Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 69 (1361. - 1380. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1380. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-02 21:33:39
Üzenet elküldve: 2026-02-02 21:33:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Tekintete követi a nagy csörgéssel elejtett zsák útját, egy pillanatra ugyanis tart tőle, hogy a zsák, vagy annak tartalma még a végén lebuckázik a lépcsőkön, bele a tóba, ám ez szerencsére nem történik meg.
Úgyhogy pillantása vissza is tér a férfira, aki ekkorra már széles mosollyal, karjait kitárva közelít felé, s ő már feszül is be a váratlan közeledéstől. De Frandr végül megáll.
Nem tudja, hogy a harcos kimondottan a vele kapcsolatban tett megfigyelései miatt visszakozik. Ha tudná, egyrészt zavarba jönne, hogy ilyen árulkodó a testbeszéde, másrészt hálás volna a figyelmességért.
Így csak azt gondolja, a saját hirtelen érzelmi megnyilvánulása hozza zavarba a férfit. Azonban - noha nem éppen az emberismeretéről híres - annyit még ő is tud, hogy az efféle közeledés örömet jelez. S bár a saját érzelmeit még nem tisztázta le ezzel a viszontlátással kapcsolatban, megérinti, hogy valaki így megörült neki.
S míg Frandr sután magyarázkodik, végül rászánja magát, hogy a köztük lévő távolságot tovább csökkentse, jobbjával belekapaszkodva a férfi lehanyatló felkarjába a válla alatt. Gyengéden megszorítja, s pár pillanatig úgy is hagyja.*
- Én is örülök. - *Szól, a férfi mellkasához beszélve, de aztán szavai után egy rövid időre közvetlenül is belenéz a másik szemébe, ami nem túl gyakori alkalom. Még egy kis mosolyt is küld Frandr felé, de kérdéses, hogy mennyire észrevehető.
Aztán a pillanat megszakad, s míg tekintete már a férfi sűrűn színt váltó haját fogja be, hátrébb is lép, hogy utat engedjen. A zsák és Frandr is beljebb kerülnek hát végre, s egyik sem zuhan a Lihanechi-tóba ma.*
- Hah! Nincs szükségem repülő hátasra. Megteszi nekem ez is. - *Feleli Kilencedik a harcosnak, úgy veregetve meg komisz vigyorral Krestvir nyakát, mint ahogy mások a lovukét szokták büszkén.
Aztán mindketten hallgatják Frandr válaszát, Krestvir elgondolkodó hunyorgással. De nem kérdez rögtön vissza, mert előbb őt kérdezik.*
- Kerültem a bajt... Vándoroltam. - *Feleli egyszerűen. S bár ez nem egészen fedi le az elmúlt éveit, azért a hozzáállásáról árulkodik, ami mostanában jellemzi, vagy inkább amit követni igyekszik. Túl sok szövevény, túl sok halál... Jobb távolmaradnia.*
- Ork klán? Mennyien voltak? Mit akartak? Fosztogatni? - *Tér aztán rögvest vissza Frandr beszámolójához, a legegyszerűbbet feltételezve. Majd eszébe jut az is, amiért voltaképpen ide érkezett.*
- Arról a búgó, kürtszerű hangról tudsz valamit? Artheniorból jött? Mi volt az?
Úgyhogy pillantása vissza is tér a férfira, aki ekkorra már széles mosollyal, karjait kitárva közelít felé, s ő már feszül is be a váratlan közeledéstől. De Frandr végül megáll.
Nem tudja, hogy a harcos kimondottan a vele kapcsolatban tett megfigyelései miatt visszakozik. Ha tudná, egyrészt zavarba jönne, hogy ilyen árulkodó a testbeszéde, másrészt hálás volna a figyelmességért.
Így csak azt gondolja, a saját hirtelen érzelmi megnyilvánulása hozza zavarba a férfit. Azonban - noha nem éppen az emberismeretéről híres - annyit még ő is tud, hogy az efféle közeledés örömet jelez. S bár a saját érzelmeit még nem tisztázta le ezzel a viszontlátással kapcsolatban, megérinti, hogy valaki így megörült neki.
S míg Frandr sután magyarázkodik, végül rászánja magát, hogy a köztük lévő távolságot tovább csökkentse, jobbjával belekapaszkodva a férfi lehanyatló felkarjába a válla alatt. Gyengéden megszorítja, s pár pillanatig úgy is hagyja.*
- Én is örülök. - *Szól, a férfi mellkasához beszélve, de aztán szavai után egy rövid időre közvetlenül is belenéz a másik szemébe, ami nem túl gyakori alkalom. Még egy kis mosolyt is küld Frandr felé, de kérdéses, hogy mennyire észrevehető.
Aztán a pillanat megszakad, s míg tekintete már a férfi sűrűn színt váltó haját fogja be, hátrébb is lép, hogy utat engedjen. A zsák és Frandr is beljebb kerülnek hát végre, s egyik sem zuhan a Lihanechi-tóba ma.*
- Hah! Nincs szükségem repülő hátasra. Megteszi nekem ez is. - *Feleli Kilencedik a harcosnak, úgy veregetve meg komisz vigyorral Krestvir nyakát, mint ahogy mások a lovukét szokták büszkén.
Aztán mindketten hallgatják Frandr válaszát, Krestvir elgondolkodó hunyorgással. De nem kérdez rögtön vissza, mert előbb őt kérdezik.*
- Kerültem a bajt... Vándoroltam. - *Feleli egyszerűen. S bár ez nem egészen fedi le az elmúlt éveit, azért a hozzáállásáról árulkodik, ami mostanában jellemzi, vagy inkább amit követni igyekszik. Túl sok szövevény, túl sok halál... Jobb távolmaradnia.*
- Ork klán? Mennyien voltak? Mit akartak? Fosztogatni? - *Tér aztán rögvest vissza Frandr beszámolójához, a legegyszerűbbet feltételezve. Majd eszébe jut az is, amiért voltaképpen ide érkezett.*
- Arról a búgó, kürtszerű hangról tudsz valamit? Artheniorból jött? Mi volt az?
1379. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-02 20:33:40
Üzenet elküldve: 2026-02-02 20:33:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Krestvir//
*Már épp azt hiszi, hogy a torony alatt kell éjszakáznia, mikor lépteket hall, majd az ajtó kinyílik. Sosem a kedvenc dolga arról magyarázkodni, hogy pontosan miért is kell őt mindig minden ajtón behívni; ám ahogy mondani szokás, a gyakorlat szüli a mestert, neki pedig sok évnyi gyakorlata van már ebben.
Épp nyitná a száját, hogy a lehető legtömörebb és legegyértelműbb módon vázolhassa helyzetét, mikor lefagy; a kezében tartott zsák nagy csörgéssel a földön landol. Az a rész nem lepi meg, hogy egy fintorgó, taláros mágus nyit neki ajtót, és még az is megfelel az elvárásainak, hogy az említett mágus vállán egy mágikus lény gubbaszt. Elvégre mégiscsak a Mágustoronyba jött - csalódna is, ha nem lenne furcsa a fogadtatás, a varázstudók általi lenézés pedig szokványos.
Csak annyi nem stimmel a képben, hogy ezt a konkrét mágust ismeri, ahogy a vállán gubbasztó lényt is - sőt, ami azt illeti, a fintort is, ami valójában nem is fintor, csak úgy néz ki. Frandr haja - mely az ajtónyitás pillanatában őszesbarna volt -, most egy pillanatra hófehér; arca, mintha kísértetet látott volna.*
- Nem, csak fürödtem...
*Válaszol Kilencediknek szinte gondolkodás nélkül, mielőtt feleszmélne, és végre gondolatban utolérné magát. És hirtelen mintha egy évtizeddel fiatalabbá válna; arcára széles, hitetlenkedő mosoly ül ki, haja pedig egy élénkszőke színt vesz fel. Krestvirnek aligha van ideje meghajolni és udvariasan üdvözölni a harcost, mivel az minden gondolkozás nélkül megindul felé, karját kitárva.*
~Várj.~
*Csak félúton jut eszébe, hogy a másik hogy szokott reagálni a váratlan, kéretlen érintésre, így picit esetlenül megáll, leereszti karját. Hajába vegyül egy kis élénkvörös szín, és arckifejezésével együtt talán Krestvir számára sem nehéz dekódolni, hogy a harcos picit zavarba hozta magát.*
- Khrm. Csak örülök, hogy látlak. Nagyon. Régen találkoztam már bárkivel az akkori időkből, nem számítottam rá, hogy...
*Kicsit akadozva, sután beszél, és a végére elhal a hangja; pár őszes tincs ismét a hajába is vegyül. Ám egy pillanat múlva megrázza magát, és Kilencedik felé pillantva újra egy széles vigyort varázsol az arcára.*
- Kilencedik! Téged is jó látni! Bevallom, kicsit arra számítottam, hogy eddigre elvisz valami ragadozómadár, de örülök, hogy tévedtem.
*Visszamegy, berángatja a zsákot az ajtón belülre, majd hagyja, hogy Krestvir becsukja azt mögötte. Ha a mágus ezután továbbra is az eredeti terv szerint köszönti, akkor viszonozza a meghajlást, és felsóhajt.*
- Figyelmeztetni jöttem bárkit, aki el tervez innen indulni. Orkok vannak a környéken, utazókra támadtak rá. Bent ragadtam a Romtáborban egy zsoldoskompániával együtt, egy ork klán ostromolt minket. Most már halottak, de nem biztos, hogy egyedül voltak. Én is csak nemrég szabadultam, nem akartam a sötétben visszautazni a városba.
*Elnyom egy ásítást, majd visszakérdez.*
- És te? Gondolom, ide tanulni jöttél, de mit csináltál az utóbbi pár évben?
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.02 20:41:09
*Már épp azt hiszi, hogy a torony alatt kell éjszakáznia, mikor lépteket hall, majd az ajtó kinyílik. Sosem a kedvenc dolga arról magyarázkodni, hogy pontosan miért is kell őt mindig minden ajtón behívni; ám ahogy mondani szokás, a gyakorlat szüli a mestert, neki pedig sok évnyi gyakorlata van már ebben.
Épp nyitná a száját, hogy a lehető legtömörebb és legegyértelműbb módon vázolhassa helyzetét, mikor lefagy; a kezében tartott zsák nagy csörgéssel a földön landol. Az a rész nem lepi meg, hogy egy fintorgó, taláros mágus nyit neki ajtót, és még az is megfelel az elvárásainak, hogy az említett mágus vállán egy mágikus lény gubbaszt. Elvégre mégiscsak a Mágustoronyba jött - csalódna is, ha nem lenne furcsa a fogadtatás, a varázstudók általi lenézés pedig szokványos.
Csak annyi nem stimmel a képben, hogy ezt a konkrét mágust ismeri, ahogy a vállán gubbasztó lényt is - sőt, ami azt illeti, a fintort is, ami valójában nem is fintor, csak úgy néz ki. Frandr haja - mely az ajtónyitás pillanatában őszesbarna volt -, most egy pillanatra hófehér; arca, mintha kísértetet látott volna.*
- Nem, csak fürödtem...
*Válaszol Kilencediknek szinte gondolkodás nélkül, mielőtt feleszmélne, és végre gondolatban utolérné magát. És hirtelen mintha egy évtizeddel fiatalabbá válna; arcára széles, hitetlenkedő mosoly ül ki, haja pedig egy élénkszőke színt vesz fel. Krestvirnek aligha van ideje meghajolni és udvariasan üdvözölni a harcost, mivel az minden gondolkozás nélkül megindul felé, karját kitárva.*
~Várj.~
*Csak félúton jut eszébe, hogy a másik hogy szokott reagálni a váratlan, kéretlen érintésre, így picit esetlenül megáll, leereszti karját. Hajába vegyül egy kis élénkvörös szín, és arckifejezésével együtt talán Krestvir számára sem nehéz dekódolni, hogy a harcos picit zavarba hozta magát.*
- Khrm. Csak örülök, hogy látlak. Nagyon. Régen találkoztam már bárkivel az akkori időkből, nem számítottam rá, hogy...
*Kicsit akadozva, sután beszél, és a végére elhal a hangja; pár őszes tincs ismét a hajába is vegyül. Ám egy pillanat múlva megrázza magát, és Kilencedik felé pillantva újra egy széles vigyort varázsol az arcára.*
- Kilencedik! Téged is jó látni! Bevallom, kicsit arra számítottam, hogy eddigre elvisz valami ragadozómadár, de örülök, hogy tévedtem.
*Visszamegy, berángatja a zsákot az ajtón belülre, majd hagyja, hogy Krestvir becsukja azt mögötte. Ha a mágus ezután továbbra is az eredeti terv szerint köszönti, akkor viszonozza a meghajlást, és felsóhajt.*
- Figyelmeztetni jöttem bárkit, aki el tervez innen indulni. Orkok vannak a környéken, utazókra támadtak rá. Bent ragadtam a Romtáborban egy zsoldoskompániával együtt, egy ork klán ostromolt minket. Most már halottak, de nem biztos, hogy egyedül voltak. Én is csak nemrég szabadultam, nem akartam a sötétben visszautazni a városba.
*Elnyom egy ásítást, majd visszakérdez.*
- És te? Gondolom, ide tanulni jöttél, de mit csináltál az utóbbi pár évben?
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.02 20:41:09
1378. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-01 21:20:54
Üzenet elküldve: 2026-02-01 21:20:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Talán a késői óra az oka, de a torony elég kihalt, még a torony személyzetéből sem lát éppen egyet sem hirtelen, talán csak egy-egy tanuló alakját távolabb, a polcok között...
Ennek megfelelően csöndes is a tér, s ugyan eltávolodtak már a bejárattól, mégis elég határozottan hallják meg azt a kopogtatást.
Krestvir szórakozottan pillant el az ajtó felé, majd menne is tovább, azonban mikor a kopogtatás rövidesen megismétlődik, ő is újra megtorpan.
Szemez az ajtóval, s erre már a kis manó is jobban fölfigyel.*
- Kipp-kopp, kopogok, találd ki, hogy ki vagyok! - *Csipogja, lábait ütemesen lóbálva.*
- Megnézem. - *Szól Krestvir a kis lénynek, hogy egy pillanatra visszafordulnak.
Tudja, hogy nincs zárva az ajtó, hiszen ők is gond nélkül bejutottak, de arra gondol, talán valami zöldfülű mágus lehet az, aki most jár erre először és nem ismeri még a járást, meg a szokásokat, és nem mer csak úgy engedély nélkül bejönni, hátha személyesen a nagy Abogr mester hálójába nyit be.
Azt meg el tudja képzelni, hogy nem lehet épp kellemes a sötétben álldogálni a magasban, puszta levegőből tömörített lépcsőkön, s úgy várni a nem érkező bebocsájtásra.
Enyhén bicegő léptei gyorsan szelik át a rövid távolságot, majd egyszerűen kitárja az ajtót. Aztán mikor tekintete befogja az ott álló látványát, hirtelen megfagy.
Kivagyi ábrázata a szokásos módon nem követi le a benne zajló változást, még a szája sem nyílik el a meglepetéstől, a testbeszéde, vagyis megakadása viszont hűen mutatja, hogy nem számított erre az ismerős arcra, mikor kitárta az ajtót.*
- Frandrrrr! - *Vág közbe a megfagyott pillanatba a manó vékonyka hangja, s az r-t jól megpörgeti, mutatóujját a harcosra lendíti vidáman.*
- Rákezdett az eső? - *Kérdi aztán, átnézve a férfi háta mögötti félhomályba, mert feltűnik neki Frandr ázott haja és szakálla.
Krestvir még nem találja meg a hangját, de legalább az ajtóból félreáll és esetlenül int karjával a férfinek, hogy fáradjon beljebb. Ha ennyi elegendő és Frandr bejut, akkor pedig csukja is mögötte az ajtót, majd meghajol felé, üdvözlés gyanánt.*
- Mi járatban erre? - *Néz végig a férfin lekicsinylő pillantással, bár a másik talán még emlékszik, hogy az efféle megnyilvánulás nem személyre szóló a lánytól.
Hát ezzel a kérdéssel indít. A tiszteletkörök, az örvendés kimarad. Vagy legalábbis látszólag biztosan.*
Ennek megfelelően csöndes is a tér, s ugyan eltávolodtak már a bejárattól, mégis elég határozottan hallják meg azt a kopogtatást.
Krestvir szórakozottan pillant el az ajtó felé, majd menne is tovább, azonban mikor a kopogtatás rövidesen megismétlődik, ő is újra megtorpan.
Szemez az ajtóval, s erre már a kis manó is jobban fölfigyel.*
- Kipp-kopp, kopogok, találd ki, hogy ki vagyok! - *Csipogja, lábait ütemesen lóbálva.*
- Megnézem. - *Szól Krestvir a kis lénynek, hogy egy pillanatra visszafordulnak.
Tudja, hogy nincs zárva az ajtó, hiszen ők is gond nélkül bejutottak, de arra gondol, talán valami zöldfülű mágus lehet az, aki most jár erre először és nem ismeri még a járást, meg a szokásokat, és nem mer csak úgy engedély nélkül bejönni, hátha személyesen a nagy Abogr mester hálójába nyit be.
Azt meg el tudja képzelni, hogy nem lehet épp kellemes a sötétben álldogálni a magasban, puszta levegőből tömörített lépcsőkön, s úgy várni a nem érkező bebocsájtásra.
Enyhén bicegő léptei gyorsan szelik át a rövid távolságot, majd egyszerűen kitárja az ajtót. Aztán mikor tekintete befogja az ott álló látványát, hirtelen megfagy.
Kivagyi ábrázata a szokásos módon nem követi le a benne zajló változást, még a szája sem nyílik el a meglepetéstől, a testbeszéde, vagyis megakadása viszont hűen mutatja, hogy nem számított erre az ismerős arcra, mikor kitárta az ajtót.*
- Frandrrrr! - *Vág közbe a megfagyott pillanatba a manó vékonyka hangja, s az r-t jól megpörgeti, mutatóujját a harcosra lendíti vidáman.*
- Rákezdett az eső? - *Kérdi aztán, átnézve a férfi háta mögötti félhomályba, mert feltűnik neki Frandr ázott haja és szakálla.
Krestvir még nem találja meg a hangját, de legalább az ajtóból félreáll és esetlenül int karjával a férfinek, hogy fáradjon beljebb. Ha ennyi elegendő és Frandr bejut, akkor pedig csukja is mögötte az ajtót, majd meghajol felé, üdvözlés gyanánt.*
- Mi járatban erre? - *Néz végig a férfin lekicsinylő pillantással, bár a másik talán még emlékszik, hogy az efféle megnyilvánulás nem személyre szóló a lánytól.
Hát ezzel a kérdéssel indít. A tiszteletkörök, az örvendés kimarad. Vagy legalábbis látszólag biztosan.*
1377. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-01 20:32:17
Üzenet elküldve: 2026-02-01 20:32:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*A Romtábortól nem kell messzire mennie, hogy elérje a tavat, de mégis eltart egy darabig. Óvatosan halad, figyeli a környezetét, és azt is, hogy szilárd talajon haladjon. Inkább nem találkozna össze sem a legyőzött ork klán maradványaival, sem valami mocsári ragadozóval.
Nem kezd el mosakodni rögtön, ahogy a tóhoz ér; inkább picit közelebb megy a Toronyhoz, mely árnyékában picit nagyobb biztonságban érzi magát. Az este hűvös, de nem hideg, így nem kockáztat kihűlést azzal, hogy itt fürdik meg. A szemérmeskedés sem műfaja, így amint talál egy jó helyet, hozzálát a tisztálkodáshoz.
Alapos munkát végez, és ügyel arra, hogy a szakállából is minél jobban kijöjjön a vér. Amennyire tudja, mind a saját, mind a szerzett páncélról is letisztítja a vérfoltokat, de az olajozást már nem itt kint akarja csinálni. Mindebben segít, hogy van saját fényforrása, nem kell tüzet csiholni; így gyorsabban is végez, és hamarosan már friss ruhában tud továbbállni.
A tornyot nem kell keresni, nem repült el Frandr ideiglenes ruhátlanságának láttán. A lépcső is ott van, ahol emlékezete alapján lennie kell, és pontosan annyi kedve van felmenni rajta, mint régen. Hiába, továbbra sem szereti a magas helyeket. Mégis erőt vesz magán, tekintetét a torony ajtajára szegezi, és megindul felfelé.
Meglepően gyorsan túl is van az egészen; az ajtó sincs zárva, így könnyedén azt lehetne gondolni, hogy a nehezén túl van. Ám a harcosnak az előtte álló ajtó talán a mai nap legnehezebben legyőzhető ellenfele, hisz csak akkor tud betétni rajta, ha behívják. Jobb híján kopognia kell, majd várni, amíg valaki beengedi.
...lehet, hogy egy darabig itt fog még várakozni.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.01 20:48:35
Nem kezd el mosakodni rögtön, ahogy a tóhoz ér; inkább picit közelebb megy a Toronyhoz, mely árnyékában picit nagyobb biztonságban érzi magát. Az este hűvös, de nem hideg, így nem kockáztat kihűlést azzal, hogy itt fürdik meg. A szemérmeskedés sem műfaja, így amint talál egy jó helyet, hozzálát a tisztálkodáshoz.
Alapos munkát végez, és ügyel arra, hogy a szakállából is minél jobban kijöjjön a vér. Amennyire tudja, mind a saját, mind a szerzett páncélról is letisztítja a vérfoltokat, de az olajozást már nem itt kint akarja csinálni. Mindebben segít, hogy van saját fényforrása, nem kell tüzet csiholni; így gyorsabban is végez, és hamarosan már friss ruhában tud továbbállni.
A tornyot nem kell keresni, nem repült el Frandr ideiglenes ruhátlanságának láttán. A lépcső is ott van, ahol emlékezete alapján lennie kell, és pontosan annyi kedve van felmenni rajta, mint régen. Hiába, továbbra sem szereti a magas helyeket. Mégis erőt vesz magán, tekintetét a torony ajtajára szegezi, és megindul felfelé.
Meglepően gyorsan túl is van az egészen; az ajtó sincs zárva, így könnyedén azt lehetne gondolni, hogy a nehezén túl van. Ám a harcosnak az előtte álló ajtó talán a mai nap legnehezebben legyőzhető ellenfele, hisz csak akkor tud betétni rajta, ha behívják. Jobb híján kopognia kell, majd várni, amíg valaki beengedi.
...lehet, hogy egy darabig itt fog még várakozni.*
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.01 20:48:35
1376. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-01 15:24:03
Üzenet elküldve: 2026-02-01 15:24:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
* „Hát gyerünk!” – ahogy Adoaver is mondta, ő pedig lelkesen követi a másik mágust a füstlépcsőkön felfelé.
Hasonlót neki sohasem kell kétszer mondani, főleg akkor nem, hogyha oda kell követnie a másikat, ahová eleve ő is menni szeretett volna. Ismét csak érez valamiféle szimbolikusat abban, hogy saját maga holdmágiát akar tanulni, Adoaver pedig éppen az imént beszélt a csillagokról, márpedig holdak és csillagok egymástól elválaszthatatlanok. Persze előbbiek feltűnnek a nappali égen is, mégis igazi otthonuk a csillagos éjszaka, a csillagok pedig, amikről barátja annyit álmodozott nyilván mindenképpen csupa-csupa égi tűzből állnak. Márpedig ő elvileg azért jött ide, hogy befejezze holdmágiáról megkezdett tanulmányait, Adoaver pedig éppen a tűz ágában való jártasságát szeretné elmélyíteni.
Furának tartja, hogy éppen itt a célegyenesben, vagy inkább magánál a célnál alakul hasonlóképpen a beszélgetésük, de, ami szerinte a legviccesebb, hogy éppen akkor történik mindez, amikor ezeken a füstköd lépcsőkön lépkednek felfelé, mintha a felhőkön keresztül mennének felfelé, egyenesen az égbe, ahol egyaránt ott van, amiért jöttek, minden hold és rengeteg tűz.
Nagyon mindenesetre nem hagyja elkalandozni magát, mert lassan ideje lesz tettekre váltani az eddigi álmodozásokat.
Kicsit azért nevetnie kell, amikor Adoaver azt mondja, hogy nem beszél túl sokat.*
- Kedves, hogy ezt mondod. *mosolyog csak végül nevetés helyett.* De vannak dolgok, amikről tényleg sokat beszélek, mert gyakran jutnak az eszembe. Viszont az biztos, hogy tényleg felesleges a múltbeli énemet ostorozni.
*~ Jó, nem csak bizonyos dolgokról szeretek sokat beszélni. ~ teszi hozzá már csak magában. Néha, - ahogyan éppen az imént is történt, - hajlamos zavarba is jönni ettől, aztán pedig a legtöbbször mindig azzal nyugtatja magát, hogy végtére is azért, illetve azért is vannak a fél-elfnek barátai, hogy beszélgessen velük.*
- Amúgy, igen, persze, hogy emlékszem arra az estére, amikor a csillagokról meséltél. Nagyon szép este volt.
*Ezen el is mosolyodik, végtére is elég kellemes emlék, ahogyan akkor este összegyűltek a tűzrakó körül a holdak és csillagok alatt a szarvasligeti tónak a partján, bár akár a fényünnep is eszébe juthatna erről, amit egyszer közösen ültek meg ligetben.*
- Ha valamit, akkor mindenképpen megértem, amiért vonzanak. Gyerekkoromban rengeteget bámultam én is őket a kertünkből, vagy kisebb tisztásokról, ahol anyával ültünk. Sosem voltam képes betelni a látványukkal. Hosszú órákig is képes voltam belefeledkezni akár. Jó lenne egyszer a közelről is megnézni őket. Különben ebben nagyon igazad van. Hogy mondtad? Az álmok a legfontosabb mozgatúrugóink, amelyek nélkül a legpompázatosabb gépezet is csak halottan állna? Ez olyan szép. Mármint nem csak azért, mert igaz, hanem ennél szebben talán meg sem lehetett volna fogalmazni. Majdnem, mint egy vers.
*Elismeréssel mondja mindezt, arca, vagy mosolya kissé talán álmodozóvá is válik, és bár tisztában van azzal, hogy mindjárt megérkeznek, így ennek megvitatására az időpont nem biztos, hogy a legalkalmasabb, de nem bírja megállni, hogy ne kérdezzen rá.*
- Nem gondoltál még arra, hogy költő legyél és verseket írjál? Komolyan kérdem. Szerintem szép verseket tudnál írni.
*Igazából, mivel a mai nap folyamán egészen új oldaláról ismerte meg Adoavert, már azon se nagyon csodálkozna és lepődne meg, ha mindez esetleg már meg is történt volna.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.01 15:25:02
* „Hát gyerünk!” – ahogy Adoaver is mondta, ő pedig lelkesen követi a másik mágust a füstlépcsőkön felfelé.
Hasonlót neki sohasem kell kétszer mondani, főleg akkor nem, hogyha oda kell követnie a másikat, ahová eleve ő is menni szeretett volna. Ismét csak érez valamiféle szimbolikusat abban, hogy saját maga holdmágiát akar tanulni, Adoaver pedig éppen az imént beszélt a csillagokról, márpedig holdak és csillagok egymástól elválaszthatatlanok. Persze előbbiek feltűnnek a nappali égen is, mégis igazi otthonuk a csillagos éjszaka, a csillagok pedig, amikről barátja annyit álmodozott nyilván mindenképpen csupa-csupa égi tűzből állnak. Márpedig ő elvileg azért jött ide, hogy befejezze holdmágiáról megkezdett tanulmányait, Adoaver pedig éppen a tűz ágában való jártasságát szeretné elmélyíteni.
