//Toronyiránt//
*A félvér Xung apó meditatív gyakorlatától felfrissülve egészen estig a Toronyban tölti az időt, de mire a csillagok feljönnek az égre, végül csak megelégeli a dolgot, és leballag újra az apóhoz.
De az apót nem találja, csak a reggeli tábortüzet összerendezve, előkészítve. ~Biztosan elbóklászott valamerre, elunva a várakozást. Nemsokára előkerül!~ gondolja, azzal tenni-venni kezd a tűz körül, igyekezve feléleszteni azt, ami hamarosan sikerrel is jár.
Közben a tanultakon jár az esze, a Hold és Nap varázslatokon. ~Mennyire mások, Eeyrre! Az egyik ereje tüzes és forró, szinte megsemmisít, még ellenállni is nehéz, hogy ne akard már a Nap töredék erejének birtokában is felperzselni az egész világot! Mennyire mások a Hold varázslatok! Finomak és megfoghatatlanok, mint a Holdfény maga. Csodálatos dolog a mágia, hogy igába képes fogni ezeket a hatalmas erőket!
És mily kegyes Eeyr, hogy megajándékozza az erejével a híveit, csupán csak annyit kérve cserébe, hogy sose tévesszük őt szem elől, semmilyen kísértésben sem!~
Aztán, ha az apó felbukkan, és esetleg valamit be is gyűjtött, amivel kiegészíthetik egyszerű vacsorájukat, Isqeha is előhalássza azt a darabka sajtot, amit a tarisznyája mélye őrizget jó ideje, meg egy darabka kicsit már száraz, de annál ízletesebb kenyeret. Ez még megmaradt az úti elemózsiából. Kettőbe töri, és az apónak kínálja a felét, ugyanígy téve a sajttal is.
Aztán nekiáll sütögetni a parázsnál.*
- Ygirae... *mormolja, ahogy az éjszakai égboltot bámulja maguk felett, a Sárkány csillagképet vizslatva odafent. A mese jut eszébe, amit Kimmeri mesélt neki olyan sokszor kisfiú korában róluk, a tizenegy sárkányról, akik visszamentek a Nagy Sötétségbe és csillaggá változtak, de vágynak a visszatérésre.*
- Nemsoká vége a nyárnak... *mondja egy kicsit szomorúan, mert azt érzi, búcsúznak tőle, pedig még hosszúak és játékosak a nappalok. De Isqeha már érzi, hallja a jeleket. A Föld hónapjai nemsokára átveszik az uralmat Lanawin felett.*