Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 161 (3201. - 3220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3220. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-29 17:09:32
Üzenet elküldve: 2022-01-29 17:09:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 341
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 341
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Lilát fehérre//
* Arborg tényleg megpróbál a mágusra hatni. Nem kevés jutalom kerül felajánlásra, de úgy tűnik, hogy még ez is kevés a vak hit legyőzésére. Az öreg mester keserűen felkacag.*
- Kiálltad a próbát fiam. Látszik, hogy igaz hited van, ami nem megvásárolható. Csalódtam is volna benned, ha eladtad volna magad nekem. Sokan elbuknak ezen a próbám remélem tudod.* Lecsukódik a ládika és szépen vissza is kerül a helyére. A kérdés az, hogy vajon milyen próbát kell azoknak kiállni, akik ténylegesen meg is kapják azokat a gyűrűket.*
- Akkor hát nincs mit tenni, utadra kell, hogy engedjelek. Amint kiteszed a lábad a toronyból többé már nem vagy a vigyázója.* Miközben beszél csettint egyet, amire Kilvard talárja szépen lassan kezdi elveszíteni eddigi színét. Mire Arborg a monológja végére ér teljesen kifehéredik a ruha.*
- Csak, hogy passzoljon a színe hozzád.* Mosolyodik el keserűen.* Egy utolsó ajándékkal még szolgálnék neked. Halld hát szavaim: Nem jön hajnal éjszaka nélkül.* Hogy ezt miképpen értelmezi majd, az teljesen rá van bízva.*
- Sok szerencsét fiam! Aztán szégyent ne hozz a fejemre!* Viccelődik az öreg. Tovább nem is tartja fel, ha akar távozhat a férfi, senki nem fogja ebben megakadályozni.*
* Arborg tényleg megpróbál a mágusra hatni. Nem kevés jutalom kerül felajánlásra, de úgy tűnik, hogy még ez is kevés a vak hit legyőzésére. Az öreg mester keserűen felkacag.*
- Kiálltad a próbát fiam. Látszik, hogy igaz hited van, ami nem megvásárolható. Csalódtam is volna benned, ha eladtad volna magad nekem. Sokan elbuknak ezen a próbám remélem tudod.* Lecsukódik a ládika és szépen vissza is kerül a helyére. A kérdés az, hogy vajon milyen próbát kell azoknak kiállni, akik ténylegesen meg is kapják azokat a gyűrűket.*
- Akkor hát nincs mit tenni, utadra kell, hogy engedjelek. Amint kiteszed a lábad a toronyból többé már nem vagy a vigyázója.* Miközben beszél csettint egyet, amire Kilvard talárja szépen lassan kezdi elveszíteni eddigi színét. Mire Arborg a monológja végére ér teljesen kifehéredik a ruha.*
- Csak, hogy passzoljon a színe hozzád.* Mosolyodik el keserűen.* Egy utolsó ajándékkal még szolgálnék neked. Halld hát szavaim: Nem jön hajnal éjszaka nélkül.* Hogy ezt miképpen értelmezi majd, az teljesen rá van bízva.*
- Sok szerencsét fiam! Aztán szégyent ne hozz a fejemre!* Viccelődik az öreg. Tovább nem is tartja fel, ha akar távozhat a férfi, senki nem fogja ebben megakadályozni.*
3219. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-27 14:56:07
Üzenet elküldve: 2022-01-27 14:56:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Lilát fehérre//
*Komolyan hallgatja a varázslót és hazudna, ha azt állítaná, hogy nem esnek jól számára a szavak. Volt, hogy felettébb mellőzve érezte magát itt a Mágustoronyban, de az, hogy az öreg varázsló maradásra készteti, bizony simogatja lelkét.*
-Megtisztelsz, Nagymester. *Mered a gyűrűre.* -De a szívemet megnyitottam már Eeyr felé. A Fehér Hölgy kegyét keresem, s ha ezáltal az általad reám bízott küldetés is célt ér, hát repesni fog a szívem. Nincs más hátra, minthogy magamra öltsem a fehéret. *Biccentéssel toldja meg szavait, de kivár még. Az öreg mágus csavaros eszű, de megnyerni nem fogja magának. Túlságosan elmerült már a fehér mágiában ahhoz, hogy hátraarcot tegyen. A Mágustoronyban szolgált évek pedig igen csak megacélozták akaratát. Bármily kecsegtető is a felajánlás, nem tudna már élni vele. Pedig igazán becses a felajánlás. Nem csak a gyűrű, de a mágia is. Elvégre ezért szegődött a Torony szolgálatába annak idején. A mágia miatt.
Az Úrnő akarata azonban szent. Ő pedig a Fény Ösvényét kell, hogy kövesse. Csak így érhet révbe.*
*Komolyan hallgatja a varázslót és hazudna, ha azt állítaná, hogy nem esnek jól számára a szavak. Volt, hogy felettébb mellőzve érezte magát itt a Mágustoronyban, de az, hogy az öreg varázsló maradásra készteti, bizony simogatja lelkét.*
-Megtisztelsz, Nagymester. *Mered a gyűrűre.* -De a szívemet megnyitottam már Eeyr felé. A Fehér Hölgy kegyét keresem, s ha ezáltal az általad reám bízott küldetés is célt ér, hát repesni fog a szívem. Nincs más hátra, minthogy magamra öltsem a fehéret. *Biccentéssel toldja meg szavait, de kivár még. Az öreg mágus csavaros eszű, de megnyerni nem fogja magának. Túlságosan elmerült már a fehér mágiában ahhoz, hogy hátraarcot tegyen. A Mágustoronyban szolgált évek pedig igen csak megacélozták akaratát. Bármily kecsegtető is a felajánlás, nem tudna már élni vele. Pedig igazán becses a felajánlás. Nem csak a gyűrű, de a mágia is. Elvégre ezért szegődött a Torony szolgálatába annak idején. A mágia miatt.
Az Úrnő akarata azonban szent. Ő pedig a Fény Ösvényét kell, hogy kövesse. Csak így érhet révbe.*
3218. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-24 19:04:59
Üzenet elküldve: 2022-01-24 19:04:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 341
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 341
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Lilát fehérre//
* Valóban nem kertel az ifjú, mert Arborg számára csupán suhanc Kilvard. Nem lepődik meg az öreg mester, vagy ha mégis, akkor nem mutatja ki ezt. Rezzenéstelen arccal hallgatja végig a másik szavait.*
- Ezt szomorúan hallom fiam. Jó tanítvány vagy, akit nem szívesen engednék el magam mellől.* Öregesen fel is tápászkodik székéből. Az egyik szekrényébe kezd motoszkálni miközben tovább beszél.*
- Jól beszélsz fiam! Fontos az egyensúly, de még milyen fontos. Viszont nekem is lenne itt egy ajánlatom, mielőtt eltökélnéd magad.* Egy öreg és annál porosabb ládikót tesz ki az asztalra. Nem is marad sokáig lezárva.*
- Látod ezt a gyűrűt?* A ládika tartalma meglepő módon egy gyűrű, de még nem is akármilyen. A kő ami benne van folyton változtatja kinézetét. Mindig egy másik mágiaág jele jelenik meg benne.*
- Az én legfőbb segítőim ilyen gyűrűket kapnak. Számodra is felkínálnék egy ilyen gyűrűt.* Pillant rá, de mielőtt még elutasíthatná gyorsan hadarja tovább.*
- Saját varázslatot dolgoznék ki veled, ami csak a tiéd volna, valamint még egy varázstárgyat is a rendelkezésedre bocsájtanék a gyűjteményemből, és többé még takarítanod sem kéne.* Humorizál a végére egy keveset, de a szavai komolyan csengnek. Kilvard pedig szavak nélkül is tudhatja, hogy ha ezt elfogadja, akkor le kell mondania hitéről véglegesen. Mindennek meg van az ára, most már csak választania kell.*
* Valóban nem kertel az ifjú, mert Arborg számára csupán suhanc Kilvard. Nem lepődik meg az öreg mester, vagy ha mégis, akkor nem mutatja ki ezt. Rezzenéstelen arccal hallgatja végig a másik szavait.*
- Ezt szomorúan hallom fiam. Jó tanítvány vagy, akit nem szívesen engednék el magam mellől.* Öregesen fel is tápászkodik székéből. Az egyik szekrényébe kezd motoszkálni miközben tovább beszél.*
- Jól beszélsz fiam! Fontos az egyensúly, de még milyen fontos. Viszont nekem is lenne itt egy ajánlatom, mielőtt eltökélnéd magad.* Egy öreg és annál porosabb ládikót tesz ki az asztalra. Nem is marad sokáig lezárva.*
- Látod ezt a gyűrűt?* A ládika tartalma meglepő módon egy gyűrű, de még nem is akármilyen. A kő ami benne van folyton változtatja kinézetét. Mindig egy másik mágiaág jele jelenik meg benne.*
- Az én legfőbb segítőim ilyen gyűrűket kapnak. Számodra is felkínálnék egy ilyen gyűrűt.* Pillant rá, de mielőtt még elutasíthatná gyorsan hadarja tovább.*
- Saját varázslatot dolgoznék ki veled, ami csak a tiéd volna, valamint még egy varázstárgyat is a rendelkezésedre bocsájtanék a gyűjteményemből, és többé még takarítanod sem kéne.* Humorizál a végére egy keveset, de a szavai komolyan csengnek. Kilvard pedig szavak nélkül is tudhatja, hogy ha ezt elfogadja, akkor le kell mondania hitéről véglegesen. Mindennek meg van az ára, most már csak választania kell.*
3217. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-22 18:56:52
Üzenet elküldve: 2022-01-22 18:56:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Lilát fehérre//
*Hagyja, hogy a mágusmester beinvitálja, és annak rendje és módja szerint engedelmeskedik is. Megáll előtte, egyenes derékkal, a háta mögött gondosan összekulcsolt kezekkel. Elnézi az öreget, ahogy beszél, és újra meg kell állapítania, hogy ugyan rajta is fog már az idő vasfoga, Abogr végtelenül idősnek látszik. Sosem kérdezte, valójában hány éves a mágus, valójában nem is érzi szükségesnek tudnia.*
-Nem kertelek, Nagymester. A feladat, amivel legutoljára megbíztál, többről szól, mint ahogy azt gondoltam volna. *Hagy némi időt, hogy leülepedjenek szavai, mielőtt folytatná.* -Azt kérted, kutassam fel a sötétség szolgálóit és előzzem meg mindazt, mi az egyensúlyt veszélyezteti. Nos, ezen vagyok. Elmélyedtem Eeyr tanaiban és úgy döntöttem, fehéret öltök magamra is. Mert az egyetlen dolog, mi megállíthatja a sötét fellegekből alázúduló vihart, az a fény ereje. *Az ábrázata kifejezéstelen marad szavai nyomán is.* -Tisztában vagyok vele, hogy nem szolgálhatom úgy a Tornyot, hogy egyben a Fény úrnőjét is szolgálom. Szeretném, ha az Ő, és a Templom hatalma is messzebbre nyúlna a jelenleginél... S míg a Toronyban őrzött tudás az eljövendő koroknak van fenntartva, addig nekünk a a jelenen kell segítenünk. Nekem. *Végül komor ábrázata azért mosolyba húzódik.* -Talán kevesebb takarítással és több borral fog járni az új hivatásom.
