Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 70 (1381. - 1400. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1400. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-19 22:49:23
Üzenet elküldve: 2026-02-19 22:49:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Ahogyan megy lefelé plüss nyulai társaságában a másik mágust keresve, valahogyan eszébe jut, amit Adoaver Intathról mondott, és bizonyos értelemben nagyon örül neki, hogy újra van ideje hasonló „apróságokon” gondolkodni.
Bármennyire is élvezte a tanulást, az igazság az, hogy elfáradt, és nem csak azért mert sok óra elrepült úgy, hogy ő különböző könyvek fölé görnyedt. Bármilyen jó érzés is volt eltöltekezi a holddal, valahogy úgy érzi most, hogy zsong a feje, kicsit ahhoz hasonló érzés, mintha olyan szobába keveredett volna, ahol rengeteg mindenki beszélget kiabálva egymással és csak úgy össze-vissza. Biztos benne, hogy egy mondat nem sok, de ma már annyit sem lenne képes értelmezni, hogyha azt egy könyv lapjairól olvasná, nem pedig valaki mondaná neki. Próbál hát nem gondolni mindarra, amit ma tanult, bár igazából ég a vágytól, hogy legalább egy varázslatot kipróbáljon miközben kimennek majd megetetni Halacskát.
~ Türelem. Türelem. ~ igyekszik figyelmeztetni magát ehelyett inkább. Felesleges sietni, hiszen, ha valamire a mágia tanulása biztosan megtanítja a fél-elfet az talán éppen az, hogy nem lehet mindent egyszerre akarni, illetve akarni lehet, csak éppen felesleges, mert az akarat nem fog végül megvalósulásban testet ölteni, már ha élhet ezzel a kis képzavarral egy ilyen hosszú és fárasztó nap után. Mivel viszont még csak magában gondolkodik, miért ne élhetne?
Sok órányi, szó szerint nagyon tömény tanulás után jól esik most újra olyan dolgokon gondolkodni, amikről korábban beszéltek.
Nem igazán ért egyet a fiúval abban, hogy Int ne lenne tökéletesen alkalmas nevelőnek, bár tény, hogy egy Krizához hasonló csendes, félős, aranyos kis kislányt első körben nem feltétlenül az ő gondjaira bízna, ugyanakkor azt nagyon is el tudja képzelni, hogy egy eleven és rosszcsont kisfiúnak tökéletes apja, vagy pótapja lenne. Jobban belegondolva viszont talán már első Intathal kapcsolatos gondolatában sincsen igaza. Ha ő maga nem is volt gyerek, amikor Int először vigasztalta meg, mint egy megértő szülő, vagy testvér, ettől még Krizában egy kicsikét magára ismert, szóval nem tartja azt sem kizártnak, hogy Intath egy kislánynak is jó apja, vagy nevelője tudna lenni.
Persze Adoaver és a doki között nem igazán volt sohasem felhőtlen a viszony, és szerinte nem Adoaver hibájából, szóval teljesen megérti a fiú Inttel kapcsolatos ellenérzéseit, és esetleges rossz véleményét.
A másik, ami szintén bevillan neki, hogy Adoaver úgy köszönt el tőle, hogy „Akkor majd tali!” Ezen önkéntelenül is elmosolyodik, majdnem fel is nevet, főleg, ha eszébe jut, hogy a fiú nem egyszer vele és édesanyjával is úgy beszélt, vagy olyan szavakat használt, mintha valami városi hivatal elé járulna valamiféle hivatalos ügyben. Ez a kötetlenség üdítő változatosság neki, és csak remélni tudja, hogy neki is szerepe volt abban, hogy eljutottak idáig.
Nagyjából eddig jut gondolatban, amikor ahogyan még sok órával ezelőtt megbeszélték, újra találkoznak egymással, valahol egymás fel félúton.*
- Persze rendben minden, csak fáradt vagyok. *kúszik az ajkaira egy halovány mosoly, miközben Adoaver kérdésére válaszol. Jó eséllyel látszik is rajta, hogy nem csak mondja, hogy fáradt.*
- El sem tévedtem, visszataláltam a régi helyemre, éppen csak tovább mentem egy kicsit. Úgy értem, hogy szerencsére már a polcokon távolabbi könyvekre volt szükségem, hiszen az alapok szerencsére már megvannak régen. *válaszol erre is, bár Adoaver kérdése nyilván nem volt teljesen komoly, azért ő úgy válaszol rá, mintha az lett volna.*
- A sok olvasástól mindig elálmosodom, de most ugye erőltettem is, hogy figyeljek, meg hát nem is otthon vagyok, ahol bármikor félre, vagy lerakhatok egy könyvet, hogy aztán kézbe vegyem újra. Mert, ha már itt vagyok akkor elhatároztam, hogy minden egyes percet ki fogok használni a tanulásra, de hát gondolom ezt nem kell bemutatnom neked sem. Te, hogy vagy? Én azt hiszem éhesebb vagyok, mint amennyire fáradt. Menjünk, etessük meg Halacskát, biztosan ő is az már. Aztán együnk és aludjunk! Mindegy nekem, hogy fotel, vagy egy ágy, gond nélkül elaludnék a padlón is akár egy ilyen nap után.
*Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán túl gyengének mutatja magát, ami nem jó, de hát miért is ne tehetné meg mindezt egy fárasztó nap után? Addig azért nem megy el, hogy kicsit a fiúra támaszkodjon, de hazudna magának, ha azt gondolná, hogy ebben a pillanatban legalább pár hosszú pillanatig nem tenné meg szívesen.
Mégis inkább elindul lefelé megetetni a lovat és előkészíteni a vacsorájukat.*
- Sikerült valami érdekeset olvasni? *kérdi inkább közben.* Biztosan igen.
*Ebben tényleg teljesen biztos, ennek ellenére nagyon kíváncsi. Ő tudna mesélni, és bár jó újra hosszabban beszélni valakihez, talán a legfelsőbb szintű holdmágia felé vezető tudás lényegét ráér összefoglalni majd máskor. Jobb, ha egyelőre benne is leülepszik legalább egy kicsit.*
*Ahogyan megy lefelé plüss nyulai társaságában a másik mágust keresve, valahogyan eszébe jut, amit Adoaver Intathról mondott, és bizonyos értelemben nagyon örül neki, hogy újra van ideje hasonló „apróságokon” gondolkodni.
Bármennyire is élvezte a tanulást, az igazság az, hogy elfáradt, és nem csak azért mert sok óra elrepült úgy, hogy ő különböző könyvek fölé görnyedt. Bármilyen jó érzés is volt eltöltekezi a holddal, valahogy úgy érzi most, hogy zsong a feje, kicsit ahhoz hasonló érzés, mintha olyan szobába keveredett volna, ahol rengeteg mindenki beszélget kiabálva egymással és csak úgy össze-vissza. Biztos benne, hogy egy mondat nem sok, de ma már annyit sem lenne képes értelmezni, hogyha azt egy könyv lapjairól olvasná, nem pedig valaki mondaná neki. Próbál hát nem gondolni mindarra, amit ma tanult, bár igazából ég a vágytól, hogy legalább egy varázslatot kipróbáljon miközben kimennek majd megetetni Halacskát.
~ Türelem. Türelem. ~ igyekszik figyelmeztetni magát ehelyett inkább. Felesleges sietni, hiszen, ha valamire a mágia tanulása biztosan megtanítja a fél-elfet az talán éppen az, hogy nem lehet mindent egyszerre akarni, illetve akarni lehet, csak éppen felesleges, mert az akarat nem fog végül megvalósulásban testet ölteni, már ha élhet ezzel a kis képzavarral egy ilyen hosszú és fárasztó nap után. Mivel viszont még csak magában gondolkodik, miért ne élhetne?
Sok órányi, szó szerint nagyon tömény tanulás után jól esik most újra olyan dolgokon gondolkodni, amikről korábban beszéltek.
Nem igazán ért egyet a fiúval abban, hogy Int ne lenne tökéletesen alkalmas nevelőnek, bár tény, hogy egy Krizához hasonló csendes, félős, aranyos kis kislányt első körben nem feltétlenül az ő gondjaira bízna, ugyanakkor azt nagyon is el tudja képzelni, hogy egy eleven és rosszcsont kisfiúnak tökéletes apja, vagy pótapja lenne. Jobban belegondolva viszont talán már első Intathal kapcsolatos gondolatában sincsen igaza. Ha ő maga nem is volt gyerek, amikor Int először vigasztalta meg, mint egy megértő szülő, vagy testvér, ettől még Krizában egy kicsikét magára ismert, szóval nem tartja azt sem kizártnak, hogy Intath egy kislánynak is jó apja, vagy nevelője tudna lenni.
Persze Adoaver és a doki között nem igazán volt sohasem felhőtlen a viszony, és szerinte nem Adoaver hibájából, szóval teljesen megérti a fiú Inttel kapcsolatos ellenérzéseit, és esetleges rossz véleményét.
A másik, ami szintén bevillan neki, hogy Adoaver úgy köszönt el tőle, hogy „Akkor majd tali!” Ezen önkéntelenül is elmosolyodik, majdnem fel is nevet, főleg, ha eszébe jut, hogy a fiú nem egyszer vele és édesanyjával is úgy beszélt, vagy olyan szavakat használt, mintha valami városi hivatal elé járulna valamiféle hivatalos ügyben. Ez a kötetlenség üdítő változatosság neki, és csak remélni tudja, hogy neki is szerepe volt abban, hogy eljutottak idáig.
Nagyjából eddig jut gondolatban, amikor ahogyan még sok órával ezelőtt megbeszélték, újra találkoznak egymással, valahol egymás fel félúton.*
- Persze rendben minden, csak fáradt vagyok. *kúszik az ajkaira egy halovány mosoly, miközben Adoaver kérdésére válaszol. Jó eséllyel látszik is rajta, hogy nem csak mondja, hogy fáradt.*
- El sem tévedtem, visszataláltam a régi helyemre, éppen csak tovább mentem egy kicsit. Úgy értem, hogy szerencsére már a polcokon távolabbi könyvekre volt szükségem, hiszen az alapok szerencsére már megvannak régen. *válaszol erre is, bár Adoaver kérdése nyilván nem volt teljesen komoly, azért ő úgy válaszol rá, mintha az lett volna.*
- A sok olvasástól mindig elálmosodom, de most ugye erőltettem is, hogy figyeljek, meg hát nem is otthon vagyok, ahol bármikor félre, vagy lerakhatok egy könyvet, hogy aztán kézbe vegyem újra. Mert, ha már itt vagyok akkor elhatároztam, hogy minden egyes percet ki fogok használni a tanulásra, de hát gondolom ezt nem kell bemutatnom neked sem. Te, hogy vagy? Én azt hiszem éhesebb vagyok, mint amennyire fáradt. Menjünk, etessük meg Halacskát, biztosan ő is az már. Aztán együnk és aludjunk! Mindegy nekem, hogy fotel, vagy egy ágy, gond nélkül elaludnék a padlón is akár egy ilyen nap után.
*Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán túl gyengének mutatja magát, ami nem jó, de hát miért is ne tehetné meg mindezt egy fárasztó nap után? Addig azért nem megy el, hogy kicsit a fiúra támaszkodjon, de hazudna magának, ha azt gondolná, hogy ebben a pillanatban legalább pár hosszú pillanatig nem tenné meg szívesen.
Mégis inkább elindul lefelé megetetni a lovat és előkészíteni a vacsorájukat.*
- Sikerült valami érdekeset olvasni? *kérdi inkább közben.* Biztosan igen.
*Ebben tényleg teljesen biztos, ennek ellenére nagyon kíváncsi. Ő tudna mesélni, és bár jó újra hosszabban beszélni valakihez, talán a legfelsőbb szintű holdmágia felé vezető tudás lényegét ráér összefoglalni majd máskor. Jobb, ha egyelőre benne is leülepszik legalább egy kicsit.*
1399. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-18 13:40:32
Üzenet elküldve: 2026-02-18 13:40:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Hát azt remélte is hogy nem fog sietni a gyermekvállalással; szinte biztos bene hogy ha megkérdez egy-kettő ismeretlent a városban, azok zöme is azt mondaná első látásra hogy Luni maga sem érhette még el a felnőttkort.*
- Ne is mondd, nem tudom elképzelni bármilyen fajta nevelői figuraként... *Visszhangzik a hangja a méretes építményben, ahogy koptatja a lépcsőfokokat felfelé menet.* - És azokat a titulusokat szerintem ne említsd meg neki; nem hiszem hogy tetszenének neki, ismerve a büszkeségét. De ha mástól nem is, Callipeyától biztos fogsz tudni kezet és tanácsot kérni, azt ne felejtsd el.*
A távoli jövőt most egy hosszú időre elfelejtve elérik a saját águk tanulmányai által elfoglalt szintjüket is, ahol gyorsan meg is történik a könnyek nélküli elválás.* - Akkor majd tali! *Int egyet, és egy gyümölcsöző viszontlátás nyugadalmával végignézi, ahogy továbbhalad. Szentimentális latolgatások helyett befordul a saját emelete felé, és el is kezdi szemezgetni a további útvonalakat; több ajtó van most mint amire emlékszik, de ez nem zavarja különösen, hiszen ez azt is jelentheti, hogy az egyik helyiség valóban szolgálhat egy hálószobai funkcióval: végre nem kell összetolt székeken és foteleken aludnia! De most még a közelében sincsenek az éjszakának, úgyhogy megy is tovább a felfedezőútján; benyit egy tanulóhelyiségnek mondható terembe, aminek a felépítése olyan, mintha a földszintet Arthenior templomának szerény pincéjére zsugorították volna, és a csigalépcsőt is elvették. De a földszint szinte randomra helyezett polcai és asztalai helyett itt külön-külön oldalakra vannak helyezve szinte ijesztő szimmetrikussággal; szinte látja is azt az útvonalat amit rengeteg tanuló megtett az ülőhelyisége és a kötetek közt. Tiszteletre méltó mennyiségű figyelmeztetés van a falakra ragasztva szinte méterenként arról, hogy bárminemű mágia használata szigorúan tilos ebben a szobában, és egy rövid instrukció arról, hogy mi a teendő ha mégis felgyullad valami. Több helyenként megfeketedett padokat látva kitalálja, hogy nem véletlenül kellett ezeket kirakni.
Nem siet a neki most kellő kötet kikeresésével a polcok sorai között; elég biztos már magában ahhoz, hogy valami merészebb igének az elsajátításával is megpróbálkozzon, de nincsen konkrét célpontja, szóval egy ideig lézeng csak. Latolgatva elhúzza ujját a gerincek között, amíg egyszer valami szokatlanul simába nem akad a bőre; meglepedve rámered egy olyan könyvre, aminek a gerincének az állapotából szinte újnak néz ki; a többi kötet a közelében gyűröttek és elszíneződtek, mintha háborúkat éltek volna át, néhányuknak még füstszaga is van, szóval ez a különbség többszörösen érzékelhető. Adoaver leveszi ezt a könyvet a polcról; Sem elől vagy hátul nincs cím, és első látásra a lapok is olyan fehérnek tűnnek, mintha tegnap készültek volna. Viszont kinyitva, a tetejétől az aljáig ki van töltve testtartási illusztrációkkal és azok leírásaival, a szavakat roppant nehéz kiolvasnia a betűk kicsinysége miatt, de azt ki tudja tippelni hogy nem éppen kezdő szintű varázslatokról lehet szó. Minimális gondolkodási idő után vállat von, és az új könyvvel helyet is foglal a rajta kívül furcsán üres szobában. A pillanatok percekbe folynak, és a percek órákba; mindegyik lap az utolsó centiig teli van információval, aminek a tartalma először izgatottsággal töltik el Adoavert, hogy aztán az arckifejezés nélküli koncentrációba váltson át, ami komorságba tekereg, minél többször lapoz. Pontosan valami olyasmit talált, amit remélt, de mégsem érzi magát kifejezetten elégedettnek emiatt. Valami nyomasztja, és nem tudja megmondani, mi. Talán csak elfáradt, vagy elkapott valamit. Talán csak a rajzokban égő hús látványa nem nyerte el a tetszését. Ránéz a gyertyára, amit még ülésszakja előtt gyújtott meg, hogy mérni tudja az időt ablak hiányában; kialudt. Kicsit késő van.*
~ Ideje megkeresni a nyuszihercegnőt. ~ *Miután kinyújtózkodik és hátát fájlalja, a letargikus olvasmányt az asztalon hagyva elhagyja a kisebb termet hogy a nagy csarnok felett újra meginduljon a felfedezőútjára. Szerencsére nem kell sokáig mennie; a kongó üresség után hirtelen az ismerőes, szinte súlytalanul könnyű léptek ütik meg a fülét. El is indul az irányába, s miután meglátja, ugyanúgy üdvözli, mint ahogy elköszönt: egy intéssel.* - Minden rendben? Nem tévedtél el?
*Hát azt remélte is hogy nem fog sietni a gyermekvállalással; szinte biztos bene hogy ha megkérdez egy-kettő ismeretlent a városban, azok zöme is azt mondaná első látásra hogy Luni maga sem érhette még el a felnőttkort.*
- Ne is mondd, nem tudom elképzelni bármilyen fajta nevelői figuraként... *Visszhangzik a hangja a méretes építményben, ahogy koptatja a lépcsőfokokat felfelé menet.* - És azokat a titulusokat szerintem ne említsd meg neki; nem hiszem hogy tetszenének neki, ismerve a büszkeségét. De ha mástól nem is, Callipeyától biztos fogsz tudni kezet és tanácsot kérni, azt ne felejtsd el.*
A távoli jövőt most egy hosszú időre elfelejtve elérik a saját águk tanulmányai által elfoglalt szintjüket is, ahol gyorsan meg is történik a könnyek nélküli elválás.* - Akkor majd tali! *Int egyet, és egy gyümölcsöző viszontlátás nyugadalmával végignézi, ahogy továbbhalad. Szentimentális latolgatások helyett befordul a saját emelete felé, és el is kezdi szemezgetni a további útvonalakat; több ajtó van most mint amire emlékszik, de ez nem zavarja különösen, hiszen ez azt is jelentheti, hogy az egyik helyiség valóban szolgálhat egy hálószobai funkcióval: végre nem kell összetolt székeken és foteleken aludnia! De most még a közelében sincsenek az éjszakának, úgyhogy megy is tovább a felfedezőútján; benyit egy tanulóhelyiségnek mondható terembe, aminek a felépítése olyan, mintha a földszintet Arthenior templomának szerény pincéjére zsugorították volna, és a csigalépcsőt is elvették. De a földszint szinte randomra helyezett polcai és asztalai helyett itt külön-külön oldalakra vannak helyezve szinte ijesztő szimmetrikussággal; szinte látja is azt az útvonalat amit rengeteg tanuló megtett az ülőhelyisége és a kötetek közt. Tiszteletre méltó mennyiségű figyelmeztetés van a falakra ragasztva szinte méterenként arról, hogy bárminemű mágia használata szigorúan tilos ebben a szobában, és egy rövid instrukció arról, hogy mi a teendő ha mégis felgyullad valami. Több helyenként megfeketedett padokat látva kitalálja, hogy nem véletlenül kellett ezeket kirakni.
