Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 33 (641. - 660. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
660. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-21 18:21:53
Üzenet elküldve: 2024-04-21 18:21:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
- Én miért vagyok furcsa?
*Nem akart ilyesmit kérdezni, de csak úgy kicsúszott. Rá aztán sok mindent szoktak mondani, de azt hogy furcsa, azt nem. Persze, hogy egy ork furcsább, hiszen hogy néznek már ki? Bár lehet, csak rosszul fogalmazott a lány, azt sokkal inkább feltételezné. Pár gondolat erejéig érdekelte csak ez, Nolie mese sokkal érdekfeszítőbbnek bizonyul. Most már biztos benne, hogy arról van szó, akit Nori is keresett, vagy szíve mélyén még most is keres. Talán tudna neki segíteni, vagy ami még ettől is jobb... lefoglalni őt azzal a gondolattal, hogy még él az a lány, így talán nem lennének éjt nappallá téve együtt, elkerülve ezzel, hogy olyasmit mondjon neki, amit nem szabad. Talán ez gonoszul hangzik, de valahogy Mai-nak is meg kell védenie magát, nem csak ezeknek a fruskáknak kell védőpajzs. Lévén neki nincs ilyen biztos védekezőmechanizmusa, vagy csak nem fejtette még meg, készít hát magának egyet.
Figyelmesen hallgat minden szót, mert meg kell jegyeznie minden pillanatot. Legjobb tudomása szerint Nori annak a háznak a romjait találta már csak meg, de most már biztos abban, hogy ő nem a romok alatt fekszik.*
- Nem lehet, hogy a barátaival van? Oda mindig lehet menekülni. Voltak neki egyáltalán?
*Egyáltalán még csak nem is szégyelli magát, hogy így forgat ki minden egyes morzsát a lányból. Jól kérdezni amúgy is tud, na de most meg sem kell erőltetnie magát. *
- Ne szomorkodj. *Simít végig bátorítóan Meira vállán, majd kedvesen néz rá, a lehető legtöbb együttérzéssel töltve.* - Tudod, mind a ketten hibáztatok talán, de sok idő telt el. Mindent rendbe lehet hozni. Én elmondanám, hogy sajnálom, ami történt, de boldog vagyok hogy él, és velem volt. Aztán a többi rajta múlik.
*Talán tényleg ezt tenné, talán nem. Nem tudja igazán beleképzelni most magát a helyzetbe, mert teljesen máshol jár az agya, mégis itt is helyt kell álljon, hogy mindent megtudjon, amit csak akar.*
- Én miért vagyok furcsa?
*Nem akart ilyesmit kérdezni, de csak úgy kicsúszott. Rá aztán sok mindent szoktak mondani, de azt hogy furcsa, azt nem. Persze, hogy egy ork furcsább, hiszen hogy néznek már ki? Bár lehet, csak rosszul fogalmazott a lány, azt sokkal inkább feltételezné. Pár gondolat erejéig érdekelte csak ez, Nolie mese sokkal érdekfeszítőbbnek bizonyul. Most már biztos benne, hogy arról van szó, akit Nori is keresett, vagy szíve mélyén még most is keres. Talán tudna neki segíteni, vagy ami még ettől is jobb... lefoglalni őt azzal a gondolattal, hogy még él az a lány, így talán nem lennének éjt nappallá téve együtt, elkerülve ezzel, hogy olyasmit mondjon neki, amit nem szabad. Talán ez gonoszul hangzik, de valahogy Mai-nak is meg kell védenie magát, nem csak ezeknek a fruskáknak kell védőpajzs. Lévén neki nincs ilyen biztos védekezőmechanizmusa, vagy csak nem fejtette még meg, készít hát magának egyet.
Figyelmesen hallgat minden szót, mert meg kell jegyeznie minden pillanatot. Legjobb tudomása szerint Nori annak a háznak a romjait találta már csak meg, de most már biztos abban, hogy ő nem a romok alatt fekszik.*
- Nem lehet, hogy a barátaival van? Oda mindig lehet menekülni. Voltak neki egyáltalán?
*Egyáltalán még csak nem is szégyelli magát, hogy így forgat ki minden egyes morzsát a lányból. Jól kérdezni amúgy is tud, na de most meg sem kell erőltetnie magát. *
- Ne szomorkodj. *Simít végig bátorítóan Meira vállán, majd kedvesen néz rá, a lehető legtöbb együttérzéssel töltve.* - Tudod, mind a ketten hibáztatok talán, de sok idő telt el. Mindent rendbe lehet hozni. Én elmondanám, hogy sajnálom, ami történt, de boldog vagyok hogy él, és velem volt. Aztán a többi rajta múlik.
*Talán tényleg ezt tenné, talán nem. Nem tudja igazán beleképzelni most magát a helyzetbe, mert teljesen máshol jár az agya, mégis itt is helyt kell álljon, hogy mindent megtudjon, amit csak akar.*
659. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-21 17:46:31
Üzenet elküldve: 2024-04-21 17:46:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Miután túlvan azon, hogy bántotta a barátait, és Mai megerősíti abban is, hogy igazából jól döntött, már ismét önfeledten mosolyog. Ugyan a sors kezében és az istenek létezésében nem értenek egyet, de azzal Meira sem tud ellenkezni, hogy bizony jó, hogy most itt vannak egymásnak.*
- Igen, ez igaz. Így sokkal érdekesebb a tanulás is, te pedig nagyon kedves vagy velem. Tudod, legutóbb egy okos-mágus orkkal beszélgettem itt, ő sokkal furcsább volt, mint te.
*Talán egy szürke ork nem is hasonlítható igazán egy fél-elf hercegnőhöz, de Meira még erre is képes. Egyértelműen a hercegnő nyeri a jobb társaságért járó díjat, ez nem vitás.
Meira ezután a barátairól mesél, Mai-nak pedig meg is tetszik az egyik név, Meira pedig mit sem sejtve semmiről készségesen kezd tovább mesélni róla.*
- Nolie. Ő egy fehér tündér. Mindene hófehér. A haja és az egész teste is, a szemei meg démonian vörösek. Érdekes, nem? A párom, Atehaner vitt el engem a Namos Házba. Ott találkoztam vele először. Ő is velünk tartott volna a templomba, hogy segítsen a feladatban, amit kaptunk, de mikor megtudta, hogy élőholtakról, orkokról lesz szó, ő elmenekült. Mikor legközelebb találkoztunk, akkor szerintem megutált engem. Én gyávának neveztem őt, amiért elfutott, ő pedig engem bénának a jégesővel történtek miatt. Nagyon összevesztünk, és olyan dühös lett rám, hogy bénító mágiát használt rajtam, és ott hagyott a fenébe. Ekkor jött a baj, mert a lázadók megtámadták a Namos Házat. Azt hittem meg fogok halni, de Nolie visszajött, segített rajtam, és végül együtt sikerült elmenekülnünk. Azt, hogy azóta hol lehet, és mit csinál, azt nem tudom. Pedig lenne még mit megbeszélnünk, az egyszer biztos… még csak megköszönni sem tudtam neki, hogy annak ellenére, hogy nem szeret engem, nem hagyott magamra a bajban.
*Foglalja össze az egyébként ennél jóval hosszabb és bonyolultabb történetet Meirá-hoz mérten röviden, amiből Mai számára annyi kiderülhet, hogy a lány szerint Nolie igenis él és virul, legalábbis a Namos házat sikerült élve elhagyniuk.*
- Te mit mondanál neki a helyemben, ha újra találkoznánk? Szeretném helyrehozni a kapcsolatunkat, de kétlem, hogy a történtek ellenére kedvelne engem. *Lebiggyeszti az ajkait kicsit szomorúan. Rossz visszagondolni azokra a napokra. Nolie szavai igazak ugyan, de nagyon nem szépen vágta a fejéhez, hogy tapasztalatlan és meggondolatlan volt, és neki sem szabadott volna elítélnie őt, amiért elmenekült a temetőből. A lázadás alatt viszont igazi barátként vigyáztak egymásra, de arról meg már nem volt lehetőségük beszélni egymással.*
*Miután túlvan azon, hogy bántotta a barátait, és Mai megerősíti abban is, hogy igazából jól döntött, már ismét önfeledten mosolyog. Ugyan a sors kezében és az istenek létezésében nem értenek egyet, de azzal Meira sem tud ellenkezni, hogy bizony jó, hogy most itt vannak egymásnak.*
- Igen, ez igaz. Így sokkal érdekesebb a tanulás is, te pedig nagyon kedves vagy velem. Tudod, legutóbb egy okos-mágus orkkal beszélgettem itt, ő sokkal furcsább volt, mint te.
*Talán egy szürke ork nem is hasonlítható igazán egy fél-elf hercegnőhöz, de Meira még erre is képes. Egyértelműen a hercegnő nyeri a jobb társaságért járó díjat, ez nem vitás.
Meira ezután a barátairól mesél, Mai-nak pedig meg is tetszik az egyik név, Meira pedig mit sem sejtve semmiről készségesen kezd tovább mesélni róla.*
- Nolie. Ő egy fehér tündér. Mindene hófehér. A haja és az egész teste is, a szemei meg démonian vörösek. Érdekes, nem? A párom, Atehaner vitt el engem a Namos Házba. Ott találkoztam vele először. Ő is velünk tartott volna a templomba, hogy segítsen a feladatban, amit kaptunk, de mikor megtudta, hogy élőholtakról, orkokról lesz szó, ő elmenekült. Mikor legközelebb találkoztunk, akkor szerintem megutált engem. Én gyávának neveztem őt, amiért elfutott, ő pedig engem bénának a jégesővel történtek miatt. Nagyon összevesztünk, és olyan dühös lett rám, hogy bénító mágiát használt rajtam, és ott hagyott a fenébe. Ekkor jött a baj, mert a lázadók megtámadták a Namos Házat. Azt hittem meg fogok halni, de Nolie visszajött, segített rajtam, és végül együtt sikerült elmenekülnünk. Azt, hogy azóta hol lehet, és mit csinál, azt nem tudom. Pedig lenne még mit megbeszélnünk, az egyszer biztos… még csak megköszönni sem tudtam neki, hogy annak ellenére, hogy nem szeret engem, nem hagyott magamra a bajban.
*Foglalja össze az egyébként ennél jóval hosszabb és bonyolultabb történetet Meirá-hoz mérten röviden, amiből Mai számára annyi kiderülhet, hogy a lány szerint Nolie igenis él és virul, legalábbis a Namos házat sikerült élve elhagyniuk.*
- Te mit mondanál neki a helyemben, ha újra találkoznánk? Szeretném helyrehozni a kapcsolatunkat, de kétlem, hogy a történtek ellenére kedvelne engem. *Lebiggyeszti az ajkait kicsit szomorúan. Rossz visszagondolni azokra a napokra. Nolie szavai igazak ugyan, de nagyon nem szépen vágta a fejéhez, hogy tapasztalatlan és meggondolatlan volt, és neki sem szabadott volna elítélnie őt, amiért elmenekült a temetőből. A lázadás alatt viszont igazi barátként vigyáztak egymásra, de arról meg már nem volt lehetőségük beszélni egymással.*
658. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-21 16:12:49
Üzenet elküldve: 2024-04-21 16:12:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
-Szerintem jobb bántani egy kicsit őket, mint biztosan meghalni mindenkinek. Ha engem bántanál, hogy megvédj egy nagyobb bajtól, hát rajra. Jól csináltad. *De ettől jobban már nem szeretne belemenni, nem volt ott, hogy tudja mi is történt. Minden furcsasága ellenére talán mégis jól cselekedett a lány, akkor is, ha ezt némileg megbánta.
Érti a lány válaszát a mindennek oka van kérdésre, de Mai meg szokta látni a kapcsolódási pontokat. Eddig akármi történt vele, minden építette és minden találkozásnak volt egészen nagy súlya, úgyhogy megpróbál inkább ebben hinni, mint az istenekben. Amik szerinte léteznek, de nem fog egyiknek sem fejet hajtani. Az ok-okozat kérdése nála teljesen másként is létezik, hiszen minden történés valamit elindít az elmében, csak mindenkinél máshogy vetül ki. És ez teljesen biztos. Meg akarja látni, hogy vannak-e összefüggések, vannak-e hasonló történtek, hasonló alakulással, vagy hol van az a pont, ahol teljesen másik irányba megy a védekezés. És azt is, hogy ki miért védekezik pont úgy, ahogy. A legnagyobb okot a lány naivságában pedig annak látja, hogy bizony így küzd meg azzal, amivel más nem tudna. De nem fog sem akaratot ráerőltetni, sem hitvallást, sőt, az egészet csak azért mondta, hogy egy kicsit közelebb kerüljön hozzá Meira. ~Ez nem jött be~*
- A lényeg az, hogy most itt vagyunk és mindegy minek köszönhető, ez jó dolog.
*Inkább nem kezd el magyarázatokat adni, vagy okokat láttatni, mert abból végeláthatatlan beszéd lenne a másik részéről és most arra nincs szükség. Inkább faggatja egy kicsit tovább. Soha nem volt még ilyen könnyű dolga.
A felsorolt nevek azt mutatják, hogy vannak a lány körül, bár a kapcsolatok milyenségére nem igazán tér ki, csak az tudható, hogy egy ideje egyiket sem látta. Az egyik név viszont felkelti az érdeklődését, túl sokat hallotta már.*
- Nolie?
*Néz érdeklődve a másikra. Talán ő többet tud a hollétéről akkor is, ha nem találkoztak jó ideje. Ezzel még segíthet is a barátnőjének... a testvérének. Hogy fogja ezt megszokni?* - Milyen szép név a Nolie, szebb, mint a többi. Mesélsz róla?
*Nem kérné ezt mástól ilyen nyilvánvalóan, de nem gondolja, hogy Mei-nek egyáltalán feltűnik.*
-Szerintem jobb bántani egy kicsit őket, mint biztosan meghalni mindenkinek. Ha engem bántanál, hogy megvédj egy nagyobb bajtól, hát rajra. Jól csináltad. *De ettől jobban már nem szeretne belemenni, nem volt ott, hogy tudja mi is történt. Minden furcsasága ellenére talán mégis jól cselekedett a lány, akkor is, ha ezt némileg megbánta.
Érti a lány válaszát a mindennek oka van kérdésre, de Mai meg szokta látni a kapcsolódási pontokat. Eddig akármi történt vele, minden építette és minden találkozásnak volt egészen nagy súlya, úgyhogy megpróbál inkább ebben hinni, mint az istenekben. Amik szerinte léteznek, de nem fog egyiknek sem fejet hajtani. Az ok-okozat kérdése nála teljesen másként is létezik, hiszen minden történés valamit elindít az elmében, csak mindenkinél máshogy vetül ki. És ez teljesen biztos. Meg akarja látni, hogy vannak-e összefüggések, vannak-e hasonló történtek, hasonló alakulással, vagy hol van az a pont, ahol teljesen másik irányba megy a védekezés. És azt is, hogy ki miért védekezik pont úgy, ahogy. A legnagyobb okot a lány naivságában pedig annak látja, hogy bizony így küzd meg azzal, amivel más nem tudna. De nem fog sem akaratot ráerőltetni, sem hitvallást, sőt, az egészet csak azért mondta, hogy egy kicsit közelebb kerüljön hozzá Meira. ~Ez nem jött be~*
- A lényeg az, hogy most itt vagyunk és mindegy minek köszönhető, ez jó dolog.