*Hagyja, hogy a mágusmester beinvitálja, és annak rendje és módja szerint engedelmeskedik is. Megáll előtte, egyenes derékkal, a háta mögött gondosan összekulcsolt kezekkel. Elnézi az öreget, ahogy beszél, és újra meg kell állapítania, hogy ugyan rajta is fog már az idő vasfoga, Abogr végtelenül idősnek látszik. Sosem kérdezte, valójában hány éves a mágus, valójában nem is érzi szükségesnek tudnia.*
-Nem kertelek, Nagymester. A feladat, amivel legutoljára megbíztál, többről szól, mint ahogy azt gondoltam volna. *Hagy némi időt, hogy leülepedjenek szavai, mielőtt folytatná.* -Azt kérted, kutassam fel a sötétség szolgálóit és előzzem meg mindazt, mi az egyensúlyt veszélyezteti. Nos, ezen vagyok. Elmélyedtem Eeyr tanaiban és úgy döntöttem, fehéret öltök magamra is. Mert az egyetlen dolog, mi megállíthatja a sötét fellegekből alázúduló vihart, az a fény ereje. *Az ábrázata kifejezéstelen marad szavai nyomán is.* -Tisztában vagyok vele, hogy nem szolgálhatom úgy a Tornyot, hogy egyben a Fény úrnőjét is szolgálom. Szeretném, ha az Ő, és a Templom hatalma is messzebbre nyúlna a jelenleginél... S míg a Toronyban őrzött tudás az eljövendő koroknak van fenntartva, addig nekünk a a jelenen kell segítenünk. Nekem. *Végül komor ábrázata azért mosolyba húzódik.* -Talán kevesebb takarítással és több borral fog járni az új hivatásom.
3216. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-19 20:14:16
Üzenet elküldve: 2022-01-19 20:14:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 341
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 341
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Lilát fehérre//
* Kilvard nagy döntést készül meghozni. Ott áll az ismerős ajtó előtt most még mint a torony egyik megbecsült szolgálója. A kopogás után néhány pillant múlva az ajtó nyikorogva tárul fel előtte. Az öreg mester egy ököl nagyságú kődarabbal szórakozik íróasztala előtt. Különféle formákat ölt kezei között a most tésztaszerű anyag.*
- Szörnyű ez az ajtó, talán kéne vele kezdeni valamit.* Ezt nem most mondja először, de meglehet, hogy Kilvard utoljára hallja. Valószínűleg a világ egyik leghatalmasabb varázslója az öreg, de az ajtaja mégis nyikorgós, mintha csak egy kerti pottyantóé volna.*
- Kerülj beljebb fiam!* Csapja le az asztalra a követ a többi kacat mellé.*
- Mondd csak Kilvard fiam mi járatban vagy?* Szürcsöl bele az pohárba, aminek külseje változatos színekben játszik. Eddig nem pillantott fel a férfira, de most megteszi. Rögtön megkomolyodik saját arca is.*
- Ez nem csak egy sima látogatás, ha jól sejtem. Láttam már ezt az ábrázatot az évek során nem is egyszer sajnos.* Kíváncsi tekintette most teljesen a fiatal mágusé, de közben az ajtó mögötte nyikorogva bezáródik. Nem mintha bárki kihallgathatná őket, talán csak egy kis nyomást szeretne ezzel is a másikra gyakorolni.*
* Kilvard nagy döntést készül meghozni. Ott áll az ismerős ajtó előtt most még mint a torony egyik megbecsült szolgálója. A kopogás után néhány pillant múlva az ajtó nyikorogva tárul fel előtte. Az öreg mester egy ököl nagyságú kődarabbal szórakozik íróasztala előtt. Különféle formákat ölt kezei között a most tésztaszerű anyag.*
- Szörnyű ez az ajtó, talán kéne vele kezdeni valamit.* Ezt nem most mondja először, de meglehet, hogy Kilvard utoljára hallja. Valószínűleg a világ egyik leghatalmasabb varázslója az öreg, de az ajtaja mégis nyikorgós, mintha csak egy kerti pottyantóé volna.*
- Kerülj beljebb fiam!* Csapja le az asztalra a követ a többi kacat mellé.*
- Mondd csak Kilvard fiam mi járatban vagy?* Szürcsöl bele az pohárba, aminek külseje változatos színekben játszik. Eddig nem pillantott fel a férfira, de most megteszi. Rögtön megkomolyodik saját arca is.*
- Ez nem csak egy sima látogatás, ha jól sejtem. Láttam már ezt az ábrázatot az évek során nem is egyszer sajnos.* Kíváncsi tekintette most teljesen a fiatal mágusé, de közben az ajtó mögötte nyikorogva bezáródik. Nem mintha bárki kihallgathatná őket, talán csak egy kis nyomást szeretne ezzel is a másikra gyakorolni.*
3215. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-19 07:41:48
Üzenet elküldve: 2022-01-19 07:41:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Elcsendesedés//
*Egyik sor a másikat követi, Karheia pedig figyelmes lesz arra, hogy egyre gyakrabban kell újraolvasnia őket. Végül már csak két kézzel felkönyökölve bámulja az előtte lévő könyv lapjait, addig amíg feje lassan rá nem ereszkedik, hogy megpihenjen rajta.*
*Fáj a nyaka, és a feje is kicsit. Lassan nyitja ki szemeit, hogy az hozzászokjon a gyertyaláng fényéhez. Nem tudja mennyit aludt pontosan, csupán a leégett gyertya mennyiségből következtet arra, hogy sokat. Persze teste is jelzi felé, hogy ez nem volt egy pihentető alvás. Hangosan sóhajtva egyenesedik ki, majd az asztalon támaszkodva feltápászkodik. A könyvet összecsukja, majd a helyére teszi a többivel együtt, a gyertyát pedig elfújja. A két kölyök is ásítozva ébredezik, nyújtózkodik, láthatóan ők is kimerültek még.*
- Na gyertek, itt nem alhatunk.
*Ölbe veszi a két kiskutyát, majd elindul lefelé a lépcsőkön. A torony ajtaján kilépve rácsodálkozik a látványra - közben persze odafigyelve lépteire - ami talán teljesen hétköznapi, és már unalmas Aborg mester számára, Karheiában viszont olyan gondolatokat ébreszt, hogy szívesen ébredne erre a látványra minden reggel.
A lépcsőkön leérve leteszi a kutyákat, majd felszereli lovát. Indulás előtt még a tóhoz vezeti, hogy ihasson ő is, illetve Karheia is megtölthesse kulacsát. Mivel úgy ítéli meg, hogy készen állnak, ezért felpattan a nyeregbe, és a korábbihoz hasonló módon lassú menetben nekivágnak az útnak.*
*Egyik sor a másikat követi, Karheia pedig figyelmes lesz arra, hogy egyre gyakrabban kell újraolvasnia őket. Végül már csak két kézzel felkönyökölve bámulja az előtte lévő könyv lapjait, addig amíg feje lassan rá nem ereszkedik, hogy megpihenjen rajta.*
*Fáj a nyaka, és a feje is kicsit. Lassan nyitja ki szemeit, hogy az hozzászokjon a gyertyaláng fényéhez. Nem tudja mennyit aludt pontosan, csupán a leégett gyertya mennyiségből következtet arra, hogy sokat. Persze teste is jelzi felé, hogy ez nem volt egy pihentető alvás. Hangosan sóhajtva egyenesedik ki, majd az asztalon támaszkodva feltápászkodik. A könyvet összecsukja, majd a helyére teszi a többivel együtt, a gyertyát pedig elfújja. A két kölyök is ásítozva ébredezik, nyújtózkodik, láthatóan ők is kimerültek még.*
- Na gyertek, itt nem alhatunk.
*Ölbe veszi a két kiskutyát, majd elindul lefelé a lépcsőkön. A torony ajtaján kilépve rácsodálkozik a látványra - közben persze odafigyelve lépteire - ami talán teljesen hétköznapi, és már unalmas Aborg mester számára, Karheiában viszont olyan gondolatokat ébreszt, hogy szívesen ébredne erre a látványra minden reggel.
A lépcsőkön leérve leteszi a kutyákat, majd felszereli lovát. Indulás előtt még a tóhoz vezeti, hogy ihasson ő is, illetve Karheia is megtölthesse kulacsát. Mivel úgy ítéli meg, hogy készen állnak, ezért felpattan a nyeregbe, és a korábbihoz hasonló módon lassú menetben nekivágnak az útnak.*
3214. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-15 06:37:43
Üzenet elküldve: 2022-01-15 06:37:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Elcsendesedés//
- Hüm.
*A bájital után nem érez egyelőre semmi különöset, azon kívül, hogy kevésbé szomjas.*
- Most vagy az én eszem vág ennyire élesen, vagy ez túl gyenge volt.
*Végtére is elég világos ital volt.
~ Vagy lehet csak idő kell neki, hogy hasson. ~
Ezzel meg is békél a bájital kérdésével és a mágiatanulásra fókuszálja figyelmét. Szerencséjére nem esik nehezére ezt megtenni, s rögvest el is veszti időérzékét. Már csak arra lesz figyelmes, hogy szemhéjai egyre nehezebbek, főleg a két kölyök egyenletes ritmusú szuszogását hallva, illetve a gyertya meleg fényének társasága miatt.
Kicsit kénytelen kinyújtóztatni magát, mert már fájnak elgémberedett tagjai. Miközben lassú, ráérős sétába kezd kicsit tanakodik az olvasottakon.
~ Ezt már sokkal nehezebb megérteni. Vagy csak Learon és Valuryen tették ennyire érthetővé őket. ~
De nem csügged, hiszen tudja, hogy ez egy rögös út, viszont minden vágya az, hogy visszaszerezhesse egykori tudását. Karheia úgy dönt, hogy kicsit gyakorolgatja a ma tanultakat, hiszen semmiképpen sem szeretné elfeledni azt az értékes tudást amivel Valuryen megjutalmazta.
A varázslás sikerességétől függetlenül eltöpreng azon, hogy valójában milyen kegyesek hozzá a Szellemek, hogy minduntalan olyan remek emberek sodornak felé, mint amilyen Learon és Valuryen is volt. Talán hamarosan ő is fog tudni valakinek, vagy valakiknek a mágia megértésében segédkezni, s alig várja, hogy ez megtörténhessen. De most más feladata van, még sokat kell fejlődnie, hogy egyáltalán viszonozhassa azt amit kapott. Ezen felbuzdulva újult erővel kezd neki a tanulásnak.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
- Hüm.
*A bájital után nem érez egyelőre semmi különöset, azon kívül, hogy kevésbé szomjas.*
- Most vagy az én eszem vág ennyire élesen, vagy ez túl gyenge volt.
*Végtére is elég világos ital volt.
~ Vagy lehet csak idő kell neki, hogy hasson. ~
Ezzel meg is békél a bájital kérdésével és a mágiatanulásra fókuszálja figyelmét. Szerencséjére nem esik nehezére ezt megtenni, s rögvest el is veszti időérzékét. Már csak arra lesz figyelmes, hogy szemhéjai egyre nehezebbek, főleg a két kölyök egyenletes ritmusú szuszogását hallva, illetve a gyertya meleg fényének társasága miatt.
Kicsit kénytelen kinyújtóztatni magát, mert már fájnak elgémberedett tagjai. Miközben lassú, ráérős sétába kezd kicsit tanakodik az olvasottakon.
~ Ezt már sokkal nehezebb megérteni. Vagy csak Learon és Valuryen tették ennyire érthetővé őket. ~
De nem csügged, hiszen tudja, hogy ez egy rögös út, viszont minden vágya az, hogy visszaszerezhesse egykori tudását. Karheia úgy dönt, hogy kicsit gyakorolgatja a ma tanultakat, hiszen semmiképpen sem szeretné elfeledni azt az értékes tudást amivel Valuryen megjutalmazta.