Nem siet a neki most kellő kötet kikeresésével a polcok sorai között; elég biztos már magában ahhoz, hogy valami merészebb igének az elsajátításával is megpróbálkozzon, de nincsen konkrét célpontja, szóval egy ideig lézeng csak. Latolgatva elhúzza ujját a gerincek között, amíg egyszer valami szokatlanul simába nem akad a bőre; meglepedve rámered egy olyan könyvre, aminek a gerincének az állapotából szinte újnak néz ki; a többi kötet a közelében gyűröttek és elszíneződtek, mintha háborúkat éltek volna át, néhányuknak még füstszaga is van, szóval ez a különbség többszörösen érzékelhető. Adoaver leveszi ezt a könyvet a polcról; Sem elől vagy hátul nincs cím, és első látásra a lapok is olyan fehérnek tűnnek, mintha tegnap készültek volna. Viszont kinyitva, a tetejétől az aljáig ki van töltve testtartási illusztrációkkal és azok leírásaival, a szavakat roppant nehéz kiolvasnia a betűk kicsinysége miatt, de azt ki tudja tippelni hogy nem éppen kezdő szintű varázslatokról lehet szó. Minimális gondolkodási idő után vállat von, és az új könyvvel helyet is foglal a rajta kívül furcsán üres szobában. A pillanatok percekbe folynak, és a percek órákba; mindegyik lap az utolsó centiig teli van információval, aminek a tartalma először izgatottsággal töltik el Adoavert, hogy aztán az arckifejezés nélküli koncentrációba váltson át, ami komorságba tekereg, minél többször lapoz. Pontosan valami olyasmit talált, amit remélt, de mégsem érzi magát kifejezetten elégedettnek emiatt. Valami nyomasztja, és nem tudja megmondani, mi. Talán csak elfáradt, vagy elkapott valamit. Talán csak a rajzokban égő hús látványa nem nyerte el a tetszését. Ránéz a gyertyára, amit még ülésszakja előtt gyújtott meg, hogy mérni tudja az időt ablak hiányában; kialudt. Kicsit késő van.*
~ Ideje megkeresni a nyuszihercegnőt. ~ *Miután kinyújtózkodik és hátát fájlalja, a letargikus olvasmányt az asztalon hagyva elhagyja a kisebb termet hogy a nagy csarnok felett újra meginduljon a felfedezőútjára. Szerencsére nem kell sokáig mennie; a kongó üresség után hirtelen az ismerőes, szinte súlytalanul könnyű léptek ütik meg a fülét. El is indul az irányába, s miután meglátja, ugyanúgy üdvözli, mint ahogy elköszönt: egy intéssel.* - Minden rendben? Nem tévedtél el?
1398. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-17 23:07:30
Üzenet elküldve: 2026-02-17 23:07:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
- Jó reggelt!
- Ragyogót! - *Viszonozza a köszöntést előbb Krestvir, majd a manó is nagy lelkesen, s ezzel félbe is hagyják a beszélgetést, figyelmük a harcos felé fordul. Vagyis leginkább Kilencediké, Krestvir pusztán a köszöntés erejéig néz a férfira, mert ő sem szeretné, ha bámulnák ébredezés közben. A manó ellenben nem szégyenlősködik, ugyanis felettébb érdekli, hogy milyen színű lesz közvetlenül ébredés után Frandr hajzata.
Aztán Krestvir is odapillant ismét, hogy a férfi mit tart jó ötletnek. Azt látja, hogy az ételt nézi, de nem érti, a megjegyzés minek szól.*
- Szívesen megosztjuk. - *Húzza el magától Frandr felé a kendőt, amin a reggelijük van, s ültében is afféle meghajlásszerű mozdulattal kínálja. Majd felfigyel rá, ahogy amaz közben már a zsákjában matat, s szintén élelmet vesz elő, de nem visszakozik. Helyette folytatja az evést, de a jegyzeteibe már nem merül vissza, míg egyértelművé nem válik, hogy nem lesz itt több beszélgetés, amiben részt kellene vennie. Arra számít, hogy az illendő csevegésről Kilencedik majd gondoskodik, ha ő úgy ítéli meg, hogy kínos a csönd. Az ilyesmiben számít barátjára, bár amaz mintha olykor szándékosan törne borsot az orra alá azzal, hogy őt is mindenáron bevonja, vagy kínos helyzetbe hozza, mintha küldetésének tekintené, hogy a kapcsolatait építse.
Ezúttal azonban nem a kis lény szólal meg először, de övé az első válasz Frandr legelső kérdésére.*
- Pfff... - *Fúj lemondó legyintéssel, ami Krestvir döntését illeti, hiszen pontosan erről beszélgettek az előbb. Mármint inkább a döntésképtelenségéről.
Krestvir érdeklődve pillant Kili színpadias megnyilvánulására - bár ez esetében inkább tűnik úgy, mintha gyilkos pillantást küldene a manó felé -, de aztán inkább Frandrra koncentrál.*
- Elkísérlek a városba. Aztán meglátjuk. - *Biccent, mert ebben legalább biztos. Megtehetné ugyan, hogy mágia útján utazik egyenesen a két város valamely általa ismert vízfelületéhez, de úgy ítéli, Frandr számára biztonságosabb, ha elkísérik őt az úton.
Közben végez az evéssel, így mintha sürgetésnek vette volna a másik szavait, rögtön pakolásba kezd. Nem kapkodva, mert hisz a férfi még csak most ébredt és látott neki az étkezésnek, de azért rutinos gyorsasággal rendezi a holmiját és saját magát. Mikor minden a hátizsákjában van, akkor föláll a szalmazsákról, ami fekhelyükül szolgált, félrehúzza, s ezzel -ugyan rejtve eddig sem volt, de - teljesen láthatóvá teszi a csapóajtót, ami fölé helyezve volt.
A csapóajtót fölnyitja, majd nemes egyszerűséggel bedobja a szalmazsákot az alatta lévő terembe, s az ajtót visszacsukja. Majd röviden körülnéz, s csak miután meggyőződött róla, hogy senki sem figyeli, azután lát neki, hogy... föltekerje a csapóajtót. Vagyis egy szőnyeget. A csapóajtót, ami egyetlen mozdulattal lényegül át egy díszes, kicsi szőnyeggé.
A felcsavart szőnyeget aztán egy lepedőbe csavarja még védelem gyanánt, s végül a zsákja tetejébe köti, szíjakkal rögzítve.
Ha meg nem zavarták, úgy miután ezzel is végzett, Frandr felé fordul.*
- Szeretnéd, ha elbájolnám a fegyvereidet? Napmágia... Az első sebejtésnél égési sérüléseket okoz a seben felül. - *Magyarázza, bár a másik számára ismerős lehet, amit kínál. Sok bajtársuk fegyverét bájolta el közös küldetésük előtt is.*
- Ragyogót! - *Viszonozza a köszöntést előbb Krestvir, majd a manó is nagy lelkesen, s ezzel félbe is hagyják a beszélgetést, figyelmük a harcos felé fordul. Vagyis leginkább Kilencediké, Krestvir pusztán a köszöntés erejéig néz a férfira, mert ő sem szeretné, ha bámulnák ébredezés közben. A manó ellenben nem szégyenlősködik, ugyanis felettébb érdekli, hogy milyen színű lesz közvetlenül ébredés után Frandr hajzata.
Aztán Krestvir is odapillant ismét, hogy a férfi mit tart jó ötletnek. Azt látja, hogy az ételt nézi, de nem érti, a megjegyzés minek szól.*
- Szívesen megosztjuk. - *Húzza el magától Frandr felé a kendőt, amin a reggelijük van, s ültében is afféle meghajlásszerű mozdulattal kínálja. Majd felfigyel rá, ahogy amaz közben már a zsákjában matat, s szintén élelmet vesz elő, de nem visszakozik. Helyette folytatja az evést, de a jegyzeteibe már nem merül vissza, míg egyértelművé nem válik, hogy nem lesz itt több beszélgetés, amiben részt kellene vennie. Arra számít, hogy az illendő csevegésről Kilencedik majd gondoskodik, ha ő úgy ítéli meg, hogy kínos a csönd. Az ilyesmiben számít barátjára, bár amaz mintha olykor szándékosan törne borsot az orra alá azzal, hogy őt is mindenáron bevonja, vagy kínos helyzetbe hozza, mintha küldetésének tekintené, hogy a kapcsolatait építse.
Ezúttal azonban nem a kis lény szólal meg először, de övé az első válasz Frandr legelső kérdésére.*
- Pfff... - *Fúj lemondó legyintéssel, ami Krestvir döntését illeti, hiszen pontosan erről beszélgettek az előbb. Mármint inkább a döntésképtelenségéről.
Krestvir érdeklődve pillant Kili színpadias megnyilvánulására - bár ez esetében inkább tűnik úgy, mintha gyilkos pillantást küldene a manó felé -, de aztán inkább Frandrra koncentrál.*
- Elkísérlek a városba. Aztán meglátjuk. - *Biccent, mert ebben legalább biztos. Megtehetné ugyan, hogy mágia útján utazik egyenesen a két város valamely általa ismert vízfelületéhez, de úgy ítéli, Frandr számára biztonságosabb, ha elkísérik őt az úton.
Közben végez az evéssel, így mintha sürgetésnek vette volna a másik szavait, rögtön pakolásba kezd. Nem kapkodva, mert hisz a férfi még csak most ébredt és látott neki az étkezésnek, de azért rutinos gyorsasággal rendezi a holmiját és saját magát. Mikor minden a hátizsákjában van, akkor föláll a szalmazsákról, ami fekhelyükül szolgált, félrehúzza, s ezzel -ugyan rejtve eddig sem volt, de - teljesen láthatóvá teszi a csapóajtót, ami fölé helyezve volt.
A csapóajtót fölnyitja, majd nemes egyszerűséggel bedobja a szalmazsákot az alatta lévő terembe, s az ajtót visszacsukja. Majd röviden körülnéz, s csak miután meggyőződött róla, hogy senki sem figyeli, azután lát neki, hogy... föltekerje a csapóajtót. Vagyis egy szőnyeget. A csapóajtót, ami egyetlen mozdulattal lényegül át egy díszes, kicsi szőnyeggé.
A felcsavart szőnyeget aztán egy lepedőbe csavarja még védelem gyanánt, s végül a zsákja tetejébe köti, szíjakkal rögzítve.
Ha meg nem zavarták, úgy miután ezzel is végzett, Frandr felé fordul.*
- Szeretnéd, ha elbájolnám a fegyvereidet? Napmágia... Az első sebejtésnél égési sérüléseket okoz a seben felül. - *Magyarázza, bár a másik számára ismerős lehet, amit kínál. Sok bajtársuk fegyverét bájolta el közös küldetésük előtt is.*
1397. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-17 21:48:01
Üzenet elküldve: 2026-02-17 21:48:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Ami a Mágustornyot illeti, Frandrnek van egy kimondottan kifinomult, bölcs és előrelátó mentális stratégiája; igyekszik nem elgondolkozni azon, hogy mégis hogy működik az egész. Inkább csak elfogadja, amit lát. Persze, hogy a torony nagyobb belül, mint kívül. Hát persze, hogy a torony belül változik. Az, hogy az építmény magától lebeg, szinte említésre sem méltó.*
- Rendben.
*Erősíti meg, hogy nincs semmi problémája Krestvir tervével. Körülnézve viszonylag rövid idő alatt sikeresen kiszemel magának egy zugot, ahonnan a lépcsőn és a bejáraton tarthatja a szemét, majd hozzálát a gyors vacsorához. Kenyér, hideg kolbász, kemény sajt - nem úri lakoma, de laktató.
Idővel Krestvir is visszatér, de ezen a ponton már a harcos láthatóan alig tartja nyitva a szemét, így egy gyors 'jóéjt'-et követően pillanatok alatt kidől, fáradtsága lévén teljesen kizárva Kilencedik kiabálását.*
//Másnap reggel//
*Mikor felébred, hirtelen két dologra lesz figyelmes. Az egyik - egy halkan folytatott beszélgetés, mely részleteit nehéz kivenni, ám egyértelműen Krestvir és a manója között folyik - normálisnak mondható; nem emiatt van furcsaságérzete.
Inkább az lepi meg, mikor rájön, hogy egész éjszaka békésen aludt. Ha voltak is álmai, nem emlékszik rájuk, és kimondottan kipihentnek érzi magát. Valahol arra számított, hogy álmaiban sztepptáncot fognak járni a tegnapi nap halottai, orkok és zsoldosok egyaránt - esetleg visszatér a fojtogatás emléke, vagy az otthonáról vizionál rémképeket. De nem.*
- 'reggelt.
*Mormogja, ahogy felül és leszedi magáról a takarót. A Torony nem sokat változott tegnap este óta, de a napszakot tekintve viszonylag magabiztos.*
- Jó ötlet.
*Pillant Krestvir vacsorájára, majd közelebb húzza magához zsákját, és rövidesen ő maga is hozzálát a reggelihez. Ugyanaz, mint amit vacsorára evett; a sajt tegnap elfogyott, de eszik helyette paprikát.*
- Döntöttél? Én nem tervezek sokáig időzni - amint megreggeliztem, már indulok is. Ha Artheniorba tervezel menni, mindenképp jobb, ha együtt tesszük. Aztán utána majd meglátjuk, mi lesz.
- Rendben.
*Erősíti meg, hogy nincs semmi problémája Krestvir tervével. Körülnézve viszonylag rövid idő alatt sikeresen kiszemel magának egy zugot, ahonnan a lépcsőn és a bejáraton tarthatja a szemét, majd hozzálát a gyors vacsorához. Kenyér, hideg kolbász, kemény sajt - nem úri lakoma, de laktató.
Idővel Krestvir is visszatér, de ezen a ponton már a harcos láthatóan alig tartja nyitva a szemét, így egy gyors 'jóéjt'-et követően pillanatok alatt kidől, fáradtsága lévén teljesen kizárva Kilencedik kiabálását.*
//Másnap reggel//
*Mikor felébred, hirtelen két dologra lesz figyelmes. Az egyik - egy halkan folytatott beszélgetés, mely részleteit nehéz kivenni, ám egyértelműen Krestvir és a manója között folyik - normálisnak mondható; nem emiatt van furcsaságérzete.
Inkább az lepi meg, mikor rájön, hogy egész éjszaka békésen aludt. Ha voltak is álmai, nem emlékszik rájuk, és kimondottan kipihentnek érzi magát. Valahol arra számított, hogy álmaiban sztepptáncot fognak járni a tegnapi nap halottai, orkok és zsoldosok egyaránt - esetleg visszatér a fojtogatás emléke, vagy az otthonáról vizionál rémképeket. De nem.*
- 'reggelt.
*Mormogja, ahogy felül és leszedi magáról a takarót. A Torony nem sokat változott tegnap este óta, de a napszakot tekintve viszonylag magabiztos.*
- Jó ötlet.
*Pillant Krestvir vacsorájára, majd közelebb húzza magához zsákját, és rövidesen ő maga is hozzálát a reggelihez. Ugyanaz, mint amit vacsorára evett; a sajt tegnap elfogyott, de eszik helyette paprikát.*
- Döntöttél? Én nem tervezek sokáig időzni - amint megreggeliztem, már indulok is. Ha Artheniorba tervezel menni, mindenképp jobb, ha együtt tesszük. Aztán utána majd meglátjuk, mi lesz.
1396. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-16 13:59:00
Üzenet elküldve: 2026-02-16 13:59:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
- Azért remélem nem lett kidobva. Szerintem nagyon fontosak a gyerekkori ömlengések. *használja szándékosan Adoaver kifejezését.* Rendben, hogy később sokat változunk, de a személyiségünk alapvonásai csak gyerekként alakulnak ki. *teszi hozzá, de, ha valamit akkor ezt most tényleg nincs már idejük megbeszélni.
Közben azért elgondolkodik. Érdekes, valahogy sohasem gondolt az örökbefogadásra úgy, mint valami különösen nagylelkű tettre, bár bizonyos értelemben véve valóban az, mert nyilván nem mindenki nevel fel árvákat, aki megengedhetné magának, mert ideje és pénze is van hasonlóra. Mégis, számára ez egész egyszerűen szükségszerűség. Úgy nőtt fel, hogy körülötte mindenki azt tekintette az élet természetes rendjének, hogy mindenkinek lesz gyereke, vagy gyerekei, aki felnő, aztán pedig a gyerekeiknek is gyerekeik lesznek, és így tovább. Márpedig, ha ő fél-elf mivoltából fakadóan képtelen szülni, akkor csak úgy lehet gyereke, ha egyszer örökbe fogad majd egy olyan gyermeket, akinek a szülei vagy meghaltak, vagy önként mondtak le róla. Mivel pedig tényleg szeretne gyermeket, magához venni egy árvát bizonyos szemszögből nézve inkább önzőség a részéről, semmint nagylelkűség.*
- Köszönöm, kedves tőled, hogy segítenél. De nyugi, nem tervezek egy-két éven belül gyermeket vállalni. *mosolyog, de aztán hamar eszébe jut, hogy a tervei és ő az két külön dolog. Miután el kellett hagynia az erdőt, ahol felnőtt, biztos volt benne, hogy Artheniorban teljesen magára lesz utalva és talán nem is fog tudni megbirkózni a városi élet kihívásaival. Ennek ellenére távoli rokonai személyében befogadó családra talált, és egy ideig úgy nézett ki, hogy teljesen nyugodt, kényelmes életet fog élni a gazdagok negyedében, mint egy nagy kúria teljesen gondtalan lakója. Aztán jött a lázadás, menekülés, visszatérés, Szarvasliget, mikor pedig már úgy nézett ki, hogy utóbbi helyen fog teljesen békés életet élni, Artheniorba pedig legfeljebb csak a piacra megy el néha, esetleg beugrik egy mézsörre a Pegazusba, akkor meg Alenia visszatérése borított szó szerint mindent, így most élete felét már Artheniorban tölti, és csak a másikat Szarvasligetben. Szóval mindent egybevetve, bármilyen tervei is vannak, lehet, hogy mint annyiszor máskor idáig, a sors valami teljesen mást tervez vele.*
- Az biztos, hogy nem árt, ha a gyereknek nem csak Intath mutatja meg, hogy milyen egy férfi. *nevet, mert bár el tudja képzelni, hogy Intath jó pótapa lenne, bizonyos értelemben véve neki is valami olyasmi, pótapa, vagy inkább báty, nem csak egy jó barát, mégis nem feltétlenül biztos abban, hogy a doki minden esetben jó hatással lenne egy gyermek még kiforratlan kis lelkére és gondolataira. Bár meg kell hagyni, már most kuncognia kell, ahogyan elképzeli, hogy milyen tengerész történeteket lenne képes Int egy gyereknek mesélni.*
- Ha nem találok párt magamnak, akkor minden segítség úgy is el fog kelni.
