//A csibészek//
*Mikor Abogr mester az onthroikról beszél, figyelmesen hallgatja, hisz egyfelől viszonylag konkrétan válaszol az öreg, másfelől mindig is érdekelték az ismeretlen dolgok. Talán az Elszigetelődés is azért maradt meg az érdeklődése középpontjában, mert annyira kevés dolog az, amit tudni lehet róla. Uzazd lelkesedése nem ragadós, de azért örül neki, hogy velük lesz még valaki, aki történetesen erős és rettenthetetlen, de azért a megfontoltságával kapcsolatosan vannak kérdései, ha nem is kétségei.
Miután lementek a földszintre és lemálház, pár gondolat erejéig rendszerezi magában a helyzetét. Illetve csak próbálja, mert valahogy túl feldúlt ahhoz, hogy megtegye. Zeya valószínűleg már távozott, de ha Uzazd még ott van, akkor nem hagyja ott szó nélkül, hisz egy csapat, ha nem is túl rég óta.*
- Ne haragudj Uzazd, de egy picit szeretném magamban átgondolni a helyzetemet, helyzetünket, meg utána Zeyával is váltanék pár szót kettesben. Később úgy is lesz időnk beszélgetni együtt, még ma, meg persze az úton is. * Kér elnézést és pici időt újdonsült társuktól.
A Ge'tharr tokját magához veszi és kisétál a tópartra. A lépcsőn lejövet egy fiatal hölgyemény biceg el mellette és bólint feléjük. Mosolyogva viszonozza, majd a népesebb társaságra terelődik a figyelme. A Kilvarddal gazdagodott csapatot nem akarja zavarni, nyilván ha varázslóért szalajtottak, akkor nem kis baj lehet náluk, nem hiányzik nekik egy tolakodó félvér. Valami fehérnéppel lehet probléma ha jól látja, mert őt állják körbe, de nem nagyon látszik ijedtnek a társaság, valószínű túl vannak a nehezén.
A tóparton olyan helyet választ, ahonnan a már a meditációs tartásba elhelyezkedett Zeyára és a torony előtti csoportra is rálát. A lányt még nem akarja zavarni, hisz tudja, neki sem volt egyszerű meghozni a döntést és idő kell, amíg a történések lelki hullámverése elcsitul, főleg ha az ember olyan koncentrált, mint a lány és valami váratlan ebbe belerondít. Majd utána odamegy hozzá, hisz ő az utóbbi néhány napjának része lett, talán mindkettőjüknek jót tesz majd a másik társasága. Hátát egy fa törzsének veti és előveszi a hangszerét. Néhány akkord után hangol rajta picit, majd halkan pengetni kezdi. Nem próbál meg gondolkodni, tapasztalatai szerint ilyenkor nem segít, ha az előtte álló problémára koncentrál, jobb, ha valami kézzelfoghatóval foglalkozik. Pont, mint a város főterén néhány napja. Ott látta először Zeyát és Arját. Ha akkor bejött az emberek fürkészése, akkor most sem árthat meg. Az időközben picit lazuló csoportot figyeli, miközben a karcosabb dúr akkordokat szépen lassan molok váltják a keze alatt. A tudatos olvasást próbálja elnyomni és csak a tudatalatti intuícióit hagyja megfogalmazódni. A lány a szokásos - mármint ahogyan a nőket látja ilyenkor – képeket idézi fel benne: bor és ékkő. ~ Egyfelől egy érdekes, talán még egy picit ki nem érlelt édes vörösbor. Nem kiforratlan, hisz ízében telt és a rafinált, huncut gyümölcsös érzetek is be-besurrannak a zamatába, de az igazi hordóban érleléssel nyeri majd el a királyi fenségét. Ráadásul olyan borról beszélünk, amit két-három fajta hordóban is érlelhetünk, és annak megfelelően nemesedik egyik vagy másik irányba. Az ékkő pedig a topáz és határozottan nem a szemei miatt, hanem talán annak ellenére. Talán önbizalomra lenne szüksége, esetleg többre tarthatná magát? Talán a kiforratlanság miatt. ~ Tekintete tovább libben a férfira, aki talán a csoport vezére lehet. Legalább is a többiek az elmúlt pár percben úgy viszonyultak hozzá. Tudatosan biztos valami nagyragadozóra gondolna, de a megérzése más felé viszi. ~ Egy