Furának tartja, hogy éppen itt a célegyenesben, vagy inkább magánál a célnál alakul hasonlóképpen a beszélgetésük, de, ami szerinte a legviccesebb, hogy éppen akkor történik mindez, amikor ezeken a füstköd lépcsőkön lépkednek felfelé, mintha a felhőkön keresztül mennének felfelé, egyenesen az égbe, ahol egyaránt ott van, amiért jöttek, minden hold és rengeteg tűz.
Nagyon mindenesetre nem hagyja elkalandozni magát, mert lassan ideje lesz tettekre váltani az eddigi álmodozásokat.
Kicsit azért nevetnie kell, amikor Adoaver azt mondja, hogy nem beszél túl sokat.*
- Kedves, hogy ezt mondod. *mosolyog csak végül nevetés helyett.* De vannak dolgok, amikről tényleg sokat beszélek, mert gyakran jutnak az eszembe. Viszont az biztos, hogy tényleg felesleges a múltbeli énemet ostorozni.
*~ Jó, nem csak bizonyos dolgokról szeretek sokat beszélni. ~ teszi hozzá már csak magában. Néha, - ahogyan éppen az imént is történt, - hajlamos zavarba is jönni ettől, aztán pedig a legtöbbször mindig azzal nyugtatja magát, hogy végtére is azért, illetve azért is vannak a fél-elfnek barátai, hogy beszélgessen velük.*
- Amúgy, igen, persze, hogy emlékszem arra az estére, amikor a csillagokról meséltél. Nagyon szép este volt.
*Ezen el is mosolyodik, végtére is elég kellemes emlék, ahogyan akkor este összegyűltek a tűzrakó körül a holdak és csillagok alatt a szarvasligeti tónak a partján, bár akár a fényünnep is eszébe juthatna erről, amit egyszer közösen ültek meg ligetben.*
- Ha valamit, akkor mindenképpen megértem, amiért vonzanak. Gyerekkoromban rengeteget bámultam én is őket a kertünkből, vagy kisebb tisztásokról, ahol anyával ültünk. Sosem voltam képes betelni a látványukkal. Hosszú órákig is képes voltam belefeledkezni akár. Jó lenne egyszer a közelről is megnézni őket. Különben ebben nagyon igazad van. Hogy mondtad? Az álmok a legfontosabb mozgatúrugóink, amelyek nélkül a legpompázatosabb gépezet is csak halottan állna? Ez olyan szép. Mármint nem csak azért, mert igaz, hanem ennél szebben talán meg sem lehetett volna fogalmazni. Majdnem, mint egy vers.
*Elismeréssel mondja mindezt, arca, vagy mosolya kissé talán álmodozóvá is válik, és bár tisztában van azzal, hogy mindjárt megérkeznek, így ennek megvitatására az időpont nem biztos, hogy a legalkalmasabb, de nem bírja megállni, hogy ne kérdezzen rá.*
- Nem gondoltál még arra, hogy költő legyél és verseket írjál? Komolyan kérdem. Szerintem szép verseket tudnál írni.
*Igazából, mivel a mai nap folyamán egészen új oldaláról ismerte meg Adoavert, már azon se nagyon csodálkozna és lepődne meg, ha mindez esetleg már meg is történt volna.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.01 15:25:02
1375. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-27 17:34:56
Üzenet elküldve: 2026-01-27 17:34:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Még ha kissé rosszul is érzi magát, hogy öntudatlanul másabb képet mutatott Luninarinak mint magának gondolta, annak azért örül hogy meg tudta ezzel lepni a lányt.* - Emlékszel hogy meséltem neked a csillagokról, ugye? Vannak elképzelések a keletkezésükről, de számomra ők a tagadhatatlan bizonyíték arra, hogy a mágia és a tudomány akkor is egy-egy kézben fognak járni, ha a világ összes titkára sikerül valami magyarázatot kitalálni. Akármikor rájuk tekintek, nem tudok nem ámulattal gondolni rájuk: Nemcsak hogy nem tudok, nem is akarom azt hinni, hogy nem az univerzum színtiszta varázsa szülte őket, nem valami mindenek felett álló mágia csodái virítanak az égen. Szeretném azt hinni hogy kiegyensúlyozott ember vagyok a két fogalom között, de amikor azokat látom, nem fér belém kétség hogy az álmok a legfontosabb mozgatórugóink, valami ami nélkül a legpompázatosabb gépezet is csak halottan áll. Nagyjából itt van a véleményem. *Örül hogy végre van valaki mellette, akivel erről tud beszélni, még ha nem is mindig tudja a megfelelő fogalmakat használni művelt ember létére.*
- És nem, Luni, egyáltalán nem beszélsz túl sokat. *Mosolyog. Kedve van rá hogy testvériesen vállán fogja, de meg akarja hagyni neki a személyes terét.* - De remélem nem próbálsz arra utalni, hogy szégyelned kéne magad amiatt, hogy nem voltál akkoriban még sokat tanult mágus. Nincs értelme erről képzelődni, mintha arra kérnéd meg a múltbeli éned, hogy lásson a jövőbe; jobban árt, mint segít, higgy bennem. Mint ahogy mondtad, sokat változtál azóta, és azért is vagyunk itt, hogy ezt a kellemes változást még tovább emeljük. Hát gyerünk! *Nem szégyenlős vezetni barátját a láthatatlan lépcsőknél; neki is kell egy darabig találomra emelgetni lábait az üres égben mire a sokadik alkalommal már nem a fűben landol a cipője, hanem megmarad a levegőben. Másik lába hamar követi az előzőt, majd büszkén hátranéz: a mászást megkezdhetik.*
- Utópia: az is egy fajta álmodozás, csak addig, míg valóra nem válik. Nem érdekes?
*Még ha kissé rosszul is érzi magát, hogy öntudatlanul másabb képet mutatott Luninarinak mint magának gondolta, annak azért örül hogy meg tudta ezzel lepni a lányt.* - Emlékszel hogy meséltem neked a csillagokról, ugye? Vannak elképzelések a keletkezésükről, de számomra ők a tagadhatatlan bizonyíték arra, hogy a mágia és a tudomány akkor is egy-egy kézben fognak járni, ha a világ összes titkára sikerül valami magyarázatot kitalálni. Akármikor rájuk tekintek, nem tudok nem ámulattal gondolni rájuk: Nemcsak hogy nem tudok, nem is akarom azt hinni, hogy nem az univerzum színtiszta varázsa szülte őket, nem valami mindenek felett álló mágia csodái virítanak az égen. Szeretném azt hinni hogy kiegyensúlyozott ember vagyok a két fogalom között, de amikor azokat látom, nem fér belém kétség hogy az álmok a legfontosabb mozgatórugóink, valami ami nélkül a legpompázatosabb gépezet is csak halottan áll. Nagyjából itt van a véleményem. *Örül hogy végre van valaki mellette, akivel erről tud beszélni, még ha nem is mindig tudja a megfelelő fogalmakat használni művelt ember létére.*
- És nem, Luni, egyáltalán nem beszélsz túl sokat. *Mosolyog. Kedve van rá hogy testvériesen vállán fogja, de meg akarja hagyni neki a személyes terét.* - De remélem nem próbálsz arra utalni, hogy szégyelned kéne magad amiatt, hogy nem voltál akkoriban még sokat tanult mágus. Nincs értelme erről képzelődni, mintha arra kérnéd meg a múltbeli éned, hogy lásson a jövőbe; jobban árt, mint segít, higgy bennem. Mint ahogy mondtad, sokat változtál azóta, és azért is vagyunk itt, hogy ezt a kellemes változást még tovább emeljük. Hát gyerünk! *Nem szégyenlős vezetni barátját a láthatatlan lépcsőknél; neki is kell egy darabig találomra emelgetni lábait az üres égben mire a sokadik alkalommal már nem a fűben landol a cipője, hanem megmarad a levegőben. Másik lába hamar követi az előzőt, majd büszkén hátranéz: a mászást megkezdhetik.*
- Utópia: az is egy fajta álmodozás, csak addig, míg valóra nem válik. Nem érdekes?
1374. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-23 21:21:27
Üzenet elküldve: 2026-01-23 21:21:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Nagy vagyon és megfelelő kapcsolatok híján nincs olyan gyakran lehetősége ide betérni, mint szeretné, de azért adódik alkalom. Már azért is megéri erre térnie, mert olykor pont itt tudja pénzre váltani a tudását, vagy épp magát megerőltetve ismerkedni a magafajtákkal.
Mint a múltkor Aborath-al vagy Meirával. Annak a beszélgetésnek is volt már egy ideje...
Ő maga nem sokat változott azóta. Leginkább a ruházata lett még sokkalta kopottabb. Nem koszos, de az idő vasfoga már elnyűtte anyagát és színét is. Értendő ez főképp ujjas köpönyegére - mert elsősorban ez látszódik ruházatából -, ami itt-ott már toldozva-foldozva is van.
A toronyba lépve fejéről lekerül a csuklya, s csak az csodálkozna el, ki régóta ismeri, s kissé kócosan viselt hajzattal szokta meg, hogy immáron hosszú, sötétbarna haja fonatba rendezve hullik a háta mögé. Még csak nem is egy egyszerű fonat, hanem "cifrázott", amit egy nemeslány is megirigyelhetne.
Kortalan vonásai mellett ez a komoly hajviselet "öregbíti" annyira, hogy felnőttnek tűnhessen most, csenevész termete ellenére is. Persze az ábrázata továbbra is olyan fintorgós, mely sokakból ellenszenvet válthat ki, ezt a jellegzetességét nem hagyta el.
Ahogy Kilencediket, az apró manót sem a válláról.
A kis teremtmény hatalmas, kíváncsi szemei izgatottan néznek körül, s lesnek minden arcot - akadjon bárki útjukba -, mintha valamiféle érdekességet várna tőlük.
Krestvir is oda-odabiccent, de egyébként ha teheti, megállás nélkül halad fölfelé, s igyekszik nem meglökni a mellette elhaladókat a csomagjával.*
Mint a múltkor Aborath-al vagy Meirával. Annak a beszélgetésnek is volt már egy ideje...
Ő maga nem sokat változott azóta. Leginkább a ruházata lett még sokkalta kopottabb. Nem koszos, de az idő vasfoga már elnyűtte anyagát és színét is. Értendő ez főképp ujjas köpönyegére - mert elsősorban ez látszódik ruházatából -, ami itt-ott már toldozva-foldozva is van.
A toronyba lépve fejéről lekerül a csuklya, s csak az csodálkozna el, ki régóta ismeri, s kissé kócosan viselt hajzattal szokta meg, hogy immáron hosszú, sötétbarna haja fonatba rendezve hullik a háta mögé. Még csak nem is egy egyszerű fonat, hanem "cifrázott", amit egy nemeslány is megirigyelhetne.
Kortalan vonásai mellett ez a komoly hajviselet "öregbíti" annyira, hogy felnőttnek tűnhessen most, csenevész termete ellenére is. Persze az ábrázata továbbra is olyan fintorgós, mely sokakból ellenszenvet válthat ki, ezt a jellegzetességét nem hagyta el.
Ahogy Kilencediket, az apró manót sem a válláról.
A kis teremtmény hatalmas, kíváncsi szemei izgatottan néznek körül, s lesnek minden arcot - akadjon bárki útjukba -, mintha valamiféle érdekességet várna tőlük.
Krestvir is oda-odabiccent, de egyébként ha teheti, megállás nélkül halad fölfelé, s igyekszik nem meglökni a mellette elhaladókat a csomagjával.*
1373. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-23 12:33:22
Üzenet elküldve: 2026-01-23 12:33:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Maradna még és folytatná szívesen ezt a beszélgetést, de hát már elpakolt, és nem csak magán, hanem Adoaveren is érzi a türelmetlen vágyat az új tudás iránt.
Ha egyedül jön már régen bent lenne a toronyban, mert akkor holdnyulával az ingoványban sem kellett volna lassítania, magában pedig, ha el-el is mélázott és álmodozott volna itt a tóparton, akkor is minden bizonnyal gyorsabban második reggelizett volna meg, mint így, hogy sokkal többet járt a szája beszéd, mint evés közben.
Mégsem bánja egy pillanatig sem, hogy nem csak egy hold és két plüss nyúl társaságában érkezett, és volt olyan szerencséje, hogy tegnap este éppen Adoaverrel találkozott Szarvasligetben. Ha nem is fog a közel és valószínűleg a távolabbi jövőben sem önéletrajzot írni saját magáról, ha megtehetné, azt azért mégis leírná benne, amit szinte már legkisebb kislánykorában legelőször megtanult, hogy; „nem jó egyedül lenni.” Vagy, hogy; „jobb másokkal lenni, mint egyedül.” Meg; „Jobb társaságban enni egy tóparton, sőt, bárhol máshol, mint magunkban.”
Persze, tisztában van vele, hogy ezek nem világokat megváltó bölcsességek, de éppen ezért mondta korábban, hogyha saját magának kellene írnia saját magáról, jó eséllyel nem lenne senki, aki ne unná el annak elolvasását valahol a vége előtt, hacsak nem élt eddig hozzá meglehetősen hasonló életet és nem ismerne az ő írásaiban valahol saját magára.*
- Egyáltalán nem tűntél földhözragadtnak. *siet leszögezni legelőször, amikor immár állva és összepakolva, újra útra készen beszél, és, ha kicsit lassú, de mégis határozott léptekkel végül meg is indul a torony felé.*
- Egyszerűen csak… azt hittem, hogy mint a tudomány emberének, sokkal fontosabbak neked a hideg tények, mint bármiféle álmodozás. Pedig a kettő, ahogy látom, nem válik el egymástól nálad sem.
*Nem biztos benne, hogy ezzel jól sikerült megfognia, vagy elmondania, amit megfogni, vagy elmondani szeretett volna, de itt és most ennél jobban ezt képtelen lett volna megfogalmazni. Ezen viszont megint csak nevetnie kell és meg is teszi, igaz csak röviden és halkan.*
- Amúgy nagyon hasonlítunk ebben szerintem. *jegyez meg először csak ennyit, majd csak ezek után fejti ki bővebben, ahogyan kicsit jobban átgondolta, amit eredetileg mondani akart, bár fél tőle, hogy ezúttal ismételni fogja magát, mert talán erről, vagy sok mindenről, legkevesebb néhány dologról, amit mondani készül és akar már beszéltek korábban. Mégis úgy érzi, hogy teljesen más most maga a párbeszédkörnyezet, így pedig az is sokkal érthetőbb lesz, amit éppen mondani szeretne, és amivel indokolná alapállítását, hogy szerinte hasonlítanak.*
- Engem sem a hírnév és a hatalom érdekelt, nem ezért kezdtem el mágiát tanulni. Csak azok után, ahányszor a fejemhez vágták, hogy csak egy félvér vagyok, igenis szerettem volna bebizonyítani főleg magamnak is, hogy én is lehetek nagy dolgokra képes, márpedig varázsolni szerintem nagy dolog. Ha nem az lenne, mindenki tudna, holott lefogadom pont fordítva van, a nagy többség úgy éli le az egész életét, hogy a világ legegyszerűbb varázslatát sem ismeri. Meg érdekelt is a mágia persze, és ahogy mondtam, mindig vonzott a holdfény, így a holdmágia is adta magát már azelőtt, hogy a valódi természetével pontosan tisztában lettem volna. Aztán, főleg miután otthonról eljöttem, úgy voltam vele, hogy ez egy veszélyes világ és meg kell tudnom tanulni megvédeni magam. És hát a testem nyilván nem egy harcos teste. Tanulhattam volna akár verekedni is, vagy vívni, de mit érek vele, ha nem tudok megemelni egy pallost, vagy egy erősebb ütést bevinni valaki másnak, illetve azonnal le tudna teríteni egy nagyobb pofon is? Aztán Alenia elrablása és a lázadás éjjele új okokat is adott. Niát meg tudtam volna menteni, ha akkor az vagyok, aki most, de nem voltam, sőt, a lázadás alatt is teljesen védtelen voltam. Akkor Lau mentette meg az életemet a lélekjelenlétével, az eszével, és azzal, hogy jó színésznő volt. Sikerült elhitetnie a fosztogatókkal, amikor a pincében bujkálva ránk találtak, hogy mi is csak fosztogatók vagyunk, éppen csak előbb értünk ide. Azóta vagyok úgy vele, hogy azért is szeretnék nagy mágus lenni, hogy hasonló helyzetekben ne csak magamat tudjam megvédeni, hanem másokat is. Legkevesebb azokat, akik hozzám közel állnak. A tusára is azért jelentkeztem, mert bármennyire is féltem a kudarctól, szerettem volna kipróbálni magamat éles helyzetben is, hogy mit érek más mágusok ellen a saját mágiámmal. Bár persze már mondtam, hogy ez nem élet-halál harc volt, ettől még csak igazi harc, ami próbára tett, és azóta, hogy túl vagyok rajta már szerencsére sokkal jobban bízom magamban, mint korábban előtte. De bocsáss meg és szólj rám nyugodtan tényleg! Szerintem túl sokat beszéltem magamról.
*Utóbbiért szégyelli magát valamennyire, ugyanakkor bármi kerüljön is szóba, hiába is olvasott hasonló helyzetekről, leginkább csak abból tud kiindulni, amit ő maga is átélt, ezért valamennyire, ha nem is tejesen felmenti magát.
Hiába tudja, hogy néha talán jobb lenne hallgatni, Alenia és Intath óta minden bizonnyal inkább mindent kimondó, mint önmagában elhallgató. Ennek ellenére, hogy mi a szerinte legvarázslatosabb helye a világnak, azt hirtelen el sem merészeli mondani. Finomít egy kicsit első gondolatain mire hangosan kimondaná őket, de azért nem túlságosan túl sokat.*
- Lehet, hogy a legkülönlegesebb hely a világon nem is valahol létezik, hanem valamikor. És nem is a táj szépsége, mágiája, vagy egyedisége teszi különlegessé. Vagy a távoli múltban volt, vagy a messzi jövőben lesz, vagy lehet. Utópia. *mondja ki kicsit hangosabban az utolsó szót, amit nem is tudja honnan ismer, mert idegenül cseng a számára, pedig tudja, hogy hallotta már, vagy olvasta valahol, jelentésének a lényegét pedig ismerni véli.*
- Mindenki mindenkit szeret, nincs viszály, háború, nincsenek árvák, szegénység, nyomor, mindenki gyönyörű, egészséges, sokáig él, vagy akár örökké, és senkinek sincsen semmi dolga magának az életnek az élvezetén kívül. Lehet egy idő után unalmas lenne, de biztos jobb annál, ami most van. Inkább unatkozzunk, mint hogy azért, vagy azért is kelljen mágiát tanulnod, mert bárki bármikor rád törtheti az ajtódat. Jó, utóbbi kicsit túlzás, de annyira nem áll a valóságtól távol szerintem még most sem.
*Más esetben szégyenlősen mosolyogna, de most azok után, hogy tudja, a fiú is szeret álmodozni, már nem szégyelli megosztani hirtelen jött gondolatait. Mert ugyan igazságosabb világról eddig is álmodozott már, de olyan, hogy akár minden jó lehet és tökéletes, talán ilyen formában most először jutott az eszébe.*
- Jut eszembe, ha nem gond az elején követnélek! Te később jártál itt utoljára, mint én, így biztos jobban kiismered magadat, meg együtt szerintem könnyebben megtaláljuk mindketten, amit külön-külön keresünk. *mondja miután fellép a toronyba vezető füstköd lépcső legelső fokára.*
*Maradna még és folytatná szívesen ezt a beszélgetést, de hát már elpakolt, és nem csak magán, hanem Adoaveren is érzi a türelmetlen vágyat az új tudás iránt.
Ha egyedül jön már régen bent lenne a toronyban, mert akkor holdnyulával az ingoványban sem kellett volna lassítania, magában pedig, ha el-el is mélázott és álmodozott volna itt a tóparton, akkor is minden bizonnyal gyorsabban második reggelizett volna meg, mint így, hogy sokkal többet járt a szája beszéd, mint evés közben.
Mégsem bánja egy pillanatig sem, hogy nem csak egy hold és két plüss nyúl társaságában érkezett, és volt olyan szerencséje, hogy tegnap este éppen Adoaverrel találkozott Szarvasligetben. Ha nem is fog a közel és valószínűleg a távolabbi jövőben sem önéletrajzot írni saját magáról, ha megtehetné, azt azért mégis leírná benne, amit szinte már legkisebb kislánykorában legelőször megtanult, hogy; „nem jó egyedül lenni.” Vagy, hogy; „jobb másokkal lenni, mint egyedül.” Meg; „Jobb társaságban enni egy tóparton, sőt, bárhol máshol, mint magunkban.”
Persze, tisztában van vele, hogy ezek nem világokat megváltó bölcsességek, de éppen ezért mondta korábban, hogyha saját magának kellene írnia saját magáról, jó eséllyel nem lenne senki, aki ne unná el annak elolvasását valahol a vége előtt, hacsak nem élt eddig hozzá meglehetősen hasonló életet és nem ismerne az ő írásaiban valahol saját magára.*
- Egyáltalán nem tűntél földhözragadtnak. *siet leszögezni legelőször, amikor immár állva és összepakolva, újra útra készen beszél, és, ha kicsit lassú, de mégis határozott léptekkel végül meg is indul a torony felé.*
- Egyszerűen csak… azt hittem, hogy mint a tudomány emberének, sokkal fontosabbak neked a hideg tények, mint bármiféle álmodozás. Pedig a kettő, ahogy látom, nem válik el egymástól nálad sem.
*Nem biztos benne, hogy ezzel jól sikerült megfognia, vagy elmondania, amit megfogni, vagy elmondani szeretett volna, de itt és most ennél jobban ezt képtelen lett volna megfogalmazni. Ezen viszont megint csak nevetnie kell és meg is teszi, igaz csak röviden és halkan.*
- Amúgy nagyon hasonlítunk ebben szerintem. *jegyez meg először csak ennyit, majd csak ezek után fejti ki bővebben, ahogyan kicsit jobban átgondolta, amit eredetileg mondani akart, bár fél tőle, hogy ezúttal ismételni fogja magát, mert talán erről, vagy sok mindenről, legkevesebb néhány dologról, amit mondani készül és akar már beszéltek korábban. Mégis úgy érzi, hogy teljesen más most maga a párbeszédkörnyezet, így pedig az is sokkal érthetőbb lesz, amit éppen mondani szeretne, és amivel indokolná alapállítását, hogy szerinte hasonlítanak.*
- Engem sem a hírnév és a hatalom érdekelt, nem ezért kezdtem el mágiát tanulni. Csak azok után, ahányszor a fejemhez vágták, hogy csak egy félvér vagyok, igenis szerettem volna bebizonyítani főleg magamnak is, hogy én is lehetek nagy dolgokra képes, márpedig varázsolni szerintem nagy dolog. Ha nem az lenne, mindenki tudna, holott lefogadom pont fordítva van, a nagy többség úgy éli le az egész életét, hogy a világ legegyszerűbb varázslatát sem ismeri. Meg érdekelt is a mágia persze, és ahogy mondtam, mindig vonzott a holdfény, így a holdmágia is adta magát már azelőtt, hogy a valódi természetével pontosan tisztában lettem volna. Aztán, főleg miután otthonról eljöttem, úgy voltam vele, hogy ez egy veszélyes világ és meg kell tudnom tanulni megvédeni magam. És hát a testem nyilván nem egy harcos teste. Tanulhattam volna akár verekedni is, vagy vívni, de mit érek vele, ha nem tudok megemelni egy pallost, vagy egy erősebb ütést bevinni valaki másnak, illetve azonnal le tudna teríteni egy nagyobb pofon is? Aztán Alenia elrablása és a lázadás éjjele új okokat is adott. Niát meg tudtam volna menteni, ha akkor az vagyok, aki most, de nem voltam, sőt, a lázadás alatt is teljesen védtelen voltam. Akkor Lau mentette meg az életemet a lélekjelenlétével, az eszével, és azzal, hogy jó színésznő volt. Sikerült elhitetnie a fosztogatókkal, amikor a pincében bujkálva ránk találtak, hogy mi is csak fosztogatók vagyunk, éppen csak előbb értünk ide. Azóta vagyok úgy vele, hogy azért is szeretnék nagy mágus lenni, hogy hasonló helyzetekben ne csak magamat tudjam megvédeni, hanem másokat is. Legkevesebb azokat, akik hozzám közel állnak. A tusára is azért jelentkeztem, mert bármennyire is féltem a kudarctól, szerettem volna kipróbálni magamat éles helyzetben is, hogy mit érek más mágusok ellen a saját mágiámmal. Bár persze már mondtam, hogy ez nem élet-halál harc volt, ettől még csak igazi harc, ami próbára tett, és azóta, hogy túl vagyok rajta már szerencsére sokkal jobban bízom magamban, mint korábban előtte. De bocsáss meg és szólj rám nyugodtan tényleg! Szerintem túl sokat beszéltem magamról.
*Utóbbiért szégyelli magát valamennyire, ugyanakkor bármi kerüljön is szóba, hiába is olvasott hasonló helyzetekről, leginkább csak abból tud kiindulni, amit ő maga is átélt, ezért valamennyire, ha nem is tejesen felmenti magát.
Hiába tudja, hogy néha talán jobb lenne hallgatni, Alenia és Intath óta minden bizonnyal inkább mindent kimondó, mint önmagában elhallgató. Ennek ellenére, hogy mi a szerinte legvarázslatosabb helye a világnak, azt hirtelen el sem merészeli mondani. Finomít egy kicsit első gondolatain mire hangosan kimondaná őket, de azért nem túlságosan túl sokat.*
- Lehet, hogy a legkülönlegesebb hely a világon nem is valahol létezik, hanem valamikor. És nem is a táj szépsége, mágiája, vagy egyedisége teszi különlegessé. Vagy a távoli múltban volt, vagy a messzi jövőben lesz, vagy lehet. Utópia. *mondja ki kicsit hangosabban az utolsó szót, amit nem is tudja honnan ismer, mert idegenül cseng a számára, pedig tudja, hogy hallotta már, vagy olvasta valahol, jelentésének a lényegét pedig ismerni véli.*
- Mindenki mindenkit szeret, nincs viszály, háború, nincsenek árvák, szegénység, nyomor, mindenki gyönyörű, egészséges, sokáig él, vagy akár örökké, és senkinek sincsen semmi dolga magának az életnek az élvezetén kívül. Lehet egy idő után unalmas lenne, de biztos jobb annál, ami most van. Inkább unatkozzunk, mint hogy azért, vagy azért is kelljen mágiát tanulnod, mert bárki bármikor rád törtheti az ajtódat. Jó, utóbbi kicsit túlzás, de annyira nem áll a valóságtól távol szerintem még most sem.