*Teljes természetességgel mondja mindezt, mintha arról beszélgetnének, hogy mi legyen a vacsora, de hát eddig is őszinték voltak egymással, nem hiszi, hogy éppen most jött el az ideje annak, hogy virágnyelven fogalmazzon, mintha nem két felnőtt beszélgetne egymással. Ugyan nincs jelöltje, és még szerelmes sem volt, de az is része az életnek, hogy előbb-utóbb találnia kell valakit, akivel nem csak úgy osztja meg az életét, hogy egy fedél alatt él vele, és barátok.*
- Akkor este! *köszön el, amikor elválnak útjaik. Megdobban a szíve, amikor egy ajtón végre megpillantja a hold ág jelét. Gyorsan be is lép és el is kezdi keresni azt a könyvet, amire éppen most szüksége van.
Kicsit különösnek tartja, hogy bár azt hitte, hogy hamar bele fog feledkezni egy könyvbe, és gyorsan fog menni majd az idő, de a tanulás elején ez nem történik meg. Ugyan próbál koncentrálni, az útjuk és a beszélgetésük jár a fejében, és csak el-elkalandozik a beszélgetés közben az általa felvázolt jövő felé. Nem először, de kicsit meg is ijeszti, hogy mennyi terve van; Alenia mellett lenni, nagy mágussá válni, szebb hellyé tenni Artjeniort, felújítani Szarvasligetet, gyermeket nevelni, közben pedig ingázni nagyváros és liget között ide-oda.
Szinte kényszerítenie kell magát, hogy ne ilyen dolgokon járjon az esze, az előtte fekvő könyvek és az általa megkezdett jegyzetek helyett.
Aztán az első fél óra után szerencsére csitulnak a gondolatai, és bár csend veszi körül és úgy érzi, hogy egyedül van az egész toronyban, ameddig plüss nyulai vele vannak sohasem lehet egészen magányos. Meg aztán Adoaver is itt van valahol, és a toronyhoz tartozó személyzet is, mert, ha nem lennének még a végén mindenki csak úgy teljesen ingyen olvasgathatna és tanulhatna itt.
Ahogyan telnek az órák úgy záródik ki egyre inkább a tudatából szinte a teljes külvilág, az első pár ásítás szinte fel sem tűnik neki, ahogyan az sem, hogy odakint egyre határozottabban sötétedik.
Viszont, nem akarja elkiabálni, de úgy tűnik, hogy Intath itókája teszi a dolgát. Ugyan nem tudja megítélni, hogy valóban okosabb-e, mint máskor, de úgy érzi, hogy nem csak nagyon is ért mindent, amit olvas, hanem a rengeteg apró részlet egyre gyorsabban áll össze valami nagyobb egésszé, és egy-két egészen konkrét varázslattá. Így telik el a nap, olvasás közben még arra sem figyelt, hogy kicsivel naplemente után a gyertyák maguktól gyulladtak meg, vagy pedig valaki erre járt és meggyújtotta őket.*
- Mára végeztem drágáim. Remélem nem unatkoztatok nagyon! *mondja a plüss nyulaknak mielőtt még egy-egy puszit adna nekik.*
- Gyertek, keressük meg Adoavert! *teszi még hozzá miután az utolsó általa elővett könyvet visszarakja a polcra, ahová való.
Szerencsére még emlékszik rá, hogy merre találja a tűz ághoz tartozó könyveket. Persze az is lehet, hogy a fiú előbb elindult felé, mint ő hozzá, így félúton fognak találkozni, vagy akár már most is a közelében van, csak eddig annyira elmerült a tanulásban, hogy nem vette észre.*
- Azért remélem nem lett kidobva. Szerintem nagyon fontosak a gyerekkori ömlengések. *használja szándékosan Adoaver kifejezését.* Rendben, hogy később sokat változunk, de a személyiségünk alapvonásai csak gyerekként alakulnak ki. *teszi hozzá, de, ha valamit akkor ezt most tényleg nincs már idejük megbeszélni.
Közben azért elgondolkodik. Érdekes, valahogy sohasem gondolt az örökbefogadásra úgy, mint valami különösen nagylelkű tettre, bár bizonyos értelemben véve valóban az, mert nyilván nem mindenki nevel fel árvákat, aki megengedhetné magának, mert ideje és pénze is van hasonlóra. Mégis, számára ez egész egyszerűen szükségszerűség. Úgy nőtt fel, hogy körülötte mindenki azt tekintette az élet természetes rendjének, hogy mindenkinek lesz gyereke, vagy gyerekei, aki felnő, aztán pedig a gyerekeiknek is gyerekeik lesznek, és így tovább. Márpedig, ha ő fél-elf mivoltából fakadóan képtelen szülni, akkor csak úgy lehet gyereke, ha egyszer örökbe fogad majd egy olyan gyermeket, akinek a szülei vagy meghaltak, vagy önként mondtak le róla. Mivel pedig tényleg szeretne gyermeket, magához venni egy árvát bizonyos szemszögből nézve inkább önzőség a részéről, semmint nagylelkűség.*
- Köszönöm, kedves tőled, hogy segítenél. De nyugi, nem tervezek egy-két éven belül gyermeket vállalni. *mosolyog, de aztán hamar eszébe jut, hogy a tervei és ő az két külön dolog. Miután el kellett hagynia az erdőt, ahol felnőtt, biztos volt benne, hogy Artheniorban teljesen magára lesz utalva és talán nem is fog tudni megbirkózni a városi élet kihívásaival. Ennek ellenére távoli rokonai személyében befogadó családra talált, és egy ideig úgy nézett ki, hogy teljesen nyugodt, kényelmes életet fog élni a gazdagok negyedében, mint egy nagy kúria teljesen gondtalan lakója. Aztán jött a lázadás, menekülés, visszatérés, Szarvasliget, mikor pedig már úgy nézett ki, hogy utóbbi helyen fog teljesen békés életet élni, Artheniorba pedig legfeljebb csak a piacra megy el néha, esetleg beugrik egy mézsörre a Pegazusba, akkor meg Alenia visszatérése borított szó szerint mindent, így most élete felét már Artheniorban tölti, és csak a másikat Szarvasligetben. Szóval mindent egybevetve, bármilyen tervei is vannak, lehet, hogy mint annyiszor máskor idáig, a sors valami teljesen mást tervez vele.*
- Az biztos, hogy nem árt, ha a gyereknek nem csak Intath mutatja meg, hogy milyen egy férfi. *nevet, mert bár el tudja képzelni, hogy Intath jó pótapa lenne, bizonyos értelemben véve neki is valami olyasmi, pótapa, vagy inkább báty, nem csak egy jó barát, mégis nem feltétlenül biztos abban, hogy a doki minden esetben jó hatással lenne egy gyermek még kiforratlan kis lelkére és gondolataira. Bár meg kell hagyni, már most kuncognia kell, ahogyan elképzeli, hogy milyen tengerész történeteket lenne képes Int egy gyereknek mesélni.*
- Ha nem találok párt magamnak, akkor minden segítség úgy is el fog kelni.
*Teljes természetességgel mondja mindezt, mintha arról beszélgetnének, hogy mi legyen a vacsora, de hát eddig is őszinték voltak egymással, nem hiszi, hogy éppen most jött el az ideje annak, hogy virágnyelven fogalmazzon, mintha nem két felnőtt beszélgetne egymással. Ugyan nincs jelöltje, és még szerelmes sem volt, de az is része az életnek, hogy előbb-utóbb találnia kell valakit, akivel nem csak úgy osztja meg az életét, hogy egy fedél alatt él vele, és barátok.*
- Akkor este! *köszön el, amikor elválnak útjaik. Megdobban a szíve, amikor egy ajtón végre megpillantja a hold ág jelét. Gyorsan be is lép és el is kezdi keresni azt a könyvet, amire éppen most szüksége van.
Kicsit különösnek tartja, hogy bár azt hitte, hogy hamar bele fog feledkezni egy könyvbe, és gyorsan fog menni majd az idő, de a tanulás elején ez nem történik meg. Ugyan próbál koncentrálni, az útjuk és a beszélgetésük jár a fejében, és csak el-elkalandozik a beszélgetés közben az általa felvázolt jövő felé. Nem először, de kicsit meg is ijeszti, hogy mennyi terve van; Alenia mellett lenni, nagy mágussá válni, szebb hellyé tenni Artjeniort, felújítani Szarvasligetet, gyermeket nevelni, közben pedig ingázni nagyváros és liget között ide-oda.
Szinte kényszerítenie kell magát, hogy ne ilyen dolgokon járjon az esze, az előtte fekvő könyvek és az általa megkezdett jegyzetek helyett.
Aztán az első fél óra után szerencsére csitulnak a gondolatai, és bár csend veszi körül és úgy érzi, hogy egyedül van az egész toronyban, ameddig plüss nyulai vele vannak sohasem lehet egészen magányos. Meg aztán Adoaver is itt van valahol, és a toronyhoz tartozó személyzet is, mert, ha nem lennének még a végén mindenki csak úgy teljesen ingyen olvasgathatna és tanulhatna itt.
Ahogyan telnek az órák úgy záródik ki egyre inkább a tudatából szinte a teljes külvilág, az első pár ásítás szinte fel sem tűnik neki, ahogyan az sem, hogy odakint egyre határozottabban sötétedik.
Viszont, nem akarja elkiabálni, de úgy tűnik, hogy Intath itókája teszi a dolgát. Ugyan nem tudja megítélni, hogy valóban okosabb-e, mint máskor, de úgy érzi, hogy nem csak nagyon is ért mindent, amit olvas, hanem a rengeteg apró részlet egyre gyorsabban áll össze valami nagyobb egésszé, és egy-két egészen konkrét varázslattá. Így telik el a nap, olvasás közben még arra sem figyelt, hogy kicsivel naplemente után a gyertyák maguktól gyulladtak meg, vagy pedig valaki erre járt és meggyújtotta őket.*
- Mára végeztem drágáim. Remélem nem unatkoztatok nagyon! *mondja a plüss nyulaknak mielőtt még egy-egy puszit adna nekik.*
- Gyertek, keressük meg Adoavert! *teszi még hozzá miután az utolsó általa elővett könyvet visszarakja a polcra, ahová való.
Szerencsére még emlékszik rá, hogy merre találja a tűz ághoz tartozó könyveket. Persze az is lehet, hogy a fiú előbb elindult felé, mint ő hozzá, így félúton fognak találkozni, vagy akár már most is a közelében van, csak eddig annyira elmerült a tanulásban, hogy nem vette észre.*
1395. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-15 14:39:57
Üzenet elküldve: 2026-02-15 14:39:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
- Tudtommal nincs. De akár lehet is. - *Feleli szórakozottan.*
- A torony olykor változik... - *Teszi hozzá magyarázólag, mert úgy gondolja, a férfinek ez újdonság lehet, ha meglepetés nem is. Végül is, bárki lép be, rögtön láthatja, hogy a torony belül sokkal tágasabb, feltételezhető, hogy vannak egyéb furcsaságai is.
Ami az ő kérdését illeti, Frandr meglátása szerint nincs esély a véres konfliktus elkerülésére. Amit sejtett is, azért érzi magát ennyire letaglózva, s azért húzódozik a teljes bensője ellene, hogy ő mindebbe belekeveredjen így vagy úgy.
A toronybéliek értesítését végül Kilencedik oldja meg a maga feltűnő módján. Krestvir meg úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy nem kell a manóval közösködnie és úgy halad tovább, mintha nem is ismerné az apró lényt.*
- Nekem a felső szinteken van dolgom. De megnézem, hol rendezkedsz be és visszatérek majd aludni. - *Felel Frandr kérdésére. A csomagjával nincs szüksége segítségre, mindene egy zsebekkel teli hátizsák és a rá rögzített holmijai, avagy mindent a hátán visel. Ha Frandr jobban megnézi, talán nem is ajánlja a segítségét, mert valójában már-már gyanúsan könnyű felszereléssel utazik a lány. Ránézésre még takaró és váltás ruha sem lapulhat a zsákban, mert elég lapos, ellenben a tetejére szíjazva mégis van valami lepedőbe csavart holmi, talán az lehet a hálózsákja?
Krestvir úgy tesz, mint mondta, s megvárja, hogy Frandr elfoglalja a helyet, ahol aludni szeretne, majd búcsút vesz tőle egy időre. Közben háttérzajként még hosszan hallhatják Kilencedik újra és újra fölhangzó, figyelmeztető sipákolását, de mintha egyre messzebbről, esetleg már egy másik szintről szólna. Sokáig biztosan nem akadályozza a harcost az elalvásban.*
//Másnap reggel//
- És, döntöttél már, merre megyünk? - *Csipogja Kilencedik, olyan halkan, ahogy cincogóan magas hangjából kitelik. Frandr közelében ülnek egy szalmazsákon, Krestvir éppen olvasgat valamit a jegyzeteit tartalmazó könyvéből, miközben ujjaival a haját igazgatja, visszatűzve a fonatba az alvás közben kiszabadult tincseket, amennyire lehet. Közben reggeliznek is, cipót meg főtt tojást, amit ki tudja, honnan kerítettek itt.*
- Most előbb a városba. Elkísérjük őt. Aztán meglátjuk. Talán ott többet is megtudunk. - *Válaszol Krestvir is visszafogott hangon, mert nem szeretné a harcost fölébreszteni.*
- De mégis... - *Kérne a manó pontosabb terveket, a lány meg mintha előre készülne rá.*
- Nem tudom. - *Rázza fejét.* - Neki is szeretnék segíteni, nem akarom, hogy egyedül menjen oda. - *Jelzi pillantásával a manónak, hogy Frandr-ról beszél.*
- De a thargoknak is szükségük lehet rám... Lehet, hogy már nem sokan maradtak a régiek közül, de a Szilánkok szövetségben álltak a Vasheggyel, és ők is segítettek nekem, mikor... - *Elakad.* - Tudod.
*A manó biccent, hogy érti, hogy a Karavánpihenőnél történtekre céloz hordozója.*
- Egy csapatot adtak mellém és nem is hoztam vissza mindenkit.
- Már megint ezzel jössz. - *Sóhajt Kili, mintha ez az önvád már elég sokszor terítékre került volna.*
- Mindegy. - *Zárja rövidre Krestvir is.*
- A lényeg, hogy a thargok múltját tekintve, hogy mekkora ellenszenvvel vannak az orkok iránt, s hogy épp egy hasonló körülmény hozta őket Amonra, nem hiszem, hogy a falaikon belül maradnak. Attól tartok, még elébe is mennek a bajnak, és különösebb gondolkodás nélkül...
- Akkor hát Amonra megyünk?
- Nem tudom. A város védelmében is kellhet a segítség. Vagy épp a városon kívüli területeken. Nem is tudom, hová lehetne menekíteni annyi embert, akár csak a tanyákról. Arthenior sem védhető túl jól.
- Szóóóvaal Arthenior?
- Nem tudom. Ha a Pusztáról jönnek, lehet, hogy ott kellene közbeavatkozni...
- Ahaaa.
- Már ha tudok tenni bármit is...
- A torony olykor változik... - *Teszi hozzá magyarázólag, mert úgy gondolja, a férfinek ez újdonság lehet, ha meglepetés nem is. Végül is, bárki lép be, rögtön láthatja, hogy a torony belül sokkal tágasabb, feltételezhető, hogy vannak egyéb furcsaságai is.
Ami az ő kérdését illeti, Frandr meglátása szerint nincs esély a véres konfliktus elkerülésére. Amit sejtett is, azért érzi magát ennyire letaglózva, s azért húzódozik a teljes bensője ellene, hogy ő mindebbe belekeveredjen így vagy úgy.
A toronybéliek értesítését végül Kilencedik oldja meg a maga feltűnő módján. Krestvir meg úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy nem kell a manóval közösködnie és úgy halad tovább, mintha nem is ismerné az apró lényt.*
- Nekem a felső szinteken van dolgom. De megnézem, hol rendezkedsz be és visszatérek majd aludni. - *Felel Frandr kérdésére. A csomagjával nincs szüksége segítségre, mindene egy zsebekkel teli hátizsák és a rá rögzített holmijai, avagy mindent a hátán visel. Ha Frandr jobban megnézi, talán nem is ajánlja a segítségét, mert valójában már-már gyanúsan könnyű felszereléssel utazik a lány. Ránézésre még takaró és váltás ruha sem lapulhat a zsákban, mert elég lapos, ellenben a tetejére szíjazva mégis van valami lepedőbe csavart holmi, talán az lehet a hálózsákja?
Krestvir úgy tesz, mint mondta, s megvárja, hogy Frandr elfoglalja a helyet, ahol aludni szeretne, majd búcsút vesz tőle egy időre. Közben háttérzajként még hosszan hallhatják Kilencedik újra és újra fölhangzó, figyelmeztető sipákolását, de mintha egyre messzebbről, esetleg már egy másik szintről szólna. Sokáig biztosan nem akadályozza a harcost az elalvásban.*
//Másnap reggel//
- És, döntöttél már, merre megyünk? - *Csipogja Kilencedik, olyan halkan, ahogy cincogóan magas hangjából kitelik. Frandr közelében ülnek egy szalmazsákon, Krestvir éppen olvasgat valamit a jegyzeteit tartalmazó könyvéből, miközben ujjaival a haját igazgatja, visszatűzve a fonatba az alvás közben kiszabadult tincseket, amennyire lehet. Közben reggeliznek is, cipót meg főtt tojást, amit ki tudja, honnan kerítettek itt.*
- Most előbb a városba. Elkísérjük őt. Aztán meglátjuk. Talán ott többet is megtudunk. - *Válaszol Krestvir is visszafogott hangon, mert nem szeretné a harcost fölébreszteni.*
- De mégis... - *Kérne a manó pontosabb terveket, a lány meg mintha előre készülne rá.*
- Nem tudom. - *Rázza fejét.* - Neki is szeretnék segíteni, nem akarom, hogy egyedül menjen oda. - *Jelzi pillantásával a manónak, hogy Frandr-ról beszél.*
- De a thargoknak is szükségük lehet rám... Lehet, hogy már nem sokan maradtak a régiek közül, de a Szilánkok szövetségben álltak a Vasheggyel, és ők is segítettek nekem, mikor... - *Elakad.* - Tudod.
