igék, amiket a mágustoronyban a varázslók mondani szoktak. *
1325. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 18:13:25
Üzenet elküldve: 2025-10-25 18:13:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Az eső már nem döngeti a torony falát oly vehemensen odakint, a koppanások ritkábbak, s csak néha csordul még le egy-egy vízcsepp az ablakpárkányon, mint valami lassú, kimért emlék. A levegőben még mindig ott lebeg a vihar nyomán maradt nedvesség, keveredve a testek melegével, a fáradt, édes illattal, amit a bőr és a lélegzet együtt teremt. Norennar hátradől, a széket megroppantja a súlya, de most nem figyel rá. Egyik karját a lány köré fonja, a másikkal lassan végigsimít a haján, mintha még mindig keresné benne a valóságot. A bőre forró, a mellkasa emelkedik, a szíve pedig még nem döntötte el, hogy lecsillapodjon-e, vagy maradjon ott, a zűrzavarban, ahol eddig is járt.
Ez volt a harmadik alkalom. Három arc, három világ, három különböző nő, és mégis ugyanaz a test, ugyanaz a hang, ugyanaz az illat. Mintha a lány mindhárom arca más ajtót nyitott volna ki benne, az egyiket az ösztön, a másikat a bizalom, a harmadikat a kíváncsiság. És most, mikor ott ül, a fülledt csöndben, mindhárom élmény ott ég a bőrén, mintha sosem múlna el.
A tekintete a lány arcát keresi. Nem a szavakat, hanem azt az apró rezdülést a szája sarkában, ami mindig elárulja, ki beszél éppen belőle. Aztán lassan, szinte nesztelenül sóhajt. Az érzés, ami körülveszi, nem egyszerű kielégülés. Inkább valamiféle felismerés, hogy a test, amibe kapaszkodott, egyszerre ismerős és idegen, mint egy dal, amit hallott már, de most más dallamban szólal meg. A keze még a lány derekán pihen, ujjai alig mozdulnak, csak követik a légzés ritmusát. Nem akarja elengedni. Nem azért, mert birtokolni vágyik, hanem mert attól fél, ha megteszi, a pillanat szétfoszlik, és a lány újra más lesz.
A vihar még tart bár kétségkívül távolodik. A mennydörgés messzinek hat, már-már halkan gördül végig a torony falain, és a kinti szél időnként megmozdítja az ablakrést. A feketeség kuncogása szinte belemosódik ebbe a hangzavarba, mégis kiemelkedik belőle, mint valami élő, eleven dallam. Norennar elmosolyodik. Nem szélesen, csak annyira, hogy a szája sarkában megjelenjen az a halvány ív, amit a lány már jól ismer. Ujjai lassan végigsimítanak a vállán, majd megállnak a kulcscsontja fölött. A pillanat meghitt, már-már idilli, s a mélységi is látszólag elégedett. Látszólag… Ahogy a mámort lassan elillan, a lány korábbi szavai tovább visszhangoznak hősünk fejében, s a játékos kis megjegyzés rossz emlékképeket sodor a partra. Mégsem adja ennek jelét, csak némán, félig-meddig őszinte félmosollyal az arcán figyeli a feketeséget.*
- Játszani? Hmm…
*Norennar alig hallhatóan felsóhajt, majd közelebb hajol a lányhoz és finoman rácsókol a vállára, ott, ahol a minap belé mart.*
- Nem szeretem, ha csupán játszadoznak velem.
*Búgja, játékosan miközben ajkait lassan a feketeség füléhez emeli. Hangja szelíd talán túlzottan is és talán pont ez teszi fenyegetővé.*
- De ez kivételes volt.
*Norennar ajkai még egy pillanatra ott időznek a lány fülénél, majd egy rövid csókot lehel a fültövére, aztán hátradől a székben. A bútor megnyikordul alatta, ő pedig elvigyorodik. A tekintete röviden végigsiklik a lányon, majd megáll a félhomályban úszó ablakon. Odakint újabb villám szeli ketté az eget, melyet másodpercekkel később újabb mennydörgés követ. Norennar lassan kifújja a levegőt, a vigyor még ott marad az arcán, aztán halkan csak ennyit mond maga elé.*
- Kivételes, tényleg.