*Inkább nem kezd el magyarázatokat adni, vagy okokat láttatni, mert abból végeláthatatlan beszéd lenne a másik részéről és most arra nincs szükség. Inkább faggatja egy kicsit tovább. Soha nem volt még ilyen könnyű dolga.
A felsorolt nevek azt mutatják, hogy vannak a lány körül, bár a kapcsolatok milyenségére nem igazán tér ki, csak az tudható, hogy egy ideje egyiket sem látta. Az egyik név viszont felkelti az érdeklődését, túl sokat hallotta már.*
- Nolie?
*Néz érdeklődve a másikra. Talán ő többet tud a hollétéről akkor is, ha nem találkoztak jó ideje. Ezzel még segíthet is a barátnőjének... a testvérének. Hogy fogja ezt megszokni?* - Milyen szép név a Nolie, szebb, mint a többi. Mesélsz róla?
*Nem kérné ezt mástól ilyen nyilvánvalóan, de nem gondolja, hogy Mei-nek egyáltalán feltűnik.*
657. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-21 12:34:33
Üzenet elküldve: 2024-04-21 12:34:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Meira néha a saját történetében is el szokott veszni, bár nem is csoda. Amilyen gyorsan és sokat beszél, nem is lehet átgondolni mindent, és sokszor a logika is képes jól elbújni a mondandójában.*
- Ők támadtak ránk, igen, de szerinted jobb bántani a barátaimat is, ha azzal megmenthetem magamat? Biztos, hogy nem. Nem gondoltam át, hogy mit csinálok, és elszúrtam.
*Az mondjuk, talán jobb is, de nem derült ki, hogy mi történt volna akkor, ha Meira nem használja a jégesőt a harcban. Lehet, hogy nem sérülnek meg a barátai, de helyette az orkok kerekedtek volna felül rajtuk, és akkor mind meghaltak volna. A bűntudatán azonban még az sem változtat, hogy ezen cselekedete miatt kezdték a Jegek Úrnőjének becézni őt.
Amikor Mai nevet, akkor ösztönösen ő is, nem gondolva arra, hogy az ő világszemléletén nevetnek éppen, de még ha így is van, nevetni akkor is jó.*
- Köszönöm! Amíg így látom a világot, addig élvezem az életemet, és ez így jó, azt hiszem. *Mosolyog szélesen, majd hallgatja Mai-t, ahogy kifejti, miért is gondolja, hogy ők ketten tényleg rokonlelkek, de azzal, hogy minden okkal történik, ő nem ért egyet, csóválja is a fejét miatta.*
- Nem, nem hiszem. Egyrészt te előbb voltál itt, mint én, másrészt ilyet, hogy valami felsőbbrendű hatalom, mondjuk a sors akarata miatt valaminek pont úgy kellett történnie, ahogy történt, az szerintem butaság. Én az ilyesmiben nem hiszek, csak a vallásosak magyaráznak mindig hasonlóról, de tudod, szerintem még a három isten sem létezik. Látta őket bárki valaha? Mert szerintem nem… Véletlenül találkoztunk most itt, efelől semmi kétségem, de ettől függetlenül én nagyon örülök neki, hogy így történt. *Erősíti is meg, amire Mai gondol, valóban élvezi fajtársa társaságát, bár kétséges, hogy ő tudja-e egyáltalán rosszul érezni magát bármilyen társaságban.*
- Ugyan, nem zavar. *Kérdezni egyelőre nem kérdez, neki teljesen elég, hogy elveszett a saját történetében. El is kezd hosszan mesélni a neki szegezett kérdés után.*
- Persze, hogy találtam! Van egy párom, Atehaner a neve, fél-sötételf, néha kicsit furcsa, de nagyon szeretem őt. Aztán ott van Bato Mester, akitől rengeteget tanulhattam, bölcs és tapasztalt férfi. Nolie, egy nagyon édes, hófehér tündér lány, végtelenül ártatlan és segítőkész. Nem felejtem el soha Shaia-t sem, aki mindig szívta a vérem, de azt hiszem, szeretett velem utazni a kikötőbe. Ő mutatta meg nekem, hogy milyen ott. A Sellőház nagyon szép volt. Bár, régóta itt vagyok már a Mágustoronyban, szóval nem találkoztam egyikükkel sem egy ideje. *Mesél barátairól a teljesség igénye nélkül. Mindegyikükre szeretettel gondol, bár való igaz, hogy nem tudja, mi történhetett velük mostanában.*
*Meira néha a saját történetében is el szokott veszni, bár nem is csoda. Amilyen gyorsan és sokat beszél, nem is lehet átgondolni mindent, és sokszor a logika is képes jól elbújni a mondandójában.*
- Ők támadtak ránk, igen, de szerinted jobb bántani a barátaimat is, ha azzal megmenthetem magamat? Biztos, hogy nem. Nem gondoltam át, hogy mit csinálok, és elszúrtam.
*Az mondjuk, talán jobb is, de nem derült ki, hogy mi történt volna akkor, ha Meira nem használja a jégesőt a harcban. Lehet, hogy nem sérülnek meg a barátai, de helyette az orkok kerekedtek volna felül rajtuk, és akkor mind meghaltak volna. A bűntudatán azonban még az sem változtat, hogy ezen cselekedete miatt kezdték a Jegek Úrnőjének becézni őt.
Amikor Mai nevet, akkor ösztönösen ő is, nem gondolva arra, hogy az ő világszemléletén nevetnek éppen, de még ha így is van, nevetni akkor is jó.*
- Köszönöm! Amíg így látom a világot, addig élvezem az életemet, és ez így jó, azt hiszem. *Mosolyog szélesen, majd hallgatja Mai-t, ahogy kifejti, miért is gondolja, hogy ők ketten tényleg rokonlelkek, de azzal, hogy minden okkal történik, ő nem ért egyet, csóválja is a fejét miatta.*
- Nem, nem hiszem. Egyrészt te előbb voltál itt, mint én, másrészt ilyet, hogy valami felsőbbrendű hatalom, mondjuk a sors akarata miatt valaminek pont úgy kellett történnie, ahogy történt, az szerintem butaság. Én az ilyesmiben nem hiszek, csak a vallásosak magyaráznak mindig hasonlóról, de tudod, szerintem még a három isten sem létezik. Látta őket bárki valaha? Mert szerintem nem… Véletlenül találkoztunk most itt, efelől semmi kétségem, de ettől függetlenül én nagyon örülök neki, hogy így történt. *Erősíti is meg, amire Mai gondol, valóban élvezi fajtársa társaságát, bár kétséges, hogy ő tudja-e egyáltalán rosszul érezni magát bármilyen társaságban.*
- Ugyan, nem zavar. *Kérdezni egyelőre nem kérdez, neki teljesen elég, hogy elveszett a saját történetében. El is kezd hosszan mesélni a neki szegezett kérdés után.*
- Persze, hogy találtam! Van egy párom, Atehaner a neve, fél-sötételf, néha kicsit furcsa, de nagyon szeretem őt. Aztán ott van Bato Mester, akitől rengeteget tanulhattam, bölcs és tapasztalt férfi. Nolie, egy nagyon édes, hófehér tündér lány, végtelenül ártatlan és segítőkész. Nem felejtem el soha Shaia-t sem, aki mindig szívta a vérem, de azt hiszem, szeretett velem utazni a kikötőbe. Ő mutatta meg nekem, hogy milyen ott. A Sellőház nagyon szép volt. Bár, régóta itt vagyok már a Mágustoronyban, szóval nem találkoztam egyikükkel sem egy ideje. *Mesél barátairól a teljesség igénye nélkül. Mindegyikükre szeretettel gondol, bár való igaz, hogy nem tudja, mi történhetett velük mostanában.*
656. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 21:51:17
Üzenet elküldve: 2024-04-20 21:51:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Nem csak végtelen naivitás, hanem valami más is lakozik a lányban. Vagy csak nem talál megfelelő szót arra, hogy olyasvalakiket sajnál, akik megtámadták őt.*
- Nem értem. Nem azt mondtad, hogy ők támadtak rád? Akkor mi mást tehettél volna, hagyod?
*Erre igazán érdekli a válasz, hiszen nem tudja felfogni. Arra nem is gondol, hogy a kedvenc barátnője pedig őt akarta megölni, mégis vele alszik hatok óta. Talán más szálon, de tele vannak közös vonásokkal.*
- Ez mondjuk jó hír, erre a tudásra is szükségem lesz.
*Már biztos, a mai estét a legjobb helyen tölti, mert így el tudja kerülni egy kicsit még Nori-t, az anyját és mégis egy érdekes személlyel társaloghat, aki minden furcsasága ellenére egész sokat tett hozzá a tudásához. Mindig is értékelni fogja azokat, akik miatt fejlődik.*
- Persze, hogy érdekel. *Erősíti meg. Részletkérdés, hogy mi az oka az érdeklődésének, de amiről nem tud a lány, az nem fáj neki. Valószínűleg úgysem találkoznak többé, ha egyszer elhagyhatja ezt a helyet.*
- Milyen jól látod a világot. *Nevetnie kell, de ez olyan bájos és jóízű. Ha mindig ilyen pozitívan tudná szemlélni az életet, az nagy segítség lenne, vagy épp hátrány, de ő teljesen máshogy működik, ami persze nem baj. Mai-nak is kell lennie valakinek.*
- Tudom, csak most ismertük meg egymást, de már most van bennünk egy csomó közös. *Ez a része igaz annak, amit mond, de az utána következő csak valami manipulációnak tudható be, ami alól csak az menti fel, hogy a tudásvágy hajtja, nem az, hogy a másikat bántsa. Azt nem szeretné.* - Lehet, hogy pont ezért vezettek ide a lépteim, mert te itt vagy. Mindennek van valami oka, nem? *Mosolyog biztatóan és cseppet sem szégyelli magát, mert most ő az, aki valakit használ. Nem érzi gondnak, mert igazán nyomós oka van rá, Mei pedig mintha örülne is a társaságának.*
- És azóta, hogy eljöttél Arthenior-ba találtál barátokat, vagy társat? *Ez is fontos. Ha valakiről így lepereg minden fájdalom, annak vannak segítői, vagy egyedül képes erre?* - Bocsánat, nem faggatlak, de olyan régen beszélgettem már egy jót. Kérdezhetsz te is nyugodtan bármit.
*Nem csak végtelen naivitás, hanem valami más is lakozik a lányban. Vagy csak nem talál megfelelő szót arra, hogy olyasvalakiket sajnál, akik megtámadták őt.*
- Nem értem. Nem azt mondtad, hogy ők támadtak rád? Akkor mi mást tehettél volna, hagyod?
*Erre igazán érdekli a válasz, hiszen nem tudja felfogni. Arra nem is gondol, hogy a kedvenc barátnője pedig őt akarta megölni, mégis vele alszik hatok óta. Talán más szálon, de tele vannak közös vonásokkal.*
- Ez mondjuk jó hír, erre a tudásra is szükségem lesz.
*Már biztos, a mai estét a legjobb helyen tölti, mert így el tudja kerülni egy kicsit még Nori-t, az anyját és mégis egy érdekes személlyel társaloghat, aki minden furcsasága ellenére egész sokat tett hozzá a tudásához. Mindig is értékelni fogja azokat, akik miatt fejlődik.*
- Persze, hogy érdekel. *Erősíti meg. Részletkérdés, hogy mi az oka az érdeklődésének, de amiről nem tud a lány, az nem fáj neki. Valószínűleg úgysem találkoznak többé, ha egyszer elhagyhatja ezt a helyet.*
- Milyen jól látod a világot. *Nevetnie kell, de ez olyan bájos és jóízű. Ha mindig ilyen pozitívan tudná szemlélni az életet, az nagy segítség lenne, vagy épp hátrány, de ő teljesen máshogy működik, ami persze nem baj. Mai-nak is kell lennie valakinek.*
- Tudom, csak most ismertük meg egymást, de már most van bennünk egy csomó közös. *Ez a része igaz annak, amit mond, de az utána következő csak valami manipulációnak tudható be, ami alól csak az menti fel, hogy a tudásvágy hajtja, nem az, hogy a másikat bántsa. Azt nem szeretné.* - Lehet, hogy pont ezért vezettek ide a lépteim, mert te itt vagy. Mindennek van valami oka, nem? *Mosolyog biztatóan és cseppet sem szégyelli magát, mert most ő az, aki valakit használ. Nem érzi gondnak, mert igazán nyomós oka van rá, Mei pedig mintha örülne is a társaságának.*
- És azóta, hogy eljöttél Arthenior-ba találtál barátokat, vagy társat? *Ez is fontos. Ha valakiről így lepereg minden fájdalom, annak vannak segítői, vagy egyedül képes erre?* - Bocsánat, nem faggatlak, de olyan régen beszélgettem már egy jót. Kérdezhetsz te is nyugodtan bármit.
655. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 20:56:13
Üzenet elküldve: 2024-04-20 20:56:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
- A vége? Azóta is szégyellem magam, amiért bántottam az egész csapatot. Az egyik karom hatokig használhatatlan lett miatta, de legalább csak egy ork maradt talpon a háromból, aki levágta volna a fejem, ha nem ölik meg gyorsan a többiek. Szóval megmenekültünk, de lehet, hogy több kárt okoztam, mint hasznot.
*Akkor varázsolt életében először éles helyzetben, ezért sem tudta rendesen átgondolni, hogy mit csinál. Most már jól tudja, hogy mi lett volna a megoldás, kár, hogy nem ismerte már korábban jobban a saját képességeit.*
- Találkoztam utána egy nagyon idős mágussal, Worenth mester volt a neve. Ő megtanította, hogy azok, akik mágusnak születnek, képesek bármikor megszakítani az általuk használt varázslatok hatását. Ha te is ilyen vagy, akkor sosem kell félned attól, hogy túl ártalmasak lennének.
*Örül, hogy most már ő adhatja át ezt a tudást egy leendő mágusnak, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, amit ő kellemetlen tapasztalatok árán tanult meg.
Aztán a saját múltjára terelődik a szó, de egy idő után abbahagyja a mesélést, mert megszeppen attól, hogy minden róla szól. Nem szokott hozzá ő sem, hogy bárkit is két percnél tovább érdekel a fecsegése, éppen ezért is esnek jól neki Mai szavai.*
- Tényleg érdekel? *Pislog nagyokat.* Szívesen segítettem, és most boldog vagyok, mert te meg örülsz neki. *Mosolyog kedvesen, de végül nem a saját történetét folytatja, hanem Mai múltjáról hallgathat meg egy részletet. Nem szól közbe, figyelni legalább olyan jól tud, mint beszélni.*
- Tudom, hogy az vagy. Kilátszanak az aranyos kis füleid a hajad alól. A ruhád mellett amiatt vettelek észre. Gondolj úgy erre, hogy nem kevesebb vagy, hanem több! Az elfek nem emberek, az emberek meg nem elfek, mi meg mindkettő vagyunk. *Ez a tipikus példája a félig teli vagy épp félig üres pohár problémájának. Nos, ez a pohár Meira esetében mindig teljesen tele van.*
- Azok vagyunk? *Néz lelkesen a kékekbe.* Én azt csak úgy mondtam, mert kijött a számon, de te most komolyan így gondolod?