*A manó biccent, hogy érti, hogy a Karavánpihenőnél történtekre céloz hordozója.*
- Egy csapatot adtak mellém és nem is hoztam vissza mindenkit.
- Már megint ezzel jössz. - *Sóhajt Kili, mintha ez az önvád már elég sokszor terítékre került volna.*
- Mindegy. - *Zárja rövidre Krestvir is.*
- A lényeg, hogy a thargok múltját tekintve, hogy mekkora ellenszenvvel vannak az orkok iránt, s hogy épp egy hasonló körülmény hozta őket Amonra, nem hiszem, hogy a falaikon belül maradnak. Attól tartok, még elébe is mennek a bajnak, és különösebb gondolkodás nélkül...
- Akkor hát Amonra megyünk?
- Nem tudom. A város védelmében is kellhet a segítség. Vagy épp a városon kívüli területeken. Nem is tudom, hová lehetne menekíteni annyi embert, akár csak a tanyákról. Arthenior sem védhető túl jól.
- Szóóóvaal Arthenior?
- Nem tudom. Ha a Pusztáról jönnek, lehet, hogy ott kellene közbeavatkozni...
- Ahaaa.
- Már ha tudok tenni bármit is...
1394. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-15 11:38:11
Üzenet elküldve: 2026-02-15 11:38:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Nem jut eszébe a gondolat, hogy Krestvir tétlen maradjon. Egyrészt mert mindenki önmagából indul ki, és Frandr határozottan a közbeavatkozós típus, másrészt viszont azért is, mert a mágust sem úgy képzeli, mint aki menekülne a felelősség elől.
Akárhogy is, a szavai egy része úgy tűnik, mindenképp eljutott Krestvirhez, még akkor is, ha az picit a maga világában él. Az alvóhelyét firtató kérdésre bólint.*
- Gondolom. Hacsak nincs feljebb valami erre kialakított hely.
*Korábban körülnézve több takarót és hálózsákot is látott, amiből azért azt feltételezi, hogy nem példanélküli az itt alvás. Felkapja zsákjait, majd követi a mágust.*
- Nem. A békéhez erő kell. Talán ha a Város összeszedné magát... de nem. Már most túl sok vér folyt.
*Na persze ha lenne egy lehetőség a békére, akkor sem tudja, mennyire akarná megragadni. Főleg azelőtt nem, hogy megtudná, mi történt a Pusztán.*
- Gondoltam szólni egy szolg- hm. Vagy így is lehet.
*Vállvonással nyugtázza, hogy korábbi tervét fölülírták. A szája sarkában egy mosoly kandikál, ám inkább továbbhalad, mielőtt még megtalálná őket a csend egyik taláros őre, vagy pár morcos, álmából felkeltett mágustanonc.*
- Te fent alszol, vagy leköltözöl te is?
*Utóbbi esetben felajánlja segítségét a cipekedésben, de ha Krestvir visszautasítja, nem sértődik meg nagyon. És persze azt is megérti, ha a másik most kicsit egyedül szeretne maradni, elvégre sok feldolgoznivalót kapott.*
Akárhogy is, a szavai egy része úgy tűnik, mindenképp eljutott Krestvirhez, még akkor is, ha az picit a maga világában él. Az alvóhelyét firtató kérdésre bólint.*
- Gondolom. Hacsak nincs feljebb valami erre kialakított hely.
*Korábban körülnézve több takarót és hálózsákot is látott, amiből azért azt feltételezi, hogy nem példanélküli az itt alvás. Felkapja zsákjait, majd követi a mágust.*
- Nem. A békéhez erő kell. Talán ha a Város összeszedné magát... de nem. Már most túl sok vér folyt.
*Na persze ha lenne egy lehetőség a békére, akkor sem tudja, mennyire akarná megragadni. Főleg azelőtt nem, hogy megtudná, mi történt a Pusztán.*
- Gondoltam szólni egy szolg- hm. Vagy így is lehet.
*Vállvonással nyugtázza, hogy korábbi tervét fölülírták. A szája sarkában egy mosoly kandikál, ám inkább továbbhalad, mielőtt még megtalálná őket a csend egyik taláros őre, vagy pár morcos, álmából felkeltett mágustanonc.*
- Te fent alszol, vagy leköltözöl te is?
*Utóbbi esetben felajánlja segítségét a cipekedésben, de ha Krestvir visszautasítja, nem sértődik meg nagyon. És persze azt is megérti, ha a másik most kicsit egyedül szeretne maradni, elvégre sok feldolgoznivalót kapott.*
1393. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-13 10:50:27
Üzenet elküldve: 2026-02-13 10:50:27
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Mint égitestek, az valóban beleillene hogy azok az ágak vannak a legmagasabban, Adoaver észreveszi a szimbolikát. Mindenesetre a "fenyegetés", hogy a későbbiekben sem lesz amaz szűkszavú, az felfest az arcára egy vigyort:* - Csak attól kíméljenek meg... *Bár van egy sejtése, hogy a rövid esték zöme is ezzel fog telni, szóval a nappali órákban tényleg fényesebességgel fog kelleni olvasnia ahhoz, hogy visszafelé is maradjon téma. Az erőfeszítést értékeli, de azt nem, ha az éjjeli álmokat feláldozná rá, szóval reméli hogy ismerni fogja a határait.*
- Persze ez most így elsőre egyszerűbbnek hangzik mint amilyen valójában, lesznek olyan napjaid is, amikor egy szót sem fogsz tudni papírra vetni, ilyenkor valóban várhatsz több napot vagy akár hetet is, hogy-tessék? *Agya először nem is regisztrálta a kijelentést, ment tovább mintha magával beszélgetne; amikor az később csak beiktatja magát a hivatalába, meghökentésében ideje sincs hanglejtést és levegőt váltani, a kérdés ugyanabban az ütemben jön ki mintha a mondat természetes befejező része lenne. Jelentős másodpercekig csak pislogni tud a fél-elfre. Aztán jön a ráadás.*
~ Hogy érti hogy nem tud, miről be...oh. Óh igen. ~ *Mielőtt még kissé bunkóan felszólalt volna, elméjének sikerült időben előkaparnia azt a szomorú tudnivalót memóriája aljából; a realizáció szemmel látható arckifejezés-változást hajt végig rajta, és nem a boldog irányba.* ~ Azt a francos. ~ *Nem tehet ez jót a hangulatnak, legalábbis egy pillanatig azt gondolja, de Luninari valahogy úgy köti össze a naplós ajánlatát a saját részével, olyan természetességgel megy tovább, hogy alig tudja érzelmileg tartani az iramot.*
- Oh! Öööö... nem, sajnos. Ami kiskönyvet még írtam az Lihanechben maradt valamelyik fiókban, de nem is voltak benne szaftos dolgok, csak gyerekkori ömlelgések. Az sem biztos, hogy nem lett véletlenül kidobva. *De valamit kell mondania az árvákról is, nem érezné magát jól ha csak úgy nem venné tudomásul:* - De mint örökbefogadott kölyök, bizonyítani tudom hogy rendkívül nagylelkű feladatot vállalnál el ezzel a döntéssel, és mindannyian segítenénk neked... csak ne ebben az évben tedd, kérlek. Vagy a következőben. *Eddig soha, de sone nem képzelte el Luninarit anyaként és nem tudja, hogy érezzen a gondolat iránt. Egy picit korai még, enyhén szólva is.
Oké, inkább induljanak tovább mielőtt túlgondolja a dolgot. Adoaver a fejével a könyvtárba vezető ajtó felé int társának, hogy most már tényleg, TÉNYLEG mindennel végeztek... jelenleg. A következő, ezúttal már kifejezetten díszesebb, faágakra emlékeztető mintákkal kifaragott ajtón átlépve egy gigantikus csarnokban találják magukat: a könyvtár földszintje, ahol minden más, nem specifikált elementális ágakkal foglalkozó mágikus kötet található, történelemtől teóriákig. A polcok mennyiségétől labirintussá alakuló terem közepén egy masszív oszlopot ölel körbe a csigalépcső, ami az emeletek felé viszi őket. Adoaver nem is nagyon nézeget körbe mielött nyílegyenesen a, a toronyhoz vezetőkhöz képest lényegesen kisebb fokok felé kezd tartani; kel még valamennyit emelkedniük felfelé, azt a részt pedig már letudná minél előbb.*
*Mint égitestek, az valóban beleillene hogy azok az ágak vannak a legmagasabban, Adoaver észreveszi a szimbolikát. Mindenesetre a "fenyegetés", hogy a későbbiekben sem lesz amaz szűkszavú, az felfest az arcára egy vigyort:* - Csak attól kíméljenek meg... *Bár van egy sejtése, hogy a rövid esték zöme is ezzel fog telni, szóval a nappali órákban tényleg fényesebességgel fog kelleni olvasnia ahhoz, hogy visszafelé is maradjon téma. Az erőfeszítést értékeli, de azt nem, ha az éjjeli álmokat feláldozná rá, szóval reméli hogy ismerni fogja a határait.*
- Persze ez most így elsőre egyszerűbbnek hangzik mint amilyen valójában, lesznek olyan napjaid is, amikor egy szót sem fogsz tudni papírra vetni, ilyenkor valóban várhatsz több napot vagy akár hetet is, hogy-tessék? *Agya először nem is regisztrálta a kijelentést, ment tovább mintha magával beszélgetne; amikor az később csak beiktatja magát a hivatalába, meghökentésében ideje sincs hanglejtést és levegőt váltani, a kérdés ugyanabban az ütemben jön ki mintha a mondat természetes befejező része lenne. Jelentős másodpercekig csak pislogni tud a fél-elfre. Aztán jön a ráadás.*
~ Hogy érti hogy nem tud, miről be...oh. Óh igen. ~ *Mielőtt még kissé bunkóan felszólalt volna, elméjének sikerült időben előkaparnia azt a szomorú tudnivalót memóriája aljából; a realizáció szemmel látható arckifejezés-változást hajt végig rajta, és nem a boldog irányba.* ~ Azt a francos. ~ *Nem tehet ez jót a hangulatnak, legalábbis egy pillanatig azt gondolja, de Luninari valahogy úgy köti össze a naplós ajánlatát a saját részével, olyan természetességgel megy tovább, hogy alig tudja érzelmileg tartani az iramot.*
- Oh! Öööö... nem, sajnos. Ami kiskönyvet még írtam az Lihanechben maradt valamelyik fiókban, de nem is voltak benne szaftos dolgok, csak gyerekkori ömlelgések. Az sem biztos, hogy nem lett véletlenül kidobva. *De valamit kell mondania az árvákról is, nem érezné magát jól ha csak úgy nem venné tudomásul:* - De mint örökbefogadott kölyök, bizonyítani tudom hogy rendkívül nagylelkű feladatot vállalnál el ezzel a döntéssel, és mindannyian segítenénk neked... csak ne ebben az évben tedd, kérlek. Vagy a következőben. *Eddig soha, de sone nem képzelte el Luninarit anyaként és nem tudja, hogy érezzen a gondolat iránt. Egy picit korai még, enyhén szólva is.
Oké, inkább induljanak tovább mielőtt túlgondolja a dolgot. Adoaver a fejével a könyvtárba vezető ajtó felé int társának, hogy most már tényleg, TÉNYLEG mindennel végeztek... jelenleg. A következő, ezúttal már kifejezetten díszesebb, faágakra emlékeztető mintákkal kifaragott ajtón átlépve egy gigantikus csarnokban találják magukat: a könyvtár földszintje, ahol minden más, nem specifikált elementális ágakkal foglalkozó mágikus kötet található, történelemtől teóriákig. A polcok mennyiségétől labirintussá alakuló terem közepén egy masszív oszlopot ölel körbe a csigalépcső, ami az emeletek felé viszi őket. Adoaver nem is nagyon nézeget körbe mielött nyílegyenesen a, a toronyhoz vezetőkhöz képest lényegesen kisebb fokok felé kezd tartani; kel még valamennyit emelkedniük felfelé, azt a részt pedig már letudná minél előbb.*
1392. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-11 21:57:21
Üzenet elküldve: 2026-02-11 21:57:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Most, hogy végre itt vannak és majd minden általa keresett tudás talán itt van tőlük néhány emeletnyi lépcsőzésnyire, valahogyan elfogynak a mágiáról való képzelgések, elméletek és álmodozások. De, ha még lenne benne hasonló, talán akkor is a Mágustorony templomszerű hatalmassága arra intené, hogy ne pont a falai között próbálkozzon új és egyedi hittételek megalkotásával.
Mindezek ellenére azért, ha lenne benne ilyesmire hajlam és ötlet, most úgy érzi, hogy mindenképpen kimondaná, de egyelőre csak a fejét rázza, mert most már tényleg nincsen.*
- Biztos, hogy a hold, vagy a napág terme van a legmagasabban itt *következtet* szóval akkor még egy kicsit együtt leszünk mindenképpen. *mondja.* Aztán meg este akkor megkeressük majd egymást, mielőtt még könyvekre aludnánk rá. Visziont sajnálom, de azt hiszem, hogy néha belőlem is kifogynak az elméletek és a szavak, és pillanatnyilag nem nagyon van több, elmétekkel kapcsolatban legalábbis semmiképpen nincs. De csak várd ki a végét! Lehet, hogy hazafelé több is lesz majd, mint amennyit hallani szeretnél!
*Félig persze viccel, ennek ellenlére, - bár nem szeretné túlbecsülni önmagát, - azért el tudná képzelni azt, hogy végül majd tényleg így lesz.
Ezek után gondolkodik csak el a fiú korábbi szavain, mert azok kicsit több gondolkodást igényelnek tőle, éppen azért, mert nem csak elméleti, hanem érzelemmel kapcsolatos húrokat is megpendítenek benne.
Őt hallgatva csodálkozik rajta, hogy neki még soha az életében nem jutott eszébe naplót írni, vagy akár a gondolatait lejegyezni, annak ellenére sem, hogy kislányként, illetve mielőtt még otthonát elhagyva Artheniorba kellett volna mennie, rengeteg ideje volt gondolkodni. Csak gyanítja, hogy azért nem, mert gondolatai mindig is túl összetettek, vagy inkább csapongóak voltak, és talán teljesen más valamit fejben végig gondolni magunkban, aztán pedig esetleg hangosan is kimondani, mint leírni. Az írott szó örökre ott marad a papíron, ráadásul van egy olyan érzése, hogy kis túlzással élve, de egy már leírt szöveget szinte a végtelenségig lehet javítgatni.*
- Köszönöm, ez jó ötlet! *mosolyog mégis.* Lehet egyszer meg fogom próbálni. Tetszik az ötlet, hogy ne csak azt írjam le, ami történt velem, hanem, hogy hogyan éltem meg. Egyszer talán meg fogok próbálni hasonlót, bár azt nem hiszem, hogy minden egyes nap lesz időm és erőm leülni írni. Talán csak majd pár nap, vagy hat elteltével egy-egy összefoglalót, vagy hasonlót. Évek múltán biztos érdekes lenne visszaolvasni. De persze nem csak magam miatt lenne jó. Szeretnék egyszer egy gyereket. Legalább egyet.
*Tisztában van vele, hogy ez hirtelen jött vallomás így nem sokkal búcsúzás előtt, és minden bizonnyal éppen csak azért Adoaver mostani ötlete hozta elő belőle, mert már az út folyamán is többször gondolkodott ezen beszélgetés közben.*
- Persze, tudom, hogy mivel fél-elf vagyok nekem nem lehet sajátom.
*~ Elég szomorú lenne, ha anya ezt sohasem említette volna korábban, vagy máshonnan ne tudtam volna meg. Épp eleget vágták ezt már egészen kislányként is a fejemhez… ~ teszi inkább csak gondolatban hozzá.*
- De szeretnék egyszer magamhoz venni egy, vagy két árvát és sajátomként nevelni fel őket. *mondja, és meglepődik azon, hogy ezt talán még Aleniának és Launak sem mondta soha, bár azért mérget venni egyikre sem merne. Túlságosan is sok mindenről beszélgetett már barátnőivel is, túlságosan különböző napokon és körülmények között, így könnyen meglehet, hogy ők is tisztában vannak már ezzel.*
- Ha pedig jó pótanyjuk leszek majd, akkor talán, amikor én már nem leszek, vagy legalábbis nem ezen a világon, talán szívesen olvassák majd vissza a gondolataimat, meg azt, hogy mi történt velem mielőtt még velük találkoztam volna, vagy esetleg az ő felnevelésük közben. Persze… ez még, ha valaha meg is valósul nyilván odébb van, de ettől még az ötlet jó, köszönöm! Egy próbát mindenképpen megér. Csak kíváncsiságból, de persze nem muszáj válaszolnod, vagy este is ráér, de te vissza szoktad olvasni az évekkel ezelőtti gondolataidat? Ha igen akkor jó érzés, vagy inkább rossz? Meglepő?
*Ezek után követi csak Adoaver tekintetét a helyiség berendezési tárgyai felé, A fotelek első ránézésre kényelmesnek tűnnek, ülni legalábbis mindenképpen, abban azért már nem teljesen biztos, hogy majd aludni is olyan nagyon jó lesz bennük. Igaz, ha elég kicsire összehúzza magát, talán még valahogy elmegy majd, meg aztán, ha plüss nyulai vele vannak bárhol elalszik. Az is eszébe jut erről, hogy aludt már Lauval a földön egy almafa alatt, annál biztosan kényelmesebb lesz. Meg aztán, ha kettő nagyobb fotelt összetol és beteríti magát a köpenyével talán még inkább kényelmesen alhat majd az éjjel. Bárhogy is, azért még reménykedik abban, hogy van odafent egy-két szoba, ahol a torony vendégei valódi kényelemben tölthetik el az éjszakát, bár ami a „valódi kényelmet” illeti igazából nincsenek túl nagy igényei. Teljesen jól ki tudna békülni egy egyszerű megvetett ággyal, párnával, meg egy viszonylag meleg takaróval, nem vár el fésülködőasztalt, vagy baldachinos ágyat. Persze az este még messze, szóval egyelőre talán kár is gondolkodni hasonlón.
Ezek után nem mondja, hogy menjenek, de tudja, hogy nincs is rá szükség. Felesleges egy gigantikus könyvtár üres előcsarnokában ácsorogniuk, és itt megbeszélni, amit még megbeszélhetnek. Adoaver tud válaszolni neki útközben is, saját ágaik könyvei felé menve, akár felfele, akár csak oldalra kell majd menniük.