*Más esetben szégyenlősen mosolyogna, de most azok után, hogy tudja, a fiú is szeret álmodozni, már nem szégyelli megosztani hirtelen jött gondolatait. Mert ugyan igazságosabb világról eddig is álmodozott már, de olyan, hogy akár minden jó lehet és tökéletes, talán ilyen formában most először jutott az eszébe.*
- Jut eszembe, ha nem gond az elején követnélek! Te később jártál itt utoljára, mint én, így biztos jobban kiismered magadat, meg együtt szerintem könnyebben megtaláljuk mindketten, amit külön-külön keresünk. *mondja miután fellép a toronyba vezető füstköd lépcső legelső fokára.*
1372. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-19 17:29:15
Üzenet elküldve: 2026-01-19 17:29:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Furcsa és gyermekes álmodozásokat tudnak felébreszteni a hirtelen ötletek; de abban a pillanatban szentül hiszi, hogy ha még csak nem is aznap, de kettőjük rugalmas gondolkodásmódja egy nap új felfedezéseket fog feltárni a mágia világában - már csak az a kérdés, a tárgyat ismerve mennyire biztonságos keretek között. Persze nem rugaszkodik el a valóságtól annyira, hogy netalán arra kérje meg a lányt, hogy a holdmágiájával kezdjen el itt annyit varázsolni, amennyit tud, hogy utána vizsgálgatni kezdhessenek, nem veszi el vágyálma józan eszét - de ha nem is lennének említett vágyálmai, ami ilyen célokat ébreszt föl benne, akkor miért is kezdett volna varázsolni tanulni? Biztos nem unaloműzésből.
És Luni figyelmeztetnivalója az elképzelt áttörésükből eredhető hírnév hátrányából világossá teszi számára, hogy Abogr miért is ennyire elzárkózott.*
- Bevallom, erre nem gondoltam. *Rázza meg lassan a fejét.* - Én sem akarnám hogy minden titkot rólam csak úgy feltüntessenek az egész világ számára. *Mondjuk a megoldás erre az lehetne, hogy anonimként adják ki a vizsgálataikat, bár akkor ki hinne két olyan személynek, akik még az arcukat-nevüket sem merik kiadni?* - De egy esetleges önéletrajz miatt szerintem nem kell aggódnod; az ilyeneket csak a "szereplő" engedélyével adják ki, és a legtöbb is csak tanulmányi teljesítményeket sorol fel, meg talán a tudós kedvenc színét. Kissé unalmas, de nem hiszem hogy egy izgalmasabb élettel egyáltalán juthatott volna nekik idejük tanulni. A kettő szerintem kiüti egymást.* No nem garantáltan, de biztos nehezebbé tette volna a történelmi elismerés mércéjének megütését.*
- Hát Luni, ameddig én sem tudom bebizonyítani az ellenkezőjét, addig a te megérzésed is ugyanannyira lehet valós, mint nem. *Sőt, tekintve hogy a gyakorlatban a lánynak nagyobb rálátása van a mágiába mint neki, pont a leánynak kéne jobban hinnie, mint magának. Ha csak egy kevésbé absztrakt elképzelés lett volna...* - Ezért is szeretem ezt az egészet annyira, bár lehet hogy nem a szeretet a jó kifejezés erre: Ez a nagy kihívás, hogy ebben a nagy, vég nélküli gombolyagban megtaláljam azt a szálat, amivel ki tudom tekerni, és megérteni ennek a csodálatos jelenségnek a képlékeny, talán csak általunk kitalált határait; ami járna ezzel, hatalom, hírnév, az teljesen másodlagos számomra. *És reméli, hogy társa nem álszent, fennhéjazó értelmetlenségnek fogja érteni, amit mond. Csak nagyszándékú, annyi biztos.
Hanem amit róla mond a vajszívű fél-elf, attól picit zavartan kinyitja cáfolatra a száját, mielőtt tépelődve becsukja. Tudatán kívül volt, hogy más benyomást szokott benne kelteni, és nem tudja, hogy ez az ő hibája, vagy sem. Valószínűleg az segített volna, ha a lányhoz hasonlóan gyakran osztaná meg másokkal terjengősebb gondolatait, csak vele ellentétben Adoavernek nem éppen van meg a gerince hozzá. Talán csak valami berögződött visszafogottság Lihanechből.*
- Remélem eddig nem voltam túl földhözragadt számodra; nagyon keveset utaztam egész életemben, úgyhogy ezek a helyek, még ha talán nem is ott és úgy léteznek ahogy gondolom, nagyon megfognak. Nem csak a kultúrális és történelmi jelentőségük, hanem ezeket nem látom minden nap, úgyhogy muszáj lenne legalább egyszer szemet vetnem rájuk. Ugyanaz lenne mint egy illusztrációt bámulni? Azt nem tudom, de addig nem tudom hasonlítgatni, míg egyszer el nem vonszolom magam valahova, ahol még nem voltam. Arthenior és Lihanech az én két kis szigetem, és nem egyszer fogott már el a vágy, hogy megnézzem a kontinenst. *Felnéz a tornyon túlra, ki próbálva találni, hogy milyen világ lehet azok a felhők alatt, amiket most ő tekintget.* - És persze fantázia. Nem is mentem volna mágusnak, ha az nem lenne. *Nem a gondolatot mosolyogja meg, hanem a mostani helyzetét.*
- És ha nekem kéne megmondanom, hogy mit tudnék elképzelni a legvarázslatosabb helynek ezen a földkerekségen? Szerintem megfogtál. Ízlés szerint egy, a toronynál sokkalta hatalmasabb könyvtár, raktár, illetve tanulóhelyet választanék minden mágiával foglalkozó kötettel benne, és körítésnek egy szép kis kert színes virágokkal. De ha a jelenlegi geológiai tudásom alapján kellene találgatnom... létrejöttek az elmúlt években szakrális mágia által átalakított, sőt, talán az istenségek által érintett helyek. A kikötői Tündérkert maradványa a legközelebbi, amire gondolni tudok. Ha realistaként akarnék misztikus helyeket felkeresni, onnan kezdenék, még ha nem is túl szép, morális, és biztonságos.
*De hogy valami helyhez illőbb dologról is beszéljenek mielőtt még intellektuális zarándokútjaikat megkezdik, igazítanak az óráikon, vagy amennyit nem fognak csak ülőhelyzetben eltölteni.* - Jól hangzik, így mindketten meg tudjuk nézni, meddig bírja a másik. *Nem haragszik meg, ha társa nem tudja vagy akarja egész nap tartani a könyvet: amikor az agy egyszer eléri azt a pontot, ahol a szavak összefolynak, nemcsak hogy nem éri meg folytatni, hanem egyenesen káros is.* - És... rendben, akkor utánanézünk Halacskának egyszerre. *Bólint rá végül hálásan, de nem teljesen súlytalan szívvel; tudja hogy a különböző felnövés miatt a lánynak másabb igényei vannak, és valószínűleg nem fog elrabolt hercegnőként élni ebben a pár napban a toronyban mint ahogy szerinte most ideális lenne, de reméli hogy jelenléte az időt mérve nem az ő kárára fog menni.* - Kiszellőztetjük a fejünket, összevetünk egy-két papírt... nem is rossz ötlet. *A változatosság kedvéért tanulhatna végre valaki mellett is, ez igaz. Ki tudja, a konkurencia és baráti jelenlét valóban segíteni fog neki.
Feláll Luninari után, hogy segítsen neki elpakolni; ha minden igaz, ezután már valóban nekivágnak a torony előtti láthatatlan lépcsőnek, amit letudná inkább előbb, mint utóbb.*
*Furcsa és gyermekes álmodozásokat tudnak felébreszteni a hirtelen ötletek; de abban a pillanatban szentül hiszi, hogy ha még csak nem is aznap, de kettőjük rugalmas gondolkodásmódja egy nap új felfedezéseket fog feltárni a mágia világában - már csak az a kérdés, a tárgyat ismerve mennyire biztonságos keretek között. Persze nem rugaszkodik el a valóságtól annyira, hogy netalán arra kérje meg a lányt, hogy a holdmágiájával kezdjen el itt annyit varázsolni, amennyit tud, hogy utána vizsgálgatni kezdhessenek, nem veszi el vágyálma józan eszét - de ha nem is lennének említett vágyálmai, ami ilyen célokat ébreszt föl benne, akkor miért is kezdett volna varázsolni tanulni? Biztos nem unaloműzésből.
És Luni figyelmeztetnivalója az elképzelt áttörésükből eredhető hírnév hátrányából világossá teszi számára, hogy Abogr miért is ennyire elzárkózott.*
- Bevallom, erre nem gondoltam. *Rázza meg lassan a fejét.* - Én sem akarnám hogy minden titkot rólam csak úgy feltüntessenek az egész világ számára. *Mondjuk a megoldás erre az lehetne, hogy anonimként adják ki a vizsgálataikat, bár akkor ki hinne két olyan személynek, akik még az arcukat-nevüket sem merik kiadni?* - De egy esetleges önéletrajz miatt szerintem nem kell aggódnod; az ilyeneket csak a "szereplő" engedélyével adják ki, és a legtöbb is csak tanulmányi teljesítményeket sorol fel, meg talán a tudós kedvenc színét. Kissé unalmas, de nem hiszem hogy egy izgalmasabb élettel egyáltalán juthatott volna nekik idejük tanulni. A kettő szerintem kiüti egymást.* No nem garantáltan, de biztos nehezebbé tette volna a történelmi elismerés mércéjének megütését.*
- Hát Luni, ameddig én sem tudom bebizonyítani az ellenkezőjét, addig a te megérzésed is ugyanannyira lehet valós, mint nem. *Sőt, tekintve hogy a gyakorlatban a lánynak nagyobb rálátása van a mágiába mint neki, pont a leánynak kéne jobban hinnie, mint magának. Ha csak egy kevésbé absztrakt elképzelés lett volna...* - Ezért is szeretem ezt az egészet annyira, bár lehet hogy nem a szeretet a jó kifejezés erre: Ez a nagy kihívás, hogy ebben a nagy, vég nélküli gombolyagban megtaláljam azt a szálat, amivel ki tudom tekerni, és megérteni ennek a csodálatos jelenségnek a képlékeny, talán csak általunk kitalált határait; ami járna ezzel, hatalom, hírnév, az teljesen másodlagos számomra. *És reméli, hogy társa nem álszent, fennhéjazó értelmetlenségnek fogja érteni, amit mond. Csak nagyszándékú, annyi biztos.
Hanem amit róla mond a vajszívű fél-elf, attól picit zavartan kinyitja cáfolatra a száját, mielőtt tépelődve becsukja. Tudatán kívül volt, hogy más benyomást szokott benne kelteni, és nem tudja, hogy ez az ő hibája, vagy sem. Valószínűleg az segített volna, ha a lányhoz hasonlóan gyakran osztaná meg másokkal terjengősebb gondolatait, csak vele ellentétben Adoavernek nem éppen van meg a gerince hozzá. Talán csak valami berögződött visszafogottság Lihanechből.*
- Remélem eddig nem voltam túl földhözragadt számodra; nagyon keveset utaztam egész életemben, úgyhogy ezek a helyek, még ha talán nem is ott és úgy léteznek ahogy gondolom, nagyon megfognak. Nem csak a kultúrális és történelmi jelentőségük, hanem ezeket nem látom minden nap, úgyhogy muszáj lenne legalább egyszer szemet vetnem rájuk. Ugyanaz lenne mint egy illusztrációt bámulni? Azt nem tudom, de addig nem tudom hasonlítgatni, míg egyszer el nem vonszolom magam valahova, ahol még nem voltam. Arthenior és Lihanech az én két kis szigetem, és nem egyszer fogott már el a vágy, hogy megnézzem a kontinenst. *Felnéz a tornyon túlra, ki próbálva találni, hogy milyen világ lehet azok a felhők alatt, amiket most ő tekintget.* - És persze fantázia. Nem is mentem volna mágusnak, ha az nem lenne. *Nem a gondolatot mosolyogja meg, hanem a mostani helyzetét.*
- És ha nekem kéne megmondanom, hogy mit tudnék elképzelni a legvarázslatosabb helynek ezen a földkerekségen? Szerintem megfogtál. Ízlés szerint egy, a toronynál sokkalta hatalmasabb könyvtár, raktár, illetve tanulóhelyet választanék minden mágiával foglalkozó kötettel benne, és körítésnek egy szép kis kert színes virágokkal. De ha a jelenlegi geológiai tudásom alapján kellene találgatnom... létrejöttek az elmúlt években szakrális mágia által átalakított, sőt, talán az istenségek által érintett helyek. A kikötői Tündérkert maradványa a legközelebbi, amire gondolni tudok. Ha realistaként akarnék misztikus helyeket felkeresni, onnan kezdenék, még ha nem is túl szép, morális, és biztonságos.
*De hogy valami helyhez illőbb dologról is beszéljenek mielőtt még intellektuális zarándokútjaikat megkezdik, igazítanak az óráikon, vagy amennyit nem fognak csak ülőhelyzetben eltölteni.* - Jól hangzik, így mindketten meg tudjuk nézni, meddig bírja a másik. *Nem haragszik meg, ha társa nem tudja vagy akarja egész nap tartani a könyvet: amikor az agy egyszer eléri azt a pontot, ahol a szavak összefolynak, nemcsak hogy nem éri meg folytatni, hanem egyenesen káros is.* - És... rendben, akkor utánanézünk Halacskának egyszerre. *Bólint rá végül hálásan, de nem teljesen súlytalan szívvel; tudja hogy a különböző felnövés miatt a lánynak másabb igényei vannak, és valószínűleg nem fog elrabolt hercegnőként élni ebben a pár napban a toronyban mint ahogy szerinte most ideális lenne, de reméli hogy jelenléte az időt mérve nem az ő kárára fog menni.* - Kiszellőztetjük a fejünket, összevetünk egy-két papírt... nem is rossz ötlet. *A változatosság kedvéért tanulhatna végre valaki mellett is, ez igaz. Ki tudja, a konkurencia és baráti jelenlét valóban segíteni fog neki.
Feláll Luninari után, hogy segítsen neki elpakolni; ha minden igaz, ezután már valóban nekivágnak a torony előtti láthatatlan lépcsőnek, amit letudná inkább előbb, mint utóbb.*
1371. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-14 20:55:40
Üzenet elküldve: 2026-01-14 20:55:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Most ismét rajta van a figyelmes hallgatás sora, és miközben ezt teszi, a mai napon már sokadszor örül meg nem csak annak, hogy nem pusztán holdnyula és plüssnyilai társaságában vágott neki ennek az útnak, ráadásul éppen Adoaverrel jött. Ha nyilván nem is értenek egyet mindenben, azért a közös hangot úgy tűnik, hogy sikerült megtalálniuk egymással, közben pedig megint sikerült az ifjú mágust új oldaláról megismernie, ami azt illeti.
Mielőtt azonban hangot adna a meglepetésének, még nevet egy kicsit Adoaver ötletén, bár ahogyan jobban átgondolja, tulajdonképpen tetszik is neki.*
- Érdekes, amit mondasz. *ismeri el.* Azt hiszem sosem voltak olyan ambícióim, hogy a tudománytörténet lapjaira kerüljek, vagy felfedezzek valami jelentőségteljeset. De így a te szádból igazából egész jól hangzik. Milyen kár, hogy mindaz, amit mondtam, tényleg csak elmélet, amiből lehet egy szó sem igaz, - mert ezzel a lehetőséggel is számolni kell persze, - viszont, ha valaha szert tudnánk tenni akkora tudásra, hogy bizonyítani is tudnánk, akkor szerintem tényleg megérdemelnénk, hogy a jövő mágusai is megemlékezzenek rólunk, úgy értem, hogy legalább azt tudják, hogy valaha léteztünk.
*Tudja, hogy az utolsó mondat kissé furcsán hangzik, neki legalábbis mindenképpen, hogy múltidőben beszél magáról, vagyis magukról, de hát nem azért teszi ezt, mert halni készülne. Fiatalon, egy gyönyörű tó partján, a ragyogó kék ég alatt és ezen a szó szerint elvarázsolt tájon amúgy is nehezére esik kissé arra gondolni, hogy eljön majd a nap, amikor már nem lesz itt, ezen a világon.*
- Azért persze furcsa lenne. Akik tankönyvekbe kerülnek azokról általában nem csak azt írják meg, hogy mit fedeztek fel, hanem azt is, hogy kik voltak ők. Az pedig valahol zavarba ejtő lenne nekem, ha a messzi jövőben sokan tudnák rólam, hogy ki voltam, honnan jöttem, meg hogy hogyan éltem az életemet. Ilyesmit általában csak a szeretteink tudnak rólunk. Meg aztán eleve nem könnyű senki életét összefoglalni néhány sorban, vagy egy-két oldalban szerintem. Ha például nekem kellene megírnom a saját önéletrajzomat, csak azt, ami eddig történt velem, attól kezdve, hogy magamra eszméltem, egészen mostanáig, akkor minden bizonnyal túl hosszú lenne, terjengős, és mások számára teljesen érdektelen részleteknél ragadnék le vele. Szerencsére eszemben sincs ilyesmit csinálni, és szükség sincsen rá. De, ha meg más írná meg, akkor alig tudna rólam mit írni szerintem, mintha az egész életem teljesen unalmas lett volna, pedig azért történt velem egy-két olyasmi is, amire az izgalmas azt hiszem, hogy a lehető legenyhébb kifejezés. Na persze, ez még változhat. Még sok dolgot tehetek az életben. *vonja meg végül enyhén a vállát újabb hangos gondolkodás után.*
- Az idővel kapcsolatban pedig igazad van, ezzel én is pont így vagyok, ettől még nem zárom ki, hogy a toronyban nem csak kósza benyomás, hogy máshogy megy az idő. *teszi hozzá mosolyogva, csak ezek után ismeri el, hogy volt amiben tévedett. Próbál úgy fogalmazni, hogy csodálkozása nehogy bántó legyen, mert be kell vallania magának, hogy nem ismerte Adoavert még erről az oldaláról. Lehetséges, hogy ennyire rossz emberismerő lenne? Mert mindaz, amit a fiú mondott eléggé álmodozónak hangzott. Az igazat megvallva eddig úgy képzelte, hogy annyira a csak a tudomány mély megismerésének a vágya tölti ki a gondolatait, hogy ritkán ragadtatja magát olyasmire, hogy távoli, mesés, vagy mesébe illő tájakon gondolkodjon.*
- Remélem különben, hogy nem veszed sértésnek, de azok alapján, amit mondtál az előbb a misztikus elf erdőről, meg az ősi romokról, úgy tűnik, hogy sokkal inkább álmodozó vagy, mint amilyennek idáig képzeltelek. De ezzel nincs semmi baj, sőt, nekem tetszik. Sokkal unalmasabb lenne az élet, ha nem engednénk néha a szabadjára a fantáziánkat, ebben biztos vagyok.
*Azt inkább nem vallja be, hogy szégyelli magát kicsit, amiért úgy tűnik, hogy valamennyire félreismerte Adoavert, de hát végül is, azért is beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást, nem csak azért, hogy menjen az idő.*
- Persze, hogy mi a legkülönlegesebb, vagy legmisztikusabb hely a világon, az nyilván teljesen szubjektív, kinek-kinek más. El tudnék képzelni én is sok mindenfélét, de azért azt hiszem nem lennék nagyon csalódott, ha mégis kiderülne, hogy ez a torony a legkülönlegesebb szeglete a világnak. Viszont, ha van valami igazán különleges, semmihez sem hasonlítható hely valahol máshol, akkor én úgy képzelem, hogy az sehol máshol nem lehet, csak valahol messze bent a tengeren, egy kis szigeten, nagyon távol a mi szárazföldünktől. Ha belegondolsz, számunkra, akik itt nőttünk fel, messze a tengertől, már maga a tenger is szinte elképzelhetetlen. Én legalábbis még sohasem láttam ennél nagyobb tavat sem, nagyon furcsa elképzelnem, hogy létezik olyan hely a világon, ahol ameddig csak a szem ellát mindenütt csak víz és víz és semmi más. Aztán ez a végeláthatatlan víztömeg hozzá képest nagyon apró kis szigeteket ölel körbe. Szóval már eleve a tenger is egy csoda, szerintem. Más kérdés, hogy aki meg egy kis szigetről hajózik idáig az biztosan hasonlót érezhet a szárazföldön. Sokszor rengeteget kell sétálnia ahhoz, hogy akár csak egy kis patakra akadjon.
*Miután elmondta mindezt, természetesen ideje ismét visszatérni az álmodozásból a valóság talajára. Ugyan Adoaver csak egyszerű kérdéseket tett fel neki, a válasz rá már annál bonyolultabb.*
- Ami pedig az alvási szokásaimat illeti, az a baj, hogy az nagyon helyzetfüggő. Eleve, ha tudom, hogy dolgom van másnap, hajlamos vagyok korán kelni. Ekkor akkor sem tudnék visszaaludni, ha szeretnék. Aztán van, hogy sokáig alszom és késő délelőtt kelek. Szóval, vagy koránkelő vagyok, vagy hajlamos vagyok akár még lustálkodni is. Bárhogy is, abban igazad van, hogy érdemesebb éberen tanulni. Szerintem először lássuk meg, hogy ma, vagy holnap estig meddig jutok, vagy inkább jutunk el. Utána is ráérünk tervet készíteni a hátralévő napokra. Lehet, hogy tényleg nem fogunk odabent sokat találkozni, de azért nem lenne jó, ha nem is beszélnénk ameddig itt vagyunk. Azzal sem értek egyet, hogy Halacska csak a te gondod legyen. Persze, kedves gondolat tőled, hogy egyedül gondoskodsz róla *állapítja meg gyorsan, mielőtt még Adoaver félreértené őt* ettől függetlenül ő Szarvasliget közös lova, nem lenne szép tőlem szerintem, ha ezt a feladatot teljesen rád hagynám. De nem csak erről van szó. Bármennyire sokat szeretnék is tanulni, szerintem megőrülnék, hogyha napokra be lennék zárva a toronyba.
*Ahogyan elképzeli mindezt, egyáltalán nem vonzó számára ez a gondolat. Végtére is, csak egy erdőben nőtt fel, faházuk kicsi volt, minden bizonnyal kisebb, mint az első szobája a Sayqueves Rezidencián, miután a család befogadta őt. Sok időt töltött el a szabadban, ha más nem estéiket a kis hátsó kertjükben töltötték, vagy valamelyik közös tűzrakónál. Most is, ha Artheniorban van Aleniánál, legalább a piacra kimozdul, vagy, ha más nem a kertbe, időjárástól függetlenül.*
- Annyi időt szívesen feláldozok a tanulásomból, hogy legalább este, lefekvés előtt kijöjjek ide levegőzni kicsit veled, ha pedig már kint vagyunk, átbeszélhetjük az éppen aktuális nap tapasztalatait. Ha pedig már úgy is együtt vagyunk kint, akkor gondoskodhatunk ketten Halacskáról, mit szólsz? Biztosan bírod a magányt, de szerintem neked is jól esne, ha legalább esténként szólhatsz valakihez, és beszélgethetsz kicsit. Enni is sokkal szórakoztatóbb társaságban, mint egyedül.
*Közben az étkezést befejezve szép lassan elkezd elpakolni maguk után. Igazság szerint alig várja, hogy bemenjenek és az első holdmágiáról szóló könyvet a kezébe vegye, mégis elég nehéz félbeszakítania ezt a beszélgetést, főleg ameddig legalább azt meg nem ígéri neki a fiú, hogy, ha más nem, akkor esténként találkoznak majd idekint, nem pedig csak véletlenszerűen futnak majd össze odabent a toronyban.*
*Most ismét rajta van a figyelmes hallgatás sora, és miközben ezt teszi, a mai napon már sokadszor örül meg nem csak annak, hogy nem pusztán holdnyula és plüssnyilai társaságában vágott neki ennek az útnak, ráadásul éppen Adoaverrel jött. Ha nyilván nem is értenek egyet mindenben, azért a közös hangot úgy tűnik, hogy sikerült megtalálniuk egymással, közben pedig megint sikerült az ifjú mágust új oldaláról megismernie, ami azt illeti.
Mielőtt azonban hangot adna a meglepetésének, még nevet egy kicsit Adoaver ötletén, bár ahogyan jobban átgondolja, tulajdonképpen tetszik is neki.*
- Érdekes, amit mondasz. *ismeri el.* Azt hiszem sosem voltak olyan ambícióim, hogy a tudománytörténet lapjaira kerüljek, vagy felfedezzek valami jelentőségteljeset. De így a te szádból igazából egész jól hangzik. Milyen kár, hogy mindaz, amit mondtam, tényleg csak elmélet, amiből lehet egy szó sem igaz, - mert ezzel a lehetőséggel is számolni kell persze, - viszont, ha valaha szert tudnánk tenni akkora tudásra, hogy bizonyítani is tudnánk, akkor szerintem tényleg megérdemelnénk, hogy a jövő mágusai is megemlékezzenek rólunk, úgy értem, hogy legalább azt tudják, hogy valaha léteztünk.
*Tudja, hogy az utolsó mondat kissé furcsán hangzik, neki legalábbis mindenképpen, hogy múltidőben beszél magáról, vagyis magukról, de hát nem azért teszi ezt, mert halni készülne. Fiatalon, egy gyönyörű tó partján, a ragyogó kék ég alatt és ezen a szó szerint elvarázsolt tájon amúgy is nehezére esik kissé arra gondolni, hogy eljön majd a nap, amikor már nem lesz itt, ezen a világon.*
- Azért persze furcsa lenne. Akik tankönyvekbe kerülnek azokról általában nem csak azt írják meg, hogy mit fedeztek fel, hanem azt is, hogy kik voltak ők. Az pedig valahol zavarba ejtő lenne nekem, ha a messzi jövőben sokan tudnák rólam, hogy ki voltam, honnan jöttem, meg hogy hogyan éltem az életemet. Ilyesmit általában csak a szeretteink tudnak rólunk. Meg aztán eleve nem könnyű senki életét összefoglalni néhány sorban, vagy egy-két oldalban szerintem. Ha például nekem kellene megírnom a saját önéletrajzomat, csak azt, ami eddig történt velem, attól kezdve, hogy magamra eszméltem, egészen mostanáig, akkor minden bizonnyal túl hosszú lenne, terjengős, és mások számára teljesen érdektelen részleteknél ragadnék le vele. Szerencsére eszemben sincs ilyesmit csinálni, és szükség sincsen rá. De, ha meg más írná meg, akkor alig tudna rólam mit írni szerintem, mintha az egész életem teljesen unalmas lett volna, pedig azért történt velem egy-két olyasmi is, amire az izgalmas azt hiszem, hogy a lehető legenyhébb kifejezés. Na persze, ez még változhat. Még sok dolgot tehetek az életben. *vonja meg végül enyhén a vállát újabb hangos gondolkodás után.*
- Az idővel kapcsolatban pedig igazad van, ezzel én is pont így vagyok, ettől még nem zárom ki, hogy a toronyban nem csak kósza benyomás, hogy máshogy megy az idő. *teszi hozzá mosolyogva, csak ezek után ismeri el, hogy volt amiben tévedett. Próbál úgy fogalmazni, hogy csodálkozása nehogy bántó legyen, mert be kell vallania magának, hogy nem ismerte Adoavert még erről az oldaláról. Lehetséges, hogy ennyire rossz emberismerő lenne? Mert mindaz, amit a fiú mondott eléggé álmodozónak hangzott. Az igazat megvallva eddig úgy képzelte, hogy annyira a csak a tudomány mély megismerésének a vágya tölti ki a gondolatait, hogy ritkán ragadtatja magát olyasmire, hogy távoli, mesés, vagy mesébe illő tájakon gondolkodjon.*
- Remélem különben, hogy nem veszed sértésnek, de azok alapján, amit mondtál az előbb a misztikus elf erdőről, meg az ősi romokról, úgy tűnik, hogy sokkal inkább álmodozó vagy, mint amilyennek idáig képzeltelek. De ezzel nincs semmi baj, sőt, nekem tetszik. Sokkal unalmasabb lenne az élet, ha nem engednénk néha a szabadjára a fantáziánkat, ebben biztos vagyok.