- A vége? Azóta is szégyellem magam, amiért bántottam az egész csapatot. Az egyik karom hatokig használhatatlan lett miatta, de legalább csak egy ork maradt talpon a háromból, aki levágta volna a fejem, ha nem ölik meg gyorsan a többiek. Szóval megmenekültünk, de lehet, hogy több kárt okoztam, mint hasznot.
*Akkor varázsolt életében először éles helyzetben, ezért sem tudta rendesen átgondolni, hogy mit csinál. Most már jól tudja, hogy mi lett volna a megoldás, kár, hogy nem ismerte már korábban jobban a saját képességeit.*
- Találkoztam utána egy nagyon idős mágussal, Worenth mester volt a neve. Ő megtanította, hogy azok, akik mágusnak születnek, képesek bármikor megszakítani az általuk használt varázslatok hatását. Ha te is ilyen vagy, akkor sosem kell félned attól, hogy túl ártalmasak lennének.
*Örül, hogy most már ő adhatja át ezt a tudást egy leendő mágusnak, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, amit ő kellemetlen tapasztalatok árán tanult meg.
Aztán a saját múltjára terelődik a szó, de egy idő után abbahagyja a mesélést, mert megszeppen attól, hogy minden róla szól. Nem szokott hozzá ő sem, hogy bárkit is két percnél tovább érdekel a fecsegése, éppen ezért is esnek jól neki Mai szavai.*
- Tényleg érdekel? *Pislog nagyokat.* Szívesen segítettem, és most boldog vagyok, mert te meg örülsz neki. *Mosolyog kedvesen, de végül nem a saját történetét folytatja, hanem Mai múltjáról hallgathat meg egy részletet. Nem szól közbe, figyelni legalább olyan jól tud, mint beszélni.*
- Tudom, hogy az vagy. Kilátszanak az aranyos kis füleid a hajad alól. A ruhád mellett amiatt vettelek észre. Gondolj úgy erre, hogy nem kevesebb vagy, hanem több! Az elfek nem emberek, az emberek meg nem elfek, mi meg mindkettő vagyunk. *Ez a tipikus példája a félig teli vagy épp félig üres pohár problémájának. Nos, ez a pohár Meira esetében mindig teljesen tele van.*
- Azok vagyunk? *Néz lelkesen a kékekbe.* Én azt csak úgy mondtam, mert kijött a számon, de te most komolyan így gondolod?
654. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 20:18:56
Üzenet elküldve: 2024-04-20 20:18:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Talán ettől jobban nem is lehetne túlbeszélni a nyugalom kérdését, de ez a lány képes rá. Sőt, mi több, valószínű még kétszer ennyit is tudna erről fecsegni, furcsa is, hogy Mai feje nem sajdul bele. Talán azért nem, mert ugyanarról hallani több száz mondatban nem terheli meg, mert tudja, mi lesz a vége. Most már ő nem szólal meg inkább erről, csak bólint lezárásképpen.
A félelem kérdése sokkal fontosabb, s meghökkenve hallgatja a választ, és a röpke kis történetet. Bármit is mondhat, igen is ártalmas a mágia, ha erről az oldalról vizsgálja, de talán Mai-nak van annyi esze, hogy ilyen butaságokat nem csinálna. Mondjuk, ha rátámadna néhány ork, vajmi kevés esély van arra, hogy ésszerűen cselekedne. A temető máris egy olyan gondolatot ébreszt fel benne, amit el kell hessegetni. Fogalma sem volt, hogy a tulajdon apja sírjára ült rá. Nem most fog belekezdeni ennek a feldolgozásába, így osztatlan figyelme Meirá-é és az elemzéséé.*
- Attól én is féltem volna, ez azt hiszem... természetes. És mi lett a vége? Itt vagy, szóval joggal hiszem, hogy megmenekültél.
*Az, hogy mindenen megretten már éppen elég támpont Mai-nak. Valahol ki kell jöjjön a sok szorongató érzés, s ha így vetül ki, hát így. Bár nem szeretne ő pedig attól megijedni, hogy a lány hirtelen sikít egyet, mert meglibbenti a függönyt a szellő. Ami eztán következik az még érdekesebb. Több szempontból is. Egyrészt, mert rettenetesen szomorú, másrészt mert az érzést magát, hogy milyen egy félvérként nem megtalálni a helyet a világban, ha nem is pontosan így, de ismeri. Fel is sóhajt. Nem is jöhetett volna rosszabbkor ez a téma, de most nem magára figyel. Abban nagyon jó.*
- Ne viccelj, érdekel, hogy mi történt veled. Segítettél nekem már most rengeteget, én pedig meghallgatlak szívesen. Sajnálom, ami veled történt. *Kutat az íriszekben, de nem talál benne semmit, ami Mai szemében lenne fordított helyzetben. Felettébb érdekes még mindig, hogy el tudja zárni mindezt. Csodálatraméltóan ijesztő.*
- Én is félvér vagyok. Engem nyíltan soha nem bántottak, de mindig éreztem, hogy emiatt vagyok másnak... kevesebb. *Nem magáról szeretne beszélni, mindössze egy kis megerősítéssel jobban tud nyelvet oldani. Na nem mintha itt erre szükség lenne.* - Talán tényleg rokonlelkek vagyunk. *Nevet fel, bár nem gondolja teljesen komolyan. Kell neki a tudás erről a lényről. Ezért még a legjobb barátnőjévé is fogadná, hiszen ezt a titulust le kellett vennie Nori-ról, lévén testvérré lépett elő.*
*Talán ettől jobban nem is lehetne túlbeszélni a nyugalom kérdését, de ez a lány képes rá. Sőt, mi több, valószínű még kétszer ennyit is tudna erről fecsegni, furcsa is, hogy Mai feje nem sajdul bele. Talán azért nem, mert ugyanarról hallani több száz mondatban nem terheli meg, mert tudja, mi lesz a vége. Most már ő nem szólal meg inkább erről, csak bólint lezárásképpen.
A félelem kérdése sokkal fontosabb, s meghökkenve hallgatja a választ, és a röpke kis történetet. Bármit is mondhat, igen is ártalmas a mágia, ha erről az oldalról vizsgálja, de talán Mai-nak van annyi esze, hogy ilyen butaságokat nem csinálna. Mondjuk, ha rátámadna néhány ork, vajmi kevés esély van arra, hogy ésszerűen cselekedne. A temető máris egy olyan gondolatot ébreszt fel benne, amit el kell hessegetni. Fogalma sem volt, hogy a tulajdon apja sírjára ült rá. Nem most fog belekezdeni ennek a feldolgozásába, így osztatlan figyelme Meirá-é és az elemzéséé.*
- Attól én is féltem volna, ez azt hiszem... természetes. És mi lett a vége? Itt vagy, szóval joggal hiszem, hogy megmenekültél.
*Az, hogy mindenen megretten már éppen elég támpont Mai-nak. Valahol ki kell jöjjön a sok szorongató érzés, s ha így vetül ki, hát így. Bár nem szeretne ő pedig attól megijedni, hogy a lány hirtelen sikít egyet, mert meglibbenti a függönyt a szellő. Ami eztán következik az még érdekesebb. Több szempontból is. Egyrészt, mert rettenetesen szomorú, másrészt mert az érzést magát, hogy milyen egy félvérként nem megtalálni a helyet a világban, ha nem is pontosan így, de ismeri. Fel is sóhajt. Nem is jöhetett volna rosszabbkor ez a téma, de most nem magára figyel. Abban nagyon jó.*
- Ne viccelj, érdekel, hogy mi történt veled. Segítettél nekem már most rengeteget, én pedig meghallgatlak szívesen. Sajnálom, ami veled történt. *Kutat az íriszekben, de nem talál benne semmit, ami Mai szemében lenne fordított helyzetben. Felettébb érdekes még mindig, hogy el tudja zárni mindezt. Csodálatraméltóan ijesztő.*
- Én is félvér vagyok. Engem nyíltan soha nem bántottak, de mindig éreztem, hogy emiatt vagyok másnak... kevesebb. *Nem magáról szeretne beszélni, mindössze egy kis megerősítéssel jobban tud nyelvet oldani. Na nem mintha itt erre szükség lenne.* - Talán tényleg rokonlelkek vagyunk. *Nevet fel, bár nem gondolja teljesen komolyan. Kell neki a tudás erről a lényről. Ezért még a legjobb barátnőjévé is fogadná, hiszen ezt a titulust le kellett vennie Nori-ról, lévén testvérré lépett elő.*
653. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 19:56:03
Üzenet elküldve: 2024-04-20 19:56:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Meira igazából mindenkivel kedves, és nem csupán azért, mert vele nem voltak azok, bár kétségkívül az, hogy gyermekkorában mennyit piszkálták sokat nyom a lantba azzal kapcsolatban, hogy ő ugyan nem lesz előítéletes senkivel. Legyen valaki bármilyen ijesztő, ronda, mogorva vagy veszélyes, Meira a jót keresi benne, és ezért is tud ilyen vidáman és naivan viszonyulni bárkihez.*
- Ne így állj hozzá, mert akkor szintén nem fog menni. Ha ártalmasnak gondolod a mágiát, akkor félni fogsz tőle, amitől ideges leszel, és hát akkor nem vagy nyugodt. Ha nem vagy nyugodt, akkor meg már tudod, hogy mi történik… *Magyarázza, majd egyetértve bólogat arra a felvetésre, hogy Mai-nak igenis muszáj lesz befogadóbbnak lennie, ha a mágia útjára lépne.
Meira szerint is érdekes, hogy míg az ő elméje általában üres, addig Mai-é tele van. Olyan ez, mintha az ő része is a másikba vándorolt volna. A félelemmel kapcsolatos kérdésen nem kell sokáig gondolkodnia, szinte azonnal rávágja a választ.*
- Mindentől, de komolyan. A sötéttől, a hangoktól, a ködtől, a vihartól… de miért baj ez? Ne úgy képzeld el, hogy rettegek, hanem inkább megijedek, és olyankor sikítok. Aztán rájövök, hogy nem is olyan ijesztőek a dolgok, mint gondoltam. Egyszer az arthenior-i temetőben orkok támadtak meg minket. Megijedtem tőlük, de varázsoltam jégesőt, ami az orkoknak is fájt meg nekünk is. Na, például akkor is féltem. *Nevetgél kicsit szégyenkezve, mert azt a helyzetet egy kicsit elszúrta. Nem gondolt bele abba, hogy a jégeső nem csak a zöldeket veszi majd célba, ha a saját fejük fölé idézi. Talán Mai erre a részére gondolt, mikor azt mondta, hogy a mágia értelmes is lehet, de Meira ezt nem tudja.
Újabb kérdéseket kap, amin egészen meglepődik. Nem szokott ő ennyire érdekes lenni senkinek.*
- Leégett *bólint.* Tudod, úgy kezdődött, hogy édesanyámat egy elf mentette meg az erdőben. Gyönyörű elf volt, ő volt az édesapám. *Kezdi a történetet nagyon messziről.* Nem szerettek engem a faluban, mert félvér vagyok, és a szüleimet sem szerették, mert megszültek engem. Sokat sírtam kicsiként emiatt. Nem értettem, mi a baj velem. Így nőttem fel. Aztán egy nap épp mentem haza, és láttam, hogy ég a házunk. Azt mondták, rablók gyújtották fel, és a szüleim bent ragadtak, meghaltak. *Még csak el sem csuklik a hangja a történetmesélés közben. Úgy látszik, hogy ő tényleg feldolgozott és lezárt magában minden traumát kezdve azzal, hogy gyerekkorában mennyit bántották a származása miatt, a házuk leégésétől egészen a szülei haláláig.*
- Ez történt. Utána mentem Arthenior-ba, mert jobb dolgom nem volt, és akkor… *Hirtelen félbeszakítja a mondatot, mert ezúttal ő is rájön, hogy talán túl sok lesz.*
- Bocsánat, azt hiszem jobb, ha engedlek téged is szóhoz jutni *nevetgél elvörösödve.*
*Meira igazából mindenkivel kedves, és nem csupán azért, mert vele nem voltak azok, bár kétségkívül az, hogy gyermekkorában mennyit piszkálták sokat nyom a lantba azzal kapcsolatban, hogy ő ugyan nem lesz előítéletes senkivel. Legyen valaki bármilyen ijesztő, ronda, mogorva vagy veszélyes, Meira a jót keresi benne, és ezért is tud ilyen vidáman és naivan viszonyulni bárkihez.*
- Ne így állj hozzá, mert akkor szintén nem fog menni. Ha ártalmasnak gondolod a mágiát, akkor félni fogsz tőle, amitől ideges leszel, és hát akkor nem vagy nyugodt. Ha nem vagy nyugodt, akkor meg már tudod, hogy mi történik… *Magyarázza, majd egyetértve bólogat arra a felvetésre, hogy Mai-nak igenis muszáj lesz befogadóbbnak lennie, ha a mágia útjára lépne.
Meira szerint is érdekes, hogy míg az ő elméje általában üres, addig Mai-é tele van. Olyan ez, mintha az ő része is a másikba vándorolt volna. A félelemmel kapcsolatos kérdésen nem kell sokáig gondolkodnia, szinte azonnal rávágja a választ.*
- Mindentől, de komolyan. A sötéttől, a hangoktól, a ködtől, a vihartól… de miért baj ez? Ne úgy képzeld el, hogy rettegek, hanem inkább megijedek, és olyankor sikítok. Aztán rájövök, hogy nem is olyan ijesztőek a dolgok, mint gondoltam. Egyszer az arthenior-i temetőben orkok támadtak meg minket. Megijedtem tőlük, de varázsoltam jégesőt, ami az orkoknak is fájt meg nekünk is. Na, például akkor is féltem. *Nevetgél kicsit szégyenkezve, mert azt a helyzetet egy kicsit elszúrta. Nem gondolt bele abba, hogy a jégeső nem csak a zöldeket veszi majd célba, ha a saját fejük fölé idézi. Talán Mai erre a részére gondolt, mikor azt mondta, hogy a mágia értelmes is lehet, de Meira ezt nem tudja.
Újabb kérdéseket kap, amin egészen meglepődik. Nem szokott ő ennyire érdekes lenni senkinek.*
- Leégett *bólint.* Tudod, úgy kezdődött, hogy édesanyámat egy elf mentette meg az erdőben. Gyönyörű elf volt, ő volt az édesapám. *Kezdi a történetet nagyon messziről.* Nem szerettek engem a faluban, mert félvér vagyok, és a szüleimet sem szerették, mert megszültek engem. Sokat sírtam kicsiként emiatt. Nem értettem, mi a baj velem. Így nőttem fel. Aztán egy nap épp mentem haza, és láttam, hogy ég a házunk. Azt mondták, rablók gyújtották fel, és a szüleim bent ragadtak, meghaltak. *Még csak el sem csuklik a hangja a történetmesélés közben. Úgy látszik, hogy ő tényleg feldolgozott és lezárt magában minden traumát kezdve azzal, hogy gyerekkorában mennyit bántották a származása miatt, a házuk leégésétől egészen a szülei haláláig.*
- Ez történt. Utána mentem Arthenior-ba, mert jobb dolgom nem volt, és akkor… *Hirtelen félbeszakítja a mondatot, mert ezúttal ő is rájön, hogy talán túl sok lesz.*
- Bocsánat, azt hiszem jobb, ha engedlek téged is szóhoz jutni *nevetgél elvörösödve.*
652. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 18:07:46
Üzenet elküldve: 2024-04-20 18:07:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Milyen kedves a gondolat, hogy valaki épp azért kedves mással, mert vele soha nem voltak azok. Ez is az elme egy olyan játéka, amit érdemes kutatni. Kire hogyan hat az a szívet tépő érzés, amikor bántják. Mai is segíteni akar másoknak, de emellett olyan edzettségre tett szert, hogy bárhol képes szinte alakot váltani és teljesen más emberré válni, hogy megvédje magát, vagy előnyhöz jusson. Most itt viszont éppen önmaga, s csak élvezi ezt a kis beszélgetést.