A varázslás sikerességétől függetlenül eltöpreng azon, hogy valójában milyen kegyesek hozzá a Szellemek, hogy minduntalan olyan remek emberek sodornak felé, mint amilyen Learon és Valuryen is volt. Talán hamarosan ő is fog tudni valakinek, vagy valakiknek a mágia megértésében segédkezni, s alig várja, hogy ez megtörténhessen. De most más feladata van, még sokat kell fejlődnie, hogy egyáltalán viszonozhassa azt amit kapott. Ezen felbuzdulva újult erővel kezd neki a tanulásnak.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
3213. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-13 18:47:08
Üzenet elküldve: 2022-01-13 18:47:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Lilát fehérre//
*Felpillant a hatalmas, lebegő toronyra, majd felsiet a lépcsőn. Tudja, talán utoljára hívhatja madj e helyet otthonának. Szolgálata jó eséllyel ma véget ér, de még is valahogy könnyebbnek érzi szívét e tudattól.
Nem szükséges kopognia, ismeri a járást. A Mágustoronyban ténykedő varázslók is csupán biccentenek felé, elvégre mindnyájan a Torony szolgálatában állnak. Legalábbis egyelőre.
Öles léptekkel halad felfelé a kacskaringós lépcsősoron, míg eléri az ajtót. Azt a bizonyos ajtót, mely mindenki mesterének, Abogrnak a szobája. Tele titkokkal, tele mágiával.
Kopog. Egyszer, kétszer s háromszor. Önmagában százszor lejátszotta már a beszélgetést, de azzal is tisztában van, milyen kiszámíthatatlan a habókos mágus. Bölcs, de habókos. Senki sem ismerheti igazán, még saját szolgálói sem, s ezt saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni. Nem egy rejtélyes feladatot kellett teljesítenie az öreg mágusnak hozzá. Ugyanakkor Abogr mindig megbecsülte, ezt pedig nem felejti el a mágusnak. Őszintén kíváncsi, mit fog szólni köpenye szögre akasztásához. Nehéz lenne azt állítani, hogy ő lenne a Torony legfontosabb szolgája, mindenesetre egész jót futottak együtt. A fogadó felszabadítása a lázongás alól, a Tanácsosok felkutatása, a Meredély felderítése... A Lorew Mazoral halálával kapcsolatos nyomozásáról nem is beszélve. Ez végső soron mind az ő műve, nem is óhajtja eltagadni magától. Ám feladatát teljesítenie kell, s hite is ezt diktálja. A lilát fehérre kell cserélnie.*
*Felpillant a hatalmas, lebegő toronyra, majd felsiet a lépcsőn. Tudja, talán utoljára hívhatja madj e helyet otthonának. Szolgálata jó eséllyel ma véget ér, de még is valahogy könnyebbnek érzi szívét e tudattól.
Nem szükséges kopognia, ismeri a járást. A Mágustoronyban ténykedő varázslók is csupán biccentenek felé, elvégre mindnyájan a Torony szolgálatában állnak. Legalábbis egyelőre.
Öles léptekkel halad felfelé a kacskaringós lépcsősoron, míg eléri az ajtót. Azt a bizonyos ajtót, mely mindenki mesterének, Abogrnak a szobája. Tele titkokkal, tele mágiával.
Kopog. Egyszer, kétszer s háromszor. Önmagában százszor lejátszotta már a beszélgetést, de azzal is tisztában van, milyen kiszámíthatatlan a habókos mágus. Bölcs, de habókos. Senki sem ismerheti igazán, még saját szolgálói sem, s ezt saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni. Nem egy rejtélyes feladatot kellett teljesítenie az öreg mágusnak hozzá. Ugyanakkor Abogr mindig megbecsülte, ezt pedig nem felejti el a mágusnak. Őszintén kíváncsi, mit fog szólni köpenye szögre akasztásához. Nehéz lenne azt állítani, hogy ő lenne a Torony legfontosabb szolgája, mindenesetre egész jót futottak együtt. A fogadó felszabadítása a lázongás alól, a Tanácsosok felkutatása, a Meredély felderítése... A Lorew Mazoral halálával kapcsolatos nyomozásáról nem is beszélve. Ez végső soron mind az ő műve, nem is óhajtja eltagadni magától. Ám feladatát teljesítenie kell, s hite is ezt diktálja. A lilát fehérre kell cserélnie.*
3212. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-10 15:32:50
Üzenet elküldve: 2022-01-10 15:32:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Elcsendesedés//
*Karheia képességei ezúttal sem hagyták őt cserben, és a Szellem megjelenik számára, hogy elkészítse neki csodálatos ebédjét. A barbár mágus már alig győzi kivárni, de ezen időt inkább hasznosabban tölti el, amíg a két kölyök kezdeti rémületüket leküzdve óvatosan szimatolnak először a levegőbe. Ahogy az illatok lassan megtöltik közvetlen környezetüket az ebek is megnyugodnak, feneküket letéve figyelnek s várnak.
Karheia lovának ápolgatásával foglalatoskodik, illetve előkutatja táskájából azt a bájitalt amit Valuryennek akart adni.*
- Látjátok, ettől majd okosabb leszek.
*Mutatja a fiolát a két kiskutyának, akik egy-egy rövid vizsgálat erejéig odabukdácsolnak hozzá, majd folytatják a Szellemfarkas elmélyült figyelését.
Az étel hamarosan elkészül Karheia pedig egy ülőhelyet keres magának, amire valamelyest letelepedhet. Nem kell kényelmesnek lennie, hiszen ebben a hidegben egyébként sem kíván sokat időzni. Saját ebédjének óvatosan nekilát, ami most még jobban esik neki mint valaha. Gyomra fájdalmasan rándul össze először az étel jelenléte miatt, azután csak megkönnyebbült. A nő fagyos testét is lassan átmelegíti.
Amint végez sajátjával ujját beledugva ellenőrzi az egyik tálat, ami ebben a zord hidegben kellemes langyossá hűlt.*
- Na, itt van a tiétek is.
* A havaz arrébb söpörve egy kis mélyedést formál, amibe az edényt szeretné tenni, ám az izgatott kölykök nem könnyítik meg a dolgát.*
- Na, na! Szépen! Mintha jól neveltek lennétek.
*Dorgálja meg az ebeket, akik ügyet sem vetve már szinte lábukat is megmártóztatva kezdenek a habzsolásba. Karheia egy darabig töpreng mi legyen az utolsó adag sorsa, végül egy sóhaj kíséretében magához veszi. A sok éhezés óta időnként falási rohamok gyötrik, aminek igyekszik ura lenni, és tudatosan csak annyit enni amennyi szükséges, de ez igen nehezére esik.
~ Ha így folytatom tényleg gurulni fogok. Főleg ha emellé túl sokat görnyedek a könyvek felett. ~
A békés ebéd hamar megszakad Karheia által, aki már szeretné a torony melegét élvezni, no meg lassan kezd rájuk sötétedni így a téli délutáni órákban. A nő a korábbi madzagot használva megköti a két bágyadt, szaftos pofájú kölyköt, majd a biztonság kedvéért a lépcsőkön inkább felveszi őket, mielőtt azok összetörnék magukat. Karheia céltudatosan halad, hiszen tudja miért van itt és mit keres pontosan, eközben pedig gyorsan felhörpinti bájitalát.*
- Meglátjuk, hogy ez tényleg segít e.
*Egy szabad asztal után kutat, ahol letelepedhet, s pár jegyzettel már tarkított könyvét felcsaphatja. Jobb lett volna ha pihenhetett volna kicsit, de erre most nincsen ideje, valamint a tudás iránti vágy új erővel tölti meg a barbár asszonyt.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.10 15:33:06
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
*Karheia képességei ezúttal sem hagyták őt cserben, és a Szellem megjelenik számára, hogy elkészítse neki csodálatos ebédjét. A barbár mágus már alig győzi kivárni, de ezen időt inkább hasznosabban tölti el, amíg a két kölyök kezdeti rémületüket leküzdve óvatosan szimatolnak először a levegőbe. Ahogy az illatok lassan megtöltik közvetlen környezetüket az ebek is megnyugodnak, feneküket letéve figyelnek s várnak.
Karheia lovának ápolgatásával foglalatoskodik, illetve előkutatja táskájából azt a bájitalt amit Valuryennek akart adni.*
- Látjátok, ettől majd okosabb leszek.
*Mutatja a fiolát a két kiskutyának, akik egy-egy rövid vizsgálat erejéig odabukdácsolnak hozzá, majd folytatják a Szellemfarkas elmélyült figyelését.
Az étel hamarosan elkészül Karheia pedig egy ülőhelyet keres magának, amire valamelyest letelepedhet. Nem kell kényelmesnek lennie, hiszen ebben a hidegben egyébként sem kíván sokat időzni. Saját ebédjének óvatosan nekilát, ami most még jobban esik neki mint valaha. Gyomra fájdalmasan rándul össze először az étel jelenléte miatt, azután csak megkönnyebbült. A nő fagyos testét is lassan átmelegíti.
Amint végez sajátjával ujját beledugva ellenőrzi az egyik tálat, ami ebben a zord hidegben kellemes langyossá hűlt.*
- Na, itt van a tiétek is.
* A havaz arrébb söpörve egy kis mélyedést formál, amibe az edényt szeretné tenni, ám az izgatott kölykök nem könnyítik meg a dolgát.*
- Na, na! Szépen! Mintha jól neveltek lennétek.
*Dorgálja meg az ebeket, akik ügyet sem vetve már szinte lábukat is megmártóztatva kezdenek a habzsolásba. Karheia egy darabig töpreng mi legyen az utolsó adag sorsa, végül egy sóhaj kíséretében magához veszi. A sok éhezés óta időnként falási rohamok gyötrik, aminek igyekszik ura lenni, és tudatosan csak annyit enni amennyi szükséges, de ez igen nehezére esik.
~ Ha így folytatom tényleg gurulni fogok. Főleg ha emellé túl sokat görnyedek a könyvek felett. ~
A békés ebéd hamar megszakad Karheia által, aki már szeretné a torony melegét élvezni, no meg lassan kezd rájuk sötétedni így a téli délutáni órákban. A nő a korábbi madzagot használva megköti a két bágyadt, szaftos pofájú kölyköt, majd a biztonság kedvéért a lépcsőkön inkább felveszi őket, mielőtt azok összetörnék magukat. Karheia céltudatosan halad, hiszen tudja miért van itt és mit keres pontosan, eközben pedig gyorsan felhörpinti bájitalát.*
- Meglátjuk, hogy ez tényleg segít e.
*Egy szabad asztal után kutat, ahol letelepedhet, s pár jegyzettel már tarkított könyvét felcsaphatja. Jobb lett volna ha pihenhetett volna kicsit, de erre most nincsen ideje, valamint a tudás iránti vágy új erővel tölti meg a barbár asszonyt.*
A hozzászólás írója (Karheia Rhagodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.01.10 15:33:06
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
3211. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2022-01-07 19:06:49
Üzenet elküldve: 2022-01-07 19:06:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Megfáradtan//
*Már kopog a szeme, de vigasztalja az, hogy végre elérkezett céljához, amit egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtáz. Tanulmányait feltehetően ma már nem lesz képes elkezdeni, előtte pihennie és ebédelnie kell. Elsőként leteszi a kiskutyákat, akiktől sajgó karja felszabadul végre. Bár nem nehéz annyira a két kölyök, de elég hosszú ideje cipelte őket. Ezt követően lovát kiköti, s megszabadítja a nyereg terhétől, majd megtorpanva töprengeni kezd. Végül elhatározásra jut, és amellett dönt, hogy kint kísérli meg a varázslatot, ami remélhetőleg sikerrel zárul hiszen Karheia éhesen elég türelmetlen, mint általában mindenki.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására egy két lábon járó szellemfarkas jelenik meg előtte, aki a következő körben 3 főre elkészíti a világ legfinomabb bográcsételét, majd szertefoszlik.