*Az eső már nem döngeti a torony falát oly vehemensen odakint, a koppanások ritkábbak, s csak néha csordul még le egy-egy vízcsepp az ablakpárkányon, mint valami lassú, kimért emlék. A levegőben még mindig ott lebeg a vihar nyomán maradt nedvesség, keveredve a testek melegével, a fáradt, édes illattal, amit a bőr és a lélegzet együtt teremt. Norennar hátradől, a széket megroppantja a súlya, de most nem figyel rá. Egyik karját a lány köré fonja, a másikkal lassan végigsimít a haján, mintha még mindig keresné benne a valóságot. A bőre forró, a mellkasa emelkedik, a szíve pedig még nem döntötte el, hogy lecsillapodjon-e, vagy maradjon ott, a zűrzavarban, ahol eddig is járt.
Ez volt a harmadik alkalom. Három arc, három világ, három különböző nő, és mégis ugyanaz a test, ugyanaz a hang, ugyanaz az illat. Mintha a lány mindhárom arca más ajtót nyitott volna ki benne, az egyiket az ösztön, a másikat a bizalom, a harmadikat a kíváncsiság. És most, mikor ott ül, a fülledt csöndben, mindhárom élmény ott ég a bőrén, mintha sosem múlna el.
A tekintete a lány arcát keresi. Nem a szavakat, hanem azt az apró rezdülést a szája sarkában, ami mindig elárulja, ki beszél éppen belőle. Aztán lassan, szinte nesztelenül sóhajt. Az érzés, ami körülveszi, nem egyszerű kielégülés. Inkább valamiféle felismerés, hogy a test, amibe kapaszkodott, egyszerre ismerős és idegen, mint egy dal, amit hallott már, de most más dallamban szólal meg. A keze még a lány derekán pihen, ujjai alig mozdulnak, csak követik a légzés ritmusát. Nem akarja elengedni. Nem azért, mert birtokolni vágyik, hanem mert attól fél, ha megteszi, a pillanat szétfoszlik, és a lány újra más lesz.
A vihar még tart bár kétségkívül távolodik. A mennydörgés messzinek hat, már-már halkan gördül végig a torony falain, és a kinti szél időnként megmozdítja az ablakrést. A feketeség kuncogása szinte belemosódik ebbe a hangzavarba, mégis kiemelkedik belőle, mint valami élő, eleven dallam. Norennar elmosolyodik. Nem szélesen, csak annyira, hogy a szája sarkában megjelenjen az a halvány ív, amit a lány már jól ismer. Ujjai lassan végigsimítanak a vállán, majd megállnak a kulcscsontja fölött. A pillanat meghitt, már-már idilli, s a mélységi is látszólag elégedett. Látszólag… Ahogy a mámort lassan elillan, a lány korábbi szavai tovább visszhangoznak hősünk fejében, s a játékos kis megjegyzés rossz emlékképeket sodor a partra. Mégsem adja ennek jelét, csak némán, félig-meddig őszinte félmosollyal az arcán figyeli a feketeséget.*
- Játszani? Hmm…
*Norennar alig hallhatóan felsóhajt, majd közelebb hajol a lányhoz és finoman rácsókol a vállára, ott, ahol a minap belé mart.*
- Nem szeretem, ha csupán játszadoznak velem.
*Búgja, játékosan miközben ajkait lassan a feketeség füléhez emeli. Hangja szelíd talán túlzottan is és talán pont ez teszi fenyegetővé.*
- De ez kivételes volt.
*Norennar ajkai még egy pillanatra ott időznek a lány fülénél, majd egy rövid csókot lehel a fültövére, aztán hátradől a székben. A bútor megnyikordul alatta, ő pedig elvigyorodik. A tekintete röviden végigsiklik a lányon, majd megáll a félhomályban úszó ablakon. Odakint újabb villám szeli ketté az eget, melyet másodpercekkel később újabb mennydörgés követ. Norennar lassan kifújja a levegőt, a vigyor még ott marad az arcán, aztán halkan csak ennyit mond maga elé.*
- Kivételes, tényleg.