A gyógyítás, legyen az a testé vagy léleké, mindig is a legfontosabb volt számára. Bár ki szeretné zárni életéből, hogy a mágiát is segítségül hívja ehhez, ha már valamit kötelezően tanulni kell, az legyen olyasmi, ami hozzá a legközelebb áll. Tényleg a legjobb emelet felé sodorták a léptei, s ez nem biztos, hogy véletlen, elvégre a vér ott csörgedez benne, varázzsal átitatva. Figyelmesen hallgatja a másik beszámolóját.*
- Hogy jó-e? Ez pontosan úgy hangzik, mint amit cseppet sem utálnék. *Azért fogalmaz így, mert használni tán nem akarná, de a körülötte lévők mind-mind kiszámíthatatlanok, s végső soron akár néha a helyes mederbe is tudná őket ezzel terelni. De csak a legvégső esetben.*
- Ezt meg szeretném tanulni. Még jól is jöhet. Mindig ártalmasnak gondoltam a mágiát, de... talán ideje befogadóbbnak lennem.
*Állapítja meg, de inkább magának mondja, mint Meirá-nak.*
- Meglepően okos gondolat. Én állandóan gondolkodok, de ez a részem, úgyhogy nem válnék meg tőle. De lecsendesíteni olykor nem lenne rossz. Mitől szoktál félni? *Megütötte hegyes fülét a szó, hiszen aki ennyire ártatlan és a mának él, furcsa, hogy fél. Szeretne valami képet kapni a lányról, s szerencséjére mesél is neki, kiadósabb faggatás nélkül.*
- Leégett a házatok? Mi történt? *Csodálkozik, hiszen az hasonló tragédiákat nem szokták ilyen könnyedséggel mesélni. Közben vérszemet is kap, hogy neki egy ilyen lelket ki kell ismernie és már képzeletben jegyzetel is minden szót, ami fontos lehet. Miféle védelmező pajzsot vonhatott maga elé ez a lány, akivel már most kiderült, hogy történtek rossz dolgok. Máris következtetéseket von le. Míg Nori szilánkokra bomlott, hogy egymást védjék meg a darabkák, addig ez a félvér mintha lepergetné a negativitást magáról. ~Érdekes.~ Tanulni jött, hát tanul.*
*Milyen kedves a gondolat, hogy valaki épp azért kedves mással, mert vele soha nem voltak azok. Ez is az elme egy olyan játéka, amit érdemes kutatni. Kire hogyan hat az a szívet tépő érzés, amikor bántják. Mai is segíteni akar másoknak, de emellett olyan edzettségre tett szert, hogy bárhol képes szinte alakot váltani és teljesen más emberré válni, hogy megvédje magát, vagy előnyhöz jusson. Most itt viszont éppen önmaga, s csak élvezi ezt a kis beszélgetést.
A gyógyítás, legyen az a testé vagy léleké, mindig is a legfontosabb volt számára. Bár ki szeretné zárni életéből, hogy a mágiát is segítségül hívja ehhez, ha már valamit kötelezően tanulni kell, az legyen olyasmi, ami hozzá a legközelebb áll. Tényleg a legjobb emelet felé sodorták a léptei, s ez nem biztos, hogy véletlen, elvégre a vér ott csörgedez benne, varázzsal átitatva. Figyelmesen hallgatja a másik beszámolóját.*
- Hogy jó-e? Ez pontosan úgy hangzik, mint amit cseppet sem utálnék. *Azért fogalmaz így, mert használni tán nem akarná, de a körülötte lévők mind-mind kiszámíthatatlanok, s végső soron akár néha a helyes mederbe is tudná őket ezzel terelni. De csak a legvégső esetben.*
- Ezt meg szeretném tanulni. Még jól is jöhet. Mindig ártalmasnak gondoltam a mágiát, de... talán ideje befogadóbbnak lennem.
*Állapítja meg, de inkább magának mondja, mint Meirá-nak.*
- Meglepően okos gondolat. Én állandóan gondolkodok, de ez a részem, úgyhogy nem válnék meg tőle. De lecsendesíteni olykor nem lenne rossz. Mitől szoktál félni? *Megütötte hegyes fülét a szó, hiszen aki ennyire ártatlan és a mának él, furcsa, hogy fél. Szeretne valami képet kapni a lányról, s szerencséjére mesél is neki, kiadósabb faggatás nélkül.*
- Leégett a házatok? Mi történt? *Csodálkozik, hiszen az hasonló tragédiákat nem szokták ilyen könnyedséggel mesélni. Közben vérszemet is kap, hogy neki egy ilyen lelket ki kell ismernie és már képzeletben jegyzetel is minden szót, ami fontos lehet. Miféle védelmező pajzsot vonhatott maga elé ez a lány, akivel már most kiderült, hogy történtek rossz dolgok. Máris következtetéseket von le. Míg Nori szilánkokra bomlott, hogy egymást védjék meg a darabkák, addig ez a félvér mintha lepergetné a negativitást magáról. ~Érdekes.~ Tanulni jött, hát tanul.*
651. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 17:43:14
Üzenet elküldve: 2024-04-20 17:43:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
- Igyekszem annak lenni. Ha már velem sosem voltak azok. *Hint el egy aprócska részletet abból, ami miatt az a bizonyos lepedő lehetne akár szürke is, ha Meira nem hagyta volna ott minden bánatát gyermekkorában és a mára már nemlétező, az Arthenior-hoz közel lévő vadászlaki otthonában.*
- Nem csak szükséged lehet rá, de a mágiának gyógyító hatása is van. Mármint nem csak a szó szerinti értelemben értve, hanem a lélekre is. Sőt, ha már itt tartunk, vannak olyan varázslatok, amik arra valók, hogy elhozzák oda is a nyugalmat, ahol nincs belőle, és képzeld, pont a holdágon.
*Először persze nem konkrét varázslatra gondolt, hanem arra, hogy önmagában a mágiába feledkezésnek van jótékony hatása, de ahogy máskor, most sem tud lezárni egy gondolatot, rögtön folytatja egy másikkal összemosva.*
- Kerubi táncnak hívják, egészen egyszerű kis varázslat. Ahogy mondtam, a holdak fénye meg tud nyugtatni. A kerubi tánc tényleg egy tánc. Mágikus tánc. Csak táncolnod kell, és a holdak segítenek neked. A csoda abban rejlik, hogy a hatására mindenki egycsapásra megnyugszik körülötted. Jó, nem? *kuncogja játékosan. Ő nagyon szereti ezt a varázslatot. Azt is, ahogy el kell végezni, és azt is, amit csinál.
Úgy látszik a tanácsokról nem kell tovább beszélnie, azt már Mai is érti, amit mondani akart velük. Hanem ő kap most kérdéseket, amik jogosan merülnének fel, ha nem Meira ülne a másikkal szemben.*
- Hmm… szoktam félni, az néha megzavar, mert olyankor pillangók vannak a gyomromban, de egyébként nem. Nem szokott *rázza a fejét hevesen.* Mi értelme lenne annyit foglalkozni a történésekkel? Ami már megtörtént, az úgyis úgy marad, ami meg történni fog, az még nem számít. Most meg épp jól érzem magam például amiatt, hogy veled beszélgetek, mert te is kedves vagy, így nincs is miért máson merengeni *ránt vállat végül. Ez a kis fél-elf lány tényleg magasról tesz a múltra és a jövőre is, mindig csak a jelenét próbálja élvezni, ami rengeteg fejfájástól megvédi őt.*
- Nagyon szívesen! Örülök, hogy segíthetek. *A kérdésre adott válaszon egy egészen rövid ideig elgondolkodik, addig sem beszél legalább.*
- Régóta, de mégsem. Mi számít régótának? Mert azóta foglalkozom mágiával, amióta Arthenior-ban élek, de már hosszú ideje ott élek. Előtte az egyik közeli faluban, Vadászlakban… vagy Vadászlakon éltem. Mindenki máshogy mondja *nevetgél.* De onnan el kellett jönnöm, mert leégett a házunk. *Közli ezt is minden fájdalom nélkül a szemében, pedig mások valószínűleg beleroskadnának, ha ehhez hasonló tragédia történne velük, de Meira nem. Ő képes erre is úgy tekinteni, hogy csak megtörtént, és már nem számít.*
- Igyekszem annak lenni. Ha már velem sosem voltak azok. *Hint el egy aprócska részletet abból, ami miatt az a bizonyos lepedő lehetne akár szürke is, ha Meira nem hagyta volna ott minden bánatát gyermekkorában és a mára már nemlétező, az Arthenior-hoz közel lévő vadászlaki otthonában.*
- Nem csak szükséged lehet rá, de a mágiának gyógyító hatása is van. Mármint nem csak a szó szerinti értelemben értve, hanem a lélekre is. Sőt, ha már itt tartunk, vannak olyan varázslatok, amik arra valók, hogy elhozzák oda is a nyugalmat, ahol nincs belőle, és képzeld, pont a holdágon.
*Először persze nem konkrét varázslatra gondolt, hanem arra, hogy önmagában a mágiába feledkezésnek van jótékony hatása, de ahogy máskor, most sem tud lezárni egy gondolatot, rögtön folytatja egy másikkal összemosva.*
- Kerubi táncnak hívják, egészen egyszerű kis varázslat. Ahogy mondtam, a holdak fénye meg tud nyugtatni. A kerubi tánc tényleg egy tánc. Mágikus tánc. Csak táncolnod kell, és a holdak segítenek neked. A csoda abban rejlik, hogy a hatására mindenki egycsapásra megnyugszik körülötted. Jó, nem? *kuncogja játékosan. Ő nagyon szereti ezt a varázslatot. Azt is, ahogy el kell végezni, és azt is, amit csinál.
Úgy látszik a tanácsokról nem kell tovább beszélnie, azt már Mai is érti, amit mondani akart velük. Hanem ő kap most kérdéseket, amik jogosan merülnének fel, ha nem Meira ülne a másikkal szemben.*
- Hmm… szoktam félni, az néha megzavar, mert olyankor pillangók vannak a gyomromban, de egyébként nem. Nem szokott *rázza a fejét hevesen.* Mi értelme lenne annyit foglalkozni a történésekkel? Ami már megtörtént, az úgyis úgy marad, ami meg történni fog, az még nem számít. Most meg épp jól érzem magam például amiatt, hogy veled beszélgetek, mert te is kedves vagy, így nincs is miért máson merengeni *ránt vállat végül. Ez a kis fél-elf lány tényleg magasról tesz a múltra és a jövőre is, mindig csak a jelenét próbálja élvezni, ami rengeteg fejfájástól megvédi őt.*
- Nagyon szívesen! Örülök, hogy segíthetek. *A kérdésre adott válaszon egy egészen rövid ideig elgondolkodik, addig sem beszél legalább.*
- Régóta, de mégsem. Mi számít régótának? Mert azóta foglalkozom mágiával, amióta Arthenior-ban élek, de már hosszú ideje ott élek. Előtte az egyik közeli faluban, Vadászlakban… vagy Vadászlakon éltem. Mindenki máshogy mondja *nevetgél.* De onnan el kellett jönnöm, mert leégett a házunk. *Közli ezt is minden fájdalom nélkül a szemében, pedig mások valószínűleg beleroskadnának, ha ehhez hasonló tragédia történne velük, de Meira nem. Ő képes erre is úgy tekinteni, hogy csak megtörtént, és már nem számít.*
650. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 14:33:43
Üzenet elküldve: 2024-04-20 14:33:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Nehezen bár, de kezd feloldódni és megnyílni az elméje. Néha nagyokat pislog és elég nehezen kezd el épkézláb mondatokat összerakni, de valahogy a másik olyan könnyed és naiv, hogy lassan, de biztosan elfelejti, hogy mennyire rosszul is van és milyen mérhetetlenül fáradt. Ez valami különleges képesség lehet, vagy éppen Mai volt kiéhezve már valamire, ami könnyed és egyszerű. Még nem lát bonyolultságot ugyanis a lányban, csak valami végtelen tisztaságot, amit benne már bemocskoltak az eltelt hatok, pedig mennyire naivan közelített ő is először mindenkihez ideérkezése után.*
- Hercegnős, milyen vicces, pont úgy akartam kinézni. Te nagyon kedves vagy. *Állapítja meg és árul el egy apró kis tényt az ideérkezése kapcsán.*
- Mondjuk, igaz, miért ne lennék? Azt is megtanulom, amire semmi szükségem nincs, erre pedig most van. ~Csak a hátam közepére nem kívánom.~
*Jót mosolyog a másik gondolatmenetén, egyszerűen nem hiszi el, hogy valaki olyan mellett ül, aki épp nem köz, vagy önveszélyes. Azt persze tudja, hogy a naivságból fakadó cselekedetek éppoly ártalmasak lehetnek, de ez most mellékes.*
- Hmm, igazad van, azt hiszem. Néha elfelejtem, hogy jó tanácsokat adok, ha más nem, legalább én fogadjam meg őket.
*Most már érdekesebbnek tűnnek a könyvek is így, hogy végre rájött a másik segítségével, hogy azt az egyszerű dolgot kellene csak kivitelezni, hogy nyugodtan és tiszta fejjel kell nekilátni mindennek. Nem is lehetne ez most nehezebb, de koncentrálni azért szokott tudni, általában. Mondjuk nem akkor, amikor éppen a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, majd idegrohamot kapott, aztán pedig az anyjával is meg kellett küzdenie, utána pedig egy sírógörcsöt is letudott. Egy valamirevaló fiatal ilyenkor elmenne meginni egy pohár bort és kivesézné a kedvenc barátnőjével a történteket, de Mai ehelyett még egy fél könyvtárt is kiolvasott, hogy biztos legyen az őskáosz benne. Most hangtalanul, ironikusan csak gratulál magának ehhez.*
- Jó, tehát megpróbálok úgy hozzáállni mindenhez, ahogy alapból is szoktam. Tiszta fejjel és logikusan. Téged nem szokott megzavarni semmi? Annyi minden történik és olyan nehéz kiüríteni az elmét, amikor épp tele van. Sosem volt még ennyi gondolatom egyszerre.
*Sóhajt fel, majd megrázza a fejét, hogy nem szabad visszasüllyednie ismét a legmélyére.*
- Köszönöm, hogy segítesz nekem, nagy szükségem van rá. Régóta űzöd? Más már kiskora óta ebben nevelkedik és tanítják én pedig... nos én nem.