*Azt inkább nem vallja be, hogy szégyelli magát kicsit, amiért úgy tűnik, hogy valamennyire félreismerte Adoavert, de hát végül is, azért is beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást, nem csak azért, hogy menjen az idő.*
- Persze, hogy mi a legkülönlegesebb, vagy legmisztikusabb hely a világon, az nyilván teljesen szubjektív, kinek-kinek más. El tudnék képzelni én is sok mindenfélét, de azért azt hiszem nem lennék nagyon csalódott, ha mégis kiderülne, hogy ez a torony a legkülönlegesebb szeglete a világnak. Viszont, ha van valami igazán különleges, semmihez sem hasonlítható hely valahol máshol, akkor én úgy képzelem, hogy az sehol máshol nem lehet, csak valahol messze bent a tengeren, egy kis szigeten, nagyon távol a mi szárazföldünktől. Ha belegondolsz, számunkra, akik itt nőttünk fel, messze a tengertől, már maga a tenger is szinte elképzelhetetlen. Én legalábbis még sohasem láttam ennél nagyobb tavat sem, nagyon furcsa elképzelnem, hogy létezik olyan hely a világon, ahol ameddig csak a szem ellát mindenütt csak víz és víz és semmi más. Aztán ez a végeláthatatlan víztömeg hozzá képest nagyon apró kis szigeteket ölel körbe. Szóval már eleve a tenger is egy csoda, szerintem. Más kérdés, hogy aki meg egy kis szigetről hajózik idáig az biztosan hasonlót érezhet a szárazföldön. Sokszor rengeteget kell sétálnia ahhoz, hogy akár csak egy kis patakra akadjon.
*Miután elmondta mindezt, természetesen ideje ismét visszatérni az álmodozásból a valóság talajára. Ugyan Adoaver csak egyszerű kérdéseket tett fel neki, a válasz rá már annál bonyolultabb.*
- Ami pedig az alvási szokásaimat illeti, az a baj, hogy az nagyon helyzetfüggő. Eleve, ha tudom, hogy dolgom van másnap, hajlamos vagyok korán kelni. Ekkor akkor sem tudnék visszaaludni, ha szeretnék. Aztán van, hogy sokáig alszom és késő délelőtt kelek. Szóval, vagy koránkelő vagyok, vagy hajlamos vagyok akár még lustálkodni is. Bárhogy is, abban igazad van, hogy érdemesebb éberen tanulni. Szerintem először lássuk meg, hogy ma, vagy holnap estig meddig jutok, vagy inkább jutunk el. Utána is ráérünk tervet készíteni a hátralévő napokra. Lehet, hogy tényleg nem fogunk odabent sokat találkozni, de azért nem lenne jó, ha nem is beszélnénk ameddig itt vagyunk. Azzal sem értek egyet, hogy Halacska csak a te gondod legyen. Persze, kedves gondolat tőled, hogy egyedül gondoskodsz róla *állapítja meg gyorsan, mielőtt még Adoaver félreértené őt* ettől függetlenül ő Szarvasliget közös lova, nem lenne szép tőlem szerintem, ha ezt a feladatot teljesen rád hagynám. De nem csak erről van szó. Bármennyire sokat szeretnék is tanulni, szerintem megőrülnék, hogyha napokra be lennék zárva a toronyba.
*Ahogyan elképzeli mindezt, egyáltalán nem vonzó számára ez a gondolat. Végtére is, csak egy erdőben nőtt fel, faházuk kicsi volt, minden bizonnyal kisebb, mint az első szobája a Sayqueves Rezidencián, miután a család befogadta őt. Sok időt töltött el a szabadban, ha más nem estéiket a kis hátsó kertjükben töltötték, vagy valamelyik közös tűzrakónál. Most is, ha Artheniorban van Aleniánál, legalább a piacra kimozdul, vagy, ha más nem a kertbe, időjárástól függetlenül.*
- Annyi időt szívesen feláldozok a tanulásomból, hogy legalább este, lefekvés előtt kijöjjek ide levegőzni kicsit veled, ha pedig már kint vagyunk, átbeszélhetjük az éppen aktuális nap tapasztalatait. Ha pedig már úgy is együtt vagyunk kint, akkor gondoskodhatunk ketten Halacskáról, mit szólsz? Biztosan bírod a magányt, de szerintem neked is jól esne, ha legalább esténként szólhatsz valakihez, és beszélgethetsz kicsit. Enni is sokkal szórakoztatóbb társaságban, mint egyedül.
*Közben az étkezést befejezve szép lassan elkezd elpakolni maguk után. Igazság szerint alig várja, hogy bemenjenek és az első holdmágiáról szóló könyvet a kezébe vegye, mégis elég nehéz félbeszakítania ezt a beszélgetést, főleg ameddig legalább azt meg nem ígéri neki a fiú, hogy, ha más nem, akkor esténként találkoznak majd idekint, nem pedig csak véletlenszerűen futnak majd össze odabent a toronyban.*
1370. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-09 11:00:50
Üzenet elküldve: 2026-01-09 11:00:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Késői tízóraija utáni, ideiglenes tétlensége elleni unaloműző megoldásokból nem sokra futja neki azon kívül, hogy vagy Luninarira figyel, vagy a tavat és környékét nézi; bár nem mintha most ennél többre van szüksége, tekintettel arra hogy hamarosan úgyis tele lesz az agya megjegyzendő szabályokkal az új varázslatokat illetve, így még jó is hogy pihenteti magát. Néha a lányra, néha a tóra és az erdő felé vetve a tekintetét, nem tudja elkerülni figyelmét a felismerés hogy más szemével valószínűleg még romantikusnak is lehetne mondani a szituációt: Ezen a festői tájon ketten egymagukban, közös érdeklődésükről beszélnek jó hangulatban miközben a továbbmaradásra készülnek fel? Ilyet is csak egy agyonolvasott, féláron vett ponyvában tud olvasni. Milyen szerencse, hogy sokkal értékesebb, ízlésesebb könyvekért jöttek most el, még ha tucatszoros áron, és mindössze kölcsönben.
- Óh. *Lekonyult ajakkal kissé csalódik, mikor Luninari bevallja az eget törőnek hangzó elképzelésének valótlanságát, de teljesen nem ábrándul ki a teóriából; végül is nem azt mondta, hogy hazudott, csak azt, hogy nem tudja bizonyítani. Még mindig lehet, hogy egy forradalmi tudományos felfedezésnek a szélén vannak, csak nem tudják még bebizonyítani.* - Attól még hozzád hasonlóan én is megjegyzem ezt az elméletet. Ki tudja, lehet hogy pont egy úttörő feltárást osztottál meg velem, csak még hiányában vagyunk annak tudásnak, vagy eszköznek, amivel igazolni tudjuk mindezt. Képzeld el, ha valóban fel tudjuk tárni ezeknek a kútfőknek a létezését, vagy akár azt, hogy hogyan alakulnak ki; ilyen fiatalon beíratnánk magunkat a történelem lapjaiba, mint a mágia tudományos világának a következő építői! Jól hangzik, nem?
Hogy aztán mi minden folyik a mágustoronnyal, azt nagyjából annyira tudja bizonyítani, mint Luni a gócpontok létezését, de azt meg kell hagyni, Adoaver az magabiztosabb a saját teóriájában, egy részt kivéve:* - Habár bevallom, a másképp mozgó idő a toronyban inkább egy érzés, mint valódi, nos, mágia. Részemről, méghozzá. Ugyanez az anomália van mindenhol, amikor el vagyok foglalva valamivel; gyorsabban megy amikor élvezem, lassabban ha nem. Mindazonáltal inkább nem gondolnám azt, hogy a mágustorony Lanawin legkülönlegesebb sarka lenne; hogy ilyen fiatalon már megismertem és bejártam a járható világ gyöngyszemét, megmásztam a hegy csúcsát, és tudom, hogy innentől csak lefelé tudok ereszkedni, vagy zuhanni? Már maga a gondolat is felettébb elszomorít; valami ősinél ősibb elf romokat képzelnék el e revelációnak a helyszíneként, egy misztikus erdő kellős közepén, vagy az északi hegység felfedezetlen csúcspontján, nem pedig... nos, ezt a helyet. *Talán kicsit nyers volt most? Nem tudja, de ki akarta fejezni, hogy nem elégszik meg egy halomnyi tekerccsel egy kőhalmaz gyomrában, ha érdekes helyeket akar látni.
És bár fáj neki bevallani, azzal valóban nem mennek sokra ha a tónál okoskodnak naplementéig, még ha felettébb szórakoztató is. Le kell nyelnie a panaszáradatot, hogy a fél-elf kijelentésével ellentétben minél több és másabb könyvet vesz elő, minél több időt tölt a toronyban, a nagy reveláció, a varázslatok közötti összekötés nem tisztább, hanem csak messzebb áll tőle. Nem lettek könnyebbek az igék, és nem lettek emészthetőbbek az olvasmányok sem, ahogy a balesetek esetén az égési sérülések sem fájnak kevésbé; ráadásul csak megnehezíteni akarja a saját dolgát azzal, hogy egy újabb ágat kezd el. Persze, még fiatal, évekbe telik mindezt a még kőbe vésett tudást is elsajátítani, és nem kéne a szalmaszálat keresnie a varrótűs dobozban ilyen hamar. Csak a néha-néha előjövő monotonitás, és a bizonytalanság, hogy mennyi ideig tudja ezt a tudományos ágat mélyszegénység kockázata nélkül tanulni, meg tudja a lelkét fogni. És beszélni nem mer erről az örökké sugárzó lánnyal, mert fél, hogy megfertőzi. Ezért örül is, hogy el tudja terelni gondolatait azzal, hogy megosztja Luninarival lihanechi tapszatalatait, és szenvedését.*
- Persze hogy segítek, még örülök is hogy az akadémiai órarendemet végre jóra fordíthatom! *Az a röpke egy év amit a márványozott Stúdiumban töltött, hagyott rajta mentális sebeket, amik még megmutatkoznak előforduló késő éjszakai tevékenységeiben.* - Megnézzük hova akarsz eljutni ezen a pár napon, és segítek neked beosztani az idődet! Mennyit szoktál aludni? Lehet le kell vonnunk egy-két órát a rutinjaidtól függően, de azt is tudnod kell hogy holtfáradtan nem nagyon éri meg tanulni sem, szóval meg kell bizonyosodnod róla, hogy ébren és éber vagy. Meg fogsz lepődni rajta, milyen hatékony tud lenni ha napokra előre optimalizálni tudod az idődet, és a toronyban külső, zavaró körülmények miatt sem kell aggódnunk! Bár azt hozzá kell tennem, hogyha az utolsó percet is ki akarod használni, akkor valószínűleg nem fogunk egymással sokat beszélgetni, vagy egyáltalán találkozni ott fent; jobb ha nem tereljük el egymás figyelmét, és majd az utolsó napon hasonlítjuk össze egymás eredményeit. Én addig gondoskodok Halacskáról, addig is hozzászoktatom magam a szarvasligeti lovaink további gondozásához is.
*Késői tízóraija utáni, ideiglenes tétlensége elleni unaloműző megoldásokból nem sokra futja neki azon kívül, hogy vagy Luninarira figyel, vagy a tavat és környékét nézi; bár nem mintha most ennél többre van szüksége, tekintettel arra hogy hamarosan úgyis tele lesz az agya megjegyzendő szabályokkal az új varázslatokat illetve, így még jó is hogy pihenteti magát. Néha a lányra, néha a tóra és az erdő felé vetve a tekintetét, nem tudja elkerülni figyelmét a felismerés hogy más szemével valószínűleg még romantikusnak is lehetne mondani a szituációt: Ezen a festői tájon ketten egymagukban, közös érdeklődésükről beszélnek jó hangulatban miközben a továbbmaradásra készülnek fel? Ilyet is csak egy agyonolvasott, féláron vett ponyvában tud olvasni. Milyen szerencse, hogy sokkal értékesebb, ízlésesebb könyvekért jöttek most el, még ha tucatszoros áron, és mindössze kölcsönben.
- Óh. *Lekonyult ajakkal kissé csalódik, mikor Luninari bevallja az eget törőnek hangzó elképzelésének valótlanságát, de teljesen nem ábrándul ki a teóriából; végül is nem azt mondta, hogy hazudott, csak azt, hogy nem tudja bizonyítani. Még mindig lehet, hogy egy forradalmi tudományos felfedezésnek a szélén vannak, csak nem tudják még bebizonyítani.* - Attól még hozzád hasonlóan én is megjegyzem ezt az elméletet. Ki tudja, lehet hogy pont egy úttörő feltárást osztottál meg velem, csak még hiányában vagyunk annak tudásnak, vagy eszköznek, amivel igazolni tudjuk mindezt. Képzeld el, ha valóban fel tudjuk tárni ezeknek a kútfőknek a létezését, vagy akár azt, hogy hogyan alakulnak ki; ilyen fiatalon beíratnánk magunkat a történelem lapjaiba, mint a mágia tudományos világának a következő építői! Jól hangzik, nem?
Hogy aztán mi minden folyik a mágustoronnyal, azt nagyjából annyira tudja bizonyítani, mint Luni a gócpontok létezését, de azt meg kell hagyni, Adoaver az magabiztosabb a saját teóriájában, egy részt kivéve:* - Habár bevallom, a másképp mozgó idő a toronyban inkább egy érzés, mint valódi, nos, mágia. Részemről, méghozzá. Ugyanez az anomália van mindenhol, amikor el vagyok foglalva valamivel; gyorsabban megy amikor élvezem, lassabban ha nem. Mindazonáltal inkább nem gondolnám azt, hogy a mágustorony Lanawin legkülönlegesebb sarka lenne; hogy ilyen fiatalon már megismertem és bejártam a járható világ gyöngyszemét, megmásztam a hegy csúcsát, és tudom, hogy innentől csak lefelé tudok ereszkedni, vagy zuhanni? Már maga a gondolat is felettébb elszomorít; valami ősinél ősibb elf romokat képzelnék el e revelációnak a helyszíneként, egy misztikus erdő kellős közepén, vagy az északi hegység felfedezetlen csúcspontján, nem pedig... nos, ezt a helyet. *Talán kicsit nyers volt most? Nem tudja, de ki akarta fejezni, hogy nem elégszik meg egy halomnyi tekerccsel egy kőhalmaz gyomrában, ha érdekes helyeket akar látni.
És bár fáj neki bevallani, azzal valóban nem mennek sokra ha a tónál okoskodnak naplementéig, még ha felettébb szórakoztató is. Le kell nyelnie a panaszáradatot, hogy a fél-elf kijelentésével ellentétben minél több és másabb könyvet vesz elő, minél több időt tölt a toronyban, a nagy reveláció, a varázslatok közötti összekötés nem tisztább, hanem csak messzebb áll tőle. Nem lettek könnyebbek az igék, és nem lettek emészthetőbbek az olvasmányok sem, ahogy a balesetek esetén az égési sérülések sem fájnak kevésbé; ráadásul csak megnehezíteni akarja a saját dolgát azzal, hogy egy újabb ágat kezd el. Persze, még fiatal, évekbe telik mindezt a még kőbe vésett tudást is elsajátítani, és nem kéne a szalmaszálat keresnie a varrótűs dobozban ilyen hamar. Csak a néha-néha előjövő monotonitás, és a bizonytalanság, hogy mennyi ideig tudja ezt a tudományos ágat mélyszegénység kockázata nélkül tanulni, meg tudja a lelkét fogni. És beszélni nem mer erről az örökké sugárzó lánnyal, mert fél, hogy megfertőzi. Ezért örül is, hogy el tudja terelni gondolatait azzal, hogy megosztja Luninarival lihanechi tapszatalatait, és szenvedését.*
- Persze hogy segítek, még örülök is hogy az akadémiai órarendemet végre jóra fordíthatom! *Az a röpke egy év amit a márványozott Stúdiumban töltött, hagyott rajta mentális sebeket, amik még megmutatkoznak előforduló késő éjszakai tevékenységeiben.* - Megnézzük hova akarsz eljutni ezen a pár napon, és segítek neked beosztani az idődet! Mennyit szoktál aludni? Lehet le kell vonnunk egy-két órát a rutinjaidtól függően, de azt is tudnod kell hogy holtfáradtan nem nagyon éri meg tanulni sem, szóval meg kell bizonyosodnod róla, hogy ébren és éber vagy. Meg fogsz lepődni rajta, milyen hatékony tud lenni ha napokra előre optimalizálni tudod az idődet, és a toronyban külső, zavaró körülmények miatt sem kell aggódnunk! Bár azt hozzá kell tennem, hogyha az utolsó percet is ki akarod használni, akkor valószínűleg nem fogunk egymással sokat beszélgetni, vagy egyáltalán találkozni ott fent; jobb ha nem tereljük el egymás figyelmét, és majd az utolsó napon hasonlítjuk össze egymás eredményeit. Én addig gondoskodok Halacskáról, addig is hozzászoktatom magam a szarvasligeti lovaink további gondozásához is.
1369. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-07 16:42:37
Üzenet elküldve: 2026-01-07 16:42:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Adoaver tekintetét követve ő is felnéz újra a toronyra, bár továbbra is úgy érzi, hogy igazából nem beszéltek semmi olyasmiről Abogrral kapcsolatban, ami a nagymester haragját magára vonhatná, legalábbis ő a legkevésbé sem érezte tiszteletlenségnek sem azt, hogy pusztán a hideg logikára támasztva megpróbálta felépíteni magában az ismeretlen mágus személyiségét, sem azt, hogy a mágia természetéről gondolkodott hangosan. Ugyanakkor, ha Abogr vérig sértődött volna, akkor sem hiszi, hogy ártani akarna két újabb fizető ügyfelének. Mert lehet ugyan, hogy a toronyban sokan vannak éppen, de idekint a tó partján egyáltalán nem úgy tűnik, mintha tömegével tolonganának a tanulni vágyó, ifjú, vagy kevésbé ifjú mágusok. És éppen ez ad egyfajta meghittséget is a szituációnak, hogy csak ők vannak ketten, Halacska, a plüssnyulai, egy enyhe szellő és a környék állatai társaságában, akik azonban nem nagyon igyekeznek felfedni a jelenlétüket. Legalábbis, ahogyan körülnéz csak egy-két madarat lát a fák ágain, így egészen olyan, mintha jelen pillanatban nem is létezne senki más rajtuk kívül a világon. Tulajdonképpen ez a tudat akár nyomaszthatná is, jelenleg inkább mégis nyugalom szállja meg tőle, és valamiféle idill, amit utoljára talán akkor érzett, maikor Aleniával ült a szarvasligeti tó partján. És, ami azt illeti, Adoaveren kívül csak Alenia, Intath, édesanyja és Kriza az, akivel jelen élethelyzetében szeretne valaha is hasonló szituációba kerülni. Jó lenne egyszer azt a csendes, kedves, szomorú kis árva lánykát elhozni ide, még jobb lenne, ha örökbe is fogadhatná, de erről nem kezd el álmodozni, mert nem akarja elrontani a saját kedvét. Krizát nyilván csak úgy nevelhetné saját kislányaként, ha eközben tőle elválaszthatatlan bátyját is magához venné, ugyanakkor biztos benne, hogy mágiát tanulni, ingázni Arthenior és Szarvasliget között, mindkét helyen dolgozni, eközben még egy szebb és boldogabb Arthenioron is munkálkodni és gyermekeket nevelni, vigyázni rájuk, finoman fogalmazva is meghaladná az erejét és képességeit.
Ettől sokkal inkább fél, mint attól, amire Adoaver utalt, hogy talán sokat akar most egyszerre itt a toronyban. Ebben valószínűleg teljesen igaza van. Bárhogy is, kicsit csodálkozik saját magán, hogy gondolatai, amelyek eddig a kizárólag a mágia kérdései és Abogr körül forogtak, milyen hirtelen vettek teljesen más irányt. Úgy véli, mielőtt még túlságosan is saját gondolataiba és álmodozásaiba süpped, így pedig minden bizonnyal hallhatásba is, ideje visszatérni mindahhoz, amiről eddig beszéltek. Az is eléggé ingoványos téma, mégis sokkal biztonságosabb terep, mint egy örökbefogadott kislányról való álmodozás éppen itt, ezen a helyen. Jobban belegondolva, a világ legnagyobb felelőtlensége lenne, ha éppen egy, vagy két gyermek társaságában akarna átkelni azon a mocsáron, amit Adoaverrel nemrég maguk mögött hagytak.*
- Sajnálom, bizonyítani semmit nem tudok abból, amit előbb mondtam a mágikus gócpontokról. *mondja halvány mosollyal.* De csak feltételes módban beszéltem. Mindez vagy puszta megérzés, vagy alap nélküli spekuláció, egyszerű fantáziálás. Sok időm volt gondolkodni és fantáziálni gyerekként, ezért ragadnak el hasonló gondolatok néha.
*Azon elgondolkodik ezek után a szavak után, hogy örül-e ennek, vagy sem, de aztán arra jut, hogy tulajdonképpen is-is, de inkább igen, mint nem. Annyiból nem jó, hogy kislányként sokat volt magányos, így töprenghetett és álmodozhatott eleget, annyiból ugyanakkor mégsem bánja a dolgot, hogy képtelen elképzelni azt, hogy máshogyan legyen. Kevesebb gondolattal saját magát is sokkal kevesebbnek érezné.*
- Csak azt mondom, hogy nem tartom elképzelhetetlennek a dolgot, hogy lehetnek gócpontjai a mágiának is, mint annyi minden másnak. Nem csak ezt a tornyot magyarázná meg, hanem, hogy miért létezhetnek például egyáltalán egyedi varázslatok a világon. Nyilván Abogrnak is vannak, ha ide tudta rakni a tornyot és annyira különlegessé tenni amennyire tette. Bár személyesen láttam csodát Eeyr templomában, és az istennő jelenlétét is éreztem, azt azért látatlanban is le merném fogadni, hogy nincsen a Mágustoronynál különlegesebb és érdekesebb hely az egész világon.
*Kicsit bele is borzong ebbe a felismerésbe. Bár, amikor először járt itt, nyilván akkor is tudta már mindazt, hogy a torony mennyire különleges, egyedi és semmi máshoz nem hasonlítható, de igazán talán csak most tudatosodott benne, hogy újabb információkat kapott róla Adoavertől.*
- De lehet ebbe kár is mélyebben belemenni. Olyan érzésem van, hogy minél többet tudunk csak annál több kérdés és megoldandó probléma vetődik fel, így szinte bármeddig spekulálhatunk és gyárthatunk elméleteket a mágia természetéről. Ugyanakkor valahol bármennyire feleslegesnek is tűnik, talán mégis fontos. Szerintem sosem lehetünk nagy mágusok, ha csak bemagolunk és alkalmazunk bizonyos varázslatokat. Kell értenünk a rejtett összegfüggéseket is, és ha már van egy-két előzetes elméletünk legalább arról, hogy mi lehetséges, talán könnyebben fogjuk felismerni majd a valódi igazságot is, ha valamelyik könyv lapjain ott lesz előttünk a sorok közé rejtve. Persze ezen az is segíthet, ha van egy példaképed, akihez fel szeretnél nőni. Nincs ebben semmi rossz. Sőt, biztos inkább jó és teljesen természetes. Inkább az fura, hogy nekem sosem volt ilyen.
*Ismét hallgat kicsit, ezúttal tényleg csak kicsit. Nincs kedve saját lelkének mélységeit fejtegetni, inkább a fiú korábbi szavait mérlegeli magában. Az biztos, hogy soha egy barátja segítségét sem fogja visszautasítani, és mindezt nem haszonlesésből teszi. Eleve jó érzés, hogy egyáltalán vannak nem plüss barátai is végre, és az is, hogy Adoaver magától ajánlotta fel, hogy segíteni szeretne neki.*
- Ha tényleg segítesz egy ütemtervet kidolgozni nekem, azt előre is köszönöm! *igyekszik hálásan és kedvesen mosolyogni egyszerre, remélve, hogy sikerül, mivel a fiúnak ezt a gesztusát tényleg nagyon nagyra értékeli és jól is esik neki.*
- Bár szerintem ameddig nem érem el a holdág csúcsát nincs rá szükség. Minden más csak utána következhet. Mindenesetre, inkább vállalom túl magamat most egy kicsit, és alszom el egy könyv felett mondjuk tanulás közben, mint hogy várjak a következő visszajövetelig. Nem véletlenül nem könnyű eljutni ide, és most nem csak a mocsáron való átkelésre gondolok, hanem arra, hogy pénz is, idő is kell hozzá, és ez a kettő ritkán van egyszerre meg. Főleg nekem, hogy lényegében már kétfelé élek. Van egy otthonom Artheniorban Aleniánál, de nem költöztem ki Szarvasligetből sem és ott is, meg ott is van éppen elég dolgom. Vagy egy hat egyik felét itt, a másikat ott töltöm, vagy egy-egy hatot itt és ott. Mindegy, én választottam ezt, de a dolgomat nem könnyíti meg az biztos. De még ha ettől el is tekintünk, akkor is teljesen igazad van, Artheniort meg lehetne venni abból a pénzből, amit itt fogunk hagyni most és a jövőben, szóval ha már itt vagyunk végre, tényleg jobb, ha tudatosan és terv szerint haladunk.
*Kicsit kedvetlenül sóhajt mindenesetre ezek után, bár nem Adoaver kedvetlenítette el, csak amit tőle megtudott. A tudásvágya és a magabiztossága ugyan megvan, hiszen a mágustusa azt is bizonyította neki, hogy nem csak varázsolni képes, hanem mágiáját éles helyzetben is használni tudja. Még ha ott nem is az élete volt a tét, csak kellett harcolni, taktikázni, gondolkodni és cselekedni egyszerre. Érzi mindenesetre, hogyha ez a múlt nem lenne a háta mögött most az ijedtség határáig bizonytalanodna el.*
- De hogy még az idő is másképpen telik odabent! Remek. Még egy dolog, ami fel sem tűnt, amikor először itt jártam. *rázza meg a fejét.* Több lehetőség van. Talán nagyon elmerültem a tanulásban, talán nagyon kezdő voltam, de az is lehet, hogy csak azért nem vettem észre, mert az éjszakákat a tóparton töltöttük, sátorban, és tábortűz mellett, szóval nem voltam folyamatosan és napokat egyszerre a toronyban. De az is lehet, hogy mindez annak köszönhető, hogy te később jártál itt, mint én, és a kettőnk között eltelt időben Abogr fejlesztett a tornyon valamit. Remélem az utóbbi a valóság, mert ha nem, eléggé szégyellném magamat, hogy egy ennyire fontos részletet nem vettem észre.