*Már kopog a szeme, de vigasztalja az, hogy végre elérkezett céljához, amit egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtáz. Tanulmányait feltehetően ma már nem lesz képes elkezdeni, előtte pihennie és ebédelnie kell. Elsőként leteszi a kiskutyákat, akiktől sajgó karja felszabadul végre. Bár nem nehéz annyira a két kölyök, de elég hosszú ideje cipelte őket. Ezt követően lovát kiköti, s megszabadítja a nyereg terhétől, majd megtorpanva töprengeni kezd. Végül elhatározásra jut, és amellett dönt, hogy kint kísérli meg a varázslatot, ami remélhetőleg sikerrel zárul hiszen Karheia éhesen elég türelmetlen, mint általában mindenki.*
A varázsló elmormol egy bonyolultabb igét, melynek hatására egy két lábon járó szellemfarkas jelenik meg előtte, aki a következő körben 3 főre elkészíti a világ legfinomabb bográcsételét, majd szertefoszlik.
3210. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-31 12:07:42
Üzenet elküldve: 2021-12-31 12:07:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Csak sejti, hogy még most is próbára teheti Adoaver türelmét, de ezt még ki akarta adni magából, hogy ne maradjon közöttük félreértés. A fiú pedig látszólag nyugodtan fogadja a szavait, sőt, még egy szép összefoglalót is ad lezárás gyanánt.
Garsin valami mosolyfélére húzza a száját, majd biccent, hálásan és egyetértőn. A részéről pedig ezzel rendben is van, tényleg megnyugszik és le tudja zárni a történteket.
Majd mindketten mennek, hogy vizet szerezzenek a tóból az útra, s mikor elkapja Adoaver mosolyát és kacsintását, átmelegszik a szíve. Viszonozza a mosolyt és kicsit kedve volna még megölelni is a fiút a nagy békülésre, de nem tudja kapásból összeszedni a bátorságát hozzá, úgyhogy annyiban hagyja.
Aztán, hogy a víz megvan, ahogy Adoaver is mondja, ideje indulniuk, nincs más hátra. Biccent, majd az ifjúval együtt megindítja lépteit az ingovány felé.
Néhány lépés után magában elmosolyodik és odapillant Adoaver felé, mintha magában szórakozna valamin, de végül nem meri kimondani.
~ Ezúttal biztosan nem raktál el semmit? Most még nem késő visszafordulni... ~ Jut eszébe valami hasonló fricska, ám meg nem kockáztatná, hogy ki is mondja, hátha még túl korai viccelődni és próbára tenni a békét.*
*Csak sejti, hogy még most is próbára teheti Adoaver türelmét, de ezt még ki akarta adni magából, hogy ne maradjon közöttük félreértés. A fiú pedig látszólag nyugodtan fogadja a szavait, sőt, még egy szép összefoglalót is ad lezárás gyanánt.
Garsin valami mosolyfélére húzza a száját, majd biccent, hálásan és egyetértőn. A részéről pedig ezzel rendben is van, tényleg megnyugszik és le tudja zárni a történteket.
Majd mindketten mennek, hogy vizet szerezzenek a tóból az útra, s mikor elkapja Adoaver mosolyát és kacsintását, átmelegszik a szíve. Viszonozza a mosolyt és kicsit kedve volna még megölelni is a fiút a nagy békülésre, de nem tudja kapásból összeszedni a bátorságát hozzá, úgyhogy annyiban hagyja.
Aztán, hogy a víz megvan, ahogy Adoaver is mondja, ideje indulniuk, nincs más hátra. Biccent, majd az ifjúval együtt megindítja lépteit az ingovány felé.
Néhány lépés után magában elmosolyodik és odapillant Adoaver felé, mintha magában szórakozna valamin, de végül nem meri kimondani.
~ Ezúttal biztosan nem raktál el semmit? Most még nem késő visszafordulni... ~ Jut eszébe valami hasonló fricska, ám meg nem kockáztatná, hogy ki is mondja, hátha még túl korai viccelődni és próbára tenni a békét.*
3209. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-31 10:29:48
Üzenet elküldve: 2021-12-31 10:29:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Egyhamar kint is járnak már és Adoaver figyelmesen hallgatja a reakciót feleletére, miközben aggódva oda-oda sasol Garsin járására, ugyanis beszéd közben valóban kissé nehezebb az amúgy is trükkös lépcsőn lefelé menet megtartania az embernek az egyensúlyát. Nem szeretné, hogy miatta guruljon le. Bár hála minden hatalmas entitásnak, maguk a visszajelzések nem éppen voltak dühítők, vagy kiszámíthatatlanok számára; az iránta táplált aggodalom kicsit melengeti szívét, de egyben visszásnak érzi őket, mintha még mindig egy gyereknek venné őt, akinek továbbra sincs fogalma, milyen nagy bajt került el. Ajkait egymásnak szorítja és hallgat, bizakodva hogy a lány stresszpályája végére ér egyszer, és nem idegesíti föl magát túlzottan. Mágusnövendék ő, nem orvos vagy sámán.*
~ Tudom. Tudom. Tudom. TUDOM. ~ *Dörzsöli egymásnak fogait halkan, minden egyes szó Garsintól pörölyként vágódva lelkiismeretéhez. Fülrágásnak ez tökéletesen elmegy neki. Egy semleges tekintetet úgy-ahogy fenntart, megkísérelve hogy nem sérti meg a lányt őszinte beismerései után, mocsár ide vagy oda. Ugye kedves gondviselője nem bérelt fel egy dadust, ki most egy katonai alakulat tagjaként álcázza magát?
Végül válaszol, muszájból, hogy megnyugtassa barátját, ő nem hegezte meg örökre. Talán.*
- Kicsit be voltál pánikolva, de nem volt mit tenni. A lámpás a helyénél van, én egy darabban, te pedig megnyugodva. *Vagy valamelyest nyugodtabban, ez pedig számít. Úgyszintén feltölti kulacsát társa mellett, s aközben egy pillanatra elereszt egy mosolyt, sőt, kacsint is rá, mutatva, hogy nem örökké haragtartó.*
- Ha tempót tartunk, még a hideg előtt Artheniorban kéne lennünk, ha jól számítok. *Mondja, jelezve ezzel Garsinnak, hogy "talán" nem kéne még egy napot az ingoványban fagyoskodniuk, mert nem hiszi, hogy puhány önmaga az kibírná. El is indul, fejével biccentve a fák közé, már ha nincs már amaz előtte. A változatosság kedvéért úgyszintén mellette haladna, már amikor a út megengedi.*
*Egyhamar kint is járnak már és Adoaver figyelmesen hallgatja a reakciót feleletére, miközben aggódva oda-oda sasol Garsin járására, ugyanis beszéd közben valóban kissé nehezebb az amúgy is trükkös lépcsőn lefelé menet megtartania az embernek az egyensúlyát. Nem szeretné, hogy miatta guruljon le. Bár hála minden hatalmas entitásnak, maguk a visszajelzések nem éppen voltak dühítők, vagy kiszámíthatatlanok számára; az iránta táplált aggodalom kicsit melengeti szívét, de egyben visszásnak érzi őket, mintha még mindig egy gyereknek venné őt, akinek továbbra sincs fogalma, milyen nagy bajt került el. Ajkait egymásnak szorítja és hallgat, bizakodva hogy a lány stresszpályája végére ér egyszer, és nem idegesíti föl magát túlzottan. Mágusnövendék ő, nem orvos vagy sámán.*
~ Tudom. Tudom. Tudom. TUDOM. ~ *Dörzsöli egymásnak fogait halkan, minden egyes szó Garsintól pörölyként vágódva lelkiismeretéhez. Fülrágásnak ez tökéletesen elmegy neki. Egy semleges tekintetet úgy-ahogy fenntart, megkísérelve hogy nem sérti meg a lányt őszinte beismerései után, mocsár ide vagy oda. Ugye kedves gondviselője nem bérelt fel egy dadust, ki most egy katonai alakulat tagjaként álcázza magát?
Végül válaszol, muszájból, hogy megnyugtassa barátját, ő nem hegezte meg örökre. Talán.*
- Kicsit be voltál pánikolva, de nem volt mit tenni. A lámpás a helyénél van, én egy darabban, te pedig megnyugodva. *Vagy valamelyest nyugodtabban, ez pedig számít. Úgyszintén feltölti kulacsát társa mellett, s aközben egy pillanatra elereszt egy mosolyt, sőt, kacsint is rá, mutatva, hogy nem örökké haragtartó.*
- Ha tempót tartunk, még a hideg előtt Artheniorban kéne lennünk, ha jól számítok. *Mondja, jelezve ezzel Garsinnak, hogy "talán" nem kéne még egy napot az ingoványban fagyoskodniuk, mert nem hiszi, hogy puhány önmaga az kibírná. El is indul, fejével biccentve a fák közé, már ha nincs már amaz előtte. A változatosság kedvéért úgyszintén mellette haladna, már amikor a út megengedi.*
3208. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-30 13:57:06
Üzenet elküldve: 2021-12-30 13:57:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A válasz első fele nem valami megnyugtató, de nem ijeszti meg, hiszen mégis itt vannak egymás mellett, szóval egyértelműen nem helyrehozhatatlan a dolog. Már gondolkodik, hogy erre mit feleljen, mikor Adoaver folytatja, úgyhogy figyelme visszatér hozzá.*
- Tényleg? - *Kérdez vissza szórakozottan, ám valahol tényleg meglepi ez az állítás. Azt gondolta, az ifjú szemében csaknem teljesen értelmetlen volt, hogy visszafordultak.*
- Én pedig lehet, hogy tényleg túl szigorú voltam... - *Kezd bele a saját vallomásába, mikor már a levegő-lépcsőknél járnak.*
- Nem tudom... Lehet, hogy igazad van, és sosem vették volna észre, de egyrészt akkor sem helyes elvenni kérdés nélkül, másrészt, ha mégis észreveszik... Talán kicsi a kockázat, de nagy bajba kerülhettél volna. Mi van, ha nagyon megharagszanak és többé nem is jöhetsz a toronyba? Az a vágyad, hogy itt tanulhass és elzárnának ettől a tudástól... Nekem ennyit megért ez az út vissza, hogy biztosan tudhatom, hogy jöhetünk még máskor is. - *Fújja ki magát, miközben leérnek. A zavaros érzések nem csak a beszédet nehezítették meg, de cserébe a figyelmét is elterelték róla, hogy amúgy még mindig kicsit kellemetlen a levegőn sétálnia. Most fogja föl, hogy valahol emiatt is ideges volt, könnyebb a talajon állnia és úgy folytatnia.*
- És sajnálom, nem gondolom, hogy bűnöző lennél, elhiszem, hogy úgy gondoltad, csak kölcsönveszed. De ha nem kérdezted meg... és nem is tudjuk, mekkora az értéke... Nem akartam, hogy bajba kerülj. - *Zárja le ezzel a mondattal a magyarázkodást, hiszen a fiú amúgy is azt mondta, hogy érti, hogy mit miért tett. Persze, az egész még kiegészíthető a városőri posztjával is, de arról most nem akar beszélni, mert nem akarja, hogy ebben a beszélgetésben így tekintsen rá a másik, s nem mint barátra.