*Azt hinné sosincs szüksége a megerősítésekre, mert mindig mindent pontosan tud, de olyan sziporkázó ez a lány és annyi kedvességet hord össze, hogy még begyűjtene belőle egy keveset.*
*Nehezen bár, de kezd feloldódni és megnyílni az elméje. Néha nagyokat pislog és elég nehezen kezd el épkézláb mondatokat összerakni, de valahogy a másik olyan könnyed és naiv, hogy lassan, de biztosan elfelejti, hogy mennyire rosszul is van és milyen mérhetetlenül fáradt. Ez valami különleges képesség lehet, vagy éppen Mai volt kiéhezve már valamire, ami könnyed és egyszerű. Még nem lát bonyolultságot ugyanis a lányban, csak valami végtelen tisztaságot, amit benne már bemocskoltak az eltelt hatok, pedig mennyire naivan közelített ő is először mindenkihez ideérkezése után.*
- Hercegnős, milyen vicces, pont úgy akartam kinézni. Te nagyon kedves vagy. *Állapítja meg és árul el egy apró kis tényt az ideérkezése kapcsán.*
- Mondjuk, igaz, miért ne lennék? Azt is megtanulom, amire semmi szükségem nincs, erre pedig most van. ~Csak a hátam közepére nem kívánom.~
*Jót mosolyog a másik gondolatmenetén, egyszerűen nem hiszi el, hogy valaki olyan mellett ül, aki épp nem köz, vagy önveszélyes. Azt persze tudja, hogy a naivságból fakadó cselekedetek éppoly ártalmasak lehetnek, de ez most mellékes.*
- Hmm, igazad van, azt hiszem. Néha elfelejtem, hogy jó tanácsokat adok, ha más nem, legalább én fogadjam meg őket.
*Most már érdekesebbnek tűnnek a könyvek is így, hogy végre rájött a másik segítségével, hogy azt az egyszerű dolgot kellene csak kivitelezni, hogy nyugodtan és tiszta fejjel kell nekilátni mindennek. Nem is lehetne ez most nehezebb, de koncentrálni azért szokott tudni, általában. Mondjuk nem akkor, amikor éppen a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, majd idegrohamot kapott, aztán pedig az anyjával is meg kellett küzdenie, utána pedig egy sírógörcsöt is letudott. Egy valamirevaló fiatal ilyenkor elmenne meginni egy pohár bort és kivesézné a kedvenc barátnőjével a történteket, de Mai ehelyett még egy fél könyvtárt is kiolvasott, hogy biztos legyen az őskáosz benne. Most hangtalanul, ironikusan csak gratulál magának ehhez.*
- Jó, tehát megpróbálok úgy hozzáállni mindenhez, ahogy alapból is szoktam. Tiszta fejjel és logikusan. Téged nem szokott megzavarni semmi? Annyi minden történik és olyan nehéz kiüríteni az elmét, amikor épp tele van. Sosem volt még ennyi gondolatom egyszerre.
*Sóhajt fel, majd megrázza a fejét, hogy nem szabad visszasüllyednie ismét a legmélyére.*
- Köszönöm, hogy segítesz nekem, nagy szükségem van rá. Régóta űzöd? Más már kiskora óta ebben nevelkedik és tanítják én pedig... nos én nem.
*Azt hinné sosincs szüksége a megerősítésekre, mert mindig mindent pontosan tud, de olyan sziporkázó ez a lány és annyi kedvességet hord össze, hogy még begyűjtene belőle egy keveset.*
649. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 11:53:42
Üzenet elküldve: 2024-04-20 11:53:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Mai szerencséje, hogy Meira már nem óhajtja tovább fűzni a gondolatot sem arról, hogy melyikük mennyire csinos, sem pedig az esti tanulással kapcsolatban. Ha lenne még mondandója, lehet, hogy holnap reggelig is erről a két dologról diskurálnának. A nevüket illetően azonban már nem így történik, fejét oldalra billenti, és kissé furcsán pislogva vizslatja Mai-t lila színű íriszeivel.*
- Sejtettem. Ugyan, ki az, aki a becenevén mutatkozik be? Szerintem senki. Épp ezért mondom, hogy aranyos a neved. Nekem nagyon tetszik. Mai. Olyan hercegnőhöz illő, mint amilyennek kinézel.
*Csak úgy záporoznak a dicséretek Meira részéről, és a legszebb az egészben, hogy csak azért mondja őket, mert így gondolja. Nincs mögötte semmi más cél, csupán azért dicséri őt, mert dicsérni akarja.
Kedvességénél csak a segítőkészsége határtalanabb, amit nem is rest felajánlani a másiknak, mikor látja, hogy nem igazán sikerül kiigazodnia a holdmágia rejtelmein.*
- Ne butáskodj már! Persze, hogy alkalmas vagy rá. Miért ne lennél az? Azért gondolod, hogy nem vagy az, mert nem tudod, hogyan kell csinálni. Megígérem neked, hogy segítek elindulni, aztán ha megértetted a lényeget, akkor már te is azt fogod mondani, hogy pofonegyszerű az egész. Jó lesz, hidd el! *Biztatja a lányt, majd mellé ülve el is kezdi magyarázni a lényeget, ami igazából nem csak a holdvarázslatokra igaz, de azokra különösen. Örömmel hallja, mikor újdonsült tanulótársa is megerősíti, hogy a magyarázata után már érti, mire megy ki a játék.*
- Na látod! *Mosolyog büszkén. Mai-ra is büszke, meg saját magára is, amiért mindezt meg tudta vele értetni. A kérdésre azonban ismét néhány értetlen pillantással reagál.*
- Már miért ne fogadnám meg? Nem csak a sajátjaimat, hanem bárki tanácsát megfogadom, hisz a tanácsok pont arra valók. Ha megfogadtam őket, majd az idő eldönti, hogy beválnak-e vagy sem. Mégis, hogy máshogy tudhatnám meg, hogy egy tanács jó tanács-e, ha nem fogadnám meg őket? *Válaszol hosszan, és ugyanolyan naivitással, mint, ahogy az egész életét éli. Számára nem léteznek rosszakarók, ezért mindenkiben és mindenben megbízik.*
- Örülök, hogy örülsz nekem, és tényleg menni fog. Egész biztos vagyok benne. Folytassuk! *Meira egyáltalán nem tervezi egyedül hagyni őt, sőt, folytatja a megkezdett mágia különórát.*
- Igazából az egész mágia a nyugalomról szól, és arról, hogy a mágus elméje úgymond üres legyen, de a legfontosabb, hogy ne legyen tele olyan felesleges információval, ami eltereli a gondolatait, ezáltal tönkretéve a koncentrációját. *Meira talán pont ezért ilyen tehetséges a varázslást illetően, mert az ő agya soha nem kattog felesleges dolgokon. Félni ugyan szokott, de a stresszt még csak hírből sem ismeri. Szokott morcos is lenni, de dühös nem nagyon. Az ő elméje olyan tiszta, mint egy frissen mosott, fehér lepedő. Nyoma sincs benne semmiféle negativitásnak, de mindez amekkora áldás, akkora átok is. Csoda, hogy soha nem esett még semmi baja a jóhiszeműsége miatt.*
*Mai szerencséje, hogy Meira már nem óhajtja tovább fűzni a gondolatot sem arról, hogy melyikük mennyire csinos, sem pedig az esti tanulással kapcsolatban. Ha lenne még mondandója, lehet, hogy holnap reggelig is erről a két dologról diskurálnának. A nevüket illetően azonban már nem így történik, fejét oldalra billenti, és kissé furcsán pislogva vizslatja Mai-t lila színű íriszeivel.*
- Sejtettem. Ugyan, ki az, aki a becenevén mutatkozik be? Szerintem senki. Épp ezért mondom, hogy aranyos a neved. Nekem nagyon tetszik. Mai. Olyan hercegnőhöz illő, mint amilyennek kinézel.
*Csak úgy záporoznak a dicséretek Meira részéről, és a legszebb az egészben, hogy csak azért mondja őket, mert így gondolja. Nincs mögötte semmi más cél, csupán azért dicséri őt, mert dicsérni akarja.
Kedvességénél csak a segítőkészsége határtalanabb, amit nem is rest felajánlani a másiknak, mikor látja, hogy nem igazán sikerül kiigazodnia a holdmágia rejtelmein.*
- Ne butáskodj már! Persze, hogy alkalmas vagy rá. Miért ne lennél az? Azért gondolod, hogy nem vagy az, mert nem tudod, hogyan kell csinálni. Megígérem neked, hogy segítek elindulni, aztán ha megértetted a lényeget, akkor már te is azt fogod mondani, hogy pofonegyszerű az egész. Jó lesz, hidd el! *Biztatja a lányt, majd mellé ülve el is kezdi magyarázni a lényeget, ami igazából nem csak a holdvarázslatokra igaz, de azokra különösen. Örömmel hallja, mikor újdonsült tanulótársa is megerősíti, hogy a magyarázata után már érti, mire megy ki a játék.*
- Na látod! *Mosolyog büszkén. Mai-ra is büszke, meg saját magára is, amiért mindezt meg tudta vele értetni. A kérdésre azonban ismét néhány értetlen pillantással reagál.*
- Már miért ne fogadnám meg? Nem csak a sajátjaimat, hanem bárki tanácsát megfogadom, hisz a tanácsok pont arra valók. Ha megfogadtam őket, majd az idő eldönti, hogy beválnak-e vagy sem. Mégis, hogy máshogy tudhatnám meg, hogy egy tanács jó tanács-e, ha nem fogadnám meg őket? *Válaszol hosszan, és ugyanolyan naivitással, mint, ahogy az egész életét éli. Számára nem léteznek rosszakarók, ezért mindenkiben és mindenben megbízik.*
- Örülök, hogy örülsz nekem, és tényleg menni fog. Egész biztos vagyok benne. Folytassuk! *Meira egyáltalán nem tervezi egyedül hagyni őt, sőt, folytatja a megkezdett mágia különórát.*
- Igazából az egész mágia a nyugalomról szól, és arról, hogy a mágus elméje úgymond üres legyen, de a legfontosabb, hogy ne legyen tele olyan felesleges információval, ami eltereli a gondolatait, ezáltal tönkretéve a koncentrációját. *Meira talán pont ezért ilyen tehetséges a varázslást illetően, mert az ő agya soha nem kattog felesleges dolgokon. Félni ugyan szokott, de a stresszt még csak hírből sem ismeri. Szokott morcos is lenni, de dühös nem nagyon. Az ő elméje olyan tiszta, mint egy frissen mosott, fehér lepedő. Nyoma sincs benne semmiféle negativitásnak, de mindez amekkora áldás, akkora átok is. Csoda, hogy soha nem esett még semmi baja a jóhiszeműsége miatt.*
648. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-19 20:35:03
Üzenet elküldve: 2024-04-19 20:35:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Nagyon szeretné felvenni a ritmust ezzel a szószátyár nővel, de rá kell jönnie, hogy van, ami még az ő képességeit is meghaladja. Illetve már két ilyen dologról tud, egy este alatt, ami több, mint az egész életére eső összes képességmeghaladás. A gondolattól el is szomorodik. Megátkozták, ez teljesen biztos, de legalább nem ő saját magát.*
- Pedig te is nagyon csinos vagy. *Mondja esetlenül, hiszen azt sem tudja, hogy melyik részére válaszoljon a mondatnak. * - Az esti tanulás tényleg jobb. *Emlékszik ő is, amikor csak az éj leple alatt tudott némi jegyzeteléssel és olvasással tudáshoz jutni, de neki ez mindössze azért volt, mert máskor jobban figyeltek rá. Napközben nem lehetett az az okostojás, mint amilyen éjjel. Ha tudna rendesen beszélni és kifejezni magát, úgy lehet el is mesélné ezt a másiknak, aki már rokonlélekként emlegeti. Homlokát ráncolja, majd végül elmosolyodik.*
- A Mai nem becenév, ennyi a nevem. *Ím kibukott belőle még egy bölcs gondolat. Nem is érti magát, hogy a ritka megszólalásai is miért ekkora badarságok. Megrázza a fejét, össze kell szednie magát, mert ez a fecsegő a végén megbontja az elméjét.
Felnéz a könyvből, amibe beletemette homlokát, s érdeklődve figyeli, hogy a fruska miben is tudna neki segíteni, miközben összefüggéstelenül lézeng a szavaival. Eztán egy mozdulattal gyújtja meg az asztalon fogyásnak indult gyertyát, ami újra elkezdheti saját maga elpusztítását, miközben másik igényeinek tesz eleget. Mai magát látja abban a gyertyában. Nem ámul el, varázslatok között nőtt fel, bármennyire is ignorálta mindig, de egy elismerő biccentéssel azért megdicséri, csak úgy illemből*
- Ha tudnál segíteni, nagyon hálás lennék, de kétlem, hogy alkalmas vagyok ma erre. *Pedig kezd felébredni, nem is nagyon lehetne mást tennie, hiszen a másik szikrázó jelensége tényleg üdítő.
Csak belekezd a mesébe és ezt már kissé tisztább fejjel hallgatja. Eszébe jut saját jó tanácsa, amit Nori-nak mondott, miszerint olyan zaklatott állapotban, amiben ő van, nem lehet varázsolni. Hogy erre nem gondolt! Hirtelen kezdenek összeállni a dolgok, s már csak ezért is odanyúl a lány kezéhez, megszorítva azt finoman, hogy megköszönje. Mindössze a saját intelmét kellett volna megfogadni, nem pedig őrült módjára beleugrani a tanulmányokba.*
- Persze, hogy értem, sőt mi több. Nemrég ugyan ezt tanácsoltam másnak. Te sem fogadod meg a saját tanácsaidat, vagy csak én vesztegetem az időmet ezzel?
*Nevet fel végre, ami jót tesz a lelkének. Mintha motivációt és erőt kapott volna.*
- Eléggé el vagyok veszve, de jó, hogy itt vagy, talán te tényleg meg tudod ezt velem értetni. *Most már csak kedveskedik, hiszen megkapta a kellő löketet, hogy egyedül is menjen neki, de olyan régen volt a közelében ilyen tisztának tűnő lélek, hogy most ki szeretné élvezni a társaságát.*
*Nagyon szeretné felvenni a ritmust ezzel a szószátyár nővel, de rá kell jönnie, hogy van, ami még az ő képességeit is meghaladja. Illetve már két ilyen dologról tud, egy este alatt, ami több, mint az egész életére eső összes képességmeghaladás. A gondolattól el is szomorodik. Megátkozták, ez teljesen biztos, de legalább nem ő saját magát.*
- Pedig te is nagyon csinos vagy. *Mondja esetlenül, hiszen azt sem tudja, hogy melyik részére válaszoljon a mondatnak. * - Az esti tanulás tényleg jobb. *Emlékszik ő is, amikor csak az éj leple alatt tudott némi jegyzeteléssel és olvasással tudáshoz jutni, de neki ez mindössze azért volt, mert máskor jobban figyeltek rá. Napközben nem lehetett az az okostojás, mint amilyen éjjel. Ha tudna rendesen beszélni és kifejezni magát, úgy lehet el is mesélné ezt a másiknak, aki már rokonlélekként emlegeti. Homlokát ráncolja, majd végül elmosolyodik.*
- A Mai nem becenév, ennyi a nevem. *Ím kibukott belőle még egy bölcs gondolat. Nem is érti magát, hogy a ritka megszólalásai is miért ekkora badarságok. Megrázza a fejét, össze kell szednie magát, mert ez a fecsegő a végén megbontja az elméjét.