*Csak, hogy mindezt végigmondta, eszmél rá, hogy annyit gondolkodott, álmodozott és beszélt, hogy közben enni is elfelejtett, pedig enni és inni legalább annyira szeret, mint gondolkodni és beszélni. Mialatt Adoaver válaszát, vagy válaszait hallgatja igyekszik is pótolni ezt a mulasztását, és befejezni a korai ebédet, vagy kissé megkésett második reggelit.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.07 16:52:53
*Adoaver tekintetét követve ő is felnéz újra a toronyra, bár továbbra is úgy érzi, hogy igazából nem beszéltek semmi olyasmiről Abogrral kapcsolatban, ami a nagymester haragját magára vonhatná, legalábbis ő a legkevésbé sem érezte tiszteletlenségnek sem azt, hogy pusztán a hideg logikára támasztva megpróbálta felépíteni magában az ismeretlen mágus személyiségét, sem azt, hogy a mágia természetéről gondolkodott hangosan. Ugyanakkor, ha Abogr vérig sértődött volna, akkor sem hiszi, hogy ártani akarna két újabb fizető ügyfelének. Mert lehet ugyan, hogy a toronyban sokan vannak éppen, de idekint a tó partján egyáltalán nem úgy tűnik, mintha tömegével tolonganának a tanulni vágyó, ifjú, vagy kevésbé ifjú mágusok. És éppen ez ad egyfajta meghittséget is a szituációnak, hogy csak ők vannak ketten, Halacska, a plüssnyulai, egy enyhe szellő és a környék állatai társaságában, akik azonban nem nagyon igyekeznek felfedni a jelenlétüket. Legalábbis, ahogyan körülnéz csak egy-két madarat lát a fák ágain, így egészen olyan, mintha jelen pillanatban nem is létezne senki más rajtuk kívül a világon. Tulajdonképpen ez a tudat akár nyomaszthatná is, jelenleg inkább mégis nyugalom szállja meg tőle, és valamiféle idill, amit utoljára talán akkor érzett, maikor Aleniával ült a szarvasligeti tó partján. És, ami azt illeti, Adoaveren kívül csak Alenia, Intath, édesanyja és Kriza az, akivel jelen élethelyzetében szeretne valaha is hasonló szituációba kerülni. Jó lenne egyszer azt a csendes, kedves, szomorú kis árva lánykát elhozni ide, még jobb lenne, ha örökbe is fogadhatná, de erről nem kezd el álmodozni, mert nem akarja elrontani a saját kedvét. Krizát nyilván csak úgy nevelhetné saját kislányaként, ha eközben tőle elválaszthatatlan bátyját is magához venné, ugyanakkor biztos benne, hogy mágiát tanulni, ingázni Arthenior és Szarvasliget között, mindkét helyen dolgozni, eközben még egy szebb és boldogabb Arthenioron is munkálkodni és gyermekeket nevelni, vigyázni rájuk, finoman fogalmazva is meghaladná az erejét és képességeit.
Ettől sokkal inkább fél, mint attól, amire Adoaver utalt, hogy talán sokat akar most egyszerre itt a toronyban. Ebben valószínűleg teljesen igaza van. Bárhogy is, kicsit csodálkozik saját magán, hogy gondolatai, amelyek eddig a kizárólag a mágia kérdései és Abogr körül forogtak, milyen hirtelen vettek teljesen más irányt. Úgy véli, mielőtt még túlságosan is saját gondolataiba és álmodozásaiba süpped, így pedig minden bizonnyal hallhatásba is, ideje visszatérni mindahhoz, amiről eddig beszéltek. Az is eléggé ingoványos téma, mégis sokkal biztonságosabb terep, mint egy örökbefogadott kislányról való álmodozás éppen itt, ezen a helyen. Jobban belegondolva, a világ legnagyobb felelőtlensége lenne, ha éppen egy, vagy két gyermek társaságában akarna átkelni azon a mocsáron, amit Adoaverrel nemrég maguk mögött hagytak.*
- Sajnálom, bizonyítani semmit nem tudok abból, amit előbb mondtam a mágikus gócpontokról. *mondja halvány mosollyal.* De csak feltételes módban beszéltem. Mindez vagy puszta megérzés, vagy alap nélküli spekuláció, egyszerű fantáziálás. Sok időm volt gondolkodni és fantáziálni gyerekként, ezért ragadnak el hasonló gondolatok néha.
*Azon elgondolkodik ezek után a szavak után, hogy örül-e ennek, vagy sem, de aztán arra jut, hogy tulajdonképpen is-is, de inkább igen, mint nem. Annyiból nem jó, hogy kislányként sokat volt magányos, így töprenghetett és álmodozhatott eleget, annyiból ugyanakkor mégsem bánja a dolgot, hogy képtelen elképzelni azt, hogy máshogyan legyen. Kevesebb gondolattal saját magát is sokkal kevesebbnek érezné.*
- Csak azt mondom, hogy nem tartom elképzelhetetlennek a dolgot, hogy lehetnek gócpontjai a mágiának is, mint annyi minden másnak. Nem csak ezt a tornyot magyarázná meg, hanem, hogy miért létezhetnek például egyáltalán egyedi varázslatok a világon. Nyilván Abogrnak is vannak, ha ide tudta rakni a tornyot és annyira különlegessé tenni amennyire tette. Bár személyesen láttam csodát Eeyr templomában, és az istennő jelenlétét is éreztem, azt azért látatlanban is le merném fogadni, hogy nincsen a Mágustoronynál különlegesebb és érdekesebb hely az egész világon.
*Kicsit bele is borzong ebbe a felismerésbe. Bár, amikor először járt itt, nyilván akkor is tudta már mindazt, hogy a torony mennyire különleges, egyedi és semmi máshoz nem hasonlítható, de igazán talán csak most tudatosodott benne, hogy újabb információkat kapott róla Adoavertől.*
- De lehet ebbe kár is mélyebben belemenni. Olyan érzésem van, hogy minél többet tudunk csak annál több kérdés és megoldandó probléma vetődik fel, így szinte bármeddig spekulálhatunk és gyárthatunk elméleteket a mágia természetéről. Ugyanakkor valahol bármennyire feleslegesnek is tűnik, talán mégis fontos. Szerintem sosem lehetünk nagy mágusok, ha csak bemagolunk és alkalmazunk bizonyos varázslatokat. Kell értenünk a rejtett összegfüggéseket is, és ha már van egy-két előzetes elméletünk legalább arról, hogy mi lehetséges, talán könnyebben fogjuk felismerni majd a valódi igazságot is, ha valamelyik könyv lapjain ott lesz előttünk a sorok közé rejtve. Persze ezen az is segíthet, ha van egy példaképed, akihez fel szeretnél nőni. Nincs ebben semmi rossz. Sőt, biztos inkább jó és teljesen természetes. Inkább az fura, hogy nekem sosem volt ilyen.
*Ismét hallgat kicsit, ezúttal tényleg csak kicsit. Nincs kedve saját lelkének mélységeit fejtegetni, inkább a fiú korábbi szavait mérlegeli magában. Az biztos, hogy soha egy barátja segítségét sem fogja visszautasítani, és mindezt nem haszonlesésből teszi. Eleve jó érzés, hogy egyáltalán vannak nem plüss barátai is végre, és az is, hogy Adoaver magától ajánlotta fel, hogy segíteni szeretne neki.*
- Ha tényleg segítesz egy ütemtervet kidolgozni nekem, azt előre is köszönöm! *igyekszik hálásan és kedvesen mosolyogni egyszerre, remélve, hogy sikerül, mivel a fiúnak ezt a gesztusát tényleg nagyon nagyra értékeli és jól is esik neki.*
- Bár szerintem ameddig nem érem el a holdág csúcsát nincs rá szükség. Minden más csak utána következhet. Mindenesetre, inkább vállalom túl magamat most egy kicsit, és alszom el egy könyv felett mondjuk tanulás közben, mint hogy várjak a következő visszajövetelig. Nem véletlenül nem könnyű eljutni ide, és most nem csak a mocsáron való átkelésre gondolok, hanem arra, hogy pénz is, idő is kell hozzá, és ez a kettő ritkán van egyszerre meg. Főleg nekem, hogy lényegében már kétfelé élek. Van egy otthonom Artheniorban Aleniánál, de nem költöztem ki Szarvasligetből sem és ott is, meg ott is van éppen elég dolgom. Vagy egy hat egyik felét itt, a másikat ott töltöm, vagy egy-egy hatot itt és ott. Mindegy, én választottam ezt, de a dolgomat nem könnyíti meg az biztos. De még ha ettől el is tekintünk, akkor is teljesen igazad van, Artheniort meg lehetne venni abból a pénzből, amit itt fogunk hagyni most és a jövőben, szóval ha már itt vagyunk végre, tényleg jobb, ha tudatosan és terv szerint haladunk.
*Kicsit kedvetlenül sóhajt mindenesetre ezek után, bár nem Adoaver kedvetlenítette el, csak amit tőle megtudott. A tudásvágya és a magabiztossága ugyan megvan, hiszen a mágustusa azt is bizonyította neki, hogy nem csak varázsolni képes, hanem mágiáját éles helyzetben is használni tudja. Még ha ott nem is az élete volt a tét, csak kellett harcolni, taktikázni, gondolkodni és cselekedni egyszerre. Érzi mindenesetre, hogyha ez a múlt nem lenne a háta mögött most az ijedtség határáig bizonytalanodna el.*
- De hogy még az idő is másképpen telik odabent! Remek. Még egy dolog, ami fel sem tűnt, amikor először itt jártam. *rázza meg a fejét.* Több lehetőség van. Talán nagyon elmerültem a tanulásban, talán nagyon kezdő voltam, de az is lehet, hogy csak azért nem vettem észre, mert az éjszakákat a tóparton töltöttük, sátorban, és tábortűz mellett, szóval nem voltam folyamatosan és napokat egyszerre a toronyban. De az is lehet, hogy mindez annak köszönhető, hogy te később jártál itt, mint én, és a kettőnk között eltelt időben Abogr fejlesztett a tornyon valamit. Remélem az utóbbi a valóság, mert ha nem, eléggé szégyellném magamat, hogy egy ennyire fontos részletet nem vettem észre.
*Csak, hogy mindezt végigmondta, eszmél rá, hogy annyit gondolkodott, álmodozott és beszélt, hogy közben enni is elfelejtett, pedig enni és inni legalább annyira szeret, mint gondolkodni és beszélni. Mialatt Adoaver válaszát, vagy válaszait hallgatja igyekszik is pótolni ezt a mulasztását, és befejezni a korai ebédet, vagy kissé megkésett második reggelit.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.07 16:52:53
1368. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:20:55
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:20:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
- Heh? *Picit kizökkenti gondolatmenetéből Luninari kommentárja; már annyira hozzászokott az egyoldalú, megállás nélküli szónoklásokba, hogy még a beleszólás gondolata sem keresztezte az agyát. Valószínűleg észre sem venné, ha beszéd közben felállt volna a lány, és felment volna a toronyba.* - Hát, nem, abban igazad van, *Még ha a szebb példákat a csúfabb nélkül is hagyhatta volna kifejtésében.* de nem is azt akartam kiemelni, hogy lehetséges e egyáltalán. De hogy milyen dolgok lehetnek azok a tevékenységek, amiket szimplán unaloműzésből vagy szórakoztatásból csinálhat, na az már megvakarja a fejem.* Bár inkább csak találgat, mint bármilyen logikus úton próbálni kikövetkeztetni e téren; vannak olyan kérdések, amiken nem mindig józan ésszel érdemes eltöprengeni.
Ami meg további fejlógatást von mama után az a kérdés, hogy van e jelentése annak, hogy ezt a helyet választotta ki a torony új otthonának. Mint ahogy mondta, nagyon szép környezet művészi szempontból nézve, de sosem gondolta praktikusnak, ami viszont egy fontosabb pont; a mocsár igazi kihívást jelent még a tapasztaltabb utazóknak is rendszeresen átkelni, messzesége jóformán mindentől pedig megnehezíti a hosszas maradást. Azt gondolta, ezek csak arra mutatnak hogy nem akar akármilyen jött-mentet fogadni, hanem csak akikben van annyi ész, illetve szenvedély e természetfeletti erők iránt, hogy eltűrjék a messzeség okozta problémákat.
De az, amit a lány mond, az neki teljesen új.* - Úgy érted, vannak olyan kis helyek a világon, ahol a mágia úgymond erősebb? *Látszik rajta az csodálkozás, majd a kétely arcán, hogy el is higgye e.* - Erről még sosem hallottam... ez olyan dolog, amit magabiztosan tudsz igazolni? Úgy értem, nem hangzik lehetetlennek, tekintve hogy valóban körülöttünk van a mágia, hasonlóan bármely más elemhez a világban, így teljesen kivitelezhető, hogy egyes helyeken több gyűlik össze, mint máshol. De ezt hogyan lehetne érzékelni? Hatásosabbak lehetnének egyes varázslataink itt, mint máshol? Vagy valami testtel érzékelhető stimulánst lehet érezni, amit eddig nem vettem észre? Ezt a helyet biztos megmagyarázná, Luni, ahhoz kétség sem férne. De azon kívül hogy miféleképp vesszük ezeket a gócpontokat észre, ezek maguktól alakulnak ki, természetes módon, vagy valaminek a hatásaként, reakciójaként? Mert ha igen, elképzelhető, hogy hatalmas mágusok és papok képesek ilyen pontokat létrehozni? *Egy újabb bonyolult rejtély, amibe nem lenne érdemes még belemenni, hiszen még abban sem biztos, valóban léteznek e ilyen helyek.*
- Elég... magányos figurát kergetek, ezt bevallom. Persze nem mindenki szereti ha nyílt könyvként van szerepeltetve a teljes élete, ezért megértem ha ő is magának tartja a sajátját. De ha belegondolok, az nem fogja befolyásolni a teljesítményemet, ha többet vagy kevesebbet tudok róla, szóval igazából nem is kéne nagyon zavarjon. Csak tudod, mindenkinek kell egy felnézendő személy, meg ilyesmi. Fel kéne nőjek... *De amikor még egy lábjegyzetet is alig lehet róla kitölteni, nem kell csodálkozni ha mások saját elképzeléseikkel töltik ki a maradék lapokat. Fel is néz gyorsan a toronyra, hogy szükség esetén kitérjen a fentről érkező átoktól, ha netán meg lettek hallva akárhogyan. De akármennyire is tiszteli, nem tudja nem megmosolyogni az elképzelést, hogy abban a toronyban akár bálok és lagzik is folyhatnak, ha annak nyíltabb személyiségű mestere lenne.*
- Nehéz téged elbátortalanítani, Luni. Azt nem tudom, hogy mire végigtapogatom az összes könyvnek mind a sok tucatnyi oszladozó lapjait, közel fogok e kerülni az ő szintjéhez, de az biztos hogy meg tudja venni Artheniort abból a pénzből, amit egyedül tőlem fog addig elszívni. *Elenged egy félmosolyt, ami egy fintorgásba megy át, hisz az egy valódi probléma, hogy anyagi igények miatt mennyire korlátozva vannak a mágia tökéletesítéséhez vezető hosszas útjukon. Hacsak nem fog egy idő után leárazásokat engedni nekik, nem úgy látja, hogy ez a dilemma valaha enyhülni fog.
Fél-elf barátja sokoldalú mágiaág-igényére elismerően bólintania kell egyet, de utána elgondolkodik arról, mi is járna ezzel a nagy tudásszomjal:* - Nem mintha nem láttam volna az imént hogy mire vagy képes, de biztos hogy megvan e az időd ahhoz, hogy a szélnek is nekikezdj? Amennyire tudom, az egyik ágból a másikba átvándorolni jóval nehézebb, mint a semmiből megkezdeni egy újat, és egy harmadik ágra az triplán illik. Nem fogod magad túlerőltetni, ugye? Szívesen segítek neked egy ütemtervet felépíteni, ha akarod, így legalább nem fogsz elveszni ha hirtelen nem tudod, melyik nap van. Tudod, mintha ott bent másképp járna olykor az idő...
- Heh? *Picit kizökkenti gondolatmenetéből Luninari kommentárja; már annyira hozzászokott az egyoldalú, megállás nélküli szónoklásokba, hogy még a beleszólás gondolata sem keresztezte az agyát. Valószínűleg észre sem venné, ha beszéd közben felállt volna a lány, és felment volna a toronyba.* - Hát, nem, abban igazad van, *Még ha a szebb példákat a csúfabb nélkül is hagyhatta volna kifejtésében.* de nem is azt akartam kiemelni, hogy lehetséges e egyáltalán. De hogy milyen dolgok lehetnek azok a tevékenységek, amiket szimplán unaloműzésből vagy szórakoztatásból csinálhat, na az már megvakarja a fejem.* Bár inkább csak találgat, mint bármilyen logikus úton próbálni kikövetkeztetni e téren; vannak olyan kérdések, amiken nem mindig józan ésszel érdemes eltöprengeni.
Ami meg további fejlógatást von mama után az a kérdés, hogy van e jelentése annak, hogy ezt a helyet választotta ki a torony új otthonának. Mint ahogy mondta, nagyon szép környezet művészi szempontból nézve, de sosem gondolta praktikusnak, ami viszont egy fontosabb pont; a mocsár igazi kihívást jelent még a tapasztaltabb utazóknak is rendszeresen átkelni, messzesége jóformán mindentől pedig megnehezíti a hosszas maradást. Azt gondolta, ezek csak arra mutatnak hogy nem akar akármilyen jött-mentet fogadni, hanem csak akikben van annyi ész, illetve szenvedély e természetfeletti erők iránt, hogy eltűrjék a messzeség okozta problémákat.
De az, amit a lány mond, az neki teljesen új.* - Úgy érted, vannak olyan kis helyek a világon, ahol a mágia úgymond erősebb? *Látszik rajta az csodálkozás, majd a kétely arcán, hogy el is higgye e.* - Erről még sosem hallottam... ez olyan dolog, amit magabiztosan tudsz igazolni? Úgy értem, nem hangzik lehetetlennek, tekintve hogy valóban körülöttünk van a mágia, hasonlóan bármely más elemhez a világban, így teljesen kivitelezhető, hogy egyes helyeken több gyűlik össze, mint máshol. De ezt hogyan lehetne érzékelni? Hatásosabbak lehetnének egyes varázslataink itt, mint máshol? Vagy valami testtel érzékelhető stimulánst lehet érezni, amit eddig nem vettem észre? Ezt a helyet biztos megmagyarázná, Luni, ahhoz kétség sem férne. De azon kívül hogy miféleképp vesszük ezeket a gócpontokat észre, ezek maguktól alakulnak ki, természetes módon, vagy valaminek a hatásaként, reakciójaként? Mert ha igen, elképzelhető, hogy hatalmas mágusok és papok képesek ilyen pontokat létrehozni? *Egy újabb bonyolult rejtély, amibe nem lenne érdemes még belemenni, hiszen még abban sem biztos, valóban léteznek e ilyen helyek.*
- Elég... magányos figurát kergetek, ezt bevallom. Persze nem mindenki szereti ha nyílt könyvként van szerepeltetve a teljes élete, ezért megértem ha ő is magának tartja a sajátját. De ha belegondolok, az nem fogja befolyásolni a teljesítményemet, ha többet vagy kevesebbet tudok róla, szóval igazából nem is kéne nagyon zavarjon. Csak tudod, mindenkinek kell egy felnézendő személy, meg ilyesmi. Fel kéne nőjek... *De amikor még egy lábjegyzetet is alig lehet róla kitölteni, nem kell csodálkozni ha mások saját elképzeléseikkel töltik ki a maradék lapokat. Fel is néz gyorsan a toronyra, hogy szükség esetén kitérjen a fentről érkező átoktól, ha netán meg lettek hallva akárhogyan. De akármennyire is tiszteli, nem tudja nem megmosolyogni az elképzelést, hogy abban a toronyban akár bálok és lagzik is folyhatnak, ha annak nyíltabb személyiségű mestere lenne.*
- Nehéz téged elbátortalanítani, Luni. Azt nem tudom, hogy mire végigtapogatom az összes könyvnek mind a sok tucatnyi oszladozó lapjait, közel fogok e kerülni az ő szintjéhez, de az biztos hogy meg tudja venni Artheniort abból a pénzből, amit egyedül tőlem fog addig elszívni. *Elenged egy félmosolyt, ami egy fintorgásba megy át, hisz az egy valódi probléma, hogy anyagi igények miatt mennyire korlátozva vannak a mágia tökéletesítéséhez vezető hosszas útjukon. Hacsak nem fog egy idő után leárazásokat engedni nekik, nem úgy látja, hogy ez a dilemma valaha enyhülni fog.
Fél-elf barátja sokoldalú mágiaág-igényére elismerően bólintania kell egyet, de utána elgondolkodik arról, mi is járna ezzel a nagy tudásszomjal:* - Nem mintha nem láttam volna az imént hogy mire vagy képes, de biztos hogy megvan e az időd ahhoz, hogy a szélnek is nekikezdj? Amennyire tudom, az egyik ágból a másikba átvándorolni jóval nehézebb, mint a semmiből megkezdeni egy újat, és egy harmadik ágra az triplán illik. Nem fogod magad túlerőltetni, ugye? Szívesen segítek neked egy ütemtervet felépíteni, ha akarod, így legalább nem fogsz elveszni ha hirtelen nem tudod, melyik nap van. Tudod, mintha ott bent másképp járna olykor az idő...
1367. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-26 17:58:11
Üzenet elküldve: 2025-12-26 17:58:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Hallgatja Adoaver érveléseit saját igaza mellett és közben mohó érdeklődéssel szív magába minden számára teljesen új információt is persze, amit csak erről a varázslatos toronyról megtud, amiben evés közben most is gyönyörködhetnek.
Milyen különös… amikor először járt itt azt természetesen nem tudta nem észrevenni, hogy az épület sokkal, sőt, valószínűleg nem csak sokkal, hanem sokkal-sokkal nagyobb belülről, mint ahogyan kívülről látszik, de, hogy a szobái változtak volna, az igazából fel sem tűnt neki, annyira el volt veszve a könyv és lépcsőrengetegben akkor. Statikusnak tűnt az egész, de talán ez sem véletlen. Lehet, hogy teljesen kezdőként nem tűnhetnek fel hasonlók, lehet, hogy a torony néha statikus, néha pedig dinamikusan belső be és elrendezését változtató, akár véletlen, akár valamiféle rendszer szerint. Azok után, amiket most Adoavertől hallott, már el tudná képzelni elég sokféle verzióját mindennek a miértjére, rendszerére, vagy akár a rendszertelenségére is.
Szóval szokása szerint figyelmesen hallgat és gondolkodik is közben, csak egyetlen egyszer szól közbe, amit reményei szerint barátja nem fog rossz néven venni tőle, még úgy sem, hogy mindezt a közbeszólást egy rövid, de annál vidámabb és önfeledtebb nevetés után engedi meg magának.*
- Hát számít, hogy mi Abogr hobbija? *kérdi.* Lehet, hogy papírhajókat hajtogat, vagy játékbabákat gyűjt, esetleg éppen fordítva, mások által hajtogatott papírhajókat gyűjt és kislányok szegény babáit hajtogatja ketté.
*Hirtelen nem is tudja honnan jutott eszébe ilyen morbid és rá nagyon nem jellemző gondolat, főleg két plüssnyula társaságában, de betudja annak, hogy egy tudat mélye sokszor talán még magánál a mágiánál is rejtélyesebb valami lehet.
Ezek után azonban inkább már nem szól közbe, csak azok után kezd el beszélni félignél már kicsit jobban jóllakottan, miután Adoavernek már az ő minden közbeszólása nélkül volt alkalma kifejteni a gondolatait.*
- Ne haragudj a korábbiért, kérlek! Persze értelek, csak elsőre valahogy mégis viccesen hangzott. De tényleg érdekes lehet az, hogy kicsoda az igazi ember a nagymester mögött, viszont szerintem ezt pont kár túlgondolni. Bármennyire is nagy a mágikus tudása, ha ezt a tudást lefosztjuk róla, akkor csak éppen olyan ember lehet, mint akár te, vagy félig én. Egy biztos; olvasni nagyon szerethet, különben sohasem tett volna szert arra a tudásra, amivel végül ide rakhatta ezt a tornyot. Amúgy… akár még azt is el tudom képzelni, hogy a torony különlegessége nem csak az ő érdeme, hanem itt a helyben van valami és éppen ezért van itt a Mágustorony maga. Az persze nyilván szintén tudást igényel, hogy bárki felismerje és megtalálja ezt a „valamit.” Valamiféle ősi és elemi mágiaforrásra gondolok, ami ráerősít Abogr hatalmára és varázslataira, éppen úgy, ahogyan anya hitében is bizonyos források és fák az erdőben szó szerint szentek, így ott közelebb vagy az istenekhez, vagyis az ott elmondott imák és az ott elvégzett szertartások hatékonyabbak. Azokon a helyeken jobban elmosódik a mi világunk és a természetfeletti közötti határ, mint bárhol máshol. Miért ne lehetnének akkor hasonló gócpontjai a világban az elemi mágiának is?
*Mindez persze nem több, mint egy benne hirtelen felmerült ötlet, amiből talán egy szó sem igaz, ugyanakkor akár azt is el tudná képzelni, hogy lehet éppen ez a kulcs a nagymester hatalmához, vagy azoknak a titokzatos mestereknek a tudásához, akik egyedi varázslatát adományozták neki a mágustusa után. Lehet vannak helyek a világon amelyek egyszerűen a szokásosnál erősebb mágiával képesek feltölteni, egyszerűen csak rájuk kell találni akár tudás, akár szerencse segítségével.*
- Ugyanakkor, azt látatlanban is megmondom, hogy szerintem a nagymester, - mármint a hatalmát leszámítva persze, - hasonló lehet hozzánk, és sok más elemi mágushoz általában. Először is nyilván hasonló okokból tartott ki az istenek megjelenése után is az elemi mágia mellett, mint amiért mi választottuk őket. Van valami abban, amit az elveszettséggel kapcsolatban mondtál, de én a mi választásunkat még mindig inkább élem meg szabadságnak. És hát, csak azért, mert sosem használhatok szakrális mágiát, Eeyr megmentette a barátnőm életét, visszaadta a levágott karját, sőt még engem is megérintett, szóval attól, hogy nem neki szentelem az egész életem, még tudom, hogy számíthatok rá és nem vagyok egyedül. De nem akarok folyton elkalandozni, szóval a mesterre visszatérve; másodszor, biztosan szeret olvasni, ha nem szeretne a közelébe sem kerülhetett volna a mostani tudásának. Gyanítom azt is, hogy nem túlságosan társaságkedvelő ember. Különben biztosan lennének itt estélyek és bálok, ha más nem egy-két legalább mágusoknak szánt összejövetel, beszélgetés, szalonnasütés a tó mellett, hiszen minden tópart adja magát egy jó szalonnasütésre, de úgy tűnik nincs igénye ilyesmire, sőt, híresebb tanítványáról sem hallottam soha, ahogyan arról sem, hogy családja, felesége, szeretője, bármi hasonlója lenne. Szóval jó eséllyel a mester szeret olvasni, szereti a magányt, ugyanakkor valószínűleg azt is élvezi, hogy a külvilág számára titokzatos valakinek tűnik, és sokan gondolkodhatnak hasonlókon vele kapcsolatban, mint éppen te az előbb. Jó eséllyel Abogr egy magányos különc, aki legalább a lelke mélyén mégis élvezi, ha beszédtéma lehet.
*Talán nem pont a legszerencsésebb éppen itt beszélni erről, de hát végül is Adoaver hozta fel a témát, ő pedig úgy véli, hogyha a nagymester éppen a hátuk mögött állna, vagy valamiféle mágikus úton hallgatná ki őket, akkor sem lenne oka megsértődni következtetéseiért, ő pedig élvezi azt, hogy pusztán logikai úton megpróbálja felépíteni valakinek a személyiségét, akivel soha egy szót sem váltott, nem találkozott, nem is látta, bár már sokat hallott róla.*
- Érdekes amúgy, amit mondtál. Engem valahogyan egyáltalán nem demoralizál a tudásunk közötti különbség, inkább inspirál. Sőt, meggyőződésem, hogyha Abogrnak sikerült szert tenni erre a hatalomra, akkor nekünk is sikerülhet, csak persze idővel, de hát amennyire tudom ő sem éppen huszonéves. Szerintem, hogyha megtanulod az összes elemi mágiaág összes varázslatát, akkor sokkal mélyebben megismered a mágiát magát, mint valaha gondoltad volna, és olyan addig rejtett összefüggések fognak feltárulni előtted, hogy megnyílik majd egy másik, mélyebb szintje a mágiának. Gyanítom, hogy vele is ez történhetett.