A tóhoz lép, hogy megtöltse a kulacsát, de közben figyel Adoaverre, hogy akad-e hozzáfűzni valója, vagy megint csak feldühítette?*
*A válasz első fele nem valami megnyugtató, de nem ijeszti meg, hiszen mégis itt vannak egymás mellett, szóval egyértelműen nem helyrehozhatatlan a dolog. Már gondolkodik, hogy erre mit feleljen, mikor Adoaver folytatja, úgyhogy figyelme visszatér hozzá.*
- Tényleg? - *Kérdez vissza szórakozottan, ám valahol tényleg meglepi ez az állítás. Azt gondolta, az ifjú szemében csaknem teljesen értelmetlen volt, hogy visszafordultak.*
- Én pedig lehet, hogy tényleg túl szigorú voltam... - *Kezd bele a saját vallomásába, mikor már a levegő-lépcsőknél járnak.*
- Nem tudom... Lehet, hogy igazad van, és sosem vették volna észre, de egyrészt akkor sem helyes elvenni kérdés nélkül, másrészt, ha mégis észreveszik... Talán kicsi a kockázat, de nagy bajba kerülhettél volna. Mi van, ha nagyon megharagszanak és többé nem is jöhetsz a toronyba? Az a vágyad, hogy itt tanulhass és elzárnának ettől a tudástól... Nekem ennyit megért ez az út vissza, hogy biztosan tudhatom, hogy jöhetünk még máskor is. - *Fújja ki magát, miközben leérnek. A zavaros érzések nem csak a beszédet nehezítették meg, de cserébe a figyelmét is elterelték róla, hogy amúgy még mindig kicsit kellemetlen a levegőn sétálnia. Most fogja föl, hogy valahol emiatt is ideges volt, könnyebb a talajon állnia és úgy folytatnia.*
- És sajnálom, nem gondolom, hogy bűnöző lennél, elhiszem, hogy úgy gondoltad, csak kölcsönveszed. De ha nem kérdezted meg... és nem is tudjuk, mekkora az értéke... Nem akartam, hogy bajba kerülj. - *Zárja le ezzel a mondattal a magyarázkodást, hiszen a fiú amúgy is azt mondta, hogy érti, hogy mit miért tett. Persze, az egész még kiegészíthető a városőri posztjával is, de arról most nem akar beszélni, mert nem akarja, hogy ebben a beszélgetésben így tekintsen rá a másik, s nem mint barátra.
A tóhoz lép, hogy megtöltse a kulacsát, de közben figyel Adoaverre, hogy akad-e hozzáfűzni valója, vagy megint csak feldühítette?*
3207. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-30 10:18:11
Üzenet elküldve: 2021-12-30 10:18:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Zökkenésmentesen indulnak tehát újra ki a toronyból, s az valóban sokat segít további hangulatán, hogy nem kellett sokat várakozni rá. Csuklya nélküli tekintetéből és mozdulataiból meglátszik, hogy ráfért volna még egy pár órányi alvás, de semmi panaszkodásra utaló hang nem hallatszik felőle, hacsak nem egy-két ásítás. De hogy most milyen kedélyállapotban van Garsinnal szemben? Ez még számára is egy nehéz kérdés, és sem azonnal, sem hatalmas magabiztossággal válaszol rá.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem... *Ez az érzelem valamelyest még mindig áll, ha imbolyogva is. Hogy az ingovány kellős közepén, sőt, közel az út végéhez kezdi el eljátszani az erkölcsi regulákat vakon betartó szent szerepét, sőt, kioktatva őt mint egy semmirekellő taknyost, SŐT, a végsőkig próbára téve saját türelmét, felelősségtudatát és még frissen az üllőről levett barátságukat azzal, hogy még kétszer (beleszámítva ezt a visszautat) kikoptatja vele a lassan hányingert keltő, mocsaras szomszédság sáros útjait... ezt nem fogja hamar kikaparni memóriájából. Sőt mi több, ez a tapasztalat kétszer is meggondoltatja vele, mielőtt, ha tovább tartják a kapcsolatot, valami minimálisan is gyanús dologgal álljon elő neki.*
- ...De meg tudom érteni, miért csináltad. *Nem bolond ő. Az ingoványban felvázolt okokról ki kellett következtetnie, vérig sértett büszkeségét félretéve, hogy az általa iránt táplált aggodalomból, és ha bármi igazat kell neki adnia, hát hibájából, bűnéből teszik meg ezt a plusz kört. Ha Garsin aggályainak akár a fele is igaz lett volna a jövőben, akkor igazán mély slamasztikákból húzta ki őt ezzel a lány, neki pedig, akármennyire is csikorogtathatja a fogát, hálásnak kellene lennie emiatt. Amúgy is, wargos nyakörvet hordó delikvense ugyanúgy otthagyhatta volna a posványos környéken, szavára bízhatta volna ígértét és abban a pillanatban meg is feledkezhetett volna róla, tekintve, hogy semmi nem köti igazán még most se őket. De mégsem tette. És ha nem lenne annyira alélt, akkor még egy "köszönöm"-öt is odanyomott volna második megjegyzéséhez, de ezt helyettesíti azzal, hogy nem kezd el gyorsítani mellőle. Vagy valami "cifrásabb" hozzászólással meghálálni anyáskodó természetét.
Akárhogy is, hamar megteszik a kijárat felé az utat, és mielőtt feleszmélhetnek, a levegő-lépcsőnél vannak. Adoaver most nem az előző esti tempót diktálja, de továbbra sem azt a nyugodalmas túrázási sebességet, amivel oly' békében elindultak egyszer. Talán miután elérik azt a távot, ahol visszafordultak, talál valóban benső békére...*
*Zökkenésmentesen indulnak tehát újra ki a toronyból, s az valóban sokat segít további hangulatán, hogy nem kellett sokat várakozni rá. Csuklya nélküli tekintetéből és mozdulataiból meglátszik, hogy ráfért volna még egy pár órányi alvás, de semmi panaszkodásra utaló hang nem hallatszik felőle, hacsak nem egy-két ásítás. De hogy most milyen kedélyállapotban van Garsinnal szemben? Ez még számára is egy nehéz kérdés, és sem azonnal, sem hatalmas magabiztossággal válaszol rá.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem... *Ez az érzelem valamelyest még mindig áll, ha imbolyogva is. Hogy az ingovány kellős közepén, sőt, közel az út végéhez kezdi el eljátszani az erkölcsi regulákat vakon betartó szent szerepét, sőt, kioktatva őt mint egy semmirekellő taknyost, SŐT, a végsőkig próbára téve saját türelmét, felelősségtudatát és még frissen az üllőről levett barátságukat azzal, hogy még kétszer (beleszámítva ezt a visszautat) kikoptatja vele a lassan hányingert keltő, mocsaras szomszédság sáros útjait... ezt nem fogja hamar kikaparni memóriájából. Sőt mi több, ez a tapasztalat kétszer is meggondoltatja vele, mielőtt, ha tovább tartják a kapcsolatot, valami minimálisan is gyanús dologgal álljon elő neki.*
- ...De meg tudom érteni, miért csináltad. *Nem bolond ő. Az ingoványban felvázolt okokról ki kellett következtetnie, vérig sértett büszkeségét félretéve, hogy az általa iránt táplált aggodalomból, és ha bármi igazat kell neki adnia, hát hibájából, bűnéből teszik meg ezt a plusz kört. Ha Garsin aggályainak akár a fele is igaz lett volna a jövőben, akkor igazán mély slamasztikákból húzta ki őt ezzel a lány, neki pedig, akármennyire is csikorogtathatja a fogát, hálásnak kellene lennie emiatt. Amúgy is, wargos nyakörvet hordó delikvense ugyanúgy otthagyhatta volna a posványos környéken, szavára bízhatta volna ígértét és abban a pillanatban meg is feledkezhetett volna róla, tekintve, hogy semmi nem köti igazán még most se őket. De mégsem tette. És ha nem lenne annyira alélt, akkor még egy "köszönöm"-öt is odanyomott volna második megjegyzéséhez, de ezt helyettesíti azzal, hogy nem kezd el gyorsítani mellőle. Vagy valami "cifrásabb" hozzászólással meghálálni anyáskodó természetét.
Akárhogy is, hamar megteszik a kijárat felé az utat, és mielőtt feleszmélhetnek, a levegő-lépcsőnél vannak. Adoaver most nem az előző esti tempót diktálja, de továbbra sem azt a nyugodalmas túrázási sebességet, amivel oly' békében elindultak egyszer. Talán miután elérik azt a távot, ahol visszafordultak, talál valóban benső békére...*
3206. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-28 15:44:45
Üzenet elküldve: 2021-12-28 15:44:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Érdeklődve pillant föl, mikor Adoaver közeledni kezd felé, de a fiú végül egy picit távolabb ül le és nem is szól hozzá, inkább nekilát a reggelinek.
Úgyhogy ő meg visszatér az olvasáshoz. Főleg, hogy már nem is biztos benne, hogy csak azért a hallgatagság, mert a másik még mindig haragszik. Feltételezi, hogy lehet hozzá köze annak is, hogy az ifjúnak még kell egy kis idő, hogy egészen fölébredjen, amit szintén teljesen meg tud érteni. Úgyhogy békén hagyja. Már az jó jel, hogy egyáltalán közelebb jött...
Ezek után csak akkor pillant ismét a fiú felé, mikor amaz föláll és a flaskáért nyúl. Az ajtó felé tett biccentést látva pedig visszabólint és már rakja is el a jegyzeteit, meg a takaróját, hogy hamar a másik mellé szegődhessen.
Közben magában kicsit szórakozik a helyzeten, mert Adoaver mostanra nyugodtabbnak tűnő arckifejezése már ad helyet a kellemesebb gondolatoknak is. Így pedig valahol mulatságosnak találja ezt a néma párbeszéded. Kíváncsi, meddig fog tartani...
Hátára veszi a zsákját, majd egy nagy sóhajjal nekiindul, hogy ismét a hosszú útra léphessenek. Együtt. Merthogy Adoaver megvárja. S Garsinnak sokat jelent ez a néma egyetértés, hogy a történtek ellenére még csak föl sem merült, hogy különváljanak. Persze, nyilván lehet ebben biztonsági megfontolás is, de az ilyen közvetlenséget az sem indokolná.
Úgyhogy a tegnapi megkülönbözés árnyékával a kedvén, mégis derűs nyugalommal lép a fiú mellé. S talán ma még kedvesebb a szívének, mint tegnap ilyenkor, mert megtapasztalhatta, hogy még a rosszban is emberséges tud maradni, ez pedig jó baráttá teszi, biztonságot ad.
Így még a hallgatást sem bánja, de azért megörül neki, mikor Adoaver végre megszólal.*
- Jó reggelt! - *Köszön vissza, s némi derű megmutatkozik az arcán, mert kicsit még mindig szórakoztatja, hogy egészen eddig tartott, mire egymáshoz szóltak.
Aztán elkomolyodik, bámulja kicsit a lépcsőket, ahogy mennek lefelé, mert nem tudja, hogyan is kezdjen bele, pedig úgy véli, ez a köszöntés a jelzés lehetett, hogy most már beszélhetnek a tegnap történtekről.*
- Haragszol még? - *Kérdi végül puhatolózva, mert ezt egy jó indításnak találja. Egy kicsit fél, hogy a beszélgetéssel valójában megint ugyanoda jutnak vissza, ám nem képes arra sem, hogy egyszerűen bocsánatot kérjen, mert a véleménye valójában nem változott. Inkább talán csak megértésre vágyik, meg magyarázatot adni Adoavernek mindarra, ami nyilvánvalóan bosszantotta.