Felnéz a könyvből, amibe beletemette homlokát, s érdeklődve figyeli, hogy a fruska miben is tudna neki segíteni, miközben összefüggéstelenül lézeng a szavaival. Eztán egy mozdulattal gyújtja meg az asztalon fogyásnak indult gyertyát, ami újra elkezdheti saját maga elpusztítását, miközben másik igényeinek tesz eleget. Mai magát látja abban a gyertyában. Nem ámul el, varázslatok között nőtt fel, bármennyire is ignorálta mindig, de egy elismerő biccentéssel azért megdicséri, csak úgy illemből*
- Ha tudnál segíteni, nagyon hálás lennék, de kétlem, hogy alkalmas vagyok ma erre. *Pedig kezd felébredni, nem is nagyon lehetne mást tennie, hiszen a másik szikrázó jelensége tényleg üdítő.
Csak belekezd a mesébe és ezt már kissé tisztább fejjel hallgatja. Eszébe jut saját jó tanácsa, amit Nori-nak mondott, miszerint olyan zaklatott állapotban, amiben ő van, nem lehet varázsolni. Hogy erre nem gondolt! Hirtelen kezdenek összeállni a dolgok, s már csak ezért is odanyúl a lány kezéhez, megszorítva azt finoman, hogy megköszönje. Mindössze a saját intelmét kellett volna megfogadni, nem pedig őrült módjára beleugrani a tanulmányokba.*
- Persze, hogy értem, sőt mi több. Nemrég ugyan ezt tanácsoltam másnak. Te sem fogadod meg a saját tanácsaidat, vagy csak én vesztegetem az időmet ezzel?
*Nevet fel végre, ami jót tesz a lelkének. Mintha motivációt és erőt kapott volna.*
- Eléggé el vagyok veszve, de jó, hogy itt vagy, talán te tényleg meg tudod ezt velem értetni. *Most már csak kedveskedik, hiszen megkapta a kellő löketet, hogy egyedül is menjen neki, de olyan régen volt a közelében ilyen tisztának tűnő lélek, hogy most ki szeretné élvezni a társaságát.*
647. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-19 19:56:50
Üzenet elküldve: 2024-04-19 19:56:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Mikor abbahagyja a fecsegést csak azért, hogy most már tényleg vegyen egy nagy levegőt a folytatáshoz, akkor a gyanútlan fél-elf lány azt hiheti, hogy Meira a gondolatmenet végére ért, pedig csak a szusz fogyott el belőle. Így legalább megvan az esély rá, hogy az egyoldalú fecsegésből beszélgetés formálódjon.*
- Igen! Tényleg nagyon szép vagy és csinos. Nekem sosem volt ennyire szép ruhám, de majd egyszer lesz. Vagy arra mondod, hogy elaludtam tanulás közben? Az is igen. Azóta nappal inkább többet alszom, hogy ne forduljon elő még egyszer. Eddig jól megy, már napok óta ébren tudtam maradni egész éjszaka. *Válaszol arra a halovány kis „igen”-re ismét pár mondattal többel, mint amennyire valóban szükség lett volna, és még azt is elmondja, amit nem is kérdeztek tőle. Ebből látszik, hogy Meira most egyáltalán nem fáradt.*
- Mai! Milyen édes! Képzeld, engem meg Mei-nek szoktak becézni. Mai és Mei. Tudtam én, hogy rokonlelkek vagyunk. Amúgy igen, este van már egy ideje *bólogat helyeslően. Úgy látszik, hogy Mai-nak nem tetszik a holdról szóló kis legendája, mert ahelyett, hogy a holdfényben kezdene sütkérezni, inkább a könyvek lapjai között próbál meg elbújni.*
- Már hogy lehetne véged a tanulástól vagy a nem tanulástól? Ez butaság! Tudod… *Épp egy újabb, valószínűleg hosszú történetet mesélésébe fogna bele, mikor a fél-elf buksi hirtelen tompán koppan a könyv lapjain. Meira nagyokat pislog, majd elmosolyodik.*
- Azt hiszem, nem erre gondoltak, mikor azt mondták, hogy valaki beleüti az orrát a mágiába. Holdmágia az alapoktól… Segítsek? Egészen egyszerű trükkje van, meglásd! Csak nem árt, ha előbb látjuk is, amit olvasunk. *Miután megtudta, hogy milyen könyvet tanulmányoz éppen Mai, lelkesen ajánlja fel neki a segítségét. Mutatóujjával rámutat az asztalon lévő gyertyára, és megpróbálja egy egyszerű kis varázslattal meggyújtani azt. Ha sikerül, akkor örül neki, hogy most már van fényük, ha pedig nem, akkor úgy csinál, mintha mi sem történt volna, csak folytatja. Átül Mai mellé, picit beleolvas a könyvbe, aztán így szól.*
- Á, igen! Szóval, a holdmágiánál az a lényeg, hogy tudod, soha nem fog sikerülni egyetlen varázslat sem, ha ideges vagy. Úgy kell érezned magad, mintha egy hatalmas medencényi nyugalomban úsznál. Aztán ha elvesztél ebben a nyugalomtengerben, akkor már csak azt kell elhinned, hogy másokra is ki tudod vetíteni mindezt. Érted? *Talán elsőre úgy tűnik, mintha Meira maga is sületlenségeket beszélne, pedig teljesen komolyan gondol minden szót, és magabiztos azzal kapcsolatban, hogy ha Mai megfogadja a tanácsát, akkor hamarosan képes lesz feloldani azt az ördöglakatot, ami közé és a holdmágia közé állt.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
*Mikor abbahagyja a fecsegést csak azért, hogy most már tényleg vegyen egy nagy levegőt a folytatáshoz, akkor a gyanútlan fél-elf lány azt hiheti, hogy Meira a gondolatmenet végére ért, pedig csak a szusz fogyott el belőle. Így legalább megvan az esély rá, hogy az egyoldalú fecsegésből beszélgetés formálódjon.*
- Igen! Tényleg nagyon szép vagy és csinos. Nekem sosem volt ennyire szép ruhám, de majd egyszer lesz. Vagy arra mondod, hogy elaludtam tanulás közben? Az is igen. Azóta nappal inkább többet alszom, hogy ne forduljon elő még egyszer. Eddig jól megy, már napok óta ébren tudtam maradni egész éjszaka. *Válaszol arra a halovány kis „igen”-re ismét pár mondattal többel, mint amennyire valóban szükség lett volna, és még azt is elmondja, amit nem is kérdeztek tőle. Ebből látszik, hogy Meira most egyáltalán nem fáradt.*
- Mai! Milyen édes! Képzeld, engem meg Mei-nek szoktak becézni. Mai és Mei. Tudtam én, hogy rokonlelkek vagyunk. Amúgy igen, este van már egy ideje *bólogat helyeslően. Úgy látszik, hogy Mai-nak nem tetszik a holdról szóló kis legendája, mert ahelyett, hogy a holdfényben kezdene sütkérezni, inkább a könyvek lapjai között próbál meg elbújni.*
- Már hogy lehetne véged a tanulástól vagy a nem tanulástól? Ez butaság! Tudod… *Épp egy újabb, valószínűleg hosszú történetet mesélésébe fogna bele, mikor a fél-elf buksi hirtelen tompán koppan a könyv lapjain. Meira nagyokat pislog, majd elmosolyodik.*
- Azt hiszem, nem erre gondoltak, mikor azt mondták, hogy valaki beleüti az orrát a mágiába. Holdmágia az alapoktól… Segítsek? Egészen egyszerű trükkje van, meglásd! Csak nem árt, ha előbb látjuk is, amit olvasunk. *Miután megtudta, hogy milyen könyvet tanulmányoz éppen Mai, lelkesen ajánlja fel neki a segítségét. Mutatóujjával rámutat az asztalon lévő gyertyára, és megpróbálja egy egyszerű kis varázslattal meggyújtani azt. Ha sikerül, akkor örül neki, hogy most már van fényük, ha pedig nem, akkor úgy csinál, mintha mi sem történt volna, csak folytatja. Átül Mai mellé, picit beleolvas a könyvbe, aztán így szól.*
- Á, igen! Szóval, a holdmágiánál az a lényeg, hogy tudod, soha nem fog sikerülni egyetlen varázslat sem, ha ideges vagy. Úgy kell érezned magad, mintha egy hatalmas medencényi nyugalomban úsznál. Aztán ha elvesztél ebben a nyugalomtengerben, akkor már csak azt kell elhinned, hogy másokra is ki tudod vetíteni mindezt. Érted? *Talán elsőre úgy tűnik, mintha Meira maga is sületlenségeket beszélne, pedig teljesen komolyan gondol minden szót, és magabiztos azzal kapcsolatban, hogy ha Mai megfogadja a tanácsát, akkor hamarosan képes lesz feloldani azt az ördöglakatot, ami közé és a holdmágia közé állt.*
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
646. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-19 19:25:51
Üzenet elküldve: 2024-04-19 19:25:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Mi a különbség a varázslat és az átok között? Mai számára semmi. Épp olyan szörnyűséges mindegyikkel bánni. Vagy éppen egy és ugyanaz a kettő? Úgy belebonyolódott a saját gondolataiba, ami rá egyáltalán nem jellemző, hogy a kínok kínját éli meg. Ismét sötétlő karikás szemmel bámul előre. Egészen ideáig azt hitte, hogy az elmélettel semmi gondja nincsen, s nem is lenne, de amikor ennyire utálja minden szavát egy könyvnek, az egyszerűen nem befogadható. Talán annyi olvasmány van már előtte, hogy egy mesternek is sok lenne, nemhogy neki. Elképzeli, ahogy némi kántálás után, amikor éppen jót akar valakinek, a szavai nyomán pusztítás és káosz keletkezik, nem pedig az amit akart. Ez valóban ilyen veszélyes, vagy csak mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítsa magát az igazságtól?
Ha az agy a túl sok információtól fel tudna robbanni, az most következne be, viszont rettentően nagy szerencséjére valaki kiszakítja a fojtogató gondolataiból, s felkapja fejét az újonnan érkezőre, aki hihetetlenül sok mindent tud elmondani egy levegővétellel. Kérdéseire válaszolni nemigen tud, mert nem hagyja abba saját gondolatmenetét, aminek a megértése jelenlegi leterheltsége miatt igen nehézkes. ~He?~ Fogan meg benne a magvas, mindenre kiterjedő kérdés, de talán nem csusszan ki a száján. Pislog párat, mintha csak egy másik dimenzióból szökött entitás ülne le hozzá és csevegne valami ismeretlen nyelven, amit neki ismernie kéne, de mégsem tudja pontosan mit is akar mondani.*
- Köszönöm, vagy mi.. öö igen?
*Ritkaságszámba megy, amikor Mai nem tud értelmes mondatot kreálni, más pedig vég nélküli gondolatok garmadáját ontja rá.*
- Mai vagyok. Örülök Meira. *Biccenti oldalra a fejét és próbálja megvárni, még a szavak teljesen elérik az elméjét és mondatokká állnak össze, hogy megértse mi is történt most. Ráeszmél, hogy itt egy lány, aki tanulni szeretne és magányos. Ha jól értette az egészet.*
- Ó, már este van? *Néz ki az ablakon ő is rácsodálkozva a napszakok váltakozására, majd elkezd bólogatni megerősítésül, hogy igen, este. Soha nem esett még nehezére ennyire semmi, mint most Mai-nak lenni.*
- Tanulni? Ha valamihez értek, az a tanulás, de ez, ez nekem nem megy. Biztos, hogy végem. Teljesen biztos.
*Most azt hihetné bárki, hogy teljesen együgyű, de mindössze annyira kiszívta az energiáját az anyjával töltött idő és a végeláthatatlan betűk sora, hogy talán mára neki tényleg vége. Egy kis reménysugár, hogy meg tudta fogalmazni az utolsó mondatát, de a következő pillanatban mit sem törődve az új jövevénnyel a fejét a lapokra hajtja, vagy inkább üti.*
- Meira, nem hiszem, hogy jó társat választottál, én... ezt nem...
*Mi a különbség a varázslat és az átok között? Mai számára semmi. Épp olyan szörnyűséges mindegyikkel bánni. Vagy éppen egy és ugyanaz a kettő? Úgy belebonyolódott a saját gondolataiba, ami rá egyáltalán nem jellemző, hogy a kínok kínját éli meg. Ismét sötétlő karikás szemmel bámul előre. Egészen ideáig azt hitte, hogy az elmélettel semmi gondja nincsen, s nem is lenne, de amikor ennyire utálja minden szavát egy könyvnek, az egyszerűen nem befogadható. Talán annyi olvasmány van már előtte, hogy egy mesternek is sok lenne, nemhogy neki. Elképzeli, ahogy némi kántálás után, amikor éppen jót akar valakinek, a szavai nyomán pusztítás és káosz keletkezik, nem pedig az amit akart. Ez valóban ilyen veszélyes, vagy csak mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítsa magát az igazságtól?
Ha az agy a túl sok információtól fel tudna robbanni, az most következne be, viszont rettentően nagy szerencséjére valaki kiszakítja a fojtogató gondolataiból, s felkapja fejét az újonnan érkezőre, aki hihetetlenül sok mindent tud elmondani egy levegővétellel. Kérdéseire válaszolni nemigen tud, mert nem hagyja abba saját gondolatmenetét, aminek a megértése jelenlegi leterheltsége miatt igen nehézkes. ~He?~ Fogan meg benne a magvas, mindenre kiterjedő kérdés, de talán nem csusszan ki a száján. Pislog párat, mintha csak egy másik dimenzióból szökött entitás ülne le hozzá és csevegne valami ismeretlen nyelven, amit neki ismernie kéne, de mégsem tudja pontosan mit is akar mondani.*
- Köszönöm, vagy mi.. öö igen?
*Ritkaságszámba megy, amikor Mai nem tud értelmes mondatot kreálni, más pedig vég nélküli gondolatok garmadáját ontja rá.*
- Mai vagyok. Örülök Meira. *Biccenti oldalra a fejét és próbálja megvárni, még a szavak teljesen elérik az elméjét és mondatokká állnak össze, hogy megértse mi is történt most. Ráeszmél, hogy itt egy lány, aki tanulni szeretne és magányos. Ha jól értette az egészet.*
- Ó, már este van? *Néz ki az ablakon ő is rácsodálkozva a napszakok váltakozására, majd elkezd bólogatni megerősítésül, hogy igen, este. Soha nem esett még nehezére ennyire semmi, mint most Mai-nak lenni.*
- Tanulni? Ha valamihez értek, az a tanulás, de ez, ez nekem nem megy. Biztos, hogy végem. Teljesen biztos.
*Most azt hihetné bárki, hogy teljesen együgyű, de mindössze annyira kiszívta az energiáját az anyjával töltött idő és a végeláthatatlan betűk sora, hogy talán mára neki tényleg vége. Egy kis reménysugár, hogy meg tudta fogalmazni az utolsó mondatát, de a következő pillanatban mit sem törődve az új jövevénnyel a fejét a lapokra hajtja, vagy inkább üti.*
- Meira, nem hiszem, hogy jó társat választottál, én... ezt nem...
645. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-19 18:58:22
Üzenet elküldve: 2024-04-19 18:58:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 428
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Egészen későre jár már, de Meira pont ezért van ébren. Az évek során már rájött arra, hogy ő valamiért jobban szeret éjszaka tanulni, és ilyenkor a nappalokat alussza át. Pedig csak a fülei hegyesek, a fogai nem is, ami ékes bizonyítéka annak, hogy nem vámpír. Meg is nyugtatja magát, mikor sikerül ezt így bebizonyítania magának. Az éjszaka viszont szép, a holdak pedig csodálatos ékszerként díszítik az égboltot ma is. Habár akkor a legszebbek, mikor az év során ritkán, egészen pontosan egyszer egy egész haton keresztül együtt állnak, ráadásul teljes pompájukban mutatják meg magukat a lanawin-i halandóknak. A mai nap nem ilyen, de így sem lehet ok panaszra.