*Persze, mint mindig, most is elérkezik az a pillanat, amikor a spekulációk, elméletek és álmodozások magasságából ideje visszatérni a valóság talajára.*
- Ha már itt tartunk, azért az túlzás kicsit, hogy úgy ismerem a holdágat, mint a tenyeremet. *rázza meg a fejét.* A tudásom róla, ha nem is felületes és egy kezdő tudása, azért lehetne mélyebb. Most a legmélyebb itt megszerezhető tudást jöttem vissza megtanulni róla ide, hogy ne csak teleportálni tudjak majd, hanem birtokában legyek a legerősebb védekező varázslatoknak is. Szeretnék még egy-két tűzvarázslatot is megtanulni és pár egyszerű szelet, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam meg a tusán, hogy még a legegyszerűbb szélmágia is milyen hatékony tud lenni bizonyos helyzetekben. De majd meglátom. Azon is múlik, hogy gyorsan haladok-e majd a holddal, meg hogy egyáltalán mennyi pénzem és erőm marad a végére. Jó lenne egy-két földvarázslat is persze, de ismerve az aranyaim távolról sem végtelen számát, erre sok esélyt már nem igazán látok. Mindegy. Csak a hold számít igazából nekem most. Úgy érzem most, hogy mindig is vonzott magához.
*Hallgatja Adoaver érveléseit saját igaza mellett és közben mohó érdeklődéssel szív magába minden számára teljesen új információt is persze, amit csak erről a varázslatos toronyról megtud, amiben evés közben most is gyönyörködhetnek.
Milyen különös… amikor először járt itt azt természetesen nem tudta nem észrevenni, hogy az épület sokkal, sőt, valószínűleg nem csak sokkal, hanem sokkal-sokkal nagyobb belülről, mint ahogyan kívülről látszik, de, hogy a szobái változtak volna, az igazából fel sem tűnt neki, annyira el volt veszve a könyv és lépcsőrengetegben akkor. Statikusnak tűnt az egész, de talán ez sem véletlen. Lehet, hogy teljesen kezdőként nem tűnhetnek fel hasonlók, lehet, hogy a torony néha statikus, néha pedig dinamikusan belső be és elrendezését változtató, akár véletlen, akár valamiféle rendszer szerint. Azok után, amiket most Adoavertől hallott, már el tudná képzelni elég sokféle verzióját mindennek a miértjére, rendszerére, vagy akár a rendszertelenségére is.
Szóval szokása szerint figyelmesen hallgat és gondolkodik is közben, csak egyetlen egyszer szól közbe, amit reményei szerint barátja nem fog rossz néven venni tőle, még úgy sem, hogy mindezt a közbeszólást egy rövid, de annál vidámabb és önfeledtebb nevetés után engedi meg magának.*
- Hát számít, hogy mi Abogr hobbija? *kérdi.* Lehet, hogy papírhajókat hajtogat, vagy játékbabákat gyűjt, esetleg éppen fordítva, mások által hajtogatott papírhajókat gyűjt és kislányok szegény babáit hajtogatja ketté.
*Hirtelen nem is tudja honnan jutott eszébe ilyen morbid és rá nagyon nem jellemző gondolat, főleg két plüssnyula társaságában, de betudja annak, hogy egy tudat mélye sokszor talán még magánál a mágiánál is rejtélyesebb valami lehet.
Ezek után azonban inkább már nem szól közbe, csak azok után kezd el beszélni félignél már kicsit jobban jóllakottan, miután Adoavernek már az ő minden közbeszólása nélkül volt alkalma kifejteni a gondolatait.*
- Ne haragudj a korábbiért, kérlek! Persze értelek, csak elsőre valahogy mégis viccesen hangzott. De tényleg érdekes lehet az, hogy kicsoda az igazi ember a nagymester mögött, viszont szerintem ezt pont kár túlgondolni. Bármennyire is nagy a mágikus tudása, ha ezt a tudást lefosztjuk róla, akkor csak éppen olyan ember lehet, mint akár te, vagy félig én. Egy biztos; olvasni nagyon szerethet, különben sohasem tett volna szert arra a tudásra, amivel végül ide rakhatta ezt a tornyot. Amúgy… akár még azt is el tudom képzelni, hogy a torony különlegessége nem csak az ő érdeme, hanem itt a helyben van valami és éppen ezért van itt a Mágustorony maga. Az persze nyilván szintén tudást igényel, hogy bárki felismerje és megtalálja ezt a „valamit.” Valamiféle ősi és elemi mágiaforrásra gondolok, ami ráerősít Abogr hatalmára és varázslataira, éppen úgy, ahogyan anya hitében is bizonyos források és fák az erdőben szó szerint szentek, így ott közelebb vagy az istenekhez, vagyis az ott elmondott imák és az ott elvégzett szertartások hatékonyabbak. Azokon a helyeken jobban elmosódik a mi világunk és a természetfeletti közötti határ, mint bárhol máshol. Miért ne lehetnének akkor hasonló gócpontjai a világban az elemi mágiának is?
*Mindez persze nem több, mint egy benne hirtelen felmerült ötlet, amiből talán egy szó sem igaz, ugyanakkor akár azt is el tudná képzelni, hogy lehet éppen ez a kulcs a nagymester hatalmához, vagy azoknak a titokzatos mestereknek a tudásához, akik egyedi varázslatát adományozták neki a mágustusa után. Lehet vannak helyek a világon amelyek egyszerűen a szokásosnál erősebb mágiával képesek feltölteni, egyszerűen csak rájuk kell találni akár tudás, akár szerencse segítségével.*
- Ugyanakkor, azt látatlanban is megmondom, hogy szerintem a nagymester, - mármint a hatalmát leszámítva persze, - hasonló lehet hozzánk, és sok más elemi mágushoz általában. Először is nyilván hasonló okokból tartott ki az istenek megjelenése után is az elemi mágia mellett, mint amiért mi választottuk őket. Van valami abban, amit az elveszettséggel kapcsolatban mondtál, de én a mi választásunkat még mindig inkább élem meg szabadságnak. És hát, csak azért, mert sosem használhatok szakrális mágiát, Eeyr megmentette a barátnőm életét, visszaadta a levágott karját, sőt még engem is megérintett, szóval attól, hogy nem neki szentelem az egész életem, még tudom, hogy számíthatok rá és nem vagyok egyedül. De nem akarok folyton elkalandozni, szóval a mesterre visszatérve; másodszor, biztosan szeret olvasni, ha nem szeretne a közelébe sem kerülhetett volna a mostani tudásának. Gyanítom azt is, hogy nem túlságosan társaságkedvelő ember. Különben biztosan lennének itt estélyek és bálok, ha más nem egy-két legalább mágusoknak szánt összejövetel, beszélgetés, szalonnasütés a tó mellett, hiszen minden tópart adja magát egy jó szalonnasütésre, de úgy tűnik nincs igénye ilyesmire, sőt, híresebb tanítványáról sem hallottam soha, ahogyan arról sem, hogy családja, felesége, szeretője, bármi hasonlója lenne. Szóval jó eséllyel a mester szeret olvasni, szereti a magányt, ugyanakkor valószínűleg azt is élvezi, hogy a külvilág számára titokzatos valakinek tűnik, és sokan gondolkodhatnak hasonlókon vele kapcsolatban, mint éppen te az előbb. Jó eséllyel Abogr egy magányos különc, aki legalább a lelke mélyén mégis élvezi, ha beszédtéma lehet.
*Talán nem pont a legszerencsésebb éppen itt beszélni erről, de hát végül is Adoaver hozta fel a témát, ő pedig úgy véli, hogyha a nagymester éppen a hátuk mögött állna, vagy valamiféle mágikus úton hallgatná ki őket, akkor sem lenne oka megsértődni következtetéseiért, ő pedig élvezi azt, hogy pusztán logikai úton megpróbálja felépíteni valakinek a személyiségét, akivel soha egy szót sem váltott, nem találkozott, nem is látta, bár már sokat hallott róla.*
- Érdekes amúgy, amit mondtál. Engem valahogyan egyáltalán nem demoralizál a tudásunk közötti különbség, inkább inspirál. Sőt, meggyőződésem, hogyha Abogrnak sikerült szert tenni erre a hatalomra, akkor nekünk is sikerülhet, csak persze idővel, de hát amennyire tudom ő sem éppen huszonéves. Szerintem, hogyha megtanulod az összes elemi mágiaág összes varázslatát, akkor sokkal mélyebben megismered a mágiát magát, mint valaha gondoltad volna, és olyan addig rejtett összefüggések fognak feltárulni előtted, hogy megnyílik majd egy másik, mélyebb szintje a mágiának. Gyanítom, hogy vele is ez történhetett.
*Persze, mint mindig, most is elérkezik az a pillanat, amikor a spekulációk, elméletek és álmodozások magasságából ideje visszatérni a valóság talajára.*
- Ha már itt tartunk, azért az túlzás kicsit, hogy úgy ismerem a holdágat, mint a tenyeremet. *rázza meg a fejét.* A tudásom róla, ha nem is felületes és egy kezdő tudása, azért lehetne mélyebb. Most a legmélyebb itt megszerezhető tudást jöttem vissza megtanulni róla ide, hogy ne csak teleportálni tudjak majd, hanem birtokában legyek a legerősebb védekező varázslatoknak is. Szeretnék még egy-két tűzvarázslatot is megtanulni és pár egyszerű szelet, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam meg a tusán, hogy még a legegyszerűbb szélmágia is milyen hatékony tud lenni bizonyos helyzetekben. De majd meglátom. Azon is múlik, hogy gyorsan haladok-e majd a holddal, meg hogy egyáltalán mennyi pénzem és erőm marad a végére. Jó lenne egy-két földvarázslat is persze, de ismerve az aranyaim távolról sem végtelen számát, erre sok esélyt már nem igazán látok. Mindegy. Csak a hold számít igazából nekem most. Úgy érzem most, hogy mindig is vonzott magához.
1366. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-22 20:55:10
Üzenet elküldve: 2025-12-22 20:55:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Talán nem kéne büszkének lennie arra, hogy e hosszú idő alatt még mindig Luninari az, akivel hosszasat-keveset el tud csevegni a világ bármely dolgairól, lényeges-lényegtelenről; köszönhető lehet ez annak, hogy nemigen van egy választékos ismerősi köre, vagy annak hogy a fél-elf lány tudja csak néha türelemmel végig várni, néha pedig merészen felülmúlni mondandóját észrevételeivel, eszmekincseivel. Ki más lenne képes nemcsak végig tűrni, hanem tovább görgetni ugyanazt az egy témát most már egy fél napja és több mérföldre indulópontjuktól?
A majdnem rendellenes csöndet úgy használja ki, hogy elgyönyörködik a szarvasligetinél többszörösen nagyobb tó vizében, ami most közelebbről inkább átlátszó, mint kék, de ez nem sokat ront szépségén.
Arckifejezését nem kell sokat olvasni, nem titkolja hogy most igen elégedett magával, még úgy is egy tele van az arca kenyérrel és hússal. Fejét egyetértően vállirányba hajtja mikor Luninari visszatér a borhoz; nem véletlenül mondja a legtöbb ember magát "szociális" ivónak, valószínűleg saját magát is inkább abba a kategóriába sorolná. De ők nem is szoktak gyakran kocsmába járni, vagy májukkal dicsekedni. Intath vajon hol húzná meg a határt, ha van neki?*
- Nem csak annyit akartam megtudni tőle, ami még akkor beleférhetett a fejembe... *Legyinti el vágyának leegyszerűsítését.* - egy legendát, A legendát akartam, akarom látni és hallani, megtudni hogy milyen mágus, hogyan éli az életét, milyen hobbijai vannak... milyen hobbijai lehetnek egy olyan embernek, aki évtizedes munkákkal készült építményeket teleportálgat, miközben mi saját magunkat is alig tudjuk? *Szívszenvedéllyel beszél; a fejük felett lógó épületre gesztikulál:* - És ennek a toronynak a belső munkájáról még csak nem is ejtettem egy szót sem, mert azt sem tudom hol kezdjem! Nagyobb mint kívülről látszik ÉS változnak a szobái, szinte rendszeresen! Semmi olyan mágiáról nem olvastam még, ami erre képes, de semmilyent! Olyan... MESSZE vagyunk tőle. Mintha hangyák néznének egy óriásra. Szinte demoralizál. *Csóválja a fejét a drámai befejezés kidíszítésére.*
- Először..? *Intellektuális kihívásként és baráti, gunyoros ellenkezésként érzékeli a szót, szinte alig várja ki ülve, hogy ezüsthajú társa folytassa. Monológja közben Adoaver alsó ajkához teszi a középső ujjpercét, hogy néha azt rágcsálja az ehető kaja helyett: a szokásosnál is szilárdabb álláspontot fogalmaz meg a fél-elf, egy objektív szempontból teljesen vitathatatlan; az egész alkalmazkodás kérdése.*
- Nem tévedsz, de azt sem lehet elvárni hogy mindenki alkalmazkodni tudjon, vagy egyáltalán akarjon: Sokan hosszabb ideig élhettek a levegő templomának árnyékában, mint te... öhm, vagyis én ünnepeltem születésnapot. És még a régi jók elvesztése mellett elég pár rossz is jött ezzel az új korszakkal, nem egy kisebb nagyobb területi harc csapódott a két új istenség új hívői között. Ha engem próbáltak volna rávenni hogy mondjak le a több évtizedes karrieremről egy olyan gigantikus esemény miatt, ami teljesen a hatáskörömön kívül volt, akkor én is úgy cselekedtem volna, mint Abogr.
*A másvilági Luninari felvetésre úgy néz először Luninarira, mint aki nem nagyon érti, miről beszél, majd elmosolyodik:* - Biztos az utolsó hajszálig Callipeyára hasonlítanál. *Máshogy nemigen tudja elképzelni nemhogy a nyuszimágust papnőként, plusz pár évtizeddel sem.* - De akármennyire is használom a képzeletemet, azt nem tudom elképzelni, hogy nem mágusnak mentem volna. Vagyis de, úgy nem hogy jó vége legyen az egésznek. Ekkora szabadságot csak ez a túlmunkás, fizetésmentes szakma tudott nekem adni, és Luni, én ezt nem fogom elereszteni, jöjjön akármelyik halandó vagy istenség könyörögni vagy fenyegetni.
~ De miért gondolja hogy minden papnőnek szépnek kellene lennie? Nem látott idős embernőt? ~ *Talán csak a hosszúélet és a genetikai áldás ültetett bele ilyen elképzelést, vagy még nem töltött elég időt a "kint világban". Mindenesetre nem ő akarja lerombolni ezt a naiv ábrándozást, legyen az inkább az első Arthenior melletti falu papnője.
És ahogy lenyeli az utolsó falatot is, nem siet felállni betűket falni vészjósló magasságban; idejük mint a tenger, ez esetben mint a tó, és még ki sem gondolta, hogy hogyan akarja elosztani mind idejét, és sajnálatos módon, pénzét. Nem tudott annyit össze kaparni erre a várva várt időszakra, hogy magabiztosan kezdjen bele mindenbe, márpedig még mindig nem holtbiztos abban, most merre akar menni tanulmányaiban. Lehet, tanácsért kéne fordulnia barátjához.*
- Hát, ezt visszafelé is lehet fordítani. az elemekkel függetlenebbek vagyunk, igaz, de elveszettebek is. Az elemek nem mutatnak utat, őket nem fogják érdekelni a sorsod, a véred és könnyeid; egyedül maradsz, míg a szakrális mágiánál ez a probléma legalább nem fog felmerülni; még ha nem is látod vagy hallod, de így vagy úgy az erőd forrása mindig melletted marad, vagy pontosabban fölötted. Ennek a vonzását meg tudom érteni. *De mielőtt még el lesz könyvelve térítőnek, átveszi a stafétát:* - Valahogy még nem beszéltünk erről, de te most melyik elemet tervezed tanulni? Gondolom hogy a holdágat már úgy ismered mint a tenyered, és a tüzet is, ugye? Mi lesz a következő lépés rögös és drága utadon?
*Talán nem kéne büszkének lennie arra, hogy e hosszú idő alatt még mindig Luninari az, akivel hosszasat-keveset el tud csevegni a világ bármely dolgairól, lényeges-lényegtelenről; köszönhető lehet ez annak, hogy nemigen van egy választékos ismerősi köre, vagy annak hogy a fél-elf lány tudja csak néha türelemmel végig várni, néha pedig merészen felülmúlni mondandóját észrevételeivel, eszmekincseivel. Ki más lenne képes nemcsak végig tűrni, hanem tovább görgetni ugyanazt az egy témát most már egy fél napja és több mérföldre indulópontjuktól?
A majdnem rendellenes csöndet úgy használja ki, hogy elgyönyörködik a szarvasligetinél többszörösen nagyobb tó vizében, ami most közelebbről inkább átlátszó, mint kék, de ez nem sokat ront szépségén.
Arckifejezését nem kell sokat olvasni, nem titkolja hogy most igen elégedett magával, még úgy is egy tele van az arca kenyérrel és hússal. Fejét egyetértően vállirányba hajtja mikor Luninari visszatér a borhoz; nem véletlenül mondja a legtöbb ember magát "szociális" ivónak, valószínűleg saját magát is inkább abba a kategóriába sorolná. De ők nem is szoktak gyakran kocsmába járni, vagy májukkal dicsekedni. Intath vajon hol húzná meg a határt, ha van neki?*
- Nem csak annyit akartam megtudni tőle, ami még akkor beleférhetett a fejembe... *Legyinti el vágyának leegyszerűsítését.* - egy legendát, A legendát akartam, akarom látni és hallani, megtudni hogy milyen mágus, hogyan éli az életét, milyen hobbijai vannak... milyen hobbijai lehetnek egy olyan embernek, aki évtizedes munkákkal készült építményeket teleportálgat, miközben mi saját magunkat is alig tudjuk? *Szívszenvedéllyel beszél; a fejük felett lógó épületre gesztikulál:* - És ennek a toronynak a belső munkájáról még csak nem is ejtettem egy szót sem, mert azt sem tudom hol kezdjem! Nagyobb mint kívülről látszik ÉS változnak a szobái, szinte rendszeresen! Semmi olyan mágiáról nem olvastam még, ami erre képes, de semmilyent! Olyan... MESSZE vagyunk tőle. Mintha hangyák néznének egy óriásra. Szinte demoralizál. *Csóválja a fejét a drámai befejezés kidíszítésére.*
- Először..? *Intellektuális kihívásként és baráti, gunyoros ellenkezésként érzékeli a szót, szinte alig várja ki ülve, hogy ezüsthajú társa folytassa. Monológja közben Adoaver alsó ajkához teszi a középső ujjpercét, hogy néha azt rágcsálja az ehető kaja helyett: a szokásosnál is szilárdabb álláspontot fogalmaz meg a fél-elf, egy objektív szempontból teljesen vitathatatlan; az egész alkalmazkodás kérdése.*
- Nem tévedsz, de azt sem lehet elvárni hogy mindenki alkalmazkodni tudjon, vagy egyáltalán akarjon: Sokan hosszabb ideig élhettek a levegő templomának árnyékában, mint te... öhm, vagyis én ünnepeltem születésnapot. És még a régi jók elvesztése mellett elég pár rossz is jött ezzel az új korszakkal, nem egy kisebb nagyobb területi harc csapódott a két új istenség új hívői között. Ha engem próbáltak volna rávenni hogy mondjak le a több évtizedes karrieremről egy olyan gigantikus esemény miatt, ami teljesen a hatáskörömön kívül volt, akkor én is úgy cselekedtem volna, mint Abogr.
*A másvilági Luninari felvetésre úgy néz először Luninarira, mint aki nem nagyon érti, miről beszél, majd elmosolyodik:* - Biztos az utolsó hajszálig Callipeyára hasonlítanál. *Máshogy nemigen tudja elképzelni nemhogy a nyuszimágust papnőként, plusz pár évtizeddel sem.* - De akármennyire is használom a képzeletemet, azt nem tudom elképzelni, hogy nem mágusnak mentem volna. Vagyis de, úgy nem hogy jó vége legyen az egésznek. Ekkora szabadságot csak ez a túlmunkás, fizetésmentes szakma tudott nekem adni, és Luni, én ezt nem fogom elereszteni, jöjjön akármelyik halandó vagy istenség könyörögni vagy fenyegetni.
~ De miért gondolja hogy minden papnőnek szépnek kellene lennie? Nem látott idős embernőt? ~ *Talán csak a hosszúélet és a genetikai áldás ültetett bele ilyen elképzelést, vagy még nem töltött elég időt a "kint világban". Mindenesetre nem ő akarja lerombolni ezt a naiv ábrándozást, legyen az inkább az első Arthenior melletti falu papnője.
És ahogy lenyeli az utolsó falatot is, nem siet felállni betűket falni vészjósló magasságban; idejük mint a tenger, ez esetben mint a tó, és még ki sem gondolta, hogy hogyan akarja elosztani mind idejét, és sajnálatos módon, pénzét. Nem tudott annyit össze kaparni erre a várva várt időszakra, hogy magabiztosan kezdjen bele mindenbe, márpedig még mindig nem holtbiztos abban, most merre akar menni tanulmányaiban. Lehet, tanácsért kéne fordulnia barátjához.*
- Hát, ezt visszafelé is lehet fordítani. az elemekkel függetlenebbek vagyunk, igaz, de elveszettebek is. Az elemek nem mutatnak utat, őket nem fogják érdekelni a sorsod, a véred és könnyeid; egyedül maradsz, míg a szakrális mágiánál ez a probléma legalább nem fog felmerülni; még ha nem is látod vagy hallod, de így vagy úgy az erőd forrása mindig melletted marad, vagy pontosabban fölötted. Ennek a vonzását meg tudom érteni. *De mielőtt még el lesz könyvelve térítőnek, átveszi a stafétát:* - Valahogy még nem beszéltünk erről, de te most melyik elemet tervezed tanulni? Gondolom hogy a holdágat már úgy ismered mint a tenyered, és a tüzet is, ugye? Mi lesz a következő lépés rögös és drága utadon?
1365. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-21 19:54:36
Üzenet elküldve: 2025-12-21 19:54:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Miután Halacskát megetették gond nélkül telepszik le a földre falatozni, persze csak az után, hogy valóban ivott egy kevés vizet is. Azért ő egy kis szelet sajtot is vág magának a szalonna és a kenyér mellé, közben pedig gondolkodik, hiszen van bőven miről. Gondolataik és beszélgetésük valóban csapongó egy kicsit, de a legkevésbé sem bánja. Régen volt alkalmuk egymás társaságát élvezni, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ennyi mindenféléről beszélnek, meg nyilván annak a ténynek is, - és ez igazából talán csak most tudatosodik benne, pedig elég szép utat megtettek ma már együtt, - hogy talán most először van alkalmuk először beszélgetni egymással hosszabb időn keresztül úgy, hogy csak ők vannak ketten. Korábban is tudtak persze néhány szót és mondatot váltani egymással kettesben, de ilyen hosszan még sohasem beszéltek, köszönhetően annak, hogy vagy az édesanyja, vagy Intath, vagy mindketten együtt jelen voltak éppen a társaságukban, például a fényünnepen, ahol még az is lehet, hogy éppen egymással tudtak a legkevesebbet beszélni, mert ő Intathal keveredett egy kisebb, baráti vitába, mialatt édesanyja éppen Adoaverrel beszélt.
Egy darabig mindenesetre most nem szólal meg és nem csak az evés miatt, de hát van min gondolkodnia bőven az imént elhangzottakon.*
- A borral nekem is gondjaim vannak. *szólal meg kis idő elteltével őszintén ismerve el ezt az igazságot, bár nem teljesen erről volt szó korábban, a bort magát pedig csak hasonlatként hozta fel.* Nehéz abbahagyni, ha elkezdem egyszer inni és megérezni magamban. Ezért is igyekszem kerülni.
*Tudja, hogy ezzel magát a problémát nem kerülte el, de nem is igyekszik elterelni a témát ebbe az irányba.*
- Nem kaphatunk mindenre azonnal választ, ami érdekel. *mosolyog miután a tó vize is szóba kerül.* De hát, ha van, amit meg tudok érteni az pont a türelmetlenség. Amikor először jártam itt, alig vártam, hogy tanuljak valami jó és használható varázslatot. Olyan jó lett volna megtanulni például teleportálni, de persze akkoriban még szó sem lehetett erről. Kezdetnek örültem, ha rá tudtam hangolódni a mágiára egyáltalán, aztán pedig pár egyszerűbb, de azért már elég hasznos holdvarázslatnak.
*Furcsa, hogy mennyire távolinak tűnik ez az emlék most, hogy végre vissza tudott térni ide, de mindez talán csak annak köszönhető, hogy sok minden történt vele azóta, főleg, hogy Alenia visszatérése tulajdonképpen mindent megváltoztatott, és szerencsére a lehető legjobb irányba terelt.*
- Ami az isteneket illeti, igazad van, biztosan sokk lehetett a megjelenésük. *bólogat.* Először. *teszi hozzá és tart egy kis hatásszünetet mindezek után, de ezúttal nem csak azért, hogy gondolatait összeszedje, mert most a hatásszünetét tényleg hatásszünetnek szánja, de hogy miért is, azt pontosan maga sem tudja, végtére is nem akar semmilyen nagy és jelentőségteljes, vagy egyedi gondolatot megosztani, csak a véleményét, ami természetesen bőven magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy téved.*
- Szerintem a világnak azok a népei, akik tudnak beszélni, és képesek létrehozni valamiféle civilizációt akár együtt, akár önmagukban, jó eséllyel éppen azért maradtak fent, mert gyorsan képesek voltak alkalmazkodni a hirtelen változásokhoz. Nekem is nagyon furcsa volt az erdőn túli világ először, és főleg a város. Ma pedig már két otthonom is van itt és az egyik éppen Artheniorban, Aleniánál. A népek is hamar tudtak alkalmazkodni az istenekhez és szerintem jobb így. Több a lehetőség, és, hogy máshol mi van nem tudom, de maga ez a torony talán az egyik legjobb példája annak, hogy az új istenek nem erőltették rá magukat másra. Nem volt muszáj követni őket. Abogr is itt van, és eljöhetett ide az elemi mágia pedig szerencsére ugyanolyan erős és szabad, mint az új istenek megjelenése előtt volt. Hogy aztán velünk mi lett volna? Ezt tényleg ki tudja, mert rengeteg megint a tőlünk teljesen független tényező. Egyszer Aleniának vetettem fel hasonló gondolatokat, de ő azt mondta akkor, hogy szerinte egyáltalán nincs értelme ezen a „mi lett volna ha?” kérdésen gondolkodni. Tudom, hogy igazáéból igaza volt, ettől én még sohasem tudom kihagyni ezt a lehetőséget. Csak köztünk szólva, de tényleg csak köztünk szólva… *adja újabb jelét a bizalmának reményei szerint, és most nem csak a hatásszünet kedvéért hallgat el, hanem tényleg át kell gondolnia mindazt, amit éppen most igazán mondani szeretne, mielőtt folytatná.*
- Egy ehhez hasonló, de kicsit más világban, simán el tudnám magamat képzelni Eeyr papnőjeként. Azt hiszem, hogy ez mindig vonzott, mármint papnőnek lenni, csak a hitem hiányzott hozzá. Mármint nem magához Eeyrhez, hanem ahhoz, hogy bármilyen istenség papnője legyek, bár már előbb említettem, hogy ez otthon úgysem lett volna lehetséges. De egy papnő szép. Szép ruhában van, a haja pedig olyan gondosan van megfésülve, mintha egy esküvőn lenne éppen, vagy egy bálon. Tudom, hogy hiúnak hangzik kicsit, vagy nem is kicsit, de ameddig tart a szertartás maga, és ő hívja az isteneket mindenki rá figyel és az istenségek mellett egy kicsit őt magát is csodálja, mert akkor maga ő a kapocs a közösség és az istenek között. Vágytam hasonlóra. Ezt a figyelmet mindig irigyeltem anyától otthon. Persze nem úgy értem, hogy valaha is sajnáltam volna tőle. De ettől függetlenül tudom, hogy jobb így, ahogyan végül lett.