Szó szerinti is átvitt értelemben véve is elindul keresni.*
*Most, hogy végre itt vannak és majd minden általa keresett tudás talán itt van tőlük néhány emeletnyi lépcsőzésnyire, valahogyan elfogynak a mágiáról való képzelgések, elméletek és álmodozások. De, ha még lenne benne hasonló, talán akkor is a Mágustorony templomszerű hatalmassága arra intené, hogy ne pont a falai között próbálkozzon új és egyedi hittételek megalkotásával.
Mindezek ellenére azért, ha lenne benne ilyesmire hajlam és ötlet, most úgy érzi, hogy mindenképpen kimondaná, de egyelőre csak a fejét rázza, mert most már tényleg nincsen.*
- Biztos, hogy a hold, vagy a napág terme van a legmagasabban itt *következtet* szóval akkor még egy kicsit együtt leszünk mindenképpen. *mondja.* Aztán meg este akkor megkeressük majd egymást, mielőtt még könyvekre aludnánk rá. Visziont sajnálom, de azt hiszem, hogy néha belőlem is kifogynak az elméletek és a szavak, és pillanatnyilag nem nagyon van több, elmétekkel kapcsolatban legalábbis semmiképpen nincs. De csak várd ki a végét! Lehet, hogy hazafelé több is lesz majd, mint amennyit hallani szeretnél!
*Félig persze viccel, ennek ellenlére, - bár nem szeretné túlbecsülni önmagát, - azért el tudná képzelni azt, hogy végül majd tényleg így lesz.
Ezek után gondolkodik csak el a fiú korábbi szavain, mert azok kicsit több gondolkodást igényelnek tőle, éppen azért, mert nem csak elméleti, hanem érzelemmel kapcsolatos húrokat is megpendítenek benne.
Őt hallgatva csodálkozik rajta, hogy neki még soha az életében nem jutott eszébe naplót írni, vagy akár a gondolatait lejegyezni, annak ellenére sem, hogy kislányként, illetve mielőtt még otthonát elhagyva Artheniorba kellett volna mennie, rengeteg ideje volt gondolkodni. Csak gyanítja, hogy azért nem, mert gondolatai mindig is túl összetettek, vagy inkább csapongóak voltak, és talán teljesen más valamit fejben végig gondolni magunkban, aztán pedig esetleg hangosan is kimondani, mint leírni. Az írott szó örökre ott marad a papíron, ráadásul van egy olyan érzése, hogy kis túlzással élve, de egy már leírt szöveget szinte a végtelenségig lehet javítgatni.*
- Köszönöm, ez jó ötlet! *mosolyog mégis.* Lehet egyszer meg fogom próbálni. Tetszik az ötlet, hogy ne csak azt írjam le, ami történt velem, hanem, hogy hogyan éltem meg. Egyszer talán meg fogok próbálni hasonlót, bár azt nem hiszem, hogy minden egyes nap lesz időm és erőm leülni írni. Talán csak majd pár nap, vagy hat elteltével egy-egy összefoglalót, vagy hasonlót. Évek múltán biztos érdekes lenne visszaolvasni. De persze nem csak magam miatt lenne jó. Szeretnék egyszer egy gyereket. Legalább egyet.
*Tisztában van vele, hogy ez hirtelen jött vallomás így nem sokkal búcsúzás előtt, és minden bizonnyal éppen csak azért Adoaver mostani ötlete hozta elő belőle, mert már az út folyamán is többször gondolkodott ezen beszélgetés közben.*
- Persze, tudom, hogy mivel fél-elf vagyok nekem nem lehet sajátom.
*~ Elég szomorú lenne, ha anya ezt sohasem említette volna korábban, vagy máshonnan ne tudtam volna meg. Épp eleget vágták ezt már egészen kislányként is a fejemhez… ~ teszi inkább csak gondolatban hozzá.*
- De szeretnék egyszer magamhoz venni egy, vagy két árvát és sajátomként nevelni fel őket. *mondja, és meglepődik azon, hogy ezt talán még Aleniának és Launak sem mondta soha, bár azért mérget venni egyikre sem merne. Túlságosan is sok mindenről beszélgetett már barátnőivel is, túlságosan különböző napokon és körülmények között, így könnyen meglehet, hogy ők is tisztában vannak már ezzel.*
- Ha pedig jó pótanyjuk leszek majd, akkor talán, amikor én már nem leszek, vagy legalábbis nem ezen a világon, talán szívesen olvassák majd vissza a gondolataimat, meg azt, hogy mi történt velem mielőtt még velük találkoztam volna, vagy esetleg az ő felnevelésük közben. Persze… ez még, ha valaha meg is valósul nyilván odébb van, de ettől még az ötlet jó, köszönöm! Egy próbát mindenképpen megér. Csak kíváncsiságból, de persze nem muszáj válaszolnod, vagy este is ráér, de te vissza szoktad olvasni az évekkel ezelőtti gondolataidat? Ha igen akkor jó érzés, vagy inkább rossz? Meglepő?
*Ezek után követi csak Adoaver tekintetét a helyiség berendezési tárgyai felé, A fotelek első ránézésre kényelmesnek tűnnek, ülni legalábbis mindenképpen, abban azért már nem teljesen biztos, hogy majd aludni is olyan nagyon jó lesz bennük. Igaz, ha elég kicsire összehúzza magát, talán még valahogy elmegy majd, meg aztán, ha plüss nyulai vele vannak bárhol elalszik. Az is eszébe jut erről, hogy aludt már Lauval a földön egy almafa alatt, annál biztosan kényelmesebb lesz. Meg aztán, ha kettő nagyobb fotelt összetol és beteríti magát a köpenyével talán még inkább kényelmesen alhat majd az éjjel. Bárhogy is, azért még reménykedik abban, hogy van odafent egy-két szoba, ahol a torony vendégei valódi kényelemben tölthetik el az éjszakát, bár ami a „valódi kényelmet” illeti igazából nincsenek túl nagy igényei. Teljesen jól ki tudna békülni egy egyszerű megvetett ággyal, párnával, meg egy viszonylag meleg takaróval, nem vár el fésülködőasztalt, vagy baldachinos ágyat. Persze az este még messze, szóval egyelőre talán kár is gondolkodni hasonlón.
Ezek után nem mondja, hogy menjenek, de tudja, hogy nincs is rá szükség. Felesleges egy gigantikus könyvtár üres előcsarnokában ácsorogniuk, és itt megbeszélni, amit még megbeszélhetnek. Adoaver tud válaszolni neki útközben is, saját ágaik könyvei felé menve, akár felfele, akár csak oldalra kell majd menniük.
Szó szerinti is átvitt értelemben véve is elindul keresni.*
1391. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-10 22:05:10
Üzenet elküldve: 2026-02-10 22:05:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Frandr válaszait csendben emészti magában, hozzáfűznivalója nem akad. Akár úgy is tűnhet, hogy már nem figyel, mert míg eddig időnként azért fel-felnézett a másikra, most már csak maga elé bámul.
Fejben a lehetőségeit veszi sorra, de nyilván egyikben sem lel semmi megnyugtatót vagy felemelőt, úgyhogy arcából egyre csak fut ki a vér.
Közben Frandr mégiscsak magára veszi tanácstalan suttogását, és sorolni kezdi nagyjából azt, amit ő is éppen listáz. Talán egy marad ki a lehetőségekből: az, hogy tétlen marad. Hiszen miért is ne lehetne, hogy valójában túlbecsüli a saját fontosságát, és igazából sehol sincs szükség az ő közbenjárására? Ez az egy gondolat egészen kényelmes, legalábbis addig, amíg nem gondol bele, hogy mi van, ha az orkok kerülnek ki győztesként és ő még annál is inkább egyedül marad ebben a világban, mint eddig? S mi van, ha mégis rajta is múlik, hogy hogyan alakul a jövő?
Frandr végszavaira aztán biccent, s talán ez eloszlatja az esetleges kétségeket afelől, hogy figyelt-e egyáltalán.*
- Hol alszol? A földszinten? - *Kérdi, s míg a választ várja, lassan elindul befelé.*
- Látsz olyan lehetőséget, amiben vérontás nélkül megoldható ez a helyzet? - *Kérdez ismét, ha a korábbira már érkezett felelet.*
- Egyébként hogy tervezted azt a figyelmeztetést az orkokról? - *Kérdi, mert így a bejárattól távolodva eszébe jut, hogy azon mások hamarosan kifelé igyekeznek majd, s valóban jó volna, ha a férfi által hozott hírnek a tudatában volnának.*
- Ej. Bízd csak ide! - *Sóhajtja Kilencedik, majd majomszerű ügyességgel lemászik a válláról, s már csattog is beljebb, fölmászva a legelső polcra, annak is a tetejére.*
- FIIIGYELEM- FIIIGYELEM! VESZÉLY! FOSZTOGATÓ ORKOK AZ INGOVÁNYBAN! -
*Sipákolja a kis manó, apró termetéhez képest fülsértő hangerővel.*
- Meg... úgy mindenhol! - *Teszi hozzá, épp csak egy kicsit halkabban, karjait tanácstalanul kitárva. Aztán ugrik tovább a következő polcokra, hogy egy kicsit távolabb is elrikkantsa a baljós figyelmeztetést, jó eséllyel egyeseket akár álmukból riasztva.*
- Ez is egy módja. Amíg ki nem raknak minket innen örökre. - *Sóhajtja Krestvir, de láthatólag meg sem próbálja visszahívni a már jóval távolabb járó manót, inkább halad beljebb, a lépcsők felé.*
Fejben a lehetőségeit veszi sorra, de nyilván egyikben sem lel semmi megnyugtatót vagy felemelőt, úgyhogy arcából egyre csak fut ki a vér.
Közben Frandr mégiscsak magára veszi tanácstalan suttogását, és sorolni kezdi nagyjából azt, amit ő is éppen listáz. Talán egy marad ki a lehetőségekből: az, hogy tétlen marad. Hiszen miért is ne lehetne, hogy valójában túlbecsüli a saját fontosságát, és igazából sehol sincs szükség az ő közbenjárására? Ez az egy gondolat egészen kényelmes, legalábbis addig, amíg nem gondol bele, hogy mi van, ha az orkok kerülnek ki győztesként és ő még annál is inkább egyedül marad ebben a világban, mint eddig? S mi van, ha mégis rajta is múlik, hogy hogyan alakul a jövő?
Frandr végszavaira aztán biccent, s talán ez eloszlatja az esetleges kétségeket afelől, hogy figyelt-e egyáltalán.*
- Hol alszol? A földszinten? - *Kérdi, s míg a választ várja, lassan elindul befelé.*
- Látsz olyan lehetőséget, amiben vérontás nélkül megoldható ez a helyzet? - *Kérdez ismét, ha a korábbira már érkezett felelet.*
- Egyébként hogy tervezted azt a figyelmeztetést az orkokról? - *Kérdi, mert így a bejárattól távolodva eszébe jut, hogy azon mások hamarosan kifelé igyekeznek majd, s valóban jó volna, ha a férfi által hozott hírnek a tudatában volnának.*
- Ej. Bízd csak ide! - *Sóhajtja Kilencedik, majd majomszerű ügyességgel lemászik a válláról, s már csattog is beljebb, fölmászva a legelső polcra, annak is a tetejére.*
- FIIIGYELEM- FIIIGYELEM! VESZÉLY! FOSZTOGATÓ ORKOK AZ INGOVÁNYBAN! -
*Sipákolja a kis manó, apró termetéhez képest fülsértő hangerővel.*
- Meg... úgy mindenhol! - *Teszi hozzá, épp csak egy kicsit halkabban, karjait tanácstalanul kitárva. Aztán ugrik tovább a következő polcokra, hogy egy kicsit távolabb is elrikkantsa a baljós figyelmeztetést, jó eséllyel egyeseket akár álmukból riasztva.*
- Ez is egy módja. Amíg ki nem raknak minket innen örökre. - *Sóhajtja Krestvir, de láthatólag meg sem próbálja visszahívni a már jóval távolabb járó manót, inkább halad beljebb, a lépcsők felé.*
1390. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-10 19:46:32
Üzenet elküldve: 2026-02-10 19:46:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Miközben magyaráz, nem kerüli el beszélgetőpartnere hallgatagsága. Nem találja meglepőnek; a téma nem épp könnyed, és nem is lehet kellemes, ha hirtelen rázúdítják az emberre. Tudja, hiszen vele is ez történt, és míg ő legalább rögtön kapott egy lehetőséget rá, hogy tegyen valami hasznosat, Krestvir helyzete más.*
- Nem tudom. Még mindig toboroznak, annyi világos... de ki tudja, meddig akarnak várni. Az idő nekünk dolgozik, és ezt szerintem ők is tudják - kétlem, hogy azt hinnék, nem tud róluk a város. Egy ekkora sereget etetni is kell...
*Ahogy beszél, a tekintete merengő, tűnődő.*
- Nem tudom. Túl sok a bizonytalanság. De nem sok. Napok, hetek.
*Újabb ásítást nyom el. Hosszú napja volt, és hiába a helyzet fontossága, nem érzi képesnek magt arra, hogy egy véres csata után fejben még egy háborút is megvívjon. Krestvir bizonytalanságára sincs jó válasza.*
- Nem tagadom, örülnék, ha velem jönnél a Pusztára. De nem tudom, fogok-e bármit is találni - és mindenképp veszélyes lesz. Ha akarod, itt is maradhatsz, és megpróbálhatsz hatni a torony öregére, hátha ezúttal tud valami hasznosabbat mondani annál, hogy "hinnünk kell". Segíthetsz az őrségnek vagy a thargoknak is a mágiáddal, akár csatában, akár az előkészületekben.
*Sorolja a lehetőségeket.*
- Pocsék helyzetben vagyunk, itt nincs tökéletes döntés. Nem tudunk hozzá eleget, nincs elég befolyásunk. Ezek közül bármelyik hasznosabb a semminél. De ne most akarj választani. Aludj. Dönts, ha felkeltél.
*Nem tud semmi kimondottan megnyugtatót mondani. Nem is akar. Azt pedig az ásításai alapján elég könnyű megállapítani, hogy tőle sem áll távol a saját tanácsának megfogadása.*
- Nem tudom. Még mindig toboroznak, annyi világos... de ki tudja, meddig akarnak várni. Az idő nekünk dolgozik, és ezt szerintem ők is tudják - kétlem, hogy azt hinnék, nem tud róluk a város. Egy ekkora sereget etetni is kell...
*Ahogy beszél, a tekintete merengő, tűnődő.*
- Nem tudom. Túl sok a bizonytalanság. De nem sok. Napok, hetek.
*Újabb ásítást nyom el. Hosszú napja volt, és hiába a helyzet fontossága, nem érzi képesnek magt arra, hogy egy véres csata után fejben még egy háborút is megvívjon. Krestvir bizonytalanságára sincs jó válasza.*
- Nem tagadom, örülnék, ha velem jönnél a Pusztára. De nem tudom, fogok-e bármit is találni - és mindenképp veszélyes lesz. Ha akarod, itt is maradhatsz, és megpróbálhatsz hatni a torony öregére, hátha ezúttal tud valami hasznosabbat mondani annál, hogy "hinnünk kell". Segíthetsz az őrségnek vagy a thargoknak is a mágiáddal, akár csatában, akár az előkészületekben.
*Sorolja a lehetőségeket.*
- Pocsék helyzetben vagyunk, itt nincs tökéletes döntés. Nem tudunk hozzá eleget, nincs elég befolyásunk. Ezek közül bármelyik hasznosabb a semminél. De ne most akarj választani. Aludj. Dönts, ha felkeltél.
*Nem tud semmi kimondottan megnyugtatót mondani. Nem is akar. Azt pedig az ásításai alapján elég könnyű megállapítani, hogy tőle sem áll távol a saját tanácsának megfogadása.*
1389. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-09 16:55:42
Üzenet elküldve: 2026-02-09 16:55:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Luninari folytonos támogatása tovább melengeti a szívét, de mintha ezúttal mintha kissé nyomás alatt is kezdené magát érezni; ezután csak nem lustulhat el! Még ha nem is fog frappáns költészetet írni mint az ő elképzelése szerint, de azt a lelkességet fent kell tartania tanulmányaival szemben, meg kell mutatni hogy méltó konkurenciára talált benne a fél-elf lányka!*
- Még ha nem is költészetet, de egy naplót azt tartottam régen. *Vallja be* - Segített a dolgokat is észben tartani, és levezetni valamennyi frusztrációt. Ajánlani tudom, feltéve ha lesz rá időd és energiád a könyvek mellett. Fontos, hogy ne csak tájékoztatni próbáld magad, hanem ösztönösen, belülről fakadó érzelmekkel írd le a saját gondolataidat, hogy a jövőbeli éned azt is tudja, hogy számodra "milyen" nap volt, nem csak azt, hogy mit csináltál. Ezt a hobbit én már félretettem, de bizakodó vagyok benne hogy mindenkinek jót tenne egy pár hétre vagy hóra egy ilyen önsegítő terápia.
*A torony előszobája továbbra sem különbözik túlzottan az artheniori hivatal adminisztrációs helyiségétől - csak kisebb, melegebb, és hiányzik egy pult a munkáját és mindenki mást láthatólag nem kedvelő recepcióssal. Az alváshoz használt fotelek még mindig megvannak a kandallóval együtt (továbbra sem ég benne semmi), viszont a kis csigalépcső helyett csak egy árva ajtó van mindössze, vélhetőleg a könyvtárba. Úgy néz ki, most nem nagyon akarnak fogadni senkit. És mindezzel együtt síri csend: egyedül vannak most, amit nem először tapasztal, de attól még kellemes meglepetés.*
- Hmm... Egymás felett szoktak lenni az elementális ágak emeletei, tehát még el tudjuk kísérni egymást. És persze, támogatom: Amint valamelyikünk megunja mára vagy csak nagyon akar egy kis friss levegőt, akkor megkeresheti a másikat hogy legalább szóljon. Ha valamit még le akarsz vakarni a mellkasodról, most ez a szoba a tökéletes hely rá, Luni. Tippek az ágak keresztezéséről, meg ilyesmi...
*Luninari folytonos támogatása tovább melengeti a szívét, de mintha ezúttal mintha kissé nyomás alatt is kezdené magát érezni; ezután csak nem lustulhat el! Még ha nem is fog frappáns költészetet írni mint az ő elképzelése szerint, de azt a lelkességet fent kell tartania tanulmányaival szemben, meg kell mutatni hogy méltó konkurenciára talált benne a fél-elf lányka!*
- Még ha nem is költészetet, de egy naplót azt tartottam régen. *Vallja be* - Segített a dolgokat is észben tartani, és levezetni valamennyi frusztrációt. Ajánlani tudom, feltéve ha lesz rá időd és energiád a könyvek mellett. Fontos, hogy ne csak tájékoztatni próbáld magad, hanem ösztönösen, belülről fakadó érzelmekkel írd le a saját gondolataidat, hogy a jövőbeli éned azt is tudja, hogy számodra "milyen" nap volt, nem csak azt, hogy mit csináltál. Ezt a hobbit én már félretettem, de bizakodó vagyok benne hogy mindenkinek jót tenne egy pár hétre vagy hóra egy ilyen önsegítő terápia.