farkasfalka. Persze nem a nagy egész, hanem az, amire a vadászatban az utolsó dicsőséges vagy szégyenletes rész van osztva. Az a pár állat, ami leteríti a felé hajtott, fárasztott nagyvadat. A főnök, vitathatatlanul a csapat vezére, akinek a jelzéseire a többiek hallgatnak. Ő irányít, ő vonja magára a nagyvad figyelmét és persze ő is eszik elsőként, de a végső harapást a kétpengés elf viszi majd be. Ő a csapatban a gyilkos, aki a vad torkára veti magát és átharapva addig szorítja, amíg az ki nem szenved. Állhatatos és vakmerő, mert bármikor lecsaphat egy szarv vagy egy pata. De bízik a vezérben és általa a többiekben. A harmadik ő már nem kölyök, de még csak tanulja a hajszát. Talán még nem is élvezi, de viszi a többiek lendülete és ösztöne. Neki is kialakul majd a rutinnal, de még nem az övé. ~ Picit itt megakad és a pengetés újra keményebbé válik. Nem disszonáns még, de már érződik benne a nyugtalanság feszítette zaklatottság és gyorsabb tempó. ~ Ők egy csapat. Mi meg egy kialakulófélben lévő páros vagyunk, meg két ismeretlen. Mondjuk gondolom ők nem ma kezdték együtt vagy ha igen, akkor ismerik a rendszert, amiben együtt vadásznak. Nekünk közben kell megtanulni majd. Olyan nehéz nem lehet. ~ Tekintete az épp Zeya felé tartó Kilvardra szegeződik. Ha nem zárná ki a tudatos gondolatokat, akkor biztos bosszankodna a férfi érzéketlenségén, hogy a láthatóan befelé figyelő lányt zavarja, de most nem veszi fel a dolgot. Talán kissé megértőbb is lesz vele, mert az első dolog, ami átjön a taláros férfiból, hogy úgy általában képtelen az emberek érzéseit, hangulatait olyan értelemben felmérni, ahogy ezt Rodd vagy akár egy átlagember teszi. Nem úgy béna benne, mint Zeya, aki ezt soha nem tanulta, hanem egyszerűen nincs rá képessége, mint ahogy egy vak sem lát. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudná megtanulni a jeleket olvasni, csak ez nála nem természetesen fakad, hanem tudatos dolog, amire koncentrálnia kell, és ha nem figyel oda, úgy robog át a másik érzésein, mint a kővel zacskón dobott tenyészbika a sebtiben állított karámon. A másik, ami beugrik róla az a hód, aki fáradtságos munkával, tervezéssel építi fel a várát és olykor patakokat, olykor folyókat duzzaszt fel vagy terel el. Nem várható el tőle, hogy virtuozitásában költeményeket fog írni, vagy párbajhős lesz, de a szorgos munkájával igenis nagy hatással lehet majd a környezetére. Talán a fantázia hiányzik belőle, de a hódvárhoz precizitás kell és szorgalom, nem élethűre faragott királylányszobor. Uzazdot innen nem látja, de nem tud szabadulni a tekintete benyomásától. ~ Olyan ember, akit orkbőrbe kényszerített valami gonosz varázslat és úgy nőtt fel. Tőlük tanult mindent, de belül érzi, hogy valami nem klappol. Bár ez nem biztos. Sőt akár az egész lehet jó nagy baromság, mint amikor annak a wegtorini lánykának a kereskedő apjára hittem azt, hogy egy kényelmes lajhár, aztán úgy ugrott ki utánam ez erkélyről, mint valami mutatványos, és úgy futott, mint a nyúl. Hogy kapta volna el a szapora mikor rám uszította a három barom fiát. ~ Elmosolyodik azért az emlék szebbik részének a hatására. A lelke picit csitult az elmúlt pár percben, így ha semmi nem történik az elkövetkezőkben, akkor csak játszik kedvére a Ge'tharr-ján. Ha Zeya befejezi a meditálást, akár Kilvard hatására, akár utána, feltéve, hogy újra sikerült elmélyednie, akkor odasétál hozzá és dafke is rámosolyog, miközben megszólítja.*
- Nem zavarok? Ideje volna egy reggelinek, meg közben akár beszélgethetnénk is egyet a történtekről, meg az ez után következőkről.
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.05 18:13:09