1324. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 15:35:34
Üzenet elküldve: 2025-10-25 15:35:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
//Aktív képesség használat: Oszlatás//
*Épp eleget beszéltek már a feketeségről, a félelmekről és az egész helyzetről. Már csak cselekedni kell, elindulni innen, de azt az eső még nem engedi nekik. Hogy lesznek még megoldandó feladatok, abban biztos, de jobb egy kis játékossággal elűzni azt, ami mindannyiójukra ránehezedik. A teremben játszadozásba kezd. Persze felkészítette Pashthrát arra, hogy rajta szeretne letesztelni egynehány varázslatát, de beleképzelve magát a hóhajú helyzetébe, nem is várt más reakciót. Ha látni lehetne a vonásait, minden bizonnyal tetszene a harcosnak az, ami Mai érzelmeiből kivetülne az arcra. Csodálja a férfit. Bár nem szívesen érezné véletlenül azt a pengét a gyomrában, a pillangók mégis benne motoznak, ahogy látja a felkészültséget. Még a kibillent egyensúly sem veszi el hirtelen feléledő kéjkedvét, sőt, fokozza is, de talán csak mert arra is felhívja a figyelmet, hogy ő maga is igen veszélyes. Pedig most csak játszik. Mikor már megbizonyosodott mindenről a hóhajú, természetesen csak akkor lép közel hozzá és ki nem hagyná a csókot, sőt, folytatná is, igen izgalmasnak tűnne így láthatatlanul felfedezni újra a testet. Vajon mit szólna a kedvese? Persze sejtelmei szerint egyetlen itteni személyzet sem díjazná, ha egy gyakorlóteremben élné ki vágyait. Így magát is lehűti némileg azzal, hogy ellibben tőle.*
- A meglepetés ereje…
*Mondja, s bár nem látszik, csupán hangszínéből hallható, de igen jó kedvvel.*
- De ha hallani, akkor óvatosnak kell lennem, ha ilyesmivel próbálkozok. A kard valószínűleg így is fog rajtam… Akkor is fog, ha épp a Holdfényalakot öltöm magamra. Akkor át tudok kelni falakon is, de mások mégis megsebezhetnek. *Felsóhajt, majd visszatér kedveséhez közel. Talán furcsa lehet a semmivel beszélgetni, de ő módfelett élvezi.*
- Vagy inkább egymást védjük. *Azzal úgy dönt, elég a mókából, s újra láthatóvá teszi magát, gondosan ügyelve arra, hogy csak néhány centi válassza el a harcostól. Ha nem ijed meg a hirtelen előtűnésétől, hát megragadná az alkalmat, hogy egy hosszabb csókban forrhassanak össze, hogy amaz is érezhesse, hogy fellángolt. De bármennyire is megindulna lejjebb a kéz, visszafogja magát.*
- Folytassuk, vagy inkább elvonuljunk a szobánkba? *Kérdi, majd beleharap alsó ajkába, s úgy pillant fel a tengerkékekbe. Mindkét eshetőség kedvére van, de valahogy mégis inkább a szoba felé iramodna.*
//Aktív képesség használat: Oszlatás//
*Épp eleget beszéltek már a feketeségről, a félelmekről és az egész helyzetről. Már csak cselekedni kell, elindulni innen, de azt az eső még nem engedi nekik. Hogy lesznek még megoldandó feladatok, abban biztos, de jobb egy kis játékossággal elűzni azt, ami mindannyiójukra ránehezedik. A teremben játszadozásba kezd. Persze felkészítette Pashthrát arra, hogy rajta szeretne letesztelni egynehány varázslatát, de beleképzelve magát a hóhajú helyzetébe, nem is várt más reakciót. Ha látni lehetne a vonásait, minden bizonnyal tetszene a harcosnak az, ami Mai érzelmeiből kivetülne az arcra. Csodálja a férfit. Bár nem szívesen érezné véletlenül azt a pengét a gyomrában, a pillangók mégis benne motoznak, ahogy látja a felkészültséget. Még