*A torony előszobája továbbra sem különbözik túlzottan az artheniori hivatal adminisztrációs helyiségétől - csak kisebb, melegebb, és hiányzik egy pult a munkáját és mindenki mást láthatólag nem kedvelő recepcióssal. Az alváshoz használt fotelek még mindig megvannak a kandallóval együtt (továbbra sem ég benne semmi), viszont a kis csigalépcső helyett csak egy árva ajtó van mindössze, vélhetőleg a könyvtárba. Úgy néz ki, most nem nagyon akarnak fogadni senkit. És mindezzel együtt síri csend: egyedül vannak most, amit nem először tapasztal, de attól még kellemes meglepetés.*
- Hmm... Egymás felett szoktak lenni az elementális ágak emeletei, tehát még el tudjuk kísérni egymást. És persze, támogatom: Amint valamelyikünk megunja mára vagy csak nagyon akar egy kis friss levegőt, akkor megkeresheti a másikat hogy legalább szóljon. Ha valamit még le akarsz vakarni a mellkasodról, most ez a szoba a tökéletes hely rá, Luni. Tippek az ágak keresztezéséről, meg ilyesmi...
1388. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-08 21:59:59
Üzenet elküldve: 2026-02-08 21:59:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*A figyelmeztetésre egy pillanatra megvilágosul, hogy óvatlanul beszélt - csak hogy pillanatokkal később éppily vakon tegyen fel egy hasonlóan meggondolatlan kérdést -, és zavartan biccent is a jó tanácsra, ekkor még nem tudva, hogy a férfi maga nem tartozik azok közé, akiket ilyen előnytelen összehasonlításban részesített az előbb.
De legalább Frandr egyetért az észrevétellel. Krestvirben pedig megfogalmazódik a gondolat, hogy noha nem kimondottan kedvelte Kagant, azt meg kell hagyni, hogy ő tudott többnyire békében élni a szomszédaival. Vagy legalábbis nem tette nyilvánvalóan, ha más utakat járt. Az ő idejében nem hallott róla, hogy falvakat támadtak volna meg thargok, s ennek fényében még kevésbé látja, hogy miért változtattak valamin, ami működött. Amon a maga városával és falvaival nem úgy tűnt, mintha bármiben is hiányt szenvedne és rászorulna a fosztogatásra.
Talán az artheniori lázadás idején voltak háborús tervei a tharg hadúrnak, de ebben pedig még a maga silány stratégiai érzékével is felfedezni véli a taktikus lépést.
Az új vezetés hozzáállásában hát nem tud mást feltételezni, mint amiről Frandr is beszélt: hagyományokhoz való ragaszkodást, avagy vallásosságot. Arra pedig meglátása szerint nehéz észérvekkel hatni. Valószínűleg Kagannak is a hosszú menekülés, menetelés és éhezés kellett hozzá, hogy megváltozzon a világszemlélete, s amit újonnan felépített az övéivel, az fontosabbá vált, mint holmi rögeszmék. De mindez csak feltételezés persze, bár érdekes volna látni, mit szólna az egykori hadúr ahhoz, ahogy Amon sorsa alakult. Talán mégis elégedett volna...
Frandr szerencsére nem haragszik meg kérdése miatt, helyette egyszerűen válaszol, hogy már nem tartozik a thargok közé. Teljesen pontosan azonban csak később fogja megérteni ezt a választ.
Azért marad benne egy kellemetlen érzés a Karavánpihenő említésére. Nem tekinthet el afölött, hogy neki magának mekkora felelőssége van abban, hogy a tharg csapat, s köztük Frandr is kénytelen volt átélni azt a borzalmat a romoknál, s hogy van, ki vissza sem tért. Elég egyértelmű ugyanis, hogy az ő kérésére szerveződött a csapat. S ha Frandr amiatt érzi úgy, hogy nincs tartozása a thargok felé, mert azok odaküldték őt arra az átkos helyre, úgy Krestvir meg emiatt érzi magát elkötelezve. Hisz támogatást kért, és kapott is a thargoktól, s ráadásul egy életet is követelt ez a küldetés az övéik közül.
Hallgatagságba burkolózik. Nem véletlenül "kerülte a bajt" az utóbbi időben, de ő is e világ része, s néha a baj találja meg őt. A gyomrába kellemetlen érzés ül, nem csak a múlt felidézése kapcsán, de a jelen fenyegetettsége okán is. A legszívesebben kimaradna az egészből, de maradhat-e tétlen, miközben olyan hatalommal bír, amivel segíthet csatákat megfordítani? Szeretne tétlen maradni, az egyszer biztos.
Belső vívódása megkezdődik, s Frandr baljós szavai az emberek világának sorsáról szép kis aláfestést adnak ehhez.
Aztán a férfi a saját terveiről kezd beszélni, ami egyértelművé teszi, hogy ő nem tervez hátradőlni és kivárni, hogy mások cselekedjenek a helyzet megoldása érdekében.*
- Mennyire közeli ez a veszély, nem tudod?... - *Kérdi maga elé meredten, egy kissé talán sápadtan. Aztán észbe kap, mert megért valamit, s ezért módosít kérdésén.*
- Artheniorra, Amonra és a Kikötőre nézve... - *Helyesbít, mert összerakja most már, hogy Frandr a Pusztáról származik, ahol elmondása alapján már nem hogy közeli, de múlt időbe tehető a veszély, és sajnos nem azért, mert elhárították azt, hanem mert elsöpörte őket.*
- Én... nem tudom, mit tegyek. - *Mondja szinte suttogva, s mintha ez nem is a férfinak szólna.*
De legalább Frandr egyetért az észrevétellel. Krestvirben pedig megfogalmazódik a gondolat, hogy noha nem kimondottan kedvelte Kagant, azt meg kell hagyni, hogy ő tudott többnyire békében élni a szomszédaival. Vagy legalábbis nem tette nyilvánvalóan, ha más utakat járt. Az ő idejében nem hallott róla, hogy falvakat támadtak volna meg thargok, s ennek fényében még kevésbé látja, hogy miért változtattak valamin, ami működött. Amon a maga városával és falvaival nem úgy tűnt, mintha bármiben is hiányt szenvedne és rászorulna a fosztogatásra.
Talán az artheniori lázadás idején voltak háborús tervei a tharg hadúrnak, de ebben pedig még a maga silány stratégiai érzékével is felfedezni véli a taktikus lépést.
Az új vezetés hozzáállásában hát nem tud mást feltételezni, mint amiről Frandr is beszélt: hagyományokhoz való ragaszkodást, avagy vallásosságot. Arra pedig meglátása szerint nehéz észérvekkel hatni. Valószínűleg Kagannak is a hosszú menekülés, menetelés és éhezés kellett hozzá, hogy megváltozzon a világszemlélete, s amit újonnan felépített az övéivel, az fontosabbá vált, mint holmi rögeszmék. De mindez csak feltételezés persze, bár érdekes volna látni, mit szólna az egykori hadúr ahhoz, ahogy Amon sorsa alakult. Talán mégis elégedett volna...
Frandr szerencsére nem haragszik meg kérdése miatt, helyette egyszerűen válaszol, hogy már nem tartozik a thargok közé. Teljesen pontosan azonban csak később fogja megérteni ezt a választ.
Azért marad benne egy kellemetlen érzés a Karavánpihenő említésére. Nem tekinthet el afölött, hogy neki magának mekkora felelőssége van abban, hogy a tharg csapat, s köztük Frandr is kénytelen volt átélni azt a borzalmat a romoknál, s hogy van, ki vissza sem tért. Elég egyértelmű ugyanis, hogy az ő kérésére szerveződött a csapat. S ha Frandr amiatt érzi úgy, hogy nincs tartozása a thargok felé, mert azok odaküldték őt arra az átkos helyre, úgy Krestvir meg emiatt érzi magát elkötelezve. Hisz támogatást kért, és kapott is a thargoktól, s ráadásul egy életet is követelt ez a küldetés az övéik közül.
Hallgatagságba burkolózik. Nem véletlenül "kerülte a bajt" az utóbbi időben, de ő is e világ része, s néha a baj találja meg őt. A gyomrába kellemetlen érzés ül, nem csak a múlt felidézése kapcsán, de a jelen fenyegetettsége okán is. A legszívesebben kimaradna az egészből, de maradhat-e tétlen, miközben olyan hatalommal bír, amivel segíthet csatákat megfordítani? Szeretne tétlen maradni, az egyszer biztos.
Belső vívódása megkezdődik, s Frandr baljós szavai az emberek világának sorsáról szép kis aláfestést adnak ehhez.
Aztán a férfi a saját terveiről kezd beszélni, ami egyértelművé teszi, hogy ő nem tervez hátradőlni és kivárni, hogy mások cselekedjenek a helyzet megoldása érdekében.*
- Mennyire közeli ez a veszély, nem tudod?... - *Kérdi maga elé meredten, egy kissé talán sápadtan. Aztán észbe kap, mert megért valamit, s ezért módosít kérdésén.*
- Artheniorra, Amonra és a Kikötőre nézve... - *Helyesbít, mert összerakja most már, hogy Frandr a Pusztáról származik, ahol elmondása alapján már nem hogy közeli, de múlt időbe tehető a veszély, és sajnos nem azért, mert elhárították azt, hanem mert elsöpörte őket.*
- Én... nem tudom, mit tegyek. - *Mondja szinte suttogva, s mintha ez nem is a férfinak szólna.*
1387. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-08 18:50:46
Üzenet elküldve: 2026-02-08 18:50:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Érzi magán a mágus pillantását, ahogy beszél, ám nem viszonozza azt; nem ő haragjának célpontja, és tudja jól, hogy ilyenkor ijesztő látványt tud nyújtani. Így hát annak furcsa arckifejezését sincs alkalma észrevenni, csak akkor, amikor a végén sikerül csillapítania indulatain. Ekkor pedig már inkább csak az ellazulás látszik, meg a manón a múló izgatottság jelei.*
- Vigyázz, nehogy ezt a mondatot egy tharg jelenlétében ismételd meg.
*Mondja, habár az ő hangjában nem hallani sértődés jeleit. Ez talán meg is alapoz Krestvir következő kérdésének, de mielőtt még feltehetné azt, Frandr halkabban hozzátesz még valamit.*
- De... igen. Több a hasonlóság, mint amit bármelyik fél is felvállalna. A vér nem csak a testvéreket köti össze, hanem a régi ellenségeket is.
*És ez alól ő sem kivétel. Nem kellemes beismerés ez, főleg a Romtáborban megküzdött csatát követően. Végül aztán Krestvir Frandr saját hovatartozására is rákérdez.*
- Nem. Már nem. Röviddel a visszatérésünk után egyszer csak körülnéztem, és nem maradt semmi, ami odakötött volna. A Karavánpihenő után pedig... nem gondolnám, hogy bármivel is tartoznék nekik.
*Vállat von. Biztos észrevették a távozását, de nem nagyon érdekli, hogy mit gondolnak róla. A maga részéről a pokol után, amit megjárt, kiérdemelte a jogot a távozásra.*
- Nem tudom. A fegyver csak egy tipp, de valamit tényleg keresnek. Az viszont egyértelmű, hogy az emberek világának milyen sorsot szánnak: szolgaság, vagy halál.
*Újabb ásítást nyom el.*
- A magam részéről még nem tudom, mit fogok csinálni. Rövidtávon vissza akarok menni Artheniorba felkészülni. Utána...
*Röviden hezitál, mielőtt befejezné a gondolatot.*
- Hív a Puszta. Tudni akarom, mi történt a szabad népekkel. Talán tényleg megtörték őket a zöldbőrűek, de ha csak elmenekültek... Büszke nép, biztos lesz közülük, aki még küzdene az otthonáért. Hírt vinnék, hogy a nyugati népek között szövetségesekre lelhetnek. És...
*Ami ezután jön, azt már csak halkabban mondja ki.*
- A saját otthonomnak is tartozom annyival, hogy kiderítsem, mi történt velük.
- Vigyázz, nehogy ezt a mondatot egy tharg jelenlétében ismételd meg.
*Mondja, habár az ő hangjában nem hallani sértődés jeleit. Ez talán meg is alapoz Krestvir következő kérdésének, de mielőtt még feltehetné azt, Frandr halkabban hozzátesz még valamit.*
- De... igen. Több a hasonlóság, mint amit bármelyik fél is felvállalna. A vér nem csak a testvéreket köti össze, hanem a régi ellenségeket is.
*És ez alól ő sem kivétel. Nem kellemes beismerés ez, főleg a Romtáborban megküzdött csatát követően. Végül aztán Krestvir Frandr saját hovatartozására is rákérdez.*
- Nem. Már nem. Röviddel a visszatérésünk után egyszer csak körülnéztem, és nem maradt semmi, ami odakötött volna. A Karavánpihenő után pedig... nem gondolnám, hogy bármivel is tartoznék nekik.
*Vállat von. Biztos észrevették a távozását, de nem nagyon érdekli, hogy mit gondolnak róla. A maga részéről a pokol után, amit megjárt, kiérdemelte a jogot a távozásra.*
- Nem tudom. A fegyver csak egy tipp, de valamit tényleg keresnek. Az viszont egyértelmű, hogy az emberek világának milyen sorsot szánnak: szolgaság, vagy halál.
*Újabb ásítást nyom el.*
- A magam részéről még nem tudom, mit fogok csinálni. Rövidtávon vissza akarok menni Artheniorba felkészülni. Utána...
*Röviden hezitál, mielőtt befejezné a gondolatot.*
- Hív a Puszta. Tudni akarom, mi történt a szabad népekkel. Talán tényleg megtörték őket a zöldbőrűek, de ha csak elmenekültek... Büszke nép, biztos lesz közülük, aki még küzdene az otthonáért. Hírt vinnék, hogy a nyugati népek között szövetségesekre lelhetnek. És...
*Ami ezután jön, azt már csak halkabban mondja ki.*
- A saját otthonomnak is tartozom annyival, hogy kiderítsem, mi történt velük.
1386. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:56:03
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:56:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Egy biccentéssel és elégedettséggel nyugtázza, hogy Frandr-nál volt megfelelő varázsital, így az ő gyógyító mágiájára nincs itt szükség. Rövid készenléti állapotából vissza is süpped hát a megfigyelő szerepébe, s csak magában képzeli el, milyen heves és borzalmas is lehetett az a csata, amiből a férfi ide érkezett.
Érteni véli az orkok motivációját, ami a fosztogatást illeti. Erővel rendelkeznek, s ezt az erőt használják, hogy megszerezzék, amire szükségük van, vagy épp azt, amire nincs szükségük, de azért akarják... És ha jól vette ki a másik szavaiból, most egy egészen nagy területtel szeretnék megtenni azt, amit a karavánnal. Vagy már meg is tették, tekintve, hogy Frandr beszámolója alapján a pusztai nomádok esetén már sikerrel is jártak.
Persze valójában fogalma sincs, mi vezeti az orkokat, de a beszámoló erről szól és ha tényleg így alakultak a dolgok, akkor ez elég hihetően is hangzik. És érthetően. Érthetően, de nem egyezik meg ez a hozzáállás azzal, ahogyan ő a világ működését látni szeretné. Talán ha a Szilánkok - s elsőrorban Taitos - helyett az orkok fogadják be, más volna a helyzet. Talán...
Így azonban inkább áll velük és az akaratukkal szemben, s találja aggasztónak, hogy az általa ismert világot és annak viszonyait feltehetően átrendezni igyekeznek.
Frandr-hoz szóló puhatolózó kérdésére elég egyértelmű választ kap. A férfi hevessége megrettenti, bár visszás módon mintha épp szélesebbre húzódna arcán az a gúnyos mosoly, de ez ezúttal is csak arcvonásai megtévesztő játéka, s valójában grimasza a feszültség jele, ám könnyű félreérteni. Emellett tekintete is odaragad most szokatlanul hosszú időre a férfi arcára, mintha ösztönösen próbálná olvasni onnan, hogy mikor válik a másik hangulata számára is veszélyessé.
A vállán ülő manó nagy szemei is elkerekednek, de az ő arcán inkább látszik izgatottság, mert nagyon beleéli magát a harcos drámai megnyilvánulásába, főleg, hogy azt ilyen látványos haj- és szakállszín változások is kísérik. Ahogy kinéz, jelen pillanatban biztosan készen állna követni is Frandr-t élete csatájába, legyen bárki is az ellenség, mert rá nagyon átragad ez a szenvedélyesség.
Mikor a harcos leheletnyit csillapítja magát és bocsánatot kér, az ő tartása is ellazul és a tekintetét is lejjebb engedi.*
- Mintha annyira nem is különböznének azoktól az orkoktól. - *Szúrja közbe Krestvir halkan a maga meglátását, mintegy mellékesen.*
- Te nem tartozol közéjük? A thargok közé... - *Kérdi aztán, nem sok érzékkel az időzítéshez és a helyzet felméréséhez, hisz valószínű a legtöbben azért érzékelnék, hogy nem jó ötlet összefüggésbe hozni a harcost azokkal, akikről épp ilyen rossz véleménnyel beszél.
Ha buta kis kérdését túléli és túl is lendülnek rajta, s van esélye meghallgatni a beszámoló folytatását, úgy természetesen azt is érdeklődéssel hallgatja.*
- Fegyvert? Akkor nem csak pusztítani és fosztogatni akarnak, hanem valamit visszaszerezni? - *Ragadja meg figyelmét az érdekes részlet. Mondjuk az egészet érdekesnek találja. És félelmetesnek.*
Érteni véli az orkok motivációját, ami a fosztogatást illeti. Erővel rendelkeznek, s ezt az erőt használják, hogy megszerezzék, amire szükségük van, vagy épp azt, amire nincs szükségük, de azért akarják... És ha jól vette ki a másik szavaiból, most egy egészen nagy területtel szeretnék megtenni azt, amit a karavánnal. Vagy már meg is tették, tekintve, hogy Frandr beszámolója alapján a pusztai nomádok esetén már sikerrel is jártak.
Persze valójában fogalma sincs, mi vezeti az orkokat, de a beszámoló erről szól és ha tényleg így alakultak a dolgok, akkor ez elég hihetően is hangzik. És érthetően. Érthetően, de nem egyezik meg ez a hozzáállás azzal, ahogyan ő a világ működését látni szeretné. Talán ha a Szilánkok - s elsőrorban Taitos - helyett az orkok fogadják be, más volna a helyzet. Talán...