A holdemeleten sétál, hogy hozzáfogjon a mára szánt tananyagnak, mikor az egyik asztalnál egy érdekes kis szerzetet pillant meg. Nem nehéz észrevenni őt a szokatlanul elegáns, már-már igazi hercegnőkre hajazó szerelése láttán, de Meirá-nak mégiscsak a tincsei közül kikandikáló hegyes fülein akad meg inkább a tekintete, na meg a sok könyvön, ami előtte tornyosodik.*
- Szia! Nem lesz az egy kicsit sok egy estére? Rettentő fárasztó tud ám lenni a mágiatanulás. Tudod, velem nem egyszer fordult már elő, hogy leültem, elkezdtem tanulni, tanultam is vagy tíz, húsz, nem is tudom hány órán keresztül, aztán meg arra ébredtem fel, hogy alszom. Mármint… mikor felébredtem, már nem aludtam, de akkor rájöttem, hogy előtte valószínűleg elaludtam. Pedig nem akartam. Umm, amúgy gyönyörű vagy…
*Most sem hazudtolja meg magát, nem rest rögtön az egész életét is elmesélni egy idegennek, a dicséret pedig olyan spontán, de őszintén érkezik a végén. Meira is szereti cicomázni magát, most is fűzőt, alatta lazább, ám nőies fehér felsőt, bőrnadrágot és magassarkú cipőket visel, amiket rengetegen hívtak már kínzóeszköznek, mikor meglátták rajta, de ő akkor is imádja őket.*
- Azt mondják, ha kinézel a holdakra, és figyeled őket körülbelül egy percig, akkor feltöltenek téged energiával, megnyugtatnak, és könnyebben tudsz utána koncentrálni. *Kedvesen mosolyog, miközben az egyik ablak felé pillant, ahol épp be tud szűrődni a holdak a fal miatt kissé megtört, de kellemes ezüstös fénye.*
- Jajj, ne haragudj! Meira vagyok, és te? Olyan jó látni, hogy más is szeret este tanulni! Legalább nem érzem magam olyan magányosnak egyedül… *Le is csüccsen a fenekére, kényelembe helyezve magát Mai-val szemben. Ő már eldöntötte, hogy fajtársa lesz ma este a társasága.*
*Egészen későre jár már, de Meira pont ezért van ébren. Az évek során már rájött arra, hogy ő valamiért jobban szeret éjszaka tanulni, és ilyenkor a nappalokat alussza át. Pedig csak a fülei hegyesek, a fogai nem is, ami ékes bizonyítéka annak, hogy nem vámpír. Meg is nyugtatja magát, mikor sikerül ezt így bebizonyítania magának. Az éjszaka viszont szép, a holdak pedig csodálatos ékszerként díszítik az égboltot ma is. Habár akkor a legszebbek, mikor az év során ritkán, egészen pontosan egyszer egy egész haton keresztül együtt állnak, ráadásul teljes pompájukban mutatják meg magukat a lanawin-i halandóknak. A mai nap nem ilyen, de így sem lehet ok panaszra.
A holdemeleten sétál, hogy hozzáfogjon a mára szánt tananyagnak, mikor az egyik asztalnál egy érdekes kis szerzetet pillant meg. Nem nehéz észrevenni őt a szokatlanul elegáns, már-már igazi hercegnőkre hajazó szerelése láttán, de Meirá-nak mégiscsak a tincsei közül kikandikáló hegyes fülein akad meg inkább a tekintete, na meg a sok könyvön, ami előtte tornyosodik.*
- Szia! Nem lesz az egy kicsit sok egy estére? Rettentő fárasztó tud ám lenni a mágiatanulás. Tudod, velem nem egyszer fordult már elő, hogy leültem, elkezdtem tanulni, tanultam is vagy tíz, húsz, nem is tudom hány órán keresztül, aztán meg arra ébredtem fel, hogy alszom. Mármint… mikor felébredtem, már nem aludtam, de akkor rájöttem, hogy előtte valószínűleg elaludtam. Pedig nem akartam. Umm, amúgy gyönyörű vagy…
*Most sem hazudtolja meg magát, nem rest rögtön az egész életét is elmesélni egy idegennek, a dicséret pedig olyan spontán, de őszintén érkezik a végén. Meira is szereti cicomázni magát, most is fűzőt, alatta lazább, ám nőies fehér felsőt, bőrnadrágot és magassarkú cipőket visel, amiket rengetegen hívtak már kínzóeszköznek, mikor meglátták rajta, de ő akkor is imádja őket.*
- Azt mondják, ha kinézel a holdakra, és figyeled őket körülbelül egy percig, akkor feltöltenek téged energiával, megnyugtatnak, és könnyebben tudsz utána koncentrálni. *Kedvesen mosolyog, miközben az egyik ablak felé pillant, ahol épp be tud szűrődni a holdak a fal miatt kissé megtört, de kellemes ezüstös fénye.*
- Jajj, ne haragudj! Meira vagyok, és te? Olyan jó látni, hogy más is szeret este tanulni! Legalább nem érzem magam olyan magányosnak egyedül… *Le is csüccsen a fenekére, kényelembe helyezve magát Mai-val szemben. Ő már eldöntötte, hogy fajtársa lesz ma este a társasága.*
644. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-19 17:52:12
Üzenet elküldve: 2024-04-19 17:52:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A hold vezet ki innen//
*Hogy órák teltek-e el, vagy csak percek, azt nem tudná megmondani. Gondolataiba és saját szenvedésébe zárkózva tölt el egy kis időt, majd csak felnéz, s szinte megkönnyebbüléssel hat rá, hogy Nori-t épp nem látja sehol. Persze biztos odament volna hozzá, ha ilyen állapotban látja, de mindenkinek jobb így, hogy nem kell magyarázkodnia. Vontatott, lassú mozdulattal áll fel és lép oda a tükörhöz, amiben nézi a saját mását. Szomorú, ahogy belenéz és konstatálja, milyen meggyötörtté is tud válni. Csak bámulja saját kékjeit, olyan közel hajolva, hogy a lehelete langyos párája végül elhomályosítja arcképét. Úgy törli le az üvegről, mintha azt akarná eltörölni, ahogy érzi magát. Nagy levegőt vesz, majd úgy dönt összeszedi magát és minél előbb belevág az anyja által rámért büntetés elszenvedésére. Mert neki mágiát tanulni az ellenmegy mindennel, amit valaha is akart.
Meg kell próbálni másként tekinteni a helyzetre, s úgy formálja át a saját javára az elkövetkezendő időszakot, hogy megtalálja benne az értéket. Az érték pedig nem más, mint az új ismeretek megszerzése, amik mindig is fontosak voltak neki. Tanulni.
Elindul hát, nem néz körbe, hogy látja-e bárki merre veszi az irányt, s talán maga sem tudja pontosan hogyan, de ott köt ki, ahol talán a hozzá legközelebb álló ág tudását szívhatja magába, s bele is veti magát a holdvarázs rejtelmeibe.
Úgy falja a könyveket, hogy azon kapja magát, hogy már egy egész kupac van előtte. Érdekes olvasmányok, s bár nem érez vágyat arra, hogy elsajátítson belőle bármit is, muszáj. Ha pedig muszáj, akkor az vonzó legyen, legalább egy egészen kicsit.
Annyira ellenáll, hogy bár az elmélet egészen könnyen vet magvakat fejében, a gyakorlat már nem ilyen egyszerű, de nem is várta, hogy azonnal sikeres műveleteket hajtson végre. Illetve de, igazából várta. Mindig minden olyan tökéletesen megy, akkor ez mégis miért olyan végtelenül nehéz? A gondolatait viszont lefoglalja, átültetve haragját a sikertelenségbe. Végül meggyalázva a könyv szentségét, ellöki magától amit épp olvas és úgy dől hátra zaklatottan, mintha pontosan tudná, hogy soha nem fogja tudni teljesíteni a feladatát. Már-már sértődötten néz maga elé, hogy képtelen valamire, amire neki már csak azon okból is képesnek kéne lennie, hogy a Faensa nevet viseli.*
*Hogy órák teltek-e el, vagy csak percek, azt nem tudná megmondani. Gondolataiba és saját szenvedésébe zárkózva tölt el egy kis időt, majd csak felnéz, s szinte megkönnyebbüléssel hat rá, hogy Nori-t épp nem látja sehol. Persze biztos odament volna hozzá, ha ilyen állapotban látja, de mindenkinek jobb így, hogy nem kell magyarázkodnia. Vontatott, lassú mozdulattal áll fel és lép oda a tükörhöz, amiben nézi a saját mását. Szomorú, ahogy belenéz és konstatálja, milyen meggyötörtté is tud válni. Csak bámulja saját kékjeit, olyan közel hajolva, hogy a lehelete langyos párája végül elhomályosítja arcképét. Úgy törli le az üvegről, mintha azt akarná eltörölni, ahogy érzi magát. Nagy levegőt vesz, majd úgy dönt összeszedi magát és minél előbb belevág az anyja által rámért büntetés elszenvedésére. Mert neki mágiát tanulni az ellenmegy mindennel, amit valaha is akart.
Meg kell próbálni másként tekinteni a helyzetre, s úgy formálja át a saját javára az elkövetkezendő időszakot, hogy megtalálja benne az értéket. Az érték pedig nem más, mint az új ismeretek megszerzése, amik mindig is fontosak voltak neki. Tanulni.
Elindul hát, nem néz körbe, hogy látja-e bárki merre veszi az irányt, s talán maga sem tudja pontosan hogyan, de ott köt ki, ahol talán a hozzá legközelebb álló ág tudását szívhatja magába, s bele is veti magát a holdvarázs rejtelmeibe.
Úgy falja a könyveket, hogy azon kapja magát, hogy már egy egész kupac van előtte. Érdekes olvasmányok, s bár nem érez vágyat arra, hogy elsajátítson belőle bármit is, muszáj. Ha pedig muszáj, akkor az vonzó legyen, legalább egy egészen kicsit.
Annyira ellenáll, hogy bár az elmélet egészen könnyen vet magvakat fejében, a gyakorlat már nem ilyen egyszerű, de nem is várta, hogy azonnal sikeres műveleteket hajtson végre. Illetve de, igazából várta. Mindig minden olyan tökéletesen megy, akkor ez mégis miért olyan végtelenül nehéz? A gondolatait viszont lefoglalja, átültetve haragját a sikertelenségbe. Végül meggyalázva a könyv szentségét, ellöki magától amit épp olvas és úgy dől hátra zaklatottan, mintha pontosan tudná, hogy soha nem fogja tudni teljesíteni a feladatát. Már-már sértődötten néz maga elé, hogy képtelen valamire, amire neki már csak azon okból is képesnek kéne lennie, hogy a Faensa nevet viseli.*
643. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-19 14:02:04
Üzenet elküldve: 2024-04-19 14:02:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Így válik a vér vízzé - zárás//
*Nem is jut el a tudatáig, hogy lánya elhagyja a szobát, csak üveges tekintettel mered a távolba, és igyekszik összeszedni magát. Valami ilyesmi lehet, mikor az ősellenségek olyan ádáz harcot vívnak egymással, hogy végül egyikük sem állhat büszkén és győztesen a másik erőtlen teste felett, hanem mindketten a porba hullanak. Most belül egy kicsit ő is meghalt, mert bármennyire is tagadja, a lelke legmélyén fáj neki, hogy egy ilyesféle, győztesek nélküli háború megtörténhet anya és lánya között. Sosem gondolta volna, hogy egyszer majd ilyen kemény szavakhoz kell folyamodnia, hogy kordában tartsa Mai-t. Soha, de soha nem engedheti őt közel magához, mert az azt jelentené, hogy megadta magát a múltban elkövetett hibája által táplált szenvedésnek. Bármennyire is nem ez volt a célja, talán így lesz a legjobb. Talán azzal, amit mondott neki, sikerült végleg eltaszítania magától a lányt.
A helyzetnél azonban Mai viselkedése még ijesztőbb. Elképesztő, hogy mennyit fejlődött és mennyit tanult. Tőle is. Olyannyira sokat, hogy ha szükséges, ahhoz, hogy megvédje magát, tűpontosan képes leutánozni anyja viselkedését. Shaerrya nagyon vigyázott rá, hogy ez ne történhessen meg, és mégis megtörtént. A kis Mai gyerekkorától figyelhetett minden jelre, minden apró mozdulatra, megjegyezte, elemezte őket, majd a saját képére formálva megtanulta alkalmazni őket, ha szükséges.*
~Valóban felnőttél, drága lányom… Hihetetlen vagy, és csodálatra méltó…~
*Valahol büszke rá, és most, hogy megtapasztalta, mennyi lehetőség és erő lakozik a gyenge kis lelke mélyén, szinte már akarja szeretni őt. Akarja, de nem tudja addig, amíg nem sikerül elszámolnia magában azzal, hogy az ő saját gyengesége és hűtlensége miatt születhetett meg egyáltalán.
Bánja már, hogy ilyen rosszul zárult a beszélgetésük, de szerencsére tudja, hogy Mai itt lesz még egy darabig, hisz a mágia elsajátítása még a legjobbakon is kifog, így lesz idejük még együtt teázni.
Addig is reméli, hogy tényleg képes lesz magában tartani a kis fekete barátnőjével kapcsolatos titkokat. Nem akar intézkedni ez ügyben, de muszáj lesz, ha Mai nem képes csendben maradni.*
*Nem is jut el a tudatáig, hogy lánya elhagyja a szobát, csak üveges tekintettel mered a távolba, és igyekszik összeszedni magát. Valami ilyesmi lehet, mikor az ősellenségek olyan ádáz harcot vívnak egymással, hogy végül egyikük sem állhat büszkén és győztesen a másik erőtlen teste felett, hanem mindketten a porba hullanak. Most belül egy kicsit ő is meghalt, mert bármennyire is tagadja, a lelke legmélyén fáj neki, hogy egy ilyesféle, győztesek nélküli háború megtörténhet anya és lánya között. Sosem gondolta volna, hogy egyszer majd ilyen kemény szavakhoz kell folyamodnia, hogy kordában tartsa Mai-t. Soha, de soha nem engedheti őt közel magához, mert az azt jelentené, hogy megadta magát a múltban elkövetett hibája által táplált szenvedésnek. Bármennyire is nem ez volt a célja, talán így lesz a legjobb. Talán azzal, amit mondott neki, sikerült végleg eltaszítania magától a lányt.
A helyzetnél azonban Mai viselkedése még ijesztőbb. Elképesztő, hogy mennyit fejlődött és mennyit tanult. Tőle is. Olyannyira sokat, hogy ha szükséges, ahhoz, hogy megvédje magát, tűpontosan képes leutánozni anyja viselkedését. Shaerrya nagyon vigyázott rá, hogy ez ne történhessen meg, és mégis megtörtént. A kis Mai gyerekkorától figyelhetett minden jelre, minden apró mozdulatra, megjegyezte, elemezte őket, majd a saját képére formálva megtanulta alkalmazni őket, ha szükséges.*
~Valóban felnőttél, drága lányom… Hihetetlen vagy, és csodálatra méltó…~
*Valahol büszke rá, és most, hogy megtapasztalta, mennyi lehetőség és erő lakozik a gyenge kis lelke mélyén, szinte már akarja szeretni őt. Akarja, de nem tudja addig, amíg nem sikerül elszámolnia magában azzal, hogy az ő saját gyengesége és hűtlensége miatt születhetett meg egyáltalán.