*Ha eddig kicsit álmodozó arccal beszélt is, most még harap néhány jó ízű falatot mielőtt folytatná, és vonásai vissza is rendeződnek a szokásos komoly, nem kicsit koravén, látszólagos korát meghazudtoló Luninari arcba.*
- Viszont, hogy éppen mi járnánk rossz úton, ezt nem hiszem, sőt, tudom, hogy nem. De ha mégsem, megmondom őszintén, az sem érdekel. Korlátolt lények vagyunk mindannyian, még az általunk ismert istenek sem mindenhatóak. Hogyan is lehetne elvárni akkor tőlünk kettőnktől, vagy bárkitől, hogy helyes döntést hozzon abban a kérdésben, hogy miben hisz? Ennyi erővel akkor már sokkal értelmesebb az elemeket választani és az ő erejüket használni, mint bármelyik új istent. Ők nem követelnek semmit, nincsenek dogmáik, csak léteznek a kezdetektől fogva a végéig a világnak, - már, ha lesz vége valaha egyáltalán, - nekünk pedig nincs szükségük az útmutatásukra ahhoz, hogy tudjuk mi a különbség a jó és a gonosz között. Szerintem ezt igazából mindenki tudja.
*Miután Halacskát megetették gond nélkül telepszik le a földre falatozni, persze csak az után, hogy valóban ivott egy kevés vizet is. Azért ő egy kis szelet sajtot is vág magának a szalonna és a kenyér mellé, közben pedig gondolkodik, hiszen van bőven miről. Gondolataik és beszélgetésük valóban csapongó egy kicsit, de a legkevésbé sem bánja. Régen volt alkalmuk egymás társaságát élvezni, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ennyi mindenféléről beszélnek, meg nyilván annak a ténynek is, - és ez igazából talán csak most tudatosodik benne, pedig elég szép utat megtettek ma már együtt, - hogy talán most először van alkalmuk először beszélgetni egymással hosszabb időn keresztül úgy, hogy csak ők vannak ketten. Korábban is tudtak persze néhány szót és mondatot váltani egymással kettesben, de ilyen hosszan még sohasem beszéltek, köszönhetően annak, hogy vagy az édesanyja, vagy Intath, vagy mindketten együtt jelen voltak éppen a társaságukban, például a fényünnepen, ahol még az is lehet, hogy éppen egymással tudtak a legkevesebbet beszélni, mert ő Intathal keveredett egy kisebb, baráti vitába, mialatt édesanyja éppen Adoaverrel beszélt.
Egy darabig mindenesetre most nem szólal meg és nem csak az evés miatt, de hát van min gondolkodnia bőven az imént elhangzottakon.*
- A borral nekem is gondjaim vannak. *szólal meg kis idő elteltével őszintén ismerve el ezt az igazságot, bár nem teljesen erről volt szó korábban, a bort magát pedig csak hasonlatként hozta fel.* Nehéz abbahagyni, ha elkezdem egyszer inni és megérezni magamban. Ezért is igyekszem kerülni.
*Tudja, hogy ezzel magát a problémát nem kerülte el, de nem is igyekszik elterelni a témát ebbe az irányba.*
- Nem kaphatunk mindenre azonnal választ, ami érdekel. *mosolyog miután a tó vize is szóba kerül.* De hát, ha van, amit meg tudok érteni az pont a türelmetlenség. Amikor először jártam itt, alig vártam, hogy tanuljak valami jó és használható varázslatot. Olyan jó lett volna megtanulni például teleportálni, de persze akkoriban még szó sem lehetett erről. Kezdetnek örültem, ha rá tudtam hangolódni a mágiára egyáltalán, aztán pedig pár egyszerűbb, de azért már elég hasznos holdvarázslatnak.
*Furcsa, hogy mennyire távolinak tűnik ez az emlék most, hogy végre vissza tudott térni ide, de mindez talán csak annak köszönhető, hogy sok minden történt vele azóta, főleg, hogy Alenia visszatérése tulajdonképpen mindent megváltoztatott, és szerencsére a lehető legjobb irányba terelt.*
- Ami az isteneket illeti, igazad van, biztosan sokk lehetett a megjelenésük. *bólogat.* Először. *teszi hozzá és tart egy kis hatásszünetet mindezek után, de ezúttal nem csak azért, hogy gondolatait összeszedje, mert most a hatásszünetét tényleg hatásszünetnek szánja, de hogy miért is, azt pontosan maga sem tudja, végtére is nem akar semmilyen nagy és jelentőségteljes, vagy egyedi gondolatot megosztani, csak a véleményét, ami természetesen bőven magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy téved.*
- Szerintem a világnak azok a népei, akik tudnak beszélni, és képesek létrehozni valamiféle civilizációt akár együtt, akár önmagukban, jó eséllyel éppen azért maradtak fent, mert gyorsan képesek voltak alkalmazkodni a hirtelen változásokhoz. Nekem is nagyon furcsa volt az erdőn túli világ először, és főleg a város. Ma pedig már két otthonom is van itt és az egyik éppen Artheniorban, Aleniánál. A népek is hamar tudtak alkalmazkodni az istenekhez és szerintem jobb így. Több a lehetőség, és, hogy máshol mi van nem tudom, de maga ez a torony talán az egyik legjobb példája annak, hogy az új istenek nem erőltették rá magukat másra. Nem volt muszáj követni őket. Abogr is itt van, és eljöhetett ide az elemi mágia pedig szerencsére ugyanolyan erős és szabad, mint az új istenek megjelenése előtt volt. Hogy aztán velünk mi lett volna? Ezt tényleg ki tudja, mert rengeteg megint a tőlünk teljesen független tényező. Egyszer Aleniának vetettem fel hasonló gondolatokat, de ő azt mondta akkor, hogy szerinte egyáltalán nincs értelme ezen a „mi lett volna ha?” kérdésen gondolkodni. Tudom, hogy igazáéból igaza volt, ettől én még sohasem tudom kihagyni ezt a lehetőséget. Csak köztünk szólva, de tényleg csak köztünk szólva… *adja újabb jelét a bizalmának reményei szerint, és most nem csak a hatásszünet kedvéért hallgat el, hanem tényleg át kell gondolnia mindazt, amit éppen most igazán mondani szeretne, mielőtt folytatná.*
- Egy ehhez hasonló, de kicsit más világban, simán el tudnám magamat képzelni Eeyr papnőjeként. Azt hiszem, hogy ez mindig vonzott, mármint papnőnek lenni, csak a hitem hiányzott hozzá. Mármint nem magához Eeyrhez, hanem ahhoz, hogy bármilyen istenség papnője legyek, bár már előbb említettem, hogy ez otthon úgysem lett volna lehetséges. De egy papnő szép. Szép ruhában van, a haja pedig olyan gondosan van megfésülve, mintha egy esküvőn lenne éppen, vagy egy bálon. Tudom, hogy hiúnak hangzik kicsit, vagy nem is kicsit, de ameddig tart a szertartás maga, és ő hívja az isteneket mindenki rá figyel és az istenségek mellett egy kicsit őt magát is csodálja, mert akkor maga ő a kapocs a közösség és az istenek között. Vágytam hasonlóra. Ezt a figyelmet mindig irigyeltem anyától otthon. Persze nem úgy értem, hogy valaha is sajnáltam volna tőle. De ettől függetlenül tudom, hogy jobb így, ahogyan végül lett.
*Ha eddig kicsit álmodozó arccal beszélt is, most még harap néhány jó ízű falatot mielőtt folytatná, és vonásai vissza is rendeződnek a szokásos komoly, nem kicsit koravén, látszólagos korát meghazudtoló Luninari arcba.*
- Viszont, hogy éppen mi járnánk rossz úton, ezt nem hiszem, sőt, tudom, hogy nem. De ha mégsem, megmondom őszintén, az sem érdekel. Korlátolt lények vagyunk mindannyian, még az általunk ismert istenek sem mindenhatóak. Hogyan is lehetne elvárni akkor tőlünk kettőnktől, vagy bárkitől, hogy helyes döntést hozzon abban a kérdésben, hogy miben hisz? Ennyi erővel akkor már sokkal értelmesebb az elemeket választani és az ő erejüket használni, mint bármelyik új istent. Ők nem követelnek semmit, nincsenek dogmáik, csak léteznek a kezdetektől fogva a végéig a világnak, - már, ha lesz vége valaha egyáltalán, - nekünk pedig nincs szükségük az útmutatásukra ahhoz, hogy tudjuk mi a különbség a jó és a gonosz között. Szerintem ezt igazából mindenki tudja.
1364. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-15 17:59:58
Üzenet elküldve: 2025-12-15 17:59:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Aki szkeptikus lenne bármi világi mágiával kapcsolatban, annak nem a lebegő tornyot, hanem a tornyot körülvevő környezetet vetetné figyelmébe. Emlékszik, amikor először ért ide, az éjjel kellős közepén az orra hegyiég is alig látott, és csak másnap, a torony egyik ablakából kibámulva tudta csak igazán kiélvezni az azúrkéken csillogó tavat, amit az élénkzöld fűtenger körülvett, amit végül a fák sötétebb, barnás árnyalatai öleltek körbe, ez a három színgyűrű mélyreható első benyomást keltve a fiatal mágusban. Szinte sajnálja, hogy nem itt élhet, vagy hogy a Szarvasligetnek nem ilyen tökéletes, első szemléletre szinte mesterséges felépítése van. Talán jobb is, ha nem építenek ide semmi mást. Már ez a mesébe illő látvány is elég jutalom a mocsár átvágása után; így gondolva szinte természetesnek ítélendő, hogy Abogr ezt a helyszínt döntötte el a toronynak. Most, hogy mindemellett szárazabb, szabad levegő is jut a tüdejébe, nem is lehet elégedettebb jelenlegi életével.
Ahogy Luninari tüdejével is, mert amilyen hosszasan és buzgóan osztja meg vele teológiai tanulmányait és személyes tapasztalatait, úgy szépen-lassan a könyvmoly mágusnak is kezd az a gondolat kialakulni, hogy alábecsülte, mennnyit tud mondani a lány, ha akar. Vagy már elfelejthette, tekintve az elmúlt időt.*
- Ahogy mondtam, nem egyszerű. *Bólogat ünnepélyesen.* - Főleg azoknak nem lehetett az, akik az egész változást személyesen tapasztalhatták meg. El nem tudom képzelni, hogyan élhették át az átlagemberek nem egy, hanem egyszerre több isten megjelenését, és ami hit-forradalom után következet; milyen lehetett átélni azt, ahogy az itten is lelhető mágiák, tudományos ágak után szobrot állítanak a megváltó istennőnek, és az elementális mágiák helyett Eeyr nevének skandálását lehetett hallani a templomból? Ebből a szemszögből nézve az az igazi csoda, hogy Abogr esetén kívül nem történt igazi konfliktus belőle Arthenior nem létező falain belül, még ha a világ többi része nem is volt ilyen szerencsés. Ki tudja, talán mi is szakrális tanulókként végeztük volna, ha közvetlenül minket ment meg akkor az istennő ereje. Vagy Teysust, akár Sa'terethet is elkezdhettük volna követni, ha a mi életünkre hasonló befolyást raktak volna. Nem tudok mindig itt másra ferde szemmel nézni - De ki mondhatja biztosra, hogy nem mi ketten járunk a rossz úton? A szeretteink, a feletteseink, vagy saját magunk... Oké, egy kicsit kezdenek eltekeredni a gondolataim, szóval ezt az agyszűrést tegyünk el unalmasabb időkre.
*Négy kéz többre megy mint kettő, főleg ha a másik kettő nem bizonytalan mint az övé, így Halacskával hamar megvannak - a munkáját elvégzett kanca vágyakozva tekint Luninari azon táskájára, ahol a még el nem fogyasztott széna és répa szagát megfogta, de nem szabad túletetniük őt, ha azt akarják hogy indulásra ne csak a körülötte lévő fű és az ő ételmaradékuk legyenek a megmaradt sorok a menün. Adoaver úgy dönt, ha visszatérnek, ezúttal többet fog tevékenykedni az istállóban is.
És ahogy elindulnak elhelyezkedni, elébük tárul az istenségek nélkül szerzett áldás is, amit Callipeya teremtett nekik - Nagy megelégedettségére, ugyanis mind olyan finomságok voltak elrejtve, amik kényeskedő nyelvének is kifejezetten tetszettek.*
- Akkor a sajtot hagyjuk nyugodni. *Állapítja meg, ugyanis nem csak elméleti tudás miatt képes hosszasabb időket kivárni.* - A vízzel pedig nyugodtan öblítsd le a varázsital ízét ha még érzed, én is azt tenném... most hogy itt vagyok, eszembe jutott hogy sosem kérdeztem meg fönt, mennyire iható ennek a tónak a vize. Tudom, normális körülmények között nem lenne kockázat nélküli, de azt sem tartom kizártnak, hogy a mágustoronyból csináltak vele valamit... még egy kérdés, amivel várnom kell.* Sóhajt. Az eddigi idők alatt még egyszer sem sikerült beszélnie a mágusmesterrel, pedig ezernyi kérdése van számára, legyen az játékos mint annak a vendéglőnek a megnyitási lehetősége, vagy gyakorlati, mint ez. Még azt se tudja, hogy néz ki. Milyen kár.
De még el sem tudnak kezdeni enni, mielőtt vajszívű barátja megtámadja még egy érdekes gondolatfonállal.*
- Még senki olyannal nem beszéltem, aki a varázsitalokat az alkohollal hasonlította volna össze... ez új. *Néz rá a fél-elfre elismerően, és majdnem ijedten.* - De.... nem is tévedsz. Mind a kettő növényekből készül, tudatmódosító hatásuk van, bár ellenkező irányba mennek el, és igen drágák. Habár olyanról nem hallottam aki úgy inná ezeket a löttyöket mint a bort, szóval nem tudom, milyen hatása lenne annak. Talán az egy nagy különbség ami eszembe jut, az a "használat". Olyat nehezen tudnál elképzelni, hogy egy lakomán serlegekbe öntik ezeket a színes italokat, és koccintva hörpintik fel őket, ugye? Persze borból is inkább jobb lassan fogyasztani, de ritkán látsz olyat aki mérsékelten tud inni.* Agymenései szabadon, gondtalanul hangzanak a levegőben, miközben Luninari és a víz között válogatva tekintetét beleharap egy gyorsan összerakott kolbászos szendvicsbe. Evés közben nem jó dolog sietni.*
*Aki szkeptikus lenne bármi világi mágiával kapcsolatban, annak nem a lebegő tornyot, hanem a tornyot körülvevő környezetet vetetné figyelmébe. Emlékszik, amikor először ért ide, az éjjel kellős közepén az orra hegyiég is alig látott, és csak másnap, a torony egyik ablakából kibámulva tudta csak igazán kiélvezni az azúrkéken csillogó tavat, amit az élénkzöld fűtenger körülvett, amit végül a fák sötétebb, barnás árnyalatai öleltek körbe, ez a három színgyűrű mélyreható első benyomást keltve a fiatal mágusban. Szinte sajnálja, hogy nem itt élhet, vagy hogy a Szarvasligetnek nem ilyen tökéletes, első szemléletre szinte mesterséges felépítése van. Talán jobb is, ha nem építenek ide semmi mást. Már ez a mesébe illő látvány is elég jutalom a mocsár átvágása után; így gondolva szinte természetesnek ítélendő, hogy Abogr ezt a helyszínt döntötte el a toronynak. Most, hogy mindemellett szárazabb, szabad levegő is jut a tüdejébe, nem is lehet elégedettebb jelenlegi életével.
Ahogy Luninari tüdejével is, mert amilyen hosszasan és buzgóan osztja meg vele teológiai tanulmányait és személyes tapasztalatait, úgy szépen-lassan a könyvmoly mágusnak is kezd az a gondolat kialakulni, hogy alábecsülte, mennnyit tud mondani a lány, ha akar. Vagy már elfelejthette, tekintve az elmúlt időt.*
- Ahogy mondtam, nem egyszerű. *Bólogat ünnepélyesen.* - Főleg azoknak nem lehetett az, akik az egész változást személyesen tapasztalhatták meg. El nem tudom képzelni, hogyan élhették át az átlagemberek nem egy, hanem egyszerre több isten megjelenését, és ami hit-forradalom után következet; milyen lehetett átélni azt, ahogy az itten is lelhető mágiák, tudományos ágak után szobrot állítanak a megváltó istennőnek, és az elementális mágiák helyett Eeyr nevének skandálását lehetett hallani a templomból? Ebből a szemszögből nézve az az igazi csoda, hogy Abogr esetén kívül nem történt igazi konfliktus belőle Arthenior nem létező falain belül, még ha a világ többi része nem is volt ilyen szerencsés. Ki tudja, talán mi is szakrális tanulókként végeztük volna, ha közvetlenül minket ment meg akkor az istennő ereje. Vagy Teysust, akár Sa'terethet is elkezdhettük volna követni, ha a mi életünkre hasonló befolyást raktak volna. Nem tudok mindig itt másra ferde szemmel nézni - De ki mondhatja biztosra, hogy nem mi ketten járunk a rossz úton? A szeretteink, a feletteseink, vagy saját magunk... Oké, egy kicsit kezdenek eltekeredni a gondolataim, szóval ezt az agyszűrést tegyünk el unalmasabb időkre.
*Négy kéz többre megy mint kettő, főleg ha a másik kettő nem bizonytalan mint az övé, így Halacskával hamar megvannak - a munkáját elvégzett kanca vágyakozva tekint Luninari azon táskájára, ahol a még el nem fogyasztott széna és répa szagát megfogta, de nem szabad túletetniük őt, ha azt akarják hogy indulásra ne csak a körülötte lévő fű és az ő ételmaradékuk legyenek a megmaradt sorok a menün. Adoaver úgy dönt, ha visszatérnek, ezúttal többet fog tevékenykedni az istállóban is.
És ahogy elindulnak elhelyezkedni, elébük tárul az istenségek nélkül szerzett áldás is, amit Callipeya teremtett nekik - Nagy megelégedettségére, ugyanis mind olyan finomságok voltak elrejtve, amik kényeskedő nyelvének is kifejezetten tetszettek.*
- Akkor a sajtot hagyjuk nyugodni. *Állapítja meg, ugyanis nem csak elméleti tudás miatt képes hosszasabb időket kivárni.* - A vízzel pedig nyugodtan öblítsd le a varázsital ízét ha még érzed, én is azt tenném... most hogy itt vagyok, eszembe jutott hogy sosem kérdeztem meg fönt, mennyire iható ennek a tónak a vize. Tudom, normális körülmények között nem lenne kockázat nélküli, de azt sem tartom kizártnak, hogy a mágustoronyból csináltak vele valamit... még egy kérdés, amivel várnom kell.* Sóhajt. Az eddigi idők alatt még egyszer sem sikerült beszélnie a mágusmesterrel, pedig ezernyi kérdése van számára, legyen az játékos mint annak a vendéglőnek a megnyitási lehetősége, vagy gyakorlati, mint ez. Még azt se tudja, hogy néz ki. Milyen kár.
De még el sem tudnak kezdeni enni, mielőtt vajszívű barátja megtámadja még egy érdekes gondolatfonállal.*
- Még senki olyannal nem beszéltem, aki a varázsitalokat az alkohollal hasonlította volna össze... ez új. *Néz rá a fél-elfre elismerően, és majdnem ijedten.* - De.... nem is tévedsz. Mind a kettő növényekből készül, tudatmódosító hatásuk van, bár ellenkező irányba mennek el, és igen drágák. Habár olyanról nem hallottam aki úgy inná ezeket a löttyöket mint a bort, szóval nem tudom, milyen hatása lenne annak. Talán az egy nagy különbség ami eszembe jut, az a "használat". Olyat nehezen tudnál elképzelni, hogy egy lakomán serlegekbe öntik ezeket a színes italokat, és koccintva hörpintik fel őket, ugye? Persze borból is inkább jobb lassan fogyasztani, de ritkán látsz olyat aki mérsékelten tud inni.* Agymenései szabadon, gondtalanul hangzanak a levegőben, miközben Luninari és a víz között válogatva tekintetét beleharap egy gyorsan összerakott kolbászos szendvicsbe. Evés közben nem jó dolog sietni.*
1363. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-13 00:27:04
Üzenet elküldve: 2025-12-13 00:27:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Sokat tanul, de rá is jön, hogy anyagi meggondolatlansága csak a kárát hozza. Kevés pénze, amivel érkezett, gyorsan elfogyott és a tanulmányainak sebességével sem elégedett, amióta már nehezebb a dolga rá. Lehet korai volt áruba bocsátani a különleges ékszerét, de azt is elismeri, hogy nem csak ezen múlt a helyzet. Hirtelen felindulásból indult, sok kérdésre volt és nem kevés régi ismerősét látogathatta meg. A köpenye pedig hűséges társként szolgált és hosszabban bírta, mint amennyire hitte, hogy szüksége lesz. Ami a legjobban meglepte, hogy a toronybeli mágiatár milyen keveset változott a városi múltjához képest vagy csak még nem tudja felismerni a különbségeket olyan mélyrehatóan, azon ágakon, amit még nem képes felfogni. Még a jelenleg ismert mágiaágait se tudta felfedezni, viszont fegyelmezetlensége nyomán el is vándorolt érdekes új varázslatok irányába ahelyett, hogy ráfókuszált volna arra, amire szüksége van. Fegyelmezetlenségének megitta a levét és többet nem is fogja ostorozni magát a múlton. Összességében még a hátrányait is előnyösnek látja a toronybeli látogatásának, így motiváltabb lesz jelentősebb vagyonnal megérkezni legközelebb. Ami azt is jelenti, hogy munkához kell lásson vagy megszabaduljon készletének egy részétől. Attól nem fél, hogy Arthenior nyugodtabb hellyé vált volna távollétében, így kisebb-nagyobb megbízásokra azért számít. Elbúcsúszik mindenkitől, akitől érdemes és a hűvös reggeli szelek érintése emlékezteti, hogy hazafele ideje gyakorolnia fontos és kevésbé lényeges mágikus praktikáit.*
1362. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-12 15:40:22
Üzenet elküldve: 2025-12-12 15:40:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Az ő érzései között leginkább továbbra is a jókedv és a megkönnyebbülés dominálnak, amiért mind a ketten és Halacska is épségben átértek a mocsáron. Bármennyire is személyes témákat érintettek, amelyek szükségszerűen hoztak elő belőlük fájdalmas emlékeket is, ettől és ennek ellenére még élvezte a beszélgetésüket, így pedig tulajdonképpen az utazást is. Mindenképpen sokkal jobb volt így, mintha egyedül kellett volna átjönnie az ingoványon csak holdnyula társaságában, saját gondolataiba merülve.
Örül annak is, hogy most már sokkal jobban ismerni és érteni véli Adoavert mint azelőtt, hogy ma valamikor a hajnal és a nagyon kora reggel határán elindultak otthonról.
És persze, nem utolsó sorban, szeret célhoz érni, még úgy is, ha jelen esetben ez a cél, csak egy új út kezdete lesz, mégis ez az alapja mindennek, hiszen, ha nem jönnek el a Mágustoronyba, akkor nem tudnak tanulni tovább, hacsak nincs olyan szerencséjük, hogy éppen olyan mágusba botlanak bele, aki hajlandó is tanítani őket. Ugyanakkor, itt azért mégis több tudásra lelhetnek, mint amelyet bármely mágustól tanulhatnának, akikkel véletlenül összehozza őket a sors, nem véletlenül az elemi mágia fellegvára ez a tó felett lebegő torony.
Vidámságát persze Adoaver szavai is csak fokozni tudják. Igazából még ő maga sem nagyon hiszi el, hogy ennyire jó egyedi varázslatot kapott, de továbbra is nagyon örül neki, a fiú vendéges hasonlatán pedig megint csak nevetnie kell.*
- Ez a vendéges gondolat tetszik, de nyugodj meg, amiről beszéltünk idáig, az természetesen kettőnkre tartozik és közöttünk marad, nem csak az amit az istenekről mondtunk, hanem minden más is. Anyával sem fogok beszélni ezekről, végül is neked kell eldöntened azt, hogy kivel mit osztasz meg. Különben viszont ilyen téren azt hiszem szerencsém volt, nem találkoztam még igazi fanatikussal. Anya is, Alenia is, tudom, hogy őszintén és mélyen hisznek, vallásosak, mégis mindketten elfogadták azt, hogy én nem akarok az lenni, és nem is tukmálják rám folyton a saját hitüket. Igaz én mindkettőjük hitéhez kapcsolódom valamennyire, ugyanakkor mégis csak kívülálló vagyok, és jelen állás szerint eléggé úgy néz ki, hogy mindig az is fogok majd maradni. Különben meg azt hiszem, hogy nem vagyok éppen egy hitvitázó alkat. Az előbb is, amit mondtam, az inkább nyilván csak spekuláció és elméleti felvetés volt, de igazából én sem hiszem, hogy az istenek valaha is távozni akarnának erről a világról. Ha viszont mégis, az ellen meg nyilván éppen azok tehetnek majd a legkevesebbet, akiknek imádott isteneik a leginkább hiányoznának. Talán éppen az a különbség, vagy az egyik legfontosabb különbség a vallásos és a nem vallásos gondolkodás között, hogy előbbi eleve elfogadja azt, hogy ki van szolgáltatva tőle független hatalmaknak, ugyanakkor igyekszik el is nyerni ezeknek a jóindulatát szertartásokkal és áldozatokkal. Akinek viszont nem központi része az életének a vallás, az szerintem inkább igyekszik teljesen a saját kezébe a venni a sorsát, és megpróbál elfeledkezni róla, hogy igazából ő is ki van szolgáltatva rengeteg tőle független hatalomnak, vagy körülménynek. Elég csak arra gondolni, amiről az úton beszéltünk. Akár követünk isteneket, akár nem, a te életed is nyilván teljesen más lett volna, ha másik küszöb elé raknak le, és az enyém is, hogyha anya mondjuk Artheniorban ad nekem életet és nevel fel. *mondja, miközben reméli, hogy ezúttal nem volt túlságosan zavaros. Bár máskor is szeret beszélni és hangosan mondani ki a benne éppen csak felmerülő gondolatokat, elképzelhető, hogy most pusztán Intath varázsitala hat rá annyira, hogy kicsit meglódítja a gondolatait.*
- Éppen ezért érzem úgy, hogy teljes szívvel követni egy vallást nem megkönnyíti, inkább csak megnehezíti az életünket. *vonja le mindenesetre azért a végkövetkeztetését.* Ők még a saját isteneiknek is ki vannak szolgáltatva, nem csak minden más tőlük független körülménynek a világon. Persze az előnye is meg van nyilván sokszor, lásd Alenia karja. Meg persze az az öröm, nyugalom, meg rendszeresség, amit sokszor a hit adni tud.