Azt reméli, hogy a kérdésre talán kap egy kifejtést is, és akkor az segíthet elkezdeni a beszélgetést. Viszont ha csak néma jelzést kap, úgy magából kell kiindulnia.*
*Érdeklődve pillant föl, mikor Adoaver közeledni kezd felé, de a fiú végül egy picit távolabb ül le és nem is szól hozzá, inkább nekilát a reggelinek.
Úgyhogy ő meg visszatér az olvasáshoz. Főleg, hogy már nem is biztos benne, hogy csak azért a hallgatagság, mert a másik még mindig haragszik. Feltételezi, hogy lehet hozzá köze annak is, hogy az ifjúnak még kell egy kis idő, hogy egészen fölébredjen, amit szintén teljesen meg tud érteni. Úgyhogy békén hagyja. Már az jó jel, hogy egyáltalán közelebb jött...
Ezek után csak akkor pillant ismét a fiú felé, mikor amaz föláll és a flaskáért nyúl. Az ajtó felé tett biccentést látva pedig visszabólint és már rakja is el a jegyzeteit, meg a takaróját, hogy hamar a másik mellé szegődhessen.
Közben magában kicsit szórakozik a helyzeten, mert Adoaver mostanra nyugodtabbnak tűnő arckifejezése már ad helyet a kellemesebb gondolatoknak is. Így pedig valahol mulatságosnak találja ezt a néma párbeszéded. Kíváncsi, meddig fog tartani...
Hátára veszi a zsákját, majd egy nagy sóhajjal nekiindul, hogy ismét a hosszú útra léphessenek. Együtt. Merthogy Adoaver megvárja. S Garsinnak sokat jelent ez a néma egyetértés, hogy a történtek ellenére még csak föl sem merült, hogy különváljanak. Persze, nyilván lehet ebben biztonsági megfontolás is, de az ilyen közvetlenséget az sem indokolná.
Úgyhogy a tegnapi megkülönbözés árnyékával a kedvén, mégis derűs nyugalommal lép a fiú mellé. S talán ma még kedvesebb a szívének, mint tegnap ilyenkor, mert megtapasztalhatta, hogy még a rosszban is emberséges tud maradni, ez pedig jó baráttá teszi, biztonságot ad.
Így még a hallgatást sem bánja, de azért megörül neki, mikor Adoaver végre megszólal.*
- Jó reggelt! - *Köszön vissza, s némi derű megmutatkozik az arcán, mert kicsit még mindig szórakoztatja, hogy egészen eddig tartott, mire egymáshoz szóltak.
Aztán elkomolyodik, bámulja kicsit a lépcsőket, ahogy mennek lefelé, mert nem tudja, hogyan is kezdjen bele, pedig úgy véli, ez a köszöntés a jelzés lehetett, hogy most már beszélhetnek a tegnap történtekről.*
- Haragszol még? - *Kérdi végül puhatolózva, mert ezt egy jó indításnak találja. Egy kicsit fél, hogy a beszélgetéssel valójában megint ugyanoda jutnak vissza, ám nem képes arra sem, hogy egyszerűen bocsánatot kérjen, mert a véleménye valójában nem változott. Inkább talán csak megértésre vágyik, meg magyarázatot adni Adoavernek mindarra, ami nyilvánvalóan bosszantotta.
Azt reméli, hogy a kérdésre talán kap egy kifejtést is, és akkor az segíthet elkezdeni a beszélgetést. Viszont ha csak néma jelzést kap, úgy magából kell kiindulnia.*
3205. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-28 09:53:03
Üzenet elküldve: 2021-12-28 09:53:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Nem tudja, mikor vagy milyen pozícióból nyomta el az álom, mindössze azt, hogy mikor fölébred, alig egy pillanatnak érezte a közben eltelt időt. Egy ideig csak lyukat váj szemével a falon, amihez fordulva aludt, majd kezdi visszaemlékeztetni magát, hol van, és főleg, miért van ott. E reggel(?) első gondolatai talán savanyúvá teszik hangulatát a nap további részében, tehát jobban teszi, ha inkább tesz-vesz. Kicsúsztatva magát az ággyá kitüntetett széksorból, fájó háttal és látszólag a felfrissülés teljes hiányával körülnéz, és észreveszi már úgyszintén föntlévő társát. Tegnapi, vagyis számára pár órával ezelőttinek érződő dühe már nagyjából kihalt annyira, hogy ne fordítsa el egy pár pillanat után tekintetét. Lankadt léptekkel, fölszerelését úgy-ahogy magára tapasztva, Garsin felé kezd csoszogni, és bár megkapja a köszönésként szánt intést, de egy ernyedt biccentésen kívül nem sokat válaszol rá. Nem kell őt sokáig tanulmányozni, hogy meglehessen rajta állapítani, továbbra is kimerült.
Társához meglepően közel, alig egy-két lépésnyi távolságra, hátát a falnak hajtva ül le, és kezdi el úgyszintén elcsámcsogni maradék elemózsiáit, nem sok étvággyal. Még mindig nem szószátyár, de csipás szemhéjakon túli tekintetén látszik, hogy már inkább csak megviseltsége kezdi ki, mint érzelmi túllengése. Magán végignézve észreveszi, hogy az előző nap az ő ruháját is kikezdte, csak nem érezte vagy látta, akarta látni addig. Reméli, a maradék út alatt nem fognak sokat dagonyázni.
Feláll, de annak előtte még visszaveszi magának a katonának kölcsönadott flaskát, úgyhogy testközelbe kerül a lánnyal, aki láthatja, hogy feszültségnek jele szinte nem is látható rajta. Ha sikerül önnön szótlanságával felhívnia magára a figyelmét, akkor a az előszobára nyíló, vagy legalábbis kérelmük szerint ahhoz nyíló ajtóra biccent és afelé indul, indulásra kérve a lányt, hogy ne vesztegessék az idejüket. Most megvárja, míg elkészül társa és mellé áll, majd tegnapi ígéretét eszébe juttatva megszólal.*
- Helló. *Kezdi, hangjában szín nélkül. Mielőtt folytatja, megvárná Garsin mondandóját, és közben megindul, jelezve, hogy beszéd közben haladni is tudnak.*
*Nem tudja, mikor vagy milyen pozícióból nyomta el az álom, mindössze azt, hogy mikor fölébred, alig egy pillanatnak érezte a közben eltelt időt. Egy ideig csak lyukat váj szemével a falon, amihez fordulva aludt, majd kezdi visszaemlékeztetni magát, hol van, és főleg, miért van ott. E reggel(?) első gondolatai talán savanyúvá teszik hangulatát a nap további részében, tehát jobban teszi, ha inkább tesz-vesz. Kicsúsztatva magát az ággyá kitüntetett széksorból, fájó háttal és látszólag a felfrissülés teljes hiányával körülnéz, és észreveszi már úgyszintén föntlévő társát. Tegnapi, vagyis számára pár órával ezelőttinek érződő dühe már nagyjából kihalt annyira, hogy ne fordítsa el egy pár pillanat után tekintetét. Lankadt léptekkel, fölszerelését úgy-ahogy magára tapasztva, Garsin felé kezd csoszogni, és bár megkapja a köszönésként szánt intést, de egy ernyedt biccentésen kívül nem sokat válaszol rá. Nem kell őt sokáig tanulmányozni, hogy meglehessen rajta állapítani, továbbra is kimerült.
Társához meglepően közel, alig egy-két lépésnyi távolságra, hátát a falnak hajtva ül le, és kezdi el úgyszintén elcsámcsogni maradék elemózsiáit, nem sok étvággyal. Még mindig nem szószátyár, de csipás szemhéjakon túli tekintetén látszik, hogy már inkább csak megviseltsége kezdi ki, mint érzelmi túllengése. Magán végignézve észreveszi, hogy az előző nap az ő ruháját is kikezdte, csak nem érezte vagy látta, akarta látni addig. Reméli, a maradék út alatt nem fognak sokat dagonyázni.
Feláll, de annak előtte még visszaveszi magának a katonának kölcsönadott flaskát, úgyhogy testközelbe kerül a lánnyal, aki láthatja, hogy feszültségnek jele szinte nem is látható rajta. Ha sikerül önnön szótlanságával felhívnia magára a figyelmét, akkor a az előszobára nyíló, vagy legalábbis kérelmük szerint ahhoz nyíló ajtóra biccent és afelé indul, indulásra kérve a lányt, hogy ne vesztegessék az idejüket. Most megvárja, míg elkészül társa és mellé áll, majd tegnapi ígéretét eszébe juttatva megszólal.*
- Helló. *Kezdi, hangjában szín nélkül. Mielőtt folytatja, megvárná Garsin mondandóját, és közben megindul, jelezve, hogy beszéd közben haladni is tudnak.*
3204. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-27 12:16:28
Üzenet elküldve: 2021-12-27 12:16:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Az ifjú "arcot letépő" testbeszéde viszonylag egyértelmű: jobb, ha nem beszélnek. Ez Garsint valahol bántja, ugyanakkor értékeli Adoaver önmegtartóztató viselkedését, hogy még csak a hangját sem emelte föl igazán eddig. Ez számára egy nagyon jó tapasztalat, hogy ezt lehet így is, és nem teljesen hiába helyezte bizalmát a fiúba. Persze, már nem Adoaver az első férfi, aki nem erőszakoskodik vele, de az első, akit az "új élete" alatt magára haragított és még így is azt tapasztalhatja tőle, hogy képes türtőztetni magát. Pedig Garsinnak nincsenek nagy elvárásai, már azt nagyra becsülte volna, hogy nem akarják megütni, Adoaver viszont ezt messze túlszárnyalta. És folytatja is a szárnyalást...
Mikor a fiú ismét varázsol, s a kis meleget adó "fáklyát" leteszi mellé, teljesen meghatja a lányt.
Egy pillanatig meglepetten néz Adoaverre, majd a javaslatra, hogy holnap beszéljenek, biccent.*
- Köszönöm! - *Bök még ki ennyit, mikor a fiú távozóra fogja a terem túlsó vége felé. Lesi őt, hogy merre tart, s rá is tud látni innen... Szóval Adoaver nem kíván a közelében maradni, de azért itt sem hagyja teljesen. Ezzel együtt tud élni. Igazából egy kicsit még meg is melengeti a szívét a helyzet és ennek hála sikerül félretennie a saját nyugtalanságát. A fiú még mindig kedves hozzá és törődik vele, s láthatóan inkább hagy magának időt, hogy lehiggadjon, semmint haragból beszéljen... Ez tovább növeli Garsin bizalmát és ha nem is derűs hangulatban folytatja az estét, de nem aggódik vagy szomorkodik már annyira, képes ellazulni és átengedni magát a zsibbasztó fáradtságnak.
Miután látta Adoavert helyet foglalni, a kulacsért nyúl, s amíg a láng kitart, addig odanyomja azt a talpai közelébe, meg váltogatva a kezeit is melengeti általa. Aztán rendezkedik kicsit, eszik néhány falatot, majd a takarójába burkolózva elhever egyszerűen a padlón és nagyon bízik benne, hogy senkinek nem fogja szúrni a szemét az éjszaka.*
*A korai fekvés után az ébredése is korai, de világos van már odakint, úgyhogy nem dől vissza. Visszahúzza a lábbelijét, ami az éjszaka alatt szerencsére megszáradt, majd átpillant oda, ahol Adoavert látta legutóbb nyugovóra térni.