a kibillent egyensúly sem veszi el hirtelen feléledő kéjkedvét, sőt, fokozza is, de talán csak mert arra is felhívja a figyelmet, hogy ő maga is igen veszélyes. Pedig most csak játszik. Mikor már megbizonyosodott mindenről a hóhajú, természetesen csak akkor lép közel hozzá és ki nem hagyná a csókot, sőt, folytatná is, igen izgalmasnak tűnne így láthatatlanul felfedezni újra a testet. Vajon mit szólna a kedvese? Persze sejtelmei szerint egyetlen itteni személyzet sem díjazná, ha egy gyakorlóteremben élné ki vágyait. Így magát is lehűti némileg azzal, hogy ellibben tőle.*
- A meglepetés ereje…
*Mondja, s bár nem látszik, csupán hangszínéből hallható, de igen jó kedvvel.*
- De ha hallani, akkor óvatosnak kell lennem, ha ilyesmivel próbálkozok. A kard valószínűleg így is fog rajtam… Akkor is fog, ha épp a Holdfényalakot öltöm magamra. Akkor át tudok kelni falakon is, de mások mégis megsebezhetnek. *Felsóhajt, majd visszatér kedveséhez közel. Talán furcsa lehet a semmivel beszélgetni, de ő módfelett élvezi.*
- Vagy inkább egymást védjük. *Azzal úgy dönt, elég a mókából, s újra láthatóvá teszi magát, gondosan ügyelve arra, hogy csak néhány centi válassza el a harcostól. Ha nem ijed meg a hirtelen előtűnésétől, hát megragadná az alkalmat, hogy egy hosszabb csókban forrhassanak össze, hogy amaz is érezhesse, hogy fellángolt. De bármennyire is megindulna lejjebb a kéz, visszafogja magát.*
- Folytassuk, vagy inkább elvonuljunk a szobánkba? *Kérdi, majd beleharap alsó ajkába, s úgy pillant fel a tengerkékekbe. Mindkét eshetőség kedvére van, de valahogy mégis inkább a szoba felé iramodna.*
1323. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:21:22
Üzenet elküldve: 2025-10-25 14:21:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Amikor a döntés megszületik, mintha valamiféle örömteli fény csillanna meg a barna szemekben, mintha őszintén boldoggá tenné az, hogy Norennar őt választotta a másik, szeszélyes önmaga helyett.*
- Ez az! Én nyertem. *El is vigyorodik, miközben a fekete bőrnadrág a földön köt ki, ő pedig néhány pislantással később már újra Norennar ölében ül, hozzábújik, majd egy rövid csók után tekintetük újra egymásra talál. Ahogy a férfi hátradől, ő követi a mozdulatot, nem akarja, hogy a semennyinél akár egy picivel is több tér maradjon köztük szabadon. Érzi, hogy az eddig a derekát ölelő kéz most feljebb kúszik, majd elveszik a fekete tincsek között. Addigra már jóleső érzésként futkos a bőrén a hideg, arca elpirul, s érzi, hogy még ennél is többre vágyik.*
- Eszem ágában sincs megszabadítani téged tőle. Ez az átok az én béklyóm neked, meg fogom várni, amíg megszereted. Jó úton haladsz. *Gonosz játékossággal kuncog fel röviden, majd enged a vágyainak, és egy újabb, ezúttal hosszú csókba feledkezik bele, karjai pedig ösztönösen követik az érzéseit. Először Norennar hátán simít végig gyengéden, majd előre húzza őket, szépen, lassan, egyesével oldja ki a gombokat a fekete ingen, megszabadítva végül a sötételfet a felesleges ruhadarabtól. Az egyre hevesebb mozdulataik miatt a szék egyre hangosabban nyikorog, de a vihar és a mennydörgés, mintha óvó palástként rejtené most el az árulkodó hangokat. A néhány szívdobbanásnyi pillanatra egymásba fúródó tekintetük megad minden engedélyt, ezek után már nincs szükség szóra, sem semmi másra, csupán egymásra.