*Persze nem biztos abban egyáltalán, hogy igaza van, pusztán éppen itt és most úgy érzi, hogy az van.*
- Persze lehet, hogy tévedek. *mondja is ki mosolyogva, aztán tekintete a tóra és a felette lebegő toronyra téved.*
- Jó ötlet a parton ebédelni amúgy, szeretem a tavakat. És persze, szívesen segítek Halacskával. Kedves tőled, hogy gondolsz rá, de hát meg is érdemli.
*Tudja, hogy az állatok „csak” állatok, és a húst ő is szereti, mégsem igazán kedveli azokat, akik csak eszközként, vagy élelemforrásként tekintenek rájuk, amikor egy állatot is lehet legalább annyira szeretni, mint valakit, aki beszélni is tud. Ha pedig már Halacska elhozta idáig Adoavert, az a legkevesebb, hogy ők maguk is jól fognak bánni vele.
A lovaktól ugyan továbbra is fél, de azt azért tudja, hogy ez teljesen irracionális félelem. Egyszer nézett rá egy ló nagyon csúnyán, amikor még kislányként járt édesanyjával egy főleg emberek lakta faluban. Ez az emlék hagyott benne olyan erős benyomást, hogy sokáig a közelükbe sem mert menni, pedig igazából azóta nem bántotta egy sem. Sőt, Int kis csikója, aki már nem is olyan kicsi, határozottan aranyos, ült már lóháton is, - igaz az nem volt kellemes élmény, - mégis, valamennyi megmaradt még benne ebből a régi félelemből, de már nem olyan sok, hogy alkalomadtán ne próbálná meg legyőzni.*
- Bár én sem nagyon értek a lovakhoz, de Halacska szerencsére elég szelídnek tűnik.
*Kicsit meg is simogatja a lovat, még enyhén durva szőrű, ugyanakkor mégis selymes homlokát is, és most valahogyan nincsen benne az a félelem, hogy a hátas fogja magát és egyszerűen a kezébe harap. Ezek után, ahogyan ígérte segít is kikötni őt.
Miközben pedig Adoaver megeteti liget közös lovát, ő nyom egy-egy puszit plüssnyilai homlokára, majd, ha már az evés szóba került, zsákját a hátáról levéve szemrevételezi élelemadagjukat, annak ellenére is, hogy annak összeállításában segédkezett tegnap. Szerencsére egyikük sem túl nagy étkű, így jó néhány napig minden bizonnyal elég lesz nekik.*
- Nézzük csak! Van kolbászunk, a szagából és a színéből ítélve ez a csípős, a másik csak füstölt, van szalonnánk is, meg sajt, szép nagy. Ez jó, azért szeretem, mert minél később esszük meg, annál finomabb. Persze, ez ne gátoljon meg abban, hogy egyél belőle, ha kívánod, én is fogok kicsit. És természetesen víz. Bár nem nagyon szomjazom Int itala után, azt hiszem, hogy én iszom először. *mondja, és így is tesz. Bár tényleg nem szomjas a tintaszerű folyadékra, mégis jól esik neki a még mindig friss és hideg víz.
~ Ha ezek után kiülünk a tó partjára kicsit olyan lesz mintha Aleniával uzsonnáznánk a tisztáson, vagy valahol ligetben. ~ fut át az agyán. Tényleg nem nagy a különbség, leszámítva, hogy a tisztáson nincsen tó, Szarvasligeté pedig sokkal kisebb.
Még talán hasonló dolgokról is beszéltek és beszélnek, mint Aleniával tehetnék.*
- Kicsit fura gondolat elismerem, hogy egy ital módosíthatja a tudatomat, vagy a felfogóképességemet, de, ha jobban belegondolunk végül is a bor is valami hasonlót csinál, és az minden csak nem varázsital, szóval miért ne? Jó, persze a bor csak egy ideig élénkíti a gondolatokat, utána pont eltompít, de ettől még hasonló a hatás. Bárhogy is, azért bízom Int szakértelmében, de, ha mégsem hatna, akkor is kedves volt tőle, szóval a szándékot mindenképpen értékelem.
*Megvárja még, hogy Adoaver gondoskodjon Halacskáról, aztán, ha gondolja utána rögtön el is indulhatnak a tó partjára enni egy jót. Utána pedig jöhetnek végre a lépcsők és a könyvek, meg a Mágustorony semmi mással össze nem keverhető, különös atmoszférája, ami egy időre majd magába fogja zárni őket.*
*Az ő érzései között leginkább továbbra is a jókedv és a megkönnyebbülés dominálnak, amiért mind a ketten és Halacska is épségben átértek a mocsáron. Bármennyire is személyes témákat érintettek, amelyek szükségszerűen hoztak elő belőlük fájdalmas emlékeket is, ettől és ennek ellenére még élvezte a beszélgetésüket, így pedig tulajdonképpen az utazást is. Mindenképpen sokkal jobb volt így, mintha egyedül kellett volna átjönnie az ingoványon csak holdnyula társaságában, saját gondolataiba merülve.
Örül annak is, hogy most már sokkal jobban ismerni és érteni véli Adoavert mint azelőtt, hogy ma valamikor a hajnal és a nagyon kora reggel határán elindultak otthonról.
És persze, nem utolsó sorban, szeret célhoz érni, még úgy is, ha jelen esetben ez a cél, csak egy új út kezdete lesz, mégis ez az alapja mindennek, hiszen, ha nem jönnek el a Mágustoronyba, akkor nem tudnak tanulni tovább, hacsak nincs olyan szerencséjük, hogy éppen olyan mágusba botlanak bele, aki hajlandó is tanítani őket. Ugyanakkor, itt azért mégis több tudásra lelhetnek, mint amelyet bármely mágustól tanulhatnának, akikkel véletlenül összehozza őket a sors, nem véletlenül az elemi mágia fellegvára ez a tó felett lebegő torony.
Vidámságát persze Adoaver szavai is csak fokozni tudják. Igazából még ő maga sem nagyon hiszi el, hogy ennyire jó egyedi varázslatot kapott, de továbbra is nagyon örül neki, a fiú vendéges hasonlatán pedig megint csak nevetnie kell.*
- Ez a vendéges gondolat tetszik, de nyugodj meg, amiről beszéltünk idáig, az természetesen kettőnkre tartozik és közöttünk marad, nem csak az amit az istenekről mondtunk, hanem minden más is. Anyával sem fogok beszélni ezekről, végül is neked kell eldöntened azt, hogy kivel mit osztasz meg. Különben viszont ilyen téren azt hiszem szerencsém volt, nem találkoztam még igazi fanatikussal. Anya is, Alenia is, tudom, hogy őszintén és mélyen hisznek, vallásosak, mégis mindketten elfogadták azt, hogy én nem akarok az lenni, és nem is tukmálják rám folyton a saját hitüket. Igaz én mindkettőjük hitéhez kapcsolódom valamennyire, ugyanakkor mégis csak kívülálló vagyok, és jelen állás szerint eléggé úgy néz ki, hogy mindig az is fogok majd maradni. Különben meg azt hiszem, hogy nem vagyok éppen egy hitvitázó alkat. Az előbb is, amit mondtam, az inkább nyilván csak spekuláció és elméleti felvetés volt, de igazából én sem hiszem, hogy az istenek valaha is távozni akarnának erről a világról. Ha viszont mégis, az ellen meg nyilván éppen azok tehetnek majd a legkevesebbet, akiknek imádott isteneik a leginkább hiányoznának. Talán éppen az a különbség, vagy az egyik legfontosabb különbség a vallásos és a nem vallásos gondolkodás között, hogy előbbi eleve elfogadja azt, hogy ki van szolgáltatva tőle független hatalmaknak, ugyanakkor igyekszik el is nyerni ezeknek a jóindulatát szertartásokkal és áldozatokkal. Akinek viszont nem központi része az életének a vallás, az szerintem inkább igyekszik teljesen a saját kezébe a venni a sorsát, és megpróbál elfeledkezni róla, hogy igazából ő is ki van szolgáltatva rengeteg tőle független hatalomnak, vagy körülménynek. Elég csak arra gondolni, amiről az úton beszéltünk. Akár követünk isteneket, akár nem, a te életed is nyilván teljesen más lett volna, ha másik küszöb elé raknak le, és az enyém is, hogyha anya mondjuk Artheniorban ad nekem életet és nevel fel. *mondja, miközben reméli, hogy ezúttal nem volt túlságosan zavaros. Bár máskor is szeret beszélni és hangosan mondani ki a benne éppen csak felmerülő gondolatokat, elképzelhető, hogy most pusztán Intath varázsitala hat rá annyira, hogy kicsit meglódítja a gondolatait.*
- Éppen ezért érzem úgy, hogy teljes szívvel követni egy vallást nem megkönnyíti, inkább csak megnehezíti az életünket. *vonja le mindenesetre azért a végkövetkeztetését.* Ők még a saját isteneiknek is ki vannak szolgáltatva, nem csak minden más tőlük független körülménynek a világon. Persze az előnye is meg van nyilván sokszor, lásd Alenia karja. Meg persze az az öröm, nyugalom, meg rendszeresség, amit sokszor a hit adni tud.
*Persze nem biztos abban egyáltalán, hogy igaza van, pusztán éppen itt és most úgy érzi, hogy az van.*
- Persze lehet, hogy tévedek. *mondja is ki mosolyogva, aztán tekintete a tóra és a felette lebegő toronyra téved.*
- Jó ötlet a parton ebédelni amúgy, szeretem a tavakat. És persze, szívesen segítek Halacskával. Kedves tőled, hogy gondolsz rá, de hát meg is érdemli.
*Tudja, hogy az állatok „csak” állatok, és a húst ő is szereti, mégsem igazán kedveli azokat, akik csak eszközként, vagy élelemforrásként tekintenek rájuk, amikor egy állatot is lehet legalább annyira szeretni, mint valakit, aki beszélni is tud. Ha pedig már Halacska elhozta idáig Adoavert, az a legkevesebb, hogy ők maguk is jól fognak bánni vele.
A lovaktól ugyan továbbra is fél, de azt azért tudja, hogy ez teljesen irracionális félelem. Egyszer nézett rá egy ló nagyon csúnyán, amikor még kislányként járt édesanyjával egy főleg emberek lakta faluban. Ez az emlék hagyott benne olyan erős benyomást, hogy sokáig a közelükbe sem mert menni, pedig igazából azóta nem bántotta egy sem. Sőt, Int kis csikója, aki már nem is olyan kicsi, határozottan aranyos, ült már lóháton is, - igaz az nem volt kellemes élmény, - mégis, valamennyi megmaradt még benne ebből a régi félelemből, de már nem olyan sok, hogy alkalomadtán ne próbálná meg legyőzni.*
- Bár én sem nagyon értek a lovakhoz, de Halacska szerencsére elég szelídnek tűnik.
*Kicsit meg is simogatja a lovat, még enyhén durva szőrű, ugyanakkor mégis selymes homlokát is, és most valahogyan nincsen benne az a félelem, hogy a hátas fogja magát és egyszerűen a kezébe harap. Ezek után, ahogyan ígérte segít is kikötni őt.
Miközben pedig Adoaver megeteti liget közös lovát, ő nyom egy-egy puszit plüssnyilai homlokára, majd, ha már az evés szóba került, zsákját a hátáról levéve szemrevételezi élelemadagjukat, annak ellenére is, hogy annak összeállításában segédkezett tegnap. Szerencsére egyikük sem túl nagy étkű, így jó néhány napig minden bizonnyal elég lesz nekik.*
- Nézzük csak! Van kolbászunk, a szagából és a színéből ítélve ez a csípős, a másik csak füstölt, van szalonnánk is, meg sajt, szép nagy. Ez jó, azért szeretem, mert minél később esszük meg, annál finomabb. Persze, ez ne gátoljon meg abban, hogy egyél belőle, ha kívánod, én is fogok kicsit. És természetesen víz. Bár nem nagyon szomjazom Int itala után, azt hiszem, hogy én iszom először. *mondja, és így is tesz. Bár tényleg nem szomjas a tintaszerű folyadékra, mégis jól esik neki a még mindig friss és hideg víz.
~ Ha ezek után kiülünk a tó partjára kicsit olyan lesz mintha Aleniával uzsonnáznánk a tisztáson, vagy valahol ligetben. ~ fut át az agyán. Tényleg nem nagy a különbség, leszámítva, hogy a tisztáson nincsen tó, Szarvasligeté pedig sokkal kisebb.
Még talán hasonló dolgokról is beszéltek és beszélnek, mint Aleniával tehetnék.*
- Kicsit fura gondolat elismerem, hogy egy ital módosíthatja a tudatomat, vagy a felfogóképességemet, de, ha jobban belegondolunk végül is a bor is valami hasonlót csinál, és az minden csak nem varázsital, szóval miért ne? Jó, persze a bor csak egy ideig élénkíti a gondolatokat, utána pont eltompít, de ettől még hasonló a hatás. Bárhogy is, azért bízom Int szakértelmében, de, ha mégsem hatna, akkor is kedves volt tőle, szóval a szándékot mindenképpen értékelem.
*Megvárja még, hogy Adoaver gondoskodjon Halacskáról, aztán, ha gondolja utána rögtön el is indulhatnak a tó partjára enni egy jót. Utána pedig jöhetnek végre a lépcsők és a könyvek, meg a Mágustorony semmi mással össze nem keverhető, különös atmoszférája, ami egy időre majd magába fogja zárni őket.*
1361. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-10 17:36:22
Üzenet elküldve: 2025-12-10 17:36:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Az abnormálisan hosszú percek elteltével nyugodtabbnak érzi magát, mint előtte; az ellentmondásos és a szokásosnál jóval hevesebb érzelmek amik az utóbbi percekben elöntötték, egy kifejezetten új tapasztalatot hoztak számára ezután a sok nyugodt és monoton hold után, és nem biztos benne hogy jó vagy rossz emlékként akarja ezt eltenni. De meg kell hagyni, előbb-utóbb muszáj lett volna felszólalnia ezekről a bizonytalan témákról, és elég jóban vannak Luninarival ahhoz, hogy megengedje magának a rossz időzítést, bár nem biztos hogy ez az volt. Ami aztán vele jött, hogy ő is többet tudott meg a lányról mint amit Callipeya mondott, azt ugyanúgy értékeli, mint amaz. A hasonló, még ha nem is ugyanazok a konfliktusok barátja életében megidézi benne a szimpátiát, és ha nem lenne már érzelmileg kimerítve, bizony tovább is bátorítaná.*
- Köszönöm, Luni. Mindent egybevéve örülök, ahol tartok, és hogy veletek tehetem meg ezt azt utat. Metaforikusan, és szó szerint. *Mosolyodik el végül, bár Alenia említése megint rárak egy-két felhőt az arcára, amiről már inkább nem tesz tudomást. Sosem tudott elég információt összekaparni a régi artheniori nemességről, és amennyi keveset képes volt, abból ki tudta vonni, hogy ez a sors figyelmeztető intése. Még mindig nehéz elképzelnie, mennyi idő és szenvedés lehetett az, ami ekkora gyűlöletet szított ellenük az egész városban... Bárcsak el tudnának kerülni még egy hasonló esetet a jövőben. Ami meg az istennő által megáldott nőt illeti, az utóbbi csak megszilárdította azt az elhatározást, hogy találkoznia fog kelleni vele a közeljövőben.
Luninari megjegyzése kis költői túlzása után felkelti kíváncsiságát, és nem is kicsit. Vajon miért lenne ott dolga velük? Nem képzelte el őt eddig annak a politizáló egyénnek, se annak a világmegváltósnak, aki a nagyhatalmakhoz jön-megy naponta eszmecserét váltani. Valamint van annyi szakmai tudása a téren hogy tudja, nem olyan egyszerű vagy gyors dolog oda bejutni sem. Mondjuk simán lehet, hogy csak a Szarvasligettel kapcsolatban akarna valamit, talán a felújítás tárgyában, vagy ilyesmi. Megkérdezheti később, mondjuk ha már visszafelé tartanak, így is elég témánál le vannak süllyedve, ami nem a mágustoronnyal kapcsolatos. A végén még nem fog maradni a mai napra idő a tanulmányokra, ami a véges készletük miatt nem a legjobb következmény.*
- Az biztos, hogy Eeyr a legszimpatikusabb legtöbbünknek, legalábbis a keleti félen. *Hogy aztán mi a pokol folyik a hegység másik oldalán, azt nem hiszi hogy bármikor meg fogják tudni.* - Főleg az utóbbiak után. De amit most mondasz, hogy önakaratból képesek lennének távozni? *Állat vakaró gondolat.* - Józan ésszel gondolva igen lenne erre a válasz, de ahogy látod, se nekik, vagy nekünk nem óhaj ez. És amilyen következményekkel járna ez, még meg sem érné ennél a pontnál. Fura, elültetted a fejemben a gondolatot, hogy talán ahogy halandók által meg lettek idézve, valamilyen szertartás vagy mágia segítségével ugyanúgy vissza lehetne őket küldeni oda, ahonnan jöttek. De azt is hozzá kell tenni, hogy ők nem pusztán holmi eszközök, amit addig tartasz magadnál, amíg használod. Nem, ettől a dilemmától inkább egy vendéget képzelek el, aki kicsit túl sok időt töltött el a házadban, és úgy döntött, maradni fog... Nem tudom mit tennének velem egy ilyen kijelentés után a fanatikusabbak, úgyhogy ez maradjon kettőnk között. *De mielőtt még elképzelné, pontosan mit is csinálnának mások, szemet szúró fény vetül reájuk: úgy néz ki, hogy a még lóháton is kimerítő hosszúságúnak érződött ingovány végre valahára elengedte őket szutykos szorításából, és végre megérkeztek. Hunyorognia kell egy darabig, ugyanis nem szokta meg hogy fényes nappal hagyja el az árnyékos fákat, de ez Halacskát láthatóan cseppet sem zavarta, hasonlóan komótos sebességgel lépeget tovább a füvön, a lebegő torony felé, mintha már ismerné a járást. Megállítja lassan törtető hátasát, míg Luninari eltünteti sajátját.* - Még mindig nehéz elhinnem hogy egy ilyen hasznos kis egyedi varázslatot kaptál. *Csóválja a fejét, de nem csalódottan. Ha az ő életében lesz még neki egyáltalán lehetősége ilyet szerezni, akkor rendkívül szerencsésnek mondhatja magát.*
- Persze, de ezt jómagamnak már tízórainak mondanám. *Mosolyog a reggeli említésére.* - Elvégre akármilyen régen volt, az a kicsi ételadag számomra reggelinek volt mondható hajnalban. Szerencse is, különben végigaludtam volna az utat, hogy spóroljak az energiával. *Kuncog magának a gondolatra. Ami pedig négylábú barátjának elszállásolását illeti, se a tó vagy a torony körül nem látnak egy árva fát sem, amire ki tudnák Halacskát kötni, úgyhogy vissza kell fordulni a mocsárt körülvevő törzsekhez. Még ő is látja, ahogy patás pajtása tekintete aggodalmasra vált, ahogy visszafelé kezdenek lépkedni, mintha azt gondolná, rögtön meg is teszik a visszautat a ligetbe. Nagy megnyugvására az első tölgynél megállnak, és Adoaver kissé szégyenkezve fordul a fél-elf felé:*
- Segítesz kikötni? Meg is szeretném etetni, eleget utazott szegény pára és a mocsarat is nagyon jól bírta. *Relatíve hamar szíve csücskére nőtt ez a barna jószág, nem is büszke rá hogy csak úgy itt hagyják, hogy utána napi egy-két alkalommal látogassák meg étkeztetés miatt. Csak nem rohan el, ha egyszer kétszer szabadon engedi...?*
- A ő helyében azokkal az árakkal azt is meg kéne engednem, hogy szalvétának használják a lapokat, ha akarják. *De mindegy, legalább tanulhatnak belőlük. Az említett varázsitalt úgyszintén kevés bizalommal méregeti, örül is, hogy nem az ő torkán fog leperegni a folyadék.*
- Szerintem láttam hasonlót egy patikában, de azt inkább egy kanyaró nevű megbetegedés ellen adták. Nem... tanuláshoz.* Az ízleírás inkább csak megerősíti az elképzelését, mint megnyugtatja.* - Meglátjuk, megérte e a doktor szavát. Üljünk a tó elé, hiányoltam azt a vízszagot, utána nézzük mivel áldott meg minket Callipeya.
*Az abnormálisan hosszú percek elteltével nyugodtabbnak érzi magát, mint előtte; az ellentmondásos és a szokásosnál jóval hevesebb érzelmek amik az utóbbi percekben elöntötték, egy kifejezetten új tapasztalatot hoztak számára ezután a sok nyugodt és monoton hold után, és nem biztos benne hogy jó vagy rossz emlékként akarja ezt eltenni. De meg kell hagyni, előbb-utóbb muszáj lett volna felszólalnia ezekről a bizonytalan témákról, és elég jóban vannak Luninarival ahhoz, hogy megengedje magának a rossz időzítést, bár nem biztos hogy ez az volt. Ami aztán vele jött, hogy ő is többet tudott meg a lányról mint amit Callipeya mondott, azt ugyanúgy értékeli, mint amaz. A hasonló, még ha nem is ugyanazok a konfliktusok barátja életében megidézi benne a szimpátiát, és ha nem lenne már érzelmileg kimerítve, bizony tovább is bátorítaná.*
- Köszönöm, Luni. Mindent egybevéve örülök, ahol tartok, és hogy veletek tehetem meg ezt azt utat. Metaforikusan, és szó szerint. *Mosolyodik el végül, bár Alenia említése megint rárak egy-két felhőt az arcára, amiről már inkább nem tesz tudomást. Sosem tudott elég információt összekaparni a régi artheniori nemességről, és amennyi keveset képes volt, abból ki tudta vonni, hogy ez a sors figyelmeztető intése. Még mindig nehéz elképzelnie, mennyi idő és szenvedés lehetett az, ami ekkora gyűlöletet szított ellenük az egész városban... Bárcsak el tudnának kerülni még egy hasonló esetet a jövőben. Ami meg az istennő által megáldott nőt illeti, az utóbbi csak megszilárdította azt az elhatározást, hogy találkoznia fog kelleni vele a közeljövőben.
Luninari megjegyzése kis költői túlzása után felkelti kíváncsiságát, és nem is kicsit. Vajon miért lenne ott dolga velük? Nem képzelte el őt eddig annak a politizáló egyénnek, se annak a világmegváltósnak, aki a nagyhatalmakhoz jön-megy naponta eszmecserét váltani. Valamint van annyi szakmai tudása a téren hogy tudja, nem olyan egyszerű vagy gyors dolog oda bejutni sem. Mondjuk simán lehet, hogy csak a Szarvasligettel kapcsolatban akarna valamit, talán a felújítás tárgyában, vagy ilyesmi. Megkérdezheti később, mondjuk ha már visszafelé tartanak, így is elég témánál le vannak süllyedve, ami nem a mágustoronnyal kapcsolatos. A végén még nem fog maradni a mai napra idő a tanulmányokra, ami a véges készletük miatt nem a legjobb következmény.*
- Az biztos, hogy Eeyr a legszimpatikusabb legtöbbünknek, legalábbis a keleti félen. *Hogy aztán mi a pokol folyik a hegység másik oldalán, azt nem hiszi hogy bármikor meg fogják tudni.* - Főleg az utóbbiak után. De amit most mondasz, hogy önakaratból képesek lennének távozni? *Állat vakaró gondolat.* - Józan ésszel gondolva igen lenne erre a válasz, de ahogy látod, se nekik, vagy nekünk nem óhaj ez. És amilyen következményekkel járna ez, még meg sem érné ennél a pontnál. Fura, elültetted a fejemben a gondolatot, hogy talán ahogy halandók által meg lettek idézve, valamilyen szertartás vagy mágia segítségével ugyanúgy vissza lehetne őket küldeni oda, ahonnan jöttek. De azt is hozzá kell tenni, hogy ők nem pusztán holmi eszközök, amit addig tartasz magadnál, amíg használod. Nem, ettől a dilemmától inkább egy vendéget képzelek el, aki kicsit túl sok időt töltött el a házadban, és úgy döntött, maradni fog... Nem tudom mit tennének velem egy ilyen kijelentés után a fanatikusabbak, úgyhogy ez maradjon kettőnk között. *De mielőtt még elképzelné, pontosan mit is csinálnának mások, szemet szúró fény vetül reájuk: úgy néz ki, hogy a még lóháton is kimerítő hosszúságúnak érződött ingovány végre valahára elengedte őket szutykos szorításából, és végre megérkeztek. Hunyorognia kell egy darabig, ugyanis nem szokta meg hogy fényes nappal hagyja el az árnyékos fákat, de ez Halacskát láthatóan cseppet sem zavarta, hasonlóan komótos sebességgel lépeget tovább a füvön, a lebegő torony felé, mintha már ismerné a járást. Megállítja lassan törtető hátasát, míg Luninari eltünteti sajátját.* - Még mindig nehéz elhinnem hogy egy ilyen hasznos kis egyedi varázslatot kaptál. *Csóválja a fejét, de nem csalódottan. Ha az ő életében lesz még neki egyáltalán lehetősége ilyet szerezni, akkor rendkívül szerencsésnek mondhatja magát.*
- Persze, de ezt jómagamnak már tízórainak mondanám. *Mosolyog a reggeli említésére.* - Elvégre akármilyen régen volt, az a kicsi ételadag számomra reggelinek volt mondható hajnalban. Szerencse is, különben végigaludtam volna az utat, hogy spóroljak az energiával. *Kuncog magának a gondolatra. Ami pedig négylábú barátjának elszállásolását illeti, se a tó vagy a torony körül nem látnak egy árva fát sem, amire ki tudnák Halacskát kötni, úgyhogy vissza kell fordulni a mocsárt körülvevő törzsekhez. Még ő is látja, ahogy patás pajtása tekintete aggodalmasra vált, ahogy visszafelé kezdenek lépkedni, mintha azt gondolná, rögtön meg is teszik a visszautat a ligetbe. Nagy megnyugvására az első tölgynél megállnak, és Adoaver kissé szégyenkezve fordul a fél-elf felé:*
- Segítesz kikötni? Meg is szeretném etetni, eleget utazott szegény pára és a mocsarat is nagyon jól bírta. *Relatíve hamar szíve csücskére nőtt ez a barna jószág, nem is büszke rá hogy csak úgy itt hagyják, hogy utána napi egy-két alkalommal látogassák meg étkeztetés miatt. Csak nem rohan el, ha egyszer kétszer szabadon engedi...?*
- A ő helyében azokkal az árakkal azt is meg kéne engednem, hogy szalvétának használják a lapokat, ha akarják. *De mindegy, legalább tanulhatnak belőlük. Az említett varázsitalt úgyszintén kevés bizalommal méregeti, örül is, hogy nem az ő torkán fog leperegni a folyadék.*
- Szerintem láttam hasonlót egy patikában, de azt inkább egy kanyaró nevű megbetegedés ellen adták. Nem... tanuláshoz.* Az ízleírás inkább csak megerősíti az elképzelését, mint megnyugtatja.* - Meglátjuk, megérte e a doktor szavát. Üljünk a tó elé, hiányoltam azt a vízszagot, utána nézzük mivel áldott meg minket Callipeya.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1399-1418