Bánja már, hogy ilyen rosszul zárult a beszélgetésük, de szerencsére tudja, hogy Mai itt lesz még egy darabig, hisz a mágia elsajátítása még a legjobbakon is kifog, így lesz idejük még együtt teázni.
Addig is reméli, hogy tényleg képes lesz magában tartani a kis fekete barátnőjével kapcsolatos titkokat. Nem akar intézkedni ez ügyben, de muszáj lesz, ha Mai nem képes csendben maradni.*
642. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-17 20:33:02
Üzenet elküldve: 2024-04-17 20:33:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Így válik a vér vízzé//
*Valami tényleg meghalt benne. Persze ez nem könnyű, a játék nem könnyű, mindössze mesterien űzi. Volt kitől tanulnia és meg is ijed, hogy önmagát látja visszatükröződni a hazug merev vonásokból. Két tükörkép nézi egymást érzelemmentesre polírozott álarcban. A takarás mögött pedig mindenki önnön harcát vívja, s szúródik egyre mélyebbre az egymás szívébe olyan gondosan belenyomott Faensa címerrel dekorált hullámos tőr.
Viszont Mai csak eljátssza az évek alatt összelopott tulajdonságokat és szavakat. Nem belőle származnak, csak megtanulta, hogy neki mi fáj a legjobban, s azt irányítja vissza. A mai sebek okozta károk pedig olyan élénkek a tudatában, hogy szinte a pontos mását szórja vissza átokként arra, akitől a legnagyobb szeretetet kellene kapnia.
Most győzött, ezt tudja. Győzött és csak kilátástalanságból származó kapálózás az, amit az anyja csinál, mégis miért nem elégíti ki akkor a tudat, hogy leigázta? Miért nem áll győztesen, igazi önelégült vigyorral a képén és néz lesújtó pillantással a földön fekvőre, aki épp azt próbálja elhitetni, hogy egyenesen áll?
Talán most érkezett el tudatáig a legnagyobb fájdalom. Bár játék csupán, megtanult sebezni, pedig őt egész éltében csak a szeretet és a naiv vágy a tudásra hajtotta, amivel majd mindenkit kisegít a nyomor bűzös mocsarából. Ehelyett itt áll, kifogástalan és drága ruhában, gyönyörűen, de pökhendin, mint az, amit nevelni akart belőle az anyja. Túl jól sikerült hát a példamutatás, ilyen az, amikor valaki felülmúlja az elvárásokat.
De ő nem akar ilyen lenni. Mesterfegyvert kapott az élettől, ami a sajt színjátéka, s karizmája. Könnyedén tud gyilkolni vele, de belül mindig csak magából szel ki egy darabot. Nem akarja kiirtani azt, aki benne lakozik. A kislánynak már vége, de az ártatlanságot elhagyva még lakozik benne jócskán érték. Be akarja fejezni a játszmát, de csak egy egészen enyhét enged belőle, mert attól fél, hogy a színdarab hevében még ő is elhiszi, hogy ez a valóság.
Nézi, ahogy a szépséges anyja hátat fordít és úgy bámul ki az ablakon, mint amikor megérkezett, mégis teljesen máshogy hat a látvány.*
- Ahogy óhajtod.
*Maga sem tudja, hogyan került az ajtó túloldalára, de mikor az anyja megfordul, már nem észlelheti azt, hogy egy légtérben vannak. Tudja jól, hogy innen nincs menekvése, de mára elég ebből a maró kínból. Eleget fog tenni a kívánságnak, de hogy ezt félelemből cselekszi-e, vagy csak be akarja bizonyítani, hogy mire képes, az még tisztázatlan. Hamar a szobájába ér, s azt sem nézi, hogy barátnője bent van e, bezárja az ajtót, s úgy dől neki háttal, hogy még a nyomvonalát se lássa annak, hol is jött be. Lassan kúszik végig a fa domború faragása mentén, s guggol le továbbra is annak támaszkodva. A könnyek úgy törnek elő belőle, mintha száz éve gyűjtötte volna az esővizet a hatalmas gallonban, ami végül túlcsordult a peremén. De hangtalanul szenved, mintha be akarná zárni mégis saját magába a az érzéseket. Ó, minek neki a vérmágia és az álmok legrosszabbika, hiszen most élte át, ettől rosszabb már nem jöhet.
Zokog csendességben és össze sem akarja rakni magát, hadd hulljon darabjaira, hogy aztán ha végre elfogyott a fájdalom, majd újra eggyé épülhessen.*
*Valami tényleg meghalt benne. Persze ez nem könnyű, a játék nem könnyű, mindössze mesterien űzi. Volt kitől tanulnia és meg is ijed, hogy önmagát látja visszatükröződni a hazug merev vonásokból. Két tükörkép nézi egymást érzelemmentesre polírozott álarcban. A takarás mögött pedig mindenki önnön harcát vívja, s szúródik egyre mélyebbre az egymás szívébe olyan gondosan belenyomott Faensa címerrel dekorált hullámos tőr.
Viszont Mai csak eljátssza az évek alatt összelopott tulajdonságokat és szavakat. Nem belőle származnak, csak megtanulta, hogy neki mi fáj a legjobban, s azt irányítja vissza. A mai sebek okozta károk pedig olyan élénkek a tudatában, hogy szinte a pontos mását szórja vissza átokként arra, akitől a legnagyobb szeretetet kellene kapnia.
Most győzött, ezt tudja. Győzött és csak kilátástalanságból származó kapálózás az, amit az anyja csinál, mégis miért nem elégíti ki akkor a tudat, hogy leigázta? Miért nem áll győztesen, igazi önelégült vigyorral a képén és néz lesújtó pillantással a földön fekvőre, aki épp azt próbálja elhitetni, hogy egyenesen áll?
Talán most érkezett el tudatáig a legnagyobb fájdalom. Bár játék csupán, megtanult sebezni, pedig őt egész éltében csak a szeretet és a naiv vágy a tudásra hajtotta, amivel majd mindenkit kisegít a nyomor bűzös mocsarából. Ehelyett itt áll, kifogástalan és drága ruhában, gyönyörűen, de pökhendin, mint az, amit nevelni akart belőle az anyja. Túl jól sikerült hát a példamutatás, ilyen az, amikor valaki felülmúlja az elvárásokat.
De ő nem akar ilyen lenni. Mesterfegyvert kapott az élettől, ami a sajt színjátéka, s karizmája. Könnyedén tud gyilkolni vele, de belül mindig csak magából szel ki egy darabot. Nem akarja kiirtani azt, aki benne lakozik. A kislánynak már vége, de az ártatlanságot elhagyva még lakozik benne jócskán érték. Be akarja fejezni a játszmát, de csak egy egészen enyhét enged belőle, mert attól fél, hogy a színdarab hevében még ő is elhiszi, hogy ez a valóság.
Nézi, ahogy a szépséges anyja hátat fordít és úgy bámul ki az ablakon, mint amikor megérkezett, mégis teljesen máshogy hat a látvány.*
- Ahogy óhajtod.
*Maga sem tudja, hogyan került az ajtó túloldalára, de mikor az anyja megfordul, már nem észlelheti azt, hogy egy légtérben vannak. Tudja jól, hogy innen nincs menekvése, de mára elég ebből a maró kínból. Eleget fog tenni a kívánságnak, de hogy ezt félelemből cselekszi-e, vagy csak be akarja bizonyítani, hogy mire képes, az még tisztázatlan. Hamar a szobájába ér, s azt sem nézi, hogy barátnője bent van e, bezárja az ajtót, s úgy dől neki háttal, hogy még a nyomvonalát se lássa annak, hol is jött be. Lassan kúszik végig a fa domború faragása mentén, s guggol le továbbra is annak támaszkodva. A könnyek úgy törnek elő belőle, mintha száz éve gyűjtötte volna az esővizet a hatalmas gallonban, ami végül túlcsordult a peremén. De hangtalanul szenved, mintha be akarná zárni mégis saját magába a az érzéseket. Ó, minek neki a vérmágia és az álmok legrosszabbika, hiszen most élte át, ettől rosszabb már nem jöhet.
Zokog csendességben és össze sem akarja rakni magát, hadd hulljon darabjaira, hogy aztán ha végre elfogyott a fájdalom, majd újra eggyé épülhessen.*
641. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2024-04-17 19:49:37
Üzenet elküldve: 2024-04-17 19:49:37
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Így válik a vér vízzé//
*Az eredmény mégsem annyira tetszetős, mint ahogy várta. Arra számított, hogy ha itt és most összetöri a lánya lelkét, akkor az élet apró írmagját kiirtva belőle csak egy engedelmes bábut kap majd, akit kedvére irányíthat. Nem ez történt. Mai egyre bátrabb, egyre szemtelenebb, és a legfélelmetesebb az, hogy gondolkoznia kell azon, mit is válaszoljon neki. Nem, az nem lehet, hogy a kis buta, fattyú lánya átvegye a beszélgetés irányítását. Merthogy buta, hát pont ezért nem hagyta tanulni. Azért, hogy szellemileg képtelen legyen felvenni vele a versenyt, erre most úgy forgatja a szavakat, hogy még ő érzi magát sarokba szorítva. Persze Shaerrya arcán semmi nem látszik ebből a belső feszültségből.*
- Büntetés… azt sem tudod, miket beszélsz. *Védekezik tőle nem megszokott módon puszta tagadással, merthogy el is kezd benne dolgozni az a rothadó rész azon, hogy ő is ugyanolyan rosszul érezze magát a történtek után, mint az áldozat. Megijeszti, hogy valamiféle megbánást kezd érezni amiatt, amit Mai-nak mondott. Nem véletlenül mondják, hogy a legerősebb mágia üthet vissza a legnagyobbat, igaz ez a szavakra is. Az, amivel a legnagyobb fájdalmat volt képes okozni a lányának elkezdett neki is fájni, ami borzalmas érzés. Fájni… Neki. Nem, az nem lehet. Lehetetlen.*
- Igen, tudja. *Hirtelen rávágja a választ Mai utolsó kérdésére csak azért, hogy hagyja már abba a fecsegést. Kezd szétesni az az elegáns álca, helyette a düh, a félelem a megbánás és a tehetetlenség érzéseinek keveréke tükröződik a szemeiből.*
- Mindig is tudta. Bár, ne tudta volna. *Nem csak Mai az, akit a saját anyja büntet a puszta létezéséért születése óta, ő maga is megkapta a maga büntetését a ballépéséért a férjétől, de erről aztán már tényleg soha senkinek nem beszélt, így Mai sem tudhat róla. Csupán csak annyit, hogy kettejük közül mindig is a mostohaapja volt vele kedvesebb.
A lány hallatlanul szemtelen és végtelenül hálátlan mondataira ő már nem is válaszol semmit. Nem tud. Nincs értelme. Ő nem fog lesüllyedni erre az alattomos szintre, és persze azt sem fogja beismerni, hogy pont az előbb süllyedt annál is mélyebbre. Megrökönyödik azon, hogy a tulajdon lánya ilyen szavakkal meri illetni őt. Kifejezetten rosszul esik neki, mikor a saját fegyverét használják ellene. Mindez annyira felzaklatja, hogy hirtelen feláll a székéből, visszasétál kedvenc helyére az ablak elé, és merev tartással, pislogás nélkül bámul a távolba.*
- Nagyon helyes. Akkor ideje nekilátnod. Nem szabadulsz innen, amíg azt nem mondom. Könyveket és tudást akartál, hát akkor most ez a torony lesz a börtönöd addig, amíg úgy óhajtom.
*Mondja mindezt Mai-nak háttal, mert most nem akarja többet látni azokat a kékeket. Nem akar a szemeibe nézni. Legalábbis ő azt mutatja, hogy nem akar, igazából csak nem mer…*
*Az eredmény mégsem annyira tetszetős, mint ahogy várta. Arra számított, hogy ha itt és most összetöri a lánya lelkét, akkor az élet apró írmagját kiirtva belőle csak egy engedelmes bábut kap majd, akit kedvére irányíthat. Nem ez történt. Mai egyre bátrabb, egyre szemtelenebb, és a legfélelmetesebb az, hogy gondolkoznia kell azon, mit is válaszoljon neki. Nem, az nem lehet, hogy a kis buta, fattyú lánya átvegye a beszélgetés irányítását. Merthogy buta, hát pont ezért nem hagyta tanulni. Azért, hogy szellemileg képtelen legyen felvenni vele a versenyt, erre most úgy forgatja a szavakat, hogy még ő érzi magát sarokba szorítva. Persze Shaerrya arcán semmi nem látszik ebből a belső feszültségből.*
- Büntetés… azt sem tudod, miket beszélsz. *Védekezik tőle nem megszokott módon puszta tagadással, merthogy el is kezd benne dolgozni az a rothadó rész azon, hogy ő is ugyanolyan rosszul érezze magát a történtek után, mint az áldozat. Megijeszti, hogy valamiféle megbánást kezd érezni amiatt, amit Mai-nak mondott. Nem véletlenül mondják, hogy a legerősebb mágia üthet vissza a legnagyobbat, igaz ez a szavakra is. Az, amivel a legnagyobb fájdalmat volt képes okozni a lányának elkezdett neki is fájni, ami borzalmas érzés. Fájni… Neki. Nem, az nem lehet. Lehetetlen.*
- Igen, tudja. *Hirtelen rávágja a választ Mai utolsó kérdésére csak azért, hogy hagyja már abba a fecsegést. Kezd szétesni az az elegáns álca, helyette a düh, a félelem a megbánás és a tehetetlenség érzéseinek keveréke tükröződik a szemeiből.*
- Mindig is tudta. Bár, ne tudta volna. *Nem csak Mai az, akit a saját anyja büntet a puszta létezéséért születése óta, ő maga is megkapta a maga büntetését a ballépéséért a férjétől, de erről aztán már tényleg soha senkinek nem beszélt, így Mai sem tudhat róla. Csupán csak annyit, hogy kettejük közül mindig is a mostohaapja volt vele kedvesebb.
A lány hallatlanul szemtelen és végtelenül hálátlan mondataira ő már nem is válaszol semmit. Nem tud. Nincs értelme. Ő nem fog lesüllyedni erre az alattomos szintre, és persze azt sem fogja beismerni, hogy pont az előbb süllyedt annál is mélyebbre. Megrökönyödik azon, hogy a tulajdon lánya ilyen szavakkal meri illetni őt. Kifejezetten rosszul esik neki, mikor a saját fegyverét használják ellene. Mindez annyira felzaklatja, hogy hirtelen feláll a székéből, visszasétál kedvenc helyére az ablak elé, és merev tartással, pislogás nélkül bámul a távolba.*
- Nagyon helyes. Akkor ideje nekilátnod. Nem szabadulsz innen, amíg azt nem mondom. Könyveket és tudást akartál, hát akkor most ez a torony lesz a börtönöd addig, amíg úgy óhajtom.
*Mondja mindezt Mai-nak háttal, mert most nem akarja többet látni azokat a kékeket. Nem akar a szemeibe nézni. Legalábbis ő azt mutatja, hogy nem akar, igazából csak nem mer…*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452