Ha a fiú még alszik, nem ébreszti föl. Elvégzi a reggeli teendőit, majd eszik és olvasgat. Teszi ezt akkor is, mikor már láthatja a másikat lemászni rögtönzött fekhelyéről. Hagy neki időt, hogy összeszedje magát, a tegnapiak után nem akarja lerohanni. Úgyhogy csak odaint neki üdvözlés gyanánt és kivárja, míg Adoaver maga jön oda hozzá, vagy jelzi valamilyen módon, hogy készen áll, akár az indulásra, akár a beszélgetésre.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.27 12:19:12
*Az ifjú "arcot letépő" testbeszéde viszonylag egyértelmű: jobb, ha nem beszélnek. Ez Garsint valahol bántja, ugyanakkor értékeli Adoaver önmegtartóztató viselkedését, hogy még csak a hangját sem emelte föl igazán eddig. Ez számára egy nagyon jó tapasztalat, hogy ezt lehet így is, és nem teljesen hiába helyezte bizalmát a fiúba. Persze, már nem Adoaver az első férfi, aki nem erőszakoskodik vele, de az első, akit az "új élete" alatt magára haragított és még így is azt tapasztalhatja tőle, hogy képes türtőztetni magát. Pedig Garsinnak nincsenek nagy elvárásai, már azt nagyra becsülte volna, hogy nem akarják megütni, Adoaver viszont ezt messze túlszárnyalta. És folytatja is a szárnyalást...
Mikor a fiú ismét varázsol, s a kis meleget adó "fáklyát" leteszi mellé, teljesen meghatja a lányt.
Egy pillanatig meglepetten néz Adoaverre, majd a javaslatra, hogy holnap beszéljenek, biccent.*
- Köszönöm! - *Bök még ki ennyit, mikor a fiú távozóra fogja a terem túlsó vége felé. Lesi őt, hogy merre tart, s rá is tud látni innen... Szóval Adoaver nem kíván a közelében maradni, de azért itt sem hagyja teljesen. Ezzel együtt tud élni. Igazából egy kicsit még meg is melengeti a szívét a helyzet és ennek hála sikerül félretennie a saját nyugtalanságát. A fiú még mindig kedves hozzá és törődik vele, s láthatóan inkább hagy magának időt, hogy lehiggadjon, semmint haragból beszéljen... Ez tovább növeli Garsin bizalmát és ha nem is derűs hangulatban folytatja az estét, de nem aggódik vagy szomorkodik már annyira, képes ellazulni és átengedni magát a zsibbasztó fáradtságnak.
Miután látta Adoavert helyet foglalni, a kulacsért nyúl, s amíg a láng kitart, addig odanyomja azt a talpai közelébe, meg váltogatva a kezeit is melengeti általa. Aztán rendezkedik kicsit, eszik néhány falatot, majd a takarójába burkolózva elhever egyszerűen a padlón és nagyon bízik benne, hogy senkinek nem fogja szúrni a szemét az éjszaka.*
*A korai fekvés után az ébredése is korai, de világos van már odakint, úgyhogy nem dől vissza. Visszahúzza a lábbelijét, ami az éjszaka alatt szerencsére megszáradt, majd átpillant oda, ahol Adoavert látta legutóbb nyugovóra térni.
Ha a fiú még alszik, nem ébreszti föl. Elvégzi a reggeli teendőit, majd eszik és olvasgat. Teszi ezt akkor is, mikor már láthatja a másikat lemászni rögtönzött fekhelyéről. Hagy neki időt, hogy összeszedje magát, a tegnapiak után nem akarja lerohanni. Úgyhogy csak odaint neki üdvözlés gyanánt és kivárja, míg Adoaver maga jön oda hozzá, vagy jelzi valamilyen módon, hogy készen áll, akár az indulásra, akár a beszélgetésre.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.27 12:19:12
3203. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-27 11:07:02
Üzenet elküldve: 2021-12-27 11:07:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Ahogy a tojást újra kezében érzi, ismét csak belevésődik agyába, miért kellett átgázolniuk egy nap másodszorra az oly hamar megutált mocsáron. Arca eltorzul, de mielőtt még bármi sértést Garsin fejéhez vágna, eléri a tűz-elementális ág emeletét, és anélkül hogy hátra nézne, erőteljesen kitárja az ajtót, és beléptekor nem is igyekszik becsukni azt, megteszi az lassan magától. A teremben nem kell sokat keresgélnie: az egyik résnyire nyitott szekrény annál az asztalnál, ahol eddig is saját mágiáit gyakorolta. A vastag por miatt még a helye is meglátszik, ahonnan kivette a szekrényből, pár testvére mellett. Lábujjhegyre állva vissza is teszi a lámpást, és a szekrényajtó erőteljes becsapása után egy cefetül nagy káromkodásvihart sikerül felkavarnia magából. Fel-alá mászkál a helyiségben, csak lassan eresztve ki magából a gőzt, minek végén egy fájdalmasan hosszút sóhajt.* - Remélem megérte, Garsin. *Motyogja magának, a hirtelen feltörő letörtségtől még rosszindulatot sem erőltetve a hangjába. Nem érti a lány igazságérzetének teljes felülkerekedését józan eszén, s reméli, hogy ilyesmi, de még hasonló se soha, de soha nem fog előfordulni. Nem hiszi, hogy legközelebb csukva képes tartani száját.
Beletörődötten lép vissza a könyvtárba és császkál tovább, fáradtan keresve társát. Megtalálva őt már egy nyugodtabb, de továbbra sem meghitt tekintettel méri őt végig, és szomorkásan mered rá a nem éppen gyorsan száradó ruháira, majd gazdáikra. Ismét csak elkezd rágódni, hogy vajon melyiküknek érte meg kevésbé az út. A kérdést hallva csuklyáját lehúzza, vagy inkább lehámozza magáról és egy ideig meredten néz, látszik rajta, hogy valóban mondani akar valamit. Végül kezét arcára teszi és kis híján letépi azt, és megint csak előveszi flaskáját. Az ismerős kézmozdulatokat ismét csak megcsinálva, ha letargiájától nem hagyja el affinitása, akkor kulacsa alja megint csak lángolni kezd, de ezúttal azt leteszi a földre, le a katona és zoknija, cipője közé. Az utóbbi alkalommal ellentétben úgy hiszi, jobban érthető ez az üzenet, és meg is nyugtatná, ha gyakorlati módon miatta nem fázna át az, akinek már barátjának is nevezhet.*
- Holnap. *Tettén túl még ennyit is mond, válaszként, rekedt és gyenge hangon. Elfordul Garsintól, és a terem párhuzamos vége felé, alig egy tucat lépésnyire eltávolodva összetol magának három széket, a falhoz préseli őket, rájuk fekszik, köpenyét jobban magára tekeri, és elkezdi bámulni a vele szemben lévő falat, várakozva, hogy rájöjjön az álom. Nem szólal meg vagy ad ki hangot az este további részében.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.27 11:10:45
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására egy jól világító lángot tud elhelyezni egy tárgy hegyére (pl. bot, fáklya vagy egyéb fegyvervég). Ha az anyag nem éghető, a láng két kör múlva kialszik, egyéb esetben életszerűen meggyullad.
*Ahogy a tojást újra kezében érzi, ismét csak belevésődik agyába, miért kellett átgázolniuk egy nap másodszorra az oly hamar megutált mocsáron. Arca eltorzul, de mielőtt még bármi sértést Garsin fejéhez vágna, eléri a tűz-elementális ág emeletét, és anélkül hogy hátra nézne, erőteljesen kitárja az ajtót, és beléptekor nem is igyekszik becsukni azt, megteszi az lassan magától. A teremben nem kell sokat keresgélnie: az egyik résnyire nyitott szekrény annál az asztalnál, ahol eddig is saját mágiáit gyakorolta. A vastag por miatt még a helye is meglátszik, ahonnan kivette a szekrényből, pár testvére mellett. Lábujjhegyre állva vissza is teszi a lámpást, és a szekrényajtó erőteljes becsapása után egy cefetül nagy káromkodásvihart sikerül felkavarnia magából. Fel-alá mászkál a helyiségben, csak lassan eresztve ki magából a gőzt, minek végén egy fájdalmasan hosszút sóhajt.* - Remélem megérte, Garsin. *Motyogja magának, a hirtelen feltörő letörtségtől még rosszindulatot sem erőltetve a hangjába. Nem érti a lány igazságérzetének teljes felülkerekedését józan eszén, s reméli, hogy ilyesmi, de még hasonló se soha, de soha nem fog előfordulni. Nem hiszi, hogy legközelebb csukva képes tartani száját.
Beletörődötten lép vissza a könyvtárba és császkál tovább, fáradtan keresve társát. Megtalálva őt már egy nyugodtabb, de továbbra sem meghitt tekintettel méri őt végig, és szomorkásan mered rá a nem éppen gyorsan száradó ruháira, majd gazdáikra. Ismét csak elkezd rágódni, hogy vajon melyiküknek érte meg kevésbé az út. A kérdést hallva csuklyáját lehúzza, vagy inkább lehámozza magáról és egy ideig meredten néz, látszik rajta, hogy valóban mondani akar valamit. Végül kezét arcára teszi és kis híján letépi azt, és megint csak előveszi flaskáját. Az ismerős kézmozdulatokat ismét csak megcsinálva, ha letargiájától nem hagyja el affinitása, akkor kulacsa alja megint csak lángolni kezd, de ezúttal azt leteszi a földre, le a katona és zoknija, cipője közé. Az utóbbi alkalommal ellentétben úgy hiszi, jobban érthető ez az üzenet, és meg is nyugtatná, ha gyakorlati módon miatta nem fázna át az, akinek már barátjának is nevezhet.*
- Holnap. *Tettén túl még ennyit is mond, válaszként, rekedt és gyenge hangon. Elfordul Garsintól, és a terem párhuzamos vége felé, alig egy tucat lépésnyire eltávolodva összetol magának három széket, a falhoz préseli őket, rájuk fekszik, köpenyét jobban magára tekeri, és elkezdi bámulni a vele szemben lévő falat, várakozva, hogy rájöjjön az álom. Nem szólal meg vagy ad ki hangot az este további részében.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.12.27 11:10:45
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására egy jól világító lángot tud elhelyezni egy tárgy hegyére (pl. bot, fáklya vagy egyéb fegyvervég). Ha az anyag nem éghető, a láng két kör múlva kialszik, egyéb esetben életszerűen meggyullad.
3202. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-26 17:52:25
Üzenet elküldve: 2021-12-26 17:52:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Ahogy haladnak fölfelé, megállapítja magában, hogy valahogy gyorsabban kezdett sötétedni, mint azzal számolt. Mondjuk elég borús is az ég, talán ez is közrejátszik benne. Lehetséges, hogy még egy eső is kinéz mára... Bárhogy is legyen, erősen kételkedik benne, hogy még ma elindulhatnának visszafelé, úgyhogy lélekben már készül rá, hogy a nap további részét a toronyban kell majd tölteniük. Ami talán nem egy borzasztó kilátás, de most olyan csalódottnak érzi magát, hogy nem is tudja, mihez kezdjen magával itt még egy napig.
Nehezet sóhajt, miközben átkarolja magát és csak Adoaver hátát nézi, meg a kezében lobogó rögtönzött fáklyát. Az ajtónál aztán már nem veszi magára a nagy sietséget, egyszerűen becsukja maga mögött az ajtót, s noha az ifjú viselkedése arra utal, hogy látni sem akarja őt, mégis követi tovább. Nem akar tőle elszakadni és ezzel, így zárni a napot, szeretné, ha beszélnének. És Adoaver még nem rázta le, sőt, a maga módján magával intette, úgyhogy ebből merít egy kis bátorságot.