Így azonban inkább áll velük és az akaratukkal szemben, s találja aggasztónak, hogy az általa ismert világot és annak viszonyait feltehetően átrendezni igyekeznek.
Frandr-hoz szóló puhatolózó kérdésére elég egyértelmű választ kap. A férfi hevessége megrettenti, bár visszás módon mintha épp szélesebbre húzódna arcán az a gúnyos mosoly, de ez ezúttal is csak arcvonásai megtévesztő játéka, s valójában grimasza a feszültség jele, ám könnyű félreérteni. Emellett tekintete is odaragad most szokatlanul hosszú időre a férfi arcára, mintha ösztönösen próbálná olvasni onnan, hogy mikor válik a másik hangulata számára is veszélyessé.
A vállán ülő manó nagy szemei is elkerekednek, de az ő arcán inkább látszik izgatottság, mert nagyon beleéli magát a harcos drámai megnyilvánulásába, főleg, hogy azt ilyen látványos haj- és szakállszín változások is kísérik. Ahogy kinéz, jelen pillanatban biztosan készen állna követni is Frandr-t élete csatájába, legyen bárki is az ellenség, mert rá nagyon átragad ez a szenvedélyesség.
Mikor a harcos leheletnyit csillapítja magát és bocsánatot kér, az ő tartása is ellazul és a tekintetét is lejjebb engedi.*
- Mintha annyira nem is különböznének azoktól az orkoktól. - *Szúrja közbe Krestvir halkan a maga meglátását, mintegy mellékesen.*
- Te nem tartozol közéjük? A thargok közé... - *Kérdi aztán, nem sok érzékkel az időzítéshez és a helyzet felméréséhez, hisz valószínű a legtöbben azért érzékelnék, hogy nem jó ötlet összefüggésbe hozni a harcost azokkal, akikről épp ilyen rossz véleménnyel beszél.
Ha buta kis kérdését túléli és túl is lendülnek rajta, s van esélye meghallgatni a beszámoló folytatását, úgy természetesen azt is érdeklődéssel hallgatja.*
- Fegyvert? Akkor nem csak pusztítani és fosztogatni akarnak, hanem valamit visszaszerezni? - *Ragadja meg figyelmét az érdekes részlet. Mondjuk az egészet érdekesnek találja. És félelmetesnek.*
1385. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-07 13:22:41
Üzenet elküldve: 2026-02-07 13:22:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Krestvir figyelmesen hallgatja végig a beszámolót, és csak a végén kérdez. Először Frandr hogyléte érdekli.*
- Már nincs. A vezérük adott pár zúzódást, és majdnem összeroppantotta a nyakam. Tartottam tőle, hogy maradandó kárt okozott, és ittam rá egy varázsitalt.
*Mondja tárgyilagosan, és a hangján nyoma sincs a fojtogatás miatti rekedtségnek. Ha van valami, amit nem kezdett ki az idő foga, az a varázsitalok iránti csodálata. Az ő korában már az ilyen sérülések többhetes felépülést jelentenének, egy ilyen ital viszont pillanatok alatt mindent helyretesz.
Mikor Krestvir visszakérdez a thargok kapcsán, Frandr azonnal - és kicsit hevesen - válaszol.*
- Helytelenítem-e? Legszívesebben vízbefojtanék minden bolondot, akit jobban érdekel, hogy énekbe illő hőstetteket vigyen végbe, mint az, hogy marad-e bárki, aki megénekelje őket. Mi a szart ér a büszkeség, ha a néped gyerekei a saját vérükbe fulladnak, csak mert nem voltál hajlandó a seggeden maradni és nem felégetni valaki más falvát?
*A második mondat felénél már nem is a mágus felé néz. Krestvir bizony Frandr számára kényes pontot érintett meg, és míg a harcos igyekszik nem a mágus fölé tornyosulni, vagy felé irányítani a haragját, hangja és mély, vörösesfekete hajszíne egyértelművé teszik megvetését és undorát.*
- Ismerem Yagnar fajtáját. Dicső hadúrként keres egy helyet, ahol dicső hada dicső csatában dicső módon meghalhat. Ha szerencséje van, kap érte egy dicső fejfát. Akit meg hátrahagy, azt az ellenfelei dicső módon megerőszakolják, megölik és elégetik.
*A végére már szinte köpve mondja a 'dicső' szót. Lenne még mit mondania, de sikerül türtőztetnie magát. Pár másodpercig csak a kirohanása megfékezésére fókuszál. Mély levegőt vesz, lassan kifújja azt, majd nyugodtabb hangon szólal meg.*
- Bocsáss meg. Nem rád vagyok dühös, ez nem neked szólt, csak... Hosszú napom volt.
*Haja szürkesége ismét aggastyánnak láttatja, és hangjából is érezni mély fáradtságát.*
- A kürtszót követően egy csapat elment felderíteni a Pusztát. Ők látták az erődöt és tájékoztatták a Tanácsot. Az Ingoványban összefutottam az egyikükkel, vele mentem a Romtáborba.
*A következő kérdésre vízszintes tenyerét kicsit jobbra-balra billentgeti.*
- Még nem. Hallották a kürtszót, és miatta siettek a Pusztára. Van róla valami legendájuk róla, hogy a kürtszó által egyesített orkoknak senki sem állhat ellen.
*Krestvir következő kérdésére csak grimaszol.*
- Fogalmam sincs. Elvileg az orkok keresnek valamit Artheniorban - valami fegyvert. De mikor a város közelében voltam, nem láttam, hogy árkokat ásnának. Nem hallottam toborzásról, vagy arról, hogy felkészítenék a polgárokat. Mintha csak ülnének az információn.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.07 13:24:29
- Már nincs. A vezérük adott pár zúzódást, és majdnem összeroppantotta a nyakam. Tartottam tőle, hogy maradandó kárt okozott, és ittam rá egy varázsitalt.
*Mondja tárgyilagosan, és a hangján nyoma sincs a fojtogatás miatti rekedtségnek. Ha van valami, amit nem kezdett ki az idő foga, az a varázsitalok iránti csodálata. Az ő korában már az ilyen sérülések többhetes felépülést jelentenének, egy ilyen ital viszont pillanatok alatt mindent helyretesz.
Mikor Krestvir visszakérdez a thargok kapcsán, Frandr azonnal - és kicsit hevesen - válaszol.*
- Helytelenítem-e? Legszívesebben vízbefojtanék minden bolondot, akit jobban érdekel, hogy énekbe illő hőstetteket vigyen végbe, mint az, hogy marad-e bárki, aki megénekelje őket. Mi a szart ér a büszkeség, ha a néped gyerekei a saját vérükbe fulladnak, csak mert nem voltál hajlandó a seggeden maradni és nem felégetni valaki más falvát?
*A második mondat felénél már nem is a mágus felé néz. Krestvir bizony Frandr számára kényes pontot érintett meg, és míg a harcos igyekszik nem a mágus fölé tornyosulni, vagy felé irányítani a haragját, hangja és mély, vörösesfekete hajszíne egyértelművé teszik megvetését és undorát.*
- Ismerem Yagnar fajtáját. Dicső hadúrként keres egy helyet, ahol dicső hada dicső csatában dicső módon meghalhat. Ha szerencséje van, kap érte egy dicső fejfát. Akit meg hátrahagy, azt az ellenfelei dicső módon megerőszakolják, megölik és elégetik.
*A végére már szinte köpve mondja a 'dicső' szót. Lenne még mit mondania, de sikerül türtőztetnie magát. Pár másodpercig csak a kirohanása megfékezésére fókuszál. Mély levegőt vesz, lassan kifújja azt, majd nyugodtabb hangon szólal meg.*
- Bocsáss meg. Nem rád vagyok dühös, ez nem neked szólt, csak... Hosszú napom volt.
*Haja szürkesége ismét aggastyánnak láttatja, és hangjából is érezni mély fáradtságát.*
- A kürtszót követően egy csapat elment felderíteni a Pusztát. Ők látták az erődöt és tájékoztatták a Tanácsot. Az Ingoványban összefutottam az egyikükkel, vele mentem a Romtáborba.
*A következő kérdésre vízszintes tenyerét kicsit jobbra-balra billentgeti.*
- Még nem. Hallották a kürtszót, és miatta siettek a Pusztára. Van róla valami legendájuk róla, hogy a kürtszó által egyesített orkoknak senki sem állhat ellen.
*Krestvir következő kérdésére csak grimaszol.*
- Fogalmam sincs. Elvileg az orkok keresnek valamit Artheniorban - valami fegyvert. De mikor a város közelében voltam, nem láttam, hogy árkokat ásnának. Nem hallottam toborzásról, vagy arról, hogy felkészítenék a polgárokat. Mintha csak ülnének az információn.
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.07 13:24:29
1384. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-06 21:59:06
Üzenet elküldve: 2026-02-06 21:59:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Talán hasonló érzések és gondolatok vannak benne is e viszontlátás kapcsán. Frandr egyszerre idegen és barát. Az egész közös kaland során, s közvetlenül utána is az események leárnyékolták az ismeretségüket, máshol volt a hangsúly, nem volt személyes a kapocs közöttük. Ehhez képest most pont ugyanezen közösen átélt élmények miatt érzi magához furcsán közelinek a másikat, holott többet azóta sem tud róla. Érdekes...
Persze nem minden ilyen egyszerű és békés. A találkozás... Nem volna helyes azt mondani, hogy felidézi benne mindazt, ami akkor és ott történt, mert valójában sosem hagyta maga mögött igazán mindezt, hiszen túl sok minden maradt lezáratlanul. Frandr felbukkanása inkább csak jobban fölkapirgálja azt, amin próbálta hagyni, hogy megüljön a por.
Ettől függetlenül őszinte, mikor azt mondja, örül a viszontlátásnak. Jó ideje Frandr az első, akivel találkozik a küldetés résztvevői közül. Mondjuk nem gondolta volna, hogy vágyna vele találkozni, most nem hagyja érzelmek nélkül. Amihez nyilván hozzátesz az is, hogy a férfi maga ilyen lelkesedéssel fogadja.
A köszöntőkört követően aztán nem sokáig marad gondtalan a kezdődő beszélgetés. Krestvir komolyan hallgatja a harcost. Tekintete többnyire a másik mellkasa táján időzik, de aztán ahogy a másik közelmúltjának története kibontakozik, már figyelmesebben kezdi őt szemügyre venni, tetőtől talpig.*
- Van sérülése? - *Kérdez rá, mikor Frandr elhallgat. Ránézésre nem talált semmit, de mintha a másik azt mondta volna, hogy fürdött, talán csak ügyesen mosta le a vért, s ruhát cserélt.
A leírás alapján kemény küzdelemben lehetett része, kész csoda, ha megúszta.
Később aztán kérdez még, arról a kürtszóról, hiszen részben ez is hozta a toronyhoz, hogy híreket szerezzen. És mintha Frandr ezzel kapcsolatban is tudna ezt-azt.
A thargokról, vagyis az új vezérükről szólva ismét kutató hunyorgással néz föl a harcos arcára.*
- Ezt helyteleníti. - *Jegyzi meg, megerősítést várva, hogy jól olvasott a sorok mögött, mert ez sajnos nem erőssége. Márpedig nem szívesen formálna anélkül véleményt, hogy ismerné a másik álláspontját. Persze "visszakérdezése" csalókán arra is utalhat, hogy neki magának ezzel semmi gondja.*
- Honnan jutott mindez a tudomására? - *Kérdi aztán az aggasztó hírek egészére értve. A férfi elég sok részletről számol be, hogy úgy sejthesse, megvannak a maga megbízható forrásai.
Érdekes, hogy a kürtszót ő maga a thargokhoz kötötte volna, s ugyan annak kapcsán sem számított sok jóra, mindaz, amiről Frandr beszámol, legalább annyira aggasztó.*
- Ezek az orkok, akik a karavánra támadtak... ők is ehhez a szövetséghez kapcsolhatók?
- És akkor senki nem is tesz semmit? Ezt nem értem... - *Homloka ráncolásán látni, hogy valóban nem érti, ha köztudottan ilyen veszély közeleg, miért tétlen Arthenior.*
Persze nem minden ilyen egyszerű és békés. A találkozás... Nem volna helyes azt mondani, hogy felidézi benne mindazt, ami akkor és ott történt, mert valójában sosem hagyta maga mögött igazán mindezt, hiszen túl sok minden maradt lezáratlanul. Frandr felbukkanása inkább csak jobban fölkapirgálja azt, amin próbálta hagyni, hogy megüljön a por.
Ettől függetlenül őszinte, mikor azt mondja, örül a viszontlátásnak. Jó ideje Frandr az első, akivel találkozik a küldetés résztvevői közül. Mondjuk nem gondolta volna, hogy vágyna vele találkozni, most nem hagyja érzelmek nélkül. Amihez nyilván hozzátesz az is, hogy a férfi maga ilyen lelkesedéssel fogadja.
A köszöntőkört követően aztán nem sokáig marad gondtalan a kezdődő beszélgetés. Krestvir komolyan hallgatja a harcost. Tekintete többnyire a másik mellkasa táján időzik, de aztán ahogy a másik közelmúltjának története kibontakozik, már figyelmesebben kezdi őt szemügyre venni, tetőtől talpig.*
- Van sérülése? - *Kérdez rá, mikor Frandr elhallgat. Ránézésre nem talált semmit, de mintha a másik azt mondta volna, hogy fürdött, talán csak ügyesen mosta le a vért, s ruhát cserélt.
A leírás alapján kemény küzdelemben lehetett része, kész csoda, ha megúszta.
Később aztán kérdez még, arról a kürtszóról, hiszen részben ez is hozta a toronyhoz, hogy híreket szerezzen. És mintha Frandr ezzel kapcsolatban is tudna ezt-azt.
A thargokról, vagyis az új vezérükről szólva ismét kutató hunyorgással néz föl a harcos arcára.*
- Ezt helyteleníti. - *Jegyzi meg, megerősítést várva, hogy jól olvasott a sorok mögött, mert ez sajnos nem erőssége. Márpedig nem szívesen formálna anélkül véleményt, hogy ismerné a másik álláspontját. Persze "visszakérdezése" csalókán arra is utalhat, hogy neki magának ezzel semmi gondja.*
- Honnan jutott mindez a tudomására? - *Kérdi aztán az aggasztó hírek egészére értve. A férfi elég sok részletről számol be, hogy úgy sejthesse, megvannak a maga megbízható forrásai.
Érdekes, hogy a kürtszót ő maga a thargokhoz kötötte volna, s ugyan annak kapcsán sem számított sok jóra, mindaz, amiről Frandr beszámol, legalább annyira aggasztó.*
- Ezek az orkok, akik a karavánra támadtak... ők is ehhez a szövetséghez kapcsolhatók?
- És akkor senki nem is tesz semmit? Ezt nem értem... - *Homloka ráncolásán látni, hogy valóban nem érti, ha köztudottan ilyen veszély közeleg, miért tétlen Arthenior.*
1383. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-05 16:46:19
Üzenet elküldve: 2026-02-05 16:46:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
- Köszönöm! *mosolyog, amikor Adoaver figyelmezteti rá, hogy az egyik ködszerű lépcsőfok, mintha kissé magasabb lenne a többinél. Ő ugyan nem érzékel különbséget közöttük, de végül is miért ne lehetne? A torony mágiájába neki az is beleférne, ha a lépcsőfokok bizonyos időközönként változtatnák a magasságukat, különben pedig eddig amúgy sem jutott volna eszébe a magasságukat ellenőrizgetni. Hiába egyáltalán nem érzi veszélyben magát miközben egyre magasabbra sétálnak felfelé a láthatóság határán enyhén táncoló lépcsőfokokon, ennek ellenére innentől kezdve jobban figyel arra, hogy hová lép, mint idáig.
Ugyan kicsit csalódott, amikor Adoaver elmondja neki, hogy nem a saját szavait használta az előbb, mindenesetre a fél-elf néha furán működik, ő maga legalábbis mindenképpen. Hiába mondta el neki a fiú, hogy csak valahonnan idézte az általa gyönyörűnek és kifejezőnek talált gondolatot, valahogyan mégsem tud úgy gondolni rá, hogy a másik mágus ezt csak „lopta” valahonnan. Szeretné úgy eltenni emlékei közé, mintha Adoaver teljesen egyedi gondolata lenne, ami még sohasem jutott eszébe senki másnak.
Ezt persze nem mondhatja el. Értelme sem lenne, éppen azért, mivel tudja, hogy értelmetlen gondolat, ahogyan idő sincs most már tényleg arra, hogy szerteszét ágazó beszélgetéseket folytassanak egymással. Persze megtehetnék mindezt, ehhez azonban az kellene, ha miután megtalálták a mindkettőjük számukra megfelelő könyveket, összeüljenek egy asztalhoz, és tanulás közben is beszélgessenek. Ennek viszont nem lenne értelme, és úgy érzi, hogy a másik fiatal mágus sem erre vágyik. Beszélgetni beszélgethetnek bármelyik tűzrakó, vagy egy étkezőasztal mellett is bármikor, meg persze utazás közben is majd hazafelé, de a legértékesebb tudást csak ebben a toronyban szerezhetik meg. Ugyan saját személyes tapasztalatai nem egyszer cáfoltak már minderre rá, de teljesen biztos abban, hogy az elemi mágia útja minden mágus számára egyéni, egyedi és magányos út. Nekik nem fogják istenségek óvón fogni a kezüket, de legalább nem is vezetik őket sehová.*
- Az is sokat elmond rólunk, hogy milyen gondolatokat őrzünk meg az emlékezetünkben. *mosolyog újra, kissé rövidre fogva mindazt, amit akár el is mondhatna még.*
- Hasonló gondolatot mindenképpen érdemes megjegyezni, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mindenki megtette volna éppen ezzel a gondolattal. De nekem nagyon tetszik, szóval meg fogom én is. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy nem lennél képes verseket írni. *rázza meg a fejét.* Igaz, én sohasem próbálkoztam ilyesmivel, de valahogy úgy képzelem, hogy aki valaha is megpróbálja, először csak leírja, ami elsőként eszébe jut, próbál jó rímeket találni, aztán, amikor utólag visszaolvassa, amit írt, akkor csiszolgat rajta kicsit. Maga a gondolkodás is hasonló folyamat szerintem, mármint, ha valamilyen probléma megoldásán töröd a fejedet. Felmerül több ötlet benned, kicsit talán csapongsz, aztán végül összevetve az ötleteidet kiválasztod közülük a legjobbat. Persze van olyan is, amikor egy csapásra bevillan valami megoldása, úgy, hogy szinte gondolkodnod sem kell rajta, de ez szerencsés eset, és viszonylag ritka.