Norennar egészen hasonló élményt élhet át, mint Lil társaságában, ám az, hogy nem történnek apró balesetek, s nem jelenik meg egyre több karmolás nyoma sem a szürke bőrön, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ő most valaki más. Teljesen más, de legalább annyira hevesen tud szeretni, ha érzi, hogy ő is szeretve van.*
- Mmh… *Halk, jóleső sóhaj kíséretében nyugszik meg nem egészen egy órácskával később Norennar továbbra is átkozottul kényelmes ölében.*
- Azt hiszem, hogy nagyon szeretek veled játszani, Norennar. Tetszik, igazán tetszik… *Kuncogásának hangja betölti a szobát, s most még a természet is úgy dönt, hogy teret ad a lánynak, nem szól bele mennydörgés sem a nevetésbe, hagyja, hadd adja a lány a világ tudtára, hogy neki bizony most jó kedve van.*
*Amikor a döntés megszületik, mintha valamiféle örömteli fény csillanna meg a barna szemekben, mintha őszintén boldoggá tenné az, hogy Norennar őt választotta a másik, szeszélyes önmaga helyett.*
- Ez az! Én nyertem. *El is vigyorodik, miközben a fekete bőrnadrág a földön köt ki, ő pedig néhány pislantással később már újra Norennar ölében ül, hozzábújik, majd egy rövid csók után tekintetük újra egymásra talál. Ahogy a férfi hátradől, ő követi a mozdulatot, nem akarja, hogy a semennyinél akár egy picivel is több tér maradjon köztük szabadon. Érzi, hogy az eddig a derekát ölelő kéz most feljebb kúszik, majd elveszik a fekete tincsek között. Addigra már jóleső érzésként futkos a bőrén a hideg, arca elpirul, s érzi, hogy még ennél is többre vágyik.*
- Eszem ágában sincs megszabadítani téged tőle. Ez az átok az én béklyóm neked, meg fogom várni, amíg megszereted. Jó úton haladsz. *Gonosz játékossággal kuncog fel röviden, majd enged a vágyainak, és egy újabb, ezúttal hosszú csókba feledkezik bele, karjai pedig ösztönösen követik az érzéseit. Először Norennar hátán simít végig gyengéden, majd előre húzza őket, szépen, lassan, egyesével oldja ki a gombokat a fekete ingen, megszabadítva végül a sötételfet a felesleges ruhadarabtól. Az egyre hevesebb mozdulataik miatt a szék egyre hangosabban nyikorog, de a vihar és a mennydörgés, mintha óvó palástként rejtené most el az árulkodó hangokat. A néhány szívdobbanásnyi pillanatra egymásba fúródó tekintetük megad minden engedélyt, ezek után már nincs szükség szóra, sem semmi másra, csupán egymásra.
Norennar egészen hasonló élményt élhet át, mint Lil társaságában, ám az, hogy nem történnek apró balesetek, s nem jelenik meg egyre több karmolás nyoma sem a szürke bőrön, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ő most valaki más. Teljesen más, de legalább annyira hevesen tud szeretni, ha érzi, hogy ő is szeretve van.*
- Mmh… *Halk, jóleső sóhaj kíséretében nyugszik meg nem egészen egy órácskával később Norennar továbbra is átkozottul kényelmes ölében.*
- Azt hiszem, hogy nagyon szeretek veled játszani, Norennar. Tetszik, igazán tetszik… *Kuncogásának hangja betölti a szobát, s most még a természet is úgy dönt, hogy teret ad a lánynak, nem szól bele mennydörgés sem a nevetésbe, hagyja, hadd adja a lány a világ tudtára, hogy neki bizony most jó kedve van.*
1322. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-25 12:18:34
Üzenet elküldve: 2025-10-25 12:18:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
- Értem. * Bólint a szavakra, és tekintetén látszik, hogy komolyan is gondolja. Mai semmi olyat nem mond ugyan, amit eddig ne gondolt volna a hóhajú harcos is, de jól esik a megnyugtatás, hogy valóban jól látja a helyzetet. Fél tőle, hogy mit hoz a jövő, és mennyire lesz kiszámíthatatlan a lány, amikor igazán nagy szarban lesznek? Természetesen. De bízik abban is, hogy szerelme kellően fogja tudni kezelni a helyzetet, és irányt mutatni Norinak. Ha pedig minden kötél szakad, majd csak kitalálnak valamit. Egyelőre felesleges azon aggódni, hogy a csapatuk egyik legerősebb tagjának a személyisége egy macska személyiségével, és néha intelligenciájával operál. *
- Egyébként igen. A reggeli kis kirohanás bizonyította, hogy mindenkinek ugyan úgy nyomja a vállát a helyzet súlya, ami kicsit megnyugtató. Senki nem veszi félvállról, és mindenki komolyan szeretné megoldani a helyzetet. * Jelenti ki, ami egyébként őt lepi meg a legjobban, mert általában pont Pashthra az, aki ilyen helyzetekben a háttérbe húzódik, hagyja, hogy döntsenek a feje felett, és nem foglalkozik a dolgokkal, csak teszi amit mondanak neki. Furcsa érzés, hogy most először döntő szerepbe próbálta küzdeni magát, még ha nem is járt sikerrel, és végül úgy döntött, hogy Mai szoknyája alá menekül, és onnan nézi, hogyan alakul a város sorsa.