A benti meleg azonnal fejbe vágja és pillanatok alatt olyan piros lesz az arca, mintha lázas volna. Érzi is, hogy ég, meg a zsibbasztó álmosodást is, de bármilyen kényelmes volna belesüppedni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna, éberen tartja magát és készül rá, hogy még része lehet ma egy nehéz beszélgetésben.
Aztán ahogy felérnek és Adoaver előveszi a tojást a zsákjából, felé pedig egy szúrós pillantást küld, már túl fáradt az erőlködéshez, úgyhogy meg sem kísérli már megkeményíteni az arcát. Talán ha egy igazi bűnözővel volna dolga, akkor tartaná magát, így most már-már szégyenkezve fogadja a csúnya nézést, majd leveti magát az egyik fal mellé.
Nem ellenőrzi Adoavert, nem követi abba a gyakorlóhelyiségbe. Ha a fiú magára hagyja, akkor egy asztal takarásában, hogy azért mégse látványosan tegye, lehúzza a cipőit meg a zokniját, majd hátát a falnak vetve, térdeit fölhúzva bebugyolálja magát a takaróba, külön gonddal pucér lábfejeire, amikre a takarásban rá is fekteti tenyereit felülről, hogy azokkal is átmelegítse. Nagy megkönnyebbülést érez e tekintetben, bár egyelőre fájdalmasan szurkálnak a végtagjai, ahogy az átfagyás után kezd visszatérni beléjük az élet.
Enni is kellene még valami maradékot, de előbb átmelegedne. Na meg visszavárja Adoavert. Bár nem biztos benne, hogy az ifjú még kíváncsi lesz rá, azért lesi az ajtót, amin át távozott.
Gondolkodik, mit mondhatna neki, ám semmi igazán értelmes nem jut eszébe, főként hogy a fiú olyan haragosnak tűnt, hogy csak azt látja, hogy bármit is szól, Adoaver majd biztosan rögtön elhallgattatja vagy csak még több haragot zúdít rá.
Végül, ha látja előjönni az ifjút, pusztán ennyi jön ki a száján...*
- Beszélünk? - *Hangosan próbál szólni, hogy a másik biztosan meghallja, de a hosszas hallgatás, a fáradtság és idegesség elegye miatt szétcsúszik a hangja és szokatlanul magasan szól.*
*Ahogy haladnak fölfelé, megállapítja magában, hogy valahogy gyorsabban kezdett sötétedni, mint azzal számolt. Mondjuk elég borús is az ég, talán ez is közrejátszik benne. Lehetséges, hogy még egy eső is kinéz mára... Bárhogy is legyen, erősen kételkedik benne, hogy még ma elindulhatnának visszafelé, úgyhogy lélekben már készül rá, hogy a nap további részét a toronyban kell majd tölteniük. Ami talán nem egy borzasztó kilátás, de most olyan csalódottnak érzi magát, hogy nem is tudja, mihez kezdjen magával itt még egy napig.
Nehezet sóhajt, miközben átkarolja magát és csak Adoaver hátát nézi, meg a kezében lobogó rögtönzött fáklyát. Az ajtónál aztán már nem veszi magára a nagy sietséget, egyszerűen becsukja maga mögött az ajtót, s noha az ifjú viselkedése arra utal, hogy látni sem akarja őt, mégis követi tovább. Nem akar tőle elszakadni és ezzel, így zárni a napot, szeretné, ha beszélnének. És Adoaver még nem rázta le, sőt, a maga módján magával intette, úgyhogy ebből merít egy kis bátorságot.
A benti meleg azonnal fejbe vágja és pillanatok alatt olyan piros lesz az arca, mintha lázas volna. Érzi is, hogy ég, meg a zsibbasztó álmosodást is, de bármilyen kényelmes volna belesüppedni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna, éberen tartja magát és készül rá, hogy még része lehet ma egy nehéz beszélgetésben.
Aztán ahogy felérnek és Adoaver előveszi a tojást a zsákjából, felé pedig egy szúrós pillantást küld, már túl fáradt az erőlködéshez, úgyhogy meg sem kísérli már megkeményíteni az arcát. Talán ha egy igazi bűnözővel volna dolga, akkor tartaná magát, így most már-már szégyenkezve fogadja a csúnya nézést, majd leveti magát az egyik fal mellé.
Nem ellenőrzi Adoavert, nem követi abba a gyakorlóhelyiségbe. Ha a fiú magára hagyja, akkor egy asztal takarásában, hogy azért mégse látványosan tegye, lehúzza a cipőit meg a zokniját, majd hátát a falnak vetve, térdeit fölhúzva bebugyolálja magát a takaróba, külön gonddal pucér lábfejeire, amikre a takarásban rá is fekteti tenyereit felülről, hogy azokkal is átmelegítse. Nagy megkönnyebbülést érez e tekintetben, bár egyelőre fájdalmasan szurkálnak a végtagjai, ahogy az átfagyás után kezd visszatérni beléjük az élet.
Enni is kellene még valami maradékot, de előbb átmelegedne. Na meg visszavárja Adoavert. Bár nem biztos benne, hogy az ifjú még kíváncsi lesz rá, azért lesi az ajtót, amin át távozott.
Gondolkodik, mit mondhatna neki, ám semmi igazán értelmes nem jut eszébe, főként hogy a fiú olyan haragosnak tűnt, hogy csak azt látja, hogy bármit is szól, Adoaver majd biztosan rögtön elhallgattatja vagy csak még több haragot zúdít rá.
Végül, ha látja előjönni az ifjút, pusztán ennyi jön ki a száján...*
- Beszélünk? - *Hangosan próbál szólni, hogy a másik biztosan meghallja, de a hosszas hallgatás, a fáradtság és idegesség elegye miatt szétcsúszik a hangja és szokatlanul magasan szól.*
3201. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-12-26 10:05:13
Üzenet elküldve: 2021-12-26 10:05:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Szótlanul és lassan lépked, továbbra is inkább csak elvárva, hogy társa tempóját kövesse és a kulacs-fáklya valamelyest érezhető meleget adó körében marad, minthogy maga nézzen hátra bizonyosodjon meg arról, amaz nem maradt le a tó közelében. Fagyásokat nem tud kezelni, és ahogy sejti, a lány sem, úgyhogy a biztonság kedvéért inkább most megszünteti annak a veszélyét. Továbbra is igen zabos, ahogy ez a kommunikáció teljes zaji vagy testi hiányából is kikövetkezhető, de az egyetlen dolog, ami kikezdi most a felpaprikázott forróságot bensőjében, az a lassan éjszakába átnyúló, érfagyasztó hideg. És ha ő is már rázkódott tőle ebben az állapotban, el sem akarja képzelni, amaz hogy érezhette magát. Ezért is a rövidéletű mágiája.
Még ezzel a ráérős irammal sem tart már sokáig, míg elérik a lépcsőket, s emelkedésük közben sem esik ki egy szó sem Adoaver szájából. Sőt, most hogy ismételten a korán visszalátott torony közelségében vannak, elgondolkodik rajta, hogy az épületben mit várna e most tőle Garsin; rögtön tegye vissza a szerkezetet ahol találta, és mintha mi sem történt volna, fordulnak is vissza? A gondolat megint csak egy vulkanikus kitörést indított meg agyában, s mihamarabb, fejét rázva eltereli képzelgéseit, mielőtt még felvillanna az a vágy, hogy lelökje a katonát a már félutat elért lépcsőkről. Az örömteli tényezőkre kell rálátnia. Például hogy végre egy tisztes ágyban töltheti az éjszakát... Oh.
Mikor az ajtó előtt találják magukat, sebességét csak egy pillanatra megtörve olyan közönyösséggel tárja ki és lép át rajta, alig adva meg egy pillanatot vele társának hogy kövesse, mintha saját magáénak tudhatja az egész kőrakást.
Jó is az időzítés, mivel a flaskáján lévő láng ekkor is alszik ki, és baljós sötétség is venné körbe őket, ha nem lennének az előszoba hangulatos gyertyái és föntről lógó lámpásai, és amiért mindketten hálásak lehetnek: meleg. Végtagoknak életet visszaadó, de egyben már-már agyzsibbasztó meleg. Nem is lassít le, különben még el is dőlne, le a padlóra aludni. Föl a csigalépcsőn, az ajtón át a már gyakorlatból kigondolt könyvtári szobába, és onnan megint csak egy csigalépcső egy-két emeletet, emelkedve a tűzági szoba felé. A tojást lassan kaparja elő táskájából, egy szúrós pillantást küldve közben Garsin felé, mint aki azt mondaná: "Tessék, nem feledkeztem meg erről sem."*
*Szótlanul és lassan lépked, továbbra is inkább csak elvárva, hogy társa tempóját kövesse és a kulacs-fáklya valamelyest érezhető meleget adó körében marad, minthogy maga nézzen hátra bizonyosodjon meg arról, amaz nem maradt le a tó közelében. Fagyásokat nem tud kezelni, és ahogy sejti, a lány sem, úgyhogy a biztonság kedvéért inkább most megszünteti annak a veszélyét. Továbbra is igen zabos, ahogy ez a kommunikáció teljes zaji vagy testi hiányából is kikövetkezhető, de az egyetlen dolog, ami kikezdi most a felpaprikázott forróságot bensőjében, az a lassan éjszakába átnyúló, érfagyasztó hideg. És ha ő is már rázkódott tőle ebben az állapotban, el sem akarja képzelni, amaz hogy érezhette magát. Ezért is a rövidéletű mágiája.
Még ezzel a ráérős irammal sem tart már sokáig, míg elérik a lépcsőket, s emelkedésük közben sem esik ki egy szó sem Adoaver szájából. Sőt, most hogy ismételten a korán visszalátott torony közelségében vannak, elgondolkodik rajta, hogy az épületben mit várna e most tőle Garsin; rögtön tegye vissza a szerkezetet ahol találta, és mintha mi sem történt volna, fordulnak is vissza? A gondolat megint csak egy vulkanikus kitörést indított meg agyában, s mihamarabb, fejét rázva eltereli képzelgéseit, mielőtt még felvillanna az a vágy, hogy lelökje a katonát a már félutat elért lépcsőkről. Az örömteli tényezőkre kell rálátnia. Például hogy végre egy tisztes ágyban töltheti az éjszakát... Oh.
Mikor az ajtó előtt találják magukat, sebességét csak egy pillanatra megtörve olyan közönyösséggel tárja ki és lép át rajta, alig adva meg egy pillanatot vele társának hogy kövesse, mintha saját magáénak tudhatja az egész kőrakást.
Jó is az időzítés, mivel a flaskáján lévő láng ekkor is alszik ki, és baljós sötétség is venné körbe őket, ha nem lennének az előszoba hangulatos gyertyái és föntről lógó lámpásai, és amiért mindketten hálásak lehetnek: meleg. Végtagoknak életet visszaadó, de egyben már-már agyzsibbasztó meleg. Nem is lassít le, különben még el is dőlne, le a padlóra aludni. Föl a csigalépcsőn, az ajtón át a már gyakorlatból kigondolt könyvtári szobába, és onnan megint csak egy csigalépcső egy-két emeletet, emelkedve a tűzági szoba felé. A tojást lassan kaparja elő táskájából, egy szúrós pillantást küldve közben Garsin felé, mint aki azt mondaná: "Tessék, nem feledkeztem meg erről sem."*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3499-3518