*Csak ezek után lép be Adoaver után a toronyba, és bár már nem először jár itt, most ugyanaz a türelmetlen izgatottság lesz úrrá rajta, mint legelső alkalommal, de szerencsére már az akkori kissé ideges félelem nélkül.*
- Szép napot! *köszön aztán ösztönösen, akár szembejön vele valaki, akár nem, alaposan körülnéz, ezek után aztán viszont ismét minden figyelme a másik mágusé. Furcsa lesz most elválni egymástól, még jó, hogy plüss nyulai most is vele vannak, így teljesen magányosnak egy olyan szobában sem fogja érezni magát, ahol nincsenek mások rajta kívül, csak könyvek.*
- Akkor most gondolom ki-ki megkeresi a saját emeletét, ahol kezdeni szeretne. *mondja ezek után*. Este mi legyen? Amelyikünk korábban elfárad, megkeresi a másikat? Vagy találkozzunk odakint Halacskánál, amikor elkezd sötétedni? *kérdi. Pillanatnyilag nem érzi, hogy pont ezt érdemes túltervezniük, éppen elég lesz majd este elgondolkodniuk a következő napokon annak függvényében, hogy ma meddig sikerül előre jutniuk a tanulásban.*
- Köszönöm! *mosolyog, amikor Adoaver figyelmezteti rá, hogy az egyik ködszerű lépcsőfok, mintha kissé magasabb lenne a többinél. Ő ugyan nem érzékel különbséget közöttük, de végül is miért ne lehetne? A torony mágiájába neki az is beleférne, ha a lépcsőfokok bizonyos időközönként változtatnák a magasságukat, különben pedig eddig amúgy sem jutott volna eszébe a magasságukat ellenőrizgetni. Hiába egyáltalán nem érzi veszélyben magát miközben egyre magasabbra sétálnak felfelé a láthatóság határán enyhén táncoló lépcsőfokokon, ennek ellenére innentől kezdve jobban figyel arra, hogy hová lép, mint idáig.
Ugyan kicsit csalódott, amikor Adoaver elmondja neki, hogy nem a saját szavait használta az előbb, mindenesetre a fél-elf néha furán működik, ő maga legalábbis mindenképpen. Hiába mondta el neki a fiú, hogy csak valahonnan idézte az általa gyönyörűnek és kifejezőnek talált gondolatot, valahogyan mégsem tud úgy gondolni rá, hogy a másik mágus ezt csak „lopta” valahonnan. Szeretné úgy eltenni emlékei közé, mintha Adoaver teljesen egyedi gondolata lenne, ami még sohasem jutott eszébe senki másnak.
Ezt persze nem mondhatja el. Értelme sem lenne, éppen azért, mivel tudja, hogy értelmetlen gondolat, ahogyan idő sincs most már tényleg arra, hogy szerteszét ágazó beszélgetéseket folytassanak egymással. Persze megtehetnék mindezt, ehhez azonban az kellene, ha miután megtalálták a mindkettőjük számukra megfelelő könyveket, összeüljenek egy asztalhoz, és tanulás közben is beszélgessenek. Ennek viszont nem lenne értelme, és úgy érzi, hogy a másik fiatal mágus sem erre vágyik. Beszélgetni beszélgethetnek bármelyik tűzrakó, vagy egy étkezőasztal mellett is bármikor, meg persze utazás közben is majd hazafelé, de a legértékesebb tudást csak ebben a toronyban szerezhetik meg. Ugyan saját személyes tapasztalatai nem egyszer cáfoltak már minderre rá, de teljesen biztos abban, hogy az elemi mágia útja minden mágus számára egyéni, egyedi és magányos út. Nekik nem fogják istenségek óvón fogni a kezüket, de legalább nem is vezetik őket sehová.*
- Az is sokat elmond rólunk, hogy milyen gondolatokat őrzünk meg az emlékezetünkben. *mosolyog újra, kissé rövidre fogva mindazt, amit akár el is mondhatna még.*
- Hasonló gondolatot mindenképpen érdemes megjegyezni, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mindenki megtette volna éppen ezzel a gondolattal. De nekem nagyon tetszik, szóval meg fogom én is. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy nem lennél képes verseket írni. *rázza meg a fejét.* Igaz, én sohasem próbálkoztam ilyesmivel, de valahogy úgy képzelem, hogy aki valaha is megpróbálja, először csak leírja, ami elsőként eszébe jut, próbál jó rímeket találni, aztán, amikor utólag visszaolvassa, amit írt, akkor csiszolgat rajta kicsit. Maga a gondolkodás is hasonló folyamat szerintem, mármint, ha valamilyen probléma megoldásán töröd a fejedet. Felmerül több ötlet benned, kicsit talán csapongsz, aztán végül összevetve az ötleteidet kiválasztod közülük a legjobbat. Persze van olyan is, amikor egy csapásra bevillan valami megoldása, úgy, hogy szinte gondolkodnod sem kell rajta, de ez szerencsés eset, és viszonylag ritka.
*Csak ezek után lép be Adoaver után a toronyba, és bár már nem először jár itt, most ugyanaz a türelmetlen izgatottság lesz úrrá rajta, mint legelső alkalommal, de szerencsére már az akkori kissé ideges félelem nélkül.*
- Szép napot! *köszön aztán ösztönösen, akár szembejön vele valaki, akár nem, alaposan körülnéz, ezek után aztán viszont ismét minden figyelme a másik mágusé. Furcsa lesz most elválni egymástól, még jó, hogy plüss nyulai most is vele vannak, így teljesen magányosnak egy olyan szobában sem fogja érezni magát, ahol nincsenek mások rajta kívül, csak könyvek.*
- Akkor most gondolom ki-ki megkeresi a saját emeletét, ahol kezdeni szeretne. *mondja ezek után*. Este mi legyen? Amelyikünk korábban elfárad, megkeresi a másikat? Vagy találkozzunk odakint Halacskánál, amikor elkezd sötétedni? *kérdi. Pillanatnyilag nem érzi, hogy pont ezt érdemes túltervezniük, éppen elég lesz majd este elgondolkodniuk a következő napokon annak függvényében, hogy ma meddig sikerül előre jutniuk a tanulásban.*
1382. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-04 22:56:50
Üzenet elküldve: 2026-02-04 22:56:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Szerencsére a lépcső elég széles, hogy megtartsa a zsákot; bizony Frandr sem örülne neki, ha a csatából összeszedett páncéldarabokat és fegyvereket a tóból kéne kihalásznia. Valószínűleg inkább hagyná, hogy ott egye meg őket a rozsda - eleve csak addig tervezte őket megtartani, amíg el nem tudja adni egy kereskedőnek, kovácsnak, vagy esetleg a Kaszárnyának.
Habár az ölelést most azért szakította félbe, mert eszébe jut a mágus személyisége, egy fél pillanat múlva már a másik testbeszéde is egyértelműen tisztázza, hogy jó döntést hozott. Ennek fényében még jobban meglepi az, ahogy Krestvir az, aki áthidalja a köztük levő távolságot, hogy egy érintéssel nyomatékosítsa szavait.
Furcsa dolog. Ott és akkor, azon a pokoli helyen nem álltak közel egymáshoz, és közvetlenül utána... Talán még kissé kerülték is egymást a többiekkel. Senki sem hagyta ott hegek nélkül a Karavánpihenőt, és túl frissek voltak az emlékek ahhoz, hogy közel akarjon maradni hozzájuk.
Most viszont, hogy itt van valaki, aki érti - aki ott volt, aki emlékszik rá, aki tudja, hogy az egész megtörtént, és nem csak egy álom volt... rengeteget jelent. Világosszürke hajjal, szomorkás mosollyal viszonozza Krestvir gesztusát, és látni rajta, hogy megérinti a dolog.
Kicsit később pedig már cinkos vigyorral nyugtázza Kilencedik szavait, hogy aztán rögtön utána az orkokról kezdjen beszélni. Jó is, hogy a beszélgetés hangulatát nem kell pár szóban leírni, hiszen az szinte másodpercenként vált az egyik végletből a másikba.
Krestvir beszámolóját csak egy egyszerű, megértő biccentéssel nyugtázza; megérti az impulzust. Ahogy öregszik, egyre inkább.*
- Olyan... Kicsit kevesebb, mint ötvenen. Mi alig huszan. Páran lehet, hogy elmenekültek, szóval maradhatott még veszély...
*A hangja elgondolkodó, mintha fejben számolna; eszébe sem jut, hogy kijelentéseit könnyedén lehetne dicsekvésnek venni.*
- Fosztogatni, igen. Megölték a kereskedőt, akiket a zsoldosok kísértek. Akit kihallgattunk, azt mondta, ajádéknak szánták a szekeret.
*Innen pedig már ha Krestvir nem is kérdezne rá a kürtszóra, magától is jönne a magyarázat.*
- Még épp nem voltam itt, Wegtorenből hajóztam vissza. De azt hiszem, tudom, mit jelent.
*Mélyen sóhajt.*
- Az ork klánok egyesülnek. A Pusztán erődöt építettek, és mostanra már több ezren vannak. Vért akarnak. A nomádokat már leölték, vagy elüldözték, a következő célpontjuk Arthenior. Az őrség és a Tanács nem csinál semmit. A tanács sem. A thargok talán igen, de az új vezérük hagyományőrző fajta; többet jelent neki a fosztogatás, meg a dicső halál, mint az, hogy a népével utána mi lesz.
*Vázolja röviden a helyzetet. Mikor a nomádokról beszél, kicsit hezitál; mikor Yagnarra utal szavaival, hangjában egyértelmű a megvetés; összességében viszont a hangja és arckifejezése komor. Nem szépít a helyzeten; nincs mit szépíteni.
Folytathatná azzal, hogy ő maga mit tervez csinálni, de inkább itt megáll, és hagyja Krestvirt reagálni. Elvégre kíváncsi arra, hogy a mágus magától mit lépne.*
Habár az ölelést most azért szakította félbe, mert eszébe jut a mágus személyisége, egy fél pillanat múlva már a másik testbeszéde is egyértelműen tisztázza, hogy jó döntést hozott. Ennek fényében még jobban meglepi az, ahogy Krestvir az, aki áthidalja a köztük levő távolságot, hogy egy érintéssel nyomatékosítsa szavait.
Furcsa dolog. Ott és akkor, azon a pokoli helyen nem álltak közel egymáshoz, és közvetlenül utána... Talán még kissé kerülték is egymást a többiekkel. Senki sem hagyta ott hegek nélkül a Karavánpihenőt, és túl frissek voltak az emlékek ahhoz, hogy közel akarjon maradni hozzájuk.
Most viszont, hogy itt van valaki, aki érti - aki ott volt, aki emlékszik rá, aki tudja, hogy az egész megtörtént, és nem csak egy álom volt... rengeteget jelent. Világosszürke hajjal, szomorkás mosollyal viszonozza Krestvir gesztusát, és látni rajta, hogy megérinti a dolog.
Kicsit később pedig már cinkos vigyorral nyugtázza Kilencedik szavait, hogy aztán rögtön utána az orkokról kezdjen beszélni. Jó is, hogy a beszélgetés hangulatát nem kell pár szóban leírni, hiszen az szinte másodpercenként vált az egyik végletből a másikba.
Krestvir beszámolóját csak egy egyszerű, megértő biccentéssel nyugtázza; megérti az impulzust. Ahogy öregszik, egyre inkább.*
- Olyan... Kicsit kevesebb, mint ötvenen. Mi alig huszan. Páran lehet, hogy elmenekültek, szóval maradhatott még veszély...
*A hangja elgondolkodó, mintha fejben számolna; eszébe sem jut, hogy kijelentéseit könnyedén lehetne dicsekvésnek venni.*
- Fosztogatni, igen. Megölték a kereskedőt, akiket a zsoldosok kísértek. Akit kihallgattunk, azt mondta, ajádéknak szánták a szekeret.
*Innen pedig már ha Krestvir nem is kérdezne rá a kürtszóra, magától is jönne a magyarázat.*
- Még épp nem voltam itt, Wegtorenből hajóztam vissza. De azt hiszem, tudom, mit jelent.
*Mélyen sóhajt.*
- Az ork klánok egyesülnek. A Pusztán erődöt építettek, és mostanra már több ezren vannak. Vért akarnak. A nomádokat már leölték, vagy elüldözték, a következő célpontjuk Arthenior. Az őrség és a Tanács nem csinál semmit. A tanács sem. A thargok talán igen, de az új vezérük hagyományőrző fajta; többet jelent neki a fosztogatás, meg a dicső halál, mint az, hogy a népével utána mi lesz.
*Vázolja röviden a helyzetet. Mikor a nomádokról beszél, kicsit hezitál; mikor Yagnarra utal szavaival, hangjában egyértelmű a megvetés; összességében viszont a hangja és arckifejezése komor. Nem szépít a helyzeten; nincs mit szépíteni.
Folytathatná azzal, hogy ő maga mit tervez csinálni, de inkább itt megáll, és hagyja Krestvirt reagálni. Elvégre kíváncsi arra, hogy a mágus magától mit lépne.*
1381. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-03 09:17:10
Üzenet elküldve: 2026-02-03 09:17:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Habár ez sem az első alkalom, kissé fura érzést magát kritizálni hallani a fél-elfet; talán mert most egyedül vannak, vagy a téma miatt? Vagy csak talán rászokott hogy általában inkább önfeledten fejti ki magát, és megfeledkezett róla, hogy ő is ugyanannyira komplex mint minden más lélek; az hogy a jobbik oldalát mutatja mindig, az csak az ő döntése. Mindenesetre úgy gondolja, nem nagyon lesz ezután egy darabig lehetőségük érzelmi és filozófiai mélységeket érintő tárgyakról cseverészni, szóval inkább most járjon vég nélkül a szájuk, mint maradjanak csendben most is és később is. S úgy látja, Luni is hasonlóképp van ezzel.
Még úgy is hogy nem teljesen láthatatlan maga a lépcsőzet, a köd természete miatt a fokok mélységét jóformán lehetetlen normálisan bemérni, így csigasebességgel halad, bőven elég ahhoz, hogy még egy-két dolgot érinteni tudhassanak. Úgy persze ha nem izgatja túl magát és feledkezik meg arról, hogy most zuhanásveszélyes magasságban vannak.* - Egészen biztos vagyok benne hogy ezt valakitől olvastam, nem az ő babérjukat szeretném learatni. Csak megérte a kifinomult neveltetés az árát... de igen, a csillagok még mindig könnyfakasztóan gyönyörűek, akár szabad szemmel nézed, vagy egy aranyát a súlyában mérendő teleszkópból. Vigyázz ott, mintha kicsit magasabb lenne az egyik fok.
*Mielőtt még teljesen kifullasztja magát, egy ideig a lépcsőkre figyel, miközben elgondolkodik Luninari kérdésén: Hogy ő, költő? Ez is egy új bók neki, és még csak nem is rossz, de...*
- Á, nem... *Legyint és bukik majdnem orra.* - Túl szétszórt vagyok ahhoz, hogy menjen. Egy költőnek valamint folyamatosan meg is kéne állnia, feldolgozni és lefordítani, utána meg újból felépítenie a dolgokat, én pedig ezt a folyamatot csak úgy vagyok képes folyamatosan csinálni, ha mágia lenne benne. És bár egy bizonyos szemszögből nézve a költészet is mágia, attól még nem az a fajta amire én hajtok. *Lassan elérik a bejárati ajtót is. Szívesen nyitná az ajtót a fél-elfnek női-elsőbbség címzéssel, de nem úgy látja hogy van annyi hely, hogy biztonságosan félre tudjon állni. Na mindegy, amint elérik a kőtoronyhoz esztétikusan hozzáillő fa-bejárót, hezitálás nélkül be is lép rajta. kíváncsi rá, hogy utolsó látogatása óta most mennyit is változott az előszoba. Egy-két félretolt fotel, új bútorzat, netalán újabb ajtók újabb helyekre?*
*Habár ez sem az első alkalom, kissé fura érzést magát kritizálni hallani a fél-elfet; talán mert most egyedül vannak, vagy a téma miatt? Vagy csak talán rászokott hogy általában inkább önfeledten fejti ki magát, és megfeledkezett róla, hogy ő is ugyanannyira komplex mint minden más lélek; az hogy a jobbik oldalát mutatja mindig, az csak az ő döntése. Mindenesetre úgy gondolja, nem nagyon lesz ezután egy darabig lehetőségük érzelmi és filozófiai mélységeket érintő tárgyakról cseverészni, szóval inkább most járjon vég nélkül a szájuk, mint maradjanak csendben most is és később is. S úgy látja, Luni is hasonlóképp van ezzel.
Még úgy is hogy nem teljesen láthatatlan maga a lépcsőzet, a köd természete miatt a fokok mélységét jóformán lehetetlen normálisan bemérni, így csigasebességgel halad, bőven elég ahhoz, hogy még egy-két dolgot érinteni tudhassanak. Úgy persze ha nem izgatja túl magát és feledkezik meg arról, hogy most zuhanásveszélyes magasságban vannak.* - Egészen biztos vagyok benne hogy ezt valakitől olvastam, nem az ő babérjukat szeretném learatni. Csak megérte a kifinomult neveltetés az árát... de igen, a csillagok még mindig könnyfakasztóan gyönyörűek, akár szabad szemmel nézed, vagy egy aranyát a súlyában mérendő teleszkópból. Vigyázz ott, mintha kicsit magasabb lenne az egyik fok.
*Mielőtt még teljesen kifullasztja magát, egy ideig a lépcsőkre figyel, miközben elgondolkodik Luninari kérdésén: Hogy ő, költő? Ez is egy új bók neki, és még csak nem is rossz, de...*
- Á, nem... *Legyint és bukik majdnem orra.* - Túl szétszórt vagyok ahhoz, hogy menjen. Egy költőnek valamint folyamatosan meg is kéne állnia, feldolgozni és lefordítani, utána meg újból felépítenie a dolgokat, én pedig ezt a folyamatot csak úgy vagyok képes folyamatosan csinálni, ha mágia lenne benne. És bár egy bizonyos szemszögből nézve a költészet is mágia, attól még nem az a fajta amire én hajtok. *Lassan elérik a bejárati ajtót is. Szívesen nyitná az ajtót a fél-elfnek női-elsőbbség címzéssel, de nem úgy látja hogy van annyi hely, hogy biztonságosan félre tudjon állni. Na mindegy, amint elérik a kőtoronyhoz esztétikusan hozzáillő fa-bejárót, hezitálás nélkül be is lép rajta. kíváncsi rá, hogy utolsó látogatása óta most mennyit is változott az előszoba. Egy-két félretolt fotel, új bútorzat, netalán újabb ajtók újabb helyekre?*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1399-1418