A teremben aztán megváltozik a hangulat, amikor a mágus hirtelen eltűnik, hogy a férfi egyedül maradjon. Egyből bekapcsolnak életösztönei, és sok éves képzés tör felszínre, kész arra, hogy bármikor lecsapjon a fegyverével. Amikor a hang megszólal mögötte, rutinosan csavarja a felső testét, és pördül hátra, miközben a penge tompa surranó hanggal kezd kicsúszni a hüvelyből, csak a mozdulat felénél tudatosul benne, hogy kedvesének a hangját hallja, épp akkor, amikor a penge hegye elhagyná a kardtartót, és belekezdene egy félkör mozdulatba, amit a hangforrás felé indítana meg. Gyorsan be is fejezi a mozdulatsort, visszacsúsztatva a fémet, ami azzal jár, hogy kibillen egyensúlyából, és hátrafelé lép néhányat, karjaival ügyetlenül kapálózva, hogy talpon maradjon. Ezúttal sikerrel jár, de nem sok hiányzott, hogy újra Mai lábai előtt heverjen. Tekintete már nem vad, inkább csodálkozó, és ha a mágus ez után szeretné, akkor nyugodtan csókot is lehelhet a nyakára, nem fog újabb támadás érkezni felé. *
- Egyáltalán nem látlak. * Mondja a férfi, ha ezek után elhangzik a kérdés, és a csók helyéhez érinti ujjait, majd fülelni kezd. *
- A lépéseid hallani. Nem is értem hogy nem hallottam korábban. * Bólint határozottan, és szemével követni kezdi a hangforrást, amennyire tudja. *
- Hihetetlenül erős és veszélyes vagy, drágám. * Teszi még hozzá vigyorogva, miközben teljesen megnyugszik, ahogy az adrenalin távozik a szervezetéből, és már nem érzi magát veszélyben. *
- Egyre csak ámulok rajtad. Még a végén nem én foglak védeni téged, hanem te engem.
- Értem. * Bólint a szavakra, és tekintetén látszik, hogy komolyan is gondolja. Mai semmi olyat nem mond ugyan, amit eddig ne gondolt volna a hóhajú harcos is, de jól esik a megnyugtatás, hogy valóban jól látja a helyzetet. Fél tőle, hogy mit hoz a jövő, és mennyire lesz kiszámíthatatlan a lány, amikor igazán nagy szarban lesznek? Természetesen. De bízik abban is, hogy szerelme kellően fogja tudni kezelni a helyzetet, és irányt mutatni Norinak. Ha pedig minden kötél szakad, majd csak kitalálnak valamit. Egyelőre felesleges azon aggódni, hogy a csapatuk egyik legerősebb tagjának a személyisége egy macska személyiségével, és néha intelligenciájával operál. *
- Egyébként igen. A reggeli kis kirohanás bizonyította, hogy mindenkinek ugyan úgy nyomja a vállát a helyzet súlya, ami kicsit megnyugtató. Senki nem veszi félvállról, és mindenki komolyan szeretné megoldani a helyzetet. * Jelenti ki, ami egyébként őt lepi meg a legjobban, mert általában pont Pashthra az, aki ilyen helyzetekben a háttérbe húzódik, hagyja, hogy döntsenek a feje felett, és nem foglalkozik a dolgokkal, csak teszi amit mondanak neki. Furcsa érzés, hogy most először döntő szerepbe próbálta küzdeni magát, még ha nem is járt sikerrel, és végül úgy döntött, hogy Mai szoknyája alá menekül, és onnan nézi, hogyan alakul a város sorsa.
A teremben aztán megváltozik a hangulat, amikor a mágus hirtelen eltűnik, hogy a férfi egyedül maradjon. Egyből bekapcsolnak életösztönei, és sok éves képzés tör felszínre, kész arra, hogy bármikor lecsapjon a fegyverével. Amikor a hang megszólal mögötte, rutinosan csavarja a felső testét, és pördül hátra, miközben a penge tompa surranó hanggal kezd kicsúszni a hüvelyből, csak a mozdulat felénél tudatosul benne, hogy kedvesének a hangját hallja, épp akkor, amikor a penge hegye elhagyná a kardtartót, és belekezdene egy félkör mozdulatba, amit a hangforrás felé indítana meg. Gyorsan be is fejezi a mozdulatsort, visszacsúsztatva a fémet, ami azzal jár, hogy kibillen egyensúlyából, és hátrafelé lép néhányat, karjaival ügyetlenül kapálózva, hogy talpon maradjon. Ezúttal sikerrel jár, de nem sok hiányzott, hogy újra Mai lábai előtt heverjen. Tekintete már nem vad, inkább csodálkozó, és ha a mágus ez után szeretné, akkor nyugodtan csókot is lehelhet a nyakára, nem fog újabb támadás érkezni felé. *
- Egyáltalán nem látlak. * Mondja a férfi, ha ezek után elhangzik a kérdés, és a csók helyéhez érinti ujjait, majd fülelni kezd. *
- A lépéseid hallani. Nem is értem hogy nem hallottam korábban. * Bólint határozottan, és szemével követni kezdi a hangforrást, amennyire tudja. *
- Hihetetlenül erős és veszélyes vagy, drágám. * Teszi még hozzá vigyorogva, miközben teljesen megnyugszik, ahogy az adrenalin távozik a szervezetéből, és már nem érzi magát veszélyben. *
- Egyre csak ámulok rajtad. Még a végén nem én foglak védeni téged, hanem te engem.
1321. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-24 22:13:08
Üzenet elküldve: 2025-10-24 22:13:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Múló idő//
*Norennar figyeli, ahogy a lány keze elkapja a sajátját, és a mozdulatban nem érez sem ellenállást, sem tiltást. Inkább csak egy játék újabb fordulata ez, amit mindketten ismernek már. A férfi elmosolyodik, halványan, alig észrevehetően. A tekintete végig a lányéban marad, még akkor is, mikor az ismét közelebb hajol hozzá. A csók gyors, mégis erős, szinte ízében hordozza a kihívást. Norennar keze ekkor már a csípőn pihen, ujjai finoman simulnak az anyag alá, majd a mozdulat elhalkul, amint a lány elhúzódik tőle.
Amikor Nori feláll, a férfi pillantása végigkíséri minden mozdulatát. A levegő lassan megtelik valami más feszültséggel, nem ellenséges, inkább vibráló, mint amikor a csendben is hallani lehet, hogy valami történni fog. A kérdés elhangzik, és Norennar arca egy pillanatra elkomorul. A szürke szempárban talán felfedezhető egy pillanatnyi bizonytalanság, ám a válasz mégis kétségek nélkül gördül ki ajkain.*
- Téged.
*A hangja nyugodt, mély, és most nem bújik mögé sem játék, sem irónia.
A lány mozdul, megszabadul a nadrágtól, majd visszatér. A férfi nem mozdul, amíg újra el nem helyezkedik az ölében. A mozdulatok közben a levegő megváltozik, és mikor a rövid csók után ismét összenéznek, Norennar tekintete már nem kérdez. A kezét a lány derekára csúsztatja, lassan, ujjai végigsimítanak a bőrön, ahogy közelebb húzza magához.
A szoba elnémul körülöttük. Csak az eső halk zaja szűrődik be, tompán, mintha a torony is visszatartaná a lélegzetét. Norennar lassan megdől a székben, engedi, hogy a lány közelebb simuljon. Ujjai a derekáról a hátára vándorolnak, majd a hajába, miközben a tekintetét végig rajta tartja. A szavai alig hallatszanak, szinte a lány bőrére mondja őket.*
- Ha ez az átok, nem akarok szabadulni tőle.
*A hangja halkan rezdül, nem parancs, inkább kérés. Az arcán ott marad a mosoly, de valami benne már komolyabb. Norennar mozdulatai határozottabbá válnak, az érintései pontosak, mintha mindegyik mögött tudatos szándék húzódna. A lány testének minden rezdülését figyeli, és amikor reagál rá, a férfi finom mozdulattal válaszol, egyre közelebb húzva magához. A szék enyhén megmozdul alattuk, a fából halk, mély hang szökik ki, amit a kinti vihar elnyel. Mielőtt a csók újra megtalálná őket, Norennar tekintete még egyszer a lányéba kapaszkodik, biztosítékul, beleegyezésül. Aztán minden elhallgat, és a mozdulatok beszélnek tovább.*
*Norennar figyeli, ahogy a lány keze elkapja a sajátját, és a mozdulatban nem érez sem ellenállást, sem tiltást. Inkább csak egy játék újabb fordulata ez, amit mindketten ismernek már. A férfi elmosolyodik, halványan, alig észrevehetően. A tekintete végig a lányéban marad, még akkor is, mikor az ismét közelebb hajol hozzá. A csók gyors, mégis erős, szinte ízében hordozza a kihívást. Norennar keze ekkor már a csípőn pihen, ujjai finoman simulnak az anyag alá, majd a mozdulat elhalkul, amint a lány elhúzódik tőle.
Amikor Nori feláll, a férfi pillantása végigkíséri minden mozdulatát. A levegő lassan megtelik valami más feszültséggel, nem ellenséges, inkább vibráló, mint amikor a csendben is hallani lehet, hogy valami történni fog. A kérdés elhangzik, és Norennar arca egy pillanatra elkomorul. A szürke szempárban talán felfedezhető egy pillanatnyi bizonytalanság, ám a válasz mégis kétségek nélkül gördül ki ajkain.*
- Téged.
*A hangja nyugodt, mély, és most nem bújik mögé sem játék, sem irónia.
A lány mozdul, megszabadul a nadrágtól, majd visszatér. A férfi nem mozdul, amíg újra el nem helyezkedik az ölében. A mozdulatok közben a levegő megváltozik, és mikor a rövid csók után ismét összenéznek, Norennar tekintete már nem kérdez. A kezét a lány derekára csúsztatja, lassan, ujjai végigsimítanak a bőrön, ahogy közelebb húzza magához.
A szoba elnémul körülöttük. Csak az eső halk zaja szűrődik be, tompán, mintha a torony is visszatartaná a lélegzetét. Norennar lassan megdől a székben, engedi, hogy a lány közelebb simuljon. Ujjai a derekáról a hátára vándorolnak, majd a hajába, miközben a tekintetét végig rajta tartja. A szavai alig hallatszanak, szinte a lány bőrére mondja őket.*
- Ha ez az átok, nem akarok szabadulni tőle.
*A hangja halkan rezdül, nem parancs, inkább kérés. Az arcán ott marad a mosoly, de valami benne már komolyabb. Norennar mozdulatai határozottabbá válnak, az érintései pontosak, mintha mindegyik mögött tudatos szándék húzódna. A lány testének minden rezdülését figyeli, és amikor reagál rá, a férfi finom mozdulattal válaszol, egyre közelebb húzva magához. A szék enyhén megmozdul alattuk, a fából halk, mély hang szökik ki, amit a kinti vihar elnyel. Mielőtt a csók újra megtalálná őket, Norennar tekintete még egyszer a lányéba kapaszkodik, biztosítékul, beleegyezésül. Aztán minden elhallgat, és a mozdulatok beszélnek tovább.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452